Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Babett, cserélhetnénk telefonszámot priviben, meg megírom az e-mail címemet is, hátha van esély, hogy összefussunk a kórházban. Még én is reménykedem, hogy hátha addigra átköltöznek.

Kissani, hát én azért lehet, hogy megkérdezném a helyedben, hogy fiú vagy lány, hogy a gyerkőcöket felkészítsem, nevet adjak neki és már pocakban úgy becézhessem, meg kíváncsi is lennék rá :D . Eddig mindkét gyerkőcnél megkérdeztem a nemét, illetve a másodiknál 4D-n egyértelmű volt :D , csak megerősített abban a doki, hogy jól gondolom.
emendora
 
Én az első baba nem sem akartam tudni, a férjem igen. Aztán a kedvéért megkérdeztem a 16. héten, és a doki nem tudta megmondani. A 20. héten sem. Na onnantól kezdve nagyon érdekelt már engem is a neme :lol:
Vendég
 
Kissani:

Ha kibírnám, lehet nem kérdezném meg, de én nagyon kíváncsi vagyok...így most az elsőnél sem bírtuk ki, és a másodiknál meg pláne nem fogjuk...

De nekünk így jó, hogy tudjuk, hogy kihez is beszélünk, mi a neve, szóval ez kicsit személyesebbnek tűnik. ÉS nem beszélve arról, hogy mennyi mindennel kell készülni egy babánál. Ha nem tudnám a nemét, azért úgy nehezebb volna vásárolni. DE mondjuk nyilván nem ez az elsőrendű kérdés.
SZóval biztos nagyon izgalmas annak, aki nem kérdezi meg....
..na most sokat segítettem :?
Vendég
 
Sziasztok, én is itt!
Lilly, őszike, kertikiri ??? Húú, iszonyatos lehet ez a várakozás, anyukám engem anno 2 héttel hordott tovább :shock: de szerintem sem "hagyják" ma már, hogy ennyivel túllépd..
Én nagyon drukkolok nektek!!!
Őszike, meg tudnád nekem írni, hogy mit fogok receptre kapni? volt itt a védőnő múlt héten, és azt mondta, h popsikenőcsöt,hintőport receptre, alkoholt meg fürdetőt recept nélkül kapok :shock: ez tényleg így működik?

Kisani, én megkérdezném :roll: :oops: bár nekünk 18. héten 90% lányt mondott a doki, 21 hetes 4d-n pedig egyértelműen már fiú volt :wink: közben kinőtt neki..de akkor is nagyon kis rafinált volt, annyira zárta a lábait, hogy ennyi erővel lányis lehetett volna.. :wink: volt is meglepi!!!

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
Panndi, neked van otthon mérleged? Már mindenfélét hallottam, hogy nem kell, ha jól eszik, és elég hetente 1x mérni (azt meg tudnám ejteni a védőnőnél), de olyat is, hogy eleinte jobb mérni..venni nem akarok, max kölcsönözni, de csak ha tényleg szükséges...

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
Sziasztok!
Kissani, én megkérdezném, mert úgy jobban meg tudom személyesíteni. Ha nem kérdezem meg, akkor is gondolnék rá valahogy, mondjuk lányként, és ha a végén fiúnak születik, akkor lelkiismeretfurdalásom lenne :D De hallottam már olyat is, hogy ahol csak a férj akarta tudni, ott leiratták a dokival egy papírra a tippet, amit aztán csak a férj nézett meg.
Lilly, Neked mit mondott a doki, hogy mikor indít, ha nem indul? Mert ha pénteken elutazik, akkor az még nincs egy hetes túllépés, de mire meg visszajön, az meg már sok, nem?!
Engem kedden felvesznek, de lehet, hogy csak szerdán indítják, attól függ gondolom, hogy mikorra van vége az adminisztrációnak, meg ilyesmik. De ha lehet, akkor én már kedden szeretném. Bár most azon parázom, hogy szivárog-e a magzatvíz. Ha szivárog, akkor már jó pár napja szivárog amúgy, gondolom akkor már csak megindult volna. De múltkor sem tudták megnézni a kórházban, hogy magzatvíz szivárog-e (32. héten), csak befektettek, hogy ha lesz valami, akkor kéznél legyek. Akkor nem volt, de mi van, ha ez most az, akkor már napok óta fertőzésveszélynek van kitéve a baba :cry:
kertikiri
 
Mérleg: nekem nincs, de nagyon gondolkodtam rajta. Ha lenne biztosan méregetném, aztán meg idegeskednék :) Ha meg nincs, akkor azon fogok idegeskedni, hogy nem tudom mennyit evett :) Szóval lehet, hogy gyorsan beszerzünk még egyet. Védőnőhöz az első 6 hétben is menni kell, nem ő jön ?!
kertikiri
 
De, elvileg ő jön, de nekem 50 métert kell mennem kb a védőnöhöz..de amúgy én is úgy vagyok, mint te, Kertikiri..ha lenne, mindig mérném, ha nem lenne, meg idegeskednék.. :roll:
Jó éjszakát mindeninek! Várjuk a híreket :roll:

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
Sziasztok!

