Szia Nyuszog!
Mint említettem, ez nem nevelési könyv, hanem egy fegyelmezési módszert ír le, ami a több évtizedes kutatások, kísérletek és fejlesztések alapján sikeres. A módszer neve egyperces dorgálás, ami hatalmas fegyelmet és önuralmat igényel az anyukától. Ez valamelyest egybevág azokkal a mai nevelési módszerekkel, amelyek azt mondják, hogy a gyereket partnerként kell kezelni, és nem szabad megalázni, vagy testileg fenyíteni (verni).
Azt hiszem valamit nagyon félreérthettél, merthogy én pontosan ellene vagyok ezeknek az amerikai nevelési módszereknek, ahogy írtam is. Azt hiszem, ha látnád milyen tudok lenni, kétséged sem férne hozzá, hogy valamilyen módszert mindenképp be kell vezetnem a lányok fegyelmezésére, mert az amit én szoktam, annak nincs eredménye. Én olyan lobbanékony vagyok, vagyis rögtön felhúzom magam, és akkor kiordítom magamból a dühömet, ha aznap már a 20. bődületes baromságot csinálják, van úgy, hogy rájuk is legyintek. Annak semmi más eredménye nincs, minthogy a gyerekek sírnak, nekem bűntudatom van, és baromi rossz érzés, ugyanis tanulni nem tanulnak belőle, maximum elkezdenek félni tőlem, vagyis már elég felemelni a kezem, már húzzák be a nyakukat, mintha agyon szoktam volna verni őket, pedig erről szó sincs. Tudom, hogy sokan elítélik ezt, mások meg megértik, meg azért a környezetemben akinek egynél több gyereke van, az tudja miről beszélek.
Ma reggel pl. negyed 7-kor elmentem Katicával bevásárolni a kis boltba, Lili még aludt. El sem hittem, hogy egyedül mennyire jól viselkedik Katica. Nálatok azért nagy a korkülönbség a két csemete közt, de én szinte állandóan a kettővel vagyok, ők sem nagyon voltak még külön egymástól, max. pár órára.
Szóval a könyv ajánl egy módszert, amit részletesen leír, persze a könyv feléig azt taglalja, hogy a többi módszer miért nem teljesen hatékony. Az egyperces dorgálás tényleg egy perces, vagyis rövid idő alatt az anyukának le kell magát csillapítani, méghozzá a manapság oly divatos pozitív gondolatokkal. Bevallom, baromira nehéz, én nem is tudom még alkalmazni.
Egyébként ha gondolod, leírom a tömörített változatot, hátha más is kíváncsi már rá, amennyit papoltam róla.
Az első lépés, ami a legfontosabb, és ami alatt valamennyire le lehet higgadni, hogy a lehetőségekhez képest a gyereket a rászólás utáni pillanatokban el kell vinni olyan helyre, ahol más nem hallhatja mi zajlik. Ez is valamennyire a gyerek védelmét szolgálja, hiszen nem alázzuk meg nyilvánosan. Persze egy boltban ezt nehéz megoldani.
Aztán röviden 5 lépésben ennyi:
1. A magatartás miatti dorgálás
2. Átmenet mozzanata (ez egy-két mp. amíg az anya gondolatai átállnak arra, hogy szereti a gyermekét, akármilyen dühös is, és neki akar jót.)
3. A gyermek iránti szeretetünk és nagyrabecsülésünk megerősítése. (Pl. Te egy okos, aranyos kisfiú vagy, és én szeretlek, akkoris, ha haragszom. Segíteni szeretnék neked, de ezután is, ha elfelejted a szabályt, és megütöd a testvéredet, én úgyanígy meg foglak szidni, és újra és újra emlékeztetlek a szabályokra.)
4. Rövid kérdezz-felelek a szabályokról. (Pl. Tudod miért dorgállak meg most? - Mert megütöttem a testvéremet. - Igen, okos fiú vagy. És miért kell minden alkalommal, mikor rosszaságot csinálsz megszidnom téged? - Mert nem szabad megütni a testvéremet. - Igen, így van. És mit teszel, ha a testvéred bosszant téged? - Ha nem tudom megoldani, hozzád fordulok.)
5. Szeretetteljes érintés (Ölelés, puszi)
Szóval ez egy idealizált helyzet, ahol a gyerek már nagyobb, és értelmes, de a módszert kicsi kortól alkalmazva az anya is rutinos lesz, és könnyebben kezeli a helyzeteket.
Leír még egy csomó kísérleti eredményt is, ahol csoportokat hasonlítottak össze, ezek klasszikus pszichológiai módszereken alapulnak.
Sőt, azt is leírja, és figyelembe veszi, hogy régebben nagyanyáink idejében még a családok általában összetartóak voltak, még túlnyomó részt több generáció élt együtt, ahol a gyerekekre mindig volt aki figyelt, akkor könnyebb volt a nevelési helyzeteket megoldani, vagy akár kivédeni.
Na nagyjából ennyi
Nem mondom, hogy ez a könyv nincs tele idealizált helyzetekkel, de azért ki lehet szűrni belőle a lényeget.
Mesélek Neked egy érdekes dolgot, ami a családomban esett meg.
Engem anyukám szinte soha nem vert meg, életemben kétszer ütött meg. Az unokatestvéremet, anyukám hugának a velem egyidős lányát az apukája nap mint nap verte. Igaz náluk nagyon speciális helyzet volt még ezen kívül is, de az unokatesóm minden nap megkapta a magáét, akár csinált valamit, akár nem. Mikor iskolás lett, már egy négyesért is kapott. Igaz, hogy kitűnő tanuló lett, most több diplomával rendelkező álatlános iskolai tanár, de mint személyiség, egy érzéketlen ember lett, aki szereti cukkolni, érzelmileg zaklatni a másikat. Amikor a húgom megszületett, mi 14 évesek voltunk. Unokatesóm eljött hozzánk, és azt élvezte, hogy a húgomat, aki rettegett a kiságytól, beletette a kiságyba, és hagyta, hogy ott sírjon az akkor 3-4 hónapos húgom. Élvezte hallgatni a keserves sírását, és ott nevetett a kiságy mellett. És ő ma is ilyen, bár azért 30 évesen már ici picit talán érettebb lett, de alapvetően ilyen.
Nem mondom, hogy azért lett ilyen, mert verték, de bizonyára nem használt neki, mert az együttérzés teljesen kiveszett belőle.
Na sok voltam egy kicsit, bocsi!
Puszi
.
Szentgothardon 
Leventével 
Éljen a csúszda 
Úszás 
Itt laktunk 
Verenda 
úton 
ha nagy leszek... 
a szemük se áll jól 
így is lehet kirándulni 
a jáki templom 
mi
