Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma elővettem a RR DVDt.
Nagyon izgalmas.
Annyira nem is irritál ez a nő. :roll: :lol:

Jó éjt mindenkinek!
Én 6+4 mentem UHra és már volt szívhang. Látszott is. :)
Vendég
 


Sziasztok!

A vendégeinkkel be lett vna iktatva egy mozi is, és bár ők lemondták, mi a párommal úgy döntöttünk, hogy mi akkor is elmegyünk! Nagyon jól éreztem magam, tök jót beszélgettünk, tervezgettünk..! :)

Kacika! Üdv a csapatban, és gratulálok a babához! Sajnálom, ami történt, remélem, ez a Csöppség, aki benned lakik, marad is veletek!
Nekem a doki foltot is látott a petezsákban, de ez nem jelent semmit - az egyik barátnőm is hasonló idősen ment dokihoz (azt hiszem, de lehet, h kicsit "idősebb volt"), mint te, és neki is csak a petezsák látszott az első UH-n. Aztán a másodikon már a tartalma is! ;)

Ajsa! A kérdésed a hüvelyi UH-ra, vagy a nőgyógyászati vizsgálatra vonatkozott? Én arra soha nem vittem el még csak magammal sem a páromat, nem hogy be! Én mindig a barátnőmmel mentem, megvártuk egymást, és legalább a várakozás alatt volt társaságom. Engem is rendesen feszéjezne, ha bent lenne, miközben egy másik pasas matat bennem..!

Jó éjt!

KépKép
lexus
 
 


Jó reggelt a hölgyeknek!!!

Ma reggel felvettem egy szoknyámat, és kiderült igencsak szoros a dereka :shock: :shock: :shock: Ez mintha egy kicsit korán lenne még........
Vendég
 

 
 

Lányooookkkk!!!!

Hahó!
Minden rendben van????? :shock: :shock: :shock: Kicsit aggódom!
Vendég
 


szakdék :)
sztem minden rendben van mindenkinél, csak épp nem nagyon gépezünk:)

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Sziasztok!

Itt kicsit sok volt a meló, de mostantól vagyok, mert a főnököm elment szabira 8) Úgyhogy most kicsi lazulás van!

Szakadék! Én is úgy érzem, h egy nacimnak kicsit szoros a dereka, de még menthető a dolog, és mivel tökre szeretem, majd este kijjebb varrom rajta a gombot ;)

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Óva intenék minden olyan kismamát,aki nem tornázott terhessége előtt attól, hogy most kezdje el. Higyjétek el ez nem annak az ideje. A hízástól én annyira nem tartanék senki helyébe sem ugyanis egy-két, öt-tíz kiló plussz szoptatással pillanatok alatt lemegy. Addig pedig egyetek, igyatok amit megkívántok vagy amit a baba megkíván!!! Itt ül mellettem a koleganőm aki fitness oktató (két gyerekkel), és Ő mondta, hogy végülis kicsit az is tornázhat aki előtte nem, de az kizárólag a kórházi terhestornát alkalmazza RR-t semmiféle képpen! Ja és Ő is végig tornázta mindkét terhességét az elsővel 19kg-ot szedett fel a másodikkal 21 kg.-ot. Fél év múlva meg sem látszott rajta!
Diétázni is tilos, hacsak valaki nem lesz terhességi cukros, ugyanis ami évek alatt lerakódott a combokon, fenéken méreganyag (narancs bőr), amit a kávé, tea stb. okozott, súlyosan károsítja a méhlepényt! Gyors elöregedést okozhat.
Én 24 kg-ot szedtem fel nagyobbik fiammal (állandóan csokit akartam enni és ettem is :wink: ) tömény hájat :lol: , 72-vel szültem 67,5-tel jöttem ki a kórházból, 8 hónap múlva nem volt rajtam felesleg! A kicsivel 13 kg-ot híztam vele nem kívántam a csokit vele szinte a szüléssel lementek a plussz kilók.

Gratulálok annak aki végig tudott olvasni :lol:

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Szaisztok Csajok!

Nem semmi a hétvégi termés! Az ember pár napig nincs gépközelben és már alig tud követni (behozni) titeket!

Üdv az újaknak!

Olvastam, hogy téma volt az UH. Én még csak hasi ultrahangon voltam. Sőt jövő héten hétfőn is arra megyek.
Azt viszont nem teljesen értettem, hogy ha szeretnék képet, akkor azt előre kell jeleznem?

Egyébként én teljesen jól vagyok, sőt ez a lehülés is jól eső érzés! Bár még mindig az a legnagyobb problémám, hogy éjjszaka nagyon éberen, és sokszor megébredve alszom, napközben meg alig tudom nyitva tartani a szemem.

Nekem eddig még minden ruhám rám jön, bár ha anyukám így folytatja, akkor nem sokáig, egyfolytában azzal van elfoglalva, hogy a kedvemben járjon, és csak azokat főzi meg, amit én mondok.

Kép
tand
 
 


Klarissza! Én végigolvastalak :D És úgy gondolom, h hasznos infokat írtál, köszönjük neked is, és a kolléganődnek is! :)

Andi! Én az UH után kérdeztem, h nem ad-e legalább egy képet, mondta, h nem, majd a következőtől kapok mindig. Mondjuk azért sajnálom, mert jó lenne, ha már a legelső is meg lenne örökítve! De hát majd a másodiktól ;)
Nekem is nagyon jót tett a lehűlés!!! Néha kicsit fázom, de abszolút nem érdekel! Csak reggel volt hányingerem, akkor se olyan gázos, és simán elmúlt!
Jaj, de jó neked, h anyud így a kedvedben jár :D Irigyellek!

KépKép
lexus
 
 


Helló lányok!
Üdv Kacika! Én 6 hetesen voltam először uh-on, és akkor nekem is csak egy üres petezsák volt látható, úgyhogy ne aggódj, 8 hetesen már láthattuk a szívhangot is. Sajna az előző bébit, de én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy valamiért ennek így kellett történnie. A mostanival nem lesz baj.
Ajsa! Nekem az első uh. 6 hetesen történt, és már az is hasi volt, és 8 hetes is . A doki azt mondta, h. már így is látszik. Egyébként a párom mindig elkísér a vizsgálatokra, akkor nincs bent amikor vizsgál a doki, csak akkor hívja be, ha az uh-ra kerül a sor. Majd utána szépen kint megvár.
Az én ruháim is már szorosak. Még mindig plusz 2 kg-nál járok. Azért remélem nem fog ilyen rohamosan folytatódni a hízás. Bár nagyon jó étvágyam van.
Ti hogy vagytok a puffadással, és szorulással? sztem nekem az elevittől van szorulásom. Pedig csomó rostot próbálok enni. Bocs a témáért, dehát iyen is van. Írjatok!!!!!

livi
livike
Tatabánya
 
 


Sziasztok csajok!


hát, van mit olvasni, pedig csak pár napot nem voltam. Remélem mindenki jól van...

Én nem túlságosan, 2 napja nagyon erős háyingerem van, egész éjjel a wc mellett ültem, apa reggel fel kellett vigyen a dokihoz. Kaptam szurit, meg béres b6 vitamint, de a háyninger nem akar múlni, és még a pocakom is fáj.

puszi

KépKép
bnesz.eva
 
 


Évi!

Akkor pihenés ezerrel!!!!!!!! Nálam segített hasfájásnál, ha felpócóltam a lábam (legnagyobb párna láb alá) ellazulnak a hasizmok 10 perc és már nem is fáj :wink:

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Livike!
Sajnos ez a hátránya az elevitnek, én még bocsi csak erős idegzetűeknek, beöntésen is voltam egyszer miatta, a doki azt javasolta, hogy elég ha két naponta szedem, vagy három mivel erőlködni ugye nem szabad, most le is mondtam mindenféle vitaminról. Ha nem lesz jó a vérképem akkor szedek majd egy kis folsavat, de mást most nem minek amikor rengeteg a gyümölcsÍ? :roll:

