Új privát üzeneted érkezett!

Mi az a kohorinboholy? Anyósom (aki 40 évesen szült) itt ül mellettem, rögtön megkérdeztem tőle, de csak nézett rám nagy szemekkel, és megkérdezte, hogy hány betű. :lol: Amúgy neki csak azért volt több vizsgálata, mert vércsoport összeférhetetlensége (vagy mi a szösz) volt. És semmiféle vitamintablettát nem szedett a terhessége alatt, no meg szinte a munkahelyéről vitte a mentő szülni, ahol még ő bíztatta a kezdő mentősfiút, hogy kibírja a kórházik, ne aggódjon.
tabati
 
 


De hát ez is azért volt, mert akkor még nem volt ez a nagy információáradat. Azt még nem kérdeztem, de tuti, hogy tesztek sem voltak. Kimaradt a menzi, mentek a dokihoz. Anyum meg gyalog ment a kórházba, amikor jöttek a szülési fájások, ráadásul térdig érő hóban. Hol volt még akkor apunak kocsija... :roll: Közel volt a kórház, nade akkor is gyalog...

Azért én mégis inkább a mentőt választom, meg az infóáradatot! Néha persze idegesítő, hogy nehéz dönteni, de megoldom, már nagylány vagyok! :lol:
tabati
 
 


Na sziasztok!

Teszteltem de negatív lett, ugyhogy ma délután hívom is a dokimat, hogy adjon időpontot, és vizsgáljon meg, mert most parázok, hogy akkor mi van velem! :?

Most nincs időm sajna visszaolvasni mert Kyra még mindíg szenved a fogával, egész éjjel nem aludt és most is nyűgös!

Majd jövök még! :?

KépKép
KépKép
akíra
 
 

 
 

akíra

Szerintem ne aggódj!Bár én nem értek hozzá, de szerintem nagyon úgy néz ki, hogy szoptatás alatt minden összevissza van. legalábbis ahogy itt a fórumon olvasgatom. Valakinek már korán megjön, valakinek meg sem jön, mégis teherbe esik, valakinek megjön, majd utána megint szünetel... Ki érti ezt? :roll: Persze azért az a legjobb amit tehetsz, ha megnéz egy doki. Majd írd meg mi volt!! Még a végén az derül ki, hogy a teszt nem mutatta ki ugyan, de babud lesz! :D
tabati
 
 


No, megyek felhívom a párocskám, hogy mi volt, majd megyek dógozni!
tabati
 
 


Hű az a vizsgálat nem az amikor nagy tűvel magzatvízmintát vesznek a hasfalon keresztűl és valahány% vetélési kockázata van? Na az nagyon parás :shock:
Nem is tudtam hogy ha az apa idős akkor is ajánlják ezt.


Akíra!

Remélem minden ok lesz a dokinál. :wink: Amúgy érzel is valami babás dolgot??

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Lehet hogy nem magzatvízből vesznek de belepiszkálnak a pocóba :?

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Bocsi a sok részletért de ezt még leírnám 8)

Szóval ha felmerülne a gyanu hogy a babó down kóros lehetne esetleg és ezzel a brutál vizsgálattal ki lehetne szzűrni, én tuti megcsináltatnám mert lehet hogy ezért elítéltek de egészséges gyereket szeretnék, és ha tutira megállapítanák hogy gázos mert ezzel a vizsgálattal ezt tutira kiszűrik, akkor én elvetetném. Mindenáron nem kell baba. Bocsi az ellenvéleményenlevőktől :!:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Momi, én 100%-osan egyetértek veled.
Vendég
 


Erről már mi is beszéltünk a párommal, és ugyanez a véleményünk... :?

Képzeld ósió!

Párom mesélte, hogy a vizsgán volt aki mobilt vitt be, és ott pötyögött vele. Senki nem szólt érte egy szót sem! Mondjuk az ilyen mit kezd majd a szóbelin?

Na, én dolgozom szombaton is, a hétfőt kell ledolgozni, mert hosszú hétvége lesz. :evil:
tabati
 
 


A dokikról meg annyit, hogy a pénteki rosszullétem után, egész hétvégen fájt a fogam helye, aludni sem bírtam. Mondta a doki, hogy pár napig ne igyak alkoholt. A múltkori húzásnál nem mondott ilyet, és akkor öblögettem cserszömörcés szájvízzel, amiben van alkohol. Nem is fájt ennyire. Tegnap este megvontam a vállam, mondván, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet és beizzítottam a szájvizet. És képzeljétek ma reggelre már kevésbé fájt a fogam, valamicskét aludtam is az éjjel, és most este már egyáltalán nem is fáj. Úgyhogy ennyit az orvosokról. (amúgy amikor a rosszullétemmel másodjára is visszamentem, akkor külön rákérdeztem erre a szájvízre, mert az van ráírva, hogy csökkenti a gyulladást, meg vérzéscsillapító hatású. Mondta a doki, hogy ezzel sem és semmivel sem szabad öblögetni, és mégis egyértelmű, hogy ettől lett jobb) :evil:
tabati
 
 


Így visszaolvasva, tiszta olyan, mintha a doki tudná, hogy alkoholista vagyok, és figyelmeztet, hogy most bírjam ki ital nélkül pár napig. :lol: Pedig nem is szoktam inni, csak alkalmakkor. Amúgy a múltkori húzásnál meg azt mondta, hogy tejes dolgokat ne igyak, vagy egyek pár napig, meg magokat, nehogy a sebbe belemenjen. Nem is tudom... húzása válogatja, hogy utána mit lehet és mit nem? :lol: Csak mert a doki ugyanaz volt... :roll: :lol:
tabati
 
 


Na, ma termelek ám rendesen!! :D

ósió

Esküvői előkészületekkel mi a helyzet? És az állásokkal? Visszaírt a nő, hogy mikor lesz második forduló? (vagy már írtad csak lemaradtam? :oops: )

momi

Szerintem félreértetted akírát. Én úgy értelmeztem, hogy tesztelt, és negatív lett, úgyhogy nem is gondolja, hogy babu, hanem azért izgul, hogy akkor vajon mi lehet a baja, hogy miért nem jött meg. No de amiket írtatok a tesztekről, még az is lehet, hogy mégis baba...nem? :roll:

Na, mára már befogom, mert szájmenésem van! :lol:
Jó estét, meg éjszakát mindenkinek!!
tabati
 
 


Tabati!

A nő hallgat, mint a sír. Amit nem is bánok, mert elvileg most októberben lenne aktuális egy másik állás második fordulója, amit viszont nagyon szeretnék. Még nem tudom, mi lesz, mert onnan még nem kaptam visszajelzsét, hogy mikor lesz a mésodik forduló. Még bármi lehet.
De ez a másik állás nem igazán fogott meg.

Hát, a szakvizsgát akkor nem veszik valami komoylan abban a bizottságban, Tabati. :-) Párod tudta a feladatokat?

Esküvő: lassan el kellene mennem ruhapróbára, hogy egyáltalán lássam, hogyan áll rajtam egy ilyen ruha, milyen árak vannak, stb. Erre még idén jó lenne sort keríteni.
Még a pappal is beszélnünk kell az időpontról. December elején fogunk bejelentkezni az anyakönyvvezetőnél. Aztán lassan meg kell csináltatnunk a meghívókat, mert előbb szertnénk odaadni a meghívottaknak. Ehhez persze a pontos órákat kell tudnunk, ez viszont a papon múlik, illetve utána azon, hogy az anyakönyvvezetőnél miben állapodunk meg.
Úgy szeretném, ha minden jól menne. 8)

És nálatok mizu ezen a téren?
Vendég
 


Sziasztok!

Csatlakozhatok hozzátok???
Már egy ideje olvasgatlak Titeket, de elhatároztam, hogy csak akkor fogok írni, ha végig olvasom az egész topicot. Sajnos be kellett látnom, hogy ez elég sok időt vesz igénybe, úgyhogy inkább írtam... :D
Mi is jövőre kezdünk próbálkozni. Decemberig szedem a gyógyszert és márciustól megy élesben a dolog... Rengeteg "parám" van ezzel kapcsolatban, amit tudatosan próbálok kiírtani az agyamból és nyugtatgatom magam, hogy tuti öszejön!
Üdv mindenkinek: znikusz
znikusz
 
 


Szia Znikusz :) Para az van bennem is, nem kell aggódni. De majd csak összejönnek a dolgok. :D

A szót rosszul írtam, chorionboholy :oops: bocsi, agysejtpusztulásom van. De a lényeg ugyanaz, csak írni nem tudok. Az amniocentézis a magzatvízvétel, az abban úszkáló sejteket nézik. A chorionboholy a méhnek a része, azt csippentik le. Momival egyetértek, nem gyerek minden áron. De élesben nem tudom, hogy tudnék-e abortusz mellett dönteni. A legtöbb Down-kóros gyerek 35 év alatti anyától születik. :? A vetélés kockázata megvan, de olvastam, hogy az az 1% a valószínűleg amúgy is vetéléssel végződne vagy nem lenne életképes. Inkább ne kerüljek ilyen döntéshelyzetbe. :oops: Az hiszem, a harmadiknál már megcsináltatom a tesztet, de csak vérből. Csak jussak el odáig!

Tabati,
Én is inkább az információáradatra szavazok. Inkább tudjam és én döntsek! Mindkét nagymamám veszített el gyereket, megszületés után. Ha most éltek volna, lehet, hogy ezt nem kellett volna átélniük, a gyerekek meg felnőhettek volna.
Vércsoport összeférhetetlenség náluk is van, de szerencsére csak az ABO, nem Rh.
Majden én is gyalog mentem szülni. Csak épp este 10 után nem indul neki az ember a 8.kernek. :lol: Meg mire eldöntöttem, hogy tuti szülök, kb 2 órája volt 5 perces, és addigra kezdett bedurvulni. Mostani agyammal tudom, hogy simán nekiindulhattam volna. :lol: De annak az összes felmenőjét szidtam, akinek a felelőssége és még nem cseréltette ki a macskaköveket. :twisted: Az összeset megéreztem. :evil:

Idősebb apa:
A nőkön a gének sérülésének a valószínűsége miatt végzik a vizsgálatot, bizonyos kor fölött. Az apák ugyan úgy korosodnak. :wink:

Kép KépKép
lorca
 
 


Znikusz!

Isten hozott közöttünk!
Képzeld, mi is tavasszal állunk neki, úgy március körül a babának! De én most októberben hagytam abba a gyógyszert.
Május végén lesz az esküvőnk, és addig még jó lenne egy megfelelő házat is találnunk megvételre. De annyira nem aggódok, mert úgyis a legváratlanabb pillanatokban szoktak a legjobb dolgok összejönni. :wink:
A babacsinálást már nagyon várom! Úgy szeretném, ha lenne egy kisbabánk, nagyon vágyódom utána. Mi legalább kettőt szeretnénk.
Vendég
 


znikusz

Üdv közöttünk!! :D Jó kis társaság ez! Nincsenek tabu témák! :D

ósió

Esküvő téma most kicsit hanyagolva, most a babára vagyok ráizgulva (még 2 nap 8) ) :D De már megnéztem egy ruhát, ami nem annyira tetszett élőben (és még fel sem próbáltam... :? ) Van egy másik kiszemeltem, majd arra is kerítek sort valamikor. Ugyan szombaton dolgozom, de aztán hamarosan itt az őszi szünet, egy hét szabadidő, majd akkor mozgósítom magam több téren is.

Amúgy én is arra a jobb melóra gondoltam! Nem arra mondtad, hogy írsz neki e-mailt? Részemről is arra megy a drukk a baba érdekében.

Párom azt mondta, hogy nem is érti a mobilokat, hisz jogesetet kaptak, abban meg nem lehet érdemben segíteni mobilon. És képzeld rengetegen voltak, mindenki más jogesetet kapott. Úgyhogy valószínüleg azért nem is foglalkoztak azzal, hogy figyeljék az embereket. Ja! És rengeteg idő volt rá. 9- 13-ig lehetett írni.

Érdekes, arról még nem is nagyon volt szó, hogy ki mennyi babát szeretne... Mi sokat... :D Párom focicsapatot, én legalább négyet. :lol:

lorca

Így már tudom melyik ez a vizsgálat, és így már anyósom is tudja, mert neki is végeztek. Amúgy nem végeztek volna, de ő kérte, hogy mivel 40 éves, biztos ami biztos.
Egy ismerősöm 31 éves és neki is végeztek, mert valami előző vizsgálat nem volt teljesen jó, és ezzel tudták teljesen kizárni, hogy nem e beteg a baba. Emlékszem az eredményig volt idegeskedés ezerrel. :roll:
tabati
 
 


Sziasztok!

Csak egy percem van!
Beszéltem tegnap a dokimmal, csütörtökön megyünk hozzá párommal! Azt mondja ne aggódjak, mert van hogy egy nő élete során 1x 2x kimarad a ciklus teljesen alaptalanul! Se baba se baj nincs a dologba! Azért persze megvizsgál (ultrahang meg minden) de ne aggódjak! Szóval egyenlőre ennyi!
A szoptatást meg már régen abba kellett hagynom, ugyhogy az nem kavarhat be mert azóta már párszor megjött teljesen szabályosan! Ugyhogy most reménykedek hogy minden ok lesz :)
Most megyek is, megyünk védőnőhöz méreckedni :)
Kiváncsi vagyok az én kis dundusom mekkora :lol:
Na majd jövök és visszaolvaslak titeket :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a szivélyes üdvözléseket!

Ósió!
Akkor neked most sűrű lesz a 2008-as év! :D
Külön- külön is nagy események ezek!
Nekünk két éve volt az esküvőnk. Ha budapesi vagy, akkor tudok 1-2 jó tippel szolgálni, hogy mit honnan tudsz olcsón ámde jó minőségben beszerezni...

Mi három babót szeretnénk. Csak a férjem nagyon lány párti és már előre félek, hogy mi lesz ha fiú.... :o
Persze nekem mindegy lenne...
Akíra! Nagyon szép kisbabád van!
znikusz
 
 


znikusz

Engem se tessék kihagyni!!! :cry: :cry: Én is esküszöm a nyáron, és várom a jó és occsó tippeket!! :D És bármi ötletet is szívesen veszek, ami praktikus, egyedi. Azért mert most az agyam a baba körül forog, esküvő még lesz! Mert nem lehet mindig a babacsináláson :oops: :lol: ondolkodni!! Csak így az kezdet nagyon izgi!! 8)
tabati
 
 


gondolkodni (akartam írni) mááá nehogy félreértsétek, az ondolkodni szót. Egyáltalán nem vagyok rajta a téren! :lol: Már az ujjaim is ezt pötyögik! :lol:
tabati
 
 


Ne haragudj Tabati! Csak már nem tudom követni, hogy kinek mikor van esküvője, ezuán figyelmesebb leszek! :D
Szóval: Amin elég sokat lehet spórolni az a meghívó. Nagyon le tudják húzni az embert, mert tudják, hogy úgy is kell meghívó, tehát meg fogod rendelni. Amikor először felvetette az ötletet a férjem, hogy csináljuk mi a meghívót, nagyon betojtam. Egyrészt, hogy gagyi lesz, másrészt, hogy sok lesz vele a munka. De aztán valami álomszép lett és nem is volt vele sok macera... Ha tudok felteszek róla képet és ha tetszik, akkor szívesen leírom, hogy készült és mit hol lehet beszerezeni hozzá.

Más: Ami még elég húzós az a virág. Nekünk kicsit morbid rörülmények között lett nagyon olcsó virágunk. Két hónappal az esküvőnk előtt temetésre kellett mennem az Új Köztemetőbe. Ott láttam a virágosoknál, hogy 20 szál rózsás koszorúkat 1500- 2000 Ft között árulnak. Anyukámmal voltam és ő beszélt rá, hogy kérdezzem meg, hogy vállalnak - e esküvői csokrokat. Gondolta virágos az virágos, mindegy, hogy esküvő, vagy temetés és igaza lett.
A következőket rendeltem: 20 szál porcelán színű rózsa csepp alakú menyasszonxi csokor, 20 szál porcelán színű rózsa kör alakú eldobós csokor, 50 szál vörösrózsa + 10 szál fehér kardvirág a kocsidísznek, 3x1 szál porcelán színű rózsa a kitűzőknek. Ezért fizettem összesen: (Kapaszkodj meg) 21000 Ft-ot!!!!!
Utána felhívtam kiváncsiságból egy sima virágboltot és árajánlatot kértem ezekere a virágokra. Közölte a hölgy, hogy 135000Ft most akciósan..... Hát nem mindegy!!!!!

Ha még eszembe jut valami írok!És teszem fel a képet!

Mikor lesz a nagy nap? Ez ósiónak is kérdés!!!!
znikusz
 
 


Kép Kép
znikusz
 
 


A második képen már a boríték is látható. nálunk külön kártyák voltak a vacsi meghívók...
Olyan volt a meghívó, mint egy fátyol, fel lehetett hajtani, és úgy olvasni, de így is elehet olvasni...
znikusz
 
 


Sziasztok!

Znikusz!

Üdv itt :wink: :D :D

Szépek a meghívóid, a virág ár meg :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: hihetetlen :shock: :evil:



Hú már nem tudom hogy ki írta, oldalt váltott és nem látom :roll: 8) , én is úgy értelmezten hogy nincs baba mert negatív a teszt csak arra lettem volna kiváncsi hogy egyéb tünet van e a kimaradt mensin kívül. Már megint sikerült fogalmaznom :oops: :D :D


Úristen, a Ricsi esik kell. Most azt próbálja hogy feláll és elengedi a kapaszkodó dolgát és egyensúlyozik egyedül aztán meg borul :o Ez egy nagyon gáz időszak, alig lehet magára hagyni a gyereket, állandóan esik-kel :evil: Megyek is... :D

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Tabati!

Nem hiszek neked! Te igenis ondolkodsz és nem gondolkodsz, le se tagadhatnád! :lol: :lol: :lol:
Hát, ezzel már csak így vagyunk. Alig várjuk, hogy odaérjünk, igaz?

Ja, a munka. A hölgy még nem válaszolt a másik helyről, szóval, még nem tudom, mi van. Ami tény, hogy elég lassúak, szóval ez miatt nem izgulok.
Ez a mostani meg olyan, hogy egyszerűen én már ráálltam erre a babatémára, meg egy nyugisabb életre abból a szempontból, hogy ne kapjak mindennap szívrohamot. Mi a fenének hajkurászni azt a fene nagy karriert, ha nem érdekel. Félre ne érts, én fiyelembe veszem a dimplimáimat, de még évekig melózni a szakvizsgáért, utána szakvizsgázni, az még legalább öt év az életemből, amit nem bírnék ki. Aztán ott lennék, hogy harmincakárhány éves vagyok, gyerek nélkül. Ha karrieren gondolkodik egy nő, akkor a család háttérbe szorul. És fordítva: család esetén a karrir szorul háttérbe.
Ráadásul máshogy is megvalósíthatom magamat, amit szeretek, tudod, erről már írtam párszor. Szóval, most egy olyan helyen elhelyezkedni, ahol a évekig csak a szakma juthat az embernek az eszébe, nem sok kedvem lenne. Most mit csináljak, így érzek. :?

Znikusz, köszi a jótippeket. Én ugyan nem Pesten élek, de körültekintően szervezzük az esküvőt, hogy ne legyen drágább a leves, mint a hús. Nagyon várom már, de azt is, hogy túl legyünk rajta. Jó lenne elmenni nászútra, meg akkor már nyár lenne, talán baba is lenne a hasamban...hm. :P
Te hány éves vagy?

Látom, mindenki több gyereket szeretne. Szerintem jó is az, bár természetesen figyelembe véve a felnevelési dolgokat. Szerintem ez a társadalmi rendszer nem kedvez annyira a családalapításhoz, mint a régebbi. Kár, pedig szerintem sokan vállalnának több gyereket.
Elég álmos vagyok, ezért búcsúzom tőletek!
Vendég
 


Momi,
Nagyon ügyi Ricsi! :) Párnázd ki jól. Azután már eshet nyugodtam. :D

Tabati,
Babaszámilag most ott tartunk, hogy a kettő a tuti, de én azért szeretnék még egyet, nem adom fel ilyen könnyen. Robit egyenként kell rábeszélni. :wink: Nati után nagyon nehezen volt meggyőzhető. Most már azért nem bánja, de amikor mondjuk mindkét gyerek a kezemben van vagy megy az ordítás, akkor azért megkérdezi, hogy biztos akarok én még egyet???

Kép KépKép
lorca
 
 


znikusz

Csak vicceltem! :D Én mindent magamra is veszek amit ideír bárki is. :lol: Amúgy mi is nyárra tervezzük az esküvőt, de ez babafüggő. Ha előbb összejön, akkor az esküvő is előbb lesz. A meghívó nagyon szép, erről már beszéltünk is itt a fórumon, hogy én pl. tuti nem rendelek! Én megtervezem, már néztem papírt is hozzá, a tesóm meg megszerkeszti és kinyomtatja. Amúgy az a szalag (vagy masni) nekem is nagyon tetszik, úgyhogy a mienken is lesz. Csak én hajtogatott meghívót szeretnék és azt átkötni szalaggal. A virágon viszont sokat agyaltam, hogy hogy ússzam meg occsón. Én a nagybani piacra gondoltam, de akkor már ott kéne lenni hajnal ötkor, hogy olcsón szép virágokat vegyünk. Azért nem fogok olyan korán felkelni, így is elég fárasztó lesz a nagy nap. :) Úgyhogy jó ötletet adtál, köszi! :) Bár nekünk nagyon pici esküvőnk lesz, így a virág sem lesz annyi, de azért az sem mindegy.
tabati
 
 


Még 1 nap és jöhetnek a katonák! :)
tabati
 
 


Tabati, tudod, mit szoktam nézegetni? A hónapról hónapra új topicok nyitását. Most a legfrissebb a 2008 júniusi topic. Nemsoká elérkezünk a 2008 decembere vagy a 2009 januárjához! :-) Persze, ez mit se számít, lehet, hogy későbbi időpont lesz a nekem megfelelő. 8)
Vendég
 


Akíren,
El is felejtettem írni, hogy tegnap a Ringatón volt egy kb Kyra korú kislány. Őt is Kirának hívták. :) Egész gyanakodva méregettem, de aztán Timocska mondta, hogy nem vagytok pestiek. Nem sok képet láttam még rólad. :wink: Igaz, én se dobálom. :lol: Most néztem meg, kivételesen nem Budapest dominál ezen a fórumon. :lol:

Tabati,
Emberszámilag nálad mit jelent a pici esküvő? Az enyémet annak vezem, de barátnőm tesója csak utólag szólt otthon, hogy összeházasodott két tanú előtt. Azt azért sokkal kisebbnek mondanám. 8)

Ósió,
Az új fórmokat én is szoktam nézni. Csak sajnos gyakran olvasok tragédiákról is, olyankor egy kicsit elkeseredek és elmegy az élettől a kedvem. :( Borzalmas olvasni olyasmit, hogy az egyik kisbaba meghal, most is sírhatnékom van tőle. Pedig nem ismerem, de akkor is egy csodálatos kis élet veszett el.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Tabati!
:D :D :D :D kiskatonák :D :D :D :D

Ósió!

Szintén nézegetem az új forumokat :lol: És bizony, közeleg mikor a 2009 is top forum lesz. Kiváncsi vagyok mit jelent majd ez forgalom szempontjából :o :lol: És mivelünk mi lesz majd 2009-ig, vajon együtt babázunk majd? :D
Meg már most látom hogy biza én féltékeny leszek azokra akiknek előttem összejön a bébi :oops: persze csak egy kicsit mert olyan jó lenne.... :roll: :D


Lorca!

Köszi a tippet, de háááát tudod hogy van ez, hiába ott a párna, tuti nem arra esik :lol:



Oh mennem kell, asszem Ricsi kezelésbe veszi a tvállványt :evil:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Nem, nem Budapestiek vagyunk (vagyis én igen, csak 3 éve élek itt) de lényeg hogy most már nem :)
Ringató itt is van, lehet én is kipróbálom, mert sokan dícsérik :lol:
Timócskát puszilom ha legközelebb találkoztok :)
Mostanába annyi időm sincs hogy írjak neki... :roll:

Képzeljétek! MEGJÖTT!!!! :shock:

Késett több mint két hetet és most megjött! Értitek ti ezt? Én kivagyok! Most gyerektervezés elött pont ez hiányzott nekem, hogy összekeveredjen a ciklusom! :evil:
Visítani tudnék!

Azok akik vezetnek hőgörbét, hol vezettek? Mármint milyen oldalon és hogy működiK? Mert én is akarok, és nem tudom hol találok ilyet ami jó is! Meg egszerű érthető! :roll:

Az újjaknak üdv köztünk :)

na megyek kutyát sétáltatni!

Ja, és köszi a bókot Kyra nevében :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Hú Csajok, nagyon buta vagyok de mi is az a Ringató? :oops:

Amúgy pesti vagyok, ill. csak voltam. Négy és fél éve költöztem ide battára, de még pestinek vallom magam 8) Szeretem pestet. Vagyis inkább azt szeretem pestben hogy van hova menni csavarogni. Ott a sziget, egyből kett :lol: , állatkert, meg egy csomó bevásárlóközpont. Imádok csavizni és vásárolgatni a plázákban :oops:


Akíra!

Szerintem ne idegeskedj, lehet át áll majd erre az időpontra. Nekem mióta megvan, négyszer változott az időpont de mindig pontos volt kivéve mikor átvándorolt egy új időpontra. Volt már két hóvégi mensikezdet, hó eleji meg egyszer volt egy időszak mikor hó közben jött meg. Sokminden befolyásolhatja, de fő a nyugi :wink: Tudod, az sem tesz jót ha idegeskedsz :wink:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Momi, arra gondolj, hogy végülis a bébicsinálás kettőtökön múlik a pároddal, ezért ne aggódj vagy foglalkozz azzal, hogy másnak mikor jön össze. Mi is a kedvesemmel hoztunk egy döntést, ettől nem térünk el, csak azért, hogy versenyszellem alakuljon ki a neten. Ezért szerintem arra koncentrálj, hogy a kedveseddel miben állapodtatok meg, mikor kezditek a projectet, és ehhez tartsátok magatokat. Nincs annál szebb, mikor közös elhatározás születik egy ilyen fontos dologról. És hidd el, mindenkinek eljön a napja, hogy boldogan hozza megmutatni a pozit tesztjét ide! :D És akkor majd mindenki így fog nézni: :shock: , saját magunkat is beleértve.

Akíra, még ha kicsit ti is vártok a projecttel, akkor addig lesz időd kitapasztalni, hogy mi miatt kérhetett a mensid, illetve lehet, hogy csak átmeneti volt, és hogy legközelebb már jól jön meg. Ha mégse, szerintem csak akkor érdemes orvoshoz fordulni, illetve LH tesztet használni. Az azért majd jó alaposan hozzáseg a jó dátum megválasztásához. Lehet, hogy kipróbálom még a projectünk előtt én is az enyémet. Úgy szeretném, ha novemberben jól jönne meg az első természetes menstruációm a gyógyszer után. Mert akkor már fogom tudni, hogy beállt normálisra a ciklusom.

Szóval, én már nagyon várom a 2009-es topicokat.
:lol:
Vendég
 


Sziasztok!

23 éves vagyok. Júniusban fogok diplomázni, ha minden igaz :)
Ezért próbáljuk úgy időzíteni a babucit, hogy nem baj ha már pocakban van, de az sem lenne jó, ha a diplomaátadóról mennék szülni... Úgyhogy most várunk...

Nagyon klassz lenne, ha mindenkinek akkor jönne össze, amikor szeretné! Kíváncsi vagyok kinek lesz először Anyánál a babó és nem Apánál... :oops:
znikusz
 
 


Znikusz, Tabatiék már most októbertől a témán dolgoznak. 8)
Tabati, párod vizsgája hogy sikerült?
Znikusz, te hol tanulsz? Mit, milyen egyetemen?
Látod, szerintem is jó, hogy a suli letudása után vágtok bele a babatémába, illetve hogy utána szülessen meg. Bár, most már mindenképpen június után születne. :-) Szóval, én magamról tudom, milyen jó, hogy nem kell már tanulni, és lehet mással is foglalkozni, mint a tananyag.
Vendég
 


Vácon tanulok az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, tanító néni és drámapedagógus leszek... :D
Ja, ne is mond! Már alig várom, hogy vége legyen! Nem azért mert nem szeretem csinálni, mert ez volt a gyerekkori álmom, csak már olyan jó lenne mással is foglalkozni! Ráadásul én Pesten lakom és
napi 3 és 1/2 órát utazom, ami azért elég fárasztó.
Azért döntöttünk úgy, hogy most vállalunk babát, mert ez szerintem nem az a pálya, amit rögtön ott szeretnék hagyni a baba miatt. Ha vállalok egy osztályt, akkor azt szeretném végigcsinálni.
No meg azért is, mert a baba a tanításnál is nagyobb álmom, mióta az eszemet tudom... :D

Gondolom már írtad ezen a topicon, de te mit tanultál?
znikusz
 
 


znikusz,
Az osztályomat én is végigvittem. De igazából nem én, hanem Nati akarta megvárni, hogy leérettségizzenek. Utána meg az volt, hogy ha eddig kibírta, akkor a nyaralást várja már meg. :D Az be is jött. Így tökéletes pedagógiai terhesség, osztály végzett, majd nyári szünet és terhesség. :)

Ósió,
Szeritnem nem versenyről van szó abban, amit Momi írt. Hanem arról, hogy hiába akarom a legjobbat a másiknak, azért amikor megjön, amikor próbálkozom, akkor nem teljesen felhőtlen az öröm, hogy a másiknak sikerült. Még ha a legjobbat is kívánom neki, nektek. Én is hasonlóképpen fogok érezni, tudom. :wink:

Úgy látom, akkor meg én vagyok a pesti, aki nem is pesti. :D Mert már 9 éve élek itt, de nem érzem igazán nagyon otthon magam. Persze azért élvezem, de még mindig olyan ideiglenes érzésem van. :roll:

Momi,
Natinak a padlószőnyegre tettem paplant, arra pokrócot. Annak a tetején trónolt. Jó vastag volt, így nem volt gond, ha borult. Egyedül persze nem lehetett hagyni, ahogy Szabit sem, mert jött a holvagyanya ordítás pillanatokon belül. Mászni jóval később tanult meg, mint ülni, így nem volt gond. Szabi is még csak ülni és gurulni tud.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Lorca!

Igen, ráéreztél hogy mit akartam írni! :wink:

Nagyon rossz az amikor akarod a manót de nem jön. Csinálod a teszteket és havonta omlik össze benned egy világ. Aztán eljutsz arra a pontra hogy sóvárogva nézed a kismamákat, a babákat és irigykedsz azokra akiknek sikerül. Utána jön a nem lehet babám szindróma, amit követ a beletörődés hogy hát nem akar ez összejönni. Majd esetleg fogadjunk majd örökbe gondolat és a saját manóról való lemondás. És akkor megtörténi a csoda, késik és két csíkos teszt. Két és fél év alatt ezek zajlottak le bennem. És bár az eszem azt mondta hogy úgyis jönni fog ha jönni akar a manó, a szívem szakad bele mikor megjött. Kegyetlen nagyon akarni és mégse sikerül helyzet. Senkinek nem kívánom.
És mivel már kezdek vágyni egy újabb pozitív tesztre ezért én felvállalom, bizony van bennem egy pici irígység hogy milyen jó is lenne ugyanezt átélni. Hát ez vagyok, ilyen vagyok 8)


Eddig a franciaágyon játszott a Ricsi, de most hogy megindult nincs határ. Habtapit raktam le a szobába, azon nem koccan akkorát de így is koppan akkorákat :shock:

Azért lassan Szabinál is érik a dolog, beindul ő is pikk-pakk :D

Tényleg, testvér féltékenység volt, van Nálatok?



