Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Úgy látom ma még senki nem volt, jól teszitek, ha alszotok. Én mindig megfogadom, hogy ma én is fogok aludni napközben a kicsivel, de aztán mindig találok valami más elfoglaltságot, ami miatt elmarad, este pedig már úgy ájulok be az ágyba. Tegnap is néztük a Szökést, fel kellett ülnöm az ágyban, különben elaludtam volna, de ülve is néha megbicsaklott a fejem, a szemeimet majdnem ki kellett támasztanom.

Kispupu: gratulálok, most már te is babázhatsz, nagyon türelmes voltál!

Tegnap megvolt az első tanácsadás, Ádám súlya 4350 gramm volt (igaz nem meztelenül, mert volt rajta egy pelus, amibe még nem pisilt bele, egy kombidressz, alatta egy textilpelenka és a cumi a szájába), 3620 grammal jöttünk haza a kórházból, tehát 10 nap alatt 730 grammot hízott (ruhástól), ennyire nem számítottam. De amilyen mohón eszik, nem kell csodálkozni. Egy csomószor félrenyel, köhécsel, folyik ki a szája mellett a tej, elég gyakran bukik is. Szóval imádja a hasát. A Márk már akkor sem volt nagy evő, most sem szeret enni.

Én a D-vitamint úgy szoktam beadni, hogy egy kiskanálba fejek pár csepp anyatejet, annak a tetején szépen úszik az egy csepp vitamin, így nagyon könnyen be lehet adni. Ezt még a Márknál tanácsolta a védőnő. A K-vitamint szintén kiskanálból adom, de ahhoz nem adok tejet, már kétszer kapott, nem volt semmi gond, nem fintorgott tőle úgy, mint az Infacoltól. Amúgy a K-vitaminos napon együtt kapja meg a D-vitaminnal, úgy hogy a K-vitaminra cseppentem a D-vitamint. (na ezt jól megfogalmaztam)

Mona: mi igénylünk adókártyát, mivel szeretnénk a kicsire a szocpolt utólagosan visszaigényelni (még 17 évig fizetjük a lakásra a felvett hitelt), és ahhoz szükség van rá. De a Márkra is 3 éve igényeltük meg az adókártyát, addig nem volt rá szükség.

Csípőszűrésre mi is kaptunk beutalót, de itt Szegeden nem lehet időpontot kérni, hanem bármikor lehet menni, aztán várjad ki a sorodat. Azt hiszem ha elmegyünk, akkor viszek cumisüvegben tejet, ha éhes lesz, akkor odaadom neki.

Nagyon jó volt az éjszakánk: este 8-kor evett, apa a Szökés alatt elaltatta, majd 2-kor ébredt, 20 perc alatt belakott, 10 perc múlva letettem, lekapcsoltam a lámpát (éjjeli fény van a szobájában), majd lefeküdtem, pár nyöszörgést még hallottam, aztán elaludt, legközelebb 6-kor ébredt. Szóval szuper éjszakánk volt.

Az utóbbi két napban egy nap alatt már csak egyszer kakilt estefelé, úgyhogy nem fogy annyi pelus. Ebben csak az a ciki, hogy apával legutóbb két nagy csomag pelust hozattam, félek hogy nem tudom majd elhasználni mindet, szerintem ki fogja nőni, a fenekén így is állandóan lecsúszik, aztán pedig pisi-kaki kifolyik.

Mi még nem fűtünk, itt a földszinten 23 fok van, az emeleten kicsit több. Viszont tegnap vett apa egy elektromos thermoventillátort, jó meleg lett a fürdőszobában, aztán pedig a szobájában öltözéskor, bár így is remegett a szája széle, olyan fagyos lesz, mint az anyja.

Most éppen hason alszik, tegnap is hason altattam a kiságyában, amíg vasaltam, de olyan ideges voltam, hogy 5 percenként mentem ellenőrizni, hogy lélegzik-e.

Na befejezem, mert annyit írtam, hogy még kiutáltok!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Hello!

Márkanyuka: nekünk a Tamaránál még nem kellett adókártya a szocpolhoz...ez valami új? Hol van hiteletek? mi is le akarjuk iratni, de nekünk még sietni is kell, mert ha van másik lakásod, akkor már nem veheted fel. És mi meg ugye építkezünk és minél elöbb költözni is szeretnénk! szerencsére a telek még nem számít! nekem is kettőrkor kelt a pici, be volt fűtve de annyira hideg volt a kis kezecskéje, ott melengettem neki.:( Remélem nem fázott meg...

Mirosz: nem értem ezt a sms-t...ennyire nincs vér? Egy kis koraszülöttnek gondolom nem sok vére van...Sabine???

Megyek is megnézem, hogy most nem fázik-e!

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Adókártya kell a babakötvény megnyitásához is kell, én már igényeltem, a netről le lehet tölteni a nyomtatványt és beküldeni az Apeh-nak.

Mamiblue, elvileg az nem számít ha a keze hideg, a tarkójánál kell megnézni hogy fázik-e, vagy melege van-e.

Ma éjszaka mi is 1/2 3-kor ébredtünk először, de előtte este 7-9-ig szinte végig ordított a fáradságtól, mert alig aludt egész nap.

Mi a jövő héten megyünk hasi és koponya uh-ra, utána meg tanácsadásra. Szép menet lesz, már szóltam apának, hogy vehet ki egy nap szabit.

Sabine, a felszívódó varratoknak is több verziója van? Rékánál a belső varrataim szülés után kb. 2 héttel elkezdtek kipotyogni, most meg semmi. Lehet hogy most másfajta "cérnát" használt a doki?

Kép
Kép
robcsi03
 
 

 
 

Mamiblue: az FHB-nál van hitelünk, valamint a páromnak van munkáltatói kölcsöne is, de biztos vagyok benne, hogy emiatt kellett az adókártyát megcsináltatni. Amúgy Ádámnak is hideg a kezecskéje, már gondoltam hogy ráadom a kezére a vékony pamutkesztyűt, ami rajtamaradt amikor jöttünk haza a kórházból. Szerintem véletlenül felejtették rajta, de most jól fog jönni.

Itt aszfaltozzák a házunk előtt az utcát, még a szék is remeg alattam, ráadásul az emeleten szellőztettem, és véletlenül az ablakok nyitva maradtak, hát ne tudjátok meg milyen büdös van fent! Pedig úgy volt, hogy tegnap jönnek, erre most dübörögnek, ráadásul várom az ebédemet, de így nem tud bejönni az utcába autóval a srác, hozhatja a sarokról gyalog, bár a mi házunk a harmadik, tehát nem kell sokat gyalogolnia.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Robcsi!
Melyik nyomtatványon kell igényelni a babának adóazonosító jelet?
(07T34BABA vagy 07T34)

Köszi
Kriszti

Kép
Kép
bkrisztike
Budapest
 
 


Hello!

Robcsi: kösz az infót!

persze, tudom, hogy a tarkóját kell nézni, de iszonytosan hideg volt a keze...el kell fordítanunk a kiságyat, mert így túl hideg van ott szerintem.:(

Mindjárt bepisilek, de Sebi itt szuszog a kezemben, nincs szivem letenni!

mamiblue
 
 


Jó reggelt csajok!

Hát én úgy ébredtem, mint a mosogatórongy. Nem tudom miért.... este8-kor, éjfélkor és 3/4 5-kor volt szopi, ami annyira nem gáz, és mégis.....

De!!! Babszika bereggelizett, és amíg szunyált, csináltam meggylevest, rakott tésztát - már mindkettő kész, ott hüledeznek a gázon :D, és még a konyhában is rend van, főzésnek a két kaján kívül semmi nyoma. Fent nagyjából elpakolásztam, és a reggelit is most fejeztem be. És mindjárt megyek folytatni......úgy látszik ma az erő velem van :D :D :D

Bogesz
Fejés nagy macera. Babszi is bukdácsol, Infacolt kapja rendesen - és így már egész elviselhető. Csak furmányosnak kellett lenni. Az Infacolt mindig a szájába adagoltam, de egy ideje ha már meglátta a cseppentőt - vagy fene se tudja miért, nem hajlandó kinyitni a száját....szóval én a bimbivédőbe cseppentem, cicire fel, aztán így benyeli.

Mona
És nem említetted a védőnőnek, hogy ha már 10-kor ott van, vessen egy pillantást a mérlegre, aztán írja fel amit látott?

Kriszti
Kiscsaj akkor nagyon ügyi, ha még a pocija sem fáj :D
Bár az idő sz@r, ha nem esik, én délután kiviszem, legfeljebb jól beöltöztetem. Bár meleg ruhája nagyon kevés van, majd hétvégén elmegyünk beszerző körútra.

Márkanyuka
Az utólagos szocpol felvételeivel kapcsolatban tudsz segíteni?
Mekkora és milyen pelust használtok? Liberóból van a 3-6kg-ig, és én elégedett vagyok vele. Na, nem mintha Babszika határértéken mozogna. Még nincs 4,5 kg.....
Hason alvás - ezzel így vagyok én is. De ha egyszer úgy szeret és tud a legjobbakat aludni.......inkább így hagyom. Éjszaka légzésfigyelő van, nappal pedig öt percenként én nézem......

mikegirl
 
 


Mikegirl!
Most nálunk épp nem esik, így valószínüleg a következő etetés után mi is beöltözünk (szerencsére elég sok meleg ruhánk is van) és elmegyünk sétálni!
Én is nagyon örülök, hogy nincs hasfájás!!!!

Bár most épp a védőnőt várjuk, remélem nem akkor akar majd jönni amikor már mehetnénk sétálni!

Kriszti

Kép
Kép
bkrisztike
Budapest
 
 


Krisztike én a 07T34-en igényeltem kb. másfél hete szerintem most már nemsokára meg kell jönnie, Rékáét is nagyon hamar megküldték amikor igényeltem.

Mi most jöttünk meg a sétából, mert a lakásban csak nyűglődött nem bírt elaludni, aztán amint beraktam a mózeskosárba már aludt is még most is nyomja, de Réka teljesen összevizezte a nadrágját és kénytelenek voltunk feljönni. Mindegy majd délután megyünk megint.

Mikegirl nagyon ügyes vagy, hogy ilyen sokmindent megcsináltál :lol:

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok,
alig bírtam visszaolvasni, tegnap is elég hosszú napunk volt...

Kispupu,
nagyon nagy gratula, olyan jó, és annyira nagy megkönnyebbülés, hogy végre már mindenki babázhat! :)

Nemrég ment el a doktornő, szerencsére mindent rendben talált, most már majd nekünk kell mennünk tanácsadásra, hurrá! A tegnapi mázsálás az eső miatt elmaradt, de a védőnő és a doktornő egyaránt úgy ítélte meg, hogy Manóka nem épp sorvadozó baba, szóval majdcsak lemérik egyszer. :)

Lányok,
nektek is ajánlgattak a kötelező oltásokon kívül egyebeket? Nekünk kettőt mondott a doktornő: rotavírus és agyhártyagyulladás ellen. Vélemények :?:

italoman
 
 


Mikegirl: sajnos én a szocpolhoz tök hülye vagyok, bementem az FHB-hoz (ott vettük fel a hitelt), megkérdeztem, hogy van-e lehetőség az újonnan született baba után is visszaigényelni a szocpolt, mondta a nő hogy igen, a felvételkor hatályban lévő összeget lehet felvenni, adott nyomtatványt, amit majd ki kell tölteni és visszavinni. De igazából ezekben a dolgokban a férjem van otthon, az én agyam meg mostanában olyan mint a szita, vagy inkább a rosta, csak a nagyon nagy dolgok maradnak bent, a többi pedig kihullik. Szerintem ez a gyerek az agyamat is elszívta a köldökzsinóron keresztül, most pedig a cicin keresztül próbálja a maradékot is kiszívni.

Amúgy Pampers-t használunk, ráadásul a legkisebbet, a 2-5 kg-ost, próbálom minél gyorsabban elhasználni, de még van másfél csomag, vagyis 66 db.

Ádám reggel 6-kor evett, valamint az előbb, 11 órakor. Most pedig nézelődik, jár a keze ezerrel.

Italoman: tegnap voltunk tanácsadáson, de szóba sem került a védőoltás. Úgy emlékszem, hogy annak idején az agyhártyagyulladásra a Márk megkapta a védőoltást, szerintem ezen az alapon Ádám is megkapja.

Felhívtam a régi doktornőt, akinél a Márk volt (ugyanis tegnap megírták a papírt és átkérik ide a papírjait), nagyon aranyos volt, azt mondta, hogy ha szabadságon van a doktornő, akkor nyugodtan menjek hozzá. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rendes lesz.

Na megyek, mert "anya kezdődik".

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Ildi, én Rékának az agyhártyagyulladás ellenit adattam be, a bárányhimlő ellenit és most nyáron a kullancs elleni oltást adattam be, ezeket mindenképpen szándékozom a kicsinek is.
Az agyhártyagyulladás elleni oltásból van többfajta is, én azt adattam be amiből csak 1 kell, ezt 1 éves kora után kapta meg, de úgy csináltuk, hogy 1 éves kora előtt felírta a doki az oltást, mert úgy olcsóbb volt.

A rota elleni oltásra meg majd rákérdezek, ha a jövő héten megyünk hozzá tanácsadásra.

Én felváltva használom a Liberót és a Pamperst, most Pampers van jelenleg. Rékával is ezt használtam egészen addig amíg el nem kezdett forgolódni, mert ennek nincs gumírozás a derekában és mindig kifolyott a pisi.

Egyébként most a Rossmann-ban le van árazva a Pampers és a kórházi csomagban adtak egy Rossmannos kuponfüzetet, amiben van azt hiszem 500 Ft-os Pampers kupon, úgyhogy most érdemes venni.

Én összedobtam az ebédet, megkajáltunk kisebbik lányom meg még mindig ugyanúgy húzza a lóbőrt a mózeskosárban, mint ahogy felhoztam :lol:

Mandala, mi újság?

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Robcsi!
Kicsit elvesztettem a fonalat, a babakötvény az egyszeri lóvé táutalásához kell????..., és ehez kell az adószám?
Kerestem a nyomtatványt , de nem találtam légyszi légyszi honnan tudom pontosan letölteni, és milyen címre kell postáznom:?? :?:
Bocsika, de ezekhez az ügyintézésekhetz tök hülye vagyok :oops:

Kép
Kép
zeze
 
 


Pelenka AKCIÓ!
A múlt héten vettem a DM-ben a HUGGIES Newborn 3-6kg-os mini 66db-os 1999 ft-volt én betankoltam belőle, nem folyt ki semmi eddig belőle...lehet, hogy még most is tart érdemes megnézni, 30 Ft-ra jön ki egy pelus ez jó occsó!

Kép
Kép
zeze
 
 


Csajok ki hol tart az ügyintézésben?
Kapott már valaki pénzet?

Kép
Kép
zeze
 
 


Zeze!

Hát nem tudom... én is vettem belőle még 2 hete (akkor az Auchanban volt akciós), de nekünk kifolyt belőle minden. Én most Pampers-t vettem, és idáig bevált, nekünk ebből nem folyt ki semmi. De gondolom ezek a pelánkák gyerektől is függőnek :D Mindenkinek más-más válik be :D Egyébként nekem a munkahelyem ad egészségpénztáras hozzájárulást, havi 7000 Ft-ot, a párom is kap havi 12000 Ft-ot, és mi eddig egészségpénztárra vettünk meg szinte minden babaápolási cuccot. (pelenkát, popsitörlőt...) A gyógyszertárakban elfogadják, és a nagyobbak árulnak mindenféle baba cuccot. Eddig nem sok hasznát vettem ennek a kártyának, de most nagyon sokat segít rajtunk :)

horvviki
 
 


Én ma kaptam meg az egyszeri segélyt, amit pontosan két hete intéztünk a családival együtt, de az nem jött meg.

mi is befűtöttünk és Hanga úgy alszi mint a tej. Nálunk eddig a súlygyarapodás 1100 gramm, ami szép teljesítmény mert mégn incs egész egy hónapos. Most hajnal 1től reggel 8ig aludt, ami tök jó, de nekem 2x i kellett kelnem mert ömlött a tejem, de így legaább 2 adagot letudtam fagyasztani. Ez a hülye védőnő örökké paráztatt azzal hogy csak egy ideig van több tejem addig kell eltennem mert utána beáll egy bizonyos mennyiésgre.

Hbogeszka: Köszönöm szépen a tanácsokat, én is hasonlóban gondolkozom. Nagyon megfogja kapni nyugi :D:D:D APáért meg igenis harcolni fogok, mert 8 évet nem fogok hagyni csak úgy veszni, amit együtt építettünk fel nem fogom hagyni egy ribancnak elvenni, elvinni és kiélvezni .

Viszont most hogy Hanga így ráállt a napközbeni 3 órás evésre így már van időm melozgatni, és még mindig itt a szakdogám is :D:D:D:D

Nekem pelusban most egyre jobban a Libero jön be, huggiesból nálam kifojt a kaka (hiába fordítottam a fodrot kifelé), a Pampers túl szoros combiban. Aztán elvileg azt mondják a barinők hogy nagyobb korban kb 8 kgnál már jó az occsó Lidl-es is. Addig még 4 kg kell híznia a drágámnak :D:D:D

Ma lefogok menni a tescoba egy picikét kikapcsolódni :D:D emberek között lenni, mert sajna a rossz idő miatt most ez a séta maradt nekünk :D

Az adókártya miatt kell vhova telefonálni???? A TAJ kártyáért mi személyesen mentünk be a Teve utcába.

A babakötvénynél meg a születési kell, a TAJ kártya és ennyi, legalábbis Az OTP-ben ennyit kértek.

Nálunk is a ROTá-t erőltetik, de ezt kétszer kell beadni és egy alkalom 18000Ft. Régen persze ez is díjmentes volt. Köcsög magyar állam, mindenféle hasznavehető oltást áttettek fizetősbe és csak az absolút alapok maradtak meg kötelezőként.

Kép
sziszike77
 
 


Zeze, igen a babakötvényhez kell adókártya.
"Hogyan nyitható meg a Start-számla?

A gyermek születése után a szülő dönthet arról, hogy melyik banknál nyitja meg a gyermek nevére szóló Start-számlát, illetve, hogy milyen befektetési lehetőséget választ (bankbetét vagy a Tőkepiacról szóló törvény szerint nyilvánosan forgalomba hozott állampapír, befektetési jegy választható).

A számlanyitáskor a szülőnek igazolnia kell, hogy a családi pótlékot a nevére folyósítják, továbbá be kell mutatnia a gyermek születési anyakönyvi kivonatát és a gyermek adóigazolványát, illetve engedélyt kell adni a számlavezető pénzintézetnek arra, hogy a gyermek adatait a Start-számlával kapcsolatos ügyintézéshez nyilvántartsa. (Az adóigazolványt az APEH állítja ki.) A Start-számla a gyermek adóigazolványának kiváltása nélkül is megnyitható, ha a szülő felhatalmazást ad, hogy a gyermek adóazonosító jelét a Magyar Államkincstár küldje meg a számlavezetőnek."

Letöltés: http://www.apeh.hu
itt először a letöltések menüpontnál le kell töltened a nyomtatványkitöltő programot, mert csak ezzel tudod majd a lelöltött nyomtatványt megnyitni. Itt a nyomtatványkitöltőnél megkeresed a 07T34 számú nyomtatványt, ezt is letöltöd és ha feltelepítetted a programot, utána ezt is feltelepíted megnyitod és már csak ki kell töltened.
Azt nem tudom, hogy melyik a lakhelyed szerinti terültileg illetékes Apeh, Szja bevallást hova küldesz? Oda küldjed ezt is, vagy kérdezzed meg a munkahelyeden.

Én az anyaságit már megkaptam, meg megkaptam tegnap már a 2 gyerek utáni családi pótlékot, viszont TGYÁS-t még nem kaptam.

Huggiest én is csak egyszer próbáltam a Rékánál, de valamiért nem volt szimpi, viszont már nem tudom miért nem. Ja, az méret aminek jónak kellett volna lennie kicsi volt. Már mástól is hallottam, hogy a Huggiesból 1 mérettel mindig nagyobbat kell venni.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Szép jó reggelt!

Visszatér az élet a topikba... :roll: :lol:

Robcsi
Több fajta van a varróanyagból...

Ildi
Én nagyon védőoltás-párti vagyok... azon a nézeten vagyok, hogy inkább egy-egy oltásra fizessek, mint azt kelljen átélni, hogy bármelyik drágaságom beteg...
Itt kombinált oltóanyagot adnak....(a diftéria-, szamárköhögés-, tetanus-, HIB-, a polio-, és a hepaB-elleni). Aztán kapnak a fiúk első körben rota-ellenit és a pneumo-ellenit... a meningo-ellenit majd a 2. félévben...

Huggies
Szerintem jó... mi használjuk... nálunk a Pampersből folyt ki a pisi folyamatosan, meg a kaki....

És megjött..... :evil:
Vendég
 


Sabine, köszi. Sajnálom, hogy ilyen hamar megjött, még bírhatta volna egy kicsit.

Réka születése után nekem is hamar megjött pont 3 hónap múlva, pedig éjjel-nappal szoptattam, kíváncsi vagyok most mikor teszi tiszteletét. Egy darabig még jó lenne ha nem lennék nagylány :lol:

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Ha már a pelus témát így kiveséztük :D .....popsitörlőből szerintetek melyik a jó?

Start számlához nem kértek nálam adókártyát. Valaki fog oda befizetni valamit? Én oda spec nem szándékozom, de valami mást szeretnék. Tudtok ajánlani valamit?

mikegirl
 
 


Sziasztok!

Pupu, gratula!!!!!! :D

Nekünk is a Libero jött be... Apropó pelus, képzeljétek 3 napja nincs kaka :cry: Mindig izgatottan tárom fel a pelust, de semmi... Hogy segítsek Neki?
Sziszike módszerét már próbáltam (masszíroztam, de csak puki jött)

Doktornénik? Meddig nem kell aggódni?

Kép
nap12
 
 


Nap, elvileg anyatejes babáknál előfordulhat, hogy akár 1 hétig sincs kaki, ha annyira jól hasznosítja a tejcit a baba. Szerintem amíg nem fájdítja a hasát, nem kínlódik nincs különösebb teendő. Remélem ebben majd valamelyik dokinéni is megerősít azért :wink:

Kép
Kép
robcsi03
 
 


A sok puki még nincs összefüggésben a kínlódással? Mármint látom, hogy vörösödik, erőlködik aztán csak pukik jönnek.

Kép
nap12
 
 


Hát szerintem a puki, az evés közben lenyelt és nem kiböfizett levegőtől van.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Hát mindenesetre szenved, mikor puki vagy kaki van, mindig sír közben. Szegény :cry:

Kép
nap12
 
 


remelem nem kapok ki, de megmutatom Matebabat, Kispupu es az öcsem kisfiat :D

Kép
Vendég
 


Hello!

Édes a Máté baba!

Én a Dm-es babylove-ot meg az alana-t használom, de már a midi méretet, mert a libero miniből kifolyt a pisi!

Én anno lányokat beoltattam bárányhimlő ellen is! De most be fogom ez ellen a rota vírus ellen is, mert volt már több ismerősünk is, aki emiatt kórházba került.:(

Nap: nekünk is csak 3-4 naponta van kaki!:( De változó, mert valamikor a puki miatt sír, mármint amíg nem jön ki, van amikor meg sem ébred, úgy durrogtat...fene se tud kiigazodni ezen...

Mikegirl: nekünk már mind a 3 gyerkőcnek van ilyen gyűjtögetős számlája...de mindnek más fajta. Nekem is be kell mennem OTP-be a szocpol miatt, majd ott rákérdezek erre a start számlára.

mamiblue
 
 


ja, Sebi szépen büfizik is, ezért nem értem a sok pukit...:(

mamiblue
 
 


Zeze!

Hát nem tudom... én is vettem belőle még 2 hete (akkor az Auchanban volt akciós), de nekünk kifolyt belőle minden. Én most Pampers-t vettem, és idáig bevált, nekünk ebből nem folyt ki semmi. De gondolom ezek a pelánkák gyerektől is függőnek :D Mindenkinek más-más válik be :D Egyébként nekem a munkahelyem ad egészségpénztáras hozzájárulást, havi 7000 Ft-ot, a párom is kap havi 12000 Ft-ot, és mi eddig egészségpénztárra vettünk meg szinte minden babaápolási cuccot. (pelenkát, popsitörlőt...) A gyógyszertárakban elfogadják, és a nagyobbak árulnak mindenféle baba cuccot. Eddig nem sok hasznát vettem ennek a kártyának, de most nagyon sokat segít rajtunk :)

horvviki
 
 


Bocsika, valamiért elküldte mégegyszer az üzimet...

horvviki
 
 


Nap
Amíg nem okoz Lilinek gondot (pocakfájás, nyűgösség), addig nem kell vele foglalkozni...

Puki
Az emésztés során képződő gázok...
Vendég
 


Sziszike
Rota elleni oltás mióta létezik, mindig fizetős volt... (nem olyan régóta van forgalomban...)

Popsitörlő
Nem nagyon használok... legfeljebb, ha megyünk valahova... itthon víz... :lol:
Vendég
 


2007.09.04. 22:10-kor született meg holhos Máté Károly....
3240g, 54 cm.... Kép

Kép
kis pupu
 
 


Pupu, mégegyszer gratula!!!! Akkor mindenki túl van a nagy dolgon, igaz?

Köszönöm lányok, remélem azért hamarosan jelentkezik a szintén nagy dolog! :D

Kép
nap12
 
 


Kép

Kép

Kép
mona76
 
 


Kispupu
Máté baba gyönyörűűűűűűű :D

mikegirl
 
 


hali, nekün bejött a dm-es pelus. pampers nem volt jó. a huggies is jó. libero nem volt jó szintén.

megvagyunk. jókat alszun, de csak éjszaka. és anya ot tlegyne a közelben. kiságy lassan már totál használaton kívül van :? nemtok mit csinálni....kezdetektől ilyen a gyerkőc. de rajtunk bármikor megnyugszik és hetek óta nem volt éjszakai hiszti!!!!!

pááááááá, mindnekinek szép éjszakákat!!!

Kép

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
dimet
 
 


Én nagyon szeretem a DM-s cuccokat... pelenka, törlőkendő, babafürdető...

Dimet
Nálunk is szinte csak dísznek van a kiságy...
Vendég
 


csajok, a bal mellemben egy vonalban nagyon csomós, és rendkívül fáj. Már borogattam melegvízzel, maszíroztam, jó sokáig fejtem, de semmi nem használ :cry: Mit csináljak? Tegnap voltunk Pesten, és két szopizás kimaradt, mert üvegbe vittünk Daninak tejcsit, és estére jött ki :cry:

Én múlthét pénteken rendeztem el a papírjaimat, és ma már meg is kaptam minden pénzemet :lol:
A babakötvényt még nem kezdtük el rendezni :oops:

Nálunk is használaton kívül van a kiságy, de nem bánom. Ha ennyire a közelségünkre vágyik, akkor nemhagyhatom a kiságyban sírni :cry:

Tegnap a dokim írt fel olyan fogamzásgátlót, amit szoptatás alatt lehet szedni :lol: , majd délután kiváltom, tuti egy vagyon lesz :?

Nálunk rengeteg popsitörlő fogy valamiért :roll: , aztán a párom Bécsbe kifogott egy akciót, és vett 12 csomagot :lol: . Az a neve hogy MYLOVE, és nagyon jó, a Johnson-nál sokkal jobb, én azt nemtaláltam kellően nedvesnek.
Nekünk is a Liberó jött be, a Pampersből kifolyt mindig minden :D
Eddig nekünk is naponta 5-6-7 kakis pelús volt, 2napja pedig csak 1-2 van.
A kisfiúknak mikortól kell húzogatni a kukacukat?
Dani ma olyan nyügős, csak nyöszörög, nem alszik, és ha nem lát a közelében, akkor aztán nagyon tud sírni.
Sajna nem költözünk hétvégén, nem végzett az asztalos :cry:
Még hátra van neki a gardrób, a spájz, és hát a konyhabútort hónap végére igérte, de az nélkül már felmentünk volna.

Kép
mona76
 
 


Mona
Kukac... én úgy tudom, hogy 1 éves kor alatt nem szabad bántani... nem is nyúltam még a fiúk fütyikéjéhez ilyen célból...

Csomó... eltömődött tejcsatorna
http://www.lll.hu/node/13
Vendég
 


Mona
Szoptatási tanácsadótól kérhetsz telefonos segítséget is, az tuti szakszerű. Nekem fájó csomó a mellem hónaljfelöli oldalán volt. Azt tanácsolták, hogy szopi előtt melegvizes kúra, szopi pedig új pozitúrában: hónaljtartásban. Szopi után jól kifejni.

Babszika minden éjjel a kiságyban alszik, probléma nincs. Csak akkor sír, ha éhes, meg ha pocigond van. És éppen most döntötte meg a kajarekordját. 150g-ot szopizott :D :D :D

mikegirl
 
 


Kukac - Sabine jól tudja, profi a doktornéni. :D 1 éves kor alatt nem szabad pisztergálni. :)

mikegirl
 
 


Mikegirl
Jaja.... és duplán fiús mami vagyok... :lol:
Vendég
 


Kép

Kép

Sziasztok!

ime a babánk, meg apa...
ma sikerült lefejnem 200 ml-t, jól esett,mert megkönnyebbültek a melleim is, meg igy éjjel könnyebb ebből etetni a drágánkat :D

nagyon jó a táblázat! mindenkinek megvan a babája.. pupu utólag neked is gratula Mátéhoz! Sok örömöt kivánok a családnak!

A baba TAJ-kártyája mikor jött meg nektek? vagy érdemesebb elmenni érte és megcsináltatni?

olyan szar idő van, nem tudunk sétálni a babkával, de még a teraszra sem szivesen viszem ki :?
mikor lesz jó idő? van időjós köztünk?

nektek meddig volt vérzésetek a szülés után?

na befejezem a kérdés-áradatot :roll: Kép
nora80
 
 


Sabine
Fogalmazásgátlás :D - erősíts meg kérlek, hogy a mai tabletták már annyira nem gázok ....... apa nem akarja, mondván, hogy tönkre teszem magam. Te is így gondolod?

mikegirl
 
 


Nora
Nálunk szép napsütés van... törpe diktátorok a teraszon alszanak... :lol: :lol: :lol: :lol:

Vérzés
Olyan 5-6 napig... utána egyre halványuló barnás-rózsaszínes folyás...
Vendég
 


Nora
Édi a kiscsaj :D
TAJ - kb 3 hét alatt jött meg. Szerintem nem maradtok le semmiről akkor sem, ha megvárjátok amíg kipostázzák.
Nem vagyok időjós, de mintha azt hallottam volna, hogy hétvégétől javulás várható.
Vérzés - hm, talán kóráz + 2 hét, nem nagyon emlékszem.....

mikegirl
 
 


Hali Lányok!

Popsitörlő: mi Pamperst és Neogranormont hasunálunk, ezeket tartom a legnedvesebbnek és eddig bevált. Pelusból is Pampers, sajnos a többiből eddig kifolyt a kaki. A dm-est ajánlják még, ki is fogom próbálni. Tudjátok, hogy a dm-ben ha beküldöd a gyerek anyakönyvi kivonatának másolatát és kitöltesz egy BABA Bónusz program kártyát, mindenféle kedvezménybe részesülsz?!

Nora,nekem kb 2 hétig volt vérzésem, azóta ritkábban cseppek és most is valami jön, de annak alig van színe.

Sabine, ki kell várni a 6 hét cölibátust??? :oops: Jóóó, nem most rögtön akarok apára ráugrani, de meddig célszerű várni, hogy utánna ne legyenek szövődmények, probléma??? Ugyanis örömmel vettem tudomásul, hogy felszívóstak a gát körüli varratok és egészen jól vagyok ott lennt. Mit javasolsz?? Előre is köszi!
h.bogesz
 
 


Mikegirl
Jók a tabletták... én azonban nem vagyok híve...

Bogesz
Mi nem vártuk ki a 6 hetet.... :oops:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?