Új privát üzeneted érkezett!

:lol: Gab!

Szent a béka! Régóta ismerjük már egymást, tudtam, hogy nem így gondoltad. :wink:

tjuca
 
 


Blogba is írtam egy kiegészítést! És ha még mindig mocsoknak tűnök, szóljatok rám!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Hali.

Gabella, hát a Juca által áthallásnak tituált rész nekem is kissé zavaros volt, persze a vége volt a lényeg, abból látszott, hogy csak azt a bizonyos anyukát ítéled el.
Ja, a tökfőzis sztori is jó... :D

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

 
 

A végével együtt akkor kerek a történet? :-)

Megvolt a mai program, csak tök ciki volt, mert képzeljétek el, a szoptatás világnapja alkalmából rendezett összejövetelre eljött a két mostani meg a két nyugdíjas védőnő, 2 dolgozó az idősek otthonából, 3 kisgyerekes és egy pocakos anyuka! Ennyi! Tök égő, nem???

Na mindegy, jól elbeszélgettünk, tortáztunk, csemeték játszottak, szóval jól elvoltunk. Most meg főzök...

Tökfőzeléket meg tényleg először csináltam életembe, de nem utoljára! :-)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Ma egész nap anyumnál voltunk és holnap is ott leszünk, mert ajtókat cserélünk a lakásban (mármint a férjem), így Petivel láb alatt vagyunk. De sebaj, mert így a nagyi tehermentesít, amúgy is nagy a szerelem köztük. (Mármint Peti és a nagyi között)
Estére takarítottunk, mert oltári nagy porral jár ez az ajtócsere, de holnap folyt.köv.

Kimike!
Láttalak a tv-ben! bibibi!
Jól nézel ki!

Reni
Kép
prenata
 
 


Reni, hol láttad Kimikét a TV-ben? Mármint melyik adón és milyen "alkalomból"? Lemaradtam...

Gabella, igen, így kerek a sztori. Nem tudom, hogy hol volt a rendezvény, de ha nálatok helyben, akkor nem hiszem, hogy kevés a 3 anyuka+az 1 pocis. Ugye kis hely, kevesebb kismama...

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!
Köszönjük a köszöntéseket!Szinte hihetetlen, hogy eltelt 1 év. Éjjel sokáig nézegettem az elmúlt 1,5 év fotóit, a pocakosakat is, a kórháziakat, a csecsemőt, a fél éveset, meg ezeket. Hogy telik az idő! Végigbőgtem a nézegetést, de olyan jó volt. 8) 8) :lol: :lol:
A szülinap jól sikerült ahhoz képest, hogy Benike még fel sem fogta igazán. Nézte a lufikat, persze belenyúlt az égő gyertyába, és örömmel fogadta az ajikat, no meg furán nézett az etetőszékben :mit énekelgetünk itt pátoszos arccal, adjuk má a kaját gyorsan izibe! :wink: :wink:
No, a tortaformába nem fért bele a cucc, ezért beizzitottam egy jénait is. Jó nagyon az a Ciry féle recept. :P :P Na, erre is szuper a babanet, máshol aztán kereshettem volna ilyeneket. Mint már irtam azuram felülbirálta a 2cm-t és önkényesen mig elfordultam 4 cm-esre vágta a feltekert rudat. De jóó lett!
Kép
És nem hiszitek el, de Beni egy ültő helyében bezabálta a felét!!!!Még meleg volt belül!!!!!Izgultunk nehogy valami baja legyen.Nem lett, jót aludt este.
Kép Kép

Mivel Blaninak tengernyi játéka van,sok fa, fejlesztő,okos játék, épitő, stb. + 3 helyről örököltünk még fiús játékokat, nem vittük túlzásba az ajikat. Anyucitól búgó csigát kapott!
Hát lányok, hogy ez mekkora találmány!!!Hihetetlenül élvezi!!!!Ami a legviccesebb, hogy a lassan 7 éves lányom folyton elcsórja tőle és önfeledten csigázik!!!!
Kép

Tőlünk pedig( mivel sehol sem kaptunk markoló-autót) egy kismotort kapott.
Gondoltam ráérünk majd még jövő nyáron, de az üzletben mászkálva, odanégykézlábazott a motorokhoz, lazán fellökte őket és kerekezett! Mikor felültettem rá, majd elájultam, hogy leér a lába és hajtja magát hátra! Na, el is dőlt: motor jött, látszott, győzött!!!!
Kép

Nos, röviden ennyi volt a szülinap a napján- szombaton lesz az össznépi vigazság, egybekötve apa rokonos látogatással, 15 fő.

Blanka rajzolt neki egy szépet, amit jól eltettem az elmlékes dobozba.

Az 1 éves státusz szept közepén lesz, a dokink szabin, és sajna a betegrendelésre kellett levinnem őket a takony miatt. De hála az égnek semmi vész, csak láz nálküli sima nátha köhögésbe hajló véggel. Gyógytea.Porszivó. :?
Azért pisis pelusban rádobtam a mérlegre 9, 50 volt, tehát simán 9,3 már megvan, itthon meg lemértük 77 cm kb. Blanka pont egy kilóval volt kevesebb ilyenkor.
Ahhoz képest amennyit zabál Beni, még vékony is. Igaz ma nem sokat evett, gondolom a nátha miatt. Apa meg még a tisztitókúrájáról is gondoskodott, a fogyis almaecetes vizemből öntött neki a csőrösbe, amit elalvás előtt szopi után meg is ivott. Most vettem észre szagról, ahogy mostam ki a poharát. Jól beparáztam, aztán elolvastam az almaecetes könyvem, és annyi jót ir hatásként, hogy tuti nem lesz baja tőle. No meg a savanyúságban, vagy ubiban is van ennyi ecet.
:shock: :shock: :shock:
No, majd reggel kiderül. :roll: :roll:

Gombi, nagyon jók a képek, gyere sűrűbben!!!

Ádáméké is nagyon klassz! Bennem még mindig él egy romantikus álom, hogy lesztek ti még egy pár apával.
:oops:
Gab, Ex! Én is találtam itthon porélesztőt és én is pont azt elolvastam amit ir, igy 4 grot raktam az 50 dkg liszhez. Jó lett. Azt hiszem szombatra kipróbálom a hideg tortát darából. Gab, azt Te csináltad már?Az is az őszi mamák receptjeiben volt azt hiszem onnan mentettem le.



Juca, benéztem a blogodba, benned aztán van lendület, tetszik a stilusod is. Mesélhetnél a hatvani hittanosságról is!(Mi Galgehévizen éltünk 3 évig, Hatvanba jártam edzeni meg vásárolni)Azért érdekel, mert most hallottam, hogy vannak katolikusokná
l és reformátusoknál is házastársi családi hétvégi foglalkozások, ahol tök jókat mondanak a gyereknevelésről, házasságépitésről is. Tudsz erről valamit?
Megkérdezhetem hogy lett Kofa, Kofa? Kovács Ferik szoktak kofék lenni, vagy ez a Te névadásod?
Na hunyok. Üdv mindenkinek!
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Bocs, Cory féle babatorta!

A ti babátoknak is változott a haja szine? Beni sötétbarna volt. Ilyen volt:

Kép

Ma pedig szőke
Kép

Ja, és koszos, de hát egy mászó baba nem maradhat tiszta a játszón. Gyanitom a helyzet 2 lábon sem lesz másként.

benianya
ákosbenianya
 
 


Gab!

Rendben, írtam is megjegyzést.

Off Uff

Andi!

Hú ugye ez régi sztori, olyan 5-10 éves. Azóta már más a plébánatos, és mi is szétszóródtunk. Ezekről a családi összejövetelekről nem tudok, de pl. évente egyszer van Kolping bál, ami a szó szoros értelmében bál, tánccal, kajával stb.
http://www.communio.hu/hatvan/galery/in ... _kolping07
http://kovacs-telekes.org/juca/blog/?p=253
A mostani plébános elég lendületes, és közösségépítő, csak nagyon lassan beszél, olyan, mintha visszafelé játszanád a cuccost a magnón. Viszont, ha valaki rákészül, akkor nagyon jókat mond, érdemes meghallgatni a prédikációkat, meg mondjuk nem is beszél hosszan, csak rém vontatottan.
A régi hittanos buli abszolútli önszerveződő volt, a ministránsok, és még néhányan péntek esténként összegyűltünk, és hevesen vitáztunk az élet baromi nagy kérdéseiről, vagy elhúztunk kirándulni, nyaralni, volt süti általában, meg maffiaparti stb. Az egyik srác papnak készült, de azóta már családot alapított, 5. éven hagyta ott egy év töprengés után a konzit. Most törit és németet tanít, a felesége is némettanár. Ő volt a motor, többiek jöttek, mentek. Velem egyidős lány az Eszter, vele tartom a kapcsolatot, egy általánosba jártunk.

