Új privát üzeneted érkezett!

Arrafelé az igény szerinti szpotatás sokszor azt jelenti, hogy 20 percenként szopiznak, meg ők ugye nem használnak pelenkát, hanem eltartják olyankor maguktól a gyereket. (Ezt a yequanáknál is írja Liedloff.) Én azt gondolnám, hogy ezért hordoznak így, féloldalasan, mert lehet benne szoptatni, pisiltetni, ha meg útban van, hátra rakják a gyereket.

Pindi
pindi
 
 


hm Liv, kicsit utálni fogsz :wink:
a babaszobán találtam, egy Pécsi lány árulta

off
Indi, 6 évig tanultam klasszikus szanszkrit nyelvet. Pontosabban 4 évig, a maradék 2 évben a diplomámat írtam. Akkoriban amikor először kerültem köztelebbi kapcsolatba a nettel, éppen Szávitri történetét olvastuk. Jó kis név mert a nemzetközi site-okon szavitri-ként használom, a magyar oldalakon pedig savitri, így jó eséllyel nem leszek savitri473 pl. A saját nevemet is nagyon szeretem: Lili csakhát ugye...
savitri
 
 


Szávitri :) a Négyesi Mária-féle indológián??? én ott 2 évig vendéghallgató voltam :) tök jó!!!
Illés Endre-féle Szávitri az egyik kedvencem, annó az Arvisurában is sokszor megnéztem, gondolom, ismered.


Hú, és az illető leány tudta, hogy mit ad el? Én nem utállak, szuper ügyes vagy!

indianyo
 
 

 
 

Indi: Időközben az jutott eszembe, hogy már asszem írtam itt, amit a cigányokról akartam, úgyhogy nem ismétlem önmagam.

A képek szuperjók! (Nekem is van egy kis képgyűjteményem, de sajna nem gépen, úgyhogy nem tudom megosztani veletek :( )

És bár csak egy kósza teregetés közbeni ötlet volt, felőlem mehetünk sétálni! :wink: Hova?

Savitri: A linkkel összevetve szerintem ez vagy egy Didymos, vagy egy tökéletes hamisítvány :wink: Úgyhogy gratula, ügyes vagy! Hogy kerülhetett az eladóhoz, hogy semmit nem tudott róla? És rojtos a vége? Nem is tudtam. És ez nem olyan nyesett végű? Mert azon az összehajtotton olyan, mintha nem az lenne.

Livi: Micsoda kis elegáns ez a Kozy azzal a hímzéssel! És az alsó pántjai miért ferdén mennek? Mert a Lívia-féle kötős kengurunál, az simán merőleges a hátrészre, vízszintes, vagy hogy mondjam, na. Miért jó, hogy ezen ferde?

KépKép
livus
 
 


Livus :) ha témába vág, akkor írd le, én bevallom, nem emlékszem

indianyo
 
 


Indi: Hát csak annyi, hogy nekem a barátnőm mondta, hogy ő nem is akart soha kendőt, mert az olyan cigányos. És ez olyan fura nekem, hogy még manapság is nagyon sokan erre asszociálnak, pedig ahogy írtad: nem látni kendőben (vagy bármilyen más hordozóban) vitt cigánygyereket! Babakocsi vagy kézben. Persze tudom, hogy régen valóban ők is "bugyrot kötöttek a hátukra", de manapság senki! És nekem itt a Józsefváros kellős közepén az a tapasztalatom, hogy lila fogalmuk sincs az egészről. Ha kendőzök, mindig csak ezek a visszajelzések jönnek tőlük: Jajj, szegény! Nem kap levegőt! Télen: Jajj, megfázik, stb... Szóval nekem pont ellentétes a tapasztalatom a tieddel, és tényleg az elején még mindig csodálkoztam is, hogy hogy veszhett ez ( a hordozás) ennyire ki belőlük. És miért.

KépKép
livus
 
 


Livus :) Ez nagyon érdekes! Szerintem a nagyvárosi "értelmetlen" lét az oka ennek. Amerre mi lakunk, a ráckevei hév-vonalon, ott nagyon sok romániai és vidéki cigánycsalád él és mindig megjegyzik, milyen szép fiúcska, milyen aranyosan nézelődik/alszik, klérdezgetnek róla.
A ti környéketeken pedig odazsúfolódva pergetik a napjaikat, nincs is igazán szükség rá, hogy magukra kössék a gyerekeket, mert sehová se mennek, jóformán csak lézengenek. Sajnálom is őket, lehet, hogy nekik külön jó lenne hordozást tanítani/kendőt ajánlani? Hátha visszajönne valami az elveszett ősi emlékekből...

indianyo
 
 


Indi: azért néha jönnek-mennek pl. BKV-n is, és félelmetes, ahogy simán csak a kezükben van a pici baba a buszon! Persze sok a lézengés is, ahogy írod... Jajj, ne is beszéljünk róla!
Azzal egyszerűen nem tudok mit kezdeni! Ülnek az utcán naphosszat, ott nevelik a gyerekekt az undorító, hányingerkeltő mocsokban és bűzben. És ők "csinálják oda" a mocskot meg a bűzt... Egyszerűen nem értem, miért ilyen igénytelenek? Elhajítják a szemetet, és utána abban tipródnak. Ne értsd félre, semmi fajgyűlölet! Egyszerűen tényleg nem értem, nem tudok ezzel mit kezdeni... Na mindegy, ez nem ide tartozik.

KépKép
livus
 
 


Livus :) No ez már tényleg off: biztosan te is ismered ezt pedagógiai tanulmányaidból: a kisgyermekkori környezeti hatások, minták meghatározóak. Ha valaki nem látja a szüleit munkába menni, dolgozni - ő maga is ugyanerre az útra téved majd. Az alkoholisták gyermekei vagy szintén azok lesznek, vagy pont ellenkezőleg - a végletekig alkoholüldözők. Az általad említett probléma is innen gyökerezik - és ezt itt most hosszan elemezhetnénk. Persze a nevelés csodálatos eszköz, és hiszek is a hatékonyságában.

indianyo
 
 


A múlt században, egyetemista koromban találkoztam a 47-es villamoson egy kisebb csapat cigány asszonnyal, akik valahonnan a távoli végekről jöhettek a főfaluba. Mindegyikükön szép csiricsáré nagykendőbe kötve volt legalább egy gyerek. A kicsik fekve, a nagyobbak ülve. És ami a leginkább megfogott engem akkor, hogy azokon a fiatal lányokon, akiknek nem volt gyerekük, ott volt a nagykendő, mintha várná azt a kicsit, hogy vihesse. Olyan igazi asszonyi büszkeség és erő sugárzott belőlük, nagyon szép volt. Azt hiszem nekem ez az élmény volt az alap, ami elinditott a hordozás felé. Mert a környezetem nem szolgált mintául.

Séta a hordozásért igazán remek ötlet, szervezzünk :)

o
orsko
 
 


Saara: nem kell vámot fizetni.

Savitri: jujj...no, mindegy, örülök, hogy megszerezted!!! :wink: Valszeg ő volt az utolsó kendőzős pécsi rajtam kívül!

Livus: nekem is mondták már, hogy olyan vagyok, mint egy cigányasszony! nem értem én sem.
A Kozy alsó pántka ferdén megy. Én nem tudom, milyen, ha vízszintes, sztem elenyésző lehet a különbség.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Orsko :) De szépet írtál! Én is érzem ezt az anyai kiteljesedést, ha rajtam a ded, de még sosem fogalmaztam meg :)

indianyo
 
 


Hogy ti hogyan tudtok ilyen sokat írni, elképesztő! :D

Savitri,
irigy vagyok nagyon a kendő miatt! :D Ügyi vagy, hogy így rátaláltál.

Afrikai féle háthordást próbáltam én is, de nekem nagyon ferde, kényelmetlen, a kicsinek sem tetszett egyáltalán.

Nekem mindhárom nyafog éppen, megyek is.

Ja, még annyi, hogy valószínűleg azért nem tetszett a hátihordás a kicsinek, mert túl laza lett. Mostanában nem nagyon gyakorlunk, irtó meleg van, egyszerűen nem bírom, ha rajtam van a kendő is.

Zsizsa
zsizsa
 
 


Indi: Bocs, nem voltam elég összeszedett. Nem a tengés-lengésről beszélek. Annak értem az okait, igen, amit írtál. Nekem az a fura, és azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a tengés-lengés valami borzalmas bűzben és mocsokban történik! Hogy miért hajítják el a szemetet, miért pisilnek oda, miért kakáltatják a kutyát oda, mikor tudják, hogy délután/este/másnap ugyanoda fognak leülni - akár gyerekekkel együtt is. Szóval hogy ez miért nem zavarja, undorítja őket? Mert nekem még végigmenni is gyomorforgató azon az utcán, annyira undorító. Ők meg benne élnek, és nem zavarja őket. :( Na, nem offolok tovább!

Orsko: Nagyon tetszett sztorid! Szép!

Zsizsa: Én speciel úgy tudok ennyit írni, hogy mióta beállt ez az gatyarohasztó hőség (3 napja), azóta Bobó hatalmasakat alszik napközben!!! :) Ennyi előnye van ennek a borzalmas időjárásnak.

KépKép
livus
 
 


Livus: nálunk csak Sári alszik nagyokat (és közben fel-felkel szopizni, épp akartam is panaszkodni a szopis topicban, hogyy kábé félóránként szoptatok, meg Nóri is szopizik pár kortyot, mikor Sári...), a nagyobbat alig lehet ágyba vinni este!

A hordozásos sétára én is felmegyek BP-re most már!!! mindenről lemaradok itt a világ végén!!! :roll:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Hordozós séta, találkozó ötletét már rég érlelem magamban! Mi most nyaralni megyünk, a margitszigeti sétára jövünk vissza. Mi lenne, ha augusztus végére szerveznénk valahogy? Nem lehet, hogy az már kevésbé nyaralós időszak? Fel tudom rakni a honlapomra és tudok értesíteni mindenkit, aki volt nálam tanfolyamon. Ilyenre gondoltatok, vagy inkább topictali-szerűre?
Biobaba, igen, ezt a magyarázatot én is hallottam Évától, de nem elégített ki. Pedig lehet, hogy összesen ennyi a titok, ahogy Pindi is írja. Más életmód...
Emlékszem, mikor életemben először kötöttem fel a hátamra Bencét. Egy kiránduláson, visszaemlékeztem, hogy is láttam a leírásban és megcsináltam, ahogy tudtam és mentem. Hatalmas élmény volt! Mintha valami ősi, asszonyi erő szabadult volna fel bennem. Amiről Orsi is írt. Köszi, Orsi a történetet!

hordozo
 
 


OFF
Livus, szerintem a kutyakat pl. nem feltetlenul ok kakaltatjak oda. Nem kell ahhoz ciganynak lenni, h valaki maga ala szemeteljen, nap mint nap latok en un. jol szitualt egyeneket, ahogy "maguk ala csinalnak" (ertsd elhajigaljak a szemetet, tojatjak a kutyaikat mindenfele stb.).
Nem teged akarlak ezzel bantani, de a ciganyok se egyformak. Hajlektalanok kozt is van, amelyik egesz nap teng leng, ul a "hanyasaban", de van olyan is, aki dolgozik. Nem tudom, h mondjuk Sziget fesztivalon voltal-e valaha. Ott jol osszesuritve lathato, mindaz, amit a "jol szitualt emberek" mocskolnak bele a vilagba. Tudok jo nehany helyet, amit nem a ciganyok tojnak, vizelnek, firkalnak ossze, rombolnak le. Ezekbol sokkal tobb van, csak esetleg nagyobb teruleten oszlik el. Bocs, ha kicsit naturalista vagyok, csak en igy latom.

Biobaba
biobaba
 
 


Biobaba! Írtam privit.

KépKép
livus
 
 


Örülök, hogy a kósza séta-ötletem megtetszett nektek! :D
Lehet, hogy az aug. még korai, nem? Szerintem akkor sokan nyaralnak. Szeptember esetleg? Akkor talán már nincs annyira hőség sem.
Amúgy én "nyitott" találkozóra gondoltam, nem csak topicosra. De lehet akár olyan is. Vagy egy ilyen, egy olyan :D
Jó ötlet a honlapra kitenni, sőt ha nyitott lesz a buli, lehet, hogy érdemes lenne esetleg szólni a Kismamának is, hogy kapacitálják rá az olvasókat, nem?
De izgi!

KépKép
livus
 
 


Esetleg ossze lehetne kapcsolni a szeptemberi CM-mel:) Aprilisban is volt kismamas vonulas is, csak eleg kevesen voltak rajta. Es most a Mobilitas het temajaba tok jol bele is ferne: „Legyen az utca az embereké!”, az lesz a cime.
http://www.euroastra.hu/node/3097
http://href.hu/x/34xy

Livus, valaszoltam:)

Biobaba
biobaba
 
 


tényleg, a Kismamás-kifelé hordozós üggyel mi van most?

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Igen, nyilvánosan sétáljunk, és legyen az utca az embereké!!! Egy országos hetilapban ismerős szívesen hírt is ad róla. Szuper, így terjednek a jó dolgok :):):) Ha midnenki egyetért az időben és a helyben, akkor majd írok a Tudatos vásárlónak, tegyék bele a programajánlóba, az is sokakhoz eljut. És ha már itt Pesten elindul, érdemes lenne a vidéki helyszíneken is sétálni közösen, sok hordozókendő fogy ám mostanában!

Én beszéltem Liesellel az illető kifelé hordozós képről, a tájékoztató füzetben valóban nincs ilyen pozíció, a weboldalon lévő kép csak azért van fent, mert a férjének nagyon tetszik és nincs szíve levenni, de Liesel már puhítja :)

indianyo
 
 


Vicces, hogy most került ez a Kismama kérdés megint szóba, nemrég küldtem egy meglehetősen hosszú mailt a Kismama főszerkesztőjének használhatatlan-kendő és kifelé fordított hordozás ügyben, kiváncsi vagyok válaszolnak e.
Kiemeltem, hogy mezei halandó vagyok, semmi közöm semelyik kendő gyártó/forgalmazó céghez, nehogy félreértse...

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Nekem is tetszik, hogy a Mobilitás hét keretében legyen egy ilyen séta. Hogyan lehetne erre rászervezni? Van valakinek ötlete/tapasztalata/ismerőse?

hordozo
 
 


Nekem a babakocsis vonulások szervezői között akadnak ismerőseim, kérdezősködök egyet.
De jó lesz :)
orsko
 
 


Mi is benne vagyunk a sétában! :) És így pláne jó, hogy szeptemberben lenne, akkor már nem lesz olyan meleg (csak el ne kiabáljam :wink: :D :? ).
Zsizsa
zsizsa
 
 


Sára!

[quote]H írta:a az ember az USA-bol rendel vmit akkor vamot kell fizetni? Kb mennyi?


Kell vámot fizetni, ha eléri a 10 eurót (a vám 3%, vagyis csak akkor kéne fizetned, ha kb. 75e ft feletti a csomag értéke). Viszont az áfát meg kell fizetni, szintén abban az esetben, ha eléri a 10 eurót, de mivel az 20%, az könnyebben összejön (kivéve könyvek, újságok, ahol csak 5%).
Az érték megállapításánál a küldeményt egyben veszik figyelembe, és a postaköltség is beleszámít. Abban az esetben viszont, ha a csomagban valamely áru nem érné el a 10 eurós határt, külön lehet kérni, hogy azt az érték megállapításánál ne vegyék figyelembe.

Tudom, hogy van, akinek nem kellett megfizetnie, nem tudom, hogy csinálta, talán nem vették észre a vámon... Mi pl. megjártuk nagyon, amikor annak idején még kintről rendeltük meg az ergót, 8 ezer forint áfát kellett fizetnünk. :( Olcsóbb lett volna Európából rendelni.

Pindi
pindi
 
 


Savitri, ügyes vagy, gratulálok a kendődhöz! Néha jó, hogy ennyire nem ismerik itthon ezeket a dolgokat (és az értéküket), én a múltkor egy gyerek Lana (biopamut) pólót turkáltam kétszázért. :)
pindi
 
 


Livi: Rátok is feltétlenül számítunk: az a párszáz km nem lehet akadály :wink:

Indi: Tök jó ötlet a tudatos vásárló is! Amúgy Te tudod az e-mailjüket? Mert én egy szerűen nem találtam meg a honlapon, pedig szerettem volna egyszer írni nekik vmit. átküldenéd nekem?
Bibobaba! Ez a Mobilitás Hét tetszik nekem is! Ezt a GKM szervezi? Nekik kéne írni?

És különben ti mire gondoltatok? Hogy csak sétálunk egyet? Mert ha esetleg úgy csinálnánk, mint a szopis séta, hogy a végén letelepedünk vhova, nekem lennének ötleteim, hogy miket lehetne csinálni...

KépKép
livus
 
 


Szerintem is jó lenne a séta végén letelepedni, és akkor lehetne esetleg "hordozási módok bemutató" (Ági :wink: ), hátha tanulunk is valamit. :)
zsizsa
 
 


a sétában mi is benne vagyunk és letelepedésnek is örülünk.
a helyes és helytelen megkötési módokat kéne kicsit népszerűsíteni
meg a kötödő nevelést
de én nagyon nem vagyok otthon ilyen szervezés témában

Liv, nem nagyon kendőzött ez a lány sem és ő is már használtan vette egy másik anyukától, akinek szintén nem vált be :?
na majd nekem hehe 8)

off
Indi, nem. Én a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára jártam szanszkrit szakirányra. Körtvélyesi Tibortól tanultam tudományom nagyrészét, de jártam be az indológiára is szövegolvasásra Ruzsa Ferenchez.
savitri
 
 


Kép
savitri
 
 


Sétálásban mi is benne vagyunk természetesen, letelepedéssel miegymással egybekötve. Népszerűsítésre az jutott eszembe, hogy a Padma jóga stúdióba (ahova mi is járunk) elég sok kendős anyuka jár, szerintem meg lehetne kérni, hogy plakátolják ki, tegyék bele a hírlevélbe, illetve TAVAM-os ismeretségem van, újságba/hírlevélbe/honlapra is fel lehet rakatni szerintem

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Savitri tök jó ez a kép :D
De nem értem, hogy marad rajta a gyerek :( Ha jól látom, a vállán nincs megkötve, csak elöl? Ági??

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Afrikaiak igy kotik tobbnyire. Meg az egyik Piedone filmben is igy van felkotve a gyerek:) A melluk fole kotik, jol le is lapogatja nekik.
Minap errol ertekeztunk, h ok folyamatosan igazgatjak magukon a gyerkocot:)

Nemreg olvastam, h a fejen teherhordas nem tesz jot a gerincnek (gondolom, sulytol is fugg), ezert feltalaltak valami szerkentyut, amivel pl a vizes bodonoket kilometereken at szallithatjak konnyeden.
http://other.cooperhewitt.org/Design/q-drum
http://www.qdrum.co.za/

Biobaba
biobaba
 
 


Savitri,
tényleg tök jó a kép! :)

Nekem a mell fölé kötéssel az a bajom, hogy nem értem, hogyan nem kapnak mellgyulladást. Nekem többször is elzáródott csak attól tejcsatorna, hogy a gyerek keze odanyomódott a kendőben, szerencsére a sok szopival sikerült megoldani. Meg félvállasan újszülöttet sem tudok emiatt hordani, valahogy pont úgy nyom a feje, hogy elzáródik a tejcsatorna, aztán meg szenvedek... De lehet, hogy csak rosszul tettem fel, egyszerűen nem találtam megfelelő hosszt, akárhogy próbáltam.

Biobaba,
nagyon ötletes szerkezet. :) Vajon elterjed majd?

Zsizsa
zsizsa
 
 


Zsizsa, igen, ezt mar hasznaljak par helyen:)

Biobaba
biobaba
 
 


De jó, akkor telepedjünk le! :D

Savitri: szuper a kép! Hátulnézetből ugyanolyannak tűnik, mint az a ghánai, amit írtam!

KépKép
livus
 
 


Én egyszer, amikor a környékünkön sétáltam, hátamon a Bencével (jó nagy volt már), akkor utánam kiabált egy öreg néni. „Várjál aranyoskám! Hát minek oda annyi csomó?” Hű!, mondom, ez tud valamit! „Hogy kéne kötnöm?” Kiderült, hogy ő látta a fenék alatti keresztezést, meg a hasamon a csomót, ez két csomónak nézte. Levettem magamról Bencét, és megmutatta, hogy hát ezt ők nem így szokták régen, hanem pontosan úgy, ahogy ezen a képen volt fent. Azt mondta, az ilyen nagy gyerekek ebben a kötésben persze kapaszkodni szoktak, nem úgy elhagyni magukat, mint ahogy a mi tutira megkötött kendőinkben. Hát, van benne valami! De persze így kényelmetlenebb vinni. Azt is mondta a néni, hogy ha látok még olyan cigányasszony, akire fel van még kötve a gyerek, nézzem meg, ő is így viszi. Boldog voltam, hogy kapcsolatom volt egy olyan öreggel, aki még hordozott.
Szerintem is jó ötlet, hogy telepedjünk le és persze, legyen valami utána a kendőről. Én hirtelen olyasmit tudok elképzelni, hogy beszélgetünk fontos, (többé-)kevésbé ismert kérdésekről (kifelé fordítás, ortopédia és társai), meg bármiről, amiről jön kérdés és konzultálhatnánk a kötésekről (ez gondolom automatikusan is történni fog ;)). Lelkesít a gondolat, hogy a városban kendős megmozdulás lesz!

hordozo
 
 


Savitri, utólagos engedelmeddel bemásoltam az egyik itteni topikba, amit írtál a Kikás lelőhelyekről. Egyik friss anyuka Érdeklődött, és egyszerűbbnek találtam átmásolni. Remélem nem baj! :wink:

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Fioona, aki kapja marja :lol: mármint a méregdrága Kikás kendőt.

Nahát érdekes. Én épp azon morfondíroztam, hogyha nekem is a fejemen kéne cipelnem a cuccaimat, biztos mindig szép egyenesen tartanám magam. Ezek az afrikai nők hihetetlen szépen tartják magukat amikor a fejükön van valami.

ha jól emlékszem régebben olvastam valami olyat, hogy afrikában "divatos" a lelapított mell, azaz azt tartják nőiesnek és szépnek.
De valószínű az én mellem is begyulladna ettől a terheléstől.

Kép
nézzétek itt 2 kendőt is használ
az egyiket mell fölött köti, a másikat deréktájon

és itt a nagyobb gyerek, akinek kapaszkodnia kéne
Kép
savitri
 
 


Szerintetek kifejezetten kendős megmozdulás legyen, vagy mindenféle hordozós?

Ági: Hol történt ez az eset a nénivel?

Savitri: nekem úgy tűnik az első képen, hogy mindkét kendő mell alatt van :?:

A második nagyon mókás: tényleg nem ártana kapaszkodnia! :)

KépKép
livus
 
 


Livus: szerintem hordozós legyen, ne csak kendős. Nem mindenki "kendős fajta" mégis rengeteget hordozhat, pl. erszénnyel vagy Ergo-val, vagy bármi egyvállassal.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Livus! Bp., XVI. kerület.
Szerintem is legyen hordozós a találka, nehogymár' elkülönüljünk hordozóeszközök szerint! Meg hasznos is együtt lennünk, tapasztalatot és információt cserélni hordozóeszközökről, meg a hordozásról általában.
Tetszik a kapaszkodós kép! :lol:

hordozo
 
 


Most ezt mindenhová felteszem: úgy alakult a sorsunk, hogy el kell "otthonról" költöznünk. De nincs hová. Arra jutottam, hogy ha a hitem és elveim szerint nem akarom kiereszteni a babámat a kezeim közül idejekorán, akkor olyan munkát kell kitalálnom, ami biztos jövedelem, tisztességes és vele együtt végezhető. Így családi napközit szeretnék nyitni, ez egy tulajdonképpeni bölcsi és ovi helyettesítő, persze az én szám íze szerint mindenféle fejlesztős hókuszpókuszt kihagyva, kis éneklős-körjátékos foglalkozáést kivéve, szabadjátékon alapuló elfoglaltsággal. Amiért ezt írom: Szükségem lenne egy családi házra/lakásra, ahol mi is lakhatnánk és a tevékenység is végezhető lenne (pillanatnyilag nem tudok érte fizetni, de vagy közös vállalkozás nyereségrészesedésként, vagy kicsit később fizetendő bérleti díjként tudnám téríteni . Ez egy gyes melletti legális vállalkozásforma, amit az állam és a helyi önkormányzatok is támogatnak - pillanatnyilag ideálisnak tűnik. A már meglévő CsaNák mind jól működnek, hisz óriási az igény rájuk bölcsődei és óvodai helyhiány miatt.
Kérlek benneteket, ha elindít ez valamiféle gondolatot, esetleg ismertek olyan embereket, akiket érdekelhet/tudnak segíteni - szóljatok! Köszönöm szépen előre is.

indianyo
 
 


Torzó háti hordás: http://www.mamatoto.org/default.aspx?tabID=84
Videók: http://www.mamatoto.org/Default.aspx?tabid=188

Szerintem is mindenféle hordozós legyen.

Indianyó, nincs ötletem, hogyan tudnék segíteni, de sok szerencsét!

Lívia, két fáradhatatlan kissrác álmos anyukája.
http://www.babakozelben.hu
livia76
 
 


Sziasztok,
van ez a hordozó: http://www.newnativebaby.com/babywearingtips.asp
A férjem nagylánya szinte fillérekért meg fogja kapni, mert van egy olyan program, amely segít az anyagi nehézségben élő anyukáknak (és pl. hordozót ad nekik!!!!). Jól megnéztem, és nekem úgy tűnik, hogy nagyon "válltáskaszerű", ha értitek, mire gondolok. Különösen, ha pl. a háton fekvő gyereket nézzük. (Hiába a sok celeb, akik ezt használja).
Viszont ez a hordozója lesz, ezzel kell a lehető legjobban megküzdenie. Milyen tippjeitek vannak ezzel kapcsolatban (pl. ne tegye bele kifelé nézve, stb.)

Kicsit off, de TUTI JÓ: szintén ő, szintén USA. Csak valami alanyi jogi egészésgbiztosítása van, mert még diák, tehát munkanélküli. Először is, "kirendeltek" hozzá egy szopis tanácsadót (persze nem kötelezően, mint a védőnő itthon, hanem SZABAD igénybe venni, ingyér), valamint most fog kapni egy 150 dolláros elektromos mellszívót szintén ingyen, receptre, a biztosító költségén, mert úgy érzi, hogy a kis kézivel nem fog tudni eleget fejni, amikor januárban dolgoznia/tanulnia kell majd. Úgy látszik, a biztosító rájött, hogy olcsóbb fizetni a mellszívót, mert bejön a költsége a betegségek elmaradásában (vagy hogy is mondjam...). Ja, a tápszert nem fizetné a biztosító, vagy csak alig... :P Úgyhogy ez nekem olyan szívet melengető volt.
h_szilvi
 
 


Lívia! Tök ilyen volt a ghánai! :) Köszi!

Szilvi: Szerintem ez uaz, mint Lívia babaerszénye, nem?

KépKép
livus
 
 


Szerintem nem ugyanaz, mint Liviéké, mert annak van tartása, ez meg mintha valami rugalmas anyagból lenne. Liviékében úgy van a baba, mint ahogy magadhoz ölelnéd.
Én eddig csak egy másik képet láttam róla (a Motheringben levő reklám képét), az még durvább, mint a honlapon lévők. Tényleg válltáska, egy újszülött vagy legalábbis nagyon kicsi baba oldalt lóg, feje a nő köldöke, a háta az anya feneke magasságában. Rossz nézni. :( Aztán lehet, hogy ez is olyan, hogy fel lehet tenni jól is, csak a reklámban nem sikerült.

Szilvi, tök jó! :) Nem egy anyabarát ország (mindig megörülök, hogy van, amiben jóval előbbre járunk, mint ők...), de talán ott is kezd megjönni az eszük. :)
(Korábban írtam már, hogy Pomázon kelengyecsomagot adnak a kismamáknak, és van benne hordozókendő. Szerintem ez is nagyon jó kezdeményezés.)

Mesés hátihordozás: http://www.olvasnijo.hu/olvasni.php3?ti ... =136&dia=3 :)

Pindi
pindi
 
 


Pindi, ez tok jo. Veszem fel a gyujtemenybe:)

Biobaba
biobaba
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?