Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok.

Gyerek alszik. Hát nem igazán fárasztotta ki a fürcsi előtti sétizés...de mindegy. Ja, és egyszer aludt ugyebár a fiatal úr, ebéd után, akkor cirka 2,5 órát.

Mestermoni, na én is pontosan ugyanennyit kapok, de én a kezdetek óta ugyebár. És pontosan ugyanúgy gondolkodom, ahogy Te, annyi a különbség, hogy hiába keresem, egyszerűen nem találok melóhelyet. Már ettől leszek lassan depis...

Lreta, lehet megkövezni, de én úgy gondolom, hogy akinek jár a TGYÁS meg a GYED, az ne dolgozzon. Lehet GYES-t igényelni, az mellett lehet dolgozni. Én még azt is beszüntetném, hogy teljes nyugdíjas dolgozhasson, azért mert rengeteg munkát vesznek el tőlünk, fiataloktól.
Vicces, de a cicás dolog úgy volt, hogy Peti felébredt, mondom, kiveszem magam mellé még egy kicsit pihizni. Kiveszem, leteszem, és mikor visszanéztem, akkor tűnt fel, hogy a macsesz ott posztol a pelenkázó alatt. De hogy mikor ment be oda???

Kimike, hát elvben minden fogkrémre ráírják, hogy ne nyeljük le (mondjuk, ha jól tudom, az Elmex gyerekfogrém lenyelhető), mert árt, hát én ehhez képest 6-8 éves koromban lazán lenyeltem belőle, mert az olyan jó volt, és még élek. Szóval szerintem az a kevés, ami lecsúszik, nem fog ártani!

További szép estét mindenkinek.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


jó estét!

Kimike!
Gyümölcsös triamisu receptem ugyan nincs ( de Juca blogjában valóban van), de istetni szilvás pitét sütöttem a héten. Kár, hogy én nem ehettem belőle.

Ex!
Azért sok teljes nyugdíjas nem véletlen dolgozik. Az én nagyanyám nyugdíja ugyan 70ezer, de mivel panelban lakik, közel 40 elmegy a rezsire, így támogatni kell, mivel ő már nincs topon fizikailag ahhoz, hogy dolgozzék.. Még szerencse, hogy anyámék bírják támogatni és akkor a másik nagyimról nem is beszélek. Viszont apám nyugdíj mellett tolmácskodik. Lekörözött már 1-2 fiatalt mind fizikálisan és alkalmazkodó képességben is, így őt szivesebben hívják dolgozni. ( Vám, Határőrség, rendőrség)


mi most ketten vagyunk Petivel. Apa dolgozik. Reggel megjön és tovább áll horgászni! :cry:

Reni
Kép
prenata
 
 


Wkata!Köszi a tanácsokat! :P :P :P :P :P :P :P :P Szerintem nálunk most kezdődik ez a kettő alvás sok egy meg kevés, és pont úgy fognak felborulni a napok ahogy nálatok. Ezt kezdte azzal, hogy de. 2 helyett 1 órát aludt, du. 3 helyett pedig 2-t. Ennek az lett a következménye, hogy mint kicsi korában(me má ugye NAGY) 5-6 ig este még aludt 40-60 percet. Ez 3 alvás naponta! Hogy lesz ebből egy? Ráadásul képzeljétek tegnap du. 5 kor elaludt, 6 kor felébredt ivott, de láthatóan álmos volt még, visszatettük és ma reggel fél 6 ig aludt!!!!!!!!!!Du. 5 től másnap reggel fél 6 ig!!!!!Húúúú!!!Ilyet még sohasem csinált. Azt érzem, hogy valami van, zajlik benne, lehet, hogy ez az átállás előtti szakasz? Pont nem jól jön ki egyébként az egy alvásra átállás körüli herce-hurca, mert ugye indul a suli, rángatnom kell a kicsit is.De talán épp ez segit majd a rendszerességben, egyből a sulis időpontokhoz alkalmazkodik. Na, szóval most még kisérleti stádiumban vagyunk.

Sajnálom, hogy olyan fiatalon meghalt a suttogó szerzője. Most már egyre jobban érdekel a 3-as. Holnap nyit a könyvtár, megnézem. Bótban mennyi lehet? 3 ezer kb?

Na, megint kezdődik egy hét. Lassan csak az úton haladó forgalomból veszem észre hogy hétfő van. Gyed. Kizökkenés a körforgásból.

Mestermoni, hát a nagyon rossz, ha az ember nem találkozik emberekkel. Én is hozzád hasonlóan éltem meg az első babával való otthonétet, ezért 2.at csak úgy vállaltam, ha elköltözünk, mert depis lettem magányomban. Ráadásul az elsővel etse 8 ig egyedül voltam , hétvégén is, csak minden 2 hét végén volt ohhnon apa. Itt szülővárosomban annyi inger ér, annyi program, ember van, lassan a randikat is alig tudom összeegyeztetni a kismamákkal, babákkal, családdal, barátokkal. Szóval most élvezem igazán a gyed-et, ezért én még annyira nem kivánkozom vissza a melómókuskerékbe. Jókat alszom du. a babával én is, és van menés is, duma is, de ezt a nagyobb gyerkőnek köszönhetem, mert vele reggel és du. menni kell, + még majd a különórák, edzések, balett, néptánc vagy ami lesz, amit szeretne, ezt még nem tudjuk. Szóval most pörgés van.

Ireta! A para liftben- születés összefüggésre nem is gondoltam. Beni császáros volt, tehát nem került szük térbe, nem kellett átverekednie magát a szülőcsatornán. Akkor ez mit jelenthet? Nem nagyon hiszek én már ilyenekben, mert egyszer vhol azt olvastam, h a császáros babák nem mernek átmenni, bemenni az alagútba, Beni meg simán bement és végigment a sötét alagúton. Szóval nem tudom mi lehet. Talán a mozgás, ahogy elindul a lift? Lövésem sincs.

Üdv néktek
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 

 
 

Jóreggelt mindenkinek!

Most, hogy Noémi jól alszik végre az allergiám miatt nem tudok aludni. Nagyon kész vagyok, fél éjszaka kint tüsszögtem a nappaliban.

Ex: Hidd el, ha olyan anyagi körülmények közt lennénk én sem akarnék mindenáron dolgozni, de sajna nagyon kellene a pénz. A gyes mellett meg nem kapnék annyit, mint most, mivel nem teljes állásról lenne szó. Na mind1 úgysem lesz belőle semmi.

Benia: Hát akkor lehet, hogy csak szimplán liftezni nem szeret. A suttogó 3. része 2800 pénz ezért én is inkább könyvtárból vettem ki. Nálunk ugyanis családi letiltás van a könyvesboltokról, mert mindketten könyvmániások vagyunk. Rengeteg könyvet vettünk, de akkor métg volt időnk olvasni:)))

Kép
Kép
lreta
 
 


Munka: ebben én is radikális vagyok. Ha egy nyugdíjas dolgozik, akkor induljon egyenlő esélyekkel, értsd nem kap nyugdíjat, "csak" fizetést. Máris sok "tököm lököm" minisztériumi és közszolga menne haza semmittenni. :-) Szerintem sem fair, hogy gyakorlatilag két fizut kap...

Ugye nincs pótolhatatlan ember, ha meg mégis, akkor legyen ugyanolyan esélye, mint a fiatal családosnak. Bocsi, akinek ezzel a tyúkszemére lépek, nekem a családomban is van ilyen, és morgok is. Lazán elnézik, ha nekünk nincs munkánk (mármint a kb. ,velem egy
kor
ú koroszt0ály
nak
, azaz0 0az0 u
nc
sit
,esóimnak, tesó
mnak, nekem.
..
)

Bocs Kinga volt. Megyek, melóm van ezer, csak ez úgy kikívánkozott...

tjuca
 
 


Hali.

Reni, őszintén megmondom, nem tudom, hogyan csinálja, hogy negyven a rezsije, mi is panelban lakunk, 15 a villany, 20 a fűtés és a melegvíz, 5 a hidegvíz, és havi szinten egy ezres a gáz, 7,5 a közös. De erre vagyunk öten! És ne is haragudjon a világ, aki 70 rugót kap kézhez, az ne akarjon már dolgozni... Szégyen, hogy a mai világban az idősek támogatják a fiatalokat, és nem fordítva. Szvsz, akinek telik arra, hogy anyagilag segítse az idősebbet, azelőtt le a kalappal, mert ott már viszonylag több a kereset. Sajna nekünk ez még igencsak távol áll, és gyanítom azért, mert sokan "két fizut" kapnak, ahogy Juca is írta, nekünk meg jut egy fél, ha jut.
Ne hari, de ez engem marhára felháborít!

