Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Mami,a "majd hozzászokik"a darabos kajához..Én ezt nem úgy gondoltam,hogy most egy -két hónapon belül :?
Kb 2 éves korára gondoltam,Szilveszter is akkor kezdte a darabos kaját(Szindire nem emlékszem),ez valóban későnek mondható,de nem lett belőle SEMMI hátránya.Én a konzervkaját nyeles turmixal pépesitettem,és kész :roll: És szerintem a házi kosztot is simán össze lehet turmixolni.Legalábbis nekem sikerült,a bablevestől elkezdve szinte mindent.
Viszont ha nagyon szeretnéd a daraboshoz szoktatni,akkor kezdetben arra ügyelj,hogy vagy csak darabka,vagy csak pép(folyadék)legyen a szájában,mert kezdetben a legnagyobb feladat számukra,a szájukban szétválogatni,és ebből lesz az öklendezés :)
Vendég
 


Sziasztok!

Bárány!
Köszi! Én is így csinálom, botmixerrel pépesítem neki a darabosabbakat. Tegnap kapott egy kis bolognait turmixolva, hát elég érdekes állaga lett, és nem is lehetett teljesen pépesre mixelni, de ízlett neki. :lol: Persze csak pár kanállal kapott belőle, mert annyira bámulta ahogy eszünk.
Egyébként én is pici darabkákra gondoltam, olyan max. lencsényi puha dolgokra mint pl. főtt zöldség ilyesmi. Nem olyanra, ami nagyobb és rágni kell! Hiszen még csak 2 foga van alul.
De a banánt szépen elcsócsálja, meg a babakekszet is, bár a nagyobbakat (kb. 1 ft-os nagyságúakat) már kitolja a szájából.
Igyekszem nem aggódni, ahogy te is írtad nem lesz belőle semmi baja, ha később eszi csak meg a darabosabbat. A lényeg, hogy eszik. :lol:

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Na végre a párpmat be tudtam küldeni a fürdőszobába, így két percre nethez jutok!Nagyon zsufi hétvégénk volt, de nagyon jó is. Voltunk Lajosforráson a netes talin, nagyon jól sikerült, BAlázs istenien érezte magát, és mi is jól elvoltunk a többiekkel.Rakok fel képeket róla.A gyermekünk csak egyszer égetett be minket, de akkor nagyon.Teleette magát ebédre, viszont utána felfedezte a bográcsot, amiben a pöri főtt, és derékig benne lógott, hogy ki tudja nyalogatni, ami benne van.Dobáltak be neki kenyérdarabkékat, hogy ne csak a szaftot egye.Édes volt, ott örömködött a kondérral, és kb 20 felnőtt állt körülötte, és röhögtek.Ja!Meg közölték, hogy sose mossuk le magunkról, hogy éheztetjük a gyermeket.Egyébként úgy is néz ki!
Na ennyit magunkról!

Mamy!
Minden kaját le tudsz turmixolni, csak az állag elérése miatt hígítsd forralt vízzel vagy babavízzel.A sima kaját nem lehet normális péppé turmixolni.Nekem ez bejött annak idején.Ha meg csak két foga van Gesztinek, érthető, hogy nem akar még darabosat, Bazsi is 8 foggal kezdett el darabosat enni.A séta meg persze bármikor jöhet, mi napknta kétszer sétálunk, bár délelőtt a tuti, hogy én vagyok a gyerekkel, ha itthon el vagyok havazva a dolgaimmal, akkor délután apás séta van.De csörizz nyugodtan, ha jó nektek.Ha meleg van, akkor korá, 9 körül indulunk sétálni, a délután változó.Várom, hogy szólj!Tudod még a számom?Vagy küldjem el priviben a számom?

Mindenkinek jó éjt, rakom fel a képeket.

Kép megérkeztünk!

Kép labdázás

Kép virslisütés Apával

Kép eszünk

Kép végre tisztára nyalta a kondért!

Kép Jöhet a sör!

Kép
zsutita
 
 

 
 

Sziasztok!
Tényleg nagyon édi Balázska.És meg kell,hogy állapítsam,hogy te meg fogytál :D :P :D :lol:
Az mit jelent,hogy netes találkozó,ki szervezte?Kik voltak ott?
Ki a vörös hajú a képeken?És a szőke?
Nem fogok hamar megörgedni? :D
Vendég
 


Szia Bárány!

köszi a dícséretet, szerintem is édes a fiam.A vörös hajú csaj egy nagyon jó ismerősünk, a szőke pasi pedig a férjecském.A párom játszik egy Hódító nevezetű internetes játékon, stratégiai, és ők szoktak kétszer egy évben Lajosforráson talizni.Nyár elején, meg nyár végén, szeptemberben lesza 10 tali.Hozzájuk mentünk ki, családi buli volt, nemcsak azok voltak, akik játszanak.Szerencsére.

megyek etetni, majd még jövök

Kép
zsutita
 
 


Ja!Köszönöm a dícséretet, szerintem nem sokat fogytam.A kép biztos karcsúsít.

Kép
zsutita
 
 


Halihó Csajok!

Először is azzal kezdem, hogy Manó beteg. Hétfőn hajnalban 2-kor 38,7-et mértem neki, reggel rohanás az orvoshoz. Kicsit piros a torka, meg a dokinéni hurutosnak hallotta a tüdejét. Remélem nem lesz az, mint a múltkor. Ja, meg jön a foga ezerrel, hőingadozásai vannak. Ilyet én még nem láttam, egyik percben 38,2 következőben 37,4. Azt mondja a védőnő, hogy ez egyértelműen a fogzás miatt van. Remélem mostmár kibújik, mert szombat óta nagyon szenved a drágám. :( Bár nekem is fáj a torkom, lehet, hogy tőlem kapott el valamit. Érdekes, Manóval is így a 12-13-dik héten voltam göthös. :(

Erika, a mozgást én is nagyon várom már, hogy érezzem. Én Manóval viszonylag korán, 14 hetesen éreztem, bár ő valszeg 2 héttel el volt számolva. Az UH-on nagyon mocorgott a Picúr, mondtam is, hogy nem lesz olyan nyugodt baba, mint a bátyója. :D

Mamy, szerintem ne erőltesd a darabos kaját, bár gondolom az én "szaktanácsom" nélkül sem erőlteted. :wink: Próbálj meg puha sajtot adni a kezébe (pl. Maci sajt, vagy valamilyen puha cikkelyes sajt), és azt hátha "elrágcsálja". Már persze, ha ehet Geszit ilyeneket. Én ma próbálok először adni Manónak 8 hónapos kor felett adható bébiételt, ugyebár azok is picit már darabosak, bár nem hiszem, hogy gond lesz vele, mert Manó a pépeset is próbálja "rágni" az összes 0 db fogával. :lol:

Zsutita, Balázs nagyon édes. Manó is "sörözik", van is róla kép, de nem merem feltenni. :oops:

Ja, az UH kép nagyon béna, szinte semmi nem látszik a babómból rajta. Tesómnak van scanner-je, de rossz a gépe. Megpróbálom lefényképezni a képet, hátha sikerül és akkor felteszem.

Na megyek, reggelizek, míg Manó alszi.

