Új privát üzeneted érkezett!

:-) pedig nagyon sok erre a baba, szokta mondani a védőnénink, meg álltunk is sorban gondozáskor :-)

10 naposan nagyon beteg lett, leállt a veséje, kórház, intenzív, majd Pestre vitték az alapítványi mentővel a SOTE Gyermekklinikára. Trombózis volt a veséje alatt, 6 hetet volt fent :-( De nagyon jó helyen voltunk, feloldották teljesen! és nyoma sincs, mindenhol minden áramlik, a veséje is szép! és még gyógyszert sem kell szednünk, jó azóta a véralvadása. Profok szerint már terhesség alatt meglehetett a trombus magja. A genetika azért volt érdekes, hogy ha jön a tesó, hajlamos lehet-e.

A Kodály tanuszodában, szombatonként 8 óra, lehet 9-kor is van, de azt nem sikerült kideríteni. 3 hete elmentünk érdeklődni, nagyon tetszett. Orvosi igazolás kell kísérő szülőnek és babának is, hogy nincs fertőzése, és a babának alkalmassági is. (jó légzőszerv pl.)
Szuperdolgokat csinálnak. Rendes úszómedence, fejest ugranak a haladók a széléről térdelve, de a minik is mennek víz alá, játékok, vízalatti karikán átbújás...ne strandos kismedencére gondolj.
Nagyon élvezték a gyerekek.
De a következő héten senki nem volt :-( A múlt héten meg nekem nem volt alkalmas.
A neten olvastam pesti honlapokat, Szolnokon annyira nem divat weboldalt csinálni, pedig milyen jó lenne, pl. ha elmarad egy foglalkozás... Elvileg 3 hónapos kortól járnak a babák, de szerintem a többség lényegesen idősebb volt.

Kép
Kép
Andi
kisherczeg
 
 


Gratula Juditéknak! Már megint én tudtam meg utoljára... :(

Kisherceg! Nagyon el voltál veszve. De így érthető. Sok-sok egészséget kívánunk a kicsikéteknek!

Csajok! Másfél oldalt írtatok tele! Már vagy három oldal óta nem tudok hozzászólni, vagy válaszolgatni! Hétvégén Debrecenbe vagyunk, egész pontosan holnaptól, elvétve leszek gépközelbe, ugyhogy: légysz, légyszi, légszi: naponta mindenki csak egy mondatra szorítkozzon! :lol: Több mint fél óra volt ezt is elolvasni...

Már megint elfelejtettem mit írtatok az elején és a közepén, ugyhogy senkinek nem irok semmit.

Ja mégis! Ildi! Semmi harag! :wink: Ez a köcsög köcsögösködik!

Ja és Kati! Kikérem magamnak! Még, hogy arcátlan vagyok! :twisted: Te jó Isten mi lesz ha megismersz? :lol: Át kell dolgozni a szinonim kéziszótárt?

Na üdv!

Olga

Kép
juhaszolga
 
 


Sziasztok!

Gratulálok Judit nektek! Jó egészséget babának-mamának és a büszke apukának! Várjuk a fényképeket az új jövevényről!
Kép


Olga!
Jó, na arcátlan nem vagy, csak arctalan....(hihi)
Teljesen egyet értek veled!(remélem ez enyhíti haragodat!)
...nem győzlek olvasni benneteket!...mire a végéhez értem, nem tudom kinek mire kell válaszolnom!
Hogy van időtök baba mellett? LESZ nekem is?...
Szóval csúcsforgalom van a mi oldalainkon!....

Andi!
Téged is tanulnom kell...rég nem olvastalak...jelentkezz sűrűbben!

Katlina!
Ne izgulj...,de Te következel!!! -nagyon szorítunk neked is!!!

Valaki kérdezte...(nem lapozok vissza...)
Firkaelemzés nagyon nehéz nonfiguratív jelek nélkül...
Az óvodáskor az, amikor már beszélhetünk rajzelemzésről!
Az írást utánzó vonalak is a firkálás egy szakasza, tanulja a vonalakat, utánoz...más jelentősége nincs!FEJLŐDIK!!!

Jó éjt!...abbahagyom én is mára...

Kati+ Kincső

Kép
kk0229
 
 

 
 

Katlinaa!!??
Állítólag szombaton jön a front!! :) Sógornőm is 20-ra van kiírva, lehet együtt lesztek majd bent. Ő is már nagyon nagyon várja, hogy megszülessen végre a kisfia. Kitartást! Hamarsona nálatok is elkezdődik! :)
szilbee
 
 


Szia Kisherczeg! Hogy őszinte legyek, nekem ismerős volt a neved, de vissza kellett keresnem, ki is vagy te? Remélem, mostmár minden simán megy ezután Védával.
És mennyit kóstál 1 óra úszás? Mondjuk az én lányom már nagy, hogy most kezdje el, és rendesen van ordítás is, ha víz éri az arcát, vagy csöpög a hajáról. Meg akar olyankor fulladni :lol:

Ma nagyon szar éjszakánk volt. De hát nem is csodálkozom rajta, ebben a melegben...

Még délelőtt betúrázunk a piacra is gyümiért. Semmi kedvem, de muszály :cry:

Kati! És most mennyire vagy ágynyugalomra fogva? Napközben merre jársz? Ha Kincső születik, ott lesz apuci? És utána lesz segítséged? Csak egy pár kérdés... :oops: :lol:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Jelentem egyben! :D
Igaz éjjszaka alig aluttunk valamit iszonyat ez a hőség

Kép

Kép
katlina
 
 


Szia Andi!!

Nekem is vissza kellett keresnem téged,annyira régen írtál!!! És Védáról ha jól emlékszem utoljára Uh-s képet láttam!!! :(

Örülök ha teljesen rendben van! Komoly megpróbáltatásokon mentetek akkor keresztül!! És milyen a csajszi? Írjál róla!!!

Csatlakozom Elinhez,mennyibe kerül egy alkalom? És a lánykád élvezte? És a többi baba,nem félt?? És a papírt csak simán a háziorvosoktól kell kérni?? és.....és.....és....és..... 8)

Együtt álltunk sorban gondozáskor??? HA tudod ki vagyok,örülnék ha szólnál az utcán nekünk,kíváncsi vagyok rátok!!! :D

Kati!
Azért írtam a Pelikánt....mert gondoltam közép kategóriás helyet kerestek ha nem lesz túl nagy lagzi....amit Nóri ajánlott az egy kicsit drágább (én is gondolkodtam rajta,de sokkal drágább... :twisted: és előre 3 hónappal már nem volt hely)

fanna3
 
 


Nóri!

Nem vagyok már szigorú ágybanfekvésre ítélve, de gyalog csak a vasútig merészkedtem...és nem minden nap!
Már 2 napja nem voltam csavarogni...ebben a melegben...
27 lépcsőt is kell mésznom, ezért nem megyek minden nap...
Hűvös a lakásom...,de már ez is meleg...hogy bírják a panelt????


Katlina!
8-an leszünk csak, így remélem nem olyan a helyfoglalás procedúrája, mintha 50 főre foglalnánk....
Még nem intéztem, de köszi a javaslatot! Én még kisebb helyre gondoltam.Szerettem az Alexandert és a Bajnokot is, de gondoltam tudtok jobbat...Tényleg nem akarok drágát!(még nem döntöttem!)
Azért köszi!

Kati+ Kincső

Kép
kk0229
 
 


Nóri!

Ja...és apucink persze jön a szülésre és marad is velünk amíg tud!...(reméljük sokáig és ha ki is kell járnia egyre többet lesz velünk és kevesebbet kinn!)
Egyelőre nyílászárókkal forgalmazásával foglalkozik, de egyre jobban megy át építkezésbe is...amire igény mutatkozik!

Segítségnek még itt lesz anyukám, a sógornőm, nevelt lányom és a keresztgyerekeim is!

Kati+ Kincső

Kép
kk0229
 
 


Hááát Olga!!

De jól befenyítetted a társaságot!!! :roll: senki nem mer írni..... :lol:

fanna3
 
 


Sziasztok!

Én ma szabin voltam, mert ballagáson voltunk. Déli 12 órakor. Normálisak???
Aztán ebédeltünk, de forr az agyvizem. Csongi lenn a játszótéren, én meg betettem a mosnivalót, és leültem a gép elé. De tudnék aludni is...

Kisherceg, üdv, én viszonylag új vagyok, így nem is emlékezhetek rád :) Nem semmi amin Védával átmentetek, örülök, hogy jól alakultak a dolgok!

Kati, kérdeztem, hová valósi a párod? Az enyém férj nagyszalontai!

Katlina, hogy bírod ezt a meleget?

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Évi! Mi is hivatalosak voltunk ballagásra 12-re, a Piros suliba. És az aulában volt, nehogy véletlenül még levegőt is lehessen venni. Hát Lilcsivel akkor trappoltunk az ebédért, láttuk is a sok virágos meghívottakat. De mi csak a sütikézésre mentünk házhoz, miután Lilcsi felébredt...
Jóllaktam rétesekkel.

Jánnyal elmentünk az Y-ház mögötti játszótérre. Lilcsi bemászott a kisházba, ahol volt egy nagy fekete hamufolt a padlón, ahová a "jóemberek" elnyomják a cigicsikket. Na, Lilcsi egyből azon csúszott keresztül. Merő büdös hamu lett a keze, lába, ruhája :twisted: . Úgyhogy ezzel a lendülettel vittem is haza. Most még víz sem volt nálam, hogy nagyjából lemostam volna. Állandóan azt lestem, mikor veszi a szájába a kezét.

Olga! Ezt télleg jól elintézted! Szólítsad már fel a társaságot, hogy nem kell véresen komolyan venni!!

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!
Újra itt :-) mert fontos feladatom van:
szeretném nektek bemutatni Judit Luca babáját! :-) apukája kérésére.

Kép

Kép
Kép
Andi
kisherczeg
 
 


Atya Ég milyen nagy baba. Ennyi szőke fürtöt!! :mrgreen:

Kisherczeg!
Jó hogy újra vagy! :)
szilbee
 
 


De szép színe van a bőrének! :lol: Szép babuci, folyton folyvást gratula...

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Jaj, de édes :lol: Szőke? Az én képernyőmön inkább vörösnek tűnik... :lol:

Elin, igen, a Piros suliban voltunk. Végignézegettük Csongival a termeket, aztán kinn sétáltunk, mert benn semmi levegő nem volt! Nem maradtatok le semmiről!

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Azért írtam a listatalit, mert vicces hogy ilyen "közel" lakunk egymáshoz, biztosan összefutottunk a gondozáson, meg gondolom néha boltban, itt-ott...
Viszont így kép után nekem nehéz valakit felismerni.

Az úszást nem tudtuk még kipróbálni, megnéztük a partról, érdeklődtünk mi kell:
-gyermekorvosi igazolás (alkalmas a babaúszásra, nincs fertőző betegsége)
-felnőtt háziorvos igazolás (anyukának/apukának nincs fertőző betegsége, annak aki úszik vele)
-úszópelus vagy az Árkádok alatti úszónadrág szára és dereka is összehúzható, de nem volt a méretünkben akkor ép

Úgy emlékszem 4 alkalomra 5e körül mondtak.
Az egy alkalmat nem tudom. :-( Mondta a vezető, hogy addig is találjunk ki egy "parancsszót" pl. merülés, és mielőtt egy szivaccsal vizet locsolnánk az arcára a haj-homlok vonal környékére, mondjuk Véda merülés!
V. egyenlőre bírja a vizet, max. fintorog egyet. De ki tudja, ott a nagymedencében mi lesz?
A többi baba jól bírta, lehet hozzászoknak? Azt sem tudom nyáron nyitva lesz a tanuszoda, vagy a sulival bezárják, 3 hete még ez is kérdés volt...
Holnap beszámolok!

Kép
Kép
Andi
kisherczeg
 
 


Tényleg vöröses! :) Olyan szép!! :)
szilbee
 
 


Nekem írta tegnap Balwin, hogy vöröses szőke, még ide is beírtam! Még jó, hogy olvassátok.... :cry:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Gyönyörű baba! Gratula mégegyszer!

Évi!
A párom marosvásárhelyi!

Engem elnyomott ez a meleg...pihenek...

Kati+ Kincső

Kép
kk0229
 
 


Nagyon szép babuci :D :D :D

Kép

Kép
katlina
 
 


Ildikám, veletek mi van??? Nem is szólsz már hozzánk?? :cry:

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!

Üzenem Balwin anyukának, hogy nagyon szép babucija van! Igaz Elin, vörös is, szőke is, na meg fehérbőrű. Tiszta apja! (csak szakállt ne növesszen!)

Nálunk baj van:
Grétinek be van gyulladva a szeme, plusz nátha, és egy fél órája hányta össze a franciaágyat.
Letikémmel a fülészet ügyeleten voltunk, mert a nátha mellé a bal oldalon, begyűjtött még egy középfülgyulladást is. S.O.S. Kérek infókat, valami melegítő párnáról, vagy fülvédőről. Kinek milyen van, miről hallott már jót, esetleg melyiket nem érdemes megvenni. Azt mondták szerezzünk be, mert ha már most kezdi, akkor valszeg később is kelleni fog. :cry:
Na megyek, mert nem tudom milyen éjszakára kell számítani, így próbálok alukálni!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Judit!
Lehet kapni olyan sapit, aminek a füléhez be lehet tenni valami melegítős cuccot (talán a Corában lehet kapni, nem'tom biztosan). Bár ez melegben melegítős cserszenyemag párnácska is, amit drogériák is árulnak. Állítólag az is nagyon jó.
Szegény Lányok! Remélem gyorsan meggyógyulnak!! :(
szilbee
 
 


Judit!

Az a sapka tényleg nagyon jó, mi is azt használtuk! Csak ne próbáld a zselés párnácskát mikróban melegíteni, mert én megpróbáltam :? Ki is kellett dobnom!
Szintén jó még az infralámpa, nálunk akár fülgyuszira, akár arcüregre az volt a nyerő! Ja, és mi mindkettőt az OMKER-ben vettük, nem tudom, Miklóson hol lehet kapni, érdeklődj a gyógyszertárban! Amíg nincs semmi, addig az öreganyáinknál jól bevált sópárna is megfelelő!

Jobbulást a lányoknak! Sok beteg van mostanában!

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Ezt tegnap sikerült a másik topicba leírnom:

Babaúszás. Én nagyon meggondolnám a helyetekben. Nálunk most volt úszásoktatás a Kodályban, én nem engedtem Csongit, mert féltem, hogy az országos döntőre lebetegszik. Jó volt az előérzetem, mert kb. 3 nap után szinte az összes gyerek lebetegedett. Mandulagyulladástól kezdve hányós-hasmenéses, minden volt!!! Úgyhogy vigyázzatok a Kodállyal!

Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy felhívjam az itteni topic tagok figyelmét, hogy van egy másik topic is, Újra szolnoki kismamik néven, ahová szintén szolnokiak írnak. Nézzetek be oda is nyugodtan :lol:

Katlinám, megjött a front, hozott valami változást?

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Mindenki akkot szül, amikor nem vagyok gépközelben, úgyhogy Katlina bizti ma szülsz, mert megyünk anyumékhoz! :)
szilbee
 
 


Judit! Jobbulást a lányoknak! Mitől lettek ugyan betegek ebben a jó időben?
Gyűjtöm én is az infókat, mert ha mi is elmegyünk strandra, ki tudja....? :?

Évi! Pár oldallal visszább már le lett ide pontosan írva, hogy hol van az a másik szolnoki topik, úgyhogy tudnak róla. Én is írogattam mind a 2 topikba, aztán itt ragadtam. Elég ez nekem.

Mit szóltok ehhez a klassz kis felüdüléshez!! Igaz, hogy nem aludtam 4-6-ig, de bánja a fene!! Kicsit lehűlik a lakás.

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!

Milyen felüdülés van otthon? Itt 30 fok árnyékban. Ugyhogy én hűsölök, a gyerköc meg sétáltatja az apját! :lol:

Juditéknak mégegyszer gratula! Szép kis angyalka érkezett a családjukba! Tényleg szépséges!

Szilbee lehet jól írta, Katlina még nem jelentkezett ma! :shock:

Nóri! Nem vonok vissza semmit! Csak így tovább! Egy-egy mondat mindenkitől naponta! :lol:

Úgyhogy én is befejezem.

Üdv!

Olga

Kép
juhaszolga
 
 


Á-á-á-á! Elfelejtettem majdnem a legfontosabbat: tegnap kibújt az első fogacskánk! :mrgreen:

Olga

Kép
juhaszolga
 
 


Olga! Gratulálok Balázsnak is az elsőhöz!!!

Nóri és az ovis...
Kép
elin
 
 


Sziasztok!

Olga, gratula a fogacskához!

Nem tudom, én annyira "nyomott" vagyok, egész nap el tudtam volna aludni. Úgyhogy ma nem is kakkukolok itt késő estig. Azért Katlinára sokat gondolok!

Holnap megyünk Pestre Csongival az országos döntőbe! Kérek egy kis drukkot, hogy jól szerepeljenek!

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Olga, gratula a fogatokhoz!

Katlina üzeni, hogy nincsen gépközelben, de háromkor még egyben voltak! Amúgy reggel óta óránként voltak fájásai, beszélt a szülésznővel is, de azt mondta neki, hogy még ne menjen!
Beszéltem is vele, nagyon jó kedve volt, éppen mentek az anyukájához, nem ő vezetett! Háromkor szintén sms-t küldött, hogy már negyven percesek a fájások és olyan mintha menses előtti fájdalmai lennének. Háááááát, azóta nem küldött sms-t.

Imike bilibe pisilt!!!!!


Évi! Nagy drukk Csonginak!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Balwin!

Luca, egy kis húsgombóc! És jól látom, szopizza az ujját, akárcsak Petike, amikor megszületett!És az a haj!Hát még egyszer gratulálok nektek! Kép Ezt meg neked küldöm!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Katlina!
Na ugye hogy megmondtam! ;) :lol:

Balázs! :)
Gratula az elő fogacskához!!
Kép
szilbee
 
 


Lányok!!!!!

Eljött a drukkolás ideje!!!!!!!!
Katlina most megy be a kórházba, 15 peces fájásokkal!!!!!!!!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Perces!

Bocsi, de olyan izgatott vagyok! Hívom Balwint is!!!!!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Balwinék már holnap mennek haza!
Lehet még találkoznak Katlináékkal!


Én olyan izgatott vagyok, de úgy látom mindenkit kikészített a hidegfront!!!!!!???????
Hol vagytok?


Katlina, küldök egy kis energiát, szükséged lesz rá!!!!!Még jó, hogy ittam nemrég kávét, így fenn tudok lenni sokáig!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Sziasztok!

Na! Akkor nem vagyok itt mikor akció van! :(
Ildivel találkoztam és Ő mondta hogy Balwin lebabázott. :D

Balwin! Kép

,,Nincsen a gyermeknek olyan erős vára, mint mikor az anyja Őt karjaiba zárja. Nincsen őrzőbb angyal az édesanyánál. Nincs is annyi áldás amennyi sok lenne, amennyit az anya meg ne érdemelne"

Egészségben, szeretetben neveljétek fel a kis drágaságotokat!
Gratulálok!

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Szóval Katlina meg az éjszaka lesz ÉDESANYA!

Ez nagyon jó hír!!! :D

KATLINA! Lélekben veled vagyunk!

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Ildi!
Mizujs KAtlináékkal????
szilbee
 
 


Csajok!
Katlina lebabázott!! :mrgreen: Egy szobában van sógornőmel (Dórával). Jól vannak, több sajna nem fért az sms-ben. Izentem neki, hogy pusszantjuk őket!!
szilbee
 
 


KATLINA ÜZENI!!!!!!

3100 grammal és 52 cm-el megszülettünk, azt hiszem 1 óra 45 perckor, de ezt nem tudom, mert szerintem nem voltam észnél, de gyönyörű kisfiú!

Kép

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


Nóri neked is üzent Katlina!

Küld neked képet Robikáról, hogy feltehesd!

Ildi

Kép
Kép
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
vona ildikó
 
 


[size=24][/size]KATLINA!

GRATULÁLOK!!!!
ISTEN HOZTA A KIS KUKIS DRÁGASÁGOT!

Kép

JÓ EGÉSZSÉGET, BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK NEKTEK!
PUSZI

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Katlina!

Sok boldogságot Nektek! Sok egészséget, és tejcsit Robikának!


Szilbee!

Hasonló jókat kívánok a sógornődnek is!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


KATLINA!

GRATULÁLOK!!!!
Jó egészséget kívánok mindannyiatoknak!!!...
Várjuk a képeket és a beszámolódat!

Kép

Kati+ Kincső

Kép
kk0229
 
 


Sziasztok!

Ha minden igaz, akkor ma van apák napja!(júni. 3. vasárnapja) Köszöntsük hát őket mert megérdemlik! (Hú ez olyan Loreal-os volt)


Kép

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Sziasztok!

Ha minden igaz, akkor ma van apák napja!(júni. 3. vasárnapja) Köszöntsük hát őket mert megérdemlik! (Hú ez olyan Loreal-os volt)
Kép

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


DE ÉN IGAZÁN CSAK EGYSZER NYOMTAM! :oops: :oops:

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?