Hát lányok, mi teljesen le vagyunk maradva! Én még annyira nem is foglalkoztam azzal, hogy milyen legyen a babakocsi (amit szerencsére szüleim felajánlottak, hogy megvesznek), hogy milyen fürdető és stb legyen, hogy csak na!
Valahogy még olyan korainak érzem.
Lehet, hogy kezdem sejteni ám, hogy miről beszéltek a "haskeményedés" alatt, de lehet, hogy nem. Szóval estére kb. mindig akkora a hasam, mint a ház, és olyan érzésem van, mintha fel lennék fújódva! De se egy puki
se egy böfi, semmi nem jön ki belőle, csak szörnyen nagynak és pukkadtnak érzem magam.
Ma történt valami, amivel kapcsolatban szeretném kikérni a tanácsaitokat. Elég személyes, és igen bensőséges, mégis próbálom igen nyitottan elmondani, úgyhogy ha nem tiszta, de tudnátok segíteni, kérlek kérdezzetek!
Szeretkeztünk párommal, illetve szeretkeztünk volna, hátulról történt a behatolás. Néha kihúzta ugye, és egyszercsak azt vette észre, hogy véres egy picit. Hát rögtön idegbajos lettem és megijedtem, majd természetesen minden abbahagytunk. Hozzáteszem nem fájt, nem volt semmi rossz benne, ha ez előfordul mindig szólok. Aztán elmentem megmosakodni, pisilni, hátha látok még valamit, már agyamban idegbeteg lettem, hogy mi lehet az?! Nem jöttem rá. Nem véreztem, jobban mondva nem folyton. Kijönni nem jött ki vér, csak ha törölte az ember. Olyannak tűnt, mint amikor a menstruációs időszak legeselegvégén vagy, amikor már épphogy van valami vér, és inkább barnás váladékféle.
MI LEHETETT EZ????
Nem szoktam nagyon szívbajos lenni, de most megijedtem, beismerem. Arra tippelek, hogy "csak" megsérthetett belülről, de mivan akkor ha mégsem, és ez valami olyanféle "jel", hogy nem kéne többet szeretkeznünk? (
Hát, ezt elég nehezen bírnám még ki vagy négy hónapig
)
Szóval ezügyben kérem a segítségeteket. Vagy legalább ötleteket...
Kellemes hétvégét Mindenkinek!