Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Bogi!
Nem tudom visszaolvastál-e még fényképet is raktam, játszóasztalt keresek Zazinak szülinapjára. Erikáéknál voltunk látogatóban és ott megtetszett mindkettőnknek :)

Bea!
Kitartás, majd hirtelen egyszerre jönnek az ajánlatok, engem is az elhelyezkedés után egy héttel hívtak a nokiából, hogy mehetnék próbálkozni és bár oda jobban szerettem volna elhelyezkedni, mégis visszamondtam.
Amúgy a legtöbben begyűjtik az életrajzokat és elraktározzák, aztán a következő munkaerőkeresésnél is előveszik őket, ezért nem szabad feladni. A munkaügyi kirendeltségen is le lehet adni önéletrajzot.

Orsi!
Hát ez nem jó, hogy ennyire nem tudsz kimászni a betegségből. Amúgy ha veszünk is babakocsit, most akkor csak használtan valami kisebb, olcsóbbat, mert nem futja másra, meg akkor már majd-majd kistesónál veszünk egy normálisat. De egyenlőre elvisszük apóshoz ezt megtákoltatni. Hihetetlen, hogy egy ilyen fontos alkatrészt, mint a kerék egy sz@r kis műanyag tart, na az el is törött, asszem nem kell neked ecsetelni, hogy valószínű a jó út is közrejátszott.

Éva!
Hát még nem vagyunk nagycsaládosok egy szem manócskával, de igyekszünk :) Ismerettségem meg nem nagyon, mert én Szekszárdról kerültem ide. Úgyhogy megköszönném, a segítséget és ha nem is szülinapjára de akkor karácsonyra vagy ki tudja mire megvennénk neki.

Eszter!
Hát sajnálom, hogy nem ment a babázós gyöngyfűzős, én nem is sokallom érte azt a 200/100 Ft-ot. Viszont mi sem éltünk volna a lehetőséggel, mert Zalánt nem érdekli a baba, pedig kapott a szomszéd csajoktól is már :)

Na megyek, mert vár a házimunka, örülök, hogy lassan mindenki visszaszállingózik azért. Üdv Niki

kancellárka
 
 


Útálok új oldalra kerülni :evil:

kancellárka
 
 


Sziasztok!
samu eszter: sajna pont nem voltunk itthon/Abda/ a 7végén, pedig mi is indultunk amúgy, hogy megnézzük a Rábca-napok rendezvényt, összefuthattunk volna..
Dórége: szia, ahogy látom két gyerkőcünk is egyidős :D Marcim 99-es és másik fiam Barni 2006-os, lányom/Detti/ a középső 2003-as..én 3,5évente szültem :D
Orsi. jobbulást és feküdd ki rendesen, a munka megvár!
Bea.lehet a hétvégén kinézünk a jégpályához, a gyerekeknek tetszik az ötlet..csak még nemtom h is alakulnak a napok, mert ugye épp tegnap mondtam Neked hogy egyenlőre csak szerdáig látom a hetet...hát tévedtem! a mai nap pl egyáltalán nem úgy alalkult ahogy hittem...képzeljétek! ovis sztori, nem hittem h velünk is megesik ilyen de sajna...Detti lányomat múlt héten az egyik ovistárs fiú "csakúgy" mikor sorban álltak gyomorszájon vágta, majd beletérdelt a cicijéhez..egyik anyuka látta, ő mesélte nekem, mert óvónénik nem is mondták, bár anyuka szerint leszidták a kisfiút, mert Detti naon sirt..szal aznap este tudtam meg mindezt, mert Detti mikor lefeküdt elkezdett sirni h fáj neki a cicijénél.néztem hogy mi a baj és akkor mesélte, nem volt csomó, kék sem volt és megnyugodva elaludt..igenám, de azóta naponta játék közben is emlegette hogy fáj neki picit..néztem de semmi,mozogni is simán tudott..azért ma megmutattam a dokinéninek, bár már azt mondta a lányom h nem fáj..a doki kicsit megijesztett, mert mondta h menjünk röntgen, hasi UH most reggel rögtön, mert alattomos léprepedés is lehet, mert pont ott fájlalata...naon megijesztett az egész, de már szerencsére túl vagyunk rajta, délelőttöt a kórházban töltöttük és kiderült hogy "csak" egy kis folyadékgyülem képződött ott neki,attól fájt, ami már kezd felszívódni és reméljük ok is lesz, csak pihennie kell kicsit...van egy kimondottan verekedős fiú is még a csoportban, aki szintén nap mint nap kicsit megveri a gyerekeket, lányom inkább tőle fél azt mondja..egyik anyuka fia is sántán ment a napokban haza, mert összekaptak,ő ki akarja venni az oviból a fiát és lehet elviszik inkább Győrbe..hát most mit tegyek?...az óvódában szóltam hogy ez van..meg Dettinek mondtuk hogy rúgja sípcsonton ha bántják és talán akkor róla leszállnak..nemtom mi a jó megoldás..de nem szeretnék mégeccer kórházba menni...
Szerintetek ? Ti hogy véditek meg a gyerkőcöt?
puszi
Erzsi
erzsi100
 
 

 
 

Sziasztok!

Erzsi!
Mivel ez egy komoly téma, komolyan is szeretnék válaszolni rá, hiszen vannak megfelelő lépések, amiket tehettek az ügyben.
Mivel nem lehet tudni, hogy a kisgyerek mitől verekedős, először is az egyszerűbb utat kell megpróbálni, amihez viszont az óvónénik közreműködése is kell.
Az út, ami ugyan a legegyszerűbb, de bonyolultnak tűnik, DE hivatalos:
A vezető óvónőnek kell szólni, úgy, hogy az óvónők is ott vannak, hogy rendkívüli szülői értekezletet hívjanak össze, ahol mindannyian ott vannak, de legfőképp a verekedős gyerekek szülei.
Ott meg tudjátok beszélni a szülőkkel, hogy mi is a legnagyobb probléma, a lényeg, hogy nem szabad támadólag fellépni ellenük, de azért tudomásukra kell hozni, a gyerek milyen sérüléseket okozott, akár a látlelet "lobogtatásával".
Közösen kell kitalálni valami megoldást, mert ez így nem mehet, ugyanis nemcsak testi, de maradandó lelki sérüléseket is tud okozni egy ilyen gyerek a csoportban.

Annak nem látom értelmét, hogy a szülővel egymagad beszélj, mert otthon max. megdorgálja a gyereket, de a gyerek meg nem véletlen verekedős, az is lehet, hogy őt is verik otthon, ki tudja.

Sajnálom egyébként, hogy ilyesmi tényleg megtörténhet, és pláne, hogy egy Dettivel történt, ez szörnyű. Mondjuk nálunk is van verekedős gyerek, de róla tudják az óvónénik, hogy problémás, és nagyon nagyon odafigyelnek rá. Mellesleg attól függetlenül szereti a lányokat zrikálni, de nem ütné meg őket, sőt Lili azt mondja rá, hogy a barátja.

Niki!
Nem néztem még vissza, mert ma meg én rohantam a gyerekekkel orvoshoz. Lili este is köhécselt, meg reggel is, mondom megnézetem inkább, nehogy fertőzzön. Katica meg totál rekedt szegényem. Na szerencsére egyiknek sincs semmi baja, de Zsuzsa anyánk azt mondta, Lili maradjon inkább itthon, mert sok a beteg gyerek, és nehogy megfertőzzék Lilit, mert az immunrendszere azért most nem 100-as.
Katicának meg kutya baja, fátyolos a hangja, ennyi. Nem is kell nekik semmit szedni, egy kis kalciumot adok nekik.
Szóval nem láttam milyen asztalt keresel, de mindjárt visszanézek.

Éva!
Igen, emlékszem rátok :)
Arra már nem is emlékeztem, hogy 3 gyerkőc van nálad is :)
Gyere gyakran, meg talizhatunk is, gondolom Piros mondta, hogy szoktunk talizni.

Orsi!
Gyógyulj meg mielőbb. Majd valamikor megyek az tuti, mert szerintem majd vinnem kell pelenkát is a csajszinak.
Még jó, hogy Zsezse ilyen stramm csaj.

Bea!
Na mi volt? Remélem már el is adtátok :-)
Hú, ne tudd meg, ma már a fekete cipőben ment volna oviba, de így is egész nap abban flangált :)
Na én ezért nem szeretek vásárolni menni, mert az egy tortúra.
Ja, amiről beszéltünk tegnap, az a dekorációs dolog, arra rámozdultam, majd ha meg tudom venni az akril festéket, akkor majd szólok.

Puszi mindenkinek: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Erzsi!
Természetesen elírtam a mondatot, nem egy Dettivel történt, hanem ez Dettivel történt.
Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

csak gyors bekukk, mert a héten (meg a jövő héten is) egyedül vagyok a kölykökkel. Igaz édesanyám nagyon sokat segít, de azért ez mégsem ugyanaz.

De mindenképpen üdvözölni akartam Évát és jobbulást kívánni Orsinknak, meg a betegeskedni kezdő gyerkőcöknek. Bea, kitartás az álláskereséshez! valóban megnőtt az elhelyezkedéshez szükséges idő, különösen ha nem mindenáron akarsz dolgozni. DE nem szabad feladni, ha már tudatosul az ismerősökben, hoyg az álláspiacon vagy, majd csak megmozdulnak. Az is gyakori, amit Niki írt, hogy feladják az álláshírdetést, de az önéletrajzokhoz hetekig nem is nyúlnak.

Most lépek, mert "helyzet" van, de még jövök!

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Bogi!
Újra a kép, ne kelljen annyit visszatekerni, de nem pont és csak ilyet, van többféle, de most erről van kép.
Kép

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Most éppen a bátyáméknál dolgozunk,szétverték a fürdőt.Áll a bál a 2.-as kiscsaj unokahugom hisztizik,nem akar leckét írni,nem akar edzésre menni aztán meg kitalálja,hogy mégis akar...de jó,hogy a mieink még nem ilyenek.Na ehhez adjatok tanácsot!

Verekedős gyerekkel igazi konfliktusom még nem volt,de csufolás miatt már kaptam el egy kölyköt,azóta nagyot köszön az oviba ha meglát :D .

Bogi!
Majd elofelejtettem!Voltunk "osztálytalálkozón"(kb 8-an voltunk,inkább csak baráti beszélgetés volt)Az Orbán Anett mutatott fényképeket és egy ismerős foto került a kezembe amin a te klányod meg az ő fia táncol a lakodalomban :D ,mondtam is hogy én ezt már láttam.

Be kell fejeznem!Sziasztok!

seszter
samu eszter
 
 


Siasztok!

Én is vagyok ám, csak mindig akad valami, ami miatt nem bírok írni. Hugomra vonatkozó érdeklődést köszönöm szépen, ma hoztam haza a kórházból. Még nem gyógyult meg, de a nehezén túlvan. Őt is, anyut is kikészítették a kórházi körülmények, amiket most már nem részletezek, mert csak felhúzom magam.

Orsi!
Mielőbbi gyógyulást neked, örülök hogy Zsezse már jobban van!

Bogi!
Én is élnék majd a lehetőséggel, ruci ügyben, én már pár hete kiválogattam, ami Krisznek már kicsi, és totál fiús, tehát nem adhatom majd a leányzóra. Egyszer talán el is jutok hozzád velük...

Éva!
Üdv itt! Én Zsu vagyok, kisfiam Krisztofer augusztusban volt 2 éves, hugicája karácsony környékén érkezik, Dunaszegen lakunk. Írj sokat!!

Erzsi!
Hát ez nagyon durva!!! Jó ötlet, amit Bogi írt, mindenképpen szembesíteni kell a szülőket a csemetéjük viselkedésével, és minnél hamarabb!!!! Az nem megoldás, hogy a megvert gyerekeket viszik el a szülők más oviba! Sok puszi a kicsi lányodnak, majd írj a fejleményekről!!!

Hát, azt hiszem most ennyi, este megyünk 4d-s ultrahangra, alig várom hogy lássam ezt a kis pocaklakót!

:lol:

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Zsu!
Úgy örülök, hogy jobban vagytok. Annyira rossz volt a kedvem, hogy mindig rosszkor hívtalak, és csak reméltem, hogy gondolatban nem küldessz a sunyiba (de csak nyugodtan :) ).

Lehet, hogy valamikor megyünk majd arra, mert el szeretném vinni Lilit lovagolni, majd hívlak akkor és én is beugorhatok érte.
Bea mondott valamit, hogy kellenének PO cuccok. Hétfőn megy a barátnőm a PO-ba, ha kell valami szólj addig, jó?

Eszter!
Hihi, látom Te nem vagy szívbajos. Én nem merek rászólni más gyerekére az a helyzet, max. ha ismerős gyerekéről van szó, de akkoris csak szeretettel vagy viccesen szólok.
Hisztis 2.-as? Nincs ötletem :) Mi még jóval előtte vagyunk ennek az a gyanúm. Ma nézni akarom a Frei műsorát, csakhogy milyen hibákat ne kövessek el. Sajnos lesz benne szó olyasmiről is, ami a mai hazai anyukákat érinti kamasz gyerekekkel, és ez csak rosszabb lesz szerintem.

Niki!
Oké. Én a helyedben a babaszobán nézném meg. Babaszoba/Csevegő/Játékok
Ott tuti, hogy találsz ilyet, vagy hasonlót használtat, jó állapotút, de nyithatsz olyan topicot is, hogy ilyet keresel, és szerintem akinek van, jelentkezni fog.

Na puszi csajok!

Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Niki!

Ezt találtam Neked
Kép
Biemme zongorás játszóasztal

Cod: 7777
Komplex babajáték bogyóhuzogatóval, zongorával, könyvekkel, kipattanó figurákkal, telefonnal, órával stb...stb...
méret: 39cmx37cmx42cm
Ár: 13 244,- Ft

Igaz nem használt hanem új.

Most csak beugrottam majd holnap jövök még.
beátab
 
 


Találtam használtat is.

Kép

Feladó: Kurucz Ágnes (vikomama) hozzászólások (0 db) >>

Vélemények az eladóról:


4.2






MegaBlocks játszóasztal

http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=235939

MegaBlocks két oldalas zenélő játszóasztal pár kockával és formával

4000ft

részletek a fenti topikban



Feladás: 2007.09.26. 16:44 Lejárat: 2007.11.26.
beátab
 
 


Kép


Feladó: Csehné Anita (anita70.hu) hozzászólások (0 db) >>

Értékelje az eladót!




chicco

játszóasztalka , kockákkal stb...7000 ft



Feladás: 2007.09.26. 15:46 Lejárat: 2007.11.26.
beátab
 
 


Kép

Feladó: Meyer Rita (Meyer) hozzászólások (1 db) >>

Értékelje az eladót!




Játaszóasztal

Eladnám nagyon szép,hibátlan állapotú Fischer-Price játszóasztalkánkat.Minden tartozéka hiánytalanul megvan.
4500ft.



Feladás: 2007.09.10. 13:19 Lejárat: 2007.11.10.
beátab
 
 


Sziasztok!

Mondtam én, hogy a babaszobán lesz :)

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


a chiccosat nem találom az utsót már kerestem mailban nem böfögött vissza, az elsőt még nem látta.

Köszi Bea!

kancellárka
 
 


ja mert én az aukciókat néztem :twisted:

kancellárka
 
 


Sziasztok!
Tegnap este nem tudtam fellépni a Babanetes oldalra. Én voltam béna, vagy esetleg másnak is volt ilyen problémája :evil:

Bea
te óriási vagy! Látom dolgoztál a játékasztal projecten! Hogy sikerült a találkozás az aktuális lakásnézőkkel? Lehet, hogy már írtad régebben, de ha sikerül eladni a mostanit, akkor hova fogtok költözni? Építkeztek vagy talán győri lakásban gondolkoztok? Ja és még egy kérdés: milyen állást keresel? Sose lehet tudni, hátha több fül többet hall alapon más is tud segíteni :)

Erzsi
szegény kicsi Detti :cry:
Nekünk még Rékával a bölcsödében volt hasonló gondunk: ott is volt egy kisfiú, aki 'van sapka-nincs sapka' alapon verekedett, de rá kiemelten figyeltek a nevelőnők. Persze ez nem a legjobb megoldás, hiszen nem ez lenne a dolguk alapvetően. Aztán egyik nap azzal fogadtak - mosolyogva - hogy Réka lányom visszaütött, s egy csörgős pofon keretében megvédte magát. Attól fogva a kisfiú (legalább) a lányomat nem ütötte. Na de akkor arra kell már pici korától tanítani a gyerekeinket, hogy üss vissza, akkor békén hagy?! Szerintem is Bogi javaslatában van talán a megoldás kulcsa, mert idegen szülőként semmi jogunk nincs gyerekkel szemben 'intézkedni', de ilyen probléma miatt a bölcsi vagy oviváltás sem tűnik jó megoldásnak. Szóval nem tudom... (megjegyzem, én is mondtam lányaimnak, hogy üssenek vissza, de egyik sem volt ez a típus, úgyhogy Réka reagálása már sokadik után történt meg)
Erzsi, mint írtad lánykád fél egy másik kisfiútól is - kérdezd meg tőle, hátha 4 évesen meg tudná mondani azt, szerinte mit lehetne tenni a rossz fiúval.

