Új privát üzeneted érkezett!

Ja igen, a monori tali: úgy tűnik, nem túl szerencsés az időpont. Majd kitalálok egy másikat, 24-4 után, mert mi akkor jövünk meg a második balatoni nyaralásról.

Kaptunk egy jó kis kerti csúszdát, most sikálom, műanyag, egy kis épitmény, fel lehet rá mászni, van rajta kormány, szuper. Meg jó koszos is (használt), van mit sikálni rajta. úúúúúúgy fog örülni Julcsi, ha felébred!

And, a házikó asszem Fischer Price, csak jó lenne, ha tudnám a pontos a nevét, mert most készülök mást is venni a német ebay-n, és akkor ezt is megnézném. Igy sajnos nem találom, nem mozgok túl otthonosan az oldalukon.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Zsuzsa! gyorsan leszaladtam, megnéztem :) annyi van még ráírva, hogy Little People a fisher price alá. se egy szám, semmi más írás. remélem akkor ez segít, de továbbra is áll az ajánlat ;)
olyan jól fogalmaztál, én is így gondolom, de nem tudom sokszor szavakba önteni pontosan mit érzek..

Hajni, higgy a népnek, és ne foglalkozz azzal, hogy mi milyen és mekkora. te sem foglalkoznál vele fordított esetben, ugye?? semmi ilyesmi meg sem fordul az ember fejében, ahol szeretettel várják! :)

Julcsi biztosan repdesni fog az örömtől, ha meglátja a szupercsúzdát! :)

Viki, jó, hogy megvagytok! és jó nyaralást! és majd alkalomadtán kérjük a hiányzó adag Peti-sorozatot :)

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok!

Kati!

:( Nem is tudok mit mondani, olyan borzasztó! Nagyon sok erőt és kitartást nektek ebben a helyzetben... azt nem tudják megmondani az orvosok, kb mennyi ideje van a kisbabának? Persze biztosra nem tudják... nekem van egy ismerősöm akinek az elsőszülött gyerekénél azt mondták, nem fog 3 napig élni, olyan rendellenességekkel jött világra. Ma a kislány 12 éves, és nem mondom hogy könnyű menet volt, mert szinte napi szinten meg kell küzdeni azért, hogy életben maradjon, de él és élvezi az életet a saját keretein belül. És az anyukája (aki számomra csodálatra méltóan kezeli a helyzetet) ezek után bevállalt még két gyereket, hálistennek mindkettő teljesen egészséges.


Juci!

Jaj, nagyon aranyos vagy! Majd Davidet ráugrasztom a feladatra, hogy csináljon rólam képet. :)


Majola!

Olyan szépen fogalmaztál Katinak, a szívemből szóltál (írtál). Egyébként meg pont rád gondoltam tegnap a veszprémi Tescóban ahol a két lány szórakoztatására kipróbáltunk szinte minden elérhető játékot, mert láttam olyan kis kapus házat mint Andéknál. Nem Fisher Price, nem tudom milyen márka, de kb ugyanazt tudja, nyitogatni lehet a kapuit és bábozni mögötte.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 

 
 

Nemesekati!
Nagyon sajnállak Titeket!
Remélem vannak csodák, hátha Veletek történik meg!

A sok szeretet, ami körülveszi a kisbabát, biztosan nagyon sokat számít neki!

ayse
 
 


Sziasztok!

Nemesek!

Szörnyű! Nagyon sajnálom, ami történt, remélem tényleg vannak csodák és Veletek történik, ahogy Ayse írta! :(

Mindenkinek köszönöm, igyekszünk jól érezni majd magunkat, csak az idő is legyen jó! (itt mindjárt esik) Reggel indulunk, aztán majd egyszer csak kb 2 hét múlva jövünk haza! Vigyázzatok magatokra nagyon, meg a kicsikre, meg a pocaklakókra is! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Hello!

Nemesek-Kati!

Megrökönyödve olvastam amit irtál, bevallom kétszer is, mert nem akartam elsőre felfogni :( :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Nagyon nagyon sok erőt kivánok mindannyiotoknak..
Nagyon nehéz bármit is irnom, annyira szörnyű ez :cry: :cry: :cry:

Viki!

Nektek nagyon jó pihenést, aztán gyere majd szép képekkel :wink:

Lányok:

Hát az az igazság hogy nem vagyok a helyzet magaslatán terhességügyileg :oops: :oops: :oops:
Ráálltam a mérlegre..plusz 1 kg :evil: :evil: szerintetek ez tudatosan van igy,??????
pedig semmivel sem ettem többet vagy kevesebbet :evil: :evil: :evil:
Egyből nem jó egy nadrágom sem..... :shock: :shock: persze a hasamon nem látszik még semmi...de a derekam valahogy megint 5 centivel vastagabb lett :evil: :evil:
Hogy fogom igy titokban tartani???????szégyen szemre ma terhesgatyát vettem fel.. :oops: :oops: :oops: :oops:
Irtóra kedvetlen is vagyok szinte egész nap.....
Ezen kivül még a fejemet is alig birom tartani, olyan fáradtságérzet van rajtam :shock: :shock: :shock: :shock:
Nem tudom mi lesz igy....
Ja meg érzek valami émelygésfélét is...de nem olyan határozottan...ezt már lehet hogy csak bebeszélem magmnak :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szóval még hisztisebb vagyok mint eddig :? :? :?

Léna:

Olyan aranyos....ő is elkezdte egyre jobban hasznáni a tárgy és birtokosesetet..
Pl:
Anyum kérdezte tegnap, amikro minenki ült a kanapén:
-Lénácska, kit szeretsz???
Léna:Anyát :oops: :oops: :P :P :P

Ezen kivül van babáé, apáé....

