Új privát üzeneted érkezett!

gabella: köszi, de ha mégsem tudod lekicsinyítve küldeni, nem baj, mert most találtam egy üveg aszaltszilvát....:):)

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Sziasztok!

Voltunk délelőtt dokinál, az antibiotikumtól lett pöttyös, így most nem kell szednie semmilyen gyógyszert, csak Cebion cseppet.
Tegnap délután bevittük az ügyeletre, mert mindene csupa pötty volt, írtak fel Fenistil cseppet, meg kalciumot kell adni. Na, ezt is megtudtuk, hogy amoxicilin érzékeny...
Egyébként is kár volt elkezdeni a gyógyszert, mert szerencsére nincs rá szüksége, nem is írt fel másikat a doki.
Elfelejtettem a nagy örömömben fürdető meg popsikenőcs receptet kérnem, így ma apával vetetek babaszappant. :) Popsikrémből még kihúzzuk egy ideig. Jövő héten remélhetőleg megkaphatja az oltást is.
Már várom, hogy menjünk tanácsadásra, kíváncsi vagyok a méreteire, mi is 23-as cipőt vettünk már neki, és Julcsi is 86-92-es rucikat hord. :) Szerintem 13 kiló megvan már, és mikor itthon mértük, akkor kb. 88 centi volt.

Nekem is látszik már a hasam, sokkal hamarabb, mint Julcsinál, pedig vele is korán elkezdett nőni, a 11 hetes UH-ra már terhesgatyóban mentem. Azt hiszem most sem lesz másképp. :)
Pénteken utazunk le Julcsival a szüleimhez, szombaton megyek dokihoz, majd az egész azt követő héten ott leszünk. Akkor megyek el védőnőhöz is. Már nagyon várom, jót fog tenni egy kis levegőváltozás.
Kistesó egy picit fiatalabb, mint ahogy a vonalzó írja, legalábbis a legutóbbi UH szerint. Elég hosszúak a ciklusaim, Julcsival is így volt, 10 nappal későbbre kellett tenni végül a szülés várható idejét.

Mi is mondtuk már Julcsinak, hogy ott van anya hasában a kistesó, főleg amikor próbálom vele megértetni, miért nem emelem fel századszor is. Egyelőre még nagyon érdeklődve figyeli, és néha megpaskolja a hasamat. Amikor látta, hogy az apja megpuszilta, akkor meg jót nevetett rajta. :)
Már vannak neveink, de babonából még kicsit várnék vele, hogy eláruljam. :)

Klarka, én most Béres Gravidát szedek, Julcsinál Eleviteztem, és nekem is volt székrekedésem. Most semmi ilyen nincs, és úgy érzem, nem is hízlal annyira, ill. nem csinál akkora étvágyat, mint az Elevit. Ha nem tankoltál be belőle nagy mennyiséget, esetleg próbáld ki a Gravidát. (Egyébként még az is jó megoldás, hogy Magne B6-ot szed a vitamin mellett az ember, mert a Magne meg hasmenést okoz, így kompenzálják egymást. :) )

Gabella, jobbulást Lackónak!

Veráska, nagyon helyes a fiad! :)

Most mennem kell, lemegyünk egy kicsit levegőzni.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Persze mindig elfelejtek valamit...

Kmammy, nagyon jók a képek! Tényleg jó látni egy kis nyarat! :)

Benia, helyes a lányod, igazi nőcis kislány. :)

Hámmal a kapcsolatban engem a borzongás fog el...
Én eddig csak egyszer láttam, hogy vki így kísérte a fiát, igaz, fogyatékos volt a gyerek, és már nagyobbacska volt, nekik biztosan szükségük is volt rá. Szóval nekem mindig ez a kép jut eszembe róla.
Szerintem azért annyit csak meg lehet értetni egy gyerekkel, hogy merre nem szabad mennie, mert pl. autók vannak, vagy vannak bizonyos helyzetek, amikor meg kell fognia egy felnőtt kezét. Nekem mindig sikerült Julcsival szót értenem, igaz, hogy alapvetőleg is szófogadó, értelmes kislány, mindent megért már. Szóval szerintem hozzáállás kérdése, és meg lehet oldani a sétát póráz nélkül is, végülis emberek vagyunk...

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 

 
 

Csak gyorsan mondom, hogy aki ráér, végre a blogomon oldalt linkként szerepelnek a régebben ide-oda feltöltött fotók. Picike Lackó, mini Mesi, ilyenek.

Jó nézgelődést!

Holnap benézek! Lackónak mint a csap, ömlik az orra...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Benianya, nagyon csini és helyes Blani. :-)
Pelenkázás: mindíg valami érdekeset adok a kezébe, ami leköti. Most pl. van egy traktor, amit imád, de csak pelenkázáskor kapja meg. Így nem unja meg és nagyon boldog tud lenni (és nyugodt). :wink:
A hám nekem nagyon ellenszenves. Én biztosan nem vennék. Akkor hogy tanulja meg, hogy hol szabad közlekedni? Na meg amúgy is, annyira nem emberi megoldás, nem?

Milánnak mi is 21-es cipőt vettünk, a 22-es óriási volt a lábán. Szerintem abban járni se tudna. Ő most nőtte ki a 80-as bodykat.

Lackónak és Julcsikának jobbulást!

Ex, a béres-cebion megoldás nálunk bejön. Én halálomon vagyok (torokfájás, roszz közérzet stb.), Milánnak már kutya baja. Remélem így is marad!
Vendég
 


Kimike! Szóval akkor mért is lettél Kimike? (Vasárnap a Forma-1 közben merült fel a kérdés! :-) )

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Üdv.

Bénianyu, ez konkrétan Cien, vizeletjelzős. Van olyan is, amit te mondassz, azt a Lidl-ben is lehet kapni. A 9 kg-tól egyébként maxi méretű, a junior 12 kg-tól van, de nekünk már az kell, szerintem Petinek is kényelmesebb lesz. Még van néhány maxi méretű, az is jó, de itt-ott szoros.
Nekem elég érdekes ez az órarend...nem is értem, nekünk még poroszos volt az oktatás, jó, nem is nagyon szerettük, de azért tudunk. Ne értsd félre, nem a gyerek tehet róla, de látom, hogy mióta elgyengültek ezek a szálak, nemhogy okosabbak, inkább butábbak a gyerekek...

Gombi, hát tényleg, legalább tudjátok, hogy érzékeny az amoxicillinre. Peti egyelőre semmire nem mutatott ilyen tüneteket...
A babaszappannal én vigyáznék, sajna a mostaniak már nem olyan jók, pl. az én érzékenynek egyáltalán nem mondható bőrőm a kék pöttyös csomagos babaszappantól viszket! (Érdekes, mert a tusfürdővel ilyen bajom nincs.) Így ha babaszappan van otthon, az Johnson's gyártmány.

Kimike, köszi, majd kipróbálom...

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Mézgombi: először én is gravidát akartam venni, mert olcsóbb, meg mert én is hallottam, hogy hízlal....közvetve....előzőleg én is 15 kilót híztam...ezért, mivel most a patikában nem volt gravida, csak 30 darabos elevitet vettem és ha elfogy, olyan patikába megyek, ahol van gravida...

Andris ma kicsit be volt rekedve, gondolom a szombati enyhén szeles kirándulás okozta...pedig jól fel volt öltözve.

Készítettem vacsira dióstésztát, de nem ízlett neki, úgyhogy bevágott egy jó nagy adag tápit...

Na, megyek, készítek dödöllét.....nyammmm

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Klarka, eddig még csak a dalban hallottam a dödölléről, milyen étel? Tök kíváncsivá tettél. :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!!!
Ma is vacakol a babanet!!!Mi lehet vele, mostanság egyre többször fordul elő? Most is 10 perc alatt értem csak be idáig.
Végre bevarázslódtak a gépembe a recepkek, most meg is osztom veletek, mert többen is kértétek.
Egészségetekre!!!
Sárgarépás vajkrém:

10 dkg vaj, 1 szál répa, fél citrom, 3 zöldhagyma, a teáskanál méz, só

A srápát megmossuk, megtisztitjuk, lereszeljük. A zöldhagymát apró karikákra vágjuk. A puha vajat, a reszelt répával a citrom levével, a mézzel, hagymával, sóval habosra keverjük. Ebből az uzsonnakrémből sokat is érdemes késziteni, mert sokáig eláll.

Paprikás vajkrém:
3 zöldpaprika, 2 tojás, 5 dkg vaj, 1 evőkanál sűrű tejföl,késhegynyi törött bors, só
A tojásokat keményre főzzük, a zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, majd a tojásokkal együtt ledaráljuk. Kikeverjük puha vajjal, tejfölel, fűszerekkel. 3-4 napig fogyasztható!!!

Sajtos vajkrém:

10 dkg sajt, 10 dkg vaj, 1 db keméyn paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, só

A paradicsomot lehéjazzuk, vékony karikákra vágjuk, a fokhagymát finomra zúzzuk, majd a puha vajjal és a reszelt sajttal, sóval habosra keverjük. Sokáig elálló izletes uzsonnakrém.

Almás vajkrém:
1 db savanykás alma, 10 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, só, csipet cukor

Az almát meghámozzuk, megreszeljük. A vajat tejföllel és a reszelt sajttal habosra keverjük, megsózzuk, belekeverjük a levétől kinyomott almareszeléket, csipet cukorral izesitjük. A hűtőben akár 5 napig is eláll.

Kapros vajkrém:

10 dkg vaj, 1 teákanál sózott pritamin paprikakrém, 1 teáskanál apróra metélt kapor, ugyanennyi zöldpetrezselyem, 3 evőkanál tejföl.
A hozzávalókat habosra keverjük, 5 napig eláll a hűtőben.

Zöldséges vajkrém:
A levesben főtt zöldséget összetörjük( 20 dkg), habosra keverjük 10 dkg vajjal, izesitjük sóval, fokhagymával. 4-5 napig eláll.

Húsos vajkrém:

Bármilyen sült húst, főtt hús maradékot ledarálva finomra vágott hagymával, sóval, puha vajjal habosra keverünk. 4 napig elálló finom szendvicskrém.

benianya
ákosbenianya
 
 


Na, itt meg nem vastagbetűzte ki a cimeket, nem tudtam, hogy azt nem másolja át. Na mindegy már, remélem érthető igy is.
Ja, Ex!!!Milyen a pisijelző pelus?Én egy babadiszkontban veszem, nem tudtam h az Lidl-s.Egy 50 es csomagon belül van többfajta benne.Nekem bevált, főleg hogy 6-8 fogy egy nap, nem mindegy mennyibe kerül.
Ma megyünk 1 éves statuszra, nagyon kivi vagyok hány kg és cm.
A kisdisznó a sóskát nem ette meg, pedig bioburgonypehyellyel habartam be,nem is liszttel. Pedig apa szerint is oylan fincsi lett. No majd eszik spagettit ha felkel, na azt tuti befalja ám!!!!
Hali

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Valóban sokat szórakozik mostanában a babanet....
Benianyu!
Ha megjöttetek, majd írd meg, mekkora a lurkó!
Nálunk ma rántott karfiol volt és sült krumpli (+ ketchup)
Nagyon ízlett őnagyságának!
Íme:
Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Szerintem mindjárt esik az eső! Brrr.

Benia: a vizeletjelzős pelenkának a közepén van egy csík, és megváltozik a színe a vizelet hatására. Mi is használtunk ilyet, most Tescos pelusunk van, de nekünk nagyon beválik.
A korai kelés miatt nem irigyellek. Így nem csodálom, hogy délután vágysz egy kis pihire. Minden elismerésem!

Cipő: akkor ezek szerint nekünk nem csak kevés fogunk van, de kis lábon is élünk. Kornélnak 20-as cípőt vettem és még egy kicsit nagy rá! Ruhában 86-osakat hord. De ez elég változó, mert annyira eltérőek a számozások, hogy van még 80-as body-ja is.

Kmammy: szuperek a képek!

Klarka: a dödöllére én is kiváncsi vagyok!

Ex: na, Kornélt összeköthetjük Petivel! Kornél is hihetetlen mennyit eszik. MA eddig ebédig: fél kifli, fél zsemle, kinder tejszelet, joghurt, lencsefőzelék. Ráadásul ő megy oda a hűtőhöz és mondja, hogy memme. Sokszor már nm is dok neki, csak ha itt az ideje. Ettől függetlenül nincs valami nagy súlya, de majd csak a jövő hónapban megyünk tanácsadásra. Egyébként Kornélt is állva mérték 1 évesen.

Na, ennyi jutott eszembe!

Méz, Klarka vigyázzatok magatokra!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Sziasztok,

egy kicsit lemaradtam, de próbálok bekapcsolódni.

Kmammy: szuperek a képek és irigyellek, hogy ott még olyan jó idő van. Bár őszintén szólva engem a mostani időjárás nem zavar, csak ne essen és ne fújjon a szél. Azt utálom!!!
Nagyon tetszett az osztállyal közös kép!!!

Benianya: örülök, hogy megosztottad velünk a recepteket. Én Marcinak annyit változtatok, hogy a vaj helyett medve sajttal keverem ki ezeket (már próbálkoztam korábban is és bevált :) ).
Marci úgy szereti a medve sajtot, hogy képes magában is enni.
Kiváncsi vagyok Ákos méreteire, majd írd meg, főleg, hogy olyan jó étvágya van :) .

Gombi: elhiszem, hogy várod a 12. heti UH-ot. Hatalmas élmény volt nekem is, amikor először láttam mozogni a kis drágámat :) !!! Vigyázzatok magatokra.
Mivel mi 2,5 évet szeretnénk a 2 babó között, ezért ugye nagyjából jövő tavasszal indul a babaprojekt. Eddig nekem még nem jött meg piri, mondtam is Istinek, ha ez így megy tovább, akkor Marcit el kell választanom január körül, hogy tavaszig beálljon a ciklusom.
Remélem nem kerül rá sor és szép lassan, fokozatosan Marcika fog leszokni a ciciről.

Oriandy: csábítás magasfokon :wink: . Tetszett a kép a fürdőszobáról :) !
Dani édes, mint mindig. Jó étvágya van??

Kimi: torokfájás miatt :( . Szerencse, hogy Milán rendben van és nem beteg.

Klarka: majd írjátok azért meg, ha kiderül, hogy kisfiú, vagy kislány a gyerkőc :) .

Pelenka: mi még mindig liberot használunk, de lehet, hogy lassan nekünk is át kellene állni vmilyen másik márkára, vmi olcsóbbra. Most már nagy Marci nem annyira érzékeny. Szerintem az olcsóbb pelenkák is vannak olyan jók, mint a libero, vagy a huggies. TIPP??? Mit ajánlatok???

Magasság: Marcit már kb. 10 hónapos kora óta állva mérik, mert én nem voltam hajlandó belepasszírozni abba a szűk magasságmérőbe... szerintem bele sem fért volna a vállai miatt :D !

Bocsi, ha vkit kihagytam, de csak gyorsan reagálam, ami éppen eszembe jutott.

Néhány szó rólunk:

hétvégén nem voltunk itthon, jelentem keresztanya lettem :) . Nővérem kisfiának vasárnap volt a keresztelője :) .

Kép Kis keresztfiammal, Mátéval :)

Pénteken és tegnap bevásárlókörúton voltunk. Marci kapott 2 cipit, egy kinti és egy benti cipőt és vettem neki egy átmeneti kabátot.
Overallt biztos nem veszek újat, mert megkérdeztem a kétrészes árát és 11.000 Ft :shock: :shock: :shock: !!! shock :wink: !!!
Bár nem beszéltünk össze, de végül mi is Assot vettünk (22-es méret), egy kicsit drágábban, mint amit írtatok, a kinti 7.990, a benti 5.990 Ft volt.
Siestának brutális ára van, Szhelyen 11-12.000 Ft...

Íme:

Kép benti cipi

Kép

Tegnap elmentünk sétálni és kacsákat etetni a Csónakázó-tóhoz. Marci nagy örömére kijöttek a vízből a kacsák, volt ám örömujjongás :) :) :) .

Kép

Kép

Ma elmentünk Csicsergő foglalkozásra, nagyon sokan voltak, bár a nőci, aki tartotta mondta, hogy ez a szeptemberi kezdésnek köszönhető, később kevesebben leszünk. Nagyon jó volt, bár Marci inkább mászott és felfedezett, játszott, autózott, mint a foglalkozásra figyelt, de így is ragad rá. A gyerektársaságról nem is beszélve :wink: .
Most több foglalkozásra járunk majd, mint korábban. Lesz baba-mama klub és tipegő, ezek havonta csak egyszer vannak.
Ezen kívül van még egy mozgásfejlesztő is, az azt hiszem minden héten, úgy mint a csicsergő. Nem fogunk unatkozni :) .

Eni

Eni
marcy
 
 


Marcy, gyönyörű Máté baba, és milyen jól ál nektek. :wink: :) Nagyon szép kis cipőket vettetek. Az overál tényleg horror áron van, pedig abból biztosan nem csak 1 db kell. :?
Olyan jó kis foglalkozásra jártok. Nem baj, ha Marcikát nem köti le túlzottan, de legalább szokja a gyerekeket, a társaságot.
Ma Milánnak bent kellett volna aludnia a bölcsibe, de nem ment. Állt a kiságyban és vidáman kurjongatott. Szerintem nem értette, hogy mi a feladat. :shock: Bezzeg itthon 1 perc alatt elaludt. :roll: Négy gyerkőc közül csak egy kislány aludt el, a többieket hazaküldték.

Bocs, hogy nem írok többet, mennem kell. Mindenkinek nagyon szép napot!
Vendég
 


Bocsi, nincs időm!

Eni! Libero minőségű olcsóbb pelus: DM Babylove! A maxi darabja 44-re jön ki. 2 gyerek óta ez a favorit ár/érték arányban. Vannak olcsóbbak is, de azok nem voltak (nekünk) tökéletesek, ez meg maximálisan jó!

Szuperek ezek az asso cipők! 6-8 ezer azért mégiscsak jobb, mint a 11! És milyen változatos fazonok vannak! Nagyon tetszik mindegyikőtöké! Lassan asso-cipős babák klubjává válhatunk! :lol:

Blogon írtam a kis betegeimről.

Többi kis betegnek is jobbulást!

Pusz mindenkinek!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Kimike!!torokfájás: nekem is fáj, most vettem streptilist. Tudod, hogy a hókuszpókuszosok szerint a torokfájás azt jelzi, valamit nagyon nem mondtál ki, amit ki kellett volna?

Méreteink:80!!!cm, 9610 gr( nem tudom hova lesz az a csomó kaja), fej és mellkörfogat 47 cm. 1 évesen és 2 hetesen.
Marcy, de szépek vagytok a keresztbabóddal!!!Mézet se rakj még bele a szendvicskrémekbe szerintem. Nem semmi hogy mackósajtzabáló Marci!
Hú, de jó programok vannak!!
Nálunk is most lesz tücsökzene. Meg van játszóbölcsi is, de ott olyan sokan vannak egy kis szobában.

Gab! Mennek a gyógymanók!!!!
:P :P :P :P
Üdv mindenkinek!
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Hali.

Mára ötfogú lett a fiam, áttört a jobb felső kettese. :)
Képzeljétek, a férjem tegnap a kocsink 45 literes tankjába az egyik benzinkútnál majdnem 49 litert tankolt! :?
Itt is tré volt az idő...hol esett, hol nem, még jó, hogy a szükséges időben épp utóbbi volt nyerőben.
A telcsim is készen lett, voltam ma érte, kicseréltek benne három dolgot, így már anyukám a boldog tulaja lehetett mától. :D

Bénianyu, jók ezek a receptek. Petinek a sajtos tutira bejönne, mert egy egér veszett el benne, ma minden nélkül ette a reszelt sajtot. :D
Mi szinte kiskora óta diszkontpelust használunk, kivéve a tényleg mini korát, mert mielőtt meszületett (sőt még a pocimban sem volt, csak tervben), egy csomó félét vettünk szupi akcióban (leárazták a Tescoban, mert kiszakadt a csomagja), így az elején nem volt gondunk fenékalá valóra. Azóta használtunk még lila csomis Tescosat, ezt nagyon szeretem, és a Lidl-es kiscsomagosat. A vizeletjelzős olyan, hogy van a közepén egy csík, ami reagál a pisire, kék színűre vált a sárgásból.
Hát mivel írtad, hogy napi 6-8 pelust használtok, gondolom, azokba vándorol a kaja egy része. :) Egyébként szerintem teljesen jó méretei vannak a fiadnak.

Oriandy, jó étvágya van Daninak.

Wawel, hát érdekes ez a mérés, ahogy írtam, nálunk Petit még fekve mérte a védőnő, és ahogy olvastam, ezt kétéves korig célszerű alkalmazni. Habár a vályú nálunk is szűkös...

Marcy, a lila csomagos Tescos pelenka szerintem nagyon jó, és ha még akciós is, akkor egész jó az ára. Vagy, ha van nálatok pelenkadiszkont, akkor érdemes körülnézni, esetleg venni pár darabot próbára, és ha beválik, akkor többet.
A keresztanyasághoz gratula!
A képek nagyon jók! Peti is imád mindent, ami mozog, a legutóbb a fecskékért volt megveszve...
Irigyellek, hogy van erőd ilyen sok helyre vinni a fiadat!

Kimike, na én ezért megyek falnak...szerintem a gondózónénik is tudják, hogy a csöppségek még nem értik, hogy aludni KELL. Mi az, hogy hazaküldenek valakit??? És ha dolgoznak a szüleik és senki nincs, akkor mi van? Nekem ez magas!

Szép estét mindenkinek.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Halihó!

Lányok! Én teljesen magam alatt vagyok!!!! Dani egyszerűen megőrült! Eddig szépen eljátszott minden gyerekkel vagy épp nem foglalkozozz velük és csak úgy elvolt, most meg ha összejövünk a barátnőimmel, minden pillanatban őt kell lesnem. Odamegy és egyszerűen beleharap a másikba, megtépi a haját, belecsíp....
Most mondjátok meg, miért csinálja ezt? És ha ráütök a szájára, akkor is megteszi legközelebb is. Meddig tart ez, vagy mit tudok ellene tenni???? Nem merek senkivel találkozni, mert attól rettegek, hogy bántja a másik gyerekét!!
A másik, hogy tegnap óta mindenért hiszi van! Valószínű a foga az oka, de lassan befonom a szemöldököm! Semmi sem tetszik neki, és egész nap csak nyafog, sír és hisztizik. Már majdnem szétmegy a fejem.....

Na mindegy, majdcsak túlleszünk ezen az időszakon is!

Tudom, hogy már unjátok a sok videómat, de azért én csak felteszem... :twisted:
Akit érdekel, nézze meg (tegnap este készült - kicsit sötét lett a kevés lámpafény miatt, de azért látható)

http://www.videa.hu/main.php?page=play& ... q9DMg5Dnwn

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok Lányok,

már megint jó sokat írtatok, nem is hiszem, hogy fogok tudni mindenre reagálni.

Oriandy,
nem emlékszem már hol, de azt olvastam, hogy ilyen esetekben fogd meg a gyerkőt, vidd ki a szobából a másik szobába és magyarázd meg neki, hogy nem szabad, ha lenyugodott menjetek vissza. Haa megint kezdi akkor megint kiviszed...ha harmadszorra is csinálja akkor vidd haza. A rácsapsz és társai azért nem jó mert ugye pont az agresszióról próbálod leszoktatni, ami elég nehéz úgy ha te is agressziót mutatsz felé.

Egyébként mostanában Pancsinak is vannak hisztozős jelenetei. Mondjuk most jól elvan, de néha alig bírom levakarni magamról és ordítás van ha nem azt csináljuk amit ő ktalál.

Méz, Klarka,
már baromi rég óta szeretnék gratulálni mindkettőtöknek!!!
Elnézést, hogy így megkésve, de mostanában zizi vagyok picit.
Egyébként olyan kérdésem is lenne felétek, hogy Ti szoptatok még vagy a teherbeesés alatt szoptatatok még?
Mi ugye már szeretnénk rajta lenni a ketteske témán, de eddig a szülés óta 9sszesen kétszer jött meg: egyszer köbö 3 hónapja, aztán egyszer 6 hete. Ja és én még naponta kétszer: reggel és este szoptatok.
Hétfőn már azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy azért nem jön, mert nálunk is baba van, így vettem tesztet, de negatív lett.
Igazából furi, mert most a suli miatt meg egyébként is az lenne az ideális, hogyha szept-nov között esnék teherbe és nyáron szülnék, tehát nem volt gond, hogy negatív lett, de azért kicsit csalódott is voltam.
A férjemnek pont szülinapja volt és olyan jól elképzeltem, hogy milyen jó ajándék lenne neki egy pozitív teszt....na majd remélem hamarosan....csak ez a hülye ciklusom állna már be, mert így nehéz összehozni a dolgot.

Kimike,
ez a hazaküldjük a bölcsiből dolog tényleg furi...bár gondolom ez a gyakorlat még csak a beszoktatási időszak alatt van, utána gondolom már nem így lesz.

Na lányok, most lépek mert át kellene ugranom a MOMba elintézni valamit...bár lehet, hogy inkább délután apával megyünk..

meteor
 
 


Meteor!

Köszi! Mondasz valami azzal, hogy nem akarom, hogy agresszív legyen, viszon én is úgy kezelem a rosszalkodását!
Megfogadom a tanácsod! Megpróbálom, aztán majd beszámolok róla, hogy mi lett a vége.
De amúgy lehet ez sem vezet majd semmire, hiszen azt hiszem neki pont az a baja, hogy a másik gyerek is ott van és ezért irigy! Mindenre!! Tegnap a csajok jöttek el hozzánk és ugye itt a gyerkők elkezdtek játszani Dani játékaival, na erre jött a megharaplak ha nem hagyod békén a játékomat dolog!
Szóval nem tudom mi tévő legyek. Lehet, hogy nem is büntinek fogná fel, ha eljönnénk amikor már többször is megteszi...

Komolyan mondom a megőrülés határán vagyok!!!
Már többször is panaszkodtam a szomszédokra, de a mai...
Mondanom sem kell, hogy az alattunk lakó gyereke korábban kel, mint Dani és rendszeresen felébreszti a fiamat. Na, nem az zavar, ha valamiért sír, mert annak gondolom oka van, hanem hogy reggel 7 órakor arra kell kelnünk, hogy a gyerek golyókat dobál és azt élvezi, milyen faszán pattognak. Ugye reggel még azért elég nagy csend van, persze hogy marhára felhallatszik...
Utána, megpróbálom lerakni a fiam aludni (ma fél 10kor), kint hangosan dumált a másik szomszéddal, a gyereke kint visít a lépcsőházban emellett a porszívóját nem kapcsolta le), na 20 perc kinlódás után elalszik a fiam....
Cirka 40 perc múlva úgy baszta (és ez nem túlzás!!!) be az ablakot, hogy Dani keserves sírással ébredt! Úgy riadt föl rá!
Na, most akkor mit csináljak????
De ő elvárja, hogy ha az ő fia alszik, mi suttogjunk a lépcsőházban meg hasonlók. Jó, azt mondta, ha elelszik, akkor már nem zavarja semmi, de úgy vélem, ebből nem lehet kiindulni! Mert más gyereke lehet hogy nem így működik! Dani pl. hamar felébred minden zajra. Nem tudom, miért van ez így, pedig nem így szoktattam, de nem tudok vele mit csinálni!!!

Jaj!!!!!!!!!!! Én ezt nem bírom!
Ráadásul apa ma megy póker versenyre!! Így érte is izgulni kell, meg az is bennem van, hogy megint egydül leszünk....
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ


Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Na, Mesi is taknyos. Franc! A hétvégi programunknak így lőttek...

Andy! Ha mennek hozzátok, mond, hogy hozzanak némi játékot, hogy legyen cserealap. Na, mit szólsz?

A szomszédokra nem tudok mit mondani, ezt célszerű lenne megbeszélni. Társasházban mindenkinek alkalmazkodni KELL a másikhoz is!

Bocsi, megyek is, mert még csak most értünk haza a faluból, és még főznöm kéne valamit.

Apánk meg Szfehérváron van valami oktatáson, nem tudom, mikor ér haza.

Ja! Dani nagyon cukker a videón! Mesi is szokta vinni a pelust a kukába, aztán indul a kádhoz. Nagyon okosak már! :P

Puszka mindenkinek!

Holnap nem jövök, mert áramszünet lesz nálunk.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gab!
Ne is mond!!! Holnap nálunk is áramszünet lesz, így én sem tudok jönni!
Botrányos! Reggel 8-délután 4ig, asszem! Se zene se tv, se hűtő, se semmi. ÚTÁLOM!!!!!!!!!!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!
Oriandy!
Nyugiiii!!!
Szerintem ne üss a szájára, guggolj le vele szemben fogd meg a két vállát és szépen mond el neki ott azonnal, hogy ezt nem szabad, ez fáj a másik babának, kérj bocsánatot és simizd meg, gyere simizzük meg együtt. Minden harapásnál, csipésnél mond el, vidd el onnan, minden alkalommal következetesen.Harmadjára mutasd meg neki hogy fáj a harapás-na jó azért ne olyan erősen-ahogy Jucáék csinálták. Hidd el, abbamarad. Ha nyűgös öleld meg, szeretgesd. Valami kinja van,lehet h féltékeny is, játékra, határra- mittomén. De szerintem a szájraveréssel csak még nagyobb ellenállást váltasz ki. Ja, és vidd el onnan, akkor a játszóról irány haza, az ismerős gyerektől tedd át egy másik szobába, de az ottani játékokat se kapja meg!
Ezt most így elméletből mondom, nem próbáltam. Vagy csak annyiban, hogy Beni puszta buliból csapkodja az arcunkat(már néha fáj is) ekkor szoktam elmondani, hogy nem szabad, nézd így simi simi, ciróka, szeret-szeret. Érti ám, mert bújik oda cicásan szeretget, és megpuszilja a másik gyereket is.
Szóval mutasd meg neki hogy kérje el a játékot, hogy nyúljon a másik gyerekhez. Az agresszió csak agressziót szül, jó esetben külsőt, rosszabb esetben-ezt később veszed észre-belsőt.
Érzékeny a melegfrontra?(figyeld meg mit csinál ha hideg esős idő jön, mit reagál ha meleg jön. Beni pl. a szeles hideg időtől kattan be.
Mi most épp ebben a topicban leirtakon felbuzdulva(harapások, csapkoás, hiszti) szinházasdit csinálunk következetesen itthon minden nap. Puszilgatjuk egymást( többet mint eddig) elkérünk valamit, megköszönjük, ezt sokat: add ide, kérem-köszönöm-tessék ilyenek. 1 hét alatt megtanulta, hogy ha kérem odadja-bármit. Ő még elveszi, nem kéri, de nem tud még beszélni. Olyankor úgy teszek mintha kérte volna, és csak akkor adom ki a kezemből ha elmondtam :tessék Beni odaadom. Nem mondom neki ,hogy nem így kell, vagy nem szabad, csak a példát mutatjuk. Hihetetlen milyen gyorsan tanulnak.
Szerintem ti is túl lesztek rajta 1 hét alatt. Ha bántod csak belegurultok az ördögi körbe. Ha anya üt én is ütök.Miért szokna le az ütésről, harapásról, ha őt is bántják?
Különben meg olyan kis nyugodt, békés, babának látszik, tuti hogy van valami, segitsd át ezen, épp elég baja lehet amúgy is, ne tetézd a szájraveréssel.
Ja, látom Meteor is ezt az elméletet javasolta!Egy rugóra jár az agyunk. :P
Pesze nem könnyű türelmesnek lenni.

Ha ez megnyugtat
, hétfőn arra voltam büszke hogy nem ütöttem agyon a lányomat. Ugynais első nap elszakitotta az amcsiból kapott új gurulós iskolatáskát. ( ki sem lehet javitani, meg sem lehet varrni-áááá)Figyelmetlenségből, hebrencsségből. És pont aCBA előtt tudtam meg. Előszöt elbőgtem magam ott az utcán, aztán bementünk vásárolni,mert Beni már üvöltött a fáradságtól, siettünk.Aztán olyan vásárlást csaptam le, hogy az eladók fülüket farkukat behúzva szolgáltak ki. Nem tudom hogy birtam ki, hogy nem öltem meg a lányt, csak szavakkal mondtam neki, hogy miért nem becsüli a dolgait és még 1 napot sem ért meg a táska, máris elszakadt, odaadom az árva gyerekeknek, nem érdemli meg stb. (fú kislányom, most olyan mérges vagyok, hogy elgszivesebben földhöz csapnám a kosarat, fú, ez most nagyon tombol bennem...)szóval nehéz türelmesnek lenni,könnyebb lett volna adni neki egy büdös nagy pofont, mert így nehezebb az 1 hónapos büntit betartani. Csak az a bünti, hogy nem kérhet semmit: cukor, túró rudi, barbis telefon, menjünk pizzázóba, ugrálóvárba stb. Játszó továbbra is van suli után( anya most nem vagyok büntiben hogy megyünk a játszóra?- de kislányom, de 8 óra ülés után kell a mozgás, meg al evegő, megyünk játszóra, de nincs kunyera. –Jó tudom anya, meg hallom még kislányomnak hivsz, akkor még haragszol.)
Na, de vissza is jött ma reggel a dühöngésem, mert azon, hogy nem sikerült beágyaznia, a nagy ágytakarót sehogy sem tudta leteriteni, úgy bedühödött ( a francba hogy nem sikerül, elegem van, a fránya takaró nem akar kitekeredni, nem érdekel nem ágyazok be mastb..)mint én a táskaelszakitáson-szóval jó nagy tükör ám minden gyerek!!!!

Gab!!!Zseniális vagy!!Tényleg vigyenek játékot, mond meg az anyukának, hogy ez van, területfoglalási, játékbirtoklási korszak van, segítsen ebben, hozzanak ők is!!!!Egyébként szerintem ez azt jelzi, hogy egésszéges személyiségfejlődése van Daninak!!!!Ez a korszak jött el, ezt kell megtanulnia kezelni.enyém, de odaadom, játsz vele. Na mi lenne ha most bújna ki a pocakodból ketteske?Örülj, hogy még csak a játékára féltékeny.
Egyébként mi van, tudod már?Mellfeszülés? Kivánósság?Álmosság?

benianya
ákosbenianya
 
 


Mármint: ne olyan erősen, hanem gyengébben, ahogy Jucáék csinálták-remélem nem értettétek félre a fentit.

Más! Ja,képzeljétek kitaláltam( az reggeliben Soma olyan sok jót mondott a programozásról, bevonzásról múlt héten),hogy Blankának nem mondom többé, hogy figyelmetlen vagy, hanem minden reggel és minden eset elmondjuk együtt 5 ször hogy figyelmes és körültekintő vagyok. És bizom benn, hogy az lesz.
Ja, még egy édes sztori. Jön ki reggel könnyes szemmel az iskolaajtón( már egyszer bement búcsú után), hogy
-anya rosszat mondott nekem egy nagyfiú.
-mit?-
-nem mondom meg
-akkor minek jöttél ki, légyszi mond meg és megbeszéljük, de most nincs idő harapófogóra, hogy kiszedjem belőled, mert azonnal becsöngetnek(közben Beni mászott be az aulába, egy figyelmes apa rácsukta a vasajtót, egyik kezemmel Beni grabancát fogtam, orditott h be akar menni, a másik térdemen a pityergől ány, vállamon a táska, lábamon az esernyő-ááá
Na a lényeg: -B.szd meg ráültél a dobozomra-szólt a csúnya mondat a fiú részéről.
az ok: a lányom bambulva váltott cipőt és egy 4.s fiú vadi új váltócipős dobozára ült rá.
Hát mondtam neki, hogy örülj hogy nem pofozott meg, máskor figyelj oda, egyébként meg nem szabad ilyen csúnyán beszélni, de te tedd túl magad rajta, majd máskor nem ülsz rá, figyelj oda.
Na, erre találtam ki a programozást. Figyelmes és körültekintő vagyok.Kivi vagyok beválik-e.

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Ma délelőtt is játszóztunk, kihasználom, hogy süt a nap, Julcsi elég sápadt lett a betegsége alatt.

Andy, hát, nem lehet egyszerű megtalálni a leghatásosabb fegyelmezési módszert... Szerencsére én még ilyeneket nem tapasztaltam Julcsinál, nem harap, és nem ütöget, max. néha az apját, de azt is gyorsan abbahagyja, mikor mondjuk neki, hogy símogasson inkább. Nálunk ez vált be, ha esetleg elkezdene durvulni, akkor mondjuk neki, hogy sokkal jobb, ha simiz, vagy ha puszit ad, és olyankor általában el is kezdi a puszi osztást.
Ma a játszón kicsit írigy volt egy kislányra, nem nagyon akarta odaadni a babakocsiját, aztán elmagyaráztam neki, hogy most pedig szépen odaadjuk, te is szoktál a máséval játszani, nem szép dolog irígykedni... Hát, nem túlzottan hatotta meg, de én arrébb vittem, eltereltem a figyelmét, és megnyugodott.
Julcsi meg a papírzsepiket szedi össze a lakásban, és hordja ki a szemetesbe. :)

Marcy, nagyon szépek vagytok a képeken! :)
Kistesó már a legutóbbi UH-n is úgy ficánkolt, járt keze-lába, mondta is a doki, hogy nem is keresi a szívműködést, elég életjel ez. :)

Gabella, jobbulást a lurkóknak, mennek a gyógymanók!

Nálunk most én vagyok náthás...

Meteor, köszi szépen! :)
Nekem 4-szer volt meg Julcsi születése óta, mikor megfogant a tesóka. Julcsi 8 hónapos koráig szopizott, ahogy abbahagyta a szopit, utána meg is jött. 13 hónapos múlt, mikor megfogant a tesója. Nekem elég össze-vissza ciklusaim vannak, volt 50 napos, és 28 napos is, de általában inkább hosszabbak.
Egyébként Norwelléknél (régebben írt ide, lehet, hogy emlékszel rá) úgy lett a tesó, hogy még szoptatott, és egyszer sem jött meg neki...

Megyek kicsit rendet tenni, míg alszik.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Nézzétek, milyen szép!
Csajos kabát

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Hali!
Benianyu!
Neked is kösz a tippeket!
De.....
Most nehogy azt higgyétek ütöm-vágom a gyerekemet!!!!
Pontosan az volt az első és kb. ezredik dolgom, hogy megfogtam, elvittem arrébb és megmondtam neki, hogy ilyet nem szabad, mert az fáj a másiknak. Pláne, hogy minden gyerek bőgött, amikor bántotta, így azt is meg tudtam mutatni, hogy xy most sír, mert fáj neki! Sokszok meg is csináltuk, hogy most gyorsan adj neki puszit, vagy adj ré puszit, ahol megharaptad, DE....
Mivel emiatt a legtöbb gyerek (igaz csak abban az 5 percben) fél tőle és eltolja magától, amikor megpuszilná, látom rajta, hogy tehetlen és rosszul esik neki a másik elutasítása!
Szóval ne higyjéttek, hogy rögtön a szájracsapással kezdtem!! Csak egy idő után (amikor már rojtosra beszéltem a számat) már elszakad a cérna. Sajnálom, de igen szar ám nekem is egy idegen városban, ahol örülök, hogy van 2 barátnőm akivel összejárhatunk és a gyerekem állandóan bántja az ő gyerekeiket. Jó nem hiszem hogy ez, lenne, de mi van, ha emiatt nem szívesen jönnek majd hozzám, vagy találkoznak velünk!? Tudom, hogy megértik, de azért valamilyen szinten féltik is a gyereküket. meg amúgy is! Olyan rossz érzés, hogy m9indenkit csak bánt!! Pedig én nem verem őt!! Tehát én inkább ha valami rosszat csinál, elmondom, hogy nem szabad ezt, és elhozom onnan. Sokszor elég ha csak felemel a kezem és tudja, pedig soha-soha meg nem ütöttem úgy, hogy fájjon is neki!!!
Értitek már??
A nyűggel kapcsolatban, pedig, természetes, hogy felveszem és szeretgetem! Hiszen egész nap ezt teszem, de amikor se wc-ni, se főzni, se mosogatni, semmit nem lehet, mert nyüszít!?
Nevetni fogtok, de volt már, hogy az ölemben volt, amikor épp a wc-n intéztem a dolgomat! :oops:
Nem kellemes, elhihetitek! De megtettem, mert olyanja volt!
Ma én is visszafogtam magam amúgy!
2 eset is volt:
az első - ebéd elött kifutott a konyhába, hallom, hogy kotorászott valamit, és egyszercsak visszajött az apja chips-ez zacskójával. (sajna felfedezte, hogy van a nasi fiók). Máskor odamentem és mérgesen elvettem tőle, de most inkább annyit mondtam neki (mert láttam hogy néz rám kérlelő boci szemekkel, hogy ne vegyem el tőle): üllj le szépen és úgy edd. És leült a szőnyegre és ette. Igaz pont elötte proszívóztam össze, de sebaj, utána hoztam újra és felszívtam a morzsát.
a második - nem akart elaludni az istennek sem a kiságyában, és bár mérges voltam rá, mert láttam rajta hogy marha álmos, nem visszafektettem az ágyba, hanem megtörölgettem az arcát meg a nóziját (mert visítva sírt hogy nem akar aludni) és átvittem a mi szobánkba, lefeküdtem vele az ágyra és 2 percen beül az igazak álmát aludta. Azóta is szunyál.....
Szóval nem vagyok brutál anyuka és ő sem egy ördögfióka, csak néha kiborulok, ha összejön minden. És ez a mai nap ilyen, sajna.
Már gondoltam rá, hogy talán azért is haraphat, mert mi (én anyum, anyós stb.) szoktuk kicsit harabdálni, de óvatosan és csak ha játszunk. Nem tudom, lehet hogy ez az oka, bár kétlem, mert tudja, hogy mi ezzel nem okozunk fájdalmat neki, ő viszont direkt nagyot harap a másikba.
Fogalmam sincs, minden esetre, megpróbálok lehiggadni és valahogy megoldani a helyzetet!
Ma jönnek megint a barátnőmék a kislányával, remélem nem lesz semmi durvaság!

Más!
Tessék drukkolni! Ma este 10kor játszik az uram a pókerversenyen!!! Hajrá 1 milla! :twisted:

Tesó: szerintem a rosszullétemet más okozta! Semmi tünetem nincs, igaz még van elvileg 9 nap a tesztig, de kötve hiszem, hogy terhes vagyok! Hiszen nem ment élesben!
Majd talán karácsonytól vagy januártól! Apán múlik és én nem sürgetem!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Hali.

Vettem Petinek pelust. :) Néztem cipiket is, a legdrágább, márkás, alig használt lábbeli is 3 rugó alatt volt. Ha aktuális lesz, majd jobban körülnézek.

Marcy, a Tescos pelenkák nálunk péntektől akciósak lesznek, ha ki akarod próbálni, itt az idő, lehet, nálatok is olcsóbb lesz.

Oriandy, hát Peti tegnap volt extra nyügi. Igazából néha ő is durva, de hogy mit lehet ellene tenni? Szerintem nem sokat, Petinek a szép szó sem, és az erélyesebb bánásmód sem használ. De az, hogy nem viszed, nem megoldás sajna.
A videó egyszerűen csúcs!!!!
Figyi, helyetted vagyunk itt egy páran akik szurkolnak a párodnak! :D
Egyébként Peti is olyan, ha egyszer elalszik, akkor tőle robbanthatnának is, de ez igazából csak az éjszakai alvására igaz, az ebéd utáninál alszik ugyan, de nem olyan mélyen. Én már írtam, hogy az én mentalitásom a "Dögöljön meg a szomszéd tehene is" elvre épül, tehát én is jól becsapnám az ablakot altatási időben, ha a szép szó nem használ. Vagy én is porszívóznék, stb.
Jó sokáig lesz nálatok áramszünet. Azért fura, hogy a XXI. században ilyenre vetemednek, hogy egész napra kikapcsolják a szolgáltatást.

Meteor, elvben lehetséges, hogy a szopi miatt nem állt még be rendesen a ciklusod, ugye előfordulhat, hogy valakinek annyira érzékeny a szervezete, hogy a ritka szopi mellett is megtartja a vérzésgátló hormontermelést. :? Szerintem most csak annyit tudtok csinálni, hogyha van időtök és energiátok, akkor másnaponta ágyba bújni, és ha akkor sem jön össze a baba, akkor irány a doki, mert valami bibi van. De ne legyen!

Gabi, hát Szfehérvár jó messze van!
Mesinek javulást!

Bénianyu, én már kipróbáltam a következetességet, a fájdalomokozást, nem ért semmit. Azt hiszem ez gyerekmentalitás kérdése, mondjuk mit is vártam?! :o
Nálunk pl. a kérem-köszönöm minden erőltetés nélkül ment, úgy, hogy nálunk nem is divat! Ki érti ezt?
Az agresszió agressziót szül témával egyetértek, de azért ilyen kicsi korban, ha tényleg nem használ semmi sem, valamit muszáj. Öcsém is elég sokat kapott kicsinek, és még nem vert agyon senkit. Azért vannak olyan okosak, hogy tudják, mit és miért kapnak, csak ilyenkor feszegetik a határokat.
Hm, ez jó ötlet, remélem, beválik. Mondjuk neked igencsak furi a mentalitásod nekem, de Blaninak és Beninek ez jó, ők ehhez szoknak. A csúnya beszédhez meg no comment, sajna ez van.

Gombi, jó a doki szövege. Mellékesen megjegyzem, hogy nekem mindig a gyerek szívhangja jelentette az igazi megnyugvást.
Norwell most hol tart?

Na megyek.
További szép napot.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Nálunk is egész nap lesz áramszünet. Most nem tudom, hogy akkor a gázkazán nem kapcsol be, ha nincs áram??? :oops: És holnap akartam túrós lepényt sütni, de szívás, villanyos a sütőm. Szóval ma kell megsütnöm.:x

Tescos pelust én is láttam, hogy akciós lesz, lehet, olyat veszek akkor a hétvégén, tesco úgyis útba esik, ha megyünk anyósékhoz. Jövő hónapban meg megint meyek dm-be. Vagy mittomén, mert oda meg van kedvezményes pöttyöm, és már ki is gyűlt a 15...

Na mit akartam m ég???

Nem tudom, mindegy, megyek dolgomra, sziasztok!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


"mutasd meg neki hogy fáj a harapás-na jó azért ne olyan erősen-ahogy Jucáék csinálták"

Persze nincs is szebb perverzióm mint gyönyörködni a fogsorom negatívjában a gyerekemen. Mégis milyen erősen, kinek néztek engem? Annyira, hogy érezze, mert különben csak jó móka, de elhihetitek nem kapott nyolc napon túl gyógyuló sebeket, sőt. Ezennel befejeztem a magyarázom a bizonyítványom mókát, akinek pl. nem harap a gyereke JÁTÉKBÓL (szeretgetésből és pusziból indult :shock:) de baromi erősen, esetleg más gyereket meg úgy egyáltalán, az úgy sem érti miről beszélek -> ha kíváncsiságból csinálja azért se hagyja abba, mert mindenki ugrik rá, ha meg dühből (nálunk ilyen ugye nem volt) akkor azt meg azért csinálja, mert TUDJA HOGY FÁJ!, ÉS AZ A CÉL, HOGY FÁJDALMAT OKOZZON!!! Megjegyzem egyetlen egyszer haraptam én, azóta nincs gond, előtte meg lefutottuk a tiszteletköröket milliószor, első vérig (mint említettem tesóm barátjának az anyajegyét harapta keresztbe) ott már nem magyaráztunk.

Más: kértem időpontot egy Dévényestől, mert idegesít, hogy még nem jár Kinga, legalább papírom lesz, hogy egészséges, csak nem jár.

tjuca
 
 


Juca! Benianya köv. hozzászólása így indul:

"Mármint: ne olyan erősen, hanem gyengébben, ahogy Jucáék csinálták-remélem nem értettétek félre a fentit."

Sikerült nekem is félreérteni! Tudjuk, hogy nem harapod nagyon a csemetét, csak jelzés értékkel!

Puszka Kingának!!!!!!!!!!!!!!!!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Bocs, persze ez csak beszoktatásnál van, hogy hazaküldik a gyereket, mert akkor ott várakozik az anya a folyoósn. De ha dolgozunk, akkor nem tudunk olyan könnyen szaladni. De, ma már aludt másfél órát, ennek örülök.

Juca, mikor mentek a dévényeshez? Totál megértem, hogy elviszed. Bár biztosan minden oké Kingával, de azért én se voltam nyugodt, amíg nem látta szakember.
Vendég
 


Ja, a harapás. Nekünk mondták, hogy vannak ilyen gyerekek, akik harapnak. Próbálnak ugrani a gondozók, de azért vannak balesetek. Ott azt mondták nekünk, hogy a harapós gyerkőcöt fegyelmezik (legalábbis próbálkoznak), elültetik egyedül játszani egy kis időre, a többiektől messze. Ez sokszor használ, bár elismerték, hogy van akinél van. :?
Vendég
 


Félreértettem pont. Bocs.

tjuca
 
 


Kimi!

Be van táblázva pár napon belül szól a nő. Gondolom jövő héten. Amúgy dokihoz is megyek, mert ...hosszú, nem akarok több vetélést, és belekezdek a vizsgálatokba. Szóval zajlik az élet.

tjuca
 
 


Sziasztok!

Juca!
Első olvasásra én nekem is úgytűnt, hogy ne úgy csináljqam ahogyan ti, mert az erős volt. De többször is átolvastam amit Benianyu írt, és valóban a: na azért ne olyan erősen - csak szövegbeszúrás. Ő szerintem pont azt akarta ezzel mondani, hogy csináljam azt amit Ti, de ahogy ti sem erősen haraptátok, én se erősen csináljam! Érted?
Biztosan nem bántani akart!!

Képzeljétek!
Danit ugye elaltattam az ágyunkon, de 40 perc után megint felsírt! Ekkor bementem és úgy sírt, alig bírtam megvígasztalni. Magamhoz öleltem, ő odabújt és vele együtt hanyadt dőltem. Mondanom sem kell hogy másfél órát aludtunk. Én hanyadt, ő rajtam. Akkor is csak azért ébredt fel, mert elkezdtem mocorogni, ugyanis elgémberedtek a tagjaim!

Na, megvolt az uzsi, lassan összekészülődünk és nekivágunk a nagyvilágnak. Elmegyünk a játszóra, aztán bemegyünk a harangjátékra a főtérre, utána pedig irány a kenyérgyár, hozunk friss zsemlét és kalácsot.

Gab!
Azt én sem tudom, hogy a gázkazán menni fog-e! De remélem, mert mosogatni is nehéz lesz úgy, meg fűteni.... Szóval, remélem!!!

Na, majd még este jövök, ha Dani elaludt, úgyis egyedül leszek....

Pussz mindenkinek!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Jut eszembe Juca!
A táblid azt mutatja, hogy 4 nap múlva teszt!!
Az: Egy: megérett a meggy, azt jelenti, próbálkozós hónap volt?
Lehet izgulni lesz-e mégegy zebrás anyukánk???? :wink: :wink:

Andy

Kép
oriandy
 
 


Jajj, Te Juca lány!!!!!Ne legyen már üldözésid... Hát természetesen persze, hogy úgy értettem, hogy kicsit harapjon,ahogyan ti csináltátok, vagyis jelzésértékűen. De hiszen anno még irtuk is többen neked, hogy ez milyen jó ötlet volt részetekről.
De ahogy utánaolvastam rögtön láttam, -mivel nincs hangsúly, ezért utálom az irást-hogy félreérthető és emlékszem milyen érzékeny vagy, ezért azonnal korrigáltam is. Hát és még igy is, ennek ellenére is. Lazulj már.Naaa.

benianya
ákosbenianya
 
 


Juca, a járáshoz lenne még egy gondolatom. Nem emlékszem, hogy írtad-e, hogy kinga áll-e már egyedül, kapaszkodás nélkül, és hogy egyedül feláll-e (kapaszkodás nélkül). Márknál csak ezek után kezdődött el az, hogy kézenfogva tett pár lépést, majd egyedül próbálkozott. Elötte már hónapok óta állt kapaszkodva és totyogott az asztal és egyéb tárgyak mellett.

amandi
 
 


Na, visszakaptam a gépet, azuram nézett élőben kosármeccset, izgi volt.
Szóval Juca, épp azért emlitettelek, mert annyira tetszett a megoldásotok, hogy már akkor elhatároztam én is ezt teszem majd ha lesz ilyen szitu. Most már egyébként számitok rá, hogy 14-15 hósan előjön Beninél is, nem lehet véletlen, hogy oly sokan harapnak. És pont az tetszett bennetek, hogy a sok duma után egyszer, jelzésértékkel kicsit visszakapta, és használt. Pont, hogy pozitive hoztalak fel.!!!!!!!!!! :P :P :P :P
Sütöttek a szavaid a sértettségtől, durcisságtól. Ne vegyél már mindent magadra, ne gondold már, hogy mindenki rossz szándékkal közelit és nem a legjobbat akarja neked. ++++++++++++++++ :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Szeretünk és tök jó, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat!!!!

Jajj, de útálom, hogy nem halljátok a hangsúlyt, hanglejtést, nem látjátok közben az arcom, szemem. Lehet, hogy a jövőben videótopic lesz? Na, de ebből tanultam ám, előre megirom minden hsz-emet és 3x átolvasom, csak azután másolom be ide. Elejét vegyem a félreértéseknek.

Más. Kiváncsi vagyok mit mond a Dévényes Kingára. Mi ugye elejétől járunk, ott hipotón vagy hipotróf izomzatú gyerkőkkel foglalkoznak,ami a járás előtt már más mozgásformában is elmaradást, másságot mutat. Amiket leirtál Kingáról: tök egészséges, normális mozgásfejlődésre utal, nem gondolnám, hogy ilyen baja lenne, de szerintem is jó önmegnyugtatás lesz. Engem is nagyon fusztrált anno, bárhogy és bármennyien is nyugtatgattak, hogy 6,5 hósan még nem forog a gyerek, csak fekszik hanyatt. Emlékszem még azokra a hetekre, éjszakákra…fúúúú. De Te legalább legbelül tudod, hogy minden oké(én láttam, hogy vmi nem oké és nem értettem más miért nem látja). Tudod, hogy minden rendben és ez a lényeg!!!
Azért megosztod majd velünk mit mondott a szagember?Egyébként mi is jövő héten visszük Benit a 21. kezelésre. Háát nála még belső comb, far, comb hipotónia van az tuti, de én is kiváncsi vagyok ránk mit mond a Dévényes. Egyébként Beni 2 kezelés után forgott, így lehet, hogy megnyomogatja kicsit Kingát aztán jövő héten már szalad eléd!!!!

Mézgombi! Tök jó amit csinálsz Julcsival. Remélem nekem is lesz ehhez mindig türelmem majd.
Kistesó kis ficánka? Fiú?Várom már, hogy lássák.

Gab! Továbbra is mennek a gyógymanók!!! :D :D

Oryandi! Senki sem gondolta, hogy ütöd vágod a babót, és azt is abszolútli megértem a rojtos száj után elszakad a cérna, és valóban egy sértett bőgő gyerek nem fogadja 1 perc múlva tárt karokkal harapója pusziját. Le a kalappal, hogy ezt meg tudtad csinálni addig is. Én már tapasztalatból tudom, hogy akik beszélnek róla, problémát okoz nekik a dá-dá bármilyen ritka és pici formája, a fegyelmezés összességében azok a szülők nem azok a szülők akik ütik vágják. Na, akik ütik vágják, azok soha nem beszélnek róla!!!!
Az egészségmagazinban volt egy super szülő gyerek teszt:tekintélyelvű szülő, megengedő, elfogadó szülő, lázadó, alkalmazkodó gyerek stb. ilyesmi. Nekem nagyon tetszett. Szóval akik ilyen sokat foglalkoznak a babájukkal mint Te és Ti is, a legjobb szülők.
Jajj, ismerős ez a WC-n ülök a gyerekkel szitu, azokban a „nehéz”napokban, amikor így be volt kattanva anyaragacs én is kivoltam. Na gyerekkel az öledben popsit törölni az aztán a művészet!!!
Erre is csak az anyák képesek. Jókat röhögünk majd ezeken az érettségijük táján!!!! :roll: :roll:
Fel a fejjel, elmúlik az a korszak. Milyen volt a mai tali?Ha ez sem volt jó, egy kicsit pihentesd a talákozásokat. Aztán menj te őhozzájuk. Hogy Dani tiporjon be az ő fenségterületükre. Akkor is ezt csinálja Dani? Vagy akkor ők? Idősebbek?
Van, hogy nem minden gyerek szimpatikus egymásnak. Vannak akik egyszerűen nem birják egymást.
Na, Ex most ne olvass: [size=9]Ha előző életükben Dani szerelmét elszerette egyikük, vagy egy harcban ellenségek voltak, megölte a tesóját stb. akkor az a legkevesebb, hogy most megharapja. Kevesek vagyunk mi ehhez, mármint, hogy megértsük mit miért csinálnak. Nekem meggyőződésem, hogy sokkal bölcsebbek a gyerekek, mint mi.Tiszteletreméltóak
. Meg olyan édeek: még most is előttem van ahogy Dani fut a kukához. Zabálnivaló.

Apnak drukkolunk, nemsokára játszik!!!!
[/size]

benianya
ákosbenianya
 
 


Hali!

Benianyu!

A mai tali nem jött össze, mert a barátnőm anyósa megkérte vigye el hozzá Hannát, így csak egyedül jött. Meg amúgy is, mi elöbb elindultunk itthonról, mert írtam sms-t a csajnak, de nem válaszolt én meg úgy gondoltam 5kor, hogy elindulok. Aztán hívott és a várkertben talztunk - ő gyerek nélkül. Amúgy máshol is csinálja Dani. Kedden a másik barátnőmnél voltunk és ott is egy darabig elvolt, aztán egyszerűen beleharapott a fia kezébe. Az az édes kis lurkó fel sem vette (egy hangja sem volt), pedig kétszer egymás után oda harapott, mert két fogsornyom volt a karján.
Na, majd meglátjuk mi lesz a továbbiakban. Ja amúgy Máté és Hanna 6 héttel fiatabb Daninál (köztük 5 nap van Hanna javára)

Na, apa hívott telefonon! A haverja úgy néz ki, továbbjutott, és most:

APA!!!! RAJTAD A VILÁG SZEME!!!! HAJRÁ 1 MILLA!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Ja!!! És a mai videó jobban sikerült!!
Íme:

http://www.videa.hu/main.php?page=play& ... B1n2HbQRYU

Andy

Kép
oriandy
 
 


Andy, ez a videó még mindig csúcs.

Bénianyu, én hamar öregszem, elolvastam az utolsó soraidat. Úgy gondolom, félreértettél valamit: én azt írtam, hogy tudják ŐK, hogy mit és miért csinálnak, és szerintem azt is, hogy az nem jó, csak kíváncsiak, hogy mi meddig tűrjük ezt, vagy hogyan reagálunk. Tehát tényleg bölcsebbek, nem véletlenül mondta egy filózófus, hogy mindenki tiszta lappal indul. :D

Juca, azért írd meg, hogy mit mondott a Dévényes!

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Ritka pillanatok egyike, hogy még fent vagyok, itt ragadtam a gépnél, pedig a pocómnak már nem túl kényelmes...

Tényleg félreértés volt, Benia nem akarta megbántani Jucát.

Juca, nem tudom, emlékszel-e még Csandyra, ő is írt ide régebben, koraszülött volt a kisfia, korrigáltan májusi lenne ő is. Gergő sem jár még, bár régóta áll, mászik, minden mozgást időre csinált. így elvitték múlt héten a HRG alapítványhoz, ahol megvizsgálták, és megnyugtatták őket, hogy semmi baja Gergőnek. Másfél órás vizsgálat volt, azt hiszem 10 ezer Ft körül van az ára, és elég gyorsan kaptak időpontot. Egyébként nekik is másfél éves kort írtak, hogy addig "ráér" elindulni, szóval szerintem csak a te megnyugtatásod miatt vidd el szakemberhez.

Benia, azt hiszem nem szeretnénk majd tudni a tesó nemét, legyen meglepi. :)

Andy, megnyugtatlak, én is WC-ztem már Julcsival az ölemben, és nem is egyszer. :lol: Sőt, szerintem fogok is még...
Ha otthon vagyunk, akkor szó szerint a fenekemben van, de ha pl. a játszón vagyunk, alig foglalkozik velem, vagy bárhová megyünk, sosem csüng rajtam, tehát alapvetőleg nem anyás. Csak itthon kell neki, hogy lásson, elég neki, ha már egy légtérben vagyunk, akkor nyugodtan játszik.

Gabella, konkurenciát akarsz, hogy megmutattad ezt a tuti kis kabátot? :lol:

Na megyek aludni, és reménykedem, hogy Julcsi holnap nem akar korán kelni. :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jó reggelt!!

Ex! Az előző életes, harcos dologra gondoltam-ez ugyanis nem általánosan elfogadott, ki hogy gondolja.

Ja, egy édes sztori:
Birattuk a suliban Blankát hittanra(azok is mehetnek akik nincsennek megkeresztelve-ez tök jó,mert a gyerek is dönthet ha érdekli ez a dolog,függetlenül attól h mondjuk nem úgy nőtt föl addig- ((Blani megvan)).
-"Szivesen megyek anya, de ha azt mondja a pap bácsi, hogy Isten teremtette a világot akkor majd megmondom neki, hogy nem:a természet!!És, hogy nézze ő is Bolygónk a Föld sorozatot!Ott is mutatták, hogy milyen kicsi micsodákból lett az élet.(sejtek)"
Na mit szóltok, már elsőben előjön a vallás és a tudomány évszázados csikicsukija.

Mézgombi!!!Fú, le a kalappal!!!Ez tök jóóó!!!Meglepi a baba neme!!!!Egy barátnőmék is végig kitartottak, mindig elfordult UH-n mikor már látható volt, és a végén úgy,de úgy örültek!!!!(Majd szólj mindig, hogy meglepit akartok,nehogy megmondják, nehogy egy óvatlan asszisztens elszólja magát!!!)
Fúú, de izgi lesz!!!!Nekünk is megfordult ez a fejünkben, de a lepény miatt olyan sok és részletes UH-t csináltak, hogy mindig megmondták, meg nem is birtuk ki. :oops: Fúú, nem semmik vagytok!!!De jóóó lesz!!!!!

Oriandy! Behalok Daninak!!Eszem azt a kis formás mivoltát!!És még preciz is, teljesen becsukja azt az ajtót. És milyen iramban kotor!!Mint egy 2 éves. Annyira édes!!És milyen szép a konyhátok!!!Tök jó, hogy u alakú, könnyen elérsz mindent. Készen vettétek a konyhaszekrényt, vagy asztalos csinálta?

Tök jó ez a HRG alapitvány, nagyon jó felméréseket csinálnak állitólag, kár hogy csak Pesten van. Nekünk is mondták, hogy 1 évesen méressük föl Benit. Mézgombi, meg tudod kérdezni mit néztek nála? Nekem az lenne a lényeg, hogy komplex legyen, ne csak a mozgás, hanem a gondolkodás, kommunikáció, szem stb is, hogy ne kelljen több helyre elvinni 1 helyen megcsinálják.
Szép napot mindenkinek.
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianyu,
a komplex felméreésre van egy hely....húúú mindjárt meg is keresem, ami elsősorban logikai fejlesztő, de mindent néznek.
Ha jól tudom ők vidéKEN iS vannak.

http://www.gekkonet.hu/

A felméreés olyan 8-9ezer forint, de ha viszed is oda órára akkor ingyér van (az órák viszont elég drágák, de azért érdekes lehet).
Szolnokon úgy látom nincs, de Kecskeméten van!

Na bocsi csajok robogok!

Oriandy, mi volt tegnap???

Nálunk foci és Dr. House nézés volt, húúúúú a férjem úgy kurvaanyázott ordítva, hogy ilyet még nem láttam.
Mondjuk azt a jelenetet megnézve, ahol a bíró kiállította Gerát megértem teljesen.
Szerintem a magyar foci szövetségnek meg kéne óvnia a meccset, mert előfordulnak ugyan bírói hibák, de ez a pali vagy vak volt vagy lefizették.

Na most robogok, mert megyünk Pannival megint a babapihenőbe, én meg anyumnak szülinapi ajit venni.
Délután még próbálok jönni!

meteor
 
 


Sziasztok!

Szerintem a HRG alapítvány és a Gekko fejlesztő játszóház nem ugyanaz... Majd megkérdezem Csandyékat, hogy ők hol voltak, de lehet, hogy megkérem, írjon itt róla bővebben.
Én úgy tudom, hogy komplex felmérést csináltak Gergőnek, nézték pl. még a kézügyességét is, különféle feladatokat, játékokat csináltak a nővel, aki felmérte. Pl. gyöngyöt fűztek, gördeszkán is voltak feladatok, bukfenceztek. Mindezt megelőzően pedig a szülőkkel volt egy elbeszélgetés, amikor megkérdezték őket, melyik mozgásokat, mikor csinált a gyerek.

Most megyünk játszózni, süt a nap. :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Andi: baromi jól csinálja Dani ezt a pelenkakidobást...Andris még nincs ilyen jó viszonyban a szemetessel.....múltkor, mikor nem figyeltem oda elkezdte kienni a dinnyemagokat belőle:(

meteor: nekem először akkor jött meg, mikor Andris 5 hónapos volt, pedig intenízven szoptattam, de éjszaka nem kellett felkelni már 2 hónapos korától. Onnantól (5 hónapos korától) rendesen jött meg mindig, aztán 1 éves volt pont, mikor megfogant a pici, de akkor még reggel és este szoptattam, azóta viszont már abbahagytam.

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Klarka,
köszi...hát remélem nekem is hamarosan beáll és a béjbi is összejön!

Méz,
én egy szóval sem írtam, hogy ugyanaz.
Benianyu sajnálta, hogy HRG csak Pesten van és alternatív megoldásokat keresett, erre javasoltam a Gekkot, ami van vidéken is.

Megjöttünk közben a babapihenőből. Pancsi most volt 3×, de nagyon tetszik neki a hely.
Tök jól eljátszott. Komolyan mondom nekem még nehezebb őt otthagyynom, mint neki, mert ő simán veszi azt a 2-3 órát amit ott tölt.
Totál jól eljátszik az új játékokkal meg a gyerköcökkel is.

meteor
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?