Új privát üzeneted érkezett!

Klári :) Hát én bizony a fagyasztottat használom. Recca tett el borsót, remélem, sikerrel.
indianyo
 
 


Ági,
Kovászt hogy csinálod? Amivel én eddig próbálkoztam, attól olyan nehéz lett a kenyér, hogy csak na. Recept ugyanaz, vagy azon is változtattál?

Köszi

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Eszter!

Mi kaptunk valakitől kovászt, én csak szeretekovásznak hívom, olyan szép, hogy ezért eljött egy félig-ismerős, és az aznapi kovászos kenyértésztájából kicsit többet lecsípve hozott nekünk. Szép szimbolika:)
Isteni a kovászos kenyér, és laktató persze.
Most épp kipurcant a kovászom (2-3 hétig bírja hűtőben), de kérek majd megint, jól megetetem a kovászt, és akkor adok bárkinek szívesen.

Sonnentort hol kapok? nAPRA?

Ha nem tettem el paradicsomot, melyik a finom bolti bioparadicsomlé?
Borsóra sem írtatok... :?:
És ha már eltevés, sajna a sbarackszezont is végignyaraltuk, lemaradtam, de a lekvárról nem szerenék. Van olyan biolekvár, amit nem zselésítenek külön? Vettem egyet (külföldi), de borzalmasan kocsonyás volt. :x

klári
pumama
 
 

 
 

Sziasztok!

A héten volt rozsfasírt. Ezeket a gabonafasírtokat párom nem igazán díjazza (nem úgy, mint én és a gyerekek), ami hozzá volt, az viszont nagyon ízlett neki: tejfölös zöldbab. Pedig nem tettem mást, csak megpároltam a zöldbabot (az a fajta, ami sárga, lapos, húsos, széles - nem nagyon lehet kapni), majd összekutyultam tejföllel, és ízesítettem fokhagymával, sóval, borsikafűvel, citrommal, mustárral, talán pici őrölt köménnyel - mintha salátaöntetet készítettem volna. Salátát egyébként nem volt már türelmem készíteni, simán csak paradicsomot ettünk mindehhez.

Készítettem kőrözöttet is, az is nagyon finom lett: tehéntúró + juhtúró + tejföl + apróra vágott hagyma + pirospaprika + borsikafű + apróra vágott keménytojás + olivabogyódarabkák - azt hiszem, más nem volt benne :)

paradicsomos zöldbab: A zöld színű, vékony henger alakú zöldbabot (talán ezt hívják ceruzababnak...) meg úgy készítettem el, hogy vágtam hozzá paradicsomot, megpároltam, beledobtam egy zöldségleves kockát, és főztem hozzá szarvacska tésztát. Tésztára paradicsomos bab, ráreszelve sajt, hozzá saláta - ez is finom volt :)

Köszönöm a malom elérhetőségeket!

GyeZsu
gyezsu
 
 


A kovászt egy barátnőmtől kaptam, aki pedig a Naprában vette. Sekowa a neve, ez egy szárított kovász. Mellékelnek egy pontos receptet hozzá. A barátnőm eszerint süti a kenyeret, megkóstóltam, ízlett. Hoztam tőle, megsütöttem, itthon is ízlett. De én nem használok mindig újat, ahogy a Sekowa leírása ajánlja, hanem elraktam még abból, amit a barátnőmtől kaptam, és azóta is azzal sütöm a kenyeret. A recepttől is elszakadtam. Picikét savanyúbb a kenyerem azóta és talán picikét nehezebb is, de nem nagy a különbség. És persze a különbség inkább pozitív előjelű. A recept persze teljesen más. Régen vágytam már rá, hogy így süssem a kenyeret, mint nagyanyám, dédanyám annak idején és most már csak a kemence hiányzik hozzá, de remélem, az sem sokáig.
Klári! Ha nem használod egy ideig a kovászt, ajánlom, hogy szárítsd meg! Úgy évszázadokig bírja! ;) Összekevered annyi liszttel, hogy morzsolható legyen és morzsolgatod, kiteríted tányérra vagy tálcára. Pár nap alatt megszárad és kész. Ha pár órára beáztatod, már készen is áll a kovászolásra. Én nem is morzsolgatni szoktam (ez az eredeti módszer), hanem vékonyra kinyújtani, mert úgy nekem haladósabb volt. De még nálam minden kísérleti fázis a kovásszal.

hordozo
 
 


Ági,
Receptet elárulod? Kipróbálnám szívesen.

Csak hogy jól értem e: a kenyértésztából teszel el egy darabot, mielőtt kisütöd? Nekem a Skanzenben mesélte egy néni, hogy ők így sütötték a kenyeret, morzsolka volt annak a darab tésztának a neve amit eltettek, vászonzsákba felakasztották szellős helyre és mielőtt felhasználták beáztatták, ahogy írod

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Nem a kenyértésztából rakok el, hanem a kovászból. :) Igen, morzsolka a neve, mert úgy morzsolva kell a szárításhoz előkészíteni, ahogy írtam.
Azt a receptet írom le, ahogy mostanában csinálom.
Induljunk ki gondolatban nedves kovászból. Vagy a hűtőből veszed elő, vagy egy mázatlan cserépedényből hűvös helyről vagy már beázott a szárított kovászod a vászonzsákból. Ezt összekeverek egy kis langyos vízzel (én tejsavóval) és a liszt egy részével. Olyan sűrű legyen, hogy a beleállított fakanál ne dőljön el (mármint ha elég sok lenne a kovász ehhez). Így álljon legalább 12 órát – én gyapjúba szokatm csomagolni (=belerakom a főzőkosárba vagy most éppen a dunsztban van a lecsó mellett ;)). Ez eddig a kovászolás. Ekkor kiveszek a kovászból lisztezett tányérra, hogy következőleg megint legyen sütnivalóm. A sütésre szánt kovászt bedagasztom a többi liszttel, a sóval és annyi vízzel (tejsavóval), hogy kenyértészta keménységet kapjak. Szűk órát – órát kel langyos helyen. Átdagasztom, cipót formázok, sütőlapra teszem. Újra kelesztem ½ órát – szűk órát. Előmelegített sütőbe rakom, előtte utána megvizezem. A kovászt a fent leírtak szerint elrakom legközelebbre.

hordozo
 
 


Ági!

Valahogy kiment a fejemből ez a morzsolka. Kösz az infókat!

Amúgy én a már megkelt kenyértésztából szoktam sütés előtt elcsípni egy darabot, így kaptam a jótanácsot a kovásszal, így csinálom én is.

Borsót milyen formátumban esztek télen????????????

klári
pumama
 
 


Akarom mondani, hogyan tároljátok télire a borsót?

És a házilag aszalt szilvát? Isteni finom lett, de félek, hogy megpenészedik hamar.

klári
pumama
 
 


Hú, Klári, áruld el a szilvaaszalás "receptjét"! :) Én mélyhűtőben tárolom a zöldborsót, idén tettem el néhány zacsival, eddig CORA-ban vettem.

Na és a szilvalekvár receptek is jöhetnek, jövő hétre ígérték nekem a finom édes, puha besztercei szilvát.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Gyezsu :) én szilvát sütőben "szoktam", ha nagyon savanyú, akkor mézzel és fahéjjal, egyébként csak tepsibe darabolom és zutty a sütőbe addig, amíg a kívánt állagot eléri. Ez lényegesen kevesebb idő, mint ha főzném, órákkal kevesebb!

Borsót én is fagyasztok.
indianyo
 
 


Gyezsu!

Egészben berakom egy sütőpapírral kibélelt lapra, és takarékon, picit nyitott ajtónál szárítom. Most nem szárítottam ki teljesen, olyan ragacsos lett, de nagyon fini! Tudom, nem takarékos, hogy nyitva vanm az ajtó, de ez jött be, ha becsuknám, tuti odaégne.

klári
pumama
 
 


Vikó, jól értem, hogy a lekvárt készíted úgy, hogy a feldarabolt szilvát bedobod egy tepsibe és úgy a sütőbe? Milyen hőfokon hogyan, meddig melegíted? Fedőt ugye nem teszel rá? És kb. meddig kell főzni? És milyen tepsiben (pl. teflonos jó)? Nem ég le? Nem kell kavargatni? Ha jó már az állaga, akkor beleteszed a kifőzött üvegekbe, fejreállítod, dunsztolod...?

GyeZsu
gyezsu
 
 


Gyezsu :) hát azért tettem idézőjelbe a szoktamot, mert még csak egyszer csináltam, de akkor az epret is így. Igen, darabolt gyümölcsöt kiecetezett sima tepsibe szórtam (teflon gondolom jó, bár én attól idegenkedem kicsit) és lefedés nélkül közepesen sütöttem. Nem emlékszem pontos időre, de rövidebb idő alatt elkészült(néhány óra azért volt), mint a folyton kavart társa. Uutána simán üvegbe tettem és ment a száraz dunsztba. Nem volt ideje megromolni :wink:
indianyo
 
 


Úgy 3-4 óra volt ahogy most visszaemlékszem. Nem kavartam és nem égett oda.
indianyo
 
 


Tudatos vásárlós füzetecskében olvastam, végérvényesen megbizonyosodtam: teflon káros az egészségre. Most adok túl a teflonjaimon, és vaslábost/serpenyőt szerzek be. (Egy már van, és nagyon tuti, egy baja van, hogy felforrósodik a nyele, tehát csak kesztyűben lehet megfogni). Ti miben főztök?

klári
pumama
 
 


Nem teflon a serpenyő, csak van rajta valami bevonat. Nekünk egy olyan edénykészletünk van, aminek üvegfedői vannak. És valahogy "duplafenekűek", mindenesetre nagyon sokáig tartják melegen az ételt.

Vikó, az a kiecetezés mit jelent? És milyen ecetet használtál? A háztartási ecetet én csak takarításhoz-mosáshoz használom, fehér borecet van itthon a főzéshez, de ezer éve nem használtam, mert citromlét használok ecet helyett.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Még pár éve hallottam egy Krisnás vegán tortáról, ami állítólag nagyon finom. Valahol a Hüvösvölgyi út tájékán voltak.
Tud valaki segíteni???

Klári, nekünk ez van, nagyon szuper, szeretjük. Fa nyele van, nem forrósodik át. Verekedni is jó :D:D:D. Egyedül tojást nem lehet benne sütni.

Pindi
pindi
 
 


nekunk is az van, mint Pindinek, illetve meg a "labas" valtozata is. En is nagyon szeretem. Es nem kinai:) Tojast miert nem lehet benne? En szoktam tukortojast. Akkor azt nem szabadna?

Biobaba
biobaba
 
 


Gyezsu :) sima háztartási ecet, csak egy kicsi kell bele, az elpárolog a hőtől, viszont - na ezt majd a vegyészek megmagyarázzák, mert én sem értem - nem ég le tőle a lekvár. Én használom ezt az ecetet süteménybe és a panírt is ezzel csinálom. A hő hatására az ecet elpárolog főzéskor. Persze főzéshez és salátába én isa természetes bor- és gyümölcseceteket használom.

Teflont én sem, helyette szeretem a vastag rozsdamentes acél és öntöttvas dolgokat.
indianyo
 
 


Biobaba, nem azért mert nem szabad, hanem mert lesül - nekünk legalábbis.

Indi, Bokor Katalin (term.gyógyász, többek közt a Befőzés cukor nélkül szerzője) nagyon rossz véleménnyel van erről az ecetes gyakorlatról, mert roncsolja a vörösvértesteket. Gyerekeknek szánt dolgokba meg nagyon nem ajánlja.

Pindi
pindi
 
 


Pindi!

Én a Kátayban böngésztem, de épp nem volt, nekem van egy kívül zománcozatlan, öntöttvas serpenyőm, nagyon szeretem, ennek keresek kisebb testvérét, nem fell, hogy zománcos legyen kívül. Az miárt jó? (jobb?) Ez a 7000.- kicsit most megriasztott :oops:


Ja, ecetügy: tisztításhoz 15%-os ecetet használtok? Eddig 20%-os ecetsavesszenciát vettem, de elbizonytalanodtam. Miben más az esszencia? (bocs, lusta vagyok utánanézni neten :? )

klári

klári /puma
pumama
 
 


Klari, ontott vas cuccert ez meg nem is olyan sok, alt. 5 szamjegyu szokott lenni az ontott vas fozo cucc.

En a 15%-os ecetet hasznalom a tisztitashoz. V 70%-os alkoholt levendulaval. Utobbit, ha fertotlenito jellegu takaritast kell csinalni. Citromolajjal is lehet, nemcsak a levendulaval.

Esszencia nem biologiai erjesztessel keszul.

Biobaba
biobaba
 
 


Tehát esszencia nem jó...

Vasfazék: visszavonom a sokallást, ma bementem egy vasedénybe, és gyorsan kifordultam: 35.000-től kezdődnek a lábosok :roll:

Miért jobb vasfazékban készíteni a levest/kását? (mármint az alap rozsdamentes acélhoz képest) Van valami szerepe életteani szempontból is? Csak azért kérdem, mert ha igen, akkor beruházok.

klári /puma
pumama
 
 


Tegnap kölest főztem az ebédhez. Nem sóztam-ízesítettem (úgyis paradicsomszószos volt a zöldség), gondoltam, a maradékból lesz a reggeli kása, vágtam bele a zöldségestől ajándékba kapott megbarnult banánt (nagyon édes), meg almát. De Kata nyafogott reggel, hogy ő nem kását akar enni, hanem tortát. Jó, mondtam, akkor nem kása lesz, hanem kölessüti. Fogtam a kását, belekanalaztam egy tepsibe, öntöttem hozzá egy kis vizet, mert féltem, hogy leég, és sütöttem. Valószínűleg nem kellett volna hozzá vizet önteni, vagy tovább kellett volna sütni, mert nagyon kásaszerű süti lett ez a kölessüti, de azért sütiszeletnek formáztam a tányéron (és tányérból ettük, nem müzlis tálkából), úgyhogy Kata ette a sütit nagy boldogan :)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Tejes kérdések :) A békási piacon árulnak tejet, meg mindenféle tejterméket (valkói tehenészet-juhászat-kecskészet :)). Szoktam venni másfél liter tejet, meg fél liter joghurtot. 1. kérdés: ez olyan tej, amit használat előtt fel kell forralni. Ezt hogy szokás? Egyszerre felforralni, visszahűteni, úgy jégre tenni, vagy mindig csak amikor felhasználom? 2. kérdés: Tejet, kakaót, tejeskávát fényévente iszunk, főzéshez is nagyon ritkán használok tejet, alapvetően azért veszem, hogy joghurtot készítsek belőle. Na, ebből sokszor az lesz, hogy a joghurt felét még a piacon megisszák a gyerekek, a maradék joghurt meg a tej a hűtőben várja, hogy joghurt készüljön. Várnak, csak várnak - a tej megsavanyodik. Rendben, azt kiöntöm aludt tejnek, vagy nagyritkán készítek belőle panírt. De idővel a joghurt is "felforr". Azt fel lehet még használni valamihez?

GyeZsu
gyezsu
 
 


Én egyszerre fel szoktam forralni a következő pár napra való tejet. Nem forralom azt, amit főzésre fogok használni, azt majd akkor éri hő. Nem szoktam megvárni, hogy a joghurt felforrjon. Egyrészt tejfol helyett is jó, ezért elég sok fogy (magam csinálom a tejfölt, de használom ezt is, meg keverem is a kettőt), másrészt még felforrás előtt krémsajtot csinálok belőle. Tiszta pelenkán egy éjszakán át csöpögtetem, majd ízesítem – hmmm!

hordozo
 
 


A panír nem jó savanyú tejből, nagyon kényes dolog, csak zsíros, friss tej jó hozzá.
Már savanyodó joghurtot lecsepegtetném pelusban , ízesíteném majd sajtolnám. Persze függ a savanyodás mértékétől.
Nálunk nagy a fogyasztás, heti 9 liter, anyatej híján Dominó reggel-este azt issza és még egy étkezés tartalmaz valamilyen tejterméket - túrót, krémsajtot, joghurtot, panírt, aludttejes puliszkát. Aludttej ebből a házitejből elképesztően finom!
Én egyerre 3 litert forralok fel, az két és fél napi adagunk.

Érdekesség: A felforralt tej a hiedelemmel ellentétben ugyanannyi idő alatt savanyodik, mint a nyers, csak a bacik tűnnek el belőle(ezt szakember barátnőmtől tudom). Ő azt mondja, itthon baktérium szempontjából csak nagyon kevés megbízható tejgazdaság van(nem függ a bioságtól sem), így mindenképpen forralni kell minden tejet (ez nekem nagy meglepetés volt, magamnak eddig nem forraltam, csak a csemetének).
indianyo
 
 


És mennyire kell a tejet felforralni? Én el szoktam nagyolni, csak felhevítem, úgy hogy már éget, de nem forr. Így maradhat benne baci? Mondjuk én néha nyersen is megiszom, de még nem volt soha probléma, de ezek szerint nem kéne. Nálunk fél-egy lityó fogy naponta.
Ikeás öntöttvasakat már én is kinéztem, nagyon jó áron vannak.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Anyatejet 60 fokon mondják pasztőrizálni, ez alapján azt gondolom, elég a 60 fok itt is. Én teljesen fel szoktam forralni, amíg indul felfelé. Egyszerre 2l-t szoktam felforralni, mert a 3l csúnyán leégett egyszer (ki is kellett dobni), keverni meg nincs kedvem. Többet több részletben forralok. Nálunk is heti 9l fogy kb. úgy, hogy ebből megy a túró, tejföl, joghurt, krémsajt is. Vajat, kevés sajtot veszünk.

hordozo
 
 


Ági, biztos hogy Sekowa a szárított kovász neve amit írtál? Kiküldött csapataim (anyukám aki a szomszédban dolgozik) nem járt sikerrel a Napra-ban, úgy néztek rá, mint borjú az újkapura, mikor mondta, hogy mit szeretne.

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Eszter, én lattam a multkor (kb 1 hete) a napraban (direkt megnéztem miutan irta Agi). Lehet, h név szerint nem rémlik nekik?
Az élesztös polcnal van legalul, korong alaku dobozban, ha jol emlékszem.

Ha megyünk Gödre hétvégén vegyek neked? Akkor össze is futhatnank egy percre. Nem 100%, hogy megyünk és az sem, hogy pont el tudodk menni a Napraba, de hatha összejön :)

Padlizsanos receptek érdekelnek, ha van. Köszi!
saara
 
 


Lehet hogy Backferment vagy növényi élesztő néven jobban ráismernek. Eszter én vettem egy dobozzal, de a fele is sok nekem, mert én eltett kovásszal dolgozom. Nem akarod átvenni tőlem a felét? Elvinném Neked 13án.

hordozo
 
 


Ági, köszi, átveszem. Használati utasítást is hoznál hozzá? Köszi.

Sára, ha jöttök hétvégén, mindenképpen találkozhatnánk, kovásztól függetlenül :D
Padlizsánból én padlizsánkrémet szoktam csinálni, meg padlizsános lecsót és joghurtos padlizsánt. Sztem ezeket biztos tudod, de szívesen megírom, ha valamelyik érdekel.

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Kedvenc és legegysezrűbb ételünk a padlizsántöpörtyű(szerűség). Kockákra vágott padlizsánt só, bors, fokhagyma, petrezselyemzüld és olivaolaj hozááadása után összerázom és megy a sütőbe. Magában csipegetni is finom, de bármire húspótlékként is akár.
indianyo
 
 


Vikó, ezek szerint nem sózod-csöpögteted le előtte a padlizsánt? Jól hangzik, ki fogom próbálni :)

GyeZsu
gyezsu
 
 


hú ez tényleg tök jó, én is megpróbálom

Eszter

Kép
esztercica
 
 


A padlizsánt soha nem szoktam lesózni eléőtte - kedvelem az ízét, de ennél a "töpörtyűnéáél" különösen nem jó úgy, mert túl "szottyos" lesz.

Ma kukoricamálét sütöttem. Kukoricalisztet beáztattam egy éjszakára, reggel hozzáadtam a sót és a felkarikázott hagymát, jó sokat utóbbiból. A titka a hosszú áztatás és a hosszú sütés. Csodajó!
indianyo
 
 


mungóbabra van valami finom (ámde nem annyira keleties) receptetek?

klári /puma
pumama
 
 


Ma reggel kipróbáltam egy kásagombóc receptet, hatalmas sikerrel. Este olajon megpirítottam rozstöretet sóval és köménymaggal, majd felöntöttem vízzel, felforraltam és főzőkosárba tettem – reggelre megpuhult. Hozzákevertem rozslisztet és, keményítőt. Lobogó vízbe dobáltam. Mikor feljött a víz tetejére, éhes nagyfiam kipecázta és darált mogyoróba meg tökmagba forgattuk. Saját készítésű ketchuppel meg persze magában ettük. Mennyei volt. Azt írja a recept, hogy próbafőzést kell csinálni és ha szétfő, keverni kell még bele lisztet meg keményítőt. Nekem eszébe sem jutott szétfőni.
Persze lehet csinálni bármilyen gabonából, meg persze annak a pelyhéből, nem csak töretéből, meg persze bármilyen ízesítéssel, édesen is. Csak én épp mindenképp sósat szerettem volna, nem volt pelyhem és kedvem sem volt pelyhesíteni. A töret sokkal egyszerűbb. :)

hordozo
 
 


Ági, és mi az a főzőkosár? :)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Ági,
azt én is szeretném tudni, hogy mi az a főzőkosár. És azt sem értem, hogy mi tartja össze a gombócot. Én eddig csak olyan gombócot főztem, amiben tojás is volt kötőanyagnak.

o
orsko
 
 


