Új privát üzeneted érkezett!

Bóbitás kendő GYIKből idézet:
13./ Mennyi idős kortól lehet a babát előre nézve vinni?
Az előre néző pozíció mindig nagyon érdekes a babának, hiszen így mindent majdnem ugyanúgy lát, mint az anyukája. Kicsit felnőttnek érezheti magát. Figyelembe kell venni viszont, hogy a gyermek gerincét sokkal inkább terheli ez a fajta hordozás, mert egy olyan testtartást vesz fel a baba, mint a görnyedt háttal ülő felnőttek. Ezért nem kívánatos hosszabb ideig előre nézve vinni. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a babák szívesen alszanak el a kendőben, és nagyon kényelmetlen, ha esetleg előre nézve alszik el.
Tehát ha minden körülményt figyelembe véve feltételezhető, hogy szundít is a csöppség a kendőben, akkor mindenképp az anya felé nézően vegyük fel.

Végül is, nem mondja, hogy ez a legtutibb hordási mód...
orsko
 
 


nagyon off: hogyan lehet az avatart megváltoztatni? Azért itt kérdem, mert egy ősrégi kendős képem van fent

on:
még nem sikerült hasraesnem gyerekkel, ámde a mai napig előfordul, hogy ha szűk helyeken lendülettel fordulok, odacsapom Villő fejét a falhoz :oops: szegény, remélem nem okoztam maradandó kárt neki.... kicsit olyan izgága fajta vagyok, a lendülettel mozgásról nem tudok leszokni....

o
orsko
 
 


Sziasztok,

Mivel már többféle kendő előkerült itt a Lotties kendőjéről és a popolini hordozókendőjéről tudtok valamit?

Köszi Laura
tabajd
 
 

 
 

Ha jól emlékszem, a Poppolini is biopamut.
Hát ez nem sok info :roll:

KépKép
livus
 
 


Az ara miatt nem nagyon rendelik a Popolini kendot. Lotties meg meg nem regota van itthon, es persze az se olcso. En lattam az elso Popolinit, amit a Kek Pandatol rendelt valaki nemreg:) Bordo. Szerintem szep, bar a foton egyaltalan nem latszik. Jo az anyaga. Hasonlo, mint a Lanae es a Didymose.

Biobaba
biobaba
 
 


ja, es a Popolini vegei is ugy vannak nyesve, mint a Didymos kendoknel. Szoval nem egyenes, hanem ferde.
biobaba
 
 


A popolininél nem írják, hogy biopamut, csak hogy károsanyagoktól mentes. Ehhez képest azért drága, szerintem.
A lotties viszont bio, de csak natúr színekben van (natúr, zöld és barna csíkos), mert nem festik, hanem ilyen színűre termesztik a pamutot. (?) Mindkettő speciálisan szőtt.
pindi
 
 


Ebben a Popolini bio pamut v nem, nem tudok dulore jutni. Regebben valahol azt olvastam, h bio, de most mikor lattam, es neztem, valoban nincs rairva. Igaz, a Didymosra sincs rairva, meg a Hess Natur ruhaknal se kozvetlenul a cimken szerepel, h bio pamut.

Lottiesnal tok szimpi, h a pamut szine adja a szint:)
biobaba
 
 


Off: Orsi, az avatart fent lehet megvaltoztatni, felmész az oldal tetejére, ott van egy olyan, h segédletek. Raklikkelsz a kis nyilra és a profil menüpont alatt lesz minden, ami neked kell :)
saara
 
 


Biobaba, viszont azoknak legalább a honlapjukon rajta van, de a popolininek ott sincs. Szerintem ha bio, azt ahol lehet, feltüntetik, hiszen pl. ezzel igazolják a magasabb árat...
(A didymost nem tudom, de a hess naturnál vajon nem azért nincs rajta, mert nem 100% biopamut? Legalábbis a honlapjukon azt írják, hogy a pamut több mint 98%-a bio. Vagyis nem mind.)
pindi
 
 


Pindi, igen, ott nincs. En csak amiatt irtam, h regen mintha azt olvastam volna, h a Popolini bio pamut. De fogalmam sincs, h honnan szedtem. Meg valoszinuleg az ara is megteveszt:) Hess Naturnal ugy van, h 2 cimke van a ruhakban, es az egyik cimken szerepel, h bio. Akkor lehet, h azert, h ne kelljen az anyagosszeteteles cimkebol 2 felet gyartatni:), amelyik meg bio, abba beleteszik a plusz cimket.
biobaba
 
 


Aha, lehet. Sajnos ahhoz még nem volt szerencsém. Kintről rendeled?
pindi
 
 


köszi a válaszokat

Laura
tabajd
 
 


Igen, kintrol, de kintre, es elhozzak nekunk. :) De miota itthon is lehet kapni bio pamut cuccokat, azota nem. Most a Disana nehany gyapju cuccara kattantam ra, persze csak mertekkel:)

Biobaba
biobaba
 
 


Sziasztok, de elhúztatok, nem jövök 3 napig és tessék... :wink:

Ági és Livus: sztem a rucksackot magasabbra lehet kötni, mint a BWCC (körülkötött háti)-t. Én is úgy vagyok, mint Zsizsa, hogy nagyon magasra kell nyúlnom, hogy elérjem Sári lábait, mikor átkötöm alatta. Ami még jó lehet, az a SHBC, érdemes ezt is kipróbálni, nem tud dőlni belőle a gyerek. Nekem egyébként a BWCC-hez sem ártana egy kis habituális vállficam...néha neház hátra nyúlni, na! :wink:
Savitri, én is akartam kérdezni, milyen a kendő, azt hittem, egy Girasol...azok közt láttam hasonlót.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Hát én is megnéztem a kékpandánál, tényleg nem írja, hogy bio. Nem tudom miért gondoltam. Lehet, hogy tényleg a borsos ára miatt... :roll:

Livi: Köszi a linket, megnéztem. Fura, hogy nem a lába alatt viszi a kendőt. De elöl én is így szoktam, hogy megcsomózom. Te nem szoktad? Mert azon a videon sem csomózza meg a csaj, ami alapján tanultad.

Áginál próbáltam újszülött méretű gyakorlóbabával, tényleg minél kisebb a gyerek, annál nehezebb hátranyúlni. De Bobó már 74-es ruhákat hord, úgyhogy nála már annyira nem nagy kunszt... :wink:

Nekem az anyag szépen kiterítése nem sikerül mindig. Hogy ne csak két csík legyen a kereszt, hanem szépen körülölelje. Pedig Ági is mutatta a trükköt, meg a videon is jól látszódik, és nekem úgy tűnik, hogy úgy csinálom, de ezek szerint mégse. :?

KépKép
livus
 
 


Ja, és Livi: nem éleszted a szopis topicot? Nekem is lenne egy kérdésem, de nem akarom elvenni a kenyered: tied az elsőbbség

KépKép
livus
 
 


Livus: de, megyek már... :wink:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


kipróbáltuk a fejre húzott kendőt, tetszett neki:
Kép

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Annyira cuki! :D

KépKép
livus
 
 


Már a korábbi képeiktől is elolvadtam, most ettől is.

hordozo
 
 


Sziasztok, régóta olvasgatlak Benneteket, most vettem a bátorságot, hogy én is írjak :)
ERGO-val kapcsolatban lenne kérdésem, tudom hogy többen használjátok, de csípőhordozásos tapasztalatokról nem nagyon írtatok, csak hátiról. Arra mennyire jó? Vagy jobb a kendő?

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Agi, küldtem privit (mail-t akartam, de most valamiért nem müködik).

Szia Eszter:), a csipöhordozas sztem rendben van az Ergoval. Kényelmes meg minden. Bar én inkabb elöl és hatul cipel(t)em a gyereket, valahogy ugy kényelmesebb, mert teljesen szabad a kezem.
saara
 
 


Esztercica, jó az ERGO csípőhordozásra, de a kendő ez esetben tényleg sokkal de sokkal egyszerűbb. AZ ERGO-val acsípőhordozás úgy működik, hogy szét kell kapcsolni a pántokat és a hosszúságot is át kell állítani. Jól meg van csinálva könnyen megy, de nekem ahhoz túl macerás, hogy váltogassam, hogy hol háton, hol csípőn. Igaz én nem is nagyon szeretek csípőn hordozni, csak rövid időre, annyi időre meg jó a kezem is mint hordozó eszköz. Ha mégis mindkét kezem kéne, akkor tuti nem az ERGo-t veszem elő, hanem inkább a kendőt.
vagy a premaxxot,. Bár ezt most épp el akarom adni. :P

Liv, teljesen lázba hoztál ezzel a girasol-lal :D
és Sári megint nagyon jól mutat a hátadon 8)
savitri
 
 


Sziasztok!

Próbáltam vmennyire visszaolvasgatni, de inkább kérdezek, remélem tudtok segíteni, mert látom, hogy elég gyakorlott/tapasztalt kendősök vagytok.

Jól értelmeztem, hogy már a 8 napos fiacskámat is rakhatom kendőbe?
Nekünk Nandu kendőnk van, van hozzá egy füzetem, amiben a megkötési módok vannak, ha vki ismeri, melyiket lehet biztonságosan használni ilyen csöpp bébinél?

Előre is köszi, ha válaszoltok.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Szia Szonibaba! A zsebes keresztezett tökéletes a párnapos babának is. Nálunk csak függőlegesen ment, ha a te babád szereti, akkor fektetve (bölcsőtartás) is megpróbálhatod vele.

indianyo
 
 


Szonibaba!

Egy 8 napos baba valszeg még élvezi a bölcsőtartást (amikor kis gömbölyű csomagként fekszik a kendőben majdnem, mint odabent)
Vagy az elöl fekvős hordozást (Nálunk Lucának ez volt a kedvence, de amikor beraktam a kendőbe, először mindig szopizni akart :D )

Ha jobb szeret függőlegesen, akkor nagyon jó a zsebes keresztezett, vagy, ha rövid a kendőd hozzá, a sima keresztezett pl. úgy, hogy a baba feje az egyik kendőszár alatt van.

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Hadd sírjak kicsit nektek: másfél hete rendeltem meg az ergot, és még mindig nem ért ide... Pedig holnap utazunk el, és nagyon szerettem volna vinni.... :cry:

KépKép
livus
 
 


Szonibaba!
A bölcsőhordozások (amikor fekszik a baba) szopihoz jól jöhetnek, egyébként én nem szoktam ajánlani őket. Hátrányai: sok baba nem szereti (az összes többi kötést szeretik a babák, ezzel szoktak gondok lenni), Neked nehezebb így hordozni és kényelmetlenebb, a lába nincs békában (terpeszben és térdben felhúzva). Persze használhatók ezek a kötések újszülött kortól, ha úgy tetszik. Ezeken kívül a Nandu leírásából (nem tudom egyforma-e a Te leírásod meg az enyém) újszülött kortól használhatóak az elöl keresztezett kötések és az, amit úgy hív (nálam), hogy elöl ülő pozíció, a gyermekkel felvett kendőben. (Én kengurunak hívom.) Meg persze a háton hordozás, bár az Nálad még biztos nem aktuális. Egy pár bevált kötés, köztük a legnépszerűbb elöl hordozás leírása nincs benne a Nandus leírásban. Én sokmindent másként csinálok, mint a Nandu leírása, néhol ki is vert a víz most, hogy elővettem (rég volt a kezemben). Az elöl ültetés, már felvett kendővel című kötéstől például én úgy ahogy van intenélek; csúszó csomót sem használok... nem is érdemes sorolni, annyi a kisebb-nagyobb különbség. Azért a Nandu leírásából meg lehet tanulni elöl hordozni, nem elrémiszteni szeretnélek! ;) Nyugodtan fogj neki és hordozz (ha nem tudod, vagy akarod már megtenni, hogy fekszel;))!

hordozo
 
 


Szoni: Gratula Marcihoz! Szerintem még pihizz fekve, a gátadnak sem árt még....én is az elöl keresztezettet javasolnám, az enyémek nem szerettek fekve lenni.
Picurhoz egyébként a legeslegjobb a rugalmas kendő.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Livus: sajnálom!!! :cry: mindenesetre képet kérünk, ha megjött!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen Mindenkinek a gyors választ.
Akkor belevágok és megpróbálok ügyeskedni, aztán ha nem megy, jövök és kérdezek.
A pihizés Szonji lányom mellett nem egyszerű, de a kendőben hurcolászást itthonra is gondoltam, ha éppen olyan hangulata van a kiskrampónak.

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Sziasztok!

Erdeklodnek, hogy kiprobalt-e valaki egy igazi moby wrap-ot... :)
Az anyaga érdekelne, mennyire vastag es mas, mint a tobbi rugalmas kendo? Tenyleg annyira jo?
Megeri a befektetest szerintetek (45 euro)?

Koszonom!

Napsi
_napsi-
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így ismeretlenül betörök ide. Több mint egy éve olvaslak titeket, nagyon sok hasznos dolgot tanultam tőletek. Hozzá szólni nem tudtam a témához, mert semmit nem tudtam a hordozásról, mondhatni ti fertőztetek meg.
Most viszont hozzájutottam egy olyan infohoz, amit mintegy (csekély) viszonzásként gondoltam megosztok veletek, tekintettel, hogy úgy vettem észre nem tudtok róla.
Nevezetesen arról lenne szó, hogy sikerült egy Didymos Olaf kendőre szert tenne a teszveszen. A lényeg nem is ez, (bár már önmagában ez is csoda volt számomra) hanem, hogy az eladó szerint, ő ezt itt vette Magyarországon a Kikában. És tényleg magyar árcímke van rajta. Igaz ez állítólag 2 éve volt, de talán érdemes érdeklődni. Nem tudom mennyire új hír ez nektek, de remélem, tudtam egy kis segítséget nyújtani.
További jó hordozást!

Kép

Fio

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Fiona! köszi köszi köszi
én nem tudtam róla és most örülök :D :D nagyon. holnap lehet meg is nézem
savitri
 
 


Fioona :) Akkor megvan a ludas! :wink: Egy kedves babanetes kollégának licitáltunk az illető kendőre, borzasztó csalódott volt a végén. De 420 hosszú a kendőd csak, ugye? Az neki nem is lett volna elég. Kika nevére én is felkaptam a fejem, bár az eladó ára szerint nem olcsóbb, mint ha ebayen lőné valaki.

indianyo
 
 


Savitri, majd szamolj be, mire jutottal:)

Nekem e-bay-en az 520 centist kb 15 ezerert szereztek. Szoval tenyleg lehet, h olcsobb ugy, meg postakoltseggel is. Az kb 8 euro lehet. Na persze, ha elkuldik kicsiny hazankba.

De ettol fuggetlenul, tok jo, ha ilyesmiket arulnak.

Biobaba
biobaba
 
 


Indy gyorsan megnéztem, nem e Arwenről volt szó, kissé gyanussá tette a közvetítés. (róla tudom, hogy egy topikba írtok, és gondoltam hátha a kórházból "rendelt")De látom, hogy nem. Viszont sajnálom, hogy ilyen nagy fájdalmat okoztunk vele a topiktársadnak. :( Ahogy nézem 420-as neki tényleg kicsi lehet, bár nem tudom milyen kötésnek szánta.

Ebayon nézegettem én is, de német tudásom egyenlő a nullával, és ahogy Biobaba írod, még hajlandóság is kell a postázáshoz.
Mindenesetre én így is örülök neki, és megérte. Főleg most, hogy már itt szuszog benne Oli baba. :mrgreen:
Megtudom vele kötni a zsebes kereszezettet is. :shock: Kicsit tartottam töle, hogy kicsi lesz hozzá.
(dedem meg nem hajlandó hanyat feküdni, így cak függőleges kötés jöhet szóba)
Viszont mondhatom, hogy egy álom. A nandu után mintha magától simulna rám/ránk.
Köszi mégegyszer a sok infot! :wink:

Fio

KépKép
KépKép
fioona
 
 


Fio :) Én csak örülök, hgoy jó helyre került a kendő - reméltem, hogy valaki innen lőtte :) A licitálás már csak ilyen :wink: Egyébként is kicsi lett volna neki. Örömteli kendőzést Olaffal :)

indianyo
 
 


jártam Kikában ma.
jelentem a hír igaz, kapható didymos kendő a bébiosztályon
összesen 3
2 a Róbert Károly körúton
egy 6os méretű Till 26490Ft-ért
és egy 7es Indio kék/fehér 28990Ft-ért

a 3. pedig egy 420m hosszú Olaf a Budaörsi áruházban

a többiben nem érdemes keresni és nem is lesz több itt sem, mert senki nem veszi.

jó ütött-kopottak voltak a dobozok, gondolom már évek óta várják a vevőt. nem is nagyon lehetett rájuk találni, de az eladónő tudott róla.
savitri
 
 


Sziasztok,

Savitri, köszi a részletes infot a kikás didymosokról, már pont kezdtem gondolkozni, hogy vajon olcsóbbak-e vmivel. De nem, így marad az ebay.

Napsi,

Én Moby anyagmintát fogtam a kezemben, kértem tőlük forgalmazói mintacsomagot anno. Ez persze elég kicsi anyagdarab, de az kiderült, hogy kétfalas pamut interlock. A dzsörzé egy változata. Gyakorlatilag ugyanolyan anyag, mint a mi rugalmas kendőink anyaga. (Csak a moby vmi 5-6 m, nálunk vannak méretek. És a szélek eldolgozása is más.) Az első hónapokra szerintem szuper egy rugalmas kendő. Puha és könnyen kezelhető.

Lívia, két fáradhatatlan kissrác álmos anyukája.
http://www.babakozelben.hu
livia76
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, csak egy betolakodó vagyok! Szonibabához hasonlóan én sem boldogulok a kendővel!!

Annyiféle márkás kendőről írtok, hogy csak ámulok! Szóval az enyém egy nemtudom milyen sima, jó hosszú kendő! Ha nem lenne nagy fáradtság, le tudna nekem írni valaki egy olyan megkötési módot, ahol úgy fekszik a baba, mintha a karomban tartanám? Részletesen, hogy kell megcsinálni? Nagy segítség lenne!

Köszönöm, Kata

Kép


Kép
skat
 
 


Kata!

Ez nem egy zártkörű klub! :) Mindenkit szívesen látnak itt a többiek, azt hiszem. :)

Nem tudom, ilyen kötözésre gondoltál-e, ezek bölcsőtartásos hordozásra mutató linkek:
http://www.wrapyourbaby.com/hip%20or%20cradle%20carry.htm legegyszerűbb
http://www.wrapyourbaby.com/crosscradle.htm keresztezett bölcső
video: http://www.nosenideti.cz/video/BohulkaTit.wmv

Remélem, tudtam segíteni.

Lívia, két fáradhatatlan kissrác álmos anyukája.
http://www.babakozelben.hu
livia76
 
 


Lívia!

Nagyon-nagyon köszönöm!!!!! Annyira egyértelmű!! Persze még gyakorolnom kell, de azt hiszem a keresztezett bölcsőnél maradok! Majd esténként valami játékbabával tökélyre fejlesztem!

Ha nem leszek én is álmos!! :) Nálunk is örökmozgás van!

Kép


Kép
skat
 
 


Szia Savitri (Ismeretlen ismerős! :wink: )!
Rendeltél már új kendőt? Vagy még csak szemezgetsz?

Ezen a Kikás Didymoson totál ledöbbentem. :shock: Főleg, hogy pár hete jártam ott, és nem tűnt fel!

Ja, és képzeljétek, végül utolértem az ergom! Hát ezt leírom, mert tudtommal nincs "A posta hülyeségei" fórum, és ezt muszáj megosztanom! Szóval, miután nem jött meg egész héten a csomag, a férjem unszolására vasárnap este írtam a happy-babys csajnak, hogy mi lehet a cuccal. Őszintén szólva nem sokat reméltem ettől, azt gondoltam annál többet nem tud mondani, minthogy ő feladta. De nem így lett. Másnap reggel keresett, hogy utánanézett, és a 3-án feladott csmagot 4-én ki is szállították nekünk, de mivel a postás nem tudott bejönni a kapun, visszavitte a postára. Mint a postán kiderült ezután átadta az értesítőt a levelespostásnak, aki elfelejtette bedobni. Értesítő nélkül, hát képzelhetitek: mint a tűt a szénakazalban, úgy keresték a csomagomat. Ráadásul két postán is jártunk, mert a spletás csaj csak annyit írt, hogy a Dózsa Gy. úti postán van, ott meg kettő is van. És a legnagyobb poén az egészben, hogy ha mindez nem derül ki hétfőn, akkor 14-én a csomag vissza is ment volna Győrbe, mert a postán csak 10 napig őrzik. Na, ennyi. :twisted: Jól kidühöngtem magam.

Amúgy az ergo sztem fantasztikus! Bibobaba véleménye alapján féltem kicsit tőle, hogy elég jól fog-e tartani, de szerintem szuper! TEljesen a hátamhoz simul benne Bogi. És ripsz-ropsz fenn van! Ja, és az volt a legmókásabb még az elején, hogy mindig arra figyeltem, hogy ne lógjon le a földre miközben felveszem - pedig hát nem is tud :) Szóval szuper!

KépKép
livus
 
 


Ja, és Livi majd idővel rakok fel képet is...

KépKép
livus
 
 


Livus, en is jartam pont igy a postaval:( De az en csomagomat vissza is kuldtek Angliaba.

Orulok, h szuper az Ergo:)

Biobaba
biobaba
 
 


Livus: várjuk a képeket!
(a postától én már szó szerint félek! Katját egyébként egy futár hozta este fél 8-kor, nem is értem, ez miért így volt.)

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Fioona, Indi: nekem is 4,2-es a kendőm és minden kötés kifutja vele. (170 centi vagyok és 57 kiló jelenleg, gondolom, ez is számít.)

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok!

E-bay-en mi is keresgélünk Didymost :) Livi képei után csorog a nyálam a Katja után, pedig a Lanánk is jó, de ezek a csíkok... :lol:

Ált. 10 euro a postaköltség, de olvastam már 15-ről is Ausztriából!!! :shock: (Lanát simán a német postán keresztül küldték. Teljesen ok volt, nem volt biztosítva a szállítás sem, csak lassú volt, illetve már tűkön ültem...)

Tök jó, hogy lehet kapni Kikában Didymost, én sem tudtam róla. :)

Orsi
osoa75
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?