Új privát üzeneted érkezett!

SZiasztok!

Erzsike!
Mégegyszer gratulálunk, és csuda ari a kisfiad. Hogy telnek a napjaitok? Te is állandóan őt nézegeted? Én olyan voltam az első babánál. Alig mertem a szobában hagyni.
Tejcsivel hogy álltok?

Ági!
Merre vagy? Talán bentartottak a kórházban? Nem jöttél mesélni.
REmélem semmi gond.

Eszter!
Hát nem semmi, hogy miken mész keresztül. Megértelek, hogy nem veszed be a gyógyszert a baba miatt. Sajnos én nagyon sokat szedtem be a szoptatás alatt, és félek is tőle, hogy nehogy a Sára majd valamire később allergiás lesz, vagy immunis, vagy nem is tudom mi .
Milyen a tápszer, legalább ehető? Bízom benne, hogy megtalálja a módját a dokid, és megoldódnak a problémáid. Na persze az allergiának is most kellett kijönnie.

Titi!
Miért nem jöttél ma, talán elutaztatok valahová a hosszú hétvégre. Vagy csak én vagyok felelőtlen, és már írtad.

Sziszike!
Merre is laktok pontosan? A tali miatt kérdezem.
Akkor megint bővül a családotok? Ti gondolkoztok 4. babán? A tesódnak az első babája lesz?

Bufo!
Mikor jöttök haza? Bár lehet, hogy addig már nem is jössz közénk. Na mindegy. Jó pihenést nektek.

Régiancsi!
Ha olvasol, akkor írhatnál nekünk néhány sort. Hogy vagytok? A kisfiad lassan már 1 éves lesz. Tavaly még együtt izgultunk ilyenkor, hogy mikor születik meg a baba. Már tud egyedül menni, vagy próbálkozik.

Képzeljétek a Sára próbálkozik a felállással. Nagyon oda kell figyelni rá, mert félek, hogy hanyatt esik. A virágokat is imádja már, és oda mászik mindegyikhez.

Momo!
Hogy álltok a házzal? Mishal hogy van? Azóta jött ki még foga?

A Rezi ma a mamánál alszik. A Sára is hamar kibukott.
Ma voltam a fogdokinál, mert az első fogamnál (tudjátok az újnál) úgy nézett ki mintha megrepett volna. Kb.1 mm hosszan.
Azt mondta, hogy valószínüleg égetési hiba, ami most jött ki. Nagyon örültem neki. Én meg annyira sikálltam, hogy be is gyulladt az inem, így most megint felírta a maripent, nehogy tovább terjedjen a gyulladás. Nem is tudom, most mit csináljak. Kedden kell visszamennem.

Jó éjt mindenkienk.
Puszi:GYöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok lányok!

Gyöngyikém, nem, nem írtam, hogy utazunk, pedig utazunk, de csak holnap.
Csak a mai nap... ugyanis képzeld, megjött az előszoba és a fürdőszoba bútorunk.
Szépek lettek, hamarosan be is lakjuk majd őket. Kedden még jön a burkoló, befejezi a kád csempézését, aztán egy darabig megállunk.

Lányok, mi holnap utazunk apukámhoz, jön Dani is, meg anyósomék is... hát, ezt inkább nem részletezem, nem igazán így terveztem, kíváncsi vagyok, mi lesz. Remélem, apukám nem okoz nagy csalódást!

De vasárnap este már itthon leszünk, és ígérem, bővebben jelentkezem!!!

Addig is vigyázzatok magatokra!

Eszter, remélem, hamarosan jobban leszel ettől a táptól vagy mi a fenétől!

Gyöngyikém, ez iszonyúan hangzik, mármint ami a fogadat illeti. Ezek szerint lehet, hogy újra kell csinálni az első fogad?!
Na, akkor Sára babára is jól oda kell majd figyelni, ha már próbál felállni. Hú, de nehéz időszak jön, majd lehet folyamatosan követni a kisasszony útját! :)

Szégyenlem magam, hogy nem tudok többet írni, pedig úgy szeretnék. De még bepokolás, zuhi, aztán irány az ágy, mert nagyon fáradt vagyok!

Ígérem, vasárnap este jövök, és beszámolok a hétvégéről. Drukkoljatok kérlek benneteket, hogy jól alakuljon az út. Úgy félek az egésztől, én nem akartam meghívni apósomékat, ők akartak jönni, én meg nem mertem nemet mondani, de vajon apukám hogy fog viselkedni?! Tartok tőle!!!

Szép hosszú hétvégét kívánok mindenkinek!!!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok:)

Most értünk haza, a csomagok még a kocsiban vannak:9 Csak Bencust hoztuk fel, de rögtön ide kellett ülnöm köszönni nektek :) . Szerintem lesz vagy két nap, mire visszaolvasok :roll:
Aztán írok ám!
Remélem semmi rosszat nem fogok olvasni......

Koda

Kép

Kép
koda
 
 

 
 

Sziasztok,
csak gyorsan helyzetjelentek:
Itthon vagyok, remények szerint csak kb 2-3 hét múlva műtenek. Sok kis apró kövem van, aminek az a veszélye, hogy ha bemegy a vezetékbe, eltömi azt, akkor sárgaság, hasnyálmirigy gyulladás is lehet a vége... :(

A sebész orvos azt javasolta, hogy ha nincs gyulladás (és hál'istennek nincs), akkor várjunk a műtéttel még a "szülésből felépülök".
Az altatós orvos nem egyezett bele a műtétbe egyenlőre, mert magas az a bizonyos ALKALIKUS FOSZFATÁZOM, ami már terhesen is magas volt, de most az egekbe repked. 300 a felső határ ami megengedett, nekem meg 1300! :shock: :shock: :shock: Ez egy májenzim, aminek az altatás még rosszabbat tesz.
Szóval most 2 hét múlva megyek vissza ehhez a sebészhez, csinálunk egy új labort, mert remélhetőleg csak a terhességtől lett magas ez az eredmény és csökkenni fog, és utána beszéljük meg a többit.
Ha nem lesz alacsonyabb ez a foszfatáz, akkor viszont valami az epevezetékben is van, és akkor sos valamit tenni kell...
Persze, ha a 2 hétben görcsölök újra, vagy sárgulok, viszketek...stb, akkor azonnal mennem kell a sebészetre. Addig szedem a NOSPA-t, meg kéne valami másikat, amit nem merek mert a papírjára az van irva, hogy nem ajánlott szoptatás alatt (persze a doki azt mondta, hogy nyugodtan, mert csak gyógynövényből van).

Úgyhogy ennyi velem. Most várunk és reménykedünk, hogy 2 hétig nem lesz semmi velem és a labor eredményeim addigra rendbe lesznek...

Eszter,
remélem jót fog tenni a tápszer!!! Vigyázz magadra és gyógyulgass. Azért Karcsimmal pont azt beszéltük, hogy annyira látszik rajtad, hogy vonszolod magad... Nem semmi csaj vagy, hogy van erőd mégis összeszedni magad és szép pocisnak lenni!!!

Bocsi, most mennem kell, mert hiv a hercegnőm!! :)

Majd jövök amint tudok igérem!!
Puszi,
Ági
csné
 
 


Sziasztok!

Jajj Ági,ez olyan rémes,hogy még ilyen sokat kell várnod. :roll: És az sem jó hír,hogy az az értéked olyan magas.De remélem magától rendeződik és hamar meg is tudnak műteni,csak addíg ne kelljen sokat szenvedni.Így látszik rajtam,mennyire nem vagyok önmagam?Persze ti azért már párszor láttatok,nem csoda ,hogy észreveszitek.Pedig annyira jól éreztem magam nálatok.Ferinek is olyan sokat meséltem rólatok,remélem egyszer így mindannyian össze tudunk jönni.Majd ha én megszülök,akkor együtt eljöttök és Vivi is biztosan jól ellenne Bálinttal,meg a fiúk is szerintem jól kijönnénk. :wink:

Koda!

De jó,hogy hazaértetek.te milyen drága vagy,hogy így sietsz hozzánk olvasni. :D Mesélj és tegyél fel képeket is.Remélem nagyon jól telt. :wink:

Éva!

Jelentkezz!

Ugye hazaértetek? Hogy vagytok? :roll:

GyönygI!

Szegénykém.Milyen kár,hogy így kitol veled ez a fog.Túl szép volna,hogy túllégy rajta. :roll: Most kicserélik?

Titi!

Szegénykém! Úgy bíztam benne,hogy anyósodék mégsem mennek(gondolom te is).De ne foglalkozz velük.Mintha ez menne.Na jó,akkor nagy levegő és ezen is túlleszel. :roll:

Erzsiek!

Hogy vagytok? Írtam neked sms-t(ez nem számonkérés,csak úgy írom)Ugye minden ok? Van bőven tejed? Hogy viselkedik Botond? Jó alvó? Mesélj,úgy érdekel minden. :D

Sziszike!

Nekünk magányosan telik a 3 nap,apa dolgozik én meg itthon kényszerpihenek továbbra is.A tüzijátékra nem mernék kimenni,úgy bennem vannak a tavaji képsorok,amikor néztem a tv-n.Még nem is lehetett tudni,hogy komoly baj van,nem mondták,csak mutatták ahogy szakad az eső én meg úgy sírtam,mintha éreztem volna,hogy nagy baj lesz.Aztán később már mondták a szomorú híreket. :cry: Annyira sajnáltam azt a sok ártatlan embert. :roll: Persze nyilván nem lesz megint olyan az idő. :roll:

Lányok én a ma reggelt nagyon rosszul kezdtem.A gyógytápszertől is rosszul lettem és bocs az őszinteségért,de egy vödörrel az ölemben ültem a WC-n,mert nem volt választási lehetőségem. :oops: Azt hittem,hogy el fogok ájulni és soha többet nem állok fel egyedül.Aztán zokogtam egy sort és azóta olyan jól vagyok,még be is ágyaztam ,meg elmosogattam,csak az epém sugárzik nagyon a hátamba,de az bírható.És ittam egy másik tápszert és az bennmaradt.Szóval most hülyén hangzik,de úgy örülök. :wink:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

Szakaszosan, de próbálok írni nektek. Tudjátok, a rengeteg koszos ruha meg minden......

Eszter!
Húúúú....brutális, amin keresztül kell menned. El sem tudom mondani, mennyire sajnállak most. Annyira át tudom érzeni a rosszullétedet. És ki tudja meddig lesz ez így ugye? A barátnőmnek ugyan ez a baja. De rajta sem segítenek már 4 hónapja a dokik. Pedig már nem is szoptat. Szegény ő is ki van a fájdalomtól, csak fogy folyamatosan . gyakorlatilag mindentől rosszul van. Ezért is írom, hogy át tudom érezni a helyzetedet, mivel közvetlen közelről látom, milyen borzasztóan kikészíti az embert ez a betegség. Remélem nálad lesz megoldás,mert a barátnőmnél nem sok mindent csináltak :roll:

Ági!
Nálad is miről olvasok.......nagyon bízok benne, hogy meg fogsz gyógyulni nagyon gyorsan. De hogy csak a műtét segít, azt nagyon sajnálom! Remélem hamar felépülsz majd és Livike nem sínyli meg a dolgot.
Amúgy a kiscsak pont olyan, mintha téged lekicsinyítettek volna és levágták volna a hajad :) Tündérien néz ki!

Erzsike:)
Hatalmas gratula a hatalmas kisfiúhoz! Én is Titit hívogattam a nyaralásunk alatt, mert izgultam értetek! Nálad is összejöttek a dolgok, de hála az égnek túl vagytok rajta! Remélem hamarosan hozol képeket:)
Nagyon stram csajszi vagy, ügyesen végigcsináltad!

Most eddig jutottam! Még feltöltök pár képet.

A nyaralás amúgy jó volt, az idő meg egyenesen szuper!
marci eléggé rossz volt...de Bencével semmi gond nem volt.


Marci Balatonalmádiban a kis barátnőjével. Ott ismerkedtek össze.
Kép

Szintén Balatonalmádi:

Kép

Kép

Pihenés apával a strandon:
Kép

Gyenesdiáson, Nagymezőn:
Kép

Pápán (Marci elfáradt....)
Kép

Bencemosoly csak úgy a strandon:)
Kép

És mivel csak zuhanyozó volt a szobához.... :lol:
Kép

Vezsprémben egy kis kajálás közben
Kép

A szobánk és kertje:
Kép
Kép

Marci lábat áztat a veszprémi szökőkútban:
Kép

Szintén Pápán:
Kép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Csk egy perc... Sajna most kezd kijönni rajtam a fáradtság, meg az h nem tudtam eddig pihizni hiába mondta a doki. Most már pihengetek, mert nem bírok mást csinálni.
Remélem holnap lesz egy pár szabad percem visszaolvasgatni.

Eszter! Megkaptam tegnap az üzit, csak már este későn vettem észre és nem volt erőm válaszolni. Jöhetsz amikor csak akarsz, már a jövő héten is. (ez akárkire vonatkozik...).
Szerdán egyedül leszek, mert a férjemnek be kell menni dolgozni, ha tudnál akkor jönni, annak nagyon örülnék.

Puszi
verzsike
 
 


Sziasztok!

Nem vesztem el csak nagyon suru hetem volt,van.
Es most eppen lassan fel oraja hallgatom Mishal uvoltos sirasat,sajna az alvassal me gmindig hadilabon allunk es megelegeltem es kegyetlen anya modjara hagyom orditani a kisagyban.Valamikor meg kell tanulnia aludni! :roll:
Persze kozben furdal a lelkiismeret...de ilyenkor mar olyan almos hogy ha felallok mellole a szonyegen mar akkor sir..szoval aludni kellene...de nala ez nem megy!

Agi!

Tunemenyes Livike...tenyleg nagyon hasonlit rad. Remelem par het es minden megoldodik,kar hogy csak mutettel. Itt nalunk nem letezik a lezeres porlasztas...vagy az csak vesekovekre van???Nospaval tudsz szoptatni??


Eszter!

Eloszor is gratulalok a kicsi fiadhoz...a pocidban!
Ez amin keresztul mesz borzalmas lehet...tapszer talan segit..tenyleg van ilyen specialis tapszer??Es ezen kivul akkor mi marad benned? Tappenzen vagy meg???Nem kellene dolgoznod!!! Tudom a penz nagy ur...de akkor is!

Anita!

Neked tenyleg nincs mar sok hatra..es 3 kg,ezt hogy csinaltad? A vallalkozasotok beindult? Bator vagy hogy mertel belevagni.

Titi!

ANyosek veletek haza...el tudom kepzelni...de ha minden igaz akkor lassan tul vagy rajta es hamarosan le is irod nekunk hogy mi is volt.Pocid nagyon edi..nem is olyan nagy. Te is pihenj am! Milyen szinu az eloszoba es furdoszoba butorotok,dobsz kepeket???

Verzsike!

Kisifad nagyon edes..de te hogy faradt vagy...nem is csoda...harom muteted votl egyszerre..tudsz rendesen szoptatni..alszik ,eszik..??? :lol: :lol: :lol:

Gyongyi!

Fogmizeria..nem irigyellek! Hol jott ki Sara fogacskaja??
Mishal is all...mar masodik hete..most mar allandoan fel akarja huzni magat..aztan neha borul...de annyira edi..es mar negykezlab is maszik,de ha sietni akar akkor meg mindig fokazik.
Fogunk ketto van lent..de a dokineni szerint felul is mindjart jon..en nem latom..

Lanyok,ti beadattatok az agyhartyagyulladas elleni oltast???Mert nekunk felirta...azt hiszem be fogom adatni.

Bufo!
Na ,gyerkocok jol ereztek magukat? Es te? ...mar hazajottetek,vagy sem?

Koda!

Nagoyn jok a kepek ,nekem a Bence apaval tetszik,ahol pihiznek.
Meg mindig olbebaba latom. :lol:
Forgolodik mar? most lattam hogy mar 5 honapos is elmult..nemsokara mar Marcival egyutt fognak jatszani. :lol:

Sziszike!

Orulok hogy ilyen szepen haladtok,akkor sikerult mar befejezni az eso ota a keritest?

Na,elaludt a draga,gonosz vagyok,fel oran at hagytam sirni ,tiszta viz a kisfeje. :cry:

Mi haladunk...ma is fugat voltunk(marmint Mishal es en :lol: ) valasztani,a hidegburkolast mar elkezdtek...jovo heten csinaljak a kandallot,megyek festeket venni,furdoszoba butort rendelni,jon a konyhas,mar a kertet is tervezem... :lol:
Lassan kezdhetek megint dobozolni.
Micimackom edes,olyan jokat lehet mar vele jatszani(mar ha nem cipelem magammal mindenhova),es edin dumal...hetek ota mintha Anyat mondana...(pedig en jobb szerettem volna ha Mummynak hiv,dehat anyukamek mindig azt mondjak neki.,hogy "hol van anya?".
Ja,par napja amikor meglatta anyukam cicajat olyan izgatott lett,hogy anyukam kezebe kapaszkodva elindult a cica fele...csak oerte hajlando menni... :lol:
Ennyi,majd jovok,ne haragudjatok tenyleg nincs sok idom.
Most elvezem ezt a harom nap kenyszerpihenot,eppen palacsintat sutok,Verzsike johetnel! :lol:

Puszi nektek,
Momo
momo35
 
 


Sziasztok!

Béka feneke alatt vagyok,azaz igyekszem kifelé.Ma délben egyértelműen bebizonyosodott,hogy a gyógytápszert sem tudom inni,ugyanis gyorsabban futott át,mint ahogy én tudok futni. :oops: Így sokáig bőgtem és nagyon kétségbe estem bevallom.A gyógyszertárban azt mondták,ha ezt nem bírnám,van egy másik,majd felhívom őket és ha az tejmentes akkor kedden azt íratom fel.Mai kajám így 2 kis üveg hipp bébiétel maradt,amit sok apró részletben és kanalanként fogyasztottam,persze ehetnék saját fővésű pürét is,de ahoz azért fel kellene kelni. :cry: Már megint annyira gyenge vagyok és nagyon félek,mert az egy dolog,hogy a baba megkap mindent,de azért ez is csak részben és egy darabig igaz,mert az én szervezetem sem egy öröktartalék.Persze az elevitet becsempésztem két kanál répapüré közt és velem is marad,de ez így nem az igazi.Kövér egészséges kismama szeretnék lenni :roll: Nem ehetek szinte semmit amit normálisan lehetne és főként nem olyat ami hízlal,vagy esetleg finom,de mindegy is mit eszek,ha nem marad bent. :roll: Csak teljen az idő,mert azért ha nagyobb a baba és mégis kell szednem valamit csak kevésbé káros,mint ilyen csöppnek.Abban bízom,hogy azért ez a nagy tortúra,hogy az út végén egy egészséges kisbabát kapjak,de ha nem és hiába az emberfeletti kínlódásom én komolyan mondom nem igazán tudom mit csinálok,de az bizti,hogy valakit felnégyelek. :lol: Na jó,nem fenyegetőzök,optimista vagyok ám,csak erősen alultáplált kivitelben.A hormonok egyébként szerencsére rendesen ragaszkodnak a kilókhoz,mert most is csak 2 kg-al vagyok kevesebb,mint amikor teherbeestem,csak átalakult minden eltüntek a zsírpárnák és helyette lett hasam meg mellem.De én zsírpárnákat szeretnék.Szóval nem ehetek semmit ami nyers,se zöldség,se gyümi,csak főve,pépes formában mindent és igen szegényes a repertoár ezen belül is amit szabad.Tegnap este azon sírtam,hogy a tv paprikán lecsót ettek és én annyira vágytam volna,hogy egyek olyat.Tudom,hogy idióta vagyok,csak a férjem dolgozik, a gyerek mamáékkal elment én meg olyan piszok egyedül vagyok és annyira szeretnék jobban lenni,ne haragudjatok,hogy így elárasztottam a topicot,csak olyan béna vagyok és magányos. :cry:

Nem akarom ám elrontani a kedveteket,de most olyan jó így kicsit sírni,egész megnyugszom tőle. :oops:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok,

Eszterem,
annyira sajnállak azért amin keresztül kell menned!!! :(
Ha ez vígasztal, én sem ehetek mindent, sőőőőőt!!! A lecsóért megzavarodok, de az az egyik legrosszabb amit tehetnék magammal.
Szóval a lényeg, hogy ha nem akarok megint begörcsölni, akkor alig ehetek valamit normális módon... Még a kenyeret se ehetem frissen, csak megprirítva :(
Az egyetlen szerencsém, hogy én legalább a gyümölcsöt ehetem (áttörve :roll: ) Elméletileg a cukrot se ehetném, csak szacharint, de azt kifejezetten utálom!!!! :evil: Lemondhatok a jó kis szalonnáról, lilahagymával... és még sorolhatnám. :(
Úgyhogy fel a fejjel, egyszer véget fog érni ez a szörnyűség, akkor összeülünk és bezabálunk valami nagyon fincsit, okés??? :D ...már amennyire én a műtét után is megtehetem majd...

millió pusza neked!!!
Imádom a hipp-es bébikajákat! Lehet én is kipróbálom, hisz az elég fűszermentes! :D
csné
 
 


Sziasztok!

Koda! Csodaszépek a képek, látszik élvezték a gyerkőcök a nyaralást. Képeket azért nem tettem fel, mert fent vannak a www.kksite.com/botond oldalon. A tesóm és a sógorom folyamatosan pakolja fel nekünk a legújabb képeket. Elvileg Titi vmikor írta, csak biztos még nem olvastál addig vissza.

Momo! Sajna néha a kegyetlenség kell… De hamarosan akkor biztosan elalszik egyedül Mishal.
Palacsinta… örülnék, ha tudnék most enni, de sajna tegnap ettem husis tésztát és olyan rosszul lettem, hogy csak na. Azóta nemigen ettem, nem kívánok semmit, joghurt és keksz jöhet, hogy legyen tejcsi.
És persze ma reggelre babónak is elkezdett fájni a pocija. Reggel fél héttől kettőig csak szenvedtünk, nem tudott magával mit kezdeni.

Eszter! Dehogy is haragszunk, ha már egy kicsit is jobban vagy attól, hogy írsz nekünk, már jó! Ez a kajamentesség nagyon szörnyű lehet, fogalmam sincs hogy bírod ki…, de azért kitartás!

Ági! Van elég tejcsid attól, hogy nem ehetsz rendesen???

Nálunk szerencsére a délelőtti hasfájás kivételével minden rendben. Az az egy gáz, hogy nincs elég ereje szopizni a babának, kb 5-10 perc szopi után negyed óra alvás és ezt négyzser ötször ismétli folyamatában… Éjszaka néha nem annyira tetszik, de ez van.
Most éppen a negyedk után vagyunk, remélem ennyi volt és akkor én is megyek aludni, mert hamar letelik az a 3 óra. Tök érdekes nappal össze-vissza éhes, de éjjel eddig mindig kb 3 óránként kelt fel.

Jó éjt mindenkinek!
verzsike
 
 


Sziasztok!

Koda! Csodaszépek a képek, látszik élvezték a gyerkőcök a nyaralást. Képeket azért nem tettem fel, mert fent vannak a www.kksite.com/botond oldalon. A tesóm és a sógorom folyamatosan pakolja fel nekünk a legújabb képeket. Elvileg Titi vmikor írta, csak biztos még nem olvastál addig vissza.

Momo! Sajna néha a kegyetlenség kell… De hamarosan akkor biztosan elalszik egyedül Mishal.
Palacsinta… örülnék, ha tudnék most enni, de sajna tegnap ettem husis tésztát és olyan rosszul lettem, hogy csak na. Azóta nemigen ettem, nem kívánok semmit, joghurt és keksz jöhet, hogy legyen tejcsi.
És persze ma reggelre babónak is elkezdett fájni a pocija. Reggel fél héttől kettőig csak szenvedtünk, nem tudott magával mit kezdeni.

Eszter! Dehogy is haragszunk, ha már egy kicsit is jobban vagy attól, hogy írsz nekünk, már jó! Ez a kajamentesség nagyon szörnyű lehet, fogalmam sincs hogy bírod ki…, de azért kitartás!

Ági! Van elég tejcsid attól, hogy nem ehetsz rendesen???

Nálunk szerencsére a délelőtti hasfájás kivételével minden rendben. Az az egy gáz, hogy nincs elég ereje szopizni a babának, kb 5-10 perc szopi után negyed óra alvás és ezt négyzser ötször ismétli folyamatában… Éjszaka néha nem annyira tetszik, de ez van.
Most éppen a negyedk után vagyunk, remélem ennyi volt és akkor én is megyek aludni, mert hamar letelik az a 3 óra. Tök érdekes nappal össze-vissza éhes, de éjjel eddig mindig kb 3 óránként kelt fel.

Jó éjt mindenkinek!
verzsike
 
 


Sziasztok!

Eszter!
Jaj, de nagyon sajnálom, hogy így alakul a terhességed. Az biztasson, hogy ennél már csak jobb lesz. A babával meg hidd el, nem lesz semmi gond! Fő a pozitív hozzáálllás! A szomszédasszonyom is most van a 18.hétben, és még belőle is minden kijön. Ő is megjárta már a kórházat infúziókúra miatt. Nagyon drukkolok, hogy minél előbb jobban legyetek mind a ketten.

Ági!
Akkor ezek szerint nem kell a dokim. :(
Pedig tök jó fej, de ha olyat találtál, akiben megbízol, akkor meg van bocsájtva. A műtét utáni diétáról: Jelentem én mindent megeszek válogatás nélkül, pedig már nincs epehólyagom!

Momo!
Mishal már megy? Nagy gratula hozzá! És már dumál is? Nem semmi!

Titi!
Milyen volt otthon? Anyósék?

Koda!
Irígy-irígy! Irtó klassz helyen voltatok. Kár hogy én már évek óta nem voltam nyaralni, és a közeljövőben nem is hiszem, hogy megyek. Olyan jók a képeitek!

Erzsike!
Pihizz nagyon sokat! Olyan jó, hogy a párod otthon van és segít! Nagyon ari Botondka (szabad így szólítani?). Tudsz szoptatni? Éjszaka alszik? Mesélj egy kicsit!

Képzeljétek, ma megvettem a konyhabútort az új lakásba! Nem volt könnyű, de végre sikerült. A festők is végeznek kedd délután, aztán lehet felszerelni a konyhába. Most már "csak" egy mosogatógépet kell vennem (még sosem volt nekem, de most nagyon vágyom rá, mert a gyerekek mellett nincs időm mosogatni, csak miután lefeküdtek, így napközben hegyekben áll a mosatlan), meg egy gáztűzhelyt. Igazából én kombinált tűzhelyet szeretnék, de állítólag a panelben azt nem lehet. Nem tudom.

Teszek fel egy képet is a gyerekekről:

Ja: holnap lesz Ágika 1 hónapos!!!

Kép

Kép

Kép

Bocsi, az egyből 3 lett :oops:

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Eszter!

Annyira de annyira sajnalom hogy igy kell megelned a varandossagodat,de remenykedjunk,hogy elobb-utobb normalizalodik a helyzet!Nyugodtan panaszkodj,en nem is tudom hogy birnam,anno csak hanyingerem volt de en attol is nagyon szenvedtem.Ha a Hipp bebikaja jon be,akkor edd azt...tenyleg nem tudok tanacsot adni, de sokat gondolok rad.
Tudom nem mesz velem sokra,bocs. :roll:

Agi!

Hat akkor neked se konnyu,de nalad azert ha minden igaz a mutet utan megoldodik a helyzet,igaz?

Verzsike!

Tejcsitermelesre nekem tudod mi jott be???AMikor ereztem hogy kevesebb a tejem akkor este bevagtam egy doboz kekszet(csokis,mindegy milyen) es utana jott is rendesen. :roll:
Pocakfajas...ateltem,iszonyu,nem is akarok nagyon visszagondolni az elso ket honapra. :roll: :roll:
Nalunk a dokino a szigoru 3 orankenti evest javasolta amit en betartottam...es soha nem tudtam hogy azert uvolt a gyerekem mert ehes,vagy teli van,...szoval nem ajanlom.Hadd szopizzon inkabb Picurka!A szopi kozbeni bealvasnal viszont koltsd fel gyengeden,cirogasd meg a tenyeret,a szaja szelet,...es akkor ujra fog szopizni.



Kepzeljetek,este lefektettem Mishalt,erre rogton felult es kezdte volna a sirast. Mondtam neki,hogy nem vagyok kivancsi erre es elmentem zuhanyozni. Total csend,gondoltam elaludt. Megyek be,a kisagy sarkaban ott gubbaszt ulve,felig bobiskolva, a draga gondolom elfelejtette,hogy hogy is kell lefekudnie. :lol:
Ez mar masodszor fordul elo,a multkor ulve a racsot szorongatva aludt. :lol:

Joccakat nektek!
momo35
 
 


Mesi!

Nagyon edesek igy egyutt!!! AKkor mar beletorodott Zsoltika hogy van egy tesoja?? :lol:

Lehet panelbe kombinaltat(gondolom gaz fozolapra es villany sutore gondoltal,csak hivni kell egy villanyszerelot mert kulon aramkor kellene neki,de meg tudjak csinalni. A hugomeknak eppen most mondtak hogyan is kellene csinalni.
momo35
 
 


Sziasztok!
Nem is tudom, mikor jöttem utoljára...
Elég sűrű időszakom van mostanság.Egy hete kaptam egy megrendelést, persze sűrgős.Úgyhogy riasztva voltak a nagyszülők, vigyáztak Bazsóra, én meg festettem.Tetszett nekik, elvitték.
Bazsókámat most fektettem le, már dulmol :) Ma a hugom férjének volt az 50-ik szülinapja, úgyhogy egész nap party-n voltunk.
Nem tudom, a köv hét milyen lesz?Jó lenne már pihenni egy kicsit.
25-én megyünk lellére 10 napra, majd akkor pihenünk.
Visszaolvasok, hogy mi van veletek?

rimar
rimar
 
 


Sziasztok Lányok!
Már többször próbáltam jelentkezni mióta itthon vagyunk, de vagy Balázs kapcsolta ki a gépet, vagy rossz volt a babanet.
Nézzétek el nekem, hogy egyszerűen nem tudok mindenkinek írni. Most is csak 2 percem van, mert végre egy kicsit kimozdulhatunk itthonról.

Erzsike!
A tej termelése elvileg független a táplálkozástól. Persze ezt is ki kell tapasztalni. Szerintem az a legnagyobb baj, hogy az ember hajlamos görcsölni, hogy vajon jól lakott-e a baba.
Az éjszaka átalvását ne várd. Régi rossz beidegzés, hogy át kell aludniuk az éjszakát. Még abból az időből származik, amikor 3 hetesen mát hozzátápláltak. Az anyatejes babák gyakran addig nem alusszák át az éjszakát, amíg szopnak. Elöbb-utóbb megszokod. Az anyát úgy alkotta meg a természet, hogy ezerszer többet kibírjon, mint amit gondolt. Próbálj néha egy kis időt lopni a pihenésre. A férjem időnként elvitte Balázst sétálni és tuti, hogy a babakocsiban aludt, én pedig otthon pihentem. Ilyenkor ne is póbáld behozni az elmaradt háztartási munkát!
Próbálj nem foglalkozni azzal, hogy hány óránként eszik. Ő nem csak éhes, de szomjas is lehet, vagy egyszerűen csak szüksége van Rád. Ilyenkor még lehetetlen elkényeztetni őket.
Nekem Balázs olyan hasfájós volt, hogy 10 hétig éjjel-nappal kézben volt, nekem sokszor még felöltözni sem volt időm. Egyszercsak elmúlik, mintha sose lett volna. 9 hónapig szoptattam és egyetlen éjszakát sem aludtam végig, de gyakoribb volt, hogy 8-10 alkalommal felébredt. Aztán egyik napról a másikra megoldódott- ma már csak akkor ébred fel, ha beteg.

Ha hazajöttünk a csavargásból igyekszem írni! Sok puszi mindenkinek!

(A tejtermelés serkentésére nekem az jött be, hogy kölcsönöztem egy elektromos mellszívót és azzal pillanatok alatt le tudtam fejni a maradék tejcsit. Ha úgy éreztem mégis kevés, akkor mindkét mellemből szoptattam!)

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok!

Éva! dehogy is akrom, hogy átaludja az éjszakát. Azért írtam a 3órát mert eddig tényleg akkor kelt fel éjjel.
Tegnap ez már nem így volt... Volt, hogy fél órát se aludt egyfolytában, nagyon fájt a hasija. A ma délelőttöt is végigsírta, végig dajkáltuk, így tudott néha 10 perceket aludni. Mostanra nagyon elfáradhatott, már egy órája tud aludni.
Én is lefejem mindig a tejcsit, amit meghagy, de nem tudom odaadjam-e neki. Balázska még szopzás után azt is megette?

Momo! Nagyon ari lehet Mishal, ahogy gubbaszt egyedül... De hátha akkor vége a sírós alvásoknak. Jót tesz neked, hogy most nincs nyitva semmi házzal kapcsolatos bolt, már kétszer írtál egymás után, legalább pihizel egy kicsit :wink:

Mesi! Nagyon aranyosak a gyerkőcök. Sajna elköltöztök, mire mehetnénk sétálni együtt... Most mi estefelé megyünk ha hűvösebb van, és apának is jönni kell, mert még nememelhetem fel a babakocsit.
A kombi tűzhelyről meg kérdezzétek meg a ház gondnokát v házmestert, mert a panelház kialakításától is függ, hogy lehet -e.

Sír a babó...
verzsike
 
 


Erzsike!
Én lefagyasztotam a tejet, amit lefejtem, csak ritkán kellett odaadni szopizás után.
Próbáld meg, hogy hasra fekteted, ha mellette vagytok! Nekünk csak a pocimaszírozás segített! Nagyon sok helyen van babamasszázs tanfolyam, sőt nagyon sok védőnő ismeri is a módszert. Nagy segítség lenne, ha legalább a pocakmasszírozást meg tudnád tanulni!
Egyébként mi próbáltuk az Infacol-t és az Espumisan-t is. Mindkettőnek van csecsemős kiszerelése, de igazából nem sokat segített. Próbálj rájönni mi az amit eszel és esetleg kiválthatja a hasfájást! A tejtermelést serkentő tea az pont ilyen! Próbálj köménymagos teát inni, abból átjut egy kicsi a tejbe. Persze óvatosan, mert lehet, hogy mérsékli a tüneteket, de lehet, hogy rosszabb lesz. Kerüld a tejtermékeket! Joghurt, kefír mehet, de a tejre, sajtra nagyon sok baba hasfájással reagál. Próbáld kitapasztalni mikor tényleg éhes és mikor fáj a pocija, mert lehet, hogy időnként mohón eszik akkor is, ha még nem sikerült megemésztenie az előző adagot.
Ez az egész egy nagy türelemjáték, csak higyj benne, hogy elmúlik!

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok!

Éva!

Azért nem vagy semmi.Végre írsz és akkor is nekünk segítesz.Ez nagyon rendes tőled.Viszont ha lesz egy perced légyszi írj magatokról is.Hogy van Balázska? Mi lett? Teljesen rendbejött már? És te?

Erzsike!

Ami nálam nagyon serkentette a tejtermelést az a nagyon sok folyadékfogyasztás.Remélem sikerül összehozni a szerdát,persze addíg még úgyis jelentkezem,bár én nem gondoltam ilyen korai randira,hiszen épp hogy hazaértetek és igazán nem szeretnék alaklmatlankodni,ráérek én pár hét múlva,de ahogy neked jó,én hozzád igazodok. :wink: Hasfájásra nekünk is a hassimi és a lábak körkörös mozgatása jött be,így a belek tudnak mozogni.Kitartás. :wink:

Mesi!

Aranyosak együtt a gyerkőcök. :wink: Hogy álltok,hányan költöztök az új lakásba? :roll: :wink:

Momo!

De jó,hogy jelentkeztél.Igen tényleg jót tesz neked,ha zárva vannak az építkezős boltok. :lol: Szegény Mishal,édes lehet ahogy ülve horkol. :lol: Nem semmik ezek a gyerkőcök.Szerintem nem vagy szívtelen,ő azért már nagy,és szerintem fokozatosan szép sikereket tudsz elérni az alvás terén. :wink:

Koda!

Nagyon jók a képek.Milyen jó is lehetett.Jól vagy? Van még tejcsid? Hogy áll a betegséged? Ugye nem okoz komoly gondokat. :wink:

Rimar!

Jó,hogy jelentkeztél.Gyere most már sűrűn.

Virág!

Tudom,hogy már hazaértél. :D Írjál! :wink:

Titi!

Neked nem írok,mert majd beszélünk.

Puszi mindenkinek és elnézést,hogy nem írtam sok mindenkinek. :oops:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Erzsike!

Ágika is most lett hasfájós.
Ami nekünk nagyon bejött Zsoltival, az a Gripe Water. Sajnos csak 1 hónapos kortól adható! Még a Mecsek Baby teát javasolják, én most ezt adok Áginak.
Ha meg nem akar kakilni (nekünk most ez a gondunk), marad a szélcső. Mi ma tólestünk ezen, és láss csodát, viszonylag nyugis napunk volt.

Eszter!
Egyenlőre úgy tűnik, hogy 4-en költözünk, bár semmi változás nincs. Állandó negatív hangulat építése itthon, minden leszólása, káromkodás, Zsoltival való kiabálás, kézszorítás, mint nevelési eszköz... Ma itthon volt, de minek? Semmit sem segített. Délben jutott eszembe, hogy ma még WC-n se voltam. Fél 12-kor kezdtem el ebédet csinálni... Már profi vagyok a félkezes húskloffolásban és panírozásban, mert a másik kezemben Ági van, közben meg Zsolti a gatyámat rángatja. De nem panaszkodom. Nem tudom, meddig fogom még bírni, de nagyon egyedül érzem magam...

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Sziasztok lányok!

Sűrű, sűrű elnézést kérek, hogy tegnap nem tudtam jelentkezni!!! Annyira készültem írni, de a teljes igazság az, hogy borzasztóan lefáradtam a hétvégétől...

Hál' Istennek túl vagyunk rajta, és lehetett volna rosszabb is. Apukám hozta a formáját, beszélt hülyeségeket, szerintem simán lefárasztotta anyósomékat. Iszogatott, és ilyenkor beszél össze-vissza.
Elhoztuk a kiskutyáját, lett egy kis spánielje, nagyon-nagyon édes!!! Kis fekete 2 hónapos kutyus!!! Kíváncsi vagyok, remélem, le fogja kötni apát. Ő nagyon örült apósoméknak, és Dani szerint a szülei sem érezték rosszul magukat, mert nem panaszkodtak. De gondolom, hogy lefáradtak. De hát ez van! Legalább látták, nem fenékig tejfel az életem.
Anyukám is ott volt Liszkán, a másik nagyi házában, őt is meglátogatták anyósomék, én nem mentem, mert apával csináltuk a vacsit. Hát, sajnos anyukám sem volt teljesen 100%-os, de már kár emiatt aggódnom.
Most szembesültek a teljes valósággal!!!
Aztán anyáékat hazavittük Danival, a szülei meg külön hazajöttek (2 kocsival mentünk).
Hát, az fogadott, ami miatt Danit nem nagyon viszem haza. Anyukám szerint teljesen rend van, még a szülei is feljöhettek volna.
Lányok, iszonyatos kupi volt! Danikám meg is jegyezte, hogy a konyha mosdójában azért ő nem hagyta volna 1 hétig a paradicsomot, ami természetesen megromlott. A wc nem volt lehúzva, mikor elmentek, be akartam menni, de simán rosszul lettem. Állítólag azért volt büdös, mert 1 hétig nem volt használva. Mindemellett hozzá kell tennem, hogyha mi elutaztunk 1 hétig, nem volt ilyen iszonyatos bűz a wc kagylóban.
Szóval, a rend anyukámnál elég érdekes fogalom. És ő tényleg azt hiszi, hogy az van nála!
Apukámnál ezzel ellentétben rend volt, persze azért takarítgattam kicsit, de csak finoman. Dani elvitte őket Tojakba szombat este, én meg akkor tudtam az ágyukat megcsinálni, stb.

Szóval a hétvégén szerencsésen vúl vagyunk!

Ja, azért anyukám érdekes megszólalását leírom nektek...

Átjött apukámhoz (ami magában is érdekes, mert ők nem szoktak kommunikálni, főleg 1 hete, akkor összevesztek Liszkán), és leült anyósomékhoz, beszéltek pár mondatot.
Első mondata anyának... kislányok, tessék feltenni a lábad a székre, miért nincs felpócolva? Neked így kellene már egész nap feküdnöd, pihenned. Miért dolgozol még?
Anyósomtól meg kérdezte, hogy: és hogy lesz majd? Melyikünk fog rájuk főzni? Te is fogsz gondolom?!
Anyósomnak kikerekedett a szeme, kérdezte is, hogy de hát miért? Le sem esett neki, hogy talán jól esne egy kis segítség a baba mellett, ha főzne nekünk... anyukám jót akart ezzel, gondolom, azt akarta, hogy anyósom rájöjjön, mi is volna a természetes.
De ezzel szemben el kellett terelnem a szót, mert láttam rajta, hogy kellemetlenül érintette, mondta is, hogy de hát miért is?!

Na, szóval ennyit erről!!!

Lányok, holnap kezdem vágni a centit!!! Jön az új csaj!!! És már csak 2 hétig leszek 8 órában!!! :)
Viszont így biztos, hogy nem fogok tudni írni napközben odabentről. :(

Eszter, ne haragudj kérlek, hogy nem hívtalak vissza, úgy elaludtam! Dani mondta, hogy kerestél, de mikor felkeltem, itt volt a vihar, gyorsan pakolásztunk, aztán vacsi készítés... úgy elment az idő!!!

Ági, úgy sajnálom, hogy még várnod kell a probléma megoldására! Csak kibírd addig a fájdalmat! Segít ez a NoSpa valamit?

Évikém, Eszter a számból vette ki a szót! Jösz, és akkor is nekünk segítesz! Olyan aranyos vagy! De mi van Veletek?! Balázskával minden rendben van?

Koda, de ari vagy! Első utad hozzánk vezetett?! Nagyon szuperek a képek, nagyon szép helyen voltatok! És az idő is tényleg kedvezett nektek! A gyerekek is tényleg jól érezhették magukat! Igazán rátok fért egy kis levegőváltozás. Remélem, azért egy pinyit Te is tudtál lazítani!!!

Mesikém, nem is tudom, hogy bírod így?! És hogy sosem panaszkodsz!!! Néha pedig olyan jó az embernek kiönteni a lelkét. Nagyon erős ember vagy! Bízom benne, hogy nem fogsz egyszer kiborulni! Szörnyű, hogy nem változott semmi sem!
Remélem, végre lesz valami végleges megoldás a problémátokra, mert valóban - ahogyan azt mondtad is személyesen - a gyerekeknek sem jó, hogyha sokáig húzzátok a dolgot. Ágika is csak hozzá fog nőni a papájához... jaj, de nehéz helyzet!

Erzsike, de irigykedem!!! Te már babázhatsz!!! Még ha vannak is problémák, nehézségek az elején. De látom, a lányok, nagyon sok segítséget adnak Neked is!

Momo, holnap megpróbálok képeket hozni! Az előszoba teljesen egyszerű lett, cseresznye színű, beépített szekrény, semmi csicsa. Lényeg, hogy jó sok helyünk lett a tárolásra! :)
Ügyi vagy továbbra is, hogy ilyen jól halatok!
Mishal meg egyszerűen édes lehet, ahogy ott gubbaszt a kiságy szélén. De mintha én is úgy értelmeztem volna, hogy megy?! Gondolom, még nem megy egyedül, ugye?
Az alvással kapcsolatosan szerintem nagyon jól teszed, hogy nem hagyod magad. Majd csak rájön, hogy magától el kell aludnia. Csak kibírd a sírását! Én biztos nem volnék ilyen erős, pedig ez volna a nyitja az egésznek.

Lányok, én megyek is, még hajat kell mosnom, készülök holnapra. A bébike annyira zabálnivaló, bár egyre kevesebbet mocorog, de remélem, ez normális. Inkább olyan fészkelődésfélét érzek, azt azért minden órában, és olyankor megnyugszom!

Jó éjszakát mindenkinek!!!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Éva! Nagyon rendi vagy, hogy ennyit segítesz nekem. Sajnos anyukám teljesen azért nyüstöl, hogy vigyek valami rendszert a baba életébe és konkrét időközönként etessem... Minden másban teljesen egyetértünk, de ebben köti az ebet a karóhoz. Tiszta rossz ellentmondanom neki, mert én egy "Szófogadó" kislány vagyok amúgy.
Eszternek teljesen igaza van, rólatok meg ne is tudunk semmit... :evil:

Mesi! Szörnyű lehet a helyzet a férjeddel. Biztosan megérdemli azt a még egy esélyt? A gyerekek is biztosan megsínylik a rossz családi hangulatot.
A szélcső az meg mi?

Titi! Ügyesen átvészelted a hétvégét... Az új lánynak meg örülünk még azon az áron is, hogy csak este tudsz írni.
És 80 nap múlva már te is babázhatsz... Persze addig is, ha eljössz minket meglátogatni :wink:

Eszter! Amennyire lehetett, már berendezkedtünk a babás életre, abszolú t mindegy, hogy mikor jössz.

Úgy tűnik az infacol nekünk segített valamicskét, már nem sír szegényke, tud aludni, csak látom, hogy álmában is görcsölget a pocija.

Annyira szeretnék már találkozni megint mindenkivel... Ok, hogy írunk, de az nem ugyanolyan. :cry:

Puszi
verzsike
 
 


Azt hiszem le kellene csrélnem a vonalzómat...
verzsike
 
 


Verzsike,
miért, mi gond van a vonalzóddal???? :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: :lol:
...holnap töltöd a 40. hetet!!!! :D
csné
 
 


Sziasztok lányok!
Ne hari csak azt akarom kérdezni Juciék mikor jönnek haza?

Várom már őket nagyon de nem merek telefonálni nekik!

Köszönöm a segitséget!
Sziasztok Timi
brimo
 
 


Sziasztok lányok!

Na, Erzsike, hátha tényleg segített ez a bigyó! Remélem, sokáig aludt a pici, és nem kelt fel a poci görcsre!

Igen, már tényleg csak 80 nap! De az még olyan sok!!! Addig biztos meg fogok őrülni! Mindig izgulok, hogy jól érzi-e vajon magát a baba. Ha nem mozog, egyszerűen idegbeteg vagyok! Most is már mondom ideülök, és írok, mert ilyenkor mindig beindul.
Persze, el kezdett nyomkodni, de már nem rugdos.
Lányok, nektek is ennyivel kevesebbet mozgott a pici már így a 7. hónap végén?!

Brimo, sajnos fogalmam sincs, mikor jönnek/jöttek haza Juciék. Mi is nagyon várjuk, hogy jelentkezzenek, már nagyon hiányoznak!

Megnézem, milyenek lettek a képek, amiket csináltam, aztán felteszem őket nektek.

KépKép
titi_27
 
 


Íme az ígért fotók:

Az előszobabútorunk:

Kép

Kép

A fürdőszobabútorunk:

Kép

Apukám kicsi kutyusa:

Kép

Mi a mai napon:
(Olyan, mintha nem is nőne a hasam, nem?!)

Kép

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok lányok.

Köszönöm Titi az infót!
Gyönyörü a fürdőszobátok! Ezt a bútort csináltattad? Nekem is kellene, a jövőhónapban költözünk az új lakásunkba!
És az előszoba is nagyon tetszik!
És nagyon irigyellek a pocid miatt!
Szép estét neked és jó éjszakát!
Köszönöm Timea :D :D :D :D
brimo
 
 


Köszönöm Brimo, igen, csináltattuk. Egy nyíregyházi bútorasztalos csinálta, ők csinálták 2 éve a konyhabútorunkat is. Az áraik jók, csak sajnos nagyon lassan dolgoznak. Nagyjából 2 hónap alatt készült el ez a két bútor. :(
Na, de azért hozzá kell tennem, hogy csak 95%-os, az én hibámból adódóan, akadt olyan része, ami nem tökéletes.
De kérdem én, mi 100%-os?! :) Én olyan hülye vagyok, mindenben találok hibát!

A jelek szerint akkor Te sem tudsz semmit Juciékról...

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Tegnap este hazaérkeztünk. Nagyon szerettem volna írni nektek, de nem volt időm rá.
Most is csak bejelentkezni tudok, ha ebéd után alszanak a gyerekek akkor jövök bővebben.
Puszi mindenkinek!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


sziasztok drága barátnöim!mi is megjöttünk már vasárnap de még idöm nem volt irni nektek!hétfön itt voltak barátnömék utánna cirkusz,tegnap kicsomagolás rendrakás,ma meg keresztlányom szülinapja!ugyhogy most is csak röviden irok mert mindjárt indulunk!

titi csucs szuper a lakásotok nekem nagyon tetszik!a pocid meg igenis nő csak te már nem veszed annyira észre mint egy kivül állo aki nem lát minden nap!

eszter köszönöm az smst olyan ari vagy hogy irtál:)pedig tényleg most csak véletlen tüntem el mert hirtelen indultunk!egy ora alatt döntöttünk csomagoltunk és indultunk!gumimacid hogy van?nálad javult már a helyzet mert erre nem válaszoltál nekem!

jajj én ugy örültem mikor láttam verzsike vonalzoját hogy még nem maradtam le semmiröl erre visszalapozok és látom a szépséges babáját!erzsike itt is gratulálok nektek és sok sok boldogságot kivánok!basszus nem is látszik rajtad hogy terhes voltál

koda sokat gondoltam ám rád meg emlegettelek mert láttam a hiradoba a hülye miskolci vizet és mérgelödtem hogy te már milyen rég felraktad azt a képet a csapotokrol és még mindig nem változott semmi!

mesi hát sajnállak nagyon lehet még se volt olyan jo ez az utolso esély dolog!a férjem is hitetlenkedve áll a dolog elött el se tudjuk képzelni hogy két ilyen szép gyerek miért nem tudja a férjed szivét megmozgatni!tündériek a képen!zsotya kezd barátkozni ágikával?

ági livike tiszta vivike!:)tündéri

anita elfelejteni?dehogy!!!gondoltam rád is hogy te is nemsokára szülsz mi meg ugy lemaradtunk a babavárásodrol!

na ennyit sikerült összehoznom!ne haragudjatok hogy nem irtam mindenkinek!majd még este folytatom!addig is szép napot és puszi mindenkinek

ja rolam:minden oké velem csak már megint a mensim késik!de ez már megszokott!dokihoz nem megyek mert mint irtam már befejeztem a dolgot!mindig gondolok rá hogy jo lenne egy kisbaba meg ujra terhesnek lenni de már nem idegeskedek rajta!ha megjön megjön ha késik nem futok tesztért várok amig ujra megjön!nem gyötröm magam
na pusziii

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Jézusom!egy kisregényt irtam,mi lesz ha mindenkine irok?betelik egy oldal?sorry a hosszuságért

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok!

Virág! De jó, hogy előkerültél. Lehet, hogy én lemaradtam valamiről, de mi az, hogy te most feladod?

Titi! Gyönyörű lett a bútorotok! A fürdőszoba pedig szerintem meseszép. Én is úgy szeretnék egyszer ilyet! De nekünk a panelban most kisebb lesz még a mostaninál is.

Erzsike!
A szélcső egy vékony rugalmas műanyag csövecske, amit a baba popójába kell bedugni ha már végképp nem tud kakilni. Ez beindítja neki rendesen, meg a gázok is tudnak belőle távozni. De tényleg csak végszükség esetén szabad használni. Mikortól tudsz majd délelőtt is sétálni? Mi a jövő héten még tuti itt vagyunk (sőt szerintem az utána való héten is).

Ági!
Mi van veletek? Epéd? Livike mennyit eszik? Hány g-os már?

Juci!
Milyen volt a nyaralás? Képeket kérünk!

Bufo! Ez rád is vonatkozik. Te meg készülhetsz, hogy kb 2 hét múlva ott leszünk közel hozzád!

Teszek fel képeket, ha nem unjátok még:



Kép

Kép

Kép

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Lányok!

Szerintetek lehetséges az, hogy szülés után 1 hónappal már megjött nekem? Tegnap óta élénkpirosan vérzek.... :(

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Sziasztok!

Gyerekek alszanak így itt vagyok. Igaz csak félig ebédeltem, mert már nagyon akartam jönni. :)

Eszter
borzasztóan sajnálom, hogy ennyi megpróbáltatáson kell keresztülmenned és még most sem élvezheted a babavárást. szörnyű lehet, hogy semmi nem marad meg benned. remélem a tejmentes tápszer már benn marad. Ha a bébikaják jók akkor edd bátran, lényeg, hogy ne jöjjön ki belőled semmilyen formában. Nagyon kívánom, hogy hamarosan kövér kismama legyél.:)
A panaszkodás miatt pedig ne kérj elnézést írd csak ki magadból.

Titi
Hú jó lehetett ez a közös családi hétvége. Lényeg, hogy túléltétek.
Nem baj, ha anyósodék is szembesülnek néha ilyen dolgokkal, és látják neked mennyi helyen kell helyt állnod.
arra nem találok szavakat, hogy miért nem akar nektek segíteni és nem is érti hogy miért kellene. Szerintem hagynod kellet volna hogy a szülők egymás közt ezt tisztázzák még ha sértződés is lett volna a vége.
Nagyon szép lett az előszoba jó sok pakolóhely van benne. Nekem is jól jönne egy ilyen mindent elrejtő szekrény. A fürdő nagyon tetzszik nekem is álmom egy ilyen, de a panelben ez ugye lehetetlen.

Ági
Sajnálattal olvasom nálad sem javult a helyzet és még ez a műtét is. Remélem hamar túl leszel rajta és onnantól már nem lesz semmi baj. Livike szépen hízik már kap még tápszert ?

Mesi
Jaj de jó akkor nem sokára itt lesztek.:)
Sajnálom, hogy nem javult a helyzet otthon. Lehet, hogy nem jó ötlet, de mond ki te is mindig amit gondolsz és érzel ne rejtsd el a véleményed hagy érezze a férjed, hogy te erős vagy és nem tehet meg bármit veletek.
Pakolásban lesz segítséged?
Nagyon jók a képek sokat nőtt Ágika. Úgy látom Zsolti is kezdi elfogadni, legalább is a képek alapján úgy tűnik.
Ha nem nagyon szoptatsz akkor simán lehet mensi. Nekem teljes szopi alatt is megjött a 3. és a 4. hónaptól mindig.

Momo
Na tessék néhány pihis nap és végre írsz nekünk.
Hihetetlen milyen gyorsan haladsz ezzel a házépítéssel.
Nagyon aranyos lehet Mishal ahogy ülve alszik és kapaszkodik a kiságyban. Jól teszed, hogy bekeményítessz egy kicsit, mert minnél később csinálod annál nehezebb. Dávidnál én nem voltam elég erős így jó sokáig szenvedtünk az egyedül elalvással.. Most Áron kezdi az ébredéseket éjjel, de nem hagyom, lehet, hogy kegyetlen, de már legalább 4 hónapja alszik éjjel így nem hiszem, hogy enegnem kell neki.

Anita
Örülök, hogy újra jelentkeztél.
Jöhetnél gyakrabban is úgy ahogyan régen. Én emlékszem ám azokra az időkre amikor napjában többször is írtál.:)
Láton neked sem problémamentes a pocakosságod, de kitartást már nem sok van hátra.

Virág
Végre végre már kezdtem azt hinni megint eltünsz.
Gyere mesélj hol jártatok?

Koda
Nagyon szépek vagytok a képeken. Biztosan jól éreztétek magatokat. Sajnálom, hogy ti sem úsztátok meg Marci nehéz viselkedését.

Rimar
Hú ti megint mentek pihenni de jó. Hármasban mentek, vagy visztek nagyit is, hogy ti is kikapcsolódjatok egy kicsit?

Juci
Várjuk a képekkel és az élményekkel teli regényedet!

Verzsike
Láttam a képeket nagyon tündéri a fiatalúr.:)
SWajnálom a hasfájást de ez a fiúknál elég gyakori. A maszírozás és a tornáztatás sokat segít. nem tudom izsol e laktoherb teát ha igen akkor hagyd abba mert van olyan gyerkőc akinek többet árt és még jobban fáj tőle a pocija. Tejed van elég?
Ha bealszik szopi közben vedd le a ciciről büfizteds meg vagy cirógasd és akkor újra kezdi Dávidnál nekem ez ek váltak be.

Mi jól éreztük magunkat sokfelé jártunk majd hozok képeket is, de nem találom a kábelt amivel fel tudom tölteni a gépre .
a gyerekek jól érezték magukat . Folyton olyan koszosak voltak, hogy csak na. A körmük alól a kosz fél órás fürdés során sem jött ki. 8)
Pihenni nem nagyon sikerült de nem nem voltam fáradtabb mint itthon így nem baj.
a férjem most hétvégén utánnunk jött. Képzeljétek egyik este kettesben elmentünk szórakozni. Igaz csak bowlingoztunk és éjfélre hazamentünk mert fáradtak voltunk, de akkor is sikerült kimozdulnunk.
20-án meg közösen elmentünk tüzijátékot nézni a gyerekekkel Dávid nagyon élvezte csak az nem tetszet neki, hogy hangos. Áron meg békésen aludt a babakocsiban és nem kelt fel a nagy dübörgésre.
Most megyek, mert még a táska nincs kipakolva és mosni is kellene meg minden...

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

CSak gyorsan írok pár sort, mert a végén még elfelejtetek. Nagyon gyorsan eltelt ez a hétvége, pedig akartam írni nektek.
Ma délelőtt szülőin voltam, most meg a holnapi ebédet csinálom. A REzi persze már fennt van, és a Sárát is visszaltattam már. Ma már 5 órakor kellt, és délután nem fog mégegyyszer aludni. Már 2 napja korán elalszik este (fél 8), mert olyan fáradt. Persze reggel kukorékol már nekem ,és nem akar visszaaludni.

Még mindig bevan gyulladva az inem, így nem úsztam meg a Maripen szedést.
Örülök, hogy mindenki épségben hazaért, és remélem jó sokat írtok. A képeket is nagyon várom.

Majd este írok mindenkinek, de most mennem kell, mert nem lesz kajánk holnapra.
Na persze a Sára is fennt van, mert a REzi nem bírt magával.
Puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok lányok!!

Mesi: természetesen lehetséges, bármikor megjöhet és ez nem jelenti, hogy rosszul szoptatnál -ez a hormonoktól függ.

Nekem volt most párcsepp-így elkondolkoztam..
Nehéz döntés előtt állok, mert ideje lenne kitalálnom, hogy védekezzek.
Spirál vagy elköttetés.
Nem szeretnék több gyereket azt tudom.
Vagy a pasiknál ez hogy megy, kihez kell elmenniük?
Annyit szenved egy nő, igazán bevállalhatnának őkis egy kicsit.:)

Mit javasoltok? Gyógyszer kilőve, mert érzékeny vagyok rá és nem akarok állandóan szedegetni.

Köszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Mesi!
Az első mensi jelentkezése teljesen alkati dolog! Nálam mind a 3-szor a szülés utáni 4. héten jött meg először. Innentől már biztosan védekezni kell, mert nem véd meg a szoptatás. Kicsit elutasítóbb lesz a baba a szoptatással, de megszokja hamar!

Este ígérem, hogy jövök és magunkról is írok!

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok lányok!

Na, túl vagyok két baromi fárasztó napon! Nem gondoltam volna, hogy ilyen kimerítő a betanítás.
Egész nap csak beszélek, a torkom kiszáradva, estére tegnap is megfájdult!
De nagyon ügyes az új lány, szerintem hamar belejön mindenbe. Úgyhogy vágom a centit!!! Már csak a jövő hét 8 órában, aztán kettő 4 órában! Kibírom!!! Ezt már tényleg kibírom!!!

Ja, és holnapután augusztus 24-e... félek tőle...

Mesikém, gyönyörű a kis hercegnőd, fura, hogy a képek így torzítanak, az életben tényleg nincs ilyen kis komor arcocskája, de a képen már megint annak tűnik! A képeket meg dehogy unjuk! Bármikor bármennyit!!!
És hogy megjött?! De furi!!!

Évikém, remélem, tényleg jösz, hogy beszámolj nekünk magatokról!

Sziszi, hát, ez jó nehéz kérdés... de a férjed is bevállallhatja... ő is sterilizáltathatja magát.

Bufo, Juci, de jó, hogy jelentkeztetek, és hogy itthon vagytok!!! Már nagyon hiányoztatok!!!

Bufo, de ari vagy, hogy még kipakolás előtt jöttél közénk!!! Szuper hetetek volt ezek szerint, és hogy a férjeddel is kimozdulhattál...!!! Ez nagyon jó!!! Gondolom, már nagyon rátok fért a kis közös kiruccanás!
Aztán remélem, hamar megtalálod azt a kábelt, mert nagyon kíváncsi vagyok a képekre!!!

Gyöngyikém, nem írtál este!!! De gondolom, nem egyszerű ezt megoldani két gyerkőc mellett.
Szörnyű, hogy még mindig fáj az ínyed!!! Remélem, hamar elmúlik végre! Nem ártana már...
Azt meg nehogy komolyan gondold, hogy elfelejtünk, ha nem jösz!!! :)

Virááááááááág!!! El sem hiszem, hogy írtál!!!
De annak egyáltalán nem örülök, hogy nem mész vissza a dokihoz. Nem úgy volt, hogy kontrollra kell menned amiatt a bigyó miatt?!
Én még mindig hiszem, hogy simán teherbe eshetnél, hogyha kijárnál minden vizsgálatot, és rendesen utánajárnál a dolognak. Nem szabad így feladni!!!

Eszter, Ági, hogy vagytok?! Ági, fájdalmak? Remélem, nincsenek!!! Eszter, benned maradt ma egy kis kajcsi?

Lányok, annyira aranyosak vagytok, köszönöm a képek dícséretét, valóban szupi az előszoba, jó sokminden elfér benne! A fürdőszoba még alakításra szorul, de ha majd itthon leszek, lesz időm takarítani, sikálni, stb... már úgy várom!

Én meg megyek, elteszem magam holnapra...

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok Lányok!

Balázskám meggyógyult, bár még diétázik és vigyázni kell a pocakjára meg ne üsse!

Titi!
Szép nagy már a pocakod és gyönyörű a házatok!!!!
Szerintem augusztus 24-én mindig eszedbe fog jutni a babád és ez így természetes. Ha az ember elveszít valakit, egész életében gyászolja. Talán ebben az évben lesz a legnehezebb. Ha megszületik a kislányod enyhülni fog a fájdalom, de soha sem fog megfeledkezni róla!
Jaj, de jó, hogy már nem sokáig dolgozol!!! Akkor ugye megint találkozunk majd?