Főzőkosárról írtam már itt valahol, azért bátorkodtam így puffogtatni. Tulképp egy dunszt, csak direkt e célból élesre töltve folyamatosan. Én egy szakajtót használok, varrtam bele vászonból egy bélést, amiben jó sok gyapjú van. (A bélés a moshatóság kedvéért.) Ebbe rakom a készülő joghurtot, kásákat éjszakára (reggelre finom meleg és friss úgy, hogy semmi dolgom vele), rizst, ilyesmit. Melegen tartja az ebédünket, amíg nem vagyunk otthon: megmelegítem indulás előtt, belerakom és mikor megérkezünk éhesen és fáradtan, nem kell melegíteni. Szoktam benne keleszteni is.
Gombócot a keményítő tartja össze. E célból egyébként a teljes kiőrlésű tönkölyliszt is jó, én azzal is szoktam gombócot csinálni. Úgy általában a tönkölyhöz nem kell tojás, mert akkora a fehérjetartalma. Rendre ki is hagyom mindenből, mint ahogy a tejet is. :) Így olcsó, finom és teljes az élet. :)
Indianyó! Megcsináltam a padlizsántöpörtyűt. Finom lett nagyon, de az állaga inkább massza, egyáltalán nem töpörtyű. Neked milyen? Gurulós vagy kenős?

hordozo
 
 


Ági :) hát kopogós nem lett nekem se, de kenhető sem. Elég jól harapható állagú - az igaz, hogy egy idő után puhább lesz, mint a tepsiben volt.
indianyo
 
 


mungóbab, mungóbab :?:

klári /puma
pumama
 
 


mungóbab: ugyanúgy használható, mitn a lencse, én rizzsel együtt főzpm és aztán kicsit trumixolom, így sűrű főzelék/leves lesz és nem kell bele semmi sűrítés. Bbérlevél, fokhagyma, icipici barnacukor vagy méz és fekete vagy almaecet. Nagyon finom.
indianyo
 
 


Klári!

[quote="saara"]O írta:saararsi, Estzer irt egy mungobabos receptet (azt hiszem ö volt) még az elején. Kimasoltam anno, itt van:

Kicsrit körülbelül így kell csinálni (tipikusan olyan étel, amit mindenki máshogy készít, a neve is 'keveréket' jelent): Általában 1 rész mungóbab (vagy más aprószemű hüvelyes), 2 rész rizs. Szerintem egyszerűbb egyben megfőzni mindkettőt, de van, aki külön csinálja. Az elején vagy megpirítod óvatosan a mungót & rizst szárazon, vagy nem, de piríthatod vajon vagy olajon is. Felöntöd annyi vízzel, hogy ellepje 2-3 centivel. Teszel bele sót és esetleg kurkuma- vagy gyömbérdarabot és kis lángon addig főzöd, amíg kásaszerű lesz. Közben lehet még tenni vizet, ha túl sűrű. A végén félkarikára vágott, ghíben vagy vajban, esetleg olajban sütött hagymát, vele együtt barnított fűszereket és egy kis citromlevet keversz bele. A fűszerekre néhány példa, barnítási sorrendben:
hing, egész római kömény, hagyma, őrölt koriander, csilipor
vagy: friss gyömbér reszelve, őrölt római kömény, fekete mustármag, őrölt koriander, kurkuma
Lehet dúsítani főzés közben spenóttal, padlizsánnal, krumplival, kókusztejporral, bármivel…Gyerekeknek enyhén, vagy nem fűszerezném, a tetejére viszont mindenképp kell olvasztott vaj vagy ghí (szerintem).

***

(én csak 1 vagy 1/2 rész rizst szoktam rakni, nekünk ugy jobban izlik).
osoa75
 
 


Sziasztok!

Van 10-15 kg "felesleges" birsalmam (ennyit nem tudok feldolgozni). Tegnap szedtük a kertünkben, permetszert nem latot, kocsiforgalmat sem nagyon.
Ha valakit érdekel légyszi irjon!
(Szallitani nem tudom, el kellene jönni érte)

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Elkészítettem ezt a rizses mungóbabot, fini lett, tulképp ugynolyan ízű, mintha borsóval főztem volna össze. Julinak meg sem mondtam, hogy nem borsót eszik, még a végén a nyakamon marad :)

Ezek szerint lehet ebből főzelék is?

És ti be szoktátok áztatni? (Én beáztattam egy éjjelre, nem tudom, kell-e)

klári /puma
pumama
 
 


Klari, én is be szoktam aztatni.
saara
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?