Sziasztok!
Mona!
Kissé?
Éjjel már mindenem fáj, a csípám már görcsöl szinte, fáj a bal bokám és a bal csuklóm is, bár ez utóbbi nem tudom miért. Én nem emlékszem hogy a lányommal ilyen nehezen bírtam volna a végét. Egyik oldalamról a másikra fordulni is kihívás. nappal jobba, akkor tulajdonképp elvagyok. De bíztatom magam hogy max 2,5 hét.
Meg őszintén szólva azért az is bennem van hogy jó lenne már épen és egészségesen a kezemben tartani:) A magzavízvétel azért nem szűr mindent és ici picit félek is ettől
Sírás: Én a lányommal sokkal érzékenyeb voltam. Vele állandó volt a sírás, meg hisztis s írás, könnyen felhúztam magam.
Most ez annyiar nem jellemző, talán 1x volt, ja, meg egyszer egy nő olyan bunkó volt a postán, az nagyon rosszul esett, hát akkor majdnem sírtam az utcán, alig bírtam törölgetni annyira hogy enm legyen belőle feltünő sírás. De kb ennyivel megúsztam. A lányommal zokogva mentem be a kórházba is
Lehet azért lett ő is hisztis.
Lizóka-Jutka!
na az engem is érdekelne, nekem is elszineződött néhány fehér darab, főleg a kissapkák, én nem tudtam kiszedni.
Az elvárásokkal meg úgy van ahogy írod. Én is úgy jártam, vártam egy cuki öltöztető bbaát, aki aranyos, nevet, gütyög, meg főleg alszik-eszik. kaptam egy ordiba gépet
Aki még most is az. Én is nehezen bírkóztam meg vele. Néha még most is felhúz, de azért már nagyjából nem tud. A férjem viszont még most is ugrik a hisztijére.
Én elfogadtam, a férjem szerint pár atyai pofon hiányzik neki
És meg van győződve róla hogy a tesó is ilyen lesz, szóval legalább negatív meglepetés nem fogja érni
Az milyen hülyeség már baracklevezni, ha nincs szopi akkor szigorúan HA táp minimum 4 hónapos korig. Utána lehet hozzátápi, tehéntej meg 1 éves kor után.
Név: Ha csak rajtunk múlna ugye
Anyukám vigyáz 4 éve egy Dinire:) egész megszerettem a nevét, pedig először fura volt. Ha neked is Bertoldod lesz akkor már ketten leszünka topikban:) Nálunk már tul képp tuti. Férjednek melyik tetszik a 3-ból? Mondjuk mi s csak pár hete döntöttük el, talán 36. hét körül, mondtam neki hogy most már nyilatkozzom hogy az általam felsoroltból meliyk lesz neki elfogadható.
Lafie!
Köszi a táblázatot. Nálunk annyi a változá shogy Benedek bizto snem lesz, egyenlőre ugye Bertold Olivér, de végüli smindegy, maradhat. De jó benne látni már az első babát:)
Aki nem ír régóta velük valyon mi lehet?
Numato ír az ikres topikba, egyedül őt láttam.
Viki!
Én is azt hittem
Bár +-2 hét mindíg benne van. Lehet még más is beelőz. Bár túlhordásom ugye nem lesz, legalább ennyi. Kezdek beletörödni hogy marad még 2,5 hetet
Viszont ma a diabéteszről legalább elengedtek, azt mondták szigorú diéta, mert 8 alatt van a cukrom most már mindíg, ez határeset, de erre a hátralévő 2 hétre már jó lesz így, nem tesznek inzulinra mert semmi értelme. Szóval oda nem kell mennem többet. persze jobb lenna ha 7 alatt lenne, de ezek szerint annyira nem gáz.
Babuci!
Fal szuper és egyedi:)
Látom nálatok már tuti a Hanna, átfestés kizárva:)