Új privát üzeneted érkezett!

Még mielõtt hajbakapnánk jogszabályi kérdésekben: tudtommal gyes mellett lehet dolgozni napi négy órát, amennyiben a gyerek elmúlt -ebben nem vagyok biztos- egy éves, de lehet, hogy másfél. Tehát lehet, hogy Szné ismerõse legálisan dolgozik, mert nem gyeden van, hanem gyesen, még ha nincs is kétéves a gyerek. A gyed ugyanis csak annak jár, akinek a szülés elõtt megvolt a 180 nap biztosítottsági ideje.
Azzal nem tudok egyetérteni, hogy a fekete munka még mindig jobb, mint a semmilyen. Persze vannak esetek, amikor muszáj, de azt hiszem, Barbara nem tartozik a nyomorgók közé. Egyébként pedig jobb az ilyen kicsi gyerek mellett maradni, mint fekete, vagy akár legális munkát végezni.
kíváncsi
 
 


Az, hogy ki dolgozik, vagy ki nem a saját gyereke mellett, az természetesen a magánügye. Még az is, hogy mindezt hivatalosan, vagy feketén teszi. Az is magánügy, hogy ezt szükségbõl, kényszerbõl, vagy hobbiból teszi. Nem az én/mi/ dolgunk ezt kritizálni, mindenkinek a szíve joga úgy tenni, ahogy akar.
Ami nekem ebben az egész történetben szemet szúrt csupán annyi, hogy nem szeretem, ha valaki azt hangoztatja, hogy az õ adója tartja el azokat, akik a semmittevést választják. Már csak azért sem, mert a gyereknevelés nálam nem egyezik meg a semmittevés kategóriájával.
És azt gondolom, hogy aki ily módon nyilatkozik meg ezügyben, annak a többi mondandója is hitelét veszti számomra. De ez már az én magánügyem.
Ha valakit érdekel, itt, balra van a minisztérium logoja, csak rá kell kattintani, és ott mindenféle jogszabály elolvasható.Csak a "félreértések" tisztázása miatt is ajánlom.
Talán még annyi, hogy ha eztán valaki a párti hovatartozásommal kívánja azonosítani a megjegyzéseimet, akkor melléfogott. Én a politikusok némelyikét szeretem, míg a pártok közül semelyiket sem.

17.38-as névtelen
Névtelen
 


Még egy dolog eszembe jutott: ha valaki szellemi szabadfoglalkozású - tehát pl. író, mûvész vagy újságíró -, akkor semmiféle korlátozás nem vonatkozik rá a gyes ideje alatt: akár a szülõágyról küdhet hivatalos tudósítást.
kíváncsi
 
 

 
 

Persze, küldhet tudósítást. Csak akkor nem jár neki a GYED, csak a GYES mellett, másfél éves kor felett, ha négy órában dogozik, vagy otthon ír, fest.
Amire Te gondolsz, az az, hogy a régi alkotásai után felveheti a szerzõi jogdíjat.
Egyébként bárki dolgozhat, csak akkor le kell mondani a juttatásokat, ha nem fér bele a törvény által elõírt szabályokba.
Egyébként, ha szülõágyon van, akkor-a megfelelõ biztosítás megléte mellett- TGYÁS jár.Kép
Egyébként nem is rossz ezeket tisztázniKép Kép Kép
Névtelen
 


Mivel a szellemi szabadfoglalkozást elég nehéz órákra lebontani, nem is lehet meghatározni, hogy napi hány órát tölthet vele az ember - gondolom, ezért is képez kivételt a szabályok alól. Természetes, hogy nem jár GYED akkorra, hiszen azért szabadfoglalkozás, mert nem napi nyolc órás hivatalos, vagy hogy is fogalmazzam. Viszont GYES alanyi jogon illeti meg a kismamát, akkor is, ha történetesen hegedûmûvész, és mint ilyen, felléphet az egyhónapos babája mellett is. Nem lehet viszont havi fixért zenekar tagja, mert az megint más. Én legalábbis így tudom, és több gyerekem mellett is dolgoztam - és adóztam is! - e szabály alapján. Ha megváltozott volna, javíts ki, hadd tanuljak! Kép
kíváncsi
 
 


Kíváncsi!Kép
Maradjunk abban, hogy hétfõn megpróbálok utánnanézni a szellemi szabadfoglalkozásnak de szerintem nem képez kivételt.
A jogszabály csak annyit említ, hogy -most ismétlem magamat-GYED mellett semmiképpen, GYES mellett a gyerek másfél éves korától csak négy, vagy otthon korlátlan ideig lehet keresõtevékenységet folytatni. Az, hogy a kifizetés milyen jogcímen történik, hogy mi az elnevezése a tevékenységnek, az mindegy.
Szellemi szab.foglalkozású is jogosult lehet GYEDre is, ha a biztosított napok elegendõek. Talán ezt egy másik topicban kéne folytatni...
Névtelen
 


Kedves MK!
Ha egy topik veszekedõs lesz, annak a résztvevõk egy része az oka, és nem feltétlen a nyitó beírás. Ez a topik nyilván vitatkozás céljára indult, de vitatkozni lehet rosszindulat nélkül is. Nem Barbara volt rosszindulatú, bár mikor megsértõdött, akkor azért õ is írt egy-két nem szimpatikus megjegyzést, de úgy látom, ezt szándékosan provokálták ki belõle, hogy lejárassák. A leg-rosszindulatúbb beírás az a kis rövid volt, melyben arra céloz egy ismeretlen, hogy micsoda luxus bébiszitterhez vinni a gyereket. Ebbõl indult ki ez a GYES/GYED vita is, ami szintén egy kissé kötözködés-jellegû. Nem értem, miért szeretnek egyesek (és nõk!!!) kötözködni. Kép Kinyílik a bicska a zsebükben, ha valaki jobboldali mer lenni, és ezt nyíltan vállalja is? De hát nem kéne ennyire utálni a jobboldaliakat, és rögtön beléjük (belénk) kötni. Még ha egy különc kisebbség lennénk, akkor sem. De ráadásul a szavazópolgárok egy jelentõs hányadáról van szó, hisz csak nagyon kis többséggel lett a baloldal a kormányzó erõ. Tehát aki a jobboldaliságot nyíltan felvállaló embereket utálja, az honfitársainak egy elég nagy részét utálja. Csak a politikai nézetei miatt. Szép dolog ez? És a tolerancia hol marad ilyenkor? Hogy a felebaráti szeretetrõl már ne is beszéljünk...
Szné
 


Hitel kérdés:
Bár lassan ez off lesz,de lenne néhány kérdésem:
Ha valaki GYED/GYES/TGYÁS stb. juttatásban részesül, és ez idõ alatt szeretne felvenni hitelt, akkor:
-Milyen kereseti kimutatást kell beszereznie? Az eredeti mh. eredeti igazolása kell a bejelentett keresetrõl, vagy az aktuális juttatás számít?
-Kapott már valaki a fenti juttatások ideje alatt hitelt, vagy azért ez hátrány?
-Mennyi idõ a hitelelbírálás? /kb./
-A családi pótlék beleszámít-e a család összjövedelmébe?

Tud valaki olyan hitelintézményt mondani, ahol talán kedvesebbek, ill. az ügyintézés gyorsabb? Gondolom, aki már kapott hitelt, annak van némi tapasztalata errõl is.

Felújításra, bõvítésre is lehet hitelt kapni, vagy csak új lakás/ház építésére? Itt a kedvezményes hitelre gondolok!

És mégegy: ha valakinem van már hitele, elmondaná konkrétan a részleteket arról, hogy mennyi összjövedelemre hány MFt hitelt kapott, és ezt hány év alatt, havonta milyen összegben fizeti vissza? Természetesen név nélkül, engem csak egy olyan havi összeg kellene, ami irányadó.
Köszi
Csi

Kíváncsi!
Ha valaki eü.biztosítási ellátásban részesül, akkor mindegy, hogy milyen jogcímen fizetNÉK ki neki a keresetét. Szellemi szabadfoglalkozás esetén is meg kell felelni a rendeletnek./bár nem vagyok szakértõ/
Egyébként amikor én "szabadfoglalkoztam szellemileg", akkor az még adómentes volt...Régi szép idõk...
Csi
csii
 
 


Tippem szerint a szellemi szabadfoglalkozás azért jó, mert egyrészt sok otthonvégezhetõ dolog belefér, amire ugye nincs idõkorlát, másrészt pedig ha nem otthon végzed és mondjuk 8 órát vesz naponta igénybe, akkoris mondthatod, hogy csak 4 órás meló, mert te olyan okos és ügyes vagyKép

Lina
Lina
 


Kedves Lina, kérlek használj más nevet, mert ezt én használom regisztráltan!

