Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok.

Képzeljétek, ma Peti fél nyolc táján kelt, és kilenc után nem sokkal aludt el úgy, hogy napközben cirka 45 percet aludt! Hát jobban bírta, mint az apja, aki kilenckor már igencsak mélyen aludt, mert még a telcsijét is kikapcsolta, hogy "ne zavarjuk".

Jaj lányok, szombaton lesz a Viasat3-on az Emberi történetek, hát én már a bemutatóján sírva tudnék fakadni, hogy valakivel ilyen történhet!

Kmammy, jó, hogy jelentkeztél. Szupi dolgokat találnak ki a szülőhazádban. Itt Mo.-n nemhogy gyógyszert nem adnak, hanem az állandó bogyókat még a páciensnek kell bevinnie.

Wawel, nagyon jól döntöttél, hogy nem hoztad el Kornélt, neki biztosan jobb ez így, és valahol neked is, mert így neked sem kellett fájdítani a szíved az elválásnál.
Beszéd nálunk is dettó, habár nem tudom, ma már mondogatta az anyát is...lehet, hogy előre lépünk egy negyed lépést?

Bénianyu, igen, engem az óvodásként szó zavart meg...én úgy gondolom, hogy akkor már iskolások lesznek, hiszen számukra az ovis lét a ballagással megszűnt. Vagy nem? :)
Hát lehet követ dobni rám, de én igenis rászólok, ha kidob valamit, ami nem odavaló. Persze, ha olyat dob ki, amit odaadok neki, hogy dobja ki, és megteszi, azért viszont megdícsérem. Nekem valahogy nem pálya a mindent dobáljunk ki téma...evvan.
Huh, így este tíz után jól kiakadtam a hóemberes ötleteden. Szerintem még télen is elég nehéz lesz hóember varázsolni, nemhogy most. :D

Amandi, na látod, Márk is inkább mászott, és Juca is írta, hogy Kingának nem akadály a rögös út.

Oriandy, nálunk Peti cumi nélkül is elalszik, pl. ma a buszon anélkül tentizett, mivel a cumija az övtáskámban pihent, és így is aludt végig. De este nálunk is fontos kellék... Napközben, ahogy már írtam, nálunk sincs szem előtt.
Figyi, vegyétek már fel videóra valahogy, ahogy Dani Mesit puszilgatja...szívesen megkukkolnám, hogy mennyire imádja a te fiad Gabi lányát.
Nálunk a múltkori rece úgy tűnik, vaklárma volt, így mi még továbbra is a jegylyukasztók táborát gyarapítjuk.

Jó éjt.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Nagyon gyönyörű mind a két Baba a meglepetés újságban!
Leszeretném Grétit szoktatni a cumiról!Igaz csak alváshoz kell,de már ott se szeretném...Tudna-e valaki nekem segíteni,hogy mit csináljak???
Vendég
 


Csajok, eszerint a tábli szerint Peti kórosan magas...jó, csak 1 centivel hosszabb a "kelleténél" . http://www.vitalitas.hu/konyvek/babalex ... ssznov.htm Mondjuk eddig senki sem mondott rá semmit.

Mestermóni, amennyire én tudom, erőszakkal nem célszerű leszoktatni a gyerkőket, ha már cumizik, azt tiszteletben kell tartani. Nálam az óvikezdet a lélektani határ, majd idővel meglátjukkk, mi sül ki a dologból.
Talán egy példa kellene, hogy mondjuk xy sem alszik cumival este (Grétihez hasonló korúról beszélek persze), stb. Jobbat nem tudok.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

 
 

Ex! Ez mit jelent, egyszerűen nem értem, lemaradtam valamiről?"Nálunk a múltkori rece úgy tűnik, vaklárma volt, így mi még továbbra is a jegylyukasztók táborát gyarapítjuk."

Mestermóni!!!Én nem erősakoskodnék, ez az eldugom és ha nem látja nem kéri oriandy módszer tetszik, de valszeg a Te lányod ennél már rafkósabb. Valahol 10-20 oldallal előbb irtam egy jó módszert, mármint azért jót, mert nekem tetszik. Nem tudom másnak is jó-e.A bölcsibe jött a Télapó és amikor odaadta az ajándékokat, az üres zsákjába kért ő is valamit, hogy tovább vihesse a kisebb babáknak. Elkérte a cumikat! A gyerekek meg boldogan járultak a naaagy piros zsákhoz és odaadták a jóságos Télapónak a cumijukat, mert az ugye kell a pici babáknak. És még büszkék is voltak, hogy segitettek, és a Télapónak adták a cumijukat!!!
Most meg azt hallottam, hogy egy cicaőrült kislány szomszédjában cicák születtek és az anyája nekik kérte el a kislánytól a cumit. boldogan adta. Bár sokat emlegették esténként, mindigmegbezsélték, hogy a piciknek kell, és most náluk van, mert Te már nagy vagy, és ez megnyugtatta őket.
Hát ilyen rafkós, becsapós dolgokat hallottam, de személyes tapasztalatom nincs.
Blanka még 7 évesen is szopik, cuppog álmában a szájával, ha nagyon mélyen alszik és nyunyuzza a Lencsi babáját, amire aszondják az okosok tartsuk is meg tini korig.
Beni meg az ujját szopja, de csak elalvaáskor, illetve annak az első 10 percében. Nappal, eleséskor, nyűgösségkor sem vette még soha a szájába, csakis az elalvás első szakaszában kell neki.Sőt, nappali alváskor sem kapja be az ujját. Nem tudom hogy működik ez, csak nézek. Gondolom, ha játszik, kell majd neki a keze, igy nappal nem teszi majd. Nemtom.Csak remélem erről nem kell majd leszokttani. Nyomgatom neki oda a szerintem jobbnál jobb, puhábbnál puhább nyunyukat, de semmi sem kell neki.
Én láttam 6 évesen cumit cumizó ovist, nem volt szép.
Nem tudom ezzel segitettem-e, lehet, hogy egy 3 éves topicban kellene megkérdezned, mert nekünk még nincs tapasztalatunk.
szép napot!

benianya
ákosbenianya
 
 


Képzeljétek milyen megható dolog történt velem. !!!
Anyukám előkereste, megtalálta a majd 30 évvel ezelőtti, még indigóval gépirt ,azóta megsárgult iskolai szendvics receptjeit!!!Ezeket vittem én elsős koromban suliba uzsira, és most ünnepélyesen átadta nekem, hogy hétfőtől én s ezeket tudjam kutyulni Blankának. :P :P :P
Annyira meglepődtem, és nagyon örültem. !Csodálkoztam, hogy akkor még nem volt bio őrület, mégis tök egészsséges dolgokat adott anyukám.

Receptőrülteknek egy példa:
1 sárgarépát lereszelünk, puha vajat a répával, pici mézzel, zöldhagymával,sóval habosra keverünk, és ezzel az uzsonnakrémmel kenjük meg a kenyeret.( ami azóta ugye saját sütésű, tartósitószermentes fincsi vitaminos kenyér, köszönet a kenyérsütőnknek.
Ilyen recept van sajtosban, paradicsomkrémesben, almásban, petrezselyemzöldesben, paprikásban.
3-4 napig eláll a hűtőben és én még emlékszem milyen finomak!MEg felnőttként belegondolva azért is jó, mert nem esik ki a vajas kenyérről a paprika, nem kell harapni mellé a paradicsomot, benne van a krémben minden vitamin és zöldség, egyszerűen ehető.
Jajj lányok komolyan annyira meghatódtam, úgy örültem. Nem is gondoltam, hogy anyuci ilyen kincseket őriz!
Most kint van a hűtőn a 2 megsárgult gépelt lap! Még a szaguk is megvan!!!Robi azon röhög, hogy szagolgatom. De hát az emélkek, a gyermekkor, hüpp,hüpp....

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianya, írd már le légyszi hogy csináltad a minap a zöldséges tésztát! Köszi! :)
Vendég
 


Benianya, aranyos Anyukád, ez tényleg jól hangzik! Emlékszem, gyerekkoromban anyukám is mindíg nagyon fini szendvicseket készített uzsira. És olyan is volt, hogy mivel nem nagyon ettem a húst, ezért a pörköltet ledarálta teljesen pépesre, és azzal kente meg a kenyeret. Én pedig mindíg arra a gyerekre irigykedtem, akinek pénzt adtak a szülei, hogy vegyen magának kakaóscsigát reggelire. :lol:
Vendég
 


Amandi!

Murva, beton, kisszoknya, rövidnaci rulez, mégse jár. Ahonnan letörtek a kapaszkodók szálkás a rámpa, sebesek voltak a lábujjai, meg a térde, de nem bánja!!!

Andi!

hát nekem voltak klasszikus zsömléim, meg ilyenek, és néha pénzt kaptam. A teljes repertoár. :twisted: A kedvencem mai napig a halkrém, a másik a tojáskrém, amit a menzán verhetetlenül csinálnak. :lol:

A hóemberes ötlet hó nélkül olyan, mint a fehércsoki. Bocs. :twisted:
Egyelőre ő a babakocsiban ücsörög, és menne a többiek után, de a főtéren nem mászhat. Ez remélem motivál! :P

tjuca
 
 


Benianya!

Tényleg szupi ajándékot kaptál anyukádtól!!!
Megosztanád velem a recepteket? Jöhet priviben is, ha a többieket nem érdekli esetleg.
Nekem sosem csinált senki uzsonnát, akkor volt, ha én csináltam, és mindenkit úgy irigyeltem, aki kapott otthonról. Egyik osztálytársnőm pl. a sajtos kenyéren kívül kapott répaszeleteket és karalábédarabokat is, és annyira szerettem volna én is. Ha jól emlékszem, csereüzlet keretében párszor "meg is vettem" az uzsonnáját a lánynak :oops:

Kata

Kép
wkata
 
 


Cumizás: nálunk nincs cumi, helyette ujjszopás van. Persze, az ember szeretné leszoktatni, de nem mindenáron. Drasztikus megoldásokat kerülni fogom, az egészen biztos, a türelem és a szeretet csodákra képes. A poroszos nevelési módszerek nem szimpatikusak számomra. De, egyenlőre nem foglalkozom a dologgal. Bízom benne, hogy majd leszokik róla magától, ha eljön az ideje. Apósom nagyon rossz szokása, hogy húzgálja ki szegény gyerekem ujját a szájából, meg mondja neki, hogy ne vedd az ujjad a szádba, ezt nagyon utálom. Nem akarom, hogy emitt szorongjon (mármint a gyerek). :twisted: Még szerencse, hogy csak ritkán találkozunk.
Egyébként, ha csak alváshoz kell a cumi, akkor főleg nem erőltetném a leszoktatást. Főleg amíg kicsi. Engem egyébként ez egyáltalán nem frusztrál, mert tudom, hogy ha nagy fiú lesz, úgy is szégyelni fogja és ez kellő motiváló erő lesz a leszokáshoz. Azt szeretném, hogy bennünk, a szüleiben maximálisan bízzon, és ne szorongjon miattunk. Ha pedig csak ujjszopással tud elaludni azt gondolom, hogy az nem rossz, hogy meg tudja magát nyugtatni vele, és így álomba szenderül. Még ha ellenérzés van is az emberkben ezzel kapcsolatban. Bennem nincs.

Kmammy, jó, hogy jelentkeztél! :-) Megint szupi képekkel ajándékoztál meg bennünket. Köszi!
Vendég
 


Sziasztok :) ,

képzeljétek Marci este 9-től hajnali 4-ig aludt megszakítás nélkül :D ! Ez 7 óra, csúúúúúcs!!! Hajnalban kapott cicit és reggel fél 7-ig aludt tovább.
Ez már haladás a javából!!!

Ákosbenianya: tényleg szuper dolgokat készített anyukád, pedig annak idején tényleg nem volt még divat a reformkonyha :) .

Kimi: érdekes, amit írtál, nekem is volt ilyen érzésem annak idején, pedig most ha belegondolunk, azért az az igazi, ha anyuci elkészíti a tízórait :) . Hasonló dolog jutott ezzel kapcsolatban eszembe. Tudod kiket irigyeltem mindig ált. iskolás koromban? Akik 10 emeletes panelben laktak, mert hogy milyen jó nekik, mert ők együtt tudnak játszani, amikor végeztek a tanulással én meg megyek haza és sehol senki... Na jó, néhány barátnőtől eltekintve, de azért ált. iskolában még nem volt olyan nagy összejárkálás...

Indulunk sétizni, ma napsütésre ébredtünk :P :P :P !

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Kitti! Köszönjük mi is a fotós lehetőséget! Tegnap a faluban többen úgy fogadtak, hogy "képzeld, láttuk a híres Mesketét!" vagy "nagyon édes a kis művésznő". Tök jó volt!!!!!!!!!!

Andy! Danikának sok-sok puszi! Jó lenne egyszer megnézni, élőben mit lépnének a manók! :wink:

Ex! Szépek ezek a kiscipők, csak kár, hogy nincs ár, meg hogy hol árulják. Ja, és a fura, hogy a punto rosso kiscipők honlapját nem lehet megnézni már hetek óta...

Benianya! Megtaláltalak a Kismamában. Pedig kép alapján azonnal felismerhető voltál, sőt a gyerekek is. Mégse emlékeztem. :oops:

Cumi. Nagyon útálom, de ez van. Mesi is ha megtalálja, azonnal nyomja be, szóval napközben próbálom eldugni, alváshoz viszont nagyon kell. Minél előbb jó lenne leszoktatni róla, de amíg nem érti, hogy miért nincs, nem hiszem, hogy jó ötlet belefogni.

Ujjszopás. Az nálam még rosszabb, mint a cumi! Nagyon ellenzem. Mondjuk inkább a saját rossz élményeim miatt. Én nagyon sokáig, 3. osztályos koromig szoptam az ujjam. Azt ugye nem lehet erőszakkal elvenni. Egy táborozás alkalmával már szégyeltem, akkor leszoktam róla 3 nap alatt. Viszont a felső fogsorom rondán kiáll. Tipikus pók harapós... A hülye fogorvos meg azt mondta, hogy egyenesen állnak a fogaim, nem kell szabályozni. Szóval jó másfél centi van az alsó és a felső fogsorom között. :(

Ja! És még a rafkós nagy gyerekekről! Lackót a pelusról kellett lebeszélni, mondtuk, hogy ő már nagy, és már csak Mesinek kell pelus, erre közölte, hogy van a boltban nagyobb is, vegyek nyugodtan! :lol: :lol: :lol: :lol:

Mára ennyi voltam, megyünk reggelizni, aztán boltba, aztán főzés, miegymás.

Kellemes hétvégét mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!!!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Csak hogy útáljatok!

Mesi este 10-től reggel 9-ig aludt megszakítás nélkül. Mostanában ez egészen megszokott. Annyira jó átaludni az éjszakát!!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: :? :oops: :roll: :wink:

Bocsi!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Bocs, rohanok tornacipőt meg babzsákot venni, csak a zöldséges tésztát dobom ide.
Kimike!
Vettem fagyasztott brokkoli, karfiol, srépa variációt, azt biovegetával megfőztem jóóó puhára. Főztem ki tésztát, én olyan csavartat, fusilli a neve azt hiszem, az Beni kedvence, azt is jól megfőztem nem al dante, hanem puhára.
Volt a fagyasztóban előre lefőzött fokhagymaszósz, abból is tettem rá egy kicsit, meg a zöldség levéből is, igy olyan csucsogós lett. Mivel minden jól szét volt főzve, nagyon könnyen ette, igaz kinázetre elég gusztustalan volt.

Ezt variálhatod franciasaláta fagyasztottal is, vagy darabolhatsz magad is répát, kruplit, amit szeret a babó.
Tettünk még rá reszelt sajtot. Van, hogy rádobok pár kocka előre megfőzött pipimellet is Beninek.
Nálunk ez nagy kedvenc, legalább 4 szer tésztázunk egy héten. Beni nagyon élvezi, hogy kézzel mancsingolhatja.
ezt kérted? Vagy a tésztasalit? az ugyanez, csak tejfölből, majonézből, pici só, cukor, mustárból tartárat csinálok és azzal keverem össze, lehűl és isteni.
rohannom kell
szép napot

benianya
ákosbenianya
 
 


tartárat=tartárt=tartármártás

benianya
ákosbenianya
 
 


Gabella, hogy érted, hogy ellenzed?
[quote]U írta:jjszopás. Az nálam még rosszabb, mint a cumi! Nagyon ellenzem.


Mert én ellenzem, ha a gyereknek csokit adnak, mert nem lesz étvágya, allergiás lehet, nem hasznos, nem tápláló stb. Ellenzem ha a gyereknek nincs napirendje, számos ok miatt. De ezek ellen tehetek, hogy ne így legyenek. De az ujjszopás ellen mit lehet tenni? Mert a cumi ellen ugye lehet, mert gondolom nem Mesi vette ki a szekrényből. (Ezt ne vegye más magára, légyszi!) De gondolhatod, hogy az ujját nem én erőltettem a szájába. :shock:
Vendég
 


Csajok!

Nagyon örülök, mert legalább cumi téren nem vagyunk hendik. Se az ujját nem szopja, sem a cumi nem kell. ÖNALTATÓ, ÖNÁLTATÓ. Bár olyan már volt, hogy a lábujját dugta a tölcsérbe, és onnan nyalogatta le a fagyit. :twisted: Gusztus dolga. :oops: 8)

Na lépek, mert ezer a dolog, és hála az égnek ebből legalább kimaradunk. :wink:

tjuca
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk, aztán megyünk anyuékhoz kicsit pihizni:))) Már nagyon várom, végre egy kis nyugi, anyu meg kedvére unokázhat.

Tegnap itt voltak barátnőmék és van két lányuk. Az egyik háromésfél, ay mási kétésfél éves. Annyira jól eljátszottak Noival, hogy én csak lestem. Gyakorlatilag egész este tudtunk beszélgetni, mert simán lefoglalták egymást a csajok. Igaz volt egy kis morc amikor Noémi micimackós kockáit nézte ki magának caz egyik leányzó, de elmondtam Noinak, hogy nem szabad irígynek lenni, és had játszon vele. Annyira édes volt, odament és odaadta a kockát a kislánynak. Majdnem megzabáltam :lol: :lol:

Benia: nyaminyami, olyan finiket tudsz főzni, hogy a nyál összefut a számban. Nagyon jól hangzik ez a tésztás cucc. Ha lehet nekem is lenne egy kérdésem, a fokhagymaszószt hogy csinálod? Csak mert imádjuk a fokhagymát és nagyon jól hangzik:)

Cumi kérdésben nekünk is mázlink volt, ce cumi, sem ujjszopi, helyette ott voltam én :lol: :lol:
Csodálkoztam is, mert én 6 éves koromig szoptam az ujjam.

Na megyek varázsolok valami étket, mert apa mindjárt hazaér.

Pussz mindenkinek

Kép
Kép
lreta
 
 


Sziasztok!

Egyre nehezebben jutok gép elé Petitől. Most tentézik. Tiszta zizi már 3 napja. Remélem kibújik végre a fogacska. Tiszta röhej, hogy mindig vár az ember lánya valamit! Amikor megszületett, utána, hogy 2-3 hós legyen, hogy elmúljon a hasfájás. Majd, hogy féléves legyen, hogy ehessen kanalas kaját, majd hogy kússzon-másszon, felálljon, elinduljon. Most pedig, hogy bújjanak ki azok a fránya fogak!!!! :lol: Még mindig két fogúak vagyunk.
Úgy hogy hajrá Kornél, még leelőzheted Petit! :lol: :lol: :lol:

Cumi: nálunk se nagyon kellett. De ez az én "érdemem". Nekem valahogy mindig kiment fejemből, hogy cumit adjak a gyereknek! :oops:

Ujjszopás: erről sem tudtam múlt hét középeig, mikor is egy reggel nagy cuppogásra ébredtem. Peti szopizta a hüvelykujját! :shock: Azóta sem láttam!

Benianyu!
Engem is érdekelnének a szendvics receptek.

Én már általánosban is fogyóztam, így sokszor nem vittem tízórait, max. gyümit. Hatodikosan 70 kiló voltam. Ekkor volt az első akcióm. 12 kg 2 hónap alatt. Azóta is erről szól az életem!

Reni
Kép
prenata
 
 


Benianyu!

Ide vele fokhagyma szósz! :lol: Légy szí, írd le a receptet! Engem is érdekelne!

Reni
Kép
prenata
 
 


Kimike! Jaj, bocsi! Nem azért írtam, hogy bárki magára vegye! De a saját rém-példa alapján inkább adtam neki cumit, csak nehogy rászokjon az ujjszopásra!

Szóval ezért vagyok rosszul, ha ujját szopó gyereket látok, mert én is olyan voltam, és féltem a csemetét, nehogy az én sorsomra jusson.

Kimike! Még egyszer bocsi, ha sértőnek tűntem! De ezért ne utáljatok, légyszi! Más a cumit tartja rondának (én is), meg azt, hogy mi gyakorlatilag napirend nélkül élünk...

Ez van. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Lehet, le kéne innen lépnem, mert mindig csak kavarom a szart...

Bocsi, de tényleg nem akartam senkit megbántani! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Szép hétvégét!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Ex!Mi lesz az Emberi történetekben? Nekünk nincs csak földi adónk. mtv1, tv2, rtl

Kmammy! Köszi a fotókat, erőt a búcsúzáshoz, az utolsó munkanapodon.
Hát a hűtőfürdő tényleg kinzásnak tűnik, de még mindig a legjobb hőlevivő módszer, ha a kúpok nem hatnak.

Wawel! Milyen volt találkozás Kornéllal? Meddig volt egyedül? Apával sem talizott? Csak a nagyival? És vele milyen gyakran van amúgy?

Wkata,Prenata leirom a recepteket valamikor a hétvégén. Csak nekem kell bepötyögni, s ma rohanás van.

Marci szuper alvó, megy ez!Hurráááá!
Gab! Mesi alvókájához is gratula!!!!!Pont annyit alszik, mint Beni ,csak Beni este fél 8 tól. Akkor ti Meske miatt nem is tudtok Tv-zni, olvasni, dumcsizni, hogy a többiről már ne is beszéljek?
Lackót ovis napokon mikor fekteted le?

Ireta!Prenata! A fokhagymaszósz a világ legegyszerűbb kajcija:
Olivaolajon megfuttatok egy csomó lezúzott fokhagymagerezdet, szórok rá száritott petrezselymet, megsózom, , felöntöm vizzel rottyan egyet,jön a tejföl,rottyan egyet, s ha kell besűritem (most már) kukorickemyényitővel, de csak hogy jó hig maradjon. Ne álljon meg benne a kanál.Nem főzöm, mert elmegy az ereje, és a hatása. Ebből jó sokat csinálok és mindig van a fagyasztóban, mert 1-2 geri fokhagymit utálok pucolgatni.Guszta, hogy a fehér szószban vannak zöld levelek. Friss petrezselyemből még jobb, markánsabb az ize.

Jó ötleet adtatok a répával, karalábéval, a játszóra mindig azt viszek ki rágcsának nekem meg Blaninak, de igazatok van, miért ne vihetne kis dobozban a suliba is. :P :P :P
A srépa amúgy is erősiti a szemeket. A karalábét kipróbáljuk, nehogy a fiúk csúfolják, hogy büdiket pukizik. Kicsit félek az új közösségtől, mert az oviban senki sem csúfolódott, és a csajok(3-an mennek a csopból)nincsennek hozzászokva, na az kell még hogy legyen 1-2 állat fiú!!!

Felháboritó: 500 ft egy tenyérnyi nyavalyás babzsák!!Az Ideál üzletekben meg nem fogadják el a sulicsekkeket, amit katonáék adtak segélynek. Egy sima fehét tornacipő 1500 ft! Jó a kinaiban 600, de aszonta egy anyuka, h olyan frenetikusan büdös, hogy 2 hónapja mossa, szellőzteti.Igy inkább megvettem a sportboltban, na persze ez is kinai, nem tudom ez hogy nem büdös.

benianya
ákosbenianya
 
 


Jajj, gyorsan még egy édes történet. reggel, ahogy minden nap,friss felmosóvizet csináltam. Beni reggeli után settenkedett ugyan a vödör körül, de nem láttam semmit, azért a bizti kedvéért becsuktam a vödröt a hálóba gyorsan. Most mosok föl( előtte átporszivóztam az egész lakást) és csak nézek, hogy nemhogy tisztább lenne a kő, hanem valami szöszök mennek ide-oda. a francba, már megint hullik a pemzli-gondolom- amikor rájövök, hogy ez a drága vileda, nem is pamut, nem szöszölhet. Na jó, akkor mártás, még egyszer felmosás. Be.arok! még több bigyó, most már majdnem az egész lakásban. Lahajolok, hát mit látok: kemyérdarabok, alázott kenyérhéjak mindenütt!!!
"Az a büdös kölyök" suttyomban belevarázsolta a felmosóvödörbe a reggeli maradék kenyerét, ami szépen szétázott, rátapadt szinte morzsákként a vileda csikjaira, én meg szépen annak rendje és módja szerint szétteritettem a lakásban. Kezdhettem elölről a porszivózást. De már bosszankodni sem tudtam, csak röhögtünk apával milyen huncut ez a gyerek, meg zseni, mert biztos kigondolt valamit miért kell a kenyeret a vödörbe rakni. Kár, hogy nem tud még veszélni.Biztos adna valam jó magyarázatot.

Reggel is ari volt a kiskonyhából( ja ezt akartam már mondani, hogy vegyetek, mert nagyon élvezik a fiúk is, van hozzá kiskosár gyümikkel, zöldségekkel kenyérrel, tejjel, ásványvizes flakonnal, ez utóbbiból úgy csinál mint apa mikor iszik belőle, csak ez mini.) Szóval a műanyag kis hegyes zöldpaprikát próbálta a narancs lyukába beletenni. Nemtom a műanyag játék narancs miért lyukas, de a fiam a gyári hibának is talált funkciót. Hatalmasakat röhögünk apával.
Fogakhoz, alváshoz kitartás minden érintettnek!!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok Lányok,

reggel voltunk Babapihenőben. Ez igazából olyan mint egy minibölcsi, 1-3 éves gyerekek felvigyázását vállalják, asszem 800ft egy óra.
Azért voltunk, mert elvileg anyum fog vigyázni Pancsira ha suliban vagyok, de ha esetleg ő nem ér rá akkor kell egy B-terv.
Most még beszoktatást játszunk, de nagyon jól sikerült az első alkalom is. Pancsi amint meglátta a játékokat rájuk startolt, így simán ott tudtam hagyni fél órára, amíg átugrottam a Pannonba.
Tegnap ugyanis a Kisasszony megszopogatta picit a telefonomat, így az hősi halált halt.
Szerencsém volt mert egy nagyon rendes eladót fogtam ki. Még van hátra 3 hónapom az előző 2 éves hűségnyilatkozatból, de kérvényezte, hogy vehessek kedvezményesen készüléket. Így 6000 pénzért már lett is egy új Samsungom.
Ja s amikor meséltem neki, hogy hogyan halt meg a régi, akkor adott egy bemutató készüléket, hogy Pancsi azzal játszhasson.

Cumi kérdés:
Panni elalvásnál vagy ha nagyon nyügi kap cumit. Mostanában reggel ha felkel és esetleg még a szájában van, akkor megkérem, hogy adja oda és odatesszük az ablakpárkányra. Ott vár rá.
Éjszakára az első elalvásnál kiveszem a szájából, de amikor felébred hajnalban akkor azzal nyugtatopm vissza és olyankor nem mindig van erőm kivenni neki.
Szerintem majd le fog állni szépen lassan, én ezen nem izgatom magam egyenlőre.

A tegnapi éjszakánk is egész jól alault: fél 8kor aludt el, volt egy ébredése 9kor, 1kor, 4kor, de mindegyiknél egy kis víz, majd cumi hatására aludt vissza. Már nincs az a kétségbeesett üvöltés a ciciért, aminek én most nagyon örülök, mert a bal mellemet már megint sikerült elég csúnyán kiharapnia.

meteor
 
 


Csajok, most már bátran kijelenthetem, hogy Milán jár. :D Ki- be járkál a szobából a konyhába, és szépen stabilan. Hát még nem fut, de tök ügyi. Na most jól felpörögtek az események nálunk. :-) És annyak örülök nagyon-nagyon, hogy épp itthon vagyok szabin és akkor történt ez. Nem a bölcsiben, más előtt. :-))))))))
Segítsen valaki, hová tudok feltölteni videót? Mert meg is örökítettem. :-)
Vendég
 


Helló!

Jól vagyunk, hétfőn már ovi, kell még egy-két dolog...Pl. nem találom a zsákját...jellemző, asszem vehetek újat. Még jó, hogy az ágyneműt visszavittem, mert tuti azt sem találnám most. Noinak bújnak a "vámpír" fogai, de most épp csönd van, csak d.u. nyűgös.

Cumi: na, náunk ez nehéz ügy... Máté még mindig cumival alszik...Már próbáltam sok mindent, de még az se hozta lázba, hogy kaphat egy tök új traktort. Most elvileg megdumáltuk, hogy a Jézuskának odaadja, és akkor kap szép ajándékot tőle. Meglátjuk! Noi is avval alszik, így még nehezebb lesz, mert elcsórhatja Noi cumiját is...Talán őt is le kéne szoktatni, de ez még macerásabb..

Tízórai: Hát, én mindig tök jókat kaptam, ,mégis elcseréltem, és ettem ami a suliban volt...Talán el voltam kényeztetve, és azért nem kellett. Emlékszem mikor Anyu tök ideges volt, otthon várt a finom ebéddel, én meg bekajáltam a "tejbár"-ba, turmix, hamburger párosítással...Azóta is imádom a "műkajákat". Én fordítva működök, sajna...

Benianyu: irigykedek, minden nap felmosol, finom tízórait csinálsz... Na, én álmaimban vagyok ilyen...

Mentem, most csak ennyi, bocsi.

KépKép
KépKép
colett77
 
 


Kimi!

Gratula!

Andi!

Visszatérek egy kicsit a dobáláshoz. Lehet, hogy életkori sajátosság, de az meg az én elvem, hogy vannak dolgok, amiket nem dobálunk pl. kaja. Mondjuk lehet, hogy megtanulja gyerek, hogy rád mindig számíthat, ha 152* dobál, és adod vissza, akkor még azt is, most bocs, hogy mekkora "lúzer" vagy, mert Te 152* is visszaadod, akkor is ha neked ez fárasztó.

Én bizony nem adom vissza, ha kaját dobál addig evett stb. Lehet nincs meg a biztonságérzete, hogy visszaadjam a májkrémeskenyérkatonát, és emiatt csalódik bennem, de ez van.

Egy példa, elég facsart kacsa: buszon ülök (kb. 5 éve) szemben egy nő, Kingányi gyerekkel. Gyerek rugdossa a térdem. Elsőnek még nem szólok. Másodjára sem. Harmadjára szólok az anyának, aki kissé elhúzza a száját, majd arrébb teszi a gyerek lábát. Gyerek visszatornázik, és megint rugdos. Ekkor megint arrébbteszi a lábát. Ismét egyre erőteljesebben kaján vigyorral rugdossa a térdem. Erre mit csináltam, megfogtam a gyerek lábát, és én rászóltam, hogy ha még egyszer megrúg, akkor én az ő anyukáját fogom megrúgni, és az bizony fájni fog neki és sírni fog. A gyerek kb. ilyen fejet vágott: :shock: az anyja meg felpattant, és egy cöccenés után közölte, hogy inkább leszállunk.

Kicsit durva voltam, de már kicsit felment az agyamban a víz. Én nem akarok idáig eljutni. Ha rugdos, akkor értésére adom, hogy NEM. És ez már régen elkezdődött (növényevés, drótrágás, verekedés, harapás...), mert a dobálás az nem annyi már, hogy ledobom fölveszed vagy üvöltök, hanem úgy tesz, mintha dobálna, majd jól kiröhög. Tehát ez igenis mély fifika, és határpróbálgatás. Ismétlem nekem itt vannak a határaim, szűken. Evvan. :roll: Néha azt gondolom, hogy aki megmagyarázza, az vajon kipróbálta a 152* visszaadom módszert? És mi lett belőle???

Egyéb dolog, én mélyen nem értem a Gordon módszert, pl. nincs büntetés, de dícséret sem, a példamutatás is homályos, nem kellenek példaképek stb. Na mindegy, ahhoz mélyebbre kellene ásnom/olvasnom. Valaki tanulmányozta mélyebben?

tjuca
 
 


Sziasztok.

Gyorsan pötyögök, mert amilyen mákom van, hamarosan befutnak öcsémék, és el leszek innen paterolva.
Ma megkaptam a szobafoglalásos papírt, októberben Gárdonyba megyünk hármasban egy hosszú hétvégére. Kivi leszek Petire, hogy fog viselkedni.
Ma leadtam a telcsimet szervizelni, remélem, csinálnak vele valamit.

Bénianyu, a fogakra reagáltam, ugye Petinek négy foga van, és a múltkor mintha láttam volna egy recét az egyik felső kettesnél, de most nem látom, így vaklárma volt. :)
Gabival egyetértésben én az ujjszopást nem preferálom, akkor inkább a cumi, mert az csak egy tárgy, elvehető, de az ujjával nem tudsz mit kezdeni, sose tudod, lehet, hogy tízévesen is szopja valaki az ujját, max. titokban. Mondjuk nem tudom, hogy mennyire lehetséges az átszoktatás…
A szenvicses ötletek tetszenek, mondjuk ezek szerint Blani nem lesz kajás a suliban? Vagy már csak ebéd jár a gyereknek alsóban is? Mert ugye, mikor én voltam iskolás, akkor itthon volt reggeli (ami nagyon fontos), kisszünetben tízórai, nagyszünetben ebéd, tanítás után, a napköziben meg uzsi.
A gusztustalan kajákról annyit, hogy nálunk öcsém régebben azt mondta Peti házikosztjára (brokkoli-karfiol-répa-csirkehusi jól lemixelve), hogy úgy néz ki, mint a kaki. Mondjuk olyan is volt színre… :D
Hát nem akarlak elkeseríteni, de a mai világban én nem lepődnék meg, ha lenne egy-két kemény gyerek Blani osztályában. Jó, ha nem is most, de a későbbiekben úgy is ki fog lógni a lóláb.
Tornacipő: szerintem mindegyik büdös, vagyis új, műanyag szaga van. Na meg hidd el, mindenkinek olyan lesz, még az sem kizárt, hogy a sok büdi között Blanié is az lesz idővel. :D
A kenyeres sztorin jót mosolyogtam. Nálunk Peti az igazi kosarat hurcibálja a lakásban, és abba pakol be és ki.

Kimike, hát ezek szerint nekem már általánosban is volt érzékem a pénzhez, én sosem irigykedtem a társaimra, hogy ők ezt vagy azt vesznek. Én mindig vittem a szendvicseimet (felsőben, mert ugye alsóban még kaptam kajcsit), és szerintem középsuliban sem vettem soha semmit, ha meg igen, szerintem egy kezem elég volna hozzá, hogy megszámoljam, hányszor gyarapítottam a büfé kasszáját.
Vicces, mert nálunk pont fordítva van a helyzet, mamám minden kis zizzenésére még mindig adná a cupát Petinek, de az én rendes fiam, ha kérem, ideadja, felteszem az asztalra, és nem is kéri vissza. Egyébként a cuminak és az ujjszopásnak is az a lényege, hogy megnyugszanak tőle…

Marcy, hát nekünk most viszonylag rossz éjszakánk volt, Peti aludt ugyan negyed tíztől fél nyolcig, de nagyon sokszor felsírt, de mindig csak a cumi kellett neki. Nem tudom, mi volt vele.
Hm, irigyelni valakit azért, mert panelban lakik… :D Egyébként van abban vmi igazság, amit írsz, mi itt elég sokat játszottunk suli és tanulás után a ház előtt. Mondjuk itt és a szomszéd házban sok korombeli lakott (lakik), így volt kivel összejárni, bandázni (persze a szó jobb értelmében).

Gabella, igen, én is néztem, hogy nincs ár a honlapon. Sajna nem divat az árat is „reklámozni”. Mondom, én itt láttam Szegeden, de gyanítom, a saját boltjában olcsóbb, mint itt.
Mondjuk én tegnap előtt vettem Petinek zoknit, és megnéztem a kiscipőket, szandálokat, mind 2000 Ft alatt volt, harántemelés, bőr belső, kemény sarok, stb. Zárt volt az eleje, amolyan száraz őszi viselet. Csak épp nem volt egyikből sem 23-as. :(
Lackó pelusleszoktatós dumája haláli!
Hallod, el ne tűnj. Szerintem itt mindenki „kavarja a szart”, már a kevésbé klasszikus értelemben, végül is mindenkinek a másé büdös úgy általánosságban, ez ellen nem lehet tenni, és szerintem itt vagyunk annyira felnőttek, hogyha valakivel tényleg bajunk van, azt priviben elintézzük, de én úgy látom, hogy ez még messze van. Ugye csajok?

Juca, vicces, de Peti mostanság fedezte fel úgy igazából a lábujjait, és előszeretettel akrobatizál reggel vagy este, mikor issza a tápiját. A cumisüveg tetejét ráteszi a lábujjaira, és úgy mozgatja, és bámulja, mint borjú az új kaput.

Lreta, hát nem hiszem, hogy a a cumi-ujjszopás viselkedésminta örökölhető. :) Én szerintem nem voltam cumis (ezt abból vonom le, hogy a kiskori képeimen egy cumit sem láttam), az ujjamat sem szoptam, vagy ha igen, akkor elég kicsinek csak, mert nem emlékszem ilyenre. Öcsém viszont nagyon cumis volt, sőt neki még cukrozni, később mézezni is kellett, mert natúron nem volt az igazi. És mielőtt jól elcsodálkoztok, semmi baja nincs a fogainak!

Meteor, nem szívfájdításnak, de Petinek van itthon egy rakás demótelefonja, de azok annyira nem érdekesek ám, mint apáé, anyáé, bátyóé vagy a mamáé. :) Anyukám a kártyás telcsijét már nem is nagyon használja, a gyerek játszik vele, imádja a csengőhangjait.

Na léptem, hamarosan indulok Petiért.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Kimike, videófeltöltés: http://www.videa.hu/main.php

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Gab!

Ugyan ne menj el, vannak csörték, de azért csata nincs. A cél közös, BOLDOGulni a kölkekkel, csak ugyi mindenki másképp csinálja...

(Ja Exre reagálva, büdösben még nem fagyott meg senki!!! :lol: úgyhogy maradj a jó kis melegben.)

tjuca
 
 


Gab!

Nyugi, írva minden kicsit más, mint élőszóban. Kimike nem sértődős :lol:


Juca!

Két dologról beszéltek Benianyával - a dobálás mint skill fontos, eleinte hagyni kell, hogy kipróbálja, megtanulja, milyen az. Kaját dobálni nem szabad, amiről le kell beszélni a csemetét.
Egyébként kitűnő a rugdosós példád, barátaink csodálatosan nevelt csemetéje egyszer úgy arcon rúgott, hogy szikrázott a szemem. Felkiáltottam, és rettentő dühösen ott hagytam a szobában, ahol az esemény történt. De előbb még közöltem vele, hgoy ez fájt, és ha így viselkedik, eszem ágában sincs tovább játszani vele. Nagyon meglepődött, és soha többé nem ütött vagy rúgott meg. Nagymamáját - mint később megtudtam - még egy évvel később is pofon ütötte néha. Kiderült, hgoy senki sem szólt neki, hogy ezt nem szabad, mert fáj a másiknak. No comment...


Éjjel Misinek úgy bedugult az orra, hogy egyáltalán nem kapott levegőt, csak a száján :cry: Úgyhogy fél egytől fél órán keresztül nyugtatgattam, spricceltem az orrába (utálja persze), meg beüzemeltem az illóolajos párologtatónkat Salvus vízzel és pár kristály menthollal. Aztán megnyugodott, bekéredzkedett az ágyba és reggelig aludtunk. De nagyon ijesztő volt, ahogy kapkodta a levegőt... A feneke is vérvörös, már csak körömvirág krémmel kenem, és persze fosik is szegény... a 10. foga kb. félig van kint (bal alsó őrlő), és a 11. kb. negyedik (jobb felső őrlő). Szurkolunk nekik nagyon, hogy hamar kijöjjenek!

Kata

Kép
wkata
 
 


Bocs...
negyedik=negyedig - szóval egy csücske áttört, a többi még nem

Kép
wkata
 
 


Sziasztok!

Alig bírtam visszaolvasni az elmúlt napok termékét!

Előszöris köszönöm a gratulákat!

A kaja témához lenne kérdésem: Andris már 2 hónapja 10 kiló. De van, hogy néha csak 9,7-8. De nagyon eleven, nyurga, sokat eszik, szerintem minden rendben vele. Reggelire tápit kap, tízóraira kenyeret, meg gyümölcsöt, ebédre főzeléket (heti 2-szer húst - ez szerintetek nem kevés?), uzsira tejterméket/vagy gyümölcsöt, és vacsira megint tápit. De jó húsban van. Van esetleg tanácsotok?

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Sziasztok!

Bocsi hogy csak ilyen ritkán irok, de nagyon elfoglalt vagyok mostanában. A sooook meló...meg az Ádika.

Örülök hogy a meglepis babafotókkal sikerült egy kis örömet szereznem Nektek, ha valaki szeretne bekerülni, továbbra is bátran küldjön nekem fotót az email címemre.

Mi jól vagyunk, noha eléggé szanaszét. Most épp itt van nagynénikém mert kiküldetésben leszek hétvégén, el kell utaznom egy anyagot megcsinálni holnap reggel s csak vasárnao jövök haza.

Vannak Ádinak új szavai! Sorolom!
Dinnye,csúszda,hinta,tinta,Ádám,tudó(tudom),kukó(kuka),te(tea)
abdan(labda), gamb(galamb),Jutababa (Lucababa,Ádám szomszéd kisbarátnője, ebből szerelem lesz.:-)

Bocsi hogy önző módon most csak magunkról irtam.

Oriandy,válaszoltam a leveledre!!!!!

Puszi

Kitti
kittiésádám
 
 


Gabella, csak most olvastam mit írtál. Tőlem aztán igazán nem kell bocsánatot kérned, mert nem bántottál meg. :) Lehet, hogy kissé hevesen írtam le, amit írtam, de érzékeltetni akartam, hogy a ujjszopás nem olyan dolog, amit a szülő eldönthet, hogy adom-nem adom, engedem vagy sem. Meg azért is hülyeség ezen vitázni, mert engem nem is frusztrál ez, elhiheted. Már csak azért is, mert ami bántott, azt mindíg megosztottam veletek, ilyen volt a járás is. No de nem akarok ellentétet, azt pedig végképp nem szeretném, ha befejeznéd a fórumozást emiatt, ne hülyéskedj! :roll:

Benianya, köszi a receptet. :-)

Klarka, szerintem jó súlyban van Andris. Én hetente többször adok húst, de nem tudom végülis, hogy milyen gyakran ajánlott. Esetleg kérdezd meg a gyermekorvost vagy a védőnőt.

Érdekes, amit írtatok a gyerek viselkedéséről. Azért azt nem érdemes elfelejteni, hogy egy gyerek mégis csak egy gyerek, és nem egy minifelnőtt, mi is voltunk rosszak, elevenek, hisztisek stb.
Vendég
 


Colett! Üdv újra!
Hát mindennap felmosni muszáj, mert Beni etetése után 2 méteres körben enyhén szólva sem marad kulturált a környezet. Hát tizórait meg kénytelen leszek csomagolni,mert nincs büfé a suliban. Ez még nagy kihivás ám! Sejtem, hogy Benivel a cicimen, vagy a lábamba kapaszkodva kenegetem majd reggelente a kenyeret. Fúúú.

Juca! Persze, hogy nem kajára gondoltam, hanem pl. a járókából kidobált játékokra, vagy a kiságyból kidobált állatkákra.
A kaja szent!!!!Még a mancsingoást is nehezen viselem, de majd csak megtanul enni.
Nem árt ha a telefonodat sem dobálja, sőt ne is vegye kézbe.
Ugyanez vonatkozik a Tv irányitóra is, meg a kulacsra babakocsizás közben. Stb.
De vajon honnan érzik, hogy apa kifuserált telcsije nem az igazi,meg hogy a régi, rossz távirányitó nem az igazi?

Rugdosás, én sajnáltam volna a gyerkőt, mert nyilván komoly nevelésbeli gondok voltak náluk. Inkább megfogtam volna a lábát, megcsikiztem volna:” héé, mi ez a két kis virgonc ördög itt, sziasztok, hová mentek stb?Képzeljétek, hogy ez a rugdosás fáj ám a másiknak, tudtátok?” stb.
Még le is állt volna lehet, szerintem nem foglalkoztak eleget a gyerekkel, és így akarta magára felhivni a figyelmet.
Játsza a játszmáit már, épp az anyja ellen, merthogy ez nem is igazán ellened szólt, Te csak eszköze voltál.
Mondjuk én alapból az típusú ember vagyok, aki szeret a dolgok mögé látni, rögtön azon gondolkodom, miért csinálhatja. PL. volt hogy egy kollégám tök bunkón, bántón beszélt velem, noha semmi oka nem volt rá, és mielőtt gondolkodtam volna, szinte reakcióidő nélkül megkérdeztem: te valami baj van? Segithetek? Erre elbőgte magát hogy összeveszett a férjével. Gondolom ha megsértődtem volna, netalán durván visszaválaszoltam volna magamra véve amit nem is nekem szánt hónapokon át tartó ellenségeskedéssé fajulhatott volna a dolog.
Ma már erre tudatosan figyelek is, pl, mikor egyszer rám morgott a buszsofőr ésláttam hogy bal lábbal kelt fel-odahajoltam hozzá: jéé, nézze csak milyen szépen süt a nap, naaaa mosolyogjon már!!Ééés mosolygott.

Na, azért azt se hagyjuk ki, hogy itt mindannyian tettünk volna valamit az anya helyében.

Nem tudom elképzelni, hogy bármely gyerkő is eljutna a 152-ig,a dobálásban, max 10 lehet ha játékról van szó, legalábbis remélem,s ekkor új játékot kezdeményez, vagy az anya teszi ezt.

Szerintem a Gordonban van dicséret! Hát annyira mélyen én sem tanulmányoztam, de meggyőződésem, hogy dicsérettel, sok-sok szeretettel, jó példával lehet, érdemes gyereket nevelni. _De nem szenteknek. Igen is van hogy rossz passzban vagyunk, olyan is van h összeveszünk, konfliktus van, a lényeg h lássa a kimenetelt, a kibékülést, a konfliktus megoldását.
A példamutatásnál arra gondolok, hogy ne verje agyba főbe egymást a két szülő, miközben büntei a gyereket mert verekszik. Ne követelje meg a rendrakást a gyerektől, ha ő maga tök trehány.
A Gordonból arra emlékszem, hogy milyen jók az én üzenetek:
Azonnal pakold el a játékaidat, mert kikapsz, mekkora rumli van a szobádban!Helyett:
Szeretném ha elpakolnál a szobában, mert most rumlisnak látom és nem tetszik, és ha lesz hely vonatozni is tudunk együtt.

Férjjel:
Olyan disznó vagy, hogy már megint idevágtad a kanapéra a zoknidat,…stb te ilyen vagy meg olyan vagy vagdalkózás
Helyett:
Nekem olyan rosszul esett mosogatás után lehuppannék a kanapéra és beleültem a zoknidba. Megtennéd h legközelebb a szennyestartóba landoltatod?
Na valami ilyesmi, bár szerintem nincs család a földön, ahol ez mindig működik.

Háát a büntetésnek én sem vagyok hive!Még soha nem szült jót, szerintem nincs eredménye, csak lázadást, ellenállást vált ki. Még a kutyákat is jutalomfalattal tanitgatják.
No, jó kamaszoknál lehet, hogy bele bele fér,- most hallottam egy rokonról ,3 ból bukott, eltiltották a számitógéptől, aztán a bicajtól büntiből. De, mit csinált? Ellopta az anyja pasijának a vadi új cangáját és jól összetörte, na igaz ezt véletlenül, de a csórás durva nem?
Nem tudom én büntetnék-e.
Juca Te már büntetted Kingát?

Wkata, jó a rugdosós példád, és tök jó, hogy kimentél a szobából. Neem hiszem el, hogy senki nem mondta meg neki h nem szabad. Durva.

Ex! Ebéd és délutáni uzsonna jár a suliban, reggelizik otthon és csomagolt hazait visz tizóraira. Itt 8-16 ig van tanítás, nincs napközi.

Gab! Lackó dumája, hogy van a boltban nagyobb- hát kifeküdtem.

Ne lelkifurdizz már,hééé!
Szerintem senki sem megsértődős itt. Tök természetes, hogy egyes dolgokról másképp gondolkodunk. És itt nincs jó vagy rossz, mindenki máshogy éli az életét, más az értékrendje, más a fontossági sorrend az életében. Szerintem tök jó dolog egymás véleményét megsimerni azon túl, hogy tök jó ötleteket adunk és kapunk egy csomó dologban. Meg megerősitéseket, hogy jé ő is így csinálja, az ő gyereke sem beszél, jár még, jé ő is cumizik, jé ő is szopja az ujját. Aztán persze nem lesz két egyforma leszoktatás, ebben már most biztos vagyok.

Wkata! Tényleg más élő szóban. Én szeretem látni a beszélgetőpartnerem szemeit, arcá, hallani a hangsúlyt. Itt ezek a kis fejek valamelyest segitenek, de még így sem az igazi. :shock:
Misinek drukkolunk! Fú, de rossz lehet nézni h a gyerekem nem kap levegőt!Szegényke! :?

Klarka! Én aki bionak meg vegapártinak számitok itt, is többször adok már húst. Valamilyen formában majdnem minden nap kap. Vagy reggelire sonkát, vagy ebédre pipihusit. De szerintem ez nem kell hogy összefüggjön a súlyával. Egyszerűen a fehérje, meg a vas meg mittomén mi miatt fontos. Lányok, van aki ehhez jobban ért, irjatok már valami okosat. Felnőnek a vega gyerkők is, de szerintem 7 napból ,csak érzésem szerint-5 husis nap az ideális nem? Ezt csak gondolom ám.
Én heti 1 zöldségnapot és gyümölcsnapot mindig tartok, hogy pihenjen a bélrendszere. Ez pont ma volt.

Kitti!!De jók ezek a szavak! Nagyon irigyellek, édes lehet, zene füleidnek hallani mi?

benianya
ákosbenianya
 
 


Hali.

Bénianyu, nincs kedvem visszakeresni, de azt hiszem Te kérdezted, mi lesz az Emberi történetekben. Szóval egy kislányról lesz szó, van valamilyen betegsége, ami felélte a végtagjait, így most se kezei, se lábai nincsnek, csak protézisei. De valami nagyon szép a kislány, de egyébként is, nekem még a bemutató is szörnyű volt.
Evés: nálunk Peti még a kanalat is ritkán kapja kézbe, nálunk nincs etetőszék sem. Azt hiszem, a másfél éves kor nálunk ebben lesz mérföldkő, egyszerűen kiülünk a konyhába, kanál a kezébe, azt hadd szóljon. :D
Aham, így már értem a tízórait.
Nálunk van bünti, ha nagyon kiakadok rajta, beteszem az ágyába (azt hiszem, Juca írta, hogy ő is valami a hasonlót tesz), ott bömbizik egy kicsit, aztán kiveszem. Van kézreverés is, nálunk van hatása. Én nem vagyok sajna olyanfajta, hogy elmondom egyszer-kétszer-háromszor szépen, aztán kicsit erélyesebben, és ha az se hat, akkor jön a nagyobb irgum-burgum. Most már néha eljutunk odáig, hogy megérti a nem szabadot is.

Klarka, szerintem teljesen normális Andris súlya. Az meg, hogy stagnál, nem meglepő, ha többet mozog, és nincs kalóriatöbblet (ha nem igényli, megtömni úgy se tudod), akkor nem fog hízni. Amíg az orvosotok nem lát ebben kórosat, ne aggódj. Egyébként nálunk Peti minden nap husis házifőzit kap ebédre, és husis boltikaját vacsira.

Kitti, igazán fejlett szókincse van a fiadnak! Hát nem tudom, velünk mi lesz, azt hiszem Peti, mire megszólal, már mondatokban fog beszélni.

Wkata, hajrá fogak, hajrá fogak!

Na megyek, mert vár a féjrem, és még fogsika is kell. Habár a horkolásból ítélve kár sietnem...

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ex! Nálunk az ágy a jóizű, kedves, illatos álmok, az alvás, a pihenés helye, semmiképpen nem keverném meg a gyereket azzal, hogy olykor meg a büntié. Este aztán hogy feküdjön le szegény oda nyugodtan, ha benne él, hogy du. ide még büntiből vágtak be, akkor most meg aludjak itt jót? Én a helyében nem érteném a dolgot, és nem akarnék az ágyban maradni.Mert az ugye bünti.
Ha ráütsz a kezére, akkor nem is mondod majd neki soha a játszón, amikor üt, hogy nem szabad. Valszeg azért fog ő is ütni, mert mérges lett, mert úgy gondolta, hogy nem szabad azt tenni amit a másik gyerkő tett. Alkalmazza a tanultakat.
A határokat úgy is feszegetik, igy tanulják meg mit szabad és mit nem, muszáj döngetiük a kapukat, hogy megtudják télleg zárva van.
Én úgy érzem egy szemvillanásból, a nem szabad, vagy most már elég legyen mert nagyon mérges vagyok hangsúlyából érzik, hogy na most állj, nem kell ehhez bünti. Úgysem tudatosan csinálnak ők még rosszat. Azért irtam, hogy más ha egy kamasz direkt rosszat tesz, mittomén összetöri a társa szemüvegét szemétségből, na akkor én sem tudnám megállni. Bár nyilván annak is van oka, csak megkérdezném miért csinálta. De ezek a porontyok még csak tapasztalni akarnak, bőven elég nekik egy kis irgumburgum, értik ők azt.Vagy inkább érzik, mint értik.
Lányok, ti mit gondoltok?

benianya
ákosbenianya
 
 


Ex! hát már csak ébreszd fel a férjed! Főleg,hogy nincs is minden nap otthon!Hát legalább legyen mitől kifáradnia és horkolnia kidőlve!Szép éjszakát! :oops:

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Próbáltam olvani, 1 percet sikerült. :(
Igen, csak dobozos gyümölcsöt eszik, de múlt héten 1 kanállal sem evett. Most ismét eszi. Én mindent a fogára fogok, kijött lvégre az 5.!

Tegnap: Nagyon hosszú nap volt. Idegesítő, hogy 4 óra, mégis az első terhelést 10.40-kor kezdték el, fél 9-től. Addig tanulók gyakorlatoztak rajtunk, meg rossz helyre küldtek...szóval 2-re értünk haza, teljesen kimerülve. Apa hazajött, de visszahívtam, mert Vencel nagyon élvezte az ottlétet, mindenhová be akart menni (kórtermek, nyitott nővérszobák)Ö és ha nem engedtem, hisztizett, így nem tudtam pisilni, enni, űrlapot tölteni stb. Szóval ő élvezte, mi kipurcantunk...túlpörgött, nem akart itthon aludni. Ott szundított 20 percet, de fel kellett kelteni rudibelsőt enni. Ugyanis a tejből csak 1 kortyot ivott, utána öklöndözött tőle, erőszakkal sem ment le.
Hétfőig terhelnem kell itthon tejtermékkel, aztán vinni székletmintát, aztán ha az is negatív, ismét 1 hét terhelés tejjel. Ja, mert kiütés sem lett tőle ott, szóval az első felvonás sikerült, de ugye nekünk véres kakiban nyilvánult meg. Az a ciki, hogy bármi van, orrfolyás, tüsszentés, vinni, kell, mert bármi allergiás tünet lehet és most a sotén vagyunk állományban. Persze pont most dugult be az orra, köhög is, de 3 napja beteg mama volt nálunk, meg kitakarózik éjjel...szóval nem tudom, vigyem-e. De majd hétfőn inkább, a kakival.
Szóval röviden,zavarosan ennyi. Puszi mindenkinek. És bocs, hogy csak magunkról, de így is 2 felvonásban írtam, mert vissza kellett ciciztetnem, most a nagyágyon alszik, remélem nem esik le. megyek én is, csak fogat mosok.

Mári

Kép
mári
 
 


Andi!

Igen. Példák: dobálja a kaját. Röhögve, szemembe nézve stb. Elmondtam, hogy kész, ha ledobja az volt az utolsó. Volt, hogy kimaradt a vacsi. Másnap reggel többet evett, nem volt hiszti, se sírás, és vigigdurmolta az éjjelt. Nyilván, ha éjjel nyivákol valamit kapott volna, de nem volt baj. Ismétlem nagyon jól tudja, hogy mi lesz, már annyiszor mondtuk, és meg sem lepődik, ha kivesszük, és finító, és mi még eszünk, és nem kap.

harapás: olyan szinten harap, hogy Petinek megharapta az anyajegyét, és tiszat fekete lett a véraláfutástól, mindezt pólón keresztül. Ez nem játék, itt nem lehet tutujgatni, mert a hosszas magyarázkodásra csak röhög. Megharapta az apját, engem, és Petit is. A jajra csak nevet, mert azt hiszi játék. Ugye, ha neki fáj, akkor visít, mi meg azt nem fogjuk prezentálni. Így most lehet leugatni, de volt, hogy nem túl gyengéden visszaharaptam. Na azóta nem harap, vagy ha készül, elég megkoccantanom a fogamat. Ez is egyféle büntetés.

Az ágyába nem tettem, csak amikor ott voltam mellette. De van, hogy olyan hisztit levág, mikor komolyan önveszélyes, a fejét veri a földhöz, no ilyenkor beteszem a járókába ott vagyok, de nem ismételgetem, hogy nyugodjon meg, csak vagyok, és amikor lehiggad csak akkor beszélek hozzá. Van, hogy megölele, és lefogom, mert úgy kapálózik, mintha az élete múlna rajta. Kingával egy napon született Zsombor ugyanilyen 10 perces habzószájas hörgős hisztit vágott le a játszón valami hülyeség miatt.

Viszont: Kinga érti a nemet kis kora óta. Nem tépi a földön a növényt, nem nyúl konnektorba, és ha erélyesen rászól az apja vagy az anyja, akkor megáll.

Igen adott szituációban nekem nem volt kedvem csikizni, mindegy. Tudom, hogy poz. gondolatok, de nem én vagyok az anyja, hadd ne nekem kelljen már fegyelmeznem.

Mennem kell.

tjuca
 
 


Sziasztok!

Kimike: köszi! :lol: Azt hiszem hamar ki is próbálom! Nagy gratula Milánnak.

Benia: 5 napot volt Kornél anyuval és apuval. Nagyon jól bírta a távollétet. Mikor meglátott engem, a nyakamba borult és nevetett. Utána mutatta a játékait és jött a játszás, amíg Peti nem jött értünk és haza nem hozott minket. Az apjának ugyanígy örült. Az 5 nap alatt megtanulta kikapcsolni anyuéknál a tv-t, kinyitni a hűtőt és kivenni belőle a fogára valót, megtanult kanállal enni egyedül. Szóval, fejlődnek ezek a kis manók! Most csak annyi a baj, hogy ha engem nem lát, már keres. Gondolom, most jön ki rajta, hogy nem találkoztunk. A férjem se látta, mert ahogy korábban is írtam, nem akartuk kizökkenteni. Peti is látástól mikulásig dolgozik, nem lett volna jó, ha közben felmegy anyuékhoz, ott marad egy kicsit, aztán eljön. Nehéz volt, de minden simán ment, s ez a lényeg. Anyuékkal egyébként egy héten több alkalommal is találkozik, így talán egyszerűbb volt otthagyni.

Kitti: nem semmi Ádi szókincse. :lol: Nagyon ügyes! Bár a szavak világát azért volt kitől örökölnie!

Bocs, hogy csak ennyire futotta, de a fiatalember ébredezik!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Sziasztok!

Tegnap délután óta most lett internet! :evil:

Ez a fegyelmezés dolog engem is nagyon érdekel. Nálunk nem igazán müködik. A nem szabadra nevet, esetleg megrázkódik és tovább áll egy fél pillanatra, majd ott folytatja, ahol abbahagyta. A kézre verésre egy 10 másodperces sírás a reakció és folyt.köv. rosszalkodás! :shock: :roll:
Viszont kajadobálás nálunk sincs, akkor vége a kajának. A mai ebéd: négy falat után, az ötödiket kiköpte, majd leseperte a földre. Ennyi volt. Cicit még kapott és ment tentézni!
Ha üt visszaütök, ha húzza a hajamat, visszahúzom az ővét (bár elég nehéza félcentis haját!), de müködik, mert abbahagyja.
A mi semmi szókincsünk is nőtt: a séta= tátá, óra= tik ( a tak már lemarad). Van egy Petivel egy idős ismerős baba, aki már megmondja a nevét és hogy hány éves, és rengeteg szónak mondja az első szótagját. Hihetetlen, de hallottam!

Kitti!
Nagyon ügyi Ádi is! Hová utaztál?

Mári!
Mi minden nap eszünk húst, ha máskép nem is, akkor felvágott formájában!

Hajrá Misi! Növeszd a fogácskákat!!!!!!!

Hétfőn évnyitó! Előszedtem a magassarkú cipőimet. A terhesség eleje óta nem voltak rajtam. Háát, alig megy a lábam a cipőimbe! De ha belesántulok is felveszem! De jó, most már egy héten kétszer okom lesz rá, hogy egy picit kicsípjem magam és nőci legyek! ( Jó tudom, egyébként is lehetne, de a játszóra mégsem mehetek kiöltözve, magas sarkúban. )

Veráska!
Nagyon eltűntl! Mi zújs Veletek?

Reni
Kép
prenata
 
 


Anita!

Nem semmi ! 5 nap Konél nélkül! Ügyik vagytok! Én még nem bírnám lelkileg! Bár tudom, hogy hülyeség!

Reni
Kép
prenata
 
 


Szisztok!

Ismét a átyáméknál vagyok és nem is maradok sokáig, de amíg tudok, addig írok!

Ex!!!!
Kérésed számomra parancs! :D
Gab, Ex és minndenki figyelmébe ajánlom, akit érdekel, hogy Dani hogyan ad puszit Mesikének:

http://www.videa.hu/main.php?page=play& ... ei7gUvmCVL


http://www.videa.hu/main.php?page=play& ... mMOFKCf3mn

És két képet is dobnék!

Kép Egy kosár gyerek

Kép Dani új rucija a 29.-ei esküvőre

harapás:
Dani is nagyon harapós lett mostanában. Főleg a gyerekeket (unokatesóját) és a nagyit (anyumat) harapja. Nem tudom, miért csinálja, de az unokatestvére szinte más fél tőle, mert a múltkor pl. úgy megharapta az ujját, hogy vérzett.

dobálás:
Kedves kisfiam eddig 2 cumisüveget amortizált le a dobálásával, mire nagynehezen megtanítottam neki, hogy ha már nem kell adja oda nekem vagy tegye az asztalra. Nehéz volt, de sikerült és olyan jó, hogy jöni: Ana!! És nyújtja felém az üveget, vagy látom, hogy odamegy az asztalhoz (és bár alig éri föl) felteszi.

NEM kérdése:
ő is megérti, hogy nem szabad valamit csinálni és ha épp nem huncutkodik, szót is fogad. Ha mondjuk neki, hogy pl. ez a pap távirányítója, ezt nem szabad elvenni, akkor otthagyja és nem nyúl hozzá, stb...

Na asszem egy kicsit lépek, ha tudok, még jövök!
Pusz!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Andy!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon cuki Dani! Pusz neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Többiek, köszi, nem is gondoltam komolyan, hogy lelépek, csak olyan nyűgös voltam tegnap! :?

Most viszont nincs időm, ovira keresem a motyókat.

Puszka mindenkinek!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


ÁÁÁÁÁ. Na most írok ide, és elszáll, még jó, hogy nem volt sok.

Szóval, csak felületesen olvastam, de a lényeg.

Andy, zabálnivaló fiad van. Édes nagyon. És szupi az esküvős rucija, nagyon fess benne!

Bénianyu, hát ezzel az erővel mondhatnám, hogy nem csukom rá a szobaajtót, mert akkor ott nem fog jót aludni. Érted ugye? Egyébként itt a bezártság a lényeg, azt érzi büntinek. Ja, kézreütésnél van erőteljes nem szabad is.
Sajna, ez van, én nem vagyok báránylelkű anyuka, én harmadjára marhára be tudok pipulni, evvan, ezt tudja az is, aki hozzánk küldte. :)

Szép estét. (és most copyzok, biztos, ami ziher)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!
Dobálás-, "rosszaság"-hoz visszatérve.
A napokban kicsit figyeltem a fiamnat, mert meglepődve olvastam a büntiről, kézrecsapásról, rosszaságról szóló irásaitokat....
Igen Beni is dobál néha, de minden dobálásának jelentése van, ezzel minden esetben csak mondani akar valamit és nem rosszalkodni. Egyébként meggyőződésem hogy egy ilyen kisgyerek még nem tud rosszat tenni, egyszerűen nem tud még aggyal rossz lenni, ez csak a már elkorcsosult felnőtt társadalom sajátja. Ráadásul ugye ismerünk egy olyan mondatot is: "Minden ember eredendően jó".
Van, hogy Beni ledobja a kenyérkockát- sohasem az evés elején, kitapasztalásunk szerint akkor ha pl. szomjas. Ez esetben a kezemben tartott tányért is ellöki, sőt volt, hogy akaratának olyan hévvel akart érvényt szerezni, hogy ki is verte a kezemből a tányért. Mérges lettem egy pillanatra, de esezmbe sem jutott, hogy ne adjak neki tovább enni, mert "rosszalkodik",hisz még alig evett 5 kanállal. Az meg végképp nem jutott eszembe, h rosszalkodna. Inkább magamban kerestem az okát, mit akarhat a gyerkő, amire én nem jövök rá. És bár előtte ivott 1 perccel,tehát szerintem nem lehet szomjas, igeen, mégis szomjas volt. Megitattam és szépen evett tovább. Olykor a kaja felénél kikivánkozó büfinél is ezt csinálja, de mivel pici korától 2 részletben-büfi szünettel szopizott, ezt hamarabb megfejtetteük, így kicsit megemelgetjük a hónaljánál, kijön a büfi és eszünk tovább. Van, hogy megint jön egy dobálós rész, akkor megint iszik. És azt is jelzi, ha már nem kér, olykor szintén tányérellökéssel, kenyérledobással, hagulatától függően. Ilynekor mindig elmondom neki, hogy jó, oké szomjas, de akkor sem dobálunk, kérsz inni?iszik, iszik, viz viz-szavakat mondok, hogy meftanulja az igényeit később szavakba önteni. ( Na itt jön a kinom, hogy még nem beszél... )
Még egy dobálás van nála :reggel kidobja az állatokat az ágyából, ő is ki akar jönni. Mikor kiveszem együtt dugdossuk őket vissza a rácsokon át.
Sőt mostanában a pelenkázóról is bedobál mindent az ágyba és néz utána. Szerintem ez egyszerű tanulási folyamat, nem rosszaság.
Valakihez még sohasem vágott hozzá semmit. Ja, a labdát is dobja-a tesójának.
Ezért furi számomra a bünti. Az meg hogy néz rátok és nevet, csakis az lehet, hogy nem tudja, hogy az nem játék.Szerintem csak a reakciót várja, nem tudatosan roszalkodik.
Kiváncsi vagyok a véleméynetekre lányok, mert a 2. évben nevelünk a legtöbbet, most tanulnak meg a gyerkők viselkedni, jó a tapasztalatcsere.

benianya
ákosbenianya
 
 


Bocs, de azuram is hozzászólt:
Nem biztos, hogy érti az összefüggést a „rosszalkodás” (neki nem is az) és az ágybazárás között. Legközelebb sem fog azon gondolkodni, hogy, ha most dobálok vagy virágot tépek, akkor az ágyban kell dekkolnom, ezért inkább „jó leszek”. A virágletépés miatt mindig mi is rászóltunk erélyesen Benire, de sosem ütöttünk, ha másképp nem ment elvittük onnan. Mostanra már rá sem néz a szobanövényekre, szerintem egyszerűen megunta, már mindnek ismeri az ízét, a tanulási folyamat ezekkel kapcsolatban lezárult. Ha mindig megakadályoztuk volna ebben, még mindig próbálkozna. MEG KELL ISMERNIE A VILÁGOT (VIRÁGOT)! De ugyanez van a kaviccsal, meg a homokkal is. Már egyre ritkábban veszi a szájába. Mindig kivettük, de sosem ütöttünk rá.
Ilyen földhözverős hisztit még sose csinált, ahogy Blanka sem. Talán a hiszti a válasz a korlátozásra, kitörési kísérlet, ha túl szigorúak a határok! (Beniapu)

benianya
ákosbenianya
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?