Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Dóri:sajna le kell mondjam a hétfőt,ugyanis a Hilton kifizeti az angoltanfolyamomat ha egy éve alatt levizsgázom és az angol tanár pont hétfőn ér rá,hogy megbeszéljünk mindent és felmérje hol tartok. Nagyon sajnálom,pedig már javuló időt is mondtak addigra.

Timi: hajrá,hajrá... emelgesd meg kicsit Levit,lépcsőzz,esetleg apa is rásegíthet :wink: akkor tuti beindul a szülés. Aztán tudasd velünk rögtön,ha újság van.

Krisz: én rutinosan nyár közepén megvettem a Tescoban 700 forintért a gumicsizmát,most olyan 2000 fölött láttam a Deichmannban,tornacipőt 1200ért tudtam venni a Humanicban. Oviszsák szinte sehol sem kapható ilyenkor.

Mi vittünk Márknak kispárnát az oviba első ottalváskor és az azóta is ott van neki és nagyon kell.

Megint mennem kell,mert ezek ketten estére őrülnek meg teljesen.

puszi
A
kismuki
 
 


Sziasztok lányok,
Sajna mi sem tudunk menni Dóriékhoz, mert nekünk is pénteken írták ki, hogy hétfőn lesz szülői :twisted: Tényleg nagyon sajnálom!
Mi is most kezdtük az ovit. Első nap csak de. volt bent Misi, és egy kicsit sírt amikor eljöttem. Keddtől viszont ő akart ottmaradni ebédre meg alvásra, és szó nélkül rohant be egyedül. (azért érződik a bölcsis múlt :D )
Remélem a többiek is így fogják hamarosan élvezni! Azt hiszem egyébként nálunk sokat segít, hogy vegyes csoportba jár Misi, és egyrészt nincs 20 először beszokó kicsi mellette, másrészt a nagyok istápolják azt a pár kicsit, akik most jöttek (Misit is).
Pussz, rohanok is tovább fektetni.
Sus
sus1
 
 


Sziasztok!

Mi is elkezdtük az ovit, egyelőre inkább kevesebb mint több sikerrel. Bence reggel sír (van hogy már otthon), de délutánra mire megyek érte tele van élményekkel. Remélem már nem tart sokáig a reggeli sírás sem.
A mi ovinkban szerintem csak az volt rosszul szervezve, hogy valamikor júniusban volt a nyílt nap, amikor a gyerekek egy déluánt együtt játszottak az oviba. Persze szeptemberre már alig emlékezett rá, hogy mi volt. Jobb lett volna, ha a kezdés előtti hétre teszik ezt az ismerkedést. Nekünk viszont volt szülői aug. végén, ott elég jól elmondtak mindent.
Sus: nektek nem is volt egyáltalán a kezdés előtt szülői?
Timiről tudtok valamit? Lehet hogy már megvan a csöppség?

Pussz: Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 

 
 

Sziasztok lányok!
résztvevők hiányában a mai találkozó elmarad :(
Mikor tartsuk meg?
Timi izgulok hogy mi van Veletek, talán egy melegfront meghozza a picit :D
tigris
 
 


Sziasztok,

Látom akkor nem csak nálunk van sírás-rívás, Máté ma eszméletlen nagyot cirkuszolt, nem akart egyáltalán oviba menni! Én is bízok benne, h hamar megszokja megint, sok volt a nyári kihagyás.
Kitartás mindenkinek!

Dóri, sajnálom a talit, de biztos tudjuk pótolni! adjál javaslatokat, h mikor értek rá, aztán majdcsak összejön! :D

Timitől még nem jött sms, azt mondta h küld majd, szóval lehet, h még nincs eredmény!

Gabi, te hogy viseled a terhességet?

Sus: nálatok nem kopogtat még a gólya?

Én 21-én fekszem be egy fél napra az Uzsokiba, végre eljutottam oda, h tényleg kivetetem a spirálom, amit tavasszal nem sikerült. Aztán ahogy a sors hozza, ha már ez az akadály elhárult. :lol:

Vár a munka sajnos, puszi mindenkinek, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Én vmelyik nap írtam egy hszt, aztán kiírta, hogy nem működik a fórum, akkor elment a kedvem egy időre :twisted:

Máté is pityergett ma már itthon és amíg odaértünk az oviba kb. 5x kellett elmondanom, miért is kell oviba járnia. De legalább nem hisztizett, nem ordított utánam, megfogtam az óvónéni kezét és bement a csoportba, ma már én is jól viseltem :lol:

Timi!
Megy a drukk, ügyesek legyetek :)

Krisz!
Te nem tudtad, hogy az óvónénikkel jóban kell lenni? :wink: :lol: Remélem azért javul a hozzáállásuk!

Gumicsizmát végül Anyuék találtak Gyöngyösön, nagyon vagány tűzoltós, Máté odavan érte, persze mióta megkapta nem esett az eső, na majd holnap :)

Sus!
Téged láttalak múlt héten az Árkádban?

Mi egyébként jól vagyunk, igaz mindannyian taknyosan, bár remélem Barnusz nem taknyos csak anyatej van az orrjárataiban :o Klassz ez az idő, du. végre lehet menni a játszóra, igaz holnap elromlik, de utána megint javul!

Puszi

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Még mindig egyben :)

Ma kaptam haladékot csütörtökig, akkor már tényleg be kell feküdnöm, ha addig nem lesz semmi. Így ma de. elmentem Levinek beszerezni egy pár melegebb ruhadarabot, most meg majd elugrom a háziorvoshoz a táppénzes papírért, onnan meg a postára. Ha hazajöttem akkor még ekiállok egy kis konyhaszekrény takarításnak, az Levinél meghozta a hatást. Nem szeretném, ha úgy indítanák be. :(

Köszi a drukkokat, ránk fér. Egyre jobban izgulok.....

Majd küldöm az smseket Krisznek és Barbinak, ők pedig gondolom megírják itt :)

Puszi mindenkinek

Timi

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Sziasztok!

Ma is sírtunk... Mondjuk az a szerencse, hogy bemegy simán az ovónénivel, csak közben sirdogál.
Tegnap este egy csomót mesélt az oviról, hogy ki kicsoda, meg miket énekeltek, játszottak majd a végén megkérdeztem, hogy és te kivel/mivel játszottál? "Ja, én nem játszottam, ültem az ablaknál és vártalak."
Szerintetek? Erre mit lehet mondani???
Egyébként ma ovi után megyünk tornázni a Zeg-Zugba, remélem tetszeni fog neki (törpitorna). Az óvónéni szerint úgyis csak a tornateremben hajlandó együttműködni.

Terhességet mostmár jól viselem, az augusztus gyakorlatilag kiesett az életemből annyira szarul voltam, akkor voltam a 2. hónapban. Állandó felügyelettel üzemeltem férjem, tesóm, apukám felválta voltak mellettem, mert magamat sem tudtam ellátni, nem még a Manót.
Most egy kicsit bepánikoltam, úgyhogy ma elrohanok dokihoz, mert egy-két nap barna valami folyt belőlem és totál megijedtem, hogy a babával van valami... Nem tudom miért aggódom ennyit.

Valaki írta, hogy használtak Ftorocort-ot és hogy attól két hét után feljött a bőr a fütyin. Hát mi már 4 hete kenjük, múlt héten mentünk vissza, akkor azt mondta a doki, hogy nagyon szép, kenjük még és fél év múlva elég visszamenni. Na de még fél évig kenjem a szteroidos krémmel??? Merthogy tényleg jön föl, de azért még a végleges állapottól távol vagyunk. Most elég tanácstalan vagyok.

Timi: bízzunk benne hogy jön valami jó kis front és kibújik a babóca. (Egyébként szerintem igaza van, hogy nincs kedve ebbe a hidegbe kibújni :-))

Pussz: Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Timi, sok babó útnak indul az indítás előtti este, lehet, a kicsitek is így tesz! Tavaly szeptember 13-án szültem, az egy jóóó naaaap:-DDD A legjobbakat!!!!!!!!!!!!!!!!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Sziasztok!

Timi: nagyon drukkolok-drukkolunk!!!

Dóri: sajnálom,hogy elmaradt a tali,pedig tudod én általában mindegyiken ott voltam eddig(kivéve nálad) :( . Remélem hamarosan találunk másik időpontot. Hétha akkor már csajuék is el tudnak majd jönni.

Krisz: nem is értem ezt a szülői dolgot,nekünk talán a második beszoktatós nap után volt délután és az óvónénik is az első két napban jöttek családlátogatásra.Ez nagyon sokat segített. A dokidhoz mész vissza a kórházba? Ő veszik ki?

Gabi: nekünk volt ftorocort,de nekünk a védőnő és a doki is mondta,hogy azért két hétnél tovább inkább ne használjuk,merthogy szteroidos. Azért az a fél év durván hangzik. Én azt hittem hogy Márknak műteni kell,mert semennyire sem mozdult meg,de a Bethesdás doki pikk-pakk megcsinálta. Most végre minden este szó nélkül felhúzza és lelötyköli a fütyijét...mondjuk szappannal még mindig nem hajlandó mosni,mert úgy nem akar hozzáérni,ha fel van húzva a bőr. Mindegy,egyelőre én ezzel is meg vagyok elégedve.
Amúgy a doki neve Nagy Gyula és egy csomó helyen olvastam,hogy dícsérik-főleg Fütyi ügyben. :D

Sus: Misinek biztos semmi gondja nem lesz,ahogy írod,2 nap után ott alszik....igen talpraesett kis krapek.

Fiúk anyumnál alszanak,mert hajnalban egyikőnk sem lesz itthon,úgyhogy megyek is gyorsan és bepunnyadok.
Jó éjt
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!

Még mindig semmi, sajna holnap reggel felvesz a drnő az osztályra :(
Pedig ma pont Mária a szülésznő, akinél Levi is született, olyan jó lenne az éjjel bemenni és reggelre megszülni. Semmi kedvem ehhez a
macerálgatáshoz, meg mesterséges megindításhoz :( Kicsit félek....

Pelle, Annamari: köszi, ránk fér :)

puszi
Timi

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Timi: Megy a drukk!!!! :lol: Várjuk a híreket.

Majd még máskor írok bővebben, puszi, krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Máténak egyre jobban bejön az ovi, ma reggel már pityergés sem volt :) Viszont az ottalvástól tegnap óta mégjobban félek, tovább maradtunk és fül- ill. szemtanúja voltam a sírásoknak :(
Olyan tanácstalan vagyok mi legyen. Igazából én szívesen hazahozom ebéd után, csak mivel minden gyerek bent fog már jövő héttől aludni, nehogy kiközösített legyen... vagy ez hülyeség?

Annamari!
Ma reggel Anyukád vígasztalta Barnit, aranyos volt :lol:

Timi!
Megy a drukk! :)

Gabi!
Máténak a műtét után kellett a krémmel sokáig kenni a fütyijét, szóval leeht, hogy még sem káros hosszú időn át használva sem.

Megyek vasalni!
Puszi

Kép

Kép
csaju
 
 


Lányok, elszállt a hozzászólásom :cry: nem tudom még egyszer megírni, de Timinek nagyon drukkolok én is!!!!!!!!! Értesítsetek légyszi!
tigris
 
 


Sziasztok!

Én csak olvasni szoktalak Titeket, de most szeretném megosztani Veletek az imént kapott SMS-t:

Szabolcs baba megérkezett ma 11:30-kor. Anya is baba is jól vannak.

A feladó sweetlady-Timi természetesen :D
b_agi
 
 


Én is ugyanezt szerettem volna megírni! :D
Még annyi, h Szabolcs 4 kg és 56 cm!
Nagy gratula nekik és sok puszi!
Most megint ninc sidőm bővebbre... :(
Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Timi!!!

Isten hozta Szabi babát köztünk!
Várjuk a fotót!!!
kismuki
 
 


Csaju: Még nem találkoztam ma vele,de este rákérdezek.
Márk októbertől aludt ott először.Nem mertem a többiekkel együtt otthagyni,mert neki a beszokás is nehéz volt. De az alvással már nem volt gond.Volt aki csak januártól aludt ott,addig az Óvónénik mondták,hogy ő még nagyon pici és több idő kell neki.
Volt aki a bepisilés miatt késett az ottalvással.
Te és a fél napos oviról nincs még szó? Emlékszem már tavaly pedzegették ezt a törvényt,hogy gyeses anyuka csak délelőttre viheti a gyereket. vajon ezzel most mi van?

Krisz: mi van veled? Ilyen nagy munkában vagy? Nálunk október végéig telt ház van.A férjem tegnap éjszakás volt és -8ra álltunk.Nem is tudom végül hová küldték el a kimaradt vendégeket.
És mi van Edináékkal?

Gabi: mi lesz a fütyi-üggyel,mit döntöttél?

Megyek memóriázni Márkkal.Viktike kővé dermedve nézi a 101 kiskutyát.Semmi más nem köti le,de ez a film,ha tehetné naponta 3szor végignézné.Imádja a kutyákat.

Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!

Timi: Gratulálunk az új jövevényhez!! Egy újabb férfiemberrel bővült a csapat!

Fütyi-ügy: jaj, nem tudom. Igazából az a rossz, hogy most legutóbb nem is az a jó fej doki volt, aki eddig nézte Bencét, hanem egy másik és ő mondta a fél évet. Az első doki úgy hívott vissza, hogy 3 hét kenegetés és utána majd ő felhúzza. Lehet, hogy elviszem mégegyszer az első dokihoz, de előtte kinyomozom, hogy tuti ő rendeljen.

Kicsit izgulok, hétfőn lesz a 12 hetes UH és hétvégén volt egy kis barnás folyásom, teljesen bepánikoltam, doki megvizsgált, azt mondta, hogy lehet sárgatest-hormon hiánytól is a 11. héten, mert nem lát gondot, de majd az UH lesz a biztos. Hát nem nyugodtam meg. Apácskának már mondtam, hogy jöjjön velem, mert meg fogok hülyülni az aggódástól.

Hétvégén megyünk először korcsolyázni a Manóval, kíváncsi vagyok mi lesz, egyelőre nagyon lelkes.

Pussz: Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Sziasztok!

Timi!
Gratulálok, Isten hozta Szabolcsot, látom végül ennél a névnél maradtatok :lol:

Krisz!
Nahát, most már igazán írhatnál bővebben is :wink:

Annamari!
Egyelőre Máté sem fog ott aludni, most nagyon tetszik neki az ovi, nem szeretném ezzel elrontani a dolgot vagy összetörni a kicsi lelkét :roll: . Amíg itthon is alszik, addig főleg nincs gond :)

Ezt a gyesed dolgot törvényileg kell, hogy szabályozzák, arról pedig én nem hallottam, csak a hivatásos anyáknál.

Gabi!
Biztos nem lesz semmi baj. Barnabásnál egyébként én is sokkal joban izgultam, pedig azt hittem a 2. babánál lazább az ember :)

Ilyenkor korcsolyázni? Azt nem télen szokták? :o

Judit

Kép

Kép
csaju
 
 


Lányok figyelem!

VÁRANDÓS TALÁLKOZÁSOK A FŐV. ÖNK. UZSOKI U.-I KÓRHÁZÁBAN
"Szülésre felkészítő várandós találkozások"

ELŐADÁS HELYSZÍNE:
Zuglói Várandós Központban kéthetente, szerdánként 17-18.30-ig.
Az Uzsoki utcai Kórház "Faházában" (régi épület teherporta melletti faház)

TANFOLYAMRÓL INFÓ: 251-73-33 / 1069-es melléken (szeptembertől)

AZ ELŐADÁSOK IDŐPONTJAI, TÉMÁI

Szeptember 12-én:
A várandósság és a szülés élménye pszichológiai szempontból

Szeptember 26-án:
Mit tehet az orvos? - kérdések a szülész-nőgyógyászhoz

Október 10-én:
A szülés eseményei - vendég a szülésznő

Október 24-én:
A baba egészségéről - vendég a neonatológus

November 7-én:
Anyatejről és szoptatásról - vendég az újszülöttes nővér

November 21-én:
Amikor már hazavitted a babát... - vendég a védőnő

November 28-án:
Záró előadás az együttszülésről és a szülés utáni új életről pszichológiai szempontból

( A kórház szülőszobája igény szerint megtekinthető a beszélgetések után vagy telefonon előre megbeszélt időpontban. )

Egyéb programok! Szeptembertől egyénileg megbeszélt időpontban, egyeztetés a Szülésfelkészítő tanfolyamon, vagy a 1069-es melléken:

- Szülésre való felkészülés relaxációval
(testi ellazulás gyakorlása, belső ráhangolódás a szülésre - kiscsoportos foglalkozás pszichológus vezetésével)
- Szülés utáni beszélgetések
( szerettel várunk babáitokkal együtt - kiscsoportos élményfeldolgozás pszichológus vezetésével)

A tanfolyam szervezői:
Csombó Szilvia védőnő, szonográfus
Lázár Cseke Éva és Marosi Mónika pszichológusok


MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!!!!!
jennyfer
 
 


Lányok figyelem!

VÁRANDÓS TALÁLKOZÁSOK A FŐV. ÖNK. UZSOKI U.-I KÓRHÁZÁBAN
"Szülésre felkészítő várandós találkozások"

ELŐADÁS HELYSZÍNE:
Zuglói Várandós Központban kéthetente, szerdánként 17-18.30-ig.
Az Uzsoki utcai Kórház "Faházában" (régi épület teherporta melletti faház)

TANFOLYAMRÓL INFÓ: 251-73-33 / 1069-es melléken (szeptembertől)

AZ ELŐADÁSOK IDŐPONTJAI, TÉMÁI

Szeptember 12-én:
A várandósság és a szülés élménye pszichológiai szempontból

Szeptember 26-án:
Mit tehet az orvos? - kérdések a szülész-nőgyógyászhoz

Október 10-én:
A szülés eseményei - vendég a szülésznő

Október 24-én:
A baba egészségéről - vendég a neonatológus

November 7-én:
Anyatejről és szoptatásról - vendég az újszülöttes nővér

November 21-én:
Amikor már hazavitted a babát... - vendég a védőnő

November 28-án:
Záró előadás az együttszülésről és a szülés utáni új életről pszichológiai szempontból

( A kórház szülőszobája igény szerint megtekinthető a beszélgetések után vagy telefonon előre megbeszélt időpontban. )

Egyéb programok! Szeptembertől egyénileg megbeszélt időpontban, egyeztetés a Szülésfelkészítő tanfolyamon, vagy a 1069-es melléken:

- Szülésre való felkészülés relaxációval
(testi ellazulás gyakorlása, belső ráhangolódás a szülésre - kiscsoportos foglalkozás pszichológus vezetésével)
- Szülés utáni beszélgetések
( szerettel várunk babáitokkal együtt - kiscsoportos élményfeldolgozás pszichológus vezetésével)

A tanfolyam szervezői:
Csombó Szilvia védőnő, szonográfus
Lázár Cseke Éva és Marosi Mónika pszichológusok


MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!!!!!
jennyfer
 
 


Sziasztok,

Hát, igen, kicsit bolond hetünk volt, nem volt időm írni, szülői, közgyűlés a házfelújításról (talán okt. közepén indul az ablakcsere, szigetelés, festés végre) , sok a munka (nálunk is telházas, őrült időszak van, persze kül. hibák mindig ilyenkor csúsznak be mindenki részéről, amikor amúgy is nehéz az élet, jellemző...), aztán még vidéki lakodalomba voltunk hivatalosak, munka után rohanás, utazás Mátéval, brrr. Őt leraktuk Szegeden a nagyszülőknél, aztán onnan mentünk tovább kukutyinba :lol: . Nem volt egy pihentető hétvége. Munka szempontjából ez a hét se lesz sokkal jobb, de ez van. Pénteken meg vár az Uzsoki. :cry:
Máté még mindig hisztizve indul oviba, ma bőgve közölte, h ő megfázott és menjünk a doktor nénihez, hát nem fifikás??? :lol:
Bárcsak elfogadná már, h menni kell reggelente! Amúgy persze tök vidám minden du. és semmi gond nincs vele, csak ezek a reggelek ne lennének...

Judit, sztem nem baj az, ha elhozod Mátét ebéd után, utána úgyis csak alszanak meg uzsiznak, aztán amúgy is mennél érte, sok mindenről nem marad le. Délelőtt történik a lényeg, és ha ott megszeretik, nem fogják kiközösíteni, azért, mert hazamegy előbb. Más nincs a csopiban, aki nem alszik ott?

Mennem kell, sziasztok, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Krisz!
Tök jó ez a házfelújítás, hogy is működik ez? Vmennyit áll a ház, az önkorm. és plusz a tulajok is fizetnek? Mondjuk én már nem szívesen mennék bele ilyen dologba, nem sokáig maradunk itt, de 3 éve nagyon benne lettem volna :)

Pénteken gondolok rád, hogy fog zajlani? Gondolom nem mélyaltatásban, ha csak fél napot leszel. Utána viszont jöhet a Tesó :wink: :lol:

Én egyelőre nem tudok betelni a fiúkkal, simán bevállalnám a 3.-at is, ha jobban állnánk anyagilag, na meg tudnám mikor hol fogunk élni és dolgozni :)

Én is erre gondoltam, hogy ebéd után az oviban is az történik, mint itthon, de amikor nálatok voltunk Dóri mondta, hogy másképp kezelik Viktor csop-ban azokat, akiket hazavisznek. De azt gondolom, hogy ezek a picik még nem közösítenek ki senkit, igazi barátságok se alakulnak még, max. rosszul eshet nekik, hogy értük nem jönnek.
Szóval egy ideig még tuti hazahozom ebéd után, többet jelent nekem a lelki békéje, nem szeretném, hogy akár az ovival, akár Barnussal ezért ellenszenvvel bírjon.

Az pedig, hogy Máté nyűgös... én is az voltam, amikor reggel kelnem kellett és rágondolni, hogy már megint dolgozni kell menni. Aztán bent már jól éreztem magam, úgy mint ő :)

Na, jó sokat dumáltam, megyek iszom egy kv-t :)

Puszi

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Minden rendben, a pocaklakó majdnem kirúgta a ház oldalát az UH alatt - pedig még alig 12 hetes. De lényegesen megkönnyebbültem.

Most kezdődik a korcsolyaszezon - ezt én is onnnan tudom, hogy Bence kis barátnőjének anyukája a kori oktató. A Pólusba vasárnaponként délelőtt az ilyen pici törpéknek lehetőségük van, hogy tanuljanak korizni. Elvileg együtt tanultunk volna, de terhesen nem kockáztatom az eleséseket...
Egyébként nagyon vicces volt, mert Bence lelkesen felment, majd sírósan közölte, hogy: "menjünk haza, mert az én korcsolyám mindig elcsúszik..."
De aztán megtetszett neki és óra végén azt mondta, hogy jöjjünk jövő héten is. Sőt, aznap este kitartóan gyakorolt korival a lábán a szőnyegen. Hát majd meglátjuk, ha akar megyünk, ha nem, nem.

Reggel alig bírtam bejönni dolgozni annyira fájt a fejem. Időjárásjelentő barátnőm szerint kettős fronthatás volt, azért. Hát lehet, hogy nehezen viseli a babóca ezeket a nagy hőmérséklet különbségeket.

Pussz: Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Sziasztok,

Na szépen közeleg a vihar, pedig olyan szép volt ez a meleg, őszi idő... persze nekem így is sikerült megfáznom vhogy, tiszta nátha vagyok meg fejfájás, remélem, péntekre jobb lesz, és nem kell megint elhalasztani a kórházat, ha már rászántam magam... :shock: Csak egy rövidke altatás lenne, nem mélyaltatás.

Judit:panelprogis a ház, 2/3 részt az állam áll, a többit pedig a ház illetve lakói, arányosan elosztva a szigetelésre-festésre nézve, ablakcserénél pedig attól függ, h adott lakásban ki van -e már cserélve vmi (nálunk hálistennek legalább az egyik oldal igen) és persze h hány ablak van egyáltalán a lakásban. Így is szép összeg, idén nem igazán térünk már magunkhoz anyagilag, de ez van. Amúgy esély se lenne, h mostanába kifizessünk ilyen összegeket... Aztán még majd lehet, h fűtésszabályozás is lesz előbb-utóbb.
Persze, én i megértem Mátét bizonyos szempontból, de másrészt meg nincs még egy gyerek, aki ennyit bír cirkuszolni.Ma reggel minden eddigit felülmúlt, leégett a pofám, ketten tudtuk csak elcipelni, minden baja volt, tiszta hisztériaroham kerekedett belőle. És az idegeim is tönkremenőben vannak.... :cry: Pedig minden este vidáman megígéri, h simán eljutunk reggel az oviig.....
Jól teszed, h a leki békéjét veszed figyelembe, az is a legfontosabb! :) Barnus hogy van, hogy viseli az időváltozásokat? Gyarapszik szépen? Tényleg, Klárika szokott járni felétek?

Gabi: örülök, h nálad is minden rendben kistesóval!

Nem tudom, vajon Timiék hazajöttek -e már a kh-ból, de biztos jelez előbb-utóbb!