Köszi szépen! Lina
lina
 
 


Lina, bocs, csak engem is így hívnak és mindig elfelejtem, hogy már van egy.
Névtelen
 


Szné! Van igazság, amit írtál (már mint számomra). De én nem pocskondiáztam egyetlen 1x sem Barbarát és másokat sem. Ezt õ tette. Ha az irásaimat nézed, én soha nem tettem utalást a politikai nézeteimre és másokéra sem. Elárulom neked, mert ez soha sem derült ki tõlem, én inkább szimpatizálok a jobb oldallal. Tul.kép ezt szeretem is elkerülni, m ne az legyen a mérvadó a hozzászolásaimba, h melyik párt szimpibb nekem hanem a politikától függetlenül a véleményemre reagáljon bárki.
A nyitó irásra pedig csupán azért céloztam, m Barbara jön az európai viselkedéssel, de akkor ez õ töle is elvárható. Nem én várom el, ezt saját magátol kéne elvárnia. Nekem azzal sincs bajom, h visszair nekem, m nem tetszik neki az irásom, de az ilyen jelzõket nyomatékosan kikérem magamnak. Az, h nem értek vele vagy esetleg másokkal az nem egyenlõ a rosszindulattal. Vitatkozni természetesen lehet, m azért is irunk, h kifejtsük saját véleményünket ha egy téma megragadja az érdeklödésünket.
Nincs értelme ezt tovább ragozni a lényeget ugy érzem leirtam.
Még talán annyi, h nem mások járatták le, hanem õ saját magát.
Üdv. M.K.
M.K.
 


Kedves Mindenki!

Csak azért jöttem, hogy elmondjam; Sajnálom, kicsit erõs volt a hangvétel, de abban a percben nagyonis jogosnak tûnt minden kimondott, vagy leírt szó. De még ennek ellenére, vagy éppen ezért nem magyarázkodom többet sem arról, hogy legálisan mûködik a vállalkozásunk, sem pedig másról, rátok bízom, hogy találjátok ki, ócsároljatok, fekete munkásnak nevezzetek, bárminek.... úgyis olyan jól ment eddig is a dobálózás.

Tisztelettel, és többé már nem;
Barbara
jimma
 
 


Kedves Barbara!
Még a beszélgetés elején valamikor azt mondtam, pökhendi vagy, vagy valami ilyesmi. Késõbb ezt kikérted magadnak, noha azt hiszem, jogos volt az ítélet, hiszen akkor olyan rekcióid voltak, amelyek ezt alapozták meg.
Ma már úgy látom, valóban nem vagy az. Ma már úgy látom, te valamiért nagyon nem érzed jól magad a bõrõdben. Valami nagy bánat ért a közelmúltban, valaki vagy valakik a lelkedbe tiportak, amitõl sérülékeny és fájdalmas lettél, amitõl azt gondolod, mindenki bántani akar. Elbizonytalanodtál, ezért mutatod rém erõsnek és magasabbrendûnek magad.
Hidd el, ha más véleményt fogalmazok meg, mint te, nem azért teszem, hogy begbántsalak! Ha valaki ismerteti veled a jogszabályokat, nem azért teszi, mert azt feltételezi, hogy te meg akarod szegni azokat!
Próbáld meg kibeszélni a fájdalmadat magadból! Keresd meg azokat, akik szeretnek, és mondj el nekik mindent!
És ne haragudj miránk, mert mi sem haragszunk rád.
Kriszti
kíváncsi
 
 


Szerintem teljesen egyertelmuen es vilagosan leirta Barbara a topicinditoban..
Igen, szamomra egyertelmu, hogy Barbaranak "valaki avagy valakik a lelkebe tiportak, amitol serulekeny es fajdalmas lett". Ez pedig a jelenlegi kormany (MSZMP!!!) hitelpolitikaja lakas/haz vasarlas ugyben, ami kemenyen erinti a fiatalokat.
Es akkor meg csodalkozol, hogy "nem erzi jol magat a boreben". Mar mitol erezne?
Névtelen
 


mszp, bocsiKép
nem latom a megkoveteseket, hol az a nagy megszoritasKép azn kivul, hogy par epito ceg megint jol jart, mert minden felkesz, vacak konstrukcioju hazat is felvasaroltak az emberek, a panikkeltes miatt, az egvilagon semmi negativ nem tortent. Jahogy nem lehet majd uzletelni, nyereszkedni. Hat istenem.
Névtelen
 


Ingerült Névtelen!
Biztos, hogy nem jössz vissza? Ne foglalkozzunk a provokatõrökkel, át kell ugrani azt a részt, amit õk írtak és kész! Azért mi még beszélgethetnénk, nem? Kép
kíváncsi
 
 


névtelen 19.35!
ha vennéd a fáradtságot és akár a neten utánaolvasnál, akkor tudnád, hogy gyakorlatilag senkit nem érintenek a megszorítások, csak azokat, akik már vettek kedvezményesen kérót és befektetésképp vennének még egyet. melyik állam támogatja ezt? az egyik ki van adva, a bérleti díjból ketyeg a részlet, és ingyen van a lakás. kész vicc. ja, és a limit. a felvehetõ összeg 15 millió lett. ha 50 % önerõbõl indulunk ki, ennyit kérnek a bankok, akkor ez 30 milliós lakást/házat jelent. az azért nem putri. nem gondolom, hogy baj, hogy nem támogatj az állam a luxusingatlanok kedvezményes hitelét. a legnagyobb pénzkidobás, ami eddig volt, és pont az adófizatõk pénzébõl ment. úgyhogy ezegyszer hálás lehetsz az mszp-nek, mert spórolt egy csomó pénzt.
Névtelen
 


És ez volt az egész, vagy lesz még valami változás? Ha ennyi volt, azt igazán nem bánom. De most akkor ez a dolog már le is van zárva a kormány részérõl?
Szné
 


Kedves Csi,
sajnos nekem nincs túl sok személyes tapasztalatom a hitelfelvétellel kapcsolatban, mivel mi csak odáig jutottunk el, hogy érdeklõdjünk a bankban - többen is -, végül kútba esett a dolog, így nem is vettünk fel hitelt. Annyi bizonyos, hogy én szóba sem jöttem hitelfelvevõként a szimpla gyesemmel, a férjem jövedelme alapján lehetett volna hitelhez jutnunk, azt ígérték, viszonylag könnyen, de azért én nem nagyon hittem el. Ez egyébként tavaly volt a választások idején, nem nagyon tudok visszaemlékezni, hogy elõtte-e vagy utána. Tulajdonképpen azon (is) bukott meg a dolog, hogy szerettünk volna felújításhoz is felvenni, de túl késõn kezdtük el az intézést, közben már megkezdõdött a felújítás, ezt meg nem szeretik a hitelintézetek, rendszerint ragaszkodnak ahhoz, hogy lássák a kiinduló állapotot. Meg mindenféle hivatalos tervrajzok meg kivitelezõi nyilatkozatok, stb. kellettek volna, nekünk meg azok is mind súlyos tíz- és százezrekbe kerülnek, de ezekrõl ritkán esik szó. Meg csak a szemledíj cca 40 ezer forint lett volna (OTP).
Végülis valójában azért bukott meg az ügylet (ez már egy új lakáshoz felveendõ hitel lett volna), mert a férjem beijedt, vajon képesek leszünk-e 15-20 éven át havi 20-30 ezer forintot kipengetni még a többi állandó terhünk mellett erre is. Ja, azt még nem mondtam, hogy általában kikötik a bankok a futamidõ teljes kitöltését, tehát nem szeretik, hogy hamarabb visszafizesd a kölcsönt, ha nagyobb pénz állna a házhoz. Vagy ha megengedik, akkor büntetõkamattal "honorálják" elõzékenységedet.
Szóval ennyi történt, de azért még nincs lefuttatva teljesen a meccs, csak jegeljük még kicsinyt. Kép
Szia
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Kíváncsi!
KösziKép
Teljesen érthetõ a férjed aggodalma a futamidõvel/havi részlettel kapcsolatban...
De jó lett volna, ha valaki az aktuális helyzetrõl beszámolt volna....
Egyébként, mire hazajöttök, a Gyes is magasabb lesz...Na, meg az árak isKép
Csi
csii
 
 


Az aktuális helyzetrõl sokszor maguk az ügyintézõk sem tudnak pontos képet adni.
Szné
 


örülök neki, hogy már nem ír senki... így nincs pocskondiázás, sértegetés, csak csönd, ami talán többet mond minden szónál
jimma
 
 


Én meg annak örülök, hogy elõkerültél. Már azt hittem, bánatodban kiszaladtál a babanet világból! KépKépKép
kíváncsi
 
 


Ezt találtam:

[url=http://www.origo.hu/uzletinegyed/hitel/lakashitel/20030603agyermekesek.html" TARGET="_top]http://www.origo.hu/uzletinegyed/hitel/lakashitel/20030603agyermekesek.html[/url]
solya
 
 


Kedves Kíváncsi!

Kiszaladtam, már a nevem is alig merem használni, de veled azért jó volt vitázni is

Barbara
jimma
 
 


Solya!

Én nem hiszem, sajnálom... Kép
jimma
 
 


Barbara,
mindenki abban hisz, amiben akar. Én csak informálni szerettem volna.
Solya
solya
 
 


oké Solya értettem0
jimma
 
 


Barbara, hiszen mi alig vitáztunk Kép.
Szerintem egyébként túlságosan mellre szívod a dolgokat. Nem gondolom, hogy azok, akik akár durvább hangon szóltak is hozzá, azért tették, hogy téged megbántsanak. Szerintem sokkal inkább ilyen régóta felgyûlt feszültségeket írnak ki magukból az emberek. Velem is volt már ilyen. (Csak én vállalom is. Kép) Vedd könnyedebben, ahogy az angol mondja: take it easy!
Az meg, hogy kinek lesz jobb, nem hit, hanem számok kérdése. Vess papírra egy-két lehetséges esetet, aztán döntsd el, ki vezet félre kit!
kíváncsi
 
 


oké kíváncsi, leírnám, de még erre sincs idõm, és máris leértékelték a forintot, nekem ez is felháborító, de nem azért, mert a fizetésem ugyanannyi lenne, mint elõzõ héten, de mindennek felmegy az ára, hanem azokat sajnálom, akik ebbe a cipõben járnak, és már megint fel vagyok háborodva!
jimma
 
 


Szia Barbara! Én nem is konyítok a valutaleértékeléshez. Te igen?
kíváncsi
 
 


nem, a valutaértékeléshez én sem, de a forintleértékelés következményeihez igen
jimma
 
 


itt lehet okos dolgokat megtudni a témáról:

[url=http://www.origo.hu/uzletinegyed/hitel/lakashitel/20030613vege.html" TARGET="_top]http://www.origo.hu/uzletinegyed/hitel/lakashitel/20030613vege.html[/url]
solya
 
 


nem írtam, nem írtatok... ez jó, mert nem bántjuk egymást...



De én megint fel vagyok háborodva...-halakan megjegyezném, hogy már rég nem a hitelkérdésről beszélgetüknk, hanem politikáról, és politikusokról
Ez mostmár így marad ??? -lehet

ÜDv:
Barbara
jimma
 
 


Akkor most - közelebbről - miről beszéljünk?
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Sziasztok!

Épp jókor találtam ezt a topikot, ugye?
Engem az érdekelne, szerintetek mi lesz akkor, ha jövőre nálunk is Uniós árak lesznek? Ha az élelmiszerárak 3-4-szeresei lesznek a mainak, bizony sokan nem fogják tudni törleszteni a részleteket. A bankok meg szépen végrehajtanak?!
És valakik megint nagyon jól járnak.!

A másik az ingatlanadó. A legviccesebb benne az, hogy maximum értéke van, nem minimum. Nyugtassatok meg, hogy rosszul hallottam; lehet, hogy fordítva van? Így ugyanis megint a gazdagok járnak jól, a kispénzűek meg nagyon rosszul. A "rendszerváltás" után sokan párszázezer ft-ért megvehették a kis lerobbant önkormányzati lakásukat, most mihez fognak kezdeni?
(Tud valaki statisztikát arról, hogy hány %-a van a lakásoknak önkormányzati tulajdonban? szerintem nagyon kevés.)
Az Expresszben 8 millió alatt alig van eladó pesti ingatlan, 10 MFt-nak pedig a 2%-a 200 ezer ft évente. Havi kb. 20 Eft-ot fizessek, mert van egy lakásom???
+távfűtés esetleg, ami megint 20Eft/hó!!? +törlesztőrészlet esetleg (10 Mft-nál) kb. 50 Eft/hó.
Úgy érzem nagy bajok lesznek itt.
Mondjátok, hogy (miért) nem!

Ilon
Kép

U.i.: remélem a társalgás nem a fentebbi személyeskedő stílusban megy tovább; javaslom, hogy azokat a hozzászólásokst mindannyian hagyjuk figyelmen kívül (bár néha tanulságosak!). Kép
Ilon
 


Siasztok!

Ilon, szerintem menjünk ezzel az egésszel a politika topikba, úgyis irtak oda az itt szereplő többiek is.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ilon!
Az élelmiszerárak nem többszörösek az Eu-ban, sőt. Sokan már most is Au-ba járnak nagybevásárolni!
rjuli
 
 


Nem kell ide EU, még a pártok sem tehetnek arról, hogy olyan aszály van, hogy nem termett semmi. nem lesz mit enni az állatoknak, ami termett, az olyan áron lesz értékesítve, hogy nem éri majd meg állatokat tartani--------kényszervágás.drága lesz a hús, ha lesz egyáltanán, vagy jöhet a külföldi. ezt miért nem vaszi észre senki?
mert Pesten az a gond, hogy az esőtől mostani kell az autót, vagy ernyőt kell cígölni a buszon?
ez jelenleg a legnagyobb probléma, ami felülmúl minden adót, uniót, pártot.
Névtelen
 


Sziasztok!

PIldi!
Őszinte leszek: a politika topikba egyszerűen nem merek bemenni, annyira megutáltam az egészet a választásokkor. Azért nem jöttem eddig, ha hiszed, ha nem. Kép Olyan eszement személyeskedésbe csapott folyton a beszélgetés, hogy az undorító.
Ezért próbáltam itt szerencsét, hátha hallok érveket.

Rjuli!
Ha ez tényleg így van, kicsit megnyugodtam. Eszerint ilyen téren nem lesz nagy változás?

Névtelen!
Bárcsak ne lennél névtelen! Kép
Az utóbbi években sokat járok vidékre és megdöbbentő, hogy az ember itt Pesten tényleg teljesen elszakad a valóságtól. Mert a Tesco éjjel is nyitva van, legfeljebb kicsit többért, de bármit, bármikor megvehetek.
Ahhoz, hogy az ország helyzetét kicsit is átlássuk szükség lenne a Te véleményedre! (legalábbis nekem. A hőségen kívül én nem érzem érintettnek magam aszály-ügyben sajnos.)

Vidéken is divat a jelzálog alapú hitelfelvétel? Vagy csak Pesten vajon?

Ilon
Kép
Névtelen
 


Kedves Ilon!

A topicot én indítottam, és átéltem, amit Te is, ahogy írod...nagyon sokan megútáltak, és gyűlölködtek körülöttem, mert fideszes vagyok, és jobboldali az értékrendem...de persze volt olyan is, aki mellém állt. Sokáig nem írtam ide, és a politikai rovatba is pár napja először, de megtaláltak, vagy megtalált, aki itt is, és már nem is akarom elmondani, mit érzek, mert én tudom, mást pedig ha felháborít, akkor inkább megtartom magamnak.
Én jobban félek attól, hogy ha belépünk az építőanyagárak felmennek....mi építkezni szeretnénk, mert a belvárosban egyre nehezebb az élete annak, akinek autója van, és nem mellesleg akarna néha sétálni egy kicsit a nemlétező zöldben.

Üdv:
Barbara
jimma
 
 


Szia Barbara!

A belváros tényleg egyre elviselhetetlenebb.
Az építőanyagokról nem tudok semmit, bár minket is érint majd pár év múlva.
A topik címére visszatérve pedig: egy ország gazdaságának fellendítéséhez hitelekre van szükség, h beinduljon a fogyasztás-termelés-kínálat-bevétel-fogyasztás... köre. Természetesen a bevételből az államnak is jut, úgyhogy többszörösen is megéri.
De érzésem szerint a jelzáloghitelezés támogatása más. Az nem a közvetlen fogyasztást pörgeti meg és nem középtávú terveket támogat. (pl. ablakkeretek kicserélése a lakásban).
Inkább attól tartok, h egyfajta adósrabszolgaságba kényszerít bele százezreket. Hiszen az első kampányszöveg az lesz legközelebb, h a "Fidesz fontolgatja a ...-ok emelését/ közalkalmazottak fizetésének csökkentését" - és már láttuk, hogy a rágalmak ellen milyen hatásosan lehet védekezni (sehogy).

Van valami ellenérv az ingatlanadóra?

Azon kívül, h az SzDSz-nek egy újabb húzása, amivel "fenyegeti" az MSzP-t? (ne feledjük, h a "választások" "hivatalos eredménye" szerint csak együtt 51%-osak.)

Ilon
Kép
Névtelen
 


jajj Ilon, ne haragudj, nem láttam, hogy írtál, bocs
Barbara
jimma
 
 


Hétfőn adtunk be hitelkérelmet az FHB-hoz, és most állítólag megváltoztathatják a kamatplafont. Más nem jár hasonló cipőben?
Mi a hatszázalékos kamat hiszemében írtunk adásvételit. Még a foglalót is elbukhatjuk, ha a magasabb törlesztőrészet miatt nem adják meg a hitelt.
Füles
 


jajj, éppen ezért jöttem, hogy megkérdezzem, mit gondoltok a kamatemelésről... annyira sajnálatos -a felháborító szót már nem merem használni, mert sokan utálnak érte-, pl ami Veletek történt Füles.. kíváncsi vagyok, hogy mi lesz

B.
jimma
 
 


Egyébként Füles, ha ügyvédként nézem a dolgot.... ez lehet, hogy beleesik a külső körülmény fogalmába, amikor is a foglaló egy az egyben visszajárna...csakhogy nagyon valószínű, hogy a T eladóitok is továbbrakták már a pénzt... várjuk meg mi lesz, de addig is kérdezz meg egy ügyvédet... egyébként, ha már beadtátok,akkor azokkal a feltételekkel kell folyósítaniuk, amikkel abban a pillanatban kínálták a hitelt. Itt csak az lehet még a szar -bocs- dolog, hogy sok bankban egy éves kamatperiódusú hitelt adnak, azaz egy év múlva megelemik... szomorú minden oldalról a dolog.

B.
jimma
 
 


Hát igen, pont erről szerettem volna én is többet megtudni... Mi használtra vennénk fel 15m-t 20 évre.Már bent van a kérelem, járt ing.becslő is a lakáson, de még nincs elbírálva a hitelünk... most mi lesz? Lehet hogy nem is kapjuk meg a 15m-t?Segítség!!!
K.Orsi
Névtelen
 


"Az új lakástámogatási rendszer a kihirdetését követõ tizedik napon, azaz december 22-én lép életbe. A december 12-ig megkötött és ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerzõdéseknél, ha ezeket december 22-ig a bank befogadja, még a korábbi feltételek mellett köthetnek szerzõdést az ügyféllel. "
Ezt találtam, ez némi reményre ad okot.
Bár a köthetnek nem ugyanaz, mint a kötnek.
Nálunk még értékbecslő se járt.
Mi 5M kértünk.
Füles
 


"Hadd kezdjem rögtön azt, ami nekem tetszett az elmúlt négy évben. Nos, az egyik a fiataloknak a lakáshitel. Ez egy jó dolog. Mi tovább fogjuk csinálni. És amit még szeretnék, az az, hogy egy szélesebb kör számára tudjuk biztosítani azt, hogy hozzá tudjanak jutni, mert ez egy viszonylag szűk kör – mondta Medgyessy Péter még miniszterelnök-jelöltként az Orbán Viktorral folytatott vitában."


http://www.mno.hu/cikk.mno?cikk=189713&rvt=114

KépKépKépKép
Menta
menta
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?