Sziasztok!
Csipet-csapat alszik, így tudok jönni.
Andi!
Istvánban most voltam, mert a barátnőm május végén szült ott. ( egy másik pedig márciusban) Az épülete kívülről nem túl impozáns, de belülről nagyon szépen fel van újítva a szülészet. A gyermekágyas rész szinte folyton tele van egyágyas szoba vágyálom na és nem túl olcsó
.
Itt nincs külön csecsemőosztály így el sem tudják őket vinni éjszakára, szóval gatyafelkötés indulhat
Annyit még érdemes tudnod, hogy itt nincs PIC II, szóval ha a előbb jönnek akkor koraszülött mentővel (Peter Cerny) elszállítják őket a Klinikákra. Vagy ha ott úgy ítélik meg, lehet, hogy még szülés előtt továbbküldenek.
Tonica!
Hogy milyen az élet az ikrekkel!
Hát vannak/voltak nehéz pillanatok, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy hányan cserélnének velem, és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy van 3 egészséges babám.
Az elején minden igény szerint ment, egészen addig, míg teljesen ki nem készültem ( veseproblémákkal a kórház ügyeletén kötöttem ki, ami az ikerterhesség miatt alakult ki és a napi 2-3! óra alvás sem tett túl jót). Aztán összehangoltam a kicsik napirendjét, mostanra már Ágival is sikerülget összehangolni.
A 30. hét után nagyon nehezen viseltem, óriási volt a pocakom, nagyon el kezdtem hízni, vizesedni. Aludni pedig egyre kevesebbet (csak szopipárnával ment az alvás). Volt olyan , hogy éjjel 1-5-ig fent voltam és olvastam vagy Tv-t néztem, nagyon uncsi volt. Számoltam a napokat...
Judit!
Nem kellet befeküdnöm, ez nagyon kózház függő. A legújabb tendenciák szerint egyre kevesebb ikres kismamit fektetnek be főleg Bp-en (kevés a hely), általában csak akkor kell bemenni, ha van valami pld. toxémia gyanú stb...vagy ha az orvosod nagyon óvatos. A dokimnál például előttem 2 hónappal egy csaj a 40. hétre szült ikreket 3800 és 3850 g-al, ja és lábon kihordta (ilyen is van, csak ritka, igaz a csaj cca. 2 m magas volt).
Sőt a Klinikák koraszülöttosztályáról már a 2 kilós babákat is hazaadják, mindenkit szórnak ki, akit lehet.
És ne aggódj, igaz bagoly mondja, én végig aggódtam az egész terhességet, mivel 3-asiker terhességnek indult, csak az egyik baba a 6. héten elment, és a 12. hétig majdnem véreztem (pokoli volt, soha nem tudtam, hogy most mi van, csak a harmadik baba miatt vérzek még, vagy már ők sincsenek meg
)
Amúgy ott laktam ahol te most, ott jártam gimibe, szüleim és anyósék most is ott laknak
Zsanett!
Tejem annyi volt, rutinomnak köszönhetően, hogy nem kaptak tápot az ikrek, a kezelőorvosuk szólt, hogy fejjek, és akkor azt kapják, amíg nem szoptathatom őket, így igyekeztem, 3 nappal a szülés után annyi tejem volt, hogy még az otthagyott kisfiúnak is jutott (szegényt nem vitték haza, no comment..., jót sírtam amikor megtudtam, hogy miért nem látogatja őt senki
)
Vasárnap este szültem csaszival és hétfőn du már tudtam fejni
Áldom az Aventes mellszívót, nekem nagyon bejött.
Réka nagyon jól szopizott, Blanka már kevésbé, tandemszopi nekem nem ment, annyira nem vagyok ügyes
Meg úgy voltam vele, hogy legalább az etetés alatt csak egy babával foglalkozzam, ennyi jár neki, hogy csak ő legyen, meg én.
Aztán sajna a vese mizériám miatt nem lehett szoptatni a gyógyik miatt, és hiáb afejtem elapadt a tejem, meg a kevés pihenés meghozta a nem kívánt eredményét
4 hónapos koruk óta csak tápisok, ez van. A másik ikres anyuka, akivel együtt szültem 6 hétig tudott szoptatni.
De van ellen példa is,mert az ismerőseinknél ahol 2 éves fiú ikerpár van, ott simán tudta őket szoptatni az anyuka, igaz ő úgy volt vele, mivel rengeteg teje volt, csak lusták voltak és nem szoptak, hogy majd megtanulják ( én nem mertem bevállalni, nehogy kiszáradjanak és kórházba kerüljenek )
Csajok!
Szerintem az ikrekkel könnyebb, mintha két kis korkülönbséges gyermeke lenne az embernek, mert egyformák az igényeik, és olyan jól elvannak egymással, hogy csuda.
Inkább az a nehéz, hogy van, amikor az egyik alszik, a másik igényel törődést és fordítva, így picit nehéz nekem is pihenni, főleg, hogy még ott a harmadik is, meg a házimunka
Nem árt, ha az ember jó szervező, főleg, ha nincs segítsége.
Nálunk Ági nagyon jól fogadta az ikreket, olyan aranyos úgy hívja őket, hogy babatesók, meg Réka-Blanka, vagy Blanka-Réka.
A párom sokat segít, már ha nem dolgozik sokáig
Mert ugye valamiből élni kell
A lényeg, hogy picit azért néha ki kell kapcsolódni, elmenni a barátnőkkel fagyizni stb, kimozdulni akár babástul is, nem szabad begyöpösödni és mártírkodni, az a gyerekeknek sem jó, mert megérzik, ha türelmetlen velük az ember.
Akinek pedig csaszi lesz az számítson rá, hogy a műtét utáni első felkelés nem lesz zökkenőmentes, nálunk a kórházban másnap hajnalban jött a nővérke, hogy akkor katéter ki és egyedül üljek fel (ha-ha) és menjek el a zuhanyig. Érdekes élmény, főleg, hogy én voltam az utolsó, mert én szültem a legkésőbb, és végignéztem 3 társam szenvedését. De a zuhany után sokkal jobb lett, igaz az egész úgy ment, hogy a nővérke ott állt és elkapott mindenkit, majd jól lemosta az arcát mindenkinek hideg vízzel, meg a tarkóját is, hogy ne ájuljunk el. Az egyik csajnak így is majdnem sikerült.
De 2 nappal a szülés után, már tök jól voltam, igaz vizitkor mindeki engem taperált össze-vissza, mivel ikres voltam.
Hétfőn délelőtt 4 orvos vizitelt, az utolsóba azt hittem, belehalok
Pihenjetek sokat!
Dóri