Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kishusi, panndi - szoritok nektek!!! Várjuk a hireket és a képeket a babákról!

Kertikiri, ez a uh-s dolog tényleg elég érdekes :? nem baj, ahogy panndi is írta, ne is foglalkozz vele.
A szülésznőkről csak jókat hallottam :) mindegyik segítőkész és aranyos

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


[quote="kertikiri"]N írta:kertikiriekem ma uh-n volt egy elég negatív élményem a Szabolcsban, Mávos orvosom küldött be, és az uh-s eleve számon kérte, hogy miért nem a mávba mentem, és utána 5 perc alatt lerendezett (pedig előttem a többiek negyedórákat voltak bent), és gyakorlatilag kirakott annyival, hogy ebben a terhességi hétben (38) már semmit nem lát, még azt sem tudja megmondani, hogy a gyereknek van-e egyáltalán keze - lába, nem tud mérni, súlyt becsülni, meg semmit. Képzelhetitek milyen jó érzés így két héttel a szülés előtt....
Szóval totál azt éreztem, hogy mivel mávos doki van mögöttem, ezért foglakoznak ilyen módon velem, és eléggé félek, hogy a szülésnél is ez lesz, én ugyanis szívem szerint nem fogadnék szülésznőt, de nem tudom mi lesz, ha az ügyeletes éppen szabolcsos, és majd sza*ik a fejemre, hogy szenvedjenek velem a mávosok.....
Pedig eddig tényleg mindenki nagyon kedves volt, csak most ez egy kicsit negatív. Persze jövő héten elmegyek a mávba uh-ra, nehogy már ez legyen az utolsó benyomásom szülés előtt, hogy nincs keze lába a gyerekemnek.


Te szegény!!!
Hogy lehet már ilyet mondani??? Normális az ilyen? Ez ne menjen emberek (mi több: várandós kismamák) közé, maradjon a laborban a gombatenyészetnél, annak nincs lelke! Én azt mondom, hogy semmit se kötelező csinálni, ha meg csinál valamit az ember, azt csinálja szívvel, de legalábbis elfogadhatóan.
Kedves UH-s emberkének nevét megszerezni, betegjogi képviselőnél panaszt tenni!!! Elérhetősége: Dr. Kele Mária, 0620/489-9650
Hű, de bepörögtem!

A gyereknek meg megvan mindene, csak ennek a balféknek hiányzik az agya.

Puszi:

Waterlilly
waterlilly
 
 


[quote="csim"]
írta:
csimWatrelily, mi újság van veled? Egyben vagytok még?

Sziasztok, Csilla


Szia Csilla!

Köszönjük az érdeklődést, még megvagyunk egyben. Próbálom Babuccal leegyeztetni, hogy két hét múlva startoljon, bár a doki bácsin úgy láttam tegnap előtt, hogy a szeptember 30. is lehet, hogy korai még...

De szerencsére jól vagyok, még simán kibírok pár hetet. Nagyon fura arra gondolni, hogy hamarosan vége a pocakosságnak, igazság szerint nagyon élvezem... A szüléstől meg félek, ugye...

De addig is olvasom a fórumot napjában többször.

Mindenkinek puszi!

Waterlilly
waterlilly
 
 

 
 

Én attól is tartok kicsit, hogy esetleg nem veszem észre az első jeleket. Szerintetek ha magzatvíz csöpögést gyanítok, akkor is rohanni kell, ugyanúgy, mintha elfolyt volna a víz? Mert a védőnő ezt mondta nekem, hogy az ugyanolyan veszélyes lehet - de hogy fogom én azt észrevenni? Meg félek, hogy amit befelé rugdosásnak gondolok, az esetleg mégsem az. Nyugtassatok meg légyszi, hogy annyira egyértelműek a jelek, hogy észre fogom venni :-)

Kishusi, Panndi, drukkolok Nektek!
kertikiri
 
 


Kertikiri,
Mégis mi lenne abban veszélyes, hogy csöpög a magzatviz??? :shock:
Egyébként meg nyugodj meg, hogy ha nem az első, akkor a második jeleket észre fogod venni. Inkább az szokott lenni, hogy az emberek "fölöslegesen" mennek be.
zs
zsuzsoo
 
 


[quote="kertikiri"] írta:kertikirin attól is tartok kicsit, hogy esetleg nem veszem észre az első jeleket. Szerintetek ha magzatvíz csöpögést gyanítok, akkor is rohanni kell, ugyanúgy, mintha elfolyt volna a víz? Mert a védőnő ezt mondta nekem, hogy az ugyanolyan veszélyes lehet - de hogy fogom én azt észrevenni? Meg félek, hogy amit befelé rugdosásnak gondolok, az esetleg mégsem az. Nyugtassatok meg légyszi, hogy annyira egyértelműek a jelek, hogy észre fogom venni :-)

Kishusi, Panndi, drukkolok Nektek!


Szia Kertikiri!

Nekem a szülésznőm azt mondta, ha csak csöpög, csordogál a magzatvíz, nyugodtan vajúdgassak otthon. Ha elzúdul az egész, na akkor menjek be. A különbséget meg érzékelni fogom, az utóbbit Niagara vízesésnek fogom megélni, pedig kb. 1 l lesz...

Ami meg a fájásokat illeti, eddig mindenki azt mondta, hogy na, azt aztán semmivel nem fogom összetéveszteni!...
waterlilly
 
 


Kertikiri: A magzatvíz elfolyásánál egy dologra kell nagyon figyelni: a mennyiségére. Kevés víz, lassú folydogálás nem gond, szépen lassan ráérsz elkészülni, hajat mosni, megszárítani :D , stb., de nagy mennyiség esetén jobb mentőt hívni, mert ebben az esetben csak fekve szállítható a kismama, ugyanis a nagy vízzúdulás azt jelenti, hogy a baba feje még nem ékelődött be. Ez azért jelent gondot, mert a zúduló víz ereje előredobhatja a köldökzsinórt, tehát a baba feje már csak ezután tud beékelődni, ez pedig ugye nem kell ecsetelni, hogy mennyire veszélyes. Ez nem törvényszerű, szóval zúdulás esetén sem kell kétségbeesni, csak a jobb félni mint megijedni elv alapján én biztos mentőt hívnék :wink: Nekem az első kislányommal magzatvízfolyással kezdődött a szülés, én is tébláboltam, hogy vajon jól éreztem-e, stb. (közben persze tudtam), szóval ne aggódj, az ösztönöd nem fog becsapni :wink:
lamme
 
 


Sziasztok!

Nekem mind a 3 babámnál elfolyt a magzatvíz. Így indultunk a kórházba. Az első babám több, mint 1 nap(!) után született meg fájásgyengeség miatt oxytocinos infúzióval 2óra 40 perc alatt. A másodiknál ahogy elfolyt a magzatvíz, kezdődtek a fájások, ő is gyorsan megszületett (3óra 20perc alatt). A harmadik babámnál fájásaim lettek, majd elfolyt a magzatvíz és gyorsabb ütemben haladt előre a tágulás, mint korábban. Ő 1óra 50 perc alatt érkezett meg. A magzatvíz színét mindig megnéztem. (Ha zöldes színű, rohanni kell a kórházba.) A fájások pedig valóban magukért beszélnek, semmivel nem téveszthetők össze. Én korábban még nem éltem át ilyen elemi erővel rám törő fájdalmat, fájdalmakat. Egy dolog biztos ameddig lehet, járkálni kell. Így tettem én is, még infúzióval a karomban is. Amikor már nagyon fáradt voltam, iszonyúan fájtam s még állni is nehezemre esett, akkor feküdtem fel a szülőágyra. Akkorra már teljesen ki voltam tágulva, a méhszáj eltűnőben volt. Néhány fájás után már tolófájásaim lettek és jött a baba. Szóval lányok: minél jobban fáj, annál közelebb a cél. Az én szemem elött is ez lebegett mindig. És hagytam, hogy a testem tegye a dolgát.
Bocsánat, ha túl hosszú voltam. :roll:

Mindenkinek szép hétvégét kívánok.

Tücsi
mtücsi
 
 


Sziasztok!
Ugyan már írtam ide, de valahogy megint elsodródtam!
Mivel nekem közeledik a szülés időpontja, ezért csak azt jöttem megkukkolni, van-e valaki, aki az elkövetkező 2-3 hétben sorstárs/szobatárs lehet?
Mindenki jól van? Hogy bírjátok a finist?
Én vizesedem és a lánykám már teljesen kitölt... :lol: Az éjszakák nyűgösek...
És ki lesz még császáros? Én sajna igen.... :?
Mi is voltunk szülőszoba viziten, és hát legyünk őszinték: ez a magyar valóság. Bár tény, h a szülésznő, akivel találkoztunk nagyon kedves és szimpatikus volt...
Majd jövök megnézni, h kivel "futhatok" össze a Szabolcsban! :wink:

Kép
ermoni
 
 


Hát ezért jó ez a fórum, köszönöm mindenkinek a válaszokat a magzatvíz csöpögéssel kapcsolatban. Én remélem, hogy úgy indulhatok majd a kórházba, hogy előtte le tudok zuhanyozni :-), összeszedni a maradék cuccokat, és nem mentővel kell sebtében rohannom :-) Valamiért úgy érzem, hogy ha a kiírt napnál előbb történik ez, akkor mindenképpen felkészületlenül fog érni, ha a kiírt napon vagy pár nappal utána, akkor viszont már teljesen rá leszek hangolva. Én egyébként ezen okok miatt csak tegnap csomagoltam be (1,5 hét az esemény :-) ), mert úgy gondoltam, hogy amíg nincs cucc, addig biztos nem is kell mennem :-)

Ermoni, velem találkozthatsz, 25-e a napom.....

Jajj, még valami. Nektek akik a "végét járjátok", csináltak már áramlásmérést? Ha igen, mikor (kellett volna) ?

Köszi, Kriszta
kertikiri
 
 


Kertikiri: Én még nem járom a végét :D , de a 28. heti uh-n már nézte a Hajdu dr-nő az áramlást, rá is írta a leletre. Amikor az első kislányomat vártam és sztk-ba jártam terhesgondozásra, ott a dokim a végefelé már minden vizsgálatnál nézte, vagyis 3, majd 2 hetente.
lamme
 
 


Kertikiri, Lamme,
az áramlásvizsgálat az egy külön vizsgálat vagy az uh-n látszik?
Nekem eddig ilyenről szó sem volt, pedig már kettőt szültem. :shock:
zs
zsuzsoo
 
 


Sziasztok!

Én holnap bevonulok a kórházba, mivel a lánykám egy hetet ráhúzott a kirt időpontra, úgyhogy napokon belül meglesz a kiscsaj :)
Majd jövök a beszámolóval :)
Vendég
 


Zsuzsoo: Az uh géppel nézik, szóval egy sima uh az egész. Eddig úgy tudtam, hogy csak látni lehet, de most a dokinő hangot is kapcsolt rá és tipikus folyadékáramlásos, susogós hangja volt :D

Panndi: Nagyon drukkolunk nektek :wink: Ügyesek lesztek biztos!! És várjuk nagyon a beszámolót!!
lamme
 
 


[quote="ermoni"]Sziasztok!
Ugyan már írtam ide, de valahogy megint elsodródtam!
Mivel nekem közeledik a szülés időpontja, ezért csak azt jöttem megkukkolni, van-e valaki, aki az elkövetkező 2-3 hétben sorstárs/szobatárs lehet?
quote]

Szia Ermoni!
Én szeptember 30-ra vagyok kiírva.

Üdv:

Lilly
waterlilly
 
 


Sziasztok!

Én is felteszem a kérdést, hogy van-e valaki, aki nov. végére van kiírva :D ? Jó lenne nekem is egy "ismerős" :D
lamme
 
 


Sziasztok!
Szal Kertikiri és Waterlilly lehet összefutunk? (Lilly, Veled "találkoztam" már a mávos topikban is! Szal mi már "ismerjük egymást"! 8) ) :lol: :wink: Ki a dokitok? És első babát vártok? És tudjátok, h fiú vagy lány? (Nincs vonalzótok, ezért kérdezek ennyit! Bocsi! :wink: )
Örülök, h lehet mégis lesz akit ismerek! :wink:
Lamme! Én remélem már javában összeszoktam a lánykámmal november végére! És a kórházat már el is "felejtettük"! Ja, és lassan várjuk majd a Mikulást! :lol: :lol: :lol: De lesz bizti, aki akkor fog szülni! (Még nem lesz kész akkor a "máv"?)
Áramlásmérés? Nekem legutóbb csak ctg volt :shock: Azt is kéne nézni? Na, majd követelőzöm, h nekem is legyen ilyenem! :roll: :wink:

Kép
ermoni
 
 


Lamme,
nekem a céldátum nov. 28, de reményeim szerint nem a szabolcsban fogok szülni.
zs
zsuzsoo
 
 


Panndi, nagyon szoritunk! Ügyesek lesztek!!! Megy a drukk!

Én okt.20-ra vagyok kiírva, de hát ember tervez... :roll:

Majd csak jövő héten megyek ctg-re is, 36. hét előtt nem kell...Áramlást meg nem tudok róla, h csináltak volna.. :shock:

Mondta a szülésznő a múlt héten, hogy szerdánként 1-től van szülőszoba látogatás, és 1/2 3 tól pedig előadás az oktatási épületben. Én jövő héten tervezem, h elmegyek, valaki nem csatlakozik?

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


Zsuzsoo: De jó, én meg nov. 27-re vagyok kiírva :D 28-án meg szülinapom van :D Bocsi, hogy nem vagyok képben, de mi alapján reménykedsz, hogy nem a Szabolcsban fogsz szülni? Szóval van valami infód, hogy addig elkészül a MÁV, vagy dokiváltáson gondolkozol? Biztos írtad már, csak nem emlékszem :oops:

Ermoni: A legutolsó infóm szerint évvégéig nem lesz költözés a MÁV-ba :?

Vicsok: Én már szültem a Szabolcsban, szóval nekem a szülőszobai látogatás annyira nem érdekes már :) De többektől hallottam, hogy érdemes volt elmenni, mert annyi negatív hír terjeng mostanában, és a legtöbben kellemesen csalódtak :wink:
lamme
 
 


Szia Ermoni,
Én kislányt várok, Nadint :-) Az orvosom dr. Vermes Gábor.
Közben visszanéztem az uh-imat, és az utolsón rajta van, hogy norm.flow. Szóval gondolom, hogy nézte a Szabolcsban az undok nő, csak éppen nem kommentálta. Na mindegy, remélem rendben lesz minden.
Ti hallottatok olyanról, hogy nagy pocakkal már csak a bal oldalukon aludjanak a kismamák, különben a méh súlya elnyomja a fő verőeret, és ez lassítja a keringést?! Én most olvasom egy könyvben, és hát eddig én csak a jobb oldalamon aludtam, és való igaz, hogy reggelente mindig úgy ébredtem, hogy a visszereim teljesen meg voltak dagadva, szóval valószínűleg tényleg panghatott a vér... Remélem a babát ez nem érinti, úgy értem, nem kap kevesebb oxigént emiatt...szerintetek?

Panndi, drukkolunk!
K
kertikiri
 
 


Kertikiri: Nem a baloldalon van a hangsúly, hanem az oldalfekvésen, szóval a jobboldal ugyanolyan jó. Háton fekve történik ez az elnyomás, mert ez az ér valahol a gerinchez közel fut, tehát akkor éri nagy "nyomás", de ezt sem úgy kell elképzelni, hogy még csak egy percre sem feküdhetsz háton, csak a lényeg, hogy ne legyen az tartós. :wink: Igen, a norm.flow. az azt jelenti, hogy nézte a doki és rendben volt :wink:
lamme
 
 


[quote="ermoni"]S írta:ermoniziasztok!
Szal Kertikiri és Waterlilly lehet összefutunk? (Lilly, Veled "találkoztam" már a mávos topikban is! Szal mi már "ismerjük egymást"! 8) ) :lol: :wink: Ki a dokitok? És első babát vártok? És tudjátok, h fiú vagy lány? (Nincs vonalzótok, ezért kérdezek ennyit! Bocsi! :wink: )
Örülök, h lehet mégis lesz akit ismerek! :wink:
Lamme! Én remélem már javában összeszoktam a lánykámmal november végére! És a kórházat már el is "felejtettük"! Ja, és lassan várjuk majd a Mikulást! :lol: :lol: :lol: De lesz bizti, aki akkor fog szülni! (Még nem lesz kész akkor a "máv"?)
Áramlásmérés? Nekem legutóbb csak ctg volt :shock: Azt is kéne nézni? Na, majd követelőzöm, h nekem is legyen ilyenem! :roll: :wink:


Szia Ermoni!

Nekem első babám lesz, és kislány. Egyelőre még nagyon jól érzi magát benn... Az orvosom Dr. Szabó György.
Áramlásmérésem nekem sem volt... Múlt héten voltam UH-n, nem tűnt fel, hogy azt is néztük volna... :shock: CTG-m van minden héten.

Neked ki az orvosod?

Üdv:

Lilly
waterlilly
 
 


Szia Kertikiri,

1 hete mikor bent feküdtem a Szabolcs u.-i kórházban, egy begörcsölés után nekem is a baloldali fekvést ajánlották. Ha megveszed a szeptemberi Anyák lapját az is ezt írja. Nekem is kényelmesebb a jobboldalon feküdni, de a baloldal a babának jobb vmelyik érre állítólag valóban így kevesebb nyomás hárul!

Waterlilly,

ha a kis hölgy kitart a hiv. időpontig (10.01) valószínűleg találkozunk.
õszike
 
 


Lamme,
mindkettő. Ha nem készül el, akkor valszeg váltok. Az Istvánt néztem ki, de előtte tisztességből elmegyek megnézni a szabolcsot is.
Kár, hogy az otthonszüléstől eleve félek (most meg még jobban, mint eddig :( )
zs
zsuzsoo
 
 


Sziasztok!
Nahát, akkor mi akik nagyjából egyszerre leszünk benn mind kiscsajt várunk! De jó!
Kertikiri! Sztem is az oldalfekvés a lényeg! (Mondjuk én háton a nagy hasam miatt már nem is tudok feküdni! Nyom ez a gyerekecske mindenhol! :lol: )
Lilly! A dokim dr. Szabó Gergely. Én is ctg-zem minden héten! Biztos nézte valamikor az áramlást is! (Gondolom, amikor uh volt...) És mi lesz a neve a kiskirálylánynak? (Bírom, h mindig idézed a hozzászólásokat! :wink: )
Vicsok! Te októberi topikos vagy ugye? Én valamikor ott kezdtem, de kikoptam onnan! Sztem is menj el nézd meg, nekem nem volt sem pozitív sem negatív! Rög magyar valóság! (Vagy ezt már írtam? :roll: :lol: )
Őszike! És most már jól vagy? Mi volt ez a görcs? (Lehet, h mindenki tudja, csak én nem? :roll:
És ahányan vagyunk annyi orvos! Hát hány orvos van? :shock: :shock: :shock:

Kép
ermoni
 
 


Szia ermoni,

a görcs valószínűleg az én hibámból történt. Legalábbis ezt feltételezem. Ittam egy kis rostos gyümölcslevet, ami valószínűleg túl savas lehetett (narancs + egyéb citrus, déligyümölcsfélék) nekem. Sajnos elég érzékeny a gyomrom. A magas sav miatt jöhetett a begörcsölés. Fönt rögtön ctg-ztek, vért vettek, majd egy injekció (Algopyrin + Nospa) hamar helyretette. A görcsöt jeleztem a fszt-s nővéreknek, fönt a szülőszobán pikk-pakk segítettek, pedig volt forgalom, szülés is mellettem. Az én dokim is MÁV-s, de semmiféle megkülönböztetést nem éreztem.
õszike
 
 


Halihó!
Őszike, örülök, h csak "ennyi" volt a "baj"! (Gondolom azért megijedtél! Szegény!) Én már nem is tudom mikor ittam utoljára gyümölcslevet... :? Teljesen rászoktam a babavízre! :wink: Az is pozitív, h nem lettél mávosként negatíve megkülönböztetve! És vigyázz azzal a fránya savval! :roll:
Többiek, hová tűntetek? Hogy bírjátok a közelgő hidegfrontot?
Nekem pl. elég nehéz éjszakám volt... alig bírtam elaludni (pozitív: végre befejeztem a Turgenyev könyvet), és utána 1,5-2 óránként vagy pisijárat, vagy csak úgy virrasztás (pozitív: legalább szokom az elkövetkező időszak alvási periódusát! :lol: ).

Kép
ermoni
 
 


sziasztok!

Jelenleg én is a MáV és a Szabolcs utca között vergődöm. Jelenlegi infom szerint - ami az orvosom asszisztensétől származik - okt 1. az átköltözés dátuma. Emellett egy szülésznő szerint - aki MÁVos, de most a Szabolcsban dolgozik - csak november 1-én lesz költözés. Szóval ezek szerint fogalma sincs senkinek.
Én okt 29-re vagyok kiírva, és ellentétben Veletek én egy sajtkukac kisfiút várok, aki folyton mocorog az összes szakirodalom ellenére, miszerint a vége felé lassulnak a mozgások Very Happy

Orvosom egyébként Dr. Szabó György (MÁV-os)

Ti választottatok már szülésznőt?
És tudnátok kicsit több infót erről a szerdai kórházlátogatásról? Igazából már azt sem tudom, melyik kórházat kellene megnézni, de gyanítom, hogy a Szabolcs utca lesz esedékes okt végén is...
és voltatok elsősegély tanfolyamon esetleg? állítólag az sem árt, főleg első gyereknél....

üdv
Babett
Vendég
 


[quote="szbabett"]s írta:szbabettziasztok!

Jelenleg én is a MáV és a Szabolcs utca között vergődöm. Jelenlegi infom szerint - ami az orvosom asszisztensétől származik - okt 1. az átköltözés dátuma. Emellett egy szülésznő szerint - aki MÁVos, de most a Szabolcsban dolgozik - csak november 1-én lesz költözés. Szóval ezek szerint fogalma sincs senkinek.
Én okt 29-re vagyok kiírva, és ellentétben Veletek én egy sajtkukac kisfiút várok, aki folyton mocorog az összes szakirodalom ellenére, miszerint a vége felé lassulnak a mozgások Very Happy

Orvosom egyébként Dr. Szabó György (MÁV-os)

Ti választottatok már szülésznőt?
És tudnátok kicsit több infót erről a szerdai kórházlátogatásról? Igazából már azt sem tudom, melyik kórházat kellene megnézni, de gyanítom, hogy a Szabolcs utca lesz esedékes okt végén is...
és voltatok elsősegély tanfolyamon esetleg? állítólag az sem árt, főleg első gyereknél....

üdv
Babett


Szia Babett!

Üdv itt nálunk!

Most jöttem az orvosomtól, Dr. Szabó Györgytől, aki azt mondta, a Honvédelmi Minisztérium begorombított, így nekiestek a MÁV-ban a PIC-nek, és október folyamán meglesz a költözés. Erre azért mérget nem innék, de biztató...

A Szabolcs utcai klinikán szerdán 1 órától van szülőszoba-látogatás. De ha van/lesz fogadott szülésznőd, ő be tud vinni máskor is, és alaposabban (no meg talán őszintébben...) el is mond minden tudnivalót. De hátha neked már az új MÁV szülészet lesz aktuális!

Ami a mocorgást illeti: én úgy olvastam, hogy csak a szülés előtti utolsó két hétben lassulnak le... Addig megy a buli odabenn! Az utolsó két hétben meg a CTG-n úgy kell ösztökélni őket, hogy na, mozgás...

Elsősegély tanfolyam?... Hát, 2 percre van a lakásunktól a Madarász utcai gyerekkórház, legrosszabb esetben is jobb, ha oda átrohanok vele, mintha otthon elkezdenék Dr. House-t játszani... :D Amúgy meg 1 évig voltam még anno 11 éve baby-sitter egy 4 hónapos, egy 2 éves és egy 4 éves kislány mellett Hollandiában, és velük sem volt szükség elsősegély-ismeretekre. Kisebb balesetekhez meg elég Dr. Spock.

Szép babavárást neked, és remélem, te már az új szülészetet tesztelheted majd! :)

Bár én úgy vagyok vele, mindegy, csak Dr. Szabó György ott legyen...

Üdv:

Waterlilly
waterlilly
 
 


Szia Babett,
Szerdán 1-kor csak fel kell menni a 10. épület 3. emeletére, ott a szülőszoba, biztosan várakoznak is már akkor előtte többen, de ha nem, akkor csak sétálj be sztem, hogy a szülőszoba látogatásra jöttél. Tényleg nagyon kedvesek, segítőkészek. Én azt gondolom, hogy nézd azért meg a Szabolcsot, amíg még nem esik nagyon nehezedre a közlekedés, mert én nem sok esélyt látok az októberi költözésre, a szállingózó hírek alapján.
Én a légzésfigyelőhöz tartozó cd-t néztem végig, mint elsősegély, ott szerepelt pár hasznos dolog arra az esetre, hogy mi a teendő, ha leáll a légzés, de persze biztosan nem ártana egy rendes tanfolyam vagy előadás.
Egyébként nekem is nagyon erőteljesek még a mozgások (pont mához egy hétre vagyok pedig kiírva), de én örülök neki, mert jobban megijesztene, ha már nem érezném őket. Viszont az orvosom azt tippeli, hogy nagy baba lesz, és "nem fog csak úgy kicsusszanni", ezért gondolkodjak az edá-n. Közűletek valaki számításba vette egyébként az EDÁ-t?
Gondolok Kishusira és Panndira, sztem ők már biztosan találkozhattak a babájukkal... :) Remélem jól vannak, könnyű és szép szülésük volt, és hamarosan jönnek a beszámolóval!
kertikiri
 
 


Babett: Remélem igaz a hír, és legkésőbb nov. 1-gyel kész lesz a költözés a MÁV-ba :wink: Én mondjuk Szabolcsos vagyok, de ez a mostani káosz nekem sem tetszik, jobb lenne egy rendezettebb, újabb kórházban szülni.

Kertikiri: Én két éve EDA-val szültem, nekem a szülésznő nagyon ajánlotta a méhlepény fekvése miatt (számításban volt egy sürgős császár). Szóval egyszerűen az ügyeletes anesztes adta be, semmi fájdalmat nem éreztem, csak azt, hogy matat a hátamnál, derekamnál. Két másfél órás adagot kaptam, a második után nem kértem újabbat, mert nem éreztem fájdalmat. Rá fél órára indult a "móka", vagyis a kitolás és ott sem éreztem semmi fájdalmat, viszont a baba útját teljes mértékben!!! Végig éreztem, hogy mikor hol tart a bébi, az összehúzódásokat is, szóval abszolút rám volt bízva, hogy mikor nyomok. Nálam még az a "mellékhatás" sem jött elő, hogy elhúzódik a kitolási szak, mert kb. 12-15 perc alatt kibújt a bébi, caklipakli 3-4 nyomásra. Én éjjel negyed 3-kor szültem, és 6 óra fekvést mondtak. Mivel a kétórás megfigyelésen végig nálunk volt a kislányunk, így csak szűk 4 órát kellett nélkülöznöm őt. Ahogy lejárt a 6 óra, már jött is az anesztes és minden fájdalom nélkül eltávolította az EDA katéterét. Nem mindenkinek hagyják bent végig, sokaknak rögtön a szülés után kiveszik, nem tudom, hogy ez mi alapján dől el. Mindenesetre nem volt kényelmetlen, amúgy sem aludtam, mert a boldogságtól nem tudtam :D Szóval a lényeg, hogy nekem egy picike rossz érzésem sincs az EDA-val kapcsolatban, és most is szeretnék majd kérni.
lamme
 
 


Sziasztok!
Szal lehet, h már a novemberre kiírt kismamik az új szuper mávban szülnek! De jó nektek!
Babett, nézd meg a szülészetet! Nem veszítessz vele! Sőt!
Elsősegély tanfolyam? Annyi nem elég, amit az ember lánya jogsi miatt magára szedett? :lol: Na jó, vicceltem! :lol:
Hát a légzésfigyelőhöz nekem nem volt cd-m! Ennyi lóvéért nem jár cd! :evil: Hát, csak "túlélnek" minket a gyerekeink! Vagyis, engem.. :roll: remélem a kislánykám minden balfékségem ellenére egészséges, okos, szép felnőtt- lesz majd! (Természetesen! :wink: )
EDA- hát én a nem önkéntes császárosok klubját erősítem, így ehhez és a szülésznő témához nem tudok hozzászólni. (Ez azt is jelenti, h beszélgessetek másról is, mert akkor nem tudok megszólalni! Vagy azt akarjátok?)
Tényleg, hol vannak az aktuális kismamáink? Csak nem a szülőszobán? Szüléstörténetet és bébifotót!

Kép
ermoni
 
 


[quote="lamme"][ írta:lammeb]Kertikiri: Én két éve EDA-val szültem, nekem a szülésznő nagyon ajánlotta a méhlepény fekvése miatt (számításban volt egy sürgős császár). Szóval egyszerűen az ügyeletes anesztes adta be, semmi fájdalmat nem éreztem, csak azt, hogy matat a hátamnál, derekamnál. Két másfél órás adagot kaptam, a második után nem kértem újabbat, mert nem éreztem fájdalmat. Rá fél órára indult a "móka", vagyis a kitolás és ott sem éreztem semmi fájdalmat, viszont a baba útját teljes mértékben!!! Végig éreztem, hogy mikor hol tart a bébi, az összehúzódásokat is, szóval abszolút rám volt bízva, hogy mikor nyomok. Nálam még az a "mellékhatás" sem jött elő, hogy elhúzódik a kitolási szak, mert kb. 12-15 perc alatt kibújt a bébi, caklipakli 3-4 nyomásra. Én éjjel negyed 3-kor szültem, és 6 óra fekvést mondtak. Mivel a kétórás megfigyelésen végig nálunk volt a kislányunk, így csak szűk 4 órát kellett nélkülöznöm őt. Ahogy lejárt a 6 óra, már jött is az anesztes és minden fájdalom nélkül eltávolította az EDA katéterét. Nem mindenkinek hagyják bent végig, sokaknak rögtön a szülés után kiveszik, nem tudom, hogy ez mi alapján dől el. Mindenesetre nem volt kényelmetlen, amúgy sem aludtam, mert a boldogságtól nem tudtam :D Szóval a lényeg, hogy nekem egy picike rossz érzésem sincs az EDA-val kapcsolatban, és most is szeretnék majd kérni.


Hű, lamme, ez már túl szépen hangzik... :) Én is így akarok szülni!!! :)

Üdv:

Lilly
waterlilly
 
 


[quote="ermoni"]S írta:ermoniziasztok!
Szal lehet, h már a novemberre kiírt kismamik az új szuper mávban szülnek! De jó nektek!
Babett, nézd meg a szülészetet! Nem veszítessz vele! Sőt!
Elsősegély tanfolyam? Annyi nem elég, amit az ember lánya jogsi miatt magára szedett? :lol: Na jó, vicceltem! :lol:
Hát a légzésfigyelőhöz nekem nem volt cd-m! Ennyi lóvéért nem jár cd! :evil: Hát, csak "túlélnek" minket a gyerekeink! Vagyis, engem.. :roll: remélem a kislánykám minden balfékségem ellenére egészséges, okos, szép felnőtt- lesz majd! (Természetesen! :wink: )
EDA- hát én a nem önkéntes császárosok klubját erősítem, így ehhez és a szülésznő témához nem tudok hozzászólni. (Ez azt is jelenti, h beszélgessetek másról is, mert akkor nem tudok megszólalni! Vagy azt akarjátok?)


Tényleg, hol vannak az aktuális kismamáink? Csak nem a szülőszobán? Szüléstörténetet és bébifotót!


Jesszusom, a légzésfigyelő! Totál elfelejtettem! Még mindig kell vinni, ha 24 órás rooming-int szeretnék???

Ermoni, természetesen továbbra is tessék hozzászólni a témához! :D
waterlilly
 
 


Lilly,
nem feltétlenül érdemes rögtön edát kérni. Nem rossz megélni az egészet úgy, ahogy van. Ez a légzésfigyelő milyen hülyeség??? Ilyet még nem hallottam. Hazaviszed 2-3 nap múlva, és otthon sem lesz légzésfigyelőd, sőt uram bocsá még időnként el is alszol az újszülött mellett.
zs
zsuzsoo
 
 


Waterlilly: Nem vagyok egy ősanya típus meg ilyesmi, de azt hiszem, hogy tényleg nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen gyors és könnyű szülésem volt, gyakorlatilag nulla fájdalommal (néhány vizsgálat az EDA előtt azért elég fájdalmas volt :D :? ). Én tényleg szívből kívánom, hogy ennél nehezebb se neked, se a többieknek ne legyen :wink: A légzésfigyelővel kapcsolatban nem tudok sajnos választ adni.

Ermoni: Naná, hogy gyere még ide :wink: :D
lamme
 
 


Okés Lilly, akkor jövök! :wink:
Légzésfigyelő nekünk lesz itthon! Sőt van, mer' ugye vettem már! (És biztos, h aludni is fogok mellette! Na mondjuk az kérdés, h mennyit?! :lol: ) Zsuzsoo, mi a baj a légzésfigyelővel?
És hogy be kéne vinni? Ha éjszakára is kinn akarod tudni magad mellett a gyerkőcöd, akkor -mintha aszzonták volna- vinni kell! De nem vagyok biztos benne!
Valaki tudja ezt? Infót! Köszike!

Kép
ermoni
 
 


Sziasztok,

ami a légzésfigyelőt illeti, én is úgy hallottam, hogyha babás-mamás szobába mész és éjszakára szeretnéd hogy a baba kint maradjon veled kérik a légzésfigyelőt. Pelussal és popsitörlőkendővel készüljetek, mert napi 4 pelus jár csak. Krémet, meg a többi kelléket adja a kórház, úgy hallottam.
A légzésfigyelőt én is megvettem. Az első gyermekemnél nem volt semmi kockázati tényező, mégis féltem a bölcsőhaláltól, eleinte állandóan lestem, hogy lélegzik-e. Most ezt nem szeretném, egyszerűen a saját megnyugtatásomra vettem. Szerintem ez egyéni kérdés, hogy kinek mennyire fontos. Ha a szülés után nagyon bukós lesz, orvos is javasolhatja....
õszike
 
 


Ermoni, őszike,
biztos félreérthető voltam. Semmi bajom a légzésfigyelővel, csak nem értem, miért követeli meg a kórház. Az emberek nagy része 2-3 nap múlva haza megy, és otthon nincs légzésfigyelője.
Csak annyiból bosszant a dolog, hogy szerintem beparáztatják az anyukákat, majd jó pénzért eladnak egy csomó légzésfigyelőt.
zs
zsuzsoo
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a sok-sok infót! Tényleg megnézem a szabolcsos szülészetet, mert arra van több esélyem ahogy látom. Azt hiszem megpróbálok egy olyan szülésznőt keríteni, aki Szabolcsos most, de ha átköltöznek, akkor a MÁV-ban is ott lesz. Végülis Szabó György is ilyen jelenleg.
Egyébként mondta, hogy vmi csúszszuper lett a szülészet, 10 db egyágyas szobát csináltak, minden extrával...Hát lehet, hogy ezt csak a 2. gyerkőcnél fogjuk látni.

Én még ilyet nem is hallottam, hogy esetleg a légzésfigyelőt is be kellene vinni a kórházba...??? MÁV-ban már szült pár ismerős, de senki sem vitt be szertintem. Bár nem tudom, hogy mi van a Szabolcsban. Most egyenlőre úgy látom, hogy a babával együtt szeretnék lenni éjszaka is. Végülis ezért is választottam bababarát kórházat, ami közben már nem is az.
De végülis ezt apuka bármnikor könnyedén megoldhatja, ha vmi otthon maradna.
Vendég
 


A légzésfigyelőt a Szabolcsban szerintem azért kérik, mert itt őket is terhelheti a felelősség, ha valami a babával történik, éjszaka pedig nem mászkálgatnak ki a babákhoz egyenként, hogy minden ok-e. Úgy hallottam kevés ott a csecsemősnővér. Ha betolod a babát éjszakára, a nővérnek is könnyebb- gondolom- egyszerre figyelni a több babát, mint minden egyes szobába bemászkálgatni.
Ami a MÁV-t illeti, az ott szült barátnőmtől úgy hallottam, hogy nem kértek légzésfigyelőt, de éjszakára égve kellett hagyni ott vmi kis lámpát, ezzel kellett "jelezni", hogy baba van nálad. Lehet, hogy ott nagyobb létszámú kapacitás volt a babák figyelgetésére.
õszike
 
 


Lányok,

Valaki meg tudná mondani, hogy a gyerek születési anyakönyvi kivonatát hogyan és mikor kapom majd meg?

Köszi:

Lilly
waterlilly
 
 


Szia Waterlilly,
valahol olvastam, hogy a XIII. Ker.-i Önkormányzathoz (név is volt, de már nem emlékszem)kell elmenned, és ott kapod majd meg. A kórház szerinti önkormányzat adja ki a születési anyakönyvi kivonatot, nem a lakhely szerinti. Ha később elkeveredik, szintén ott tudsz majd másolatot is kérni.
õszike
 
 


Waterlilly: Két éve a kórházban volt egy nőci, aki elintézte a születési anyakönyvi kivonatot, nekünk nem kellett semmit sem csinálni ezügyben. Remélem még mindig így van :wink:

Babett: Nekem Bognár Gabriella volt a szülésznőm két éve, egy fiatal, nagyon profi, kedves, szimpatikus nő! Ajánlani tudom!! Nem ismertem előtte, ő volt ügyeletben akkor éjszaka. Sajnos most az anyagi keret nem engedi, hogy felfogadjuk őt :( Csak reménykedhetem, hogy megint ő lesz bent, amikor szülök...
lamme
 
 


Sziasztok! 9-én kibújt a kicsi fiam! :) Jókor jött, rajtunk kívül egy pár volt a szülőszobán, de ők már csak a megfigyelésen, így szinte egyedül voltunk. az utolsó szülő"fülkében" voltunk, éjszaka, csak egy sólámpa égett. kellemes félhomály volt. Ügyeleteseknél szültem, mert dokim külföldön volt, szülésznőt pedig nem fogadtam. Mindketten nagyon kedvesek voltak, maximálisan meg voltam elégedve velük. szerencsére nem voltunk sokáig a szülőszobán, úgy másfél órát, plusz utána a megfigyelés. Az osztály már kevésbé tetszett. na nem az emberek, mert mindenki kedves volt, csecsemősök, nővérek, dokik, mind. csak sokan voltunk, én pl császáros örőzbe kerültem és csak délutánra lett babás szoba. éjszakára nem tartottam magam mellett, alig tudtam így is aludni, olyankor aludtam. szobatársam szintén. így nem tudom hogy működik hogy kint lehessen.
babapléddel, pelussal és törlőkendővel készüljetek! adnak ugyan pelust, bár nekünk csak második nap, de elég szörnyű műanyag bevonatút adtak, nem használtam.

közben kishusi is megszült, majd jön biztosan ő is ha hazajönnek.

judis
 
 


születési anyakönyvi kivonat: jött be egy védőnő, felvették az adatokat, jól kikérdeztek, és másnap leadták az önykormányzatnál a papírokat. kb 10!!! nap mire lehet telefonálni hogy kész van-e és mehetünk-e érte (Béke térre). ezután lehet intézni a többit.

judis
 
 


Judis: Gratula a kisfiadhoz!!! Nagyon szép!!! (És a nővére is!!) Örülök, hogy nem volt olyan vészes a szülés a Szabolcsban :wink: Gratulálok Kishusinak is, őt egy másik fórumról ismerem, úgyhogy kifejezetten örülök nekik :D
lamme
 
 


Judis!

Gratulálok én is a kisfiadhoz és gyors szüléshez!!!! Szuper, hogy ilyen simán átvészeltétek! Ki volt az ügyeletes doki?
Miért nem tudtál aludni bent? Olyan nagy a jövés-menés? :shock:
emendora
 
 


Judis! Gratulálok a kisfiadhoz!! Mennyivel született? És hogyhogy ilyen gyorsan ment? irigykedem.. :wink:

Örülök, hogy pozitiv tapasztalataid voltak :D

Ha valaki tud biztosat erről a légzésfigyelő dologról, légyszi szóljon..
A másik, hogy kell-e, és ha igen, mennyit fizetni a baba-mama szobáért?

Várjuk kishusit is, neki is nagyon gratulálok!

Szerintem november előtt nem lesz semmi a máv-ból, szóval én Szabolcsra készülök.. :? már megbékéltem a helyzettel...Bízom a dokimban, meg a szülésznőben, a többi meg majd jön...


[/b]

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?