Lreta, na pont ez az. Vmit valamiért. Szerintem örülj, hogy kapsz GYED-et, az gyanítom mégis csak több még csp. nélkül is, mint az én GYES-em csp-vel (a fentebb említett cirka 35 rugónál) és otthon lehetsz Noival. Egyébként miért nem próbálod meg, hogy mondjuk részállásban mennél vissza GYES mellett? Nem tudom, most mennyi pénzt kapsz, de csak talán kijöhetnétek jobban is valamennyivel.

Juca, jól sikerült Kinga műve. Úgy tűnik egy kerékre jár az agyunk.

Bénianyu, jó sokáig bírta Beni az alvást!

Szép napot mindenkinek.

(Ja, kéretik nem kiutálni, de ez az én véleményem, akinek nem tetszik, ugorjon. Köfike.)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Szomorú, hogy igy van. És még szembe is állitja a fiatalokat az idősekkel. Holott az lenne normális, ha minden nemzedék jól tudna élni, és nem golyóznák ki egymást a munkahelyekről. Ha belegondoltok mindkét fél érvei érthetőek: az öregek lehúztak 20-30 évet és oly kevés a nyugdijuk, hogy kénytelenek mellette igy vagy úgy dolgozni, takaritani, telefonközpontozni, könyvelni, szinházi jegyszedőnek, liftesnek elmenni stb.
De! épp ők támogatják mindig a családot, ha lakás kell a fiataloknak kölcsön adnak, dugják az unokák zsebébe a pénzeket, a nagyikhoz mindig lehet fordulni(kár, hogy a mi családunkban anyagilag ez pont nincs igy, de a szeretet többet ér).
Ugyanakkor a fiatalok meg családot tartanak, tartanának fenn és nincs munkájuk. Szóval ez egy ördögi kör, de semmiképpen sem egymást kellene okolnia a két nemzedéknek. Ők joggal várnának el magasabb nyugdijat az egész életen át gürizésért, mi meg joggal várnánk tuti munkalehetőségeket. Háát, nemtom a világ mely országában elégedettek az emberek?
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok! :-)

A héten szabin vagyok, így többet jövök. :-)

És éppen egy vitába csöppenek. Bár a véleménynyilvánítás egy nagyon fontos demokratikus alapjog, most megkímélek mindenkit, hogy kifejtsem a témával kapcsolatban az álláspontomat. :wink:

Könnyedebb témára vágyom. :) Mestermoni, Reni, kérem szépen a tiramisu és a pite recepteket! Köszi! :-)

Katusról van valami hír? Marcy, veletek mi újság?

Írjatok a gyerekekről, kivel mi történik, ki mit csinál, stb. Milán most ismét próbálkozik a járással, 4-5 lépés, és leül, de olyankor nagyon boldog. Mindíg megdicsérem, hogy milyen kis ügyi. Tisztára, mint egy kis őzike. :-) Ellenben a beszéd továbbra is nagyon megy neki.

Megyek főzni. Addig is írjatok! Puszi
Vendég
 


Hát sziasztok lányok!!!

Ismét itt vagyok, 2 kemény hét után!
Az érzelmek és az élmények elég vegyesek, de ígérem mindent részletesen elmesélek nektek! És persze ha jut idő vissza is olvasgatok, bár ma ezer dolgom vam még és csak akkor tudok igazán írogatni, ha Dani alszik!

Most lépek egy kicsit, de nemsokára jövök a kisregényemmel! :D

Pusz!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Andi!

Én speckó nem a jegyszedő nénjét sajnálom (bár ugye kapjon egy kultúrált fizut -> mint amúgy mi is, és akkor nem járna nyugdíj), hanem most darázsfészekbe nyúlok, de mindegy: hivatalokban "dolgozó" szakértő, tanácsadó, tanácstag stb ürgéket, és néniket, akik az égegydta világon semmit sem csinálnak, vagy a 40 éves altábornagy ezer titulussal meg plecsnivel a katonaságnál nyugalmazott tanácsadóként működő hordóhasú Svejkeket, akik havi 4-5 százerzret visznek haza tisztán. Elvi kérdés, hogy aki kidolgozta magát, kapjon tisztes nyugdíjat, és utána vagy vagy, ha melózik fizut kapjon, ha pedig otthon van nyugdíjat, de a kettő együtt kissé cudar. Ugye most senki nem kapja meg a GYED mellé a fizuját, mert szültünk az államnak egy gyereket? Ilyen alapon ugye még jogos is lehetne. :-P Na ugyanez a helyzet a nyugdíjasokkal is. És nekem a nagyszüleim mindig azt mondták, hogy aki tisztességgel dolgozik, az kellően elfárad hatvan éves korára. Mondjuk én amikor dolgoztam, volt, hogy úgy éreztem magam, hogy már mennék is nyugdíjba. :-) Én sajnálom, akinek kevés a nyugdíja, de sajnos pl. az én anyám a fizujából sem visz haza többet, mint 80-at. No ezzel el is dugulok, mert ugye nem ez a topik témája. És bizony nagyon mord vagyok, mikor egy iskolából a fiatalokat építik le, a nyugdíjas meg ottmarad "óraadónak" vagy jó kis szerződéssel. Dolgozzon, ha van hely, és akkor fizuért, ha pedig így nem vállalja, akkor nyugdíj. (A mennyiségen lehet vitázni, de az elven van nálam a hangsúly). No ezzel el is dugulok, mert ugye nem ez a topik témája.

tjuca
 
 


Juca!
Abszolútli érthető és jogos amit mondasz, de ez má csak igy marad. Ezt az ügyet nem mi fogjuk megoldani, nem tudjuk ugyanis. Igy ahogy irtad is, nem ez a topic témája, foglalkozzunk inkább a babóinkkal, akiket nem az államnak(mert az sz.rik ránk), hanem magunknak, maguknak szültünk.

Kimike! Nem vitáztunk, csak mindenkiből kibukott a kevés pénz szülte kesergés, ami most épp a nyugdijas dolgozókon csattant. Beszélhettünk volna mittom én a rabokról, akiknek minden cellában Tv-jük van, márciusban már kapják a paradicsomot, paprikát( mig a kórházban pocakosan 3 hónap alatt 1 db almát adtak, zőccséget meg semmit nyáron!!), minden földi jóval ellátják őket a mi adónkból, még kondizni is ingyen kondizhatnak, oszt jól megöltek valakit, vagy jobb esteben csak gázoltak, sikkasztottak.
Szóval sok keseregnivaló van itt a pénzen, de ettől nem lesznek okosabbak a gyerekeink. Úgyhogy maradjunk inkább a babóknál!
Különben mit főzöl?

Oryandi, olvass, és irj. Üdv itthon.

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianya, lecsót. :-) És te?
Vendég
 


Bocs, csak már máson felpörgettem magam. :-(

Mostantól ignorálom végleg a porontyot, egy bulvár fos lett belőle. :cry:
Ez a bejegyzés nálam végleg kiverte a biztosítékot, de most a nyáron csupa hasonlóan nívós írás jelent meg. Sajnálom, mert van pár ember, akikhez kötődöm, de csak azért, hogy kiidegeljem magam a hülyeségeken nem nézek be.
http://velvet.hu/poronty/2007/08/26/anyuci_felrekefel

Mi egyébként tegnapit eszünk Kingával.

tjuca
 
 


Sziasztok!

Jézus-március, hogy ti mennyit írtatok! Nem is tudom végigolvasni!!!!!!!!! Inkább most írok egy kicsit, aztán majd ha lesz megint időm, olvasok tovább.

Szóval most lehet, hogy engem is kiútáltok, de leírom. Fogalmam sincs, Lackó mióta aludt csak 1-szer, de azt tudom, hogy 2 évesen már csak éjjel aludt. Mesi már régóta csak egyszer alszik, szintén nem tudom, mióta. De mióta nem aludt bele minden szopiba, azóta szerintem csak 1x alszik napközben.

