Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt!

Szakadék!
Szerintem mindenkinek a fejében kavarognak ezzel kapcsolatos gondolatok. Egyáltalán nem vagyok biztos, hogy fel tudnám válllni, ha valami gond lenne. Te meg végképp átérzed a dolgok súlyát,a személyes tapasztalatok miatt. Nállunk a suliban az integráció jegyében fogadunk enyhén értelmi vagy testi fogyatékos gyerekeket. Enyhén! De már szerintem nekik se olyan a közösség. Nem azt adja, ill. nem várhatja el ugyanazt amit a többi gyerek. Ezek alig észrevehető apróságok, de azért szerintem léteznek. Ennek ellenére én is úgy gondolom nekik ez egy jó iskola.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Hát ez az utolsó téma igazán érdekes, és egyben lehangoló! Bár sajnos nekem is van mitől tartanom, mivel édesanyámnak volt egy fejlődési rendellenességgel született gyermeke, aki a születése után meg is halt. Amikor én ezt a dokinak elmeséltem, mondta, hogy lehetőség van különböző genetikai vizsgálatokra a kötelezőkön kívül, de azt saját zsebből kell finanszírozni. Azt nem értem, hogy akiben bent lehet a hajlandóság, annak miért nem ingyenes? Erről egyébként tudtok, vagy hallottatok valamit?

Kép
tand
 
 


Sziasztok!

Bocs hogy eddig nem jöttem,de a legjobb barátnőmnek pénteken megszületett a lombikos kislánya és ott segítkezem sokat :lol:

Látom van termés :o

Szakadék!

Teljesen egyetértek veled az utóbbi témában és sajnos saját tapasztalatom is van.Márciusban teherbe estem elsőre,nagyon nagy volt az öröm.6 hetes voltam amikor kiütések jelentem meg rajtam,meg lázam volt.Hát kiderült hogy elkaptam egy vírust(B19-Parvóvírus-Mpatr biztos tudja mi az-népi neve Lepkehímlő)és az orvosok az mondták hogy 90%-ra meteg babánk születne(torzulások,agyi rendelenesség,szívbetegség,vaság...szóval borzalmas dolgok)És mi úgy döntöttünk hogy el vetettük :( Még a műtőastralon is bőgtam,alig bírtak elaltatni,de bizto hogy ez volt a legkobb döntés!Én sem akartam a 2 egészséges gyerekünk mellé egy beteg babát,mert az senkinek nem lett volna jó8se neki,se nekünk)

Persze én azóta szinte betegesen félek ,hogy el ne kapjak valamit...és tutira megyek arra a vérvételes gén-vizsgálatra.
Csak ennyit akartam a témához fűzni....


Egyébként engem rettenetesen kínoz a hányinger :( :(


Mpatr!

Szóval a hörcsögök veszélyesek a lakásban a kismamára nézve????

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 

 
 

Sziasztok Kismamik! :)

Szeretnék csatlakozni hozzátok, bár ahogy nézem elég aktív topik vagytok. Igyekszem visszaolvasni.
Én hét-nyolc hetes terhes vagyok, szülni valsz. március végén fogok, ő lesz az első gyermekem.
Szép kisbabavárást mindenkinek!!!! :D
norco
 
 


Sziasztok!

Elolvastam a tegnapi levelezéseket, én mostanában folyamatosan azon parázok, hogy hogy lehetne meggyőződni arról még az ultrahang előtt, hogy rendben van a szívhang.... Egyik éjjel azt álmodtam, hogy már a fél világnak elmondtam a terhességet és amikor végre dokihoz jutottam, akkor kiderült, hogy nincs is már... leírni is szörnyű, de azóta nem tudok szabadulni a gondolattól. Én a Bolgárkerék utcába jelentkeztem be genetikai ultrahangra és vérvételre, gondoltam, hátha úgy egy kicsit hamarabb infohoz jutok, meg jövő héten már úgyis a 12. hétbe lépünk ( :D , hurrá, végre!!!!!!), erre amilyen szerencsém van, ott csak kedden van vérvétel, és elég erőteljesen azt javasolták, hogy egyszerre csináljuk. Amúgy nagyon kedvesek, ha valakit érdekel, 25 eFt. a down-kór szűrés anyai vérből, a genetikai ultrahang pedig 10 eFt. Meg lehet csináltatni külön is, akkor csak el kell hozzájuk vinni az ultrahang eredményt. Na, szóval én jövő kedden egész babanaptárat fogok kapni s körzetitől is, meg innen is, ha minden rendben, addig viszont semmi...

Ja, a telefonszám, ha valakit érdekelne 273-1913 vagy 06-20-945-3558. A 12. hétben kell levenni az első vért, a másodikat pedig a 15-16.hétben és 94% a biztonsági arány. Viszont eléggé tele vannak, érdemes időben bejelentkezni.

ÉS képzeljétek, nekem eddig sem volt sok tünetem, csak álmos voltam állandóan meg a mellem feszült, de most ez is elmúlt. Már olyan, mintha nem is lennék terhes... Csomó régi ismerőssel találkoztam tegnap a Szigeten, ők aztán tényleg rég nem láttak, de senki nem akarta elhinni, hogy terhes vagyok. Aztán, amikor látták, hogy folyamatosan csak ásványvizet iszom meg nem cigizek, lassan-lassan kezdték elhinni... Viszont nekem tök jó meglepi, hogy azt hittem, szín józanul, álomkórosan milyen szörnyű lesz a Sziget és nem, még mindig baromi jó!!!!!

Na sziasztok,

Eszter

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Sziasztok.
Nemrég ébredtem, azóta rókakomával kűzdök.
Lányok, én nagyon egyetértek veletek. Nekem az egyik jó barátnőmnek 2 kisfia volt, amikor elvált. Aztán újraházasodott, a srácnak nem volt még gyereke, így vállalt neki egyet. A barátnőm kórházban dolgozik, akkor 30 éves volt, az új férj ugyanabban a kórházban orvos. Tehát az ember azt gondolná fokozottabban odafigyelnek rá....down-os lett a babája és ezt terhesség alatt senki nem vette észre! Szegény annyira kiborult, amikor megtudta, ott akarta hagyni a gyereket a kórházban. Persze nem tette és a 3 gyerek közül ő a kedvenc, no de én nem tudom, képes lennék -e rá. Az én férjemnek sincs gyermeke, nekem már van..mi van ha nálunk is megtörténik???
A másik barátnőm 23 éves volt, mikor terhes lett. Kihordta, megszülte, kb fél órát élt, genetikai betegséggel született. (nem fejlődött ki rendesen a tüdeje, mert a veséje felnyomta) Amit terhesen nem vettek észre, 23 évesen ki gondol genetikai vizsgálatokra? Aztán 25 évesen újra teherbe esett, ikrekkel, 12 hetesen elvetélt. Majd 26 évesen sikerült kihordania egy egészséges babát, az én fiammal egyidős a fia. Csodáltam mindig, hogy nem tört össze, és harmadszor is megpróbálta.

De én olyan érzékeny vagyok, én nem élném túl, ha velem történne meg, komolyan mondom.
Le is zárom a magam részéről, mert most tisztára befordultam megint :cry:

pumperka, szorítok neked a holnapi uh-on, kiváncsi vagyok nekem csinálnka -e ma, most megyek először és SZTK-ra, mivel egy dokit sem ismerek a környéken....
Vendég
 


Szia Jimmorrisson,

Te irtad, hogy a IX. kerületben laksz, vagy az István kórházból vettem le, vagy csak álmodtam? Mindenesetre ha ez az emlékképem igaz, akkor nem foglak irigyelni a Mester utcai rendelőért és ha kocsival mész, akkor vigyázz, mert nincs kiirva, hogy fizető övezet, de engem a héten büntettek meg ott. Szurkolok mindenkinek, aki ma megy dokihoz!!!!!!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


szia eszterxx: Budakeszin lakom és beuska nézte meg nekem az OEP honlapján, hogy Szt István (XII. ker)- hoz tartozom. Tudod, mi most költöztünk fel Pécsről, ezért vagyok ilyen tudatlan. Sőt még albiban vagyunk, mert a bank még nem utalta a pénzt az eladóknak, pedig jó lenne már ott lakni.

ui: az előbb ittam egy pohár almalevet, ki is jött :cry: Most úgy fáj a torkom, kimarta rendesen :cry:
Vendég
 


Ahh, ez kavart össze. Az István kórház a IX. kerületben van, a Nagyvárad téren és híresen nagyon jó a szülészete. Viszont te valószínű a János kórházra gondolsz, ami a Diós Ároknál van a XII. kerületben, gondolom, inkább oda tartozol, mint a város másik felére. Én ott fogok szülni!!!! Az a baj, hogy a dokim nem rendel ott, csak magánrendelője van... Akik ott is rendelnek, abból a Serfőzőt ajánlják a barátaim, nála már szültek és nagyon rendes és alapos!!!!

Kitartás a hányáshoz, már a felén túl vagy!!!!!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


szia eszterxx: igen a Szt Jánosra gondoltam 8) Megírnád nekem priviben hogy milyen árai vannak a dokidnak? Csak érdekelne, mert nekem cytológiai vizsgálat is aktuális, azt néztem, hogy több, mint 1 éve voltam...Mert ha nem horrori az ár, inkább mennék magánra. Csak abból indulok ki, hogy a lakás is itt a duplája, biztos a doki is úgy van. :shock:
Vendég
 


Szia Jimmorrisson,

Elküldtem mindent részletesen priviben :D

Eszter

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Köszi Eszter, válaszoltam 8)
Vendég
 


Sziasztok.

Nem akartam ekkora port kavarni az egészséges/beteg kérdéssel, de más szemszögből, úgy látom, ez mást is foglalkoztat és talán jobb ha kiírjuk magunkból. Édesanyám gyógypedagógus, sérült gyerekek között nőttem fel, ennek ellenére biztosan tudom, hogy egy egészséges gyerek mellé nem vállalnék be egy beteg babát.
Remélem, tényleg csak a normális félelem, emlékszem, azért Gordonnal ennél sokkal--sokkal jobban rettegtem a 12 hetes uh-tól. :?

Hű, Panny, bocsi, elfelejtkeztem a válaszról. :oops: A hörcsög és bármilyen más állattal kapcsolatban az a nézetem, hogy nem okoznak problémát, ha megfgelelő higi szabályok betartása mellett vannak. Tehát egészséges állatok (eszik, mozog, nem gubbaszt) akár egy légtérben a kismamával. Simogatás után kézmosás.
Sajnos a rágcsálók viszonylag több olyan kórságot tudnak, amik emberre átmehetnek, de egy egészséges, hosszabb ideje nálatok lévő állatnál ezek nem reális problémák.
Szóval csak nyugi.

NORCO! Üdv közöttünk!!!! Írsz egy picit magadról?

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Sziasztok!

Ma voltam reggel a háziorvosnál, meghallgatott, megnyomkodott, EKG-t csinált és vérnyomást mért. Majd leesett a székről mikor meglátta mit mutat a vérnyomásmérő. Alig érte el a 100-at 100/60 volt. Mondtam neki, hogy ne lepődjön meg, mert nekem mindig ilyen alacsony szokott lenni. De jobb, mintha magas lenne, mert akkor álladóan kontrolra kellene vele járni.
Holnap irány a védőnő. És valamikorra még a fogdokit is be kellene ütemezni.

Kép
cicuka78
 
 


Képzeljétek, velem mi történt!

Véletlen felvettem egy ismeretlen telefonszámot, a védőnő volt, aki azonnal nekem esett, hogy napok óta próbál elérni, már rég kinn kellett volna lennie családlátogatáson, stb... mondtam neki, hogy végülis a héten itthon vagyok... mire közölte, hogy akkor egy órán belül itt lesz! Hát hurrá, azért nem úgy élek, hogy minden pillanatban idegeneket fogadjak, de nem hagyta magát lebeszélni. Nem is értettem őt, mert 3 hete voltam nála bejelentkezni és még csak most kezdtem a 11. hetet. Írt szép környezettanulmányt, ami majd bekerül az aktámba, leszídott, hogy hogy jut eszembe egyáltalán sportolni, majd 12 hét után a terhestornát lehet maximum (kérdeztem, hogy a 30 kilo túlsúly nem lesz-e ártalmasabb, mint tünetmentesen sportolni, no comment...). Majd mondta, hogy neki havonta egyszer ki kellene jönnie, meg nekem is havi egyszer bemenni tanácsadásra. Kissé túlbuzgó a lelkem, szerintem... e mellett majd csak élni meg dolgozni nem lesz idő.

Ahhh, kimorogtam magam, bocs csajok, ez unalmas lehetett!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


sziasztok Kismamik!

gratulálok mindannyiotoknak és boldog nyugodt babavárást kívánok!
Kacika gratulálok itt is, és ha megengeditek bejárok majd olvasgatni benneteket! Kacikával együtt kezdtük a 2008. januárban szülünk topicot, de sajna... :?
viszont nagyon nagyon csodás dolog ami Veled történt, és örülök, hogy ilyen kismamis fórumban vagy máris! minden jót kívánok neked és majd jövök olvasgatni! drukkolok a 16-i UH-hoz! :lol: rendben lesz minden!

sziasztok és remélem nem haragudtok, ha majd bedumálok néha :lol:

Donát 10 éves
Dóra 9 éves
Kép
Kép
vorosbegy
 
 


Eszter, nem irigyellek :shock: Nekem is az agyamra ment a védőnő. Bejelentkezés nélkül mindig délben állított be, amikor épp leültünk volna enni. De nem zavartatta magát, és ott nyomult még 1 órát. A végefelé már be sem engedtem. Remélem, most vmi jobbat fogok ki. Tényleg, én még a pécsi lakcímre vagyok bejelentve, akkor hogy lesz itt Budakeszin védőnőm? Mert augusztus végéig tuti nem tudok ide állandóra bejelentkezni, addigra lesz a lakás a nevünkön.
Vendég
 


Ha ideiglenesre bejelentkezel, akkor már kiadják a kiskönyvet, de én biztos várnék augusztus végéig. Az a lényeg, hogy négyszer megjelenj terhesgondozáson, az még bőven bele fog férni. Amúgy ha ideiglenesre bejelentkeznél az albérletbe, akkor az alapján már mehetnél védőnőhöz, de aztán úgyis változik a címed is meg valószínű a védőnő is...

Na, megyek délutáni szunyókálásra!

Sziasztok,
E.

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Jim!

Tesóméknak is bérelt lakásba született a babájuk febrárban és nem volt gond,hogy helyi gyerekorvost vállasszanak, ill. az oda tartozó védőnő megy hozzájuk.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Eszter, Jim!!!
A védőnői szolgáltatásról le lehet mondani!!!! A kötelező az a havi egy, amit neked kell megejtened a rendelőjében, de nem vagy köteles beengedni a lakásodba!!!
Én 14 évvel ezelőtt is elhajtottam a védőnőt, és most is elfogom. senki, de senki nem fogja beosztani az időmet...... :evil: :!: :evil: Útálom az ilyen megalomániás senkiket.... ezek nem partnerek, hanem elnyomók...... Hát velem jóval kezdenek!
Vendég
 


bocsánat, szeretnék pontosítani, most is el fogom hajtani, ha olyan lesz, mint a régi volt......

Vörösbegy!!! Bármikor szívesen látunk, gyere csak belekotyogni! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Szia Vörösbegy itt is! Eddig hála Istennek minden oké,kellemesen sz@arul vagyok a hányingertől, hason már nembírok aludni a cicim miatt, és remélem minden oké lesz 16-án-!

Gyere bármikor!
Vendég
 


Norco, üdv köztünk!

A védőnős dolgokban nincs nagyon tapasztalatom, de nekem azt mondta a védőnő, ha valaki otthon van táppénzen, vagy esetleg még az előző babával, akkor néha ki szokott menni, de mivel én dolgozom, azt monta, így nem zargat! Az a lényeg hogy havonta megjelenjek nála.

Kép
tand
 
 


Sziasztok!
Nekem hál égnek nem ennyire negatívan jött le a védőnő szerepe.
A kilányomnál se járt a nyakunkra kb. 2 havonta és havonta felhívott hogy tud e segíteni. most voltam nála a kiskönyvemet állította ki és szóba sem jött hogy terhesség alatt kijönne!? De a lányomnál se jöttek ki, csak amikor megszületett. Mi a ........ csinálna nálunk amíg nincs a baba. Röhej.

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Mpatr!

Köszi a választ!! :lol:

Védőnő:hát az első gyerekemmel még más utcában laktunk és más volt a védőnőm mint most...hát ne tudjátok meg.22 éves tapasztalatlan kis "csitri"volt akinek gőze nem volt az én több hónapja húzódó mellgyulladásomhoz.Állandóan jött(mert furdallta a lelkiismeret)de semmit nem tudott se tenni,se tanácsolni csak ott ült minden nap(!)abban a 2 hónapban.

A mostani nagyon rendes,nem zargat.Néha felhív,tudja hogy azért már van tapasztalatom.És én is bármikor hívhatom ha kérdésem van.

Eszter!

Nagyon jó hogy leírtad a tel.számokat a vérvizsgálat ügyében,köszi,én is oda szeretnék menni!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Helló!

Visszaolvasgattam egy kicsit..... Mi a kis pocaklakót próbáltuk úgy időzíteni hogy fiú legyen a férjem nagyon szeretné.....(hátha bejön)
Azt mondják (a dokim is azt mondta) ha a peteérés napján van az aktus akkor valószínűbb mint ha a peteérés előtti napokban. A kínai fogamzás naptárat is néztük emellett. Kíváncsian várjuk bejön -e. (bár a lányomra fiút ír a kínai fogamzásnaptár.)
Én lányos anya vagyok és a szívem mélyén én talán inkább kislányt szeretnék de a férjem miatt akinek ez nagy boldogság lenne reménykedek én is a fiúba. De mindkettőnket az érdekel leginkább hogy minden rendbe legyen a babkóval.

A kislányommal egyszer sem voltam rosszul nem igazán éreztem magam tehesnek, és ezért sokat aggódtam megvan -e még a baba.
Hát ez most épp az ellenkezője pedig azt mondják az első tehességből következtetni lehet a következőre.
Én pedig folyamatosan rosszul vagyok , hányok nem marad meg bennem sokminden, fáj a fejem szóval minden ami figyelmeztet arr hogy lakik valaki a pociba!!!

Remélem nem untattam senkit
Puszi mindenkinek vigyázzatok magatokra

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Sziasztok lányok, majd holnap este leszek, lassan indul a vonatom, rendbe kell tennem magam. Puszi, vigyázzatok magatokra
Vendég
 


Sziasztok!

A délelőtti horrortörténetekbe csak belekukkantottam, amint láttam miről megy a téma el se olvastam. Na én így védekezek :wink:

Védőnő: Zsoltikám születése előtt 2 hónappal kijött okítani, 2 órán át egyfolytában beszélt (a levesem odaégett, mire meg tudtam szólalni, hogy kimennék elzárni). Amikor kijöttünk a kórházból azonnal megjelent a dokival utána szinét se láttam 10 hónapig, pedig lett volna kérdésem. Na mindegy

Ákoskámmal már az új lakásban laktunk, itt egy szuper védőnéni volt, már terhességem alatt is elég volt, ha hozzá megyek be nem kellett a körzetbe bejárnom órákat ott ülnöm. Kétszer volt kint és mondta bármi gondom van csak szóljak jön, mivel elég sok időt töltött a városrészünkben ált. az utcán megnézte, hogy jól vannak-e a környékbeli gyerekek. Mondjuk a kötelező vizsgálatokra be kellett vinni a srácokat (nem volt mese)!

Most megint máshova költözünk kiváncsi vagyok az új védőnénire (aki állítólag nagyon fiatal)

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Pepike!
ha ez megnyugtat, én biztosan a peteérés napján fogantam meg és kisfiunk lesz :lol:

Donát 10 éves
Dóra 9 éves
Kép
Kép
vorosbegy
 
 


Sziasztok!

Hát ma is volt termés. Visszaolvastam.

Jim: Szerintem nem számít az , hogy be vagy-e jelentve vagy sem, az a fontos, hogy ott laksz. Amikor én a fiammal terhes lettem Miskolci volt az állandó lakcímem, ideiglenes pedig egyáltalán nem volt. Az V. ker.-ben laktunk és szó nélkül megkaptam a kiskönyvem. Tehát szerintem keresd fel a gyerekrendelőt, érdeklődd meg, hogy mikor van terhes tanácsadása a lakcímed szerinti védőnőnek(választani nem lehet). Vagy keres telefonon, és beszéld meg vele a dolgokat.


Védőnő: Nekem volt néhánnyal dolgom.
Az első egy fiatal friss diplomás volt, hál istennek 2 hónapig jártam hozzá.
A második egy tündéri nő volt, akivel mai napig tartom a kapcsolatot. Nagyon kedvelem!
A harmadik az csak betolakodott, amikor átmenetileg visszaköltöztünk az V. ker-be. Az nem volt szimpi. (A tolakodása)De ő azt mondta, hogy neki ez kötelező. (Tudni kell, hogy a ház liftjében futottunk össze, épp egy másik kisbabához jött. Velem volt a kislányom és kérdezte itt lakunk-e. Én jóhiszeműen mondtam , hogy jelenleg igen. Válasz: akkor neki feltétlenül meg kell látogatni minket stb.
A negyedik védőnő a jelenlegi, szintén kedves nagyon jó fej, azt mondta, hogy egyszer kijön majd. Meg ha majd megszületik a baba.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Szia Vorosbegy!

Köszi egy pici reménnyel több!( bár mint írtam én akkor sem keserednék el ha nem jön be!)
mikor tudtad meg hogy ki lakik odabent??

Üdv: Pepike

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


én már elmúltam 35 éves, ezért megcsinálták 15.héten a méhlepénybiopsziát...mivel a kórházban dolgozom, szerencsére már aznap este tudtam, hogy egészséges kisfiunk lesz...szerdán tudtam meg, szombaton volt az apuka szülinapja és egy kék kiscipőt kapott ajándékba...amiből nem kapcsolt :lol: szerencse, hogy a dobozban volt a géntérkép is, a végén az XY...ebből jött rá :lol: mert előtte kiképeztem :lol:
egyébként érdekes, mert én szinte biztos voltam abban, hogy kislányunk lesz...ennyit a megérzéseimről :lol:

Donát 10 éves
Dóra 9 éves
Kép
Kép
vorosbegy
 
 


Sziasztok!

Bocsi, tegnap nem tudtam jönni, miután hazaértem, úgy eldőltem az ágyba, mint egy darab fa. Nagyon fáradt voltam, de úgy látom, Ti is nehezen viseltétek a tegnapot.

Ma már valamivel jobban vagyok.

Üdv az újaknak! :)

Ódry,
bankban dolgozom, hitelezéssel foglalkozom és a stresszt igazán a tervszámok teljesítése okozza, a folyamatos noszogatás (és még szépen fejeztem ki magam). Az a baj, hogy nem tudom nem a lelkemre venni a dolgokat, pedig már próbáltam többször is. Nem hiányzik, hogy minden nap gyomorideggel menjek be, hogy ma mit kérnek számon aminek a teljesítése folyamatban van...akkor jobban mennek a dolgok, ha nem noszogatnak folyamatosan. De mit tegyünk, ilyen bent a munkamorál.

Én idáig csak egyszer voltam a védőnőnél, amikor kiállította a kiskönyvet. Rendesnek tűnik, odaadta a beutalókat a vizsgálatra, elmondta, hogy mit egyek-igyak, arról szó se volt, hogy mikor jön ki. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd menet közben. Legközelebb majd akkor találkozok vele, ha megyek vissza hozzá a leletekkel.

Pussz

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Kipróbáltam én is ezt a kínai jóslást. Fiút jósol nekem, én is fiúcskát érzek. Ezek után kíváncsian várom, mi lesz. :shock: :D

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Jó reggelt!

Tegnap nem tudtam jönni, mert strandon voltunk. Én csak a medence partjáról figyeltem, meg a csomagokra vigyáztam. Egyszerűen annyira parázok, nehogy elkapjak valamit, hogy nem mertem fürdeni!

Melinda! Meg tudlak érteni! Én egy értékpapír-kereskedelmi cégnél dolgozom - bár 2005.01.01. óta itthon vagyok a kisfiammal, úgyhogy azóta nem, de nem bánom! Az is nem kicsit volt stresszes! Ráadásul 8 óra helyett 12-t voltam távol a családtól, mivel bejártam Bp-re vonattal! Egy élmény volt... :twisted:

Kínai fogamzás naptár: A két fiúnál bejött! :wink: Most kislányt mutat. Kíváncsi leszek... :lol:

Védőnő: Nálunk most kb. a 4. védőnő van, akivel 6 év alatt találkoztam. Ő egész rendes. Előtte egy nálam fiatalabb leányzó volt (akinek gyermeke még nincs), Vele sem volt semmi gond, ha jött is, általában a fősulis-egyetemi dolgokat beszéltük meg, mert nem igazán volt kérdésem, mivel anyukám sokáig dolgozott Svájcban, ahol gyerekekre vigyázott és elég sok mindent hozott magával, így Ő segített, ha szükségem volt valami "okosságra".
+ a második fiúnál már rutinosabb voltam - szerintem.

Én majd csak hétfőn kapok kiskönyvet, pedig annyira várom már! :cry:

Jim! Te szegény! Nem hogy egyre jobban lennél, inkább rosszabbul vagy ahogy telnek a napok?!
Lekopogom, de amióta a dokimnál voltam napról-napra jobban érzem magam! (Persze remélem nem azért, mert valami gond van!)

Szakadék! Az én fejemben is sokszor megfordul, hogy mi van, ha..., de aztán nyugtatgatom magam, hogy biztosan nem lesz semmi baj! Nem lehet semmi baj!

Na, egy időre búcsúzom.
Vendég
 


Sziasztok!
Ultrapocsék éjszakám volt, olyan vagyok mint a mosott rongy.

Éjfél körül arra riadtam, hogy lőnek. :shock: Azt hittem álmodom, de nem :shock: Kb. 20 lövés, szerintem pisztoly, tuti nem petárda és nem puska, valahol a közeli utcákban lehetett. Az egyik kutyánk majdnem betörte az ajtót úgy berohant ijedtében. Megvártam,mi lesz, de szerencsére nem volt folytatás (ott szuszog mellettem Gordon, ilyenkor rémálom ez a felelősség-érzet, féltés). Visszaaludtam és azt álmodtam hogy Peti (apa) jön haza hogy ő lőtt egy őzet. ( :shock: :shock: Életében nem vadászott. Pisztolllyal?! :shock: ) Valami nagy autóval hozta, egy zsákban volt de még élt. KIbújt belőlem az állatorvos h akkor legalább ne hagyjuk szenvedni, lőjük fejbe vagy adok neki végleges altató injekciót. Erre mondta a párom hogy kell a feje trófeának :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: az injekciót meg a hús miatt ne. Erre bekötötte a zsákot hogy majd megfullad és elment. Később kinyitottam a zsákot (akkor már nem nálunk volt az autó, amiből egy gyógyulófélben lévő, meglőtt kutya kiugrott. Akkor végre felébredtem. :shock: :D
Na jó, aludjunk. Errre hallom, hogy Gordon csikorgatja a fogait. :shock: Rászóltam, de megint és megint. A végén már mindent beígértem neki meg azon gondolkoztam félálomban, mit tegyek a szájába :evil: :roll: .
Megint elszenderedem, kopogás. ELEGEM VAN :twisted: :twisted:
HAllom, hogy valamelyik kutyaházunk kopog de elég rendellenesen. Na, fasza, valamelyiknek epilepsziás rohama lett (sose volt) :shock: KIderült, hogy az a kutyánk, akinek az ablak alatt van a háza, abban rág valamit, csontot vagy mittomén és attól kopog.
Kutyát elküldtem a sunyiban, megint kezdi. Kapott két pofont, akkor végre rend lett. :twisted: :wink:

Kész horror. Visszafekszem regenerálódni. :D

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Képzeljétek nem aludtam egész éjszaka, nagyon parázok! Tegnap este a tarkómón piros foltos, hólyagos kiütések jelentek meg. Nem fáj csak, ha hozzányúlok ég. Nagyon félek, hogy baja lesz a babának is. Most megyek az orvoshoz.
Az az igazság, hogy nem tudom mitől lehet. Amikor a fiammal terhes voltam a póréhagymától kiütések jöttek ki rajtam. Tegnap szintén póréhagymát ettem. Lehet, hogy attól? Viszont tegnep előtt ahogy ültem a számítógép előtt, éreztem, hogy valami van a tarkómon. Nagy nehezem elkaptam és egy bogár szerű valami volt, amit a nyakamon végighúzva tudtam levenni. (Van egy csík is az arcom felé- lehet, hogy az?)

Na mindegy szorítsatok, hogy ne legyen baj.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Mpatr: Hát nem semmi állom, először amikor olvastam azt hittem nem is álom, hanem megtörtént. Akkor most hulla fáradt lehetsz.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Sziasztok! Jó reggelt!

Én is elég furcsákat álmodtam. Két kislányt szültem, de a szülésre nem emlékszem, ráadásul 1 hónap különbséggel születtek a babák, ezt úgy tudtam. Az elsőnek sőtét dús haja volt, a másodiknak világos és inkább olyan kopaszka.

Beuska!
Nem lesz semmi gond. Terhesen a bőrünk is furcsaákat reagál. Lehet, hogy érzékenyebb volt a rovarra.

Védőnéninket ismerem, bár ebből a vonatkozásból nem (terhesgondozás, újszülött), majd elvállik. Nem érzek neki akkora jelentőséget. Remélem a mai lelet birtokában mehetek hozzá pár nap múlva.

Alvásra visszatérve. Két éjszakán keresztűl egy tücskünk volt. Perrsze csak sötétben ciripelt. Párszor felkapcsoltam a villanyt az éjszaka közepén, de persze nem találtam. Hát akkor nagyon rosszul aludtunk. Aztán magától kiköltözött a szobánkból... Jól tette....

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Sziasztok, jó reggelt! :D

Patrícia szegény, ez tényleg elég rémálom-szerű stroy.uhh :roll: Pihenj egy nagyot és igyekezz szépekre gondolni!:lol:

Tegnap de. csak bejelentkeztem, aztán eltűntem, mert egy csomó dolgom volt...Este viszont fogadott az orvosom az István kórházban és ultrahangon láthattuk végre a kispicúr szívének dobogását. :lol: Az uh szerint 7 hét 4-5 naposak vagyunk.
Nagyon felemelő érzés, ahogy egy kis csöppség fejlődik odabent a hasamban. Látta a férjem is és ő is nagyon meg volt hatva...
Amúgy 27 éves vagyok, pesten a belvárosban lakom.

Nekem is fel kéne keresnem a védőnőt.
norco
 
 


Norco: Merre laksz a belvárosban? Hanyadik ker.?
Én is a belvárosban lakom a IX.ker.- ben.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Norco: Merre laksz a belvárosban? Hanyadik ker.?
Én is a belvárosban lakom a IX.ker.- ben.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Szia Beus, épp akartam neked írni.
Én a XIII. kerületben lakom.
Marcit és Lilit (telitalálat nevek sztem) az Istvánben szülted?
norco
 
 


Norco:
Nem az Istvánban hanem a Schöpf Mereiben. Sajnos a korház reform miatt fizetős lett. Nekünk meg nincs fölösleges 400000 Ft-unk. Így 8 év után orvost kellett váltanom A koiss doktorhoz járok most.
A 13. ker. a belváros másik vége, sajnos!


Esetleg van köztünk valaki a IX. ker.-ből

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Norco:

Bocs a névválasztás lemaradt. A fiam Marcell, a lányom pedig Lilian (Angol eredetű, de sajnos nincs magyarosítva, kellett volna kérni, a belügyminisztériumot, hogy e betűvel írják +Lilien", de a férjem azt mondta, hogy maradjon így. Tehát soken nem Lilian (kiejtve: Lilien) nek hívja, hanem Lilián (ilyen név nincs!!!) vagy Liliána. Rendszeresen elírják a nevét, illetve a hivatalos papírjait is elírták, ezért újat kellett készíteni.

Küldök képet róluk igaz ez kb. 1,5 ével ezelőtt készült, de most ez volt kéznél. Kép

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Kép


Én is felraktam az enyémeket. Ez egészeen friss kép róluk.[/img]

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Hát közben rájöttem nem ez a legjobb kép. Keresek egy jobbat.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Kép

Küldök még egy képet gyermekeimről. Ezen már jobban látszik a szép arcocskájuk.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Remélem nem terheltelek benneteket nagyon a képekkel. De hát az a jó, ha egy anya büszke a gyerekeire.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Remélem nem terheltelek benneteket nagyon a képekkel. De hát az a jó, ha egy anya büszke a gyerekeire.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?