Hú, mennem kell, férjem telefonált, hogy mindjárt itt van értem! Megyünk bölcsinézőbe csanakra. Majd este folytatom, és remélem pozitívan tudok a bölcsiről is mesélni.

Pusz
Éva
dórége
 
 


Sziasztok!


Köszönöm a jobbuláskívánságokat. Már jobban vagyok. :) Zselyke is jár a bölcsibe, bár nem olyan boldogan. Minden nap sír egy keveset napközben, de hamar megnyugszik. Azért fáj a szívem. :(

Erzsi
Ez elég durva történet. Szerintem az ovónéni is figyelhetett volna jobban. Kár lenne, ha emiatt kellene Dettinek másik oviba mennie, ha amúgy szeret ide járni.

Bogi
Lányok, hogy vannak?

Eszti
Náthád? Befejztétek a fürdőt?

Piros
Hogy birsz a gyerekekkel? És a gyerekek veled? :)

Zsu
Jó, hogy a hugod már túl van a nehezén. 4D Uh-án mi volt?

Éva
Tetszett a bölcsi? Ajánlanám a szentiváni bölcsödét, de gondolom az messze van nektek!

Niki
a vatera.hu-ra is nézzél be. Kb 4500-9000 Ft-os áron ott is vannak játszóasztalok.

Szép napot mindenkinek!!

üdv: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Sziasztok!

Köszi Mindenkinek a bíztatást állás ügyben.

Lakás: hát ezt is nagyon unom már :roll:
Minden napra jut egy érdeklődő,de mikor lesz ezekből vevő,azt nem tudom. Az a baj,hogy általában akik hozzánk jönnek,szintén van eladó lakásuk,és amíg azt nem adták el,addig csak várunk.

Sajnos nálunk a hét a betegeskedésről szól. Marcell kezdte,most Kyra folytatja, és már a férjem is...

Niki!
Remélem találtál megfelelő játszóasztalt.
Már akartam kérdezni Tőled, hogy nem ismered-e a Szám Máriát.
Ő is a Munkaügyi Központban dolgozik.

Éva!
Köszi a gyerekek dícséretét.
Hogy tetszett a csanaki bölcsi?
Töltéstaván építkeznénk. Vagyis építtetnénk.
Hogy milyen állást keresek? Már magam sem tudom :oops:
Kereskedelmi érettségim van,üzletvezetőként dolgoztam '91 óta,gondoltam első körben vezetői állást szeretnék. Na ez nem jött be, a meghírdetett állásokra már előre megvan az ember :( Eladónak a 20 éveseket veszik fel,mert azoknak nem kell annyit fizetni.
Váltanék is más irányba,de ez még nehezebb.
Most egy ismerősöm szólt,aki a hitelünket intézte,hogy nem lenne-e kedvem náluk dolgozni. Na most ezen rágódok :roll:

Most mennem kell,balhéznak. :roll:

Bea
beátab
 
 


Sziasztok!

Zsu
nagyon jó hallani, hogy Dóri végre hazamehetett a kórházi tortúra után. Őt magát is gondolom eléggé megviselte a dolog. Jobbulást neki, s üzenem, hogy nagyon szép neve van, nekünk is az egyik kedvencünk :D
Mesélj a 4D-s ultrahangról! Mindenét láttátok? Hajlandó volt arcocskáját, kezecskéjét megmutatni? Jaj, bár Gergő még csak másfél éves, de olyan jó emlékek jutnak eszembe a ti - kismamák- mostani meséléseitek alapján. Kicsit irigy is vagyok :oops:

Az írásaitokat olvasva úgy nézem, elkezdődtek az őszi betegségek, ezért minden kis és nagybetegnek mielőbbi gyógyulást kívánok: Lilinek, Kyrának, Marcellnek és a nagyoknak Beaférjnek és Orsinak. Hát Orsi, téged különösen nem irigyellek, mert sajnos tudom mivel jár a hörgőgyulladás. Igyekezz minél előbb kikeveredni belőle. Szerencse, hogy Zselyke mást kapott el.

Bogi
én benne vagyok különböző finom taliban, az augusztusit úgyis lekéstem. Pirossal inkább bölcsifronton vagyok még csak kapcsolatban, bár már "keményen" faggatom :D

Piros
megy az email...

Bea
kicsit sok dolog van változásban körülötted, hogy bírod, ill. hogy bírjátok? Ha nem megyek az idegeidre kérdezek még néhány dolgot tőled: Töltéstaván melyik céggel építtettek? (azért kérdezem, mert másfél évig dolgoztam társasház építő cégnél, így némi rálátásom nyílt a dolgokra, másrészt eredeti végzettségem építő üzemmérnök - építész -. Hátha tudok - ha másban nem is - jó tanáccsal, ötlettel segíteni) Munka-ügyben hogy tudlak utolérni a fórumon kívül?

Lányok, mára ennyi, a bölcsiről mesélek legközelebb, jó éjszakát mindenkinek.
Éva
dórége
 
 


Jó reggelt!

Éva!
Küldtem Neked privit,már ha sikerült,mert ez nekem nem mindig szokott összejönni :(
Ha nem kaptad meg,szóljál.

A cég a SZATE Kft.,ők nyílászárók gyártásával is foglalkoznak,az építő cég más néven fut,de nem emlékszem a névre,az egyik tulajdonossal beszéltünk. De sajna szerintem nem lesz ebből semmi :(

Bea
beátab
 
 


Sziasztok!

Rohanok, mint mostanában mindig, de olyan depis hangulatú volt Bea üzenete, hoyg gondoltam egy kis pozitív energiát muszáj küldenem neki!!! +++++++++++++++++++++++++++

Éva!

este tudlak olvasni otthon. Már nagyon kíváncsi vagyok hogyan szerepelt a bölcsink!

Tényleg ideje lenne egy talinak, mert írnmi sosincs időm és mindig elfelejtem kitől mit isn akartam kérdezni.

Zsu! ne felejtsd el feltenni a 4d képet a csajócádról!

Puszka!

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Beának ezer hála és köszönet úgy néz ki megvesszük a chicco-s asztalkát, úgyhogy mindenki másnak is kösz, de meglesz.
Megyek mert kiugrik a kezemből.

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Gyorsan bejelentkezem én is: jelentem élünk :)
Nemsokára indulok a gyerkőcökért az oviba. Jánossal napi szinten küzdök, hogy induljunk már haza. Ezért inkább várok, nem közvetlen uzsi után megyek, hadd játszanak egy kicsit. Előfordult már, hogy az óvónéni ölbe hozta ki a kapuig (már mi voltunk az utolsók), miközben az én kisfiam krokodil könnyeket hullatott. Persze Zsófi meg azért sírt, mert azt mondtam, hogy akkor Jánost itt hagyjuk.

Képzeljétek, mi is hoztunk egy döntést: eladjuk a házat amiben most lakunk (kétgenerációs a ház, de mi már 3 generációsak vagyunk), kinőttük :( . Lassan kellene a gyerekeknek külön szoba .
Ekőször új lakást akartunk venni, de a horror árakat tekintve, úgy döntöttünk, hogy inkább építkezünk, Győrságon. Közel van Győrhöz, az én munkahelyem pedig Péren van, ami a szomszéd falu. Hetekig gondolkodtunk, minden lehetőséget átrágtunk, most végre megszületett a döntés!
Ha ismertek vkit, aki családi házat szeretne venni...

A verekedős kisfiúval kapcsolatban csak annyit, hogy Bogi tanácsát kéne megfogadni, de előbb a csoport óvónénijével kellene komolyan beszélgetni, aztán jöhet a vezető és a rendkívüli szülői. Személyesen az anyukát ne keressétek meg, ezt az óvónéninek kell vele megoldani.
Ja, és még valami: hirtelen javulást ne várjatok. Az ilyen problémák nem oldódnak meg eggyik napról a másikra, nagyon türelmesnek kell lenni, a szülőknek és az óvónéniknek pedig nagyon-nagyon következetesnek!
Nálam is van az oviban egy kisfiú, akire extrán oda kell figyelnünk, mert akár komoly sérüléseket is okozhat a társainak. Napi szinten leszívja minden energiámat, ha hazajövök, mindíg szükségem van legalább fél óra feltöltődésre.
Ez lehet, hogy durván hangzik, de tényleg van olyan agresszív gyerek, akivel szemben csak az használ ha a másik gyerek visszaüt. Általában hozzá vannak szokva, hogy ők kerekednek felül, ők az erősebbek, és nagyon meglepődnek, ha végre "emberükre" akadnak. Ilyenkor meglepetésükben elfelejtenek tovább ütni. Persze ezzel is csak óvatosan, mert van akiből még több agressziót hoz ki ha viszonttámadást kap.
A másik óvoda nem megoldás, mindenhol van 1-2 agresszív gyerek, és ők általában megtalálják a visszahúzódóbb gyerekeket.

Üdv:

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok!

Megvagyok ám én is, még nincs semmi jó hír...

Puszi Mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Na, jelentem a depresszió, a rosszkedv engem sem került el. tegnap volt a csúcspont, és ráadásul nagyon vacakul is voltam. nem viselem (viseltem) túl jól, hogy Krisznek totál felborult a napirendje. Egyszerűen nem akar délután aludni, pedig ehhez még kicsi. Óriási hisztik vannak, én türelmetlen vagyok, csak megy a kiabálás, veszekedés. valahogy nem akar elfáradni. Persze ha autóba ültetném, biztos egyből elaludna, de ez nem megoldás. tegnap totál kihagytuk a délutáni alvást, gondoltam okosan, nem is baj, este majd korán elalszik, másnap korán kel, és akkor tuti álmos lesz ebéd után, és minden újra jó lesz. Ezzel szemben tegnap igaz, korán elaludt, 8 környékén, de éjjel nyügi volt, úgyhogy reggel 10-kor ébredt csak. Mondanom sem kell, nem volt fáradt napközben.
Voltunk délután Dunakilitin, odafele vagy 10-15 percet aludt, hazaértünk , fürdetés,stb,előbb aludt el. és még simán bírta volna.....

Na mindegy. Dunailitit egyébként csak ajánlani tudom mindenkinek, gondoltam is rátok. A hely szép, tiszta, és nagyon kevesen vannak. Van egy élménymedence, egy jakuzzi, 3 féle szauna. Nagyon elvoltunk. Mindenféle masszázs is van náluk, de mi ezt nem vettük igénybe. Már nagyon hiányzott az úszás, és ezt terhesen a győri fürdőben nem mertem volna megkockáztatni...

Megvolt a 4D is szerdán, minden oké, még mindig kislány a drága!! Bár próbálta eltakarni a pofiját, azért sikerült egy jó fotót sszehozni. Felrakom gyorsan, aztán elköszönök, mert én Krisszel szemben nagyon elfáradtam! Ja, az étterem is nagyon jó volt!!

Puszi, sziasztok!
Kép

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Éva, én is írok pár szót magamról.
39 éves leszek novemberben, van 2 lányom, 13 és 16 évesek.Páromnak van egy 21 éves fia.

Szeretnénk közös babát, tavasszal össze is jött, aztán júniusban meg elhalt.Sajnos magától nem indult meg a vetélés, így műtétre is szükség volt, ezért 3 hónapot várni kellett az újabb próbálkozással.Ez már letelt, úgyhogy most már jöhetne a következő, sajnos egyenlőre még nem jött.

Elég ritkán írok ide a fórumra, nincs sok időm, de ha összejön a bébi, és nem megyek dolgozni, majd többet írok.
Meg én a kisbabás dolgokhoz nem annyira tudok hozzászólni, de ha majd babát várok, biztos bombázlak majd Benneteket a kérdéseimmel.

Zsu, örülök, hogy minden rendben van nálatok, és Tesód is jobban van!!!

Erzsi!Nálunk is volt ilyen gond a bölcsiben, én szóltam a bölcsis néninek, meg én a kislányt is megkértem, hogy szálljon le a gyerekemről, mert csúnya dolog folyton a haját tépni.Csak a Betti azért nem adja vissza, mert sokkal okosabb, mint Ő, és buta gyerekkel nem áll le verekedni.
Na, onnantól nem bántotta, elszégyellte magát. Igaz, rászállt másra, de az én lányomat békén hagyta.

Bea!
Szorítok Neked, hogy minél előbb találj valami jó állást!

Most mennem kell, mert lejárt a mosógép, azért majd igyekszem jönni!
Mindenkit puszilok!
Vendég
 


Sziasztok,
köszönöm a reagálásokat ovisügyünkben!!! Elgondolkodtató, hogy sokatoknak volt hasonló tapasztalata...Detti még jövő héten sem mehet oviba, amit én nem bánok,de lányom szegénykém menne játszani a barátnőkkel...de dokinéni még nem akarja h ugráljon...itthon sztem még jobban urgál :D ..szerencsére már nem fáj neki semmi, max egy icipicit-azt mondja- :) oviban voltam bennt, mert papírgyűjtés volt és vittünk be..előtte nap telefonon beszéltem a vezetőóvónénivel, hogy nem megy Detti és hogy mi történt..mikor vittük a papirt az oviba, akkor már mindenki értesült a dolgokról, folyton megállitottak hogy jól van -e ?..és nemtom hogy szóltak-e a szülőnekaz óvónénik vagy csak ő is megtudta, de azt mondták hogy a kisfiú anyukáját is nagyon megviselte, hogy ezt történt..én nem gondolkodtam óvóda váltásban, mert nagyon szeretjük az ovinkat, csak a csoportárs anyuja mondta hogy ő elvinné lehet a fiát, én is tudom , hogy verekedős gyerek mindig mindenhol van, a fiamék csoportjában is volt anno...remélem lesz vmi változás majd és nem fog előfordulni ilyesmi..de szomorú hogy soxor csak akkor van változás, ha vmi komolyabb dolog történik..
Bea, nem irigyellek melókeresés miatt..nehéz..de vagy Te olyan talpraesett és ügyes, hogy tök jó helyet találj :D
Orsi, örülök hogy meggyógyultál , Zselykebaba megszereti majd a bölit ne félj!
Zsu, naon szupi hogy már most láthatjátok totálban a babót!! én is néha megnézem a 4Dt a gyerekeimről, de nem hasonlitanak a képre :D
puszi Mindenkinek!!!!betegeknek jobbulást!!
Erzsi
erzsi100
 
 


Szia mindenkinek!

Luca
üdv, rólad valóban nagyon keveset tudtam, de látom ezt a gondomat orvosoltad. Szomorúan olvastam a veled történteket, s bár nekem nem volt hasonlóban részem, teljesen együttérzek veletek. Remélem, hogy - úgy ahogy fizikailag - lelkileg is túl fogsz jutni egyszer babócátok elvesztésén. Nagyon nehéz lesz, de a tervezett csöppség sokat fog majd benne segíteni. Hozzá pedig kitartást, bár ha jól számoltam a hónapokat, 'csak' egy hónapja éles a helyzet, tehát nem kell elkeseredni.
Amikor mi Gergőt elterveztük elmentem a nőgyógyászomhoz, aki elküldött ultrahangra, hogy a tüszőérésről legyen némi információnk. Jó, hogy megtette, mert mint kiderült, szinte nulla szintem működtem ezen a téren. Írt fel tüszőérést elősegítő gyógyszert és vitaminokat, s mikor elfogytak - kb 3 hó múlva - gyönyörű 2 cm-es érett tüsző lett az eredmény. Illetve ebből az apróságból lett aztán Gergő :D Persze gondolom a te dokid is hasonlóan járt el. Még egyszer kitartás, az aktuális babagondokon pedig ez a jó kis csapat szerintem mindig fog tudni segíteni :D

Zsu
ugye milyen könnyeket előcsaló érzés így látni már a jövendő kisasszonyt?
Lehet, hogy hülyeséget mondok, de Krisz esetében nem ez a mostani bolond időjárás okozta a napirend-borulást? Éles hideg-melegfront váltás, erős szél, ráadásul azt hiszem a hold is elég tele van (Bogi ezt te jobban tudod :) ) Azért kérdezem, mert sajnos nálunk is hasonlóan alakult az elmúlt pár nap, s tudom, hogy Gergő ezekre érzékeny. Szerintem ne okold magad, kismamaként sokkal több érzelmi teher van rajtad. Próbálj sokat pihenni, vagy a mai nap napozásra is kiváló. (na leróva a mai napi nagymamás tanácsok penzuma)

Lányok, ha valakit érdekel, fűszerkertemben az alábbi növényekből túlburjánzás van: tárkony, rozmaring, rucola saláta.
Nagyon szívesen adok, csak mivel én Barátin lakom, valahogy el kell érte jönni, akinek kell.

Mára pusz mindenkinek, megyek segíteni, mert szüretelünk. Bölcsiről nem feledkeztem el, majd legközelebb.
Éva
dórége
 
 


Sziasztok!

Éva, nálam is nézett a doki tüszőérést tavasszal, amikor mondtam, hogy babát szeretnénk.A 10. napon voltam uh-n, volt érett tüsző, és azon nyomban össze is jött a baba.Csak hát ugye el is ment egy ronda csütörtöki napon.Az orvosom másnap reggelre hívott be műtétre.Én be is mentem, Ő meg elfelejtette, pedig lassan 20 éve járok hozzá.Így az műtött meg, aki éppen bent volt.Állítólag jobban is jártam Vele...
A régi dokihoz ezek után nem mentem vissza, az új viszont nem csinál semmit,azt mondja, majd öszejön a baba, nem kell izgulni, legyek türelmes.De már 2 hónapja rajta vagyunk a témán, és semmi.Pedig mindent megteszek, hőmérő, lh-teszt, mikroszkóp, stb...Nekem nincs időm várni, még a legjobb esetben is 40 körül lennék, mire megszületne.

Elmentem endokrinológushoz, mert az inzulinszintemmel gondok vannak, de még nincs meg a vérvétel eredménye.
Házidokit is kerestem másikat, aztán majd meglátjuk.
Csak sajnos nem a türelmemről vagyok híres...
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi a bíztatást állás ügyben.
Volt egy pozitív dolog is azért erről is beszámolok Nektek.
Gondoltam egyet és elküldtem az önéletrajzomat email-ben a H&M-nek. És képzeljétek 2 nap után már hívtak is interjúra. Nagyon meglepett a dolog,miután nem is hírdettek állást. Nagyon szimpatikus volt a két vezető hölgy,nem volt akadály a 3 gyerek,az sem,hogy vezetői gyakorlattal rendelkezem,üzletem volt,csak annyit kérdeztek nem érzeném-e visszalépésnek,ha eladóként kellene dolgoznom,de viszont van lehetőség előrelépésre,ha bizonyítok. Az biztos,hogy visszalépés,de dolgozni akarok, egy normális légkörű helyen ahol megbecsülik a munkámat. Én szeretek dolgozni,tehát nekem nem okoz gondot ha ezt mások irányítása alatt kell tennem. Tudok alkalmazkodni. Egy gondom van,a munkaidőbeosztás.
Éva is ajánlott lehetőségeket,amiért köszönet neki, már fel is vettem a kapcsolatot az illetékessel az egyik helyen. Ezt még megvárom,hogy hogy alakul,ha ez nem jön össze,akkor megyek a H&M-be.

Brigi!
Nem vagyok biztos,hogy most a megfelelő orvost választottad. Valóban ebben a korban minden hónap számít. Én a helyedben nem hagynám ennyiben a dolgot. Pont egy ismerősöm ment az én dokimhoz,szintén nem olyan fiatal,és nála is egyből elkezdődtek a különböző vizsgálatok. Ha esetleg dokit akarsz váltani,tiszta szívből tudom Neked ajánlani a dokimat.

Áhh mennem kell :roll: nem bírnak magukkal a kicsik.

Bea
beátab
 
 


Sziasztok!

Kedves Éva!
Én is üdvözöllek a kis csapatban! Elég ritkán írok, de azért olvasgatni szoktam. Most nekem is összejöttek a dolgok, ovikezdés, munkakeresés, stb...
Azért röviden bemutatkozom: Mi Abdán lakunk, kisfiam Benjámin júliusban múlt 3 éves.

Erzsi!
Én is meghökkenve olvastam, ami Dettivel történt az oviban, remélem már jól van, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lépéseket tudnak tenni annak érdekében, hogy ez máskor ne forduljon elő!

Ovi...
Az a tapasztalatom, hogy Beni szeret oviba járni, általában olyankor mondja, hogy Ő aztán nem akar menni, amikor már fáradt.
Hét elején már sírás nélkül hagytam ott, aztán hét vége felé, amikor már kezdett fáradni, mondta, hogy ne hagyjam ott egyedül, volt egy kis sírás is. De azt mondják egyébkén ez 2 percig tart, egész nap viszont semmi gond nincs vele.
Képzeljétek, már mondókát is tanult, valamelyik délután csak úgy elkezdte nekem mondani. Úgy meglepődtem, aztán rá is kérdeztem az óvónéniknél, az mondták, már többet is tanultak, de úgy látszik Beninek ez az egy tetszett meg nagyon. :)

Bogi!
-Nálatok minden rendben ovi terén?

Mindenkinek jó pihenést!!
Üdv: Klári & Beni

Kép
anyacuka
 
 


Sziasztok!

Klári!
Köszi kérdésed, mi már nagyon jól állunk. Lili ugye a héten nem ment oviba, de mikor mondtam neki, hogy holnap már megy, akkor ujjongott, és elkezdte mesélni a történéseket az oviban, hogy van egy kislány, akit Boginak hívnak, ja és persze ő a barátja, és Bogit a Gergő nem hagyja békén, és Lili ezért sokat játsztik Bogival.....
Na meg persze Tamara, a kis barátnője a másik, akit állandóan emleget.


Piros!
Volt nagy ünnepelés?
Küldtem sms-t Tamásnak, megkaptátok?
Itthon aztán ment ám a mesélés, hogy mit csináltak nálatok, nagyon jól érezhették magukat.

Bea!
Örülök, hogy tetszenek a pólók. Ne tudd meg, épp fogalmazok egy levelet a PO vezetőjének, mert amikor Ati ott volt csütörtökön, hogy elhozza a bodykat, és egyet kicseréljen, elég bunkó módon viselkedtek vele, olyan dolgokat hoztak fel, ami totál hülyeség volt, és bizony az igazságérzetemet piszkálja a dolog :)

LÁNYOK!
AKINEK KELL OLCSÓN PO BODY, MOST SZÓLJON, MERT HOLNAP RENDELEK!
Árak:
56-86
PO4-es kategória 820 Ft/db
PO5-ös kategória 875 Ft/db
PO6-os kategória 930 Ft/db
PO7-es kategória 990 Ft/db
PO8-as kategória 1050 Ft/db

92-104
PO4-es kategória 880 Ft/db
PO5-ös kategória 940 Ft/db
PO6-os kategória 990 Ft/db
PO7-es kategória 1050 Ft/db
PO8-as kategória 1100 Ft/db
PO9-es kategória 1160 Ft/db
PO10-es kategória 1220 Ft/db

A kategóriák mintában, varrási módban, kapocs-gomb feltétben és egyszínű vagy csíkos anyagban térnek el.
Minél magasabb a kategória, annál extrább a body.
Most úgy tervezem, hogy az idén már nem nagyon rendelek bodyt a PO-tól, úgyhogy ha kell valakinek, ez az utsó lehetőség!

Na dugultam, puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Klári
szia neked is, Benit pedig puszild meg helyettem. Egyre többőtökről van már infom, előbb-utóbb csak megismerlek benneteket :D Munkakereséshez sok sikert és nagy kitartást. (ezek szerint ahonnan eljöttél babázni, oda nem tudsz visszamenni?)

Luca
dokiügyben lehet, hogy mégis lépned kellene, s szerintem bármelyikünk tudja ajánlani a saját nőgyógyászát. Bár a kisördög azért dünnyögi, hogy te már két dokit is elhasználtál, győri viszonylatban pedig nincs olyan sok jó nőorvos - ergo lehet hogy a te két dokidat is fogjuk tudni ajánlani, mint nekünk beváltat :lol: (bocsi, ez így hirtelen még nekem is kavarty, remélem te érted)
Viccet félretéve vagy a dokidból sajtolj ki a "próbálkozásnál " jobb ötletet, vagy valóban menj olyanhoz, aki a babaprojekteteket komolyan veszi és valóban segít.
(ami a türelmetlenséget illeti: nem vagy te véletlenül KOS ?)

Bölcsi: mint Pirosnak már írtam, derült égből jégesőként jött a munkahelyem vissza-invitálása kb 1 hónapja. Nem igazán terveztem a munkán való gondolkodást jövő márciusig - Gergő akkor lesz 2 éves - de egy kolléganőm teherbe esett, és sajnos egyből veszélyeztetett terhes is lett :(
Biztos ami biztos, főnökömmel való megbeszélésünk másnapján sürgősségileg megműttettem magam vakbéllel, így két hónap extra haladékot kaptam. A varratszedésem napján Győrben elmentünk férjemmel 2 bölcsödét megnézni, de mindkét helyen azt hitték, hogy rosszul vagyok, azért megyek be - s teljesen meglepődtek, mikor kiderült miért is kornyadozok náluk. Hát mit ne mondjak... számomra elkeserítően nézett ki ez a két bölcsi: málló vakolat, vizes falak, láthatólag 15-20 éves szerelvények, udvari játékok állapota siralmas stb-stb. Itt jött a képbe Piros hihetetlen módon és nyújtott, mint már kiderült szuper segítséget: javasolta a csanaki bölcsit. Múlt héten elmentünk, és találkoztunk egy hihetetlen agilis bölcsivezetővel: Saci "néni"-vel. Összefoglalva: teljesen más benyomásokkal jöttünk el onnét.
Méretes füves és árnyékos udvar, megszámolható mennyiségű, de legalább jó minőségű fa udvari játék, nagy fedett homokozó, sószoba. És még az épület is jó állapotú! Én teljesen lelkes vagyok, férjem a maga módján nyugodtan megjegyezte - semmi különös :roll: Szóval Gergő bekerült a nagykönyvbe, s januárban kell visszamennünk a végleges pontosítás végett. Ugyanis a munkahelyem elfogadta, hogy márciusban megyek vissza :D
Hát ennyi a mi nagy bölcsödekeresésünk története, s még egyszer köszönöm neked a segítséget Piros!!!

Bogi
Lili ezek szerint meggyógyult? Hogy csináltátok, hogy Katica nem kapta el?

Hogy vannak a többi betegek? Javulgattok?

Na, megint hosszú lettem, most már megyek, pusz mindenkinek.

Éva
dórége
 
 


Sziasztok Lányok!

Szia Éva!

ne haragudj, hoyg nem reagáltam előbb kedves leveledre, de adatátviteli problémáim adódtak. Kitaláltuk ugyanis, hogy lecseréljük a t-online ADSL kapcsolatot Falutévésre. Ki is jöttek a palik, bekötöték a modemet és azóta se kép, se hang. Persze már a visszadugott ADSL sem akart menni. Én meg eufémisztikusan fogalmazva nem vagyok egy műszaki zseni, így meg kellett várnom, míg hazaér a párom és alkot valamit. Most hosszas szentségelések és a Falutévések szeretteinek felemlegetése után visszaállította az eredeti állapotot. ma egész nap forró drótot működtettünk a szolgáltatóval, de nem mentünk valami sokra. Mindegy, most van a párom két napig, addig csak összehoznak valamit.

Nagyon örülök, hogy tetszett a bölcsink! Saci néni valóban tüneményes. van olyan csoporttársa a fiamnak, akit áthoztak a szülei az előző bölcsijéből a Saci nénit követve. Melyik csoportot láttátok? A mienk a Napraforgó, a focipálya felől az első. Ha jöttök január/márciustól, akkor egy kicsit még járunk együtt a gyerekekért. Mi ősztől jövünk vissza a faluba, mert Dávidot ide akarom óvodába adni és Sárám is átjönne nagycsoportosnak, hoyg ne a suliban lásson először helyi gyerekeket. Nálad a nagyok idejárnak suliba? Annánk ide, de még csak negyedikes. Küldöm is felvételizni a Kazinczyba, de inkább csak megmérettetés miatt, mert a nagymúltúba szeretném valójában adni. Persze, ha megfelel a felvételin.

Javasolni szeretnék egy találkozót! Előbb persze egy gyerekest, de a múltkori kávézáson felbuzdulva egy olyan eretnek gondolatom is volt, hogy nem lenne-e kedvetek eljönni az iskolánk jótékonysági báljára november 17-én!

Kicsit vadul hangozhat, hiszen ide érdemes féjestől/párostul jönni és akkor ki vigyázz a ygerekekre, de gondolkozzatok kicsit rajta, mielőtt elvetitek. Szerintem nagyon buli lenne kicsit felnőtt módra szórakozni egy jó társaságban, ahol mindig csak belekezdünk a dumálásba, de sosem volt eddig elég időnk mindent kivesézni. szerintem jó buli lenne! Mit gondoltok?

P.

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!

Éva, az első dokival semmi bajom nem volt,amikor tavasszal elmentem hozzá, hogy babát szeretnénkazonnal bogyókat akart felírni, hogy minél előbb összejöjjön,de én mondtam, hogy előbb megpróbálnánk anélkül.Ezért elküldött uh-ra, hogy van-e peteérésem,szerencsére volt, és össze is jött rögtön.Csak annyi volt a gond, hogy a műtétnél szarban hagyott.És mi van, ha szülést is "elfelejti"?
A másik dokit itt a csajok is meleg szívvel ajánlották, Ő műtött, és nagyon rendes volt velem, Vele is csak az a bajom, hogy türelemre int.Már sikítani tudnék, mindenki azt mondja, hogy fiatal vagyok még, ráérek... 39 évesen??????Azt a gyereket fel is kell nevelni, csak ezért vagyok ám türelmetlen...egyébként skorpió vagyok, ez még rosszabb! :wink:

Azért ha priviben megírjátok a dokitok elérhetősőgét priviben, megköszönöm,aki már megírta, Neki is nagyon köszönöm!!!!

Meg ha valakiről rosszat hallottatok, légyszi azt is írjátok meg priviben!

Már van egy-két telefonszámom, ha a jövő hónapban sem jön össze magától, akkor valakihez elmegyek.Meg várom a vérvétel eredményét a hormonszint miatt.Talán abból is kiderül valami.Remélem minden oké lesz...

Bogi, Katicának boldog születésnapot kívánok!

Puszi a többieknek is!
Vendég
 


Piros, köszi az invitálást, de azt hiszem, mi a bált kihagyjuk...de ha olyan mamás lesz,mint a múltkori, abba szívesen benevezek én is! :lol:
Vendég
 


Szia Brigi!
Hihi, Katicának a csíkja leragadt, mert júliusban volt 2 éves :)
De azért köszi, ez nagyon jól esik mindig :)

LÁNYOK! PROGRAMAJÁNLÓ

KÖNYVES VASÁRNAP
Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár,
Győr, Baross G. u. 4.
2007. október 7.

10 óra: Kölyökolvashow. "Kedvenc mesém, kedvenc történetem!" című pályázat eredményhirdetése.

Műsor: "Az ördög meg a két lány". Bábelőadás.
Előadók: Ragán Edit, Varga Anita bábművészek.

10-10.30: Babamegőrző mesekuckó.

11-14 óra: "Mese, mese mátka" - Mesekuckó gyerekeknek. Meseolvasás, diavetítés.

11-13 óra: Könyves játszóház. Könyvjelző, könyv, iniciálé, ex libris, monogramos és tészta nyaklánc, mesefigurás zacskóbábok készítése, arcfestés.

10-13 óra: Irodalmi TOTÓ - zsákbamacska meglepetéssel.

13 óra: Népek meséi. Irodalmi előadás.

Előadó: Horváth Ildikó, Bodó Vera előadóművészek.

Helyben olvasás, a könyvtár bemutatása (igény szerint), ingyenes Internet használat, gyermekkönyv kiállítás a könyvtár gyűjteményéből a nyitva tartási idő alatt (10-15 óra).

Mi tavaly voltunk, mert anyukám itt dolgozik, és nagyon nagyon nagyon szuper volt! Gyertek el sokan, mert a gyerekek nagyon élvezik!

Puszika

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Éva!
Köszönöm! Sajna megszűnt a munkahelyem júniusban, de még az a szerencsém, hogy nem is készültem olyan nagyon vissza! :D
Beninek átadom a puszit...

Hát, szóval mi sem bírtunk ki egy hónapot sem az oviban, Beni már beteg, ma orvosnál voltunk. Fél éjszaka fent volt, nagyon köhög és lázas. Azt mondták azért annyira nem vészes, reméljük hamar rendbejön. Most alszik a drágám...

Bogi!
A múltkor (igaz már van egy hete is talán) írtam neked MSN-en, nem tudom olvastad-e, mert nem kaptam semmilyen visszajelzést!??

Üdv: Klári

Kép
anyacuka
 
 


Sziasztok!


A héten eljutottm dolgozni . Itthon azért sokkal jobb volt. Igy ha tudtok valami jó kis távmunkát, vagy a heti nyerő lottószámokat akkor osszátok meg velem légy szíves. :lol:
Bölcsi egyre jobban nem tetszik a kisasszonynak, a párom viszi a héten és az eddigi két napon sírt, sőt ma már bemenni se akart. Meg szegénykémet utoljára hozom el, de sajna 4-től hamarabb nem tudok érte menni. A munkahelyemen kiderült, hogy 8 és fél órát kell dolgozni, az ebédszünet miatt, igy hiába megyek hétre, mire hazaérek 4 óra. :cry:

Bogi
Szerintem mi megyünk vasárnap. A body rendelést úgy látom lekéstem. :cry:

Klári
Beninek jobbulást!! Nehogy elkapd tőle!!

Piros
Jó ötlet ez a bál, de november még olyan messze van!

Éva
Úgy látszik a peremkerületek bölcsödéi jobban néznek ki, mint a győriek. :) Azért az jó munkahely lehet, ha márciusig várnak rád.

Luca
Azért fel a fejjel!! Tudja az a baba, hogy mikor kell jönni.

Bea
Ez tényleg jó hír! Mikor kezdenél a H&M-nél?

Szép napot nektek!!

Csók: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Szia Mindenkinek!

Jányok!Csodára élvezem a kétgyermekes anyuka létet.Igaz,hogy egyelőre nehézkesen sikerül esténként újratankolnom energiaraktáraim ahhoz,hogy bírjam a nappali tempót,de mert sok segítséget kapok (anyukám főz ránk abból,amit nagybevesárolunk a családnak,és rendezi a mosást,valamint felváltva mosogatunk,és még babacsőszködni is szokott-ami miatt már néha bűntudatom van...),és Mimi baba is egy tünemény (elég gyakran előfordul,hogy éjjelente már én keltegetem,mert végigalussza a nyolc órát-és tudjuk,hogy azért egy egy hónapos csöppségnek még ennie kell,meg aztán olyan küke vagyok,hogy aggódom,él-e még... :oops: :lol: ),nem csüggedek,és tuti,hogy utol fogom érni magam.Épp csak jelentősen kevesebb időm jut fórumozni (az olvasásról nem mondtam le,ennyi nekem is jár-ne haragudjatok),ezért nem tudtam rendesen visszaolvasni.

Így lehet,hogy Bogi elkerülte a figyelmemet esetleg egy hozzászólásod,amiben esetleg jeleztél,hogy mikor jönnél,jönnétek hozzánk.Vártalak ám két hete hétfőn,aztán pénteken,sütivel,puccparádéval,aztán rákövetkező hétfőn,de sehol egy telefon,egy kapucsengő,egy kopogtató vendég.Mielőtt azt gondolnád,hogy kapukat döngetve követelem azt a helyes Emmás bodyt (habár bevallom,már jó lenne ráadni kis hölgyikémre,még a végén kinövi),épp csak érdeklődöm,hogy miért nem tudtál jönni?Tán nincs valami gond?Vagy félreértettelek,s jobb lenne,ha a párom elugrana érte?Á,úgy nem az igazi.Tessék szíves meglátogatni az én tündérkémet (a rokonság úgy is elhanyagolt minket,pedig Mimi az első második babám,de legfőképp az első lány! :D ),ha csak egy fél órára is.sütit nem garantálok,de tea az mindig van itthon frissen főzve...
Esetleg,ha mégsem esünk útba egy kiszállítás alkalmával,sebaj,csak legközelebb hívj,hogy ne várjalak.(S hakell,megveszem abodyt,mert nagyon cuki.)

Mimi amúgy a születési 50cméhez képest már 53 cm egy hó alatt,és a hazaocsátási 3290ghoz képest 3900g. :!: És még én aggódtam,hogy elég-e,és ha igen elég tápláló-e a tejem...

Igaz,hogy mindig megígérem,de most már tuti valamikor valóra is tudom váltani:igyekszem mielőbb rendszeresn csatlakozni.
Addig is írjatok sokat!
S hogy ne felejtsetek el bennünket,néhány fotó:
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Ui.:Orsi!Nagyon jólesett az a pár szó,amit msnen váltottunk,és millió bocsi,hogy oly hirtelen megszakítottam.Nappali időbeosztásom az én két facsemetém írja... :lol:

Puszi és ölelés Mindannyiótoknak!Kitartást a babára vágyóknak és a babára váróknak, humorral fűszerezett,kiapadhatatlan türelem-szarut az egy,és többgyrmekes anyusoknak...
Sokat gondolok Rátok.

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Sziasztok!

Még uj vagyok és olvastalak benneteket. Érdekelne kinek mi a véleménye a babauszásról. Hova érdemes menni?
Kislányom 4 hónapos és egy hetes. Nagyon szeret fürödni a nagy tesóval a nagy kádban.

Mikortól ajánlott?

Kép
bóbita3
 
 


Kép Hát itt vannak a csajok

Ja és bocs: Rita voltam

Kép
bóbita3
 
 


Sziasztok, szép estét!

Rita!
Üdv itt. Én Zsu vagyok, van egy 2 éves kisfiam, Krisztofer. Én őt kb 6 hónaposan vittem babaúszásra, Győrbe, a Gyáév uszodába, a Gézengúz alapítvány szervezésében. Azt hiszem, ott 4 hónapos kortól javasolták az úszást, de további infókat találsz a www.babauszas.hu oldalon.

Éva!
Krisznél sajna nem az időváltozás okozza az elalvásos problémát, bár én is gondoltam erre. A napokban már teljesen kivoltam emiatt, többször kapott a fenekére, ami engem lelkileg nagyon megviselt. Aztán tegnap mint egy kisangyal elaludt, és a mai nap sem volt túl vészes. Nagyon nagy önuralomra és türelemre van mostanság szükségem, de a diagnózist felállítottam: ez bizony a dackorszak része..!

Piros!
Hú, jó távoli programot javasoltál!! Mindenesetre nekünk nem nyerő, én akkor már 8 hónapos terhes leszek, nagyon nem jó ilyenkor már a buli.
Viszont csajok, babatalit mikor tartunk???!!! Már úgy rám férne!

Tegnap Beával randiztunk a Batthányi ligetben, majd voltunk a Vidám Kölykök játszóházban, hát nagyon elvoltak a gyerekek! Krisz totál megizzadt a nagy játékban, megjegyzem ez a játszóház totál biztonságos! Kissé drága de nagyon jó!!
Mi holnap utazunk Németországba a nővéremékhez, úgyhogy legközelebb hétfőn leszek! Addig is puszi mindenkinek, szép hétvégét!

