Új privát üzeneted érkezett!

Lili,
az "egyedült" férfiak nélkül értettem, asszonytársi segítőkkel.
engem érdkelne a könyv, megtenéd h leírod?köszi.

Kép
évus
 
 


Igazad van Évus, van itthon egy kismama jóga dvd-m, asszem elkezdem. Eddig az volt a bajom, hogy a terhesség elején nagyon gyenge voltam és szinte egész nap hánytam, rosszul voltam. Nem is volt kedvem megmozdulni. De most már tele vagyok energiával, szóval kezdődhet a torna. A jóga meg amúgy sem veszélyes dolog.
Ja, meg nagyon lent tapadt meg a bébim, közel a méhszájhoz, és az orvos szigorú fekvést írt elő. De a legutóbbi ultrahang szerint minden okés, most már óvatosan lehet tornázni.

jutiboszi
 
 


Ejha!
Nagyon beindultunk... :lol:

Bettó!
Igen, a babától meg lehet kérdezni, hogy milyen nevet szeretne. Nekem ez még nem sikerült, mert a cd-t természetesen nem elég egyszer meghallgatni, rá kell hangolódni. Gyakorolni kell.

Jutiboszi!
Priviben írd meg a címed, és nagyon szívesen elküldöm neked a cd-t. Emellett van még rajta egy szülésre felkészítő meditáció is. De azzal még ráérünk, azt majd csak a terhesség vége felé kell elkezdeni hallgatni.
Turkáló: Én nagyon szívesen mennék, csak sajna itt nálunk nincs. Vagyis csak egy van, de az elég gagyi. Viszont szokott lenni itt babaruhavásár. Angol használt babaruhákat hoznak, és rengeteget nem is vettek fel egyszer sem. Lilinek sok mindent vettem már így. És nagyon jó minőségűt! :lol:

Manka!
Megmondom őszintén, hogy én nem látom a különbséget a pocak formája között. Bár nem volt régen, hogy Lili a hasamban volt, de nem igazán emlékszem már rá, hogy milyen volt a formája.

Apás szülés:
Nálunk bent volt a férjem. Mivel Lili indított szülés volt, ezért őt csak később hívtam fel, hogy már a szülőszobán vagyok, és hogy jöhet (5 percre lakunk a kh-tól). Amikor bejött, és meglátta, hogy én fájdalmak közepette a labdán ülök teljesen kikészült. Egy óra alatt úgy lesápadt, hogy mondta hogy ő rosszul van, és lehet, hogy inkább kimegy. Hozzáteszem ekkor még nem volt burokrepesztés, tehát a fájások még gyengusok voltak a későbbiekhez képest. Tudni kell a férjemről, hogy nagyon erős, férfias típus. Ezért is nagyon meg voltam lepődve, hogy így reagált, de természetesen arra bíztattam, hogy tegyen belátása szerint. Ha úgy érzni nyugodtan menjen ki. Aztán kezdett jobban lenni. Látta, hogy segít azzal, hogy csupán ott van. Segített a légzésben is. Masszírozta a derekam, bíztatott. Megbeszéltük, hogy a fejemnél marad végig, és nem nézni a véres dolgokat odalent. A végére viszont már annyira belejött, hogy előre ment a szülésznő mellé és onnan szurkolt, hogy már látja a fejét, és már a vállát, stb. Nekem személy szerint az jelentett a legtöbbet, hogy ott van. Egyedül tutira nem tudtam volna végig csinálni, bíztatott, és tartotta bennem a lelket. 14 órás vajjúdás után láttam rajta, hogy mennyire megkönnyebbül ő is. Később bevallotta nekem, hogy akkor ott rettenetesen sokat nőtt a szemében a női nem. Nem mintha eddig lekezelő lett volna bármelyik nővel is, de ezt látva azt mondta, hogy megemeli a kalapját mindazok előtt akik ezt végigcsinálják. Szóval már csak ezért is megérte... :wink:

Kép
Kép
giga1
 
 

 
 

Giga!

A kismama jóga dvd-n is van egy kb. 20 perces meditáció, teljes ellazulás, ahol "megbeszélhetjük a dolgokat a bébinkkel". Ez is tetszik, csak nagyon rövidnek találom, mert mire belejönnék, és el tudnám képzelni a kismanómat, hopp, már vége is!
A te cd-d ugye hosszabb? Gondolom.