Meg azért azt is hozzá kell tennem, hogy ez a mag még a rendszerváltás előtt kezdte az ámokfutását kölyökhittan a templomban, heti lottójátékkal (kvíz), aminek félévkor és év végén szuper ajándékok voltak a végén -> könyv, lányoknak kistáska (a modern trendtudatos káplán :-)) stb. Aztán káplánok jöttek-mentek, de pár ember megmaradt, tini vagy felnőtt koráig, aztán csoportosultunk. :-)

Most azt nem tudom, hogy Hatvanban mi a helyzet, de érdemesebb inkább Szolnokon szétnézni, hátha ott is van efféle program (baba-mama klub, családos hittan). Dunakeszin is van, csak tőlünk nagyon messze, úgyhogy most éppen a magad Uram, ha szolgád nincs megoldáson törpölök :-) Végülis már voltam egyszer hittanos banda alapítótag :twisted: , nem olyan bonolult alapítani, kell egy kis bukta, meg szörp, és egy nagy elhatározás :twisted:

On

Most mennem kell...valami kakiszag terjeng a levegőben :roll:

tjuca
 
 


Sziasztok!
Megint 9 után keltünk! :oops:

Ex: igen, Gádoroson volt a rendezvény, azért nem olyan kicsi falu ez, 4300 lakosunk van. És a durvább az, hogy 12 anyuka volt meghívva, de csak 4-en voltunk képesek megjelenni. Na ez a ciki! Mármint a távolmaradóknak... Pedig milyen finom volt a torta!

Bocsi, száguldanom kell, boltba, postára megyünk.

És még nem is tudom, mit főzzek.

Pusz mindenkinek!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Jaj! Benianya-Andi! Nagyon ügyes vagy! Jól néz ki a tortácska! Pusz a nagy egyévesnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

(A másikfajtát még nem próbáltam, de benézek majd a receptes topicba!)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


De ari ez a szülinapos póló! Bababónuszos? Mi mért nem kaptunk?

Mesi még nem tud rendesen motorozni, vagyis tud, csak legyen az embernek hozzá dereka, mert még sokat borul...

Tényleg mentem, pusszanat!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok Csajok,

Gombi: hogy kivilágosodott Julcsika haja :) . Sokkal sötétebb volt, ugye??? Gyönyörű kislány :) . A vidéki levegő pedig aranyat ér.

Kitti: Ádám tényleg nagyfiús már :) !

Kimi: én is megnéztelek volna :) ! Amikor látok különböző ügyekben nyilatkozni csajszikat a tévében mindig eszembe jutsz :) ! Most erről lemaradtam... :( .

Ákosbenianya: nagyon aranyos kisbaba Ákos :) ! Mindig meglepődöm, hogy mennyit eszik, pedig egyáltalán nem látszik rajta. Tényleg nagyon jó lehet az emésztése, bár Marci sem panaszkodhat :D !
Marci hajszíne nem változott, bár én még mindig meg vagyok győződve róla, hogy sötét hajú lesz :lol: !

Reni: ma mi is megyünk anyáékhoz, amint felébredt Marci, úgyhogy már nem leszek délután.
A felújítás mindig sok porral jár... sajna :( .

Néhány szó rólunk:
Isti beszélt a Heim Pál kórház bőrgyógyászatának vezetőjével, váltottak emailt Marci fütyijével kapcsolatban és már van is időpontunk. Szept. 5-én kell mennünk 9.30-ra.

Holnapra bejelentkeztem kozmetikushoz, már nagyon várom. Egy kis generál csodákra képes :) :) :) !!!

Eni

Eni
marcy
 
 


Kimike mikor volt a tévében? És konkrétan miről beszélt?

Nekem a névrokonom szokott nyilatkozni, Bálint Gabriella rendőrségi szóvívő. :-)

Kitti! Szépek vagytok a képeken, Ádám már nagyon nagyfiú! Édes kis manó!

Eni! Szerintem se fontos folyton cipőben lenni a gyereknek, Mesi a betonon meg a fűben is szokott mezítláb mászkálni, jó koszos utána, de simán lejön, még sikálni se kell. Bent meg főleg mezítlábaskodik, normális, hogy zavarja a cipő, mi se bírnánk ebben a nagy melegben folyton bezárt lábbal...

Örülök, hogy ilyen viszonylag közeli időpontot kaptatok! Reméljük, ki is derül, hogy semmi komoly probléma!

Mesi haja nem világosodott, még mindig nagyon barna lány! :-)

Indulok főzni, puszak!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gabella: Marcinak nincs igazán alkalma kint a fűben mezítláb mászkálni (bár az lenne az igazi), bent viszont jobb, ha van cipő. Én ezt vallom. Egyszer Ex írta, hogy kell, hogy a gyerek pipiskedjen is. Ez igaz, de Marci nem igazán jár lábújjhegyen, nem is igazán nyújtózkodik, ezért inkább a cipőt tolerálom.

Nem tudom mikor döntünk helyesen, de a cipő nem árthat (főleg, ha jó minőségű, mi megmutattuk az ortopéd orvosnak, azt mondta, hogy jó, amit vettünk). Egyébként amikor azok a nagyon melegek voltak, kb. 3 hétig egyáltalán nem volt Marcin cipő a lakásban, mert örültünk, hogy "élünk"...

Tegnap volt nálunk a barátnőm a kislányával. Ő másfél éves. Róla is le akarta venni a cipőt Marci. Nem tudom mi ez a cipőfóbia nála?????
Azt hiszem fűzős cipőt veszek őszre-télre Marcinak. A barátnőm mondta, hogy duplán kössem meg, akkor biztos, hogy nem tudja levenni. Remélem igaza lesz :) .

Most már tuti, hogy veszünk Marcinak egy nagy matracot. Eddig anyukám teljesen ki volt akadva, hogy hogy neveljük ezt a gyereket, de amikor összefutott a volt főnöke lányával és ő is azzal állt elő, hogy a lánya matracon alszik a földön, akkor egy kicsit elállt a szava. Szerintem kezdi elfogadni, hogy igenis, hogy van ilyen!!!
Azt hiszem anyukámnak az én nevelési elveim túl engedékenyek és attól tart, hogy később nem tudom kordában tartani Marcit. Lehet, hogy igaza lesz, de ez a jövő zenéje :) .
Bocsi a kitérőért...

Eni

Eni
marcy
 
 


Marcy! Szerintem nincs olyan szabály, hogy egy gyereknek rácsoságyban KELL aludni. Jobb a békesség, és ez szerintem nem elrontás, csak egymáshoz alkalmazkodás. Mért pont szegény pici gyereknek kell KIZÁRÓLAG alkalmazkodni? Szóval szerintem nem lesz gond később Marcival, előbb-utóbb biztosan örömmel fog egyedül aludni a saját szobájában a saját szép ágyikójában.

Másik része: mikor mi kicsik voltunk, nálunk is szigor volt. Este 8-kor alvás, aki nem eszik levest, nem kap másodikat, ha röhögünk az asztalnál, egyikünket bezavarják, vagy nincs vacsora. Hasonló kegyetlenségek. Aztán jött az öcsém, aki ugye 22 évvel fiatalabb nálam. Na nála aztán anyu semmi következetességet nem tartott, így nem szólt sosem, hogy mit hogy csinálok. Sőt, nagyon nem is érdekli... Pedig jó lett volna néha egy kis iránymutatás...

Anyósom sokszor beledumált, főleg a kizárólagos szoptatás, a sokáig tartó szoptatás meg a kisgyereknek fölösleges a csoki és a nyugodtan aludjunk együtt a gyerekkel hozzáállásom zavarta... (Mondta párszor, hogy ezt a hülyeséget is biztos az interneten olvastam...) Mesivel kapcsolatban már nem mond semmit, viszont én is lazább vagyok, kaphat már csokit néha, de a szopiba nem volt beleszólása senkinek. Sajnos csak 13 hónapig sikerült.

De lusta vagyok, még mindig nem főztem.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok Lányok,

vagyok én is, igaz csütörtöktől-hétfőig megint Balatonoztunk, de azóta visszatértünk és olvastalak is Benneteket, de az írásig nem jutottam. Ha Pancsi ébren van, akkor szinte egész nap vele kell lenni, játszunk, meg játszóterezünk. Szerencsére a porszíávózást is jó játéknak tartja, így legalább a napi takarítást is meg tudom oldani:)

Na akkor most szeretném közölni mindenkivel, hogy még Pancsi sem jár, pedig már 1 éves múlt és szerintem még jó 2, de lehet, hogy 3 hónap is el fog telni az első lépésekig, de szerintem nagyon szépen mászik és kivárjuk az idejét. Feláll mondjuk minden mellett, de leülni még nem tud, vagyis néha letottyan és akkor az esetek 60%ban még sírás van. Kislányok vagyunk ugye:)))

Viszont azt veszem észre, hogy rettentő értelmes (bocsi elfogult anyuka vagyok). Egyszerűen hihetetlen, de mindent megért. Ha kéred megmutatja a kacsát, labdát, sőt most már a babákat, búgócsigát. A vonatok még kicsit nehéz, mert ugye nálunk az ablak előtt vannak parkoló igazi nagy vonatok (imádja), és azt még nehezebben rakja össze, hogy a játék kisvonat is vonat.
Kapott egy barátnőmtől olyan játékot, amiben telefon is van, azt felveszi a füléhez rakja, a fésűt kiveszi a kezemből és próbál ő fésülködni.
Viszont beszélni nem beszél, szóval Andi ne aggódj Beni sincs szerintem lemaradva. De beszéd nélkül is kifejezi magát. Nemet int és mutogat, mutogat, mutogat.
Ja és a legviccesebb a tánci: ha zenét hall vagy lát valakit táncolni/énekelni a tv-ben akkor ülve elkezdi rázni magát:))
Bár az izlésén még csiszolni kell, mert múltkor az Irigy Hónaljmirigy Back II black feldolgozására kezdte ezt művelni.

Bocsi az ömlelgésért.

Beninek így utólag is sok bóóóódogot!

Juca,
képzeld én is kaptam csodalevelet az Apehtól, arról, hogy valami bevallást nem küldtem és pótoljam, de azt néztem, hogy szerintem nekem olyat nem is kellene küldeni.
Most vadászom az ügyintézkedő hölgyet. Ja és persze fenyegetnek, hogyha nem küldöm akkor 100e-re is megbirságolhatnak akár.

Tényleg könyvelő lányok: röviden a szitu: van egy egyéni vállalkozoim, már vagy 6 éve nem használtam, mert azóta főállásban dógózom, melléktevékenyság nincs, igazából eddig azért nem szüntettem meg, mert volt némi tartozásom és vártam, hogy elévüljenek.
Most valami 0758-as kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni váll. járulék, tagdíj és hozzájárulás kötelezettségeiről szóló izét kéne kitöltenem.
Jogos ez? Vagy bénák az Apehnál? Eddig sose kellett és most,hogy gyesen vagyok feltételezem ez még mindig kimeríti a kiegészitő tevékenyság hatályát? vagy szőke gizi vagy náááám éééértem :oops:

meteor
 
 


Kmammy,

jók a képek,ksözönjük! A fodrászt megkérdezem a tartós hajegyenesítésről, ha ők nem is csinálnak ilyet hátha tud olyanfodrást aki ign.ez


(ha a szavak össze vissza jelennek meg néha akkor bocsi, de a szokásos elütéseim mellett most a billentyzet is vacakol és néha visszaugrik a kurzor és totál máshol foltatok egy szót....áááá már megint, asszem Pancsi maszatolhatott rata,ami nem tett jtó j)

meteor
 
 


Megnéztem már kis falunk honlapját, és a képek alapján egész jó! (A valóság ennél rosszabb, bár a képek valódiak, tényleg szép dolgok vannak nálunk, csakhát ez a nagy munkanélküliség!)

Gádoros majd katt a belépésre és a képekre!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Inkább csak olvasni tudtam, Misi 4 napja lázas, a 9. foga jön, ez már őrlő, és kegyetlenül fájhat neki :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Időnként sikoltozik a fájdalomtól, ringatni kell, mint egy pici babát, és ömlik a könnye... Talán most már a végén vagyunk ennek az etapnak, mert most tud aludni, behozza, ami éjszaka kimaradt. Persze nem tudom, mi lesz, mikor felkel...

Mári!

Anyukám szedi a gyógyszereit, és idegen senki nem mondja meg róla, hogy depressziós, és szüksége van a gyógyszerekre. Emellett viszont egész más az életmódja, mint korábban, de ez nála az ok, nem az okozat. Az egészségi állapota oly mértékben megromlott, hogy nem tudta folytatni a munkáját, ami pedig az életcélja volt, és ezzel egyidőben vesztette el apámat, aki 25 évig volt társa mindenben - ezt már nem tudta megemészteni, azóta beteg. De a fizikai problémák miatt mindennap úszik, meg másképp étkezik, ami több időt vesz igénybe (kásák, gyógyteák, stb.), úgyhogy teljesen másként él, mint korábban. De mást is ismerek, aki viszont aktívan dolgozik, szórakozik, kórusba jár, utazik (nagy túrázó), és mániás depressziós lévén folyamatosan gyógyszert szed, heti egyszer pedig megy a pszichiáteréhez. Ez fontos, mert pl. nála változik a gyógyszerigény, már többször módosítottak az adagoláson viszonylag váratlanul, ahogy változott az állapota. Szóval én a helyedben valószínűleg óvatosan elterelném egy jó orvoshoz anyósodat...

Rita!

Te nem vagy kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó (az a nyugdíj melletti), és járulékot fizetned a GYED, GYES alatt nem kell, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy bevallást adni a nulláról igen.

Benianya!

Kukoricakeményítővel sűrítés: lehet fokozatosan, én úgy szoktam, hogy pl. egy csésze főzővízben elkeverek mondjuk 4-5 evőkanál keményítőt, a forrásban levő főzelékhez adom, elkeverem, és ha 2 perc múlva még hígnak találom, akkor teszek még hozzá 1-2 evőkanálnyit. Ez egyéni ízlés kérdése is, én elég hígan eszem a főzeléket, a férjem viszont sűrűn, tehát néha morog :-)


Puszi,
Kata

Kép
wkata
 
 


Meteor!

Vletlenül nem Galántainé az ügyintéződ? :evil:

Ritka gáz, nekem meg már biztosan priuszom van.

Amúgy egy hete Kinga eszméletlen iramban fjlődött, az elmúlt hónapokban viszonylag konstans volt a folyamat, de most ebben az egy hétben elképesztő. Kezd beszélni. Mondjuk járni nem, de egyszerre mindent ugye nem lehet. :twisted: Blogba leírkáltam, amiket mond, viszonylag sok, és sok értelmes szót tisztán mond.

Na megyek, mert felébredt.

tjuca
 
 


Tök jól dumál Kinga! Mesi szókincse kimerül a mutogatáshoz használt ö-ö-ö-zésben. :(

Nagy ritkán utánoz olyanokat, hogy pipipipi, babababa, a cicának sikítva nyávog, kb. így: jáááááááúúúúúúúúú, a kutyának meg annyit mond, vava. (Régebben mondta, hgoy tátá, inni, nem, de már nem :cry: :cry: :cry: :cry: )

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Juca,
nem szerencsére:)
Nekem egész kedves csaj jutott. Katának igaza van: 0-ás bevallást kell kitöltenem, azt viszont visszamenőleg minden hónapra.

Kata,
azért lehet, hogy majd küldök neked segítségkérő privit, mert még ez is nehéz az én szellemi szintemnek. Azért előbb áttanulmányozom a kitöltési útmutatót:)))

meteor
 
 


Üdv.

Nem tudom, kinél mi a helyzet, de itt oltári meleg van. Este meg nem tudtam szellőztetni, mert nagyon lehűlt a levegő, szakadt az eső, még a redőnyt is le kellett ereszteni. És most fövök a saját levembe, pár perce néztem a hőmérőt, akkor 31 fokot mutatott! :o

Bénianyu, Petinek alig volt haja, mikor született, de akkor is szőke volt, és most is az. A bnőm lányának viszont sötétebb volt a haja, mikor világra jött, mint most.
A torta nagyon gusztin néz ki.

Gabella, aham, így már értem, a többi anyuka szegénységi bizonyítványa, hogy nem szólt, hogy mégsem jelenik meg. Mert hát ugye, tényleg rossz időben volt, pl. Peti is alszik kettőkor, vagy akkor ebédel.
Peti egyáltalán nem motorozik, nem érdekli, csak az, hogy lehet pörgetni a kerekét. Én nem is szeretném rászoktatni, nem tudom, hogy kényelmes egy gyereknek az, hogy totál behajlított térddel ül rajta, és taszítja magát előre...
Na az ilyen hülyeségeket én is megkapom néha, hogy a neten olvastam, stb... :?

Marcy, remélem, végre kiderül, hogy mi van Marci fütyijén. Petinek meg a bőre pöttyös, de nem allergia, nem ekcéma, állítólag vmi lokális gyulladás. Engem nagyon idegesít, most kenem, ha addig nem lesz barihimlős, akkor majd jövő héten lecsekkolja a helyettes dokinéni, aki most a kencét is írta, mert megyünk tanácsadásra, szurira.
Figyi, Peti sem jár lábujjhegyen, de azért néha pipiskedik. Mondjuk őt a cipő sem akadályozza ebben. :) Egyébként ahogy írtam, Petin is volt lábbeli, mikor kapaszkodva lépegetett, hogy valami tartsa a bokáját, és szerencsém van, mert el is tűrte, egyszer sem akarta levenni. Jó, kitépőzárazta egy idő után, de attól az még nem jött le a tappancsáról...
Fűzős cipőt én is csak jó hosszú cipőfűzővel vennék, habár az, hogy egy gyereknél mi a biztos, csak a fene tudja. :D

A kislányokról jut eszembe: képzeljétek, tegnap elmentünk anyukámmal és Petivel a Tescoba vásárolni, és az egyik sor végén muszáj volt megállni, mert a babakocsi mellé odajött egy kétéves forma kislány, és vagy három percig simizte, ölelte és puszilgatta Petit. Már bolondulnak érte a csajok. Igaz, szegény gyerek csak nézett ki a fejéből, nem tudta elképzelni, hogy mit csinálnak vele. :D

Meteor, na mintha Petiről írtál volna. Igaz, hogy ő már jár, meg ugye ülni is le tud, de amíg ezeket nem művelte, pont úgy csinált, mint Pancsi. Még a tánci is pont ugyanez volt, mondjuk Petinek tényleg mindegy, hogy mi szól, csak legyen ritmusa.
Hm, ha lesz némi időm, megpróbálok ennek a nyomtatványnak utána nézni... De látom, közben megoldódott a dolog!
Hinnye, tényleg jól összekuszálódott a klaviatúrátok!

Na lépek, megcsinálom a bnőm fotórendelését, aztán megyek a gyerekért.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Látom, tegnap délután óta senki...

Nekem gyors tanács kéne! Lackónak tegnap délután óta megy a hasa, azóta vagy 10x volt. Semmi más baja nincs, szerintetek elvigyem orvoshoz? (A doktornénink szabadságon van, helyettesítés meg nyilván csak Orosházán...)