Szép éjszakát a leskelődőknek, megyek aludni hátha korán kelünk...

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


akíra

Én a ciklus.hu-n vezetem, ez magyar és érthető. Van angol is, meg német, csak nem volt kedvem külföldiül... :? Rengeteg mindent lehet vezetni, kész napló! Hangulatot, méhnyák milyenségét, bőröd állapotát, fájdalom van e, vagy nincs, székrekedés, hasmenés, láz, pároddal mikor voltatok együtt, mikor voltál utoljára nőgyógyinál stb. Ha akarod küld e-mailt a feltételezett ovuláció előtt (hogy hány nappal azt be lehet állítani), meg menstruáció előtt is. Rengeteg dolgot tud! Nézd meg! :wink:

lorca

Nálam a pici esküvő, úgy cirka 35 embert jelent. Csak a család. Nuku barátok, egyet sem , mert akkor a többi megsértődik.

ósió

Vizsga sikerült!! :D 4, 5, 5 8)

znikusz

Az nálunk úgy volt, hogy párom tavasszal rakja le az utolsó vizsgáit. Azt beszéltük meg, hogy utána kezdjük el a babaprojektet. Ezért is néztem be ebbe a topicba. Aztán persze egyre közelebb hoztuk az időpontot. Kiderült számomra, hogy párom kicsit fél a dologtól, persze csak annyi az egész, hogy apa lesz, és ez a gondolat még annyira új és fura neki. Kellett ez az idő, meg a sok duma (részemről), hogy szokja a dolgot. Épp az előbb kérdeztem meg tőle, hogy nem gondolta meg magát? De NEM!! :D

Amúgy nekem is voltak olyan gondolataim, hogy mi van ha nem jön össze, de ez tuti mindenkiben benne van manapság. Bennem már nincs! :) Csak mert a múltkor azt mondta a párom, hogy ha egy évig nem jön össze, akkor elmegyünk kivizsgáltatni magunkat. És ő ebből nem csinál problémát, mint sok pasi. Aztán ha kiderül, hogy másképp nem lehet, akkor lesz lombik, vagy az ami megoldás. Ezért nem sajnáljuk a pénzt. Olyan nincs, hogy nekünk nem lehet saját gyerekünk, úgyhogy egy percig se féljek ettől. Az meg, hogy mikor, ne érdekeljen. Ha szeretne jönni, akkor jönni fog. Úgyhogy ettől teljesen megnyugodtam!

Én több mint 20 évig pesten éltem (szerencsére nem a belvárosban), de már elég volt. Nyugalomra vágyom, kertre, és vidéki pletyikre. :wink: Persze Pest közel van (ott is dolgozom), szüleimet i sűrűn meglátogathatom, ha szórakozni vágyunk fél óra alatt benn vagyunk. De ennyi épp elég is.
tabati
 
 


Hali!

Tabati, akkor kedvesednek gondolom, megjötte a kedve mindenhez, igaz?

Momi, Lorca!

Én arról beszéltem, hogy pl. alaki először esik itt teherbe, attól még más számára nem dől össze a világ. Nyilvánvalóan más a helyzet, mikor hónapok vagy évek óta nem esik valaki teherbe, de nem gondoltam, hogy erre gondol Momi. Szerintem ne is induljunk ebből ki! Én legalábbis úgy vagyok a rossz dolgokkal, hogy ráérek akkor foglalkozni velük, mikor elérkeztek, addig felesleges, mert csak feleslegesen idegesítem magamat.

Znikusz, én PTE-ÁJK.
Szerencsére idén letettem a lantot, már ami az egyetemet illeti. Hiába, ez a fránya tanulás addig tart, hogy a végén még örülsz is neki, hogy vége.

Na, a nyaralás jó dolog. Imádok elmenni külföldre, mert utána úgy érzem, mikor hazajöttünk, hogy más ember lettem. Szinte hónapokra feltölt a nyaralás élménye. Remélem, sikerül jövőre is valahova eljutnunk.
Vendég
 


Nnno, nekem már most terhességi tüneteim vannak! :lol: Persze a valóságban ezek csak menzi előtti feszülések, meg émelygések...sajnos...23-án fog megjönni. Mi is jókor kezdtünk neki, mi? Ciklus végén... :? Fura, de kicsit izgultam, eddig még világéletemben védekeztem, most először csináltuk naturban :oops: :lol:

Fura kérdésem lesz... :oops: Reggel volt egy kis folyásom, a wc-n vettem észre a pisi előtt jött ki... :oops: Az vajon mi lehetett? Csak nem az? :oops: Ez csak azért furi,mert még alvás előtt is pisiltem, de akkor nem volt ilyen tünetem. Bocsi a naturalista előadáért, de érdekel... :oops:
tabati
 
 


Muzsikával az újszülöttekért
- jótékonysági gálakoncert a Gólyahír Egyesület javára -

Időpontja: 2007. november 03. szombat - 16h
Helyszíne: Otthon Művelődési Ház – Soroksár
Bp. XXIII. Ker. Szitás u. 112
(a Hősök terei Templomtól egy percre)

Műsorunkban felejthetetlen dallamok hangzanak fel
egyebek mellett Puccini - A bohémélet, Gounod - Faust, Donizetti - A szerelmi bájital
és Donizetti - Don Pasquale című operáiból!

Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei:

Cecília Loyd, Boross Csilla, Csák József, Szvétek László, Vághelyi Gábor, Ghillány Márta
Németh Mónika, Szentidai Szilvia, Töreky Katalin, Angyal Enikő, Czira Judit, Réder Katalin
Zongorán közreműködnek: Katona Anikó és Köteles Géza
„Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokan döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni e remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!”
Jegyek 2007. október 1-től válthatók 2000 Ft-os áron az Operaház jegypénztáraiban, vagy elővételben a Gólyahír Egyesületnél, számlára befizetve a jegy árát 2000 Ft/fő
név megjelöléssel, (a jegyek a koncert előtt a helyszínen vehetők majd át).
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet: 64800073 - 10705005

Kép
Kép
koko
 
 


Sziasztok!

Naná hogy ne belőlem induljunk ki!!!!!!!!!!! :wink: :D
Sajnos én rettegek ettől bár megpróbálok nem figyelni az ilyen gondolataimra, hogy megint csak évek múlva fog összejönni. És ugye amitől legjobban fél az ember..... :evil:

És ez tényleg nem versenyfutás, sosem gondoltam ezt. Eszembe sem jutott hogy bárkivel is versenyezzek, ez nem erről szól. Hogyne tudnám. :D A világ meg tényleg nem dől össze, amúgy sem szeretnék az első lenni :D :D Vizsgákra is mindig a végefelé mentem be :lol:

Ne tartsatok azért tőlem, senkiből nem fogom ám kinézni a babát, sőt nagyon drukkolok mindenkinek hogy minden az elképzeléseitek szerint történjen, meg egy kicsit magamnak is :D

Na be is felyezem, kezdem túlbeszélni a dolgot pedig tök lényegtelen :o :D


Tabati!

Sosem lehet tudni :wink: :D :D :D
Fehér folyás sajnos sokmindentől lehet :evil:
Akkor látom túlvagytok az első "olyan" éccakán :D :D :D :D



Úh nagyon elkezdett sírni a Ricsi, megyek megnézem mi a baja, majd jövök még untatni Titeket.... 8)

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Tabati!

Szerintem az "az" volt. Szóval eddig én is szeretkezések után tusoltam, de volt, hogy másnap tusoláskor még jött egy kis adak spermike. Nem tudom, hogy, honnan. Illetve biztosan az volt, hiszen más nem lehetett. Lehet, hogy azok a kiskatonák fordultak utólag vissza, amelyek senkit nem találtak a célpontnál.:-) Na, viccet félretéve, ha nem érzel fájdalmat, szerintem ez akkor a kiskatonák egy része volt. (mivel eddig óvszerrel védekeztetek, gondolom, ez volt az első éles szex, és ezért "lepődtél"meg).
Vendég
 


Hát igen, ez volt az első élesben! :oops: Visszafordultak a kiskatonák! :lol: :lol: Ez jó! :lol:

Amúgy lelkileg teljesen úgy éreztem magam utána, mint mikor elvesztettem a szüzességem! :D

De semmi probléma, csak gondolkodtam, hogy mi lehetett az..., de sejtettem. :D Kijött a felesleg, jóóóó, értem én! :wink: :lol:
tabati
 
 


Hát, mikor elkezdtem szedni én is a fogigátlót, annyira fura volt csupaszon csinálni... :o Egyszerűen hozzá voltam szokva az óvszerhez. Most majd óvatosak leszünk pár hétig.
Ma kellett volna megjönnie a szokásos megvonásos vérzésnek ugyebár, ami még a gyógyszer hatása lenne, de még nem jött meg. Elegem van már belőle! Ezt csinálta augusztusban is, talán még emlékszel, írtam is, hogy megijedtem. MOst meg még mindig nem jött meg, pedig öt éve mindig csütörtökön szokott megjönni. Én már a gondolattól is terhes leszek lassan. :oops: Na, jó, nem, de nem értem, hogy miért nem képes megjönni.

Ma a drága anyósomnak megmondtuk, hogy abbahagytam a gyógyszert. Úgy felcsillant a szeme, pedig most beteg, de mikor eljöttünk tőle, kedvesem elmodnta neki. Na, én úgy elpirultam, mert valahogy ez oylan intim, hogy abbahyagtam, és nemsoká nekiállunk. Szóval, olyan lényegretörő volt az egész. Égett az arcom a lépcsőházban is. De hát ez van. Különben már mindenki szeretne unokát, dédunokát. Persze, még szinte senki nem tud semmit.
Vendég
 


Én csak anyunak mondtam el, hogy párom vizsgái után nekiállunk. Anyósomék meg csak annyit tudnak, hogy szó van a babáról, de hogy már élesben megy, nem tudják. Nem is kell, majd ha sikerül, akkor megtudják. :D Apu meg csak idegeskedne, hogy nagypapa lesz, meg elkürtölné mindenkinek, hogy próbálkozunk, úgyhogy ő is akkor tudja majd meg, ha útban a baba. Anyunál jól megvan a mi kis titkunk. Barátnőmnek is csak sejtelmesen mondta, amikor kérdezte, hogy nemsokára nekiállunk.
tabati
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?