Viszont! Nálunk nincs napirend. Sose volt. Leginkább azért, mert a 29 éves "legnagyobb gyerekemet" se tudom rendre szoktatni. És akkor hogy rakjam le a gyereket, mikor az apja még javában számítógépezik, tévézik, akármi. Nem is fontos nálunk a napirend, mert sokszor zavarba ütközne, pl. mikor elmegyünk tescozni, és ottragadunk valamelyik kollégánál pl. este 10-ig. Van mikor a fürdés is kimarad. És akkor sincs semmi gond. Már rég nem görcsölök ilyeneken. Meg ha elutazunk anyóshoz, ott eleve nem is tudnám betartani, hogy mikor kell aludni, mert az egy óra autózás mindig belekavar az alvásba. Szóval nem érdekel. Esznek, ha kész az ebéd, ha hamarabb éhes, akkor ebédre hideget kapnak, vacsira esznek meleget. Ha hamarabb álmos, elaltatom, aztán legfeljebb korábban kel. Abból sincs semmi, meg ha ugyanakkor alszik el, akkor is a legváltozatosabb időben ébred nemcsak a kicsi, hanem a nagy is. És mi vittük Mesit 4-5 hónaposan lakodalomba, ha nagy ritkán volt lehetőség, mentünk kerti partizni is, aludt a babakocsiban. Nappal is abban alszik, hót mindegy. Szóval szerintem nem csak a munkára lehet igénye a szülőknek hamarabb, mint 3 év, hanem akár néha kimozdulni is. A gyerekek meg bírják a gyűrődést, semmi bajuk tőle.

Alapvetően én is bölcsiellenes vagyok, sőt 2-3 éve még vérig voltam sértve, hogy Lackót be KELL íratni oviba, és bőgtem, mikor otthagytam, hogy mért KELL az én gyerekemet idegenekre hagyni, hogy mért veszik el tőlem, meg hasonlók.

Most viszont örülnék, ha lenne munkám, ha most, akkor most, ha nem most, akkor 2 év múlva, csak legyen! Mert elég húzós a költségvetésünk, ha már anyagiakról írtatok, leírom, én kapok 38000 GYED-et, a párom meg a családival együtt kb. 150 ezret. Szóval húzós. Ebből lejönnek a törlesztők, nem lehet herdálni!

Lackó éjjel végre nem kelt fel a hasmenés miatt, én meg nem is emlékszem, hogy mikor vittem át a helyére Mesit, hogy hogy aludtam el, és mikor, csak negyed 5-kor rezzentem, hogy ég az éjjelilámpa a fejem mellett. Kimentem wc-re, villany lekapcs, aztán meg 2 óra múlva riadtam fel, hogy Laci biztos elaludt, de már nem is volt otthon. Mesi átkéreckedett mellém, aludtunk tovább, aztán meg fél 10-kor mintha hallottam volna, hogy nyílik az ajtó. És tényleg, jött Mama. Hát, én úgy aludtam, mint akit anyonütöttek. De mégis nagyon fáradt vagyok.

Főznöm nem kell, úgyhogy elvagyok, ha Mesi elaludt, megyek dinnyét savanyítani meg sütőt súrolni, végre tudtam venni normális hidegzsíroldót.

Megyek is dolgomra, talán még képeket kaptok tőlem!

Addig is pusszantás!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Juca! A belinkelt cikk: :? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :oops: :evil: :evil: :evil: :evil: :x :x :x :x :x :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Nagyon durva. Sok minden eszembejutott róla, de nem részletezem...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Andi!

Még egyszer utoljára:

ÉN NEM A PÉNZEN KESEREGTEM
hanem, hogy mikor pályakezdő voltam, meg már nem annyira pályakezdő nagyon sokat szívtam, mire volt állásom. És amikor már dolgoztam, mindenhol a közszférában a fennt említett réteget láttam. Nem egy, nem kettő, sok embert. És akkor tele volt a tököm. De a börtönsztori is jogos. Olyat kapjanak, mint a kórházban. Nem jobbat, nem rosszabbat, olyat.

Ha már itt tartunk egyébként én előre rettegek a munkakereséstől, mert gyerekkel ez baromi nehéz lesz. Gyerek nélkül sem volt egyszerű, de most esett az ázsióm.

És a számomra nem szimpi mostani kormánynak volt egy harmatgyengus próbálkozása pont azzal, amit én írtam (vagy fizu vagy nyugdíj), de persze az "ejtőernyős" elvtársak megfúrták. :-(

tjuca
 
 


Sziasztok!

Juca!

Elvi alapon tök egyetértek veled munkaügyekben, de egyelőre Magyarországon élünk, ahol a GYES és sok ember nyugdíja arra sem elég, hogy éhenhaljon belőle.

Ex!

Tehát a ti lakásotok rezsije pont annyi, mint az említett idős emberé, csak valszeg ő egyedül lakik benne. Ha pl. meghalt a társa, akkor adja el az otthonát is, hogy kisebb legyen a ktg?
Ettől függetlenül persze az lenne a normális, hogy a fiatalok találjanak állást azonnal.

Egyébként idős munkaerőknél néha a 40 év tapasztalatot választják és fizetik meg. Pl. könyvvizsgálóknál gyakori, hogy vén, mint az orzságút, de az elmúlt 40 év összes adótörvényét látta, kiskapukkal együtt... Ez meg azért értékes tudás.

Porontyos cikk

Attól tartok a szerzőnek súlyos lelkifrudalása van, és szeretne életfilozófiát csinálni a hibájából.
Egyébként joga van így látni, talán könnyebb neki, ha azt hiszi, mindenki ilyen. Szerencsére nem. Amúgy én is ismerek olyan lányt, aki kb. annyira poligám, mint a kamaszfiúk, és nagyjából olyan okok miatt is - lelkileg eléggé férfi a csaj (ezoterikusan nézve férfilélek), menedzser, versenyző alkat, imádja az autóját, és elvi alapon pasizik. Viszont nem megy férjhez. Nem tudom, akkor mi lesz, ha egyszer mégis megférjül.

Gabi!

Napirendnek akkor kell lennie, ha az embernek szüksége van rá. Férjemnek nincs rá szüksége. Nekem van. Ahogy elnézem, egyelőre Misinek is kell. Fizikailag nem bírta ezt a káoszt (alvással, játékkal, evéssel is volt néha gond), én meg lelkileg. Senki nem ítél el, ha ti tudtok ilyen rugalmasok lenni, és nektek ez így jó, akkor csak pont így szabad csinálni. Nekem ez nagyon tetszik egyébként, csak ennyire azért nem megy nekünk. Ezért próbáltam rajta változtatni.

Puszi,
Kata

Kép
wkata
 
 


Sziasztok Lányok,

jó sokat írtatok a hétvégén, meg is döbbentem mennyit kell visszaolvasni.

Nyugdíj témában sok mindenkivel egyet értek :) pölö Jucával abban, hogy aki sokszázezret keres, vagy normális nyugdíjjat kap, az ne kapja mindkettőt.
Viszont abban is van igazság, hogy aki alig kap valamit az hagy dógózzon már mellette és szerintem egyikötők sem irigyli a munkát a Mekiben söprögető vagy wc-t pucoló nénikéktől...meg a fizut sem.
Ex, szerintem úgy lehet a panelban lakó néninek egyedül is 40e a rezsije, hogy ugye a közös kstg, meg a meleg víz-fűtés az a legtöbb helyen állandó: nem függ a lakók számától, így csak azon tud spórolni, ami ettől független víz, gáz, villany, de sajna az első kettő simán elég magas összeg (régen panelban laktunk 49nm-re ez a két alap ktsg 25-30e- re jött ki)

Mestermoni,
nagyon helyes Gréta, és légyszi írj még, jó egy "idősebb" anyuka tapasztalatiból is okulni (idősebb persze nem egyenlő öregebbel:)))

Bölcsi szitu,
na szóval az a helyzet, hogy szept 1én én is ellátogatok majd a kerületi bölcsi központba és feliratom Pancsit a listára. Így lehet, hogy jövő szeptembertől böcsis lesz a lyányból.
Igazából én nem vágyom annyira vissza a munkába...sőőőőt egyáltalán nem, de ha addig nem jön össze Ketteske, akkor 20e ért nem szeretnék itthon maradni, amikor csak a havi törlesztőrészletünk egy 100as.
Én mondjuk a maximumát kapom a gyed-nek és a férjem sem keres rosszul, de azért csak a rezsi és a törlesztés 160-180e körül van egy hónapban (telefonszámlával együtt).

