Új privát üzeneted érkezett!

Menta!

Gergõ 3 és fél hónapos. Nincsen szájpenésze, nekem sincs se gombám, se folyásom. Mi lehet ez?

Tüni
tüni
 
 


Sziasztok! Köszi a bíztatást!
sajnos tegnap már éjszaka se kért Csenge cicibõl, de remélem azért még ebbõl nem csinál rendszert.
Egyébként 1 hete sok szempontból megváltozott a viselkedése, keresztbefordul az ágyban alvás közben, sokingat egész nap, este nem bíz elaludni stb. Valamiféle fejlõdési fordulópont lehet, gondolom, most nincs nagyon rendszer az életében. Talán ha beáll, még van remény a szopira.
Még egy kis kitartás kéne.

Miamanó+Csenge
miamanó
 
 


Sziasztok!


Remélem mindenki jól van.

Lányok el kell újságolnom valamit, éjszaka most elõször nem cumisüvegeztünk, hanem szopi volt, mennyivel könnyebb volt, nem kellett külön fejegetnem, hanem megvolt minden 1 óra alatt. Azaz 30-30 perc volt a törpének, adva, aztán nem tudom mennyit evett, mert én szerintem hamarabb elaludtam szopi közben, mint Õ.
Már csak 1 óra múlva ébredtem fel és raktam be a kiságyába aludni, ugyan arra tudok következtetni, hogy nem ette halálra magát, mert csak 3 órát bírt ki, a máskori 4-5 óra helyett.

Ma is szopiztunk délután, de valahogy nem elég az idõ 30-30 perc mert mindig éhes, eszik, eszik, és egyszer csak elalszik alszik 10-15 percet, majd iszonyú ortályozás, hogy éhen akar halni. Ilyen alapom mindig csak szoptatni kéne.

Nincs valakinek valami jó ötlete?

Legközelebb már le fogom mérni a mérleggel, hogy mennyit eszik, csak evés elõtt lemérni képtelenség, olyan izgága, hogy na.

Jók legyetek

Sziasztok

Manó2+ Dorottya
m
 

 
 

Mano2!

Nalunk is volt olyan idoszak, olyan 3-4 honapos kor korul, amikor Emese (egy eves lesz) belekezdett az evesbe, evett valamennyit, aztan elaludt. Ahogy megmozdultam, persze eszebe jutott, hogy O meg ehes, es egybol sirni kezdett. En ezt ugy oldottam meg, hogy nem hagytam bealudni napkozben cicin tul hamar, bofiztunk, setaltunk, ujbol cici, es ezt egy ideig ujbol, es ujbol. Amig lattam, hogy mostmar azert talan megtomte a hasijat, es akkor ha elaludt, nem riadt fel egybol, ahogy beraktam a kisagyba. Szoval szerintem azert van ez (legalabbis en ugy okoskodtam), hogy eszik egy picit, annyira jol erzi magat a Mamihoz bujva, hogy elengedi magat, es elalszik, de aztan rajon, hogy ehes meg...
Egy ido utan ez az idoszak elmult magatol. De meg most is olyan edes, mert van, hogy este, amikor mar nagyon faradt es lefekves elott szopizunk, elbobiskol, es egy par pillanat mulva magatol felriad, es veszett szopiba kezd...Jokat szoktam mosolyogni rajta.

Kati
katkamano
 
 


Tüni! hát nem tudom! Kicsit már nagy a kisfiad ahhoz, hogy most legyen rossz mellen levés miatt (hû de magyaros voltam Kép)sebes a melled.
Talán mégiscsak gomba, vagy esetleg valami vírusos dolog. Azért gondolok erre, mert a vírusok szoktak hólyagozni.
De lehet, hogy bealudt a cicden és feláztatta mert kicsit lecsúszott róla.
Nem kapott mostanában játszócumit vagy más cumit? Az is beronthat a technikába.
Menta
menta
 
 


Hahó,
néhány napja folyton lefagy a gép itthon, úgyhogy csak most sikerál a dolog (remélem).

Pele,
nagyon örültem a szavaidnak, merthogy azt olvastam, hogy egy kicsi étvágytalanság lehet az oltástól, de azt nem tudtam, hogy a hízást is blokkolhatja. Pedig logikus...
És persze ezt senki, de senki nem mondta nekem a dokinál, pedig ez lenne pl. a védõnõ dolga...
Szóval nagyon megnyugtattál Kép Egyébként Cicóka behozta magát, az oltás hetében is azért összevakart het dekát, a következõ héten meg huszonhármat Kép

Maci_2,
ugye hogy ugye! Gratulálok Ronihoz.

Miamanó,
Csenge olyan korú nagyjából, mint Cicóka (õ 29-én lesz négy hónapos). Mikor kapta a Di-Per-Tét? Cicókát az zavarta teljesen össze, azóta másik sávra állt.
Egyébként engem sem önt el a tej, ez csak az elején volt így, illetve kb. kéthónapos korig. Most nagyjából annyi van, amennyit Cicóka megeszik (egy icipicit több). Hozzátartozik, hogy már nemigen fejek, és gondolom, beállt. Reggel feszül a jobb, mert Cicóka éjjel egyre kevesebbet eszik, és csak a balból, el is alszik rajta (gondolom, inkább csak a bújás miatt kell neki), de már az se vészesen. Szóval ha Cicóka elkezdené elutasítani a cicit valami miatt, vsz. hamar elkezdene apadni a tejci. Ez tényleg ördögi kör Kép
Egyébként észrevettem, hogy ez így van kitalálva: ha Cicóka jól eszik, akkor mindig talál eleget, ha meg nem, akkor egybõl kevesebb. Szóval ilyen egyszerû, ha eszik a gyerek, van tej, ha nem, nincs. Kepeszthetek, amit akarok, nem ezen múlik...
De ti nagyon klasszul igyekeztek, és nyilván ennek köszönhetõ, hogy még mindig van tejed, a sok küzdelem, meg idegeskedés mellett is Kép

Manó2, illetve Kati,
Cicóka ezt a bealvást-felriadást most csinálja, nagyjából egy hete (már csaknem négy hónapos), azelõtt soha. Lehet, hogy teljesen tudománytalan és hülyeség, de én arra gondolok, hogy ez részben védekezõ mechanizmus, hogy a világ ne terelje el a figyelmét. Ugye elõtte kb. kéthónapos kortól Cicóka ficergett, tekergett, kiköpködte a cicit, mert a világ jobban érdekelte (mint Virág, Zulu, Yoan és még többek babáját is). Most is csinálja, de mostanában kevésbé. Helyette mintegy félálomban eszik, ami sokkal hatékonyabb és megnyugtatóbb Kép Függetlenül attól, hogy mennyire álmos egyébként (ugye a cicin amúgy is alszanak a babák, de Cicókánál eddig ezt nem vettem észre, csak egész azelején, de akkor mindig aludt). Viszont mostanában vettem észre, hogy egy ideig nézelõdik, pislog jobbra-balra szopi közben, aztán fogja, és eltakarja a szemét! Aztán jön a félálmos evés. Azaz mintegy megelõzi ezzel a ficergést. Más is tapasztalt ilyet?

Lányok, szerintem húsvétig már nem jövök,
üdv és boldog húsvétot mindenkinek,
Kriszi + Cicóka (11 nap múlva 4 hónapos)
Kriszi
 


Menta!

Szerintem nem a cumi az oka, mert azt már elég régóta használja. Meg nem is a szopitechnikával lehet a gond. Ezen a képzõdményen látszik, hogy nem holmi felázás. Egyébként most már valamivel jobb a helyzet, most már úgy néz ki, mint egy kipukkadt vízhólyag, sárgás, és már nem fáj annyira. Egyébként ilyenkor, ha nem akar elmúlni, kihez lehet fordulni? (A védõnõm kizárva, mert csak kárörvendene, uis a múltkor akart tápszert felírni, hátha hirtelen elfogyna a tejem....No comment.)

Szia
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!

Kissé mozgalmasan telnek a napjaink, ezért nem tudok sajnos túl gyakran jönni mostanában.

Tüni!
Nem pattanásszerû? Nem olyan, mintha sárgás valami ürülne belõle?
Egyébként valószínúleg az a legjobb, ha az István Kh-ba mész el megmutatni.

Kriszi!
Akkor csak behozta Cicóka a köv. héten! Örülök neki! Védõnõ...hááát, igenKép

Manó!
HA bealszik a babó a cicin, mielõtt jóllakna, akkor megpróbálhatod cserélgetni a ciciket, hogy fönntartsd az érdeklõdését. A ciciösszenyomás is segíthet. Szerintem nem érdemes mérni, nem informatív, mert ki tudja, hogy mennyire volt éhes elõtte, illetve lehet, hogy csak szomjas volt. A kezdeti idõben egyébként néha tényleg úgy tûnik, hogy az ember csak szoptat egész nap, de aztán ahogy belejöttök mindketten, egyre rövidebb idõ kell majd. És le a kalappal elõttetek, hogy ilyen ügyik és kitartóak vagytok!!!!!

Miamanó!
Én úgy látom, hogy kitartásban nálatok sincs hiány!! Elképzelhetõ, hogy tényleg fejlõdési fordulópont van. Nemcsak a növekedési ugrások szokták fölborítani a rendszert, hanem az is, ha új dolgokat tanulnak meg éppen. Álmában is megpróbálhatod kínálni Csengét, nem kell várni, míg valameddig felébred. Amikor látod, hogy szopómozgást végez a kis szája, akkor próbálkozhatsz. Sok sikert!!!

Sasha!
Hogy vagytok?

Pele
pelcsi
 
 


Tüni!
Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Lehet, hogy Pelének van igaza és galactokeléd van.
Kiváncsi vagyok mit mondtak az Istvánban?
Menta
menta
 
 


Pele!

Köszönöm kérdésed egész jólKép Végre valahára kibújt Gábor két alsó fogacskája, de úgy néz ki felül is jön. Csak persze a lüke doki nem látott semmit az ínyén hiába kérdeztemKép A dentonix gél sem használt... De legalább van oka amit tudok, és meg tudok érteniKép Így könnyebb fél óránként kelniKép

sasha

Kép
sasha
 
 


Menta, Pele!

Köszi! Hát az Istvánba nem mentünk el, mert már múlóban van a dolog. Az a hólyagszerûség már "lejött", és már csak egy kis seb van a helyén, ami szintén gyógyulófélben van. Remélem, most már hipp-hopp elmúlik, de ha mégsem, elmegyünk megnézetni. Egyébként pontosan hová kell menni?

Üdv
Tüni
tüni
 
 


Szia Miamanó!

hogy rögtön az elején tisztázzam, nem nézem le azokat, akik tápszereznek és tényleg már az is nagy öröm, ha pár hónapig sikerül.

A szopizás viszont nálunk sem volt promlémamentes, mág ha talán úgy is tünt a hozzászólásomból. Mi is megszenvedtünk az elsö hónapokban, Cica a 4. hét végére érte el a születési súlyát, azonkívül lusta volt enni és három hónapon keresztül egy szopizás 1,5 - 2 óráig tartott.
Ami nekem nagyon sokat segített, hogy egy szuper védönönk volt, aki - fiatalsága ellenére - arra ösztönzött, hogy bízzak abban, hogy minden nö képes szoptatni és csak türelem kell hozzá. Türelemböl viszont rengeteg. Így megpróbáltam túllépni saját aggódásaimon és bízni abban, hogy a lányom tudja, hogy neki mi a legjobb.

Kriszi szavai alapján Neki is az a véleménye, hogy annyi tej van, amennyire a babának szüksége van, Ha többet iszik több , ha kevesebbet, akkor kevesebb. Talán még sem vagyok egyedül nézöpontommal.

sajnálom, hogy félreértettél,továbbra is türelmet és sikert a szopizáshoz.
gabiSch
gabiSch
 


Sziasztok!

Kepzeljetek, mar masodik napja Emese (egy eves lesz) nem akar szopizni del korul (eddig 5-6X volt szopi). Olyankor ebred a de. alvasbol, szopizunk, es eszunk masik ebedet, de mostmar masodik napja egyszeruen elforditja a fejet. En meg csak lestem, hogy most mi van? Ez mar azt jelenti, hogy kezd egy-ket szopit elhagyni? Egyebkent nem nagyon tudom elkepzelni, hogy ez az elvalasztodas valojaban hogy megy vegbe? Ha valakinek van errol tapasztalata, diohejban leirna? Egyebkent en is valami kozeputat szeretnek talalni, hogy meg szopizzon is, de azert mar az ejszakait, meg a napi hat alkalmat mar kezdenem kihagyni...

Kati

Kati
katkamano
 
 


Sziasztok,

sajnos nem volt idõm, az összes eddigi hozzászólást elolvasni, ezért bocs, ha esetleg már másnál is felmerült ez a probléma, és csak rabolom az idõtöket.

Szóval, Emma 3 hónapos múlt, mindeddig igény szerint szoptattam, napközben elég gyakran 2-3 óránként, éjszaka viszont rendszerint aludt 10-11 órát egyhuzamban.

Egészen egy héttel ezelöttig, azóta minden éjjel 5-6x felkel cicizni. Este az utolsó szopi is kb. 1 órán keresztül tart, egyszerûen nem akarja elengedni a cicit. Ugyanakkor úgy érzem, nem elég már a tej, éhes marad, ha elveszem a cicit 1 óra nyammogás után, ordít.

Ma kivettem egy adag tejcsit a mélyhûtõbõl, gondoltam, jól teletömöm, és bizti aludni fog megint rendesen. De nem fogadta el se a cumit, se a csõrös poharat, se a kiskanalat, inkább az üres cicit nyúzta, míg el nem aludt.

Mért csinálja ezt? És ilyenkor van még esély arra, hogy ha gyakran szoptatok, váltott cicibõl, pihi, sok ivás, stb., elég tej lesz megint?
Vendég
 


lemaradt az aláírás:

Veronika
Vendég
 


Sziasztok!

Sasha!
Örülök, hogy jól vagytok! Nálunk is volt olyan, hogy fél óránként keltünk, nem tudtam mire vélni, aztán pár nap múlva megjelent az elsõ fogacska. Szóval kitartás, lesz ez még jobb isKép

Tüni!
De jó, hogy múlik a dolog! Idõnként elõfordul, hogy egyfajta pattanásszerû képzõdmény alakul ki a mellbimbón (Menta, én erre gondoltam), ugyanúgy a faggyú gyûlik össze a bõr alatt, és bizony elég fájdalmas lehet. De szerencsére nem komolyabb, mint egy pattanás, viszont ha házilag nem sikerül kiüríteni, akkor érdemes dokihoz fordulni vele.
Az Istvánban a szülészet-nõgyógyászatot kell keresni, és ott az alagsorban van az ambulancia.

GabiSch!
Gratula a türelmedhez és a kitartásodhoz! A dolog tényleg úgy áll, hogy igény szerinti szopinál annyi tejcsi termelõdik, amennyit a baba elfogyaszt.
Sok sikert a következõ babád szoptatásához is!

Kati!
Hát pontosan ez az elválasztódás! Amikor a baba maga jelzi, hogy mikor akar, illetve nem akar már szopizni. Látod, Emese maga oldja meg a problémádat, hogy csökkenteni szeretnéd a szopik számátKép

Veronika!
Nyugi! Nincs semmi gond, valószínûleg több tényezõ együttes összjátékáról van szó esetetekben. Az egyik, hogy biztosan hallottál róla, hogy pont 3 hónapos korban van egy növekedési ugrás. Ilyenkor nem a tejecske lesz kevesebb, hanem a baba igénye nõ meg egyik napról a másikra, és a ciciknek kell egy kis idõ, amíg alkalmazkodnak. A babák ilyenkor gyakrabban kérnek szopit, az embernek sokszor az az érzése, hogy nincs elég tej, holott errõl nincs szó, csak így csinálnak maguknak több tejet.
A másik, hogy ilyentájt számtalan anyuka számol be arról, hogy az addig az éjszakát átalvó baba elkezd fölkelegetni, akár többször is. Ez teljesen normális jelenség. Egyrészt ilyenkor kinyílik a babák számára a világ, napközben könnyen elvonódik a figyelmük a szopiról, viszont éjjel csak arra tudnak figyelni, és ilyenkor pótolnak. Ezért lehet az esti szopinál a nyûglõdés is, nem akar elaludni, nehogy kimaradjon valamibõlKép, de közben persze álmos is, így aztán nyûglõdik. No meg ennyi idõsen már tudja, hogy te különálló személy vagy, és nem akar tõled elválni azzal, hogy elalszik. Ezért kell neki a megnyugtató cici, szó sincs arról, hogy éhes lenne.
Másrészt van egy olyan feltételezés is, hogy a 3-4 hónapos kori felkelegetés a szervezet egyfajta védekezõmechanizmusa a bölcsõhalál ellen. Ugyanis erre a korra esik a bölcsõhalál leggyakoribb elõfordulása, ami ellen a gyakori ébredés megvéd, hiszen így nem tud túl mélyen bealudni, amikor az éretlen légzésreguláció leállhatna.
Közkeletû tévhit egyébként, hogy az éhség motiválja ezeket a felébredéseket, de a "megtömés" mit sem változtat, hiszen nem emiatt ébred föl a manó.

Pele
pelcsi
 
 


Veronika!

Mint ahogy mar te is rajottel, hiaba eteted dugig a Picit, nem fog jobban, tobbet aludni. En is ezt gondoltam, de nalunk sem jott be. Most egy ilyen idoszaka van, amikor nyügibb, tobbet igenyli a cicit. Mivel mar vegigaludtatok az ejszakakat, ezert ez most biztosan rosszabb, de remelhetoleg hamar visszaalltok...Addig meg kitartas, gondolom sirni ugysem akarod hagyni, a potlast nem akarja elfogadni, igy marad a cici. Egyebkent biztosan van eleg tejcid, ne aggodj, nem hiszem, hogy azert sirna mert ehes! Inkabb "csak" teged akar! Amikor nalunk bekoszontott ez az idoszak, akkor, raszoktunk a koztunk alvasra ket honapig, vagy talan meg tovabb is koztunk aludt Emese minden ejszaka, aztan mikor elmultak ezek az idok, visszaszoktattuk a kisagyba.

Kati

Kati
katkamano
 
 


Sziasztok,

Pele,
ezt nem is tudtam, amit a bölcsõhalálról írtál. Mindig tanul az ember.Kép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok,
ezt most találtam a www.babaszoba.hu oldalán:

Vendég a chaten
Április 29-én kedden 16-18 óra között a chat vendégeként Csordás Ágnes, a Magyar Védõnõk Országos Egyesületének elnöke várja a várandóssággal, kisgyermekek gondozásával kapcsolatos kérdéseket.


Ágci

Kép
Ágci
 
 


Kati, Pele,

köszi a gyors választ. Tegnap fél kilenckor aludt el Emma, aztán éjfélkor elkezdett cuppogni, de nem szoptattam meg, csak megsimiztem egy picit. vissza is aludt gyorsan. Hajnali négykor ismét cuppogás, de akkor már megetettem. Utána aludt kilencig. Kiváncsi vagyok, mi lesz ma éjszaka. Talán a hajnali szopit is kiválthatom egy kis simivel, és visszaáll az éjszaka átalvására. Este viszont nyüglõdik, gyakran játszik úgy, hogy kiköpi a cicit, vigyorog, majd ismét bekapja, vagy egyszerûen csak elfordítja a fejét szájában a cicivel, ami ugye nem éppen kellemes. Ilyenkor nem vehetem el tõle a cicit, mert nagyon megharagszik.

De nem is zavar, õ nagyon élvezi a dolgot, és ez a lényeg.

Veronika
Vendég
 


Sziasztok!

Gomba-Betadine

Sajnos a Betadin oldatot kivonták a forgalomból. Nem lehet már találni a patikákban. Helyette, mellett spray-s kiszerelésben van a Braunnak valamilyen hasonló fertõtlenítõje, de nem tudom, hogy a patikákban hozzáférhetõ-e.

Snoopy
snoopy
 


Sziasztok!

Kész élmény ez a szoptatás nagyon élvezem, fõleg a reggeli, olyan jókat tudok aludni közben.
Ma hazaértünk este 6-ra, cickó csúrdúltig teli, már ázott a betét is, a kis törpe rávetette magát, 170ml-t 30 perc alatt megevett, mértem mérleggel a kezdõ (4,89) és a végsõ (5,06) súlyt, és még lefejtem 120ml, igaz reggel 6 óta nem volt fejve, fájt is estére rendesen, alig vártam, hogy haza érjünk.

Szóval nagyon tetszik, bár az igazsághoz tartozik, nem mindig szopizik, mert sajna még gyorsabb ha lefejem, és oda adom üvegbõl, mert csak akkor ilyen ügyes, ha nagyon éhes,
Tegnap reggel 5-8 ig lógott a cicin, igaz nem érdekelt, mert én közben aludtam, mire felébredtem Õ is aludt , igaz közbe néha néha rázendített ha kijött a cickó a szájából.

Bár a mellem még érzékeny, fõleg, ha többszõr szopizik egy nap, ég vagy nem is tudom milyen érzés,a szopi után.
A beteg cickóban még mindig ott a csomó, nincs tippetek mit csináljak, pedig Dorka mindig azt kapja meg elsõnek, hátha eltünik egyszer.


Snoopy: Már rég láttalak erre felé, mi újság? Mostanába nem volt szerencsére semmi üzemzavar a ketyerével, remélem nem kiabálom el.

Ágci: Megkaptad a mailt? nem kaptam rá választ!

Na jók legyetek
Manó2 Dorottya, aki már nevetgél, olyan édes…
manó2
 


Szia Manó2!

A védönö azt mondta annak idején, amikor csomóm volt, hogy Cicát úgy "tegyem" mellre, hogy az alsó álkapcsa a csomónál legyen. Mivel a babák az alsó álkapocs mozgatásával dolgozzák ki a tejet szopizásnál, így nagy az esély, hogy a csomót is eltüntetik. Persze ezek a szoptatások elég érdekesen néztek ki, föleg amikor a csomó felül, vagy egészen oldalt volt - de fekve, ill. ülve párnákkal alátámasztva majdnem minden pozícióban tudod leánykádat tartani.
Remélem tudtam segíteni!

Szia Pele!
Köszi a kedves szavakat! igazán jól estek. Sajna a következö baba még várat magára, februárban volt egy vetélésem. A terheség miatt maradt abba Cica szoptatása is. ?gy látszik a hormonok megváltoztatták a tej ízét és magától abbahagyta a szopizást, egyik napról a másikra. Most nagyon bánt a dolog, mert nagyon szerettem volna még tovább szoptatni, még a terheség alatt is. Dehát ez van.

gabiSch
gabiSch
 


Sziasztok,

Sziasztok,
Sajnos nem nagyon jutok netkozelbe, mert elutazunk. Most egy baratomat kertem meg, mert gondban vagyok. Szerencsere a szopizassal nincs semmi gond, de azert idevag a tema.
Sa nos nekem a szules utan nem sokkal teljesen tonkrement az arcom, allitolag a hormonvaltozastol. Lehet benne valamui, mert harom eve a vetelesem utan ugyanígy nezett ki. Csa akkor kaptam ra gyogyszeert es hamar elmulott. Most –mivel szoptatok- eddig is csak kremeket kaptam ra , nem nagyon segítettek. Most elmentem egy masik borgyogyaszhoz (o gyogyitott meg anno is, csak sajnos videken rendel) , aki azt mondta, hogy ezt csak gyogyszeresen lehetne kezelni. Antibiotikummal és/vagy Roacutannal. (ezt adta anno is, eleg brutal marmint a roacutan. Automatice jart vele a fogamzasgatlo, mert mindenfele fejlodesi rendellenessegeket okoz a magzatnak.
Az, hogy csunya, annyira nem is zavarna (illetve zavar, de a szopi most fontosabb) de most mar nagyon faj is. És rettenetesen ég, meg viszket. Ja és kb egy hete elkezdett terjedni.
A doki kerdese az volt, hogy meddig akarok meg szoptatni.
Hat, a lanykam 7 es fel honapos es meg mindennap 7-8 * szopik. Igaz, ketszer mar eszik mast is (del, uzsonna) , de szigoruan szopi utan, es mesze nem egy egesz adagot. . Inni pedig nem hajlando semmit, csak anyatejet.
Most nagy bajban vagyok. Mert szivem szerint addig szoptatnek, amig csak hajlando a kicsi. De az arcom, a folyamatos fajdalom miatt lassan turhetetlen lesz. Lassan aludni sem tudok tole.
Iboly, Snoopy, tudom, hogy vannak olyan antibiotikumiok, amit lehet szedni a szoptatas alatt is. De van olyan is, amit huzamosabb ideig lehet szedni? Mert itt honapokrol lenne szo, a doki szerint.
Egyreszt mindenkeppen szoptatni kellene, mert ugye igy van eselye a kicsinek meguszni a hasonlo borbajokat (valami dermitis, allergia + hajlam), allergiat, asztmat, ami nalunk mind-mind kockaztai tenyezo. MAsreszt nem tudom, meddig szabad a sajat rovasomra csinalni.

A legjobb az egy koztes megoldas lenne.
És nem akarom a kicsit mergezni mindenfele gyogyszerekkel sem.

Ha lenne hasznalhato otletetek, legyszi segitsetek. Tudom, hogy az mar off, de ha lenne egy jo borgyogyasz ismerosotok BP-en vagy a kornyeke, azt is megkoszonnem.

macsek
macsek
 


Sziasztok!

Macsek!
Anno én azon könyv alapján választottam magamnak antibiotikumot, ami most Ibolynál van kölcsönben. Van olyan antibiotikum, ami kis eséllyel okoz mellékhatásként antibiotikum-rezisztenciához hasonló tüneteket a babában (ezt is lényeges figyelembe venni, amikor hosszan akarod szedni) ezek nagy része csak injekcióban megtalálható. Sajnos. Elég nehezen választottam én is, pedig csak egy hétrõl volt szó. Ami lényeges még, hogy a bõrben más bacik lehetnek, mint az általános légútiak, ezért eleve más antibiotikumok lehetnek jók rá. Sajnos az ún. anaerob bacik gyakran élnek ott, aminek az antibiotikumai elég brutálok. Ha kérsz egy listát, hogy milyeneket lehetne használni, akkor Iboly ki tudja nézni a könyvbõl, hogy melyik az esélyes egyáltalán, ha van ilyen.

Manó2!
Akkor tök jó. Szerintem az érzékelõ lapja kicsi területû volt a ketyerének ahhoz, hogy az újszülött egészen apró légzõmozgásait érzékelje. Gyermeketek kinõtte a pici-mozgásos kort, így már semmi téves riasztás! Kép

Snoopy
snoopy
 


Macsek!
Nagyon sajnállak, hogy ennyit kell kûzdened az arcoddal, és a szopit abbahagyni is nagyon rossz lenne. Én ismerek egy bõrgyógyász doktornénit(fõorvos), akit nagyon-nagyon szeretek. Emberileg is fantasztikus, végtelenül alapos, és mindig mondja nekem, hogy addig szoptassak, amíg lehet. Pesten a Rákóczi tér mögött, az Auróra utcai rendelõben dolgozik.Biztos nagyon készséges lesz, ha megkeresed. írjál nekem magánban: ldobozi@axelero.hu.
jó éjt, Lilla
lilla
 


Hahó,

GabiSch
erre a tapasztalatra úgy jöttem rá, hogy Cicóka igen rapszodikusan kajál még most is (négy hónapos lesz jövõ kedden), és a rendszer is egyre kevesebb benne. Na szóval: vannak jó napjai, meg kifejezetten gyenge napjai is. A gyenge napok után (ha több is van egymás után) bizony két óránként kajol, mert csinálni kell több tejcit. És egy nap kétóránkénti kajálás után másnapra majd kidurranok. Egyébként kb. négy óránként eszik, ami hol három, hol kettõ (fõleg ugye este). Plusz most úgy tûnik nekem, hogy a kisasszony keményen frontérzékeny (hááát, van kitõl örökölje), mert minden hidegfrontnál felállítja a kriminális nemevés világrekordját. Szóval ha több napig fronthatás van, akkor több napig éppen csak a kiszáradás ellen vértezi fel magát. Én ilyenkor persze egész nap sikítani tudnék, egyrészt mert hatalmas adag plusz türelem kellene, ami ilyenkor nemigen van, mert rám meg a szülés óta úgy hat a hidegfront, hogy amúgy mindentõl függetlenül is sík ideg vagyok (a szülés elõtt meg ilyenkor olyan fejgörcseim voltak, hogy csak feküdni és nyögni tudtam - melyik a jobb...). Na mindegy, ezt játszottuk tegnap is.
De az elején hasonlóan voltunk, mint ti. Cicóka nem úgy nézett ki, mint aki tudja, mi kell neki (néha még most sem úgy fest Kép), úgyhogy trükköztem rendesen. Közben kiderült, hogy õt csak és kizárólag igény szerint lehet etetni, másképpen nem, és csak olyan tempóban, ahogyan õ vágyik rá (ez most éppen egy óra egy-egy kajáláskor, amibõl kb. húsz-harminc percet tölt cicin, ebõl tizenöt-huszat szopással, a többit nézelõdi-vigyorogja stb.). Remélem, kihúzzuk csak tejcivel hat hónapos koráig, bár már most imád mindent, ami a mi kajálásunkhoz kötõdik - kanalat, lábost, poharat, a villát a múltkor alig tudtam eltüntetni elõle, mert tömte be a szájába a hegyes végével Kép Már komolyan gondolkodom rajta, hogy felkötök neki egypár evõeszközt a kiságy fölé madzagon...

Miamanó,
kitartás. Mindenki csak azzal tud gazdálkodni, ami jutott neki, amit õ tud adni a babának, és amit a baba elfogad. Én se lennék ilyen büszke magunkra most négy hónapos mamaként (hú de húha csak anyatej) Kép, ha Cicóka a kórházban elfogadta volna a cumisüveget, vagy az elsõ hetekben itthon, amikor már bármire hajlandó lettem volna, csak egyen már végre valamit. De õ nem fogadott el semmit, de semmit a cicin kívül, azt is csak ímmel-ámmal. Most már örülök neki, de akkor az idegösszeomlás szélén álltam, mert meg voltam gyõzõdve róla, hogy a gyerekem éhen fog halni Kép Merthogy még a lefejt anyatejet se fogadta el se pohárból, se kiskanállal, se cumisüvegbõl.
Szóval az egészbõl csak azt akarom kihozni, hogy etesd Csengét úgy, ahogyan tudod, ahogy megy, ahogy el tudod vele fogadtatni (ami sokszor rettentõ nehéz). És minden, de tényleg minden csepp anyatej, amit valaha megivott, számít neki most, és számítani fog nagykorában. Kép

Na megyek altatni,
üdv
Kriszi + Cicóka (18 hetes lesz vasárnap)
Kriszi
 


Kriszi!
Nagyon igazad van! Tök jó, hogy Cicóka kihozza belõled a legjobbat, mert így tudod, mire is vagy képes, olyan dolgokra is, amiben még álmodban sem gondoltál volna!
Szuper páros vagytok! Kép

Macsek! Szóltam Ibolynak az ügyedben, de szerintem írj is neki egy mailt. Valamit biztos sikerül majd kiötölnetek!
De ha emiatt kellene elválasztani a kisbabád, amiatt se legyen lelkiismeretfurdalásod! Igenis vannak olyan szituk, amikor azért fontosabb az anyuka egézsége! Kitartás! Kép

Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Lehet hogy nem ide kellene írnom, de megkérdezem.
Szerintetek mit adhatok elsõnek Zsófinak és mikor. Jövõhét vasárnap lesz 5 hónapos, és eddig KIZÁRÓLAG anyatejet kap. ( még cumisüvegbõl sem fogadja el anyukámtól )se víz,se tea semmi, csak cici
Arra gondoltam, hogy 5 és fél hónaposan adnék neki egy kis almát. ezzel kezdeném. természetesen továbbra is igény szerint szoptatnám, csak a déli szopi után megkínálnám vele. ez így jó lesz?????, vagy hogyan csináljam. elég fejlett erõs baba,( 41 hétre született,6500gramm és 65cm ) ezért gondoltam, hogy talán elõbb is adhatnám neki.
vagy a hozzátáplálás topicban érdeklõdjek inkább?

köszönöm

Brokkoli
brokkoli
 
 


Sziasztok,
Manó2,
igen-igen megkaptam. Most sajnos tel vagyok dologgal, de látom, jó kedved van, és örülök neki, hogy így alakult. Azért hidd el, fejni és odaadni cumisüvegbõl még mindig macerásabb, mint elõkapni a "terített asztalt."Kép

Láttáok a Kisamam újságban lehet kapni szoptatós ruhát. Ha egy évvel ezelõtt jelent volna meg, tuti vennék. Nagyon jó ötlet, és jópofa.

Brokkoli,
írtam neked mélt a diodás címedre.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Brokkoli!
Tud már ülni Zsófi? Van már fogacskája? Több, mint két óránként kéri már a cicit már több, mint egy hete?
Ha igen, akkor kezdheted a hozzátáplálást. De szerintem még nyugodtan várd meg a 6. hónapot, nem fog Zsófi lekésni semmirõl. Kép
Nem attól függ, hogy mekkora a babád, hanem, hogy a bélrendszere mennyire fejlett és õ maga idegrendszerileg. Erre vonatkoztak az elsõ kérdések.
Ha majd elkezded a hozzátáplálást, akkor kezdheted almával vagy õszibarackkal, vagy krumplival, vagy rizzsel, esetleg meggyel is.
Igen, ha sokáig szeretnéd szoptatni, legalább 1-1.5 éves koráig, akkor szopi után add neki. Jó a déli a szopi, mert akkor viszonylag nyugodtabbak a babák és még aznap kiderül, ha valami gond van az újonnan bevezetett étellel. Egy-egy új ételt kb. 3-5 napig adj neki, majd utána következhet a másik. Egyszerre mindig csak 1 újat adj.
És ha nem fogadná el még hónapokig, akkor sem ijedj meg. Sok kisbaba akár 1 éves koráig sem fogad el semmit, de lehet ez i normális, hisz kb. 1 éves korig valóban az anyatej a fõ táplálékuk.
Kisérletezhetsz majd azzal is, hogy mennyire pépesen, mennyire melegen, hidegen szereti a dolgokat. kanálból vagy csak simán a kezedbõl. Jó kis móka lesz, csak bírd türelemmel. Kép
Menta
menta
 
 


Sziasztok,
tudom, hogy nem ide valo, de ti biztos tudtok segiteni. Meg anno vettem Liseltol egy kendot es elveszetttem a leirast hozza. Most azt szeretnem kerdezni, hogy hol talalom meg az interneten a hordozokendo megkotesi modokat?

surgos lenne.

Elore is koszi a segitseget.

bozsi
bozsi13
 


Sziasztok,

koszonom a hozzaszolasokat.
Megprobalok majd jovo heten listat kerni.

Menta,
sajnos meg mindig nyaralunk, innen nem nagyon tudok levelezni; de holnap mar otthon leszunk este, majd irok Ibolynak.

macsek
macsek
 


Bozsi,
[url=http://www.nandu.hu/Magyar/Szules/gyszfo.htm" TARGET="_top]http://www.nandu.hu/Magyar/Szules/gyszfo.htm[/url]

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Veronika!
Lehet, hogy így megússzátok az ébredéseketKép

Snoopy!
Párom azt mondja, a 120 ml-es kiszerelésû Betadine van még. Sprayrõl viszont nem tud, valszeg nincs patikai forgalomban.

Manó!
Éljen, éljen!!! Nagyon klasszak vagytok! Hidd el, bele fog majd jönni a babád a tempóba is, csak hagyj idõt neki gyakorolni!
Ahogy GabiSch írta, a babád állát rakd a csomó felé.

GabiSch!
SajnálomKép Azt hittem, most vagy kismama. Kívánom, hogy mielõbb kopogtasson hozzátok egy kis pocaklakó, akivel már minden rendben van!

Kriszi!
Csak csatlakozni tudok Mentához: szuper páros vagytok!!!

Brokkoli!
Ismét csak csatlakozom Mentához: a méretekbõl nem következik, hogy a bélrendszere is fejlett lenne. Általában 6 hónapos korra tudnak profitálni a szilárd kajákból, úgyhogy nincs nagyon értelme elõtte adni.

Macsek!
Remélem, sikerül megnyugtató megoldást találni!

Pele
pelcsi
 
 


"Évek óta ábrándozunk arról, hogy a Womanly Art of Breastfeeding c. könyvet, az LLLI kézikönyvének magyar nyelvû változatát kiadjuk.

Az utóbbi évben felgyorsult ennek az elõkészítése: több fejezet fordítása elkészült.

Akik az angol nyelvû változatot olvasták, tudják, hogy a könyvet édesanyák levelei tarkítják. Ezektõl lesz a könyv varázslatos, megható és hiteles.

Azt szeretnénk, ha a magyar nyelvû változatban magyar édesanyák osztanák meg tapasztalataikat. Élménybeszámolókat, története­ket, egyéni megoldásokat kere­sünk az alábbi kérdésekre, élethelyzetekre:

Ha kisbabád született a nagyobb testvér(ek) mellé, hogyan jutott idõd az újszülött gondozására és a testvér(ek) iskolán kívüli elfoglaltságainak megszerve­zésére?
Hogyan tudtad megelõzni vagy kezelni a nagyobb testvér féltékenységét?
Hogyan oldottad meg, hogy az újszülött gondozása mellett a nagyobb testvérre is jusson elég figyelem?
A házimunka egyszerûsíté­se, átszervezése az újszülött érkezésekor.
Ha befelé forduló vagy lapos volt a mellbimbód, hogyan segített a bimbó­kiemelõ (nem bimbóvédõ!) használata?
Ha volt valamilyen szopta­tási nehézséged, hogyan jutottatok túl rajta?
Kórházi tapasztalatok
A LLL-val kapcsolatos tapasztalatok
Hogyan tanultad meg értel­mezni a kisbabád jelzéseit?
Hogyan jutottatok túl az elsõ idõk nehézségein, bizonytalanságain?
Választás: munkahely vagy otthon maradni a babával. Mi motiválta a döntésedet? Ha a munkát választottad, hogyan oldottad meg a munka mellett a szoptatást?
Elsõ gyermek(ek) tápszeres táplálása után a következõ kisbaba születésekor a szoptatás mellett döntöttél. Miért?
A szülés utáni idõszakban hogyan és miért fogadtad illetve utasítottad vissza látogatóidat?
Közlekedés, kimozdulás otthonról a szoptatott babá­val.
Élet a hónapokon át sírós, nyûgös, megvigasztalhatat­lan babával.
Hasfájós kisbaba megnyug­tatása.
Szopási sztrájk
Éjszakai szoptatás “zökke­nõmentesen”.
Hogyan oldottad meg, hogy a baba éjszakai szükségletei is ki legyenek elégítve és a család minden tagja a lehetõ legtöbbet pihenjen?
Szülés utáni apai félté­kenység és a megoldása
Hogyan vontad be a párodat a baba gondozásába?
Milyen szerepet tölt be a kisbabád életében az édes­apja?
Új ételek bevezetése –hogyan és mikor? Hogyan jelezte (nem jelezte) a kisbabád, hogy mást is kér enni?
Milyen szoptatni egyéves, kétéves, idõsebb gyermeket és különbözõ korú testvé­reket?
Elválasztás – fokozatosan a baba által
Táplálkozási szokások megváltozása (esetleg saját zöldség, gyümölcs termesz­tése)
Hogyan sikerült visszafogyni a szülés után?
Szoptatás különös figyelmet igénylõ helyzetekben:
Baleset után
Baba vagy mama betegsége alatt, egyikük esetleg kórház­ban
Császármetszés után
Koraszülött baba szoptatása
Ha a baba besárgul
Ikrek, hármasikrek szopta­tása
Örökbefogadott baba szopta­tása
Cukorbeteg vagy epilepsziás szoptató mama
Mellgyulladás esetén
A Womanly Art így nemcsak nekünk, hanem egy kicsit rólunk is fog szólni. Az írásokat úgy szignáljátok, ahogyan azt a könyvben viszontlátni szeret­nétek (teljes név helyett a monogram is megteszi)!

Az egy-két bekezdésnyi írásokat e-mailben is elküldhe­titek az info@lll.hu címre, vagy postán Martinovichné Debulay Biancának:1022 Budapest, Herman Ottó u.18.

Köszönjük"
menta
 
 


Sziasztok!
Régóta nem jelentkeztem, egyrészt Csenge nem hagyott (este a legnyûgösebb), másrészt sajnos a párom se nagyon szereti, ha este felmászom a netre.

A helyzet változatlan nálunk, Csenge csak akkor szopik napközben ha elcsípem ébredéskor, éjszaka szintén, ha még nem ébredt fel teljesen, de max. 2x, harmadszorra már nem nagyon van mit. Úgy látszik, hogy napközben már nem termelõdik annyi, és inkább nem is nagyon fejem, hogy éjjel könnyebben jöjjön. Érdekes, hogy mostanában néha, csak úgy spontán jön egy tejleadó reflex, ilyenkor azért megpróbálok fejni. Szóval talán húzzuk így még egy darabig, már az is jó, hogy csaknem másfél hónapja megy így a szopi+tápszer. Sajnos mostanában nem igen gyarapszik azért a baba, a szopit nem tudom mérni, hogy mennyi, viszont amikor szopik mindig jóllakik 2-3 óráig, úgyhogy saccra biztos van min. 100 ml. A Tápi meg talán nem olyan laktató, mert különben mindig annyit eszik, amennyit kér. Lehet, hogy váltani kell. Jõvõ héten kapja a 4. Hónapi oltást, majd akkor kell számot adnunk a gyarapodásról. Egyébként Csenge 6,6 kg, 1-én lesz 4 hónapos.

Kriszi!
Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy az oltás körül változott nagyot Csenge is, bár ez az összefüggés nem bizonyított. A tejci nálam is kevés, ha nem eszik mondjuk egész nap, de éjszakra pont elég. Ha pedig napközben is tudunk szopizni, akkor is talál valamit, de esetleg azért utána hamarabb kér enni, de persze akkor már a tápit. Napközben alvás után Csenge is csak akkor eszik ha teljes nyugalom van, semmi nesz, mert különben már az érdekli jobban és akkor nincs szopi.
Köszi a bíztatást! Eszünk ahogy tudunk és örülünk minden csepp anyatejnek!

Pele! köszi a bíztatást! Kitartásban szerencsére nincs hiány. Nagyon igaz ránk amit írtál, hogy 3 hónapos korban egyszer csak gyakrabban kel fel (majdnem kétóránként) holott elõtte majdnem átaludta az éjszakát! És tényleg van esti nyûg is, de még milyen! Mire végleg több óra próbálkozás után elalszik, úgy alszik, hogy néha fel se ébresztjük fürdeni, inkább reggel. Tudom, hogy ez viszont nem rendszer, de olyan jó látni, hogy végre alszik. Pl. ma napközben összesen 2 órát aludt, reggel f8 óta este pedig nagy nehezen 8-kor aludt el. Had pihenje ki magát õ is.

Gabisch! Bocs, ha úgy érzõdött, hogy Rád értem a lenézést, csak eszembe juttattad, hogy ezt hallottam egy barátnõmtõl aki nem sokáig tudott szoptatni és a védõnõm is figyelmeztetett, hogy vannak ilyen Anyukák. (szerintem tök jó, hogy erre is figyel). Köszönöm Neked is a jó kívánságokat, látod nem adom fel!

Sziasztok

Miamanó+Csenge
miamanó
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kerdesem. Emma nemsoka 4 honapos, eddig csak szopizott. Mostanaban eleg sokat alszik.
Ez lehet vashianytol? Mert hallottam vmi ilyet.
Ha igen mit egyek vagy szedjek? Az a baj, hogy szekrekedesi problemaimat most sikerul csak lassan megoldanom, tehat vmi olyan megoldas kene, ami ezt nem befolyasolja.
Amikor Emmat vartam akkor is eleg verszegeny voltam, azert is gondoltam erre.
koszi
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


Sziasztok!


Remélem mindenki jól van.

Kezdek egy kicsit kiakadni.

Az a helyzet, hogy mióta elkezdtük a szopizást felborult az életünk, már nem tudom kiszámolni, hogy éhes, meddig fog aludni.

Nos leírom mi a helyzet: reggel 1/6-6 között ébresztõ, oda veszem magam mellé, szopizunk, meddig, mennyit nem tudom, mert elalszom, majd kb. 1 óra múlva õrült visítás, és így közli, hogy õ még éhes, na akkor cici csere, majd újra egy óra csönd.
Fél 9-ig „alszom”, majd csöndben kicsempészem magam az ágyból, és lefejem a többi tejet.
Mire épp befejezem, ismét õrült visítás így kapja az üveget, és mohon bevág 80-100ml.
Majd elalszik a karomban, becsempézem az ágyikójába, egy óra alvás, és újra visítás „éhes vagyok” megint eszik 40-50ml és folytathatnám, reggelig.

Így nem is tudom mit csináljak, amikor csak fejtem a tejet, tudtam, hogy bevágta a 150-160ml és 4 óráig csönd van, nyugodtan csinálhattam a dolgom, most meg állandóan belekezdek valamibe hagyhatom abba, óránként.

Na és az új módi, hogy mutassuk is, hogy éhesek vagyunk, az újunk bent a szánkba, hangos cuppogással jelezzük anyu éhes vagyok. Ha nem rohanok azonnal utána jön a visítás.

Anyukám azt mondta azért szopja az úját mert nem kap elég cicit. De akkor egész nap a cickón lóghatna.

Így egy kicsit el vagyok keseredve. Egyedül az vígasztal, hogy megint kezdi végigaludni az éjszakákat, és az oltásnak nem volt semmi különös mellékhatása.

Mit csináljak?

Szép napot
Manó2+ Dorottya
manó2
 


Manó 2!
Képzeld a kislányom ugyanezt csinálja hajnalonként, pedig õ már 15 hónapos.
Ne csüggedj! Én tudod mit csinálnék a helyedben?
Egyszerûen egész nap a jó meleg ágyikóban lennék Dorottyával, körülvenném magam szendvicsekkel, finomságokkal, jó újságokkal, könyvekkel, esetleg tv-vel és hagynám, hogy szopizzon annyit amennyit csak akar, persze figyelve, hogy jól legyen mellen és legyen elég pisis pelusa. Szerinetm ha ezt maximum egy hétig csinálnád, akkor a hétvégén már tuti lenne elég tejed és Dorka is nyugisabb lenne, nem akarna örökké ciciden lógni.
És te is tudnál egy csomót pihenni! Kép

Emma! A kislányom 4 hónaposan aludta át az éjszakákat. Sem elõtte, sem utána nem örvendeztetett meg ezzel. Kép
Szerintem figyelj arra, hogy egyébként legyen vidám, érdeklõdõ. Mennyi az a sok alvás egyébként?
Ha gondolod, akkor próbáld meg a Humet-R cseppet, vanakinek az beválik mellékhatások nélkül. De egyébként meg egyél sok vöröshúst (szárnyasok combja, sertés és marhahús), májat, tojást, csicseriborsót. ezekben sok a vas.

A kislányod nem hinném, hogy vashiányos lenne, ha valóban csak anyatejes, mert ez úgy mûködik, hogy ameddig van egy kis vas benned, abból õ, annyit vesz el az anyatejen keresztül, amennyi neki kell. max. neked marad kicsit kevesebb. Szerintem nyugodtan szopiztasd tovább kizárólagosan, de ha nagyon aggódnál, akkor csináltass egy vasszintet felmérõ vérvételt Emmánál.

Puszi!
Menta
menta
 
 


Menta!

Koszi a valaszt!
Tulajdonkeppen ahogy igy vegiggondolom, nem is olyan sok, amit alszik, csak talan azert tunik annak, mert mikor kisebb volt, nappal szinte semmit nem aludt.
Szoval este 8kor leteszem, felkel egyszer enni 2-3 korul, utana 7 korul kel. Ma pl 8 kor visszaaludt es egy szopi megszakitassal 11 ig aludt.
Delutan megegyszer 1 orat. Ha nem is alszik sokszor dorzsoli a szemet, mint aki almos.
Azert megnyugodtazm, kosz
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


Sziasztok!

Ágci,
Megkaptam a mélt, ki is nyomtatom, köszönöm!!Kép

Menta,Pele
Nektek is köszönöm a választ. Nem is tudtam, hogy ezeket a szempontokat kell figyelembe vennem, ki is mentettem wordbe. De tõletek mindig tanulok valami okosat. Kép

Mégegyszer köszi.

Brokkoli
brokkoli
 
 


Sziasztok!

Miamanó!
Nagyon ügyesek vagytok! Szerintem nem baj, ha reggel fürdettek, elvégre lényeg, hogy jól alszik Csenge, ha elaludt. Vagy esetleg meg lehet próbálni még nyügi elõtt, ha be lehet lõni, hogy kb. mikor kezdõdik.
Éjjeli szopi: hidd el, harmadszorra is biztos, hogy van mit szopiznia! Tudod, a tejcsi nagy része a szopi alatt képzõdik.
És tök jó, hogy örültök minden csepp tejecskének, mert tényleg minden nap nyereség, amíg Csenge szopizik.

Kakukkfû!
A vérszegénységnek azért vannak más tünetei is, pl. sápadtság, étvágytalanság. Érdekes módon az én gyerkõceim is sokat és jól alszanak mostanában, én ezt annak tudom be, hogy a jó idõ beköszöntével sokkal többet vagyunk a friss levegõn.

Manó!
Föl a fejjel! A legtöbb baba ezt csinálja eleinte, teljesen összevissza eszik. De meglátod, egyre jobb lesz a helyzet, Dorottya egyre nagyobb és ügyesebb lesz, többet fog enni egy-egy alkalommal. A reggeli fejés-üveges evés helyett nem lehet cicire tenni? Talán akkor a fejés ideje helyett tudnál még pihenni.
Megpróbálhatod esetleg magadra kötni, lehet, hogy úgy jobban aludna, és Te is tudnád csinálni a dolgod.
Menta tippje is szuper!

Brokkoli!
Kép

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Gabi vagyok, nem nevtelen, de nem tudtam maskent belepni.
Nalunk kezdettöl fogva nagy gond van a szopizassal, most 2 honapos a Lára, de kb. deltöl potlassal kell elnünk. Èjjel es reggel van meg eleg tejcsi, aztan delben vagy sikerül, vagy nem, de delutan 50 ml felett semmi. Ilyenkor nincs is kedve hozza, gondolom a keves mennyiseg miatt csak immel -ámmal szopizik, aztan inkabb elalszik a kudarcelmenytöl. A gyakrabb mellretétel sem segitett eddig, talan meg rosszabb volt, megprobaltam masfél óránként cicire tenni, de nem erdekelte, szoppant néhányat, aztan ennyi, ez jött, több ugysem lesz.

Nem tudom, hogy a Lára lustaságán múlik, mert az biztos, hogy igazi intenziv szopást nagyon ritkán produkál, vagy tényleg nincs tejcsi.
Nalunk éjjel sincs olyan sok, 80-90 ml, a legnagyobb mért mennyiség egyszer 130 ml volt. Szopi után lefejni 5-10 ml tudok, szinte semmi. Nalam egyszer indul csak be fejesre a tejleadó reflex, akkor lövel ki valamennyi, aztan csak csepeg és teljesen leáll.

Van valakinek ilyesmiröl tapasztalata? Hogyan tudnánk elérni, hogy délután is legyen legalább 80-100 ml tejcsi?
Cumisüveget, cumit nem használunk, a pótlást csak szoptanit készülékböl kapja, vagy ujjal etetjük kis szondával, hogy ne szokjon le a szopizásrol.

Ki tud nekünk segíteni????????

Gbai + Lára baba
Névtelen
 


Gabi,
hol laktok?
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Régen írtam, ritkán van idõm és erõm a géphez ülni. Egyszer már kértem a segítségeteket, hogy hogyan adjanak tejcsit a babámnak amikor el kellett mennem az egyetemre. A ZH-kon túlvagyunk, megúsztuk gond nélkül. Zsófi 9 hetes és szépen szopizunk (Azért semmi sem fenékig tejfel, de miért is lenne az.) Ismét lenne egy kérdésem: a kisfiamat anno 10 hónapig szoptattam és az volt a tapasztalatom hogy akkor volt több tejem, ha minden szopi után kifejtem a maradékot. Változó mennyiség volt, 10-50 ml attól függõen, hogyan evett a fiatalúr. Ez alkalmanként 10-15 perc volt, így hónapokon át majdnem csak szoptattam és fejtem. Most nem mindig fejek mert nem rajongok érte, egy lábatlankodó négyéves mellett nem is megy úgy a dolog. Bizonytalan vagyok: szerintetek szükség van a fejésre?
Másik gondom: Zsófi szépen gyarapodott, ~180g/hét volt az átlag, de két hete az ortopédián szíjat tettek rá (csak megelõzés), ami szétterpeszi a lábacskáit. Azóta (ülve szoktam szoptatni) láthatóan kényelmetlen neki a régi pozíció, fekve pedig oldalra kellene fordítania a fejecskéjét, az sem ideális. Nyûgös lett és rosszabbul is szopik. Tudtok javasolni valami jó kis pozíciót?

Köszönöm:

Manka és Zsófi
Manka
 


Manka,
ha igény szerint szoptatod, lassan nyugodtan elhagyhatod a fejést. Talán jobban számít, hogy annak idején majd, mikor elkezditek a hozzátáplálást (6 hónapos korban), akkor mindig szopi után add, így nagyon sokáig fogod tudni szoptatni. De az még arrébb van.Kép
A lányok majd biztos segítenek szopi pózt találni. Estleg, ha 4kéz láb állsz felette. Ekkor nem kell elfordítania a fejecskájét. Van egy Szoptatási poziciók topik, kukkants be oda, biztos találsz még jókat. Nem rég egyébként volt szó róla csak sajna nem tudom mikor.
A szíj állandóan rajta van amúgy?

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Szia Ágci!

Sajnos igen, fürdés elõtt egy órát lehet szegénykém szabadon. Rémes látvány...
Az a négykézlábas dolog már nekem is eszembe jutott, de elég lassan szopcsizik, nehéz lenne közben lazítani.
Igény szerint szopizik, csak azért vagyok bizonytalan, mert ha kevesebbet igényel mint amennyit tálalni tudok, akkor a maradék nyilván egy kicsit csökkentheti a termelt mennyiséget, és mi van ha legközelebb pont az hiányzik?

Manka
mankazs
 
 


Sziasztok!

Ha tudnátok tanácsot adni, megköszönném.7 és fél hónapos kisfiam 4 hónapos kora óta nem hízik. Azóta 7.5kg. 3,75 kg a volt születési súlya. Hossza 55cm volt születéskor, most 69 cm. Nem dundi, de nem is vékonyka. 6 hónapos koráig csak szopizott és azóta próbálkozunk hozzátáplálással nem sok sikerrel. Nem is nagyon erõltetném a dolgot, fõleg, hogy még nem ül meg egyedül, foga nincs, és nem túl lelkes, nem érdekli (csak a kanál). Viszont a védõnõ szerint minimum 150grammot kéne már ennie, kevés neki az anyatej ill. minõségileg már nem kielégítõ neki, ezért nem hízik. De nem tartom jó ötletnek, hogy akarata ellenére ilyen "nagy" mennyiséget beletömjek. Szóval ilyenkor mit kell tenni? Hogyan szerettessem meg vele a kanalazást? Igazából csak a nem hízás zavar. De ha megnyugtattok, hogy ilyen van és majd csak hízik, akkor nem erõltetném a dolgot. Szerintetek mi van, mit tegyek?

MÉg valami: fél évesen beteg volt, egy hét antibiotikum és utána hasmenés egy hétig, akkor biztos nem hízott. Nem tudom fogyott-e, nem mértük.

Anycsa
Anycsa
 


Gabi,
van valami konkrét jele annak, hogy kevés tejcihez jut a babód? Úgy értem, nem hízik, nyugtalan, esetleg bömböl egész nap? Mert ha csak a mérleg szerinti kajamennyiség a kevés, de a pisiskakis pelusok száma, súlygyarapodás oké, akkor lehet, hogy csak arról van szó, hogy a kicsi remekül hasznosítja a tejecskétKép. A lefejhetõ mennyiség sem tánpont, épp azért, amit Te is írtál, mert nem mindenkinél indul be a tejleadó reflex.
Az én lányom rengeteget eszik, nagyon gyorsan (igaz, Õ már komoly 5 hónaposKép), viszont nagyon sokat kakil, a fiam pedig mikor ennyi idõs volt, alig evett valamit, de minden cseppet hasznosított belõle.
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?