Mérleg: Mi két hónapig kölcsönöztük és most sem lesz tovább. Soha nem mértük azt, hogy mennyit evett egy-egy szopi alkalmával, szerintem ez totál felesleges. Naponta egyszer mértük, fürcsi előtt. Levetkőztettük, előkészítettük a fürdéshez, majd rá a mérlegre meztelenül és onnan a fürdőkádba. Kész. Annyira hülyeségnek tartom azt, hogy nézzem minden egyes szopinál, hogy most 40 ml-t evett, most meg 100-at, aztán jaj, most alig 30 ml sikerült.....

Kissani: Első babánál szent meggyőződésem volt, hogy nem akarom tudni a nemét, legyen meglepi, mert az olyan izgalmas és tök jó. Gondolhatod, gondolhatjátok, hogy az uh-n ki volt az, aki rögtön rákérdezett a nemére? :D :D :D :D De soha nem tudták biztosra mondani, csak nagy valószínűségre, de mi az első "tipptől" lányként kezeltük és a nevén hívtuk őt.
lamme
 
Szia vicsok,

a védőnő, illetve a gyerekorvos a következőket fogja felírni, ha hazamentünk. Abban egyeztünk meg, hogyha megvana baba, őt is bevesszüka kör sms-be. 70%-s alkohol, hexaclorophenes hintőpor, gyógyszertári olaj, popsikenőcs, fürdetőkrém, lázcsillapítókúp, D-vitamin, k-vitamin.
Amit nem ír fel, de benne vana listában: streil vatta, 6x6-s gézlap, HIPP csecsemőteakverék, kamillatea, popsitörlőkendő, fültisztító pálcika.

Kertikiri, messzire utazik a dokid v. marad Magyarországon? Nekem az elmúlt 3 hétben 2-szer is elutazott 4 napokra 200-250 km-re, de ettől függetlenül mondta, hogyha hívjam ha valami van, és ha időben hívom azonnal indul. A vajúdás amúgy is több óra.... Ha bevállalja, hogy az elutazása ellenére visszajön a kórházba, nincs gond. Egyébként sem lesz, minden rendben lesz, dokiról a Szabolcsban még nem hallottam rosszat.
õszike
 
Őszike,
Lilly dokija utazik el 5 nappal a kiírt időpontja után, és hát ugye még nála sincsen semmi.
De ezek szerint Te sem mozgolódsz még ?! Neked holnap lenne a napod, nem? Mit mondott a doki, mi a köv. lépés?
kertikiri
 
Köszönöm a válaszokat, egyre biztosabb, hogy rákérdezek.

Kertikiri, nekem sem volt meg a magzatvizem, ill. nem tudom, hogy mennyi volt végül, de többször kérdezték, többekközött szülés után is, hogy mikor folyt el? Én nem tudtam róla, hogy hiába próbáltak burkot repeszteni. Arra is gondoltak, hogy a baba feje annyira mélyen van, hogy már nem tud a víz kifolyni, de a végén sem lett meg. (Igaz a burok sem).

Mérleg max. annyira szerintem, mint Lamme írta. Én sem értettem, hogy az ismerősöm, hogy képes a mérleg miatt felébreszteni a babát, mikor az végre evés közben/ utánna elaludt.
Ha telepisili azt az 5-6 pelust egy nap, amit "előírnak" neki, és még alszik is közben, akkor biztos eleget eszik.
Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
Akik most fogtok szülni,
légyszi figyeljétek, hogy mi a gyakorlat abban, hogy kisgyerekek is bejönnek látogatni. Tudom, hogy elvileg nem engedik, de valaki irta, hogy ő bizony bevitte a gyerekét. Köszi!
zs
zsuzsoo
 
Zsuzsa, én biztosan megelőzlek, ha nem késő október vége felé, megírom. A kislányomat valahogy behozza a férjem látogatni.

Mérleg: nekünk volt, kaptunk ajándékba, méregettem a szopi mennyiségeket, kár volt, ne stresszeljétek magatokat felesleges. Pisis-kakis pelusok számát kell csak figyelni, meg hogy gyarapodjon a bébi, de az a védőnőnél úgyis kiderül. Illetve, ha olyan védőnőtök van, mint nekünk volt (alig láttuk, plusz a gyerekdoki szabira ment, tanácsadás sem volt az elején :shock: ), akkor azért otthon nem árt mérni a babát.
emendora
 
[quote="kertikiri"][ írta:kertikirib]Lilly, Neked mit mondott a doki, hogy mikor indít, ha nem indul? Mert ha pénteken elutazik, akkor az még nincs egy hetes túllépés, de mire meg visszajön, az meg már sok, nem?!
Engem kedden felvesznek, de lehet, hogy csak szerdán indítják, attól függ gondolom, hogy mikorra van vége az adminisztrációnak, meg ilyesmik. De ha lehet, akkor én már kedden szeretném. Bár most azon parázom, hogy szivárog-e a magzatvíz. Ha szivárog, akkor már jó pár napja szivárog amúgy, gondolom akkor már csak megindult volna. De múltkor sem tudták megnézni a kórházban, hogy magzatvíz szivárog-e (32. héten), csak befektettek, hogy ha lesz valami, akkor kéznél legyek. Akkor nem volt, de mi van, ha ez most az, akkor már napok óta fertőzésveszélynek van kitéve a baba :cry:

Sziasztok,

Még mindig egyben... Már kipróbáltam mindent: csípős kaja, vörös bor, Bailey's, lépcsózés, két és fél óra séta ( a férjem kikészült a végére, én nem :) ), napi egy liter málnalevél tea, ima és könyörgés, de semmi...! Pocakmanó most is vígan csuklik a pocakomban, dőzsöl ott a magzatvízben, az anyja meg síkideg idekinn!

A dokim nem mondott semmit. Öt nap túllépés szerintem nem vészes, de 10 nap meg sok... Azt nem tudom, hová megy, de a szavaiból úgy vettem ki, ne számítsak rá abban az 5 napban... :( Kedden találkozom vele ismét, akkor megkérdezem, hogy mi is lesz... Azt nem szeretném, hogy mondjuk csütörtökön csak azért megindítsa a szülést, hogy meglegyünk...

Kertikiri, Őszike, nálatok sem indult még be a dolog?

Jó éjt:

Lilly

Kép
waterlilly
 
Lilly, sajnálom, megértelek... szorítok Nektek, hogy minden rendben legyen!!!!! Hát én sem lennék happy, ha kiderülne a végén, hogy a dokim elutazik. :x

jó éjt mindenkinek!!!!
emendora
 
Sziasztok!
Most csak beköszönök, ma jöttünk haza! Majd visszaolvasok és ha akarjátok mesélek is!
A lényeg:
Janka 2007.09.27-én 6.46-kor megszületett! 3770 gr és 57 cm, és hát persze gyönyörű! :wink:
Pocakosok! Kitartás!
Ja, és ajánlom a 236-os szobát (ha van rá lehetőség!).
Puszi!

Kép
ermoni
 
Szia Ermoni!

gratulálok a bébihez!!!!!

Engem minden info érdekel!!!! ugye császáros voltál? mikor kaptad meg a babát műtét után, mikor szopizhatott először? a párod veled lehetett-e az örzőben meg ilyesmik...
emendora
 
Szia Ermoni!
Gratulálok! Szép nagy baba :-) Majd mesélj!
Szoba tippet köszönjük!
kertikiri
 
De akkor császárral is csak 3 napot voltál bent??!! A 6.46 gondolom reggel, akkor Te lehettél aznap az első, így biztosan nem láttalak, pedig azt hittem...
kertikiri
 
Nekünk nincs mérlegük, nem akartam idegesíteni magam :) Jövőhéten megyünk a védőnőhöz, majd ő leméri. Végre nem engem :lol:
Én a 235-ös szobában voltam, az is nagyon jó volt :)
Vendég
 
[quote="ermoni"]S írta:ermoniziasztok!
Most csak beköszönök, ma jöttünk haza! Majd visszaolvasok és ha akarjátok mesélek is!
A lényeg:
Janka 2007.09.27-én 6.46-kor megszületett! 3770 gr és 57 cm, és hát persze gyönyörű! :wink:
Pocakosok! Kitartás!
Ja, és ajánlom a 236-os szobát (ha van rá lehetőség!).
Puszi!

Gratulálok :)
Vendég
 
Ermoni, nagyon gratulálok!!! Szép nagy baba lett :shock: Várunk képeket, beszámolót.. :roll:

Többiek, látom, még egyben...
Ma 2re megyek be a Szabolcsba ctg-re, de addig még sok a dolgom..megyek is, kitartás mindenkinek!
Köszi a mérleg infokat!!

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
[quote="ermoni"]S írta:ermoniziasztok!
Most csak beköszönök, ma jöttünk haza! Majd visszaolvasok és ha akarjátok mesélek is!
A lényeg:
Janka 2007.09.27-én 6.46-kor megszületett! 3770 gr és 57 cm, és hát persze gyönyörű! :wink:
Pocakosok! Kitartás!
Ja, és ajánlom a 236-os szobát (ha van rá lehetőség!).
Puszi!

Kedves Ermoni,

Gratulálok a picihez!

Miért pont a 236-os? Mesélj! (Persze, csak ha időd engedi!) Minden részletre kíváncsi vagyok, bár egyelőre még nem úgy néz ki, hogy szülnék... :(

Üdv:

Lilly

Kép
waterlilly
 
[quote="emendora"]L írta:emendorailly, sajnálom, megértelek... szorítok Nektek, hogy minden rendben legyen!!!!! Hát én sem lennék happy, ha kiderülne a végén, hogy a dokim elutazik. :x

jó éjt mindenkinek!!!!

Hát, eléggé le vagyok lombozódva... :( Csak azért tartottam ki a Szabolcs mellett, hogy ennél az orvosnál szülhessek... És lehet, hogy most ez sem fog összejönni. Azt meg nagyon nem szeretném, ha egymást váltó ügyeletes orvosok bütykölnének rajtam... az lesz igazán "poén", ha kifogom az első orvosomat, akit otthagytam (akkor még nem tudtam az összevonásokról), na, tőle aztán nem várhatok sok jót... :?

Na de ebből is tanultam: inkább jó kórházat válasszon az ember, ahol jól érzi magát majd vajúdás/szülés/gyermekágy alatt, a terhesség első felében pedig biztosan nem fogok magánrendelésre járni, hanem jobban körülnézek orvos-téren a szakrendelőben, és aki szimpatikus, azt megkérdezem a vége felé, hogy a szülésemet el tudja-e vállalni plusz/mínusz két hetes átfedéssel is...

Most már eljutottam arra a pontra, hogy nem idegeskedem, ez a gyerek majd csak elindul kifelé, amikor készen lesz rá. Mindennek megvan a maga oka.

Lilly

Kép
waterlilly
 
Ermoni,

gratulálok Nektek, nagyon sok boldogságot és tejcsit kívánok!

Kertikiri, Waterlilly,

mozgolódás nálunk sincsen, már én is túl vagyok mindenen. Már csak atürelem maradt, illetve az a tény, hogy a dokim szerint max. 2-4 napot várnak a Szabolcsban. Így számításaim szerint péntekre már kint kell lennie mindenképp a kis pocaklakónak. A férjem is izgul már persze. Az éjszakai pisilésnél is már rögtön kérdezte, hogy mi van. Én holnap megyek orvoshoz, akkor 1 napos túlhordásom lesz, ha nem indul be, gondolom be fog fektetni arra a napra, amikor ő ügyel.

Amúgy a ma éjszaka érdekes volt, nincs nagy hasam, a bébi is csak 2,5 kg körüli lesz, de hajnalra úgy tűnt mintha az a hasam is a 3/4-ére csökkent volna. Néztem az ágyat, hogy hátha elfolyt a magzatvízem, "leengedett" volna a magzatburok (?), mintha vákummal kiszívták volna, de semmi. Lehet, hogy most hirtelen nagyon lefele csúszott volna a baba a szülőcsatornába, azért tűnik kisebbnek nekem, nem tudom. Pedig tegnap egész nap olyan keményedéseim voltak, hogy őszintén szólva azt hittem lesz valami éjszaka, de semmi. Fájás sincs még a láthatáron se....

Ami a kisgyereket illeti nem csinálnak belőle szerintem ügyet. Láttam a 2. emeleten kis 3 év körüli gyermeket is mászkálni kint a váró környékén. A baba-mama szobába meg hivatalosan amúgy sem mehet be látogató, felnőtt sem.
õszike
 
Szerdára érintő hidegfrontot írnak, de szerintem minket már a frontok sem hoznak lázba :(
õszike
 
[quote="őszike"]E írta:őszikermoni,

gratulálok Nektek, nagyon sok boldogságot és tejcsit kívánok!

Kertikiri, Waterlilly,

mozgolódás nálunk sincsen, már én is túl vagyok mindenen. Már csak atürelem maradt, illetve az a tény, hogy a dokim szerint max. 2-4 napot várnak a Szabolcsban. Így számításaim szerint péntekre már kint kell lennie mindenképp a kis pocaklakónak. A férjem is izgul már persze. Az éjszakai pisilésnél is már rögtön kérdezte, hogy mi van. Én holnap megyek orvoshoz, akkor 1 napos túlhordásom lesz, ha nem indul be, gondolom be fog fektetni arra a napra, amikor ő ügyel.

Amúgy a ma éjszaka érdekes volt, nincs nagy hasam, a bébi is csak 2,5 kg körüli lesz, de hajnalra úgy tűnt mintha az a hasam is a 3/4-ére csökkent volna. Néztem az ágyat, hogy hátha elfolyt a magzatvízem, "leengedett" volna a magzatburok (?), mintha vákummal kiszívták volna, de semmi. Lehet, hogy most hirtelen nagyon lefele csúszott volna a baba a szülőcsatornába, azért tűnik kisebbnek nekem, nem tudom. Pedig tegnap egész nap olyan keményedéseim voltak, hogy őszintén szólva azt hittem lesz valami éjszaka, de semmi. Fájás sincs még a láthatáron se....

Ami a kisgyereket illeti nem csinálnak belőle szerintem ügyet. Láttam a 2. emeleten kis 3 év körüli gyermeket is mászkálni kint a váró környékén. A baba-mama szobába meg hivatalosan amúgy sem mehet be látogató, felnőtt sem.

Nekem azt mondták, egy hetet várnak a Szabolcsban a kiírt időpont után, de lehet, hogy orvosa válogatja. Az én hasam is kicsi volt, de azért belefért a 3250 grammos baba :)
Amúgy nekem annyi volt rossz az indításban, hogy ugye előző nap be kellett feküdnöm, reggel jött a nagy vizit, a dokim bemutatott dr. Török Miklósnak, aki ott az igazgató, vagy osztályvezető, vagy mi. Na mindegy, megkérdezte, megvizsgálhat-e. Aztán bementünk egy vizsgálóba, ami eleve nem volt túl nagy, ott volt a Török, az én dokim, meg szinte aki még befért, hát elég vicces volt... Na meg ahogy megvizsgált, az is :shock: Utána mondta is, hogy tudja, hogy fájt, ne haragudjak, meg a dokim is odajött, és megsimogatta a karom. Utána örültem, hogy a dokimon és a szülésznőn kívül más nem nyúlt hozzám...
Vendég
 
Húúú, Panndi, ez nem hangzott valami jól :shock: és miért ő vizsgált meg?

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
[quote="vicsok"]H írta:vicsokúúú, Panndi, ez nem hangzott valami jól :shock: és miért ő vizsgált meg?

Mert kíváncsi volt, hogy tényleg semmi jele nincs-e a szülésnek, aztán mikor már csillagokat láttam, közölte, hogy háát, egyujjnyira nyitva vagyok végülis. Mondtam is utána a férjemnek, hogy még négyszer megvizsgál, és Zsófi kicsúszik magától :?
Vendég
 
Ermoni, nagy gratula Nektek, sok boldogságot és egészséget kívánok.

Nekem is kellett ilyen főorvosi vizsgálatra mennem, hogy engedélyezze az indítást. Protekciós voltam, szóltak neki, hogy házon belüli vagyok, de úgy sem volt jobb a vizsgálat.
A másodikat megúsztam, mert vasárnap feküdtem be és másnap már 6-ra fölmehettem a szülőszobára. Így elkerültem a vizitet. :D

Panndi, Ermoni! A 235-36-os szoba baba-mama?
Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
[quote="kissani"]E írta:kissanirmoni, nagy gratula Nektek, sok boldogságot és egészséget kívánok.

Nekem is kellett ilyen főorvosi vizsgálatra mennem, hogy engedélyezze az indítást. Protekciós voltam, szóltak neki, hogy házon belüli vagyok, de úgy sem volt jobb a vizsgálat.
A másodikat megúsztam, mert vasárnap feküdtem be és másnap már 6-ra fölmehettem a szülőszobára. Így elkerültem a vizitet. :D

Panndi, Ermoni! A 235-36-os szoba baba-mama?
Anikó

Én ezt nem értem, nem bíznak a saját dokikban, vagy minek kell ez? :?
Baba-mama, kétágyas, WC és zuhanyzó az előtérben, ez nekem különösen sokat számított :)
Vendég
 
Panndi, Ermoni! A 235-36-os szoba baba-mama?
Anikó[/quote]
Én ezt nem értem, nem bíznak a saját dokikban, vagy minek kell ez? :?
Baba-mama, kétágyas, WC és zuhanyzó az előtérben, ez nekem különösen sokat számított :)[/quote]

Hű, ez már túl szépnek hangzik! :D Más "luxus" nekem nem is kellene.

Remélem, így már Eszter is kedvet kap kibújni!

Büdös kölke, de legalább jól van, a mai CTG szerint is. Meg én is, leszámítva az idegbajt... :?

Most beszéltem az orvosom asszisztensével, a hétvégére kiírt 8 kismamájából egy se szült meg... :D No, hátha itthonmarad! :D

Kép
waterlilly
 
[quote="waterlilly"]P írta:waterlillyanndi, Ermoni! A 235-36-os szoba baba-mama?
Anikó

Én ezt nem értem, nem bíznak a saját dokikban, vagy minek kell ez? :?
Baba-mama, kétágyas, WC és zuhanyzó az előtérben, ez nekem különösen sokat számított :)[/quote]

Hű, ez már túl szépnek hangzik! :D Más "luxus" nekem nem is kellene.

Remélem, így már Eszter is kedvet kap kibújni!

Büdös kölke, de legalább jól van, a mai CTG szerint is. Meg én is, leszámítva az idegbajt... :?

Most beszéltem az orvosom asszisztensével, a hétvégére kiírt 8 kismamájából egy se szült meg... :D No, hátha itthonmarad! :D[/quote]

Biztos írtad már, de ki is a dokid?
Vendég
 
Dr. Szabó György. Amúgy nagyon elégedett vagyok vele, alapos, és mindent elmagyaráz.

Pl. ő a 35. héttől hetente csinál méhszáj-vizsgálatot. Amíg zárva volt a méhszájam, nem éreztem semmit. De amint kinyílt 1 ujjnyira, és úgy megtapogatta, azt hittem, csillagokat látok... :( Volt, hogy úgy véreztem utána, hogy azt hittem, levált a méhlepény... :( Aztán szóltam neki, hogy ez baromira fájdalmas nekem, azóta mindig hagy időt, hogy felkészüljek és némi légzéstechnikával kiegészítve kibírható...

Ha jól tudom, szülés alatt is megvizsgálják többször majd, hát, legalább edződöm.

Kép
waterlilly
 
[quote] írta:
Waterlilly
Hát, eléggé le vagyok lombozódva... Csak azért tartottam ki a Szabolcs mellett, hogy ennél az orvosnál szülhessek... És lehet, hogy most ez sem fog összejönni. Azt meg nagyon nem szeretném, ha egymást váltó ügyeletes orvosok bütykölnének rajtam... az lesz igazán "poén", ha kifogom az első orvosomat, akit otthagytam (akkor még nem tudtam az összevonásokról), na, tőle aztán nem várhatok sok jót...

Na de ebből is tanultam: inkább jó kórházat válasszon az ember, ahol jól érzi magát majd vajúdás/szülés/gyermekágy alatt, a terhesség első felében pedig biztosan nem fogok magánrendelésre járni, hanem jobban körülnézek orvos-téren a szakrendelőben, és aki szimpatikus, azt megkérdezem a vége felé, hogy a szülésemet el tudja-e vállalni plusz/mínusz két hetes átfedéssel is...

Most már eljutottam arra a pontra, hogy nem idegeskedem, ez a gyerek majd csak elindul kifelé, amikor készen lesz rá. Mindennek megvan a maga oka.

Lilly

Lilly, nem ad másik dokinak az orvosod? Azt hittem ilyenkor ez úgy működik, hogy egy mások doki vesz át és nem az ügyeletes orvos :shock: .

Hát én meg úgy vagyok a kórházakkal, orvosokkal, hogy inkább egy jó orvosom legyen, úgy érzem nagyon nehéz jó dokit találni. A mostaniban nagyon bízom, hát nem is tudom, mi lesz, ha ő is elutazik esetleg...
emendora
 
Lilly, miért kell a 35. héttől hetente méhszájat vizsgálni? :shock: hát nekem ez kicsit durván hangzik. Az első babánkkal a 37. héttől volt iszonyú fájdalmas vizsgálat, eléggé megviselt a dolog, fájásaim voltak mindegyik után.
emendora
 
[quote="emendora"] írta:emendora
[quote] írta:
Waterlilly
Hát, eléggé le vagyok lombozódva... Csak azért tartottam ki a Szabolcs mellett, hogy ennél az orvosnál szülhessek... És lehet, hogy most ez sem fog összejönni. Azt meg nagyon nem szeretném, ha egymást váltó ügyeletes orvosok bütykölnének rajtam... az lesz igazán "poén", ha kifogom az első orvosomat, akit otthagytam (akkor még nem tudtam az összevonásokról), na, tőle aztán nem várhatok sok jót...

Na de ebből is tanultam: inkább jó kórházat válasszon az ember, ahol jól érzi magát majd vajúdás/szülés/gyermekágy alatt, a terhesség első felében pedig biztosan nem fogok magánrendelésre járni, hanem jobban körülnézek orvos-téren a szakrendelőben, és aki szimpatikus, azt megkérdezem a vége felé, hogy a szülésemet el tudja-e vállalni plusz/mínusz két hetes átfedéssel is...

Most már eljutottam arra a pontra, hogy nem idegeskedem, ez a gyerek majd csak elindul kifelé, amikor készen lesz rá. Mindennek megvan a maga oka.

Lilly

Lilly, nem ad másik dokinak az orvosod? Azt hittem ilyenkor ez úgy működik, hogy egy mások doki vesz át és nem az ügyeletes orvos :shock: .

Hát én meg úgy vagyok a kórházakkal, orvosokkal, hogy inkább egy jó orvosom legyen, úgy érzem nagyon nehéz jó dokit találni. A mostaniban nagyon bízom, hát nem is tudom, mi lesz, ha ő is elutazik esetleg...

Az én dokim is elutazott a kiírt időpontomban pár napra, ráadásul nem tudta előre, pénteken derült ki, hogy nem lesz kedden... De átadott egy kollégájának, ott előttem felhívta telefonon, és elmondta neki, hogy megyek majd hozzá, és amikor mentem a pótdokihoz, akkor mindennel képben volt, meg mondta, hogy még utána hétvégén beszélt a dokimmal telefonon, és megbeszélték, hogy melyik nap milyen vizsgálat legyen, stbstb. A pótdoki is rögtön megadta a mobilját, mondta, hogy bármi van, hívjam éjjel is nyugodtan, ha szülök, szóljak, és jön. Nagyon korrektek voltak. Sőt, szülés után bejött a pótdoki is, és gratulált a babához, pedig hát akkor már nem volt hozzá közöm :) És egy fillért sem látott tőlem :)
Vendég
 
[quote="emendora"]L írta:emendorailly, miért kell a 35. héttől hetente méhszájat vizsgálni? :shock: hát nekem ez kicsit durván hangzik. Az első babánkkal a 37. héttől volt iszonyú fájdalmas vizsgálat, eléggé megviselt a dolog, fájásaim voltak mindegyik után.

Nekem a 37. héttől minden alkalommal néztek méhszájat.
Vendég
 
Ermoni: Gratulálok nektek!!!!!

Szoba: A 234-es is ilyen: baba-mama, kétszer kétágyas szoba, és ennek van egy előtere, ahonnan nyílik jobbra a wc, balra a zuhanyzó :wink:

Waterlilly: Szülés alatt mégjobban fáj ez a méhszájvizsgálat, főleg, ha "véletlenül" méhszájtágítást is végez a doki, amit egyébként a who nem ajánlj. Nekem az ügyeletes Atalay dokinő uh helyett inkább ezt végezte, hogy leellenőrizze a méhlepény helyzetét :x Szó szerint éreztem, ahogy az ujjával körbe matat ott legbelül és közben a babám feljebb kúszott, távolodott onnan :x Nagyon fájt!!!!! Az volt az utolsó csepp a pohárban és kértem az EDA-t...... "Véletlenül" pont ekkor el is folyt az összes, még bent lévő magzatvizem is..... Alig vártam, hogy beérjen a saját dokim!!!! Amúgy aranyos nőci az Atalay dokinő, meg bátorítóan megpaskolta utána a lábamat, de hát köszi.....
lamme
 
[quote="lamme"][ írta:lammeb]Ermoni: Gratulálok nektek!!!!!

Ha jól tudom, a WHO a beöntést sem ajánlja, de én azért nem bántam, hogy volt. A kézzel tágítás mondjuk más tészta, azt én sem szeressem :shock:
Vendég
 
Panndi, igen, én is így képzelném el, ha nem ér rá a dokim... megírnád, hogy ki volt a "pót"dokid?

Amúgy nem értem, miért kell egy vizsgálatnak fájni, biztos vagyok benne, hogy tágítani/szülést beindítani próbált a régi dokim, ami azért meglehetősen inkorrekt :x .
emendora
 
[quote="emendora"]P írta:emendoraanndi, igen, én is így képzelném el, ha nem ér rá a dokim... megírnád, hogy ki volt a "pót"dokid?

Amúgy nem értem, miért kell egy vizsgálatnak fájni, biztos vagyok benne, hogy tágítani/szülést beindítani próbált a régi dokim, ami azért meglehetősen inkorrekt :x .

Dr. Kazár Tibor. Ő is BM-es volt.
Vendég
 
Panndi, őt nem ismerem...

a beöntést én sem bántam meg.
emendora
 
Sziasztok!

Ermoni, gratulálok a babához!!! Szép nagy baba! Ha van időd írjál a szülésről. Tudom neked császár volt és nekem is az lesz. Jövő héten kedden műtenek és jó lenne egy pár hasznos info. Pl. a szülés utáni 12 órában, amikor feküddni kell, akkor nem is láthatod a babádat? Vagy beviszik az örzőbe? A tejed beindult rendesen? Vittél magaddal haskötőt? stb.

Szorítok a 40. hetet beöltött kismamáknak, hogy a babukák hamar megszülesesnek!!!

Na megyek. Sziasztok, Csilla
csim
 
Sziasztok!
Én még itt nem jelentkeztem, hanem a "MÁV-ban szültem" topicban próbáltam felfedezni infokat a mostani helyzetről (MÁV vs Szabolcs u.) és úgy szóltak, hogy jöjjek át ide!
Ezúton is köszi! Órák óta olvaslak Titeket, s ez csak az elmúlt 3 nap termése. :lol:
Én 34+1 vagyok ma, hivatalos kiírás szerint nov. 11.-re jön Benőke (Benedek a tisztességes nevén) - majd próbálok vonalzót 8)
Először is Gratulálok Rmoni-nak a bébihez és természetesen csüngenék minden szaván, ha megosztaná velünk a tapasztalatait :o
Őszike, Kertikiri és Lilly, nektek őszintén szorítok!!!!
Babett, Lamme és Emendora, azt hiszem Veletek nagyjából esélyes vagyok összefutni.
NAgyon jó ezt a topicot olvasni, mert én is ugyanúgy megszívtam, de itt egészen biztató dolgokat olvasok.
Én a MÁV-ot választottam anno, mint a szülésemhez megfelelő intézményt s azon belül kerestem dokit, aztán jött az összevonás, rettegés, hogy kirúgják a dokimat, de csodák csodája szerencsém volt, NEM. Nemúgy , mint most, hogy csak közeledik, közeledik a szülés időpontja a költözés meg csak halasztódik, halasztódik....
Voltam a szabolcsban, mikor az eredetileg MÁV-os szülésznőmmel megismerkedtem (IRÉN) de akkor még nem hittük volna, hogy lehet, hogy még szülni is ott fogunk. Hát mostmár nagyon úgy tűnik, bár a remény hal meg utoljára...
Egyébként a szülés menete, meg a túlhordáskor a szülés megindítása az kórház és nem dokifüggő??? NEkem pl. azt mondta a dokim, hogy infúziót nem ad, ágyra csak max a kinyomáshoz kell felfeküdni, és túlhordást meg majd meglátjuk (nálam valószínű, mert a méréseknél mindig 1 héttel kisebbnek mutatkozott a bébi - valszeg később fogant).
Egyébként a dr Tidrenczel Zsolt a dokim, valaki kérdezett is róla, majd visszakeresem és megírom neki!
Lányok, nagyon drukkolok NEktek és rmélem, hogy csupa szép és jó élmény lesz a szülésetek! Mostmár mindennap benézek és aggódom értetek! Egyébként Tidrenczel azt mondta, hogy okt. második felén esélyes a költözés, ill. 95%, hogy a novemberiek már MÁV-ban... Hiszem, ha látom---egyenlőre nem élem bele magam.
Sziasztok!
B.
nyulcsi
 
Panndi: Igazad van, a who nem ajánlja sem a beöntést, sem a borotválást, sőt még ugye a gátmetszést sem nagyon. Én ennek ellenére ezek mindegyikével ki vagyok békülve, nincs velük semmi gondom, sőt :D :oops: Viszont a méhszájtágításnak semmilyen indoka nincs tudtommal, max. annyi, hogy gyorsítja a szülést, ami normál lefolyásnál abszolút indokolatlan, sok doki csak azért csinálja, hogy nyerjén néhány órát, nem beszélve a fájdalomról......

Csim: Neked is szorítunk!!! :wink:
lamme
 
Nyulcsi: Üdv. itt köztünk :wink: Én ma voltam a Szabolcsban uh-n, meg vérvétel és társai. JObban szeretek kedden vagy csütörtökön menni uh-ra, mert bár sokkal többen vannak, de legalább a Hajdu dr.-nő és a Bátorfi doki tök normálisan végzi a dolgát, de a mai nem tudom milyen nő (nem orvos) tök hanyag és bunkó volt (nem először). Tökre beparáztatott, alig vártam, hogy a dokimmal tisztázzuk a helyzetet. Szerencsére nincsen semmi gond, csak a csaj fontoskodott.... Szóval én is rákérdeztem a dokimnál a költözésre és sajnos ő sem tudott konkrétat mondani :( Én sem bánnám, ha novembertől már ott lennének a szülések az új MÁV-ban.
lamme
 
...
vonalzópr
HTML kód:
<a href="http://babafalva.hu"><img
src="http://babafalva.hu/tickers/i1q.png" alt="babafalva.hu vonalzó"
border="0"/></a>

PHPBB kód:
Kép
nyulcsi
 
Sziasztok!
Lamme,
én nem járok be a kórházba, mert mindig a magánrendelésre megyek. Ott van CTG is , már jövő pénteken megyek az elsőre. NEked így biztos nagyobb a helyismereted, majd Téged kérdezlek :lol: de én még reménykedem a MÁV-ban...
MOst kíváncsi vagyok,hogy felhozza-e a vonalzót.. Csatolmányként kell? Vagy hogy nyúlok bele a saját aláírásomba?
Puszi,B
nyulcsi
 
Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

X
EZT MÁR OLVASTAD?