Most viszont elkezdek szeptembertől egy lakberendező sulit, már nagyon régóta szeretném, de eddig mindig más volt a fontosabb, nem volt rá időm és/vagy pénzem. Most úgy döntöttem, hogy beke kell vágni, mert ennél jobb időszak/alkalom nem lesz.
Szóval ha valakinek lakberendezési tanácsokra lesz szüksége szívesen segítek.
Hetente 2×4 óra, ez alatt vagy anyum fog Pannira vigyázni vagy pedig van egy babamegőrző/minióvi a Mammut-nál és oda kezdem el beszoktatni a csajszikámat.

meteor
 
 


POrontyos cikk:
reggel én is láttam és kicsit felment rajta az agyvízem. Igazából nem a jelenségen magán, mert persze benne van a pakliban, hogy valaki férelép, hanem azon dühödtem be én is (gondolom Juca te is), hogy ő mennyire sajnálja azokat akik nem......mi a fészkes frászkarikáról beszélünk már héééé????....
ha én nem lépek félre, akármennyire is vonzó az XYZ akkor az az én dolgom, az én döntésem, ettől nem leszek se több, se kevesebb és kötve hiszem, hogy lelkibetegebbb lenne az aki nem lép félre így a cikk írója szerint magába folytja az érzéseit, mint az aki ilyen baromságok haátásra félrelép, aztán utána lelkifurdizik.

Azért megjegyzem reggel az Ally McBealt nézve én is szerettem volna a lépcsőn állva foróó csókot váltani a jóseggű ügyvédfiúcskával :) :) :)

Kata, Benianyu,
Suttogó 3 nekem is megvan, de ez a felvesz/letesz módszer annyira nem világos nekem.
Hogy értsétek: Pancsi éccaka ha megébred, csak a cicitől nyugszik meg, alszik vissza. Ilyenkor a cumisüveget/cumit ha kínálom hisztizve dobja el (mindezt félig alva). Feszíti és dobálja magát, amíg fel nem veszem.
A Suttogó ugyi azt írja, hogy vegyük fel, ne ringassuk és ha karban megnyugodott tegyük vissza....ha megint sír vegyük újra fel.
na nekem ott a bajom, hogy karban se nagyon nyugszik meg, de ha mégis amikor érzi, hogy teszem vissza, akkor megint feszít, megint hiszti.

Ti hogy csináltátok?

Ja és nálunk is már csak napközben egy alvás van. Ált. 12-1 körül alszik el és nagyjából 2 órát alszik. Második alvás csak akkor van, ha valami oknál fogva nem alszik eleget az elsőnél/valami felzavarja.
Nálunk van egy nagyjábóli menetrend, de ettől este nélha eltérünk: ha valahol vagyunk vendégségben előfordul időnként, hogy nagyon befárad a Panni, már a kocsiban elalszik és olyankor hippi napot tartunk (nem fürdik).

meteor
 
 


Rita!

Ilyen esetekre írja az T.H. hogy, apuka kezdje meg az éjjeli felvesz/letesz-t. Mert tőle amúgy sem várja, hogy megszoptassa.

Én ezt most kezdtem, és Misi már 3 hónapja nem szopizik, nálam nem merült fel ilyen gond emiatt.

Kata

Kép
wkata
 
 


Nagyjából napirend nálunk is van. Reggel felkelünk, olyan 6 és 10 között valamikor, ok, ezek szélsőséges esetek, alapban 7-8 között kelünk. Reggeli, peluscsere, öltözés, boltbamenés, itthon hőröngés, ha tudtam főzni tőlük, akkor ebéd, ha nem, akkor gyümölcs, vagy szendvics, majd Mesi altatás (12 és 2 között durván) amíg alszik, főzök, mosogatok, miegymás. Ébred 3-4 körül, aztán eszik, játszunk, vacsi, és mostmár azért próbálom a 8 körüli fürdést, utána kis pótvacsi, joghurt, krémtúró, Lackónak kakaó, ilyesmi, és ha jól sikerül, 10 körül szunya. Na ezt kéne előbbre rakni, és állandósítani, mert jön az ovi. Ezért jó lenne, ha ez a hétköznap max. 2 óra eltéréssel működő rendszer megmaradna. De ez ha tanácsadás van, ha később ébred, ha apa itthon van, ha Orosházára megyünk, ha anyuéknál ebédelünk, ha anyóshoz utazunk, vagy ha akármelyik gyerek beteg rögtön borul, de mivel rugalmas mindenki, gondot nem okoz.

Anyagiakhoz, munkakereséshez többet nem tennék, mert folyton felháborodok! Váááááááááááááá!

Csak még annyit, hogy az én párom is katona, de csak egy kis főtörzsőrmester, a már előbb említett nem túl magas fizuval. És a másik oldal, hogy nagyon mérges vagyok, hogy 25 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulást el akarják venni tőlük! (Lassan a honvédség összes előnye elveszik...) Ne útáljatok, csak képzeljétek el, milyen király lenne, ha a párotok max. 45 évesen nyugdíjba mehetne! (Nem is azért, hogy a szomszédban biztonságiőrködjön nyugdíj mellett, de végre csinálhatná a hobbiját, és szerelhetné a számítógépeket kis magánvállalkozásban...)

De váltsunk témát! Vagyis most csak berekesztem, majd még jövök!

Kép
Kép
Kép Kép

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Juca. O.K. belinkelt cucc durva, nem is pocsékolom rá a tintát( :? )
Kaja: kaptunk egy kakast a rononyéktól, tegnap főztem kakaslevest meg kakaspörit, ma is azt ettük. De le kéne már állni, a nyaralás óta folyamatosan zabálok. Na, meg arról sem tehetek, hogy az új kenyérsütő a régi asszonnyal olyan fincsi kenyeret süt, azt biza meg kő enni. 7!!!! kg van rajtam,ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
Estére szigorúan répa ropogtatás.
Már megittam 2 lityi almaecetes vizet.

_Figyu lányok! Szerintetek a bio CLA, bio króm, vagy Bio slim(aranymozsaras termékek) árt a tejcsin át a babának? Nem szopik már mennyiséget, a papirra meg az van irva, hogy nem végeztek kisérletet szoptatós anyákon, tehát nem ajánlják.
Kipróbálhatom szerintetek? Attól jól lehet fogyni.

Metor!Fú, de szuper, hogy lakberendezési suliba jársz!!!!!Hajrá!!!!
Én igényt tartok a tudásodra!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Iskolába készülő anyukáknak gratu!

(Sajna, nálunk a lakberendezőre meg a vámügyintézőre sincs igény... Meg itt még suli sincs... Szóval még egy indok, hogy elmenjünk innen már végre! Ha csak ezen múlna...)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Meteor: :lol: :lol: :lol:

Ez a lakberendező iskola jól hangzik. Mennyi ideig tart és mennyi időt vesz igénybe hetente?
Vendég
 


Benianya: az almaecettől nem fáj a gyomrod? Ha még szopiztatsz, - akármennyit is -, ne fogyizz szerintem.
Vendég
 


Sziasztok!

Gabi!
Itt sincs igény elvileg vámügyintézőre! Elvileg! Gyakorlatilag minden héten lebukik 1-1 vámos, határőr stb.
Én meg úgy vagyok vele, hogy ha ingyen tanulhatok, akkor hajrá! Károm nem lesz belőle!

Ex!
A nagyim rezsije a következőkből áll. A fűtés téma nálunk nagyon lobbanékony téma, mert monopól helyzetben van a helyi hőtáv a díjaival ( korábban kérdeztem is, hogy nálatok mennyi a melegvíz, mert itt közel 2000-et fizetünk 1m3-ért). Állítólag polgármesteri hivatal vizsgálódik. Lassan már 1 éve, mi meg fizetünk továbbra is, sokat.
Szóval fűtés 52nm2-re 27ezer (ezt is hét hónapig fizetjük, holott 6 hónapig van fűtés), villany 8 ezer, közös ktg. 4000, telefon alapdíj kb. 3-3500 (ezt nem tom pontosan). Ennyi plussz a gyógyszerei havi 10 ezer. Így már nem sok a havi 70ezer nyugdíj. Korábban nagyim is eljárt takarítani, amíg bírta magát.

Háát, én speciel nem a Juca által említett "nyugdíjasokra" gondoltam! Hanem a "normál" nyugdijasokra.
Például ott van apám, aki tolmácskodik. Akkor hívják, ha történik valami a határon. Ez lehet éjszaka, hajnalban. Eltarthat 1 órát, de 26 órát is. Van úgy, hogy két hétig nem történik semmi, aztán 3 napot éjjel-nappal dolgozik. Ez főállásban nem érné meg senkinek, mert hol lehet keresni, hol nem. Nem lehet előre kiszámítani, hogy történik e valami a határon. (embercsempészés stb)És egy nyugdíjast jobban tudnak ugráltatni éjjel is. Arról nem is beszélve, hogy apám nagyon élvezi ezt a fajta munkát.

Kisgyerek mellett munkavállalás: háát, igen kemény dió. De én úgy vagyok vele, hogy bár én a maximumot kapom, a férjem nem sokkal hoz haza többet, mint a gyedem. Szóval jövőre muszály munkát keresnem és lentebb kell adnom az igényeimből is ha úgy tetszik, mert a muszály nagy Úr! (szóval nem vergödhetek, hogy kérem nekem diplomám van, nyelvvizsgám és a gyed előtt 200 nettót kerestem Pesten. Ez vidék és ha nem lesz más, akkor elmegyek takarítani is, mert KELL a pénz. A gyereknek ruha, cipő kell, és enni kell stb. Én nem szégyellem a munkát!))

Na ennyit a pénz témáról.


Benianyu!
nem tudom, hogy lehet e szedni ezeket a bio cuccokat, de engem is érdekelne!

Meteor!
Peti is csak és kizárólag cicin alszik vissza. Ha ringatom, vízzel itatom, akkokor üt-vág-rúg. Én már beletörödtem. Talán már jövőre lesz olyan értelmes, hogy felfogja, hogy nincs cici és kész. Több ismerősöm is 2 éves kor körül szoktatta le a gyereket a ciciről. Már felfogták, hogy nincs és kész! ( Szerencsére Peti mostanában reggel 5-6-ig húzza a lóböt, cicil és alszik tovább! kopp-kopp!)

Prorntyos cikk: no komment! Megnézném a szerzőt magamnak!


Kimike!

Pite recept:
25dkg rámát, 25dkg cukorral és 5 tojássárgával habosra keverünk. Felváltva adunk hozzá 25dkg lisztet (melyet 1 cs. sütőporral elkevertünk) és a tojások felvert habját. Közepes méretű kivajazott, kilisztezett tepsibe rakjuk. Tetejére tetszőleges gyümölcsöt rakunk.
Fini!

Reni
Kép
prenata
 
 


Ja, most látom, hogy mire beirtam az előőt, ti is irtatok. Naggyoon pörög ma a téma.
Szóval,Meteor!
wkatához hasonlóan én sem szoptattam már éjjel amikor csináltam a suttogót, igy szerintem ne most kezd el. Bár lehet hogy épp e módszerrel tudnád- ha akarod- elvenni az éjjeli cicit. IIIIgen, feszitett, üvöltött, nálam is apánál is. Apa menjen be, hogy ne érezze rajtad a tejszagot, de készitsd fel, hogy nem egyszerű. Mi előre rákészültünk lélekben pár napot és nagy nagy elhatározással, nagy lelki hajlandósággal( ez megjött 1 hét nem alvás után, már tök durcik voltunk) kezdje el apa, te meg drukkolj.
Mi úgy csináltuk, hogy apa bement felvette, magához ölelte, ssssss-t susogva, bevallom ő kiscit ringatta, jobbra balra forgott vele picikéket, majd letette. Üvöltött. Állt az ágy mellett, elszámolt 10 ig, megint felvette, megint letette, elszámolt 15 ig. Gyerek üvöltött. Megint felvette, megnyugtatta, most már kevésbé orditott és feszitette magát a cici felé, amiben ugyan semmi sem volt, de az ösztön az ösztön. Apa letette, elszámolt 20 ig, most már levegőt is vett a gyerek az orditás közben, ezt jó jelnek tudtuk be. Megint felvette, letette, elszámolt 25 ig. És ez igy megy, mig egyszer csak 10-20 másodpercre abba nem hagyja a sirást. Ekkor már ki is ment, látta a babó a sötétben hogy csukódik az ajtó. Még fogta apa a kilincset amikor megint rázenditett, ekkor megint bement, felvette stb. Ezt alakithatod saját igény szerint úgy, hogy az első pár nap nem megy ki apa, csak egy idő után nem veszi ki, hanem csak behajol és simizi a hátát, majd kihajol. Ekkor valszeg gyerek felül, ordit, akkor lefekteteti, hátsimizés, kihajolás. Úgy is csinálatja, hogy még egy éjszakán belül kimegy, bemegy, ahogy Pannusnak jobb. Egy a lényeg, ha már csak simizi, vagy kimegy, utána ne gondolja meg magát és vegye ki mégis, mert bezavarja a babát. Készüljetek 100-ra, mi is erre számitottunk, aztán mikor 28 után elaludt indiántáncot jártunk nappaliban, hogy bi-bi, nekünk nem is kellett 100szor.!!!
Igazán az elhatározáson és az akaraton múlik.Ha szikráját is megérzi nálad a bizonytalanságnak akkor reszeltek.

Nekem ez a mószer annyira bejött, hogy most már egy éjjel és 4-5 simi elég, hogy visszaszokjon. A lényeg, hogy a babó bizalma megmarad, sir a szülőkért, meg is kapja, de semmi több. Ezzel jelzed szeretlek kicsim, de jobb neked is ha most alszol, itt vagyok, de most nekem is aludnom kell. Megérzik ám. Ja, és mi nem szóltunk hozzá, nem kapcsoltunk villanyt, de a szeretet minden más jelét adtuk, gondolati jelek, éteri varázslatok stb. Amikor apa tök ideg volt, hogy bakker aludj már az anyádjóistenit, akkor megérezte a feszkót és sokkal később aludt vissza. Én már mosolyogva megyek be, szeretettel megölelem, gondolatban elmondom, hogy aludnod kell, milyen jó lesz, nekünk is pihenni kell, sokkal pihentebbek leszünk holnap, vidámabban foglalkozunk veled, mint hulla fáradtan, de jót alszunk majd kicsim, vár a pihe puha ágy, szinte szugerálom, olyan agykontrollosan. Ne nézzetek hülyének nnnaaa, ez jött be.

benianya
ákosbenianya
 
 


Hali.

Képzeljétek, hogy megszívtam...elmentem pénzt befizetni a Budapest Bankba. És mint kiderült, a férjem 7000 Ft-ot hagyott itthon, és én csak egy ezrest tettem félre belőle, így a papíron szereplő 5 rugó helyett 6 rugót hagytam ott a bankba, mert kivételesen nem számoltam meg, mielőtt odaadtam volna. De a pénztáros sem ugrált, hogy többet adtam oda. Na mindegy, nem fogok utána járkálni, csak marhára bepipultam saját magamra.

Bénianyu, szívemből szóltál!
Egyébként szerintem pl. a németek elégedettek. Ha megnézed, a nyári időszakban rengeteg nyugdíjas pár indul neki a nagyvilágnak a saját kis lakókocsijával, pl. nálunk is a strand kempingjében szoktak "lebzselni". Gyanítom, nem a gyerekeiktől kérnek kölcsön.
Ja, igen, rabok: a férjem erre is kitalálta a zsenitudományát, valahol igaza is lenne: úgyis rengeteg dolgozik közülük, a párom szerint abból fizessenek az ellátásárt. Jól is hangzik, de akkor meg senki nem dolgozna, és megint a mi adónkból élnének. Persze a vicc az, hogy emellett a férjem jól bebörtönözné az ittas vezetőket...ki érti ezt?

Hm, hét kiló? Irigy-irigy, rajtam 17 van pluszban, vagyis ha ennyit leadnék, akkor lennék 60-hoz közelebb, ami már igazán jó lenne, de egyelőre erről csak álmodozom. Nekem mozogni kéne, hogy lejjebb menjen a súlyom, de magamban futó-tornázó nem vagyok, nekem a konditerem lenne jó, de az megint pénz.
Biosokhoz passz, de szerintem, ha már nem szopik mennyiséget Beni, nem árt. De te érzed!

Kimike, akkor használd ki a szabidat, pihizz, már amennyit tudsz!
Peti meg továbbra sem beszél, de tegnap pl. rájött, hogy miként tud felmászni az asztal tetejére. Felmászik a székre, és onnan tovább, ez telik neki kb. 15 másodpercbe. Mikor kicsit arrább vittem a széket, akkor is próbálkozott, majdnem beesett a szék meg az asztal közé, nem nagyon érdekelte a dolog, félelemérzete egyenlő a nullával! Most van vagy egy méter a két bútor között.

Juca, hát tényleg nem az államnak szüljük a gyerkőket, főleg, ha abból indulok ki, hogy semmi nélkül megkapom a kis GYES-emet, aztán próbáljam meg fenntartani belőle a gyerekemet, és akkor még magamról nem is szóltam ugyebár. :?
Huh, ez a cikk tényleg gáz. Egyébként az ilyentől megkérdezném, hogyha tényleg tisztességes családanya, akkor mikor szakít időt a félrekefélésre (csak azért, hogy a cikk témájánál maradjak)?
A próbálkozásra én is emlékszem, én is sajnáltam, hogy semmi sem lett belőle. Na és akkor képzeld, hogy nekem a 0 ázsióm azzal, hogy megszületett Peti, minimum -10-re esett, és így keresek munkát. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Gabella, ez jó. Egyébként teljesen igazad van, a legnagyobb gyerekeinket elég nehéz akármire is rászoktatni. :D
Egyébként annyit azért hozzátennék, hogy a gyerek ahhoz szokik hozzá, amihez mi szoktatjuk, mert ugye szegény kire "hallgasson", ha nem a szüleire. Mi is vittük Petit világgá már törpekorában, semmi baja sem volt sosem, ő is marha jót tudott aludni a hordozójában, a babakocsiban, a szimpla sportjárgányában (pedig abban aztán rendesen összecsuklott), a mostaniban is jót szunyál, ha úgy hozza a sors, sőt a jelenleg használt gyerekülésben is colostokot játszik, ha elalszik, de fel nem kelne! Jó, lehet, hogy csak az apjára ütött. :D
Na rajtad felbuzdulva csináltam egy extra gyors ktgvetést, ha cirka cirkárum számolok mindent, akkor a végén cirka napi 1200 Ft marad a megélhetésre, gyógyszerekre. Osszunk-szorozzunk, mint egy induló. :o
Ismerős az érzés, amit írsz, néha velem is előfordult, hogy délután bealudtam a gyerekkel, mert akkor olyan jól esett, de amikor felkeltem, akkor úgy éreztem, mintha nem is szunyáltam volna egy percet sem.
Ezek már az új géppel készült fotók? Szuperek!

Wkata, ezért írtam, hogy erre vagyunk öten. Ha jobban belegondolsz, pl. a melegvíz és a villanyáram egy egyedül élő embernél tutira kevesebb, ha meg idős, akkor még inkább, mert mondjuk épp csak lemosdik, és nem üzemeltet kismillió elektromos berendezést.
A kérdésedre válaszolva egyébként igen, próbálja meg eladni, csak épp nem érne vele semmit, mert az tény, hogy kisebb lakás=kisebb rezsi, viszont árban a panellakások úgy működnek, hogy a kisebb pontosan azért kerül többe, mert a rezsin lehet spórolni. Ördögi kör ez is.
Ahogy Juca is írta, valahol nekem sem az a bajom, hogy vki idősen dolgozik, de akkor ne panaszkodjon, hogy neki az összes jövedelme kevés. Akkor vagy ez legyen, vagy az, és mennyit tudna az állam spórolni. És még így is emelik a nyugdíjkorhatárt. Végül is egész jó, mert mire mi betöltjük ezt a kort, már alulról szagoljuk a stressztől az ibolyát, így nem kell bennünket ellátni. Hm...


Meteor, a közös ktg igenis függ a lakók számától, mert a költségeket aszerint osztják el. A fűtés az állandó, tény, az a lakásmérettől függ, tény. Viszont a többi kizárólagosan a lakón múlik...
Pancsira nincs ötletem, Peti is csinált egyébként ilyet, de akkor csak és kizárólag a ringatás és a köztünk való alvás jött be. Mondjuk neki a cumi is jó, ha épp olyanja van, beteszi-kiveszi. De az is jó, amit Wkata írt, csak apuka is kell hozzá, mármint, hogy bírja a gyűrődést.
A hippi napon jót mosolyogtam. Én mostanság nem merem bejátszani, hogy Peti ne fürödjön, szegénykém annyira leizzad napközben. Most is csupa kiütés a nyaka körül. Most is már gondolkodom azon, hogy két hét múlva szombaton milyen menetrend legyen, mert napközben valszeg Dunakeszin leszünk, és onnan úgy kellene hazajönni, hogy itthon lepancsiztassam a gyereket, mert este meg a mamám névnapját ünnepeljük.

Reni, igen, emlékszem a melegvizes dologra. Egyébként nálunk is egy cég van, de itt benne van az önkormányzat keze a cégben, valszeg ezért nincsenek annyira elszállva az áraik.
A receptet elraktározom magamnak, a férjem úgyis édesszájú.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


SOS Csajok!

Petinek 3 napja folyik az orra. Teljesen átlátszó vízszerű. Nem porszívózzuk, csak töröljük. Kap rendesen levegőt. viszont ma elkezdett köhécselni.
Mit adjak neki? Homeós nem homeós egyaránt érdekel!
Dokihoz egyelőre nem vinném, ha nem lesz rosszabb, mert antibiotikummániás a dokinő!

Reni
Kép
prenata
 
 


Na akkor neki is látnék az „élménybeszámolónak”, aztán gyorsan visszaolvasgatok, de ahogy néztem, kb. 5-6 oldal. Mire érek a végére?????
Szóval 13.-án hétfőn indultunk nyaralni a Balatonra. Szuper helyünk volt, kis szobák (minek is nagyobb, hiszen csak aludni mentünk be), a hátsó udvarban saját medence kis játszótér a törpöknek… Az első nap, kipakolás után mentünk is le fürdeni, mit ad isten ellopták Dani úszógumiját!!! Na, mondom, szuper, mi jöhet még? Hát a második nap maga volt a rémálom. Dani szinte kezelhetetlen volt! De meg is értem szegényt, hiszen teljesen idegen környezet, teljesen felborult a napirendje (máskor aludt, máskor evett stb.) meg a strandon, mindig más játéka kellett neki. Ha nem kapta meg, jött a tömény hiszti. valamilyen szinten megértem, mert itthon az udvarban minden gyerek azzal a játékkal játszik, ami szimpatikus neki, szóval mindenki mindenkiével. Akkor a strandon miért nem lehet??? Másodig éjszaka szinte nem aludtunk semmit, fél óránként sírt fel, mire magunk közé vettük, így aludtunk egyben 3 órát. 3 nap már azért valamivel jobb volt a helyzet, de Dani hisztije nem múlt el teljesen. A férjem tett egy javaslatot már kedden… A szülei az én szüleimnél töltöttek el pár napot és azt gondolta, ha mennek hazafelé, vigyék el magukkal Danit is. Így mégis volt velünk nyaralni, de mi is „pihenhetünk” egy kicsit. Hát, szerdán végül is úgy döntöttünk, vigyék el, így talán jobb lesz mindegyőnknek. Mondanom sem kell, én rengeteget sírtam emiatt, de utóbb beláttam valóban jó volt ez így! Végül is 3 napot együtt nyaraltunk 3-at meg „kettesben”. Vagyis ez az, hogy nem csak ketten voltunk, hanem összesen 9-en (Danival együtt). Főleg ezért volt nehéz ez a helyzet. Ha csak 3-an megyünk, biztosan más, így meg azért egymáshoz kellett alkalmazkodni és ezt egy kisgyerek nem igazán tudja. Most aztán lehet „köpködni” ránk, amiért lepasszoltuk a gyereket. Nekem is fájt, de amikor hazaértek vele anyósék és elmondták, hogy az ég egy adta világon semmi baj nincs a gyerekkel, szépen elvan, semmi hiszti, akkor megnyugodtam. Olyan szépen eljátszott, evett rendesen, jókat aludt, ott meg…. Mint aki teljesen kifordult magából. Egyet megtanultunk: Kis gyerekkel csak úgy érdemes nyaralni menni, hogy más nincs velünk.
Csütörtökön-pénteken és szombaton sokat hülyéskedtünk, strandoltunk, strandröplabdáztunk (nekem ki is ment a térdem – de már jobb valamivel), és esténként ment ezerrel a kártya parti meg a társasjáték. Szombaton délután értünk haza anyósékhoz, Dani nagyon örült nekünk. Szegény annyira keserves sírásba kezdett, mert véletlenül megütött és azt hitte fáj nekem. Alig bírtam megvigasztalni, hogy nincs semmi baj. Vasárnap is jó volt, elvitte a sógorom motorozni, meg a pap vitt minket trezinával. (képeket majd később mellékelek, mert a férjem laptopjára tettük fel őket és az most nála van). A héten kipróbáltuk a kecske tejet (felesben hígítva) és bejött, így gyorsan fagyasztottunk le kis adagokat, azokra az időkre, amikor nem találkozunk a mamival sokáig. Állítólag jó étvágyat csinál, ami nem is ártana egy kicsit nekünk.
Szerdán reggel már hőemelkedéssel ébredt a drágám, és napközben felment 39-re is. már megint azok a k… fogak. Kint van a 9., de a 10-11-12 nem akaródzik áttörni az ínyét. Pedig igen ott vannak.
Délután indultunk haza anyukámékhoz, és mi Danival ott is maradtunk, apa jött Sárvárra, mert neki dolgoznia kellett. Pénteken este a tesómékkal jöttünk haza és ők itt voltak egész hétvégén nálunk. Nagyon szupi volt, csak épp Dani volt marha féltékeny. Rám is, a helyre meg a játékaira. „Mit képzel az unokatesóm? Ez az én lakásom és az én játékaim! Pláne az anyu csakis az ENYÉM!!!! Na megállj: és már harapott is!” Nem is egyszer. Volt hogy szegény Bálint ujja vérzett is. De tegnap este elmentek és most élvezi az uralkodást! :D
Hát ennyi lett volna így dióhéjban.
Mára az is kiderült, hogy nem elég neki a kiságya. Ha a mi nagy ágyunkon alszik akár velünk akár egyedül, simán elfér, és jól alszik, de a rácsos ágyában…. Talán itt az ideje váltani kiságyra??
A mensim 2 hetes késéssel ugyan, de magától jött meg, így (ha apa is végre úgy akarja) indulhat a tesó project. De most már úgy vagyok vele, hogy ha nem most, az sem baj. Vagyis nem foglalkozok vele, majd eljön az az idő is!
Dani tudományai: 8-10 szót tud és ezeket előszeretettel hajtogatja is. Pár állatot utánoz, na de nem ám a kutyát vagy a cicát!!! A tyúk – kotkodál neki, a csacsinak - iázik, a libának – gágog, a halnak – tátog, most nem is jut több az eszembe, de jól látni: igazi falusi kis lurkó lesz belőle! :D
Mindent megért és akármit kérek tőle meg is csinálja. Nagyon okos gyerkőc.
Na, asszem most egyenlőre ennyi! Majd ha most tudok, nekiveselkedek a visszaolvasásnak, de nem ígérem, hogy még ma reagálok is! Vagyis, ha tudok, jövök, ha nem akkor majd holnap!!!!
Pusszancs mindenkinek! És a képeket nemsokára mellékelem!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Mi megyünk ma a dokihoz, mert Lackó megint rendelés befejezése után kezdett fosni... 3-tól remélem van délutáni rendelés, már anyut elhívtam Mesihez, mert a drágám csak 20 percet aludt, nem akarom, hogy a bicajon aludjon el.

Igen, ezek már az új géppel vannak, csak most Mese miatt nem tudtam többet kicsinyíteni.

Azóta már igen! Kép
Kép
Kép
(Nem enged többet felrakni... :( )

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Többi:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Ex,
lehet, hogy félreértelek, de én a közös költségnél úgy értem, hogy állandó ktsg. hogy itt nálunk legalább is, négyzetméter arányosan oszlik el, tehát független attól, hogy hányan leknak a lakásban (én ezt az eddigi lakástapasztalataim alapján mondom: ez jelenleg a 3. saját
lakásom, előtte albi köbö 5-6 db volt)

Lréta, Wkata,

nálam is allergia szezon van. A mostohaapám adta azt a tppet, hogy minden este mossak hajat és a párnahuzatot is gyakran mossam, mert így a nappal a hajba kerülő pollent legalább éccaka nem szívom be.
Nekem tökre bejött, azóta egy fokkal jobban vagyok, pedig eddig holt szarok voltak az éjszakák/hajnalok.

meteor
 
 


Nekem derékig ér a hajam (most hogy 10 cm-t levágtam belőle, mert az már törött volt)... nem hiszem, hogy meg tudnám mosni naponta, mert szárítótól rettenetes lesz, mindig levegőn szárítom, és az 2 óra kb. De nekem időszakos, ha extra stressz ér, bármikor tudok tüsszögni (1 perc alatt bedurran az orrom, nincs levegő, csak iszonyat nagy hapcik), ha meg csak "normális" mennyiségű a stressz, akkor reggel nagyjából fél óra tüsszögés, és aznapra befejeztük. De azért köszi a javaslatot, lehet hogy mégis erre szorulok, ha rosszabbodik a helyzet.

Kata

Kép
wkata
 
 


Allergia: anyukám a kecsketejre esküszik. Nekik az jött be az allergiára.

Senki nem ajánl semmit orrfolyás-köhécselésre?

Reni
Kép
prenata
 
 


Reni: A vizes orrváladékozásra az Allium Cepa 9ch homeós bogyeszt írja a könyv. Köhögésre sokfélét ír, attól függően, hogy száraz, hurutos, rohamokban jelentkező-e a köhögés. Ha leírod milyen utánanézek.

Meteor: Ezt kipróbálom, mondjuk én kétnaponta mosok hajat, de ha ettől jobb lesz, akkor akár nponta 2x is megmosom. Egyébként vettem homeós bogyót attól egy kicsit jobb.

Kép
Kép
lreta
 
 


Reni!

Nekünk szerencsére még nem volt ilyen, így sajnos nem tudok ajánlani semmit :-(

Kép
wkata
 
 


Reni, Peti szinte minden reggel köhécsel, és minden nap fújok napi 1X tengervizes oldatot a nózijába, mert beszárad neki az orrváladéka. Szerintem egy kissé allergiás. Én egyebet nem csinálok vele, és mikor egy hete voltam vele az orvosnál, a doktornéni belenézett a torkába, és nem mondta, hogy bármi gond lenne.

Oriandy, mit ad Isten, Petinek is általában a más játéka kell. Egyébként mikor mi anno kint voltunk a strandon, senki sem szólt ránk, én úgy gondolom, ha valaki nagyon védi a sajátját, az ne is vigye magával. Persze az már a szülő felelőssége, hogy sasolja, hogy adott játék honnan származik. :)
Hogyhogy ilyen sokan mentetek, azt hiszem, lemaradtam valamiről.
A kiságy témán én is állandóan rágom magam, de most úgy tűnik, hogy jól elvan benne a fiatal úr.

Gabi, az első képen kik vannak melletted?
A második adag 3. képje nagyon Mesis. De a többi is jó!

Meteor, na akkor jól elbeszéltünk egymás mellett, OK, igen, a közösktg. nálunk is négyzetméter alapú, nekem a nagy olvasásban az jött le, hogy a lakások számától nem függ a közösktg. Bocsika.

Allergiásoknak: egy másik helyen jókat olvastam a kefírgombáról és a kristálygombáról, hogy csodákat tesz.

Wkata, és mi a normális mennyiségű stressz? Fú, nem lennék allergiás, vagyis nem ilyen orrdugolós, stb. Nálunk ez a férjem "osztályrésze", meg az öcsémé.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Dobok gyorsan egy képet. Ez tegnap este készült apával szerintem nagyon vad:))))))

Kép Reszkess mert jövök és megharaplak

Kép
Kép
lreta
 
 


Ex! Anyu meg a tesóm! Pedig állítólag nagyon hasonlítunk! :-)

Noi nagyon brutál!!!!!!!!!!!!!!!!! 8) :P 8) :P 8) :P Megzabálom! :wink:

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Nagyon rég voltam, ennek az az oka, hogy most TÉNYLEG jön a kistesó, április 1-re!!

Andris nagyon jól fejlődik, már rohangál, ellenben fogaknak még híján van, eddig 6 van neki....na de nem baj..

Megpróbálok visszaolvasni, bár nehéz lesz...

Puszi!

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Reni, nem tudok semmit ajánlani. Már sokszor elhatároztam, hogy belemerülök a homeós dolgokba, de még nem jött össze. :-(
Megcsináltam a gyümis tiramisut. Nagyon könnyű, remélem finom lesz. A héten megcsinálom a szilvás sütit is, az is könnyűnek tűnik.

Gabella, szerintem ti hárman nagyon hasonlítotok, mint ha ikrek lennétek. :-) A gyerkőcök képei is nagyon aranyosak.

Ireta, nagyon édes a kis vadóc. Mintha Milánt látnám.

Andy, ez a hiszti lehet, hogy a korral is jár. Milán is extra hisztiket le tud vágni, ha valami nem úgy történik, ahogy azt szeretné.

Ex, ez tényleg bosszantó. :twisted:
Vendég
 


Klarka, gartulálok. :-) Hogy érzed magad?
Vendég
 


Klarka, gratula.

Lreta, jó a kép, tényleg nagyon vad.

Gab, akkor jól sejtettem, csak anyukád is olyan fiatalos a képen, hogy elsőre nem mertem azt mondani, hogy az anyukád. :)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Első napom Pesten a suliban. Kornél anyuékkal tegnap este óta. Nagyon hiányzik, de anyu szerint minden rendben van vele. Jól eszik, alszik, játszik és remekül érzi magát. Most egy kicsit nyugodtabb vagyok.

Klarka: hatalmas gratula és nagyon vigyázz magatokra!

Lreta: sok mindenben egyet értek veled, én is próbáltam visszamenni óraadónak (nem a pénz miatt, inkább csak hiányzik, de ebbe nem megyünk bele, mert ahogy írtátok a topic nem erről szól) Most magánórák lesznek.

Juca: a cikket nem kommentálom, és abban viszont veled értek egyet, hogy teret kellene adni a fiataloknak.
Nálunk apu, amint lehetett ment is nyugdíjba, s most minden percet kihasznál, hogy Kornéllal legyen, eszébe se jutott visszamenni.
De minden ember helyzete más. Apu megteheti, anyu még dolgozik, amúgy meg mindenből pénzt csinál. A lánya nem örökölte ezt a tudását! :cry:

Gabella: Mesi nagyon édes, akárcsak Noi!

Mindenkinek mennyi foga van! Szerintetek van olyan "korhatár", amikor már kóros, ha valakinek nincs foga??? Lehet, hogy valami van Kornéllal?

Ex: jók a képek!

Oriandy: örülök, hogy azért jól sikerült végül a nyaralás.

Most elköszönök, megyek pihenni, mert reggel fél 4-kor keltem!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Prenata, Reni! Remélem még nem késő: Greep hell homeos bogyó kifejezetten náthára, vizes orrfolyásra. Ebben többféle szer is van. Ha nincs- addig c vitamin, fokhagyma, méz-ha már ehet mézet. Nekem van bent a hűtőben előkészitve méz zúzott fokhagymával-és abból kanalazunk. Ihat citromfűteát és hársfát is natúr!!!1-1- filter.
Ja, egyébként Beninek 1 hete ugyanilyenje volt, 3. nap már porszivózni kellett, aztán besűrűsödött, besárgult, aloét cseppentettem, de az 5. nap köhögött is, levittem a dokihoz nézze meg a torkát, fülét, nyirokcsomót mi ez? De semmi más tünet nem volt, sima nátha, irt ugyan köhögésre kanalast, de ki sem váltottam. Citromfűteát, meg hársfát adtam neki napi 2 pohárral, én 3 ezer C vitamint szedtem hogy hasson a tejen át.Ma már csak 1x szivtuk. Ja és még a láza sem ment fel. Remélem nektek is csak nyári nátha ez.

Wkata,Ireta! hajmosás jó, azuram is nagyon allergiás, évek óta könyörgök neki, hogy kezdje el a homeos pollens-t és az ambróziát májusban, de csak idén vertem ki belőle. Szedte és semmi baja sem volt, most lett csak rossz, hogy nagyon magas a parlagfű pollen. Ő recept nálkül szedhető Telfast-t szed, napi 1-et. Jóóóóó.
Fenistil csepp? Szemcsepp?

Ireta! Noi állattt! Koncertre mikor megy csápolni?

Klarka!Gratula!!!!!Április 1, no ne bolondozz!!! :lol: :P :lol:

Gab, nagyon jók afotók, ügyi vagy. Anyud, hugod kiköpött Te. Ja, adós vagyok: a DM-es póló t ki kellett váltani, jött egy levél, h bódog szülinapot oszt még pólót is adtak. Tetszett! Kár h 2 évesre méretezték.Sebaj-összetűztem.

Wawel, ne parázz, vidd el egy fogorvoshoz, én is elvittem Benit, mert nem sorban nőttek ki, ő azonnal megmondta ott van fent, majd jön az is. Szóval nézzen bele a szájába, oszt kész. A fogdoki azonnal látja a bent lévőn is h mi van. A bizonytalanság a leggázabb. Én Blankát is vittem fél évente liftezni a székben, nem is fél, igaz csodásak a fogai!
Milyen volt a suliban?
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!
Na akkor íme a nyaralásos képek! Bocsi, lehet kicsit sok lesz!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
oriandy
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
oriandy
 
 


Ma a "klubba" egy homeopatia-s nő volt!
Ezeket jegyezte nekünk
Vizes orrfolyás:ALIUM CEPA 9CH(3*5)
Tapadó nehezen ürülő orrváladék:HYDRASTIS CANADENSIS 9CH (3*5)
Sűrű, zöld ,gennyesorrv:KALIUM BICHROMICUM 9CH(3*5)
Hurutos köhögés:IPECACUANHAE 9CH(3*5)
Száraz köhögés:DROSERA 9CH(3*5)
Láz,fejfájás:BELLADONNA 15CH(3-5*5)
Hányinger,hányás:NUX VOMICA 9CH(3-5*5)
Hasmenés:ARSENICUM ALBUM 15CH(minden kaki után 5 golyó)
Égés,csípés,napégés:APIS 15CH(3-5*5)
Sérülés,kékfolt,törés:ARNICA 15CH (3-5*5)
Torok és mandulagyulladás:PHYTOLACCA 15CH (3*5)
Megelőzés,immunerősítő:ECHINACEA 5CH(másnaponta 5 golyó+OSCILLOCOCCINUM(heti 1 cső)

Én nagyon hiszek a homeopátiában!
Ha folyik az orra,calciumot 2*1/2-et itattam vele....persze felhívtam a Gyerek orvosunkat.
Vendég
 


TIRAMISU
30dkg babapiskóta
2dl tejbe 1,5csomi 3in1 capuccino por(lehet kávéval is)
5dkg kakaópor
pici rum

Krém:
12dkg mascarpone krémsajt
12dkg tiramisu krémpor
1dl tej
2dl tejszín
1-1,5 ek rum

A mascarpone sajtot+tiramisu krémport+rum+Tej+tejszín egy tálban habosra keverünk.

Megcsináljuk a "kávét"+rum+tej=ebben belemártogatjuk a babapiskótákat..

Az edény alját kipakoljuk a babapiskótával-rá krém---piskóta+krém....

A tetejére krém kerüljön!megszórom kakaóporral!Hűtőbe teszem 3-4 órát hagyom....Majd mind megeszem!

JÓ ÉTVÁGYAT!!!
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?