Új privát üzeneted érkezett!

Beatrix vagyok. Én az elsőnél fiút éreztem és az is lett a másodiknál pedig lányt és bejött. A fiammal inkább savanyú dolgokat kívántam, illetve szalonna stb. A lányommal meg az édességet, fagyit. Nem a hányinger dönti el, mert az szerintem alkat kérdése, én pl. nagyon ritkán hányok. Ha valaki többször volt terhes az megérzi. A baránőmnek is 3 gyereke van, ő is mind a hármat megérezte, fiú-lány-lány.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Hali!

Megint volt termés csajok :lol:

Hát én kicsit okoskodnék mert hiszitek vagy sem,de szültem két kissrácot de az egyiknél sem éreztem hogy mi lesz :wink: És teljesen más volt a két terhességem.Az elsővel csak hányingerem volt mint most,de folyton,a másodinák hánytam és azzal jobban is lettem és nem gyötört egész nap az émelygés.
Úgyhogy most erre varjunk gombot :? :D

Lexus:babnevének légyszi írd be,hogy Maszatka és ma voltm uh-n,egyenlőre nem tudom pontosan mikor megyek(valszeg 4 hét múlva) megint.Az a helyzet ,hogy most még csak az Sztk-ban voltam mert az én dokim a Máv-ban rendelt.Egyenlőre nem tudni mi lesz vele,nincs még szerződése sehol.Ezért írtam ,hogy lehet hogy a Kistarcsai kórházban szülök mert az a területileg illetékes nekem.Nagyon szeretem a Máv-ot,remélem sikerül ott szülni.

Hallotátok ezt a E412-es(guargumi) adalék sztorit???Szóval ez egy adalék amit nagyon sok ételhez,joghurtokhoz,saliöntetkhez...szóval nagyon sokmindenhez tesznek és Indiában termesztik az alapanyagot hozzá.Önmagában ez még nem hír,de állítólag mérgezetten került forgalomba egy nagyob szállítmány Indiából a világ összes országába.Felhalmozódva a szervezetre káros.
Na kösssz......

Tiszta gáz a sztori :? :cry:

Jó éjt :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Hello!

Nekem két fiam van és "ha hiszitek, ha nem" (Forrest Gump) nekem most lányom lesz! és punk tum!

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 

 
 

Jó reggelt mindenkinek!

Csak egy gyors helyzetjelentés:
27 mm-es petezsák, 7. hét, annak megfelelő nagyságú "foltocska".
Mivel a magánrendelőjében hasi ultrahang van, így sajna a szívhangot nem hallottam! :cry: (De gondolom, ha megfelelően növekszik, akkor élő embrió/magzat.)
És persze minden "lényeges" dolgot megkérdeztem (mint pl. mi a véleménye a köldökzsínórvér levételéről, javasolja-e a szülésznő-választást -eddig nem lehetett-, meg ilyen egetrengető baromságokat, amiket ráértem volna hetekkel-hónapokkal később is megbeszélni), de persze azt elfelejtettem, ami most aktuális lett volna (lehet-e tornázni, hajat festeni stb.).
Hogy lehet valaki ennyire gyagyás? Bezzeg éjszaka egy csomó minden eszembe jutott!

Na mindegy. Hétfőn megpróbálom felhívni a védőnőmet és egyeztetni Vele, mikor mehetek tanácsadásra. Alig várom, hogy legyen kiskönyvem! :lol:

Asszem most két napig nem jövök!

Kellemes hétvégét kívánok!
Vendég
 


Sziasztok!
Jimm, a vakságot szerintem Toxocara lárva okozta, a lényeg, h kutyát-macskát NEGYEDÉVENTE féreghajtózni kell, mégpedig úgy h 2 hét múlva meg kell ismételni.
KISGYEREK ÉS BABAVÁRÁS MELLETT EXTRA FONTOS.
A védőnők többsége sikítófrászt kap, ha pl lakásban kismamával-babával állat van együtt. Szerintem megfelelő higieniai hozzááláás mellett nem veszélyes. A gyereket úgy kell nevelni, h kutya-cica után kézmosás, nem kell a fertőtlenítős Safeguard mert csak elöli a jó bacikat is a kézen.
Küldd el az adatokat Lexának priviben mert úgy látom még nem vagy a táblában.

Én már elsőre is lányt szerettem volna. Most is ez a szívem álma, de szerintem ő is kukis. Bár minden ismerősöm azt jósolja kivétel nélkül, hogy lány. A párom megint kispasit akar el sem tudja képzelni, mit kezdene egy csajszival.
Gordonról 13 hetesen derült ki a kuki, szégyen vagy nem, én teljesen kész voltam 2-3 napig, mire feldolgoztam hogy fiam lesz, nekem, aki világ életében lányos anya szerepre készült. Persze innen klasszikus a történet folytatása, mára örülök hogy fiú, elnézem néha az oviban a kiscsajokat, egy-kettő (a mamijával együtt) már most(!) akkora plázaliba, hogy hihetetlen. Nyafka kis picsák. :oops: HA lányom lesz, azt mindig is olyan kis fáramászós, verekedősnek képzeltem el.

Milyen nevetek van egyelőre talonban? Nálunk ha lány, akkor Gitta ha fiú???????? Passsz.
Amikor Gordont vártam a lökött alkesz-gyanús sógorom közölte, ha fiú lesz, legyen Tuborg ha lány akkor meg Stella. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Mondjuk akkor végigkergettem miatta a házon de mára elég vicces. :oops:

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Sziasztok!

Én olyan jót aludtam, 10-kor keltem. Nem is tom, h utoljára mikor volt ilyen, de nem mostanában az tuti! A meló miatt be vagyok állva a korai kelésre.

Ódry! Szuper, h minden OK veletek, örülök a jó híreknek!!! Képet nem kaptál? Ha igen, akkor minél előbb oszd meg velünk! ;)

Mpatr! Nekünk, illetve nekem, mert még csak én böngésztem most körülbelül 20 fiú és 20 lány nevünk van :D Ez annak a következménye, h most vettem utónévkönyveket, és mindig azt böngészem.. nyugtassatok meg, h ez kezdetben így van, és majd megtalálom a megfelelőt!

Ki hogy van?

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok Lányok !

Micsoda termés, alig bírtam visszaolvasni :D
Először is : hatalmas gratula Lexus, Eva és Panny :lol:

Üdv az újaknak, olyan jó hogy már ilyen sokan vagyunk :P

Ódry : szupi hogy veletek is minden okés :D
mpatr: nagyon hasznos infokat osztottál meg velünk, köszi, bár ilyenkor mindig jobban elkezdek aggódni :?

Lányok :!:
Nekem a legkellemetlenebb a mellfeszülés, nem is tudok normálisan végig aludni egy éjszakát, és reggelente is nagyon feszít :!: Persze ez nem panasz, édes teher :wink:
Nektek ez nem probléma ?

Anita
Kép
boszi30
 
 


Ha lányom lesz
Labuda Veronika Csilla lesz
ha fiú akkor:
Labuda Mátyás

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Lexus kicsit írígykedem, hogy ilyen sokáig aludtál sajna én ma is dolgozom, de holnap én is alszok vagy délig!!!!!!!!!

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Klarissza! Baromi jól hangzanak a nevek!!! Nekünk tök egyszerű a vezetéknév, és amikkel eddig kipróbáltam, mindennel jó volt 8) Legjobban egyébként nekem most az Emma, a Lilla, a Panna, a Hanna és a Réka tetszik a lányok közül; fiúk közül pedig a Bence, Ákos, Áron, Balázs és a Boldizsár. De ezek tényleg csak amik legjobban, ezeken kívül 10-10 még biztos van! :shock:

Boszi! Nekem is feszül, de asszem hozzászoktam :? Ma még ez sem zavart meg az alvásban. Köszi a gratulát! :)

KépKép
lexus
 
 


Hahó mindenkinek!
Nekünk Sarolta Hajnal lesz a kislányunk. A Jónás módszer szerint lány lesz, és mi azt is szeretnénk , egy kishugot a Dorkának. (Természetesen a kisfiúnak is örülni fogunk......és Ábel lesz a neve..)
Megvan a Takács Tibor: Nevünkben a sorsunk c könyv. Ha vkit érdekel a választott neve jelentése, akkor szívesen leírom. Én úgy vettem észre, hogy tényleg van valami hasonlóság az azonos nevű emberekben, és nem véletlen a név jelentése sem..

Más: Ez a guar -gumis sztori tényleg gáz. NÉzzétek csak meg a hűtőtökben mik vannak: Az imént fedeztem fel, hogy a probiotikus ivójoghurtban (pennys), a milli krémtúróban, és a sajtban is van. A kenőmanciról nem is beszélve. Tegnap, a balhé kipattanása előtt vásároltunk be pont, most nem tudom mitévők legyünk a sok termékkel... Legtöbbje romlandó...
Gondolom ti sem fogjátok megenni őket?

Hahó!
ajsa
 
 


Sziasztok!

Csak gyors megírom a mai vizsgálat eredményeit. 9. hetesnek felel meg. 21 mm-es embrió és szabályos szívhang volt hallható. Megmutatta, hogy hol van a feje és a keze és a lábkezdemény.
Jövő héten védőnőhöz a vércsoport miatt,08.16-án rákszűrésre kell mennem és a követzekő UH a 12. héten lesz. Addig fogorvoshoz és háziorvoshoz is ellenőrző vizsgálatra.

Képet kaptam, de még nem volt időm bescannelni.
Nagyon jó érzés volt hallani, amit gyorsan vert a pici szivecske.

Kép
cicuka78
 
 


Cicuka! Gratula a szívhanghoz! És tök jó, h kaptál képet, ha időd engedi, akkor majd tedd fel! Nekem is a 12. heti UH lesz a következő, átírom akkor majd a táblában, meg még vki írta, h neki is az lesz, mindjárt visszakeresem.

Ajsa! Valóban vannak hasonló dolgok az ugyanolyan nevű emberekben, én akiket ismerek, és egy bizonyos nevet viselnek, nem ápolok vmi jó kapcsolatot.. És amúgy tényleg fontos a név jelenétse is (sztem legalábbis), vtak olyan nevek, amik nekem tetszettek, de amikor fellapoztam az utónévkönyvet és megnéztem a jelentését, kiábrándultam belőle.

KépKép
lexus
 
 


Ma először és utoljára :D Beuska nevét átjavítottam Beatrixra, Pannihoz beírtam Maszatkát, meg h tegnap volt UH, csak h ne legyen kérdőjel, Cicukához és magamhoz pedig a 12. heti UH-t. Ha vkinél vmit javítani kell, az szóljon!

Kép

KépKép
lexus
 
 


Hahó!
Beuska, most vettem észre a kérdésed! Én dr Schleffernél szültem a Schöpfiben. Ismered? S te kinél voltál? Most az Istvánban fogok dr. Hetényinél. Kár, hogy megszűnt a kórház régi formájában. Bár ez az új orvos is szuper (bár még nem szültem nála..), de valahogy úgy megszoktam a Schöpfit, évek óta oda jártam, ismertem a szülésznőket, az ápolónőket, az orvosokat, stb..
Ami elsőre különbözik: A schöpfis orvosom teljesen elzárkózott a rendes szüléstől császár után, csak császár lehetséges 2. gyereknél. A mostani doki pedig nyitott:Szülhetek terészetes úton is akár, ha minden rendben lesz. Majd meglátjuk, bár annyira rámijesztettek ezzel a hegszétválással, hogy lehet, annyira már nem is ragaszkodom a rendes szüléshez...
ajsa
 
 


Ajsa! Én is megszoktam a Schöpfit, nem tudom milyen az István még soha sem voltam a kórházban, de ahogy halottam nem olyan rossz. Nem ismerem a volt orvosod én Dr. Ferenczi Miklóshoz jártam 8 éven keresztül, sajnos most kellett váltanom. Az Istvánban Dr. Koiss Róbert az orvosom még csak 1x voltam nála, nagyon rendes, de ég és föld a két doki. (Igaz korban is.) Hát kiváncsi vagyok, hogy mi vár rám az elkövetkezendő hónapokban. Remélem jól választottam.
Lexus, köszi, hogy kijavítottad, a Beatrix a hivatalos nevem, én a Bea-t használom. De maradhat így is nem zavar.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Sziasztok 8)
Nem tudom, mi van velem, én egész nap alszom, pedig amúgy napi 5-7 órát szoktam, most meg kb annyit vagyok éber állapotban. Aludttejes prószát kívánok enni, úgyhogy megyek boltba és neki is állok. (Somogyban paraszt étel volt, dédimtől lestem el a receptet, de már nem ettem vagy 10 éve, remélem, sikerülni fog)

A baba neme: Milánnal rengeteget hánytam, amikor meg nem, folyamatosan édességet ettem: étcsokis bounty, grízes tészta lekivel (amúgy utálom)...mindenki azt mondta, hogy lány lesz, de én az első pillanattól éreztem hogy kukis. Nem szeretem a hisztis kislányokat -én is az voltam, meg néha vagyok is- fiúra vágytam önző módon :D Olyan fiúra, aki rajong anyuért :D Most azt érzem, lányom lesz, pláne, hogy az okos párom kislányt szeretne, hogyha majd én csúnya öreg leszek, akkor majd szerelmes lesz a lányunkba, mert rám fog hasonlítani :lol: tiszta gyagyás. Amúgy titkon -de nagyon titkon, nem hangoztatom itthon....- fiúra vágyom ismét, de érzem, hogy kiscsaj lesz.

Amúgy a hasam Milánnal csúcsos volt, állítólag az fiút jelent, akinek kerek a pocija, az csajos.

lexus, az adataim: dec-ben leszek 27 éves (úgyhogy 26-ot írj 8) ), dokihoz jövő hétem megyek először, van egy kisfiam, Milán, 3 éves, de Babucinak féltesója lesz. A nevem Hédi, a szülési kalkulátor március 27-et ír, kórház szerintem a Szt János lesz.
Vendég
 


Jim! Mi lenne veled? Terhes vagy 8) Köszi az adatokat, beírtam a táblába, holnap feldobom, és akkor már benne leszel te is ;)

KépKép
lexus
 
 


Jim!
Én is újra fiúkát akarok!!!!! :) Páromnak is láyn kellene, de fityiszt mutattam neki.
Nem érem, hoyg fiam vagy lányom lesz, remélem egészséges lesz, és ez a lényeg!
A kisfiúnak Milán, a lánynak Nóra lesz majd a neve, de a fiú néven még vacillálunk........... Valahogy már nem is annyira teszik a Milán! :)

Mi amúgy rendben vagyunk sütöttem finomakat, most mindjárt rendet teszek a konyhában! Aztán fekvés!!!

Szép estét!
Vendég
 


Nem érzem........ Akartam írni, de amúgy is tele van hibával, bocsi...... :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


Elmentem hajat mosni, tök szarul érzem magam. Nem tom, h a kettő összefügg-e, mindenesetre hajmosás előtt nem volt semmi bajom, most meg megint hányingerrel küzdök! Esetleg túl meleg volt a fürdőszobában, vagy mi bajom van?! De máskor is ilyen hőmérsékletben szoktam bent tartózkodni. Nem értem én ezt.

Én kislányt szeretnék! :roll: Persze a kisfiúnak is örülni fogunk - csak úgy, mint mindenki!

KépKép
lexus
 
 


Hali!

Biztos nem hiszitek el ,de nekem nincs vágyam a gyerek nemét illetően :wink:
nevek:Ha fiú akkor Olivér Levente,ha lány akkor Iringó(és nem a Südi Iringó miatt mert mindenki ezzel szekál :? ez egy ősmagyar név és már 5 éve tetszett amikor először terhes lettem)

Ajsa!

Engem érdekelne egyenlőre a Márk és a Kristóf név jelentése,ha leírnád megköszönném :lol: Egy két dolgot én is tudok rólauk,de hátha te többet.

Mpatr!

A hörcsögök is veszélyesek egy lakásba a kismamával?Vagy megfelelő higiénia mellet azért nem annyira.Én már 3 naponta tisztíttatom a férjemmel őket(2 is van)
Van nyulunk(húsvéti :lol: ) is,de az hátul a kert végében,de azt se ajánlott fdogdosni,ugye?!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok! :D
Hulla fáradt vagyok, elmentünk ma a Mátrába, nemrég jöttünk haza, így most csak ennyire van erőm.
Mindenkinek jó éjszakát! :?

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Sziasztok!

Három napig nem működött a mail, nem semmi, az alatt mi minden történt!!!

Próbálom sorban írni a dolgokat, de szerintem vagy 10x vissza fogok térni...

Minyu... együtt érzünk veled, remélem, olvasod, ilyenkor nem lehet okosat írni... Sok erőt hozzá és térj hozzánk vissza, amikor csak erőd van! Szerintem mindannyian sokat fogunk Rátok gondolni!

Szakadék! Te írod, hogy a legidősebb vagy? Igen, de neked már van gyereked... Én most töltöttem be a 33.-kat és még csak az elsőnél tartok, a másik 3 féltesó a párom gyerekei... Úgyhogy én érzem csak igazán elmaradva magam, ilyen korban már mindenkinek van egy-két gyereke... na mindegy, majd jól belehúzok és utolérek mindenkit :D (ezt reméljük, apa nem fogja elolvasni, mert a mostani lesz neki a 4., idősebb is nálam jóval, úgyhogy ő nem rajong azért a tervemért, hogy én még gyorsan sorban szeretnék szülni egy csomót.

Jimmorisson, te kinél fogsz szülni a Jánosban? Én dr. Dömötöri Jenőnél.

A tesóknak elmondás: nekem a családom még nem tudja, majd augusztus 20-án... a párommal is csak november óta ismerjük egymást, úgyhogy egyelőre szoktatom a családomat a gondolathoz. A féltesóknak már elmondtuk, mert apuci pletykás és pár napnál többet nem tud titokban tartani. Tőlük tartottam a legjobban, mert 2 éve veszítették el az anyukájukat, mi is alig ismerjük egymást, a gyerekek már nagyok, 17 a legkisebb, 28 a legnagyobb :), szóval, féltem, hogy milyen lesz a fogadtatás. A legnagyobb meglepetésemre nagyon örültek neki, alig várják már! Szerintem nem fogom tudni kiszedni a kezükből, de nem baj, én legalább alhatok majd pár percet.

A babanevek: mivel a tesók 3 fiú, ezért mindenki lányt akar. Én mindig fiút akartam magamnak, de ez most azonnal megváltozott, már én is lányt szeretnék. Ha az lesz, akkor Orsolya Eszter lesz a neve, fiúra még ötletünk sincs.

Székrekedék: Danone kaukázusi kefír, de őszinmtén szólva nekem ugyanúgy használ a többi kaukázusi kefír is. És amúgy is ezt kivánom a legjobban, úgyhogy nem is esik nehezemre inni.

Huhh, azt hiszem, ez túl hosszúra sikerült, minden jót lányok, tük jó volt, hogy 4 teljes oldalt telelírtatok mindenféle érdekességgel!!!!!

Ja, és toxoplazma: én eddig jártam utána, hogy hol lehetne szűrni, végre kiderült, hogy csak a körzetitől kell egy beutaló és a helyi SZTK-ban vérvétellel megcsinálják, egy hét múlva kész az eredmény és a terhesség akármelyik időszakában nézhető, nem kell hetekig várni!!!!!!

Sziasztok,

Eszter

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Ja, és találtam egy linket, ahol napról napra leírják, mekkora a baba. Egy újabb érdekesség, bár nem hiszek benne, hogy minden gyerek minden nap ugyanakkora, de jó olvasni, hogy már 29 mm.

http://www.mamanet.hu/modules.php?name=Text&tid=8

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Sziasztok!

Már rég voltam de nyaralni voltunk, Horvátországba. Hát az út nem volt semmi nagyon rosszul bírtam meg kin egész idő alatt rosszul voltam és sajna azóta is, ma egy kicsit jobb azért írok!
Van valami bevált ötletetek hányinger ellen?
Voltam dokinál már volt szívhang úgy meghatódtam.....

puszi mindenkinek
pepi

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Sziasztok!

Mi ma voltunk anyósoméknál, elmondtuk nekik is a nagy hírt! Nagyon jól fogadták, nagyon örültek! :) Kicsit féltem, h mit fognak szólni, de nagyon kellemesen csalódtam! És tök jó érzés, h már ők is tudják.

Ajsa! Boldog szülinapot a csajszidnak!!!

Pepi! Örülök h visszatértél! Az utat leszámítva jó volt?
Írd meg légyszi az adataidat a táblába, ha szeretnéd, és akkor beteszlek ;)

KépKép
lexus
 
 


Jaj, Pepi, most olvasom újra, h nem volt jó kint se, bocs, ne haragudj! Nem vagyok épp a topon :? Sajnálom, h nem tudtad felhőtlenül jól érezni magad! :( Remélem, hamarosan jobban leszel!

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Elég eseménydús volt a hétvégém, nem nagyon voltam itthon, úgyhogy most megpróbálok reagálni.

Ódry,
nagyon örülök, hogy minden rendben volt a dokinál! :)

Cicuka, Pepike!
Hatalmas grat a szívhanghoz! :D

Boszi, én is érzem a mellfeszülést, de már nem annyira erőteljesen, mint egy héttel korábban, én is sokszor arra keltem éjjel, hogy fáj. Most már ez is enyhült, émelygés is elmúlt és a hasfájást se érzem, csak ritkábban.

Igazából én mindig is kislányt szerettem volna, de mióta terhes vagyok folyton az a megérzésem, hogy kisfiú lesz. Lehet, hogy azért, mert mielőtt terhes lettem, folyton azt álmodtam, hogy fiút szülök, azóta már többször is előfordult velem. Na bumm, múlt éjjel meg álmomban kislányt szültem...

A nevekkel úgy vagyok, hogy majd ha kiderül, akkor fogok jobban agyalni rajta, most úgy vagyok, hogy vagy Dóra vagy Péter lesz. Ezen kívül még tetszik a Gréta, Lilla, Liliána, fiúnévnek pedig a Kristóf (tuti nem lesz, férjemnek nagyon nem tetszik) és Ákos.

Jim,
milyen étel, mire hasonlít az aludttejes prósza? Felkeltetted az érdeklődésemet, hogy ennyire azt ennél, leírnád a receptjét?

Pussz

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Én amúgy kábé egy hete fel akartam tenni már a nevekkel kapcsolatos kérdésemet, meg is írtam, csak aztán kitöröltem - gondoltam korai lenne még. Erre már sokatoknak megvan a neve, h mi lesz ha fiú lesz, meg mi lesz ha lány lesz. Én a bőség zavarában szenvedek :D

Kereken 9 hetes Melinek grat! ;)

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Mi is ma jelentettük be az apóséknak a 3. unokát, nagyon örültek neki. (De azért tettek néhány megjegyzést is: Hova teszitek? Kicsi a lakás stb.)- Ezért tartok a szüleimnek is elmondani, mert nem fog nekik tetszeni a dolog. " Mért akarunk harmadik gyereket? Nem elég a kettő? Előről akarom az egészet kezdeni? Nem lesz pénzünk semmire? Stb. Szeretnék túlenni rajta, de egy kicsit félek ezektől a kérdésektől és megjegyzésektől.
Szóval nekünk már nem kicsik a gyerekek a fiam 7 múlt a lányom pedig 6 múlt. Nincs velük sok gond. Vagyis ami van az a suli amit most kezdünk. Igy terveztük annak ideén, hogyha iskolába mennek a gyerekek, majd akkor vállaljuk a 3-at, hogy itthon legyek velük és együtt tanuljunk.

Nevet még nem választottunk, szerintem ráérünk. Először tudjuk meg, hogy fiú vagy lány. Nekem egyépként mindegy van mind a kettőből. De szerintem fiú lesz.

Ami gondom van a terhesééggel kapcsolatban 5. héttől (az az amikor 40 fok volt) barnás folyásom van (vérzés). Hol erősebb hol gyengébb. Az orvos szerint nincs gond. Remélem nem is lesz.

Kérdésem: Nekünk 2 tengerimalacunk van illetve egy papagály. Veszélyes lehet-e a terhességre? (Panny kérdezte a hörcsögöket Mpatr-től, ezért gondoltam én is megkérdezem.)

A lányomnak mondtam, hogy ha megszületik a kisbaba akkor a malacokat el kell ajándékozni vagy valamit kell velük csinálni. Erre ő azt mondta akkor nem kell a kistesó neki a malacok kellenek.
Igaz nálunk a malacokkal sztori van. Már kettőt kivégeztünk. Természetesen véletlenül.

Ajsa!
Boldog szülinapot a Dodónak!

Sziasztok, jó éjt mindenkinek!

Bea

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Na, részemről zárásként egy tábla, benne Jim adataival, és most néztem Pepike vonalzóját, egyidősek vagyunk, úh amit a 2 vonalzó alapján össze tudtam szedni minimális adatot, azt beírtam ;) Most csak Aranykavics adatai kellenének egyelőre! Vele mi lehet?

Kép

Jó éjt, megyek aludni, remélem, ez a második próbálkozás össze is jön!

KépKép
lexus
 
 


Ja... szita az agyam, bocs!

Bea! Én is ezektől a kérdésektől féltem, azt fel is tette anyósom, h hol fogjuk "tárolni" a gyereket (szépen fejezte ki magát, mit ne mondjak), mire mondtuk neki, h a babaszoba már megvan, csak jelenleg dobozok töltik meg, meg olyan cuccok, amiket nem használunk, de ha eljön az ideje, természetesen átalakítjuk, meg felújítjuk valamelyest.

Van egy barátnőm, akinek a barátnője (ezek a bonyolult szálak) az egész terhessége alatt menstruált, mármint havonta megjött neki, és nem barnázott, hanem rendesen vérzett. Nyilván nem volt normális, de az orvosa nem tudott mit mondani rá, és végül egészséges babája született! Dokinak mondtad már?

KépKép
lexus
 
 


Lexus!
Persze, hogy mondtam az orvosnak, lehet is látni az ultrahangon, de a vérzés helye messze van a babától. Hogy mitől lehet? Azt nem tudja! Bármitől.

Nekünk nincs baba szoba, csak gyerekszoba. Oda nem akarjuk rakni a kicsit, hogy ne zavarja a gyerekeket. A mi szobánk amerikai konyhás, most le kell választani. Össz 2 db szobánk van, majd lesz valahogy. Amikor a fiamat szültem anyósomnál laktunk, amikor a lányomat egy gondnoki lakásban laktunk, közel 4 éve van saját lakásunk. Majd lesz valahogy ezek után. Ha először nagyobb lakást szeretnék akkor soha nem lesz 3. gyerekem. (pedig gyerekkori vágyom, hogy nekem 3 legyen) Úgy, hogy maradok annál, MAJD LESZ VALAHOGY, SE HOGY MÉG SOSE VOLT!

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Jó reggelt!

Arra keltünk úgy kábé 3/4 órája, h a szomszéd elkezdett fúrni! :evil: Fél hétkor miért kell nekiállni??? :evil: Tök fáradt vagyok, aludni már nem tudok. Megyek kávézni!

Szép napot nektek!

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok, győztem visszaolvasni!
lexus: én meg fűnyíróra ébredtem 7-kor :evil: És persze volt vagy éjfél, mikor lefeküdtem...majd nap közben tentizek.

Mi is bejelentettük már a szülőknek, elég vegyesen fogadták. Anyósom örömtáncot járt, mivel a férjemnek előttem volt egy 7 éves kapcsolata és nem jött össze gyerkőc. No meg persze a munkahelyén mindenkinek eldicsekedte, ami kellemetlenre is sikeredett, mert ülök a Balatonparton, erre jön arra dékán úr és családja és jönnek oda gratulálni. Először azt hittem a diplomámhoz, de neeem, hanem a babához :roll:
Anyám meg kicsit kiakadt, de valahol ő látja reálisan a dolgokat. Milán mellett sokat tudott segíteni, de azóta elköltöztünk a családtól 220 km-re, két gyerekkel semmi segítséggel, eléggé magamra leszek utalva. Mondjuk most nem fogok 2 iskolába járni mellette....pedig felvettek az orvosira, ha nem jött volna össze a baba, belevágtam volna, mindig dokinéni akartam lenni.

Mondjuk az tuti, hogy nem fogok egész nap otthon ülni, mert kicsit hyperaktív vagyok és valszeg hamar bekattannék, így jelentkezem szakközgazdászra a PSZF-re, mert én közgazdászként menedzsment szakirányon végeztem -az meg semmit nem ér-így kiválasztottam a szakközgazdászt pénzügy -adó, vám, illeték- szakirányt. Ez 2 éves levelező posztgraduális, most indul szeptemberben, addig sem unom itthon halálra magam. A GYED után meg szeretnék vmi normális állást, ahhoz ez meg jó is lesz talán.

Amúgy a mi lakásunk is kicsi lesz, pedig most vettük. De így is horrori ára volt, hogy 2 szobás. 3 szobásra már hitelt sem kaptunk volna. A gyerekszoba ketté lesz választva, és úgy lesz benne a baba, legalábbis most ezek a terveim 8)
Vendég
 


Jim! Antiszoc emberek vann a környezetünkben! Vagy csak nekem korai fél hétkor fúrni meg hétkor füvet nyírni? :roll:

Hű, nem semmik ezek a sulis dolgok! Én se tudok otthon ülni egy helyben, muszáj vhova mennem mindig, a babával is maratoni sétákat tervezek majd, meg ha nagyobb lesz akkor állatkert, stb, tehát állandó programok! Az otthon ülés nem nekem való.

KépKép
lexus
 
 


eszterxx: még nem tudom kinél fogok szülni, az majd kiderül a héten, mert még dokinál nem voltam. Holnap megyek vagy szerdán, mert csütrötökön Pécsett van jelenésem.

melinda80: a prósza nagyon jó lett, már el is fogyott :D
* 6 doboz kefír (175 g-os)
az a lényeg hogy kb 1 liter legyen a kefír/aludtej
* 1 tojás
* só
* liszt
-------------
* tejföl
* szilvaleki
-------------
Gépi keverővel kevertem ki, annyi lisztet rakj hozzá, hogy sűrű palacsintatészta legyen.
Kivajazott/zsírozott tepsibe öntsd bele, úgy 1 ujjnyi vastag lesz.
Majd kanállal szilvalekvárt beleplaccsintgatsz, úgy szépen elszórtan, meg tejföllel meglocsolod, meg egy kevés olajjal.
Pirosra sütöd és porcukorral meghintve tálalod.
Nekem a dédim sokszor aludttejjel csinálta, de a mai tejek már meg sem alszanak...
Vendég
 


lexus: úgy képzeld el, hogy itt egy lakópark van előttünk, ami pár éve szerintem ott van, de most el kezdtek építeni még egy háztömböt, és még vasárnap is fúrtak-faragtak. Mondjuk akkor reggel 8-kor kezdték, de ez a mai fűnyírózás sem volt semmi.
Merre laksz amúgy? Itt Pesten klassz az állatkert, a pécsi....nem tudom minek van még nyitva egyáltalán.
Múltkor voltunk Vidámparkban a fiammal, azt nagyon élvezte, meg itt Keszin van egy Vadaspark, az is nagyon tetszett neki. Itt legalább lehet hova menni.
Vendég
 


Jó reggelt!

Jó kis mozgalmas hétvége után újra itt vagyok.


Lexus! A babaszoba ugyanúgy van, mint nállatok. Dobozok, nem használt cuccok. Legalább most ráveszem magam, hogy kipakoljak, úgyis féléve halasztom. Megvárom a 12. hetet, utána talán egy fokkal biztonságosabb az intenzív pakolászás.


Mi még mindig nem mondtuk meg a szülőknek, se a gyerekeknek a babák érkezését. Ebben leginkább az van benne, hogy a holnapi uh.n látom meg, hogy biztosan ketten vannak. Aug 20-án van a fiam szülinapja,akkor együtt lesz az egész család akkor elmondjuk. A gyerekeknek meg előtte. Nevek még nállunk elég sokféle szóba jöhet. Fiúk esetében talán Botond és Barnabás. Lányoknál még nagy a válogatás: Lilla, Sára, Fanni, Réka (s valahány név a naptárban...)

Beuska!
Nekem is körübelűl akkora a két nagy mint neked. Fiam most 20-án 8 éves, lányom januárban tölti majd a 7-et. Fiam már másodikos lesz, lányom most kezdi az iskolát. Szóval nálunk is van izgalom bőven. Szerintem is jó, ha itthon leszek, tudok rájuk jobban figyelni a tanulás terén. Ja és én is 75-ös születésű vagyok.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Jim!
Ez a prósza nekem is szimpi. Már kezdek éhesedni 7 óra óta. Most meg pláne meg tudok kívánni dolgokat.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


pumperka: :wink: én is így vagyok, vmitől nagyon undorodom, de vmit meg hirtelen nagyon kívánok :D Tiszta izgi, hogy lehet, két babucid lesz, 2 gyerek után hirtelen majd 4 :D Pont ezen filóztam vmelyik nap, mi lenne, ha ikreim lennének! Mert nálunk vannak a családban, az igaz, apai ágon. Úgy tudom, anyain öröklődik a hajlam. Biztos nehéz az ikerterheseknek, de szerintem csodálatos lehet. Nekem az a vágyam, hogy 3 gyermekem legyen, legalább letudnám most, nem kéne mégegyszer teherbeesni :shock:
Tényleg, megvan az még, hogy császárral csak 3-at lehet szülni? Csak azért mert nekem valószínű megint az lesz, legalábbis anno a dokim azt mondta :cry: Mondjuk nekem elég is lenne 3 gyerkőc, de ha mindegyik fiú, azért szeretnék kislányt is. akkor meg már nem lehet? Vagy hogy van ez?
Vendég
 


Sziasztok Csajok!

Nos a hétvégén én is jövés-menésben voltam! De most már vagyok!

Először is a legfontosabbat! Voltam uh-un! Én el sem tudom mondani, hogy mekkora élmény volt hallani a szívdobogását! Egyébként minden oké, még most megyek vissza a saját dokimhoz, aztán holnap meg a védőnőhöz.

Látom mindenkit foglalkoztat a babaszoba kérdés. Hát mi is eléggé 2 főre rendezkedtünk be, bár helyünk van bőven. Így mi a dolgozószobát költöztetjük össze a vendégszobával, a vendégszobát alakítjuk ki babaszobának. Mi nem újítgatjuk fel, mivel most márciusban fejeztük be a felújítást. Max kikerülnek a falra valami 'gyermekmotívumok'.

Már ennyi idő van?! Mennem is kell a dokihoz. Majd utána jövök!

Addig is szép napot mindenkinek!

Kép
tand
 
 


Jim!

Nekem egy barátnőm négyet szült császárral, de azt mondta több már nem menne. De a negyediket még bevállalta...

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Hmm, ez a prósza nekem is nagyon bejön, ha hazajöttünk a nyaralásból, sztem csinálok is! Imádom a palacsintát is, meg a szilvalekvárt, meg kábé az összes tejtermékes cuccot (na jó, ez most lehet, h kis túlzás volt ;)).

Pumperka! Én is a 12. hétig akarok várni, utána megbeszéljük a részleteket Tibivel. Mondjuk az sem utolsó, ha már tudjuk a baba nevét, h milyenre fessük a falat (vagy lehet, h tapéta lesz, passz, ebből a szempontból lényegtelen). Meg nem tom, ti terveztek-e vmit, de én majd ha nem dolgozom (de messze van az még :?), akkor mindenképp szeretnék különböző képeket, meg ilyesmiket csinálni a babának ajtóra, ablakra, falra, stb.

KépKép
lexus
 
 


Andi! Gratula a szívhanghoz!!! Ugye milyen klassz? ;)

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!!
Nekünk építkezni kell, hogy babácskának legyen szobája, mert jelenleg kettő van, egyikben mi, másikban a nagyfiam...... Szóval nem lesz egyszerű, mert nem jött a baba jó darabig, ezért a megtakarított pénzünket elköltöttük egy mocira, aminek a másik felét bevállaltuk hitelre. El is döntöttük, hogy babatéma jegelve egy fél évre, mire összekapjuk magunkat anyagilag.... Abban a hónapban várandós lettem.... Hát volt meglepetéstől kezdve a kétségbeesésen keresztül minden nyavalya, az öröm helyet...... :roll: :? :oops:
Márciusban szülök, és márciusban neki fogunk átalakítani a lakást, a padlásteret kell megnagyobbítani, hogy legyen egy plusz szobánk. Pénzünk az nincs, a szocpolt csak 35 éves kordig veheted fel, és én addigra lazán betöltöm, hitelt nem akarunk. Marad az atomi spórolás......
Vendég
 


Jó reggrelt mindenkinek!

Hát lányok ez nem semmi, mindenkinek elment a férje dolgozni! Alig bírtam a reggeli termést elolvasni!

Pumperka: Én is 75-ös vagyok. Az nem semmi, ha ikreid lesznek. Nekünk is megfordult a fejünkben, de remélem csak egyedül van. A tesómnak ősszel lesznek az ikrei 3 évesek. Nem semmi a terhesség illetve a gondozás. Igaz nekem is csak 1 év van a gyerekek között, az sem könnyű, de én nem bántam meg, hogy ilyen kevés a korkülönbség. A családban még apai ágról is vannak ikrek, vagyis a férjem uncsitesói.

Van aki dolgozik köztünk?
Én is suliba járok még van még egy fél évem a BME-n mérnöktanári szakon (másoddiploma). Július 31-óta nincs munkahelyem. Az iskola összevonások miattt elveszítettem az állásom. Jelenleg álláskereőn vagyopk 3 hónapja munkát keresek, de nem találtam semmit. Most lehet, hogy lenne valami de messze van meg stb. Valami tanfolyamot el szeretnék végezni, amit a munkanélküli fizet. És jövőre szeretnék én is talán a PSZF-re jelentkezni mérnökközgazdász szakra. A 3 diplomával talán a későbbiekben fogok tudni kezdeni valamit. Ja az első könnyűipari mérnök ruhaipari szak.
Most megpróbálok itthon munkát vállalni. Javítások átalakítások, egyszerűbb dolgok varrása stb.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Bea! Én dolgozom 1,5 éve, előtte tanultam. Abban még nem vagyok biztos, h a szülés meg a 3 év itthonlét után oda szeretnék visszamenni dolgozni, ahol most vagyok, igazából nem szeretem a munkámat, de vmiből meg kell élni.

Nekünk nincsenek ikrek a családban, apukámnak lett vna ikertesója, de még a nagymamám terhessége alatt elnyomta a másik babát. Kicsit én is be vtam parázva tőle, h ettől akkor nekem most megvan az esély az ikrekre, de úgy tűnik, h egyedül van a baba! Nem hiszem, h bírnék kettővel.

KépKép
lexus
 
 


Beuska! Én dolgozom, ma reggel 4-től este 7-ig, holnap szabadnap, holnapután megint hajnaltól estig..... S így tovább.... :roll:
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?