Új privát üzeneted érkezett!

Mesi

Te jó ég milyen figyelmetlen voltam. :oops:

Utólag is:
Nagyon Sok Boldog Születésnapot Kívánok!

Mesélj mi volt az uh-on!
Mi lesz a szüléssel, császár vagy sima miben maradtatok a dokival?

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Titi
Írok neked is csak közben fő az ebéd, majd még jövök.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Áááá, Bufo, nem is tudom, lehet-e erre a szitura valamit is reagálni. Szerintem siralmas a helyzetem! És mindez 2 év házasság után! Szomorú, hogy egy játék jobban leköti a figyelmét, mint én. :(

De most a bébi a legfontosabb számomra!

És bekeményítek! Akármennyire is akarja Dani, hogy majd ő megvesz neki mindent, én lányok, nem hiszem, hogy 2-3 nap alatt meg lehet mindent venni. Ráadásul én is szeretném kiélvezni ezeket a dolgokat.
Úgyhogy tegnap közöltem vele, hogy el kezdem beszerezni a baba dolgocskáit. Azt mondta, jövő héttől nézelődhetünk!

Azt tudom, hogy az első nagyobb tulajdona Szandinak a következő lesz. Nézzétek meg! Hát nem édes? Egyszerűen belehabarodtam! Muszáj vennem egy bölcsőt! Ezt kitolhatom magamhoz a konyhába, a nappaliba, vagy ahol épp vagyok!

És még eléggé elviselhető is az ára!

Teljesen bezsongtam lányok! Annyira vágyom már a babára!

Kép

KépKép
titi_27
 
 

 
 

Titi
Ha vígasztal nálunk is ez volt a helyzet mielőtt Dávid megszületett. Csak azzal körítve, hogy a barátai hozták a gépüket és összekötötték láncba és úgy játszottak hajnalokig. Igaz ez csak hétvégén volt, de hétköznap meg csak úgy ült előtte.
Nyugi nem egyedi a ti esetetek.
A baba miatt pedig nekem sem igazán mozgósította magát. Szerintem nekik nagyon felfoghatatlan ez az egész. Ők csak azt látják, hogy nő a hasunk és el vagyunk varázsolva, főleg ez a témánk és nem tudnak vele mit kezdeni. Sőt szerintem néha unják is, nekik csk onnantól gyerek ha mát látják.Ha meg megszületik akkor pedig félnek megfogni azt sem tudják mit kell vele csinálni, mert nem készültek fel rá úgy mint ahogy mi. Ha tudod akkor már most adjál neki olyan netes oldalakat amit kötelező elolvasnia. Azért nem könyvet mondok mert azt úgy sem nézné meg. Hátha segít valamit.
Legyél kemény ne hagyd magad!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Mesi!
Nagyon boldog szülinapot kívánok!
Úgy szégyenlem, hogy elfelejtettem!
Hogy vagy? Jósló fájások?

Titikém!
Hidd el mindennél van rosszabb! Nem gondold, hogy ez mindig így lesz. Az én férjem ma már le sem ül a gép elé, mert minden pillanatot, amit nem a kisfiával tölt sajnál!
Mi nagyon rosszul álltunk anyagilag, amikor Balázst vártam, persze tudtuk, hogy nem lesz mindig így. A férjem akkor alig értette meg, hogy már az irodai munkát sem végezhetem, nagyon korán kinyílt a méhszáj. Minden fillérre szükségünk volt. Akkor csináltam a szürnyű nagy balhét. Az elsőt és az utolsót. Soha többet nem volt ilyen problémánk. Egyszerűen meg kellett értenem, hogy a számára a baba csak mint idea létezik és bár nagyon várja, egyszerűen nem képes ráhangolódni. Amikor megszületett Balázs egy pillanat alatt minden megoldódott!
Remélem megnyugszol és megtalálod az alkalmat, hogy beszéljetek erről!

Mindenkinek sok puszi! Jövök még!

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok,

Mesi,
Nagyon boldog születésnapot!!! Kép
Mi újság? Gyere irj!!!

Titi,
elfelejtettem lereagálni a kórházas dolgot, bocsi!
A helyzet most az, hogy szülhetünk ingyen más kórházban, a dokim meg azt mondta, hogy azt meg nem nézik szigorúan, hogy melyik orvosnál szülsz :D
Úgyhogy egyenlőre minden rendben, igy is elég lesz kifizetni a dokit, és a szülésznőt!!!
jaj, és küldök neked egy internetcímet:
http://www.e-bababolt.hu/szobabutorok/agyak.html
Én innen rendeltem volna, ha nem kapunk egyet :roll: Én a csíkosba szerettem bele! Azért érdemes esetleg innen, mert ha utánaszámolsz ebben már benne van a matrac, meg a baldahin garnitúra is...

Zsuzsa,
ügyi vagy nagyon!!!!! :D

Éva,
nem is gondoltam volna, hogy a te férjeddel kellett balhézni! :D Most tényleg él-hal a fiatokért, látszik rajta. És szerencsés vagy, ahogy én is!

Amugy én ma jól vagyok. Nem fáj a hasam, jól is aludtam az éjszaka... Csak ez a meleg!!! :shock: :shock: :shock:

Megyek, kicsit pihenek, mindjárt megyek Viviért a suliba...
Pusz
csné
 
 


Sziasztok!

Titi: idén még, úgy néz ki nem kell fizetnetek. A héten reggel hallottam a tv-ben!

Énis vettem bölcsőt, s nem bántem meg, annyira szuper!

Mesi: Boldog születésnapot kívánok neked! Elnézést, hogy csak most, de elvagyok még varázsolódva. :wink:

Gyerekek: néha nagyon egyedül érzem magamat a feladattal..s bevallom sok ez nekem.
3gyerekkel itthon, s alig várom páromat, aki ad egy puszit, majd megy a kertbe dolgozni, s persze hálás vagyok neki, hogy értünk dolgozik, de nekem ki segít?
Vacsi után,Megfürdetem, elaltatom őket,s bevallom sokszor nehéz mindent egyedül összehozni.
Néha azt érzem nem vagyok elég jó anya és többis tellene tőlem és miért nem vettem erőt magamon..
pl.: esti mese Zsoltinak..mire eljutok odáig, nagyon fáradt vagyok és sokszor csak vmi nagyon rövidet mondok szándékosan, mert már alig bírok gondolkozni, s alig várom, hogy elaludjanak és szusszanhassak pár percet.
Mais kezdődik a nap, s ők már fennt vannak-épp reggeliznek.
Mára is terveztem programot, hogy gyorsabban teljen a nap. Lovardába megyünk d.u., regge vásárlás, homokozás, játék...

Hétvégén is nagyon szeretném őket a Hajógyárira kivinni, de egyedül 3 Manóval nagyon nehéz lenne, párom meg dolgozik a kertünkön..nem könnyű, így.

Puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Sziszi
Tökéletesem megértem az érzésed, nálunk ugyan ez a helyzet. Én is bele vagyok fáradva és nem látom a végét.
Ne okold magad azért, mert nincs erőd hosszabb mesét olvasni és több törődést adni a gyerekeknek. Mi is emberek vagyunk és néha be kell látnunk nem vagyunk képesek folyton maximálisan kiszolgálni mindenkit. Arról nem is beszélve, hogy nekünk is szükségünk lenne egy kis törődésre.
Bízzunk benne, hogy egyszer csak jobb lesz és több időnk lesz mindenre. Ha nincs is így, de legalább a remény legyen meg.

Ági
Gondolom, hogy jól esett egy pihentető éjszaka. Remélhetőleg most is ilyenben volt részed.

Balimama
Hát nem hittem volna, hogy a te pároddal is lehettek gondok. Ügyesek vagy, hogy megoldottátok.
A kettesben eltöltendő időről már én is lemondtam, bár reménykedek, hogy egyszer azért sikerül újra elérnünk, ha a gyerekek nagyobbak lesznek.

Na megyek, mert viszem Dávidot az utolsó óvodai napra ebben a tanévben.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Jó reggelt lányok!

Hozom a mai friss pocifotóm, aztán igyekszem jönni majd bővebben is, csak a változatosság kedvéért megint vendégünk érkezik az irodába, ilyenkor meg nem unatkozom.

Ha tudnátok, hogy én milyen idétlen fejeket tudok vágni a fotókon. Sajnos így jobb nem született!

Kép

Kép

Szép napot mindenkinek!

KépKép
titi_27
 
 


Titi
Nincs semmi baj a fejeddel. :)
Nagyon csini vagy!
Ami rajtad van az kismamaruha, vagy sima csak még belefér a pocid?

Csak bekukkantottam, de már megyek is boltba és aztán jön Eszter tornázni, ebéd és lehet menni Dávidért.
Puszi mindenkinek szép napot!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Ááá, nem bírom ki, annyira akarok írni! Inkább most teszem meg, amíg nincs itt a vendégünk.

Szóval, nézzétek, délelőtt azért nincs is akkora hasam, ugye?! Hihetetlen, estére miért nő így meg?! A sok kajcsitól meg folyadéktól?

Na de most befejeztem a fotózgatást, egy darabig nem kaptok újat! :wink: Hiszen hétről hétre azért nincs nagy változás.

Ági, nagyon-nagyon köszönöm az elérhetőséget bölcső ügyben, megnéztem őket, és meg is fogom érdeklődni.
Ezek szerint Nektek is van? És tényleg jó? Én arra gondoltam, hogy akkor oda tolom a babát mindig, ahol rálátok, és legalább mellettem lesz! Nem kell majd ki-be járkálnom a konyhából a hálóba.
De jó, hogy végre jól aludtál tegnap. Ma mi a helyzet? Jól vagytok?

Erzsike, nagyon várom a listát, küldd majd át kérlek, lassan elkezdeném beszerezgetni én is a babakelengyét. :)

Látom, lányok mindenhol meg vannak a hasonló problémák. Bízom benne Éva, hogy igazad lesz, és lesz majd változás, ha megszületik a baba. Meglátjuk.
Az biztos, hogy nektek több gyerkőccel nagyon nehéz lehet. Minden elismerésem a tietek Bufo, Sziszi, több kis gyerekkel biztos nagyon nehéz lehet!

Lányok, Zseppyről senki nem tud semmit?! Nagyon régen járt közöttünk, de Ancsi is. Néha igazán bejelentkezhetnének!

Jaj, megjött a vendégünk, muszáj mennem!

KépKép
titi_27
 
 


Bufo, sima ruci. Annyit lehet most már kapni, ami elmegy kismamaruhának is. Tegnap vettem, muszáj volt már, mert nincs egy szoknyám sem, amibe beleférnék, és ilyenkor mikor csinosan kell jönni, csak problémázom.

Hogy elszalad a napod! Te is aztán mindig csinálsz valamit. Tökéletesen megértem az érzéseid, mikor arról írsz, hogyan is érzed magad a sok egyedülléttől, és hogy mindent Neked kell megcsinálnod. Sajnos tanácsom az nincs erre, de maximálisan megértelek. Biztos én is így fogok majd érezni.

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Ági! Azt a talpbetétet csináltattátok meg, amit felírtak az ortopédián TB-re? Lehet, hogy maszek csinálna kisebbet is. Ha a szemüveget is nézed, TB-re ott se jár a vékonyított lencse...

Óriási már a pocakod, megmutattam a férjemnek is, teljesen el volt ájulva, hogy még ekkora hassal is lehet létezni...

Eszter! Annyira örülök, hogy ez a doki végre veled van, együtt biztosan megoldotok minden problémádat. Én is helyesnek tartom, h nem kapsz hormonpótlást, mert tulajdonképpen még nem is csináltak hormonvizsgálatot ha jól emlékszem, ugye? Nagyon szorítok nektek!

Zsuzsa!
Ne gondold, hogy ilyen könnyen kezelem a depiszerű dolgokat, csak leírni valahogy egyszerűbb...
A Rukkel tó itt van Pest alatt, nincs igazán messze. Én már vagy 10 éve voltam utoljára de akkor minden nyáron volt ott egy – két búvárversenyünk. Azóta már biztosan nagyon sokat változott, akkor is nagyon jó volt. Szerintem az az egy baj van vele, hogy valami miatt elég sűrűn fullad bele valaki.
Tök jó képeket tettél fel. Áron rettenetesen nagyot nőtt mióta láttam, legalább is így hogy áll, nagyon úgy tűnik. Akkor csak a földön hasalva láttam.

Titi!
Én úgy tudom nem kell fizetni június 30 után sem! BB-t kérdeztem a múltkor, mert láttam a tv-ben, hogy egy kerekasztal beszélgetésen az új miniszter mellett ült. Azt mondta, akkor a min. is hogy nem kell majd fizetni.
A válaszlevélben tényleg zavarosnak tűnik, de ha azt az elvet valljuk, hogy mindig az utolsó intézkedés van érvényben, akkor a válaszlevél szerint se kell fizetni, csak gondolom leírták a hivatalos infokat kronológiai sorrendben. De mire neked kell menni, már biztosan letisztulnak a dolgok, legalább is remény van rá. Addig ne idegesítsd magad feleslegesen.
Engem is majd megesz a fene egy kis vízpartért,, de én nem merek elmenni, a vízben félek, h összeszedek valami fertőzést, a parton meg hogy „megfő” a bébi a pocakomban. Pedig a párom még jönne is, imádja a vizet. De talán valami olyan hely lehetne, ahol van sok árnyék meg lehet esetleg lábat lógázni a vízbe... Ha mégis megyünk valamikor mindenképpen szólok és akkor nyugodtan jöhetsz velünk.
Voltunk tegnap Tescoban és kaptam én is bodyt, csak fehéret vettem, gondoltam könnyebb lesz majd a mosás, ha legalább az alsó ruhák egyszínűek.

A férjeddel való probléma tényleg elég gáz, főleg a számítógépezés akasztana ki engem. De csak egyet tudok érteni Zsuzsával és Évával, nálunk is ez a szitu, hogy a bébivel tulajdonképpen a párom még nem tud mit kezdeni. Olyan fura a hozzáállása, pedig a gyerekeket nagyon szereti. Az unokaöccsét meg egyenesen imádja, még a telefonján is az ő képe a háttér. A múltkor ki is akadtam, hoyg már van a saját kisfiáról is kép a 4d uh-ról és miért nem az, sajna erre nem tudott mit mondani, de látszott rajta, hogy amíg valóságban nem látja és fogja meg addig nem tudja hová tenni a bébit.

Az hogy még a vacsit is odaviszed a gép elé, hát rendes egy feleség vagy. Talán próbálkoznod kellene, h megterítesz a vacsihoz és szólsz, h készen van, ha jön, akkor eszik, ha nem akkor nem. Ilyenkor még beszélgetni is tudnátok egy kicsit.

NAgyon jól nézel ki így miniszoknyában is, olyan ari a pocakod.
Mi is sokat eszünk bent a szobában a tv előtt, de azt azért kérem a páromtól, h legalább együtt és akkor ne csináljon mást. Nehezen ment a dolog, párszor bőgnöm kellett miatta, de mostanában azért a vacsi már megy együtt.

Nagyon édes kis bölcsőt néztél ki! Mindig ebben fog aludni, vagy éjjelre lesz kiságya is?

Mesi! Utólag is boldog szülinapot!

Mi megyünk délután nyergesújfalura a párom szüleihez, holnap délután jövünk haza. Vasárnap meg jönnek anyukámék és a tesómék, lefestjük a babaszobát, meg megcsináljuk a szükséges átrendezéseket a lakásban. A tesóm itt marad hétfőn is és akkor elkezdjük beszerezni a babcuccokat. Titi, Hétfő estére már bizti tökéletes lesz az ártábéázatom, majd küldöm.
A bébike még mindig az oldalt fekszem anya hasában pozíciót kedveli, de remélem már ghamarosan megunja, különben lesz egy lyuk a jobb oldalamon, mert folyamatosan focizik a drágaság. De nehogy azt gondoljátok, hogy panaszkodom, mert akár mennyire is fáj, imádom érezni, h mozgolódik....

Puszi mindenkinek.
verzsike
 
 


Hát én tervezek az élet meg közbeszól. Ahogy írtam nektek utánna 5 perccel hívtak az oviból, hogy Dávid lázas és menjek érte. Vásárlás ugrott. Hazajönni nem volt egyszerű, mert minden benti cuccot is el kellett hozni. Dávid a lábán nem tudott jönni olyan gyenge volt így befeküdt a babakocsiba, Áront pedig a lábához ültettem. Jól néztünk ki úgy mint a málhások. Aztán mire hazaértünk elaludt. Azt sem tudtam, hogy hozzam fel a két gyereket egyszerre. Becsengettem a földszinten lakóhoz Áront otthagytam amíg Dávidot felcipeltem az emeletre. Na így jártam. Doki csak délután rendelde én kihívom, mert nem bumlizok a két gyerekkel a rendelőbe.
Most még mindig alszik, kapott lázcsillapítót remélem kicsit jobban lesz.

Most nincs több időm írni.
Majd jövök ahogy tudok.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Azt érzem sosincs megállás, én sose kapcsolódhatok ki, pedig sok mindenre vágyom. Pl. elmenni úszni, szaunázni, sétálni vagy csak kiülni napozni.
Annyira igykszem , hogy mindenkinek jó legyen....
Gyerekek szeretnek velem lenni, de sokszor van, hogy Zsolti szeretne társasozni, de nem lehet Anna miatt.
Vagy Annát altatom és Bencét..Zsolti is vár, hogy menjek és meséljek ,de mire odajutok elaludt.
Ezek pesze bántanak, de nem tudok megkettőződni , pedig sokszor azis kevés lenne...

Titi: Szép kismama vagy!

Zsuzsa: Dávidnak jobbulást! Milyen lézcsillapítót adtál neki?
Sajnos gyerekek mellett nehéz tervezni, mert ált. vmi úgyis közbe szól...

Verzsike: biztosan csodaszép lesz a szoba, majd rakj fel képeket, ha kész vagytok és persze magatokról is..

puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Na újra itt vagyok.
Mind a két gyerek alszik én pedig közben ebédelek.

Sziszi
Hát nem könnyű. Nekem csak 2 gyerek van de néha belőlem is kevés az egy. Nem csodálom, hogy 3 mellet nem marad idő semmire. Nálunk is van olyan hogy valamelyiknek várnia kell, mert nem lehet egyszerre mind a kettő kívánságát teljesíteni.
Egyébként teljesen jogosan vágysz ilyen egyszerű dolgokra, ezeknek szinte természetesnek kellene lenni, de sajnos nem így van.
Nurofent adtam Dávidnak, nekünk ez bevállt, jó ízű és hajlandó is bevenni.

Megyek, mert Dávid felébredt.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Ami másnak természetes, nekem kiváltdág, magamra is lopva van csak időm, mindig követnek és tőlem várnak mindenre megoldást.

Lelkiismeretfurdalásom van velük szemben, mert gondolatban néha kiszaladnék a "világból" de legalábbis el tőlük, mert telitve vagyok és nincs időm lazítani, s most nem igazán van segítségem se.
Azt sem tudom meddig tart, majd ez...vagy meddig lehet bírni. De bízom a jövőmben, s tudom ezis csak átmeneti álapot.

NApközben jó lenne pihenni, lazítani kicsit, de ilyenkor mosok, főzök,takarítok...pedig altatás összeszokot jönni, hogy egyszerre aludjanak.

na megyek, eddig tartott.

puszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Bocs,hogy nem irok kulon senkinek. :cry:

Most biztosan megharagszotok...de bar a computer elott ul,vagy eppen dolgozik a parotok..de ott van mellettetek este,hetvegen,van kihez szolni,hozzabujni,megosztani a problemakat,este szuszog mellettetek valaki....
Mikor itt van a ferjem ugy erzem gyerekjatek az epitkezes,Mishal nevelese...egyedul :roll: :roll: :roll:
Hihetetlenul egyedul erzi am az ember magat!

Megyek,folytatom a kotorlest,viraglocsolast,stb...

Szep hetveget nektek!
momo35
 
 


Jó reggelt!

Ma jövök bővebben,ahogy megigértem,csak beugrottam,mert viszem edzésre a gyereket és előtte csináltam egy tesztet,még mindíg remeg a lábam,úgy féltem,hogy csak 1 csík lesz.A dokim szerint most kellene először tesztelni,hiszen ma vagyok a 31. ciklusnapon.
És a teszt: Kép

Ma nem menekültök a kisregényítől,hamarosan jövök.

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Eszter!

Hat,ennel erosebb mar nem is lehetne. Most akkor mar merjek gratulalni????? :lol:
momo35
 
 


Eszter!
Annyira örülök!! Ilyen erőset eddig egyszer sem produkáltál! Kell ennél biztosabb jel, hogy minden rendben lesz?! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Éva

Kép
balimama
 
 


Eszter
Hú a mindenit ez aztán elég erős teszt. Nem hiszem, hogy kétség fér hozzá. :) :wink:
Most akkor már gratulálhatunk?
Várjuk az irományt.

Momo
Igen ebben tökéletesen igazad van, hogy mindig hazajönnek és nem vagyunk egyedül. Csak sajnos egy párkapcsolatban ís érezheti magát egyedül az ember, ha mindig más a fontos. Néha azért érzem azt, hogy jobb egyedül, mert akkor tudom, hogy csak magamra számíthatok és nem idegeskedem azon, hogy van de még sincs, én nem segítség.

Dávid kapott antibiotikumot. Délutánra 39.9 volt a láza, amit a lázcsillapító sem vitt sokkal lejjebb így hűtőfürdő is volt. Az éjszaka egészen jónak volt mondható csak egyszer kelt fel, hogy nagyon szomjas, lázmérés gyógyszer és alvás újra. Kicsi Áron pedig rendes volt és aludt így segített nekünk, hogy hozzá nem kellett ébredni.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Köszi a bizatást,remélem igazatok lesz.A teszt tényleg szép.Többek közt azért is csináltam,mert kezdeünk becsavarodni ebben a bizonytalan várakozásban.Talán majd akkor leszek egy kicsit nyugodtabb,ha túlleszünk azon az időponton,amikor az előző(előtti) terhességnél meghalt a baba.Addíg nagyon félünk.Hát egy biztos,ilyen amikor akar jönni a baba.Mert ebben a hónapban csak 3* voltunk együtt,azt is a 11. ciklusnapig bezárólag,nem hőmérőztem,csak a ciklus 2. felében,mert éreztem,hogy terhes vagyok,nem volt se kispárna,se fekvés és mégis. :roll: Nagyon félek. :?

Sziszike!

Nem irígyellek amiatt a végtelen fáradtságért amit érzel.Csak azzal tudlak vígasztalni,hogy nagyon elszalad az idő,és sokkal könnyebb lesz majd minden.Nekem csak 1 van,így könnyen osztom az észt,de hidd el már csak pár év és könnyebb lesz.Utána meg örülhetsz,hogy milyen jó,hogy nincs köztük nagy korkülömbség.Nekem az lesz fura,hogy Bálint önálló,nagy,és most előröl kezdem majd.Perzse biztos csodálatos lesz,csak már ott tarthatnék.Kitartás.Olyan még nem volt,hogy valahogy ne lett volna. :wink:

Momo!

Ezek szerint már hazautazott a férjed.Miben maradtatok a közeljövőt illetően? Ugye most minden rendben köztetek? Lesz tesó? :D

Bufo!

Jobbulást.Szegénykém tényleg elesett lehettél ezzel a sok motyóval,babakocsival,gyerkőccel.Én Bálintnak december óta adok napi 1 szem immunokid-et és egy 100 mg-os C vitamint és szerencsére csak 1* volt beteg azóta,azon is hamar túl volt.Esetleg kipróbálhatnátok,ah gondolod.

Titi!

Nagyon szép a ruci,igen én is látom,hogy szerencsére olyan a divat,hogy sok ruha jó kismamáknak is.Remélem végre én is hordhatok majd ilyeneket.Ne agyalj ezen,hogy mekkora a hasad.Ez annyira alkati dolog.Taliztam egy csajjal,14 hetes volt és szinte lapos a hasa.Nekem már most gondot jelent,hogy ne lássák a melóhelyen.Nem vehetek fel szűk felsőt,mert van pocim.Áginak óriási hasa van.Bufonak pl sosem volt ekkora.Tehát ez nem számít.Minden rendben és pont akkora a hasad,amekkorának lenni kell. :wink: Ami a párodat illeti,jobb ha nem mondok véleményt,mert tudjátok milyen hirtelen haragú vagyok(szerencsére nem haragtartó) Ezt viszont meg kell oldani.Lehet,hogy baba születése magától helyreteszi a dolgokat nálatok,de én addíg sem várnék ezzel,hiszen te is nagyon fontos vagy és a te érzéseid.Azt megértem,hogy a pasik nem tudnak gügyögni egy pocakhoz,vagy simizni ha mozdult,megértem,mert pasik,de attól még nem szabad ennyire magadra hagynia téged.A közös vacsi ,a jó dumcsizás és a közös házimunka attól még fontos,mert ez az élet rendje.Ne kapasd el,mert már szerintem nem is érzi,hogy másként kellene viselkednie.Beszéljetek.

Éva!

Mi volt a dokinál? Mikor lehet csinálni az NST-t?Abbahagytad a hőmérést is? Mikor lesz eredménye a pajzsmirígy vizygálatnak? Szerintem nem vagy elzáródva.

Juci!

Milyen jó kis helyen jártatok.Én nem merek nyaralásra gondolni,annyira stresszelek,hogy nem megy. :oops: Hülye vagyok?Olyan jó,hogy Eszter már ekkora.A lányok nem mentek veletek?

Erzsike!

De jó,hogy vásárolni fogtok és készül a babaszoba.Olyan szuper! Hozzál fotót az UH-ról.Tegyél fel a babszobáról is képeket,ha meglesz és magadról is.Biztos jó lett a hajad és a pocid is szép nagy. Ugye?

Ági!

Te most már téynleg a hajrában vagy.Emlékszem mennyire vártam a szülést.Hogy érzed? Megvárja a kisasszony a kiírt időpontot? Mondjuk még jó fönt van a hasad.Jósló fájásokkal hogy állsz?

Koda!

Olyan ritkán jössz.Miért?Persze gondolom,hogy elfoglalt és fáradt lehetsz,de mi azért várunk ám nagyon.

Virág!

Nagyon jól esett,hogy írtál nekem.Annyira hiányzol.Tudom,hogy apázol most és megértelek,de kérlek jelentkezz.Lett meló? Mikor tudsz menni a dokihot a closti miatt? Hogy érzed,volt már pé?Légyszi ne szokj így el tőlünk. :roll:

Még jövök

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Sziasztok!

Köszi a bizatást,remélem igazatok lesz.A teszt tényleg szép.Többek közt azért is csináltam,mert kezdeünk becsavarodni ebben a bizonytalan várakozásban.Talán majd akkor leszek egy kicsit nyugodtabb,ha túlleszünk azon az időponton,amikor az előző(előtti) terhességnél meghalt a baba.Addíg nagyon félünk.Hát egy biztos,ilyen amikor akar jönni a baba.Mert ebben a hónapban csak 3* voltunk együtt,azt is a 11. ciklusnapig bezárólag,nem hőmérőztem,csak a ciklus 2. felében,mert éreztem,hogy terhes vagyok,nem volt se kispárna,se fekvés és mégis. :roll: Nagyon félek. :?

Sziszike!

Nem irígyellek amiatt a végtelen fáradtságért amit érzel.Csak azzal tudlak vígasztalni,hogy nagyon elszalad az idő,és sokkal könnyebb lesz majd minden.Nekem csak 1 van,így könnyen osztom az észt,de hidd el már csak pár év és könnyebb lesz.Utána meg örülhetsz,hogy milyen jó,hogy nincs köztük nagy korkülömbség.Nekem az lesz fura,hogy Bálint önálló,nagy,és most előröl kezdem majd.Perzse biztos csodálatos lesz,csak már ott tarthatnék.Kitartás.Olyan még nem volt,hogy valahogy ne lett volna. :wink:

Momo!

Ezek szerint már hazautazott a férjed.Miben maradtatok a közeljövőt illetően? Ugye most minden rendben köztetek? Lesz tesó? :D

Bufo!

Jobbulást.Szegénykém tényleg elesett lehettél ezzel a sok motyóval,babakocsival,gyerkőccel.Én Bálintnak december óta adok napi 1 szem immunokid-et és egy 100 mg-os C vitamint és szerencsére csak 1* volt beteg azóta,azon is hamar túl volt.Esetleg kipróbálhatnátok,ah gondolod.

Titi!

Nagyon szép a ruci,igen én is látom,hogy szerencsére olyan a divat,hogy sok ruha jó kismamáknak is.Remélem végre én is hordhatok majd ilyeneket.Ne agyalj ezen,hogy mekkora a hasad.Ez annyira alkati dolog.Taliztam egy csajjal,14 hetes volt és szinte lapos a hasa.Nekem már most gondot jelent,hogy ne lássák a melóhelyen.Nem vehetek fel szűk felsőt,mert van pocim.Áginak óriási hasa van.Bufonak pl sosem volt ekkora.Tehát ez nem számít.Minden rendben és pont akkora a hasad,amekkorának lenni kell. :wink: Ami a párodat illeti,jobb ha nem mondok véleményt,mert tudjátok milyen hirtelen haragú vagyok(szerencsére nem haragtartó) Ezt viszont meg kell oldani.Lehet,hogy baba születése magától helyreteszi a dolgokat nálatok,de én addíg sem várnék ezzel,hiszen te is nagyon fontos vagy és a te érzéseid.Azt megértem,hogy a pasik nem tudnak gügyögni egy pocakhoz,vagy simizni ha mozdult,megértem,mert pasik,de attól még nem szabad ennyire magadra hagynia téged.A közös vacsi ,a jó dumcsizás és a közös házimunka attól még fontos,mert ez az élet rendje.Ne kapasd el,mert már szerintem nem is érzi,hogy másként kellene viselkednie.Beszéljetek.

Éva!

Mi volt a dokinál? Mikor lehet csinálni az NST-t?Abbahagytad a hőmérést is? Mikor lesz eredménye a pajzsmirígy vizygálatnak? Szerintem nem vagy elzáródva.

Juci!

Milyen jó kis helyen jártatok.Én nem merek nyaralásra gondolni,annyira stresszelek,hogy nem megy. :oops: Hülye vagyok?Olyan jó,hogy Eszter már ekkora.A lányok nem mentek veletek?

Erzsike!

De jó,hogy vásárolni fogtok és készül a babaszoba.Olyan szuper! Hozzál fotót az UH-ról.Tegyél fel a babszobáról is képeket,ha meglesz és magadról is.Biztos jó lett a hajad és a pocid is szép nagy. Ugye?

Ági!

Te most már téynleg a hajrában vagy.Emlékszem mennyire vártam a szülést.Hogy érzed? Megvárja a kisasszony a kiírt időpontot? Mondjuk még jó fönt van a hasad.Jósló fájásokkal hogy állsz?

Koda!

Olyan ritkán jössz.Miért?Persze gondolom,hogy elfoglalt és fáradt lehetsz,de mi azért várunk ám nagyon.

Virág!

Nagyon jól esett,hogy írtál nekem.Annyira hiányzol.Tudom,hogy apázol most és megértelek,de kérlek jelentkezz.Lett meló? Mikor tudsz menni a dokihot a closti miatt? Hogy érzed,volt már pé?Légyszi ne szokj így el tőlünk. :roll:

Még jövök

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Sziasztok,

Eszter,
ez csodálatos teszt! :D Gyere várunk nagyon!

Zsuzsa,
szegény fiad, pont a szüntetre betegedett meg... Modjuk igy legalább az oviból nem hiányzik. :roll:

Ahogy Verzsike is irta, a Rukkel-tó Bugyi mellett van. Tényleg bányató, és tényleg veszélyes is (mint minden bányató), de évek alatt azért megcsinálgatták. Mi azért szeretünk oda menni, mert Vivi nagyrészt nem is a vízben van, hanem a csúszdákon, amik medencébe érkeznek! Vízbe én mentem be kb 3-szor, egy kicsikét úszni... 40 km innen tőlünk, és már most isteni volt a víz. Az egész napos csúszdás jegy 2700 volt nekik, én meg (mert megérdemlem) béreltem egy nyugágyat, napernyő alatt és pihentem egész nap :D
http://www.waterpark.hu/index2.html

Verzsike,
a talpbetétet ugyan receptre irták, de maszek cég csinálta. A támogatás csak kis része volt annak amit fizettem érte... :( Sajnos az a baj vele, hogy az egyik fél-egy centivel magasabb (mivel rövidebb az egyik lába) és igy a vékonyabb nem megoldható. De még mindig inkább most szenvedjen velem, mint felnőtt korában ne merjen majd kijönni az utcára!!!
Képzeld tegnap befordította a kis seggét Livi úgy, hogy a bordámat nyomta. Hát gondoltam rád rendesen!! :shock: Rettenetesen fájt! Szerencsére csak pár órát volt úgy, aztán továbbmocorgott! :lol:
Drága kicsi fiad, meg még most forogjon, aztán reméljük ő is tudja a dolgát időben majd!

Titi,
Van bölcsőnk, anyukám a szomszédjától kapta nekünk :)
Sajnos az enyém nem gurulós, ez az egy bánatom! De mondjuk azt gondoltam, hogy még mindig jobb itt a nappaliban, ha bölcsöhöz szokik, mint a mi ágyunkhoz! :D :roll: Sajnos sokáig nem fogjuk tudni használni azt ugye tudod???
Egyenlőre anyukámnál van kinn, úgy gondoltuk addig ne foglalja itt a helyet. Ha hazahoztuk, akkor küldök róla képet neked! Bár nekünk nincsi benne ilyen szép ágynemű garnitúra :(

Momo,
tudod, igazad van... Rettenetes lehet segítség és törödés nélkül! Én nem birnám hosszú távon!
De igaza van Zsuzsának is. Nem jobb sajnos, ha egy olyan ember van mellettünk, aki csak hátráltat és nem számíthatunk rá!
Persze ez rám nem vonatkozik, én boldog vagyok, hogy legalább ennyi munka mellett van nekem Karcsim...

Mesi?
Éva?
Gyöngyi?
Többiek????

Lányok, ki ivott málnalevél teát? Mikor kezdhetem? Szerdán leszek betöltött 36. hetes. Akkortól lehet?

Képzeljétek már megyek csütörtökön NST-re :shock: :shock: :shock: :shock: Olyan hihetetlen!!!

Amúgy jól vagyok, a hasam feszülget, de legalább nem rendszeresek mint a múlkor! :roll:
Ma reggel én is lábgörcsre keltem, azt hittem ottmaradok! De már a magnéziumot nem nagyon akarom szedni, mert az utolsó hetekben én úgy tudom, hogy nem javasolják...???!!!

Na, megyek. Ma egyedül vagyok. Kicsit takarítgatok, rámolgatok, és a többit végigpihengetem!!! :D

pusz,
Ági
csné
 
 


jaj, Titi,
elfelejtettem irni, hogy milyen csini kismami vagy ruhában!!! :) Úgy irigykedek. Én tegnap is bőgtem, mert (vettem kb 1 hete egy cipőt), azt akartam felvenni, és nem fért bele a lábam :( Már nagyon nehezen viselem ezt az öltözködést!!!
csné
 
 


Eszter,
jól megelőztél!!! 2-szer is :D :lol: :D :lol: :D

Nagyon várom most is a szülést, nem mondom, már azért egy kis szorongással is! Még mindig azt szeretném, hogy itthon elinduljon ahogy a nagykönyvben meg van irva, bemenjünk a kórházba és ott már csak a kisebbik része maradjon... :D Szép álom! :)
Azért kicsit félek. Nem a fájdalmaktól, hanem az előre kiszámíthatatlan problémáktól.
De remélem Livi okos kiscsaj és tudni fogja a dolgát!!!! :D

Amugy valamiért úgy érzem, hogy nem fogjuk kihúzni a végéig. Nincs rá semmi okom, de igy érzem...
Ahhoz képest, hogy Vivit úgy kellett megindítani, nem tudom miért hiszem ezt!? Talán a melegtől...

Örülök, hogy irtad, hogy fenn van a hasam, mert én nem érzem ám magamnak.
Majd mostmár sűrűbben rakok fel nektek képet, hogy irjátok a véleményeiteket! :wink:

pusz
csné
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, csak elrontottam a gépet a múltkor :shock: Gábor nagyon örült neki. Most már működik:)

Eszter!
Én még mindig nem mondok semmit, de a kezem-lábam továbbra is keresztben van értetek!!!!!!! Annyit azért mondok, hogy ilyen erős csíkos tesztet ritkán látok :)

Ági!
Hihetetlen nagy a pocakod! Szerintem sem fogod húzni végig. Ilyen nagy melegben nem is olyan nagy baj. Na persze még vagy 2,5 hetet maradjatok egyben :wink:
A nyaralást pedig nem tudjuk intézni. Gabinak két munkája is elúszott, rajta kívülálló okok miatt. Úgyhogy most örülünk, hogy ha megélünk rendesen.

Titi!
Úgy várom már, hogy gyere és válogassunk ruhákat:) Ma a Corában voltunk ezt-azt venni. Végigmentem a babás soron. Hát én annyi mindent össze tudtam volna vásárolni Nektek. Neked, Áginak, Mesinek, Verzsikének, Anitának és Eszternek is :) Húúúúúú........már mindenkinek kinéztem valami meglepit, csak szépen sorban szülessenek meg a gyerekek :)
És tényleg tüneményes voltál abban a ruciban :wink:
A kerti képek pedig anyukámék telkén a nyéki tónál készültek.


Zsuzsa!
Nagyon gyors gyógyulást kívánok Nektek! Sajnos én is találkoztam már ilyen levihetetlen lázzal. Nekünk is a hidegvizes fürdő segített.

Mesi!
Hogy vagytok??????????

Juci!
Neked akkor írok, ha hazaértél :)

Verzsike!
Teljesen igazad van babaruha ügyben!
A body és a rugi a legjobb és legpraktikusabb ruhadarab!
És ha szükséged lenne néhány fiús darabra, és szívesen adok neked. Én úgy is csak a pincében tárolnám őket. Titi a nagyon fiúsakat szerintem úgy sem fogja elvinni. Ha másra nem, odahaza vagy altatani jók lennének. Persze csak a szebb darabokat gondoltam, nem a nyúzottakat. Gondold meg :wink:


Bence végül kapott tápszert. Mondtam én, hogy nem hízik ez a fiúcska. Mostanában az is előfordult, hogy 40 grammot!!!!!!!!!! tudott szopizni 2 ciciből... :shock: a 150 helyett......úgyhogy pótólni kell.
Bár amióta itt a tápszer, kezd visszajönni a tejcsi :) Most is 150 gr tejet szopizott!! Nem is kellett pótólni.

Most sajna ennyire telt tőlem, vár a kicsi Bence. Fürdetni kéne..

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Hali lanyok!

Koda!

Hat ha tenyleg nincs annyi tejcsi,de lehet hogy most mar lesz eleg ha nem stresszelsz azon hogy van-e vagy nincs...
A lenyeg,hogy Bencenek jo legyen.Igy tobbet alszik mar ejszaka?
Parod legalabb meg tudja etetni neha. :lol:
Amgy tenyleg nem nez ki sovanynak a kepeken,olyan kis edes kerek kepe van! :lol:

Sziszike!

A haz csodaszep,a szinek is,nekem is ezek a kedvenc szineim.A harom gyerek...nem konnyu,de tenyleg gondolj arra,hogy gyorsan telik az ido,es a parod bar nincs is veled,de a kertben van,ertetek dolgozik.
Es gondolom mar csak hetek kerdese,hogy a szepen befuvesitett kertetekben uldogeljetek miutan lefektettetek az osszes csemetet es gyonyorkodjetek a hazatokban. :lol:

Bufo!

David jobban van??? Ez valami virus??? Remiszto! Aron nem kapta el?
Igaz amit irsz,tudom hogy lehet egy kapcsolatban is maganyosnak lenni.De valoszinuleg orvosolhato meg a problema!
Csakhat a ferfiak utalnak leulni "beszelgetni".

Balimama!

Most mar tenyleg te kovetkezel meglatod!!!!
Es persze Virag ,te is!!!

Verzsike!

Varom a kepeket,hogy milyen lett a babaszoba! :lol:

Agi!

Nem is olyan oriasi a pocakod,de meg van par napod,heted! :lol:
Elhiszem hogy varod a szulest,megha szorongsz is..hidd el minden ugy lesz ahogy szeretned...beszeld meg Picurkaddal!!! Es az fantasztikus lesz,hogy Karcsi melletted lesz...en is igy szerettem volna. :cry:
Addig is pihenj es tenyleg elvezd azt hogy ledolhetsz,olvashatsz..annyira kozhely de utana nem igen lesz ezekre idod. :lol:

Titi!

Neked is szepseges a pocid,es a ruhaban is nagyon csinos vagy am!!!A divat a kismamaknak kedvez,annyi jo cucc van,ilyenkor mindig megjegyzem anyukamnak hogy most kellene terhesnek lennem. :roll: Titi, kerhetnek valamit??? Fel tudnal tenni a hazatokrol kepet es meg tudnad irni,hogy milyen nemesvakolatot hasznaltatok...(persze csak ha idod engedi es keznel van).Masik keres...atkuldhetek par fotot??,
Millio puszi erte.

Ja,a haz szin azert kellene mert lassan ki kellene valasztanom.

ANubias!

Jol vagy amugy??Nincs meg hanyinger,mellfeszules,stb???
Ugy orulok! :lol:
Mi jol vagyunk a ferjemmel,hetfon hazautazott,azota probalom kihuzni magam a depressziobol.
Sajnos mivel ilyen sokaig nem vagyunk egyutt,elszokunk egymastol(szerinte csak en szokok el tole,o nem) es elkerulhetetlenek a veszekedesek.De az elso nap utan olyan jo volt egyutt...Mishal is boldog votl,sokkal kiegyensulyozottabb.

Vissza nem megyunk... mert 1. akkor nem dolgozna annyit mert velunk akarna lenni,2. a csaladja...sajnos tartok toluk..mivel Mishal Abdullatif(ferjem) kikopott masa...es az edesanyjanak o volt a kedvence...ha megtudna es latna..valoszinuleg maganak akarna...ami tudom eleg hulyen hangyzik igy europai gondolkodassal.
A ferjem mellett nem is aggodnek annyira..de ha vele tortenne valami,egy perc alatt elvehetnek tolem a gyereket.
Szoval egyenlore nagyon ugy nez ki,hogy felszamoljuk a kuwaiti eletunket(ha elkeszul a haz akkor hazacuccolunk mindent) es a kesobbiek folyaman meglatjuk,rovidebb idot talan bevallalunk.
Szornyu erzes...mikor itt volt es maszkaltunk,es neha egyedul hagytam oket(pisilni kellett,stb) rohantam vissza mint az orult.AZ lebegett a lelki szemeim elott hogy eltunik a gyerekkel.
Pedig tenyleg nem ilyen,soha nem tenne ilyet masaallah...de akkor is.
Ja,kisteso...hat szeretnenk..a ferjem azert mert remeli ha lenne masik gyerek,akkor nem fenyegetnek mindenkit azzal hogy kinyirom ha barmi is tortenik Mishallal. :lol:
De ahhoz egyutt is kellene lennunk...es most se jott ossze,mert az elejen veszekedes..utana meg kepzeljetek el megjott eloszor,es omlott belolem vegig. :roll:
Szuz maradok :lol:

Hogy untassalak meg titeket...ma beraktak az ablakokat,bejarati ajtot,garazskaput,most csinaljak a gepeszeti dolgokat.
Es elhoztuk a kocsinkat is a mult heten.

Na,eldugulok es puszi mindenkinek es tovabbi szep hetveget! :lol:

ANubias!
momo35
 
 


Eszter,a neved valahogy veletlenul kerult a vegere...latod,vegig radgondolok. :lol:
momo35
 
 


Momo:)

Képzeld, Bence ugyan úgy kel 2-szer éjszaka, mint eddig :) És szopizik is. Úgyhogy nem izgatja, mit és mennyit evett este.......most éppen durmol a kiságyában!!!!!! Jól átalussza a 10 órai etetést. Mostanában ezt csinálja. Golndolom ezért is kel fel éjszaka, mert éhes lesz délután 1/2 7-től. És a fejecskéje tényleg kerek, de a lába nem olyan hurkás :)

És hogy szűz maradsz :lol: Ezen olyan jót nevettem! Amúgy szerintem én is az vagyok már :roll: Mi kereken (szinte napra pontosan) 1 éve nem voltunk együtt.....szép kis házasság a miénk is ugye? :roll:

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok:)

Hát ez a Bence szerintem az éjszakai szopikkal tarta fent magát. Szopizott este 10-kor, éjszaka 1-kor, hajnal 4-kor, de reggel hétkor már ordítva követelte a magáét...... persze reggel 4-kor fel is kelt. Hétig kínlódott az ölemben. Most tele a pocak, úgyhogy az ágyban (az enyémben...) sikongat. :) Ilyenkor meg tudnám zabálni.
De baromi fáradt vagyok. Már megint nem alszok 1-2 óránál tovább.

Titi!
Írtam egy rövid mélt a freemail-edre.

Képzeld, megint azt álmodtam, hogy ikreid lesznek. De már sokadszor. Mivel az uh szerint tuti nem ikrek, lehet, hogy azért álmodom ezt, mert olyan életrevaló, rosszcsont gyereked lesz, hogy kettőt is ki fog tenni :)

Eszter!
Annyit gondolok rád! Húúú....még ma is megnéztem újra azt a tesztet. Alig akarom elhinni. És micsoda megérzéseid vannak. Amúgy nekem most olyan jó előérzetem van veletek kapcsolatban. :wink:

Zsuzsa!
Hogy telt a mostani éjszakátok? Dávid jobban van? kellett Gyógyszert adni éjszaka neki?

Nem tudod véletlenül, hogy a lefagyasztott anyatejet meddig lehet tárolni?

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Koda!

Nem semmi ejszaka! :roll: Szerintem megszokasbol teszi es nem hiszem hogy a ehseg hajtja! :lol:
Az en Micimackom(neha annak hivom) meg mindig felkel hajnalban szopni es szokoevben egyszer ha utana visszaalszik.
AMugy miota az apja elment zizi lett elegge,5 percenkent zokog,megint nem lehet egyedul hagyni es az alvas napkozben katasztrofa!!!!
Mar a babakocsiban se alszik el,kisagy szoba se johet,egyedul az autoban(dehat nem kocsikazhatok vele) alszik es ha lefekszem vele es cicizik,de mihelyt kiveszem a szajabol zokogva ebred.Mi visszafejlodunk :!: :roll:

Monaszisza!

Teged tegnap kihagytalak...bocsi..Csodaszep a pici..es hihetetlenul nehez lehet neked!!!!!!Emma mar regen abbahagyta a szopit akkor?Tenyleg,van ilyen,hogy egyszerre ket gyereket szoptat az ember,marmint ha ilyen kicsi a korkulonbseg koztuk?? Hulye kerdes,bocs. :roll:

Na,megyek,megyunk burkolatokat nezni es a Lidlbe ha minden igaz.

Bufo!

Neked hanyszor cicizik meg Aron??Es hanyszor adsz neki mar rendes kajat??? Fogacska????Mi maradunk fogatlannak,a hugom azt mondta,hogy ugy nevet Mishal mint egy CSIGA :lol:

Puszi mindenkinek!

Eszter,nem idegeskedni...pihenjetek apaval ha lehet!
momo35
 
 


Jó reggelt!

Koda!

Nem kímél téged ez a fiú!Ha majd nagyobb lesz verd jól meg. :lol: Miért nem adsz neki éjszaka csak tápszert,nappal meg cicit és ha kell még mellé tápszert is.Így kelhetnétek hozzá váltva és többet alhatnál kicsit. :roll:

Momo!

Szegénykém.Rémes lehetett az az érzés,amiről írtál,mikor itt volt Mishal apukája,az,hogy ha akarná el is vehetné tőled.Igazad van,ne is menjetek "haza".Ő itt született,ez az otthona,az itteni törvények téged védenek,nem kérdés,hol a helyetek.Ha szeret,megoldja idővel ő az itteni életét.Elvégre eddíg te voltál vele ott.A Lidl-ben olyan fini és olcsó fagyik vannak. :wink:

Apa sajnos minden nap dolgozik és csak este és reggel tudunk együtt lenni kicsit,így még nehezebb lelkileg ez az egész.Az a legrosszabb,hogy rettegek attól,hogy az élet megismétli önmagát és újra elhal majd a 8. hét után.Mert addíg iszonyat sok az idő,én beleélem magam,aztán belehalok.Néha azt gondolom,hogy kell az utro és kész.Ezzel megelőzhetnénk a következő tragédiát.És először a doki is azt mondta,most viszont változott a véleménye és én nem tudom,mi a helyes. :? Mert amikor csak úgy utroztam magam,hogy tuti terhes legyek( :lol: ),akkor úgy reagált a szervezetem,hogy a saját hormonműködésem leállt ,a hőm csúnya lett,a cicim összeesett,de a bevitt utro csinált egy bazi nyálkahártyát,amitől úgy véreztem,hogy a korházba jutottam,ahol is megismertem aranyos dokimat.Ő akkor is azt mondta,hogy a szervezetem úgy reagált a hormonra,ahogy kell,tehát egészséges vagyok és nincs rá szükségem.Erre műlt hóban + teszt után még aznap elkezdtem az utrot és 2 nap múlva már - lett a tesztem.Azt mondja a dokim azért,.mert így lenyomtam a saját progimat és vele a HCG-t is és ezért nem maradtam terhes.Ezt nem értem,hiszen annyian kapják és mindenkinek segít.Most azt magyarázza,hogy szuper erős a teszt,vele a tünetek,tehát magas a HCG,így logikusan a progi is,van látható sárgatest,nincs vérzés,tehát minden ok,ne rontsuk el.Én ezt meg is értem és bízok benne,mert nagyon emberi és érhetően elmagyaráz mindent,de ott a de,mi van,ha megint így járok? És akkor miért kap annyi kismami hormonpótlást sikeresen.Na ez a két érv viaskodik bennem folyamatosan,és ebbe örülök jelenleg bele.Szerintetek ha csökken a progi lesz tünet és idő segíteni?Mert ugye akkor volt 1 hét az első barnázás és a szívmegállás között.Ki tudja.Az is igaz,hogy nem bizti,hogy a progicsökkenés az ok,lehet az okozat is,ha beteg a baba és el kell mennie kilöki a szervezet(mert okos),és csökken a progi.Ezen vívódom folyamatosan.Segítsetek.Mondjátok el,ti hogyan látjátok,ti mit tennétek.A progi a fiókban hever,de én nem akarok önálló döntést hozni,azt akarom tenni,amit a doki mond,hiszen az öngyógyítás nem vált be.Úgyhogy most az a kérdés,nyúzzam e őt progipótlásért.Ti mit tennétek? :cry:

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Eszter!

Próbáltam olvasgatni a neten a témában. Azt olvastam mindenhol, hogy akinek volt már korábban 1-2 vetélése, autómatikusan adják a progi pótlást :roll: Szóval én a helyedben átbeszélném mégegyszer a dolgot a dokimmal. Az jó, hogy látott sárgatestet, de azt nem láthatta mennyi a szintje....

A sárgatest a 6. hétig kizárólag a petefészekben termelődik, utána a 10-12. héttől kizárólag a méhlepényben. De a közte lévő 4-5 hét necces, mert ugye a petefészek már nem, a lepény még nem termeli a progit. És ha az anyuka progeszteronhiányos, a baba elhal.....
Olvasgattam mindenfelé, több orvos válaszát is megnéztem. Minden erre irányuló kérdésre azt írták egybehangzóan az orvosok, hogy erélyes progipótlást kell adni.....

Szerintem beszélj a dokiddal. Ha nem akar adni pótlást, kérd meg, hogy pontosan magyarázza el, miért nem. Csak ő az orvos........ mi csak olvasgatunk mindenfélét......

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Koda
Cseppet se legyél elkeseredve, hogy pótlást kell adni Bencusnak. Nézd a jó oldalát, hogy így a párod is át tud vállalni egy etetést.
A fagyasztott anyatejet 6 hónapig lehet tárolni. Én Dáviddal tettem el, de nem itta meg, és olyan furi szaga is volt. Úgyhogy kidobálltam. :roll:
Hát a mai éjszakánk már nem volt olyan jó mint az előző. Sokat nyöyzörgött sírt álmában, persze erre én meg mindig berohangáltam, hogy mi a baja. Valószínű lázas volt, de nem ébresztettem fel, mert lefekvéskor kapott lázcsillapítót, és akkor még nem telt el 4 óra így úgysem adhattam volna még egy adagot. Áron is 3-tól fél 5- ig sírt csak mellettem nyugodott meg vagy ölben.Reggel láttam, hogy jó dúzzadt az ínnye biztosan készülődik a foga viselte meg.

Momo
Áron napközben még 3x cicizik a fő étkezésekkor és éjjel ha felébred akkor. Kajánk úgy néz ki, hogy reggeli szopi, tízórai gyümölcs, ebéd főzelék és szopi, uzsonna gyümölcs és valami amin nyammogni lehet ( kenyér, kifli, babakeksz), vacsora tejpép, lefekvéskor szopi . Napközben pedig adok vizet neki van amikor iszik van, hogy nem.
Foga még nincs, de szerintem lassan lesz, mert nagyon dagi a helye.
Szörnyű lehet így félteni a gyereket, nem szeretném átélni ezt. Jól döntöttél hogy nem mégy vissza, ha ilyen dolgok várnának rád. Más kultúra és ott a fiú gyerek is nagyobb kegyben részesül mint az anya. Most már csak az együttlétet kellene valahogy megoldani. Ha kész a ház akkor a párod is itt lesz veletek?
Ne aggódj nem maradsz szűz, csak éppen még mindig várnod kell a nagy napra, de hidd el sokkal jobb lesz. :wink:

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


El kellett küldenem, mert Dávid hívott.

Eszter
Hú ez nagyon nehéz döntés. Én csak azt tudom mondani, hogy ha ebben a helyzetben lennék akkor a dokira hallgatnék. Nagyon gyáva lennék megkérdőjelezni a szakmai döntését és felülbírálni azt.
Viszont még egyszer rákérdeznék. Esetleg egy hormonos vérvételt kicsikarnék.
Nagyon drukkolok értetek és bízom benne, hogy most minden nagyon jól fog alakukni. Próbálj meg pozitívabban hozzáállni a helyzethez, hogy ezzel is segítsd a szervezetedet és a babát.
Ha vígasztal az én párom is folyton dolgozik. Tegnap azt mondta siet haza és legkésőbb délre megpróbáll hazajönni, na ebből este 7 lett. Most sincs itthon nemrég hívott, hogy egy óra múlva jön. Kíváncsi leszek tényleg így lesz-e. Nekem is hiányzik, hogy soha nincs időnk se egymásra se semmire.

Koda
Egy intim kérdés nem hiányzik, hogy együtt legyetek? Vagy annyira fáradt vagy, hogy ez eszedbe sem jut? Párod hogy viseli ezt ?
Nálunk talán ez az egy dolog ami még jól működik közöttünk.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a szülinapi jókívánságokat!
Sikeresen túlestem a doktori szigorlaton is: maximális pontszámmal summa cum laude lett.

Eszter!
Jaj, nagyon ürölök a tesztednek! A progipótlással kapcsolatban: én a dokira hallgatnék. Egyáltalán nem biztos, hogy kevés a progeszteronod! Ha tényleg olyan jó doki, ahogy megismerted, akkor tuti nem akar rosszat neked, és nem is olyan felületes, hogy elsikkadjon egy ilyen dolog felett.

Titi!
Tényleg tök jó az a ruci! Kár, hogy én olyan duci vagyok, hogy ilyet nem vehetek fel.


Egyedüllét: én teljesen így érzek állandóan. Nem lehet a párommal szinte semmit megbeszélni, és hiába panaszkodok neki. Teljesen magányosnak érzem magam mellette, hiába van itthon, nem igazán foglalkozik se velem, se Zsoltikával. Vele maximum 1 órát bír eltölteni, azt is azzal, hogy ő a TV-t bámulja, Zsolti meg ott unatkozik és nyafog mellette. Nem tudom, mi lesz, ha megszületik a pici, mert én már így is hulla fáradt vagyok. A pici sem érdekli egyáltalán. Hónapok óta nem jön velem a dokihoz sem, nem jön UH-ra, és meg se nézi a felvételt. Szerintem nem is szereti ezt a kislányt. Emiatt totál depressziós vagyok, rengeteget bőgök.

Doki:
Mindent rendben talált szerdán, csak hát erős jóslófájásaim vannak. Mindenesetre megmondta, hogy ha lehet, jövő héten Cs-V között ne szüljek, mert nem lesz itthon, aztán meg júl.9. után utazik el. De szerinte nem fogom addig húzni. Néha olyan iszonyatos gyengeség tör rám, alig bírom a kezemet megemelni, nemhogy Zsoltit cipelni. Jövő Cs-n nekem is NST, aztán meglátjuk.

Pénteken voltam UH-on is: megfordult a drága, a feje van most már lefelé. És most átlagos vizet mondtak.
Teszek fel képet is róla:
Kép

Ági!
Én már iszom a málnalevél teát. A 36.héttől kell inni. Sőt a gátmasszásolaj használata is innentől javasolt!

Bufo!
Jaj, el is felejtettem. Igen, eladtuk a lakást (bár még a szerződés nincs aláírva, de a vevők már a függönyöket is méricskélték). Tegnap a Sáfrány utcában néztünk egy panelt, holnap dől el, hogy a tulaj odaadja-e nekünk annyiért, amennyit rá tudunk szánni. Ti az Andor utca melyik részén laktok? A Fehérvári úthoz közel, vagy inkább a Tétényihez?

Hízás: én jelenleg 8.5 kg-nál tartok, de pont este közölte a férjem, hogy szülés után 20-at le kell adnom. Aranyos, mi?

Friss pocifotó (bocs a rossz minőségért, de nincs senki aki lefotózná, így magamnak kellett csinálnom a tükörben):

Kép

Kép

És a bátyus:
Kép

Na, jól betelítettem a topikot, de megyek is, mert megint görcsöl a hasam.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi
Nagyon nagyon gratulálok a szép eredményhez!
Író ügyes vagy, hogy ennyi minden mellett ilyen jól sikerült.
Remélem ezért a férjed is büszke rád.

Az érzéseidet megértem. Nekünk sem megy, hogy változtassunk a dolgon pedig mi néha azért beszélünk róla. Sajnos ötletem sincs hogyan lehetne felrázni a párodat ebből az állapotból. Tudod én úgy vagyok vele, hogy nem mentség, hogy sokat dolgozik és fáradt, mert mi legalább annyit hajtunk. Valahogy ezt kellene megértetni vele, már ha lehet.
Sajnos, ha megszületik a kicsi akkor nem igazán lesz több időd, ezt tapasztalatból mondom. Valaki lesz aki segítsen neked az első hetekben?

Mi a Tétényi úthoz lakunk közelebb. Nincs is messze tölünk ahol most néztek lakást, bár nem tudom, hogy a Sáfrány melyik végén. Nagyon szurkolok, hogy összejöjjön.
Nagyon csini vagy, és hihetetlen keveset hízták még engem is lepipálsz, mert én 10 kg híztam mind a kétszer. Zsoltika jó húsban van, áruld el hány kiló?
A kicsi lány nagyon bájos és olyan jól látszik a pofija.
Kitartást már nem sok van hátra. A jóslók miatt pedig részvétem.

Verzsike
Ügyesen a szoba csinosításával. Remélem hagyod a többieket kibontakozni és te csak dirigálsz, hogy mit hogyan szeretnél. Képeket pedig mindenképpen kérünk.

Ági
Hidd el minden jól fog menni a szülés körül. Azért az jó, hogy nem félsz tőle, és egy kis izgatottság természetes, és még kell is. Nekem is ilyen érzésem volt amikor Dávidot vártam és ő sem akart előmászni úgy kellett kicsalogatni. Remélhetőleg jók a megérzéseid és nem várat meg a pici lány.

Időre hazaért a párom ahogy mondta. Együtt ebédeltünk és utánna persze elaludt Dávid mellett. A kicsi meg már kialudta magát így én megint nem fogok pihizni. Remélem a mai éjszaka jobb lesz.
Megyek mert úgy hallom nagyon rámol valamit a másik szobában.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Mesi!

Jajj de jó,hogy jöttél.Neked se semmi a férjed.Én is annyit szidom az enyémet,de ilyenkor azt érzem,nincs is annyi gond vele,van rosszabb szitu is.Nagyon sajnálom,hogy ennyire nem akar társ lenni.Nem is értem mi játszódhat le a fejében.A 8 és fél kiló szinte kevés,nem hogy sok.És nem kell neked 20 at fogyni,nehogy hagyd,hogy így letörjék az önbizalmad.Ez nagyon csúnya tőle. :x Te egy csinos,okos,és nagyon nagy strapabírású odadaó anya és feleség vagy,ő meg összetehetné a kezét,hogy vagy neki.A pasik amúgy nem tudnak mit kezdeni a kicsikkel,ez tényleg változik majd,ha nő a gyerek(ek),amikor már jaobban kommunikál vele szívesebben foglalkozik is vele.De a többiért öri hari. :wink: Kitartás és remélem a dokid nem lép le szüléskor.Drukkolok neked mindenhez.

Puszi

Eszter

Ui: Írtam mailt a dokimnak és rázúdítottam az összes félelmemet.Most kiváncsian várom mit szól. :shock: :oops:
anubias
 
 


sziasztok lányok,

bocsi hogy itt tök ismeretlenül de muszáj írnom két nagyon kedves ismerősömnek :oops:

titi drága,
nekünk van bölcsőnk és most nem fog kellenni,ha gondolod nagyon szívesen odaadom nektek.teljesen új,kb 3 hónapot használtuk mert b elég hamar kinőtte.....sajnos képet nem tudok róla mutatni mert akkor mikor használtuk nem készült most meg szét van szerelve :roll:

és eszterem :D ,
mint tudod elvből nem mondok még semmit :oops: .....de mikor olvastam az utros dilemmádat magamra ismertem :roll: szóval:szvsz kérdezd meg a dokidat hogy mi lenne hogy utro helyett 2X1 duphastont szednél!!!!!!!!!!!!!!!!!enyim doki sem akart nekem progipótlást adni előzmények ide vagy oda.....egyrészt mert ő akkor kizárta azt hogy progiány miatt vetéltem el másrést mert szerinte a duphaston annyit ér mint halottnak a csók :shock: de nekem azért placebónak jó volt :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: meg még van pár dolog de nem akarlak itt untatni ha nem érdekel elve a duphaston :oops: summa summarum írj privit ha bővebben elmondjam :wink:

pusuilok mindenkit
gigi
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Annyira, de annyira szerettem volna hosszan jönni ma, és tessék, már mindjárt éjfél, és nem írtam még egy sort sem. :(

Úgy elszaladt a hétvége, tegnap kertészkedés, ma ez a Bricos tanfolyam, aztán vendégeink voltak, aztán a főzés, hát, a szokásos.

De röviden mindenképp itt vagyok.

Először is:

Kép

Kép

Kép

Kép

Momo!!!

Csodaszép a kisfiad! Micsoda szemei vannak! Hihetetlen, milyen nagy legény már!
Irigylem a kislányom, milyen helyes pasik fogják körülvenni! :)
Ami pedig a pasi témát illeti... valóban igazad van bizonyos szempontból. A Te helyzetet merőben más, mint a mienk, mivel Te az alapvető dolgokat sem kapod meg. Tény, hogy iszonyatos jó odabújni a párunkhoz éjszaka, átölelni, és akkor úgy érzem, minden gondom, bajom elszáll.
Csak épp reggel minden kezdődik előlről.
És abban Bufoban maximálisan igaza van, hogy így tudod, hogy csak magadra számíthatsz, és nem bosszankodsz nap mint nap azon, hogy ott van valaki, aki segíthetne, mégsem teszi. :(

KépKép
titi_27
 
 


Gigi!
Hálás köszönetem, írtam is rögtön privit!!!

Drága Mesi!

Gratulálok a szigorlatodhoz, és főleg a minősítéshez! Hát, én ilyenkor elgondolkodom, számomra ez miért nem menne?! El kell fogadnom, hogy nem vagyok olyan eszes, mint pl Te. Gyerek, család, kisbaba mellett még erre is képes vagy!
Légy büszke magadra, akármit is mond a férjed!

Csodaszép a pocid, és számomra is felfoghatatlan, miért mond ilyet a párod, hogy 20-at le kellene adnod. Te hogy érzed? Mert az a lényeg, hogy Te magad jól érezd magad a bőrödben. Ha meg vagy elégedve magaddal, akkor az kiül az arcodra, attól lesz kisugárzásod, és az emberek is észreveszik ezt.
Lehet ám csodaszép egy molett hölgy is!
Azta, ilyen keveset híztál?! De ügyi vagy! Az én véleményem is az, hogy baromi jól nézel ki, sok kismama megirigyelne ám minket, hogy ilyen csinosak tudunk maradni pocakosan is, néha én is hülyének érzem magam, amiért ledagizom magam.
Mert ha látnád a fenekem! Hát, nem mondanád azt, hogy csini vagyok. Igyekszem takarni. Tudod, milyen a jó ruha?! :) Ápol és eltakar! :) Csak az a gond, hogy a párom előtt már nem tudom takargatni!
Engem is zavar, én úgy most 10 kg-val szeretnék kevesebb lenni, de természetesen most mindent a babáért, aztán majd meglátjuk.

Zsoltika milyen nagy fiú már! De annyira édes, olyan kis husis, kis gyöntölni való!

Mesi, nyugtass meg kérlek, hogy annyira nagyon nem hiányoznak a rucijaid! Bár a kockás ruhácska biztos nagyon, csak nem mondod... nekem olyan lelkifurdim van, hogy nem adtam vissza Neked. Igaz, nagy hasznukat veszem, mert viselem őket, csak olyan vacakul érzem magam miattuk!

Eszteeeeeeer!!!

Ez a teszt!!! Azta, ilyet még én sem produkáltam a mittudoménhanyadik dpo-n. Nekem mindig olyan halovány volt! Ez csodáááááááás!!!
A doki válaszára nagyon-nagyon kíváncsi vagyok!!!
Tudod, hogy ugyanígy vívódtam én is annak idején?! Csak azt nem értem, tényleg, miért mondja azt, hogy elnyomja az Utro a saját progitermelésed? Ezt nem csak az elejére értette?!
Mert annyi kismamának adják, nem hiába könyörögtem szinte én is annak idején érte!
Mit ártana, hogyha a 6. hét után adna Neked?! De kíváncsi vagyok, mit fog írni rá.
Az tuti, hogyha nincs semmilyen tüneted, nincs barnázásod, sem vérzésed, addig maximálisan nyugodt lehetsz! És tessék nem mindig azt az ominózus 8. hetet várni és azon gondolkodni, hogy az élet ismétli önmagát. Mert tudod, azok a negatív hullámok... nem szabad! Emlékszel, Te magad mondtad, hogy az a baba beteg volt, és nem a progi miatt halt meg!!!
Bízz benne, hogy most minden rendben lesz. Na és persze muszáj a dokinkban is. Tudom, hogy baromi nehéz!

Erzsike!

Hogy sikerült a hétvége? Lefestettétek a szobát? Majd tegyél fel képeket kérlek!
Aztán holnap csak ügyesen a vásárlást illetően, és várom a listát!!! Az Asti bababoltba is elmentek? Az a soroksári 160 alatt van, és nagyon jók a dolgaik, no meg az áraik is.
Ami a tavazást illeti, csak hirtelen felindulásból írtam, a párom úgysem engedne ám el. De azért drága vagy, hogy gondolsz rám. Talán ha lesz rá lehetőség, megpróbálom megnyőzni az uram. Addig is úgy néz ki, valamelyik hétvégén leugrunk a Balcsira!

Ági!

De irigykedem a tavazást illetően! Meg is nézem ezt a honlapot! Ha minden jól megy, akkor július 2. vagy 3. hétvégéjén lemegyünk mi is a Balatonra Dani nagyijához. Ma megbeszéltük az unitesóival. Nagyon-nagyon várom már!!!
Elhiszem, milyen jó lehetett!
Kérlek, világosíts fel a bölcsőt illetően, hogy miért is nem használhatjuk mi sokáig? Valamit nem tudnék?
De fura, hogy már NST?! Nem rég volt október 22! :)

Hát, a cipők miatt én is aggódom. Még rámjön minden, de ma már délutánra bedagadt. Mi lesz így a végén?!

Koda!

Írtam mailt!
A fene egye meg, elúszott két munkája Gabinak?! Ez hihetetlen! Pont most, mikor rátok is rátok fért volna egy kis nyaralás! :(
Az ajándékokon pedig ne tessék gondolkodni drága Timikém, nem kell most Neked plusz kiadás!
Tudod, hogy nekem épp elég boldogság és segítség lesz az a ruci, amiket át tudsz adni?! Ha te azt tudnád!

A fenébe, mégis kell tápszer?! Na, de hátha nem hosszú távon! Mert gondolom, az is jó kis kiadás lehet, arról nem beszélve, hogy az ember inkább szeretné a saját tejcsiét adni a picinek. És a tápszert megette? Ezek szerint Neked volt kevesebb tejcsid?! :(

Ami az ikreket illeti... örülnék neki, ha legközelebb azok lennének... jaj, hogy olyan rosszcsont lesz?! Jaaaaaaaaaj!!! Sebaj, jöjjön, aminek jönnie kell, csak jöjjön már!

Hát, én azt hittem, volna, hogy idővel könnyebb lesz Bencussal, de úgy látom még mindig rosszalkodik a kislegény! Kicsit hagyhatná többet is az anyukáját pihenni!

Ami az együttlétet illeti... hát, maximálisan megértelek... szerintem nálunk is hasonló lesz. Most amióta a baba megfogant 1x voltunk együtt, Dani meg valahogy nem is hiányolja, legalábbis nem beszélünk róla. Az tuti, hogy ő fél a pici miatt.
Érdekes, mert most én kívánnám jobban. Aztán ha meg lesz a gyerkőc, hát, nem tudom. Ha a mostani helyzetből meg az alapból indulok ki, milyen ritkán vagyunk együtt...
De mindig azt mondom, próbáljuk meg mindig azt csinálni, amihez kedvünk van! Természetesen, ha a körülmények is engedik.
Nem kell mindig azon filózni, másoknál ez hogy működik, mert minden ember, minden család más.
Én sajnos gyakran esek abba a hibába, hogy "nézd meg, náluk ez működik..." vagy "de jó nekik". Aztán persze, idővel rájövök, egyszerűen csak nem vagyunk egyformák, nem ugyanazok az igények, vagy épp nem vagyunk olyan szerencsések, stb.
Nehéz ám elfogadni, másnak miért megy könnyebben egy-két dolog.

Bufo!

Hát, hallod, Nálatok is mindig történik valami!
Hogy van Dávidka?! Akkor vége az ovinak?
Már olyan rég akartam kérdezni, csak valahogy mindig elfelejtettem.
Hogy viselik a gyerekek a gyógytornászt? Dávidka olyankor nincs otthon, ugye? Mert írtad régen, hogy nem igazán tűrte meg Áronbaba "mozgatását".
Remélem, ma tudsz egy jót aludni!
Szép álmokat Nektek!

Momo!

A házunk színe: Revco 4-2; 4-3. A lábazat: Revco Tokyo.
Mindjárt nézek képet is...

Sajnos jobbat nem találok itthon, bent van a fotóink java. :(

Kép

Holnap még bentről teszek fel Neked. Bár szerintem régen tettem fel már teljes képet a házról, de természetesen felteszem megint!

Ami a férjed családját illeti, a hideg is futkos a hátamon... ilyen létezik?! Ez annyira fura! Ennyire más világ van odakint, mint nálunk?!
Amit írtál, hogy félted a pároddal Mishalt... furcsa belegondolni, mégis megértem!
Remélem, sikerül, és haza tudtok teljesen költözni, a párod is. Mert úgy volna az igazi.

Gratulálok az autóhoz!!!
És várom már nagyon a képeket a házról! Még ha csak félkész is, annyira kíváncsi vagyok rá!!!
A férjed, mit szólt hozzá, milyen ügyes vagy?!

Azta, ilyen regényt írt már valaki eddig?! :)

Na, ezek szerint mégis sikerült megszülnöm a mondandómat. Igaz, hogy majd' leragad a szemem, de annyi mondandóm volna még!!!

Ami a talit illeti lányok, én szégyenlem magam nagyon-nagyon, de nem hiszem, hogy részemről összejön a közeljövőben. Mindig van valami nálunk, amikor pedig nincs, annyira jól esik ledőlni!
Szerintem a nyár mindenkinek el fog telni a kis jövés-menéssel, és nagyon nehéz lesz összehozni az össznépi talit. Aztán lassan jönnek a kicsibébik, és megint nem lesz tali.
Természetesen, én kb augusztustól ismét képbe kerülök a hétvégére, és utána szívesen megyek bárhová, bármikor.
Bízom benne, hogy októberben összehozhatunk egy olyan találkozót valakinél, vagy valahol, ahol már Mesi, Ági és Erzsike kis csemetéi is ott lehetnek, én meg még egyben leszek!

Szép álmokat mindenkinek!!! Ha kibírtátok volna a regényem ébren!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Eszter: Bálint milyen idős?
NEkem Zsolti és Anna közt pont 4é lett és nem volt fura, újra babázni..nagyonis jól mentek a közös napok,Zsolti is imádta a kishugát.:)

Szerintem hallgass a dokira, m ert lehet sok kismama csinálja, de mindenkinek más a jó, más válik be, más a szuervezete..stb. Én ezt tenném. A legfontosabb, hogy bízz a sorsodban!!!! Én hiszek benne és sztem nincsenek véletlenek..szóval a babádban bízz nem hagy el.
Nagyon szorítok értetek! Úgy örülök...


Rólunk: Tudom, hogy idővel jobb lesz, de most olyan nehéz. Próbálok nyugodt maradni és megbírkózni a feladattal.
Párom értünk dolgozik ezt is tudom, csak irigylem a szabadsgát. Én nem mehetek ki ilyen szabadon még a kertbe se, mert vkinek szüksége van rám tutti. Tegnap gondolt egyet párom és lefürdött, ledölt..én maradtam a vacsi készítéssel és a 3 manó lekötésével egyedül. Annyira jó neki, hogy megteheti mert én még vásárolni sm mehetek el egyedül. Este mire megfürdettem elaltattam őket már alig várom, hogy lefeküdhessek, s alig marad magamra is időm. Azon vettem észre magamat, hogy mostanság falom a könyveket, nagyon jó gondolat terelő..idemenekülök. S ezért a sok gondolatért lelkiismeretfurdalásom is van. Miért akarok menekülni, ha ennyire szeretem őket? Miért nem vagyok kitartóbb? Annyira igyekszem, de néha már alig bírom ..most nagyon telítve vagyok. S leginkább egyedül, hiába van velem a szerelmem, mégis magányos vagyok sokszor, mert a problémákat nekem kell kezelnem, megoldanom. Minden gyerekes dolog szinte rám marad. Mindig azt mondogatom hogy csak átmeneti állapot és már csak 1-2hét és készen leszünk.
Mindig lesz mit csinálni üt belém a valóság, mert előtetőt, sufnit akar csinálni, majd bent átkenia falat.stb.
Szóval nagyon sokat dolgozik értünk, de sztem túlzásba viszi, túlhajtja magát, s észre sem veszi, hogy ez a mi rovásunkra is megy..s az övére is. Sokkal ingerlékenyebb és fáradtabb. Vissza kellene vennie a tempóból, mert lassabban, nyugodtabban haladna mindenki boldogabb lenne. A gyerekeknek is szükségük lenne az apjukra. TEgnap fogalmazódott meg bennem, hogy sokkal boldogabb voltam, amíg nem laktunk itt, s, hogy hiányzik a férjem, aki kedves, nyugodt és sokat tördik velünk ténylegesen.

Néha olyan nehéz kitartani, még bírom, de nem tudom meddig.

Puszi: Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Jó reggelt lányok!

Nahát, ki merre jár?!

Ki hogy aludt?

Sziszikém, én csak irigykedhetek rád, hogy ilyen fiatalon, 3 csodaszép gyermek édesanyja lehetsz, és ilyen ügyesen oldod meg a sok ezzel járó tortúrát is.
Idővel minden könnyebb lesz, és nagyon fiatal anyuka leszel, de jó lesz Neked 10 év múlva!
Irigyellek, most akármilyen nehéz is!
Mi is 3 babát szeretnénk, de én már 29 vagyok, mire ugyanerre a szintre eljutunk, leszek 35. :(
Már nem leszek fiatal nagyi.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól tetted a korai gyermekvállalást, hiszen lesz még bőven lehetőséged kiélvezni a fiatalságod, hogyha a csemeték nagyobbak lesznek.

Lányok, el kezdtem gondolkodni, és arra jutottam, hogy elsősorban használtan szeretnék venni csecsemőmérleget és légzésfigyelőt.
Esetleg nem akarja valaki eladni a sajátját? Mert ha használtan veszek, elsősorban tőletek, kedves ismerőktől szeretném!


Bár a párom nem örül neki, de rengeteget fogok tudni sprólni így, hogy nem újonnan szerzünk be mindent.
Azellen semmi kifogása, hogyha tőletek veszek át bármit, de ha ismeretlenektől venném, tudom, hogy volna kis nézeteltérés.

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Na ide jutottam vgre. A fiúk alszanak én pedig túl vagyok az ebéden.

Az éjszaka egész jó volt megint. Dávid már nem láza így aludt Áron pedig csak egyszer kel fel de hamar megnyugodott és aludt tovább.
Jelentem áttört az első foga! Ez viselte meg annyira szombat éjjel.
Momo már van egy kis fogunk, kb gombostűhegynyi.:)

Titi
A torna közben már nincs gond, általában mesét néz és az eléggé leköti csak engem hív néha, hogy szomjas vagy enni kér.. Általában akkor jön Eszter ha Dávid oviba van, de ezt nem mindig tudjuk így összehozni.
Én is úgy látom, hogy ez a tali nem nagyon akar összejönni. Mindenki ezer féle dolgot csinál és folyton hiányozna valaki.


Momo
Nagyon szépséges ez a fiú. A szemeitől elájulok, gondolom mindenkit levesz a lábáról. Nagyon nagyot nőtt már kezt inkább nagyfiús lenni mint babás.

Sziszi
Ez a lepihenek egy kicsit nálunk is ismerős én az ilyeneken vagyok vagyok kiakadva. Nekem miért nem jár az ilyen pihi. Én is dolgozok annyit, hogy megérdemeljem. A másik hogy" értünk dolgozik" hát miért mi nem ugyan azt tesszük csak máshogyan, nem a munkahelyen vagy kinn a kertben hanem, hogy minden meglegyen ahhoz, hogy ezeket mind el tudja végezni..
És igazad van bírnunk kell ,mert különben belerokkanunk.

Nagyon fáj a feje, nem tudom mitől, mert nem vagyok fejfájós. Megyek ledőlök egy kicsit amíg a rosszcsontok is alszanak.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

1 perce beugrottam.....

Titi!
Írtam mélt a hasznos dolgokról:)

Zsuzsa:)
Örülök, hogy jobban vagytok! Lassan csak elmúlik teljesen a betegség!
És a kérdésedre vélaszolva: Gábornak már hiányzik az együttlét, de mivel látja rajtam, mennyire fáradt vagyok, nem "zaklat":) Tudja, hogy ha majd kipihentebbek leszünk, visszaáll a régi rend.
A "felesleges" energiáit :lol: a matchboxozásban vezeti le (gyűjti őket, simogatjaa, puszlgatja őket, játszik velük :lol: :) ) Mondjuk ő sem túl kipihent és nagyon sokat dolgozik, szóval egyenlőre még elvan.

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok,

Nincs időm irni, csak bejelentkeznék...
Jól vagyok, csak rohangálunk autót nézni amikor apa itthon van. Kicsit elszomorító a helyzet, de legalább tudom, hogy milyet szeretnék (már ez is valami)!

Juci irt sms-t, hogy ha hétvégén lenne tali, akkor úgy jönne haza, hogy jöhessen!!! Lányok, senkinek nincs kedve talizni mondjuk egy Margitszigeti délutáni (kora esti) sétát illetőleg???

Titi, a bölcsőt hamar kinövik a drágák! Mivel nem egy stabil ágy, és látjuk, hogy ezek a picurik milyen gyorsan nőnek, kb örülhetünk, ha fél évet használjuk!!!

Koda, sajnálom, hogy nem jött össze Zebegény :(

Megyek, mert jön Karcsim tesójának a fia hozzánk (felvételizik holnap) és megyünk ki érte az állomásra. Holnap nem hiszem, hogy tudok jönni, szerdán meg évzáró... De azért próbálok jelentkezni!!!

MÁR CSAK 30 NAPOM VAN!! 4 HÉT ÉS 2 NAP!!! :shock: :lol: :shock:
csné
 
 


Sziasztok!

Tudom,hogy most sokan dühösek lesztek rám,de én dobtam a cuki dokimat.Nagyon fáj érte a szívem,de tényleg,de nem megy utro nélkül.Szóval cuki doki nem válaszolt a mail-re,én pedig nem bírtam tovább idegileg ,és felhívtam azt a dokit,amihez előtte jártam és ugye semmi gondom nem is volt vele,sőt,csak akkor beesett a képbe a cukidoki,aki abban a kórházban van,ahová tartozom.De nem baj,mert a baba a legfontosabb.Szóval felhívtam őt és csak annyit mondtam + a teszt.Mire ő,jajj én vagyok a vetélős mami,akkor jöjjek soron kivül.És én mentem azonnal.Van egy 7,1 mm-es petezsákom és adtam a hülyét,ő meg elmagyarázta,hogy utrot kell használnom.Szép alaposan megértette velem,hogyan hat és miért kell ez nekem.Pont azt mondta mindenről,amit gondolok én is.Nehéz ez,mert emberileg sehol sincs a cuki dokimhoz,akivel mindent megoszthatok...De sajnos nekem erre van szükségem ahoz,hogy bízni tudjak a babámban és magamban.2 hét múlva kell visszamennem és addíg is napi 2*2 utro.Tudom,hogy nem helyes,ahogy cikázok a dokik között,de én így vagyok képes terhes lenni,utroval,ezt érzem és most annyira megnyugodtam,szinte ragyogok.Ugye nem vagyok nagyon hülye? :oops: Erre ne válaszoljatok,mert tudom a választ és érzékeny is vagyok. :lol: Majd teszek fel képet is a kis petezsákomról,csak jelenleg itt csücsül az én drága nagy fiam és nem szeretném,ha látná.Tudjátok miért :(

Majd jövök még :D

Puszi

Eszter
anubias
 
 


Eszter!!!!

Akkor tuti nem beképzeltük azt a 2 csíkot! De tudom-tudom, nem örömködünk előre!!!!
És mintha magamat látnám....én is így csináltam, cikáztam a dokik közt. Szerencsére aztán csak sikerült kikötnöm egynél:) Azért, mert ő is azt csinálta, amivel én is egyetértettem! Szóval nem vagy hülye, csak szeretnéd már nagyon a kisbabádat!!!!
Ügyes vagy, hogy intézkedtél!

A fiúk. Marci persze a cumijával.Szerintm még az érettségijén is meglesz.... Kép

Kép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: