Hello Csajok!
Én néha jól alszom, néha nem. De rájöttem, hogy főleg hajnalban, olyan 5 óra után tudok jól aludni. Ami nálam azért rossz, mert dolgozom, úgyhogy mire aludnék egy jó három órát, mehetek dolgozni.
Nem baj, ezt is túl kell élni!
domin: igen, én dolgozom. Kezdetben állómunkám volt, úgyhogy az is nagy hercehurca volt, hogy kapjak ülőmunkát. Kaptam, úgyhogy terveim szerint november közepéig biztos dolgozm.
Tornára én is járok, a Szent Imrébe, nagyon szerintem, sztem is jók. Bár nekem olyan kevésnek tűnik a heti egyszer egy óra. De a semminél több!!!
Hogy jártam! Nem fogjátok elhinni!
Kezdetben a Péterfy-be jártam, mert ott volt dr.AKB, akit szerettem volna felkérni szülészorvosomnak. Mivel tudom, hogy pénzéhes doki, (bár nagyon jó) így gondoltam, hogy majd a közepe vége tájékán kérem fel. Pénteken meg is látogattam, ekkor már másfél hónapja nem voltam terhesgondozáson. Felkértem, és tudjátok mit mondott????
NEM TUD ELVÁLLALNI, mert már le kellett adniuk a papírt, hogy kit vállaltak el!!!! Ezt nem akartam elhinni! Az összes péterfys dokira igaz. Ezen én úgy kiborultam, hogy tiszta kétségbeesésben jöttem haza.
A Péterfyt csak dr.AKB miatt választottam, tőlünk három buszmegállóra van a Szent Imre, csak ebbe a kerületbe nem vagyok bejelentkezve. Úgyhogy ezen agyaltam, hogy mi legyen, és szerencsére itt még nem kell fizetni, ha itt szeretnék szülni, de nem ide tartozom, úgyhogy úgy döntöttünk párommal, hogy átjövünk. Kinéztem egy dokit, dr.BB-t, aki ugyan a héten szabadságolta magát, de a jövő héten felkeresem. Már ott tartok, hogy ha ő is azt mondja, hogy nem vállal, akkor ahogy esik úgy puffan alapon fogok szülni, de nekem meggyőződésem, hogy bár dec.29-re vagyok kiírva, Csabám Szenteste akar majd kibújni! Ez elég dühítő lesz abból a szempontból, hogy egy orvos sem örülne, ha ilyenkor riasztanák szüléshez. De úgy gondoltam, hogy ha magánként járok valakihez, az biztosít valamennyire. De most teljesen odavagyok, hogy mi lesz velem?!! Ilyet még nem hallottam!!! Ti igen?
Ti "foglaltatok", felkértetek már magánban dokit?