Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok.

Hát alig várom, hogy vége legyen a napnak...
Csak röviden.
1. Reggel háromnegyed hétkor nagy elkeseredésemben már az öcsémet ébresztettem, hogy segítsen rájönni, hogy miként "működik" a pisigyűjtő zacsi, mert hajnalok hajnalán rá nem jöttem volna, hogy a zacsi is be van zacsizva.
2. A nagy bontogatásban a gyerek már egy szál ruciban volt, én meg elmentem WC-re, mire a gyerek utánam jött és a WC sarkába betermelt (vagy kitermelt?) egy jókora adag kakit. Képzeljétek, mi lett volna, ha az ágy közepén vagy útközben hagyja el...
3. Eltörött a babakocsink egyik szegecse, ami félig-meddig összetartja a járgányt, így most megint babakocsi nélkül vagyunk. Ami még nem is baj, de ez a mozzanat épp a város közepén történt.
4. Szerintem már hülyének néztek a városban, amikor felbatyuzva sétáltam két sarkot, aztán meg egy padon megpihenve (és az öcsémre várva) magam elé döntöttem a babakocsit, bal kezemmel tartottam a gyereket, a jobb kezemmel meg szárítottam két befizetésre váró csekket, amik csupa nyálasak lettek a fiam által megcsócsált telefontokomtól.
És ekkor még csak dél volt...hál' Istennek azóta semmi ilyen nem történt, de ez a mai nap igencsak szerencsétlenre sikeredett.

Andy, jó a pancsis videó. Jól láttam, Dani fut a vízben? :)
Sajnálom, hogy ez van nálatok, talán ezért is jó, hogy nálunk külsős csinálja ezt, így ha kell, akkor bajlódjanak ők. Mondjuk ettől függetlenül nálunk is vannak összezördülések a házban :twisted: , de mondjuk a mi emeletünk elég összetartó.

Gabi, akkor lógok neked kilenvenvalahány forinttal. Ha egyszer talizunk személyesen, megadom. Egyékbént még egyszer köszi, én is remélem, hogy ideérnek. Úgyis mennünk kell a városba, akkor felhasználnám azokat.

Mári, hát akkor mégis igaza volt a dokinak...de azért akkor is durva. Kopp-kopp, mi ebből egyelőre kimaradtunk.

Wawel, a telefon nálunk is nyerő, de amit anyukám használ (régebbi fajta Nokia, azt hiszem 3100), azt néha odaadjuk neki, beállítjuk, hogy szóljanak a csengőhangok, azzal el tud lenni egy ideig. Meg most egyébként is kevés rajta a pénz, talán nem hív fel senkit. :) Mondjuk néha levadássza az öcsém telcsijét az asztaláról, vagy este kikapja az enyémet a kezemből, mikor az apját hívom, vagy az apjáét cseni ki az övtáskájából. Nem is tudom, mi lesz belőle, szombaton úgy vette ki az apja tatyójából a telefont, hogy észre sem vettük, csak arra eszméltem fel a Pannon-nál (pont ügyet intéztünk), hogy a kezében tartja az apja mobilját. :D
Alvásügyben ha jól emlékszem, Juca írt régebben. De hogy mit, azt passzolom. Azt tudom, hogy én itthon bárkire hagyhatom Petit, nélkülünk is jól megvan, de ugye a környezet az változatlan. "Idegen" helyen este még nem aludt, sem velünk, sem nélkülünk.

Hát most ennyi.

Megyek, bevarázsolom Petit a helyére és ledőlök, megnézem a helyi hírek ismétlését. Képzeljétek, tegnap leszúrt a párja egy lányt itt Szegeden. :o

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok Csajócák,

Ex: nem volt semmi a tegnapi napod. Nekem már az is rémálom, amikor a séta vége felé Marci feláll a babakocsiba és akkor ugye ki kell vennem és az út hátralevő részét a kezemben teszi meg, miközben egyensúlyozok a babakocsival...

Pisigyűjtő zacsi: hát éppen írtam néhány napja, hogy nálunk nincs ilyen vizsgálat. (Nincs is), csak mivel Marcit át kellett vinnem reggel a dokihoz, mert borzalmas éjszakán voltunk túl ismét. Láz, hűtőfürdő, Panadol, germicid kúp.... és megemlítettem a kukiján a búbot is, ezért vizeletet kell vinnem vizsgálatra, hogy nincs-e vmi bakteriális fetőzése.
Így jártunk, még nem tudom, hogy sikerül pisit varázsolni a zacsiba. Kaptunk tégelyt is, azzal is lehet próbálkozni...

Egyébként igazam volt a foggal kapcsolatban, amikor azt írtam, hogy a sírás oka az lehetett. Most amikor a doki megnézte a torkát Marcinak láttuk, hogy az egyik rágófog áttörte az ínyét szegénykémnek, ráadásul lent is meg van duzzadva neki mindkét oldalon. Szerintem most több fog is beindult neki és dolgozik éjszaka, lehet, hogy azért ilyen szarok az éjszakák...

Még nem írtam, hogy múltkor, amikor elvittük bőrgyógyászhoz a kukija miatt írt fel ecsetelőt (vmi hámosító) és azt mondta, hogy ő vmi cisztás dolognak gondolja ez a búbot, de igazából csak kizárni tudja, hogy mi nem az, de hogy pontosan mi ez a búb, azt nem tudja. Mondta, hogy utánanéz még szakkönyvekben, aztán 3-4 hét múlva kell visszavinni. Azt ajánlotta, ha nem használ, akkor ő elvinné a Heim Pálba.

Kimi: én is a napokban gondoltam Tandira, hogy mi lehet vele, de szerintem nem olvas bennünket, mert már múltkor én is kérdeztem, hogy merre van???
Kittiről nem tudsz vmit??? Ő sem jelentkezik...

Bocsi, hogy most inkább csak magunkról írtam, de el kellett mondanom, mert mostanában túl sok minden történik Marcikával :( .

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Húúúúúúúúúú! De extra szar éjszakánk volt....
Na, nem akarok kárörvendő lenni, de úgy látom, más is küzd a fogakkal.. Ugye Eni?
Marcinak rágófog bújt ki? Daninak örlő. Fent a meglévő 4 mellett van ugye a szemfog és nem az hanem az azutáni (kisörlő) bújt ki!
Ez a bal oldalon van, de 1-2 nap és a jobb is kint lesz, ráadásul Daninak is duzzadt alul is. Tehát náélunk is megvan a nyűgösség, a hiszti és a rossza evés-alvás okozója. Csak egy a bibi! Hétfőn indulunk nyaralni! nem szeretném, ha ott is ilyen lenne, mert így alig bírok vele. Szinte egész nap a kezemben akar lenni, de ez lehetetlen, mert ezer dolgom vam. Ugye takarítok, mert 2 hétre elutazunk, lesz így is por, de ha még ezt is itthagyom...
Akkor, mosom a ruháinkkat, amiket majd viszünk, mert félek, hogy a hétvégén rossz idő lesz és nem száradna le. Holnap vacsoravendégeink is lesznek, és a hab a tortán: amikor mi elmegyünk nyaralni, a szüleink ide jönnek nyaralni és a mi lakásunkban lesznek 3 vagy 4 napig. Na most nem mondom azt hogy koszos a lakás, de azért így jobban ki kell vixolnom, mert mit szólnak, ha...
Emellet megint késik a mensim és már tiszta ideg vagyok. Egyrészt mert nem akarom a nyaralás alatt, másrészt, mert érzem, hogy meg fog jönni (fáj a derekam, néha a pocim és ingerültebb is vagyok). Valami tipp, hogy megjöjjön elöbb???