De éjszaka már megint nagyon kihozott a sodromból.. :twisted:
Komolyan úgy érzem hogy elkapattam..
Óránként kelt megint hogy inni,inni :shock: :shock: :evil: :evil: :evil:
Úgyhogy utoljára már visszazavartam hogy nincs, elfogyott, menjen aludni..
Szerintem ez egy rossz beidegződés lett, amióta levettük a rácsot.. :roll: :roll: :roll:
hogy mindig azzal mászik ki az ágyból és jön át, hogy ő szomjas...(persze jó kifogás)..
Szóval mostmár be kell hogy keményitsek, mert nem vagyok hajlandó 6-8 szor kelni :evil: :evil: :evil:
Szopós korában sem csinát ilyet... :evil:
Szerintetek????

M.

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Nemesekkati,
Csak a korábbi hozzászólásokat tudom én is megerősíteni. Nagyon drukkolok, hogy a sok szereret és törődés megmentse a babát. Sok erőt, reményt és kitartást kívánok az egész családotoknak!

Megann,
Szerintem, egyértelmű, hogy Léna nem szomjas egy éjszaka 6-8-szor, csak meg van a lehetősége átjönni hozzátok és ezt kihasználja. Én még visszatenném azokat a rácsokat, most még könnyebb visszaszoktatni, mint később, mikor már rács sem lesz. :oops: :oops:
Kismamaügyileg meg talán tényleg tudat alatti még, bár az émelygés - remélem elkerül - időben már aktuális. Az 1kg miatt talán még jó lenne rád néhány nadrág, inkább a tudat. :oops: :wink:
Léna édes, hogy szereti anyát és ilyen szépen mondja. :) :)

Viki, Duda
Jó nyaralást! :)
Meg mindenki másnak, aki épp megy. :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu!

Szerintem a ruhadolog korrekt, Lénával is igy volt..egyből nem volt jó semmi, ugyanakkor semmilyen terheshasam nem volt, úgyhogy simán tudtam titkolni...meg ugye tél is volt, pulcsi, minden, senki nem látta hogy nincs begombolva a gatyesz :lol:
Most meg eleve van rajtam 1-2 kiló plusz, és ugye a hűvösebb idő miatt, most kerestem hogy mit tudnék felvenni, és tök kiakadtam hogy állati kényelmetlenek a hosszú gatyáim...bár biztos az az1-2 plusz is benne van..

Kiságy kérdés...

Nem tudom :roll: :roll: egyenlőre kipróbálom hogy megy-e rács nélkül..végülis Léna elég szófogadó kislány....
Igazából már visszafelé nem szivesen haladnék.... :roll:
Télen szeretnék Lénának rendes ágyat venni, és elpaterolni a kiságyat, hogy Léna kicsit elfelejtse, hogy az az övé volt, mire jön a kistesó :roll: :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megann,
Mindenki más.... Én az első 4 hónapban simán a régi ruháimat hordtam, mindkét terhességnél.
Így viszont te inkább viselj kényelmes cuccokat, mit számít, hogy kismamanadrág, ha abban érezted jól magad! Amúgy miért kéne titkolni? :oops: :wink: :oops:
Kiságy ügyben, azt nem vettem figyelembe, hogy a kistesó hamarosan megkapja majd Léna ágyát, neki meg tényleg meg kell majd szokni az újat. Akkor viszont nincs ötletem.... :oops: :oops: visszafelé tényleg nem túl jó haladni, de éjjelente százszor kelni sem. :oops: :wink: :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok,

Nemesek, sajnálom, de remény mindig van!

Képzeljétek a mai uh szerint 95% hogy kiscsaj van odabent :)
És növöget. Hát az 1-1,5 hét lemaradás megvan, de nem érdekes.

Annyira örülünk.
K.

KépKép
Kép
csikken
 
 


Nemesekkati!
Még az jutott eszembe, hogy több babát is elvesztettem még pár hetes embriókorukban. Ez a fájadalom nyílván nem mérhető ahhoz, amit most Ti éltek át. De én is eljutottam odáig, hogy kész, befejeztem, inkább a nagy semmi, mint ezt még egyszer átélni...aztán győzött az életösztön meg a vágyódás. :)

Csikken!
Tök jó! Ha fia és lánya is van az embernek, az olyan, mint amikor a kenyér mindkét fele vajas! :wink: :lol:

ayse
 
 


Tegnap beváltottam a dm-es bónt, Andrisnak vettem egy háromrészes együttest, farmer, hosszúújjú póló, kötött kapucnis mellényke :D 3500 pénzért

ayse
 
 


És még mielőtt megorrolnátok rám...

ha meg egyneműek, akkor csak az egyik fele vajas, de az nagyon! :lol: :lol:

ayse
 
 


Nemesek
jaj, szegény babóca!!! Nagyon sajnálom, és kitartást kívánok nektek!!! És tényleg a remény hal meg utoljára!!!

Csikken!
Hurrrrrrráááá, kiscsaj!!!!! :D

Képzeljétek, Fanni mára tök beteg lett, tiszta takony, nem kap levegőt, szegénykém itt kesereg, épp most van pár perce csend... :( :( :( :(
Idáig köhécselt egyet-kettőt, azt hittem a légkondi, de az oltásnál a dokinéni megvizsgálta, azt mondta, semmi, biztos a fogától van. Most meg a totális téli takonykór szerű sz@r... :?
pedig a szemfogai már kibújtak kicsit. még mindig bekavarhat, ha már áttörte, akkor is????

Ezek szerint, ma sem fogom kialudni a tegnapi hajnalig tartó lánybulit... :? 2 órát aludtam, kicsit apa elvitte du. akkor még kettőt, de most jól jött volna egy korai lefekvéses reggelig alvás...
na majd máskor...

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Sziasztok!

Benianyu!
Én is még a rendes ruháimat hordom, a farmerom most már szorít, azt nem szeretem, de a nyári gatyóim tök jók. Amúgy felöltözve még nekem sem látszik, nem is tudják a házban lakók, Bendegúznál sem látszott ilyenkor. De azért most elkezdett nőni a hasam kicsit. A cicikről nem is beszélve, azok tovább már nem baj, ha nem nőnek.. :lol:

Megann!
Sztem is inkább a tudat. :) Én amúgy az első két hétben elkezdtem zabálni, narancszselés keksz és hasonló hülyeségek, akkor feljött talán egy kicsi, de aztán rájöttem, hogy korai ez még, és visszaálltam a normál mennyiségekre, és le is ment.

Csikken!
De jó hír ez a vegyespáros! :) Én is borzasztó kíváncsi vagyok, de a biztostutira még várni kell. :)

Csibb!
Szegény Fanni, jobbulást! :(

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Nemesek
nem is tudom, mit lehetne ilyenkor mondani :cry: :cry: :cry:
Egy távoli ismerősömnek is hasonló történt a kisfiával azzal a különbséggel, hogy a kisfiún látszott, hogy nem úgy emeli, tartja a fejecskéjét, ahogy kellene.Minden létező helyet, módszert kipróbáltak, a kisfiú most hat éves, annyi-de annyi szeretetet kap.Kívánok tesódéknak sok erőt, és reményt, reményt, reményt!

Csibi
Jaj szegény Cuki, remélem, nem Pannitól kapta el!!!!!!!!! :( Panna is még mindíg taknyol, de nagyon, naponta vagy ötször szívom az orrát, de Ő is kéri!!!!! :shock: De se láza, se nem köhög, semmi más egyéb!
Kriszti
gratula a kiscsajszihoz!!!!!!!Nevét meg lehet kérdezni??(Pannit is a 21.héten mondták Pannának, addig diplomatikusan nem nyilatkoztak, majd 24 hetesen voltam 3-4 D-n, ott is megerősítették).Érdekes, volt én mindíg azt gondoltam, hogy kisfiút hordok a szívem alatt.(mondjuk nekem tényleg mindegy volt, egy parám volt, csak egészséges legyen)

ja, és nagyon kedvesek vagytok a lakás-"konyhahogynézki "hozzászólásokkal!!!!! :oops:
annyira azért nem gáz, tehát nem "tyúkól" :lol: :lol: , csak kicsit feszengek, ha valaki olyan jön hozzánk látogatóba, akinek palotája van(mégha nem is azért jön hogy megnézze, Kovácséknak van e pl kerámialapos tűzhely)

mondom mindíg férjnek, hogy remélem a konyhát beépített tűzhellyel, és az annyira áhított mosogatógéppel legalább berendezhetjük!!!

húú, én is gondban vagyok azzal a kérdéssel, hogy mikortól aludjon Panni heverőn????
Van akinek a gyerkőc már nem kiságyban alszik??????

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Csibb!
Fanninak jobbulást! :?

Hajni!
Nálunk a tali konyhamentes övezetben zajlott ugye...
Ne aggódj, nem az a lényeg a vendégeskedésben!
Különben meg megértelek, mert a konyhában annyit kell állni az embernek, akkor az már legyen egy nagyon kellemes környezet!
Kívánom, hogy mielőbb összejöjjön!

ayse
 
 


És az én régi konyhám tyúkól volt, már ami a méretét illeti, sőt inkább galabdúc, mégis szép emlékek fűznek hozzá, habár ma már nyílván nem cserélnék...

ayse
 
 


Lányok!
Ha nem mentek mulatni valahová, akkor szombat esténként tudtok valami értelmes műsort nézni? Vagy házimoziztok?
Nem tudom, én katasztrofálisnak tartom a kínálatot. :evil:
Pedig a nap levezetése nekem egyértelműen egy jó film...

ayse
 
 


Ayse
A TV műsor katasztrofális, pedig ma szalma vagyok, Apa mulatni ment. :roll:
Tegnap együtt mulattunk, holnap talán elmegyek én is valahová! :wink:

Hajni
Nem véletlen, hogy nem láttál képet a házunkról!!!! Én sem szívesen hívtam vendégeket, mert nagyon utáltam, a rossz elrendezést és szinte mindent, de már kezdek megbarátkozni a helyzettel, ill. elfogadni, hogy ez az otthonunk.
A barátoknak pedig valóban nem a külsőségek számítanak.

Csibb
Fanninak sok-sok gyógypuszit küldök!

Kati
Nagyon sajnálom, ami a testvéreddel, családoddal történt! Annyi csoda történik a világban, nem szabad feladni a reményt!

Kriszti
Gratula a kiscsajhoz!

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Sziasztok,
köszi a gratulákat. :)
A neve Csányi Kitti lesz. (vagy Kitty)

Csak mostmár ne növesszen kukit :)

Én nem tudok mit csinálni ezért nézem a netet vagy fekszem. De ma pl. tesomék voltak itt. Lányával és pasijával. Ők egyébként Svájcban élnek.

Jó éjt. K.

KépKép
Kép
csikken
 
 


Lili teljesen magától úgy döntött, hogy rajzol az ovónéniknek és a dadus néninek. A hátára meg egy szöveget is írt, hogy nagyon szeretett ide járni és majd máskor is jön :D

Különben rájöttem, hogy a velem való konfliktusaiban igencsak szerepet játszik az ödipuszi komplex. :evil: Fú annyira nehéz szülőnek lenni!!!!

ayse
 
 


Kávét ittam délután, úgyhogy hajnalig pörgök majd! :?
Akkor elmesélem, milyen jó dolgunk volt:
Tegnap este Tomit elvittem anyukámnak, egy kisebbfajta bőrönddel a csomagtartóban és röpke 2 órás autózás után meg is érkeztünk. Anyu nem lakik olyan messze, csak én b.rom a hungári krt.-on próbáltam átvergődni, a város egyik végéből a másikba. :?
Majd elmentünk a barátainkkal László és Péter napot ünnepelni és ma 10 órakor keltem. Szuper volt!
Persze délután már nagyon hiányzott Tomi, úgyhogy száguldottunk is érte.

Apa hétfőn, kedden majonézt kóstol Hollandiában, remélem Ti is itt lesztek, mert én biztosan ráérek majd.

Ébren vagytok még?

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Thpmasanne!
Én igen, mivel én meg olyan brom voltam, hogy este 6kot ittam egy kávét :lol:
Annyira jólesett, pedig tudtam, hogy ez lesz!

A férjem meg valami lövöldözőset néz...nagyon szereti, pedig igaziból galamblelkű. Mindig csodálkoztam, hogy mért, de ma rájöttem: olyan mondatokat mondanak benne, amiket ő szeretne, de nem lehet (most nem a kiscsaládról beszélek). Pl: Nem ajánlom, hogy ujjat húzz velem! vagy Az lesz, amit mondok! vagy a jól bevált klasszikus: Hasta la vista, baby! :lol:

ayse
 
 


Látom vagytok itt még! :D

Ayse
Lili is szeretne férjhez menni az apukájához? Emlékszem én annyira tudtam, hogy Apu felesége leszek. Majdnem sikerült, Férj nagyon hasonlít rá, külső tulajdonságok ugyan nem stimmelnek, de a belsők....

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Ja! És Apu felesége 1 évvel idősebb nálam. :D

Én a pszihotrélereket szeretem :wink:

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Nem, a férjhez menés nem téma, de direkt provokál engem, amiről beszélek, arra azt mondja, hogy nem érdekli és elszánt pofácskával figyel, hogy mit reagálok. Mint egy tinédzser, szörnyű. A család azzal nyugtat, hogy hátha most kiéli...én nem vagyok meggyőződve! A férjem pocakjára mászik reggel (eddig én voltam a sztár). Meg ez egy olyan érzés, nehéz megragadni, hogy miből áll össze.

Én tudtam, hogy olyan ne legyen a férjem, mint apukám: munkabuzi!

Ez összejött! :lol:
(a férjemnek a család az első :D :D :D )

ayse
 
 


Ayse

Nehezen tudom elképzelni, ahogy férjed az infarktus határán drukkol a kedvenc focicsapatának, vagy teljes átéléssel nézi Arnoldot. :lol: A képek alapján is galamlelkűnek tűnik.

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Ayse

Hú! Nem várom ezt az időszakot! Nagyon nehéz lehet. Provokáció, rivalizálás...
Az ellenkező nemű szülőhöz vonzódásról most olvastam, de kíváncsi lennék, hogy ez a fiúknál, hogy jelentkezik majd, hiszen eddig is bensőségesebb a kapcsolatunk.

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Kivégezték egymást a rosszfiúk...

Jó éjt!!!

ayse
 
 


Ezt nézzétek meg!

Annyira megható!!!!!!!!!!!!

http://www.indavideo.hu/video/SOKKOT_KAPOTT_ANGLIA

ayse
 
 


Ayse
Ez jó volt, tiszta libabőr lettem!!! :D

Cuki borzasztó náthás, én nem tudom elképzelni sem, hogy honnan szedte... :?

Hajni, viszont szerintem az biztos, hogy nem Pannától!!! az már nagyon rég volt!!!
Amúgy eddig én sem nagyon fogadtam vendégeket, mert a mi 47nm-es lakásunkban sem lehet nagyon leülni enni, sőt, még nagyon beszélgetni sem, ha mondjuk alszik Fanni... De majd most!!! :wink:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


hali

Megann, dettó ugyanígy vagyok, voltam a gatyeszokkal. már 5-6 hetesen olyan pufi volt a hasam, mindent kényelmetlennek éreztem. mondjuk én simán menseskor is úgy begyűjtöm a vizet, hogy akkor is több vagyok min 1 kilóval.
most meg úgy nézek ki, mint egy 5 hónapos terhes, az a gatya, ami most van rajtam csak úgy kényelmes, hogy totál kiengedtem a gumit... lényeg, hogy kényelmes :)
nyugi, túl leszel ezen a pár heten, én már örülök, hogy túl vagyok rajta. a szagokat még mindig nem bírom, de pl most vasalok, amíg a többiek alszanak. pár hete a kezemet is alig bírtam megemelni...
bő 2 hónap, annyit fejen állva is ki lehet bírni ;) nekem könnyen nagy a pofám :lol:
jaaa, és nehogy vegyél zenélős bilit, a mienk kb 2 órája zenél. eldugtam a lenti fürdőszobába, és idáig hallom. az Eszti belepisilt, én kimostam, és azóta nem hagyja abba, pedig ki is töröltem utána. nem sok híja volt, hogy odadugjam apa füléhez, hogy erre ébredjen, vagy egyszerűen kivágjam a kukába...