Légyszi, írjatok!!!!!!!!!!!!!!!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gab!

Ha nem lázas, szaladgál, stb. akkor nem kell, pláne, ha abba is marad. Nyákos rizs, répa sok folyadék... Lehet összeevett valamit, ami nem tett jót. Nyáron előfordul :wink:
Ha viszont nem marad abba, elgyengül, akkor doki!

tjuca
 
 


Köszke! 11-től 1-ig lesz helyettesítő, közben kiderült. Majd felhívom, hogy mi legyen. Meg veszek Smectát. Brrrrrrrr!

Na megyek, mert még kér enni. Majdcsak alakul!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!
Gab! Én is amondó vagyok, ha elmúlik, nem megy át hányásba, eszik, nem bágyadt, akkor csak valami gyomorrontás lehet, ami végigmegy rajta, ez esetben Normaflór-ez visszaállitja a norm. bélflórát. Ha napok múlva is megy a hasa, hány, akkor lehet komolyabb is, calici virus, vagy szalmonella-akkor megér egy széklettenéysztést. Nem evett tojásosat, krémest stb?
Én nem szeretem a smectát, az cak mefogja a hasat. Én fertőtlenitek széntablettával és visszaállitom a norm. bélflórát.

Ex! Pisilnek Peti után a csajok mi? Pedig jó lesz ha mihamarabb megszokja, hogy simizik a lányok, sőt egyszercsak ő is visszasimiz majd, na onnantól kössétek majd fel a gatyát. Aztán előbb utóbb el kell gondolkodnod mikor akarsz nagymama lenni...de ez azért még odébb van.

Juca!Köszi az infókat.

Kata!Köszi a keményitős okositást, tegnap már azzal csináltam a zöldbabfőzit, ismetni lett.

Meteor! Pancsi még anyaragacs? Beni is az lett ugyanis. Klassz ülemben a gyerekkel WC-zni, ő meg tolja félre a combon és kiváncsian kukkolná az eredményt. Már Robit is letuszkolja a Wc-ről és mindenáron bele akar nézni. Főzni sem egyszerű a lábaimba csimpaszkodó poronttyal, jól jönne most egy hátikendő. A kengurut nem lehet forditva felvenni? Bár nem vágyom plusz kilókra, van rajtam is elég bőrön belül, nem kéne még bőrön kivül is egész nap +9. De hát ez van. Nemsokára meg már ciki lesz ha a kezét fogom és csak az iskola sarkáig kisérhetem. Ragadjon csak a kis drága.

Nem értem miért a nyaralásból hazajöveteltől máig 5x ébredt Beni, most meg végigaludta az éjszakát. Ugyanúgy ömlik a nyála, ugyanolyan volt a napja, ugyanolyan meleg van éjjel, ugyanazt ette, ugyanannyit ivott, egyszerűen nem értem. Miért pont most, és eddig miért nem? Ez már a sokadik visszaesésünk és "megjavulásunk", azóta a bizonyos 8 hónaposság óta-(szeparációs szor.)de most még csak a suttogót sem kezdtem el. Gondoltam megvárom a hűvösebbet. Reggel kábán néztünk egymásra apával, "reggel van? És Beni nem kelt fel? ÁÁ. Biztos Te mentél át, csak nem emlékszel." De a poharát érintetlenül találtuk kint a könyvespolcon, tehát senki sem vitte be neki, követlezésképp nem ment be senki, vagyis nem ébredt fel. NNNNAAAAA.
Fúú, ma még főzni sincs kedvem. Kivánom a tepsis krumpli, csak valamki pucolja meg, és hűtse a forró sütőt 40 fokban.

benianya
ákosbenianya
 
 


Gabi, én sem vinném dokihoz, csak ha más baja is van, vagy ha pár napig semmi változást nem tapasztalsz. De remélem, hamarosan kiderül, hogy vigyed-e vagy se.

Bénianyu, hát igen, simizne vissza Peti, de az még elég durva nála.
Nagymama? :shock: Mondjuk a pasik e téren később érnek, és idővel rá szeretném szoktatni, hogy akármit csinál, húzzon gumit. De ugye ez még odébb van. :lol:

Ja, akit érdekel: a Tescoban most minden babakaja 20% kedvezménnyel vehető meg, én du. megyek be, veszek vagy két doboz tápit, meg majd még kitalálom. Felhatalmazást kaptam egy ötezres elköltésére, de van két olyan kuponom, ami 2000 Ft feletti vásárlásnál 200 Ft engedményt ad, szóval majd osztok-szorzok.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ex: az még odébb van szerencsére, de remélem, ez a felvilágosítósdi kicsit jobban sikerül, mint ahogy minket világosítottak. Suliban, biosz órán, + a védőnő tartott pár előadást, vetített filmet, kizárólag elkülönítve a lányokat és fiúkat, aztán meg kaptunk Libresse mintacsomagot. A lényeget meg a Tini lányok könyve c. könyvből fogtam fel. Legalább ennyit tett az ügy érdekében anyu, de beszélgetni vele? Fú, azt nem! Csak mikor 19 évesen gyógyszert írattam, akkor először beszéltünk a témáról, de akkor már ugye gyakorlati tapasztalataim is voltak. :oops: :lol:

Lackó jobban van, már másfél órája nem trottyantott, úgyhogy maradunk itthon, főzök neki rizst, krumplit, vagy amihez kedve van, meg itatom.

Most megyek, szép hétvégét nektek!

Pusszantás!!!!!!!!!!!!!!

Ja! Vettünk tök állat fényképezőt, még nem is mertem hozzányúlni! :-)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Könyvekő csajszik segííííííítség.

Végigolvastam a tájékoztatót, de azért van még olyan részlete ennek a nyvalyás nyomtatványnak, amit fogalmam sincs, hogy töltsek ki.

Tényállás:
van nekem sok éve vállalkozóim, mert régen olyan cégnél dógóztam, ahol számlára fizettek (ismerős szitu gondolom), DE
6 éve már főállásban dógóztam, vállalkozóit meg béna módon nem szüntettem meg.
Na most, ha jól olvasom, ha jelenleg is 36+ órában dógóznék nem kellene tölteni, de én ugye most Gyes-en vagyok (vagy ez gyed? mindig keverem)
Ha valaki volna olyan kedves és letöltené ezt a nyomtatványt 0758-as és megnézné, hogy akkor a -02-es lapot hogyan kéne töltenem azt megköszönném:

Az alábbiakat nem tudom:
-alkalmazás minősége
-biztosításban töltött idő (21. sor)
-biztosítás szünetelése , járulékfizetés alól mentes idő (24. sor)

Nekem az volna a logikus, hogy a 24. sort kitöltöm a teljes időszakra, hiszen most szünetel a járulékfizetés, vagy ilyenkor is biztosítva vagyok? és ezért kéri, hogy töltsem a 21-es sort is?????

Segíííííííccccsééééég szőke vagyok!

meteor
 
 


Sziasztok!

Juca, illő volna már nekem is blogolnom, tök régen nem irtam semmit szégyen gyalázat. De mindig annyi dolgom van. A Te blogod viszont folyamatos és mindig érdekes és szuper!
Gratulálok hozzá, mint ahogyan Kinga szókincséhez is.

Ádám a következőket mondja: mama,mammam=kaja,cici, cica,vauvau,papa,baba,és minden másra, ami kellene neki ellenben még nem tudja megnevezni, azt mondja: az. :-)


Benia, kedves Tőled, hogy arról álmodozol egyszer még leszünk egy pár...a mi történetünk bonyolult, többszörösen összetett ügy...de az tény hogy nem nagyon tudunk egymástól szabadulni mert mióta csak külön költöztünk minden nap találkoztunk, sőt, a héten voltunk mozizni is egyet.

Megnéztük a Simson családot, látta esetleg valaki?:-) Csak az a kár hogy Pókmalac keveset szerepelt benne, egyébként nekem nagyon tetszett.

Viszont az Ádi mostanában nagyon rosszul alszik.Éjszaka vagy 5-6 alkalommal elgalább felriad és csak az ölemben nyugszik meg, egyébként meg ordít. Van még valaki akinek mostanában nem alszik a babója?
Tomi szerint el kéne vigyük Ádámot alváslaborba, mert nagyon gáz hogy a 14 hónapos gyerek még sosem aludta végig az éjszakát.
Szerintetek mit csináljunk?

Na megyek mert sok a dolgom!

Pusz mindenkinek s jó hétvégét ha tudok jövök még.

Ja, Gabella és Reni! Peti baba és Mesi baba a jövő heti Meglepiben lesznek benne.

Kitti
kittiésádám
 
 


Lackó megjavult! Már túró rudit evett, így nem mentünk dokihoz.

Kitti! Köszi!

(Lackó kb. 3 évesen aludta át csak az éjszakát, legalább 1x inni mindig fölkelt!!!!!!!!!!!!!)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Rita!

Megnéztem a nyomtatványt, szerintem a 21-es sor legyen azonos azzal az időszakra, amire az adott nyomtatványt beadod (tehát a főlapon megjelölt időintervallummal), a 24-esbe meg írd be a GYED-et, illetve szintén az egész időintervallumot.
Ha erre is hibaüzit ír, akkor azt hiszem passzolok...
Alkalmazás minősége meg a 36 órás munkaviszonyos legyen, mert abból vagy GYED-en, az állásod megvan, és emellett vagy vállalkozó is.

Kata

Kép
wkata
 
 


Na, ez az Kitti!hogy olyan sokat taliztok, nekem is ez tűnt fel, pedig nyilván csak elvétve irod, hogy ő ment értetek, vagy stb. Háát ezért érzem én úgy, hogy a többszörösen összetett és bonyolult ismeretlen egyenlet ellenére lesztek ti még egy pár, mert nem tudtok elszakadni egymástól. Hát ne is tegyétek. Bár nem tudom mi lenne a szitu, ha valaki elhivna moziba és pl. ő vigyázna a babára. Akkor jönne a lapátolás. Forditva sem esne jól gondolom. De randizzatok csak, Tomi mégiscsak az apukája. Ez tök jó !!!
Az alváslabort én is javaslom!!!!!
Sok jót hallottam róla, de arra készülj fel, hogy teledrótozzák a fejét( nem fáj, csak nem szép látvány), ott kell aludnod vele, kütyükkel nézik az agyi tevékenyésget+ felveszik videóra az egész éjjelét. Aztán valszeg reggel közli a főorvosnő(bocs előre), hogy semmi szervi baja, szoktatási hiba. Egy műsorban láttam ezt, nagyon humánus és kedves volt a főorvosnő és nagyon tapintatosan mondta meg az anyuknak, hogy minden baba képes magát elaltatni, mi rontjuk el azzal hogy azt hisszük fáj a hasa, melege van, fázik, náthás, rátekeredett egy hajszál a lábujjára meg hasonló rémségek- és felkapkodjuk, szoptatjuk, ringatjuk, cumit adunk neki, rázzuk, egyszóval belemegyünk a körébe, az aurájába, mi több még fel is vesszük, megzavarjuk az ősi természetes folyamatot. De nincs ezzel semmi gond, mert azt hisszük ezzel teszünk jót, hisz csak jót akarunk szemünk fényének.
CSak az a gond, hogy a piszomókusoknál ajtókat döngetnek az alvászavaros felnőttek, mert van egy kor amikortól rögzül a rossz alvás, és életünk végéig elkisér, alvási problmák= az agy nem tud pihenni= a sejtek nem úgy regenerálódnak= testi tünetek előbb utóbb=fáradtság=teljesitőképesség romlása stb.
DE!!!!Nem tudom mi az a kor, lehet, hogy normális x korig a nem alvás, és pl. 5 éves kortól van gond, nem tudom- ehhez kell a szakember. Egyszer azt olvastam legkésőbb 6 hós korban tegyük külön szobába a babót. A kismama meg az együtt alvást favorozálja akár 5-7 éve skoroig is. Ki tudja ezt? Gyerek és családfüggő.
Na, a lényeg, hogy szerintem is jelentkezz be mihamarabb, úgy is egy csomót kell várni. Ha a Madarászban nincs belátható időn belül hely, vidd Debrecenbe, ott is van azt hallottam. Na, erre nagyon kivi leszek, ird ,majd meg mit mondtak telefonon.
Ja, egyébként mint fent irtam Beni sem aludt nyaralás óta, csak mára virradóra. Ő 8 hónapos kora óta csinál visszaeséseket. De magától alszik el. Ha felébred is ,sizik és már teszi is vissza a fejét. kicsit igazságtalannak érzem veletek szemben, hogy én az itatástól is panaszkodom, a helyett, hogy örölnék, hogy csak ennyit kell vele csinálni.
Ráadásul már mindenféle nyunyut, csücsit berakok neki, pihe-puha állatkákat, de egyre sem kattan rá.
Blankának meg még ma is megvan a Lencsi babája, most esett át a 4. plasztikai műtétjén, rózsaszinből fehérré mosódott, az arcát bugyiból újra kellett varrni, textilfilccel új arcot kapott, ma pedig a bal karja kapott új bőrt Beni tetra pelusából. Szeretném ha tini koráig megmaradna, állitólag hatalmas biztonságot ad nekik. De mi van ha Beninek semmi sem kell. ?

Na, megint szófosásom volt, elnézést kérek. Ez a GYEd ebből a szempontból nem tesz jót nekem. az összes többi részét nagyon élvezem!!!! :lol:
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Elég ritkán kukkantok be ide mostanában, de ígérem, most már összekapom magam. :lol:

Julcsi most aludt el, ezt általában ki szoktam használni, és én is szunnyantok egyet, mert az álomkór folyamatosan kínoz. Már pár napja nem jött a vukk, így reménykedek, hogy lassan a vége a kezdeti nehézségeknek... Csak a gyomorégés maradt makacsul...

A hasfogókkal kapcs. pont fordítva van, a smecta por gyógyítja is a gyomrot, a széntabletta pedig csak megfogja a tartalmat. Tehát akkor már inkább smecta, annak van plusz hatása, nemcsak hasfogó.
Nekem még diétának tesóm javasolni szokta ilyenkor a főtt krumplit, répát, és banánt, vagy rizst. És sok folyadékot inni.

Jucsi is nagyon sokat fejlődött az elmúlt hetekben, főleg, mikor anyuéknál voltunk. Már mindent megért, és tök sok önálló ötlete van, pl. mikor söprögettem, odahozta a lapátot, tartotta nekem, rásöpörtem a szemetet, aztán ő meg kidobta az ajtón. Csak lestem, hogy mennyi esze van, pedig nem is kértem meg rá. Az ajtón is mindig úgy ment ki anyuéknál, hogy becsukta maga után. Ha meg megkértem bizonyos dolgokra, pl. vigyen vhová valamit, vagy tegye rá vminek a a tetejét, akkor mindig megtette.
A zene Julcsira is hasonló hatással van, rögtön riszálja magát. :)
Vannak kedvenc reklámjai, amiben állatok, vagy gyerekek vannak, ha meghallja, akkor már szalad be a szobába, és mondja, hogy "baba", vagy "vau-vau". A kutyáknál még meg is simogatja a tv-t, azokat rajongással szereti.
Még nem sok szót mond, és legtöbbször csak a kezdő szótagot, pl. ha galambot lát repülni, akkor azt mondja, hogy "ga", és minden "k" betűvel kezdődő szó "kaka" nála, így néha jókat nevetnek rajta, mikor hallják. :) A családtagok nevét is mondja már, én igaz még csak "aja" vagyok. Ja, meg bólogat, ha igent akar mondani, és rázza a fejét, ha tiltakozik.
Na, most én is ömlengtem egyet. :)

Benia, nagyon gusztán néz ki Beni tortája! :) Tökre megkívántam, bárcsak tudnék én is sütni... Sajnos én inkább megfőzök bármit, a sütikkel hadilábon állok. :oops:

Ex, asszem mi is kinézünk a Tescóban, nem ártana már egyébként is egy nagybevásárlás.
Aztán Petikénkre vigyázni, micsoda dolog, hogy holmi idegen nőszemélyek símogatják a pasinkat! :lol:

Most megyek, pihi-time van. :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!

Csak pár dologra reagálok gyorsan, aztán húgomékkal átnegyünk Veszprémbe a Deichmann-ba gyerekcipőt venni őszre Kornélnak.

Éjszakai alvás: Kornél változó. Hol átalussza az éjszakát (10 óra egyben), hol felébred, max 2-szer. A mi helyzetünk nem vészes, mert iszik és alszik is vissza, s ilyenkor alszik 11-12 órát. A délelőttünk gázos. Nagyon tapad rám, szinte semmit nem tudok nélküle csinálni, a gatyámat húzogatja, akárcsak Beni. Délután ilyen nincs. Érdekes. Csak azért aggódom, mert hétfőn megyek suliba és csak kedden jövök. Igaz már aludt többször is anyuéknál és akkor nem volt gond. Biztos megint csak én parázok.

Egy történet: találkoztam egy anyukával, akinek 4 hónapos koráig minden éjszakát átaludt a gyereke. aztán mintha elvágták volna. Onnantól kezdve 3 éves koráig a napi alvásigánye 6 óra volt. (Esti+ napközbeni alvás), ráadásul mindezt fél órás alvásokkal! Elvitték az alváslaborba, ahol is a doktornő közölte velük, hogy ezzel a gyerekkel semmi baj nincs, ennyi az igénye. De ha gondolják hagyják benn 3 napra és megtanítja a kislányt aludni. Erre rákérdeztek, hogy ez mit takar: Hagyom sírni, aztán majd rájön, hogy éjszaka aludni kell- agy a doktornő. Én is csak 3 éves koromban aludtam át az éjszakát.

Én amondó vagyok, hogy ha bírjátok idegileg, akkor fel a fejjel, előbb-utóbb át fogják aludni az éjszakát a babók! Tudom, hogy munka mellet nehéz éjszakázni (én viszonylag könnyen beszélek, de megoldódik a helyzet)

Anyaragacs mivoltával én sem tudok mit kezdeni. Sokszor csak küzdünk és reménykedem, hogy ezt is elnövi.

Méz: Szuperek a képek. Julcsi nagyon szép kislány.

Benia: Kornél haja is kiszőkült. Barnával született és most szőke. Mondjuk az apja is az volt, de mostanra visszabarnult.

Juca: Kinga popójára körömvirág kenőcsöt használtál, ugye? Jól emlékszem? Kornél feneke tiszta piros pötty. Olyan csúnya neki. Tuti, hogy viszket is, mert néha olyan táncot lejt és fel-fel sír.

Jaj, mielőtt el nem felejtem:

ÁKos Bencének nagyon boldog szülinapot!
Hol lehet Kimikét felfedezni?
Sasolom a tv-t!
:D

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Kata,
nagyon köszi a segítséget!
Kitöltöttem, feltöltöttem, remélem nem fognak belekötni!
Egyébként meg minden tiszteletem a Könyvelőké, így nagy K betűvel, mert ezt a rengeteg folyton változó jogszabályt figyelemmel kisérni, meg megérteni nem egyszerű!
Másrészt voltak nálam még asszem tavaly ősszel Apehos bácsik ellenőrizni, akkor kérdeztem tőlük, hogy akkor 2007től havonta kell bevallanom?közölték, hogy eredetileg úgy volt, de most mégse, elég az éves, erre most jött ez a levél....
Ja és amikor felhívtam az ügyintézőt, vázoltam a szitut neki is a kolleganőcitől kelltte kérdezni, hogy akkor most mi is van

Alváskérdés:

Balatonon egész jó (mingyá fojtatom)

meteor
 
 


Bocsánat a szünetért, de ismét megőrült a billentyzet és egyszerűen nem bírtam értelmesen leírni semmit, úgyhogy kiszedtem a bedilizett billentyűket és átfújogattam hátha szösz került alájuk.

Most jobb, juppi.

Szóval alvás témához szerettem volna én is hozzászólni.
Pancsi amig lent voltunk Balcsin egész jól aludt: akkor ha mellettünk aludt a nagy ágyban.
A saját kis utazóágya nem jött be neki. Mint rájöttem, amikor forgott éccaka és megrúgta az oldalát az zizgett és erre felébredt.
Szóval mellettünk gyönyörűen aludt: bár ez ált. azt jelenti, hogy egyszer ébredt, igaz az hajnali 4-5 felé volt.
Itthon sajna megint visszatértünk a kétszer ébredésre: hajnali fél 2 és fél 5 az időpont.
Most az a tippem, hogy száraz a levegő a lakásban és megszomjazik, persze víz nem kell neki, csak cici.
Ha veszünk párásítót és azután is ébred, akkor mi is megkezdjük a kemény volnalat, mivel én már rettentően le szeretnék a cicizésről állni: amig csak alul volt foga nem volt gáz, de ez a 4 felső gyilkos.

Gabella,
örülök, hogy Lackó jobban van.

Pöttyös babóknak jobbulást! Asszem Dr. Theiss féle körömvirágkrémet használtak Jucáék.

Anyaragacsság:
mostanában egész hosszan eljátszik magában is a Kisasszony, de azért időről időre odarendel, hogy labdázzunk, vagy nézzük meg együtt valamelyik könyvét. Ragacsság inkább akkor ha fáradt/éhes/szomjas.

meteor
 
 


Gabi!

Hasmenés ellen tuti bevált tipp: birsalma leveléből teát főzni! Ha van a közelben birsalmafa, akkor szedjél levelet, meg is száríthatod és akkor lesz későbbre. Minket kisbaba korunk óta ezzel kúráltak a szüleink. 5-6 levél 2dl teához. Magában jobb, de a gyereknek rakj hozzá egy pötty szörpöt, úgy tuti megissza!

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok!

Mi még mindig a szüleimnél dekkolunk Petivel. Az ajtó csere ugyan meglett két nap alatt, de csak az ajtót pácolta le előre a párom, a keretet már berakva akarja. Szóval most a lakkszag elől menekülünk! Bár itt anyyival jobb, hogy 30 fok helyett csak 28 van, mert földszinti lakás!

Kitti!
mégegyszer köszi-köszi!!!
Ádám igazi kispasis lett mostmár!!!!

Alvás nálunk is változó: ritkán egyszer kel, de a kettő a tuti. Amióta meleg van előfordul a 3 is, de olyankor 9-fél10-ig alszik.
viszont most (talán) fogzik, mert étvágytalan és savasat kakál, tegnap hőemelkedése volt, sőt tegnapelőtt este sugárban kihányt mindent. Csak az a bibi, hogy nem látom a felső fogait, pedig a doki már egy hónapja mondta, hogy jönnek!

Hajszín: Peti újszülöttnek sötét volt, most szőke!

Szeptembertől okj-s vámkezelő tanfolyamra járok. ( Az igazgató tökrendes volt. Azt mondta, hogy a diplomámról neki nem kell tudni. Neki arról kötelessége meggyőződni, hogy van érettségim. Így mint első szakképesítést szerző egyén ingyért tanulhatok!)
Heti kétszer 5 óra. Délután 3-8-ig. Petit még nem tudom, hogy hogy oldjuk meg. Majd lesz valahogy. Nem parázok! Már rég rájöttem, hogy minél lazábban állok a dolgokhoz, annál jobban sikerül minden!
Na megyek, megnézem hogy halad a férjem!

Kimike!
Milánnak hogy tetszik a bölcsi?

Reni
Kép
prenata
 
 


Hali.

Gabi, azt hiszem, minket is még elkülönítve világosítottak fel. :D De az általad említett kiadvány nekem is nagyon tetszett, után meg kétszer kiolvastam a Gyermek születik könyvet is. Mondjuk akkor tőlem még nagyon távol állt a gyakorlati tapasztalat, én viszonylag "későn" értem.
Hallod, ha van fényképezőtök, tessék használni, és szép képeket feltenni ide!
Szuper, hogy Lackóval minden OK.

Meteor, mivel a GYED-et munkaviszony alapján kapod, én a 26-os kódot használnám az alkalmazás minőségére.
A 21. sort passzolom (de egyébként én is a teljes időintevallumra tippeltem elsőnek, de Wkata megerősített), a 24. sorba meg írd be a 22 kódszámot és ennek idejét. Ezt a tájékoztató alapján találtam ki...
Látom, közben megoldottad, ügyes vagy. Egyébként minden szervvel így van, az egyik ezt mondja, a másik meg azt, és csak egy valaki a vízfej, aki elvben mindent tud. De csak elvben, de aki kitölt, bevall, számfejt, annak gyakorlatban is mindent tudnia KELL, mert egyébként lecsap a villám...ÁÁÁÁÁÁÁ.

Kitti, szerintem NE vigyétek Ádit sehova. Sajnos teljesen normális, hogy még egy éjszakát sem aludt végig, én hallottam már olyat is, hogy csak a gyerek kétéves korában volt az első nyugodt éjjelük a szülőknek. Csak az a gáz, hogy ilyenkor nem lehet kitalálni, hogy mi a baja: foga jön, rosszat álmodott, valami belecsikart a pocijába, stb.

Bénianyu, hát én már leírtam, és most is leírom, hogy aki ilyet mondd, az egy balfácán. Mert igenis lehet a gyereknek baja, és ha van, akkor nem alszik vissza. Érdekes, mert Peti a születése óta velünk alszik, kéthós korától nyolchósig egy nyekk nélkül aludt este, onnantól 4-5 hónapig csak köztünk aludt jól, azóta megint az ágyában alszik éjjelente. Jó, felsír néha, de akkor csak a cumija kell neki, amit vagy megtalál, vagy én nyomom a szájába.
Viszont elaltatni a mai napig kell, napközben ringatással, este meg magunk mellé fektetéssel. Szerintem ez nem gáz, egyszerűen kell nekik az emberi közelség. Ha meg nem tetszik úgyis jelzik, volt olyan, hogy Petit is próbáltuk ringatni, mert látszott, hogy álmos, de csak nyekergett, letettük, és már horpasztott is. Mondjuk ez elég rövid ideig tartott (mármint az említett időszak). :)

Csicsisdolgok: nekem a mai napig megvan a Saci babám, néha neki panaszkodok (nem kiröhögni), van egy csicsisplédem (ez a második, egyébként szimpla gyerektakaró, a régi kb. 3 éve mondta fel a szolgálatot, de egy részével kitömtem a fent említett "egyént", így tovább "él"), Ferinek a kispárnája a mumusa, igaz, azt vidékre nem viszi magával, mondjuk a csicsisplédemet én sem hurcibáltam a koleszba meg vissza. :D Petinek meg semmi sem kell, igaz, van egy nagypárna huzat, ami kék virágmintás, azt nagyon szereti, annyira, hogy még az én fejem alól is húzná ki a párnát, mert ugyanolyan a huzata!

Gombi, na igen, néha én is csodálkozom, hogy honnan tudnak valamit, amit nem is mutatunk, vagy mondunk a gyerekeinknek.
Kedvenc reklámjai Petinek is vannak, amíg tartott a Sziget, addig az ÉN kártyát reklámozó K&H-s, most meg a táncoló bácsis K&H-s reklámért rajong, meg a békabrekegős Vodafonos a favorit.
Sajnálom, hogy Peti másnak is kell, de azt tényleg videózni kellett volna, ahogy a kislány letámadta, ha akartam volna, se tudtam volna arrébb vinni a fiamat. :)

Reni, szuper, hogy elintéződött a tanfolyam!

Tescoban voltam, pechemre már csak egy doboz gyümis tápi volt, de elhoztam, és vettem mellé egy tejpépet is, és mivel volt egy 200 Ft-os kuponom, így a kettőért 1878 Ft-ot fizettem. :D

Itt bazi meleg van megint...megbolondulok.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ex!

Petinek boldog hófordulót!


Kitti!
Igaza van Exnek! Én már beletörödtem, hogy valszeg Peti akkor fog folyamatosan egyben aludni 9-10 órát ( bár már talán vagy 10-szer előfordult), amikor abbahagyjuk a szopit!
A szopi abbahagyását, bár azt terveztem, hogy ősztől leállunk, addig folytatom, amíg mindkettőnknek jól esik. Bár tegnap, életében először az én kis drágám harapdálta a mellemet több szopinál is. És az a röhej, hogy én szisszentem fel a fájdalomtól és mégis ő sírt keservesen!

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok megint!

Lackó kezelhetetlen! Az agyamra megy! Na szóval! Mikor írtam, akkor teljesen leállt a hasmenéssel, tök jól volt, majd mikor már orvos nem volt, tehát 1 óra után, megint rájött... Azóta most negyedszer recsegtet. Gyógyszertárban nem ismerik azt a Smecta változatot, amit írtatok, de most készleten még a sima se volt, hétfőre hoznak... Kösz! A Normaflort nem ajánlották, nem tudom, miért. Végülis kaptam egy helyben készült bizmutos valamit, Mesi is olyat kapott a kórházban, ebből 6 óránként lehet egy kávéskanállal beadni. Na én azt fél 4-kor beadtam, mégis fosik.

Ráadásul hisztizik az apja után, mert el mert menni nélküle a szomszéd faluba számítógépet szerelni. Na de hogy vitte volna ilyen állapotban? Cserébe most itt ordít nekem.

Mesinek meg nyilván csak kijön a szuri mellékhatása. 8. napon vagyunk, és van már rajta néhány újfajta pötty, és már hőemelkedése is van. 37,4-et mértem a hónaljában. Este még lehet, lázcsillapítózni kell. Nem tudtam már mi hiányzik. De hogy Lackó így áll, nem is fürödhetnek együtt, nehogy még egy fosós vírus legyen, és Mesi is beszerezze.

Birsalmafa leveléről még ilyet sosem hallottam. Van itt nekünk 2 is, de azt mondják, ez birs körte... Vajon az is jó? Mindjárt lekattintom, hogy milyen.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Szóval! Nem tudom, mennyire látszik, de Reni! Ez jó ez a fa birsalmának? :oops: :roll: :lol:

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Haj, de jól fogalmazok: ez jó ez a fa? :P :P :P :P :P

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Halihó.

Reni, Ádám is harap képzeld el, olykor óvatlan pillanatokban, de nagyon durván szokott fájni.Igazából ideje volna nekünk is elhagyni a szopit mert az van hogy mostanában nyilvános helyen is elkezd vetkőztetni "cica" kiáltásokkal fűszerezve az egyébként is vicces helyzetet, úgyhogy jó volna ha leállnánk a dologról...csakhogy erre a fiatalember nem igazán hajlik. Éjjel is sajnos még mindig többször van szopi.

Képzeljétek Ádi eddig nem nagyon itta meg a tejet, ma délután azonban gondoltam egyet és csokis cornflakest raktam egy bögre tejbe, s az egészet beuzsonnázta. Tökre örülök hogy ez a probléma is megoldódott, mert eddig csak kinder tejszelet és krémtúró formájában volt hajlandó tejcsizni, na meg a cici.

Hulla vagyok, most voltunk Ádámmal vacsit venni a közértbe.Mióta menni tud nem nagyon hajlandó megmaradni a babakocsiban, igy a Match és a lakás közötti 300 métert sikerült bő félóra alatt megtenni. :roll:

Na megyek mert csöngettek a vacsiért.

Benia, tök aranyos vagy hogy ilyen hosszan irtál nekem az alvás dologról.:-)

Szép estét Nektek!

Kitti
kittiésádám
 
 


Lányok! Smecta ügyben hallgassatok Mézgombira, az ő tesója doki, jobban tudja ezeket a hasmegfogós, fertőtlenitős hatásokat. :P És bocs a félrevezetésért, én úgy tudtam a széntabi jobb, tévedtem.
Mézgombi!!!
Nem csoda, hogy fáradt vagy, feküdj is le mindig ha tudsz.
Julcsi ééédes, ez a lapát sztori-nagyon jóóóó-irigy irigy. 3 hónap ennyit jelentne? Az enyimé is fog majd ilyeneket csinyányi! Jujj, de jóóó!

Wawel, ne aggódj a suli miatt, ugysem tudsz mit tenni, el kell menni nem? Akkor meg generálj pozitív gondolatokat az üggyel kapcsolatban, mert olyan csápjaik vannak ezeknek a kis zseniknek, hogy csuda. Simán megéreznek mindent. Ahogy Prenata is irta rájött ha lazább, minden egyszerűbb.
Végre valaki, Kornél is kiszőkült, már kezdtem aggódni, hogy ez baj. Nem hallottam ugyanis ilyenről, de hát látványosan sok árnyalatot változott. Furi. :roll:

Kevesebb alvásigényű gyerkővel már én is talákoztam, de amit a drnő mondott az nagyon durva. :evil: :evil: 3 nap alatt tönkrevágná a babó kicsi lelkét, és odalenne az ősbizalom. Akkor már inkább suttogó a százszori bemenetellel.

Meteor! részvétem!4 foggal harapás fáj, 6-al elviselhetetlen. Én akkorákat szoktam orditani-sikitani, erre abbahagyja, a kis disznó megérti ám hogy mi a szitu. Beninek meg a cici nem kell éjjel, a csőrösből viszont 2 dl-t megiszik éjjel/ ébreés.
Én meg azon vagyok kiakadva, hogy nem minden nap egyformán szopik. Van hogy 5 ször van hogy 2 szer. Szegény cicim meg képtelen megfelelni az állandóan és szeszélyesen változó keresletnek. Már volt, hogy este kézzel fejtem, tiszta agyrém nem?De hát mégsem mondhatom neki, hogy ha ma nem szopizol 5 ször akkor holnap hiába szivod majd egész nap, mert ne termelődik annyi. Vagy ha me kétszer kérsz cicit, akkor holnap is csak kétszer kelljen.

Prenata! Birsalmalevél jóóóóóó! Ügyi vagy! Jegyeztem a házipatikába!

Éljen még egy változó hajszinű babó. Akkor nem nemnormális Beni, hurrá!!!!
:? Ügyi vagy, hogy mész a tanfolyamra , így kell ezt csinálni!!!!No meg az igazgató is ari volt!

Ex! Nagyon egyet értek veled a testi közelséggel, a nyunyuval, meg a cirógatással, sőt egyes esetekben még az együtt alvással is. Kinek mi jön be, nem minden baba egyforma.
Itt én abban látom a lényeget, hogy itt vagy ott, de még egy éjjelt sem aludt végig. Igen, ahogy többen is irtátok egyszer csak eljön, hogy 2 -3 évesen átalussza az éjszakát. De szerintem ha egy anyában felmerül a szakember kérdése, akkor el kell vinni!!!Ezt valahogy érzik az anyák. Ezért javasoltam Kittinek, hogy vigye el. Ráadásul ebben semmi fájdalmas, vagy macerás nincs. Máshol alszik anyával, mint egy nyaraláson.

[size=9][size=7]Engem hónapokig nyugtatgattak, már nevettek rajtam és hülyének néztek hogy Beni nem csinál semmit. Jajj, a nyuka, nem minden gyerek egyforma, ő fiú,lassabban fejlődik,lusta stb. De csak nem nyugodtam, felhivtam a Dévényest, aki azt mondta, tapasztalatai szerint az anyai megérzések minden esetben jók! Ezt így alakitotta a természet. Ja, és lusta ap van, de lusta gyerek nincs, ha nem fordul, annak oka van. Hát volt is! Csak az a bibi, hogy 5 hónapig van a csecsemők agyának olyan funkciótlan része, ami befogható mozgásfejlesztésre, ha nem hazsnálják, elhalnak azok a sejtek. Mi meg 6,5 hósan jutottunk el kezelésre. Bőgtem is rendesen, de azt mondta a Dévényes 8 hóig is megmaradhat ez az agysejtállomány. Nem tudom végül milyen agyrésszel, de Beni mára áll, fotel mellett lépeget. Igaz még gyengék a hát, far és lábizmai, vagyis hipotón, de óriásit javult. És ha nem hallgatok a megérzéseimre, nem erőszakolom ki ezt az egészet, akkor lehet hogy még ma is csak hanyatt fekszik szegényke. [/size][/size]

Szóval Kitti ha felmerült benned, én azt mondom igen is el kell vinni. Ingyen van, 2 napodba kerül, de megnyugszol a végén. Remélhetőleg a normális főorvosnőhöz kerülsz!!!De kár, hogy ne jegyeztem meg a nevét.

Na, lányok, nem akarok én ebből a nem alváskérdésből vitát generálni, sőt ahogy irtam nem is tudom hány évig normális ez, és mikortól lehet maradandó az alvásprobléma. De szerintem érdemes rá figyelni, foglalkozni vele.

Ja, a járással kapcsolatban azt olvastam 15 hó az átlag, de 18 hóig türelmi idő van, ám ha 18 hósan sem jár egy babó, ki kell deriteni az okát, szakemberhez kell vinni, mert annak már oka van!

Na, Kitti most már csak azért is menj el az alváslaborba, hogy okosabbak legyünk, kérdezz meg mindent és okosits bennünket.
Azt pl. tudom, hogy mostanság (8-12 hó)megváltozott az alvásuk, némely részén az éjszakának felületesebb lett, képesek felébredni, és pl.játék miatt akarattal ébren tartani magukat.

szopi! Lááányok, ha van valami minimális kis hatásom rátok, ne hagyjátok már abba a szopit!!No, jó az éjjeli az más, baromi fárasztó lehet már, de olyan jó ha sokáig szopizik a babó!!Blanka 2 évig, de még 3 éves korában is rácuppant poénból( vagy hogy meggyőződjön róla, lehet-e még neki, vagy még anya?-tekintettel nézett rám, és még csöppent belőle!!!!Szóval ha a babó nem akarja kérlek ne válasszátok el. Én látom a Blankán most már lassan 7 év távlatából milyen sokat jelent. Tudom, hogy ciki, nekem is mondták, hogy egy évesen már igen is el kell vá
lasztani. Dehogy kell!!Kik ők, hogy megmondják mi jó a saját babáinknak. Gab! bocs, tudom, hogy ez a téma téged érzékenyen érint, mert Mesi másképp döntött, de szerintem Te is egyet értesz azzal, hogy ha a gyerek akar szopni, akkor hagyni kell.
Tudom, néha olyan macerás már. Ma pl. Beni mig én vásároltam anyukámat bontotta ki a fürdőruhából.
Tejre fel!!!!

Apropó vásárlás! Vettünk kenyérsütőt!!!Ex, bébikajáért mentünk a Tescóba, oszt jól vettünk egy kenyérsütőt. 7990 piz volt, noném, de olyan klassz. Meglepően részletes és jó leirás van benne, süt kalácsot, megcsinálja helyettünk a pizzatésztát(imádjuk a sajátot), nem is tudom leirni milyen klassz dolgokat tud. És olyan jó érzés, hogy adalékanyag nélküli, friss meleg kenyeret adhatok a babáknak reggelente. Blani meg vieti a suliba. Magosat, diósat, olajbogyis, oregánósat, fokhagymásat. És csak természetes anyagok vannak benne. Megnéztem ma egy kenyeret: stabilálószer, emulgeáló, savanyúságot szabályozó anyag, stb. Szóval ha valakinek épp ez jár az eszében, hát csak ajánlani tudom.

Ja, egyébként ez a Cory féle babatorta rém egyszerű, én tök béna vagyok a koynhában, nyújtófa is most volt először a kezemben, mégsem rontottam el, mert ez elronthatatlan!!!!Nem én vagyok ügyes, a recept nagyon jóóóóó!!!!!Azt sem tudtam mi az hogy felfuttani az élesztőt, csak lestem, hogy mi bugyog a tálban, még ilyet sosem láttam. De szép lett az tény, én hmm, milyen fincsi volt!!!Mindjárt kezdem a grizes hideget csinálni.Tudjátok holnap lesz a 15 fős másodbuli.

Na, dugultam ismét, szép hétvégét!
Andi

benianya
ákosbenianya
 
 


Halihó.

Na estére tettünk még egy kört a férjemmel a Tescoban, feltöltötték a tápis polcot, így megint vettem egy dobozzal és még egy tejpépet mellé. Igaz, utóbbi majd csak ősszel lesz hasznos, mert amíg meleg van, inkább joghurtot adok Petinek uzsira, majd ha hűvösebbre fordul, akkor "bajlódok" a péppel.

Reni, köszi, az az igazság, hogy én már nem is nagyon figyelem a hófordulókat. Most inkább az 1 éves és 6 hónapos kort várom, nem tudom miért.
Ja, harapni Peti is szeret, és én feljajdulok, ő meg röhög! És csinálja tovább, és élvezi, hogy sikítok a fájdalomból. Nem szadista, ugye?

Gabella, bizmutos izét Peti is kapott két hósan, ne aggódj, klasszikus értelemben neki sem használt. A Normaflore-t nem értem, hogy miért nem ajánlották. :o Akkor, ha van, adj neki széntablettát is, meg a bizmutosat mellé, remélem, hatni fognak.
Birs körtéről én még nem is hallottam...jó, városi lány vagyok. :)
Oltásról annyit, hogy nekem fogalmam sincs, hogy fogom megkülönböztetni a pöttyöket, mi ugye jövő héten megyünk, és még rengeten Petin a fertőzéses pötty, meg melegkiütés, stb. Még jó, hogy addigra letelik a bárányhimlőfigyelős két hét.
Hallod, Mesin bugyipelenka van, jól látom?

Bénianyu, ez a beírás: nem nemnormális. JÓÓÓÓ. :D
Hm, hát ha én vinném a gyerekemet, amint felmerül bennem valami, azt hiszem, már egy szál semmiben volnék kénytelen járni-kelni, mert a dokikra így vagy úgy, de a bugyim is rámenne. Én mondjuk maximálisan megbízom a házidokinkban, így ha valami felmerül bennem, vagy tőle, vagy a védőnéninktől kérdezem meg. Mondjuk mozgás terén más a helyzet, főleg a legelső lépésnél, a fejemelésnél, majd a fordulásnál.
Viszont az tény, hogy Peti is ébren tudja magát tartani, akármilyen fáradt, eddig minden este kivárta, hogy felhívjuk az apját kilenc után, volt olyan, hogy végighallgata a csevejünket, de olyan is, hogy az apja második mondatánál már horpasztott.
Jó dolog a kenyérsütő, igaz, én eddig a miénket vagy kétszer használtam, de tényleg jó. Más az íze. Igaz, én eddig csak simával próbálkoztam, ami azt illeti, a mi fantáziánkat ki is elégíti. És ez is tud sokmindent.
Egy kérés: azt a babatorta receptet bekopiznád ide? Sajna arra nekem nem jut időm, hogy keresgéljek...na meg türelmetlenke is vagyok. Lécci-lécci.

Na lépek, körülnézek még a világhálón, aztán átengedem a terepet az erősebbik nemnek.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Gab! jók a képek! Te, hogy mekkora már ez a csaj. !!Lackó meg már olyan pasis. Birskörte finom Süsü szereti, de hogy a levele? Passz.

Ex! Ide másolom amit én is kicopyztam magamnak. Az utcsó a sütős, amit le is fotóztunk mindketten Gabbal. Tegnap éjjel az elsőt csináltam meg, csak tettem bele pici tejet is és a végén mandulaaromát, igy zöld lett kicsit a torta. Mivel bogyósat még nem ehet, más piros gyümi meg nincsen -maradt a barack, ami ugye nem mutatott volna jól a fehét griz tetején. Mivel kukoricadarát elfelejtettem venni, maradt a griz, de még nem boritottam ki, igy kicsit izgulok.
A sütős az bevált 2 helyen is, egy profinál és egy amatőrnél is, az tuti!
Na, megyek most tettük be a francia kenyeret, ebbe majd magokat rakok.
Üdv
Andi


Szia!
Ha még aktuális, küldöm a mi receptünket.
25 dkg kukoricadarát 1 liter forró, cukros, csipetnyi sós vízbe belekevertem, folyamatosan kevergetve addig főztem, míg jól besűrűsödött, aztán a gyümölccsel előre kibélelt formába öntöttem. Le kell hűteni, kiborítani és kész.
Képet a kész tortáról a nyáriaknál a 678-as oldalra tettem föl.
Küldte Kövecske, a 2006. tavasziaktól.


SZia Móni!

Kisfiamnak most volt a szülinapja, tortája tökéletes babatorta:

Kukoricadatorta meggyes joghurttal

Kukoricadarát vagy búzadarát gyümölcscukorral ízesített vízben/ha már ivott tejet, akkor tejben/tetszőleges gyümölcs levével megfőzöm (jó sűrű legyen), majd egy kerek formában (én jénai edényt használtam) egy éjszakára hűtőben pihentetem. Másnap - lehetőleg a "fogyasztás" előtt nem sokkal - a kedvenc gyümölcsöt (én meggyet használtam, de finom szilvával, barackkal, körtével stb. is) natúr joghurttal összeturmixolom és a tetejét ezzel kenem be, tálaláskor még adagolok hozzá gyümölcsszószt.
Az összes gyerek (nagyok is) imádta! Mivel jó keményre összeáll, a gyertyát is elbírja. Tetejét én babakeksszel díszítettem, persze lehet köles- ill. rizsgolyóval is, de azt szigorúan egy perccel evés előtt maximum

Boldog születésnapot!

Küldte Indianyó, 2006. tavasziaktól

Nálunk ez volt:

Hozzávalók:
50 dkg liszt
10 dkg margarin (tejmentes!)
1 csomag porélesztő
3-4 evőkanál cukor
kb. 4-5 dl víz
csipet só
búzadara

Az élesztőt kis cukorral és liszttel fél csésze langyos vízben felfuttatjuk. A margarint elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk az élesztőt, a cukrot, sót és annyi langyos vizet, hogy nem túl lágy tésztát kapjunk. Langyos helyen fél órát kelesztjük.
Két nagy és édeskés almát lereszelünk, lecsöpögtetjük, esetleg kis cukorral ízesítjük.
A tésztát kinyújtjuk téglalap alakúra, ráterítjük az almát, megszórjuk búzadarával és feltekerjük.
Kb. 2 cm-es szeletekre vágjuk és szorosan egymás mellé tesszük a tortaformába.
Hideg sütőbe tesszük és 180-200 fokon megsütjük.
Küldte Cory, szintén 2006. tavaszi babák

benianya
ákosbenianya
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?