Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt.

Ahoz képest, hogy majdnem két hete sátorban alszunk a kertben jól alszom. Kissé aggasztott ugyan éjjel, hogy vihar tépte a sátrat, és felettünk azt a bazi nagy diófát. Nem baj. Kell egy kis izgalom. A nagylányom meg úgy aludt mint a bunda. Éjjel 2-kor persze szélben és esőben Lala úgy döntött, hogy eléggé tele a hólyagom és ideje üríteni.. Akkorát boxolt bele.. :D Felpattantam téptem a sátor zippzárját. Erre apa is felpattant. :lol: :lol: ott röhögtem rajta. Láttam a megrémült arcát, kérdezte, hogy mi a baj? :lol: :lol: Mondom semmi csak pisilni kell. És azzal visszazuhant aludni. :D Szóval jó volt az éjszaka. :D
Lala továbbra is szúr, de este jóval élénkebb volt mint szokott lenni. Úgyhogy asszem benntmarad végig. :? :)

dincuska: nagyon jó a szoba. :D Nálunk meg hasonló a helyzet mint mandaláéknál. :cry:
Az ajtók kivésve, és az egyik befalazva. Most már csak egy ajtót kell befalazni. Ma asszem kitakarítom az új szobánkat és megpróbálom legalább az ágyunkat elhelyezni valahova, ne kelljen már éjjel átcsoszognom a kertben a wc-ig. A kiságy a padláson darabokban. Egyedüli ami kész van az a szekrényben sorakozó tiszta babaruhák. Más semmi. Majd csak elkészül valamikor.

Na mindegy. Nem panaszkodom inkább nekilátok takarítani. Meg kiengedem a tollas jószágokat, megetetem a kutyákat, meg elmegyek vásárolni. Meg keresek valakit aki hazahoz nekünk 5 zsák falazóhabarcsot... pfff. De előtte iszom egy kávét. :D:D

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Dincuska, nagyon szép a szoba!!

Pattogó, nem semmi, hogy sátoroztok...

Lányok, rég nem aludtam ilyen jót, mint az éjjel. Csak kétszer kellett felkelnem wc-re, és mélyen tudtam aludni. Bár ebben talán annak is volt szerepe, hogy tegnap este lereszeltem 7 kg almát, elteszem, jó lesz sütibe, gyereknek, stb... Ma kicsit megdunsztolom és felsorakoztatom :)

Nálunk is esik hajnal 5 óta, kicsit izgulok, mert fél 10-re CTG-re kellene mennem, Férjem elrobogott az autóval dolgozni, a robogó meg beázik...

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Sziasztok!

Nálunk még nem esik, egész derült az idő.... :)
De azért kisfiam érez valamit , mert 1 órával előbb kelt, mint szokott. Éjszaka meg 2 körül fölpattant és átjött mellém aludni, pedig már hetek óta szépen végigalussza az éjszakát a saját ágyikójában.

Érdekes, úgy látszik a csütörtök-pénteki babaeső után újra szünet állt be :). Vagy tényleg kivárjuk az augusztust...

Én aug. 17-nek örülnék a legjobban, akkor apa pont a 30. szülinapjára kaphatna ajándékba egy lánykát :) Bár párom szerint 9-e lesz a befutó dátum, merthogy: (20)07.08.09. Ha már a 07.07.07-ről lemaradtunk... Beni: 05.05.05. :)

Szép napot mindenkinek az eső ellenére is!

Kép
Kép
pfranciska
 
 

 
 

nna.. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: Megittam a kávémat és nyomibb vagyok mint valaha.. Akinek van kis fölös energiája azküldön már egy picurkát. :P :lol:

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


és éhes is vagyok, pedig megettem egy fél fazék, gyümilevest.. :shock: :shock: :shock: Megyek eszem szalonnát. :roll:

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


és most nézem juppííí. :D Már csak 19 nap van hátra. Tegnap este beszélgettem apával. Elmondtam neki, h mit érzek a szüléssel kapcsolatban. Jól esett, hogy meghallgatott, bár ahogy hallottam a felét végigbóbiskolta.. :D:D:D De azért jó volt hogy elmondhattam neki. :D
na lelövöm magam, mielőtt velem lesz tele az oldal... :oops: :roll:

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Sziasztok!

Na, kit kapott el a hidegfront, vagyis ki szül ma? :lol:

Nálunk most per pillanat nem esik, de nagyon be van borulva úgyhogy bármikor elkezdheti újra.

Annyira szépek a babaszobák, nekünk a babaágy már a helyén van, de át lett alakítva Rékának kiságynak és apának még nem volt ideje visszaalakítani :cry:

Baromi irigy vagyok mindenkire aki már babázik. Én ma megyek megint NST-re, de nem hiszem, hogy történt volna változás péntek óta. Pénteken egyébként itt nálunk a kórházban nem tudták a szülésznők hova kapjanak annyi szülés volt (akkor is volt valamilyen front). Egymás után vitték a császárosokat a műtőbe és a szülőszobán is 2-en voltak.

Na lépek manónak kakaót készíteni.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Nálunk is jó borongós az idő, az eső még nem esett, de majd fog. Most éppen a szél fúj nagyon. És az előbb fáztam!

Dincuska: nagyon szép a babasarok, már csak Emmácska hiányzik belőle. A vonalzód szerint már csak 4 napod van, hajrá!

Én sem aludtam a legjobban, 3-tól 4-ig csak szenvedtem, nem bírtam visszaaludni. Aztán állandóan elzsibbadnak a kezeim, már kezdem unni!

Tegnap készítettem pocakfotót, mindjárt felrakom őket a gépre, aztán pedig nektek is!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Na már készen is vagyok, íme ekkora pocakom van (36+4):

Kép

Kép

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Bocsi: most látom, hogy a tükör egy kicsit maszatos volt, de a fiam imád a tükör előtt majomkodni, állandóan összemaszatolja!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Hello!

De jó ez a kis hüvi! :) De éjjel volt, hogy én is teljesen leizzadva ébredtem, pedig így is náthás vagyok kicsit!:(
Nekem megint csak jóslóim voltak hajnalban...érdekes volt mert tényleg össze-vissza jöttek! Volt 2 perces is meg 10-es is! Aztán jól bealudtam!:D

Most jönnek barátnőmék...a 4 sráccal!!!! Délután meg muffint sütök, most be lehet kapcsolni a sütőt! :D

Sziszike: Pihend ki magad...mindne más várhat, mert ha menni kell, akkor jó darabig nem tudsz pihenni! Egyébként írta itt vki, hogy aludt a vajúdás alatt! Hát én is csináltam már ilyet...10 perces fájások között, még horkoltam is!:)

Boldog Névnapot a Juditoknak! Ahogy láttam a listából vagyunk egy páran! :)

J.

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Olyan jó hűvös a levegő,és végre esik :D !!Olyan de olyan jót aludtam.Csak akkor ébredtem fel,mikor manóka a hólyagomon kezdett el ugrálni :D .

Márkanyuka,nem semmi pocakod van :wink: !

Azt hittem ma reggelre is úgy ülök gép elé,hogy valaki az éjjel anyuka lett :D .

Én szeretnék vagy 18.-án szülni,mert akkor névnapi ajándék lenne,vagy 23.-án(ami mondjuk már túlhordás lenne),mert akkor házassági évfordulóra lenne ajándék :D .Na de nem kívánság műsor :lol:

Ági már annyiszor meg akartam kérdezni csak mindig elfelejtettem,meg lehet már kérdezték is :roll: .Ti nem akarjátok tudni a babó nemét,vagy ennyire szégyenlős :D ?

Kép
Kép
huni
 
 


Minden Juditnak boldog névnapot!! :D ♥♥

jelentem lemértem a haskörfogatomat éés 117 cm. :?

márkanyuka: aztaaaaaa :shock: :shock: :lol: jó nagy a pöttömlak. :D

lehet ma én is bepróbálkozok egy sütéssel. Isteni sósperecke receptem van. Majd közzéteszem. Olyan fini, hogy még ki sem tud hűlni és már nincs belőle. :D:D

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Helló!

Voltam reggel ctg-n,hát persze,hogy semmi.Ez a baba bent marad még.
Jó annak aki tud aludni,úgy irigylem én már két hete vagy 8x megyek ki pisilni éjszaka,nappal meg alig. :?

Olyan szépek ezek a gyerekszobák.!!!

Reggel volt a tévében,hogy a szülést csak annál indítja be a front,aki maga is frontérzékeny.Hát nálam akkor ez sem jött be.

Málnalevél tea:én mindig elfelejtem.
tuza edit
 
 


hidegfrooooooont...én érzékeny vagyok. így ma reggel a nyákdugó véres-nyákos formában tuti távozott.

hajrá mindnekinek!!!

Kép

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
dimet
 
 


pattogóbolha:Sósperecke recept,sos-ben jöhet :lol: :lol: :lol:
Szeretek sütni(enni is),jöhetnek az egyszerű receptek.
tuza edit
 
 


Minden kedves Juditnak nagyon boldog névnapot kívánok!

Dimet: szóval elbúcsúztál Nyákdugesz bácsitól! Hajrá!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Juditok!Nagyon-nagyon boldog névnapot nektek!!!

Kép
Kép
huni
 
 


Sziasztok!
Nagyon fúj a szél és lóg az eső lába. És végre kellemes a hőmérséklet!

Mandala!
Hát ez a feltárósdi meglepett. Fogadott szülésznőm nem volt aki felhomályosít, hogy mi is történik, a dokim pedig nem éppen bőbeszédű...Én meg örültem, hogy kint van a baba és nem faggatództam, hogy mit matat az alvégemnél. És érdekes, de apa sem emlékszik ilyesmire. Szóval szégyen-gyalázat, hogy szültem 2 gyereket és erről semmit sem tudtam. :oops: Mindegy, a lényeg az, hogy nem fájt.

Nap és minden Judit!
Nagyon boldog névnapot kívánok nektek!
https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1185785553.08.gif[/img]

Márkanyuka!
Te is szép nagy baba-lakot növesztettél! :lol:

Megyek kifőzöm a túrógombócot, aztán még jövök...
bee73
 
 


Sziasztok!
Nagyon fúj a szél és lóg az eső lába. És végre kellemes a hőmérséklet!

Mandala!
Hát ez a feltárósdi meglepett. Fogadott szülésznőm nem volt aki felhomályosít, hogy mi is történik, a dokim pedig nem éppen bőbeszédű...Én meg örültem, hogy kint van a baba és nem faggatództam, hogy mit matat az alvégemnél. És érdekes, de apa sem emlékszik ilyesmire. Szóval szégyen-gyalázat, hogy szültem 2 gyereket és erről semmit sem tudtam. :oops: Mindegy, a lényeg az, hogy nem fájt.

Nap és minden Judit!
Nagyon boldog névnapot kívánok nektek!

Kép


Márkanyuka!
Te is szép nagy baba-lakot növesztettél! :lol:

Megyek kifőzöm a túrógombócot, aztán még jövök...
bee73
 
 


Hú, ez 2* ment el, először rózsák nélkül... :oops:
bee73
 
 


Helló, hazaértem, a CTG-n megint produkálta magát Kismucink, persze méhösszehúzódás nuku. Egyébként minden rendben van. Csak jönne már.... Huni, mi kezdettől fogva nem akartuk tudni a gyerek nemét, mondtam is mindig a dokinak, hogy nehogy elszólja magát.

Lányok, élmény volt kint fázni!!! De komolyan!! Itt csak most állt el az eső, fúj a szél. Én is valami főzés-félére gondoltam ma, mert a hőmérséklet ideális hozzá. Na megyek is, kiötlöm...

Juditokat Isten éltesse!!!

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Ági,én bizti nem bírtam volna ki :D .Igazi meglepetés lesz,tök jó :D .Milyen nevek vannak a tarsolyban?VAgy az is titok :wink: ?

Kép
Kép
huni
 
 


Újra itt...

Pattogo!
Nem irigyellek a sátorozásért. Főleg esőben, szélben... Én nem is tudom hogy bírnám az óránkénti pisijárataimmal az esőben való vécére járást...

Dimet!
Hajrá! lehet, hogy már csak napok vannak hátra? Más jel nincs?

Ági!
Te még mindig mersz robogóval járni? Bátor vagy! Én a 32. hétig bicikliztem, azt mondta a doki addig szabad, ameddig a belső méhszáj zárt.

Nekem is vannak olyan dátumaim, amikor jó lenne szülni, csak az sajna túlhordást jelentene. Aug. 22. a házassági évfordulónk, 23. pedig apuci szülinapja. Aug. 3-án viszont nagyon nem szeretnék szülni, akkor van a banyósom szülinapja. És ő baromira nem érdemel meg egy ilyen csodás ajándékot. Egyébként meg úgyis Leila hercegnő dönti el, hogy mikor akar kibújni...
bee73
 
 


Sziasztok csajszik!!!!

Istenke éltesse a Juditokat!!! :)

Bee: ne aggódj, én a negyediknél is van, hogy csak tátom a szám soxor amiket írtok... pl. amikor a méhszáj érettségét számokkal írogatjátok le.... :) Nekem most egy hete azt írta a doki, hogy C2111. Mondjuk lehet, hogy ez nem a méhszájra vonatkozik, de a matatás körülményeihez írogtta...
Úgyhogy ennyi. Amúgy azért csinálnak mindig ilyet (feltárást), mert muszáj megnézniük nem maradt-e benn vm... ez nagyon fontos, mert nagy gáz lehet, ha egy kis lepénydarabka ott felejtődik....
De mondom, az elsőnél nekem sem fájt abszolút észre sem vettem. Mondtam is a szülésznőnek, hogy a Danikánál ilyen nem volt! De váltig állította, hogy mindig van, mert kötelező és lényeges!!! Hát, ő csak tudja.... több szülést látott, mint én... :)

Hú lányok, micsoda pocik!!! Lehet, hogy nekem is kéne vmt kreálnom.... csak nálunk momentán még tükör sincs... :) Ja, de a fürdőben ideiglenesen egy 20-30 cm-es... :) Abba meg a térfogatomnál fogva nem férek bele....

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Huni, a neveket se mondtuk senkinek :) :) :) legyen teljes a titok. Egyébkét a sógornőm már azt álmodta, hogy megszültem itthon és fiú lett :)

Bee, nekem csontra be van záródva az összes méhszájam, a dokit meg nem nagyon kérdezgetem, mi lehet, és mit nem. Érzem, hol a határ...

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Sziasztok!

Nekem is vannak időpontjaim: aug.5. névnapom, aug.8. kedvenc sógornőm szülinapja.
De a dokim aug5-től szabin lesz, így lehet hogy inkább hamarabb lenne jó szülni. Bár a választott szülésznőm (a legjobb barátnőm anyukája) szerencsére már hazajött a szabiról. Ja és apa nem igazán ér rá a héten, mert ő tartja a munkahelyen a frontot, mert sokan vannak szabin. A segítségemet pedig 10napja mütötték epével, neki is gyógyulnia kellene még egy picit.Csak ennyi mindennek kellene összehangolódnia.Még szerencse, hogy nem nekem kell döntenem, ha nem a picurka választ!!!

K

Kép
Kép
bkrisztike
Budapest
 
 


agnesgoboly: édesem a kisfiúk már megszülettek :D:D:D:D, mostmár csak a kislányok jönnek . miért nem kérdezel a dokidtól????? hogyhogy hol a határ? elvileg ő azért van hgy mindent elmondjon

Nekem egy hónap múlva a születésnapom, ha esetleg a lányom augusztus 30-ig húzná (plusz mínusz 2 hét ugye) akkor én egy életre elfelejthetem a születésnapomat

Kép
sziszike77
 
 


Sziszike, nem kérdezem a dokit, mármint arról, mit lehet és mit nem lehet csinálni. Megkérdezem a szüléssel kapcsolatos dolgokról, de arról, hogy milyen életmódot folytassak, nem kérdezem meg, mert én érzem, hogy mit bírok és mit nem. Szerintem azért van, hogy válaszoljon, ha van kérdésem, kísérje figyelemmel a várandósságom (amit nem mondhatok el, mert 17-én vettek kenetet, azóta nem látta az eredményt :roll: ) Kiscsaj is jó lenne egyébként, Férjemnek főleg tetszene :)

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Jó reggelt!


Lassan pakolunk össze és megyünk haza :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm a névnapi köszöntéseket! :D

Voltunk NST-n, csak annyit mondtak, hogy minden rendben, persze kivéve a súlyomat. A dokim viszont rendes volt mint mindig. Ő csak annyit mondott, hogy tényleg figyeljek oda mit eszem, addig nincs baj, míg a vérnyomás, vizelet rendben.
A császárt most már biztos. Megvárjuk a a 39-40. hetet és befekszem.

Én sem aludtam jól, igaz már napok óta.
Nektek van olyan lefelé ható nyomás a pocakotokban?

Kép
nap12
 
 


én is csak a szüléssel kapcsolatos dolgokról kérdezem, meg ha vmi vizsgálat van akkor a tűréshatárokról.

"összes méhszájam, a dokit meg nem nagyon kérdezgetem, mi lehet, és mit nem. Érzem, hol a határ..."
csak ezt nem értettem, hisz amikor velem közli hogy kivan tágulva a külső méhszáj én megkérdezem tőle hogy ez mit jelent, hát hiszen én ezt honnan is tudhatnám.

--------------------------------------------------------------------------------

Kép
sziszike77
 
 


Nap: neked is nagyon boldog névnapot kívánok!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Hello!

Mandala: C2111 méhszáj vastagsága 2 cm külső méhszáj 1 cm máhcsatorna 1 cm belső méhszáj 1 cm...túlkép ki vagy nyílva 1 cm-re, de még nincs megrövidülve nagyon a méhszáj...nagyjából ennyit jelent, de ezek csak az én szavaimmal, mert lehet hogy a szakkifejezések mások!

Nap: Van ám...Főleg mikor elindulunk kocsival ezeken a jó kis utakon, néha csillagokat látok, annyira zötykölödik meg nyom lefelé!

Huni: nekem a névnapomon szülés már a Tamaránál sem jött be! Pedig annyira meg akartam már szülni december 10-én, amikor szintén Judit van! Sőt azt sem bántam volna, ha a télapó hozza!:) Nekem egyébként pont december 6-án lett pozitív a tesztem!

Edit és Dimet: Szerintem Ti vagytok most a legesélyesebbek! Én frontérzékeny vagyok, legalábbis hidegfrontál szokott fájni a fejem, meg a térdemben most is éreztem...de nekem csak jóslókat hoz, rendes fájásokat nem! :cry:

Nemrég ment el a pereputty! Nem lennék óvónő az tuti két nap után a pszihiátrián lennék a sok gyerektől!

J.

mamiblue
 
 


Dincus!
Nagyon helyes a babszoba! Majdnem a miénk is narisárga lett.

Márkanyuka!
Óriási a pocakod!

Én még mindig jövő kedden szeretnék szülni, mert az olyan jól hangzik, hogy 2007. augusztus 7. Mondogatom babókának, hogy 6-a éjjel már indulhat.

Sabine!
Szupi, hogy ma már otthon lesztek és elfoglalhatják a kissrácok a kuckójukat.

Lányok!
A flowmetria vizsgálatot mivel csinálják? Uh-al? Mindenkinél csinálják? Hányadik héttől? Csak mert nálam még ilyet nem csináltak.

Kép
mirosz
 
 


Esíííííííík és fúúúú a szél !!!! Éljen, éljen! Végre elmúlt a gatyarohasztó meleg! Nekiálltam vasalni is, mert már 2 hete nem vitt rá a lélek.

Most hallottam, hogy a János Kórházban hétvégén 22 baba született! Még jó, hogy nem most jött rám...
Én holnap 11-re megyek CTG-re, kiváncsi vagyok mit mutat! Meg arra is, hogy mi lett a vérvétel eredménye.

Olyan szépek a kis babaszobák, látszik, hogy mindenki nagy szeretettel, várakozással teli rendezte be!

Hasszurkálás! Nekem tegnap este óta van és azóta babó nagyon intenzív, most is ahogy a gépnél ülök! Egészen lennt nyom, mintha pöckölgetné a punc..at :oops: Nem vagyok ugyan frontérzékeny, de sztem Pocakpöci az, mert időjárásváltozásoknál mindig dzsesszel.....

Ági, neked megvizsgálta a méhszájadat, hogy ezt mondja?? Mert a múltkor mikor nála voltam megint nem vizsgált meg, csak UH-val és így beleírta a kiskönyvembe, hogy zárt :shock: Uh alapján is lehet tudni??? Voltál már az utolsó vérvételen?

Sabine, nagyon örülök, hogy mehettek haza és otthon élvezheted a kis lurkókat!

Pattogo, mindig sütsz valamit, rendes háziasszony vagy!! Nekem már nincs hozzá türelmem ...

Kép
h.bogesz
 
 


JUDITOK BOLDOG NÉVNAPOT!

Én egyébként minden alkalommal csomó kérdést teszek fel a dokimnak, amikre tök türelmesen szokott válaszolni. Sőt már ismer ilyen téren, mert miután elvégzi a vizsgálatot vagy elmondja a mondandóját mindig megkérdezi, hogy van-e kérdésem.

Szerintem ez is a dolga, hogy tájékoztassa a pácienseket.

Tanítóként én is tök normálisnak tartom, ha egy szülő ezer kérdést tesz fel a gyerekével vagy a tanulással kapcsolatban.

Kíváncsian várom, hogy melyik babókát csalogatja ki a mai hidegfront....
mirosz
 
 


Mindenhol azt olvasom, hogy a 36. héttől hetente egyszer kéne flowmetriát vizsgálni! Na most ez f@sza, mert az én dokim egyszer sem csinálta :evil: Pedig azt mondják ez a legveszélyesebb része a terhességnek, mert ha nem veszik észre időben, hogy a méhlepény nem táplál rendesen, el is veszíthetjük a babát!
Amikor a 36. héten 4D-s Uh-n voltam a Medimomban, akkor nézték utoljára és akkor már meszesedett!
Basszus nagyon zabos vagyok mostmár a dokimra, hogy minden alkalommal otthagyok 8 ezret és semmi érdemleges vizsgálatot nem csinál!!!!! Akkor mi a pöcsért kell magánrendelésre járni??
Bocs, hogy így kifakadtam!

Kép
h.bogesz
 
 


Márkanyuka, Neked is köszi! :D

Mamiblue, ez a lefelé nyomás is jósló vagy ez csak úgy van a súlyától?

Mirosz, nekem pont ma csinálta a flowmetria-t az orvosom, ultrahanggal.

Kép
nap12
 
 


Kép

Kép
kis pupu
 
 


Kép Kép Kép

Kép
kis pupu
 
 


A szoba még csak alakuló félben van. Az ágynemű sem így fog kinézni, csak nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki, hogy fog kinézni.... :oops: :lol:

Na visszaolvasok....

Kép
kis pupu
 
 


Nap: Szerintem illeszkedik befelé és a bucijával nyomja szét ott a szemérem meg csipőizületeket....kb...Szerintem ez nem fájás...azért jó kis súlyuk van már ilyenkor!

Látom mindnekinek nagyon bejön Micimackó és társai! Én most kihagytam, de a csajok szobájában hercegnős a függöny is!:)

Azért maradtak még fiúk is a csapatban...Ági: nagyon izgalmas, hogy nem tudjátok még a nemét!:)

Judit

mamiblue
 
 


mamiblue:
én sajnos nem szülhetek.Nem tudom,hogy meddig vagyok letiltva,de a sziszike azt írta,hogy a fiúk már kint vannak,most már a lányok jönnek.
Vagy tud valamit,amit nekem az orvos félrenézett??? :lol: :lol: :lol: :lol:
tuza edit
 
 


Bogesz: Én úgy tudom, hogy ha lejárt a terminus, akkor szoktak sürübben 2 naponta flowmetriát csinálni...8 rongy?? nálunk csak 5 mondjuk ez vidék, én akkor is szoktam neki adni, ha nem a magánrendelésre megyek be, hanem akkor mikor ügyeletes és csinál uh-ot! Ezt a lepény érettség vizsgálatot nekem is ki kellett harcolnom, mert először nem csinálta meg, mert túl sokan voltak az uh-on! :?

Mirosz: igen, az a legjobb ha kérdezel, sőt én össze szoktam írni, hogy mit akarok kérdezni, meg megbeszélni!

J.

mamiblue
 
 


mamiblue: nekem is nagyon nyomja főleg ha ülök vagy vezetek. néha azt hiszem hogy simán kicsúszik, mert annyira tágnak érzem magam.

kis pupu: nagyon szép a szoba, és látom a málnalevél teát is már beszerzeted :D


szerintem a mai front nem hoz már kisbabát, a frontos babák már múlthéten megérkeztek

reggel óta nem birtam aludni, mostmár nagyon álmos vagyok, de lefexem és már nyilik is ki a szemem

Nagyon boldog névnapot drága Juditok!!!!

Én azt szeretném ha Hanga 2007.augusztus 10én születne meg, mert az akárhogy adjuk össze az 9es számot ad, és a világ legjobb száma a 9. Na lehet augusztus 1 is. :d:d:d

Kép
sziszike77
 
 


annak viszont nagyon örülök h mindent előkészítettem még az elmúlt hetekben (takaritás, függönymosás, ablakpuci, vasalás bla-bla) mert egyszerűen mostmár nekem semmihez nincs erőm.
Simán ma már letenném a kis batyumat :D

Kép
sziszike77
 
 


Bogesz!
Amikor a 32. héten voltunk a Praxisban, ott rákérdeztem mi az a flowmetria, mert a szórólapjukon szerepelt, hogy ők ezt a 36-38. heti Uh-nál csinálják.
Elmondta a doki mi az és azt mondta, hogy nekem nem lesz rá szükségem hogy ezt nézzék, mert nagyon jó állapotban van a méhlepény. Ha erre szükség lenne, akkor azt már lehetne látni.

De ennek ellenére én szeretném hogy nézze meg adokim, mert még egyszer sem tette meg.

De nem lehet hogy ha ezzel az áramlással gond van, arra a szívhangból is lehet következteni és ezért csak annál csinálják, akinél nem jó vagy romlik aszívhang? ( Bocs ha nagy baromságot írtam)
Sabine bizti tud erre válaszolni, ha lesz ideje.

Kép
mirosz
 
 


Hazaértünk...
Vendég
 


Sziasztok!

Mirosz van valami abban amit írtál.Nekem Gábornál akkor csinált a doki flowmetriát,mikor a ctg.-n valami miatt nem volt jó a szívhang.Sprintbe mentünk gyors az uh.-ra,de ott hál'Isten kiderült,hogy semmi baj nincs.A bizti kedvéért akkor még másnap is kért ctg.-t,de akkor már jó volt minden.Úgyhogy egyszóval,nem írtál baromságot :D

Kép
Kép
huni
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?