Puszi mindenkinek, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Nem lehet, hogy Mátétól kaptad el? Enyimé is hazahozta múlt héten, végig is ment rajtunk, még jó, hogy Barnus kimaradt :)

Sajnálom a hisztit :( És mit csinál? Sír, hogy ne hagyd ott?

Máté jókedvűen megy már, aztán belépünk a csop.szobába, ahol minimun 3-4 gyerek mindig torka szakadtából üvölt és olyankor neki is legörbül a szája, de nem kezdi el a sírást. Az óvónénik is azt mondják, hogy azok a gyerkőcök miatt szinte majdnem az összes pityereg, de majd megszokják :)

BArnus jól van, 5 kg, kis pufi :lol: A mostani hidegfront jó hatással van rá, egész nap alszik, nemtom mi lesz éjszaka, pedig a mostani már nagyon jó volt, aludt majdnem reggelig, de nem élem még bele magam :wink:

Klárika, hahaha. Hetek óta csak felhív és kérdezi, hogy minden rendben-e, eszik-e Barni, akkor nem megyek, jó? :lol: :lol: :lol: Mondjuk nem hiányzik, kérdésem úgy sincs, ami volt, azok válaszával sem értettem egyet :wink:

Puszi, teszek fel képet!

Gabi!
Örülök, hgoy rendben van minden a tesóval :)

Kép

Kép


Kép Izompacsirta

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!
Csaju: szuperek a képek!!!!! Biztos láttad a héten a kolléganőmet,ő most szoktatja a Patríciát a ti csopitokba. Kérdeztem anyut rólatok,mondta hogy emlékszik a bébire,de aztán mondott valamit Máté alvásáról,mire mondtam neki,hogy ő még nem alszik ott,úgyhogy valakivel keveri.Nem baj,még 3 hét és az összes új gyerek nevét tudni fogja.

Krisz: nekem péntek du mindkét gyerek köhögve jött haza.Hála a drága muchoprontnak (Márk kedvence) és az ACC nek (Vikti ezt nem veszi észre) vasárnap estére már jól is voltak.Persze azzal nem számoltam,hogy rámragasztják,úgyhogy tegnap haldokoltam,ma már jobb,de a torkom kész van. És holnap indulunk Prágába,szép lesz ha ott szarabbul leszek,ráadásul ma már apa is kezd nyüglődni.Az egyik kis barátunk bárányhimlős,szerencsére 2 hete nem találkoztunk vele. Nem tudom,azt hogy fogom munkailag megoldani.

Na szaladok pakolni,jó éjt
Annamari
kismuki
 
 


Hellóka,

Annamari: de jó nektek! :) Remélem, nem lesztek betegek! Jó pihenést!

Judit: nem hiszem, h M-tól kaptam el, ő már rég meggyógyult, és szerintem ez csak megfázás, nem vírus. Sztem a biciklizés járult hozzá, reggel azért hűvös van bicajon, de közben izzadni is lehet a kabát alatt... de ma már jobban vagyok, pedig majdnem örültem volna, ha kiírathatom magam egy kicsit... :lol:
Szuperjók a képeid, Barni tényleg jó erőben van, ducibb, mint amikor láttalak benneteket múltkor! Biztos jó az étvágya! :wink:
K.ka - ezt a választ sejtettem... :lol:
Egyébként nálunk már nem pityeregnek a gyerekek, csak Máté hisztizik. Persze direkt csinálja, direkt hergeli magát, sokszor már este lefekvés előtt, kérdezgeti, h mit csinálunk ha felkelünk holnap, a válaszra gondolhatjátok a reakciót... :shock: Ma megtudtuk az óvónénitől, h már az óvódában is kijelenti, h ő bizony hisztizni fog holnap is. Azt tanácsolták, h ne idegeskedjünk, úgymond ne törődjünk a hisztivel, mert az még jobban spannolja, előbb-utóbb belátja, h nincs értelme... Csak addig megőszülök... Amúgy a következőket produkálja: ordítás torkaszakadtából, rúgás, verekedés, karmolás, stb., ruha lerángatása, szülők visszahúzása a lakás irányába, és még sorolhatnám, klassz lista, ugye? Persze mondták és tudjuk is, hogy egy perc alatt lenyugszik, amint otthagytuk és teljesen beilleszkedett a társaságba. Hát nem egy könnyű időszak, ennyire nem számítottam nehézségekre.... :twisted:

Na készülnöm kell munkába, sziasztok, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a drukkokat és a jókívánságokat!

Képeket láthattok a fiúkról a Fotóalbumba "L" ill. "S" betűknél "Levente cseperedése képekben 3" és "Szabolcs cseperedése képekben" címszavak alatt.

A szülés szuper volt és gyors. 3 és fél óra alatt lement elejétől a végéig. Szerencsére nem kellett beindítani. Reggel 1/2 8-ra odamentünk, a vizsgálat közben a dokinéni egy kicsit felnyomta a méhszájat, ez fájt. Utána mondta, hogy 2 ujjnyira nyitva vagyok, mehetek a szülőszobára, de még nem tudja melyik szobában lesz helyem. Közben megvolt a ctg, addigra kiderült, hogy a 10-esbe kerülök. Ott öltöztem át, mert a szülőszoba tele volt. A folyosón várakoztunk 1/2 9-ig, közben beindultak az 5 perces fájások. Ezután bementem, az 1 ágyas szülőszobát kaptam, ott voltam Levivel is :). A szülésznőm Dr. Sztakóné Györgyi volt, de nagyon sokat nem volt velem, csak a végén. Rárakott ctgre, elkezdődtek a 3 perces fájások. 1 órát így feküdtem, de a végén már nagyon le akartam szállni. Akkor ráültem a labdára, a fájások már 50 másodpercenként jöttek. 11:20-kor felfektettek szívhang hallgatás ill. vizsgálat céljából, de akkor már nagyon fájt, mondtam, hogy én nem tudok itt feküdni had szálljak le, de a dokinéni még a folyosón volt. Közben beakarta kötni Györgyi az infúziónak a helyet, de arra már nem volt idő, mert mondtam, hogy nekem nyomni kell. Ekkor otttermett a dokinéni és már mondta is, hogy szülünk. Gyorsan felrakták a lábam a kengyelbe, de nem volt idő rendesen beigazítani, mert már jött is ki a baba. Így 11:30-ra kibújt 3 tolással. Nagyon fájt, hiszen a feje 36cm-es. A doktornő tündér, egyre jobban szeretem. Ahányszor találkoztunk mindig elmondta, hogy mennyire ügyes voltam, szuperul csináltam. És Levibe belezúgott, haza akarta vinni. Persze Szabolcs is tetszett neki, hiszen ő is tiszta Levente. És nagyon jó baba, eszik, alszik, ha néha fentvan, akkor nézelődik egy darabig egy hang nélkül, majd újra elalszik. Levi nagyon édes, puszilgatja, símogatja. Egyenlőre nem panaszkodhatom, remélem így marad! :)

Na megyek, mert megjöttek az angolról.

Puszi mindenkinek!

Timi és a fiúk

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Timi, gratulálok még egyszer, megnéztem a képeket, tényleg hasonlít Levire és irtó édes babóca! :D Örülök, hogy ilyen simán ment minden! Sok puszi nektek és jó összeszokást!

Vár a munka. :cry:
Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Timi, szívből gratulálok!!! A kis vasgyúrónak boldog gyerekkort és boldog felnőttkort kívánok!!!:-) Tudtam, hogy szuper ügyesek lesztek!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Sziasztok!

Timi!
Gratulálok, jó rövid szülés volt :lol: Jó egészséget, sok tejcsit kívánok :)

Krisz!
Remélem már múlik Máté hisztije. Most az enyém tudod mit csinál két napja? Mosolygósan bemegy reggel, aztán ebédkor mindig sír nagyon egy kisfiú, és ő is sír vele :lol: Este mondtam neki, hogy ne sírjon, tudja,hogy én már olyankor ott vagyok, azt mondta,hogy igen tudja, de azért ő sír, nem baj? :wink: Hiába,érzékeny a lelkem :)


Annamari!
TEgnap láttam egy anyukát, aki szintén ebéd után jött vkiért, hosszú haja van és alacsony?

Azóta milyen klassz már nektek, érezzétek jól magatokat :)

Megyek, még Mátét megreggeliztetem, mert bent azt mondja nem kap :lol: Ami ugye azt jelenti, hogy nem ültetik le, hogy egyen, úgy mint ebédnél.

Puszi

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Sweetlady1: Gratula mégegyszer, nagyon ügyesek voltatok! :D Az én kiscsajomnak is ekkora volt a buksija, biztos a sok ész miatt nőtt ilyen nagyra a kobakjuk :wink:

Mi ma voltunk oltáson, kislányom eléggé sírt először de aztán hamar meg lehetett nyugtatni. Mikor kijöttünk rajtam akkor jött ki a para, leizzadtam meg remegtem minden bajom volt, bezzeg ő addigra már szundikált a babakocsiban :)
Egyik ismerősöm azt tanácsolta, ahogy hazaérünk adjak be neki egy kúpot és akkor tutira nem fog belázasodni......nálatok hogy volt?
Egyenlőre alszik, remélem nem lesz nagyon nyűgös és hamar átvészeli :)
A tgyes-em még mindig nincs elintézve, megint követelnek rajtam egy papírt, amiért anyámat kellett szalasztanom. Már legalább 3 hónappal tartoznak és kéne a pénz nagyon. Behajtani mindenki tud de mikor fizetni kell az ráér........borzasztó.....!

Barbara

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!

Nem lett lázas Veronka, nagyon örültem neki. :D MOndjuk dédelgettem is aznap rendesen, jobban mint máskor. :)
Hétvégén utazunk anyósomékhoz Nyíregyházára. Esetleg van valami, amire különösen oda kell figyelnem egy 2 hónapos babával való utazáskor?

Mentem, vigyázzatok egymásra, hülye idő van, könnyen meg lehet fázni.
Puszi: Barbara

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!
Nagyon jó nőgyógyászt keresek Zuglóban, ha valakinek van javaslata, kérem, hogy irja meg. Előre is köszönöm!
Anikó
nagyanikó
 
 


Sziasztok!

Mi a helyzet, mindenki eltűnt? Ne dolgozzatok már annyit :)

Barbi!
Örülök, hogy nem volt gond az oltással, jó utat és kikapcsolódást nektek a hétvégére :wink:
És igen, én Máténál is azt csináltam, hogy oltás után fél kúp, aztán este megint, így egyik oltás után sem volt lázas.

Annamari!
Milyen volt a pihenés?

Krisz!
Merre jársz, mi volt a kórházban mesélj!

Dóri!
Találkoztunk múlt szombaton Gödöllőn, én szoptattam a kövön ülve, még Marci meg is állt mellettem motorral. :lol: Mikor elindultatok Viktorék után akkor ismertelek meg, szóltam is utánad, de nem hallottad.

Mi jól vagyunk, Mátét tegnap elvitte Anyu kicsit kikapcsolódni, így ma ellóghatta az ovit.
Egyébként is úgy sajnálom én is, az óvónők, dadusok is, mert van egy kezelhetetlen kisfiú a csoportjában, aki értelmes szót még nem mond, viszont állandóan szökik, ordibál, kiabál, üvölt, ami megrémiszti Mátét :?
Már mondták az óvónők is, hogy nem tudnak egyelőre mit kezdeni a kisfiúval és nagyon sajnálják Mátét, mert nem azért pityereg, hogy nem jó neki ott, vagy én hiányzom, hanem mert megijeszti a kisfiú :cry: És egyébként amikor csend van olyan édes, be nem áll a szája, részt vesz minden foglalkozásban, szépen eljátszik a többiekkel, szót fogad, ebédel :)

Múlt szombaton volt a csoportunknak családi kirándulás, nagyon klassz volt, jót tett a gyerekeknek is és a szülők is jobban összeismerkedtek, na meg az óvónénikkel is lehetett beszélgetni. Akikkel egyébként maximálisan meg vagyok elégedve, szerintem jobb óvónők nem is léteznek :lol:
Annamari, megmondhatod Anyukádnak, hogy jó szakembereket alkalmaz :wink:

A kirándulás után elmentünk Anyuékoz, vasárnap este jöttünk meg, így megvolt Barnus első hosszabb utazása és az utazóágyban alvása. Mivel gyönyörű idő volt, így mind akét napot végigkirándultuk, perze vittük őt is, nagyon jól bírta :wink: :D

Megyek a dolgomra!

Puszi

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok,

Judit, majd írok még bővebben, most jöttem csak haza a kh-ból, múlt péntekről el lett halasztva csüt-re a műtét, szóval tegnap estem át rajta. Volt pár kellemetlen élményem, az altatás hatásait nem jól viseltem, így bent kellett maradnom éjszakára.
Most lepihizek, még jövök, puszi. Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Kép


Köszönöm jól telt a pihinek nem mondható városnézés.Egész nap mentünk.Viszont esténként a jacuzziban lazítottunk :D .

Csaju: átadom anyunak,köszi!!! Nálunk olyan szuper volt a "családi" kirándulás,hogy elmaradt mert összesen 3 család jelentkezett a 21-ből. Elég gáz. Pedig tavaly elég sokan voltunk a szülő-nevelő bálon a mi csopinkból,gondoltam majd csak összekupálódunk,de lehet tévedtem.

Krisz: sajnálom,remélem mostmár minden oké veled és jól is vagy,írj!!!

Anikó: szia,nálunk itt mindenki dícséri a saját dokiját,úgyhogy jó helyen jársz.Leszámítva az árakat :shock: az durva sztem.

Barbi: sajna a hétvégi utazós tanácsról lecsúsztam: de én pl.sehová sem indulok el Panadol nélkül. Most pedig már hogy 2-4 évesek csak ebéd után indulunk bárhová,hogy aludjanak.

Nálunk amúgy minden oké,végre Viktor is visszarázódott teljesena bölcsis életbe.Én szétdolgozom magam és 2 hónapja itt vár egy fordítás,aminek egyszerűen nem jutok a végére.Nincs lelkierőm. Viszont nekiállok angolozni,keményen.Az "A"-t már most le tudnám tenni,de a nyelvtanon van még mit javítani(mindent).

Megyek,alszom egy jót,holnap végre 3 hét után lesz egy szabad vasárnapom :D
Puszi mindenkinek

Timi: írj,mi van veletek.
kismuki
 
 


Sziasztok!


Először is mindenkinek boldog babavárást kívánok!

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy nekem nagyon bevállt dolgot és ez a SZOPIPÁRNA!
Az előző terhességem vége felé nagyon megkönnyítette az alvást és most a másodiknál már használom és sokkal kényelmesebb az alvás.
Később amikor a baba már megszületett nagyon hasznos!!!!Nekem például fájt a hátam minden szoptatásnál és a babkó sem nagyon jól kapta be a cicit ezért mint utólag kiderült a rossz tartás volt okolható.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom leveszi a terhet a hátról és különböző pózokban is kényelmes a mamának és a babának is ami jó szoptatáshoz és sok tejcsihez vezet!!!
Laughing

Akit érdekel esetleg szívesen küldök neki részletes leírást és képet hogy milyen huzattal válszthatók. ( a huzat levehető, mosható)
Nekem van egy Baba Boltom a XV. kerületben a Rákos út 7. szám mellett ott megvehető de postázni is tudom. Az akciós ára 4990.- !!!

A boltban van még használt és Új babaruha, használt de szép állapotú babakocsik, hordozók, stb...Érdemes benézni!
Email: pepike@citromail.hu

Jó pocakosodást Petra

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Sziasztok!

Annamari: tök jó a kép rólatok, gyerkőcök nélkül voltatok?

Barbi: örülök, h jól vagytok. A kúppal kapcs. nálunk is így volt, ha Máté kapott egy felet az oltás után, nem volt soha lázas.
Tegyél majd fel új képet a csajról!

Judit: De jó nektek, hogy ilyen kirándulásotok volt, ránk is ránkférne, de persze nálunk nem lesz. Azért nem panaszkodom, jók az óvónők, Máté is szeret ott lenni. A reggelek már jobbak, múlt héten az apjával járt, őt ált. kevésbé akasztja ki, mint engem. :evil: Ennek ellenére azt sajnos nem mondatom, h minden rendben, mert itthon ugyanúgy iszonyúan viselkedik, semmi nem megy vele egyszerűen, akármilyen kedvesen is állunk hozzá. Minden egyszerű dologért (lásd egy öltözés, alvás, játszótérre indulás) meg kell vele harcolni, állandóan ellenkezik és cirkuszol, szó szerint. Képes órákig bőgni a semmiért... Volt egy hét, amikor be is pisilt éjjel v hajnalban... pedig ez sosem fordult elő, még a szobatisztaság kezdetén sem. Nem tudom, hogy és mikor lábalunk ki erről a mélypontról, ez a szeptember iszonyú sz.r volt.
Én ma még itthon vagyok, de holnaptól vár a munka. És végre október van, hátha most már jobb lesz! :lol:


Timi: hogy vagytok, mesélj, milyen az élet kétgyerekesként?

Puszi, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Szia Krisz!
Bocs, hogy beleszólok, de nálunk ugyanilyen gondok vannak az otthoni viselkedéssel. :cry: Igaz, Ő lány és holnap már 4 éves lesz, de nem sokat enyhültek a hisztik az idő múlásával.
Nálunk az oviba nincs gond, sőt nem hiszik el, hogy otthon mi megy, mert máshol annyira csendes és nyugodt.
A fiam egy angyal, belőle merítek erőt.
Mi is szeretnénk már kilábalni ebből a korszakból.
Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Szia Anikó,
Köszi, h hozzászóltál. :) Akkor nem egyedülálló a problémám, látom... Neked is sok türelmet kívánok hozzá, meg magamnak is. :wink: Biztos vagyok benne, h az ovi okozza (igaz, egy évet járt bölcsibe is, szóval azért nem vártam ilyen felfordulást, de hát az én csodabogár fiam ilyen...), és hogy idővel enyhül meg elmúlik vmennyire, teljesen biztos nem, mert alapjáraton is elég akaratos fiam van... Hálistennek azért minden nap újult erővel ébredek, szóval igyekszem megőrizni a türelmemet, amennyire lehet.
Nálatok volt bölcsis a lányod?
Gratulálok a további családbővüléshez! :D
Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Hogy hogy nem viselted jól az altatás hatásait? És egyébként fájt utána? Akkor most már nem is védekeztek? :wink:

Nálunk is meg van kicsit kattanva Máté, úgy értem az ovi+Barni megkavarták őt is. Szerencsére nem hisztis és nem kezelhetetlen, de az tény, hogy több odafigyelést igényel. Próbálok is vele foglalkozni, amennyit tudok, most alszik, persze Barnus nem, így iszom a kv-t :lol:

Kisani!
Én is gratulálok a 3. babához. Jajj, ilyenkor annyira kedvet kapok én is :lol:

Annamari!
Tényleg klassz a kép :) Ha fizikailag nem is volt pihenés, de gyerekek nélkül mentálisan csak is az lehetett :wink:

Máté Anyuéknál volt hétvégén, így picit mi is pihiztünk. De amit a legjobban élveztem, hogy egész nap tudtunk beszélgetni, amennyit csak akartunk :lol:

Puszi
Judit

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok Lányok!

Mindenkinek köszönjük a gratulációkat és a jókívánságokat! Nagyon jól esik, hogy így érdeklődtök, annyira szuper emberek jöttek össze itt a fórumban, úgy örülük, hogy közétek tartozhatom :)

Mi jól vagyunk, egyenlőre minden OK. Szabi rengeteget alszik, ha fent van akkor pedig nézelődik, nem sokat hallani a hangját. Levi is még mindig édes, puszilgatja, símogatja, sokszor kéri, hogy tegyem az ölébe és akkor édesen becézgeti. De sajnos a hisztis korszak nála is megy rendületenül. Egyik pillanatban annyira jó és értelmes, a másikban pedig mintha megkergült volna elkezd rohangálni vagy ledobálni a játékokat vagy iszonyú hangosan visítozni, mint a félőrült. Ez nagyon ki tud borítíni :( és sajnos elég türelmetlen vagyok, ezt nem tudom kezelni :( A délutáni altatás is sokszor veszekedésbe torkoll, mert van hogy 1 óra kell mire végre elalszik. Mindent kitalál közben, hogy még 1 mese, aztán még 1, aztán pisilni kell, 2 perc múlva kakilni, majd 5 perc múlva pisilni, nyissuk ki az ajtót, de ő különben sem akar aludni stb.... ez elég durva.... Tudom, hogy ez életkori sajátosság és majd elmúlik, de mikor?
Most jó hétfőn, kedden csak Szabival vagyok kettesben, ilyenkor Levi kint van anyuéknál, szerdától viszont már egyedül leszek velük. Akkor derül ki igazán, hogy hogyan fogom bírni. Félek... Próbálok addig energiát gyűjteni :)

Puszi mindenkinek!

Timi

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Sziasztok!

Igen,gyerekek nélkül voltunk,pszichikailag fel is frissültem teljesen.
Timi: nálunk is volt olyan időszak,hogy egy óra kínszenvedés után rácsaptam a fenekére Márknak és úgy aludt el.
Most sajnos már hétvégén szinte nem is alszik,az oviba viszont az elsők között ájul el.Vikkel nem sok probléma van,a bölcsibe elég hamar megszokta,hogy el kell aludnia,meg ugye ki is fárad,így ő kidől szó nélkül.

Krisz: Márk a múltkor azért bőgött fél órát,mert nem volt éppen a Cartoonon Scooby,és neki az 5 dvd közül egyis sem volt jó. HIába próbáltam mindent,csak sírt.Pár hete meg azért bőgött mert rászóltam,hogy mostantól van vízóránk és ne fürödjön 2 órán át,3 kádnyi vízben.Teljesen kibukott,hogy ő nem akar vízórát,alig tudtam megvigasztalni. Sztem az ovi miatt egy-egy kis szomorúságnál sokkal jobban el tudnak keseredni mint valójában kellene... :(

Megyek,mert megint lebontják a lakást...
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!
Krisz, a lányom két évet is járt bölcsibe, mivel októberi nem is volt gond. Azt hittük január végén költözünk és nem is akartunk ott ovit keresni. Igaz, május lett a költözésből, de nem szóltak végig maradhatott.
A "nem" a kedvenc témája. Ha rászólok, "Akkor engem nem is szeretsz". Ha megkérem adjon abból a vmiből a tesójának "akkor én nem is eszek". Mindenre van valami nem válasza. Ezt hallgatjuk egész nap.
Arról nem beszélve, hogy milyen sokszor ráver ököllel a picire. Ő meg szegény nem is sír, csak bután néz.
Nemrég még olyan élvezettel öltözött, ha mentünk, most nálunk is órák kérdése az indulás.
Én részemről bekeményítettem, nem könyörgök, ha nem öltözik, nem megyünk. Ha nem jó a mese nem néz semmit. (nincs akár 5 lehetőség is). És így tovább.
Több érzelmi vonalon mentem már át az elmúlt két évben(kb. akkor kezdődött a bölcsi időszakában). Volt, amikor a fenekére vágtam, volt, amikor sírtam, most pedig egy kis daccal válaszolok én is.
Ki mit csinál, amikor műsor van?
Állítólag 4 éves korukra lecseng ez az időszak, de nálunk biztos kitolódik.

Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Sziasztok, de jó, hogy ennyien írtatok!
Majd holnap hátha lesz időm bővebbre, most csak olvasgattam.
Anikó, boldog szülinapot Dorinának, látom, ma van a nagy nap! :D
Puszi holnapig, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Megszöktünk egy hétre Tunéziába. Nagyon jó volt (leszámítva, hogy a négy csillag helyett, szerintem csak 3 csillagos volt a szálloda...).
Sokat aludtunk, pihiztünk, meg egyáltalán olyan jó volt végre hármasban.

Majd írok még, a részletekről, csak most jelentkezni szerettem volna gyorsan, hogy nem tűntem el teljesen.

Annamari: Prágáért nagyon irigyellek! Mi egyszer pár éve már "elindultunk", csak abban az évben volt olyan nagy árvíz, hogy a prágai Hilton felhívott, hogy ne menjünk, mert bezártak, elárasztotta őket a víz. Azóta meg nem volt időnk menni.

Szabolcs baba nagyon édi!! Én is szeretnék ilyen rövid szülést...

Hiszti ügyben én is tudnék mesélni, hullik a hajam rendesen, már a harmadik könyvet olvasom, hogy hátha megtalálom a tuti receptet a hiszti kezelésére...

Majd, ha utolértem magam, még írok!

Pussz Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Sziasztok!

Most csak bekukk...

Raktam fel képeket a fiúkról a Fotóalbumba. Ha ráértek nézzétek meg!

Hulla vagyok, Levi kiborít a "NEM"-jeivel és, ha kérek valamit, hogy ne csinálja csak azért is azt teszi. Tegnap már többször elbőgtem magam....

Megyek pihizek amíg alszanak.

Puszi
Timi

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?