Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Ágci köszönöm az emailt, már próbálgatom a cumizavar megszüntetõ eljárásokat, de egyelõre nem sok sikerrel. A kiskanálból etetés kb. 2 percig köti le, a pohárból kb 1 perc (összesen talán 20 ml) utána hatalmas bömbölés és persze kénytelen vagyok megint a cumisüveghez nyúlni. Közben keseregve azon , hogy egyre távolodunk a cicitõl. De azért van biztató is, néha csak úgy játékból, amikor nem igazán éhes, kap cicit és akkor egy kicsit szopik kb. 50-60 ml-t. Ez naponta 2-3 alkalom, a többi pótlás. Éjszaka még cicizik rendesen, de már észrevettem, hogy más technikával.
Kriszi, hogy tudod megcsinálni, hogy kibíja pótlás nélkül??? Úgy irigyellek! Csenge hétfõn volt 14 hetes, és az egy-egy evés igénye 120-150 ml, amivel jóllakik. Ha nem így lenne én se adtam volna neki mást, hanem kiböjtölnénk, míg elfogadja a cicit. Viszont fejni és se nagyon tudok, sajnos sokszor 5-8 óráig se jut a cici szopihoz. Úgy is érzem, hogy amikor végre rendesen szopizik,azután se termelõdik már rögtön, csak szinte így 5-8-10 óránként. û
Lehet, hogy már erre állt rá a termelés? Ráadásul megint megjött a mensim, jó erõsen, lehet, hogy ettõl?
A Laktoherb teából én néha 4 litert is megiszok, lehet, hogy ez is a baj? A Fitolac-ot senki se írja, az jobb vagy rosszabb? Azt is iszom néha, de nem érzek különbséget.
Hajrá mindenkinek, nagyon szeretnék újra rendesen szoptatni!!!

Sziasztok

Miamanó és Csenge (14 hetes)
miamanó
 
 


Pele!

Küldeném, de nem õriztem meg a levelet és elfelejtettem mi állt benneKép Azóta újabb dolgok történtek és kiment a fejembõl...nem-nem ment ki, eszembe jutott. Írhatom ide? Ugye nem haragszotok meg topikosok? Csak Pele mindig erõt önt belém az okos irásaival!Kép
Szóval még mindig a sírás. Gábor esténkét 1 óra hisztizés után hajlandó csak elaludni, de van hogy több ideig hisztizik és csak akkor hajlandó cicin elaludni, ha már öben is sir. Nem értem egyszerüen. Mostanában kólikás megint, de sikerült kikezelni ebbõl, hogy csak reszelt almát kap (van aki szerint fog, van aki szerint hajt) és igy rendesen van kaki. Szóvl ez nem lehet. Ha a foga fájna azt észre lehet venni(úgy ordit olyankor mint a fába szorult féreg és még a cicit sem hajlandó bekapni). De azért bekenem neki Dentonixxal. Szóval már majd kidörgöli a szemét, kiesik a száján az ásítozástól, pelust cseréltem, átöltöztettem, (hátha kényelmetlen a ruha, vagy szúr valami), 6x cicire raktam, már beraktam az ágyába, hátha ott akar aludni. Ringattam...stb. Altatni úgy szoktam, hogy magam mellé fordítva betakarózunk az ágyban és akkor elalszik. De mostanában (2-3 hete) próbál elaludni, becsukja a szemét és pár percre rá elkezd nyöszörögni és sírni. Akkor megfordulunk, hogy a másik oldalára feküdjön... Úgysem jó. Akkor felveszem... utána újra próbálkozunk. Szeretném megérteni, hogy mi lehet e mögött, hogy tujak változtatni segíteni, de elképzelésem sincs. Hiszen szorosan összebújunk, átölelem, ha odahajolok, hogy érezze a szuszogásom azt szereti... de este semmi sem jó, pedig mindig 7-kor fürdéshez készülõdünk. Pucérkodás, játék, fetrengés és pancsi. 8-ra készen vgyunk. Cicizik és még játszunk. Ez van minden este, szinte minden ugyanúgy... akkor mi zavarhatja? Semmi sem változott.
Éhes maradna? Nem hiszem, de már másra nem tudok gondolni! Milyen lelki háttere lehet ennek? Olyan elkeserítõ tud lenni egy jó nap után az esti lefektetés, hát még egy nyügösebb nap után. Fõleg az zavar, hogy szinte rutinhiszti van minden este... és hogy nem tudom az okát. Túlpörgött volna? Na de amikor este 6-ig alszik akkor nem lehet túlpörögve. Álmosnak is álmos, mert látszik rajta és nem marad el olyankor egyedül, vagy másnál.

sasha és a fél éves gábor

Kép
sasha
 
 


Pele!

már meg is talátam a régi leveleidet... Jobb késõn mint soha. Azokban az éjszakai kelésekrõl irtál... most elaludni nem akar... Éjjel viszont csak 1x ébred, ha a hajnali 4-5 órait nem számítom és fél 8 körül van a reggeli ébredés.

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 

 
 

Hahó,
ma is, tegnap is küzdöttünk rendesen, egy-másfél órákat. Tényleg kevesebb tejci lehet, mert Cicóka igen hosszan jut nem túl sokhoz, pedig már magától is gyakrabban kér. Most délután több mint egy órás melóval jött össze 110 két cicibõl (egy hete még 160 simán összejött). Talán a technikája sem jó, mert észrevettem, hogy ha nincs nagyon kedve a dologhoz, akkor beszippantja a felsõ ajkát. Persze félálomban eszik a legjobban, de eddig még nem tudtam erre rájátszani, mert alig alszik napközben...
Miamanó,
úgy bírom ki, hogy Cicóka bármennyivel megelégszik, (és vigyorog, mint a vadalma éjjel-nappal, õ aztán sosem sír az éhségtõl, éjjel is csak cuppog) általában én tuszkolom, kínálgatom, hogy még, még (most éppen megelégedett volna 70-nel). Egyébként neki is kb. 120-130 kell átlagosan, ezt nem onnan tudom, hogy ennyivel lakik jól, hanem hogy ennyitõl gyarapodik. Ezért is mérem újra, mert oda kell figyelni, magától éppen csak annyit enne, hogy ki ne száradjon. Másrészt pedig õ nem mûködik cumialapon, a cumisüveget már a kórházban méla undorral nézte, itthon az elsõ héten kapott belõle forralt vizet, azt se tudta, mire jó, szóval abba is hagytuk hamar. A játszócumit eleinte azt hittük, csak nem tudja megtartani, de mára már kifejezetten ívben kiköpi, azzal sem próbálkozik már senki. Igazán büszke vagyok a kis büdösre, Kép, csak éppen rettegek attól a pillanattól, amikor komolyan szükségessé válik a pótlás, mert korántsem vagyok biztos benne, hogy megenné.
A csomó nekem eltûnt egy maratoni másfél órás cicizés után (Cicóka alig evett, de a csomót kivarázsolta).
Most ennyi,
megpróbálok pihenni,
üdv mindenkinek
Kriszi
Kriszi
 


Ágci,
én is nagyon hálás lennék a tejszaporító praktikákért, ah el tudnád küldeni nekem a kriszi@dravanet.hu címre.
Elõre is köszönöm,
üdv
Kriszi
Kriszi
 


Sziasztok

Ismet felteszem a kerdest, hatha tud valaki valaszolni.
Mit jelent az ha veres tej (rozsaszines tej) jon az egyik mellembol, mintha pici seb lenne rajta de nem biztos. Mit kell ilyenkor csinalni? Ugye ilyen tejet nem lehet a babanak adni? Etessem csak a masik mellembol es fejjem ezt a mellemet kozben (fejes nalam nem nagyon mukodik csak szopikor es utana, magatol nincs reflex)? Mikor jon ez rendbe, s hogyan lehet segiteni rajta?
Ha tudja valaki kerem irjon, segitsegeteket elore is koszi

kiszs
Kiszs
 


Szia Kiszs!

Nekem anno azt mondta a vedono, hogy nem gond, ha veres a tej (nekem legalabbis ver folyt a jobb mellembol minden szoptatas elejen egy ideig), nem art a kicsinek. Leventenek semmi baja nem lett tole. Tehat ha nem tudsz fejni, akkor nyugodtan tedd mellre a babat, nehogy elapadjon a tej. Remelem ez megnyugtat, amig valaszolnak a hozzaertok Kép! Es remelem nem irtam tul nagy hulyeseget!
Ha tenyleg seb van rajta segithet a Garmastan v. Bepanten krem. Nagyon vekonyan kend be, mert a tul sok nem hasznal (szerintem), csak meg jobban felazik a bimbo. Nekem bevalt meg a koromviragkrem is, jobban, mint barmi mas. A DM-ben is lehet kapni, meg szerintem gyogyszertarban is. Ha rajtahagysz egy kis tejet szaradni minden szoptatas utan az is segit.
Es minel tobbet levegoztesd a cicidet. En egy csomot jarkaltam itthon felmeztelenul, nem tudom mit gondoltak, akik belattak esetleg Kép!
Udv, Virag

U.i.: egyebkent mennyi idos a baba?
virga
 
 


Kedves Virág!

Koszonom a valaszt, a baba meg nincs egy honapos, akkor sincs gond? Az a baj, hogy ez a mellem a jobb, vagyis ez termel tobb tejet mert a masikkal bajok voltak, szoval abbol nem enne eleget, igy mar egyszer etettem ebbol is tap helyett. Igy meg is nyugtattal kicsit.
Koszi,
Kiszs
Kiszs
 


Sziasztok!

Ágici: Engem is érdekel a tejserkentõ praktika.
e-mail cím:tunder@freemail.hu

Orsoly: Nagytartcsai védõnõrõl van szó? Mert ha minden jól megy akkor júliustól mi is hozzá járunk.
Gyerekorvoshoz merre jártok? Úgy tudom a Kazincy, és a Kribusz nem gyermek orvos...

Lányok a sõr jótékony hatásáról már én is hallottam, bár nem szeretem a sört, azaz egyszer ittam finomat, pécsi sörgyár Radler lé, citrom ízû sör, minimális alkohol tartalommal.Kb 100 ft egy üveg, akit érdekel.

Nálunk a szoptatás ügyben semmi változás, 4-5 óránként fejem a tejet Dorkának, azt vettem észre minél sûrûbben annál kevesebb van. Normális? Már az is jó ha egy nap a kellõ mennyiség fele összejön, ez 300-400ml között van Dorka meg 600-800ml eszik. Így most hogy talán nem fáj a beteg cickó szeretném növelni a tejmennyiséget.
Ebben segítsetek.

Iszom én is a laktaherb teát igaz napi max 3 pohár, nagyon nem tetszik az íze. Tegnap vettem instant teát szptatós anyukáknak, milupa: milusan tea hibiszkusz csipkebogyós tea.
ez kb 2 pohár és elfogy 1 nap 1l dobozos üdítõ.
Lehet hogy keveset iszom.

Pihenéssel kapcsolatosan ma délelött együtt aludtunk, délig, délután meg dolog volt, fõzés vasalás stb.
Ezt is meg kell valakinek csinálni.

Sziasztok
Manó2 + Dorka aki 6 hetes és nagyon sír.
manó2
 


Szia Kiszs!

Levi sem volt még egy hónapos amikor nálunk véres tej volt. Ha tényleg sebes a bimbó próbald meggyógyitani minél hamarabb, mert veszettül fáj késõbb! Én napokig sirva szoptattam, vagy összeszoritott foggal, lábujjal stb.

Ma én is vettem egy dobozos alkoholmentes sört, de még nem bírtam meginni. Küzdök derekasan Kép hátha több lesz a tejecske!
Üdv, Virag
virga
 
 


Manó2,
nincs kedved megpróbálni mellre szoktatni a babát? Segítek!Kép
A Milusan tea gyakorlatilag csak folyadék pótlás, attól több tej nem nagyon lesz, az nem olyan hatású, mint a kimondottan tejtermelõ teák. Nézd meg, hgoy mibõl áll. Mondjuk én nem tudtam meginni, brrr.

Ma még nem nagyon tudtam olvasni, most csak ezt a pár sort írom, ha a pici lefekszik, utána jövök.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Kiszs!
Fontos lenne, hogy jól legyen mellen a baba, mert akkor nem sebesedik ki a mellbimbód és , akkor nem lesz véres.
Olvasd el ezt: [url=http://www.lll.hu/leche/107h.htm" TARGET="_top]http://www.lll.hu/leche/107h.htm[/url]

Ha pedig esetleg szájpenésze lenne a babádnak, akkor az is lehet ludas, gyorsan ki kell ûzni a gombát, ami a szájpenészt okozza.

Menta
menta
 
 


Hello mindenkinek!
Hát nem nagyon megy ez a szopi nekünk. Már elõre félek, hogy az éjszaka se akar! Mert az már az utolsó olyan, ami mindig bejön. Hogy lehet a pohárra szoktatni? Van valami bevált praktika? És a 4 liter Laktoherb tea nem árt inkább, mint használ?
Ágci!
Én mindig próbálom a babát mással etetni, de nem fogékony erre sokáig, éhesen meg csaknem hagyhatom! ill. egy darabig próbálom elterelni a figyelmét, de nem sokáig bírja!
Meg fogok, fogunk ebbe õrülni!

Miamanó+Csenge, aki nem akar szopizni
miamanó
 
 


Sziasztok!

Ágci:Megpróbálhatjuk, bár ma este kínomba már próbáltam, mert olyan édes volt a Dorka, apja etette én meg fejtem és a gyerek nem tudta levenni a tekintetét a cicimrõl, és nyújtogatta a kezecskéjét... Olyan édes volt, lehetett nem ellenálni??
Csak pechére már ki volt fejve belõle a tej.
Pedig a beteg cici volt, nem fájt, bár gondolom nem adott bele apait, anyait mert már jó volt lakva, csak a pont hiányzott az íre.

Holnap délelött meg fogom próbálni, mert sokkal könnyebb lenne.
Azon törpölök 25-25 percet kap, hogy jól lakjon, és így nem fog felázni a cici, ha nem lakik jól, akkor kap tápot, és a többit kifejem. Jó lesz így elsõnek, vagy mi a tipped?
E - mail is jöhet...

A tápszert már nem akarja elfogadni (van esze), már a harmadikat próbálom Humana HA, Beba HA, és most a Nutrilon prémium 1 talán a humana ízlett neki a legjobban, csak az nincs most itthon.Mindig fintorog, kilöki a nyelvével a cumit, és erõszakosan kele bele diktálni, hisz nem hiszem, hogy 100-120 ml tej elég lenne neki.

Jók legyetek
Manó2+Dorka 6 hetesen
manó2
 


Sziasztok!

Ágci:Megpróbálhatjuk, bár ma este kínomba már próbáltam, mert olyan édes volt a Dorka, apja etette én meg fejtem és a gyerek nem tudta levenni a tekintetét a cicimrõl, és nyújtogatta a kezecskéjét... Olyan édes volt, lehetett nem ellenálni??
Csak pechére már ki volt fejve belõle a tej.
Pedig a beteg cici volt, nem fájt, bár gondolom nem adott bele apait, anyait mert már jó volt lakva, csak a pont hiányzott az íre.

Holnap délelött meg fogom próbálni, mert sokkal könnyebb lenne.
Azon törpölök 25-25 percet kap, hogy jól lakjon, és így nem fog felázni a cici, ha nem lakik jól, akkor kap tápot, és a többit kifejem. Jó lesz így elsõnek, vagy mi a tipped?
E - mail is jöhet...

A tápszert már nem akarja elfogadni (van esze), már a harmadikat próbálom Humana HA, Beba HA, és most a Nutrilon prémium 1 talán a humana ízlett neki a legjobban, csak az nincs most itthon.Mindig fintorog, kilöki a nyelvével a cumit, és erõszakosan kele bele diktálni, hisz nem hiszem, hogy 100-120 ml tej elég lenne neki.

Jók legyetek
Manó2+Dorka 6 hetesen
manó2
 


Manó,

velem is sokszor elõfordult, hogy vidáman kifejtem a cicimet az utolsó cseppig, amikor is Anna felébredt, és követelte a cicikéit. Na és itt jön az, amit sokáig hihetetlennek tartottam, hogy NINCS üres cici, ha Te már nem is tudsz egy cseppet sem kifacsarni a szívóval, a baba lazán kiszív belõle annyit, amennyi kell neki. Egyszer kíváncsiságból lemértem a jelenséget, úgyhogy bizonyítékom is vanKép.
Mondjuk az igaz, hogy talán egy jóllakott baba már nem küzd ilyenkor, na de ha éhesKép!
Drukkolok, hogy sikerüljön visszaszoktatni, tényleg sokkal könnyebb lesz, hidd el.
Meg még egy tipp: annyiszor fejj, ahányszor Dorka eszik, így talán több jön össze. Az ne tévesszen meg, hogy ha sok idõ eltelik két fejés között, és feszül a cici, attól több lesz a tej, pont hogy kevesebb, mert a feszülés egy jelzés a ciciknek, hogy kevesebb tejet termeljenek.
Na ezt majd a szakértõk jobban leírjákKép.
Én anno nagyon mazo anyuka voltam, éjjel is fejtem, fogalmam sincs, honnan volt annyi energiám akkor, melegítés, aztán kölökbe tej beküld, aztán kiültem a nappaliba fejni röpke 20 percet. Azért most jobb, kiscsaj 5 perc alatt kivégez, aztán szunyaKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Szokás szerint hajnalban, gyerekkel a csecsemenKépKép

Kriszi!
Nagyon-nagyon gyakori dolog, hogy az oltások hetében a babák NEM HÍZNAK, sõt, esetleg fogynak is keveset. De ez teljesen normális, elterjedt jelenség, egyszerûen másra kellenek az energiák, az immunrendszer használja õket. Szóval nyugi!!!! Majd belehúz! Elõtte meg egy csomót hízott!! Kínálgasd gyakran, pihenj sokat és minél többször bújjatok össze pucéron. Ti. az is tejserkentõ, ha szoros közvetlen bõrkontaktust tartasz a babáddal.

Virág!
Ha több kalciumot ennél-innál, akkor neked jutna több, merthogy a tejecskébe mindenképp átmegy az, aminek benne kell lennie, még akkor is, ha az anyukának nem marad emiatt. Egyébként elképzelhetõ, hogy most több kalciumot tartalmaz a tejed, mivel az anyatej olyan csodálatosan személyre szabott, hogy egy visszacsatolás mûködik a mama felé, hogy mire van a babának szüksége, és az kerül bele a tejbe. A baba nyála, ami rákerül a mellbimbóra, szolgál ilyetén jelzésül.

Miamanó!
Én nagyon drukkolok Nektek a cicire visszacsalogatáshoz!!! Az tök jó, hogy idõnként elfogadja a cicit!! Mibõl gondolod, hogy csak 5-8-10 óra múlva termel a cicid? Akkor feszül? Merthogy a cici SOHASEM üres! Amikor feszül, az már jelzés az agynak, hogy álljon le egy kicist a további tejtermelés, plusz el is kezd visszaszívódni a tejecske, különben kidurrannának a cicikKép Ahogy Zulu is tök jól leírta.

Sasha!
Köszi!Kép Több minden is lehet a sírósság mögött, néha nagyon nehéz rájönni az okára. Az egyik lehet valóban a túlpörgés, akkor is, ha este 6-ig aludt. Lehet, hogy most már egy más napirendet igényelne. A babák, ha túl fáradtak, néha nagyon nehezen alszanak el. Meg lehet esetleg próbálni még a sírós hangulat fellépte ELÕTT megfürdetni, hátha akkor könnyebben elalszik. Ilyenkor nem kelnek reggel korábban attól, hogy este korábban lettek lefektetve, merthogy így igénylik.
Valszeg rátesz a sírósságra az is, hogy már elõre aggódsz a rossz esti hangulat, a fürdetés, egyebek miatt. Ezt a kismanók hatványozottan megérzik.
A másik a pocakgond. Nem szeles, szorulásos már? Mert fekvõ helyzetben másként rendezõdhetnek a belek, ami kellemetlen lehet számára. Pocimasszázs?
A lényeg: nyugi!!! Nagyon szurkolok, hogy mihamarabb jobb legyen az esti hangulat!!!

Kiszs!
Véres tej mehet, csak gennyes nem! Nagyon figyelj, hogy jól legyen cicin a babád, mert ha nem jól kapja be, attól könnyen lehet a kisebesedés!!! De hát ezt a többiek is írták.

Manó2!
Azért 300-400 ml az szép mennyiség!!! A pihenés tényleg csodákra képes! És amikor dolgod van, akkor is próbáld magadra kötni, hurcolni a babádat, mert a sok testkontaktus szintén serkenti a tejtermelést. Ha együtt pihentek, akkor próbáljatok pucéron összebújni. Az együtt fürdés is nagyon jó ellazító, tejserkentõ hatású. Homeopátiás Urtica urenst próbáltad már?
A cici SOSEM üres, mint azt többen is írtuk. Biztos, hogy talált benne Dorkád szopiznivalót.
Szopi közben ciciösszenyomással segíthetsz a tejleadó reflexnek, plusz az ilyenkor jövõ tej zsírosabb, kalóriadúsabb, laktatóbb. Ha nem lakik jól 2 cicivel, visszateheted megint az elsõre, aztán újra a másodikra pont azért, mert mindig van benne tej! Az is jó, ha közben pl. TV-t nézel, olvasol, amitõl ellazulsz, és nem a szopira figyelsz görcsösen. NAGYON ügyelj rá, hogy helyesen legyen a szájában a cici, egyrészt, hogy ne sebesedjen ki, másrészt meg mert ha nincs jól a szájában, akkor nem jut elég tejhez, hiába volna a ciciben.
Nagyon sok sikert, drukk-drukk!!!!

Zulu!
Szerintem tök jól leírtad!!
Hû, akkor tényleg jó sok energiád lehetet, le a kalappal!!

Na megyek aludni, mert már nem látom a betûketKép

Pele
pelcsi
 
 


Pele!

Köszönöm szépen! Fürdetve meg jóval a sírósság elõtt van. Tegnap is este 6-kor ébredt, 7-kor fürcsi és 8-kor szépen el is aludt... DE amint felkeltem mellõle kipattantak a szemei. 11-kor birtam elaltatni, pedig nem vettem fel, nem beszéltem hozzá, csak simiztem, õ meg jól ebeszélgetett, és játszott... de egy idõ után ezt megunta és hisztizni kezdett, muszály volt felvenni. Pedig azt hittem mehet simán is és úgy örültem. A szelekkel, meg miegymással most nemlehetett gond, hiszen elõtte vagy másfél órát simán elvigyorgott, csak megunta.

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha!
Ha jól értetem, akkor még fürdés után is van egy játszás náaltok. Szerintem azt már hagyjátok ki, hogy ne pörögjön túl. Fürdés, öltöztetés, amit csinálhat a papa, de csak visszafogottan, majd esti puszi a papától, mamával b az ágyba, és alvás.
Nálunk ez bejött. Még az is segített, ha elõtte jól kiszellõztettem a szobánkat, ahol alszunk.

Manó2! Az a 100-120 ml tej egy alkalommal van? Mert ha igen, akkor szerintem elég egy 6 hetes babának.

Menta
menta
 
 


Menta!

Igen van egy játszás, hisztizik a távirányítóért és azzal játszik. Egyébként meg fürdetés után szopi az ágyban, fekve. Büfizés és utána visszafekszünk, de urasága addig harcol, mig felülhet, utána nyúlkál a távirányítóér, kispárnáért... akármiért amit elbír és játszik vele. Ha nem ültetem fel, nem adom oda a földszinten is hallani lehet, ahogy üvölt. 7. emeleten lakunk... Ha meg beraknánk az ágyba 1-1 puszival akkor is cirkuszolna, mert már próbáltunk. A szoba meg ki van szellõztetve és megy a párásító is.

Most kicsit más témával zaklatnám az egybegyülteket. Ez részben a szoptatáshoz tartozik...

A gyerek másfél hónapja asztmás jellegü hörghuruttal kórházba került. A körzeti doki elküldött a gyeremek Sztk-ba a pulmonológiára egy kedves dokihoz, akinek ez a szakterülete. Múlt héten vultunk újra nála 1 hónap után kontrolon. Elõször be akart utalni az I.sz. Gyerekklinikára GOR gyanuja miatt, hogy vizsgálják meg, de aztán lemondta, mert gyomorszondát akartak neki ledugni. Úgy volt, hogy akkor a Heim Pálba küld nyeletéses röngenre (uh?). Azt is mondtam neki, hogy a gyerekpépes étel evése közben elkezd hörögni, mint akinek nem zár jól a légcsõ és a nyelõcsõ közötti sapka. (tegnap már nem hörgött) Ma is voltunk nála, elvileg a beutalóért mentünk, de azt nem kaptunk, a doki meggondolta magát. Kaptun gyógyszert a bukásra amit 3x kellnapotna adni. Eredetileg tápszert akart irni, hogy azt adjam neki sürítõnek a fõzijébe, meg egyébként is, mire közöltem, hogy ez a gyerek még mindig szopik és csak 1x kap valami mást is az anyatejen kívül. Kérdezte mit eszik és mennyit. Mondtam, de pontos adattal nem készültem, hiszen fogalmam sincs mennyit szopik mert nem mérem. A doki persze megbotránkozott. Aztán meg azt akarta, hogy a gyereknek ne szopi után adjam a fõzit, hanem elõtte. Na jól összebalhéztunk ezen. Nem értettem vele egyet, mire elkezdett érvelni, hogy ne csodálkozzam, hogy bukik a gyerek, ha túletetem, hiszen nem birja a gyomra, és ha így !tömöm! akkor elhízott ember lesz majd stb-stb. Ne etessem túl meg ilyenek. Mondom neki, hogy de hát az anyatejes babát nem lehet túletetni és én éheztetni nem fogom. Sõt a fõzit sem fogom szopi elõtt adni, mert a gyerek ugyanúgy bukik, ha csak anyatejet evett és nem látom értelmét. A doki ezt nem birta felfogni. Sõt azt sem, hogy ha a gyereknek nem kell több akkor elfordítja a fejét ezzel jelzi. Azt mondja erre, hogy persze hogy nem kér többet amikor már dugig ette magát és ezt kéne megakadályozni...! (magyarán ne adjak annyit enni a gyerknek mint amennyi jólesik neki!) Mikor ebbe sem egyeztem bele akkor közölte, hogy jó, ha nemfogadom meg az utasításait (ne hozzátáplálja, hanem elválaszzsak, és mérjem le az evéseket..stb) akkor nem kezeli tovább, mehetünk a H. Pál Gasztro osztályára kezeltetni. Még mindezek elõtt megkérdeztem, hogy a bukások kinõhetõek-e mire a válasz ign volt! És mivel a fiamnál nem súlyos, hiszen az eddigi átlaghízás másfél kg volt. Ha csak ez lenne a baj akkor nem is járnék hozzá, de a pépes kaja alatti hörgése zavar, amit persze pár perc után megszüntet pár köhögéssel. Azt mondta visszatérve a veszekedés alatti mondatokhoz, hogy attól is lehet ez a hörgés, hogy sokat eszik! De akkor vajon miért nem hörög az anyatejtõl? Nem értem ezt a dokit! Sõt már úgy tudja, hogy a délelõtt 11 órás (12) szopi után kap valami mást is, hogy éppen csak annyit szopik, hogy csillapítsa a mardosó éhségét. De a dokit ez sem érdekelte, és fújta a magáét, hogy a gyerket túletetem... Szerintetek mit kéne tennem! Menta! Pele! Iboly! Szívem szerint nem hallgatnék rá, de zavar az a hörgés. Remélem ma sem hörög a pépesnél és akkor leszarom mit mond a doki. A bukások nagyon nem érdekelnek, hiszen kajálás után izeg mozog mint egy kis nyírfa úgy hajlik elõre-hátra, jobbra-balra.Kép

puszi
sash

Kép
sasha
 
 


Kiszs!

A véres tejjel nincs semmi baj, ha a baba pociját mégis zavarja, akkor visszabukja (nem kell megijedni töle!!!). Arra figyelj, hogy gennyes ne legyen.
A mellseb nagyon hamar gyógyul, ha a baba jól szopizik. Ha mégsem gyógyul hamar meg, akkor viszont szakemberhez kell fordulni, mert akkor lehetséges, hogy valami más áll a gyógyulás akadályába: 1. nem jól szopizik a baba, és ezért nem hagyja a sebet begyógyulni 2. gombás 3. elfertözödött a seb. A 2. és 3. esetben kezelni kell a sebet, és ha ezek a dolgok megszüntek és a baba is jól szopik, akkor be fog gyógyulni.
Az én kisfiam már elég nagy (9 hó), idönként elöfordul, hogy véletlenül megharap, és ilyenkor szokott vérezni a mellbimbóm (általában persze már amugy is mindegy lenne, hogy szabad-e igy ennie, mert csak szopi után veszem észre), de ez nagyon hamar meggyógyul, gyakorlatilag már másnap nincs is baj vele. Persze ö jó technikával szopik, tehát más akadály nincs.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Manó2!

Én örülök, ha a 16 hetes Levi 100-120 ml-t megeszik, szerintem a 6 hetes babának is elégnek kell lenni. Biztos vagy benne, hogy kell a pótlás? Én nem vagyok szakember, de szerintem nem Kép.
virga
 
 


Bocs, nem köszöntem el Kép
Szóval üdv mindenkinek! Virág
virga
 
 


Sziasztok!

Elveszett az üzim... grrrr... Kép
Csak a lényeg: Miamanó, szerintem a 4 liter a laktoherbbõl nagyon sok. Az egész napi folyadékfogyasztásnak ajánlják a 3-4 litert. (Szerintem egyébként 3 is elég.) De ebben benne van a reggeli kávétól a déli levesig minden. A másik, hogy a Laktoherbhez egy idõ után hozzászokik a szervezeted, és már nincs hatása.

Kriszi, nyugi! Kép A szorongás is csökkenti a tejet. Ne stresszeld magad, kínálgasd csak Cicókát, én biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra kedvet kap a szopihoz.

Pele, valószinûleg igazad volt a hétvégével kapcsolatban, tényleg lehet, hogy azért volt kevesebb a tejci, mert nyügisebb volt a vasárnap. Jöttek a férjem nagyszülei, és én ettõl mindig totál ideg leszek...

Puszi!

Yoan és a hamarosan 3 hónapos Eszti
yoan
 
 


sziasztok

koszonom a valaszokat, a szajpeneszt megnezetem kedden a gyerekdokival, az nem keso, mert en nem ismerem fel Kép de lehet hogy rosszul eszunk igaz eddig meg nem volt gondom vele, mert haton fekszik es ugy forditja el a fejet, hiaba fektetem oldalra, unja s hatradol.
mindenkinek jo napot
Kiszs
Kiszs
 


Miamanó! Elég ha csak annyit iszol, amennyit kívánsz. Ez akár 6-8 pohár víz is lehet.

Sasha! Akkor dugjátok el azt a távirányítót, amíg nem veszi észre!
Szerintem keress másik dokit! De az is lehet, hogy valóban magától megoldódik majd a probléma és akkor olyan felesleges lenne kitenni Gabit a sok herce-hurcának. Figyeld azért nagyon, hogy tényleg ne legyen baj, majd meglátjuk! Kép

Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Leírom én is a tapasztalataimat a laktoherb teáról. Én szülés után azonnal elkezdtem inni, naponta másfél litert - nekem egyébként ízlett. Három hónapig ittam, mert attól féltem, ha abbahagyom nem lesz elég a tej. Aztán meggyõztem magamat, hogy nem ezen múlik - és tényleg nem. Szerintem a tejserkentõ dolgoknak "alkalmi" hatásuk van, állandóan nem segít. Ha növelni kell a tejmennyiséget (pl. növekedési ugrás), akkor nagyon jó, de nem szükséges állandóan azt inni...
Én azt hallottam - nem tudom, hogy valóban így van-e - hogy a túl sok (napi 5 liter felett) folyadékbevitel is csökkentheti a tej mennyiségét. Errõl tud valaki valami pontosat?
Németországban egy szoptatási tanácsadó könyvben (Die Kunst des Stillens) azt is olvastam, hogy a hibiszkusztea sem tesz jót a tejtermelésnek. Ezt azért írom, mert olvastam, hogy Manó2 ilyen teakeveréket iszik. Akkor már leírom, hogy mi nem jó még (a könyv szerint, azért örülnék, ha itteni szoptatási tanácsadók megerõsítenének, nem akarok rossz tanácsot adni):zsálya és borsmenta, firss petrezselyem (ez gondolom csak nagy mennyiségben igaz, nehogy lemondjatok a zöldséglevesrõl!), savanyú élelmiszerek.
Fokozásra pedig a következõket ajánlják: nyers élelmiszerek (sárgarépa), dió, mogyoró, aszalt gyümölcs, gabonafélék.

Miamanó!
A pohár nem olyan nehéz, és gyakorlatilag az újszülöttnek is megtanítható. A legjobb egy ferde falú pohár (pl., mint amiben a presszókávét is adják). Kevés tejet kell beletenni, aztán az alsó ajkára fektetni. Megdönteni, hogy a tej az ajkánál legyen (nem kell a szájába önteni!), aztán nézni, hogy hogyan lefetyeli ki. Nekem így tanították, és mûködött is.

Ja és még valami. Többen is írtátok (annak idején én is Kép) ezt a cicirángatást. Segíteni én sem tudok, de utánanéztem a nagyvilágban. Hát 3 hónapos kor körül minden baba csinálja - legalább is, akiknek netezik az édesanyja. Lehet, hogy ez lesz a titok nyitja? Kép Tapasztalatom szerint túl kell élni valahogy, elmúlik idõvel...

Na, elég hosszú lettem, de talán nem égettek meg emiatt Kép

Anita
anita9
 
 


Sziasztok!
Köszi a tanácsokat és biztatásokat. a mai nap képleljétek éjszaka, ill. hajnalban 200 ml szopival indult !!!!!!!!
Reggel persze már megint nem akart szopni, de a 120 ml tápi után, amikor már elpilledt, próbából cicire tettem és megint szopott kb 60-at!!!!!
Aztán elmentem itthonról, de a következõ etetésre itthon voltam úgy, hogy akkor jöttek meg Csenge a sétából és még aludt. Na fogtam és félálomban cicire tetem és megint szopott érzésre kb 120-at, de most nem tudtam elõre lemérni. A következõ etetésnél 4-kor elõször csak a lefejt tejet itta, ez 75 ml volt, aztán még 60 tápit és utána kb 6-kor még szopizott 60-at!!!!!!!!!!
Aztán nem akart aludni, pedig nyügi volt, és ezért fürcsi 8-kor, szopi nem kellett, elõ a tápszert és az se kellett!!!
Igy lefektettük, azóta alszik. Igy remélem, ha felébred szopi lesz!
Az az igazság, ha teljesen éber és éhes, szopizna, de sak ha rögtön beindulna a tejleadó reflex. De azt lusta kivárni, csak félálomba mûködik igazán. De ez is valami.
Szóval remény van!!! Drukkoljatok!

Miamanó+Csenge
miamanó
 
 


Menta!

Ma nem hagytam játszani, inkább ringattam végig az ölemben. Jobbanmondva egy kis hiszti után fél 10-kor elaludt, de 20 perc mulva már magyarázott! Nem vettem ki az ágyából amig nem sírt, de utána, már apját zavarta, igaz nem mondta, de felébredt. Kivettem és az ölemben ringattam ülve. Idáig ringattam! Talált magának ám játékot!Kép Imádja az arcomat tapogatni, a hajamat simogatja, a számat, az orromat... Azt akarta, hogy puszilgassam a kezét, meg benyúlt a számba, hogy harapjam meg(szoktuk játszani, hogy megeszem a kezét és az nagyon tetszik neki), persze, csak játszásiból, de azt most nem engedtem.
Viszont, ma alaposan odafigyeltem minden egyes rezdülésére. Tegnap sem és ma sem hörgött már pépes kaja közbenKép Úgy örülök. Sõt! fél 12-kor ébredt, utána szopizott és fél órán keresztül inkább fogtam és nem engedtem elõrehajolni, meg tekeregni és így is bukott, de csak kb 5 g-ot! Direkt 1 óra elteltével adtam neki csak fõzit és azt sem bukta vissza. Utána legközelebb 4 körül evett, de akkor pont fõzés közben voltam és büfi után berakam a kocsiba és kitoltam a konyhába. Na a babakocsiban hajolgatott, néha hátradõlt és erõlködve felült. Össze-vissza hányta magát, ahogy szokta. Szóval a megoldás, ha legalább fél órát nyugiban marad kaja után, legyen az tejci, vagy pépes. De bízom benne, hogy kinövi és mivel már nem hörög ezért bizakodom, hogy nem lesz szükség arra a dokira aki inkább javasolná az elválasztást mint a hozzátáplálást.

Remélem nem lesz szükség a továbbiakba offnak lenniKép
sasha

Kép
sasha
 
 


Miamanó,
mielõtt cicire teszed, kézzel fejj egy kicsit, akkor hamarabb beindul a tejleadó reflex, és ha cicire teszed, akkor már dõlni fog a szájába a tej. Nagyon ügyesek vagytok, csak így tovább!!!
(Bocsi, kicsit ritkábban tudok jönni, összesûrösödtek a dolgok.)
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!


Azt hiszem egy dolgot nem mondta még a Dorka naponta 4* eszik, max 5* de ez ritkán van, így jön össze a napi
750-850ml mennyiség, aminek jó ha a fele 400-500ml tej.

Jók legyetek

Manó2+ Dorottya

Ágci: e-mail ment..
manó2
 


Sziasztok!

Tegnap úgy bealudtam a gyerkõcökkel, hogy mégKép Csak annyira tellett tõlem, hogy éjfél körül átvonszoltam magam a saját ágyunkbaKép

Sasha!
Az jutott még eszembe, hogy Bábinak is volt nemrég egy olyan korszaka, amikor tök késõig itt bulizott velünk. Nem lehetett a nagyokkal együtt altatni, mert felverte õket, játszani akart. Így hát kihoztuk magunkhoz, és vigyorgott, dumált õ is, míg végül 11 felé beájult. Szerencsére nekünk nem volt gond, mert mi is késõn fekvõk vagyunk (mint a mellékelt ábra mutatjaKép). Ez ment pár hétig, aztán most már õ alszik el legkorábban (persze aztán fölkel enni éjjel). Egyszerûen csak annyi volt, hogy megváltoztatta a napirendjét, mert utána már nem 3x aludt egy nap, hanem csak 2x. Lehet, hogy Nálatok is ez van?
Doki: ááááááááKép Na kb. ennyit tanítanak az egyetemen az anyatejrõlKép Bukás: nálunk Áron volt baromi bukós, fél éves elmúlt, mikor a babaörzén a párom aggódva súgta a fülembe, hogy nézzem meg, egyik gyereknek sincs olyan összebukott ruhája, mint a mienknek. Aztán fokozatosan csökkenni kezdett a dolog, de nagyon lassan. Egy évesen még simán bukogatott, sõt idõnként még késõbb is. Viszont végig jól fejlõdött, úgyhogy nem aggódtam (annyiraKép). Remélem, Nálatok is csak errõl van szó!
Túletetni biztos, hogy nem lehet így egy babát!!!!
És nagyon örülök, hogy már nem hörgött!! Próbáltad egyébként esetleg hígabbra a kajcsit?

Yoan!
Remélem, akkor most már nyugodtabb vagy, és a tejcsi is visszatért!

Anita!
Zsálya tényleg tejapasztó hatású, a többirõl nem tudok nyilatkozni.
Cicirángatás: a 2 fiamnál is ment 3 hónapos kor körül, Hannára nem emlékszem, hogy csinálta volna (ami persze nem zárja ki).

Miamanó!
Éljen, éljen!!!! Tényleg megpróbálhatsz kicsit fejni szopi elõtt. Vagy összenyomni a cicit, amikor a szájában van a babádnak, mintegy "belefejni" a szájába.

Puszi mindenkinek: Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!
Köszi a tanácsokat, ha lassan is de fejlõdünk. Ha "elkapom" félálomben, mindig szopizik, teljesen ébren és éhesen csak elfordítja a fejét. Ma délben elkezdtem fejni, míg aludt, de közben egyszercsak felébredt,akkor szopizott rögtön, pedig vigyorgott már és tényleg könnyen jött. Szóval a fejés jó elõtte ha tudom megpróbálom mindig. A pohár sajnos nem megy, valahogy ha már meglátja dühös lesz. Ha viszont a cumisüveget látja izgalomba jön. A fenébe, mások hogy csinálják, hogy cumisüveg is van meg szopi is?
Lehet, hogy a cumi fejével van a baj? Régebben az összenyomott fejû csak teánál ment, most meg csak az kell neki, a simával hisztizik. De sajnos mindegyien nagy lyuk van, szóval milyen a jó? Cumiból Nuk-ot használunk, az alvósat imádja. (Szerintem nincs különbség, de mégis.)

Jó hétvégét mindenkinek, mi tovább folytatjuk a ciciszoktatást.
Ágci, köszi az emailt, sajnos a mellékletet nem tudtam kinyitni, el tudnád küldeni mégegyszer? Miyen programmal olvasható?

Anita, ez nagyon jó ez a netes anyuka, lehet, hogy csak a netes anyukáknak van problémája a szopival???!!!
(Megyek fejni)
Miamanó+Csenge (aki itt csuklik mellettem)
miamanó
 
 


Miamanó!
Nem tudom, milyen a cumisüvegetek, de ha lehet hozzá kapni, esetleg próbáld a szokott cumisüveget, de itatócsőrrel. (Az Avent, Baby Nova, Disney Babies cumisüvegekhez biztos van, a többit sajnos nem tudom.)
És mi is szurkolunk nektek!
Borcsa+Luca

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!
Köszi mindenkinek a sok jótanácsot, ötletet és biztatást.
A gyakori szoptatás meghozta hatását, végre elmúlt Roni sárgasága és már fél kg-t hízott a hazahozatal ótaKép. (A teát, amit a doki javasolt, mellõztük.)
Maci_2 + Roni
Maci_2
 


Maci!
Nagyon ügyesek vagytok! Nagy-nagy gratula!KépKépKép
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Ágci: e-mail ment..


Jók legyetek majd, este jövök

Manó2+ Dorottya
manó2
 


Ágci!

Én is felsorakoznék azok közé, akiket érdekelnek a tejnövelõ praktikák. Elküldenéd?
A címem: sadrien@freemail.hu
Köszi,
Adrien
sadrien
 
 


Sziasztok!

az igazság az, hogy már nem szoptatok, 14hónapig szopizott a Cica-lányom, de egy újabb terheség miatt, magától leállt.

Az elején nekünk is volt problémák bõven és egy menet több mint másfél óráig tartott és mindez két óránként de egy hónap utáan belejöttünk és nagyon szerettük mind a ketten a közös órákat.

Mi csak hetente egyszer mértük Cicát. (A születési súlyát csak egy hónapos korában érte el újra!!!, mégsem tápszereztünk.) Ez abban segített, hogy nem idegeskedtem minden szoptatás elõtt és valóban igaz, hogy a stressz csökkenti a tejet ill. nehezebben indul meg a tej szoptatáskor.
Ha elkezdesz tápszerezni, akkor elmegy a kedvük a szopizástól, mert az üvegbõl könnyebb enni - ezért a lányunknak sosem volt cumisüvege és cumija - és minnél kevesebbet szopik annál kevesebb tej lesz.

Ha úgy éreztem, hogy kevés a tejem, akkor sûrûbben szoptattam -de sosem múlott el több, mint 3 óra kettõ szopi között - és több folyadékot ittam. Laktoteát 3-4 csészével és plusz 1,5-2 liter vizet, édesköményteát (baba hasfájása ellen). Amitõl mindig nagyon sok tejem lett azok a különbözõ levesek voltak.

A borsmenta és zsálya tea valóban csökkenti a tejtermelést.
A szoptatás elõtti meleg pakolás vagy hajszárítózás is segít megindítani a tejet és könnyebben fog folyni. Ez fõleg csomóknál elõnyös.

Remélem tudtam kicsit segíteni. Nekem annyi örömet okozott a szoptatás, hogy nagyon örülnék, ha mások is átélhetnék ezt és szerintem az elsõ hat hónapban ez a legjobb a babának.
gabiSch
 


Sziasztok!

Sajnos nincs idõm most visszaolvasni az archivba, ezért kérem a segítégeteket. Szeretném megkérdezni, hogy a lefejt tejcsit mennyi ideig lehet hûtõgépben tárolni.
Illetve az is érdekelne, hogy van-e olyan, hogy minden különösebb behatás (gyakoribb szoptatás, teák, több folyadék) nélkül megnõ a tejtermelõdés. (12.hét) Most újra fejnem kell, mert reggelre bedurrant az egyik cicim. Egyébként egy cicibõl szoptatok váltva és egy remekül szopizó kisbabám vanKép, aki már 3 hete 8 órákat alszik szopi nélkül éjszakánként. És utána még ráhúz 3-atKép Ettõl is lehet, hogy reggelre feszít a cicim? Van olyan, hogy a tejtermelõdés is meg tudja különböztetni az éjszakát a nappaltól? Mint a pici babákKép
Köszi a válaszokat!Kép
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


szia,
igen hozzászokik egy idõ után, hogy éjszaka több idõ marad ki szopi nélkül. igen, attól lehet, hogy éjszaka alszik a pici. lefekvés elõtt fejjél le egy kicsit, én nem vagyok híve cicire rakni éjszaka félálomban a babát ilyen esetben. Másoknak bizti más lesz a véleménye.


Fagyasztás:
Az anyatej tárolási ideje a hõmérséklettõl függ. Szobahõmérsékleten (19-22 C fok) 10 órán keresztül tárolható.
Hûtõben (0-4 C fok) 8 napig
A hûtõben lévõ fagyasztórekeszben 2 hétig
Fagyasztóval kombinált hûtõben (külön ajtós fagyasztó) 3-4 hónapig
Fagyasztószekrényben vagy ládában (-19 C fok) 6 hónapnál is tovább.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Szia Ágci!

Nagyon szépen köszi a gyors választ!Kép Akkor, ezek szerint, elvan a sima hûtõben a reggel fejt tejcsi holnap estig. Ez jó hír, mert szeretnék eljutni végre a fodrászhozKép Eddig nem mertem egy napnál tovább tárolni a hûtõben, és mindig lefagyasztottam. Viszont úgy sokkal macerásabb a felengedés, fõleg, ha csak tényleg egy-két napról van szó! Zsombóc babámat egyébként apukája nagyon szépen tudja pohárból itatni a lefejt tejcsivelKép Szerintem érdemes mindenkinek legalább kipróbálnia. Jó mulatságKépKépKép
Én sem szeretném felébreszteni a babámat. Fõleg, hogy ilyen jóalvó a lelkem!KépKépKép Inkább tényleg fejek egy kicsit lefekvés elõtt.
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


OFF
Ágci!
Nem tudom, hogy arra a kis "vitára" utaltál, ami a másik szopis topicban van?
Úgy éreztem, hogy akkor engem félreértettek a többiek egy kicsit, ezért írom, hogy pl. Pirus esetében én sem ébreszteném a kicsit.
Puszi!
Menta
menta
 
 


Sziasztok!
Nem jelentkeztem egy ideje, még mindig tart a cicirevisszaszoktatás idõszaka, néha több, néha kevesebb sikerrel. Attól függ, mennyit ill. hányszor alszik egy nap, és mennyire vagyok résen, hogy elkapjam a jó pillanatokat, hogy legyen kedve szopizni. Sokan írjátok, hogy ilyen idõszakokban a sûrûbb szopi segít, de hogy lehetne sûrûbb, amikor egyáltalán nem kell neki a cici??!! Tudom, hogy kevesebb a tej, ha ritkábban szopik, ezért fejegetek, de mivel valóban megcsappant a tejmennyiség, mégsem merek sûrûn. Azt is tudom természetesen, hogy szopi közben termelõdik, meg nincs üres cici, de higgyétek el, ha sikerül este szoptatnom és éjszaka (hajnalban) akkor reggel, ha el is kapom a megfelelõ pillanatot, akkor sincs már annyi, vagyis el se jut a tejleadó reflexig, megunja és ordít. A szopi elõtti fejés pedig éjszaka ill. reggel nemmindig sikerül, hiszen akkor ébredek én is, amikor mocorog, akkor meg már nincs idõ fejni, különben ordít és akkor semmi szopi. Viszont végre találtam itthon egy pici, füles pálinkáspoharat, amibõl elfogadja a tejet, de csak ha nem nagyon éhes. Ekkor kb. 50 ml-t képes inni. Szerintetek baj, ha mondjuk óránként belediktálnék ennyit pohárral ill. amikor csak tudunk szopizunk, de ezen kívül nem kapna nagyobb adagú pótlást? Mert az csak már cumisüvegbõl menne.
Mit nem adnék érte, ha egész nap szoptathatnék!!!!! Mindegy milyen fárasztó! De az is érdekes, hogy már napközben azért se érdekli a cici, mert inkább nézelõdne! Persze ugye akkor cicizünk, amikor még vagy már nem olyan éhes, lehet, hogy azért van.
Borcsa, az itatócsõrõs poharat próbáltam, nem szerette, gondolod, hogy ha a cumisüvegen van a csõr, talán elfogadja? Merthogy a cumisüveget már sajnos ismeri.

Most is itt állok résen, hogy amint kinyitja a szemét, már kapjam is ki szopizni. Ha már mosolyog, nem biztos, hogy sikerül.
Ágci, szerinted jó ez a technika? Minél többet ilyen módon szopizni és akkor hátha visszaszokik rendesen is? Az emailt megkaptam, köszi.

GabiSch, nem akartam én se tápszerezni Csengét, de amikor elõször nem fogadta el fél napon keresztül a cicit vagy csak rövid ideig és ordított, és mivel állandóan kínáltam a cicit ezért nem volt fejve tej, kénytelen voltam már végre jóllakatni, pedig közben én is utáltam magamat. A védõnõm vigasztal állandóan, hogy akkor is majdnem 3 hónapig csak anyatejet kapott, és ezt is meg kell becsülni és örülni, hiszen sokan vannak, akik már kezdettõl fogva nem tudják szoptatni a babájukat. Ne essek kétségbe, hogy néha tápszert is kap, nem dõl össze a világ és ne törõdjek azokkal az anyukákkal, akiknél csak úgy folyik a tej állandóan és nem kell küzdeniük. Mert õk néha lenézik azokat, akiknél nem így van.

Ágci, Pele, Borcsa, köszi a drukkot, remélem használ!

Sziasztok
Miamanó+Csenge
miamanó
 
 


Sziasztok

SOS

Gombás hüvelyfertõzésem van és most fedeztem fel, hogy a mellemen, testemen is kezdenek elõjönni minden óvintézkedésem ellenére. A hüvelyfertõzést úgy tûnik nem sikerült kikezelnie a dokinak külöbõzõ kúpokkal/gyógyszert is írt amit a szoptatás miatt nem szedtem be, mert két hétre fel kellett volna függeszteni/
Mit tehetnék, hogy a babó ne kapja el szoptatás közben?

Köszi elõre is

BB
Névtelen
 


Menta,
vhol volt vmi, de pontosan nem tudom. Nem mondom, hogy nem jó ötlet, semmi bajom nincs vel, de én nem csinálnám. Mondjuk nálunk kezdettõl külön aludt babika, meg más is közrejátszott, tehát én csak az én tapasztalatomat írtam le, nekem bevált, mikor ilyetén problémám volt. (Nem 3 csak 2 pólót váltottam reggeligKép)

Miamanó,
szerintem jól csinálod. Türelem! Azért a te babád már nagyobbacska, de nagyon ügyesek vagytok! Fontos, hogy szeretgesd, dédelgesd, és légy türelmes vele. Sokat dicsérd, amikor szopizik, és higgy benne, hogy sikerülni fog.Kép Ha mégsem nincs semmi baj, akkor majd legközelebb. Nagyon fontos, ne kudarcként éld meg, az sem neked, sem a babának és kettõtök kapcsolatának nem tesz jót. Minden pici dolognak örülj, lásd meg, hogy milyen kedves és aranyos babád van, egy piciny csoda, mert néha csak akkor vesszük észre a "sok" problémánktól, amikor a szülinapjukon végignézzük a fényképeket, és rájövünk milyen gyorsan szalad az idõ... NE szaladjon el mellettünk, élvezzük ki azokat a pillanatokat, amiket velük tölthetünk szopival vagy nélküle...!Kép

BB,
mindenképpen ki kellene kezeltetni, glicerines bóraxszal (patikában recept nélkül kapható) a melledet is kend be szopi elõtt, a baba száját is, szopi után. Ez ártani nem árt, talán a többiek tudnak hatékonyabb módot is.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


BB!
A Betadinos ecsetelés is mehet. (Ez is recept nélküli.) Nálunk az a mellemre és Helena popsijára vált be nagyon.
Mi az a gyógyszer, amit nem mertél beszedni? Mert ha a Diflucan, akkor nyugodtan szedd szoptatás mellett, feltéve, ha tutira nem vagy terhes.

Miamamnó! Kitartás! Kép És a védõnõdnek nagyon iagaza van! Tényleg nagyon nagy dolog, hogy 3 hónapig sikerült csak anyatejet kapnia a babádnak! De tényleg! Kép

Ágci! Az az anyuka, akinek azt javasoltam, hogy nyugodtan szoptassa meg félálomban a babáját, nem tudta sehogyan sem (sem gépi, sem kézi módon)lefejni a feszülõ melleit. Nem szerettem volna, ha mellgyulladást kap. Ráadásul a védõnõje, abszolút inadekvátan azt válaszolta neki a problémájára, hogy itassa meg az éjszakát átalvó babáját teával. Na ez volt az eredeti sztori. Kép

Menta
menta
 
 


Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni a következõ problémában: Két napja a jobb mellbimbóm iszonyatosan fáj szopi közben. Nem sebes, nincs berepedve, viszont a közepén ilyen "taraj" van, ami olyan, mintha pici vízhólyagokból állna, kicsit áttetszõ. Ezt is úgy kell kezelni, mintha sebes lenne? Kenegetem Garmastannal, meg anyatejjel is bekentem, és hagytam rajta megszáradni, de egyelõre semmi változás (bár lehet, hogy én vagyok nagyon türelmetlen). Ráadásul Gergõ igen alapos evõ, ami azt jelenti, hogy egy szopi min. 3/4 óráig tart, amit persze így végigszenvedek.

Segítségeteket elõre is köszi!

Üdv
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat Ágci és Menta. Betadin krémet kapott a kicsim még régebben, de tiszta vörös lett tõle a feneke, úgy tûnt nem bírja a krémet.
Marad a glicerines borax, de ma találtam a neten teafaolajos termékeket, ma rendeltem, hátha bejön. Bõrgyógyihoz és nõdokihoz is megyek nemsokára.
Menta
Nem Diflucant kaptam, hanem Mycosyst kapszulát, de rá volt írva hogy terhesség és szoptatás alatt kizárva a szedése.

Köszi mégegyszer

BB
Névtelen
 


BB!
Szerintem a Betadinos ecsetelõ jobb, mint a kenõcs.
Egyébként a Mycosist=Diflucan, csak más cég gyártja, ezért más a neve. nyugodtan szedheted szoptatás alatt.

Tüni! Mennyi idõs a babád? Nincs szájpenésze vagy neked valahol gombád? Folyásod?

Menta
menta
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?