Üdv

Anita

Ui.: Rossz a vonalzó. Pocaklakó ma 13+3. :(

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Zsutita!
Tündéri a fiad! Nagyon jó lehetett a tali, a képek alapján. Kondér nyalás nagyon aranyos lehetett. Mi is szervezhetnénk ám most már valamit!!! Bár sajnos nekünk most a június a költözés miatt nem túl jó, de ha átköltöztünk utána biztos, hogy tudunk menni! Szervezzünk talit!!!
A kajákat én is babavízzel higítom, turmixolás közben. Egyébként most már nem görcsölök ezen a témán, rájöttem hogy hülyeség, majd eszik darabosat, ha akar. Semmi baja nem lesz, ha most még nem eszi meg. Mert amúgy jól eszik, és ez a lényeg. Tegnap még banánt is evett, a kezébe adtam egy darabkát és azt nyammogta, (máskor is evett már banánt), most viszont nagyon ügyesen harapdálta, a nagyon nagy darabokat kitolta a szájából, összetörtem és úgy megette. De nagyon jól elvolt vele!

Anita!
Szegény kicsi Manó, már megint beteg?... Mielőbbi gyors gyógyulást kívánok!!! Egyébként tényleg több mint valószínű, hogy a foga miatt lázas. Sok helyen olvastam, hogy ez okozhat ilyen hőingadozást. Bár nálunk nem volt ilyen, mikor Geszti alsó 2 foga jött, nem volt lázas. "Csak" nagyon nyűgös... De hát minden baba más és más.
Köszi a sajt ötletet, hogy ez eddig nem jutott eszembe! Persze, Geszti eszik már tejterméket, danoninót, bon yogit, és néha krémtúrót szoktam neki adni. Szerintem a sajttal sem lesz semmi gondja. És az aztán tényleg puha. :lol:
Azért próbáld meg feltenni az uh képet, olyan kíváncsi vagyok!... :oops: Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!!!

Kicsit el vagyok maradva!!! :oops:

Mamy!
A darabos kajára ugyanazt tudom mondani mint Bárány. Amíg eszik mást én nem megy a súlya rovására addig nem baj ha pépeset fogyaszt-szerintem.

Zsutita hiperszuperek a képek! És a kisfiad, szerintem nagy, nem? vagy csak a képen tünik nagynak??? :shock:
És te nagyon jól nézel ki! Hogyan fogyózol ha egyáltalán fogyózol??? A másik hogy ez nagyon jó hely ahol voltatok, hol van pontosan (én Lajosmizse miatt Pilisre asszociálok, de nem biztos :wink: ) szóval még azt szeretném megkérdezni, hogy kocsival is lehet menni oda vagy nem????
Vagy ajánlanátok nekem olyan nem túl messzi helyet akár Budapesten akár környékén, ahol tisztás, rét...stb van gyereknek s a kocsit nem kell messze hagyni??? (mi ilyen lusták vagyunk :oops: :oops: :oops: :D )
Ja és ne legyen tömegnyomor!!! Húúú de nagy igényű vagyok!!!

Anita!!!
Szurkolunk hogy Manód jobban legyen, ne legyen semmi gond vele, s a fogai mielőbb lássák meg a napvilágot, ne kinozzák a kicsikénket!!!
Az uh képeket türelmetlenül várjuk!!!

Mamy!
Mikor kezdtek költözni??? Merre is?

Ja kérdés hétvégén mi csinál a többség??? A Skanzenban családi hétvége lesz, mi ott leszünk. Nem akar valaki véletlenül összefutni velünk???
www.skanzen.hu a vasárnapnál (10.e) keressétek.

Pusz

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ez volt az 1000. üzenetem!!! Jaj de kár! Már ennél több fokozat nincs!!! :cry: :cry:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Neked Noémi külön szia :D te olyan ritkán jössz :(

Hétvégén nem tudom mit fogunk csinálni,de nem lesz itthon a férjecském és ezért messzire nem fogunk menni,mivel nem szeretek vezetni(nem tudok). :? :?
Strand jó lenne,de szerintm az idő nem fogja engedni :( 8) 8)
tegnap fogorvosnál voltunk nekem tömött eggyt(nem fájt) Szindinek meg kézzel kirántott eg tej fogat :D :D Szrencsére velem más dolga egynlőre nincs :D

Ma bulizunk Szindinek névnapja van :D :D :D :D :D
puszi mindenkinek
Vendég
 


Sziasztok!

Manónak sok GYÓGYPUSZI!Gyógyuljon meg minél hamarabb!!! :P

Noémi!
Lajosforrás Szentendre felett van, kocsival nagyon egyszerű odajutni.Végigmentek a szentendrei úton, beértek, mentek egyenesen, aztán majd a városon belül egyszer csak ki lesz írva, hogy Lajosforrás balra.Onnan egy 7 km kb, hegynek fel.Domborikapu vagy valami ilyesmi is ott van, az utolsó pár km-en kell lefordulni.Baromi nagy rét van ott, patak megy mellette, és bográcsolós helyek is vannak.Asztalok, padok, szóval tök jó, érdemes egy napot rászánni.Kocsival gyakorlatilag ott állsz meg a rét mellett.De nem fent a forrásnál, hanem egy pár méterrel lejjebb van egy behajtó, az van a rét mellett.
Sajna a Skanzenozás jó lenne, de nem leszünk itthon, megyünk hétvégén anyósékhoz.Pedig tényleg jó lett volna összefutni :cry:
Tényleg sajnálom.

Most mennem kell, de este megpróbálok jönni.Puszi

Kép
zsutita
 
 


Nem Domborikapu, eszembe jutott:Dömörikapu

Kép
zsutita
 
 


Sziasztok!

Bárány!
Szindinek boldog névnapot kívánok!!!
Kép

Noémi!
Hát azt már én is szeretném tudni, hogy mikor költözünk végre, alig várom már!!! Minden nap tűkön ülünk, hogy mikor hívnak a bankból. Még alá kell írni a szerződést. Akkor meg is kapjuk a kulcsot, és spuri! Állítólag még kb. 2 hét... de lehet hogy előbb...
Soroksárra költözünk, mert a Lőrinci lakás nem jött össze. Azaz összejött volna valamikor biztos, de mi már nem akartunk tovább várni. Tavaly nyár óta szó szerint nem történt semmi. A kivitelező egy linkóci barom. És akkor még finoman fejeztem ki magam...
Hétvége nagyon jól hangzik, elvileg nekünk jó, majd megfűzöm Apát hogy menjünk ki! Úgyis olyan régen voltunk kirándulni.
De aztán lehet, hogy itthon fogunk dobozolni, már egy csomó mindent bepakoltunk. Hát meglátjuk.

Kép
mamy
 
 


Köszönöm szépen!!
Vendég
 


Halihó!

Most jutott eszembe, hogy nekünk nem jó a hétvége megint, ugyanis szombaton a párom munkahelye által szervezett gyereknapra megyünk a mogyoródi Aquaparkba.
Vasárnap meg tuti hogy dobozolunk.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Hol vagytok már megint, csajok? Igaz, jó idő van meg minden, biztos nem ültök otthon a 4 fal között. Ahogy mi sem.
Na most csak gyorsan bekukkantottam, dobok egy képet is fel.
Aztán gyertek ám esténként legalább!

Íme az én nagylányom, ebéd után.
Kép

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Én itt vagyok,most jöttünk Szindi balett vizsgájáról,nagyon ügyes volt :D Képet nem csináltam csak kameráztam,majd felrakom az iwiwre mert egyenlőre a tavalyi van fent.(rövid részlet)

Valóban nem sokat ülünk mi sem a 4 fal között,csavargunk szinte egész nap :D Holnap ha az idő engedi akkor irány astrand.
puszi

Geszti jó csaj :wink: és milyen nagy már :shock:
Vendég
 


Sziasztok!!!

Zsutita köszönöm az infot. Igyekszem nem elfelejteni és amint lehet menni, de most hétvégén megyünk Skanzenba, jövőhéten valami kimondhatatlan nevű helyre, valami aloe ligetbe, állítólag nagyon kircsi, de leginkább anyunak megyünk aloe virágot venni. Hallott egy csomó okos dolgot és most ki akarja probálni.
Ja de Zsutita azt nem is mondtad hogy mi is a titkod, hogy ilyen jól nézel ki, mármint hogy így karban tartod magad?!
Mamy a gyerkőcöknek ugyanolyan cumis üvege van!!! :)
Most lettem kész két gyümitortával. Szokott ilyenem lenni rám jön és csinálnom kell...a múlt héten kókusztekercset csináltam...hát az a család kedvence...de sajnos látszik is mindenkin :oops: :wink:
Na de egyszer élünk!!! :lol:

Ritkán jövök tudom, de sajna annyi a tennivalóm, hogy nem is tudom mitől ennyi. Sőt sajnos most már a vizsgákat sem veszem olyan komolyan, nem tudom mi van velem. Talán kéne egy pihenés, hosszúhétvége, vagy mi a szösz?? NAgyon levagyok maradva magamhoz képest. Az agyam sokkal de sokkal előrébb van mint az életem, és a dolgaim. A férjem is azt mondja nem érti hogy van ez, amióta ismer fáradthatatlan vagyok. Itt konkrétan arról van szó, hogy egész nap jövök-megyek-intézkedek. Takarítok-mosok...stb. Aztán közbe ugye gyerek, séta, levegő, kajáztatás, altatás, vacsi fürdés...és én még hajnal 2kor fent vagyok, s legkésőbb 8kor kelek, nagyon max9kor :D de hiába szeretnék 8kor 10kor aludni nem tudok, a multkor probáltam de hajnal 3ig csak forgolódtam az ágyba...???!!!
Na mindegy.
ZSebipötty: ugye a Heim Pálos elaltatná megműtené, vagy fagyasztgatná még egy pár évtizedig, de beszéltem vagy 5-6 magánklinikával, magánorvossal, a lézert nagyon ajánlják de csak 10-12éves kortól, addig meg vegyük rá a gyereket hogy hagyja békén, és ne számítsuk hogy elmúlik, mert az esetek többségében nem szokott és ha nem lenne baj ne műtessük meg (mind ezt tanácsolta) mert most azt mondja a doki hogy "csak" 1centis hegg lesz de mivel még nőni és nyúlni fog a gyerek lesz az majd 20éves korára még 5-7centi is és örök nyoma marad, ami egy nőnél nem bizti hogy nyerő a combon. NA vajon mi tévő legyek???

Zsutita nektek tök jó hogy állandó csavargós programotok van, még ha a családhoz is...tök jó...Bárányék is ilyenek mondjuk meg mi is szeretünk csavizni.

Erika meg Klauszka egyáltalán nem szoktak jönni???

És Akíra??? Te nem jössz? Hogy vagytok? MEsélj ha van valmi jó kis élmény, vagy bármi.

Ja, kérdés: van egy rahedli gyerekruhám, szeretném eladni őket, vagy leadni ilyen használtruhásnál, vagy??? Mit javasoltok? Nem akarok ebből meggazdagodni, de jó lenne pár százért eladni darabjait...mert gondolom ha beviszem ilyen turiba azt mondja hogy 5000 ő meg csinál belőle 50-et, szóval csak én szeretnék rajta "hasznot" húzni. Ötlet?

No jó éjt! Puszika!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Nszöke,nekem is pont a combomon van egy bazi nagy égés nyoma,szerintem kb 15 cm.De amikor a Szindi fülét csináltattuk volt egy fiatal lány akinek egy balesetből heg maradt a lábán és 20 perces műtéttel (ébren)helyi érzéstelenitéssel eltüntették neki,szóval mindenre van megoldás :D

Mit is akartok az aloe növénnyel??Ez engem érdekel,leírod? :shock:

Gyerekruhát látom,hogy itta babaneten is szoktak árulni...az nem jó :?:

pusz
Vendég
 


Sziasztok!

Noémi!
Elismerésem, hogy milyen pörgős csaj vagy. Én is az vagyok alapjáraton, de valahogy mostanában olyan fáradtnak érzem magam.... tegnap is pl. úgy elaludtam, mint akit fejbe vertek, pedig még 10 óra sem volt, és hát... egész másképp terveztük az estét.... :oops: :wink: valahogy néha olyan álmosság tör rám, miután letettem Gesztit aludni, hogy képtelen vagyok nyitva tartani a szemem. Ti voltatok már így? Mondjuk szegény párom is nagyon fáradt volt tegnap, valami biztos volt a levegőben.
Gyerekruhákkal kapcsolatban nem akarlak elszomorítani, de szerintem ne nagyon számíts többre mint amit írtál, sajnos ez így működik, ha pénzért akarod eladni, a töredékét adják érte, mint amennyit ér, és mint amennyiért ők el fogják adni. Nem tudsz mit tenni. Én egyébként inkább beadnám valami karitatív szervezethez, árva gyerekeknek stb. ott legalább nem húznak hasznot belőlem.
Pötyivel kapcsolatban pedig nem tudok okosat mondani, butaságot meg nem akarok. Nagyon nagy dilemma, az biztos...

Képzeljétek lányok, ma telefonáltak, jövő héten meglesz a szerződéskötés a bankkal és 2 hét múlva költözünk!!!! El sem hiszem, hogy már itt tartunk, de már jobban szeretném ha már az új lakásban lennénk és éppen a kipakolás lenne napirenden.
Amint megkapjuk a kulcsot, megyünk takarítani, aztán hurcolkodunk, de a nagy költözés 2 hét múlva lesz. Úgy örülök!!! :lol: :lol: :lol: Viszont lehet, hogy akkor egy darabig nem lesz netünk, és nem tudok majd jönni.... elvonási tüneteim lesznek, ezt már most látom.
Vettünk ma egy új fényképezőgépet, rögtön csináltam is 233 db fotót Gesztiről. :roll:
Dobok fel egyet. Itt éppen az ágy szélébe kapaszkodva áll.
Kép

Na puszi most mennem kell, este még jövök.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok Csajok!

Manó még mindig beteg, hozzáteszem én is. :( Sajna ma már fül-orr-gégészeten is voltunk, mert a dokinéni megnyomkodta a fülénél és úgy tűnt fáj neki, de szerencsére semmi gond. Folyik az orra, meg kicsit még köhög. Viszont étvágya van. Illetve érdekes, mert reggel és este ő ugyebár tápszert kap, na most kb. egy hete nem eszi meg csak felét a szokásos adagjának. Viszont napközben eszik rendesen. Nem tudom, miért csinálja, ráunt volna a tápszerre? De akkor mit adjak neki reggel és este? A mai nap szenzációja, hogy először éreztem Pocaklakót mozogni. Tök szuper volt, már alig vártam. :D

Mamy, csak azért kérdeztem, hogy Geszti ehet-e tejterméket, mert Manó szigorúan el van tiltva a tejes, gluténes és paradicsomos kajától. Ez igazán jó hír a lakásról. Remélem tényleg úgy lesz, ahogy leírtad, és nem kell valamiért még várnotok. Ezeknél a bankoknál sosem lehet tudni.

Noémi, régebben rám is rámjött néha ilyen sütés-főzés roham. Mostanában viszont örülök, ha Manó mellett megfőzök, bár épp a múlt héten mondta a párom, hogy jobb lenne hordanunk a kaját a szemközti étteremből, egész jó áron van, és olcsóbbra jön ki egy hétre, mintha itthon én kotyvasztok. Mikor Manó megszületett hoztuk pár hétig innen, és nagyon jól főznek.

Zsutita, köszi. Remélem mostmár tényleg meggyógyul, szörnyű látni, ahogy szenved. A legrosszabb az, hogy éjjel is fel-felsír. :(

Bárány, én már a fogorvos gondolatára is reszketek. Pedig nagyon jó fogorvosom van, a szurit leszámítva sosem fáj, amit csinál. De én ilyen paragép vagyok, ha fogorvoshoz kell menni, de szerencsére úgy vagyok ezzel, mint anno a vizsgákkal, meglátom a dokit és elmúlik minden félelmem, mintha sosem lett volna.

Na megyek megnézem anyukám merre jár a gyermekemmel. Merthogy mi most pár napig anyuéknál vagyunk, mert a párom ismét Peremartonban dolgozik, majd csak vasárnap éjjel jön haza.

Üdv mindenkinek

Anita

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Anita!
Istenem, szegény Manó, és szegény Te, ezek a fránya betegségek!... Pedig annyian szorítunk, hogy gyógyuljatok meg mielőbb.
Geszti eszik mindent, tejterméket is. Nekünk nem mondta senki, hogy ne ehetné. Manónál volt valami allergiás reakció? Gondolom ezért van tiltva. Nálunk semmi ilyesmi nincs, hála Istennek. Eszik krémtúrót, igaz nem túl sűrűn, kb. hetente egyszer. Általában másnaponta eszik danoninót vagy bon yogit (ugyanaz mint a danoninó csak feleannyiba kerül mivel pluszos termék). Eszik nestlé babapudingot. Egyszer próbáltam neki adni aktiviát de az nem ízlett neki... Most vettem danone könnyű és finom natúr joghurtot, azt majd gyümivel próbálom adni neki. Szóval minden ilyesmit eszik, és szereti is őket. Ja és hipp "jó éjt papit" is, abban is van tej.
Geszti is tápszert eszik reggel és este. Nestlé Beba H.A. 2 aktivot. Manó mit eszik? Úgy vettem észre, ezt nagyon szereti, egyszer kapott Humana 2-es H.A-t de az nem csúszott annyira, bár azt is megette. De megkóstoltam, és a Nestlé sokkal finomabb, nem olyan keserű. Geszti általában 240 ml-t eszik (azaz iszik) meg egy-egy alkalommal, (210 ml víz + 7 kanál tápszer). Általában alig marad az üveg alján.
Bankkal kapcsolatban én is nagyon remélem, hogy most már tényleg minden rendben lesz.
Gratulálok a kis Pocaklakó mocorgásához, annyira jó érzés tud lenni, elhiszem hogy már vártad. Én is nagyon vártam tavaly, én kicsit később, a 21. héten éreztem meg először. Mondjuk nekem nincs darázsderekam, valószínűleg ezért ilyen "későn". :wink: De onnantól kezdve aztán bepótolta a mocorgást, olyanokat produkált, hogy csak lestem.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok

Nszőke
de szoktam írni néha, de olvasni nap mint nap!
Csak az időm kevés, mert Ákos mellett semmit sem tudok csinálni, illetve ha a gép elé ülünk azt nagyon utálja, és van hogy ki kapcsolja, és persze a TV-t is sokszor kikapcsolja. Így este tudok csak mosogatni, és úgy ahogy a lakást is rendbe rakni, mert nappal már csak 1x alszik, és akkor is úgy, hogy 1 óra Ok, utána már nekem is ott kell aludnom, mert fel fel ébred, de így vissza alszik, és alszik kb. így 2-2,5 órát, amire szüksége is van nagyon!
ruhák: sajna szerintem sem fogod tudni jobb áron eladni, de nem terveztek kistesót? Hátha lány lesz ő is!

Goodfairy
De jó neked hogy már érzed a pocaklakódat! Mert én még most sem érzem Pici Bogárkánkat :cry: .
hozatott ebéd: te mennyiért tudod beszerezni?
Mert mi a jövő hónaptól fogjuk hozatni (igaz én kb. októbertből, vagy Pici Bogár születése utánra gondoltam) de apjuk azt mondta, hogy inkább már most hozassuk, és ne kiabáljak Ákossal. Mert ügye mellette főzni sem lehet, mert kiszedi a szekrényből a szemetest, sokszor ki is borítja, a sütő ajtaja már használhatatlan, a zománcos edényeken fogyóban a zománc, és még sorolhatnám, és hát ügye veszélyes hely a konyha.
Mi pestről, a Jooker food-tól
ha valakit érdekel a net címűk http://www.jokerfood.hu/
náluk sokféle menüből lehet választani, apjuk valszeg sima menűt kap majd, én pedig szénhidrát szegényet, + van még náluk sok féle fogyókúrás ebéd is.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!!!

De jó sokat írtatok és mindenki írt!!! :)
Ez jó!
Szóval a ruhákkal ugy vagyok, hogy már egy kamionnyit adakoztam el, de ezek a márkásabb, jobb cuccok, amik alig voltak használva, sőt egy csomón még a címke is rajta van, de nem tudok tőlük könnyen megválni de ha darabjáért pár száz forintot kapok az már jó szerintem, viszont ha már 2-300forintért tudom adni az nekem már 70-90ezer forint mert 2-300 darab ruha van, a bodytól-az overálig minden. És unokatesómnak most született kisfia (most??? már 6hónapos :oops: )szóval neki is vadi új cuccokat adtam, overált meg mindent, levegőztetőt, mert decemberi a kisfia...szóval annyi rongy van mint valami textilgyárba...de muszáj megválnom tőlük...egy két fontos darabot megtartok...amibe hazahoztuk, keresztelőruha...ennyi.
Kistesó??? EGyenlőre nem kell...utána meg akkor ha esetleg becsússzan, de már nem igazán szeretnék 5-6év korkülönbség után. Meg igazából én most ha újra visszamegyek dolgozni, bejáratom az életemet, lehet hogy önzöség, de nem akarom feladni azt a munkahelyemet, meg mindent amit elértem, kizökkenteni magunkat abból a megszokott dolgokból...ami majd lesz. Aztán majd az élet hozza...!!! :)

Bárány!
Lehet hogy örültnek tartasz de nem akarsz privibe küldeni nekem egy képet a combikádról??? :lol: :lol: :lol:
Kíváncsi vagyok!!! Bár nekem is van a fejemen vagyis a homlokomon egy bazi nagy vágás, varrás helye s mégis megvagyok...de ha nem kellene akkor nem muszáj, vagy nem is tudom...?!
Aloe-t meg anyu tudja hogy mit is szeretne de pontosan utánajárok majd neked s akkor leírom. Jövőhéten megyünk a növényekért!!!
Már alig várom.

Mamy!
Előszöris nagy gratula a lakáshoz! Írnál egy kicsit a paramétereiről? MEkkora, hogy s mint panel, új, régi, társas???? Mindent! Megoszthatnád velünk azt is hogy most milyenben laktok...stb! Akkor ez az év jó volt nektek!!! Új kocsi, új lakás. Minden sikerült, ugye? Panasz nincs?

Anita!
De jó neked a babómozgás!!! Azt mondják hogy ahányadik gyerek annál előbb érzed meg a mozgást, persze ha egyéb feltételek nem változtak(hízás) én olyan 17.héten éreztem, de akkor még csak kételkedve, aztán tuti biztos a 19-20hétnél volt hogy mozog!!! És tényleg a kislányom az. Tényleg milyen jó is az...főleg hogy most látom is azt a kis vadócot aki egykor a hasamban rugkapált...kár hogy én nem érezhettem sokáig...na de olyan pesszimista vagyok...azért is félek mai napig is a kistesótémától, mert jó a terhesség, szép is, és minden de nekem csak a rossz jut eszembe, bár már egyre kevésbé mert a gyerköcöm feledteti, de ha belegondolok, mindig csak a veszélyeket látom egy gyermek születésében...mindig azt mondta az anyukám hogy a "terhesség nem betegsé, csak egy állapot" Nahát nekem a legnagyobb "trauma" volt életemben az eüvel kapcsolatban, főleg ahhoz képest hogy csak ugy készültem rá, hogy nő majd a hasam aztán lesz egy babám és kész...na de ennyit erről.
Bocsánat hogy ilyen rossz dolgokat írok és állandóan ilyen utálattal erről az állapotról, de nekem sok jó nem jutott belőle.

Manónak meg tényleg jobbulást, szegénykém a francért kell ilyen picinek ennyit betegeskedniük, szenvedniük...! Gyógypuszi és gyors gyógyulás NEKED MANÓNK!!!!

Erika!
Szia!
Hát elhiszem hogy nem könnyű főleg hogy ezt az alvás részét én is ismerem, de nekem Zsebi sajna születése óta ilyen...mindig vele kell aludni éjjel-nappal...nem tudom mi lesz vele a bölcsibe, mert már csak 2hónap van addig...bár mindenki azt mondja hogy hipp-hopp megváltozik a gyerek-csak remélem a változás nekem is tetszeni fog! :shock: :roll:

Ja Kedves Kismamák tessenek magukra vigyázni, meg kistesókra is, a babákra még inkább a pocakban, a munkát nem túlzásba vinni, pihenni, nyugodtnak lenni és apáknak üzenem lehet segíteni és mamákat kényeztetni... :D

Kaja: szerintem jók ezek a rendelős izék! Főleg hogy ilyen fogyis dolgok is vannak, de ez csak akkor éri meg ha nincsenek túl sokan egy családban és mindenki azt eszi, mert ha csak én enném fogyi miatt a többinek meg főzni az már nem éri meg annyira. Viszont nálunk nem jó a helyzet, mert mi 7en vagyunk és ez így nem túl gazdaságos. Leves-főétel, ráadásul mind válogatós, nem lenne jó a legolcsóbb napi menü, hanem mindig mindenkinek csak a kedvenc kajája.

No jó éjt nektek!!! Puszi.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ja MAmy szerintem új a vonalzód?! És nekem nagyon tetszik, de nem akarok koppintani... :lol:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Olyan sokan írtatok,hogy ilyenkor már nem tudom kinek és mit válaszoljak... :oops: :oops:
Mami Geszti változatlanul szép és ügyes,hogy már állni is tud...

Erika örülök ,hogy írtál,de az jó,hogy ha nem is írsz legalább olvasol minket :D

Gudf,továbbra is jobbulást a kicsinek,ha ehetne tejes dolgokat akkor én is tudnék mondani valami mást,táp helyett reggelire meg vacsira(azt amit Mami),de sajna tej nélkül nekem sem sok ötlet van.Allergiás? :?:
Én olyan 24 hetesen éreztem mozgást

Zsuzsita,merre jársz?

Nszöke rakok képet :D :D :D

Sőt a tegnapi strandunkról is szeretnék :D :D
Vendég
 


Szia
Noémi ment a mail :D :D
Vendég
 


Sziasztok

Nszőke
ha tudsz várni a ruhákkal és el akarod adni őket, akkor ha nálunk kislány lesz, én megnézném őket nagyon szívesen, mert vadi újjakat úgysem fogunk tudni neki venni, és hát ügye csupa fiús cuccunk van csak.
Vagyis ha lánykánk lesz engem érdekelne a dolog!

Sziasztok

Erika

Pussz mindenkinek!

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok

Hát sajna most a következő hetekben még ritkábban fogok tudni jönni. Mert apjuk ma kórházba került, és hétfőn műtik: elszakadt a jobb sarkánál az Achilles ina és eltávolodott egymástól 3cm-re. Így sajna hétfőtől számítva min. 10 nap kórház.
Így most itthon mégtöbb dolgom lesz.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Noémi!
Köszi a gratulát! Most csomagolási lázban égünk, a fél szoba már tele van dobozokkal... persze mind a párom dobozolta, nekem nincs rá időm, valakinek le kell fognia Gesztit, mert bele-rá-át-alá-mászik mindennek! :lol:
A lakás 84 nm-es, két szintes, (tetőtér beépítéses) alul egy bazi nagy nappali, szeparált konyhával, egy vécé és mosóhelyiség, és terasz. Fent 3 kis szoba, és egy fürdőszoba vécével. Ebből is látható, nem panel, hanem sorház, egy telken 2 ház van, egy házban 4 lakás egymás mellett.
Amiben most lakunk, az ehhez képest egy... (inkább nem írom le a jelzőt). Előszöris albérlet, tehát nem a miénk. Már évek óta albiban lakunk, muszály lépni, most hogy már itt van Geszti, nem dobálhatjuk ki a pénzt az ablakon. Szóval ez egy 46 nm-es másfél szobás panel, erkély nincs, viszont idióta öreglány szomszéd van. Fölöttünk meg egy szenilis vén f..sz aki éjjel fél 11-kor rendszeresen csapkodja az ajtót mert beragad valószínűleg és rángatja-csapkodja, és veri a falat dühében. Még jó, hogy Geszti már megszokta. Ja és mivel 30 éves a ház, felújítás nuku, a parketta úgy recseg, mintha minden pillanatban szét akarna esni, lépni alig lehet, hogy ne zajongjunk amikor Geszti alszik. Kiborító. Idióta zöldségárusok és idegbeteg, üvöltöző kutyasétáltatók (általában este 9-10 között) flangálnak az ablakunk alatt (második emelet, minden de szó szerint MINDEN behallatszik az utcáról, csukott ablak mellett is), mivel az ablak is 30 éves, hang-és hőszigetelésnek még a hirét sem ismeri. Itt bunyóznak a kutyák az ablak alatt, a gazdik meg rikácsolnak, hogy "fifike nem szabad, jimmyke ne bántsd, gyere ide de azonnal te dög, mit csinálsz a q..va anyád (szó szerint, stb.) Na de nem folytatom, gondolom nem kell senkinek bemutatni egy jó kis pesti panellakást.
Tényleg elég volt a panelből, szinte születésem óta panelban élek, jó lesz váltani.
Remélem, elég kimerítő volt a beszámolóm... :? :roll:

Bárány!
Geszti napról napra ügyesebben áll, most már félkézzel kapaszkodik, sőt néha elengedi mindkét kezével amibe kapaszkodik, ez főleg akkor van amikor mondjuk az ajtó előtt áll vagy a falnál, és elkezdi két kézzel csapkodni, szerintem fel sem tűnik neki, hogy elengedte. :wink: Úgy érzem, nem kell sok, és megindul. :wink:

Erika!
Jobbulást a párodnak! Mi történt szegénnyel? Hogyan szakadt el az ina? Borzalmas lehetett... Vigyázz nagyon magadra, most hogy egyedül leszel.

Tegnap voltunk mogyoródi Aquarénában, szuper jó volt, idő isteni, jól le is égtünk apával karöltve, mint a főtt rákok. Geszti hálistennek nem, jó alaposan bekentem többször is 50-es faktorú Nivea babanapozóval, és persze nem is volt sokat a napon. Mi bezzeg... Apa elment többször is csúszdázni, én persze nem, de nem csak Geszti miatt, hanem mert irtózom a vízbe merüléstől. Tudok úszni, de a víz alá nem szeretnék kerülni. Érdekes szitu, de ez van.
Geszti irtóra élvezte a helyzetet, pancsolt, kalimpált, sikongatott, egy szervező oda is jött és kérdezte mennyi idős, mikor mondtam hogy 10 hónapos, nem akarta elhinni, mondván hogy milyen "nagylányosan" viselkedik. Büszke voltam :wink:
Szóval nagyon jó volt, ingyen kaja-pia, stb. Képeket párat tettem az iwiw-re ha valakit érdekel.

Puszi mindenkinek, hulla fáradt vagyok, mentem csicsikálni.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Mami,jó hely a mogyoródi??Egyszer valaki azt mondta régen,hogy olyan kihalt ,alig vannak..Ez igaz?
Néztem az iwiwedwt,de nem sok képet raktál róla :(

Panel:tényleg szar,én már csak tudom :? ott senyvedtem 18 évet.
A hangok engem annyira nem zavartak,csak a kert hiánya,na az tényleg gáz...
Vendég
 


Halihó!

Úgy néz ki végre meggyógyultunk, bár Manó még kicsit nyűgös, de bízom benne, hogy pár napon belül ez is megszűnik. Tegnap hazacuccoltunk anyuéktól, párom is hazajött, szerencsére mostanában nem is kell mennie vidékre melózni. De még ha mennie is kell vidékre nem megyünk el napokra anyuékhoz, nagyon sokat vitatkoztunk anyuval, sőt komolyan veszekedtünk. Kezdte azzal, hogy én betegítettem meg Manót, mert nem öltöztetem fel rendesen. Az igazi veszekedés szombaton volt, mikor hazajöttem délelőtt feltakarítani, 11-kor értem vissza hozzájuk, erre anyu lekiabált, hogy jöhettem volna már hamarabb, mert a gyerek nagyon éhes. Mondom neki, miért nem etette meg, hisz rá volt bízva. Erre közli, hogy mert nem mondtam neki, hogy etesse meg. De hisz rábíztam, és nem mondtam, hogy visszaérek etetésig, és eddig logikus volt számára, hogy megetette és tisztába tette, ha rábíztam. Na és ezt persze nagyanyám előtt, aki árgus szemekkel figyelte mindig is, hogy mivel tud belémkötni. Másnap már a nagynénémtől visszahallottam, hogy nagyanyám felelőtlen, megbízhatatlan anyának bélyegzett. Nem tudom most mi volt vele, úgyhogy ma vittem a gyereket magammal, mikor az autót a szervízben leadtam, persze ezen is megsértődött. Bocsánat a panaszáradatért, de muszáj volt kiírnom magamból. :oops:

Mamy, a tejtermékeket, gluténtartalmú élelmiszereket alapvetően nem ajánlják 1 éves kor alatt, erre még Manó születésekor felhívta a figyelmem a gyerekorvos, de nálunk van is tejallergiás a családban (párom, após, apu) így Manónak különösen tilos. Ugyanez a helyzet a gluténes dolgokkal is, 1 éves korig nem ajánlott, de sajna a keresztlányom gluténérzékeny így Manó erre is veszélyeztetett. A paradicsomra meg én vagyok allergiás. Úgyhogy szegény gyereknek nem túl nagy a választék. :(

Erika, a hozott kaja 540 Ft/adag, tehát durván egy ezresből megvan kettőnknek. És rengeteget adnak, kb. 3 adagnyit. Elhiszem, hogy várod már a babó mocorgását, és is mindkettőnél így voltam, de szerencsére én most is és Manónál is korán éreztem. Aztán persze para van ezerrel, ha nem mocorog.

Noémi, köszi a gyógypuszikat, használtak. :D

Bárány, még nem allergiás, és ahogy Mamy-nak is írtam, azért nem kap tejes dolgokat, hogy ne is legyen az.

Bár sokan lehülyéznek, mert ennyire betartom ezeket az ún. tiltásokat, de én emlékszem, hogy a keresztlányom mennyit szenvedett mire rájöttek a dokik, hogy gluténérzékeny, és egyértelműen a helytelen csecsemőköri táplálásra vezették vissza. Ezért nagyon odafigyelek rá, hogy Manó mit kaphat, és szigorú utasításokat adtam etéren a nagyszülőknek is.

No, szép estét mindenkinek, majd jövök.

Anita

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Most néztem meg én is a képeket, Mamy!
Nagyon jók, bár tényleg nem sok, meg nézegettem Gesztinél is, viszont mennyi szép helyre utaztatok!!! Nagyon szép.
És hova költöztök most? Mert arra nem emlékszem pontosan!

Voltunk Skanzenozni...hááát nem tudom végülis nem rossz, de jobbra számítottam. Viszont ettől függetlenül jól éreztük magunkat.

Mamy, Zsutita remélem nem haragszotok meg, de mivel többé-kevésbé egy kaliberüek vagyunk, az lenne a kérdésem ti hol vesztek ruhákat??? Egyszerűen nem találok magamra halászgatyát. Jó minőségüt olcsóért! Olyat ami nem szakad szét 2óra múlva, pamut, len, vagy ilyen susogós...mindegy csak szellős legyen ja és farmer halász is érdekelne... :D
Köszönöm!!!

Bárány köszi a fotót válaszoltam ám emailbe!!

Jóccakát mindenkinek!!! Pocakok nőjetek!!! Jó nagyra!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Helló!

Bárány!

Nagyon jó hely szerintem az Aquaréna, hát nem tudom az ismerősöd mikor volt ott (novemberben? :wink:) ugyanis annyian voltak, hogy lépni alig lehetett. A miénk mondjuk zártkörű buli volt, a párom cége szervezte, egy elkerített területen csak a céges dolgozók és családjaik voltak, de a medencékben persze már "vegyültünk a néppel". Teszek fel látképet, hogy miről is beszélek. Iwiw-re csak a legjellemzőbbeket tettem fel. Egyébként nem hiszem, hogy a közeljövőben elmegyünk oda, ugyanis 5400 Ft a felnőtt belépő (:!:) a gyerek 3 éves kor felett valami 2000-valahány ha jól emlékszem. Kicsit durva!!!
Kép

Noémi!
Soroksárra költözünk. A kérdésed jó, ami a ruházkodást illeti. Megmondom őszintén, én már nagyon régen vettem magamnak ruhát. Amikor vettem, akkor meg inkább kiadtam érte kicsit többet, de tudtam hogy jót veszek, ami tényleg nem szakad szét az első mosásnál stb. Én a C&A-ban szoktam vásárolni, ott van kifejezetten moletteknek való rész, szuper jó rucik vannak, bár igaz sajnos kicsit drága, néha vissza is tettem a cuccot amit pedig nagyon jó lett volna megvenni. Ritkán de szoktam vásárolni a kínai piacon is, de ott nagyon meg kell nézni, mit veszel meg... De mondom, már elég régen vettem ruhát, legutóbb tavaly tavasszal a kismama nadrágot és egy pólót. Az évekkel ezelőtti cuccaimat hordom.

Anita!
Ez szörnyű, én nem is értem, egyesek mit képzelnek magukról??? Ne haragudj, végülis a te családod, de ez borzalmas szűklátókörűségre utal. (Nem akarok senkit megbántani!) Igazad van, ne foglalkozz velük, a te gyereked, te neveled, te táplálod, semmi közük hozzá!!!
Tejtermékek tiltása így érthető, ha ennyi allergiás van a családban. Szerencsére nálunk senki sem allergiás semmire. Ritkaság... Geszti elég régóta (kb. másfél hónapja) eszi a joghurtokat, túrókrémet (néha). Ma pl. olyan kaját csináltam neki (és úgy ette hogy csak na!) hogy répa, újkrumpli, brokkoli, ezeket megfőztem picit sós vízben, aztán reszelt eidami sajttal összeturmixoltam. Nagyon finom lett!!! Még én is meglepődtem. Pici babavízzel higítottam persze. Jó krémes állaga lett, nem habosodott fel annyira mint a sima zöldség. Nagyon jóízűen ette, kétszer is a nap folyamán, alig maradt belőle, azt meg a párom ette meg. :wink: Azért remélem, hogy 1 éves kora után már adhatsz Manónak ilyen finomságokat is!
Aranyosak az új vonalzóid! :wink:

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Mami köszi a képeket,tényleg nem "kihalt"és k.... jónak látszik,de szerintem egyhamar nem megyünk,most hogy így leírtad az árakat :( Akkor négyünknek kb 18 E a beugró,és akkor még nem kajáltunk.Akkor megyünk a törzshelyünkre a gödi strandra,oda 800 a felnőtt 500 a gyerek :D Most akarok bérletet venni,az még olcsóbb.És élvezzük nagyon,Szilveszter már olyan jól úszik,bukfencezik a víz alatt majdnem fejest ugrik pedig nem tanulta.Szindi meg még ügyesebb,de ő most 3 napra elment a sulival,nem jut eszembe,hogy hova :oops: De holnap este jön 8 kor.
Baba kaja:,én nulla éves koruktól mindent adtam,tejet is ,de ha mégeggy lenne már nem így csinálnám,szerintem betartanám amit mondanak(talán).De Szilveszter pl utálta a tápszert és akkor ha fele tápszer fele joghurt volt megette...
Vendég
 


Lányok!!!

Bocsi, hogy megint ilyesmivel "zargatlak" benneteket, de ismét beneveztem Gesztit egy szépségversenyre... Ez most nem sms-küldős, hanem csak kattintani kell. Kérlek benneteket, ha lehet, kattintgassatok már rá egy párszor... :roll: :wink: És ha lehet, szóljatok ismerősnek is, hogy kattintson már legyen olyan szíves...
A cím:
http://www.bastiano.hu/index.php?todo=s ... t=2&apa=85
Bébi kategóriában van, Emese néven (bár a teljes nevét beírtam, de a rendszer úgy látszik csak az első keresztnevet veszi figyelembe).
Előre is köszi szépen!!!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!!!

Anita!!!
Nem semmi a család! De ne aggódj mert igazából nálunk is ilyen viták vannak, ráadásul nap mint nap és ami még ennél is gázosabb az az hogy mi együtt lakunk és én egy ilyen vita után nem kaphatom össze a gyereket és húzhatok haza és nem megyek 3napig, hanem kuss van és igyekszünk jópofát vágni. Igaziból imádom anyuékat, csak ahány generáció ahány nézet annyi nevelés, gondolat és életfelfogás. Ez nem könnyű-én teljes mértékben megértelek!!!
Örülök hogy segítettek a gyógypuszik. :)
Öltöztetés!!! Nálunk is ez van. ebben az időben ha mackónadrág van a gyereken még térdigérő zoknit ad rá a nagymuterom, ha nem így tehet akkor olyan vita keveredik s anyum támogatja hogy igen mert ő sokkal lejebb van és fázik (40fokba) aztán a bodyra általában polót illetve mellényszerű polót kell adni mert a veséje...blablabla...van itt is gond...a másik a kajáltatás, de vessen meg bárki nekem már nincs energiám minden ebéd és vacsora előtt felnőtt embereknek elmagyarázni hogy a gyerekbe ne öntsünk 3dl teát, 2joghurtot, 10csokiskekszet, turórudit és chipszet meg egyéb nast...és akkor tárt karokkal mindenki hogy nem eszik rendesen főtt kaját a gyerek, ugye nap mint nap vívnom kell vele, mert elutasítja a kaját és követeli az édességet...mert már egyre kevésbé ismeri az ételek, gyümölcsök és egyéb normális ételek izét...
Szóval szeretem amikor olyanok osztják az észt akiknek nem sikerült többet letenni az asztalra dupla meg tripla annyi idő alatt. Szóval anyuék diktálnák mikor, hogy mivel kell etetni a gyereket, de azt elfelejtik hogy én egyáltalán nem eszek levest és a gyümölcs közül csak banánt. Szóval akkor ők milyen kis étrendet alakítottak ki nálam??? Ja és húst sem fogyasztok. Tehát zabálom a szendvicseket tonnaszámra, a nast, mint csipsz, kekszek és igazából itt kimerültek a táplálkozási szokásaim...ja és szigorúan cola lightot iszok csak...a fogaimról pedig inkább ne... :oops: jó ez csak poén de van 3lukas fogam már-betömetve, és egy kihúzva....
akkor engedjék meg nekem ha már én utálom a répát és barátait, meg almát, barackot és a többit a gyerekemmel hagy ismertessem meg hátha neki menne...és érdekes mert egyre több dolgot eszek amióta ő meg van csak miatta...Szóval erről ennyit!!!

Mamy!!!
Ez igen drága...te jó ég!!! Hát oda sem fogunk túl gyakran menni...na de szinte időnk sincs még így sem.
A C & A-t én is szeretem egy csomó cuccom onnan van, de most 3at is megnéztünk és nincs nekem gatya, na jó 8000ért találtam, de kéne vagy 3. Azért majd 30ezret meg nem adok 3gatyáért. meg vagy 3-4 felső is, azoknak is, ami tetszik 5-6ezer dbja.
Szerencséd van hogy a régi cuccaidba jársz, de nekem a közel plusz 50kilótól nem jönnek még a térdemig sem a ruháim és ez olyan kudarc hogy hihetetlen. Szeretnék fogyni de nem tudom hogy. Kicsit kíméletesen, de nem tudom hogy tudnék változtatni fent említett étrendemen szenvedés nélkül és szinte el sem hiszem hogy képes lennék átváltoztatni teljesen az étkezési szokásaimat, pedig tudom hogy jó lenne. Gondolkodom 90naposon, vagy az akupunktúrát ajánlják most nagyon sokan. Ti tudtok erről valamit???

Bárány kíváncsi lennék ti hova jártok pontosan? Képek és mennyi a bérlet? Mert mi is szeretnék vízközelben lenni amennyit csak lehet...
viszont én mehetek olyan helyre is ahol sokan vannak mert ha meglátnak fürdőruciban ugyis elrettentek mindenkit és kiürül a strand... :oops: :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :D

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!!!

Na mi van mindenkit elvitt a meleg?
Holnap megyünk oltásra!!! Vagyis inkább ma kellett volna. Hűha felhívom a dokinénit és beadatom később, no de mindegy.

Bárány strandoltok??? Én ilyen melegbe nem igazán szoktam kimenni, legfőképp gyerekkel...

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Noémi!
Hát mi sem nagyon járkálunk ilyen hőségben az utcán, ha csak nem muszály. Pl. most le kéne menni vásárolni... :roll:
Az előbb már dörgött is az ég, de eső sehol. Csak fülledtség.
Milyen oltásra mentek?

Kép
mamy
 
 


Na, ahogy ezt leírtam, és elküldtem, ebben a pillanatban elkezdett ömleni az eső! :lol:

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Ma csak eggyet úszni mentünk ki a strandra mert nem értem rá,de jó volt!!Mondjuk az idő elég szeszélyes errefelé :?
Már itthon vagyunk,mert esik az eső,amúgy biztos csavargyárban lennénk,most is :D
Mi szeretjük a hőséget,akkor megyünk csak igazán :D :D
Amikor kicsik voltak akkor is mentünk nyáron hőségben,Szindi jó napszurit is kapott,emlékszem mintha ma történt volna pedig 1 éves volt :P
De sajna mindig nem érek rá :(
Mami szavazok!!!!!!
Vendég
 


Nszöke,képzeld megint szőkülök,már melíros vagyok,nemhiába itt a nyár :wink:
Vendég
 


Hát basszus én nem találom :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


Bárány!
Jelenleg hátulról az utolsó előtti (21-es) oldalon keresd, 39 szavazata van még csak... Hát ez is eléggé esélytelen, de nem baj. Legalább nem kell fizetni.
Ja, és "Emese, Sülysáp" néven szerepel (ez az állandó címünk).
Köszi a szavazást mindenkinek!!!

Kép
mamy
 
 


Ja, és sajnos csak félóránként lehet szavazni, azalatt 1800-ról visszafelé megy a számolás, (másodpercenként), és csak akkor lehet ténylegesen szavazni, ha a "szavazok" gomb aktív.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Eső??? Nálunk még a szaga sincs... :(
Bárány nem írnál többet erről a strandról ahova jártok, meg képet raknál fel??? A hajadról is.

Én tegnap egyet szavaztam még amikor ő volt a legutolsó és ki volt emelve az első ablakba :)

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Holnap igérem,hogy mennek a képek,a strandról,és a hajamról is,de csak a másik gépről lehet,ami rossz,ezért csak apám házából lehet :?
Alsó gödön van a strand,nekünk nagyon tetszik,és már meg is szoktuk mert évek óta (lassan évtized) oda járunk,szinte már haza járunk oda,de egyébként csak 3 medencés,egy termál,egy úszó egy gyerek,de nekünk elég.Most valami minigolfpálya épül,háát az minket nem nagyon izgat,kivéve Szilvesztert.
Vendég
 


Szio!

Én várom a képeket, mert tuti nagyon klasz a hajad!!! Láttam régebben is képeket és akkor is jó volt nagyon. Mindig hasonlót szerettem volna, de rájöttem nekem olyan sosem lesz, mert egyszerűen ehhez nem jó az alap hajszínem :( ez van.

Többiek??? Nincs senki?

Na jóccakát még visszanézek később.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Nem is mentegetőzöm, egyszerűen hulla vagyok.Hétvégén anyóséknál voltunk, azóta meg pörgés van ezerrel.Úgy vagyunk, mint Erika, nem engedi a dedem, hogy ide üljek a géphez, és állandóan menni akar.Megfogja a kezem, és vonszol a bejárathoz, hogy menjünkle.Így mi ebbe a sz@r melegben állandóan lenn vagyunk.Beviszem az Árkádba, Ikeába, szóval légkondis helyre.

Noémi!
Esküszöm nem fogyózom, csak a gyermekem örökmozgó, így állandóan rohanok utána.Ezért lehet a fogyás, bár szerintem az is minimális.
A ruhákat én kínaiba veszem, tegnap vettem magamnak farmer halászgatyit 2500-ért, ki lehet fogni a nagy méretet.Meg nagyon szeretem az Ulla Popkent, bár az nem az olcsó kategória.Viszont szoktak kimenő áruból leértékelések lenni.A múlt hónapban a szomiasszonyom 2700-ért vett Ullás nacit, ami baromi jó ár.

Anita!
Nehéz az anyákkal, nekem is mindig beleszólt, amíg otthon laktunk, mindenbe.De én letárgyaltam vele, hogy ez az én dolgom.Viszont átérzem a helyzetet, rossz amikor hülyének néznek.Ne foglalkozz velük, egy-egy napot kibírtok együtt.

Mamy!
Hát úgy érzem, nem fog összejönni a tali a költözés előtt :cry: .Ez gáz, mert közel vagyunk.Nem tudjuk még megoldani?Mondjuk ma?
Holnap lakcímkártyát csináltatok az önkívületnél, az nem jó.Mit szólsz hozzá?
Egyébként Geszti tök édes, biztos aranyos volt a strandon.Balázs is imád pancsizni, eddig csak anyóséknál pancsizott a nagy medencében, de jövő héten készülünk strandra.Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá.

Erika!
Nagyon sajnálom a párodat, szörnyű lehetett.Apukámnak is kétszer szakadt el az ina, és az a durva, hogy másodjára a seb szakadt ki, és csak 7 éves voltam, de tisztán emlékszem mindenre.Sok kitartást nektek, főleg a párodnak, és vigyázzatok rá utána is sokáig.
Én is úgy vagyok, hogy szinte naponta bekukkolok, mint te, csak írni nincs időm, vagy lehetőségem.
Mikor Bazsi megszületett,mi a teletáltól rendeltünk, heti 6000-ből kijött mindkettőnknek a kaja, sokszor édességgel együtt.

Bárány!
Mi van a sulival?Elkezdted már?És csak ha elvégzed, akkor mehetsz abölcsibe?
Tök jó, hogy sokat tudtok strandra menni, én nagyon gyűlölöm a meleget, csak vízbe lennék egész nap, de Bazsi miatt nem tehetem meg.


Rólunk: tegnap kapta meg Bazsi a himlő elleni védőoltást, nyomi volt tőle estére.felvették a bölcsib e, július közepén vihetem pár nap beszoktatásra.Szombaton megyünk anyukámhoz egy hétre, sajna nem leszek netközelben :x .Addig még megpróbálok jönni.

Most megyek, mert ébredezik őfensége.
Mindenkinek szép napot!

Kép
zsutita
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?