Ex!
Igen, jóll láttad, fut a vízben. És sajnos nem csak ott! Már meg sem tudom számolni hányszor esett le seb a térdéről, mert rohangál és persze ha nem figyel, elesik. rengetegszer nyúzta már le a lábait!
Miért kérdezted??

Pisis zacsi: Nálunk sincs ilyen vizsgálat az 1 éves státuszkor, de én tudom, hogy működik a zacsi! :twisted:
Jó pár mini kukit varázsoltam már bele! :lol: :lol: :lol: :lol:

Na, futok a dolgomra, Dani végre alszik!

Andy

Kép
oriandy
 
 

 
 

Sziasztok!
Bocs, havazok. Képrendelést csinálok reggel óta, Dm-nél van még egy félárú kuponom.

Ex. Hallottam ezt az esetet, és ledöbbentem teljesen. 23 éves volt a lány ugye? A pasi milyen idős?

A 95 Ft-ot meg hagyjuk, ez már nem oszt, nem szoroz! :-)

Marcinak jobbulást! Vizeletgyűjtő zacsit még csak lány változatban láttam. Vagy a fiúknak is ugyanolyan van? Mesinek ragasztottak ilyet a kórházban.

Mit akartam még? Tök szita az agyam!

Ja! Andy! Nincs tippem, mitől jön meg előbb, de talán egy forró fürdő... Koleszban mindig ültünk a konvektoron, hogy hamarabb jöjjön meg néhány nappal. Na most nem tudom, ennek a meleg hatásnak van valami alapja, de néha bejött.

Bocsi, mennem kell! Sose tudunk együtt kajálni, most Mesi éhes.

Pusz mindenkinek!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok! :-)

Marcy, nem tudok semmit Kittiékről sajnos. :-( Bár én vagyok a hibás ebben, de egyszerűen alig marad időm másokra így munka mellett. :cry:

Ex: Ennek a vizeletgyüjtő zacsinak a használata kisfiúk esetében pofon egyszerű. :P

Andy, hová mentek nyaralni? Lehet, hogy már írtad, bocsi.

Mikor 1 éves lett Milán, elsétáltunk tanácsadásra és semmi egyebet nem csináltak, csak amit egyébként is szoktak. Súlymérés, hosszmérés, általános állapot felmérés. :-) Szemészetre rutinból senkit sem küldenek.

Mennem kell, jó éjt Mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok.

Képzeljétek, sikerült meggyógyítani a járgányt, anyukám a munkahelyén csináltatott belevaló csavart, így most megint van babakocsink. Lesz még hozzá pár tartalék alkatrész, meg magamnál hordok egy villáskulcsot is... :D

Gabella, megérkeztek a kuponok, hála értük, holnap váltjuk ki, mert ma a Plázában üzemelő Rossmannban nem volt Junior ital. :o Remélem, holnap sikeresebbek leszünk.
A pasiról nem tudok semmit, de szerintem 27-28 éves körül lehet. A röhej az, hogy valahonnan, látásból ismerem is.
A zacsi gyanítom ugyanaz lánynál és fiúnál is.

Marcy, hát nálunk, ha babakocsival megyünk, akkor nem veszem ki, igaz, Peti is próbálkozik, feszít, stb., de az öv bent tartja, és egy idő után rájön, hogy teljesen felesleges égetni a kalóriáit. :D
Pisivel remélem szerencsével jártok. És akkor most minden este ecseteltek? Én ma kentem be Peti hátát rázófolyadékkal, mert az éles kis körmeivel elég csúnyán kikarmolta magát. :o Esküszöm, kicsinek nem volt ilyen gondom vele, pedig így is hetente nyiszálom a karmait...

Oriandy, sajna nincs tippem a korábbi meghozásra, hacsak nem némi fizikai aktvitás. Értem ezalatt a pároddal való összebújást, amennyiben kedvetek van hozzá.
Mi az, hogy jobban ki kell vikszolnod? Nem értem én ezt, azért a szüleid gondolhatnánk, hogy egy gyerek mellett (aki ráadásul nyűgös is) kevesebb az időd, nemhogy több. Lehet kiröhögni, de én, ha lenne saját lakásom, és a szüleim jönnének hozzánk én csak összepakolnék és felporszívóznék. Akinek nem tetszik, nem nézi, de nem vagyok én rabszolga...
A futást csak azért kérdeztem, hogy jól láttam-e. Meg furi, hogy pont a vízben csinálja... :D

Kimike, nem azzal volt a bajom, hogy felragasszam, az már gyerekjáték volt, ment is bele, aminek kellett, hanem ugye az előtte levő dolgok. Na, ebből is látszik, hogy háromnegyed hét az jelen körülmények között nekem még korán van.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!
Andy! Szerintem is fölösleges az extra vix, mert te amúgy is mindig nagyon precízen és alaposan és nálam sokkal többet takarítasz! Múlt hétvégén jöttek anyósomék, ami nálunk általában azzal végződik, hogy ő jól összepakol és kitakarít nálunk. És ez olyan jó!!!!!!!!

Ex! Azért kérdeztem, hogy milyen idős a gyilkos, mert van egy szegedi ismerősöm, aki pont a napokban kitörölte magát az iwiwről, előtte viszont beszéltem vele pár szót, és elég labilis hangulatban volt, szakítottak a barátnőjével, bár már 5 hónapja. Szóval megfordult a fejemben, hogy csak nem! De nem, mert ő már 32 lesz nemsoká, és nem is az a neve, amit az origón olvastam.

Na, Mesi felébredt. Ma már nem lesz időm jönni, mert reggeli után megyünk 2 boltba, aztán főzök, kajálás, és ha hazaért Laci, megyünk Lackónak biciklit venni. A kicsivel a héten kezdett rájönni, hogy kell 2 keréken közlekedni, de az már elég kicsi neki, kap egy 16-osat. Gondolom, éjszakáig szaladgálhatunk mellette! :-)

Hétvégén megyünk anyósomhoz, úgyhogy már most kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!

Reniéknek reméljük, jól telik a nyaralás!

Andy! Nektek is jó utat és jó pihenést, valószínű, hogy már nem beszélünk addig!

Pusz mindenkinek!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Helló csajok!

Köszi mindenkinek, aki írt! Az extra vix-ről csak annyit, hogy tutira nem a rendet és a tisztaságot fogja nézni a 4 szülő, ez csak az én agymenésem! Lehet, hogy azért, mert az előző kapcsolatomban az anyósjelölt mindig azzal oltogatta ellenem a fiát, hogy én lusta vagyon és nem csinálok semmit, inkább a páromat kére meg, hogy csinálja meg ezt vagy azt! (pl egyszer későn értünk haza a városból - exem, anyja és én - és nekem a kaját kellett gyorsan csinálnom, de közben a mosógép lejárt és én meg mertem kérni az akkori páromat, hogy legyen szíves teregessen ki. Erre az anyja: Miért a R. teregetne ki???? Akkor inkább megcsinálom én!. Ez volt az egyik. A másik, hogy egyszer kétszer megkértem, porszívózzon ki, mert én közben főzök, mosok stb. Meg is csinálta, de ha valamin összevitatkoztunk azt mondta, hogy én lusta vagyok, és ezért inkább őt kérem meg a dolgokra. És akkor ez csak 2 példa volt a 7 éves kapcsolat eseményeiből!!!!)
Na erre fel szokta anyukám mondani nekem, hogy ha anyósomék jönnek hozzánk, legyen szép rend és tisztaság, nehogy "megszóljon"! Természetesen az anyósomnak soha eszébe nem jutna ilyesmit nézni és szóvá tenni, csak a múltam miatt félt anyum és valahol én is féltem magam!
Értitek már miért is csinálok ekkora "felhajtást"??????
Tehát ők soha nem várnák el tőlem, ez az én butaságom csak!

Móni!
Balatonkeresztúrra megyünk a Fekete Macska kastélyszállóba.
Remélem nem lesz ilyen pocsék idő, mint amilyen most van!!!

Pusz mindenkinek!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Képzeljétek!

A férjem benevezett a nemsokára induló Budapesti pókerversenyre! Hát, nem semmi! Igaz én javasoltam neki, de soha nem gondoltam volna, hogy erre sor kerül!
Már úgy izgulink, hogy mikorra hívják be játszani, és hogy egyáltalán meddig jut el!

Andy

Kép
oriandy
 
 


A Sikkben van most egy pályázat, az a része érint, hogy ősszel leszek 30. Arra lehet pályázni, hogy a nagy napra 8 hét alatt felszépítik az embert. Töröm az agyam, jelentkezzek-e, de még az se biztos, hogy valaki rendez nekem egy bulit. (Bár ha kiválasztanának, 8 hét alatt még megszervezhetnék...) Csakhogy aug. 14-ig lehet pályázni, és fotó is kell hozzá, az meg nincs rólam csak gépen. Szóval ez ugrott.

Ha már Sikk! Kitti! Hol vagy???

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Ex!

Örülök, hogy meggyógyult a babakocsitok!!! tényleg tök fontos, hogy normálisan lehessen közlekedni, ha el kell intéznie az embernek valamit.

Eni!

Jobbulást Marcinak!!! Hogy sikerült a pisivétel? Mi már kétszer csináltunk ilyet, az a zacsi elég jól felragadt a megfelelő területre, és kb. 3/4 óra elteltével már volt értelme a pelusbontásnak, volt eredmény :-) Szerencsére mindkétszer negatív lett, nálunk is a bakteriális fertőzés kizárására kérték a vizeletmintát.
Az a búb a kukackán nagyon aggasztó lehet :-( Tudom, hogy nektek messze van a Heim Pál, de tényleg nagyon-nagyon jó orvosok vannak ott! Misit oda vittük teljes kivizsgálásra, amikor hirtelen magas láza lett két hónap hőemelkedés után, meg a kutyaharapással is ott voltunk, és nagyon jók a tapasztalataink!

Tandikáék nem nyaralni mentek? vagy rosszul emlékszem?

Réka!

Ha véletlenül olvasod ezt: Noinak hogy adod a tejet? felforralod, vagy csak úgy öntesz a dobozból? és ez a dobozos tej UHT, vagy friss?

Nekünk most nehéz éjszakánk volt, és sejtésem sincs, hogy miért :-( Kb. másfél órán keresztül félálomban volt Misi, hol beszélt, hol forgolódott, hol sírt, hol nyögött, és nem derült ki, hogy mi volt a baj. Lehúztam a redőnyt, hogy a felületes alvást nem zavarja az utcai lámpa, hoztam vizet, hátha szomjas, simogattam a hátát, hátha rosszat álmodott, vagy anyahiánya van, átmasszíroztam a hasát, hátha fáj. Nem tudom, mi lehetett. Egyszercsak el tudott aludni mélyen, és reggelig aludt. Gőzöm sincs. Viszont egész délelőtt is tök nyűgös volt, mert hát nyilván nem aludt jól, és nem volt pihent. Most sikerült elaludnia megint, remélem, ha felébred, jobban lesz.

Jajj, most sírt fel, pedig csak 20 percet aludt :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Sziasztok!
Kata

Kép
wkata
 
 


Csak még egy videó!
http://www.freevlog.hu/video/7436.html

Andy! Dani fürdőkádas rohangálása nagyon tetszett, ha még nem írtam volna!

És ha valakit érdekel, kukk a blogra!

Kellemes hétvégét, mostmár tényleg nem leszek ma!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Kata!

Nem lehet hogy a foga jön Misinek?
Vagy az is lehet, hogy ezt a hülye időt érzi ám!
Daninak a mostani éjszakája egész jó volt. Fél 1, 3, és 1/4 7kor sírt fel, 1/4 7kor oda is vittem az ágyunkba, hiszen apa indult dolgozni, így egyikőnk sem aludt egyedül és durmolt is a fiatal úr egészen 1/4 9ig! Pedig ez nagy szó nálunk!!!
Nekünk az előző éjszaka volt kaki! Fél-1 órás ébredésekkel.

Gab!
Köszi!
Lackó nagyon ügyi és Meske is édes ahogy totyog!
Dani ha így előre esik, feláll, megnézi a tenyerét aztán leporolja és spuri tovább! :wink: :lol:
Tegnap megint lenyúzta a térdét. Alig tűnt el róla az előző seb, és máris újabb van rajta. Szédületes. De a lényeg, hogy fel sem veszi.
Ha nem látom, hogy elesik, akkor addig nyüszög, amíg oda nem figyelek, aztán mintha mise történt volna feláll és elmegy.

Andy

Kép
oriandy
 
 


Legújabban most ezt csinálja:
Kiszedi a szekrényből a darálómat, a dobozát, még egy másik masina dobozát és beül a szekrénybe!
Hajmeresztő, főleg ha megnézitek, mi van a fölötte lévő polcon!

Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Andy! Igen, Mesi is leporolja a kezét, de ha látja, hogy ottvagyok, akkor előbb megmutatja, és fintorog hozzá! :-)

(Ja, és megvan az eltűnt szegedi ismerősöm, nem is tűnt el, csak az iwiw-ről)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Nem tüntem el, csak sajna semmi időm nincs. Szinte soha nem vagyunk nitthon, ha meg itthon vagyunk akkor kicsit rendbe kell kapni a lakást:))
De sajna nemsokára vége a jó világnak még két hét kezdődik a suli, úgyhogy itthon leszek egész nap:(

Kata: Sima bolti tejet kap Noi, dobozos, UHT, ami itthon van. Nem forralom, csak bedobom a mikroba hogy langyos legyen. Kb. 10 mp.

Bocsi, de ismét rohanok, mert holnap lagziba megyünk és még rengeteg dolgom van.

Pussz nektek.

Kép
Kép
lreta
 
 


Hali.

Gyors bekukk, minjárt indulok Petiért. Voltunk a Tehénparádén, képek itt találhatók.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Én is csak egy gyors bekukk!

Ex! Szuperek a képek, főleg, amikor Peti a tehén tőgyét húzza! :lol: :lol: :lol: :lol:


Képzeljétek! Végre megkaptuk a Fisher Price játékot a Pampers-től!
Utánanéztem 8223 Ft.
Íme:

Kép

Pusza!
Jó éjt mindenkinek!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok.

Na a férjem meg a gyerek jól bealudtak. Holnap ugye megyünk Kosdra, már alig várom. :)

Gabella, akkor OK, nekem is néha törlődik pár ismerősöm az iwiwről...látom, te közben megtaláltad az elveszett báránykádat.
Jaj, pályázd már meg ezt az izét, nincs vesztenivalód, a közeledben meg csak van valaki, akinek van egy digitális gépe, aztán gyors előhívatnád valahol a közelben, vagy mittom én, esetleg átküldenéd, kinyomtatnám, feladnám. Na?
Ma kiváltottuk az egyik kupont.

Oriandy, így már értelek, mondjuk az én karakánságommal, ilyenek után már nem is a páromnak, hanem az anyjának szóltam volna, ha épp kevés lett volna a két kezem. :D
A férjednek mennek a drukkok!
Na, hallod, addig örülj, amíg csak az alját pakolja ki Dani a szekrénynek, és beül. Az én fiamat ismerve az általad vázol helyzetben nekikezdhetnék söprögetni a kicsi tányérdarabokat...
Ugye, milyen édes a fejő fiam? Mondtam öcsémnek, hogy ugyan tegye már oda, mutassa meg, hogy hol a tehén tőgye, és a drágaság kapásból tudta, hogy az jól meg kell markolni. :D

Wkata, remélem, ez csak egyetlen ilyen éjszaka volt, és csak azért, mert pl. jön az időjárás változás. Én nem panaszkodhatok, Peti a tegnapról mára virradó estét egy nyekkel aludta át, akkor is csak ki kellett kotornom az ágy és a fal közül a cumiját és aludt is tovább.

Lreta, jó szórakozást nektek!

Na megyek, még olvasok egy kicsit, aztán én is lefekszem.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok,

csütörtök este megjöttünk Balcsiról, mostanra sikerülét visszaolvasnom amit írtatok.

Pancsinak most hétvégén tartjuk a szülinapját: ma anyumék meg Guszti anyukája és tesójáék jönnek és megyünk a normafa grill étterembe enni. A tesómra viszont ki vagyok akadva rendesen: az új csajával elmentek aug. 1én Bulgáriába, de azt beszéltük akkor, hogy Pancsi szülinapjára hazaér. Ma küldött sms-t, hogy bocsi mégse. És ez most azért idegesít, mert nem maradnak még egy hetet, vagy valami, hanem ma este vagy éjjel érkeznek....szóval igazán csak pár órával korábban kellett volna elindulnia :(
Holnap meg csomó barátunk jön át gyerekekkel és kertu partizunk. Drukkoljatok, hogy ne essen!

Panni egyébként már iszonyat mód mászik, többek közt lépcsőre fel is.
Akik voltak Balcsin: a felső szintre vezető hosszú lépcsőt mássza folyamatosan. Akik nem voltak, hogy értsétek ez egy külső lépcső 3×8-9 fok, két megállóval és tökre félek mindig, hogy lepotyog.
Fel is áll már minden mellett, de járni nem jár, szóval Juca még mi is itt tartunk (bár ezt amúgy is láttátok).
Foga jelentem 6 darab van és ez elég kikészítő nekem szopizásnál.
Asszem most kezdem meg a leszoktatást, mert pölö a bal mellemet valahogy úgy megcincálta, hogy annyira fáj, mint amikor az elején fájt.

Hát rólunk röviden ennyit. Majd teszek fel a buliról képeket. A tortája már meérkezett: pöttyös labda fomájú csokis (én sütikben antitalentum vagyok) nagyon jól néz ki!

Amire csak gyorsan reagálni akartam:
mofógép adagolóját én ki szoktam időről időre szedni és domestoszos vízben hagyom ázni egy éccakára, egyébként meg minden mosás után nyitva hagyom az ajtót.

Víztakarékos wc: jelentem ilyen itthon is van. Nekem a lakberendezés meg ilyen cuccok a mániám és múltkor a tv dekon néztem egy ilyen programot: olyan megoldás van, hogy a kézmosás, tusolás stb. során használt vízet vezetik a wc tartályba.
Szóval létezik ilyen itthon is, az a baj, hogy sajnos annyira nem elterjedt.
Mivel azonban 1-2 éven belül a Balcsi ház alsó szintjét fel kell újítanunk így ott már ilyen lesz!

Ja Juca miután elmentetek pakoltam lent és egyszer csak a terasz mellett észrevettem, hogy valami víz van. Kiderült, hogy dugulás van, szóval a csütörtököm nagyrésze még gyomorideggel telt, hogy vajon meg tudják e oldani a mesterek vagy fel kell ásni az egész kertet és új csövet kell lefektetni.
Végül megoldották, így "csak" 30.000 pénzbe fájt a dolog, de mondát, hogy ezt a csőcserét bizony hamarosan meg kell ejteni :x

Na lelövőm magam, mert sikerült kisregényt alkotnom.

meteor
 
 


sziasztok!

Csak egy gyors bekukk Debrecenből. Minden szuper. Peti élvezi a fürdözést, elbűvöl mindenkit. Ma állatkertbe megyünk.
Találkoztam a 17 éve nem látott keresztapámmal. Röviden ennyi. Puszi mindenkinek!

Pancsinak boldog első szülinapot!

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok,

Meteor: Panni babának nagyon boldog születésnapot kívánunk!

Prenata: Örülök, hogy jól megy a nyaralásotok.

Nálunk most van Halottak Napja, iskolában is ahol most tanítok, lesz kis szünet csütörtökig. Azt hiszem tudunk kimenni tengerpartra, eddig nagyon erős volt napsütés inkább itthoni pancsolóban maradtunk.


Kevin már nagyon beleszeret a nagyimamát. Utána szalad, vele megy sétálni, ha elmegy, akkor sír. Éjszaka jól alszik szakítás nélkül, ennek legjobban örülök.

Voltam fodrásznál, 5 órán keresztül foglalkozott a hajammal. Végül egészséges hajam lett belőre ennek nagyon örülök.

Jó hétvéget mindenkinek!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.01.01 23:44-kor.
Vendég
 


Pancsinak boldog szülinapot! És jó bulizást! :)

Reni, örülök, hogy jól érzitek magatokat! :-)

Kmammy, de jó ez a kis medence! :) A nagyikat Milán is imádja. :-) 5 órán keresztül mit csinált a fodrász a hajaddal? Képet kérünk! :wink:
Vendég
 


Sziasztok,

Kimike: Nekem megcsinált „tartos simítás”-t. Olyan mint tartos hullám, csak egyenesítja a haját és kb. fél évig marad. A hajam nagyon dús és száraz( szerintem Europai kemény víz miatt). Most olyan sima lett, nem nagyon szükséges fésülésre. Tártos haj simítás van Magyarországon is? Ha valaki tud, majd kérek infót, hogy hol lehet. Volt hajpakolás, vágás így 5 óra lett összesen.

Kezdődik a nap, megyek. Puszi.
Vendég
 


Kmammy, biztos csinálnak itt is ilyet. Meteornak van egy tuti fodrásza, esetleg érdemes lenne megkérdezni.
Ezek szerint Japánban is kánikula van?
Vendég
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk, aztán spuri vissza a dolgomra, mert ugye holnap indulunk nyaralni 2 hétre és még van mit csinálnom!!
Tegnap voltunk Szhelyen és olyan jó kis cipellőt vettünk Daninak!
Dobok pár képet és lépek is!
Legyetek jók, mindenki vigyázzon magára, amíg nem vagyok. Majd jövök az élménybeszámolóval!
Puszi!!
Andy

Kép

Kép A legújabb szórakozása: belemászni! Persze kifelé még nem megy a dolog!

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok.

Bocsika, hogy nem jelentkeztem, de szombaton talin voltunk, tegnap meg csak úgy elrepült a nap. :)
A taliról sajna még nincsenek képeim, mert majd el kell kérjek párat a többiektől, mert mi nem vittünk, kb. Kkfélegyháza körül jutott eszembe, hogy a masina itthon maradt. :roll:
Na aztán voltak még érdekes dolgok, az autópályán Szeged fele akkora volt a dugó (a repülőnap, meg ha jól tudom, egy baleset miatt is), hogy a Bp. fele vezető sávban nem sokkal a fejünk felett cirkált a rendőrségi helikopter, aztán meg Lajosmizsénél az autópályán előttünk kapott durr defektet egy VW Transporter, de annyira, hogy az abroncs leszakadt a felniről, még jó, hogy észrevettük, Feri fékezett. Szerencsére a manővert a belső sávban érkezők is kiszúrták, és lassítottak, mert ha nem, akkor lett volna szép nagy baleset. Persze minden tiszteletem a Transporter sofőrjéé, mert nagyon szépen lehúzódott, és számunkra úgy tűnt, hogy egy pillanatra sem vesztette el az uralmát a kocsija felett.

Aztán ezen a héten nem is tudom, hogy fogok-e jönni, mert a férjem Szegeden dolgozik - még, habár szerinte lesz még ebből vidék -, és ilyenkor kevesebb az időm. :lol:

Remélem, mindenkivel minden OK, ha tudok, olvasok és írok.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Ezer a dolog, csak egy tegnapi videót teszek közkinccsé!

Pusz mindenkinek!

http://www.freevlog.hu/video/7498.html

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok Csajócák,

úgy látom mindenkinek sűrűsödnek a napjai, de azért ha van egy kis időtök gyertek.

Nekem is a sulis cuccaim között kellene egy kis rendet tennem, mert nagy a káosz. Lassan beiratkozás, tantárgyfelvétel, ismét vissza a régi kerékvágásba...

Úgy néz ki lassan Marci is áttér a napi 1 alvásra. Az utóbbi napokban nem sikerült elaltatnom a szokásos időpontban de. fél 10 körül. Most aludt csak el. Remélem ez azt jelenti, hogy most viszont többet alszik.

A porszívónk műanyag csöve elszakadt :evil: , úgyhogy ha hazajön Isti, akkor mehetünk vadászni, hogy hol lehet kapni hozzá ilyen csövet, mert azért új porszívót most nem szeretnénk venni.
Azt hiszem, hogy azt írtam Marci milyen lázas volt, na és hogy ehhez milyen nátha párosult... Még most is, kb. 5 nap után el van dugulva Marci nózija. Nagy harc van mindig, amikor ki kell tisztítani neki, szegény Isti fogja le, én pedig porszívózom... Van ám sírás... :( .
Ezért is kell, hogy gyorsan megoldódjon ez a porszívó mizéria...

Én eddig soha nem használtam orrsprayt, csak most, hogy Marci ilyen náthás lett szerettem volna, de nem tudom kinek találták ezt ki, de hogy nem kisgyereknek az is tuti. Marci orrába kb. 1-szer sikerült befúlyni... Tapasztalat???

Oriandy: jó ez a kis cipi, Marcinak is be kellene szerezni még egy nyitottabbat, mert állítólag a szept. is meleg lesz. Aztán ha jön az ősz, akkor egy zártat, de iszonyatos árak vannak.
Én a nyár elején vettem 3 siestát Marcinak, egy szandált, egy félig zártat és egy őszi cipőt (amit már most kinőtt, hogy egyszer sem volt a lábán... :( ) . A másik kettő is kicsi már neki... Ezeket még kedvező áron vettem, de most hívtam a csajszit és mondta, hogy már nem foglalkozik vele, úgyhogy most mérges vagyok, mert egy pár cipő 10.000 Ft!!!

Most én is elintézek néhány dolgot, aztán próbálok jönni, remélem addig ti is írtok néhány sort.

Ex: ki volt ott talin??? Bár múltkor mintha fel lett volna sorolva, de elfelejtettem :roll: .

Na lépek!

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Időm semmi, így a blogra írtam meg az élménybeszámolót!

Rita!

Még egyszer mindent köszi. Amint Kofa feltölti a smugmugra a nagy képeket, küldjük jelszóval az összeset, hátha van olyan, amiből szeretnétek nyomtatni. ancsi nagyon fotogén :-)
http://kovacs-telekes.org/juca/blog/?p=680

Nem tudok visszaolvasni, igyekszem visszaférkőzni a vérkeringésbe.

tjuca
 
 


Sziasztok!!!!!
:-)

Igen, én vagyok az, Kitti, aki exTündérpöcök, mert képzeljétek az történt hogy valamiért ezen a néven hetek óta nem enged be engem a rendszer úgyhogy elhatároztam gyártok magamnak egy másik azonosítót, úgyhogy mostmár ezen a néven fogok garázdálkodni itt.:-)
Ahogy lesz egy picike időm, rakok fel babafalva vonalzót is megint.

Jobban vagyok picit, már 2 hónap eltelik lassan mióta külön kültöztünk az Ádámmal, jól van a kis gézengúz, rohangál reggeltől estig, tud már szavakat is: hinta, tinta, szia, helló, pápá, mama, apa, baba, bugyi (ez nagyon komoly, végülis igazi pasi!)
Most épp anyukáméknál van 3 napot mert nekem nagyon betetőztek a munkák és picit pihenni is szerettem volna.

Bocsánatot kérek miondenkitől, de visszaolvasni nincs időm, igyekszem újra bekapcsolódni közétek.

Puszi mindenkinek!!!!

Kitti

Kitti
kittiésádám
 
 


Sziasztok!

Kornél alszik, gyorsan írok pár sort!

Meteor: Így utólag is nagyon boldog szülinapot Pancsinak!


Kitti: üdv újra köztünk! Már hiányoztál, örülök, hogy jobban vagytok!

Oriandy: Dani nagyon édes! Szinte lassan beleszerelmesedek! Nagyon tetszenek a fotók a nappalitokról (már amit látni belőle). Olyan meleg színei vannak!
A hétvégén póker partyt rendeztünk. Én nem megyek többet pókerezni! Mindent elvesztettem! :cry: Igaz csak zsetonban, de ezt nem nekem találták ki! Bezzeg a férjem tarolt! (Mikor megy a párod pókerezni? tudjátok már?)

Gabella: jelentkeztél a SIKK-be?

Marcy: lassan nekem is össze kéne készülődnöm a sulira. 2 hét múlva már megyek is. Várom is meg nem is. Most a hétvégén Kornél anyuéknál volt, hogy kipróbáljuk hogy viseli a távollétünket, de be kell valljam, ő jobban bírta, mint én! Semmi baja nem volt, vidám volt, jót aluidt éjjel, így nem aggódom, hogy ha néha Pesten kell aludnom.

Most ennyire futotta. Megyek a konyhába, mindjárt kész a brassói!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Sziasztok!

Ex! Milyen talin voltatok? Persze, én se érek rá, ha a párom itthon van! :-)

Kitti! Jó, hogy előkerültél! Majd remélem, jösz gyakrabban, és mesélsz!

Wawel: Sajnos a Sikkről lemaradtam, mert 13. a határidő. Még ma akartam feladni, viszont fotó sincs rólam, holnap lesznek kész, amiket rendeltem a dm-ben. Szóval lemaradtam, de mindegy. Majd magánúton kiszépítem magam a 30. szülinapomra. Van rá még pont 3 hónapom, ideje is lesz hozzálátni, mert a nagy hasamat nem lehet 2 nap alatt levarázsolni.

Sütöttem fini kakaóscsigát! Na, nem mintha ez fogyókúrás kaja lenne! :-) Azért vagyok magamra büszke, mert sikerült 1-re elkészülnöm vele, és a gulyásleves is kész volt addigra. Utána meg elaltattam Mesit, befejeztem végre a blogomon a Forma-1-es beszámolómat, van fent néhány kép is, úgyhogy olvasgassatok!

Juca! Olvastam a te blogod is, de főleg a képeket nézegettem! Nagyon cukker Kingusz meg Pancsi is! Közös fotó nincs róluk?

Pancsinak nagyon boldog születésnapot kívánunk!!!!!!!!!!!!!!!!


Kép

Megyek is, mert még a mosogatás hátra van! Sok pusz mindenkinek!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Üdv.

Gabi, látom, a cica nem igazán díjazta Mesi nyaggatását. :) A miénk nem ennyire türelmes, inkább elszalad.
Kosdon volt egy tali, Pil. szervezte a "szokásos" helyen, a helyi plébánián gyűltünk össze.

Marcy, remélem, lesz porszívócső valahol. Sajnálom, hogy Marci nem szereti az orrszívást. Peti porszívó imádó, így nincs vele gondunk.
Nekünk Isomar orrspraynk van itthon, azzal én lazán beletalálok Peti orrába, igaz, először mindig a száját nyitja ki a drága. :D
Na, ezért nem veszek én drága cipőt, mi ezen a héten megyünk, de megint nem szánok rá többet 2-3 ezer forintnál, mert két hónapnál tovább úgy sem lesz jó.
Tali: Pil-ék, Macsekék, Kisvirágék, Dorenék (már jó nagy a pocija :) ), Encusék, Colették és mi.

Juca és Kitti, akkor hajrá, de jó, hogy megint sűrűbben lesztek.

Juca, majd ha lesz időm, akkor megnézem az élménybeszámolót.

Wawel, örülök, hogy Kornél jól viselte a távollétedet. Általában így szokott ez lenni...

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok,

túl vagyunk a bulikon. Mindenkinek köszi a köszöntéseket, Wavel nem is késtetek, mert holnap lesz a napja, csak hétvégén rendeztük.
A családi napon én még totál ideges voltam a vasárnapi buli miatt, így aznap nem is élveztem annyira a dolgot. Az étterem jó volt, van játszótér is, de szerintem elég drága és ahhoz képest nem volt annyira finom.
A vasárnap viszont nagyon jól sikerült, bár egész reggel idegbeteg voltam, hogy milyen pocsék idő van, de aztán délutánra megkegyelmezett nekünk az ég és végül nem esett. Nagyon hangulatos volt. A társasházunknak domboldalban van a kertje: bejössz a földszinten a kapun, ott van két lakás, majd az első szintről nyilik egy lépcsőház itt van a többi. Aztán tovább mész, van még egy szint: itt van egy asztal és sütő és innen még feljebb kell menni pár lépcsőn, hogy a kertbe juss. Na mi ide letettünk két asztalt meg csomó széket (egy barátunk adta köcsön), plédet a földre a gyerkőknek és volt nagy evés-ivás, dinom-dánom.
Anyósom seg-tett délelött és csináltunk egy csomó mini fasirtot, meg gyártottam salátát, meg mini pizzákat. Guszti sütött húsit és a barátnőim hoztak muffint meg sütit.
Volt sör, bor, pálinka, nem ivóknak meg gyerekeknek meg 3 féle szörp.
Végül 24 felnőtt és 11 gyerek jött össze. Képzelhetitek! Nagyon jó volt a hangulat, de Gusztival megállapítottuk, hogyha legközelebb rendezünk ilyesmit, akkor nem lesz hússütés, hanem inkább csinálunk egy tatárt vagy bármi olyan kaját, amit előre el lehet készíteni.
Pancsi kapott egy csomó kedves dolgot, de a lényeg inkább az volt a jó, hogy így együtt lehettünk a barátainkkal.
Majd rakok fel képeket is!

Kitti,
üdv újra itt!

Marcy,
rakj fel képet a cipiről, meg próbáld meg behirdetni, hátha valakit érdekel itt a fórumon.

Erről jut eszembe: júli elején vettem én is (magamnak) egy Puma cipőt: zöld alapon sárga csík van benne (nagyon vagány) 35-ös méret, 2× volt rajtam össz vissz, de sajna a nagylábujjamat iszonyat mód megnyomta. Próbakor nem éreztem, a boltba meg persze nem tudom már visszavinni. 8e-ért vettem ha valaki szintén ilyen kis lábon él (vagy van ilyen ismerősötök) akkor 5-6e-ért szívesen átadom.

Ákosbenianya,
kérdezted Gabellát a Heroes-ról. Az a rossz hírem van, hogy nem fog tudni neked segíteni, mert ez az első széria befejezése. A következő széria még Amerikában sem jött ki. Nem emlékszem, hogy szeptemberben vagy jövő februárban jön ki az is, mint a Lost, de amint ott kijön a barátaink ugyis letöltik a netről és akkor majd elmondom, hogy mi történik.

meteor
 
 


38-as lenne az a puma cipő, akkor akarnám, de 35-öshöz lehet le kéne vágni a lábujjaimat :D

Remélem, hamarosan vesz nekem apa egy menő sportcsukát! :-)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Hát Gabella, nekem 35ös a lábam, de ehhez nekem is ujjnyiszálás kell:)

Juca,
köszi a képeket előre is!

meteor
 
 


Még gyorsan annyi, hogy ma voltunk mérésen, a képen látható gömbölydedség ellenére a Kisasszon még csak 9840 gramm és 73 cm.
Viszont sajnos nincs túl jól: már két napja hőemelkedése van, a doki szerint a torkán vannak vírusos hólyagocskák :(
Nurofent kapott rá, de ha nem javul vissza kell mennünk.

meteor
 
 


Csak??? Mesi 13 hónaposan volt kb. ennyi.

Csütörtökön mi is megyünk mázsálásra, csak az a gond, hogy szuri is lesz... :(

Jaj, olyan nosztalgia hangulatom van! De nincs most időm, és nem is tudok senkit, aki velem tartana az időutazásban...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Rita!

Nincs mit. Van még jó pár kép rólatok, sajna Gusztiról nincs.
Sajnálom, hogy Panni beteg lett. Ja Kinga legutóbb 13,5 hósan 8860 g volt, tehát majd egy kilóval girnyóbb volt akkor, mint most Pancsi.

Biztos nagyon jó lehetett a buli :-) Milyen lett a torta?

tjuca
 
 


Oriandy!

Mi van a bloggal? Te sem írod már, mint Kimi?

tjuca
 
 


Sziasztok.
Még nem olvastam. Most nagyon elfáradtam. Vencel betegsége meg anyós...
Vencel már jól van.

A vajdamara.freeweb.hu-n vannak képek, akinek van ideje nézegetni, nincs időrendben sajna. Majd olvasok és ide is teszek fel, remélem hamarosan. Puszi.

Mári

Kép
mári
 
 


Sziasztok Csajok!

Csak szeretnék életjelet adni magunkról, hogy nehogy azt higgyétek, hogy leszoktam a topikról vagy hogy valami gond van. Nincs!!! :-) És nem szoktam le! :-) Az történt, hogy elmentünk egy hétre a Balcsira, aztán úgy döntöttünk, hogy túl jó ott nekünk ahhoz, hogy visszajöjjünk, így ott ragadtunk. Csak most jöttünk haza, mert most kezdődik megint a babauszi, hétfőnként, így itt vagyunk, de holnap reggel megyünk is vissza.

Sajnos visszaolvasni nem volt időm még, csak egy-két helyen beleolvastam.

Kíra mozgásfejlődésben ott tart, hogy 4-5 lépést megy, de ha messzebb van a cél, akkor nyújtja a kezét, hogy fogjuk meg, mert úgy azért biztonságosabb. Mondani nem akar semmit, de azért a saját kis nyögéseivel, jelbeszédével és olykor igen erőteljes hisztijével mindent ’elmagyaráz’. Addog küzd, míg megértjük. Hihetetlen.

Szopival július végén leálltunk. Akkor már hetek óta csak reggel-este volt szopi, aztán egyik napról a másikra nem kérte. Néhány nap múlva úgy tele volt a cicim, hogy hozzáértem és folyt a tej, gondoltam, akkor most megkínálom, mert most könnyen jön, de nem kellett, úgyhogy ezek szerint nem az volt a gondja, hogy küzdeni kellett érte, hanem egyszerűen megváltoztak az igények. Cumisüvegből iszik tejet minden reggel-este, 2 napig nem nagyon akart ízleni, de 3. naptól simán elfogadja és issza. Én azt hittem, hogy az esti szopi nálunk tovább fog tartani, de azért nagy megkönnyebbülés volt, hogy vége, és valahogy úgy érzem, jót tesz nekem, hogy most már nem kell „kényszerből” minden este nekem altatni, mert ha úgy alakul, már Apa is mehet :-) Nem mintha eddig gondot okozott volna, de most ezzel a magyarázattal könnyebb volt elfogadnom, hogy vége. És örülök neki, hogy ez magától így alakult, nem nekem kellett őt elválasztanom.

Kíra egyéves kora után egy héttel megértük azt is, hogy átaludta élete első éjszakáját. Reggel 6-ig. Igaz, ehhez kellett, hogy a lakókocsiban egy ágyban alszunk, és az első nyösszenésére mindig vissza tudom gyorsan dugni a cumit a szájába, és abban a pillanatban vissza is alszik. És mostanra már 2-3-szor megértük, hogy ébredés nélkül alszik reggelig. Viszont ezért cserébe: azt hiszem fogok küzdeni ősszel rendesen, hogy visszaszoktassam a saját ágyába, a saját szobájába.... De ezen még nem töröm a fejem, majd megoldódik.

Amúgy olyan kis értelmes! Bármit mondok, megcsinálja, bármit kérdezek, rámutat, ha mondom, hogy mindjárt jön Apa, rohan és veri az ajtót, hogy nyissam ki, stb. Megzabálom!

Kmammy, még nem is üdvözöltelek!

Remélem, a többiek is mind megvannak még és mindenki jól van, most nem hiszem, hogy nagyon sokat vissza tudnék olvasni, de majd igyekszem!

Ja, és majd elfelejtettem! Nekünk még mindig csak 6 fogunk van, de legalább már ennyi kikínlódta magát!

Pil, gratulálok, gyere Te is többször!

Pogi, szintúgy! Gratula!

Cerazette: én felhívtam a dokit, hogy most már nem szopizunk, de még szeretnék fogamzásgátlót szedni, de már csak kb. 4-5 hónapra, azt mondta, hogy ennyi időre semmiképp nem érdemes váltani, és a Cerazette is elegendő védelmet nyújt, nyugdtan szedjem, amíg szeretném.

Marcy, jelen állás szerint mi is így vagyunk a tervezett korkülönbséggel, mint Te: 2 kevés, 3 sok, legyen 2,5 :-)

Most ennyi, üdv mindenkinek, majd jelentkezem!

tandika
 
 


Sziasztok,

Tandi: de jó, hogy jelentkeztél, már magamban tényleg arra gondoltam, hogy nem is jössz többet :( .
Kíra nagyon ügyes, hogy tesz már néhány lépést, Marci a napokban kezdte, hogy nagyon magabiztos, ha állásról van szó. Mármint nem fél elengedni engem még akkor sem, ha megbillen. Kiváncsi leszek mikor indul el, nem sürgetem.
Irigyellek, hogy úgy maradt abba a szoptatás, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Remélem nálunk sem lesz ez másként.

Kitti: tetszik az új név, amivel bejelentkeztél, de főleg az, hogy életjelet adtál magatokról :lol: :lol: :lol: ! Azért írhatnál egy kicsit bővebben és képeket is szeretnénk :lol: :lol: :lol: !!!

Anita: mit is tanulsz most??? Rémlik, hogy tavaly beszélgettünk a támogatásokról és hogy pont lemaradsz róla, ha jól rémlik. Most kezded a sulit, ugye??? Ha nem, akkor bocsi...

Juca: megnézegettem a képeket és nagyjából elolvasta a blogot. Jó lehetett egyet pihizni a Balcsin, én is nosztalgiával gondolok vissza rá :) :) :) !
Lassan mindenki hazaér a nyaralásból és újból együtt lesz a csapat :) .

Mári: most fogom megnézni a képeket, mert Isti vmi hülye filmet néz a TV-ben és kihasználom az időt :) .
Te is írhatnál egy kicsit bővebben magatokról. Vencel hogy van???

Rita: szép méretei vannak Pancsinak, nem kell aggódni :) !
35-ös lábméret??? Sajna én is nagy lábon élek :( :) :? !
Egy csomó olyan cuccot sikerült már vennem Marcinak, amit kb. 1-szer sikerült feladnom rá, mert mindig azt hiszem az üzletben, hogy ó ez a kis ruci jó lesz az én babókámnak, és amikor hazaérek döbbenek rá, hogy nagyobb, mint amire emlékeztem :roll: :roll: :roll: :shock: :shock: :lol: :D :D :lol: :shock: :shock: !
Jó lesz majd a kis unokaöcsinek :) .

Ex: Dorenéknél jön a 3. baba??? Nem is tudtam.... , milyen jó, hogy ők ilyen bátrak. Mi úgy döntöttünk, hogy mégiscsak megállunk 2 babókánál :) !

Gabella: kakaóscsiga nyamm-nyamm :) ! Imádom, de csak a házi sütést :) :) :) !!!

Na megyek nézegetni a képeket. Mindenkinek szép estét!!!

Eni

Eni
marcy
 
 


Boldog névnapot Marcinak! :-) (ha most ünnepli)
Vendég
 


Sziasztok Lányok,

Kimi: Marci novemberben tartja a névnapját (Márton), gyorsan megnéztem milyen névnap van ma, mert nem vagyok képben.
Marcell :D :D :D !

Hol vagytok csajok???

Marci mégis úgy döntött, hogy kétszer alszik egy nap, úgyhogy most pihi van :lol: , ráérek :lol: .

Eni

Eni
marcy
 
 


Üdv mindenkinek! :lol:

Marcinak sok boldogságot!!!

:P
Megjöttünk a hajdúszoboszlói nyaralásból. Szuper volt! :lol:
Sajnálom és együttérzek a betegekkel, fogzósokkal, nem alvókkal. Olvastam, hogy többen is küzdötök ezekkel a problémákkal. Kitartás! Drukkolok!
8) 8) 8)
Nekünk 6 fogunk van és bár ömlik a nyála, nem látok semmit az inyén. Szóval valszeg még sokára jönnek ki , lehet, hogy nekünk még odébb van, de van, vagyis lesz a fogzós balhé, átvirrasztott éjszakákkal. Úgyhogy olvasva benneteket előre felkészülök lelkiekben. Kitartást nektek!!! :shock: :shock: :shock:


Alvás:
Beni az új helyen, ottani kiságyban első éjjel 4x ébredt, keresztet is vetettünk a nyaralásra, de onnantól végigaludta az éjszakákat, sőt a strandon de. és du. is aludt a babakocsiban iszonyú zajban. Igaz, jól lefárasztották az élmények.

Képzeljétek úszott! :lol: Nem jártunk ugyan babaúszásra, de valamennyire csináltam vele itthon, és már a Balatonon kipróbáltam, hogy vezényszóra levittem a víz alá. Ezt szoboszlón már apához odaúszással is összekötöttük, és nagyon élvezte!
A vizben ugrálva, rúgkapálva követelte a folytatást, így kisebb csoport gyűlt körénk és ámulva nézték, hogy Beni a víz alatt úszik kettőnk között. Blanka hangosan sikongot,t tapsolt, én meg csak lestem. Kicsit aggódtam, de hát mi a legrosszabb ami töreténhetett volna?: hogy benyel a vizből, esetleg megy a hasa. De egyik sem lett. NAGYON ÜGYI VOLT ÉS ÉLVEZTE.
Sőt ha csak fogtuk, lehajolt és tette a vizba a fejét és fújta a vizet, bugyborékolt, feljött és nagyokat kacagott magán. Ezt valszeg Blankától látta.

Kaja: Háááát, lányok, a mi fiunk minden átmenet nélkül áttért a darabos kajára. Azt ette amit mi, lökte el a bébi ételt. Csülök pékné módra, pulykaragu leves, rakott krumpli, zöldbableves, vadas spagettivel, még a tojásrátottából is kért, mit kért-kiverekedte magának, ettől féltem, csak kicsit mertem adni, de nem lett semmi baja. Így jártunk a tejberizzsel is. Úgyhogy 1 hát alatt túlesett a tűzkeresztségen, evett mindent, még paprikás pörköltet, kolbászt és fasirtot is, tejes, tejfölös főzelékeket. Csak ámultunk az apjával. Szóval mindenevő lett, ellöki a pépest, pedig néhány hónapja még öklendezett a darabostól. Hihetetlen. Azért megvárom a 21-ét a tejjel.

Csőrös pohárból adjátok a tejet reggel? Ezt azoktól kérdezem akik soha nem cumisüvegeztek, mert Beni még soha nem látott ilyet, viszont elfelejtett pohárból inni( ez az én saram, mert nincs időm bibelődni vele), szóval harapja a poharat és minden melléfolyik.
Tudnak már szivószállal inni?

Ehhez a témához, vagyis a pépes, darabos ételhez tartozik egy infó, amit az üdülőben mesélt egy anyuka.A 10 éves lányának fogaszabályzó kell, mert a felső inyében van egy fog, ami a már kinőtt és zárt fogsor miatt nem tud leszállni. Ki kellett húzni egy maradandó fogát és most fogszabályzóval csinálnak helyet az inyben lévőnek, hogy ki tudjon nőni. Nos, nekik azt mondta a fogorvos, hogy nemzedékről, nemzedékre kisebb a gyerekek álkapcsa, a fogak száma viszont ugyanannyi. Ezért egyre gyakoribb, hogy nincs helye 1-1- fognak. Ez valami evolúciós dolog, egyik oka, hogy egyre feldolgozottabb élelmiszereket fogyasztunk, nem rágunk annyit és olyan nagy, nehéz dolgokat,mint régen, tehát nem dolgozik az álkapocs. Koklúzió: a gyerekekkel már 1 éves korban sokat kell rágatni mindent, félig főtt, majd idővel nyers répát, keményebb kenyeret, stb-. Érdekes nem?

Összegezve, jól sikerült a nyaralás, bár sokak szerint nagy bátorság 1 hétre elmenni ilyen pici gyerekkel, akik ott voltak 5 éves korukig nem nyaraltak a babókkal, de hát mi ezt nem tehetjük meg Blankával. Akkor 5 évig ő se nyaraljon még, itthon meg hogy hagyhatnánk a picit. szerintem olyan jól alkalmazkodnak 1 éve s korban is-már-még?

Csatolok néhány képet, hogy lássátok milyen szép a strand.

Sziasztok:Andi

Anyával és a vizilóval
A Kép

Anyával a teknősön
Kép

Apával a fókán
Kép

Noé bárkája előtt, balra a bálna farka, amint épp alámerül, jobbra meg a torony, mi pedig a tengerben állunk messze.
Kép

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok.
Én már dolgozom ezerrel, képzeljétek most hogy nincs itthon az Ádi, akkorát aludtam, hogy csak na. Anyám mondta, nem hogy bulizni mennél végre kislányom, amikor megteheted.
Én meg alszom.

Tandi, Ádám, képzeld a mai napig nem aludt át egyetlen éjszakát sem, illetve állitólag egyet anyukáméknál, de akkor én nem voltam ott. Gratulálok Kirának.

Rita, boldog születésnapot kivánok Pancsának, ahogy nézem időközben szinte mindneki egyéves lett.

Képzeljétek, az Ádám még mindig szopizik!!!!:-)

Ja akartam mondani Nektek, ha valaki szeretne fotót küldeni a gyermekéről a Meglepetésbe, akkor küldje át nekem emailben!
navikitti@freemail.hu
és egy-két héten belül berakatom.
Ezt azért irom mert fentebb olvastam hogy Gabella lemaradt a Sikk baba-mama szépségversenyről.

Na megyek dolgozni, később jövök.:-)

Pusszantás mindenkinek:

Kitti

Kitti
kittiésádám
 
 


Kitti: jó, hogy újra köztünk vagy, és érzem az írásodból az energiát és a pozitív hozzáállást. Na ez szép mondat volt, de tényleg szupi, hogy jó a hangulatod :) .

Képet szerintem én küldök neked, csak vmi nagyon édeset szeretnék, ezt a pillanatot még el kell kapni a fényképezőgéppel :D !

Ákosbenianya: hihetetlen, amit írtál Ákosról, hogy így tudott úszni :) :) :) !
Hajduszoboszlón mi is nyaraltunk néhány éve Istivel és a nővéremmel és pont ezzel a módszerrel, amiről korábban beszéltünk, hogy a házidoki írt vmi beutalót, de mondjuk ennek csak annyi volt a lényege, hogy a szállodába ingyen masszázs volt minden nap. Na de milyen jó is volt ez!!!

Eni

Eni
marcy
 
 


Kitti: még vmit elfelejtettem. Korábban kérdeztem, csak akkor valszeg nem olvastál bennünket, hogy 1 hétig volt korábban anyukádéknál Ádám. Nem ment el akkor a tejed?
Éppen ezt kérdeztem, hogy szoptatsz-e még???

Eni

Eni
marcy
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?