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Szorulás: nálam szerencsére még nem jelentkezett, de hát nincs kizárva, h fog, és amilyen szerencsés vagyok, biztos, h lesz is! Amúgy nem is tudtam, h már ilyen korán kezdődik ez is! :shock: A szilvalekvárt mondják, h az nagyon jó, meg nekem van vmi gyógynövényes készítményem (tehát nem gyógyszer), ettől függetlenül nem tudom, h lehet-e terhesség alatt szedni, majd megnézem a papírján, és ha igen, megírom a nevét mindenképp!
Amúgy sztem sincs semmi kivetnivaló a témában, hiszen -sajnos- ez is a terhességgel jár, ezt is meg kell beszélnünk, épp úgy, mint az émelygést, stb, és lehet, h ebben is tudunk segíteni egymásnak! ;)

Évi! Nagyon sajnálom, h ennyire rosszul vagy! :( Igyál hideg vizet nagy kortyokban lassan, meg egyél ropit vagy kekszet, szintén lassan, és csak módjával! Remélem, vmi beválik! Vagy gyere közénk ;) Amikor én hányingerrel feljövök, mindig elmúlik, mert a sok hsz leköti a figyelmemet!

KépKép
lexus
 
 


Klarissza! :shock: :shock: :shock:

KépKép
lexus
 
 


Hahó!
De jó hogy ilyenekről is írtok! Ezek szerint másnak is vannak emésztési gondai? Én nem émelygek, de tegnap óta a gyomrom fáj, és fel van puffadva a hasam is. Nem tudom mitől,de iszonyú kellemetlen érzés. Plussz ehhez néha iszonyú savanyú íz van a számban. Szerintetek ez normális ilyenkor? Ráadásul alul is fájdogál néha a pocakom, ez remélhetőleg csak a méh tágulása.. De ezt majd pénteken megtudjuk.
Ahogy összegeztem, nagyjából itt mindenki uazt gondoja , mint én, apa csak az UH-nál van jelen, a vizsgálatnál nem!
Irigylem viszont azokat, akiknek nem hüvelyi uh-t csinálnak, hanem hasit. Nekem az első lányomnál még 12hetesen is hüvelyit csináltak, pedig nagyon szuper, nagy felbontású Uh-val nézték. Nem is értettem, miért..
Amúgy,a ki mennyit hízott az elsővel "versenyt" sztem én nyertem: potom 42 kg-gal. :shock: Szülés után ebből 20 kg víz ment le két héten belül. Szoptatás alatt semmi.( Sokan akkor fogynak, no én nem, énegy dekát sem tudtam leadni, pedig kizárólag anyatejen élt a babó..) Szoptatás után viszont magától lement a maradék, de olyan gyorsan (kb 3-4 hónap alatt 15 kg), hogy anyámék már orvosi vizsgálatra küldtek, h. biztos vmi bajom van..No nem volt, azt mondta a belgyógyi, hogy teljesen rendben , hogy a szervezetem visszaálla normál súlyára.
Minyu: Te a Söfi után melyik kórázat választod?
Üdv!
ajsa
 
 


Amúgy én még a szoptatásról olyat is hallottam, h van, aki akkor hízik! :shock: Pedig előtte ennek csak az ellenkezőjével találkoztam, meg ti is ezt írjátok..

Képzeljétek! Egy kolléganőm most jelentette be, h március 11-re babája lesz! :D Itt most nagyon happy hangulat van. Szegény cég, rögtön 2 munkaerőt kell majd elengedniük, ráadásul egyszerre :mrgreen:

KépKép
lexus
 
 


Lányok!!


Egy dolgot tudok ajánlani székletrekedés, gyomorfájás és puffadás ellen: Activia joghurt, minden nap 1. Én két hete csinálom, és azóta másodpercek kérdése a nagy fekete...

Lexus: köszi a tanácsot, iszom a vízet, és földimogyorót rágcsálok, talán segít.

Klarissza: felpócolom, köszi a tanácsot, ezzől még nem is hallottam.

puszi nektek

KépKép
bnesz.eva
 
 


Évi! Remélem jobban leszel! ;)

KépKép
lexus
 
 


Na, hát kicsit elszóltam magam :D Mondtam a fentebb említett kolléganőmnek, h kukkantson már be hozzánk, vagyunk egy páran a babaneten a márciusi topicban. Ő meg csak nézett rám.. kicsit elfelejtettem, h még csak mi tudjuk :D De mondjuk nem bánom, mert őt nagyon szeretem ;) Nya, a lényeg, h megígérte, h majd jön otthonról, csak neki van most egy sűrgős melója.

KépKép
lexus
 
 


A puffadástól megbolondulok! Párommal már hozattam be egy nagyobb méretű nadrágot, de ez is szorít...... Akkora a hasam, mint egy 5 hónapos kismamának.... Ez nem normális! Pedig én Elevitet sem szedek, cska folsavat, mag Duphastont......
Nem is tudom mi lesz!

Kipróbálom az Activiát, semmit nem veszíthetek vele! De székrekedésem meg nincsen..... Akkor si fog használni???
Vendég
 


Én úgy tudom, h az Activia puffadás ellen is tökéletes!

KépKép
lexus
 
 


Hahó!
Szakadék! Nagyon egy cipőben járunk! Nekem is úgy van puffadásom, hogy közben nincs székrekedésem. A gyomrom is fáj egy kicsit. És a hasam nekem is nagyobb a kelleténél. (már szabad szemmel is teljesen könnyen megállapítható hogy terhes vagyok..), sőt, most már a régi kismamanadrágomban fogok elmenni vásárolni. Sztem ezt az activiát azért kiprobálom!
Hahó!
ajsa
 
 


Örülök csajok, hogy így gondoljátok, nekem segített, csak az a lényeg, hogy minden nap enni kell!!!!!

Alukáltam picit, most kába vagyok még :lol: :lol:

KépKép
bnesz.eva
 
 


Ajsa!
Félreértés ne essék, nagyon boldog és büszke vagyok, de nem normális, hogy ekkora hasam van.......
Párom már meggyanúsított, hogy direkte kinyomom........ :roll: :shock:
Hát ne mááááááááááááááááááá Még csak az 5. hét!!!

Hozatok is párocskával, pont most mennek a fiammal boltba.
Vendég
 


Puffadás nekem is van,de olyan változó.

A felpócolt láb nekem is bejött a másik kettőél ha fájdogált a hasam,de mindenképp a pihenés!!!!!!!

Egyébként az elsőnél nekem is volt az Elevittől szkrekedésem de most nincs pedis szedem :? Lehet hogy lajd később???Vagy lehet hogy a sok dinnye(sokat eszem)elfojtja az Elevit hatását :oops: :wink:

Hát én is tudok egy olyat aki a szoptatás alatt nem, hogy fogyott de még hízott is...a nővérem!!De szerintem ez nem átlagos,általában tényleg a fogyás szokott bekövetkezni.

Lexus!

Baby-bumm van a cégeteknél???!!! :wink: :lol:

És Klarisszának teljesen igaza van,nyugodtan megenni amit az ember megkíván és ha nincs kedve valakinek sportolni hát nem kötelező...nem most van az ideje az alakformálásnak :wink: :D
Azt szokták mondani,hogy a mi 9 hónap alatt felugrik az emberre annak szintén 9 hónapra van szüksége, hogy lemenjen.Szóval nem kell sürgetni az időt,a plusz kilók(ahogy Ajsa is írta)észrevetélenül távoznak.

Sok okosságot írtam... :? :wink: BOCS!!!!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


ajsa :)
Még erősen gondolkodóban kh ügyben :?
Holnap megyek egy "új" dokihoz a Jáhn Ferenc kh-ba. Hozzánk ez van a legközelebb, területileg is ez lenne/volt illetékes. Remélem, a doki is szimpi lesz és akkor maradok ennél. Ha mégsem, akkor 5+5-ön voltanm barátnőm dokijánál, aki a Szent Imrében praktizál. szimpi volt a doki, csak iszonyat sokat kellett várni, meg a SzentImre messzebb is van.

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Puffadás nálam állandó, ha fentről nézem már nem is látom a köldökömet hihihi.

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Lányok,

tudom, hogy bűnözés, de én egy órája már chipszet majszolok... :oops: szabad ezt? Állítólag nem egészséges...

Minyu: sok szerencsét az új dokihoz, már szívhang kukucsra mész?

Lexi: szerintem nam baj, hogy elmondtad, mert így legalább már csak nagyon nyomós indokkal rúghatnak csak ki. Én már múlt héten szóltam...

Szakadék: hát igen, az ekkora pocó még nem igazán jóóóóó, hajrá activia, és ne aggódj, legalább annál nagyobb örömmel simogatod..., mert van mit.

Klarissza drága: nem izgulsz még az uh miatt, hogyhogy ilyen későre kaptál időt? Magán dokihoz jársz?

Én egy nagyon korrekt és megbízható dokihoz, aki rendel magánon is, de engem mindig az sztk-ra hív be, hogy ne kelljen fizetnem és ott ugyanakkora odafigyelést kapok tőle. Remélem pénteken már lesz szívhangja a kis nyuszkókánknak!!!! :lol:

puszika

KépKép
bnesz.eva
 
 


Éva!

Én is pénteken fél2-re megyek dokihoz,én is remélem,hogy lesz már szívhang!!!

Nekem azért is fontos mert a gyes-t vissza akarom mondani és ki akarom magam iratni táppénzre(a második gyreknél is így voltam,így sokkal több pénzt kapok és hát nem mindegy ilyen hiteltörlesztés meg 2 gyerkőc mellett :? )és ahozz kell a kiskönyv mert akorvesznek fel betegállományba,a kiskönyvhöz meg kell a szívhang mert akkor már tuti a terhesség.

Minyu!

Te visszamentél dolgozni vagy otthon vagy a kisfiaddal?Mert akkor ha otthon vagy,te is megléphetnéd ezt??!!

A gyerekekt elvittem anyuhoz délben-csak holnap délben jönnek haza-,megnéztem a Ház a Tónál című dvd-t,jó kis csajos film volt.
Láttátok már??

Apa elment focizni,úgyhogy tök egyedül vagyok...ritka pillanat :wink:

Egész nap pihizek(alszom)és annyi teendő lenne a házban, de komolyan mondom-nem lutaságból-hogy nincs erőm hozzá....

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Szakadék: Igen, én is sejtem, hogy ez nem normális. De mitől lehet? A puffadástól önmagában nem hiszem, mert nekem akkor is ugyanolyan nagy , ha nem vagyok felpuffadva, pl most. Az biztos, hogy a 2.gyereknél előbb kezd el a méh megduzzadni, ezért általában előbb észre is vehet, no de ennyire? Majd pénteken kiderül az Uh-n. De ugyanakkor ha nem méhen belül lenne a bébi, akkor értelemszerűen a méh nem duzzadna meg.- ugye ott mindig az a gond, hogy a petevezetőben van a baba, és ott nyomja szét a petevezetőt, amíg az szét nem pukkad, és akkor jön a műtét (szerencsés esetben már előbb..) Csak tudjátok, én még mindig ezen parázok, mert ugye, még a pozitív teszten kívül semmilyen "lelet"sincs a birtokomban.
Bnesz.eva.:Örülök, hogy jobban vagy.. Legalábbis a chips számomra ezt bizonyítja :D
Lexus: A névválasztásodnak van vmi köze a lex-törvény szóhoz?
Sziasztok!
ajsa
 
 


Panni: akkor nagyon fogok neked drukkolni pénteken!!!! Biztos minden rendben lesz veletek! Remélem amúgy jól vagy!

Ajsa: attól, hogy méhen kívüli nem kell tartanod, mert akkor már régen véreznél és úgy görcsölne a pocakod, hogy csak na. Annak már lettek volna tünetei, ne aggódj a babód jó helyre ágyazódott be és minden rendben van vele!

KépKép
bnesz.eva
 
 


Évi! Én most bármit megadnék egy kis chipsért!!! :D Annyira kívánom! A normális kaját meg érdekesen nem - most csak kekszet, csokit, csipszet, ilyeneket tudnék enni. Ajjaj :?

Amúgy még csak ennek az egy kolléganőmnek mondtam el. Addig semmi képpen nem akarom bejelenteni a munkahelyen, amíg legalább szívhang nincs! És az péntek előtt bizti nem lesz.

Ajsa! A nevemnek kb. semmihez nincs köze :D Amikor regisztáltam, azon az elven voltam, h lexa nick már biztos van (hát megnéztem, nincs, nabumm), és ez volt az első, ami eszembe jutott. Egyébként soha életemben senki nem hívott Lexusnak, mindig mindenkinek Lexa vagy Lexi vagyok, meg néha Alexa.

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Hú, de jó, megint mennyit írtatok! :)
Olyan rossz, hogy a munkahelyemen nem lehet az Internetet használni (egy bankban dolgozom), és csak este tudok csatlakozni hozzátok.

Nekem is baromira fel van puffadva a hasam, és olyan kemény, mintha legalább 4 hónapos terhes lennék. Ki vagyok tőle kicsit akadva, a nadrágomon a gombot már nehezen tudom én is begombolni, ez van. Tágul a méhünk biztos. Székrekedés a terhességem elején volt, mostanában, hogy több gyümit eszek, nem jelentkezik.

Ajsa,
nekem tavaly méhen kívül volt a bébim. Akkor a terhességi teszt nem egyértelműen mutatta ki, hogy babám lesz, nagyon halvány volt a vonal. Kb. 3 hetet késett a mensim és még akkor se tudtam 100%-ra, hogy terhes vagyok, csak találgattam. 1 hónap késés után akartam elmenni dokihoz, de előtte 1 héttel a kórházban kötöttem ki, mert iszonyatosan görcsölt a hasam a bal oldalon, és véreztem is. A hasam se volt ennyire felpuffadva, úgyhogy ne aggódj, szerintem a méhen kívülit már megérezted volna. Kiváncsian várom az UH eredményét!

Lexi,
szerintem se baj, hogy elmondtad a kismami társadnak a munkahelyen a terhességedet. Mielőtt bejelentettem volna, én is elmondtam bent egy kolléganőmnek, akiben megbízok. Jól esett, hogy elmondhattam ott valakinek, legalább egy embernek nem kellett titkolóznom.

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Hahó!
Hát megnyugtattatok! Én is bizakodó vagyok. Mivel most már többen is írjátok ezt a puffadást, és hogy szűkek a nacik, úgy döntöttem, nem foglalkozom vele én sem. Majd pénteken a doki megmondja, h. minden rendben(remélhetőleg)
Lexus: Én sem kívánok semmi normális kaját! Döbbenet, csak csokit , és jégkrémet, no meg persze Görögdinnyét, de azzal az elmúlt 2 hétben mindegyikkel befaragtunk
Panni: Én pont azt a tájékoztatást kaptam, hogy ne menjek táppénzre, annak érdekében, hogy jobban járjak, hanem maradjak gyesen. Ugyanis így a tgyásom és a majdani gyedem alapja a szerződés szerinti munkabérem v. a minimálbér kétszerese lesz, de a kettő közül az, amelyik az alacsonyabb. A szerződés szerinti bérrel figyelni kell, ez neked is különösen igaz, mert tavaly módosították a jogszabályt! És már kötelező mindenkinekegy bizonyos minimum járulékalapot meghatározni!És ez lesz az irányadó. Azaz , egy példával élve: Én amikor eljöttem szülni, a szerződés szerinti bérem (azaz, amivel be voltam jelentve:br 90.000.-Ft- ez volt az irányadó. De tavaly módosult a jogszabály, és most az én végzettségemmel a minimum járulékalap a 135.000.-Ft, ez után fogom kapni az ellátásokat! És a munkáltató köteles (!!) ezt a rendelkezést betartani! A másik lehetőség, a minimálbér kétszerese - ami ugye ha jól tudom, most 130.000.-ft (65e X2).
A gyed ezeknek a 70 %-a. ( GYakorlatilag majdnem a max gyedet fogom kapni)
No most nem tudom, érthető voltam-e kellőképpen, de a lényeg, hogy mivel változtak a jogszabályok, utánna kell kérdezni alaposan , főleg , ha már régebben vagy otthon! Nekem az OEP-nél az ügyintéző pont azt az egyet mondta, hogy "csak táppénzre ne tessék menni, mert rosszabbul tetszik járni.."
Remélem azért tudtam segíteni!
Sziasztok!
ajsa
 
 


Meli! Sajnálom, h csak így esténként tudsz jönni! :( Na de majd ha már nem dolgozol! Amúgy meddig tervezed a melót?

Én is sokkal jobban érzem magam, h legalább már egy ember tudja bent is, nagyon gáz ez a titkólózósdi, de úgy érzem, h ha a elmondanám addig, amíg nincs szívhang... őőőhm, nem tudom megfogalmazni. De így, h ma megtudtam, h ő is kismama, sokkal jobb!

Ajsa! Én a sárgadinnyét kívánom, a görögöt annyira nem :D

KépKép
lexus
 
 


Aranykavics! Mindig eszembe jut, amikor bejövök a topicba, aztán mire írok, mindig elfelejtem megkérdezni: hová mentek nyaralni? :)

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok lányok !

Gratulálok mindenkinek ehhez a csodálatos állapothoz :P
Én még új vagyok itt,most regeztem de már előtte is olvasgattam az írásaitokat :) Az első babámat várom.
A 8.hétben vagyok, és már voltam egy uh-n, a 6.héten, akkor csak a petezsákot láttuk, ezért holnap megyek újra. Nagyon remélem hogy már most mást is látunk majd :)
Nagyon izgulok !

Jó éjt mindenkinek !
boszi30
 
 


Igen, a szívhang után voltam én is megnyugodva, hogy jól van a baba. De igazán majd a vizsgálatok után, meg a 12. heti UH után fogok kiengedni.

Úgy tervezem, hogy szeptember végéig dolgozom.
Már lélekben annyira nem vagyok ott a melóhelyen, folyton a bébin jár az eszem. Meg az álmosságtól is nehezen megy a koncentrálás. Ma is a fáradtságtól össze-vissza beszéltem, nem voltam toppon. :cry:

Te hogy tervezed, meddig dolgozol?

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Szia Boszi!

Üdv a csapatban!

De jó neved van! :lol:

Akkor egy idősek lehetünk! :) Írjál holnap, hogy mi volt az UH-n, szerintem minden rendben lesz!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Szia melinda !

Köszi :P
Feltétlenül beszámolok, aztán szerzek magamnak egy vonalzót is , ha minden rendben lesz :D
boszi30
 
 


Melinda! Én 2008-ban már semmi képpen sem akarok dolgozni, vmikor decemberben szeretném otthagyni őket.Majd meglátjuk, h lehetságes-e ;)

Boszi! Üdv itt!

KépKép
lexus
 
 


Boszi! Drukk az UH-hoz! ;)

KépKép
lexus
 
 


Panny :)
Ha visszavesznek melózni, akkor mindenképpen megyek, ameddig birom, mert nagyon jó bért ajánlottak (majdnem duplája a 2 évvel ezelőtti fizumnak) Ha mégis elutasitanak, akkor nem megyek vissza dolgozni és a gyest sem mondom le, pont amiatt, amit ajsa irt, mert akkor a szerződés szerinti béremet veszik alapul és nem a szülést megelőző év jövedelmét.

bnesz.eva :)
igen, már szivhangot is látnunk kéne, asszem.

jóccakát!

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Ajsa,Minyu!

Köszi az infókat,utána fogok nézni!!!

Akkor tulajdonképp ha én 2000-ben jöttem el a munkahelyemről táppénzre(azóta folyamatosan itthon vagyok a gyerekekkel)mi éeri meg nekem jobban???Nem az utolsó 180 biztosított nap után számilják a táppénzt,meg a gyed-et???Ezért gondoltam,hogy én ígyis-úgyis ugyanannyi gyed-et kapok majd mint az első két gyereknél,nem??!!
Nem a 2000-ben kapott bruttó szerződéses bérem(ami akkor azt hiszem 70.000ft körül volt)lesz a mérvadó,ami alapján számolnak majd??Ebben történt a változás a jogszabályok szerint????
Azóta lediplomáztam,számít ez a végzettség miatt a bér tekintetében???

Köszi az infókat!!!!Még jó hogy felhívtátok a figyelmemet erre!!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Aja!

És ha elmennék most táppénzre akkor a táppánzet nem az új jogszabálynak megfelelően a magasabb összegből számolják ki??Csak a gyedet meg a tgyás-t???

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Bocsi :oops: Aja=Ajsa

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Tegnapa nem tudtam jönni...

Klarissza, én is Kecskeméti vagyok :lol: Illetve attól 10 km re lakunk a férjemmel, de Kecskemétről költöztem ki hozzá annó.

Szakadék, neked miért kell Duphaston?És mennyi?
Nekem utrot kell nyomni, 4 szer 1 et mondott a doki, egyelőre 3 szor 1 et nyomok.

Szia Boszi! Gratulálok! Hasi vagy hüvelyi volt? Végre valakinek a 6. héten még csak petezsákja volt, nekem is, és tiszta para voltam miatta.


Amúgy nekem inkább ég a gyomrom mint hányingerem van, de tűröm egyelőre, nem akarok semmit bevenni, bár renit lehet állítólag!
Felpolcolt lábak tényleg bejön!!!! :lol:

Rohanok mert a fiam rángat....
Vendég
 


Sziasztok!

Remélem még emlékeztek rám,bár rég nem írtam. :oops: Igazában nem én írtam olyan régen, hanem ti termeltetek rengeteg levelet, alig győzöm visszaolvasni. De becsülettel pótoltam minden lemaradást. :D
Üdv minden újnak! Boszi Katica!
:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Voltunk mindenfelé: Budakeszi Vadaspark, szüleim, anyósomék... Jól bírtam a jövést menést. Hasonlóan vagyok mint TI. Poci kerekedik, de lehet, hogy csak a puffadástól még. A nadrág már néha engem is zavar, főleg ha leülök.
Nekem is csak petezséák látszott 6+6-osan. Nagyobb, mint amit az 5 hetesek írtak,de ez így normlis. 9 és 11 mm-esek voltak. Ezek egy kicsit kisebbek a koruknál (pár nappal),de azt mondta a doki hogy ezzel semmi gond....Szóval senki ne parázzon, ha csak petezsák van az elején, vagy ha egy picit kisebb. A következő ultrahangon remélem már szívhang is látszik. 8+6 leszek. És ami a fő, hogy remélem két szívhang lesz! Nehéz a várakozás, még egy teljes hét.
Az utobbi napokban nem éreztem a hasam húzódását, remélem ez nem jelenti azt, hogy az egyik fölszívódott és nincs szüksége a méhemnek olyan gyors növekedésre. Igaz semmiféle görcsöt se éreztem. Pici émelygés.
Én is Elevitet szedek. Most még minden nap. Az első két terhességemnél nem szedtem minden nap, de gondoltam ikreknél nem árt ha minden nap szedem. A székrekedés első terhességem alatt kínzott nagyon. Akkor egy gyógynövényboltban kapható lekvárt ettem rá. Azt hiszem Thamarinusz volt a neve. Segített. A Kismama újságban ajánlották még akkor '99-ben. Hogy mi után kapom majd a Gyed-et az még nekem is rejtély... Idén első félévben sok kifizetett túlórám volt. Ha ezt a naptári évet számolják, akkor jó lenne, ha azt is beleszámolnák. Ha megbizonyosodunk az ikerterhességről, valószínűleg szeptembertől nem dolgozok. Remélem nem fárasztottalak le benneteket nagyon. Ja! Panny! Én is tegnap néztem meg a Ház a tónál-t. Tetszett nekem is. Jó film.

Pumperka

Kép
Kép
Kép
pumperka
 
 


Sziasztok!

Hála mindennek most már én is jobban vagyok és reggelente már nem nagyon jelentkeznek a rosszullétek. Napközben is csak akkor, ha nem eszem időben és már nagyon éhes vagyok.
Én valamikor jövő héten megyek UH-ra csak előtte még pontosítani kell a dokival, hogy mikor.
Augusztus végére tervezünk nyaralást a férjemmel.
Tunéziára gondoltunk félpanziósan, de van bennem egy ki félsz, hogy nem lesz-e valami bajom. Tudom, hogy a szálloda úszómedencéjében nem fogok fürdeni csak a tengerben, de inkább a kaja az amitől tartok.Mi a véleményetek róla? Esetleg, ha valaki volt már arra milyen tapasztalata volt?

Köszönöm:
Cicuka

Kép
cicuka78
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?