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok Lányok!
Baba tali bennünket is érdekelne, ha lenne valamikor, mert géphez fórumozás céljából elég ritkán érek ide. Nemzetközi versenyt szervezünk november 03-04-re igy van mit pözsögni bőven. Hétvőn kezdjük az ovit Annával. Drukkoljatok nekünk. Fanni szépen gyarapodik, növeget. Betegség elkerült bennünket, bár ezért tettünk is. Nori itthon volt nem hozta haza, Tomoko egy rakás védőoltást kapott. Tegnap kaptam meg egyenlőre az utolsót, legközelebb 15 hósan kell kapnia.
Annával egy hete elkezdtük az ovis úszást. Ezt javasolták, mivel a babaúszást már kinötte. Nagyon élvezi, hogy nagyok között lehet (4-5 évesek). Arany csöppömet még ki kell segíteni a vizből, mert még nem tud kimászni olyan magasra, de egyébként szépen csinálja a feladatokat. A gyors úszás kartmunkáját tanulják, hát nem egy egyszerű feladat, lebegve, lábmunkához hozzákapcsolni a váltott karmunkát, tempo eltolással.
Fannival is járunk babaúszni, most még Dunakilitire is kijárunk, de ha rossz idő lesz akkor már csak Győrbe megyünk.
Rita!
Babaúszásról. Én úgy tudom 3 hónapos kortól lehet menni (mi igy kezdtünk) vagy 5 kg súlytól. Általam ismert lehetőségek:
1. Gézengúz alapitvány: Győr GYÁÉV úszoda, októbertől már fogadó képes az uszoda is az árviz után. Információt kapsz:30/9894-108- vezetőterepauta telefonszáma. Itt ringató csoport is van, ahol pár hónapos kortól van babatorna.
2. Babauszás.com (mi ide járunk a Fannival és jártunk az Annával), tudom ajánlani, ha meg tudjátok oldani az utazást.
3. Vidra úszóiskola Győr, Sátoros uszoda. Szombat 08.00-08.45 és 08.45-09.30 vannak a kicsi babáknak. Most ide is járunk a Fannival.

Babitim!
Látogatást tervezünk mi is de még nem tudom mikor érünk oda, majd hivlak.

Most egyenlőre ennyi.
Üdv. Ági
nicsi1
 
 


Sziasztok!

Lányok SOS!
Nem tudjátok véletlenül a Bimbi bababolt elérhetőségét?
A Somogyi Béla utcában van, a tulaj ráadásul győrújbaráti, de nem tudom a nevét, sem a számát.
Ha valaki tud segíteni, segítsen!
Köszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Mindenkinek!

Bogi!
Mindenkit elbűvölt a body. :D Azért élőben mégiscsak más.Most Mimi kiságyára van akasztva,hogy gyönyörködhessünk benne... :D :D
Képzeld,rakoncátlan Marcum-ahogy megjósoltam-megneszelte,hogy nem vagyok otthon (ugye köszönés,és indulási puszi nélkül nem válhatunk el),így anyukám "hadakozott" vele,mire felértem.Szerencsére Mimi békésen durmolt tovább a hangzavar ellenére is.
Egészen feltöltődtem,hogy válthattunk pár szót.Végtelenül sajnálom,hogy nem tudtatok feljönni.Majd bepótoljuk.
Gábim említette,hgy kerestél telefonon.Délután sétálni mentünk,s a telcsim otthon hagytam,most meg már késő van.Ezért nem hívtalak vissza.Sajnos nem tudom a Somogyi B. úti bababolt telefonszámát,talán a Kismama magazin reklámjai között szerepel (ha akad otthon egy-egy szám,érdemes átböngészni,én is mindig onnan keresgélem ki a győri boltok elérhetőségét :P :oops: 8) :lol: ).
Mit szólt Párod az új,lehengerlő frizurádhoz?Megpendítettem otthon,hogy lassan én iselmennék egy átfazonírozásra...Képzelhetetd,mi volt a reakció.

Zsu!
Júj,hasonló cipőben járunk.Marcum is tiltakozik az alvásellen.Határozottan belépett a dackorszakba.Most is párom boldogítja,mert vagy 40 perce mindenfélét kiagyal,csak,hogy kijöhessen a szobájából.Nagy huncut.Végső esetben végtelenül szívfacsaró sírásba og,amit addig hagyunk,mígnem tényleg elkeseredik,és félelem vegyül a hangjábaAzt hiszem,most mehetek is,mert sehogy se csendesedik el...
(Hiába a törekvés,hogy többet írjak,Valami mindig közbejön.)
Még annyit:kitartás,és ha tudod,minél többet oszd meg családtagjaiddal az otthoni teendőket,gyereknevelési gondokat,mert bizony, várandósan elég nehéz mindig helytállni az igazán embertpróbáló napokon.
Hogy vagy,vagytok mindig?

Nicsi!Várunk! ;)

A Págiszban is van babaúszás (telszámot most nem találom,de az is bent van a Kismama magazin hátuljában),három hós kortól,és a Gézengúzba már 2 hósan lehet vinni a ringató csoportba.Nagyon ajánlják mindkettőt.

Jaj,futok...

Pussz!

KépKép
KépKép
babinti
 
 


Sziasztok!

Piros!
Képzeld Ancsa elment Borival a bábelőadásra, és azt mondta, hogy szörnyű rossz volt. Ketten 1600 Ft-ot fizettek, de majdnem sírt már, annyira unalmas volt. :)
Úgyhogy nem vesztettünk semmit :)

Lányok!
Viszont aki nem jött el vasárnap, az bánhatja, Nagyon jó volt a könyvtári buli. Az ottani bábelőadás nagyon szuper volt, és a kézműves foglalkozások, arcfestés, mesekuckó, majd a végén a két vers és mesemondó néni előadása egyszerűen fantasztikus volt. Még Katica és Zsezse baba is jól érezték magukat, pedig ők elég kicsik.
Jövőre aztán mindenki ott legyen ám!

Puszika: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Hu, mindenki eltünt?
Én igazoltan voltam távol,nálunk mindig beteg valaki. Most épp Kyra a soros, hólyaghurutja van szegényemnek,nagyon szenved tőle. Tegnap nagyon véres volt a vizelete,tele fehérjével,remélem a mai már jobb lesz. Hamarosan indulunk az orvoshoz,meg a laborba.

Képzeljétek van munkám. Méghozzá nagyon kedvemre való :lol:
Egy most nyíló könyvesboltot fogok vezetni a belvárosban.

Niki!
Neked lett igazad,hirtelen több lehetőség közül tudtam választani,többet vissza is kellett mondanom. Az utolsó pillanatban futott be ez az állás, ma már kezdtem volna a H&M-ben ha nem engem választanak a könyvesboltba.
Holnaptól már megyek is Pestre pár napra betanulni.

Éva!
Pont tegnap tudtunk volna találkozni az öcséddel is,de így ezt is lemondtam, bocsi.

Kriszi!
Gyönyörű a kislányod!!!!
Többször járunk felétek,mindig reménykedek hátha összefutunk.
Marcusod nagyon édes a fotókon,látszik rajta a kiegyensúlyozottság,nagyon büszke a tesójára.

Bogi!
Orsi hívott bennünket is a vasárnapi rendezvényre,de sajna más programunk volt,így nem tudtunk menni. Majd legközelebb.
Marcell nagyon imádja a nénós pólókat,bodyt :D

Rita!
Szia! Üdv. közöttünk. Szépek a gyerkőceid. Babaúszásról már tájékoztattak,de remélem azért jössz máskor is :wink:

Klári!
Te hogy állsz munka ügyben?
Beni azért megszerette az óvit?

Brigi!
Más a vonalzód? Van valami változás?
Igaz nem válaszoltál a múltkori kérdésemre a TB-vel kapcsolatban,de közben már tudom a választ,van ott egy bartánőm,aki a kolléganőd.

A héten készülünk a kicsikkel cirkuszba,nem jön valaki?
Ez nagyon jó cirkusz,színvonalas műsorral,már évek óta járunk Kyrával,nagyon szereti. Most visszük Marcellt is,remélem ő is élvezi majd.De lehet pont miatta inkább pénteki előadásra megyünk nem a hétvégire,talán akkor még nem lesznek annyian.

Most elköszönök,írjatok, írjatok!!!!!!

Puszi!
Bea
beátab
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?