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

nagyon örülök hogy egyre többen vagytok!!(beszoktam kukucskálni)
Csak elújságolom Nektek (Is),remélem nem baj , hogy Kistesó Petike lesz!

Aki még előtte van,és szeretne menni 4d-re,a 20. hét a legideálisabb a dokinő szerint.Amelivel mi 26 hetesen voltunk,és fele ennyire nem látszott jól.

Úgy örülök ám hogy tettetek fel pocis képeket,végre nemcsak az én hasam nő :D :D

Két kép Peti babáról!
Jajj ,remélem nem baj hogy ezt megosztom Veletek!Puszi mindenkinek!



Kép

Kép

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Gyerekek!

Annyira hihetetlen! Tényleg igaz, hogy napról napra jobban lehet érezni a baba mozgását! Annyira csodálatos érzés! Ha megnyomom a pocim, visszabök. Olyan édes. És érezni, ahogy a külvilágra reagál. Főleg hangoknál veszem észre.

Írjatok Ti is, mit tapasztaltok! Nagyon kíváncsi vagyok!

Ki mikor kezdte először érezni, hogy mozog? És milyen volt?

Olyan csodálatos dolog, talán kezdem felfogni, mi is az a várandósság. Lehet, hogy most furán néztek rám, de akármennyire is készültem az anyaságra, nehéz valóban felfogni a dolgokat. Nálatok is így volt?

jutiboszi
 
 


Szia Pilchard!

Érdekes, amit írsz, mert én azt hallottam., hogy a 28. hét a legideálisabb. mert akkor már elég nagy, de még pont jól látszik. Nem tudom. Én is a 26-28. hét körül szeretnék 3Dsre menni. Most már teljesen tanácstalan vagyok!

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

Alig győztelek visszaolvasni benneteket, pedig csak 1 napig nem voltam itthon! :lol:

Először is voltunk ma UH minden oké! :lol: A babák nem túl fotogének (akár csak az anyjuk), de nem felejtettem el képet kérni. Most már biztos hogy 1 fiú és 1 lány. :P
A képek:

Anna (ha minden igaz)

Kép

Zalán (ha minden igaz)

Kép

Én 21+6 hetesen:

Kép

Kép

Betti Azért kellett mennem megint UH-ra mert ikreket várok és lombikos vagyok. Ilyenkor a 18. hét után 4 hetente járni kell, hogy egyformán fejlődnek-e a babák. Amit én nem is bánok mert így láthatom őket 4 hetente. :lol:
Az átalakításhoz csak annyit tudok mondani hogy kitartást! :wink:

Lili! Nagyon aranyos a pincurka! Nekeg teljesen jól kivehető minden! Ja és gratula a kiskukuishoz!

Kriszta! Neked is nagyon aranyos Petike! Nekem azt mondta a sógórnőm hogy azért jobb később menni 4D UH-ra mert akkor már nem csak csont és bőr hanem már van egy kis zsír is a bőrük alatt.

Reni! Szegény! Még jó hogy ki nem jött belőled! :evil: Egy húzásra megittad? Nagyon rossz íze volt? Én 18.-án megyek csak hogy mire készüljek. :shock:

Évus! Nekem az öltözködés terén szerencsém van a családban sok a kismami és kb egy magasak vagyunk, nekem tőlük van minden. :lol: Ja ha vmi egy kicsit nagy nem zavar lógjon ha lógni akar :lol:

Jutiboszi! Először is üdv közöttünk! Ari vagy ezzel a liliomfás hasonlattal. Eleinte én fiút akartam minden áron mert a fiúknak minden sokkal könnyebb címszóval, de látom tesóm lányát mennyire szeretett van benne és mennyire szerethető úgy gondolom most már mindegy csak egészséges legyen. :lol:

Képzeljétek láttam és éreztem is a babókat hogy már most verekedtek. :lol:

Apás szüléshez: az én párom sem szeretne bent lenni mert fél, hogy ha nekem fájdalmaim lesznek és a dokik meg nem tudnak segíteni,nekik megy. :lol: De én őnző leszek és ha természetes úton szűlhetek fogom kérni, hogy legyen ott. Azért mert mikor előszőr műtöttek akkor is ott volt velem még be nem vittek a műtőbe (várni kellett kb.: 1-2 órát mert ettem és felkellett hogy szívodjon és mondhatni életmentő műtét volt nem lehetett következő napra halasztani) és nagyon jó volt , bár a semmiről beszélgettünk de elterelődött a gondolatom, hogy mire is várok.


Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Sziasztok!

Jutiboszi!
Ez a cd fél órás, de ez úgy működik, hogy akkor állítod meg amikor akarod, és tovább elidőzhetsz annál az adott résznél. Ebből is látszik, hogy nem vagy más tudatállapotban, csak ellazulsz. Én volt, hogy majdnem elaludtam... :wink:

pilchard!
Miért lenne baj, hogy bejelented, hogy kisfiad lesz? Tök jók a képek, hatalmas gratula a kiskrapekhez!!!
Én is a 26.hét környékén fogok menni 4d-re. Lilivel is akkor voltunk, és nagyon szépen látszott mindene. Plusz már nem volt csont és bőr (ahogy Adri is írta).

Jadika!
Szép a pocakod! Ha téged megnyugtat az hogy bent van a párod, akkor ezt ő is meg fogja érteni, remélhetőleg. Ha megkéred biztosan nem hagy magadra!

Kép
Kép
giga1
 
 


Végre csináltunk pocakos képet:

Kép

Kép
Kép
giga1
 
 


Sziasztok!

Na ez nem semmi. Apa már kopog az asztalon, ogy engedjem neteleni, pedig még csak most kezdek hozzá az íráshoz :lol:

Kriszti! Gratula Petihez! Remélem többet fogunk tudni rólatok :wink:

Adri! Örülök, hogy minden ok. Tényleg jó nektek hogy 4 hetente láthatjátok a babókat.

Giga jó a tetkód :wink: és persze szépen növekszik a pocid.

jutiboszi
Köszi a bókot, de Kriszti érdeme a táblázat, én csak folytatom. Légyszi a táblázat alapján írd már meg az adatokat és akkor be is írlak :wink:

Én, mint mondtam , tesómnak 1-2 számmal nagyobb kabátját próbáltam fel és sajna ami neki a derekáig ért, az nekem a térdem alá. Így ez a lehetőség kilőve.

Évus!
Én már az első hetekben, kb. 12-13 hét környékén éreztem, hogy mocorog, de a konkrét rugást kb. 2 hete. Azóta viszont nagyon aktív. Nem túlzok, hogyha azt mondom, persze egy nyugisabb napon, amikor nem mozgok annyit, szóval 1-2 óránként mindig jelzi, hogy van és jól van. Biztos valami táncos, vagy balerina lesz :wink:

Mostmár viszont tényleg átadom Apának a helyet!

Szép álmokat mindenkinek!

Puszi

Kép
bettó
 
 


Ági! A te pocmókod is nagyon aranyos! :P

Elég rossz a tartásom és fájdogál a hátam. Itt a mi környékünkön meg nincs terhes torna és nekem sajna nem is lenne szabad tán mert ikres vagyok. Nem tudom van e benne vmi, de azt hallottam hogy ha nem csinálja vki az elejétől akkor már később ne is kezdje el, szerintetek :?:



Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Szerintem sosem késő elkezdeni, csak az nem mindegy, hogy milyen mértékben. Ha szeretnél tornázni, vannak jó könyvek is, és csak annyit tornázz, amiről érzed, hogy még bírod. Ne erőltesd meg magad. Szerintem a kismamák ösztönösen érzik, hogy mi a jó, mennyit szabad, stb. Én is most kedzem csak el, mert eddig nagyon lent volt a baba, és az orvos nem ajánlotta a tornát, sőt, fekvést írt elő. De most már lassan, óvatosan elkezdhetem.

jutiboszi
 
 


Csak ide tudtam még szökni, jöttek Apához :)

Én úgy hallottam, hogy a jógát is el lehet kezdeni később, hogyha nem csoportban csinálod, mert úgyis a légzéssel kezdődik, mármint azt kell helyesen megtanulni. Én régan jártam edzeni, de most valahogy még tornázni sincs kedvem. Takarításnál majd bepótolom.

Meg is csináltam a táblázatot, szóljatok, hogyh avan benne baki :wink: :oops:

Kép

Pussz

Kép
bettó
 
 



Sziasztok!

Huuu,jo sokat kellett visszaolvasni,de ennek mindig örülök! :wink: A kedvesem meg sürget,hogy ö is gepezni szeretne..ugyhogy rövid leszek..

Jutiboszi,üdv közöttünk :D En 3 es fel honaposan ereztem elöször,de akkor meg ritkabban.Szeptember 1-ota viszont minden nap erzem a mozgolodasat,es egyre többször es erösebben.

Pilchard,nagyon jok a kepek,jol lehet latni es tök edi :D

Adrienn, komoly,mar verekedtek???Edik lehettek :D Szep kerek a pocid is!!

Giga,nekem is tetszik a tetkod :) A tetko nem nyulik meg ilyenkor,ugyanilyen marad??? Az en pocim is ilyen hegyes mint a tied. :wink:

Lanyok,eddig ti hany kg-ot szedtetek fel???En 6 kg-ot,nem tudom az sok vagy normalis???Penteken temetes,es egyik fekete nadragom sem megy fel ram. :shock: Az ingeket meg nem lehet összegombolni :shock:
A telikabattal en is gonban vagyok,meg nem tudom mi lesz..Anyosom azt mondta hogy venni kene egyet ami 2 szammal nagyobb,de azt meg hülyesegnek tartom,hisz aztan meg mit kezdek vele???
Mas..
Nekem a farokcsontom szokott neha fajni,olyan mint akit fenekbe rugtak :? Nektek nem faj????Ja,es nem tudok mar rendesen lehajolni sem,raadasul a kis mano elkezd olyankor mindig mocorogni :)

Betto,van mar nevünk,legalabbis egyenlöre ugy nez ki ha kislany akkor Johanna,Loreen.Ha kisfiu akkor Jonathan,de ez meg kerdeses.Remelem jövöheten mar en is lathatom a nemet..
En eddig mindig kislannyal almodtam,a kedvesem pedig biztosra tudja hogy kisfiu :D Majd kiderül..

Most mennem kell,hajat mosni..
Puszi mindenkinek

Kép
ami6
 
 


Szia ami6!

Nekem is fáj a farokcsontom sokszor, meg a bal térdem ,meg a bal csuklóm. Remélem elmúlik, ha tornázom. Én már 9 kg-nál tartok, de ezt itthon mértem. Amikor a védőnőnél vagyok, nála mindig kevesebb.

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

Megint vissza tudtam jönni.
Én eddig 2 és felet "híztam". Nekem a derakam szokott fájni, de az mindig is fáj menstruáció előtt. Most is érzem azokat a napokat, amikor meg kellett volna jönnie, vagy hogyha nem úgy állok, hogy jó, idő után érzem.

Évus! Írom is a neveket :wink: Magyar névben nem is gondolkodtatok?

Kép
bettó
 
 


Bocsi nem Évusnak akartam írni, hanem Aminak :oops:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Hülye voltam,mert nem irtam le rendesen amit mondott.20 hetesen a legjobb mert szűrővizsgálat is egyben,és egybe belefér a képbe mindene!+0 hetesen meg azért jó mert szépen látszik az arca.Igaz hogy Ameli 26 hetesen már pufibb volt,de vagy alábát láttuk vagy a fél arcát,de ennyire jól nem látszott.Azt mondta dokinő hogy a 26 hetesek makacsok :D :D ,Ameli is belefúrta anno améhlepénybe az arcát,de gondolom ez lehetett volna akár most is.

Nem akartam senkit összezavarni!

Jajj de jó hogy irtátok akilót,ugye nekem ez a parám,nekem eddig 5 kiló plussz,de nagyon figyelek is arra mit eszek.Néha azért bűnözök is kicsit!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Évus, Jutiboszi
Üdv a csapatban!

Nagyon jók a képek :lol: :lol: :lol: :lol:

Hízás
Én +7-nél tartok... de nem érdekel....

Nálunk apás szülés lesz... amin keresztmentünk együtt azért, hogy babánk lehessen, a legszebb részét nem akarjuk kihagyni...

Belevesztem a vásárlásba :oops:
Vendég
 


Csajok!

Le a kalappal! Úgy látszik, itt én híztam a legtöbbet (9kg). De engem sem érdekel. Állandóan éhes vagyok, és ha nem eszek rosszul leszek. Mindig arra gondolok, hogy valami lesz a babával, ha éheztetem magam, ezért általában eszek. Sokszor keveset. Pénteken megyek védőnőhöz, biztos le fog tolni, mert eddig nem híztam ilyen gyorsan. De nem is ettem ennyit.