a kiságyból mi tegnap szedtük aki a 2 rácsot, mert tegnap reggel arra mentünk be, hogy az Eszti majdnem félig átmászott a kiságyon. elmagyaráztuk neki, gyakoroltuk a ki és beszállást, és este nem kellett vinni és beemelni, hanem simán odasétáltak apjával, bemászott, reggel meg kimászott és tök csendben áttrappolt hozzánk :) olyan édes :) mondjuk szerencsére nálunk eddig sem volt gond az éjszakákkal. mázlink van vele.
most már viszont oda kell figyelni, hogy bele csukva a korlát a lépcsőnél, mert az ajtókat simán kinyitja.
én is elkezdtem gondolkodni a rendes kiságyon...

bilibe is pisiltünk ma, úgyhogy lassan, de haladunk. mondjuk bugyiba még mindig szignifikánsan többet, de annyira örül, amikor sikerül a bilibe, ma reggel akarta vinni apjának megmutatni a teli bilit :lol: :lol:

Csikken!
gratula a kislányhoz!!!! :)

Panninak és Fanninak jobbulást!! nekem is úgy fájt tegnap a torkom, ma is kellene teáznom, eddig elhanyagoltam..

Ayse, én is pont tegnap bosszankodtam ezen. a SW 2-t megnéztem, mert ezért nem akartam moziba menni anno, és ugye láttam az eredetieket, de hát ez is elég gagyi volt szerintem, de ami utána jött, borzalom. most vasalok, és a duna tévén nézek egy kaos filmet. ezeket imádom, megyek is, neh9ogy vége legyen :)

KépKép
KépKép
and
 
 


And!
Gratula Esztinek a pisihez! :D

Meglepő
Andris nálunk meg a bejárati ajtót tudja kinyitni, életveszélyes a kiscsákó :shock:

Mulatságos
Ma amíg telefonáltam, tüsszentettem és Andris szaladt a konyhai fiókhoz, ahol a papírzsepiket tartjuk és hozott egyet! :shock: A kis lovagom :D :lol: . Úgy megdícsértem, hogy aztán hozott még huszat :lol: :lol:

ayse
 
 


Sziasztok!

Csak képek erejéig jelentkeznék be, aztán majd holnap igyekszem bepótolni az írásbeli lemaradásomat. :)

Zsuzsa szöszöl avagy milyen mázli hogy ilyen jól eljátszik magában!

Kertészkedés illetve biológiaóra (a kannában mindig van valami vadállat...)

Kép


Atch! Goopy! Peathe? (=Watch! Goofy! Please?= Néz! Goofy-t! Légyszíves!)

Kép


Aztán kirándulni megy a diófa alá:

Kép


Aztán kártyázik egyet:

Kép


Aztán kistesót is szórakoztatni kell:

Kép


És még egy kis homokozás is belefér a napba:

Kép


Mentünk strandolni is:

Kép

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Ayse
Édes lehetett Andris nagyon!!! Meg kell őket zabálni, tényleg!!!
:D

And
a szomszédom is ilyen zenélő bilit vett véletlenül, és annak is kiakadt a zenélőkéje, de ő fogta, és kiszerelte az egész kütyüt belőle, és kivágta a szemétbe! :lol:

Rókica
Ez a Zsuzsalány milyen szép kislány!!!! és már így tűri a hajgumit, hajcsattot???

Fanni az orrszívásos röhögés, és közben elalvásos régebbi műsora után újra kiakasztott!!! :lol: :lol: :lol:
Most épp a szemcseppentés program tetszik neki nagyon, ha meglátja a kis műanyag szemcseppet, már örül, önként és dalolva lefekszik, hogy cseppentsek, sőt előtte odarakja a szemcseppet a szeméhez, hogy ezt csináljam, de gyorsan, majd mikor belecseppentek a szemébe, kacag... :lol: :lol: :lol:
kész vagyok ettől a csajtól!!!

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Helló!

Hát bekukukkantottam....de

And!

Fetrengek a röhögéstől a zenélős bilitektől :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Komolyan mondom mindjárt behugyálok olyan Megannosan :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :oops: :oops: :oops: :oops:
Állati jó lehet hallgatni.... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Az Eszti mit szól a nonstopp muzsikához??????? :lol: :lol:

Ja teljesen jól leirtad hogy hogy is érzem magam....a kezemet is nehezemre esik megmoccantani :shock: :shock: :shock: és ez nekem annyira új érzés, és nem is akarom elhinni hogy ez velem történik :shock: :shock: :? :? amikor Lénával semmi bajom nem volt a világon :shock: :shock: :? :?

Ráadásul ma nálunk bográcsolás volt, annyi mosatlannal meg mindennel, hogy férjem még most is a konyhát pakolja :? :? , na mondtam is neki,...hogy képzelje el...ezt szoktam én mindig csinálni ha buli van :? :? :? :?
Amúgy le a kalappal mert abszolut nem csesztet hogy csak fekszem meg heverészek mint a lőtt nyúl :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

Sógornőjelöltem meg is kérdezte hogy hogy állunk a kistesó projekttel... :oops: :oops: én meg szépen kikerültem a választ hogy áhhhh ennyi utazás előtt azt sem tudjuk hol áll a fejünk :oops: :oops: ......

Viszont vendégcsajszit kioktattam a "teherbeesés tudományos módszeréről" ami ugye nálunk 2 ből 2 szer bejött..(természetesen őneki is csak Lénával példálóztam :wink: :wink: :wink:

Titokban tartani csak azért akarom hogy az idősebben ne rinyáljanak hogy ugye terhesen utazunk..meg hát ugye várjuk meg a 10-12 hetet...akkor már nagyobb biztonsággal nem lehet gond...


Rókica!

Nagyon szép képek! :P :P :P

Léna story:

Tegnap tanulmányoztunk egy szöcskét hogy hogy állnak a lábai, és hogy hogy ugrik :)
Erre ma Léna odahiv a játékaihoz és mutat egy helyre és ugrik, mint tegnap amikor a szöcskét utánozta.... :P :P :P olyan cuki volt..
Kérdeztem hogy ott egy szöcske??
Erre ő hevesen bólogat és mondja hogy szöccccse....
Hát megnéztem : Egy kb 5 centis undoritó szőrös pók volt :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
Majd szörnyet haltam.... :roll: :roll: :roll:
Tök kivagyok, hogy ilyenek laknak veltünk..igaz nincs mit csodálkozni..egész nap nyitva több ajtó is... :roll: :roll:
Hogy lehet ezt kiküszöbölni?????

Szóval még van mit fejlődnünk állatismeretből :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Nemesek
Nem sok újat tudok már mondani, de én is nagyon sajnálom ami történt. Olyan erősek tudnak lenni ezek a picurkák és annyi csodát tudnak produkálni. Bizakodjunk. Én nagyon szorítok.

Majola
Nekünk is van hasonló játékunk mint az Esztinek, csak nekünk a Noé bárkája van meg. Brigi kapta egy barátnőmtől és imádja. Van, hogy Noéval alszik. Azt ami az Esztinek van, Farm-nak hívják, ha jól tudom. Utánanézek és felteszem azt az oldalt, ahonnan rendelni is lehet.

Rókica
Nagyon jó képeket tettél fel. Milyen nagy már Zsuzsa. Ládában ülve a legcukibb.

Ayse
Andris és a papírzsebkendő :D
Itt is látszik mennyire megfigyelnek mindent ezek a kis lurkók.

Megann
Amikor a Brigivel voltam terhes ugyanígy voltam, mint most Te. Onnan tudtam már, hogy terhes vagyok, hogy semmit nem tudtam a hasamon elviselni és akkor még alig 4 hetes terhes voltam. 3 hónaposan már terhes nadrágban jártam :roll:

Csibb
Fanninak mielőbbi jobbulást kívánunk !

And
Zenélő bili :D

Rólunk:
Nagyon jó hosszú hétvégénk volt, Zoli már pénteken szabin volt. Briginek pénteken megrendeltük a doki által felírt szandikát, potom 11 e Ft-ért és kb. 4-5 hét múlva lesz kész. Mostani méret szerint készítik. Gondolkodom, hogy satuba rakom a Brigi lábát, nehogy kinője mire megkapja :roll:
Tegnap kertrendezés volt, lassan körvonalazódnak a terepviszonyok. Még 1-2 év és bababarát terület leszünk :wink:
Ma Búcsú volt Etyeken, délután át is mentünk. Annyira imádja ezeket a hintákat, le sem lehet szedni rólunk. Ráadásul kétfajta vonatos hinta volt, gondolhatjátok :evil: Anyukám és a mi pénztárcánk is eléggé megcsappant.

Kép
Kép
maresz
 
 


Majola
A barátnőm innen szokta a FP játékokat rendelni:
www.gportal.hu/portal/gyermekvilag/

Kép
Kép
maresz
 
 


Sziasztok Lányok!

Elköszönni jöttem, úgy tűnik, hogy holnap elmegyünk egy hétre nyaralni Krétára! :P Ez kb 1 órája dőlt el. Hozzuk a formánkat!

Puszilok mindenkit! Kellemes babavárást és mindent!

Megann
Lénát elképzeltem ahogy utánozta a szöcskét. Nagyon édes lehetett! Férjed meg kapott egy piros pontot, hogy ilyen kedvesen kímél! :wink:

Rokica
És rólad hol a kép? :wink:
Zsuzsa nagyon szép kislány!

Ayse
Marci is szokott vacakolni a pzs-vel. Imitálja az orrfújást és aztán a köntösöm zsebébe gyűri vagy kidobja. Ahogy tőlem látta ugye :P

And
Remélem a bili azóta elhallgatott! :lol:

Thomasanne
Azért jó, hogy végül mindketten mást választottatok apukáddal! :P Bár az rácsodálkoztam a "mostoha anyukád" korára! :shock:

Na szaladok az ezer dolgomra. Sziasztok!

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


halihóóó

csak nekünk volt ilyen szörnyű az éjszaka??! tegnap úgy látszik elkiabáltam, hogy milyen mázlink van az alvással, tegnap az Eszti először nem akart elaludni, aztán meg egész éjjel alig aludt. én fél5-kor váltottam apát, ő egész jól bírta. pedig este úgy bespurizott az ágyába, hogy már épp akartam ide jönni írni, hogy milyen okos ügyes kislányom van, erre tessék :D remélem ez csak egy egyéjszakás kaland volt :lol:

zenélő bili II.
ma is sikerült belepisilni :) viszont utána ugye kimostam, kezdődött a zene-bona. már vettem elő a kalapácsot, esküszöm, csak azért tettem vissza, mert az Eszti elkezdett valamin nagyon sírni.
de szilárd elhatározásom, hogy még az alvása alatt szétkalapálom.
és sms-eztem apának, hogy azonnal vegyen egy néma bilit.

Rokica!
hogy mennyire szép Zsuzsa! olyan kis bájos ezzel a két copffal!
és nagyon irígy vagyok a diófa árnyékra :)

Zsuzsa, megnéztem azt az oldalt, amit Maresz tett fel, sztem nagyon jó! nézd meg! az a noé bárkájás is tényleg tuti.

Megann, ugye milyen rendesek ezek a férjek ;) :) ilyenkor megbocsátható, hogy elmennek néha focizni, meg ilyesmi :) embernek is csak annyit kell mondanom, hogy tudod, terhes vagyok (amivel azért nem titkolva vissza is élek :D), és akkor rögtön mosolyog, és teszi, amit kérek :)
az alvásos dologgal kapcsolatban, nekem olyan érzésem volt, mikor még pici volt az Eszti, én hulla fáradt voltam, és sokszor már amikor felkelt reggel, arra vártam, hogy mikor fog már aludni :oops: nem jó érzés.

Andris milyen figyelmes!! olyan aranyos :)

KépKép
KépKép
and
 
 


Krétáról kérünk sok szép képet!! meg rólatok persze, úgy értettem!
és érezzétek nagyon jól magatokat! :) :) :)

KépKép
KépKép
and
 
 


Csibb!
ilyen nincs még egy, mint ez a csaj! ennek a lánynak olyan humora lesz (van), hogy végig fogja nevetni az életet :D :D :D

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok!

And!
Én is jókat derülök a biliteken.. :lol: Egyben van még? Amúgy engem a nővérem kapacitált nagyon, hogy húú vegyünk ilyent a Bendegúznak, mert hogy fogja élvezni, hogy zenél, stb. De végül töksima mezei bilit vettünk. Most kezdem már nem bánni. Kíváncsi vagyok hány ilyen bili végezte csúfosan kibelezve.. :roll: :lol:

Anno nekem is volt ilyen érzésem, amikor Bendegúz kicsi volt, én meg fáradt, hogy jajj csak aludjon már el. És tényleg olyan rossz hülye érzés, furdalt is miatta a lelkiismeret mindig. :oops: :( Pedig biztos lesz ilyen majd a Kistesónál is.

Tényleg Nektek már nagy valószínűséggel Bencét jósoltak?

Rendesek ezek a férjek, hiába. :) Én még egyenlőre visszafogtam magam, nem kérem túl gyakran hogy segítsen, és nem hivatkozom a terhességgel járó "gyötrelmekre" és fáradtságra (meg amúgy sem vagyok fáradékony szerencsére), tartogatom későbbre. De lehet hogy ráfázok, mert hagyom elkényelmesedni.. :roll: :twisted:

Rossz lehetett az éjszakátok. Bendegúz meg most délben akciózott, itt vannak nálunk a szüleim, és ugye ilyenkor ő is pörög ezerrel, és nem nagyon akart elaludni, csak hallgattuk, hogy akciózik a kiságyban. Aztán egyszer csak azt hallottuk, hogy "kidobtaa!" "ezt is kidobta" ..és ezt még jópárszor. Aztán amikor bementem az összes állat ami a komód tetején elérhető távolságban volt, és az egész zoknis-harisnyás-aprólékos fiók tartalma a szőnyegen szépen elterítve feküdt. És a legjobb az volt, hogy ahogy bementünk a nagyikkal, Bendegúz hasra vágta magát a kiságyban, és bekapta az ujját szopizni, mnt aki mindjárt alszik, és nem tud semmiről. Mondanom sem kell, röhögőgörcsbe fulladt a nevelési kísérletem. Aztán csak elaludt.. :D

Megann!
Kitartás, hamar eltelik az az első pár hét, és aztán jön az energikus második trimeszter, amikor a kismamák állítólag nem bírnak magukkal.. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Juci!
Jó nyaralást Nektek!
Én is kíváncsian várom az élménybeszámolót Krétáról, mi pont most vacilálunk, hogy utószezonban el kellene menni valahova, és Kréta is felmerült. Meg még más is, meg bennem persze az is, hogy minek menjek majd 6 hónapos terhesen külföldre, lehet hogy itthon kéne maradni a fenekünkön. Július végén úgyis megyünk a Balatonra anyuékhoz, az is jó kis nyaralás lesz. De persze most még egy gyerekkel könnyebben elutazik az ember, jövőre tuti nem megyünk.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Köszi szépen Ayse!!!!
Éppen hazarongyoltam egy kis takarításra, de gondoltam bekukkantok elötte hozzátok, aztán neki is látok. Na, ez csak haditerv maradt, mert vagy 10szer megnéztem, szana-szét bőgtem a fejem, jóóóóól feldagadt az orrom... a többit nem részletezem. Takarít a franc! Inkább behozom a csokikát, 100as zsepit, meg amit még fontosnak érzek és még legalább 10szer megnézem! :mrgreen:
Tiszta Brigitte Jonesnak érzem magam és ezt neked köszönhetem!!!! :twisted: :lol:

Ha felmostam magam még jövök...

MseésMarci KépKép
mske77
 
 


Sziaszok,

Bejelentkezem en is, szerencsesen megerkeztunk penteken, csak utana ferj bedobta, hogy menjunk el egy kis oceanunnepre a nyaralonkba, mivel anyosek elutaztak es ures volt a nyaralo :lol: , igy kihasznaltuk es csak tegnap este jottunk haza.
Csinaltam kepeket, Marseille csodalatosan szep, majd tudjatok, ha raszanom magam, akkor dobok fel kepeket! :lol: :lol:
Tegnap meg az ocean unnepe alkalmabol majd 200 hajo kinn volt a tengeren, feldiszitve es viragszirmokat szortunk bele! Ez a halaszoknak van leginkabb, hogy az ocean Istene sok halat adjon! Olyan szep volt, de ide mar gyagyult agyammal nem vittem fenykepezot :cry: :cry:

Nem olvastam meg vissza teljesen,
csak amire emlekszem:

Kati
:cry: :cry: Jaj te szegeny, meg szegeny tesod!!!! Nagyon sok erot kivanok nektek, nem tudom mi segithetne ezekben a pillanatokban, ennel szornyubb helyzet nagyon keves adodik az eletben! Hatha szerencsejuk lesz, hatha megsem igaz, ha valoban nem latszik rajta, talan a JO ISTEN ratok nez es megjutalmazza az elettel ezt az artatlan kicsi gyereket!! :cry: :cry:

Rokica
Zsuzsa rengeteget valtozott, hizott is, ami kulon jol all neki, fokepp az arcocskajan latszodik, nagyon helyes kislany es milyen ugyes ilyen jo kis progikat kitalalni maganak :lol: :lol:

Megann,
Akkor hangosan is gratula, ha beigazolodott, jo terhesseget kivanok! A faradsag elmulik majd, de egyel sok sok vitamint, mert erre most szukseged van!

Csibb,
Fanny ennivalo lehet ezzel a humorerzekkel :lol:

Thomasanne
Mostohaanyukaddal kijossz??? Jezus, egy evvel oregebb csak???

Ayse,
Jaj de aranyos Lili ezzel a rajzzal! Szerintem ne aggodj ezen a dackorszakon, meg hogy apas, majd tulesik ezen is, mi Mattal mar eleg sok ilyen korszakon vegigutaztunk :lol: :lol:
Most eppen a Balazst nyirom mert imadom korszakat eli, amibol rengeteg vitank van es nem fogja fol, hogy csak annyit varok el tole, hogy legyen mar egy kicsit aranyosabb, puhabb Balazzsal, mert allandoan csepeli, ellentmond neki, elveszi a jatekat, bosszantja stb :cry: :cry: Pedig tudom, hogy imadja :shock: :roll:

Andris nagyon lovagis kiskrapek lesz :lol:

And,
Hat ez a bilistory levett a labamrol engem is :lol: :lol: :lol: Most hogy all a szenaja, marmint a bilinek, befogta mar a zenelojet :lol:

Juci
Nagyon jo utat kivanok es kerunk sok-sok kepet

Maresz
Fiam detto imadja a korhintat, mar ha csak beszelunk rola, teljesen
beizgul es kiabalja, hogy hinta koj-hinta koj :lol: :lol:

Na ennyire tellett most tolem, rengeteg a munkam

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Marti,
Elottem van tokre a jelenet, amikor bementetek a szobaba :lol: :lol: . En is felek egy kicsit, ha jonnek noverek, meg anyukam marad, akkor igencsak ki kell eresztenem majd a hangom, hogy Balazs bennmaradjon a ritmusaban, mert csaladot ismerve, allandoan szorakoztatni akarjak majd! Remelem nem lesz gond!
Egyebkent hasznald csak ki nyugodtan a ferjed segitseget, miert ne :lol: :lol:
Szerintem is menjetek, ahova csak tudtok iden, mert ket gyerekkel valoban nehezebb lesz majd, fokepp az elejen, hat honapos terhessegnel meg lehet repulni, azt hiszem a repulotarsasagok a nyolcadik honaptol beklyozzak az utazast!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dicséreteket! :) Visszaolvasni még mindig nem tudtam, de ami késik, nem múlik.

Csibb!

Magát a csatot meg a copfot tolerálja, sőt, most már kifejezetten idegesíti ha nincs semmi a hajában, mert a szemébe lóg. Azt nem mondom, hogy magát a műveletet élvezi, általában TV nézés közben szoktam csinálni neki, amikor túlságosan beleéli magát Goofy kalandjaiba hogy reklamáljon, de így is szokott feszelegni, lecsúszni, stb. Szóval gyorsan kell dolgozni (a térdem közé szoktam fogni), úgyhogy általában eléggé csilicsárén állnak a copfocskái, és a választék is minden csak nem egyenes. De legalább nem lóg a szemébe... frufrut meg nem akarok vágatni neki, azzal sztem még több gond van.


Juci!

Davidet nem könnyű rávenni a fényképezésre, meg el is felejtettem, de majd most... érezzétek magatokat nagyon jól Krétán!!!


And:

Zsuzsa is megbolondult, pedig már egy-két hete egész szépen átaludta az éjszakákat. És most újra kel, mitöbb nem hagy minket kimenni, ott kell vele maradni. Így is kétpercenként feláll az ágyában és nyüszít míg rá nem szólunk hogy feküdjön vissza... remélem hamar abbahagyja...

Zenélő bili :D :D :D


Anikó:

Jaja, Zsuzsa olyan lett mint a kis hízós malac, már higítom neki a tejet, hogy ne hízzon. Állandóan tésztát eszik...


Ide nézzetek, az új szerzeményünk!!! :)

Kép

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Roki!

Szuper a járgány :wink: és nagyon édesek a kicsik :D
Lívi is iszonyúan jó húsban van, pedig ő alig eszik.... :?
15 kiló majdnem :shock:
És hurkás rendesen.....remélem hamarosan azért lemegy most már.... :?

Mindnekinek puszit küldünk!

Mea
mea
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?