Juci!
A nyaralás előtti és utáni napok iszonyú fárasztóak! Az ember csak mos, meg takarít, és próbál visszarázódni a hétköznapokba. Illés már dolgozik, vagy még otthon van Veletek egy kicsit?

Virág!
Olyan jó, hogy írtál! Nagyon megértelek. Én is két éve várakozom. Ugyanakkor gondolj bele, ha most nem jársz a végére akkor annak a sok-sok várakozásnak semmi értelme nem volt! Ugye nem adod fel a cél előtt?! Én hasonlóan érzem magam és értem, amit leírsz. Igen lassan már feladnám, mert megőrjít az állandó várakozás, csalódás és az érzés, hogy nem tudom merre halad az életem.
Vissza kellene mennem lassan dolgozni és hiányzik is a munka, de nem akarok visszamenni és újra itthon maradni 3 évig. Igenis vannak más céljaim is. Viszont nem akarom 10 év múlva azt érezni, hogy akkor még tehettem volna valamit! Szóval itt örlődöm és egész nap azon agyalok mit nyerek azzal, ha nem lesz több babám. Aztán valahol mindig sántít a dolog!

Mesi!
Hogy szépül ez a kislány! Remélem szép hosszú őszünk lesz és egyszer találkozhatunk valahol személyesen is!

Gyöngyi!
Ez a fogdolog tragikus! Az egész napodat megkeseríti.
Ugye írsz még ilyen szuper recepteket???? A férjem rettentően ragaszkodik a hagyományos magyar konyhához!

Zsuzsa!
Neked nem sok lehetőséged van otthon élni a kismamák unalmas, monoton életét! :lol: :lol: :lol:
Nagyon klassz, hogy ilyen sokat tudtok mozogni! Nagyon várjuk a képeket!
Hú! Még én se tettem fel! :oops:

Sajnos megint csak ilyen kis időm volt. Reggel megyek 6-ra a pajzsmirigy ambulanciára! Sajnos, ha 7-ra érek oda, akkor estig várhatok a soromra!

Sok puszi mindenkinek és ígérem gyakrabban jelentkezem!

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy este már nem jöttem, de megint elaludtam a Rezivel. Szörnyű, hogy az egyik korán kell, és korán alszik el este, a másik meg későn.
Ma reggel is már 5-kor keltünk a férjemmel, mert a Sára kukorékolt, de nem bírtuk visszaaltatni, és így a Rezit is felkeltette 6- órakor. Nem sír, csak néha sikít egyett, meg gagyarászik.
SZóval én már kimostam, és összerámoltam, és lassan viszem a Sárát aludni megint, mert már kezd álmosodni. Próbálom majd húzni neki, hogy este nem aludjon el olyan hamar.
Most elég jól eljátszanak az emeleti szobájukban. Most valahogy nem izgat, hogy szétpakolnak.

Már arra is gondoltam, hogy nincs elég tejem, és azért nem alszik vissza 4-óakor( mert akkor szokott felkelni, és még 1 órát visszalszik)
Már nem tudom mit merjek neki adni. Ti már adtok valami joghurtot a kicsiknek, vagy kifli belét? Vagy mivel etetitek őket? Én tízóraira gümölcsöt adok neki. Délben valamit főzök. A délután kritikus, mert sokszor nem tudom már mit adjak neki. Este fürdés előtt tejpépet kap. és fürdés után szopi. Ja, meg reggel is szopizik vagy 3x.
Annyira figyelni kell már mindenre. Ez a guar gumi is szinte mindenben van. A Rezinek azóta már kenőmájast se merek adni.
Na jó nem panaszkodok nektek, és remélem adtok néhány jó tanácsot.

Titi!
Szuper lett a fürdő, de az előszoba is tetszik. Mennyi helyre tudsz pakolni? Jóval nagyobb lett a fürdőszoba bútorotok, mint a miénk. Nekem nagyon tetszik.

Juci, Bufo!
Várom a képeket nagyon.

Juci!
Remélem hamar elpakolsz, és jössz közénk, mert hiányoznak a regények. A nyaralás után pedig én is mindig fáradtab vagyok. Eleve az a hazaút.
Dudi biztos élvezte.

Bufo!
Irigykedem a kikapcsolódás miatt. Már mi is régen voltunk. Úgy elmennék már mondjuk moziba.

Tényleg még egy kérésem lenne: Szerintetek hová érdemes elvinni két külföldit Magyarországon.
Jön hozzánk egy pár, akikkel a férjem még Ausztráliában tanult együtt. Az egyik Koreai, a másik azt hiszem Japán. Ott ismerkedtek meg, és 5 napot töltenek nálunk.
Gondoltam elvisszük őket a Várba, meg lehet elugrunk velük Egerbe, Szilvásváradra. Egyik este pedig a Tanyacsárdába.
Szerintetek Peste mit érdemes megmutatni nekik?

Éva!
Végül is mi volt a baja Balázskának? Azt nem is írtad meg.

Virág!
Mostmár gyere gyakrabban, mert hiányoztál.

Koda!
Nagyon szép helyeken jártatok, és szuper képeket hoztál. A legjobban nekem is az alvós tetszik. Meg az, hogy Marci már csajozik
Már jó a vizetek?

Tücsi!
Ágika sokat nőtt már, és annyira édes. Zsoltika meg tényleg milyen kis szőszi, nagyon tetszik.

Ági!
Merre vagy? Remélem nincs semmi baj?

Na mennem kell, mert összevesztek egy játékon.
Majd még délután jövök.
puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok

Sziszike:)

Boldog névnapot a legkisebb fiainknak:) Már ha ti most tartjátok....

Titi:)
Nem tudom, miért panaszkodsz a pocakod méretére? Én ekkorával mentem szülni :)
Képzeld, a nyaralás alatt, ha Marci látott kisbaba ruhát egy kirakatban, elkezdett kiabálni, hogy de ezt vegyük meg Titi néni kisbabájának :lol: Kb. 10-szer játszotta el velünk. Tegnap meg itt simogatta a képernyőt. Hát a te pocakos képed volt pont, valahogy odagörgette az oldalt. És mondta is, hogy megtalálta Titi nénit és megsimizi a hasát :) A kutyuska is nagyon tetszett neki:)
Anyukád beszólása nagyon tetszett, kár hogy nem hagytad őket tovább beszélgetni :lol:


Mesi:)
Tényleg olyan komoly Ágika minden képen! De Titi írja, hogy nem is olyan mindig:) Na de egy 1 hónapos baba nem is nevetgél még.
És hogy megjött neked? Nem semmi! Nekem szülés után 4 héttel még a vérzés el sem állt!

Gyöngyi!
Akkor te is kínlódsz az éjszakai felkelésekkel? nekem mostanában Bence aludt éjszaka, de amióta visszajöttünk a nyaralásból, kb. 8 alkalommal is felkel.......forgolódik és csak a cicin alszik vissza. Nagyon fáradt vagyok megint.

Juci!
Én is nagyon várom a beszámolót, de ahogy olvasom nem volt felhőtlen a nyaralás....

Zsuzsa!
Hát igen, Marcivel elég sokat kellett veszekedni. Úgy reggeltől-estig. Most is mit művel itthon....de már jövőhéten ovi. Hátha ott nem fog ennyire untakozni, mint itthon velem.
A szennyes ruhák nálunk még mindig halmokban állnak.......nem tudom, mikor fogok végezni vele :evil:
Remélem a kábelt hamar megtalálod:)

Éva!
Nagyon örülök, hogy Balázs jobban van!!
Gyere a doki után!

Virág:)
Szerencsére most nálunk jó volt a víz, más városrészt érintett a szennyeződés kivételesen.......És nagyon sajnálom, hogy megint vacakol a mensid. Sajnos rendszeres orvosi látogatás nélkül ez tényleg nem fog változni :? De tudom, ez meg nem egyszerű........

Eszter!
Hogy vagy? Kérlek jelentkezz be!

Erzsike!
Gondolom te babázol és fáradt vagy! Kitartás!


Képzeljétek milyen dilis a férjem Nagy nehezen engedtem a csábításának :oops: :) Persze közben mondoggatam neki, hogy igaz még szoptatok, de ez már nem véd annyira, és hogy vigyázzon, mivel nem védekezünk még semmivel. Hát ennek a jóembernek annyi maradt meg a nagy hévben az eszében, hogy szoptatok....véd.......és persze jól nem védekezett, ha értitek mire gondolok.... :evil: :? Ő félreértette, azt mondja.....mintha 17 éves lenne :D Remélem nem lesz gond.

Később még próbálok jönni és írni.

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Koda
Látod látod nem maradtál "szűz".:)
A párodat rendesen megvárattad ne is csodálkozz rajta, hogy eszébe sem jutott. remélhetőleg nem lesz újabb bébi ilyen hamar, ha meg mégis akkor ráérsz majd akkor aggódni.
Jaj nálunk meg Dávid felkelt mikor mi együtt voltunk éppen, nem jött be csak ült a behajtott ajtó előtt a küszöbön és beszélt erre lettünk figyelmesek. hát ne tudd meg azt a sokkot, nem is mertük megkédezni mióta van ott mit látott vagy hallott. Kapott inni és visszavittük az ágyába. Remélem nem járunk így többet.

Sziszi
Hát a védekezéssel kapcsolatban én is tanácstalan vagyok. Most megyek vissza jövő hónapban rákszűrésre és rákérdezek én is a dokira hogy mit ajánl. Bevallom a spiráltól kicsit tartok annyi ellentétes véleményt hallok róla. Van valami fogamzásgátló szuri is amit 3 havonta adnak. Igaz nekem a gyógyszerrel nem volt bajom így lehet, hogy arra álok vissza.

Oné
Jaj te szegény jól megkínoz ez a fog és az ínyed.
Mostanában Áron nekem is felkel kb 4kor de hála az égnek szopi után visszaalszik kb 7-ig. Este fél órás eltolódással le tudom őket rakni aludni. De persze nálunk is van olyan, hogy Áron vacsi után beájul és akkor szopi nélkül viszem aludni. Igaz akkor éjfélig valamikor felkel , de alszik is cici után tovább.
A kaja nálunk úgy néz ki hogy reggelire szopi és utánna kuncsorgás a mi kenyerünkből vagy sajtból vagy amit éppen eszünk. Tízórai gyümölcs, ebéd az főzi+szopi. Uzsonna gyümölcs, de már rakok bele kekszet is, vagy joghurt, de akkor kap még valami majszolni valót. Vacsi tejpép, és lefekvéskor szopi.

Balimama
Örülök, hogy jól van Balászka. Mi is volt pontosan a baja ?
Tökéletesen megértem az érzéseidet a babával kapcsolatban. sajnos az emben soha nem tudja előre mi ajó megoldás. Egy biztos ha vágy szá akkor nem szabad feladni és lemondani róla, mert azt mindig bánni fogod, és ott lesz mi lett volna ha...

Hát lányok nincs sehol ez afránya kábel. Kettő volt és most egy sincs. A legszebb az egészben, hogy a férjem sem tudja hová lett.
Biztosan ezzel is úgy járunk majd, hogy megtaláljuk valami olyan helyen ahol soha nem tennék, vagy éppen a gyerkőcök játszották el.
Tiszta pipa vagyok. Tegnap felhív az óvoda vezetője, hogy Dávidot áttették egy másik csoportba. Újra kiscsoportos lesz . Azért mert a régiben 30 fő lenne és az túl sok. Így aki tavaly januártól év közben jött azok átkerülnek.Kérelemre semmi lehetőség nincs vagy elfogadom vagy elviszem máshová. Holnap megyek megnézni milyen lesz az új helye. Hétfőn a szülői és az új óvónénik bemutatása. Baromira sajnálom nagyon jó óvónénink vol és azt választottam nem óvodát és erre tessék. Ráadásul ez a körzetes ovi is így egy héttel a kezdés előtt még lahatőség sics arra, hogy bármin is változtassak. Dávidot nem féltem mert elég eleven gyerek és biztosan hamar be fog illeszkedni, csak az aggaszt, hogy egy csomó megszeppent kicsi közé beteszik ahol ő lesz a hangadó és mindig a legrendetlenebb és folyton büntiben lesz. Közben meg látja, hogy a régi pajtásai a mellete levő csoportba vannak. Magyarázd meg ezt egy 3 és fél éves gyereknek, hogy miét nem járhat már oda ahová régen.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Titi, Zsuzsa: köszi a hozzászólást.

Lányok: tiis mondjatok vmit!!

Férfiaknak, hova kell vele menni?

Nekem meg nincs épp nőgyógyászom..szülés után megcsináltattam a rákszűrést, aztán otthagytam a dokit.
Kitalálta mindenkinek, hogy kicsi a méhe, mikor a 4.ismerősnek is ezt mondta morci lettem. Fel akart írni a legkisebb spirállt, ami sztem 3szülés után kicsi lenne, de ő állította jó lesz.

Igazából a véglegesítés lenne talán a legjobb.
Majd kell egy jó doki és sok-sok info.

Puszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Sziszi!
Hát, én sajnos nem tudok semmi okosat ebben a témában. Nekem még mindig nem jött meg szülés óta, pedig már jó lenne, mert akkor mehetnék a dokimhoz. Én a régi módszert alkalmazva, megint fogamzásgátlót kérek. A spirálról sok rosszat hallottam, és mivel nekem rendszertelen a mensim, nálam bevált a tabletta.


Tényleg lányok, akkor már mindenkinek megjött a szülés óta?
Ha jól emlékszem, akkor Juci még neked sem, igaz?

Koda!
Olyan jót derültem az irásodon, mert nálunk is dettó így van. Én mindig mondom neki, hogy nem kéne védekezés nélkül, aztán mindig úgy csináljuk. Lehet már azért nem jön meg nekem?
Én nem félek tőle, mert a Sára is nehezen sikerült, igaz csak hőmérőznöm kellett.

Úgy gondolom, hogy szeptember végén azért csak elmegyek a dokihoz, mert én a 6 hetes kontrollra se mentem vissza, és tudjátok nekem milyen össze vissza jött meg. Mint Virágnak.

Bufo!
Még jó, hogy felhívtak telefonon, és nem ott szembesülsz a tényekkel. Nem semmi, így kitolni egy kisgyerekkel.
Én is tegnap voltam szülőin. Nagyon jó csoportba kerül a Rezi, de azért mégis félek. Valahogy úgy mint te, hisz ő is májusban volt 3 éves, és elég érett.
Tegnap délután babatalálkozót csináltunk az egyik barátnőmnél, és ott volt két kisgyerek akikkel majd egy csopotrba fog járni. Mondanom se kell a Rezi egy fejjel volt nagyobb náluk, és az elején nem igazán akartak vele játszani (ők már ismerték egymást). A végére azért belelkesültek,és már hazajönni sem akart.
Mi szeptember 24.-én kezdjük az ovit, mert először azok szoktatják be a gyerekeiket, akiknek a szülei dolgoznak.
Nem tudom meddig tart majd a beszoktatás.

Verzsike!
Hogy vagytok?

Momo!
Mikor költöztök?

Na a Rezi már fel is ébredt! Hogy miért nem alszanak nekem mostanában?
Persze tök fáradt, és morog nekem.
Majd este jövök!
Puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok Lányok!

Gyöngyi!
Nekem is 8 hónapos kora után kezdett Balázs elviselhetetlenül gyakran felébredni éjszakánként. Próbáld meg estére a tejpépeket. Balázsnak az nagyon bejött és rendesen telíti a pocakot!

Sziszike!
Nekem olyan ijesztően hangzanak ezek a végleges megoldások! Biztos, hogy soha többet? És ha mégis?
A depot inj-val az a baj, hogy ha már beadták, akkor viselni kell a következményeket. Magas hormontartalmúak és aki nem bírta a fogamzásgátlót lehet, hogy ezt sem fogja és akkor nincs mit tenni hónapokig, amíg felszívódik.
A spirálról tényleg megoszlanak a vélemények, de aki bírja és nem érzékeny rá, esetleg hajlamos a gyulladásra, az általában szeretni szokta, mert azon túl, hogy fél évente ellenőriztetni kell nem sok gond van vele. Évekig fennmaradhat panaszmentesség esetén.
Persze a férfi sterilizációja lényegesen egyszerűbb. Szerintem urológián kell érdeklődni. Azért bennem mindig ott van a mi van, ha mégis...?

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok,

Sziszike,
én sajnos nem tudok hozzászólni ehhez. Vivit nem sokáig szoptattam, és (mint Gyöngyinek) nekem is rendszertelen a mensim, igy a gyógyszer ami a legjobban bevált.

Juci,
a vasárnapot valahogy megoldom! :D

Bufo, Gyöngyi,
jó hogy itt vagytok megint!!!
Ez az ovis dolog jó nehéz! Nem semmi, hogy milyen szinten tudnak változtatgatni az utolsó napokban... Szegény gyerekekre meg nem nagyon gondolnak!

Koda,
szegény férjed, tényleg nem csodálkozom rajta, hogy elveszette az eszét is, hogy végre volt valami... :D Reméljük nem ebből lesz bébi, amikor a másikért meg megküzdöttél!

Virág,
jó hogy ihallunk rólad! Féltem hogy nem jössz már... :(

Mesi,
köszi az orvost. Várok az enyémre, míg visszajön szabadságról... A 6 hetet úgyis ki kell várnom szülés után.
Édes a képeken Ágika!
Hogy alszotok éjszaka? Jól tudom, hogy neked már nem szopik egyáltalán, nem? És hogy megjött... Hát nem semmi. Mondjuk igy legalább nem ezért dobja el a cicit.

Eszter,
mi újság? Karcsi kérdezi, hogy nem próbálod-e meg az aktív árpát??? Hátha...

Titi,
olyan szép a hasad! És nől az ne izgulj!!!
A holnaptól meg ne félj, nem lehet semmi bajotok mostmár!!! Csak ne idegeskedj, mert annál rosszabb a bébinek!

Aranyosak vagytok, hogy érdeklődtök!!
Hogy jól vagyok az túlzás, inkább csak megvagyok. Ma éjszaka megint begörcsöltem, Karcsi mentőt hívott... A mentős megkérdezte, hogy miért őt hívtuk, mit szeretnék, mit csináljon velem???!!! :shock: :shock: :shock: Vicces. Voltak beszólásai, a lényeg, hogy a végén bevittek a Honvédba, ahol megcsináltak pár vizsgálatot.
Szerencsére a "helyén" vannak a köveim a hólyagban, nincs a hasnyálmiriggyel se gond... Sőt a labor eredményem is jobb lett mint a múltkor!!!! :D
Hajnalba hazajöttem (karcsim keltette a két gyereket és úgy jött velük be 4-kor értem). Kaptam megint fájdalomcsillapítót, görcsoldót... Ráadásul Cerucalt is kaptam, ami mellett nem igazán lehet szoptatni. :(

Segítséget szeretnék kérni tőletek!
Karcsimmal beszéltünk és arra jutottunk, hogy abba kellene hagynom a szoptatást. Ugyanis megemelték a gyógyszer adagomat. Már 4x2 nospa-t kéne szednem, meg a Rowacolt 3x1, és ha fájok még algopyrint...
Ezek mellett már nem merem szoptatni Livimet, ha meg nem szedem a gyógyszert, akkor megint csak be fogok görcsölni... :(
Jaj, de nehéz ez!!! Annyira tanácsatalan vagyok! Fogalmam sincs hogy mivel teszek rosszat!
Azt se tudom, hogy hogy tudnám úgy elvenni tőle a cicit, hogy se neki ne legyen belőle baja, se nekem. Mit tudok csinálni, hisz a tej még termelődni fog?! Azt le kellene szívnom? Nem fog begyulladni?? :cry:

Éva,
te biztos tudsz segíteni! Mert te mindig segítesz... :) :roll:
...mit intéztél a pajzsmirigy ambulancián???

Na, megyek mert Livim megébredt...
Puszi,
Ági
csné
 
 


Sziszike!
Lehet, hogy nem vetted észre, így mégegyszer megérkedezem. Ti is ma tartjátok Bence névnapját? vagymárciusban? mi most tartju:) kapott egy szép játékot, meg az egyik nagyitól ruhácskát, csörgőt. Aztán ittunk finom kölyökpezsgőt :)

Ági!
Ha el akarod apasztani a tejed, akkor van erre gyógyszer. Nőgyógyászoddal kéne beszálni. Nem jó, hogy te szenvedsz, mert nem mered bevenni a gyógyszereket. Viszont azt is megértem, hogy Livikétől nem akarod megvonni. Hirtelen nem is tudom, mit tennék. :roll:
Az viszont borzasztó, hogy mentőt hívtok kétnaponta. Szóval valószínű vállalnám a gyógyszuerszedést. A kicsinek erős, egészséges anyukára van szükség!

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Bocsi a helyesírási hibákért, siettem....

Koda

Kép

Kép
koda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: