Sziasztok!
Megpróbálom leírni, miért voltam szomorú a Bálint Ház újévi családi programja után, és miért sokkolt az óvodai szülői. (Hosszú leszek, de tudjátok, ez most az az eset, amikor magam számára is tisztázom a gondolataimat.
)
Egyre erősebben érzem, hogy hiányzik az életünkből valamiféle spiritualitás és egy állandó ritmus, ami egyfajta belső nyugalmat adna a gyerekeknek is.
Az óvodai szülői jórészt arról szólt, hogy mi a gyerekeink óvodai programja. Vannak egyrészt a különleges dolgok, amiből a kiscsoportosok még jórészt kimaradnak. Ilyenek pl. a közös kirándulások, állatkert-látogatás. Már idén is alá kellett írnunk egy papírt arról (csak ennek idén még nincs jelentősége), hozzájárulunk ahhoz, hogy a gyerekünket az óvodából kivigyék, és vállaljuk a különbusz költségeit (vagy nem). Azt gondolom, hogy nem az óvoda feladata, hogy kirándulni meg állatkertbe vigye a gyerekeket, ezt én csak szülőkkel közös programként tudom elképzelni. Úgy érzem, hogy az óvodának még azt az állandóságot kellene nyújtania, hogy minden hétköznap ugyanabban a szobában (meg kint az udvaron) ugyanabban a közösségben töltik el a gyerekek a napot a szokásos napirenddel. Szóval szívem szerint abba a rovatba írnám a nevem, hogy nem járulok hozzá, de akkor megfosztanám a gyerekemet egy közös(ségi) élménytől. Ami a fontosabb: a mindennapok. És mint kiderült, most még a beszoktatás idejét éljük - ami nem jelenti azt, hogy most még "ne csinálnának semmit" -, de novembertől már igazi nagy óvodások leszünk, ami azzal jár, hogy minden napra megvan, hogy milyen foglalkozás: anyanyelv-irodalom, ének-zene, torna, környezetismeret-matek - lehet, hogy ez utóbbi külön van, vagy van még valami, mert minden napra jut egy. És a torna pl. úgy néz ki, hogy csütörtökönként majd 8-ra kell menni (egyébként elég 9-ig beérni), mert a torna még reggeli előtt lesz. Ez ugye azzal jár, hogy felborul a szokásos reggeli menetrend, és egy rohanás lesz a reggel, mert persze semmi nem történik, ha Kata nincs ott a tornaórán, csak éppen ő egy olyan gyerek, akinek különösen fontos, hogy azt csinálja, amit a többiek (ezért téma mindig, hogy ottaludjon). Mindez meg van fejelve azzal, hogy minden hónapnak van egy témája (pl. közlekedés, állatok), és ezt is bele kell vinni valahogy az óvodai mindennapokba. Hát ez utóbbit egyértelműen eröltetettnek és feleslegesnek gondolom. A foglalkozásokkal meg még mindig nem tudom pontosan, mi a bajom, csak azt, hogy "zsigerből" mindig rosszul leszek, amikor hallok róluk. Végülis a napirendhez tartoznak + minden nap (minden hétfőn pl.) ugyanaz a fajta foglalkozás van, ilymódon még azt is lehet mondani, hogy ritmust adnak a napnak, a hétnek. Csak éppen ezt is olyan mesterkélt heti ritmusnak érzem. Ami meg a napirendet illeti, meg amiről még az óvónő mesélt (bizonyítván, milyen jó óvónő, meg milyen "rendesen" foglalkozik a gyerekekkel), hogy mi mindent csinálnak már most is, ami az én felfogásomban azt jelenti, hogy ezeken a mindennapi foglalkozásokon kívül is vannak "foglalkozások", szóval én az óvodától azt várnám, hogy lehetőleg hagyják békén a gyereket
, szóval amellett, hogy vannak szabályok, van egy napirend, minél többet tudjon szabadon játszani. Ahelyett azt veszem ki az óvónők szavaiból, azt láttam a tavaszi ovilátogatáson (nem ebben az oviban, hanem a másik lakótelepiben, de ezek ugye egy irányítás és egy "pedagógiai program" alá esnek), és azt látom Katán, hogy iszonyúan felpörgetik a gyereket. Kiscsoportban persze semmilyen foglalkozáson nem kötelező részt venni (az óvónő csak kezdeményez), de egyrészt láttam tavasszal, hogy ez mit jelent: el kell pakolni a játékokat a "játékhoz", aztán persze nem kötelező részt venni, csak éppen annyit tud csinálni a gyerek, aki nem vesz részt, hogy ül és néz... Másrészt meg ugye az én lányom mindig mindenben részt vesz.
El lehet persze gondolkodni rajta, hogy na, akkor most menjünk át a Waldorf oviba, de nekem most nem ez a legfontosabb, a Waldorf melletti elköteleződéshez meg az oviváltáshoz ennél jóval több szempontot kell mérlegelni. (Azt remélem egyébként, hogy tavasszal elindul "Csillaghegyen" a játszócsoport, és elkezdhetünk járni Misuval, ezáltal ismerkednénk, meg hogy tavasszal az iskolai tájékoztatókon a Waldorf iskolához is közelebb kerülnénk.)
Az a fontos, hogy itthon mi van, és hogy én hogy változok az ovis meg egyéb tapasztalatok hatására. És mivel óvodában (főleg hogy Kata csak heti négyszer és csak délelőtt jár) még mindig az otthon, a család a meghatározó, ha itthon meg tudom teremteni azt a spiritualitást és azt a ritmust, aminek most a hiányát érzem, az ovi (ahol Kata egyébként lubickol, nagyon jól érzi magát) nem is fontos. Szóval van két nagy feladatom. Az egyik, hogy az életünknek ezt a ritmusát megadjam, azt a bizonyos spiritualitást belevigyem, másrészt hogy mindezt a párommal "elfogadtassam", hogy ezt mindketten akarjuk, ugyanúgy akarjuk, és ugyanolyan természetesnek tartsuk.
Konkrétan arra gondolok, arra vágyok például, hogy (a zsidó hagyomány szerint) megtartsuk a péntek estéket. És ha (a keresztény hagyományhoz kapcsolódva) a vasárnap estének is sikerülne valamifajta kiemelt szerepet kapnia, akkor máris keretbe foglalnánk és kiemelnénk a hétvégét, ritmust adnánk a hétnek, és bevinnénk a spiritualitást az életünkbe. (A napi ritmussal egyébként szerintem nincs baj, azt elég jól tartjuk, és azt is látom, hogy az óvodai pörgés után nekem a nyugalmat kell biztosítanom.) Csütörtök délután a gyerekekkel közösen bedagasztanám a kalácsot (majd pénteken kisütném), péntek este szépen megteríteném az asztalt, gyertyát gyújtanánk, én elmondanám az imát (már a belegondolástól is borsózik a hátam, mert ebben benne van az, hogy bármi történt is az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, az én dédmamám, ükanyám és minden ősanyám ugyanígy gyertyát gyújtott és ugyanezt az imát mondta...), apa rátenné a kezét a gyerekek fejére és megáldaná őket (ettől is borsózik a hátam, mert akármennyire szereti apa a gyerekeit, ennek a kimondott szónak és annak, hogy ez valami "több", mégiscsak hatalmas ereje van)...
Hát itt tartok most.
GyeZsu