A terhesség előtt cigiztem, valószínű az is befolyásolja most a súlyom, hogy már nem pöfékelek. Mondjuk ma ahogy ráálltam a mérlegre, igencsak meglepődtem. 1 hónap alatt majdnem 4kg. Mindegy! Ez van!

jutiboszi
 
 


Giga!

Nagyon szép pocid vaN!!!


Jadika!

Neked is szép pocid van!! :lol: :lol:
A lötyit túl lehet élni,nem kell ízlelgetni csak legyűrni :lol:
Feltéve ha feloldódik :x
Nekünk lombikos kismamáknak ez semmi :wink:
m. reni
 
 


hát csajok,
nem nagyon megy ez így h csak 8-4ig munkában fórumozok, teljesen lemaradok...
annyi gyönyörű pocis kép van itt :D mindenkinek csak gratulálni tudok. jaj, képzeljétek el, már nekem is elkezdett növekedni a pocim :D majd csinálok képet róla.

súlyokra visszatérve én 6 kgmal vagyok több - szerintem ez nagyon sokmindentől függ, pl h előtte rendben volt-e a súlyod, milyen magas vagy stb. szerintem ha jol érzitek magatokat a bőrötökben, nem szabad összehasonlítgatni nagyon, mert csak kétségbeejt.

Adri!
ahova én járok tornázni ott több ikres kismama is van és semmi megkötés nincs a számukra, mindent ugyanúgy csinálnak mint az egy babások. ha nálatok nincs, szerintem érdemes beszerezni egy videókazit vagy egy dvdt és othon is tudod csinálni. amióta én tornázom nem fáj a derekam, meg még egy csomó más dologban nagyon hasznos. és vannak a tornán olyan mamik is akik nálam "idősebbek" (akár már a 20-as hetek teljesen vége felé) és most kezdtek el járni - nyugodtan.

én a babymet a 3. hónap közepén kezdtem el érezni, egyik reggel arra ébredtem h márpedig ez csak őlehet és tényleg mozog és tényleg érzem. elsírtam magam örömömben és felhívtam a párom h elujságoljam neki. nekem nagyon nagy élmény volt.

Giga, nagyon szép a történet ahogy leírtad az előző szülésedről. kicsit még el is bizonytalanított az apás-szülés vagy nem-ben :)


szép napot mindenkinek

Kép
évus
 
 


Sziasztok!

Köszi a dícséreteket! A tetkó (lótuszvirág egyébként) kinyúlik valamelyest természetesen, nő a pocakkal együtt, de utána ugyanolyanra megy vissza mint előtte. :wink:

Kilók: én akkor le sem merem írni, hogy hol állok... 50 kilóval indultam neki (vagyis ennyi voltam amikor kiderült, hogy terhes vagyok) 8 hetes terhesen. Ebből lefogytam 47 körülre, pedig nem hánytam, csak nem kívántam annyira a kaját. Lilivel is így voltam, csak akkor 48 volt az indulás és 45-re fogytam (iszonyatosan néztem ki... brrr). Most megint 50 vagyok, szóval ha úgy vesszük eddig 3 plusz (vagy 0 :?: ).
Lilivel összesen 14 jött fel, ebből a szülés után rögtön 8 lement. Most sem szeretnék többet felszedni, de ahogy eddig áll nem is fogok. Pedig esküszöm zabálok két pofára. Ilyen alkat vagyok... Sajna... Pedig mennyire örülnék ha az az 50 megmaradna... :?

Én megmondom őszintén nem járok tornázni. Elég nekem a csajt emelgetni, játszani vele, sétálni vele... Jó kis torna ez nekem. No meg a gyerkőcöt, utána pedig a babakocsit felcipelni az elsőre... :twisted:

Kép
Kép
giga1
 
 


Sziasztok!

Ezt találtam ma kersgélés közben:
http://www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=1865

Egyébként fogjuk rá,hogy jól vagyunk.Pontosabban a baba igen,de én beteg vagyok,még a szememből is folyik a könny.Levi is beteg,neki hörghurutja van.Tegnap előtt este 39,9 volt a láza (levonva).A nappalok nehezen telnek.Legszívesebben nem csinálnék semmit,aludnék+feküdnék,de Levi igényli a törődést,és csak hétfőn megy majd ismét bölcsibe.
Most ennyi tellett tőlem!
Sziasztok!

Kép

Kép
lecso
 
 


Sziasztok!

Juti jól emlékszem, hogy nálatok a babó a hangokra is reagál? Írd már le, hogy hogyan. Nálunk kajcsi után, vagy csak úgy este, hajnalban ébren van, de még a hangokra nem figyeltem. Kiváncsi vagyok rá, hogy nálunk mit csinálna.

A kilókkal tényleg ne foglalkozzatok, a lényeg, hogy jól érezzétek magatokat és a baba is természetesen. Azt szokták mondani, hogy ami jó a mamának, jó a babának is :wink: Amúgy én sem koplalok, este 10-kor vacsiztunk megint, és azért egy kis nasi is lecsúszott utána :oops: :)

Edina! Jobbulást nektek! Remélem hamar túl lesztek rajta.


Kriszti! Van benne valami amit írtál, hogy mikor érdemes menni. Lehet mi is bejelentkezünk jövőhétre. A kíváncsiságot sem tudom leküzdeni. No meg apa is nagyon régen látta Kincsőt. Hátha el tudunk majd szabadulni, két szoba festése között :)

Giga! Nem semmi, gondolom a pincur emelgetése miatt sem maradnak meg a kilók.

Laura! Mi mindent vásárolsz?

Szép napot!

Kép
bettó
 
 


Bettó!

A hangokra egyelőre úgy reagál, hogy ha a csöndből hirtelen valami hangos lesz. Például ha beszállok a kocsiba, és bekapcsolom a rádiót, és véletlenül sokkal hangosabb, mint szokott lenni, akkor azonnal mocorog. Tegnap meg lehúztam a vécét, és arra indult be.

jutiboszi
 
 


Nálunk eddig pont fordítva reagált. Inkább, hogyha nyugi és csend van, akkkor rugdos, hogyha hang van összehúzza magát. A múltkor telefoncsörgésre úgy összehúzta magát, hogy még be is keményedett egy pillanatra a pocakom. :)

Kép
bettó
 
 


Ja, ez megvan nálam is, ha csend és nyugi van, akkor jobban érzem a mozgolódását, de mostanában a zajoknál is érzem. Érdekes. Állítólag már mindent hall, úgyhogy van esély, hogy a zajra reagál.

Egyébként tegnap délelőtt óta megállás nélkül mocorog. Főleg akkor, amikor a gép előtt ülök. Szerintem tudja, hogy állandóan róla van szó.

jutiboszi
 
 




A könyvelőm mesélte, hogy amikor a nagyobbik fiút várták, mozizás előtt szinte bukfencezett a pocakban, de ahogy bementek a moziba és elkezdődött a film, meg se moccant a hangtól. Szerintem ezek szerint babafüggő is.
Nem tudom.

Megéreznek már most is sokmindent, szerintem azt is, hogy róluk van szó.
Apával most beszélgettem egy kicsit, hogy milyen fura lesz, szülőnek lenni. És olyan édesen mondta, hogy ő is szokott erre gondolni, hogy szinte még ő is gyerek (jelzem a drágém 35 éves) és lassan szülő lesz :)

Kép
bettó
 
 


Juti: melléklet feltöltésénél :wink:
Édes a kis pocit :wink:

Kép
bettó
 
 





Az én drága férjem is gyerek még, de nagyon! De szerintem ha megszületik a picúr, csak felnőnek a feladathoz! A barátnőm szerint szülőnek lenni a világ egyik legkönnyebb, és egyben legnehezebb dolga. Nekik már 3 csemetéjük van, mindegyik gyermek boldog, kiegyensúlyozott baba. Remélem nálunk sem lesz semmi gond.

jutiboszi
 
 


Én úgy gondolom, hogy jó szülő leszek, bár biztosan véteni fogunk hibákat :wink:

Kép
bettó
 
 


Nővérkém eddig számomra a legjobb anya. Mármint ő az akitől tényleg csak jó dolgokat tanulhatok.

Kép
bettó
 
 


Hűű, lányok, hogy mennyit írtatok! :shock:

Évus, a könyv címe: Varga Katalin - Suhai-Hodász Gábor: Szülés és születés. Lélektanon innen és túl.

Gyönyörűek a pocifotók! Nekem is kéne újabbat, mert hatalmas :lol:

Laura, engem is érdkel, hogy miket vettél.

Puszi, csak bekukkantottam, mindjárt kel a kiscsaj.

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Sziasztok!

Reni! KÖszi az infót, és igazad van ez a legkevesebb amit ki kell bírnunk! :wink:

Edina! Szegény , szorítok, hogy minnél hamarabb gyógyuljatok meg! :cry:

Évus Igazad van hogy ki mennyit hízik sok mindentől függ! Lehet hogy beszerzek egy tornás kazit.
Dolgozol még, és hol?

Ági! Igaza van Évusnak nagyon megható a szülés történeted! :lol:
Szerencsés alkat vagy, és milyen magas?

Jutiboszi! Nem is látszik, hogy 9 kg híztál! A cigi utáni 2 év kemény hízás terén, én 3 éve nem szívom. Mikor letettem híztam is 20 kg kb 1-1,5 év alatt. Utána csak 10 kg tudtam vissza fogyni.

Én kb 5 kg- nál tartok, de ha 20 lesz se érdekel majd ha tudom leadom szülés és szopiztatás után. Tesóm mindkét gyermekével 23 kg hízott és vissza is tudott fogyni fogyókura nélkül!
Azt gondolom hogy én azért nrm hízok annyira mint ő mert nem vagyok kívános (szerencsére) Nem sokkal eszem többet mint a babók előtt. (egyenlőre)

Betti! El is felejtettem írni hogy igen megjött a bútor és szerintem csoda szép. Ti hogy álltok?
Kértem időpontot 4D UH-ra nov. 06.-én megyünk! Már alig várom!
:lol:

Azt szerettem volna kérdezni, hogy a ti babáitok milyen súlyúak? Nekem most mindkettő 440 gramm, csak összehasonlítás végett, hogy mi hogy kisebb súlyúak vagyunk-e?

Ja anyasághoz szerintem az ösztönösen bennünk van. Megint tesómmal tudok példálózni, de 20. életévét sem töltötte mikor a lánya született s sikeresen megoldott minden problémát( ha ezt ennek lehet nevezni). Néha kicsit túl aggódik, de inkább ilyen legyen szerintem mint rá se hederítsen a dolgokra.

Na pussz mindenkinek!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Sziasztok!

Adri mi még mindig alíg haladtunk :twisted: Mivel jó nagy konyhánk van, ketté lesz választva. Ott lesz a számítógép meg ilyesmi. Így a maradék konyhának kellett ablakot csinálni. Most ki van verve az ablak helye és be van "szegelve" valami táblával, míg nem jön az ablak. Holnap fixáljuk le, hogy akkor hétfőn jönnek-e. Persze addig sincs pihenés, a telekre kötik be holnap a városi vizet, szombaton a villanyórát. Nehogy lehessen pihenni. Bevallom, a telekre csak Gézu megy ki, én alszok tovább :oops: :P

Kép
bettó
 
 


Adri, nekem sajna nem mondták a súlyát :( :evil: Én is úgy döntöttem, hogy megvárom mit mond a festő, mikor jön de szerintem a 23. hétre kérek időpontot.

Kép
bettó
 
 


Betti! Nekem sem mondták csak kaptam egy kis papírkát és azon van rajta. Mindjárt megmutatom hgy néz ki.


Kép


Kép



Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Adri!
Sajna én ilyet nam kapok:( Csak egy kis papírkát, amin rajta van 3 méret, hogy fekszik éppen, az én adatom, meg, hogy minden rendben van.

Pussz

Kép
bettó
 
 


Ahány kórház annyi szokás! :?

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Betti!

Majd beírod a 4D időpontom a táblázatba? (Nov. 06)

Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Sziasztok!

Vásárlás
Babaruhákat vettem már és járgányt :lol: :lol: :lol: :lol:
Persze néztem már kiságyat, komódot...

Jadika
Teljesen jó méretekkel bírnak a babáid :lol:

Nekem a doki azt mondta, hogy ezeket a súly adatokat nem szabad nagyon komolyan venni... ezt a gép a mért adatokból kalkulálja ki, elég nagy eltérések lehetnek!
Vendég
 


Adri!

Már beírtam, csak várok, hogy van-e még valakinek változás :wink:

Lili! AFP eredmény?

Laura, nem semmi. Én még nagyon nézelődni sem mertem.

Puszi

Kép
bettó
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?