Új privát üzeneted érkezett!

Na ismét itt.

Végre volt mit visszaolvasni! :lol:

Andi: nagyon aranyosak a manók. A Szandi is ki-be mászkál a kismedencéből, ő közben a virágföldet kaparja ki, kb. 5 perc alatt koszos is lesz a víz.

Hát nekem is lehetett volna több eszem és a Szandival kellett volna elmenni motort venni. Nem a legkisebbet vettem, de majd a nővéremmel cserélünk, nekik kicsi van, talán azzal tud majd menni. A bébitaxikat is néztem, de mivel az FP kismotorja is olyan széles nem hiszem, hogy veszek még egyet.

Zsu: mi volt a dokinál?

Iza: jó nagy kertetek van, nem irigyellek a fűnyírás miatt, én nagyon utálom. De azért néha, ha nagyon muszáj besegítek a szüleimnél.
Jó szórakozást a mozizáshoz, én is szeretném megnézni a Harry Pottert (nagy rajongója vagyok), de a Ferkót nem érdekli, a nővéremék meg a múlt héten már megnézték.

Ha minden igaz csütörtökön jönnek csinálni az ablakokat, már meg is beszéltem anyukámmal, hogy szerdán elviszik a Szandit és majd pénteken este v. szombaton megyünk érte. Egy kicsit aggódok, mert még nem volt náluk ennyi ideig, nem tudom, hogy fogják bírni.

Teszek én is egy pár képet:

Kép

Kép apát levágtam a képről, nem engedi, hogy róla is rakjak képet :oops:

Kép

Kép

Kép

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Megérkeztem, de még halomban a vasalnivaló és rendesen vissza se olvastam.

Hát nem épp a legjobb időnk volt. Elindultunk szakadó esőben,de Enyingnél már nem esett és utána sem az 5 napban. Hűvös, szeles idő volt, így a vízen hajókázni csak egy délután tudtunk. A gyerekek (4) jókat játszottak, de nekünk felnőtteknek nem igazán volt pihi. Virág kicsi még, menni utána mindig, folyton vigyázni rá, ráadásul rosszul is aludt. Szóval kikapcsolódásnak jó volt, de pihi az nem volt.

Pénteken, szombaton már fürödtünk, mindkét gyerek nagyon élvezte. Volt saralás, vizibiciklizés, pancsizás. Képek készültek, de még nem töltöttem fel.

Egy dolog árnyákolta be a nyaralást. A baráti pár gyerekei annyira rossz evők, hogy az anyjuk helyében én a hajam téptem volna. Se leves, se főzelék, se húsok, se pörkölt, se krumpli, csak ÜRES tészta. Állandó rémisztgetés, zsarolás és fenyegetés ment kaja közben a szülei részéről, hogy valamit egyenek. Nálunk ez ismeretlen. Az én gyerekeim szeretnek enni, alig várják az ebédet. Marha jókat kajáltak, öröm volt nézni. De a másik oldalról folyamatosan ment a küzdés, már utolsó nap megléptünk külön ebédelni. A két rossz evő gyerkőc csak sütit, csokit, fagyit ettek szívesen. Nem mennék bele a szülei hibájába, én is követek el hibát bőven. Az én lányom nem alszik, azok a gyerekek nem esznek, na most melyik a jobb???

Igérem teszek majd képeket, de most nincs időm.

Puszi/Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Iza!

Látom most is pörög nálatok az élet rendesen. Milyen volt Svájc? Hogy-hogy autóval mentetek? Az baromi messze van.
Jó utat csütörtökre!

Zsuzsi!
Nagyon jók a pancsis képek. Gyönyörűek ezek a lányok! Micsoda szőkék mindketten!
Még mindig sok köztük a hasonlóság, de azért már nem hasonlítanak annyira, mint amikor kisebbek voltak.
Kár, hogy a párod ennyire szégyenlős, pedig szívesen megnéznénk őt is. :wink:

Edit!
Örülök, hogy azért ki tudtatok kicsit kapcsolódni. Pihenni meg szerintem az elkövetkezendő pár évben még nem nagyon lehet a manókkal. Azt majd a nyugdíjas évekre tartogatjuk. :wink:

Andi
Kép
zsandi
 
 

 
 

Sziasztok!

Na voltunk a dokinál, persze vírus van a lakótelepen.... Persze most is bejött, ami általában szokott, hogy mire eljutunk orvoshoz, meggyógyul a gyerek :) Most is, reggel volt még 2 kaki, azóta semmi. (kop-kop-kop) Ma is kímélő kaját kapott, jóformán csak krumplipürét, és pogácsát evett.

Andi, tuti hogy nem a foga volt, csak a kezdetén hittem azt. Estére már 38,8 volt a hője, no meg a fogától nem szokott hasmenése lenni, csak kicsípi a kaki a popsit.

Ja a doki adott egy piros ecsetelőt, nálunk csak piros festék-nek hívják, mert nagyon fog. De állítólag szuper hámosító, ajánlják horzsolásokra és csaípésre is, mert szuperül fertőtlenít, és nem csíp.

Állítólag holnap reggelre rendbejön a gyerek, majd ,meglátjuk.

Csak ennyi, mert kisült a pizza, és nagggyon jó illata van :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsu!
Örülök, hogy túl vagytok a nehezén. Az a piros festék meg talán legalább olyan hatásos, mint amilyen színes.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Nem tudok aludni, szörnyű ez a meleg már most!!!!!!!!!!!!!!!! :x

Iza:de jó, hogy jöttél!!!! :lol:
Jó utat csütörtökre.Rolandnak átadom a köszöntést!!! 8)
Voltunk tegnap vacsizni, nagyon jó volt, meg sem bírtam enni az összeset :shock: , még szerencse, hogy Rolandkámnak nagyobb a befogadóképessgége kajaügyben!!!!! :wink:
Aztán elromantikáztunk a Tescoba kenyérért!!!! 8) 8) 8) 8)

Zsu:remélem mára tényleg jobban lesz a Kata!!!!

Edit:Örülök, hogy kikapcsolódtatok, a pihire mostanában tényleg nincs esély, hacsak nem kettesben mentek valahova!!!!
Én nem tudom, melyik a rosszabb a nem evés vagy a nem alvás!!!!De a nem evés talán fárasztóbb, mert egész nap küzdhetsz velük....jó igen a Virág meg éjjel nem partner az alvásban...szóval passz!!!!!!!!!!!!! :roll:

Zsuzsi:naggggyon jók a képek!!!!Jó az uszógumija a kiscsajnak, ZSombi nem szeret benne lenni sokáig!!!! :roll:

Edith:azért gyere ha tudsz!!!!!! :wink: Nem érezted még Mütyürkét mocorogni??????????????? 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti!
Jól hangzik ez a vacsi kettesben. Névnapi "buli" volt?
Én meg megint moziba szeretnék menni, most a Harry Potter a kiszemelt. Majd a hétvégére talán le tudjuk szervezni, bár Zsoltit még nem interjúvoltam meg. Bár ő meg egy másik filmet nézett ki magának, úgyhogy mondtam, hogy együtt megyünk, és más-más terembe ülünk majd be. :wink:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziasztok!

Csak épp megpróbáltam, hoyg nem kapcsolták-evissza a netet, és látom, hogy megy. Mindenesetre, próbálom minimálisra csökkenteni a netezést és egyáltalán a gép bekapcsolását, mert egyszerűen csak jönnek és jönnek a vírusok, pedig a legkorszerűbb program van ellenük. (a férjem szerint, és ő szakmabéli)

Nos, hétvégén sátoroztunk, tegnap főzőcskéztem és pihentem. Meg egy kicsit vásároltunk.
MA uborkát szeretnék eltenni (csak vagy 3 üveggel), mert kaptam sógornőmtől. Majd ruhákat kell vasalnom-hajtogatnom, de ki tudja, lesz-e valami belőle!? :roll:

Meg sem próbáltam olvasni, amit írtatok, mert nem fejezném be. :roll:
NA, mentem. Nem tudom, mikor jövök, de hátha mégsem lesz baj ezután.

Puszi mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Márti, nem tudom, múlt szerdán, hajnalban, amikor olyan korán is keltem, biztos voltam benne, hoyg éreztem mocorogni, fészkelődni. De azóta SEMMI. És már mindjárt egy hét eltelt. Bizony ma reggel már butaságok is jártak a fejemben :oops: , hogy vajon, minden rendben vele? Mert bizony betöltöttem a 17 hetet, innen már a 18. és ő, második gyerekként még nem mozog. Na, jó, legalábbis nem érzem. :roll:
Két hét múlva megyek dokihoz. Addig remélem, beindul ezerrel! :wink:

Na, mentem, puszika. :)

Minden szülinapost, névnapost isten éltessen! Sok boldogságot kívánok nekik! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Zsu,
a piros festék,Mercurocrom.Fertőtlenít és hámosít.Régi szer(anno csak ez volt a kórházakban,ilyen célra)de ma is szívesen alkalmazzák,fekélyes sebeket is rendbe hoz!Szóval biztosan hamar rendbejön kata popója!

Andi,
nagyon jók a képek!A babakocsis nagyon tetszik!Hanna a bébi taxiját használja erre a célra.Nem ül rá csak tologatja.

Iza,
olyan jó,hogy ennyi sok szép helyre eljuttok.Tudom a munka miatt,de akkor is jó lehet.Mondjuk ez a sok vezetés biztosan fárasztó is egyben.

Zsuzsi,
Szandiról is jók a képek!Az úszógumiban látszik mennyire élvezi a helyzetet.

Edit,
örülök,hogy azért jobb lett az idő a végére és fürdeni is tudtatok.
Szerintem a nem evés rosszabb a rossz alvásnál.Állandóan kínlódni az evéssel,minden étkezésnél,hát biztos idegölő.

Pusz

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok!!!

Marti!!!

Akkor megunnepeltetek a nevnapot!! :D Jo azert (gondolom)neha kettecsken is,tenyleg a gyerkocok anyosodeknal voltak?
A meleg iszonyatos,bar emlekszem tavaly ugyanez volt...
Mi is aszalodunk a haloban.Az osszes ablak kereszthuzattal nyitva,csakhat ugye huzatkent egy-egy szello leng keresztul a szoban,es reggel olyan vilagos van(tetosik ablakok,ugyhogy a sotetito az ablakra szerelve,igy ertelemszeruen ablakkal nyitva).Allitolag het kozepe utan huvosebb lesz.Kitartas!!!

Andi!!!

Tegnap este(este?miket irok.Ejjel)megneztuk a Harry Pottert.Szamitsatok ra hogy szunettel vetitik.(legalabbis Pesten)Igy aztan 1/2 1 -kor lett vege.Nagyon elveztuk,mint mindig.Mondjuk az atlag eletkor max.20 ev lehetett a kozonseg soraiban 8) De nem zavartattuk magunkat.Ugyhogy nezzetek csak meg Ti is!!!

Kepzeljetek mi tortent utana.Ugye a Sugar uzletkozpontnak van 24 oras parkoloja.Elso ora ingyenes,ha moziba mesz es a parkolojegyet igazoltatod a jegypenztarban,akkor tovabbi 1es 1/2 ora szinten ingyen van.Szoval ejjel 1/2 1-kor beallunk az autosorba a kijaratnal.Allunk,allunk,allunk......Orult meleg es buz....Nem halad a sor...Vegul tobben kiszalltunk megnezni ,miert nem megy tovabb az elso kocsi?Sajnos nem ertettuk pontosan a tortenetet,csak kovetkeztetni lehetett a sokfele morgasbol.(persze mindenki hulla ideges volt,minket is beleertve)Vegul kiderult hogy az elso autos nem akarta kifizetni a 150ft-ot.
Gondolhatjatok milyen szines mondatok hangoztak el ez ugyben,arrol nem is beszelve hogy ezt ugy is el lehetett volna intezni hogy felre allitjak az autot megbeszelni a dolgokat,es a tobbiek mehettek volna utjukra.Aztan tobben felajanlottuk hogy ,,osszedobjuk ''a 150 ft-ot.

Na mindegy a tortenet vegulis kettos volt,mert azt sugalljak hogy a mozi vegeig ingyen parkolhatsz.Az hogy ez a film hosszabb volt(kb.5-10 perc kesessel erkeztunk a kijarathoz mi is)
Szoval nem tudom,azert kettos erzesunk volt es most nem a 150 ft miatt,de valahogy ez termeszetes kellene hogy legyen ilyen esetben hogy a mozi vegeig ingyen parkol az ember.

Szoval ilyen ,,nagy esemenyek''resztvevoi voltunk... 8)

Zsu!!En is orulok hogy Kata jobban van,azert jo hogy voltatok orvosnal

Zsuzsi!!!

Nagyon gyonyoruseges a lanykad!!!!!Milyen kis szoszi!!!!
Mi lenne ha felhivnad egyik regi baratnodet mozizni?Ez egy nem vart programajanlat lenne reszedrol,es ujra kicsit a ,,regi ''modon talalkozhatnatok.Lathatnak hogy igenis nyitott vagy mas dolgok fele is es- ahogyan irtad- nem csak a gyerekrol akarsz beszelni.
Egyeblent annak hogy leszakadtak a regi baratok,akik meg nem babaznak,biztosan mindenfele psziches okai is lehetnek a reszukrol.Sokan szeretnenek mar kisbabat ilyenkor,csak meg nincs megfelelo partner,vagy felnek az egesztol stb.Igy nem szeretnek szembesulni ezzel stb.Persze lehet hogy nincs igazam,mindenesetre ha szeretnel veluk kapcsolatba lepni ujra,talan ilyen semleges programokkal egyszerubb. :D

Edit!!!
Jo hogy ujra jottel,lehet hogy ez a rossz ido nem volt idealis a nyaralashoz,viszont Virag kiuteseinek talan jobbat tett.(nem kellett tavol tartani a viztol stb)
Kulonben en is pocsek evo voltam,es mindenben valogattam.Iszonyu idegesito lehetett...Most sajnos mar nincsenek ilyen gondjaim.Imadok enni,es hat ez neha meg is latszik... :roll:

Na,rohanok mert a repterre kell mennem egy nemet csellistaval jatszik majd Denes,es nalunk probalnak a koncertre 2 napot.Ugyhogy eloszedhetem az osszes fozesi tudomanyomat....
rillisz
 
 


Sziasztok!

Máti: végül abba a kalózos éterembe mentetek, amiről a linket raktad?
El is felejtettem írni, hogy nekem nagyon tetszett, tők jó hangulatos helynek tűnik.
A Szandi imádja az úszógumiját, viszont a Nini nem hajlandó beleülni az övébe.

Edit: Virág foltjai javultak?

Nálunk egész nap megy a klíma, ki se tettük eddig a lábunkat a lakásból. Tegnap is majdnem 8 óra volt, amikor elmentünk sétálni. Mivel a Szandi most alszik, szerintem ma is kb. akkor sikerül lejutnunk.

Ma itt volt a nagyobbik nővérem, hozta nekem a filmeket!! Este már lesz mit néznem!
Nem tudom, hogy említettem e már, de ő nincs oda a gyerekekért. Persze szegény Szandi ezt nem tudta, folyton az ő ölébe akart felmászni. És ezzel sikeresen össze is kente a nővérkém nadrágját. Én olyan jót nevettem, szerencsére ő se haragudott meg (ez nála nagy szó!), de megjegyezte, hogy legközelebb nem fehér nadrágba jön.

És a legnagyobb hír: a Szandi tegnap óta csak két lábon hajlandó közlekedni. Úgy jár, mintha mindig is ezt csinálta volna. Kanyarodik, megfordul, leguggol, majd feláll és megy tovább, cipeli a hatalmas plüss állatokat. Már majdnem szalad is, de azért abból még sokszor térdre esik.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Hú lányok mi van itt!!
Sehol, senki????????!!!!!!!!! :shock: :shock: :shock:

Legalább füstjelet küldjetek!!
Remélem mindenkinél minden ok, a kismamákért külön aggódok ebben a melegben.
Tessék sokat pihizni, lehetőleg valami hűvös helyen.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


MARTIKAM!!!MERRE JARSZ???? :roll: MINDEN RENDBEN,UGYE??? :D
rillisz
 
 


Zsuzsi,
mi megvagyunk.Küzdünk a hőséggel.Apa nem tud pár nap szabit sem kivenni,úgyhogy itthon vagyunk a lakásban.Egyedül nem akarok nekivágni a strandnak,ráadásul a közelben egy sincs :(
Dobok pár képet a múltkori állatkertről és a szombati Hungaroringről. :D

Kép
Kép
Hanna fagyit evett Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
menet közben alíg tudtuk elcsípni őket Kép
Kép

Tudom kicsit sok lett,de már régen tettem képeket! :P
timiban
 
 


SZIASZTOK!!!!!!!!!

Mi még épp nyaralásban vagyunk, de bekuncsorogtunk az önkormányzathoz netezni. ÁÁÁÁ nem vagyunk megszállottak! Na jó, nem kuncsorogtunk, ilyenkor lehet netezni. Gondoltuk beköszönünk. Olvasni nincs időnk várnak a gépre. Remélem mindenki jól van, anyák, babák, pocakosok. Itt is dög meleg van, MINDNEKI vigyázzon magára. Mondjuk mi tök jól elvagyunk, a 80 centis terméskő fal elég hűvöset ad a házban. Reggel kicsapjuk a csajokat, aztán bemenekülünk és ilyentájt jövünk elő megint. Pancsolni nem tudunk, mert tegnap elűztek minket a böglyök (vagy mik azok a bazi nagy légyféleségek). Én a bogárfóbiámmal... Jókat pihenünk, alszunk amikor a csajok. Fura ez a semmittevés, nem szoktam hozzá. Tudom... szegény én!
Na megyek is, mert itt fent a padlástérben nagyon meleg van. Legyetek jók és vigyázzatok magatokra.
Sok puszi a Kántor család a hegyek közül

KépKép
kgiulia
 
 


Ejha, na nehogy leverjetek a lábamról, és be se férjen a hozzászólásom a topikba! :roll: :roll: :roll: :wink: :wink: :wink:

Látom, ti sem nagyon vagytok. Én sem tudtam még visszaolvasni. :(

Zsuzsi, gratulálok Szandinak az önálló járáshoz! Ugye, ugye, eljött az ő ideje is? :) Most már úgysem lesz megállás! :) Nagyon ügyes. És te biztosan nagyon boldog. Jaj, és persze, gyönyörű a képeken! :)

Timi, a te gyerekeid is nagyon szépek, én mindig elámulok, hoyg mennyire hasonlítanak egymásra! Hannának nagyon szép a haja. Végül minden rendben a fülével? NAgyon remélem! :)

Julcsi, további jó üdülést nektek, várunk vissza a sok képpel és rengeteg élménnyel! :)

Márti, bizony-bizony merre tekeregsz? :shock: :shock: :shock: Ez a hallgatás nem vall rád! Aggódom!

Mi jól vagyunk. leszámítva a dögmeleget, semmi baj sem lenne. Ma ismét felment a hergem Apára, mert ebéd után lefeküdt, anélkül, hoyg megkérdezte volna, hoyg én nem pihennék-e egy kcisit, erre amikor felkelt, A-tól Z-ig elrendezte Krisztát, úgymint vetkőztetés, fürösztés, pelenkázás, öltöztetés, etetés, fektetés, altatás. :D Igaz, mámázott a végén, és bementem elbúcsúzni tőle, de már aludt is 5 percre rá. Úgy látszik, ismer a párom, tudja, mikor feszül túlságosan a húr. :roll: :lol:

HA minden igaz, hétfőn mi is utazunk. Végül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eleinte terveztük, mert máshová megyünk, de uygancsak hegyekbe, egy kis házikóba. Ezúttal egy másik kisgyerekes házaspárral, és reméljük, jól érezzük majd magunkat. És hogy az idő is jó lesz. Azután, talán egy hétnyi kimaradással, ismét felmegyünk vagy 3 napra, ugyanoda, de akkor Krisztát nem visszük majd, akkor lesz a pihenésünk, és két másik párral megyünk. Csak bár minden jól alakulna addig is, és ne jöjjön közbe semmi. Még a szabadságok egyeztetésével van egy kis gond. :roll:

Kriszta mind többet és többet beszél. Most már válaszol, ha megkérdezem, hoyg hívják: Titta. :) Mit csinál az autó? - Dudáááá. Hogy hívják a Mama kutyáját? - Móni. És mutatja mekkora szája és nyelve van. Vannak saját szavai: pl. kakó: fogkefe ( :shock: ), buléé: minden, ami homokozófelszerelés (lapát, veder, gereblye), lülü: bili, bár ezt szépen tisztán is ki tudja mondani. Kéri a bilit mostanában, rá is ül, hol ruhástól, hol leveszem a pelust, de egyelőre eredmény nélkül. És persze, még vannak dolgok, amiket mond vagy csinál, de most nem jutnak eszembe. :roll: JA, ma nézte a Vuk mesét. Amikor meg ott mondták, hoyg róka, róka, ő is mondta óka, óka, vagy vigyázz: idááá, idááá, anélkül, hogy bárki is utasította vissza.
Na, bocs', hyog ezt így eldicsekedtem, de ki nem büszke a gyerekére? :wink: :lol: :oops:

Jó éjt mindenkinek!
JA, még annyit, hyog nem tudom, mikor jövök, mert talán holnap este anyósékhoz megyünk, ahol pénteken disznóvágás lesz, szombaton pedig apósom szülinapja és anyósom nevenapja. Vasárnap, ha lehet pedig pecázni megyünk a Marospartra, hétfőn pedig már indulnánk is. Na, de addig mégiscsak kerítek én annyi időt, hoyg jelentkezzem néhány sor erejéig!!! :)

Azért jók legyetek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Csak füstjel....

Bence 38,5 és megy a hasa...

Aműgy jól vagyunk :? :? :? :? :?


Pusz

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Sziasztok!

Gondoltam gyorsan még benézek, aztán irány az ágy. Holnap reggel jönnek a munkások és kezdik az ablak cserét.
A Szandit levittük a szüleimhez, nagyon sz@r érzés :cry: :cry: , ilyen sokáig és ilyen távol még nem volt tőlünk. Remélem minden rendbe lesz.

Kösz a füstjeleket! :wink:

De azért én most már egyre jobban aggódom, Márti hol vagy????????!!!!!!!!!!! :shock: :shock:

Timi: nagyon szépek a gyerekek, sajnálom, hogy nem tudtok kimozdulni.
Hanna hihetetlenül megnőtt, milyen magas most és mennyi a súlya?

Tudom ez már nem olyan létfontosságú ebben a korban, de engem nagyon érdekel kinek mekkora most a manója. :oops:

Edith: na-ná, hogy büszke vagyok a csajszira, még ha elég későn is kezdett el járni, de most már kit érdekel a lényeg, hogy végre elindult. :wink:
Tényleg sok mindent mond Kriszta, nagy édes lehet ahogy magyaráz.

A Szandi újabban egyre több dologra mondja (micimackós tányér, plüss párna stb.), hogy baba. Arra gondoltam talán úgy érti, hogy az, az övé. Vagy ez hülyeség? :roll:

Ma (Márti szavaival élve) ma csak kamilláztam, amikor bontottam a túró rudit, azt mondta nekem, hogy add ide. Én ilyet soha nem mondok neki. Nem tudom kitől hallotta.

Zsu: jobbulást Bencének!

Kismamik, amúgy hogy vagytok?
Edith érezted azóta, hogy mozog Mütyürke?
Márti, látszik már a pocid? Émelygés még mindig elkerül?
Na ne kelljen már mindent kihúzni belőletek, tessék írni mindenről, engem érdekel ki, hogy van!!

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Jól vagyunk, nincs semmi gond, csak nincs kedvem írni!!!! :?
És nem bírom a meleget!!!!! :x

Zsuzsi:gratulálok a Szandinak, nagyon ügyes, látod látod eljött az ő ideje is!!!!! :wink: És ne aggódj miatta ő jól ellesz, tudom TE meg belepusztulsz, de ez a sorsunk!!!!! :wink:

Edith:remélem minden összejön és jót pihiztek majd!!!!!A hétvégére kellemes időtöltést, jó sűrű programotok lesz!!!! :wink:
Nagyon ügyes-okos Kriszta, hogy ennyi mindent mond!!!!
Tegnap jöttek fel a fiúk, a Zsombi lemutatott a földre és mondta, hogy GYÍ vagyis gyík, apja elájult, hogy milyen okos fia van!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi,
gratulálok Szandi járásához!Hanna másfél hónapja volt mérve,akkor 87cm és 12kg volt.

Edith,
jó,hogy jelentkeztél,és kellemes kikapcsolódást jövő hétre!Kriszta nagyon ügyi,és egyáltalán nem baj,ha dicsekedsz vele!büszke is lehetsz rá!

Márti,
elhiszem,hogy nem bírod a meleget.Biztos a kismamáknak sokkal nehezebb,mint nekünk!

Zsu,
Bencének jobbulást!Ebben a melegben még betegség is!!Biztos jobban megviseli szegényt!Igyon sokat,hisz nem elég,hogy a meleg miatt egy csomót izzad még a hasa is megy szegénynek,plusz a láz!!Ki ne száradjon!Kata már jobban van?popsija rendbe jött?

Pusz

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Iza:JÓ UTAT NEKTEK!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Egyszerűen nem bírok írni. Döglődünk a melegben, pedig a házunk alapjában véve hűvös. Dinnyén és vizen élünk, és próbáljuk kihúzni az időt addig, amíg apa haza nem ér, akkor megyünk majd a nagymamához fürdeni. A gyerekek egy szál pelusban rohangálnak ész nélkül. Nem értem, hogy miközben folyik róluk a víz a melegtől, hogy képesek megállás nélkül úton lenni. Komolyan mondom, hogy a figyelésükbe is belefáradok. És Marci mindezt 0 alvással, Flóra pedig kb. fél órással műveli.

Azért olvasni néha ideülök ám! :wink: Szóval képben vagyok. :roll:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziasztok!

Márti: kösz a füstjelet, megnyugodtam, hogy minden rendbe.

Zsu: Bence jobban van már?

Azért remélem, ha mindenki befejezte a nyaralást és végre elmúlik ez a nagy meleg, visszatér a régi pörgés, olyan szomorú, hogy alig írunk. Ha így folytatódik, kihal a topik.

Ez az ablak csere kiborító, ma alig haladtak valamit. :evil: Holnap is jönnek, de azt ígérték, délutánra befejezik.

A Szandi nagyon jól érzi magát anyuéknál. Egész nap fürcsizett, homokozott, sokat aludt, alig evett viszont rengetett ivott. A lényeg megnyugodtam, hogy jól érzi magát. :oops: :lol:
Nekem már most hiányzik, alig várom a holnap délutánt, szétfogom csókolgatni.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:tarts ki!!!!!Mármint az ablakcserével kapcsolatban!!!A lényeg meg, hogy szép lesz a lakás és az, hogy a lánykád jól érzi magát!!!!!Te meg majd jól kitudsz takarítani!!!!! :wink:

Én ma is egész nap csak punnyadtam, Roland mászkált le-föl a gyerekekkel pancsizni a medencébe, én meg vizesrongyoztam a fejemet!!!!! :oops: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Végül csak ideültem pár percre, hoyg illendően is elbúcsúzzak tőletek. :) Írtam már (tényleg írtam? :roll: :oops: - szita az agyam, na :P), hogy zsúfolt lesz a hétvégénk, és a sok erre meg arra pakolás, szülinapozás, disznóvágás, horgászás és kirándulásba indulás mellett, már nem valószínű, hoyg még tudok jönni.

Mindenkinek sok-sok egészséget, kis enyhülést, de nem lehűlést :wink: , gyönyörűszép napokat kívánok. Legyetek jók, és amíg visszajövünk írjatok sokat, sokat!!!!!
Vigyázzatok magatokra és a manókra! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az aggódást, kérdéseket, jólesett. Szegény Bencének még mindig megy a hasa, pedig jóformán kekszen, teán és normaflore-on él :(

Láza is volt még tegnap, ma már jobb színben van. Inni itatjuk, szerencsére iszik is, néha kell csak megfenyegetni a kórházzal ...

Neki is ki van már a popsija, kenegetem. Katának elmúlt a pirosság a popsijáról, de ma délutánra tiszta piros kiütés lett deréktól térdig. Nem tudom mi ez, de gyanítom hogy a meleg-pelenka együttes az oka. De nagyon csúnya :( Neki nem fáj, nem viszket, szerencsére.

Remélem Bence most már tényleg rendbejön, mert holnap szeretnénk kimenni a strandra, mert én megtébolyodom ebben a melegben :(

Pusz mindenkinek!

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsu,
hát akkor még mennek a gyógymanók Bencének!Én is mennék strandra,de sajnos a párom egész hétvégén ügyel,én meg egyedül nem vágok neki. :cry:
Egy medence jó lenne az udvaron.
A múltkori képeiden felfedeztem,hogy ti is olyan lakásban laktok,mint apukám lakott,Kőbányán a Dombtető utcában.Az erkély volt ismerős,ami a bejárati ajtónál van. :wink:

Van egy kis szellő és felhős az ég,ennek most mennyire tudok örülni!!

Mindenkinek kellemes hétvégét!

Pusz

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok!

Szomorúan látom, hogy tegnap reggel óta senki nem járt erre.
Kép

Mi tegnap egész nap takarítottunk. A Szandit bevállalta a sógornőm, így azért gyorsabban haladtunk. Nagyon aranyos volt, mert éjszakára is maradhatott, legalább ki tudtuk pihenni magunkat.
Lehúztuk a redőnyt ettől olyan sötét lett, hogy 11-ig fel se ébredtem (akkor is csak a telefon miatt), igaz hajnali 3-ig szenvedtem, mire elaludtam.
Ti tudtok aludni ebben a melegben?
Komolyan olyan hőség van, hogy már a klíma se tudja lehűteni a lakást, csak azt a szobát, ahol fel van szerelve. Kép
Ha ma is így lesz, kint alszom a nappaliban.

Nem tudom, mi van a csajszival, de amióta haza hoztuk, csak alszik. Enni nem nagyon akar, de ebben a melegben nem is csodálom.

Aki nem nyaral legalább füstjelet küldhetne!

Márti: Roland dolgozik ma?
Olvastam az indexen, hogy hatalmas tűz van Újpalotán. Nagyon ijesztő, minden elismerésem a tűzoltóké, én a közelébe se mernék menni.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsikám!!!Ne szomorkodj!!!!! :lol:
Nem dolgozik ma , de ő arrafelé nem is megy tüzet oltani!!!!!
Döglődök én is a melegben, este az ad kis enyhülést, ha bekapcsolom a ventilátort a mennyezeten, de amúgy fullasztó meleg van!!!!
Na én tegnap jól aludtam, mert egyedül voltam a kölykökkel, jól leamortizáltak!!!!! :roll: :lol:
Szoniért holnap feljönnek a mamáék és megy a Balcsira, neki legalább jó lesz!!!!! 8)
Akkor most gyönyörű ablakatok vannak, ugye????? :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti drága kösz a füstjelet.
Én azt hittem a tűzoltóknál nincs körzet, mindenki mindenhol olt. Ma is tanultam valamit. :wink:
De jó lesz Szoninak, bár azt mondják már a Balaton is meleg. Gondolom, ez nem fogja visszatartani, hogy pancsizzon benne.
Most este tök jó, elkezdett fújni a szél. Csináltam kereszthúzatott, egyből elviselhetőbb a lakás.
Mikor mész legközelebb Uh-ra? Lassan itt az ideje nem?
Szépek az ablakok, bár van még egy-két dolog, amit nem csináltak meg (ezt a héten jönnek befejezni). Plusz a régi keret nagyobb volt, ezért körbe javítani kell a falat.
De ez már csak szeptember körül lesz esedékes, addig még eldöntjük, hogy teljesen felújítjuk a lakást v. csak kijavítatjuk.

Magamban már letettem róla, hogy ez a fórum valaha is olyan lesz, mint régen. :cry:
Tudom, hogy megváltoztak a dolgok, mindenki kergeti a kismanót, már nincs idő a gép elé ülni (én is csak akkor tudok, ha a Szandi alszik, mert ahogy leteszem a fenekem a gép elé, már üvölt). De azért jó lenne tudni, kivel mi történik.

Neked és Edithnek itt az új pocaklakó, lassan más fórumokba fogtok írogatni.

Annyira furcsa, hogy az elmúlt egy évben minden nap veletek „beszélgettem”, most meg sehol senki.
Na be is fejezem, mert csak megint szomorú leszek, még nem vagyok álmos, megyek, keresek valami netes játékot. :oops: :wink:

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi drágám!!!!!Tényleg ne szomorkodj!!!!Szerintem még van esély:ha a többiek hazajönnek a Balcsiról, meg ha enyhül ez dög meleg, talán mindenki írogat megint, de lehet, hogy nem!!!!!! :(

Mi ma megyünk az UH-ra, a héten kell, és ma pont ráérünk!!!! :lol:
IZGULOK!!!!! :mrgreen:

Nincsenek itthon anyósék ugyebár, és locsolni kell a virágokat, meg a paradicsomot(MÁR ÉRIK 8) ), paprikát.Tegnap előtt mikor egyedül voltunk, ne tudjátok meg mennyit segített nekem ez a 2 kis lókötő!!!!!Persze szoktak a mamának segíteni, de én nem tudtam-láttam eddig, hogy milyen ügyesek!!!!Van mindkét gyerkőcnek kannája és azzal garázdálkodnak, ahova a Zsombinak leraktuk a locsolókannát ő ott öntözte a paradicsomot vagy a virágot!!!!Olyan jó volt gyönyörködni bennük, majd ha feltöltöm a képeket megmutatom!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, de jó, akkor ma újra láthatod Mini manót! Szerinted már meg tudják mondani, hogy fiú v. lány? (tudom nem ez a legfontosabb, de olyan jó lenne)
Drukkolok, bár tudom, hogy minden rendbe lesz.

Tényleg nagy édesek lehettek a manók, ahogy segédkeztek a locsolásban, a Szandi porszívózni szeret(ne).
Várom a képeket!!

Remélem igazad lesz és ősszel mindenki visszatér, ha mégsem akkor legfeljebb majd téged telefonon foglak hívogatni (persze csak ha nem zavar)!

Most jutott eszembe, hogy jövő héten esedékes a 15. hós oltás. Mi is a neve annak a homeós szernek, amit ajánlottál? Nem emlékszem ti szedtétek, használt?

Na megyek mert a Szandi ezerrel magyaráz az ágyában.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:én szívesen odaadom a miénket!!!!Csak 10 bogyó hiányzik belőle!!!!!!Majd megdumáljuk!!!!Mondjuk én a telefonszámodat sem tudom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: Egyiket sem!!!!!!

Na mini manó jól van, minden rendben vele és 4.9 cm a drágám!!!!!És dobogott a pici szíve!!!!!
Én már éreztem , na nem azt hogy mocorog, hanem valamit néha este.....erre kérdezi a szonográfus, hogy első gyerek???Mondom nem harmadik, azt mondja akkor már érzem a mozgását!!!! :shock: Mondom akkor IGEN!!!!!Valami van, nem határozottan, de talán.Ja és mutizta a kezeit, meg a lábait, na azok meg sem álltak!!!!!
A neme csak mostanában alakul ki a 12-dik hét körül, azt a következő UH-on látják csak szerintem!!!!
Naná, hogy hívogathatsz!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Voltunk strandon, szuper volt. Kata annyira élvezte :) És képzeljétek a karúszójával tök egyedül lubickolt a vízben!!! És még haladt is a kalimpálással :) Bezzeg a Bence nyekergett ha nem fogtuk az úszógumiját. Kint voltunk egész nap, nagyon nagyon jó volt. A gyerekek 3 órát aludtak kint! 11 után nem sokkal kijöttünk a vízből, megebédeltek, majd lefeküdtek, és fél 3-kor keltek fel, így nem volt nehéz kibekkelni a veszélyes időszakot.

Este fél 7-ig kintvoltunk :) Majd ha kicsínyítek, teszek fel fotókat :)

Jól vagyunk végre, Bár a Bence még mindig sűrűn jár wc-re, de szerintem ez már megszokás, mert kakilni nem szokott :) Ma is csak reggel volt egy normi :) Bocsi....

Timi,

Hát igen, elég közel van hozzánk a Dombtető utca :)

Mennem kell, ma dolgoznom kell

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Márti, örülök neki, hogy minden rendbe van Mini manóval.
Olyan hihetetlen, hogy már lassan túl is vagy az első trimeszteren. Edith meg lassan félidős, rohan az idő.
Én először mikuláskor éreztem a Szandit, pont panaszkodtam a barátnőmnek (ő 2 héttel fiatalabb terhes volt, de már érezte a mozgást), amikor egyszer csak éreztem valamit. Bár nem voltam biztos a dologban, nagyon jó érzés volt.

Szoktad összehasonlítani a terhességeidet? Pl. Szoni, Zsombi mekkora volt ilyenkor?

Szonit elvitték már? Kíváncsi vagyok Zsombi, hogy fogadja, hogy nem lesz otthon a nővérkéje.
Köszi a homós gyógyszert, majd priviben elküldöm a számom.

Nem tudom, mi van a Szandival, kezdek aggódni, folyton alszik (tudom más örülne ennek). Ez már nem normális, kb. 2 órát van ébren, és már megy is vissza a szobájába. :shock:

Zsu: örülök neki, hogy jobban vannak a gyerekek.
Még mindig tetszik a munka? Tényleg jól fizetnek (nem konkrét összeg érdekel)?

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:de nézegettem délelőtt:a Szonó 13 hetesen volt 7 cm a Zsombi 12 hetesen 6 cm , szóval jól nyomul a kistesó is a méretével!!!!! :lol:
Szonikám fél 6 óta fent volt, és amikor jöttek anyósék rohant ki, mint Zrínyi a kis motyójával, mezítláb!!!!!! :wink:
Épp akkor hívtak, hogy megérkeztek, mikor az UH-on voltunk, mondta Szonó apjának, hogy beszélni akar velem, Roland mondta, hogy bent vagyok erre puff lerakta és ment pancsizni!!!!! :lol: :lol: :lol: Kb. ennyire hiányzunk neki!!!!! :wink:

Zsombi eddig jól bírja, bár 1 extra hisztit már levágott, gondolom, hogy ne unatkozzunk!!!! :P

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsuzsi:tűzoltóságok majdnem minden kerületben vannak, de pl. a Roland abban a laktanyában van ahol az I.II.XII. kerület tartozik, meg még a III. kerületbe szokták átrakni, ha ott nincs meg a létszám!!!!
De Te is biztos láttad már, pl. hogy nálatok hol van a tűzoltóság, szóval nem úgy van, hogy 1 nagy és onnan rohangálnak szerteszét.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


És már csak 200 nap van kistesó érkezéséig :mrgreen: , na jó - 1 hét, mert én mindíg előbb szülök!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, én is pont azt néztem, hogy már „csak” 200 nap van. Már 80 nap eltelt.
Érzéseid mit súgnak kislány v. kisfiú lesz, tényleg neveken már gondolkoztatok?
Mi szinte az utolsó pillanatba választottunk, a 28 hetes Uh-nál még ötletünk se volt.

Most elgondolkoztattál, nem igazán tudom, hol van nálunk a tűzoltóság. Azaz sejtem, de még soha nem láttam az épületet.

Mennyi időre ment el Szoni? Ha jól rémlik tavaly is elvitték. Jövőre vajon a Zsombit is bevállalják?

Most megyünk sétálni, remélem már nincs nagyon meleg.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi:a tűzoltóság címe, ha a XIII. kerületben laktok :lol:
FTP XIII. ker. parancsnokság 1131 XIII., Zsinór u. 8-12.

Igen tavaly is volt Szoni pár napot anyósékkal, majd csütörtökön jönnek haza!!!AZt ígérték, hogy jövőre Zsombi is mehet!!!!!! :wink:
Én lány névben elég határozott vagyok....és én csajnak is képzelem a drágát, aztán ki tudja!!!!!
Majd a 28-dik héten elárulom neked!!!!!! :wink:

Jó sétát :lol: , a fiúk locsolnak én meg most fejeztem be a főzést, ma megcsináltam a kaját holnapra, ki tudja mire lesz időm emellett a kis gézengúz mellett!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: :D

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Fél 8kor keltünk a kiscsávóval, azóta rám van ragadva :shock: , és kaptam már csak úgy egy csomó puszit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Tegnap hívtak a mamáék, Szonika elmesélte milyen ügyi volt, aludt ebéd után, meg vacsizott sokat, meg 3x pancsiztak!!!!!És szeret minket ezt is mondta!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, látod milyen rendes a fiad, hagyott egy kicsit aludni.
Szonónak biztos nagyon jó lesz ez a pár nap. Gondolom a mamáék kényeztetik ezerrel.

Én alig aludt az éjjel, nagyon meleg volt és csak szenvedtem.
Most már tényleg jöhetne egy kis lehűlés vagy eső, vagy valami, mert ezt nem lehet kibírni.

Este, amikor lent voltunk sétálni, össze vissza csíptek a szúnyogok, még jó hogy szereltettünk fel szúnyoghálót így legalább a lakásba nem jönnek be.

Mi finomat főztél tegnap? Nekem is kéne valamit csinálni, de semmi kedvem. Nem is tudom, mit adok ma a Szandinak. :oops:

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Tejbegrízt csináltam :oops: , ezt leginkább magamra gondolva, ha nem kívánom majd a főtt kaját, amúgy meg spenótos tésztát csináltam, azt Zsombi este meg is kóstolta így tápit nem is evett!!!! :shock: 8)

Én is bízom a lehülésben, mert már kipusztulok a melegtől!!!!!!!!!!!!!!!!!! :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ja Zsuzsi és miért nem viszel magaddal valami szúnyogriasztó sprayt, és ha támadnak a dögök gyorsan befújod magatokat!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


A tejbegrízt én is szeretem, érdekes, a Szandi nem eszi meg (de lehet, hogy csak azt, amit én főzök :oops: ).
Végül csináltam paprikás krumplit, be is vágott egy szép kis adagot a kiscsaj. Kezdi érdekelni az egyedül evés, először hagyja, hogy én etessem, aztán amikor már kezd jóllakni, elveszi a kanalat és próbálkozik egyedül. Tök ügyi, bár néha nem sikerül kiszedni semmit, azért a szájába beletalál rendesen. :lol:

Legfőképp azért nem vittem szúnyogriasztót, mert nincs is itthon. :wink:

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Akkor már érthető akkor a szúnyogok támadása!!!!!

Zsombival megebédeltünk, ő repetát is kért!!!! :wink: Imádom, hogy ilyen jó az evőkéje!!!! 8)

Azért jó, hogy már nincs 40 fok!!!!

Ja azt hiszem a Barbiék a hétvégén jönnek haza :lol: , ha minden igaz.
Valamikor hívott.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok Lányok!

Bár látom, hogy igazából ketten tartjátok a frontot. Én is sokszor benézek, de ha a manók ébren vannak, akkor tényleg csak benézni van időm, valahogy nem szívlelik, ha itt ülök. Hétégén nem volt netem - az okát nem tudom -, de így legalább rendbetettem a gépet, letöröltem sok hülyeséget, szépen kiírtam az összes képet CD-re, a kisvideókat DVD-re. Most már sok szabad helyem is maradt, és félni sem kell, hogy elvesznek. Nagyon megígértem magamnak, hogy ezután minden hónap végén megteszem ezt, nem tart tovább 5 percnél, és nagyon nem szeretném, ha elszállnának.

Márti!
Gratula a kis Mini manóhoz! Olyan jó lehet UH-on látni, kicsit irigykedem. És hogy repül az idő, már mindjárt 12 hetesek is elmúltok. Akkor a 28. hét előtt el sem árulod, hogy milyen nevek jöhetnek szóba?
Hogy sikerült a tegnapi főpróba Zsombival kettesben? Nem hiányolja a nővérkéjét? Szoni hogy érzi magát a Balcsin?

Zsuzsi!
Ne szomorkodj, sajnos tényleg nem pörög úgy a topic, mint régebben, de egyrészt nagyon sokan nincsenek is gépközelben, na meg a gyerkőcök is több odafigyelést igényelnek már, mint pár hónapja. De szerintem a nyaralások után azért kicsit megint fellendülünk majd.
Gratula az új ablakokhoz, és FŐLEG Szandi járásához! Ügyes csaj!

Zsu!
Örülök, hogy a végére jutottatok a betegségnek. Egyébként most sokat hallom mindenhonnan, hogy járvány van, a nagy meleg nem kedvez a vírusoknak, vagyis nekik igen, nekünk meg emiatt nem.
Mi újság a munkáddal? Bejöttek a számításaid? Mennyit dolgozol? Gyerekek olyankor merre vannak?
Megkaptad múltkor a fényképalbumokat, amiket rendeltél? Hogy tetszenek? Nekem nagyon szépek lettek, és pofátlan módon több példányban csináltattam mindkét gyereknek külön, így nagy örömet szereztünk a mamáknak, papáknak, dédiknek is.

Jó olvasni, hogy nálatok minden OK kajaügyben. Tulajdonképpen én sem panaszkodhatok, csak valahogy az ebéd nem akar csúszni. Eddig nem érdekelt, hiszen ráfogtam a melegre, de tegnap már nagyon begurultam. Meguntam, hogy térdenállva könyörögjek, hogy egyenek. Így nem is ettek. Utána sütöttem palacsintát, abból megettek 1-1-et, ennyi volt az ebéd. Érdekes, hogy a többi kajával nincs gond. Átestünk egyébként a ló túl oldalára, mert most már a darabosat jobban bírják, főleg azt, amit egyedül tudnak enni. Így a főzelékeket köszönik, nem kérik. Így most nem azon agyalok, hogy mit főzzek olyat, amit nekik is le tudok turmixolni, hanem hogy mit főzzek olyat, amit kézzel-lábbal is lehet enni. :roll:
Igazából azt sem tudom, hogy mennyit kéne elvárnom tőlük mennyiségileg. Pl. mennyi palacsintát esznek meg a ti törpéitek egyszerre?

Na, természetesen leültem, hogy leírom a már kitaláltakat, de a nagy részét elfelejtettem. Főleg azért, mert a gyerekek hallom ébredezni. Azért megpróbálok majd sűrűbben benézni, bár erősen korlátozott az időm a gyerekekek alvásidejére.

Andi
Kép
zsandi
 
 


A többiekről úgy tudom, hogy nincsenek gépközelben, de Edit, Timi, merre jártok?
Edit, nagyon régen hallottunk rólad! Ugye nincs baj? Még a Balcsis kiruccanásról sem meséltél.
Éviék is nyaralni vannak valamerre?

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi:igen az Éviék is a Balcsin vannak!!!!!!
Tegnap:jól elvoltunk, bár egész nap rajtam lógott, aludt napközben 2 órát, sokat kellett vele játszani, egyedül ugye nem nagyon volt még aztán este 6kor majdnem elaludt :shock: ,gyorsan lementünk a Somát megetetni és fél 8 előtt már aludt a drága :shock: !!!!
Aranyos volt, sokat bújt hottám, meg puszilgatott :lol: ilyet nem igazán szokott csak úgy magától, de néha olyan kis depisnek tűnt, a szomszéd Zsuzsa néni is megjegyezte, hogy nem mosolyog annyit!!!!! :shock: :roll:
Szonókám nagyon jól van, hívtak mind2 nap, sokat pancsiztak , ebéd után aludt(ezt előre megbeszéltük, hogy nem nyúzza a mamáékat a "nemalvással"!!!! 8) ) és mondtam neki, hogy jó legyen, mert akkor máskor nem viszil el a mamáékat!!!!

De azért sokkoló volt a tegnap, mert hiába gagyarászik ez a kispasi...szinte egész nap nem beszéltem senkivel, csak a szomszéd nénivel, meg mikor após hívott, szóval nagyon egyedül éreztem magam!!!!! :( Itt sem tudtam senkivel "beszélgetni"!!!!! :roll:

Nevek:a lány nevünk megvan, nekem tetszik meg apának is, de persze ez megint nem annyira hétköznapi és nem szeretném, hogyha nem tetszik nektek akkor itt körberöhögjetek!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Majd még meggondolom!!!! :wink:

ZSUZSI:MA OTTHON LESZTEK????????????TELEFONSZÁMOT NEM KÜLDTÉL!!!!!!
HA NEKED JÓ ELUGRANÁNK VALAMIKOR A BOGYÓKKAL???????????????????????

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?