Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én is csak elköszönni jöttem, mert holnap már nem lesz időm jönni.
Sikerült bepakolnom, de azért még marad reggelre is egy kicsi. A kocsiba nem tudom ,hogy fogunk elférni. A babakocsit így is már apósomék hozzák.
Ja, és a legfontosabb: A Sára felül már magától. Nagyon édes. Persze állandóan lesnem kellett a mai nap, mert hiábba tettem le hasra, fél másodperc múlva már felült.
A másik hír, hogy van fülbevalója. El is felejtettem megírni nektek,de már két hete kilövettük a fülét.

Ági, Mesi!!!!
Biztos babázni fogtok már mire hazaérünk. Gyors, és kiméletes szülést kívánok nektek. Egész nyaralás alatt gondolni fogok rátok.
Reménykedem, hogy hátha lesz internet kávézó, és akkor majd írok.

A többieknek is minden szépet és jó kívánok (még ebben a dög melegben is, ami most jön) Vigyázzatok magatokra, és a picikre mégjobban.

Ja, és Juci köszönöm a kiegészítést a listához. Remélem nem haragszol a Dr Szabó miatt. Én nagyon örülök neki, hogy segítesz nekünk.

Na mostmár rohanok, mert altatnom kell!
Millió puszi :Gyöngyi
Hiánozni fogtok ám!

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok!

Zsoltika nevében mindenkinek köszönöm a szülinapi jókívánságokat!

Nem tudom, lesz-e időm még holnap bejelentkezni, nem hiszem.

Akkor én viszont most elbúcsúzom tőletek.

Ma NST-n sikerült 1 db 75-ös keményedést produkálnom, én ennek nagyon örültem. Beszéltem utána a dokival, és mivel teltház van a szülészeten a frontok miatt, és mivel oda tudok költözni anyuékhoz, akik kb 10 percre laknak a kórháztól, így még nem kell befeküdnöm, csak odaköltözni hozzájuk (amit amúgy se bánok, mert ma reggel tovább romlott a helyzet itthon, nem is igen szeretnék itthon lenni).
Szombaton kell bemennem újra NST-re, meg hétfő reggel vissza a dokihoz, akkor megmondja, hogy be kell-e feküdnöm aznap.


De szerdán tuti be kell.
Azt mondta, hogy ha 1 ujjnyira sikerül kitágulnom, feltesznek valami felfújható lufi szerű valamit, ami teljesen kitágítja a méhszájaz (elég szörnyen hangzik), aztán burkot repesztenek. Után 24 h várakozás, hogy beindul-e a szülés, ha nem akkor császár. Remélem, hétfőre csak összejön ez az 1 ujjnyi. Olyan jó lenne, mert akkor nem kellene 1 felesleges napot sem bent töltenem, már nem érdekel, mennyire lesz fájdalmas a lufi.

Szóval holnap cuccolok anyuékhoz, ott viszont nincsen internet!

Ági!
Kérlek, ha van veled valami, küldj egy SMS-t, hogy tudjak teljes gőzzel szurkolni nektek!

Addig is: Mindenki legyen jó, vigyázzatok magatokra meg a babákra, a nyaralóknak meg jó nyaralást!

Kb 2 hét múlva jövök: (addigra már tuti Ágikával)

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi!

Remelem hetfore sikerul az az egyujjnyi tagulas...vagy akar tobb is..kivanom neked,hogy sikeruljon termeszetes uton megszulni Agikat,de ha nem..hidd el az se szamit..hiszen a karodban szeretned mar tartani,nem??
Vigyazz magatokra!

Agi!

Hat,akkor varunk! :lol:

Szep almokat mindenkinek!
momo35
 
 

 
 

Bufo,Gyöngyi!

Jó pihenést nektek! :D

Mesikém!

Várunk vissza és nagyon szomorúan hallom,hogy a férjed nincs melletted. :evil: Drukkolok a természetes szüléshez. :D

Ági!

Mi újság veled? :wink:

Mindenkinek puszi

Jó éjt

Eszter
anubias
 
 


Eszter,
most irtam föléd :roll: :wink:
csné
 
 


Mesi,
minden jót neked, vigyázz magadra, és légyszi te is küldj nekem sms-t amikor igazán kell drukkolni neked!
...sajnálom az otthoni dolgokat! :(

Eszter,
kiváncsi lennék Bálintkád hogy fogadta (részletesen)!!!
...majd ha lesz időd, várom a kisregényt! :)
csné
 
 


Sziasztok!

Holnap lesz már időm írni nektek! Fektetem le Marcit mindjárt, de ezt most meg kell mutatnom!
Ez folyik most a csapunkból :?



Kép


Puszi!

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Húúú, Timikém, ez meg micsoda? Ilyen rozsdás a víz? Mit csináltak a vezetékkel?!

Eszter, de szupi, elmondtad Bálintkának? De hogy-hogy? Hisz nem akartad még!
Látom, Te sem nagyon tudsz jönni, hát, sajnos ez ez ilyen időszak, de annak nagyon örülök, hogy ilyen jól fogadták bent a kollegáid! Így biztos könnyebb lesz végigcsinálni a következő 7 hónapot. Talán fognak is többet segíteni, és nem is lesz szükség a táppénzre. A fene vigye el, hát meg van a hátránya a fekete munkának is. Egyelőre sokkal többet nem látok, mint ezt az időszakot, bevallom, eddig még nem jártam jobban azért, mert teljesen be vagyok jelentve. Csak azt tudom, hogy nem kapunk gázártámogatást, lassan majd nem fogunk családi pótlékot kapni, stb... mindezt azért, mert "gazdagok" vagyunk. Mert teljesen hivatalosan kapjuk a bérünket. Persze, az senkit nem érdekel, hogy mennyi a hitelünk. :(

Ági, újabb hírek?

Mesikém, lehet, hogy már nem is jösz... akkor majd azért felcsöröglek a hétvégén. Ha mégis jönnél, és szükséged volna autós segítségre a hétvégén, vagy bármelyik nap 5 után, én szívesen segítek bármiben, ha tudok. Szegénykém, ennyire sz@r a helyzet otthon?! Istenem! Ezek a férfiak! Pont ebben a nehéz helyzetben! Nagyon remélem, hogy a kis Ágika majd helyrebillenti a rendet nálatok.

Bufo, Gyöngyi, igaz, már nem jöttök, de nagyon sokat gondolok Rátok, nagyon szép időtök lesz, kívánok nektek nagyon jó utat, kellemes pihenést!!! Aztán várunk vissza élménybeszámolóval és sok-sok fotóval!!!

Momo, még nem is volt lehetőségem megdícsérni a házatokat! Hát, hallod, ez egy palota!!! Baromi nagy, és biztosan csodaszép lesz! Biztos nem olcsó mulatság... én simán elfelejtettem már, hol is épül?!
A parlagfüvet nem tudod begyomirtózni? Mi pár hete irtottuk ki az első "kertben" a gyomot, csak utána akarok füvesíteni, és baromi jó rá a Glialka... ezzel lepermetezed, és utána elszárad. Talán egyszerűbb megoldás, mint a kapa. 1 hét alatt tönkremenne így.
Aztán várjuk majd a további képeket is, én nagyon-nagyon kíváncsi vagyok minden apró lépésre. Aztán remélem, meghívsz majd minket valamiféle házavatóra!!! :)

Erzsike, ez szuper hír! De ezek szerint lehet, hogy a múltkor félremérték volna? Vagy a fene tudja. Most a doki UH-zott meg? Vagy megint csak a leletet nézte meg?
Na, akkor reméljük, hogy aug 6-ig nem szülünk! De hogy 3 hétre elmenjenek szabira... ez nekem olyan fura volt nála tavaly, sokat volt szabin. Úgy féltem, mi van akkor, ha valami történik, és nem tudom utolérni. Képzeld, az én dokim is szabin lesz jövő héten, de azt mondta, hívjam nyugodtam, ettől függetlenül szerdán be fog jönni, és megnéz. Imádom ezt az orvost!!!
Na, és ha minden jól alakul, akkor fölöslegesen jelentkeztél be a 11.ker-be?! Bár hosszú távon jól fog ez jönni. Nagyon bízom benne, hogy nem történik semmi előrelépés ezügyben novemberig. Aztán hogy utána mi lesz?!

Jaj, muszáj mennem már megint. Magunkról majd később...

Puszi mindenkinek!!!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Csak 2 percem van, gyors átfutottam amit írtatok, hogy esetleg született-e babánk az éjszaka, de sajna nem :cry:

Megyünk haza Kecsire, nem tudom tudok-e majd írni.

Eszter! Jó az, ha az Árkádos fagyizóban talizunk 4-kor? Tőlem mehetünk máshová is, csak gondolom dög meleg lesz, valami hüsis hely kellene.

Puszi
verzsike
 
 


Erzsike!

Igen,szuper.Akkor 4-kor Árkád fagyizó.És igen,hozom a gyerkőcöt is,de már nem kell titkolózni előtte szerencsére. :D Nagyon várom a talit.Olyan jó ez a csapat. :D Jó utat nektek. :wink:

Lányok ki jön vasárnap?


Ági!

Lehet,hogy te is? :lol: Én nem bánnám.Bár gondolom te szívesebben ennél már fagyit a kórházban szülés után.

Jajj nem tudok írni bentről. :evil:

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Sziasztok,

Helyzetjelentés:
Doki bácsi megvizsgált, ugyanaz mint eddig. Két újjnyira vagyok nyitva, kicsit megrövidülve a méhszáj. Nem változtam a napokban semmit... :(
Csütörtökre beszéltük meg a következő talit (nst, vizsgálat).
Kérdeztem, hogy mennyire szokás túlhordani náluk?! 40. héten 2 naponta NST és vizsgálat, aztán a 41. héten befekvés, megindítás...

Úgy szeretném már a kezembe tartani!!!
Már arra is gondoltam, hogy Mesi féle bábakoktélt kipróbálom, hátha hatna Livimre! :roll:
Lányok szerintetek apát magamra merjem rántani igy, hogy elment a nyákdugóm??? Azótan nem mertem még... ??? Lehet,hogy az használna!? :D

Vasárnappal kapcsolatban, nem tudom, hogy megyek-e?!
Igen, Eszter, szeretnék már a kórházban fagyizni inkább, de látod, nem én döntök!

A dokibácsim azt mondta, hogy 5 kismamija volt erre a hétre és a következőre, ebből 4 megszült, csak én maradtam, pont aki hamarabb akart szülni és minden praktikát bevet! :roll: :lol:


Koda,
rettenetes ez a víz!!! Gyerekkoromban emlékszem én is ilyenre, amikor csőtörés volt, vagy valami szerelés... Ilyenkor mindig küldtek ki nálunk a lakótelepre vizeskocsit...

Na, megyek ebédet gyártani.
Pusz,
Ági

Talán a péntek 13 szerencsét hoz és Livikém elindul kifelé... Talán... Vagy nem... :D
csné
 
 


Kedves Ági! Ha ép a burok, nyugodtan szexeljetek! Én mind a kétszer így mentem szülni, mert az ondóban lévő prosztagladin az érett méhszájnál beindítja a szülést. És éppen az a szuper benne, hogy csak annál. Sok boldogságot a picihez!

Zora
Kép
zora7
 
 


Jaj, Zora,
de aranyos vagy, hogy írtál!!! Ezek szerint neked ez tényleg bevált!!!
Na, ma akkor este akcióba lendülök!!!! :D
Csodás lenne, ha egy szeretkezéssel indulna el kifelé, pont úgy, ahogy "elkészült" tavaly októberben. :D
Köszi a jókívánságot, neked pedig mihamarabbi pocakosodást!
(sokat gondolok ám rád)
csné
 
 


Zora!

De jó,hogy vagy.Ezek szerint megjavult a gépetek. :D

Ági!

Akkor nincs más hátra,mint előre. :lol: Drukkolunk,hogy a kellemes este meghozza a várva várt hatást. :wink:

Puszi


Eszter
anubias
 
 


Lányok!

Mikor érdemes először elmenni 4D-s Uh-ra? És hová? Szinte mindegy?Fogok ám írni mindenkinek,bocs a sok önző kérdésért,csak most is alig állok a lábamon a fáradtságtól. :roll:

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Szia Eszter! Sajnos nem javult meg a gép, sőt még napokig nem lesz, innen anyuéktól írok egy kicsit, ha tudok. Sajnos egész héten nem értem rá erre sem, mert a tesómék költöztek és én vigyáztam a kislányára, ami csodálatos volt a lelkemnek, mert annyira eredeti és édes a pici, hogy teljesen feltöltődtem tőle. Veled mi van? Annyit gondolok ám rád és, hogy minden rendben legyen!!! És persze még mindig várom a személyes találkozást! Azért hívj, ha éppen van kedved!
Ági! Örülök, hogy megkönnyebbültél, és hidd el, ez a legszebb befejezése egy babavárásnak, meg aztán épp elég utána az a néhány hét szünet. Szép szerelmes és szülésbe fúló éjszakát, babafelsírós hajnalt Neked!
Ja és mindenkit puszilok!

Zora
Kép
zora7
 
 


Szerintem 23. hét környékén. Igaz hogy még csak nyúzott kis béka a baba, de szépen elfér még a képen és kivehetők már a vonásai.

Zora
Kép
zora7
 
 


Eszter,
én ha gondolod a doktorbácsimat tudom neked ajánlani!!! A Bolgárkerék utcában (Árkáddal szemben) csinál 4D-s ultrahangot.
Persze összehasonlítási alapom nincs, de ő biztosan meg is nézne neked rögtön mindent, hogy rendben vannak-e a dolgok! :)
Magzati Diagnosztikai Központ a neve, van internetcímük is...

Zora,
ez nagyon szépen hangzott, megbőgettél... :cry: :D
csné
 
 


Ezt nem hiszem el. :evil: Végre rászántam magam,hogy készítsek vonalzót ,erre nem sikerül.Melyik kódot is kell bemásolni. :roll: Olyan hülye vagyok. :shock:

Zora!

Hívlak majd,csak apa kitagad a sok számla miatt,azért nem teszem.De a talit összehozzuk hamarosan én is nagyon várom már. :wink:

Puszi

ESzter

Kép

Kép
anubias
 
 


Azt hiszem mégesm vagyok annyira hülye?! :evil: :lol:

Kép

Kép
anubias
 
 


Na jó,ennyit rólam,hát nem én leszek mindjárt 10 :lol: ,de ma már nem bütykölök tovább ezekkel a vacak vonalzókkal.Szóval a felső Bálintkámé,az alsó meg Micimackómé,aki azért az ami,ugyanis úgy néz ki az uh-on. :D

Kép

Kép
anubias
 
 


Ügyi vagy Eszter, csak sikerült összehozni a vonalzót!
Szerintem az UH-t próbáld beosztani. Mivel a 12. héten úgyis mész a kötelezőre, és utána csak a 20. héten, én a helyedben vagy közte mennék el, vagy ha már igazán látható babácskát szeretnél, akkor valóban a 24. hét környékén.

Ági, ez tényleg szupi volna! Mármint hogyha egy együtt töltött éjszaka indítaná be a baba világra jöttét!
Rengeteget gondolok Rád!!!

Erzsike, remélem, szuper hétvégéd lesz Kecskeméten!!! Már biztos úton vagytok, úgyhogy nem is kívánok jó utat.

Tényleg, Bufoék már biztos elrepültek, sőt már ott is vannak?!

Lányok, én ma nagyon hülye voltam egész nap! Megint el kezdtem parázni, mert felhívtam a védőnőm, hogy jövő héten megyek csak hozzá, és tudjon róla, hogy amnion voltam, meg hogy mi a helyzet, mire azt mondta, hogy "Jézusom". Na, gondolhatjátok, hogy megijedtem. Szerintem ezek szerint ez gondot jelent? Szóval, azóta parázom. Szegény kicsim szerintem meg is érezte, ma alig mozgott, most itthon, hiába lefeküdtem, akkor sem vitte túlzásba, és a hasam is fájdogál egy kicsit. Ma sokat foglalkoztam a probléma jelentőségével, és elég negatív voltam, szerintem kihat most ez mindenre. Igyekszem kibírni pozitívan szerdáig és 23-ig, utána csak megnyugszom már végre.
De annyira félek az ismételt csalódástól, és a koraszüléstől. Istenem, hogy szeretnék már legalább a 30. héten járni! És lassan közeledik az augusztus 24-e is. Vasárnap meg ugyebár július 15, tavaly ekkor derült ki a probléma... talán a tudatalattim így dolgozik, a fene egye meg.

Na, megyek is, vacsizom, aztán megint felteszem a lábam.

KépKép
titi_27
 
 


Jaj Zora!

Olyan szepet irtal Aginak,ezt muszaj volt megirnom! :lol:
En is ezt kivanok neked Agi!!!!!

Eszter!

Te is Micimackonak hivod?? En is...sok egyeb nev mellett.

Jovok majd,csak el vagyok maradva szokas szerint mindennel.

Titi!

Koszi dicseretet,pihenj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Koda!

Miert ilyen a viz??,

Millio puszi
momo35
 
 


Annyira szeretlek benneteket. :D Ezt most nem csak a hormonok mondják belőlem.Nagyon jó,hogy megismerhettelek titeket és a barátnőim lettetek. :D

Ki jön vasárnap?

Koda!

Olyan jó volna veled is találkozni. :roll: Egyszer lemegyek hozzád Titivel,ha nem bánnád,meg persze ő sem. :? :)

Momo!

Egy fagyira te is eljöhetnél vasárnap Mishallal,csak egy órácskára.Olyan jó volna. :wink:

Titi!

Teljesen természetes ez a hullámzás az érzéseidben.Bízom benne,hogy minél előbb megnyugodhatsz.A védőnőd meg csak simán hülye és nem tudja mire hogyan kell reagálni.Hiszen ha valaki,akkor ő tudja a legjobban,hogy az amnio egy eszköz az orvosok kezében a diagnosztikára,nem pedig valami probléma.Úgyhogy inkább biztathatott volna az eredményt illetően,minhogy így reagál.Ne vedd fel.Minden rendben lesz.Engem is elkap néha a para,de rendewsen.Főként,hogy 2 napja nem hányok,sőt megjött az étvágyam.De a cicim nagyon fáj,úgyhogy ezzel vigasztalódok.Minden rendben lesz,meglátod. :wink:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Drága Eszter!

Hát hogy bánnám, ha jönnél velem!

Bárcsak meg is valósulhatna ez! Tudod, az én hétvégéim baromi problémásak a szüleim miatt, de ha felvállalod ezt, és elfogadod a helyzetet, én boldog volnék, ha eljönnél velem valamikor!!!

Igen, igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, annyira, de annyira szeretném végre, ha nem csak odabent boldogítana a kicsi drágaság.

Na, de mindig azt mondom, nyugtával dícsérjük a napot...

Amúgy a védőnő nem az amnion lepődött meg így, hanem a két eres köldökzsinóron. :(

KépKép
titi_27
 
 


Titim,
biztos kihat ám a bébire, meg a pocakodra is az idegeskedés!
a védőnő hülye, ne is foglalkozz vele! Az enyém is hülye, Verzsikéjé is, mint tudjuk, úgyhogy akár általánosíthatunk is! :D Az ő véleménye a legkevésbé jelentős!!
Nyugodj meg, és hidd el, semmi baja nem lehet a babádnak!

Amugy nekem is (mondtam telefonba) mindig van új és újabb parám. Szerintem ez természetes. Főleg úgy, hogy egy-két dolgon már keresztül mentünk! Csak ez eléggé kiborító tud lenni 9 hónapon keresztül... Kép

Eszter,
szép a vonalzód, örülök neki nagyon!
uh képet nem akartál nekünk felrakni???

Köszi Momo,
mostmár nagyon kell, hogy egyszerre küldjetek sok drukkot, mert nem akarom tovább hordani semmiképp!!!
Úgy döntöttem bábakoktél helyett a következő a terv ma estére: séta megvolt, most beleülök egy kád vízbe, aztán szex :D
Vagy ettől, vagy semmitől. :roll:

Rakok nektek egy friss pocak képet. Kiváncsi vagyok a véleményetekre, mert már nagyon nyom ám lenn menet közben...
Kép

Jó éjt mindenkinek!
Ági
csné
 
 


Eszter!
Már 10 hetes vagy? Jézusom :) Én még leragadtam 6 hétnél...
És hogy eljönnél hozzánk Titivel? Ez a világ egyik legjobb ötlete :D Annyira örülnék neki! De aztán tényleg komolyan gondold :!: :) Csak Titi nyugodjon meg az eredmény után és akkor tali!!!!!!!


Titikém!
A védőnő miatt ne legyél idegess! Az orvosom azt mondta, ne hallgassak rájuk orvosi kérdésekben, nem értenek nagyon hozzá és feleslegesen rémísztgetik az embereket. Engem a gyors szívhang miatt riogattak, főleg a védőnőm.........Amúgy szerintem inább a helyzetre reagált a védőnőd, mivel ő is átérezte, mit érezhetsz most.

Ági.)
Látod, hogy féltél a koraszüléstől? Most meg nem bírod kicsalogatni:)

A vizünk meg azért ilyen,mert mossák át a vízvezetékeket a föld alatt. Most mondta apukám,mert ő ott dolgozik a Mivíznél...pont ők mossák át.... :? Úgyhogy felkészített minket egy kéthetes mocskosvíz dömpingre. Holnap veszünk is ásványvizet....



Bencével voltunk csípőszűrésen. Rendben van a csípője, bár van egy ráncasszimetria a fenekénél....de csak annyit kell tenni, hogy még 1,5 hónapig kell hordanunk a terpeszpelust. (mindekinek ajánlotta a doki 6 hónapos korig)


Bence legújabb tudománya: (oldalra fordulás)

Kép

Kép

Kép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Ági!!!!!!!


Jesszusom! Ez a kislány hogy nem esett még ki belőled?????? Annyira lent van a hasad, hogy az már brutál!!!! Egy kicsit sem csodálkozok, hogy nyom ott lent :shock: Csak ránézek a hasadra és elkap a szülési fájdalom :shock:

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Timi,
Engem kéne, hogy elkapjon a szülési fájdalom!!!!! :lol: :lol: :lol:
De mostmár minnél hamarabb! :D
csné
 
 


Nagyon szépek a fiaid a képen! És a kicsi Bencus, már nem is olyan kicsi! :) Annyira szépen kikupálodott, sehol nincs az a picike baba aki született!
Nagyon drága! :)
csné
 
 


Húúú, azta, Ági, mekkora a pocid! És hogy lent van! Hihetetlen, hogy még mindig nem akar előbújni Livi! Nem csodálom, hogy nyom már mindent odalent. Remélem, nem kell sokáig bírnod ezt a nehéz helyzetet.
Bízom benne, hogy az este összejön apával, és meghozza a várt eredményt!
Hogy áll a párod a szituhoz? Mert én az enyémet nem bírom rávenni az együttlétre. Bár most nem bánom, de később, főleg a végefelé, azért én is megpróbálnám majd bevetni ezt a módszert. :wink:

Koda, milyen nagy már Bence baba!!! Hogy álltok súlyügyileg? És az alvással? Kicsit jobb alvó lett már?
Na, majd ha ott leszek nálatok, megmutathatod nekem ezt a terpeszpelenkát, mert még az életben nem láttam, de ahogy a múltkor írtad, én is fogok venni. Csak tudjam, miről van szó.

Isten adja, hogy tényleg összejöjjön, és el tudjunk menni Eszterrel együtt hozzátok. De tudom, ember tervez... most már nem tervezek én nagy dolgokat, majd alakul valahogy.

Eszter, kérdezted a vasárnapot... az a gond, hogy 16-án házassági évfordulónk van, de mivel az hétfő, valószínűleg vasárnap megyünk estebédelni a párommal valami jó kis étterembe, úgyhogy szerintem nem tudok már megint menni. De ígérem, szeptembertől gyakrabban fogunk találkozni!!!

KépKép
titi_27
 
 


Ági!

Én ekkora pocakot még nem láttam. :lol: Mindent bele este. :wink: Írjál feltétlenül,hogy vagy reggel,ha addíg még egyben leszel.

Timi!

Nagyon szépek a fiúk.Remélem sikerül a tali.Mondjuk az én részemről csak a palcenta tapadáson múlik a dolog,de az úgyis kiderül hamarosan.

Titi!

Kár,hogy nem tudsz jönni vasárnap,de megértem.Én úgy gondoltam,hogy mennénk a Timihez,hogy egyszer ha mondjuk úgy tudnál hazajönni,hogy hazafelé megállsz Timinél,akkor én lemennék onattal,odajönnél elém és együtt meglátogatnánk,aztán együtt jöhetnénk haza.A szeptember jobb is,mert addígra már te is megnyugszol,nem .,lesz hőség és az én lepényem is a helyére kerül. :wink:

Képet holnap teszek,meg majd pocakosat is,legalább Titi megnyugszik,hogy nem nagy a hasa. :wink:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Titi, Eszter!

Látjátok?! Kevés embernek adatik meg az, hogy végigülje karbatett kézzel, nyugodtan a terhességét :? Igaza van Titi orvosának, olyan nincs, hogy tökéletes.....Ezt Titinél a zsinór, Eszternél a lepény miatt írom.....Marcinál azért volt nyugodt kilenc hónapom, mert tudatlan voltam, de nagyon. Például nem tudtam, mi a papíron ez: NT: 1,8 mm????? Az öreg védőnénim se tudta.......de gondoltam nem mondtak semmit, hát biztos jó ez a valami.....Marci már bőven megszületett, mikor megtudtam mit is mértek, mit néztek vele :shock: Így meg nagy nyugodtan mentem ultrahangokra, nem is törődtem a méretekkel, én csak mozizni jártam. Az, hogy 6 hetesen ömlött belőlem a vér????? Áááá...biztosan csak a vérbőség miatt van, mondtam én. Meg sem említettem az orvosomnak. Eszembe nem volt, ez minek a jele is lehet.......Most meg Bencénél.......UH előtt háromszor ment a hasam...alig értem be a kórház wc-jébe......annyira féltem, mit fognak találni, mi milyen méretű lesz..... Az az áldott tudatlanság...!!!!!!!!!!!


Ági:)
Nagyon várjuk mindannyian Livikét, meg örülünk nektek, de megmondom őszintén, a szülést egyáltalán nem irigylem tőled :lol:
Ahogy néztem tegnap a hasad a képen és elgondoltam, hogy nemsokára fájásaid lesznek meg minden.....húúúúú.......elkapott a hasmenés is......biztosan nagyon friss még bennem az élmény :D
Gondolom te meg alig várod már, hogy elkezdődjön! Apropó! Hogy telt az éjszakátok? :oops:

Titi:)
Bence súlya elég jó most. Ahogy a képen láttad, egész kikupálódott. Persze a vele egykorú babák általában nagyobbak súlyban, de centiben ő is ott van:) Kb. 5300 gr és 64-65 cm. A tanácsadáson azt mondták, szép hosszú baba.
És hogy hogy alszik? Nappal rajtunk, este 11-től az ágyamban. Kb. kétszer kel fel szopizni. Hajnal 2-kor,majd reggel 5-kor. De 5 után már megint a hasamra kell venni és akkor még kb. 2 órát pihen.
Egyszer csak nappal is alszik majd ágyban. Engem nem zavar a nappali rajtunk alvás. Sőt:wink:

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok,

Köszi az érdeklődést, de a tegnap este elmaradt... :roll: :oops: Apa elaludt, igy nem keltegettem, ahhoz nekem se volt energiám. Talán ma :)

Bár éjszaka úgy begörcsölt egyszer a hasam, hogy alig tudtam visszaaludni. Azt hittem megyünk, de aztán úgy elmúlt, ahogy elkezdődött :D Biztos jósló volt! :)

Koda,
ha tehetném se adnám senkinek a szülést most, annyira várom már, minden egyes fájásával és szenvedésével együtt!!! :lol:

Eszter,
nem is olyan nagy a hasam szerintem... Én azt látom,hogy hetek óta szinte nem is nől már. Csak a súlyát nehezebb cipelni! :lol: :lol:
Kiváncsi leszek azért, hogy Livim mekkorának fog születni!!
Azért azzal a lepénnyel légyszi pihenj amennyit csak tudsz, látod Kodának is attól ment feljebb, hogy szigorú fekvésre volt ítélve!!!

Titi,
nálunk is változott a helyzet szex terén a terhesség alatt, de nem sokat. Apa úgy van vele, hogy én érzem, hogy mire van szükségem. Ő nem abajgat engem, de ha én akarok valamit, akkor nem áll ellen nekem!!! :oops: Így mondjuk Livit nem is nagyon fogja szerintem meghatni egy szex! Bár abban reménykedek, amit Zora irt, hogy az érett méhszájnál, meg hogy elment a dugó, talán történik valami odabent! :roll:

Na, megyek, mert szereztem egy mérleget, azt kell ma elhoznunk! :D Már tényleg mindene meglesz Livikémnek, úgyhogy este kicsalogatom, akárhogyis... "csiga-biga gyere ki"-t fogok neki énekelni! :D
Ja és ma pont 9 és fél év lenne a két csajom között!!!!


Pusz,
Ági
csné
 
 


Jó reggelt lányok!

Ági!

Úgy rohantam a géphez,alíg vártam,hogy gyere.Kár,hogy este már nem volt semmi.De ma sem késő.Miért vártok estig? Miért nem kapod el azonnal? :lol: Mi ezt azért meg tudtuk oldani gyerkőccel is,ha úgy alakult.Azt mondtuk,mi még alszunk,csendben játszon,mesézzen addíg.Ajtó becsuk és kész.Ő soha nem jön be így.Persze nálunk semmi mióta babát várok.Mondjuk a méhlepény miatt én sem bánom,de fizikailag szenvedek néha rendesen tőle. :oops: Most azt beszéltük meg apával,hogy a 8. hónaptól bepótoljuk. :lol:Ami a pihenést illeti azért nem fekszem,de eddíg kopp-kopp nincs gond.Azóta nem véerztem.Persze ha azt mondja a doki,hogy feküdni kell,nem kelek fel,de szerencsére nem mondta.Pihenek sokat és nagyon lusta is vagyok.Remélem nem lesz baj. :roll:

Koda!

Teljesen értem mire gondolsz.Én is ugyanígy voltam Bálinttal.21 évesen estem teherbe és sosem merült fel bennem a gyanú árnyéka sem,hogy baj lehet.Nem érdekelt mi mit jelent a leleten,csak mosolyogva néztem az uh képet és sosem mondták hogy valami baj van.Én meg örültem végig.Na most minden más és én is irígylem a tudatlanság okozta nyugalmat. :roll: :lol:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok lányok!

Én is rohantam ám a géphez, ahogy tudtam, folyton eszemben vagy Ági! Sebaj, majd ma pótoljátok a tegnap elmaradtakat.
Szegénykém, csak pont ebben a baromi melegben vajúdni majd?! Bár gondolom, le van tojva részedről is, csak jöjjön már Livike.

Igen lányok, az az áldott tudatlanság. Amikor megtudja az ember, hogy akár probléma is lehet, utána már nem ugyanaz a helyzet. Benne van a lehetőségek között minden.

Pont Danival beszéltük tegnap, milyen fura az, hogy egyesek már 6 hónaposan berendezik a babaszobát, meg eszük ágába sincs, hogy gond lehet. Én meg folyton azon filózom, mikor vehetek már egy-két dolgot, mikor nem lehet már gond?! Aztán rájövök, hogy tulajdonképpen egész végig izgulni lehet. Míg másnak eszébe se jut, hogy beteg lehet a baba vagy bármi baj történik, nekem sajnos igen. És persze, talán ők tesznek jót, mert a babára is kihatnak ám a gondolataink, és ha nem tudnék semmit, biztos, hogy 1000* nyugodtabb volnék, mint így.

Mindig azt hiszem, hogy a következő UH után megnyugszom. Igen, valóban megnyugszom, kb 2 napra, aztán előlről kezdődik minden. Most az motivál, hogy már csak 1 hét, és 23-a. Akkor jó alapos UH-t csinálnak (remélhetőleg), és picit nyugisabb leszek pár napig. És akkor már 25 hetes leszek, egyre közelebb kerülve a bűvös érettségi szinthez... szóval bolond vagyok. Folyton azt várom, hogy legyen már 1 kg, és ha még meg is kellene születnie valamiféle probléma miatt amit a köldökzsinór okozhat, akkor is velünk tudjon maradni.

Lányok, mondjátok, hogy baromi hülye vagyok, és verjem ki a fejemből. Meg kell, hogy mndjam, eddig sokmindenkitől hallottam, hogy 2 eres köldökzsinórral született meg az egészséges babája, de olyanról nem tudok, akinek emiatt valami probléma lett volna.

Mindig ezzel próbálom meg nyugtatni magam.

Na, megyek, reggelizem, már nagyon éhesek vagyunk.

Szép hétvégét mindenkinek!!!

KépKép
titi_27
 
 


Lányok,
apa eladta az autót :cry: :cry: :cry: :cry: El se tudtam köszönni tőle :(
Már megvan az is, amit meg akarunk venni, de az én nagy bánatom, hogy most pár napig kocsi nélkül vagyunk ám... :( Legjobbkor!!!
De már mindegy, mert annyi veszekedésen vagyunk túl emiatt a hülye kocsi miatt, hogy az sem érdekel, ha kispolskira cseréli!!!

Megmutatom azért az újat:
Kép

Van valakinek tapasztalata peugeot-val kapcsolatban??
Nekünk még nem volt, és egy kicsit tartok is tőle (mindegyiktől tartanék), de adnak rá garanciát, meg kifejezetten Peugeot kereskedésben vesszük...

Majd jövök...
Inkább mennék... szülni... :D

Ági

Megcsináltam Juci féle Kevert sütit!!! :shock: :shock: :shock: Fincsi nagyon! Dióval és sárgabaracklekvárral!!!
Pusszanat érte!
csné
 
 


ÁGi!

Nekünk peugeotunk van,igaz idén 20 éves 205 GTI 1,9-es én azzal járok minden nap és imádom.Megy mint a golyó és nem romlik el túl gyakran. :D Figyu,ha nem szülsz meg holnapig nem ugrassz be az Árkádba egy fagyira?Miéer is ne?

Juci!

Akkor ugye értetek megy Erzsike?

Erzsike!

Tudom,hogy majd csak később látod az üzit,de ugye jössz?

Éva!

Te is ott leszel ugye?

Hú lányok ennyíre ne tolongjatok a talira! :cry:

Titi!

Sajnos ez már szerintem így marad végig.Optimista és aggódó napok váltják egymást ,de sebaj,ha van miért és a végén minden jól alakul.Nem lehet másként ,én nagyon bízom benne. :wink:

Légyszi írjatok a talival kapcsolatban. :roll:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Eszter,
én nem tudom megigérni a holnapot... Kocsi nélkül leszünk, illetve még anyuhoz is ki kellene mennünk.
Megmondom őszíntén igy buszozgatni még oda sincs kedvem! :(
Azért ha mégis úgy alakul, akkor szólok!

puszi
csné
 
 


Lányok,
képzeljétek, kiszámoltam Liviám fogantatása szerint holnap telik le az igazi 38 hét!!! :D

Kép
csné
 
 


Persze értelek.Azért nem bizti,hogy most kellett pont eladni a kocsit. :lol: De sebaj.Hogy mentek majd szülni,taxi?Ne számolgass,jön ha úgy érzi hidd el.Addíg is szexelj jókat apával és élvezd,hogy alhatsz éjjel. :lol:

Annyira átragad rám ez a szülés előtti várakozás,hogy ma a moziban ülve én is ezen agyaltam,hogy mikor szülök már. :lol: Szóval megértelek maximálisan. :wink:

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Ági :D

De jó ez a kép :lol: :lol:
Hűen tükrözi a lekiállapotodat...

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok Lányok!

Végre én is ide tudtam ülni egy kicsit! Először is sajnálom, de holnap nem tudok menni a találkozóra! :cry: :cry: :cry: (ide egy bömbölős fejet akartam)
Reggel le kell mennünk Bajára és nem hiszem, hogy vissza fogunk érni! :roll:

Ági!
Képzeld nálunk apa akkor adta el a kocsit, amikor haza kellett volna vinnie minket a kórházból és mivel nem volt egészen észnél csak utána döbbent rá, hogy nem így kellett volna. Mentségére szolgáljon, hogy egy gyűlöletes Lada Samaránk volt és a fickó, aki eljött megnézni azonal ki is fizette. Igazából örülhettünk hogy valaki elvitte.
Szóval ez most jót jelent! Legkésőbb holnap mentek szülni! :lol: 8)
A kép tényleg nagyon szemléletes! Ismerem ezt az érzést! De olyan izgalmas is!!

Eszter!
Csodaszépek a vonalzóid!!!!
Úgy szeretnélek már látni!

Titi!
Én azt hiszem Te már soha sem fogsz megnyugodni! Szokj hozzá! Ilyen az, ha az embernek gyerekei vannak! Most hirtelen legalább 5 olyan dolog jut eszembe, ami miatt aggódom, pedig azt gondoltam, ha megszületnek egészségesen többé sose kell féltenem őket. Mindig van új akadály, amit jól kell venni!
És légy szíves ne éld bele magad ilyen mélyen mások tragédiáiba! Neki nem segít, Neked viszont árt. Hidd el elég, ha érzi, hogy mellette vagy, nem kell azt érezned, amit ő érez!

Ja! Szex! Nekem 3-szor bejött szülésindításnak! :wink: :lol: :lol: :lol:

Koda!
Nagyon igazad van a túl sokat tudással kapcsolatban! Képzeld, én még tanultam is mindenfélét! :roll:
Most a pajzsmirigyemet vizsgálgatják. Ott tartok lelkileg, hogy már tervezgetem hogyan kellene elbúcsúznom a barátaimtól! Már legalább 3 féle halálos kórt felfedeztem magamon! Ez a legfontosabb oka annak, hogy visszahúzódtam. Azt hiszem az egészségenél jobban kezdtem sajnálni magam! :roll:

Juci!
Remélem jövő héten az utazás előtt marad még egy pici időm egy közös sétára! Jaj, de szeretném!!!! Most nekem sincsenek itthon a lányok! :wink:

Mesi!
Olyan sokat gondolok Rátok! Hihetetlen mennyi erő szorult beléd! Én nagyon szorítok, hogy észhez térjen a férjed! Nagyon remélem, hogy csak valami gyerekes féltékenység, hiszen akárhogy is nézzük jó ideje a gyerekek teszik ki minden idődet! Tudom, hogy nem időszerű, de talán jót tenne Nektek néhány kettesben töltött óra!

Erzsike!
Most jutott eszembe, hogy akartam írni Neked a telefonszámomat:
0670-369-14-70!
Még jól jöhet valamire! Úgy fáj a szívem a holnapi tali miatt! Ugye nem maradok le rólad is! Ugye nem szülsz meg amíg nem találkozunk! :wink:

Momo!
Gyönyörű a házatok!!!! Sajnos ez a kertes ház átka! Ezerszer többet kell dolgozni, mint egy tömbház egyik lakásában! Azért én is nagyon szeretnék már kertet! Mennyivel könnyebb lenne! Balázs egész nap kint lehetne. Így meg vagy házimunka, vagy játszótér. De lehet, hogy nincs igazam. Még sose volt kertem. :cry:

Éva

Kép
balimama
 
 


Jó reggelt!

Akkor csak ketten maradtunk Erzsikével. :cry:

Erzsike!

Szerintem halasszunk mi is a talin,hátha jövő héten többen ráérnének.Úgy is olyan meleg lesz ma. :cry: :roll:

Ági!

Helyzetjelentést kérünk. :D

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Sziasztok!

OK Eszter, akkor halasszuk el! Hátha már Áginál talizhatunk a kórházban... Azért nagyon sajnálom, remélem jövő héten többen ráérünk.
Majd írok ám ma még mindenkinek, csak most pakolászni kell egy kicsit, nem akar elkészülni az a gyerekszoba.

Puszi
verzsike
 
 


Sziasztok,

Köszönöm érdeklődéseteket, jó éjszakám volt :lol: :oops: :lol: :oops: :lol: , de a helyzet változatlan!
Vagy valamit rosszul csináltunk, vagy Livi is élvezte a helyzetet, és úgy gondolta még maradna pár estére :D
De ha hiszitek, ha nem, úgy éreztem magam, mint 9 hónappal ezelőtt. Még fel se keltem utána az ágyból, hogy hasson, aminek hatnia kell... :roll: :wink: :lol: :shock: :D

Éva,
mesélsz egy kicsit erről a pajzsmirigyes dologról? Mit vizsgálnak? Találtak is valamit, vagy csak te fedezel fel magadon ilyen szőrnyűségeket???
És igen, igazad van, megőrít és izgalmas ez az időszak! Várni, hogy mikor lesz jel, hogy mi lesz az, és mikor rohanhatunk... :D

Eszter,
igen, most taxi lenne a megoldás. Végülis belehalni nem fogok, de azért nem ugyanaz!
Tegnap beszéltem Jucival és oda lyukadtunk ki, hogy:
Livi okos csaj, lehet megvárja, míg minden tökéletes körülötte, vagyis megvárja az új autót is, hogy csak rá kelljen figyelni!!! :shock: A szülésznőm ma jön haza, apukámék hazaértek a nyaralásból, úgyhogy már tényleg az autó az egyetlen zavaró körülmény! De szeritnem addig bekettyózok és lesz egy dilis anyja az én drága pici lánykámnak! :lol:
Ja, a tegnapira (mármint a napközbeni, reggeli szexre): mi is meg szoktuk oldani ám :oops: , de ezt most nyugisabbra terveztem. Vivi se szokott ám nagyon járkálni, bár én mostanában egyre jobban félek tőle, hogy lebukunk!!


Na, megyek, csinálok reggelit, mert Vivim éhen hal, mi meg most keltünk fel... :)
csné
 
 


Jó reggelt lányok!

Kicsit próbáltam ma hamarabb felkelni, mivel tegnap szinte semmit nem csináltam. Képzeljétek, elmentünk Danival bevásárolni délután, és rosszul lettem az Auchanban. Ha nem ülök le, elájulok. Szóval, a tegnap nap katasztfófa volt. Ma már kicsit jobban vagyok, de biztos a nagy meleg is az okozója a nyomiságnak.

Ti hogy viselitek lányok? Legszívesebben strandolnék egyet, de jövő héten Balcsi... :)

A picurkám édesen motoszkál odabent, végre nem ijesztget, hogy nem mozog, annyira imádom! És szerdán már megyek a dokimhoz!!! Na meg persze még azért izgulok, de most már csak nem telefonálnak az amnio miatt. A 23-a is mindjárt itt van. De kérdés, hogy utána meg fogok-e nyugodni végleg?!

Szerintem Eszter, jól tettétek, hogy elhalasztjátok a talit, ebben a dög melegben az ember ha tud, inkább otthon hűsöl. Vagy csak én vagyok ilyen dilis? Még nem tudom, talán a vacsit is holnapra halasztjuk, végülis holnap van 16-a. Ebben a nagy melegben semmihez nincs kedvem, pedig ott a kerti munka, fűnyírás Daninak, de szegényt ebben az időben zavarjam ki?! Inkább marad késő délutánra.

Ági, megint Veled álmodtam! Szinte ugyanazt! Mármint hogy világra jött Livi!!! De szupi, a szülésznőd már itthon van?! Na, látod, tudja ám a kicsi lányod, mikor kell világra jönnie. A végén még kivárja türelmesen ezt a 4 napot, és ahogy a nagy könyvben meg van írva... :)
Húúú, a kocsitok nagyon szuper lesz! Mivel nekünk még csak Opel volt eddig, így nem igazán tudok mit hozzáfűzni a típushoz. :(

Jucikám, hát, tényleg nem lehet egyszerű így élni, azt sem tudod, hogy tervezd a napjaid. Utálom ezt az érzést, nem szeretem, ha valaki más határozza meg, mikor ebédeljek, stb.
Dudi meg... lassan el is fog indulni, ajj-ajj, majd rohangálhatsz utána! :)

Évikém, várom a holnapi UH eredményed! Nagyon drukkolok, bízom benne, hogy semmi gond nem lesz!!!!!!!!!!

Megyek, nagyon-nagyon éhesek vagyunk már. Ja, jut eszembe, csináltam képeket... fel is teszem mindjárt.

Ma reggel pedig mérlegre álltam. :( Eddig már 7-8 kg-nál járok. Bár még így is messze vagyok a tavalyihoz, de akkor is. Miért jönnek rám így a kilók? Nem vagyok szerencsés alkat, a fenekem már akkora és olyan lyukacsos. :( Na de persze a fene se bánja, hogyha ilyen szép pocija van az embernek, aminek még van egy édibébi kicsi lakója is.

KépKép
titi_27
 
 


Tegnap este:

Kép

Ma reggel:

Kép

Na, szépen beállt végre a pocim, most szerintem teljesen jó méretei vannak. Reggelre persze mindig kisebb.

Imádom nézegetni felülről, ahogy néha már kinyomja magát a drágaságom! :)

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Titi!

Nagyon szép a hasad. :D Pont akkora,mint kell neki és már mondtam,ez nagyon alkati.Látod Bufo milyen kis pocakos volt,Áginak meg mekkora a hasa. :D A baba a fontos,nem a has,amire legyél csak büszke,a kilókkal meg szerintem most nem szabad törődni.Én mindent ledolgoztam a szoptatás alatt,amit híztam 13 kg-ot.Most sajnos egy dekát sem híztam,csak átalakultam.Lett cicim,meg jó nagy hasam,de nem hízok,pedig szeretnék már 1-2 kilót,nehogy baj legyen.Mennyit kell hízni az első trimeszterben? :roll: Vigyázz magadra,látod a szervezetünk a közérzetünkön át üzen,hogy lassítani kell.Ne csinálj csak amit muszáj. :wink:
Ági!

Hát nincs jobb tippem,mindíg Juci mondása ugrik be,hogy baba benn,repülő fenn még nem maradt.Imádom. :lol:

Jucikám!

Teljesen megértem,hogy együtt szeretnétek lenni.Nagyon nehéz lehet így,ha dróton rángatják az embert. :evil: Gondolom nincs mit tenni,menni kell,de azért nem lehet könnyű.

Erzsike!

Sajnálom,hogy nem talizunk,de talán legközelebb többen lennénk,és nem is lenne ekkora a hőség. :wink:

Na mutatok 2 képet,amit most csinált a kisfiam.Nehéz lenne letagadnom,hogy terhes vagyok. :lol: Az Uh képet még mindíg nem szkenneltem be,de pótolni fogom. :oops: Kép Kép

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Nos Juci! Ez nem semmi pocak volt.Bár én találkoztam veled,amikor még egyben voltataok Eszterrel és akkor is volt pocid rendesen.Akkor általánosíthatunk,hogy a kis nőknek nagy a hasuk(mármint ha terhesek) :lol: Mert ugye te ,meg Titi ,meg én egy magasak vagyunk.Persze Ági nem kicsi,de nagy a hasa,úgyhogy teszünk annyi engedményt,hogy aki nagy annak is lehet nagy hasa,de aki kicsi,annak tuti.Hú ez olyan micimackós filozofálgatás volt. :lol: Nem tudom ki hol van,de nem vagytok jól,ha ki mertétek dugni az orrotokat ebben a hőségben.Remélem inkább alszotok. :wink: Én nagyon kinlódok,itt a tetőtgérben,pedig én bírom ám a maeleget,de ezek szerint terhesen nem annyira. :roll: Ami a farmert illeti,ez volt rajtam a múltkori talin.Egy turkálos kis ronda darab,ami nagyon kényelmes és ebben bújkáltam amíg nem mondtam meg ben a babaát.A farmer ami egy vagyon volt gatya,majd azt is megmutizom,tudom,hogy igértem már,csak most akkora meleg van,hogy felpróbálni se bírnám.Tessék beszámolni este ,hogy sikerült a csavargás.Mi tegnap apával és gyerkőccel moziban voltunk és a Pttert néztük,nekem nagyon tetszett. :wink:

Ági!

Egy hülye kérdés.A te dokid elfogad aD-re egészségkártyát? Ezt azért kérdem,mert sok helyen olvasom,hogy elfogadnak,viszont nem ismerem a helyet.Nálunk apa is én is kapom rá a lét és azért annyi vitamin nem fogy,másra meg nem jó.Mondjuk szerencsére majd használható babaápolási cikkre is,úgyhogy van helye,csak gondoltam miért ne arról használjam. :roll: Hogy vagy? Mit csinálsz ebben a nagy melegben?

Titi!

Na remélem te meg semmit sem csinálsz,csak vagy és nyugottan pihengetsz és élvezed Szandika rugdosását. :wink:

Momo!

Te merre jársz?


VIRÁG!

Nekem személy szerint nagyon rosszul esik,hogy lelépsz és nem írsz,de ne is törődj vele. :roll: :wink: Kérlek jelentkezz már. :?

Erzsike!

Milyen volt otthon? Nem félsz még elindulni ilyen hosszú útra,meddíg mertek még hazamenni?

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: