Új privát üzeneted érkezett!

Livus!

A 2. bekezdés eredeti verziója jobb volt. Az új miatt sokan fognak megsértődni az olyan anyukák közül, akik tápszereznek. Mert nálunk igenis szinte minden anyuka szoptatni akar. Aztán kisiklik a dolog. Általában a szoptatással kapcsolatos korrekt információk hiánya miatt (ez már a kórházak jó részében be szokott következni, és aztán csak folytatódik), aztán amiatt, hogy nincs az anyuka mögött támogatás, aki a nehezebb piilanatokban mellé áll, hogy igenis jól csinálja a dolgokat (ehelyett a károgó anyós-anyuka, érdektelen apuka, szoptatásról csak hallott barátnők tanácsai, egymásnak ellentmondó egészségügyi dolgozók, ....). Szerintem nagyon kevés olyan nő van itt Magyarországon, aki eleve nem akar szoptatni. Az egyik ilyen csoportban azok a nők vannak, akiknél a gyerekszülés csak egy kipipálandó feladat az élet nagy dolgainak a listáján. A másik, ahol valamilyen lelki probléma miatt a testével furcsa a viszonya.

Tehát az eredeti mondatoddal teljesen egyet tudnék érteni. Rengeteg a keringő tévhit, és kifejezetten a sikeres szoptatást aláásó tanács. És sajnos, mivel sok anyuka úgy lesz anyuka, hogy életében nem látott szopizó csecsemőt, így nem is egyszerű a helyzetük. Arról nem beszélve, hogy gyerekkortól kezdve azt látod, hogy a cumi, cumisüveg hozzátartozik a csecsemőhöz. És arról még csak véletlenül sem beszél senki, hogy ezeknek lehet negatív hatása is. Pedig igazán megérdemelnék az anyukák illetve a leendő anyukák, hogy ezek bevetése előtt tisztában legyenek, úgy mint egy gyógyszernél, annak a lehetséges mellékhatásaival is. És az előny és kockázat mérlegelése után informáltan döntsenek, hogy ez nekik kell, vagy nem. És ha mellette döntöttek, akkor legalább legyen esélyük arra, hogy észrevegyék, ha mondjuk a cumi miatt van problémájuk.

Az egyik szoptatási szakember szokta mondani, hogy a szoptatáshoz három dolog kell. Elhatározás, helyes információ, és támogatás. Szerintem az elhatározás az esetek 99,... %-ában megvan. Aztán a helyes információ és a támogatás, ahol elbukik az anyukák jó része a szoptatás útján. Meg persze van 1-2%, akinél kiderül, hogy egészségügyi probléma miatt nem megy a kizárólagos szopizás (tejmirigyelégtelenség és társaira gondolok).

Nálunk, pontosabban Monoron volt anyatejes nap, majd írok is róla, de most vinnem kell a fiam úszni.

Addig is szép napot mindenkinek!

Zita
pzita
 
 


JAj, félreértehető volt, eamit írtam! Az egyszerűen nem szoptatot úgy értettem, hogy nem orvosi okokból nem szoptat. Tehát elkezdi, de nem elég az elszántsága, vagy rossz információkhoz jut, ahogy írod, Zita. Nem állt szándékomban senkit megbántani, és mint írtam is ez a saját környezetemben a szomorú tapasztalatom. (És azért volt nagyon rossz hallani ezt a rokonságban történt esetet is, mert ahogy meséltem is, én még szülés előtt felírtam neki a szopis linkeket, és elmondtam, amit te is írsz, hogy nem a mindenféle tanácsokra kell hallgatni, hanem utána kell olvasni itt a dolgoknak, mert ezek a naprakész és hiteles információk... És nagyon sajnálom, hogy nem rám hallgatott, hanem a csecsemősökre, meg a védőnőre. :(

KépKép
livus
 
 


JA, és várom az anyatejes napról a beszámolót! :) Tényleg nagyon kíváncsi vagyok! De most nekem is mennem kell, vagyis a laptopnak, úgyhogy majd este leszek.

KépKép
livus
 
 

 
 

Zita, nagyon jókat írtál.
Én is úgy látom, hogy a szándék az megvan, de ha az első pár nap sikertelen, hát anya legyen a talpán aki helytáll.
Ha valaki nem lázadó, makacs típus, kőkemény elhatározással, nagyon nagy eséllyel félre viszi a környezet. :(
márpedig mint tudjuk az első gyerekes anyukára szülés után a legkevésbé sem jellemzőek ezek a tulajdonságok.

Ez a sértődés dolog meg igencsak nagy probléma. Azok az anyukák, akik ilyen olyan okból nem szoptatnak (meglátásom szerint leginkább a rossz tanácsok miatt), a sikertelenség után szinte ellenségei lesznek, mindenféle szopis tanácsnak. És épp a rossz tanácsokat és tévhiteket erősítik, a sikeres szoptatót meg elkönyvelik mázlistának.

Én saját környezetemben már szinte nem is merem a szopi témát előhozni, mert tuti valakit megbántok, holott nem ez volna a célom.

Tényleg rettenetes lehet, folyton azt hallani, hoigy biztos nem akarod eléggé, amikor éppen egész nap bőgsz, mert valami nem stimmel, aggódsz a kisbabádért, mert nem hízik...stb.
épp ezért nem csak a korrekt információ a fontos, hanem az is hogyan tálalod.
Én teljesen béna vagyok ebben, csak itthon magamban szoktam szörnyülködni, hogy miért nem rám hallgatnak.
savitri
 
 


Zita: magam is így vélem! :D

Savitri: én már nem is hozom fel a szopi témát, mert ne makarok haragot...itt legalább jól lehet dumálni veletek.

Csajok, kinek mikor jött meg szülés után igény sz. szopi közben?
Kicsit izgulok, úgy fáj a hasam, mint mikor ovulálni szoktam, még anno, hehe...Sári még csak 4 hónapos lesz, megőrülök, ha megjön!!!

:twisted:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Livi,

Szófia 3 hónapos volt, amikor először mensturáltam. Nagyon korainak tartottam :( , mert nekem annakelőtte mindenki azt mondta, hogy amíg szoptatok addig nem, ezért álmomban sem gondoltam volna. Hát ez van.

Viki
vamberyviki
 
 


Zita: még annyit a cumisüveggel kapcsolatban, hogy sztem tök jó ötlet, amit írsz, hogy tényleg jogos elvárás lenne ráiratni, hogy milyen gondot okozhat. Az a szomorú, hogy ehelyett épp az ellenkezője áll minden egyes cumisüvegen: hogy ezt aztán simán lehet váltogatni a szopival, ne aggódj, nem okoz gondot... :( Tényleg, most hogy így ezt leírtam: ezért nem lehetne szólni a fogyasztóvédelemnek?

Amúgy véletlenül hallottam ma egysmást a monori szopis napról: egy hajdani csoporttársam babája nyert vmi babafotós versenyt. :)

Livi: nálam egyelőre se híre, se hamva a menstruációnak 8)
Egyszer-kétszer nekem is volt már olyan érzésem, hogy azt hittem, meg fog jönni, de aztán mégse :)
Szegény Viki :(

KépKép
livus
 
 


Livi,
nekem mindkét gyereknél 8 hónaposan jött meg a mensi (pedig mindkettő csak szopizott, nem voltak hajlandók mást enni akkor), de ez teljesen egyénfüggő. Van olyan ismerősöm, akinél full szopi mellett 4 hét gyermekágyi vérzés után a 6. héten megjött, és utána teljesen rendszeresen 28 naponként, más ismerősömnek meg egyáltalán nem, amíg szoptatott, még napi egy szopi is elég volt, hogy ne.

Szopi ügyben én is mindig borzasztóan óvatosan fogalmazok, közben meg átkozódom magamban, hogy az állítólagos szakértők (védőnők, gyerekdokik, koradokik (persze tisztelet a kivételnek)), és a tanácsot roppant szívesen adó rokonok mennyire tudatlanok, és mennyire meg tudják győzni a bizonytalan, gyermekének legjobbat akaró édesanyát... :evil:

Az a breast crawlos videó elképesztően jó, a következőnél megpróbálom kivárni, még ha sokáig tart is, annyira megragadott. És olyan édes a baba! :)

Zsizsa
zsizsa
 
 


Hát igen, a szoptatás elég érzékeny pont, nekem is mondtak mindenfélét. Én mindig meghallgattam, bólogattam, aztán csináltam úgy ahogy én gondoltam. De ehhez tényleg kellett az amit Savitri írt, hogy megvolt bennem az elhatározás és mentem a magam feje után. Nekem pl. a védőnő, aki amúgy teljesen szoptatáspárti azt mondta at elején, hogy fejjek mindenképpen, mert mire 6(!) hetes lesz a baba, nem lesz elég neki a tej. Nem fejtem (nincs is mivel, kézzel meg nem tudom hogy kell :oops: ), aztán mégis elég lett..
Nekem az is nagy bajom, hogy semmilyen szabályozása nincs sem a tápszer, sem az egyéb bébiétel reklámoknak. Anya legyen a talpán, aki kitart a szopi mellett, miközben minden reklámból az folyik, hogy ez-az-amaz mennyire egészséges, jó a babának, stb. Háttérnek meg ott vannak a nagymamák, a mi anyukáink, akik kb.3 hónapos kortól hozzátápláltak, kezdettől teáztattak, mert akkor így kellett (tisztelet a kivételnek). Nekem az volt a tapasztalatom, hogy amikor valaki nagyon lelkesen adta nekem a tanácsokat szopi ügyben és megkérdeztem, hogy ő mégis meddig szoptatott, akkor kiderült, hogy vagy egyáltalán nem, vagy csak néhány hónapig, de azt se igény szerint..
Bocs kicsit hosszú lettem..

Eszter

Kép
esztercica
 
 


bocs az offert, csak ez megutotte a szemem:

Livus, a liszterzekenyseg (ami nem allergia!!!) kialakulasat nem lehet megakadalyozni a gluten minel kesobbi bevezetesevel. mondhatni: sot!
de nem akarok itt offolni (a kornyezettudatos topikban egyszer irtam errol egy hosszabbat... meg is van, ha erdekel: itt (kozeptajon)
(mondjuk az idezet tejes resze is kisse tulzasnak tunik nekem...)

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Tegnap a Szoptatós sétán (LLL) vettem egy könyvet aminek a témája az anyatejet és szoptatást helyettesítő termékek reklámozása Magyarországon. No ebben azt olvastam, hogy létezik egy Kódex, amit a WHO közgyűlése 1981-ben fogadott el az anyatejet helyettesítő termékek népszerűsítésének szabályozásáról (ide tartozik a cumi, cumisüveg, bébiétel-, ital, -tea, amit 6 hónap alatt ajánlanak ,nem csak a tápszer) és ezt állítólag Magyarország is aláírta és ezzel ígéretett tett arra, hogy a Kódex javaslatait előbb-utóbb a hazai törvényekben is foganatosítsa. Na ez eddig kizárólag a kezdő tápszerekkel kapcsolatban érvényesül, egyébként szabadon marketingelhetnek a tápszergyártó cégek..

Menstruáció: még nekem sincs híre-hamva sem, Nándi 7 hónapos, de néha nekem is van olyan érzésem, hogy mindjárt megjön.
Szegény Viki :(

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Szegény Viki! :(

Most beszéltem egy barátnőmmel, aki 13 hós fiát még szoptatja, de már elege van! (megjegyzem: király, hogy eddig is szoptatott, nagyon szuper!) Azért van elege, mert nem tudnak elmenni nyaralni a kisfiú nélkül...

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok!
Mennyire igaz, hogy a szoptatással kapcsolatban kétféle reakció van: ha pici a baba, akkor állandóan faggatnak, hogy szoptatsz-e és ellátnak mindenféle tanáccsal. (Az ember szégyelli bevallani, hogy néha kell egy kis pótlás, mert ilyenkor háborús bűnösnek kiálltják ki). Aztán, ha már nagyobb a baba (pl. 10 hónapos), akkor meg nem értik miért szoptatsz még mindig naponta legalább ötször (?) és elmondják a sok hülyeséget, hogy bezzeg a gyereknek ilyenkor már mindent kell enni.
Anyósom a múltkor rántott csirkét akart turmixolni a kisfiamnak! Amikor a baba 5 hónapos volt, majdnem a szájába tömött egy kis gesztenyepürét tejszínhabbal.
Hát normális?
rifu
 
 


Én anyósom szentül meg volt róla győződve, hogy szomjan halasztom az unokáját, mert nem adtunk neki teát míg be nem indult a tejelválasztás és csak előtej volt.. Aztán kezembe került náluk egy kb. 35 évvel ezelőtti gyerekgondozási könyv. Azóta mindent értek..

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Amikor megszületett a férjem, anyósom nem tette mellre, pedig nagyon cuppogott mert olyankor "még nincs tej". Gőze nem volt az előtejről és most sem hiszi el, hogy létezik.
rifu
 
 


Recca: Kösz az infókat! :) Hát hogy döntse el az ember, hogy kinek higgyen? (Amúgy meg lehet, hogy nem csak néhanapján kéne beleolvasnim a Körny.tudatosba, hanem rendszeresebben... Ott olyan dolgok vannak sokszor, amikről még életemben nem hallottam! :) )

Eszter: én is beleolvastam abba a könyvbe. És ami ingyen volt cumisüveges-tápszeres kiadván, abban is szó van erről a Kódexről. Vannak benne döbbenetes dolgok! :o

KépKép
livus
 
 


Rifu, hát nem normális !! :lol:


Az én anyósom kilátásba helyezte tavaly ősszel, hogy egy év múlva már majd együtt kolbászoznak a gyerekkel. Édesanyám meg lidlis savanyúckrot ígért neki. Én mindamellett, hogy ott a helyszínen rögtön helyretettem a dolgokat mindkét esetben, a biztonság kedvéért minden családtagnak elküldtem az Első kiskanál ételünk (by Kismama) feketelistáját, egyrészt azért, hogy lássák, nem az én agyszüleményem a tiltás az egyes babaszájba tömködhető dolgoktól való eltiltás (mert egyébként én mint első gyerekes mama a többség szerint kussoljak, és hallgassak mindenkire, akinek már egynél több, illetve az enyémnél idősebb van, mert ők úgyis jobban tudják) másrészt azzal, hogy legyenek szívesek memorizálni, és tartani magukat hozzá, ha nem akarnak velem összeveszni :lol:

A Kódexet illetően én azt (sem) értem, hogy miért engedik, hogy pl. az xy bébiételgyártó cég finomfőzelékére (sárgarépa, krumpli, borsó és karfiol egyvelege) miért szabad ráírni, hogy 4 hónapos kortól, amikor a fenti lista javaslata szerint borsót legkorábban hét, karfiolt legkorábban nyolc hónapos korban lehet adni :shock: De ez csak egy példa volt. Szerintem kilométer hosszú listát lehetne írni az ehhez hasonlóakról :(

Viki

PS Jóvanna, ne sajnáljatok már ennyire, kezdem kínosan érezni magam :lol: Egyébként persze köszi az együttérzést!!!!!!!!!!!!
vamberyviki
 
 


OFF: fel kellene éleszteni az együttalvós topicot is...itt van.
ON

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Viki: Egyelőre csak hazafelejövet futottam át azt az említett ki sfüzetecskét, amiben erről a kódexről volt szó, de ha jól emlékszem, azt írták, hogy ezt sem lenne szabad (mármint bébiételt 4 hótól ajánlani). De holnap utánanézek, ha lesz időm - nem biztos.

Livi: Te biztos ötös voltál az egytemen reanimációból! :lol: (így hívják, ugye?) De a Babaneten is jól haladsz a jeles felé! :wink:

KépKép
livus
 
 


Livi, jó ötlet! Én is írtam pár sort :)

Viki
vamberyviki
 
 


Ha már anyós, az enyém a két hós unokatesó csuklását szüntette meg citromlével... :roll: Aztán megkérdezte tőlem, hogy az enyém kapott-e már citromlevet (akkor volt hét hós). Hát, nem vagyok büszke magamra, kicsit nyugodtabb hangnemben is elmagyarázhattam volna, hogy miért nem jó a citrom egy ekkora gyereknek...

Apu meg állandóan a teával jön, pedig már a harmadik unokáját szoptatom, igazán rájöhetett volna, hogy a két idősebb is túlélte a tea hiányát. De vele szerencsére jókat lehet röhögni a dolgon. :P

Liv,
13 hós nélkül nyaralni. :roll: Nekem nagyon furcsa, az én legidősebbem majdnem három volt, amikor egy éjszakát a mamánál aludt. Most majdnem négy, és állandóan nagymamázni akar. :lol: (Ugyanis "ott nem visít valaki mindig". :roll: ) De a majd kétéves fiamat még mindig nem engedem, még a nővérével sem, pedig nagyon vinnék a nagymamák. Viszont szerintem még nincsen rá megérve...

Bébiételekkel kapcsolatban az a kedvencem, amikor 4-5 hós kortól ajánlanak olyanokat, amikben tej van. :shock: Ja, az áfonyás is hasonló...

Zsizsa
zsizsa
 
 


Egy ismerősömék újszülöttnek adtak a csuklásra egy kis citromlevet. Aztán hívták is a mentőt.

KépKép
livus
 
 


Livus,
juj, ez nagyon rosszul hangzik! Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire durva is lehet! :(
zsizsa
 
 


Mit okoz pontosan a citromlé a baba gyomrában?

Sohasem adtam én sem, de láttam olyanokat, akik igen és én sem értettem hogy lehetnek ilyen marhák.
rifu
 
 


Húúú, Livus, ez nagyon durva!!!


(Rifu, egész éjjel gyötört a lelkiismeretfurdalás (máramikor ébren voltam), amiért lenemnormálisoztam az anyósodat :-( Bocs, ezúton is, és tőle is, mert ehhez igazából nincs jogom, csak azért, mert ő máshogy gondolkozik, mint pl. az itt fórumozók. Főleg hogy őt nem a rosszindulat vezérelte, hanem csupán a tudatlanság. Nagyon röstellem magam!!!)

Viki
vamberyviki
 
 


Sziasztok!

Írtam a blogra egy hmm....elgondolkodtatót, és hát már a fejemet veszik...gyertek és védjetek meg! :wink: (nem kell ám megvédeni, de már megint az történik, mint mindig, ha a szopiról írok)

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Livi: Írtam! Miért ez a vége mindig? :roll:
Amúgy meg én is rendületlenül blogolok mindenféle szopis témáról. Egyrészt mert tényleg örülök neki, hogy sikeresen túljutottam a kezdeti nehézségeken, és nem a táp mellett döntöttem, másrészt mert nagyon szeretek szoptatni, harmadrészt pedig, hogy ezen keresztül is "terjedjen az ige", és tudatosítsam anyósomban és a már emlegetett rokon csajsziban, hogy hogyan érdemes hozzáállni a dolgokhoz...

KépKép
livus
 
 


Livus: CIIIKKKIII, csak most vettem észre, hogy neked is van blogod!!! de béna vagyok! megyek is olvasni!! :D :D :D :D

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Köszi Livus és Borsts! :wink: nagyon elkelt a másik oldal véleménye is!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Elolvastam Livus az említett részt a blogodban, tényleg nagyon elgondolkodtató...ha itt a szopis topikokban visszaolvastatok, láthattatok kísértetiesen hasonló, de sokkal hosszabb és parázsabb vitákat is. És mindig ugyanaz a kiváltó ok: aki valamiért nem tudott szoptatni úgy, ahogy a lelke mélyén szeretett volna, éktelen lelkifurdalásában ellenségnek érez mindenkit, aki szeretett volna segíteni, vagy akinek látszólag könnyen sikerült. Nekem annyian, de annyian szidták már a Ligát, mert nem tudott nekik segíteni. Nekem ez mindig nagyon rosszul esik, mert én személy szerint nekik köszönhetem, hogy még mindig szoptatok (persze kellett az elhatározás is). Ha valakinek nem sikerül a szoptatás (nem szervi okok miatt) a Liga segítsége ellenére sem, valószínűleg más, külső tényezőkön is múlik (lásd szándék és támogatás).

Egyébként Flóra se aludt még soha mással, bár lefektetni szokta apuka vagy nagyi, de még nem volt olyan, hogy máshol ébredt volna nélkülem. Valahogy még mindig tartok ettől, pedig elmúlt 2 éves. Nem is tudom, mi lesz, ha majd a kórházban leszek a picivel...

Nekem is feltűnt, hogy bébiételeket 4 hós kortól reklámoznak, még a bio gabonapelyhekre is 4 hó van ráírva. Elég furcsa. A mi dokink is tömte volna Flórát 4 hós kortól gyümölccsel, azt mondta, adjunk kiwit, csak vegyük ki a magját :shock: Kell ugye a vitamin. Én mindig ráhagytam, nem vagyok egy nyíltan szembeszállós típus, csak ha az anyatigris felébred :)

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Itt van a Kódex szövege, ha vkit érdekel:

http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=program_kodex

Eszerint gyakorlatilag semmit nem lehetne, amit most csinálnak. pl. reklámozni a 6 hós alatti babakajákat, teákat, sőt a bébivizet sem..Sőt, ajándékba adni termékmintát, cumit, stb sem..

Megyek blogokat nézegetni :D

Sáfrány abszolút egyetértek!

Eszter

Kép
esztercica
 
 


VamberyViki

Anyósom nem tájékozatlan, hanem azt hiszi csak neki lehet igaza és ő mindent tud. Csak hát a háború előtt született és később, amikor gyereke lett (50 évvel ezelőtt) másképpen álltak hozzá a csecsemőtápláláshoz. Amikor megszületett a kisfiam mindennap ötször felhívott a kórházban, hogy megjött-e már a tejem. A hideg rázott, amikor láttam, hogy már megint ő hív és egyre drámaibb hangon kérdezi, hogy "van-e már tejecske". A harmadik napon mindenkinek elterjesztette, hogy baj van, mert nincs tejem. (A szülést követő harmadik napon!). Utána bejött taxival a kórházba és hozott jó sok ennivalót, mert az a fixa ideája, hogy a levestől jön meg a tej. (Mit neki agyalapi mirígy, stb.) Olyan ideges voltam, hogy többet nem vettem fel a telefont, ha láttam, hogy hív. Egyébként két hétig voltunk kórházban, mert koraszülött volt a pici. Aztán amikor már lett tejem és a kisfiam heti félkilókat gyarapodott azt terjesztette, hogy a baba abnormálisan kövér. Az anyatejtől. Az a gyönyörű hurkás gyerek. Most 10 hónapos, még mindig szoptatok naponta ötször, vagy többször és képes kedvesen megjegyezni, hogy "nem is gondolta volna, hogy ennyi ideig szoptatok majd". Szerinted ez tudatlanság? Nagyon rosszul esett és esik a kárálása, de erről az anyósos topikban szoktam sírdogálni. Köszönöm, hogy egyetértettél velem, mert anyósom tényleg nem normális (a férjem szerint sem).

Ja, és képzeljétek, eljött meglátogatni a szülés után, a második napon és el kezdett sápítozni a rokonságnak, hogy nagy a hasam. Felhívott, hogy azonnal szorítsam el egy vizes lepedővel. Most mondjátok az a legfontosabb szülés után, hogy a hasam milyen méretű? Amikor örülsz, hogy tudsz egyenesen menni vagy ülni?

Jaj, ez nagyon offfff lett. Bocsánat.

Még egyszer kösz az együttérzést, Viki!

rifu
rifu
 
 


Rifu, :( :( :(
vamberyviki
 
 


Livus, ez valahogy igy mukodik: az ember (lanya) osszeolvas/hall egy csomo (altalaban egymasnak tok ellentmondo) dolgot, aztan kivalasztja, ami a legszimpatikusabb neki :lol: (es kornyezettudatost tessek csak olvasni ;) :D)

Rifu, anyosod :shock: :shock: :evil: :evil:
recca
 
 


Kb. két hónapja együtt fürdünk Szófiával.
Amíg egyedül fürdött, a szokásos esti menetrend: fürdés-szopi-alvás volt. Az együttfürdés kb. 3. napjától rászokott arra, hogy ahogy beszállunk a kádba, ő nekemesik. :shock: Először belakik az egyik ciciből, aztán rányomul a másikra. :shock: :shock: S csak ezután mutat hajlandóságot a játékra.
Ha a papájával fürdik, akkor persze végig megy a hancúr, a "humor-móka-kacagás". Aztán ahogy kiveszem a vízből, nekemesik. :shock: Ilyenkor megelégszik az egyik cicivel, a másikat pedig elalváshoz "használja".

Reggelente hasonló a helyzet: még félálomban belakik az egyikből, majd ahogy magához tér, rányomul a másikra még az ágyban fektünkben. Ezután jön egy kis játék, majd kivonulunk a nappaliba, s neki az az első, hogy megint cicit kér. :shock:

:?: Szerintetek nem sok ez egy kicsit? Mi lehet az oka? Ennyire éhes lenne? Vagy csak passzióból lóg rajtam?

Egyébként napközben és éjszakánként megelégszik alkalmanként egy cicivel, csak reggel és este tör rá a sorozat-szopizási ihlet.
És gondolhatjátok, hogy nem sovány. Jó 10 hónapos és majdnem 10 kiló a 75 centije mellé. Bár az általánosan elterjedt, és sokszor hozzánkvágott :( nézettel ellentétben (miszerint a "kövér babák lusták"), ő az ébrenléte szinte minden percét sajtkukac üzemmódban tölti.

Viki
vamberyviki
 
 


Viki: szerintem tök normális! :D csak élvezd ki ezeket az időket!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Rifu: ctromlével nem a gyomorban van baj, bár biztos annak se tesz jót. Ez a baba, akiről írtam, már nem is emlékszem pontosan, de mintha nem kapott volna levegőt utána... Hú, lehet, hogy ez nahgy hülyeség... De arra biztosan emlékszem, hogy majdnem meghalt. Ezt a sztorit direkt elmesélte ez az ismerős család még mielőtt szültem, hogy nehogy mi is citromlevet adjunk neki...

Liv: hát az én blogom nem olyan ősi, mint a tied, és inkább csak olyan kis "mi történt velünk" dolgokról szól. :)

Recca: :) :wink:

KépKép
livus
 
 


Sziasztok!

BOcs, hogy csak így ismeretlenül!
Viki! Az én lányom is azt csinálja mint a tiéd, csak én nem hagyom neki a kádban evést. A fürdés utáni öltözést viszont már végigüvölti, aztán alvás előtt végez mindkét cicivel :) Ébredés után is ugyanez megy mint nálatok :D Nem hjiszem, hogy azért mert hű de nagyon éhes, mert este ezt képes megtenni félórával a gabonás gyümi vacsi után is :D
Ja és nem hinném, hogy a tejcsi miatt van jó súlyban (bár szerintem normális a súlya - babaszoba súlygörbe szerint is) az én lánykám 9 hósan 8,7 kg...
Szóval szerintem is élvezd :D

Liv! Tetszik a blogod!
Sziasztok!

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 


Ja és Viki! Nekem is szokták mondani, hogy milyen só súlyban van a gyerekem :shock: no comment

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 


persze JÓ súlyban... :oops: :oops: :oops:

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 


Jaj, nézzétek ezt!!!
az anyuka 1 éve szoptatja az ikreit!
http://twinkies.bastetweb.com/2007/07/05/one-year-of-nursing/

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Le a kalappal az ikreket (sokáig is) szoptatók előtt.
Egyik ismerősöméknél is ez a helyzet, mostanában lesznek egyévesek az ikerk (egy fiú és egy leányka), és ott is még (nem kizárólag, de) jóóóóóóóóóóó sokat szopiznak.

Anita! Köszi, hogy megosztottad az infot! Ezek szerint még bőven belefér a normális kategóriába a sorozat-szopi :lol:
Az enyém az első 3 hónapban megalapozta a jó súlyt, akkor havi 1200 gr-ot hízott, és azóta tartja ezt az előnyét az "átlag"súlyhoz képest :lol:
Amúgy a só-súly sem rossz, mert néha úgy érzem, mintha egy sószsákot cipelnék :lol: :lol:

Viki
vamberyviki
 
 


Livi, Anita!

köszi a bíztatást mindkettőtöknek!! Élvezem, élvezem! :lol:


Ma a rendőrségen voltunk; a félórásnak beígért tanukihallgatásból lett másfél óra, és mi a kihallgatás közben is szopira vetemedtünk - kétszer is. A kihallgató maga is kisgyerekes apuka, és most várják a másodikat, s teljes megértéssel viseltetett. Miközben Szófia szopizott, ő végezte a dolgát. Jó volt, hogy nem kellett hülyén és zavarban és főleg szeméremsértőnek éreznem magam, amiért egy ilyen végülis elég hivatalosnak mondható esemény közepette nyilvánosan szoptatok.
vamberyviki
 
 


Őőőőőőőőő.........., természetesen közszeméremsértőt akartam írni :oops: :lol:
vamberyviki
 
 


Viki, szerintem is normális a cicin lógás reggel-este, és biztos nem azért van, mert akkor éhesebb. Az én gyermekem a kongó üres cicijeimmel ugyanezt műveli nap mint nap. Délután is két cicivel alszik el. Nem tudom, mit fog szólni, ha megint kinyit a tejcsárda :)

Miért van az, hogy a férjek anyukái sokszor sokkal inkább elviselhetetlenek?

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Safrany: :D :D :D :D

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sáfrány: szerintem őket nehezebb lerázni. Én pl. anyukámnak sokkal könnyebben megmondom, hogy nem jól gondol valamit, mint anyósomnak... Vagy elütöm egy poénnal (anyánál). Meg vele amúgy is más a kapcsolatom :D 27 éve ismerem. Meg ő is kábé azóta ismer engem :D :lol:

KépKép
livus
 
 


Off

A fiús anyák tényleg furák. Ezt jegyezzük meg és mi ne legyünk majd olyanok!!!!! :?

Egy ismerősöm mesélte, hogy az anyósa a 32 éves férje karját a kézfejétől a válláig végigcsókolgatja, amikor találkoznak. Naponta többször fel kell hívni és minden este jó éjszakát kell kívánni a mamának telefonon.
rifu
 
 


Off

Rifu! Úristen! :shock: :shock: :shock:

Hát, anyósom se egy leányálom, de szerencsére a kezdeti nehézségek után (fiát alkalmatlannak tartotta mint apát) most már jobb a helyzet. Kérdezget jó szándékkal, de lerázom. De a napi telefon megvan és van, hogy többször is. Tényleg, ez NORMÁLIS??? :roll:

On
Nyilvános szopi: most már sehol nem jövök zavarba. Volt egy külföldi kiruccanásunk, a strandon, éttermekben mindenki nyilvánosan szoptatott (tele volt babásokkal ez az üdülőhely) és valahogy ez adta meg a véső lökést, hogy ne essek gondolkodóba, ha épp szopizni szeretne a ded. Igaz, ez Magyarország, de így gondolom. Eddig még nem szóltak meg...

Orsi
osoa75
 
 


[quote="safrany"]A írta:safranyz én gyermekem a kongó üres cicijeimmel ugyanezt műveli nap mint nap. Délután is két cicivel alszik el.


:D :D :D
vamberyviki
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?