Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Verzsike

Engem is elszomorít ez az idő. Jól beszorulunk a lakásba, és az csak azzal telik, hogy folyamatosan szekálják egymást a fiúk, vagyis főleg Dávid Áront.
Hát a vásárlás jó volt egy a baj vele, hogy egy kisebb vagyont hagytunk ott és szinte csak kaját vettünk, nem volt benne pelenka, mosópor, tisztítószerek.
Nagyon szép lett a kiságy, és tetszik az a kislámpa is a falon.
A pocakod pedig olyan mintha csak az enyémet látnám.Nagyon csini vagy.:)Most hány kgnál tartassz?
Ha ennyire kívánod a rakottkrumplit akkor biztosan képes leszel belepréselni a lábad egy cipőbe, hogy megvedd hozzá a kolbász. :D

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Rám jött az ócska cipőm, igaz elég hülyén néztem ki, de legalább lesz rakott krumpli :wink:

Zsuzsa! Már 12 kg-t híztam...
Nagyon úgy tűnik délután se tudtok menni sehova, még esni fog, de hátha majd alszanak a fiúk egyet és addig se piszkálják egymást.
verzsike
 
 


Na mi van lányok mindenkit lenyomott ez a kis eső?
Hol vagytok ennyi a munka?
A gyerekek már alszanak hála az égnek. Most végre csend van tudjátok hogy tudok ennek is örülni. Szinte lehetetlen olyan játékot kitalálni ami mind a két gyerket lefoglalja. Áron mindent szétszed így azok szóba sem jöhetnek amivel építeni lehet, mert csak vita van rajta. így bújócskáztunk, meg négykézláb rohangáltunk a lakásba a ladda után és hasonlók, bírkóztunk .
Bevallom jól elfáradtam, így ha leírom amit szeretnék akkor pihizek én is.

Ági
Nagyon sokar jártok a fejemben. Mi a helyzet csomók múlnak? Livike többet szopizik már?
Ha van időd gyere mesélj, hogy haladtok!
Jaj még nem is kérdeztem Vivi továbbra is odavan a kicsiért, segít? Gondolom ő már egészen biztosan tudja tartani az ölében. Nálunk ez volt a fő, hogy mindig meg szerette volna szeretgetni, de ugye Dávid még nem tudta egyedül megtartani Áront.

Mesi
Hogy bírod? Ágika még mindig ébren tart éjjel? Zsolti kicsit megbarátkozott már a tesó jelenlétével.
Tényleg azt még nem is kérdeztem, hogy szopi közben hogy viselkedik hagyja vagy akkor még jobban féltékeny?
Én Dávidot odaültettem magam mellé és a másik kezemmel átöleltem és olvastam neki.Ez nagyon bevállt.

brimo
Hát nem lehet egyszerű bent a lakásban több napig lekötni a gyereket. Nekem egy seőe nap is maga a veszedelem. Bármit játszunk is nem fáradnak el annyira mint a levegőn.
Nincs más segítséged csak anyósod? Az sem megoldható, hogy reggel, vagy estefelé menjenek levegőzni amikor nincs olyan nagy hőség?

Verzsike
Na akkor készül a rakottkrumpli. :D
Nem tudm te hogy vagy vele, de amikor én így megkívántam valamit, mire elkészült már nem is kellett annyira, de megettem, mert végül is azért csináltam.
12 kg az tök jó , de a képen nem látszik az tuti.

Titi
Remélem ma már túl vagy az első itt fáj de fáradt vagyok panaszkodáson. :)

Gyöngyi
Na ez aztán a fejlemény! A végén még a férjed jobban akarja a 3. babát mint te. Bár ezt nem csodállom, nem ő van velük egész nap. Mindenesetre nagyon helyes gondolat tőle. Az én párom nem vágyik több gyerekre de bevallom most nekem sem jut eszembe egy 3. bébi, bőven elég ez a kettő is.
Hú akkor nemsokára csini kis mosolyod lesz, ez már végleges vagy csak ideiglenes korona amit kapsz?
Remélem az idei főzőversenyen is olyan jól fogsz szerepelni mint az elmúlt évben.
:D

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 

 
 

Sziasztok,

nagyon nincs sok időm, csak gyorsan leírom mi a helyzet velünk...
Mindenkinek köszi amit irt, aranyosak vagytok, hogy aggódtok.
Szóval, nagyon el vagyok keseredve, mert nemhogy 30-50-eket enne a drágám, de mostmár annyi tejem sincs. Egy ciciből kb 20g-ot tud enni. Persze ezzel a lendülettel a csomók elmultak. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam rosszul, de ma már nem is annyira nyugis bébi... Gondolom éhes. Folyamatosan cicin lenne, ott egy kicsit be-be alszik.
Délután jön a doktornéni hozzánk, nincs mese, inkább adjon pótlást, minthogy baj legyen! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Sajnos Vivit se tudtam sokáig szopiztatni, azt hittem hogy ez most majd másként lesz...

Na, megyek is, mert nyafizik a királylány.
csné
 
 


Ági

Ha úgy érzed nincs elég tejed akkor tedd annyiszor mellre ahányszor csak kéri, sír, de azért teljen el 1 óra legalább, mert akkor fájni fog a pocija. Nem baj ha szinte óránként rajtad csüng, mert minnél több inger éri a cicidet annál több lesz majd benne, de el kell telnie 3-4 napnak, hogy újra beálljon a megfelelő mennyiség.Ezt a 20 ml a mérleg mutatja, vagy ennyit tudsz lefejni? Ha most csak ennyit szív ki akkor mind a két mellet add oda neki egy szopi során.
Jaj és a legfontosabb, hogy ne idegeskedj mert azzal csak még tovább csökken a tejcsi mennyisége.
Jól teszed inkább legyen otthon tápszer az megnyugtató. nekem is mindig volt és nem kellet hozzá sem nyúlnom, lehet ez megnyugtató volt hogy van mit adni neki ha én mégsem tudnék neki elég tejcsit termelni.
Szóval fel a fejjel még egy hetes sincs Livi ezek a kezdetni nehézségek. Senki nem mondta, hogy könnyű a szoptatás és milyen buktatók vannak benne, csak arról papolnak állandóan, hogy szuper dolog meg mindenkinek megy. Hát bizony néha meg kell szenvedni és küzdeni érte a babának és a mamának is.
Ja és még egy kérdés biztosan jól kapja be a cicit nem lehet, hogy ez a baj? Nem fáj érzékeny szopi közben?
Légy ügyes és türelmes!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok Lányok.
Csak gyorsan írok egy pár sort.

Ági:)
Nekem az volt a baj,hogy nem tudta rendesen bekapni a mellbimbómat mert túl nagy volt és azt ajánlották vegyek mellbimbó védőt azzal szuperul tudott szopizni.
Kicsit idegenkedtem tőle de megoldodott minden! :D

Titi:)
Az én férjem az elején azt hitte cselédett vett feleségül de aztán megneveltem és ma már mindenben segit,mossás, fözés,stb.stb...
Csak kicsit át kellett nevelnem és minden simán megy! :D

Képzeljétek ma levágták a lábamról a gipszet mert kidörzsölte és begyulladt, megint nem tudok menni.
Most kötözésre járok kétnaponta,hogy meggyógyuljon és csak szeptember 7-én megyek röntgenre akkor remélem leveszik.
Most méginkább nem tudom elvinni a játszótérre vagy ide a sarki cukiba,már az is egy kicsi séta volt.
Pedig most nincs is olyan meleg de még mindig nem akarja elvinni sétálni anyósom.
Már 3 napja jobban eszik bár még mindig felébred éjjel és legalább megeszik150ml.
Nem adok neki csak 4-4.5ó enni és nem kap puffit. :D


Juci:)
Azt én sem értem miért kell egy ilyen kicsi lánynak (gyereknek) mobil telefon?
Mi mit fogunk csinálni? És a mi gyerekeink mit fognak kérni ennyi idősen??? :( :( :(

Na most mennem kell felébredt a főnök! :lol: :lol: :lol:
Eljött a játék ideje!

Mindenkinek szép napot kivánok! :D :D

Kép
brimo
 
 


Bufo, Brimo,
de valószínűleg az lehet a baj, hogy nem kapja be jól... Fáj, már az első naptól kezdve a bimbóm, és ki is sebesedett.
Holnap még megpróbálom a bimbóvédőt, hátha sikerül vele elérnem, hogy több tejcsi legyen, de ma a doktornénivel megbeszéltük, hogy kell neki a pótlás... Nem igazán férünk bele a 10%-os súlycsökkenésbe. Ha minden igaz a 3930-ról 3400-al jöttünk haza.
Most kapott 40 milupát és békésen alszik a drágám. Szegénykém ma szinte semmit nem aludt rendesen. Kicsit lelkiismeretfurdalásom van, hogy már most adtam neki, de nem bírom nézni, hogy éhes... és úgy érzem, hogy kudarcot vallottam. Azt hittem, attól mert Vivinél nem sikerült, majd most fog! :( :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Amugy a mérleg mutatja a 20-at. Nem tudok már fejni utána semmit... :(
csné
 
 


Sziasztok!
Van 2 percem, gyorsan írok egy kicsit.

Erzsike:)
El sem hiszem, hogy 12 kg van rajtad! Annyira csinos vagy! bár úgy gondolom, ennek 3/4-e víz, ami a lábadban is van.. :?
A kiságy és az ágynemű meseszép. Ugye a tesód varrta? Nagyon ügyes!

Zsuzsa!
Minden nap eszembe jutsz:) Ahogy közeledik a nyaralásunk ideje, visszacseng amit mondtál: a kajálások borzasztóak voltak a fiúkkal. Én is ettől félek:lol: Mi lesz, ha kis családunk leül az ebédlőasztalhoz..........Tartottunk egy főbróbát valamelyik nap. Elmentünk enni családostól egy kisétterembe 8) Hogy ott mi volt......még jó, hogy a többi vendégtől legtávolabbi asztalt választottam.......és a terítő hogy nézett ki, mire végeztünk. 8)

Később még visszajövök, de most le kell szaladnom a játszótérre,mert az egyik anyuka ide ad egy dvd-t. Marciék farsangját írta át nekem. 7-re beszéltük meg, úgyhogy szaladok....

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Jaj, drága Ági, szegénykém, hogy ilyen problémákat kell, hogy kapjál!
Igaz tanácsot meg ötleteket nem tudok adni, de az biztos, hogy jól tetted, hogy adtál neki tápszert. Inkább azt egyen, mint semmit. Azért pedig ne legyen ám lelkifurdalásod, hogy így alakult. Te aztán nem tehetsz erről, a természet a hibás!!!

Erzsike, tényleg, mintha Bufo pociját látnám! Csodaszép! És a bútoraitok, meg a babaágynemű!!!
Na, mi újság? Lesz rakott krumpli?
A dokid meg már csak 1 hét, és itthon lesz, úgyhogy csak nem lesz már addig semmi gond!
A párom valóban nem tudja a pici nemét! Ez az ő kívánsága! Gondolhatod, a rucijai az ágyneműtartóban... de mi lesz, ha majd ki kell őket mosnom, stb?!

Lányok, én ma nagyon kiakadtam! Ugyanis beadtuk a földhivatalba a papírjainkat, ugyanis még mindig nincs földhivatali bejegyzésünk, és visszautasították, csomó indokkal. Most ügyvéd intézi, és kiderült, hogy még ezt meg azt kell elintézni, újra kell tervezni a rajzokat (vázrajzot, amin feltütetik a házat), aztán újra beadni, én ezt már nem bírom.
Lesz megint vagy 50.000 Ft! Múlt héten vettük meg a csapokat fentre, be is tették, összesen 100.000 volt, pedig a Kludi legolcsóbb csaptelepjeit vettük meg!
A fenébe az anyagiakkal! :(

Bufo, a főnökasszony szabin van, úgyhogy 2 hétig nem találkozunk! Utána természetesen jön a panaszáradat!
A pasikról meg ne is beszéljünk! Sajnos (még egyszer mondom, tisztelet a kivételnek) egy kaptafa... azt gondolják néha, hogy maguktól terem ebéd az asztalra, stb. Én még mindig azt mondom, ritka az olyan pasas, akiről itt olyan gyakran írtok lányok, néha úgy érzem, én vagyok ilyen szerencsétlen.
Nagyon nehéz, mert vitát nem akar az ember!
Szar, hogy ilyenek, gyakran azt kérdem én, nincs felelősségtudatuk?! Meg ez a lustaság a sírba visz, gondolom, akkor Téged is!

Gyöngyi, nincs semmi gond, akkor inkább hagyjuk a mérleget, mert én úgy szeretném, hogy a következő babánál ne kelljen arra is költenem, inkább most venném meg. Inkább maradjon meg nektek, hogyha mégis úgy alakulna...
Sose lehet tudni, hogy jön ki nálatok is a lépés! Ari a párod, ezek szerint ő még szeretne harmadik babát?! Talán egy kisfiúra vágyna? :wink:

Jut eszembe, ma nagyon-nagyon kókadt voltam! A bébi lelkesen motoszkált egész nap, angol alatt is noszogatott, hogy foglalkozzam vele, nem is tudtam a tanárra figyelni! :) Egyszerűen zabálnivaló, imádom a kiscsajt, ahogy odabent jön-megy! :)

Hú, muszáj most mennem, fő a kukoricánk, én meg olyan éhes vagyok!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Csak egy pár szó gyorsan:

Ági!
Nyugi, én a hazahozatal napjától tápszerezem Ágikát, annyira nincsen tejem. A délelőttöket még valahogy kihúzzuk cicivel, de estére szinte nincsen semmi sem. Még mi is jóval a születési súlya alatt vagyunk így is, sőt még most is fogyott. A védőnő ma mondta, hogy emeljem meg a tápszer adagját.

Este!
Nem akarom elkiabálni, de most már 3 napja "beállt" a következő rend:
fél 9-kor megy aludni a drágám, és 2-kor kel fel először. Aztán 4-5-6 körül, ahogy éppen megéhezik. Az egészben csak az a rossz, hogy Zsolti az eddigi 7 óra helyett fél 6-kor kel mostanában. A féltékenységgel próbálkozom megküzdeni, nem mindig sikerül. Állandóan az ölemben akar ő is ülni. A dokinéni szerint az is benne van, hogy túl sokáig voltam a kórházban, és most attól fél, hogy anya megint eltűnik.

Itthon:
Nem jobb a helyzet, sőt rosszabb. Állítólag megpróbál megváltozni, talán igyekszik is Zsoltival többet foglalkozni, de a gyerkőc nem megy oda hozzá. A kislánynak gúnynevet is adott már: gömbfejűnek hívja. Véleménye szerint ő most nagyon sokat segít nekem, bár se az anyakönyvi kivonatot, se a TB kártyát, se a tgyást nem intézte el nekem, hiába volt itthon a baba-napos szabijain, mégis elment maszekolni inkább, mint itthon legyen velünk. Anyukám és a szomszédasszonyom intézte el ezeket a dolgokat is. Megint mondtam neki a válást, erre megkaptam a szitokáradatot a fejemre, hogy nem tudok anyuéktól elszakadni, meg hogy ő nekem csak arra kellett, hogy megcsinálja a 2 gyereket, meg hogy "nagy kegyesen főztem csak neki", azt is egy hétig kellett ennie.

Bocsi, hogy csak szinte magamról írtam, de megpróbálok majd képbe kerülni.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Sziasztok!

Titi!
Remélem csak kezdeti lelkesedés a páromnál a bébi téma, mert én is úgy terveztem, hogy visszamegyek dolgozni. Persze szertne még egy kisfiút, de ha lány sikerülne megint akkor is boldog volna.
Jó, hogy így eldöntötte, de hogy én még mindig nem menstruálok az is tuti.
Szóval nagyon szívesen adom a mérleget, sőt a légzésfigyelőt is, meg még sok mindent, de majd még beszélünk telefonon. Ki tudja mikor sikerülne nekünk megint a bébi, hisz még van tejem addig úgyse jön össze.
Ja, meg ő erőltette a tb-s tanfolyamot is. Szóval vár vissza dolgozni ( ő lesz a főnökem, jó mi :lol: ) .


Verzsike!
Nagyon formás a pocakod, és a bébike szobája is szuper. Mostmár te következel.
Ízlett a rakott krumpli? Most is dagad a lábad? Nem tett jót neki ez a hideg idő

Bufo!
De jó, hogy rendben van minden Áronnal. Persze én azóta se telefonáltam a Heim Pálba a Sára miatt.

Momo!
Huu.... akkor lassan nézheted a bútorokat. A telket elbírom intézni, ha mégis jönnétek Hernádra.

jaj mennem kell, pedig még annyit akartam írni.
Puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Brimo!

Légy üdvözölve köztünk! Már annyiszor akartam neked írni, de mostanában mindig rohanok.Látom nálatok is zajlik az élet.

Nagyon jó csapat vagyunk, gondolom Juci sokat mesélt rólunk.

Na mostmár tényleg megyek altatni

Kép

Kép
oné
 
 


Mesi,
rettentően sajnálom, ami otthon történik veled! Megmondom őszintén nálad nem is csodálom, hogy küzdötök a tejjel. Minden okod megvan a z idegeskedésre, amit köztudott, hogy nem tesz jót...
És mit mondott a védőnő nektek? Mennyi kell legyen az a mennyiség amit ennie kell? Nekem a doktornő azt mondta, hogy kb neki 60-70-et kellene ennie egy evésre.
Most este mértük és evett 1 ciciből 50-et. :) A másik cici már nem kellett neki, inkább aludt helyette rajta. :roll: Kipótoltuk 20 tápszerrel, igy legalább a másik cicimbe is lesz következő evésre talán ennyi!?

Jó éjszakát mindenkinek!
Puszi,
Ági
csné
 
 


sziasztok lányok,

elnézlést hogy ismét itt de áginak én még nem tudtam gratulálni :oops: :oops: :oops:

Ágikám drága,

nagyon nagyon sok boldogságot és örömöt és minden szépet és jót kívánok nektek :D :D :D :D gyorsan visszakerestem a szülésedet és bizony megkönnyeztem én is :oops:
a cici miatt meg kérlek tényleg ne emészd magad,nagyon sokan vagyunk akik nem tudnak szoptatani és önhibánkon kívül :( és a mi gyerekinkből is gyönyörű és egészséges babák lesznek :wink: én mikor b 3 hetes volt adtam fel végképp mikor a két ciciből össz tudtam 10 ml-t lefejni :? :cry: de a bimbóvédőt tényleg érdemes kipróbálni,én is azt tervezem,rosszabb nemigen lehet tőle :roll:

puszillak
gigi
Vendég
 


Ági
A bimbóvédőt ne szárazon rakd a cicidre,mert ha megszívja akkor ahogy belepréseli a kis szilikonos részbe kirepedhet. Nyomj bele egy kis tejcsit, vagy nedvesen rakd fel. Én Dáviddal így jártam és csillagokat láttam a fájdalomtól.

Titi
Hát nem könnyű ez a földhivatalos dolog. Minid gördítenek valami akadályt a dolog elé ez szörnyű.
A csaptelepek pedig sajnos ennyibe kerülnek, de nem érdemes gagyit vanni, mert az hamar tönkremegy.
Nyugi nem te vagy szerencsétlen akinak ilyen pasi jutott az enyém sem különb. Én is azon szoktm filózni hogy hová tettem a szemem akkor amikor ezt nem vettem észer annak idején.

Mesi
Jaj szegénykém meg vagy áldva ezzel a pasival.
Én a helyedben kb ilyen stílusban vissza is válaszolnék. Mit képzel te pedig az ő bejárónője vagy, te mire kellesz neki, csak arra hogy legyen kajája meg tiszta ruhája ha igen akkor keressen bejárónőt, és azt még ágyba sem kell vinnie. Bocs ha kicsit durva voltam, de nem tudtam szó nélkül hagyni. Nagyon sajnálom, hogy így alakult a helyzet nálatok.
Na kupálódik a kiscsaj ha már nem kel fel sokszor ez egész jó alvás ilyen idősen. A kevés tejcsi miatt nem is csodállkozom, csoda lenne ha ilyen idegállapotban sikerülne. Na aggódj e miatt.

Mennem kell felébredt Áron.
Még jövök.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Ági! Még azért ne mondj le teljesen a tejcsiről, emlékszel Koda is kért tápszert és utána meg nem is kellett. Lehet nálad is megoldja a problémát a tudat, hogy szükség esetén van otthon tápszer.

Brimo! Még több mint eg y hónapig nem tudsz menni? Vagy ha begyógyul a seb akkor kapsz járógipszet? A párom annak idején kért műanyagot, igaz fizetni kellett érte de nagyon könnyű volt és még focizni is tudott benne.

Koda! Mikor mentek? Pár nap alatt tuti belejönnek a nem otthon evésbe a gyerkőcök is, Marci már nagyfiú nem lesz semmi gond.
Persze hogy a tesóm varrta az ágyneműnket, szerintem boltban nincs is olyan rácsvédő amilyet én kértem (a fal felőli oldala végig van, a külső meg csak az ágy feléig).

Titi! Szegényke, ez a sok papírmunka meg ügyintézés a ház körül… Gondolom ezzel is neked kell foglalkozni. Mikor építés előtt megtervezik a házat, akkor nem kell elfogadtatni, hogy így jó lesz-e?
Amíg a főnök is szabin van nem tudsz délutánonként hamarabb lelépni? Kiírsz egy nap szabit és minden nep 2 órával előbb hazamégy, azért az sokat jelentene pihenésben.
A mérleget nézd meg a tesz-veszen vagy babás oldalak apróhírdetéseiben, bár mostanában ezeken az oldalakon némelyek igencsak elszálltak az árakkal… Ha kibírod addig, október 28-án lezs a kismama bababőrzéje. Mi ott vettünk vadi újat 10.900 Ft –ért (a boltban ez a márka 14.900), de volt egy csomó használt is ha azt szeretnél

Mesi! Egyszerűen nem értem a férjedet, egy pár napos babát kigúnyol, miközben bizonygatja, hogy meg akar változni… hihetetlen. Remélem meg tudtok valahogy egyezni, hogy mindenkinek jó legyen, mert egy sima válás se kellemes, hát még egy olyan amit csak az egyik fél akar…
Annak azért örüljünk, hogy Ágikának ezek szerint sikerült megszoknia otthon és akkor te is tudsz pihizni egy kicsit éjjel.

Gyöngyi! Most nagyon kíváncsi vagyok, lesz e 3. bébi…
Caak bográcsban lehet főzni a versenyen vagy csak te akarsz abban?

Eszter! Ugye nincs semmi gáz, hogy nem jelentkeztél tegnap?

Tegnap kész lett igen a rakott krumpli, mégf vacsira is azt ettem, sőt maradt egy kicsi ma ebédre is, úgyhogy nem főzök ma semmit.
A lábam bírja negyon ezt az időjárást, így is nagyobb, mint volt, de legalább nem tocsog benne a víz.

Szép napot mindenkinek!
verzsike
 
 


Koda
Látom nektek sem egyszerű akkor az ebédelés étteremben. Hát mi is így voltunk vele. Bízzatok benne, hogy hátha nem lesz olyan szörnyű.
Úgy látszik ez a viselkedés korfüggő. Tudod én csak azt nem értem, hogy az oviba hogy a fenébe képes végig ülni és egyedül ebédelni ott nincs baj ezzel.

Oné
Szerintem a párod egy kisfiúra vágyik és biztosan abban bízik, hogy a 3. az lesz.
Sára külsőlábélét sokat csikizd maszírozd akkor egy reflex miatt mindig helyesen tarták a lábukat. Ezt nekem is kellet csinálni. A másik, hogy guggoltatni kellett. Ültesd az öledbe háttal neked rakd a talpát a talajra és fogd át mind a két bokáját úgy hogy stabilan bebillenés nélkül álljon, a mellkasoddal támaszd meg a hátát. Ha ez megvan engedd el a bokáját és fogd át az alsó lábszárát és térdét és hintáztasd guggolásban előre hátra kicsit.

Dávid ma délelőtt elment az apjával dolgozni. Nagyon élvezi ezt ebédre jönnek haza.
Áron amikor felébredt kereste a tesóját bejárta a lakást de rájött hogy nincs itthon látni kellet volna akis arcát. Jó hamar feltalálta magát most szinte csak azokat a játékokat vesz el amit máskor nem tud, mert ugye van aki nem hagyja.

Léptem mert ebédet kell főznöm, és ha így haladok akkor nem fog sikerülni.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok.
Csak egy percre jöttem lányok! :?
Képzeljétek anyósom elvitte magával vásárolni Csengét de arra még nem tudtam rá venni ,hogy elvigye mondjuk délután a játszóra!
Éjjel még mindig nagyon rosszul alszik és oda szoktatta a nagy ágyba maga mellé,ugyhogy minden éjjel cirkusz van mert ki kell venni!
Verzsike :D
A gipszem könnyitett járógipsz csak mütötték régen a lábfejemet és ott dörzsölte ki a gipsz!
Még egy hónap és akkor talán leveszik de ez nem biztos!
Remélem hamarosan rendbe jön mert akkor én el tudom vinni a játszóra!
Lehet akkor jobban aludna!
De már azon is gondolkodtam hivok egy béby sziszterszt! :lol:

Na most megyek mert amig elvannak megcsinálok egy pár dolgot este vendégeink lesznek! :? :?

Remélem ma még tudok jönni hozzátok! :)

Ja és kicsit jobban eszik Csenge,hogy lefoglalom mindenféle dologgal közben! :lol: :lol:

Mindenkinek szép napot kívánunk!

Kép
brimo
 
 


sziasztok!csak gyors bejelentkezek nehogy azt higyétek megint eltüntem!minden rendbe van csak hát még nem sikerült felmondanom mert csaj még nem fizetett ki!barátnömék kitalálták mondjam azt találtam másik melot és kellene a pénzem de hát akkor csak 100eurot ad mert ö 200at csak jopofibol akar adni!igy inkább megvárom!nagyon nehéz volt megállni hogy ne mondjam meg neki tegnap!csajok olyan jo hogy ti megértitek az irásaimbol is hogy mit érzek itthon nem nagyon tudom ugy elmagyarázni hogy értsék az érzéseim de ti csucs szuperek vagytok!
most nem irok senkinek egyenként mert nem is nagyon tudok mit hozzászolni de két embernek muszály!

eszter 12.hét én ugy örülök neki kezdek megnyugodni!remélem te is:)

verzsike köszi a pocifotot:)jo nagy pocid van már de hogy hol van az a 12kg fogalmam sincs!

na rohanok puszi mindenkinek

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok!
Na, elküldtem a fiúkat itthonról.Apa elvitte magával Bazsót dolgozni.Még szerencse, hogy el tudja vinni.
Legalább sikerült kitakarítanom, és még nem jönnek haza kicsit ideülök.
Kösz mindenkinek a szíves fogadtatást!
Virág!
Tetszik a stílusod, mindig jót derülök rajtad!
Momo!
Igen, gondolkodunk a tesón.Én úgy vagyok vele, hogy akár jöhet is.A párom is azt mondogatja, hogy jövőre már figyelembe kell venni a nyaralásnál a szálláshelyet, mert már akkor terhes leszek :D
Szóval készül ő is.
Igyekszek dolgozni is, ha van időm akkor festek.Folyamatosan van megrendelésem is, már 2 kiállításra is hívtak, de sajna nem tudok elmenni, mert annyi időm még nincs, hogy sokat tudjak festeni.Örülök, ha a megrendeléseket tudom teljesíteni.
Amit Bazsó tud:kapaszkodva lépeget, és most kezdi próbálgatni a kapaszkodás nélküli álldogálást, nagyon ügyes.Aranyosan kommunikál velünk a kis nyelvén, és ha mondunk neki valamit, akkor azt megcsinálja.Szereti magát produkálni.Táncol a zenére, a kanapéra fel tud mászni, ha azt mondom:kérem, akkor odaadja, ha mondom, hogy tessék, akkor elveszi.Tapsol, pápázik, és természetesen rázza a fejét, ha nem oké valami.
Szóval a korának megfelelően mindent tud.Elkezdett nyúlni, 1 hónapja még 10 kg volt, most már csak 9,5, gondolom a sok mászkálás...
Na elolvaslak benneteket, míg nem jönnek haza, utána húzok dokihoz.Azt hiszem a pajzsmirigyem meg van nagyobbodva, olyan mintha gombóc lenne a torkomban.Volt már ilyen valakinek?

rimar
rimar
 
 


Halihó lányok! MI EZ A NAGY PANGÁS??????????????????
verzsike
 
 


Sziasztok!

Erzsike!
Ha nagyon unatkozol otthon, hozzánk bármikor átjöhetsz! Holnapután meg már azt tervezem, hogy kimegyek sétálni a babakocsival! Ha gondolod, találkozhatunk valamikor.

Képek:
Kép

Kép

Kép


Bocsi, csak ennyire volt időm.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Hú, lányok, én már majd' megőrültem, hogy nem tudtam jönni napközben hozzátok!

Reggel ugyanis elhúztam terheléses cukorra, és egész délelőtt ott lebzseltem a Sotén. Vettem egy újságot, és leültem a kertjébe, olvasgattam, sétálgattam. :) Tök jó volt, így csak délben mentem be dolgozni!
Hát, tudjátok, ez az egyik dolog, amiért néha utálom a Klinikát, hisz reggel 8-ra kellett volna mennem, ehelyett csak 3/4 9-kor csöppentem be, mindezt úgy, hogy 8 előtt 10 perccel már ott voltam az épületnél, csak épp parkolót nem találtam! Majd' 1 órát kellett köröznöm, mire helyet találtam. Aztán persze sűrű elnézéskérés közepette megcsinálták a vérvételt, ami így jól elhúzódott.

Velünk semmi különös amúgy, ma megint keményedett a pocim este, ismét jól megijedtem. Tervezem, hogyha így folytatja, felhívom a dokimat. Igaz, kicsit felelőtlen voltam, de tegnap este és ma reggel kimaradt a MagneB6. Reggel ugye nem ehettem, ihattam, így itthon nem vettem be, este meg olyan hamar kidőltem, totál kivoltam a fáradtságtól.

Képzeljétek, vettünk egy csúcsszuper kávéfőzőt a céghez tegnap, 140.000 Ft volt! Szemes kávéból dolgozik, nagyon szuper tejhabot csinál, úgyhogy én is kipróbáltam ma! Eszméletlen finom kávét készít!!! :)

Rimar, nahát! Ezek szerint már készültök a kistesóra?! De jó, jól teszitek!!! És hogy állsz a menzesszel, megjött már azóta? Végülis már lassan 1 éves lesz Balázska, ilyenkor már aztán szabad az út!

Gyöngyikém, gondolom, hogy járhat most az agyad, legyen-e harmadik baba, vagy ne?! Az én véleményem, hogyha visszamész dolgozni, már biztosan nehezebben fogod magad rávenni, hogy ismét elmenj szülési szabira, főleg, ha nagyon belendülsz majd az új munkakörödbe. Talán érdemes volna most elgondolkodni rajta, és most belevágni.
Ma láttam a kórházban egy anyukám, a harmadik babáját várta, két kislánnyal volt, az egyik 3, a másik 1,5 éves volt! Majd' elhűltem. És mondta, hogy még mindig szoptatja a kisebbiket! Szóval, ez azt jelenti, hogy szopi mellett is simán teherbe lehet esni, persze, ehhez gondolom, nem árt a mensi jó kis peteéréssel. De én amondó vagyok, hogyha tényleg szeretnétek, ne várjatok túl sokáig.
És hogyha úgy gondolod, inkább maradjanak a dolgok nálatok, nehogy megbánd, hogy ideadod. Ha pedig mégis hozhatom őket, én nagyon boldogan fogadom, majd megbeszéljük, mit mennyiért, és elugrom értük. Szeptembertől már kényelmesebben fogok mozdulni, ha itthon leszek, akár napközben is! (Persze, ha tudok autót szerezni!)

Eszter, eszter! Ejnye-bejnye! Úgy eltűntél! Merre jársz?! Vagy csak nekem tűnik fel, hogy ritkábban jösz?!
Mikor mész UH-ra?! Annyira sokat gondolok Rád, hisz tényleg itt a várva várt 12 hét!!! De szuper!!!

Erzsike, de irigykedem a rakott krumpli miatt! Én egy jó székenykáposztát csinálnék, képzeljétek, kaptam egy kuktát anyósomtól, ő baromi finoman főz, jó fűszeresen... gondoltam, ha jönnek haza a nyaralásból, főzök nekik valamit, hogy legyen meleg ételük pénteken vacsira. Majd meglátom, mennyire lesz energiám.
Milyen fura, már a 37. hetet kezded?! Hogy állsz a kórházi csomaggal?! És jóslófájások?! Szoktat lenni?

Mesikém, drága! Istenem, néha megkérdőjelezem a sors kegyességét... miért veri az embert, hogyha nem érdemli az meg?! Ha nem volnék hívő, azt mondanám, nincs Isten, így csak folyton azon tudok kételkedni, talán bennünk van mégis a hiba, talán előző életünkben érdemeltük ki ezt a sok kegyetlenséget? És most kapjuk meg az érte járó "jutalmat"?
De én hiszem Mesikém, hogy egyszer mindenki megkapja a maga jutalmát, kárpótlását, hidd el, egyszer még nagyon boldog leszel, mert nagyon Rád fér, és megérdemled. A poklok poklát járhatod meg most. Én csak azt tartom most nagyon szerencsés helyzetnek, hogy a szüleid közel vannak hozzád, a nagyid is a támaszod, még ha gyakran nem is tudnak nálad lenni, és nem tudnak a tetteikkel segíteni, tudod, hogy számíthatsz rájuk, és ez azért megnyugtató. Muszáj ebbe kapaszkodni, és abba, hogy van két csodaszép egészséges gyermeked, akik imádnak Téged, és akiknek szuper édesanyjuk vagy és leszel, még ilyen teher mellett is. Őket tartsd szem előtt, az ő érdekeiket, és tedd meg azokat a lépéseket, amelyeket úgy gondolsz, hogy meg kell tenned. Bárhogy is döntesz, biztos vagyok benne, hogy számukra úgy lesz a legjobb. A párod itt most rohadtuk másodlagos! A fene vigye el, de haragszom rá!

Timikém, akkor ha megfelel, hétfőn mennék hozzátok, úgy 11 magasságában, 14.00-re mennék kozmetikushoz, előtte meg még volna egy kis dolgom, nagyon bízom benne, hogy jó így Neked, de hogyha csak hamarabb, akkor megoldom valahogy!
Úgy várom már, hogy lássan megint azt a szépséges kisherceget! Most már lehet nagyokat gyöntölni a kislegényt!!! :)

Bufo, de édes lehet a kicsi Áron, ahogy keresi a bátyját. Gondolom, nagyon kötődnek már most egymáshoz.
Nincsenek új képek a kis szőke legénykéről? Olyan szívesen nézegetném!
A jelek szerint már főzöl, nem hordatjátok tovább a kajcsit? Győzöd így Zsuzsikám?
Szóval hamarosan visszamész dolgozni? Hú, gondolom, jó nehéz lesz visszarázódni ennyi év után a régi kerékvágásba. Biztos nem lesz egyszerű összehangolni, Dávidot oviba hordani, Áronkát meg bölcsibe, bár talán a suli ilyen szempontból jobb, hamarabb végzel, én nem is tudom, hogy lehet azt megoldani, hogy az ember 7 körül letegye a gyerkőcöt, aztán 17.00 után menjen érte. Iszonyatos lehet szegény gyereknek. Mi ugye 8.30-17.00-ig dolgozunk, nem is tudom, hogy fogjuk megoldani. Talán addigra valamelyik szülő nyugdíjba megy, és tudnak majd segíteni az oviba/ból hordani őket. Ilyenkor nagyon sajnálom ám, hogy apukám olyan baromi messze lakik, néha olyan nagy segítség lehetne.

A földhivatallal kapcsolatosan... most Danit uszítottam rá, mivel az ügyvéd az ő régi évfolyamtársa az egyetemről (a srác elvégezte a jogot, ilyenkor olyan dühös vagyok, hogy Dani meg nem), úgyhogy mondtam neki, hogy intézze ő el. Igazából nem stresszelem magam, de őszintén, jó volna letudni, már csak az OTP miatt is, hogy eltöröljék ugye az 1. gyermekre járól szocpol részt, de ahhoz meg kell a földhivatali bejegyzés.
Tudjátok, annyiszor megfordul a fejemben (tudom, bolond vagyok!), hogy már most a 26. héten járunk, és ha már most péntektől megszületne a bébike, akkor a szocpol 2. része is kielégítődik. Szar, hogy az embernek ilyenre is gondolnia kell, nem tehetek róla, folyton ilyen baromságok fordulnak meg a fejemben. Mert ha most valami baj történne megint, nem tudom, lányok, hogy egyhamar bevállalnám-e a következő babát.
De persze tudat alatt most tudom, és bízom benne, hogy minden rendben lesz, de előttetek már nincs titkom, ha eszembe jut, hát Ti is tudjatok róla!

Na megyek, még meg akarom sütni Juci kavart sütijét, a drágaságom reggelire csak sütit eszik, és elfogyott a banános. Remélem, gyorsan meg leszek vele!

Mindenkinek szép estét!

KépKép
titi_27
 
 


sziasztok!hát ma tényleg nagy pangás volt!

mesi jajj de ari olyan kis morcos arcot vág mint egy kis mano!és igazad van tényleg hasonlit zsotyára

titi ha székelykáposztát csinálsz már a multkor is akartam pont ezt ajánlani isteni finom krumpli knédlivel!én igy imádom a legjobban

eszter tényleg jol eltüntél merre vagy?

verzsike nem sok mindent irtál!mi ujság veled?milyen napod volt?

puszi mindenkinek joéjt

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Rimar
Én nem tapasztaltam magamon ilyen jeleket. Remélhetőleg nincs semmi baj.
ilyen kis korkülönbséget terveztetek a gyerekek között?
Tényleg szopi van még, ciklusod visszaállt?

Mesi
Ja de édes ez a lány, nekem most nagyon hasonlít Zsoltira, főleg a kis szája.
Hogy vagy a sebed fáj húzódik, vagy elviselhető?
Nem is tudom hogy bírod lelkileg ezt az egész mindent. Sokszor eszembe jut végre mire minden adott a boldogsághoz férj, lakás, gyerekek akkor borul minden és minden van csak meleg családi légkör nincs. Nem értem miért van ez hiszem minden megvan amire az ember csak vágyhat és akkor bolondulnak meg ezek a pasik. Úgy szeretnék segíteni neked de tudom, hogy ezt nektek kell elrendezni, de ha bármilyen más módon lehet akkor szólj!

Titi
Nagyon helyes bízd csak rá Danira ezeket a ház körüli intézős dolgokat. Te csinálsz otthon mindent ez legyen az ő feladata.
Az meg természetes, hogy eszedbe jutnak ilyen gondolatok, hogy mi lenne ha már most meszületne, de biztos vagyok benne, hogy ez most nem fog megtörténni, akkor fog kibújni a pocaklakó amikor eljön az ideje.
Nem mondod, hogy még ilyenkor állsz neki sütit sütni. Mire végzel mosogatás sütés már tök késő lesz.Így nem csoda, hogy ki vagy purcanva, én biztosan nem fognék neki ilyenkor. Remélem Dani értékeli ezt.
A munkába állástól én is tartok ám rendesen, ezért félállásba megyek vissza az első évben.Fogalmam sincs hogy fogjuk megoldani de másnak is sikerül így bízom benne nekem is fog. Ha pedig nem akkor van a szomszédban egy nyugdíjas hölgy akivel jóban vagyunk és felajánlotta, hogy segít ha kell. Hát szerintem igénybe fogjuk venni néha úgy érzem.
Képet meg holnap teszek fel , mert még ki kell keresni és kicsinyíteni.

Mindenkinek jó éjszakát!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Mesi! Nagyon jók aképek Ágikáról, a szeme annyira hasonlít a tiédre. Tök jó lenne, ha tudnánk találkozni, csütörtökön jön a védőnő hozzánk, fogalmam sincs mikor,de pénteken sétálhatunk egyet.

Titi! Szörnyű ez a parkolás reggel mindenhol, gondolom azért megfelelőképpen fel is idegesítetted magad, mire odaértél…
Használd ki a kávéfőzőt, amíg dolgozol, tuti segít a fáradékonyságodon.
Nagyon rendes kis menye vagy te anyósodéknak…Főzöl nekik vacsit. Abszolút nem azt érdemelnéd, ahogy bnnak veled.
A kórházi csomagot még össze kell pakolnom, de valahogy mindig elmarad, de jó is hogy figyelmeztettél, átmegyek ma a patikába. Jóslófájások még sehol, bár azt se tudom milyen az, de egyenlőre nem érzek semmit, csak már sétán kívül minden mozgás rosszul esik.
Egyre inkább lassulok, már abszolút nem olyan hosszú egy nap, teszek veszek, elmegyek vmit intézni és már itt is az este.
Minden reggelire készítesz sütit a párodnak? Ez nem semmi… Igaz én is felkelek akármilyen hajnalban szendvicset készíteni neki, de azért állandóan sütit sütni az jó kis meló.

Virág! Csak azért nem írtam sokat, mert nem történt semmi különös. Este vendégségben voltunk, oda csináltam egy kis őszibarackos tiramisut és ezzel úgy elfolyt a napom…
Tudod már mikor tudsz felmondani?

Zsuzsa! A nyugdíjas néni tutira nagy kincs lesz, ha dolgozni mégy… De az teljesen jó, hogy visszaengednek fél állásban. Nálunk vagy 8 óra vagy semmi…


Puszi mindenkinek
verzsike
 
 


Verzsike
Sajnos ez a lessulás a vége felé egyre inkább jelen lesz. Borzasztó , hogy amit máskor pikk pakk megold az ember most kétszer annyi időbe telik. Én mindenhol felakadtam a pocakommal minden kiesett a kezemből persz csak hogy azért is hajlongni kelljen.
Már nincs sok hátra de sajnos ez a legnehezebb időszak.
A táskát ha nem is pakolod be, de legyen meg hozzá minden nehogy meglepetés érjen.
Na akkor holnap végre tiszteletét teszi a védőnő, ha minden jól megy.
Kíváncsi vagyok mit mond majd. Hozzánk nem jött ki egyik gyerek születése előtt sem.

Eszter
Te aztán jól eltüntél?
Remélem csak sok a meló és kidőlsz estére más baj nincs.
Ha van időd egy pici adj életjelet magatokról!

Virág
Mikor szokott fizetni a csaj, hó végén, vagy elején? Lassan már esedékes nem?
Kíváncsi vagyok mit szól ha bejelented itt a vége viszlát.Mindenképpen írd meg.

Ma végre megint jó idő van, de jól elnéztem és hosszú nadrágés pulcsiba beöltözve mentünk. Nem győztem lekapkodni a ruhákat magunkról.
Titi kedvéért teszek fel képet.
Így aludt be valamelyik nap vacsi után: Kép
Kardozás együtt: Kép
Fürdés: Kép

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Köszi,hogy hívtatok,nagyon jól esett. :D Voltunk a dokinál és minden a legnagyobb rendben van.Napra pontosak a méretei(mármint a korai pé szerint,nem mensi alapján.Tökéletes minden és a lepény is a helyére mászott.Szinte hihetetlen. :D Sajnos nagyon sokat dolgozom és utána is mindíg inzézek valamit,azért nem jövök,pedig iszonyúan hiányzik.Sajna az emésztésen padlón van,így a hízás is álom marad.Pénteken megyek dokihoz.Minden átszalad rajtam és valahol gyorsan távozik. :oops: Nagyon megvisel ez is,de a legfontosabb,hogy mindezek ellenére a babám jól érzi magát.Ne hari,hogy csak magamról írtam. :oops:

Puszi és nagyon szeretlek titeket. :wink:

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok lányok.

Mesi:)
De édes a kis Ágika!Olyan aranyosan néz!
Már én is szeretnék egy második kisbabát! :D :D

Titi:)
Nekem az épitető és az űgyvéd csinálta a főlhivatali papírokat!
De egyszer be kellett mennem nekem is kb 7hónapos terhes voltam és képzeld kb fél óra alatt végeztem mert előre engedtek!Pedig rengetegen voltak! :? :?

Zsuzsa:)
Amit ajánlottál a multkor,hogy adjak a kezébe valami elterelő játékot vagy valamit az bevált!
A kiskanalat szoktam oda adni neki és igy megeszik egy kissebb mennyiségű kaját!
Már kicsit jobban eszik,lehet nincs olyan meleg! :lol: :lol:

Lányok szerintetek ha a játszótérre elviszem a gyereket és csak nézelődik és nem veszem ki az jó?
Anyósom azt mondja ugysem fárad el mert nem tud még járkálni,mozogni és akkor meg mindegy,hogy elviszem e vagy sem!
És sehogy sem tudom rávenni,hogy elvigye!Már arra készülök,hogy elviszem én. :twisted: :twisted:
Csak hát még mindig nem tudok sokat menni majd talán egy hét múlva! :? :?

Na mindegy.Csak lesz valahogy!Most mennem kell!

Mindenkinek jó éjszakát!

Kép
brimo
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk, mert indulunk anyukámkhoz, de este már jövök.
Kész lettek a fogaim!!!!!
Most még nagyon szokatlan, és kicsit kellemetlen is, de remélem hamar megszokom.
Szóval velünk minden rendben. Látom mindenki nagyon elfoglalt, mert keveset írtatok.
Nagyon jók a képek.
Mesi!

Annyira édes Ágika. Látom már a fülbevaló is megvan.

Bufo!

Hát Az Áron zabálnivaló, ahogy alszik az etetőszékben, de a kardozás is szupi. Tényleg jól elvannak egymással. Már nalunk is megy az együtt játszás. (Több kevesebb sikerrel)

Na rohanok, de jövök még!
Puszi :Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Erzsike!
Ma meglátom, hogyan sikerül délután a babakocsizás, és akkor utána tudunk egyeztetni a holnapi séta ügyében.

Zsuzsa!
A sebem még kicsit fáj, gyakran húzódik, de nincsen időm foglalkozni vele. Még kajálni sincsen nagyon időm, így most már ott tartok, ahonnan a terhességet kezdtem (mármint kg-ban).

Mennem kell, hátha jön ma végre a dokinéni.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan bekukkantottam mielőtt indulunk a játszóra.

brimo
Én szerintem ha a játszóra mentek akkor büntetés a gyereknek bent ülni a babakocsiban. Adj rá olyan ruhát amit nem sajnálsz és tedd be a homokozóba meglátod nagyon fogja élvezni és jól el is fárad. Hagyd hogy oda másszon azt csináljon amit akar és tetszik neki. Én mind a két fiút egyből vittem ahogy ülni és mászni tudtak. Persze csak olyan játszóra ami körbe van kerítve, hogy tuti ne legyen kutyakaki a homokban.

Mesi
Hát az jó ha a kilóid szépen tartják magukat, de vigyázz arra, hogy egyél mert neked is kell az energia a két gyerek ellátásához. Inkább hagyd a fenébe a rendet és a háztartást, de ne éhezz, mert minden más fontosabb.
A sebbel és is így voltam nem értem rá arra, hogy azzal foglalkozzam így utólag az rémlik csak, hogy sokkal hamarabb gyógyultam pedig nem biztos.
Remélem az éjszakáittok továbbra is jól alakulnak.

Oné
Szupi, hogy van fogad. Gondolom most már a közérzeted is jobb és mert emberek közé menni. Gyorsan meg fogod szokni meglátod.
Hát tudod az együtt játszás nem mindig zökkenőmentes mert általában valamelyik sírásával ér véget de alakul. :) Egyre hosszabb időt vannak el együtt amélkül, hogy baj lenne.

Mindenkinek szép napot !

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok lányok!

Tegnap végül csak nem sikerült jönnöm. Idebent sajna sok a munka, most kezdem el átadni a munkám egyik részét az egyik kollegámnak, otthon pedig ahogy szerettem volna este főztem egy jó nagyot. Végül nem csináltam székelykáposztát, mivel Dani nem eszik, én meg holnaptól úgysem vagyok itthon…
Húslevest főztem töltelékkel, meg tejfölös húst, de csak tésztával, mert a nokedlire már sajnos nem volt energiám.
Remélem, örülni fognak neki anyósomék. Estére persze, olyan voltam, mint akit fejbe vágtak, a hasam is el kezdett keményedni, úgyhogy kész voltam. De így legalább nem kell aggódnom, hogy elutazom holnap, és Dani itthon marad kaja nélkül.

Juci kevert sütije lányok nagyon fincsi lett, csak nem raktam alá sütőpapírt, és sajnos leragadt! Szóval számomra tanulság, hogy legközelebb mindegy milyen sütit csinálok és milyen szuper tepsiben, teszek alá sütőpapírt.

Mesikém, ez a lány, tényleg tiszta Zsoltika! Annyira hasonlít Rád!!! A valóságban is ilyen komor nézése van? Olyan szigorúan néz a képeken!
És valóban mennyire csalókák a fényképek! Olyan nagylánynak tűnik, a valóságban viszont gondolom, még mindig picike.

Bufo, köszike a képeket! Hát, majd’ szétröhögtem magam a bealvós képen. Annyira édes a kislegény!!! Zabálnivaló! Hogy a csudába tud így bealudni evés közben?!
Hú, az nagyon szupi, hogy vissza tudsz menni fél állásban dolgozni, nálunk ilyet sajnos nem engednek.
Meg aztán az is nagyon jó, hogy van egy ilyen kedves néni, aki alkalomadtán segítene.
Már akartam is kérdezni, hogy a párod szülei merre laknak? Mikor kerültél Te Pestre? Gondolom, Te is a munka miatt jöttél fel?
Jó játszózást Nektek! Most marha jó az idő!

Eszter, de jó, hogy legalább ennyire bejelentkeztél! Így legalább mindenki megnyugszik, hogy jól vagy/tok. Nagyon örülök neki, hogy minden rendben van! Szuper, és már túl vagy a 12. héten. Az utrot szépen csökkented, ugye? Beszéltél erről a dokival? Hogy állsz most a gyogyóval?

Gyöngyi, de szuper, hogy kész lettek a fogaid! Biztos nehéz lesz megszokni az elején, de gondolom, eltelik 1-2 hét, és olyan lesz, mintha a sajátjaid volnának!

Erzsike, de irigykedem a 36 hét miatt! Úgy szeretnék már én is itt járni!

Lányok, képzeljétek, találtam a neten egy lányt, aki varr ágyneműt, és már készen is van a kicsi bébink ágyneműje. Majd teszek fel otthonról képet róla. Annyira szépséges! Dani holnap megy el érte, persze megkértem, hogy jól csomizza be, nehogy meglássa a színét. És úgy néz ki, hogy a leendő bölcsőbe is fog tudni varrni ágyneműt. Annyira boldog vagyok, szépen lassan haladunk.
Ebben a hónapban is szeretnék még egy-két dolgot megvenni neki. Jó volna, hogyha októberre, a végére már csak a kiságy maradna meg a kiskád, szóval a nagyobb dolgok. Az apróságokat most folyamatosan beszerzem. Már van néhány ruhácskánk, textilpelusunk, szeptemberben szeretném a hordozót megvenni, persze, majd meglátjuk, lehet, hogy inkább elrakom a pénzt ha tudom, és megvesszük egyszerre októberben.
Na, megyek reggelizni, már nagyon-nagyon éhes vagyok!

Szép napot mindenkinek!!!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!
Mostantól újra leszek.:)
Hogy vagytok?
Majd utánna olvasok az elmúlt időnek, de most nincs lelkierőm.

Ma reggel meghallt párom nagymamája, de nagyon szerettem őt, mintha a sajátom lett volna. Nagyon rossz most, de arra gondolok, hogy jobb volt neki, így és mostantól fenntről vigyáz ránk.
Egész nap az ő szavai járnak a fejemben. Megéreztem, hogy mi fog történni és mégse látogattam meg, vártam a 7végére, de sajnos már nem mehetek el hozzá és nem foghatom a kezét, nem fog hozzám szólni, rám mosolyogni...

puszi.

U.I.:jól vagyunk és 2 hét múlva a kert teljesen kész lesz.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!
Bocsi, de cskl most tudok jönni.

Titi!
Mikorra is vagy kiírva?
Ezek szerint semmi olyat nem vásárolsz a bébinek, ami a nemére utal?
Vagy eldugod?

Oné!
Fogászat:nekem is volt fogcsiszolásban részem, 4 fogat csiszolt le, nem volt egy lányálom.Az ára is horribilis, de ha kell akkor kell.Ráadásul, mi csináltunk fotókat, amikor fogatlan voltam.Mit mondjak, nem mutogatom mindenkinek, de mi azért mi jót derültünk rajta :D A felő 4 metszőt csiszolta le.

Bufo!
Igen, a párom itthon dolgozik ezért a gép sokszor foglalt, mert a jegyzőkönyveket azon írja.Amikor "terepen" van akkor tudok leülni, mint most :)

Oné!
Szerintem tök jó, hogy a 3. gyereken gondolkodik a párod!A 2. gyereket nálunk is a férjem vetette fel először.

Verzsike!
Tuti a pocid! :D

Juci!
Igen, tényleg nem ülök annyit a gép elé, az előbb említett okok miatt.Miket festek?Hát örülök, ha a megrendeléseket tudom teljesíteni a gyerkőc mellett.Ezek többsége portré, illetve tájkép.Jelenleg egy lovat festek, de már vagy 2 hónapja, mert csak néha jutok hozzá. Kép egy tájkép a legutóbbi munkám Kép és egy árvácskák
A lányokkal kapcsolatban megértelek, nem lehet nehéz.De tudod épp abban a korban vannak...

rimar
rimar
 
 


Bazsókámról is teszek fel egy pár képet: Kép a meleget csak itt tudtuk elviselni Kép bográcsozunk Kép Koda nacijában

Ja egyébként 4 fogunk van.Az alsó kettő középen és felül a két szemfog.Még véletlenül sem sorban jönnek ki.Azt hiszem mostanában fog kibújni a felső 2 metszője.
Ma voltunk doktornéninél, mert nyűgösek voltunk, kiderült, hogy be van gyulladva mind a két füle.Szegénykém.

rimar
rimar
 
 


Titi
Nagyon reddes vagy, hogy így gondoskodsz a párod szüleiről Csak csendben kérdezem meg mikor fognak őki is így gondolni rád?
Ezek szerint Dani most sem megy veled haza. Ő egyáltalán nem kísér el soha, mindig egyedül mégy? Tudom, hogy miért de 2 havonta sem vesz erőt magán a te kedvedért?
bevallom én sem tudom mit fog szólni a főnököm ehhez a félállásban visszamenéshez, de volt már rá példa a munkahelyemen ezért bízom benne nagyon. Januárban kell bemennem hogy tervezem a visszamenetelt milyen feltételekkel. Addig csak én szövögetem az álmaimat, ami lehet hogy nem is így fog megvalósulni.
A férjem szülei kocsival kb 15 percre laknak tőlünk, de szerintem számításba sem jönnek, mert ugye dolgoznak. Meg hát eddig részükről szóba sem jött ez a vigyázok majd rájuk egy kicsit vagy elmegyek értük az oviba dolog. Egyébként 98-ban jöttem ide.

Sziszike
Sajnálom a nagyit és részvétem. Az ilyen esetekben mindig azzal vádolja magát az ember, hogy miért is nem ment el néhány nappal hamarabb látogatóba.

Rimar
Gyógyulást Bazsinak. A fül nagyon tud ám fájni és jó nyűgös tőle a gyerek, meg persze lázas.
A fogak nem mindig könyv szerint jönnek. Nekem mind a két fiúnak felül bújt kis az első 2 fog.
Jó az a nyagy pancsoló medence tetszik, én is elfürdenék benne, biztosan ti is élvezitek.
Csodás képeket készítettél, nagyon tetszenek.

Anyósomnak holnap van a 60. születésnapja és mint minden évben az előtte lévő néhány napban egy kicsit zsémbes, hát ez most sincs másképp. A párom minden nap úgy jön haza, hogy már megint összekaptak. A legjobb az egészben, hogy azt sem tudom mit adunk neki ajándékba, mert a család többi része azt mondta hogy majd elintézik, különben is két gyerekkel és úgy se tudok semmit csinálni. Úgyhogy én is kíváncsi vagyok mi lesz.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa! Nagyon ari az alvós kép, biztosan finom volt a vacsi…

Eszter! Örülök, hogy minden ok a babával, ugye kezdesz végre megnyugodni? De azért próbálj egy kicsit visszavenni a tempóból.

Brimo! Szerintem nyugodtan vidd le a játszóra, Csengét, a homokozóban biztosan elbóklászik, ha meg ki kell szedni, biztosan segít egy másik anyuka, hogy neked ne kelljen bemenni a homokba.

Gyöngyi! De jó, hogy kész a fogad, így már tudsz mosolyogni, mikor megnyered a főzőversenyt… Van már végleges recept?

Mesi! Várom hogy sikerült a séta…

Titi! Nagyon kis szorgos voltál tegnap.
Biztos kibírja Dani, hogy ne lesse ki az ágyneműt?????? Ugye teszel fel nekünk képet.
Vigyázz magadra a hétvégén.

Tegnap megint rám jött a hisztis hangulat, semmi nem volt jó, a párom is fáradt volt így mindenen csak vitáztunk. Persze sírás lett a vége, ő meg ilyenkor kiakad és rám se néz, mert nem bírja a sírást. Mindeközben eleredt az orrom vére, amit én a bőgéstől nem vettem észre, ő meg mert rám se néz… Miután feltakarítottam, meg kisúroltam a pólómat úgy döntöttem, egyhamar nem fogok bőgni…
De sajna a rossz hangulat ma is megmaradt, megint rámtört a mit kezdjek magammal érzés.

Most még kitartóan várom a védőnőt. MA délre jelentkezett be, még nem ért ide. Múlt héten legalább telefonált, hogy nem jön, most már lehet azt se. Vagy úgy gondolja egyszer csak ideér, várjak türelemmel…
Főztem ma életemben először zöldborsófőzeléket. Tök fini lett, pedig eddig azért nem próbáltam mert egyszer a zöldbab rettenetes lett, azóta mindig anyukámmal csináltattam a főzelékeket. De most a párom kifejezetten ezt kért, muszáj voltam. De legalább már neki merek fogni legközelebb is.



Puszi mindenkinek
verzsike
 
 


Hú lányok, hogy nekem milyen hazudós védőnő jutott...
Felhívtam a rendelői számon, hogy várjak-e még rá, ott mondták h ma egész anp körzetben van.
Felhívtam a mobilján és ő meg azt mondta, a rendelőben van, elhúzódott a doktornő rendelése azért nem jöt...

De azóta már volt is, de hogy minek azt nem tudom, még a babaszobát se nézte meg.

Puszi
verzsike
 
 


Verzsike
Ez aztán a minta védőnő. Remélhetőleg nem sokszor lesz rá szükséged.
Az enyémre legalább nem lehet miért haragudni, mert sok vizet nem zavart és ha találkoztunk akkor normálisnak tünt.
Ez a hangulatingadozás borzasztó nekem is volt világvége hangulatom. Az orrvérzés meg valószínüleg bármilyen erőlködéstől is előjöhet, mert a nyálkahártya érzékenyebb ilyenkor. Mondjuk sokkal gyakoribb a fogmosás közben az ínyvérzés.
Ezek szerint akkor még nem állt helyre a béke , vagy sikerült kibékülnötök?

Eszter
Megnyugtató, hogy minden rendben van a babával az meg szupi, hogy a lepény is jó helyre került. Gondolom te sem repesel most hogy ennyi a meló, de biztosan lesz egy kicsit lazítósabb is nemsokára, és akkor mesélsz majd.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Már megint nagyon kihalt a topic...
Képzeljétek a párom elment focimeccsre, mondtam neki hogy kulcsot vigyen vagy telózzon h engedem majd be. Erre közölte, hogy le fog merülni.
És kiakadt rám, mikor felháborodtam, h itthagyja 36 hetes terhesen fél éjszakára a feleségét akkor legalább arra gondolhatna, h fel tudjam hívni ha valami baj van. Szerinte csak feleslegesen parázok...
Úgyhogy a hangulatom sajna nem fokozódott, remélem holnap már jobb lesz.

Puszi
verzsike
 
 


Verzsike!

Talizunk holnap? Egymás lelkét ápolhatnánk.
Igaz, a mai séta nem sikerült túl fényesen, az Örsig jutottunk el, mire Ágika elkezdett torka szakadtából sírni. Nem tudom, miért nem tetszett neki a séta, de Zsoltival is ez volt az első néhány alkalommal.

Hú, tényleg, már 36 hetes vagy. Megmondom őszintén, irigyellek, én úgy szerettem terhes lenni. Meg a szülés is olyan jó dolog szerintem.. :oops:

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi! Szerintem én du 1-re hazaérek, utána akár mikor találkozhatunk. Gondolom az Örs a legjobb, vagy menjek hozzátok közelebb, nehogy az legyen mint tegnap?
verzsike
 
 


Ja bocsi, tegnap = mint a mai sétánál
verzsike
 
 


Erzsike!
Nekem úgyis csak 4 körül jó, mert addig alszik Ágika.
Az még jó neked?
Felhívlak majd, és egyeztetünk helyszínt, jó?

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi! Az jó nekem is, kb fél 6 - 6 ig érek rá.
verzsike
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Titi! Most olvastam, hogy szept 01-02-én is lesz bababörze, igaz nem kismama, hanem babymarkt, de tavaly mi itt is voltunk és új cuccot többet lehetett itt venni. (Itt láttuk a babakocsit is, amit utána megrendeltünk). Itt is kint lesz az avent, gondolom itt is lesz kedvezmény.

Remélem hétvége lévén mindenkinek egy kicsit több ideje lesz és már hallunk új híreket...

Puszi
verzsike
 
 


Lányok!
Egy két hetes babának egyszerre mennyit kell ennie?
A dokinénink tojik a fejünkre, ki se jött még megnézni minket.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Sziasztok lányok!

Úgy látom, fantasztikusak a gyerekorvosok meg a védőnők! :( Szomorú!

Erzsike, de legalább túl vagy rajta. Azért az érdekes, hogy meg sem nézte a gyerekszobát. Akkor mi a fenét nézett?!

Mesikém, bár tudnék segíteni! :(

De biztos jön ma is Bufo, és tud majd segíteni Neked!

Bufo, végül vettetek valamit anyósodnak? Mikor mentek ünnepelni?

Rimar, azta, mekkora már Balázska!!! Annyira édes!!! És a képeid!!! Egyszerűen fantasztikusak!!! Gyönyörűek!!! Annyira örülök neki, hogy gyakrabban benézel már közénk!

Lányok, felhívott ma Eszter, hogy kórházban van! Én is jól megijedtem, de nem kell, vagyis remélem! Szegénykéből minden kijön folyton, nem marad meg benne a kaja, úgyhogy inkább bement, és bent tartották. Most infúziót kap. Állítólag valami meghajlott epehólyagja van?! Ha jól emlékszem rá... De nagyon boldog, mert jól van a kicsi gumimacija, meg UH-zták, állítólag nagy sikere van Eszternek és a kisbabájának, mivel nem terhesosztályon fekszik, az alkalmazottak is nagy bőszen nézegetik és vizsgálgatják, kapott UH képeket is, meg állítólag 4D-sre is elküldték!!! :)

Én meg nagyon szar passzban vagyok ma, nem tudom, mi van velem. Este megint keményedett a hasam, és azt álmodtam, hogy megszületett a kicsibébink. Talán tudat alatt ennyira parázom a koraszüléstől?! Vagyis nem csak tudat alatt, hanem nagyon is, a valóságban is. Félek, hogy kinyílik a méhszáj a sok keményedéstől.
Eszter tanácsára most már nem 2x2, hanem legalább 3x2 MagneB6-ot fogok szedni. Aztán ha továbbra is keményedek, felhívom a dokimat.

Lányok, én hétvégén nem leszek, megyek ma Hajdúszoboszlóra anyáékhoz, vasárnap este haza Miskolcra, hétfőn még Kodához, és hétfőn este jövök vissza, akkor nem hiszem, hogy fogok tudni jelentkezni, de kedden már mindenképp jövök!!!

Mindenkinek szép hétvégét kívánok, próbáljatok meg pihenni!

KépKép
titi_27
 
 


Megint nincs sajna időm, egyedül vagyok a 2 gyerkőccel és persze Bencike csak az kezemben van el....és egyre többet nem alszik, mivel egyre érdekesebb minden más.

Mesi!
Kb. 70-80-90 gramm között kell ennie egy alkalommal, ha kb. 6-szor eszik egy nap.
Gyönyörű Ágika, a szája olyan kis puszilnivaló! Nem is értem, az apukája hogy nem olvad el tőle......

Titi!
Nem tudom olvasol -e még, de nagyon várlak:)

Eszter!
Jaj már megint megrémítettél! Jó, hogy a babával minden oké, de most már téged is tegyenek helyre! Jobbulást!

Rimar:)
De aranyos vagy, hogy a gatyót is lefényképezted! Olyan nagy már Bazsó! És tüneményes:)
A képeid igazán nagyon szépek!

Erzsike:)
Remélem fogod tudni hasznosítani az összekészített babarucikat!+ Titivel elküldöm.

Zsuzsa:)
Látom neked is a fiúk mindent behordanaka a fürdőkádba
:lol: Mondjuk akkor nem nevettem így, mikor Marci a vödörrel kimerte az összes vizet a kád elé.......Egyedül hagytam kb. 2 percre....

Mennem kell, mert Marci boltosat akar játszani velem. Általában én vagyok a kisgyerek, aki nyávog, hogy ez meg az az autó kell és vegyük meg :) Ő meg a felnőtt, aki elmagyarázza, hogy most nincs pénzük erre :)
Bence meg most evett, így kb. van 5 percem, hogy ne legyen ölben.

Kép

Kép

Kép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: