Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nézegettem a képeket, olvasni nem nagyon tudok, nem igazán van internetünk egy jó ideje :( Úgyhogy most csak bejelentkezem, meg teszek fel pár képet, ha valakit érdekel. Amúgy velünk minden rendben, Lili növöget, gondolkozom a félnapos bölcsin is már, ami nálam nagy haladás elszakadás szempontjából. Kezd már magyarázni is, egész kis hölgy lett. Na inkább dobom a képeket, nem szövegelek :lol: Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntem :oops: :oops: , bocs. :wink:
Mondjuk én sem egy wellness központban fetrengek napközben (Csibb :wink: ), hanem a gyerekek, házimunka és költözés tengelyében evickélek. Néha beugrik egy autóklímajavíttatás és társai is. :? :? pl. tegnap. És komolyan élveztem, mert otthagytam a fiúkat az Anyunál és egyedül mentem. Még a szerelő is normális volt, nem is kellett sokat várnom....
Erről a férj hozzáállás témáról én aztán szépen tudnék regélni..... Megann, ez nálunk is működik: "itthon vagy, hogyhogy nem volt idő erre-meg arra", meg, hogy amiatt megyünk a játszóra, hogy csacsoghassak a barátnőimmel.
Az, hogy nekünk nincs hétvége, csak 24 órás szolgálat, az már fel sem tűnik, sőt még ha épp wellnessezünk akkor is. Csak a kaját nem kell elkészíteni, a mosást/vasalást itthon be tudjuk pótolni. :)
De nem is kéne belemennem jobban ebbe a témába, mert teleírnám az oldalt.
Na, és mit csinál épp most a férj???? Talált, süllyedt, alszik. :shock:

Nézzük mire emlékszem.... :oops: :oops:

Ayse,
Szegény Lili! És a legrosszabb, hogy nem szerepelhet!!! Jobbulást :!: :!:

Duda,
Nati nagyon szép kislány!!! Alvás :( :(

Barbi,
Szuperek a képek! Nolcsi és Réka :) :)

Csibb,
Én Beni kiskorában gondolkodtam, hogy elvinném szerepeltetni, csak az tartott vissza, hogy mennyire kell és tud-e egy ilyen kicsi baba alkalmazkodni egy ilyen feladathoz. Azért drukk nektek! Annyi, amennyit szeretnél! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Hari,
Hello! :) :) :)
Lili milyen szép kislány lett!!! :) :) Nagyon édes!!! :) :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 

 
 

Képzeljétek, hogy épp a játszótér kapujához értünk, mikor elkezdett szakadni az eső, de nem kicsit, sőt jégeső volt. Beálltunk egy kapu alá, nem is nagyon áztuk meg, ott vártuk legalább 20 percet míg elállt valamennyire, aztán hazarohantunk. Ennyit a mai játszózásunkról. :? :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Hú, jó témát találtatok! Gyerek hatása a párkapcsolatra: megviseli a kapcsolatot, az biztos, de én nem panaszkodhatom, tényleg igyekszünk minden problémát megbeszélni (és ez főleg a férjem érdeme). Ennek kapcsán azt mondta, hogy ő azért érzi jól magát ebben a kapcsolatban, mert mindketten elég szabad teret adunk a másiknak még most, gyerekek mellett is. Nem érzi úgy, hogy "kényszeríteném" arra, hogy foglalkozzon velünk, ezért sokkal szívesebben csinálja, mintha ez egy elvárás lenne felé. Ha akar, elmegy esténként moziba, squasholni, és én ezt teljesen támogatom (nem csak elviselem), mert tudom, hogy testileg-lelkileg jót tesz neki.
Cserébe kaptam az "anyavisszaatársadalomba" programot, aminek tegnap éjszakai programpontja szerint férjem megoldotta egyedül a két gyerek fektetését (!!!), így én kimaradhattam este 7-től hajnalig! Fél 4-kor értem haza a lánybúcsúból! Nagyon jól éreztem magam, jó kis feladatokat találtunk ki a menyasszonynak, majd a margitszigeti Holdudvarban ettünk-ittunk, éjfélkor pedig testületileg átvonultunk a Rudas-fürdőbe! Különböző hőfokú termálvizek, nedves gőz, szauna, merülőmedence, szuper volt! Nagyon feltöltött! Szóval kicsit fetrengtem a wellnessben, és nagyon-nagyon jó volt! És úgy érzem, hogy meg is érdemeltem!

Róki! Nálunk kb. másfél hónapja együtt alszanak a gyerekek, és egyre kevesebbszer ébresztik egymást! Saci általában végigalussza az éjszakát este 9-től reggel 7-ig, Kristóf még 2-szer kel, de igyekszem gyorsan odaérni hozzá, és visszaaltatni.

Ayse! Lilinek jobbulást! Szegény, sajnálom, hogy nem szerepelhet!

Hari! De jó, hogy jöttél! Mekkorát nőtt Lili!

Barbi! Nagyon jók a képek, nekem is a kis szerelmespár tetszik legjobban a függőágyban. :D

Majola! Tényleg jó áron találtál akkor bébiszittert, gratulálok! Bár nekem inkább takarítónőt kellene szereznem, nekem a háztartás a mumusom (mellesleg ebben is rengeteg segít Örs). És édesek a lányaid!

Vacsi-time...

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Sziasztok!

Kivetett az ágy ma reggel.
Igazából Bendegúz ébresztett fél 7kor, azt hittem fel is ébredt, megmelegítettem a tápiját, kihoztuk ahogy szoktuk, mert fent volt, szövegelt, szépen megitta az adagját, aztán visszaspurizott a szobájába, odaállt az ágya mellé, és közölte hogy "ágyi-bágyiba". Beraktam és azóta alszik. Gondoltam én, hogy kevés lenne neki ennyi alvás, mert mostanában mindig 8-fél9kor kel. Lehet hogy csak simán meg kellett volna itatnom az ágyban. Na, mindegy. Viszont én meg már nem tudok aludni. :roll: :lol:

Benianyu!
Jégeső. :evil: Minket is elkapott tegnap szerencsére éppen a Coraban vásároltunk, iszonyatosan verte a tetejét, tök félelmetes volt. Annyira esett, hogy nem tudtunk kijönni egy jó ideig. Nem telt haszontalanul az idő, ettem egy fagyit, Bendegúz meg egy tölcsért. :lol:

Megann! és persze akit még érint :)
Gyerekvállalás megfelelő idejéhez.
Én is sokat gondolkoztam ezen, hogy nem kellett volna-e korábban bevállalni a másodikat, de mindig arra jutok, hogy nem. Persze látom a jó példákat is, pl Majoláéknál, vagy Bodzáéknál, hogy milyen simán mennek a dolgok. De ugyanakkor a gyerekek tényleg nagyon különbözőek, és ha ketteske nehéz gyerek a nagytesó meg még kicsi, hogy megértsen bizonyos dolgokat, akkor igen kemény tud lenni.
Nekem Bendegúzzal szerencsém van úgy érzem, minden szempontból, elég jó természetű kisgyereknek gondolom, és teljesen összehangolódtunk már, és annyira kiegyensúlyozottak, jóhangulatúak a napjaink, hogy sztem mindketten élvezzük nem csak én. Igaz ez már így van egy éves kora utántól, valahogy én akkortól élvezem igazán az egészet, persze addig is imádtam, de addig nehezebb volt. Mostanra már tök jó kis napi ritmusunk alakult ki, ami mindkettőnknek jó, nem okoznak nehézséget az evések, alvások, simán tudja mikor kell aludni, hallgat rám sok mindenben (na, jó nem mindig, de olyan gyerek nincs aki nem hisztizik :lol: ). És azért is élvezem annyira mostanában a vele való együttlétet, mert olyan kis értelmes, értelmesen reagál, figyel, lehet tanítgatni, és ezt imádom. Persze nagyon sok figyelmet meg törődést igényel, de melyik kisgyerek nem? Én meg szeretek vele foglalkozni, és most még kiélvezem azt az időt amit csak neki tudok szentelni. Úgyhogy én azt gondolom nekünk nem kellett volna korábban bevállalni a kistesót, most lesz jó, még jól kihasználjuk Bendegúzzal a hátralévő időt kettesben (néha hámasban az apjával :lol: ), és addigra még sok mindenben lesz még ügyesebb, okosabb. Vannak persze praktikus oldalai is a dolognak, például most már ügyesen lépcsőzik igaz még segítséggel, de télig még sokat ügyesedik biztos. Ée mivel mi a harmadikon lakunk lift nélkül, két gyerekkel úgy elindulni, hogy mindkettőt cipelni kell sokkal nehezebb, gyakorlatilag nem is tudom, hogy csináltam volna az elmúlt télen. Talán most már simábban fog menni ez is.
Szóval Megann sztem ne bánd, a kistesó amikor jön, Nektek akkor lesz a legjobb, Léna is elég sok figyelmet igénylő kisgyerek lehet a leírásaid alapján, és így legalább megkaphatta, megkaphatja addig a maximális figyelmet Tőled. Addigra meg már elég okos lesz, hogy megértse, a kistesónak is szüksége van Rád, ő meg elég nagy kislány hogy segítsen ebben.
Egyébként szerintem sincs ideális korkülönbség, mindnek megvan a maga előnye és hátránya.

Gyerek-párkapcsolat.
Csak röviden, szerintem is mindenkinél változást hoz a gyerek a kapcsolatba, de ez természetes valahol, hiszen mindkét ember új szerepet is kap a régi mellé, apa és anya lesz, aminek meg kell felelni. Egy biztos, idő kell, és sok türelem, meg odafigyelés hogy az ember uralni tudja a dolgot, és ne hagyja hogy elfásuljon, belefáradjon, és ne feledkezzen meg az eredeti szerepekről sem. Sztem mindenhol vannak hullámvölgyek, amiken át kell jutni valahogy, de tényleg igyekezni kell, hogy az ember ilyenkor ne vágjon olyanokat a másik fejéhez ami maradandó nyomokat hagy. És persze azért nem ártana apuciknak is igyekezni hogy könnyítsenek kicsit a társadalomtól elzárt, fáradt, hajszolt anyuciknak. És ez nálunk is így van, de ezt sajnos néha mondani kell nekik, mert kényelmesek tudnak lenni nagyon. :lol: :roll:
De azért az ember nagyon sokat változik azzal, hogy gyereke lesz, és változnak az igényei is, nem mondom nekem is jól esik néha kicsit egyedüllenni, külön programot csinálni, (elég ritkán adatik meg egyébként), viszont az esti programokat már nem bírom olyan jól mint régen, és a helyzet az hogy én már azt is élvezem, ha együtt tudunk lenni végre hármasban, és ha ott van apa is, hagyom őt érvényesülni, én meg kicsit lazítok is közben, meg nézem őket.

Bodza!
De jó lehetett ez a wellnesben hentergés. :lol: Nagyon jó ötlet ez az "anyavisszaatársadalomba" projekt. :)

Barbi!
Képek tényleg nagyon klasszak, fiúk igen helyesek, és a függőágyas képek hát igen, ez már szerelem.. :lol:

Na, megyek lassan letusolok, mert most már felébredhetnének a fiúk. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Húú, micsoda litánia lett, most néztem csak. :roll:

Egyébként most eszembe jutott, hogy ezt az "anyavisszaatársadalomba" programot mi is elkezdtük télen (én akkor sokalltam be kicsit :lol: ). Cserébe, hogy Laci két nap is elmehet kungfuzni a héten, és csak este fél 9re ér haza azokon a napokon, én is kaptam egy napot, amikor elmehettem usziba délután. Ez tényleg nagyon jól esett, pont erre volt akkor igényem, kis egyedüllét, meg sport, meg szauna, és jót is tett. Mire hazaértem ők már fürödtek, vagy megfürödtek. Aztán amikor terhes lettem, és egyszer nem esett jól a hideg víz, nem mentem többet, és valahogy elsikkadt ez a dolog.. :shock: . De most lehet hogy én is életet lehelek bele. :lol:

A kispasim még mindig durmol. :D

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Nem tudom, miért büntet bennünket a Jóisten, de
tegnap délután , úgy, hogy férjem ült a szobában a gép előtt(én meg Panna anyuméknál), bessurrantak a konyhába, és az előszobába, és elvitték a mikró tetejéről férj, az előszobafalon lévő táskámból az én pénztálcámat. :cry: :cry:
Persze mindkettőnkében bankkártya, adó, taj kártya.pénz talán 3-4 e.ft.körül volt benne összesen.
Rendőrök jöttek este kilenckor, jegyzőkönyv, stb, stb.
Két rendőr is lakik a tömbünkben, eddig csendes, biztonságos környék volt.
bankártyát sikerült letiltatni, így a pénz ami rajtuk volt, )megmaradt.
de ez a félelem! :cry:
Mi van, ha férjet leütik??????
mi van, ha elrabolják a gyerekem??
A lakók ebben az időpontban láttak két török-arab barna bőrü hófehérbe öltözött két faszit a tömbünk körül.

hát ennyi.
ha nem jövök akkor ez van, intézkedünk.

puszi mindenkinek.

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Sziasztok!

Ayse
Lilinek jobbulást! Sajnálom, hogy nem szerepelhet! :cry:

Csibb
Fanni hogy van?
Ez a sofőr felháborító :evil: :evil: Engem is nagyon felbosszantanak az ilyenek!

Rokica
Hátaddal mi újság van? Van előrelépés az ügyben?

Megann
A terveim hasonlóak a Tieidhez! :lol: Aztán tudod. Ember tervez...

Totka
Sajnálom, tudom hogy nagyon rossz érzés. Hozzánk is törtek már be. Az ajtó nem volt bezárva?
Még szerencse, hogy senkinek nem lett baja. Amúgy a tárcátokat a helyetekben a környező kukákban megnézném azért...

BArbi
Annyira aranyosak a gyerkőcök. És Majácska mosolyog az egyiken!!! :P
Nolcsi egyre helyesebb kiskrapek. Vagyis már nagy. Persze Leon is, csak most Nolcsira rácsodálkoztam. És ez a hintaágyas szerelem!
Már most tud csajozni :wink:

A gyerek hatása a kapcsolatra... Én nem tudok ebben nyilatkozni. Mielőtt megfogant Marci kb 1,5 hónapja voltunk együtt Árpival. Így a problémák amik azóta felmerültek azok nem tudom hogy amúgy is lennének e. Egy dolog biztos. Párszor már elgondolkodtam volna az egérúton, ha nincsen Marci. De ez mondjuk az én hibám. MIndig elszaladós tipus voltam. Most az élet úgy rendezte, hogy nem tehetem, meg kell oldani(legalábbis próbálni) a problémákat. Szerintem az emberek nagy része túlságosan hamar feladja a házasságát/kapcsolatát, anélkül hogy tényleg mindent megtett volna. Én is ilyen voltam, mondom.
Azt alátámasztom én is sajnos, hogy a pasik irtó trehányak és lusták. Én meg túlságosan maximalista és rendmániás vagyok. És ez a kettő együtt kiborító tud lenni :?

Marciról
Ő is egyre ügyesebben beszél.Nagyon szépen kezdi teljesen kimondani a szavakat. És a csúnyabeszéd(ami ugyan nálunk nem divat, de már volt rá eset, hogy kicsusszant a szánkon egy nem kifjezetten szép szó) természetesen rögtön megjegyzésre kerül, vigyázni kell!

Bilizés
Olvastam a Suttogóban, hogy úgy is lehet akár elkezdeni a dolgot, hogy mondjuk minden ébredés után ráültetjük a bilire. Ha hajlandó. Ha nem akkor egy ideig a baba csücsül csak rá, vagy a maci. Ha ráült, akkor ott ülünk vele egy ideig, mesélünk lekötjük a figyelmét. A cél, hogy produkció szülessen a bilibe és legyen alkalmunk jól megdicsérni és így kedvet kapjon hozzá.
Szóval én lehet, hogy így fogom elkezdeni, ez tetszik hogy a reggeli szertartás részévé válik a dolog. Eddig tanácstalan voltam, csak azért írtam ezt le.

Most jön pár kép. Pici Ábrisunk apukája vállán meg Mi hárman, meg ketten Marcival ahol engem ne nézzetek, rémes rólam a kép, de Marci szeme olyanok mintha rajzolva lennének! :P :oops:


Kép
Kép
Kép

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Totka!

:shock: :shock: :shock: :shock: :shock: ez már tényleg sok :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Bár megmondom őszintén, hogy mi nem lakunk tömbházban, de mi folyton zárva tartjuk az ajtókat ha épp mondjuk fölmegyünk az emeletre, akkor is berisztok ha csak a közértbe megyünk...és éjszakára magunkra is riasztjuk a házat....
Szörnyű...de mostmár ne azon törd a fejed hogy mi lett volna ha,......
Nem gondoltatok rá még hogy rácsot szereltettek az ajtóra????
Igy lehet szellőztetni úgy hogy a rács be van zárva..... :roll: :roll: :roll:
Nagyon sajnálom a történteket.....remélem hogy mostmár tényleg vége ennek a pechsorozatnak.....

Harikám!

Nagyon cuki Lili...kár hogy ilyen ritkán látjuk....

Juci!

:P :wink: :P :wink: :P
Valahogy azt nem is tudtam hogy Ti csak másfél hónapja!!!!!!!!!!!! :shock: :shock: :shock: :shock: voltatok együtt amikor Marci megfogant :shock: :shock: :shock: :shock:

Márti!

Nagyon kedves vagy...azt hiszem igazad van kistesó ügyben....
Nem nyafogni kell, meg minden.....majd jön a kistesó kinek mikor van elrendelve.. :roll: :roll: :roll:

Rókica!

Neked is tök igazad van...azt hiszem hogy én ilyen nagyon pici korkülönbséggel nem tudtam volna mit kezdeni.. :roll:
Jó lesz nekünk igy azt hiszem....

Szoba: Léna az első 7 hónapban velünk volt egy szobában, ha lesz ketteske, igy képzelem őt is..hogy velünk egy pár hónapot...aztán meg összeraknám Lénával...

Lehetne külön szobája is egyből..de nem látom értelmét....amig kicsik a gyerekek addig szerintem még jó is ha lakótársak...legalábbis iskolás korig, akkor már nyilván jobb ha el tud volnulni egy kisiskolás a külön szobájába tanulni... :roll:

Persze ha siros lenne ketteske és folyton felébreszetené Lénát...átértékelném hogy hogy is csináljuk..

Benianyu!

Sorstárs :? :? :? tegnap du. én férjem is alukált.....
bosszúból ma elmentem az Ázsia Centerbe :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :lol: :lol: :lol: és ráhagytam Lénát....
Persze szomszéd gyerekekkel jól elvoltak..lementek egy vallási körmenetre a faluba...szép virágszőnyeget raknak ki több útcában és énekelnek stb....
persze a birgád a játszótéren kötött ki... :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Ja......még egy Léna :P :P :P :P
Kép

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Juci!

Marci nagyon nagyfiú :P :P

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Hajni!

Nagyon sajnálom, ami ismét Veletek történt! A tárcát valóban érdemes lenne megnéznetek a környező kukákban, mert nagyon sokszor ami nem kell (tárca, iratok, egyéb papírok) a következő 2 sarok kukáiban végzik szétdobálva. (én már kukáztam így, tök jó volt az éjszaka közepén :evil: ) Amúgy valóban célszerű zárni az ajtókat, nem tudom ugyan, hogy hányadik emeleten laktok, vagy honnan mentek be??? Még egy tanács mindenkinek: ne tartsatok mindent egy helyen! az iratok, bankkártya legyen külön a pénztől! Ált. a pénz kell indenkinek, és ha azt el is viszik, legalább nem kell az iratok után hónapokig kilincselni a hivatalokban!
Amúgy egy éve anyuékhoz is betörtek úgy, hogy otthon voltak, éjszaka! Kirámolták az öcsém kocsiját, (mert elvinni nem tudták az indításgátló miatt)meg a fél garázst! :evil: Azóta már minden ajtójukon van hevederzár meg stb..., de ők is otthon voltak csak fent az emeleten! :evil:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Megann!

Léna töndéri a kis copfokkal!

Hari!

Lili nagyon szép kislány lett, jól megnőtt mióta utoljára láttuk! :)

Juci!

Marci is nagyfiú, és nagyon helyes! :) Ábriska meg tündéri kis picurka! :)

Ayse!

Lilinek jobbulást kívánok, és sajnálom, hogy nem szerepelhet!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Hajni!
Ezt a pechsorozatot!!!
Sajnállak!
Tényleg, be volt zárva?

Nagy méreg lehet, bár én sokszor szoktam arra gondolni, hogy na az én pénztárcámat ugyan lopkodhatják, alig szoktam készpénzt tartani benne. Hacsak lehet, kártyával fizetek, mert nem vagyok hajlandó azért is fizetni, hogy készpénzem legyen (automata). Nekünk már bagy 10 éve kötelező a számla.

Benianyu!
Ma volt itt egy nagyszabású futóverseny, gondoltam Rátok! Minden évben van!

Ma valami álomport szórhattam a kajába, mert 3 órát aludtunk testületileg! Nagyon jól esett, de az ilyenek után eléggé erőtlen tudok lenni.

Egyébként desszertnek egy nagyon finom dolgot sütöttem: fánkot rumos cseresznyelekvárral.
Ez úgy jött, hogy nézegettem a nem annyira szép cseresznyeszemeket, hogy sajnálom kidobni. Kivágtam a jó részeket, megszórtam cukorral, vaníliás cukorral és puhára főztem, egy kis meggyes rumot is öntöttem bele (de sztem a sima rum is jó), hogy az alkoholtartalmát elfőjje, de az aromája belekerüljön. A végén botturmixszal pépesítettem. Hát nem kicsit lett jó.....

Párkapcsolat:
Megfogott Bodza egy gondolata. Hogy az ő férje nem érzi kényszernek.
Hát ez nagyon jó taktika!!! Bár lehet, hogy ez nem taktika, hanem Bodza a lényedből fakad! És persze a férjed is nagyon kedves.
Sajnos erre én képtelen vagyok. Mármint arra, hogy úgy csinálok, hogy nem várom el. Egyrészt úgy érzem, hogy úgy igazságos, ha ő is segít (mondjuk nekem már magával a segít szóval gondjaim vannak, nem az én feladatom sztem, amiben segíteni kell, hanem közös). Másrészt innen kezdve nem tudok másképp tenni, mint ahogy érzek.
Az igaz, hogy egy ideje, úgy karácsony óta belefáradtam, azt mondtam magamban, hogy oké, kész úgyis ez van, akkor ez a feladat. AZóta mintha tényleg jobb lenne a helyzet.

ayse
 
 


Totka,
De sajnálom, hogy megint rossz élmények értek!!! :( :twisted: :( Már kérdezték a lányok is, de nekem is az volt az első gondolatom, hogy lehet, hogy nem volt bezárva az ajtó belülről. Drukk, hogy megtaláljátok az iratokat és ne kelljen napokig ügyintéznetek!

Megann,
Léna annyira helyes kis vigyori! :)
Mi ma négyesben mentünk bútort és konyhafelszerelést nézni. :? :shock: Hát...., nem volt egyszerű. :wink: A bútorboltban felmásztak mindenhová :oops: (Beni volt a hangadó, Dani meg mindent csinál/t utána), szerencsére elég labirintusos volt, kevés eladóval, így nem szóltak ránk. Az Electrowold-ben meg olyan bevásárlókocsi volt, ami egy kisautó egyben (mint a Corában is van) és felváltva ültek benne, de lég nagy volt a harc érte.

Juci,
Marci is nagyon szép a képeken, Ábris meg olyan aranyos kis csomagocska apukája vállán! :)
Ez a biliztetési ötlet egész jól hangzik, de én nem tudom Danit elképzelni, hogy 2 másodpercnél tovább ül rajta. Még mindig azt gondolom, hogy kicsit -neki - korai még. De drukk nektek, főleg, hátha így megoldódik a kaki probléma is!!!

Márti,
Nagyon szépen leírtad, hogy milyen harmóniában vagytok Bendegúzzal és várjátok a kistesót! :)

Ayse,
Lili hogy van? Már nem is megy többet oviba?
Kedves vagy a futóversennyel. :) Biztos más szervezés, nem ismerjük. Tegnap voltunk Csobánkán futóversenyen, de Apa futott, nem volt gyerekfutás.
Nagyon egyetértek a "segítségre" vonatkozó gondolatoddal. Én sem tudok úgy csinálni, mintha nem várnám el. Bár sokat nem ér. Néha besokallok, különben már természetesnek veszem, hogy az én dolgom.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Hajni
Ez már tényleg sokkkk :evil:
Nekem is tűnt már el a pénztárcám persze iratokkal együtt. És láss csodát élnek még rendes emberek, pár nap múlva felhívott, (benne volt a névjegykártyám a tárcába) hogy tőlünk pár sarokra megtalálta a pénztárcámat, pénz nélkül, de minden iratom benne volt. Nem győztem hálálkodni az embernek.
Bizakodjunk, hogy nálatok is előkerülnek a papírok.

Nálunk nagyon jól telt a hétvége. Mivel itt megint írtó meleg volt, Brigi szinte egész nap a medencében csücsült. Apa beleállította a csúszdáját a medencébe és úgy, hogy fogtuk a kezét belecsúszott a vízbe. Volt nagy visongás, annyira tetszett neki.
Most mennem kell, mert ébredés van.

Kép
Kép
maresz
 
 


Jó reggelt!

Itt tegnap délután állati nagy égiháború volt...

Maresz!

Nálatok nem?????? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Még jégeső is volt, aztán félóránként egy állati nagy zuhi kb 4-5 ször...de még este is esett :roll: :roll: :roll:

Szóval tegnap annak ellenére hogy ilyen idő volt...hatalmas utcaparti volt nálunk a szomszédokkal, azaz a házunk előtt... :lol: :lol:
Még a padot is kiraktuk az utcára, és mint a vénasszonyok kiültünk pletykálni.., boroztunk, a gyerekek dagonyáztak a sárban :lol: :lol: :lol: , a férfiak politizáltak
:? :?

Léna és a szomszéd kisfiú(7) között meg egyre csak bontakozik a szerelem :oops: :oops: :oops: őrület hogy hogy egymásra voltak tapadva...és fura módon a kisfiú is Lénára :shock: :shock:
De nem bánom....úgyis kijelöltem már a kissrácot vőjelöltnek :oops: :oops: :lol: :lol: :lol: :lol:

OFF TOPIK

Lányok....én nagyon elkezdtem parázni...
Ma reggel a tv-ben volt egy kislány aki oxigénhiányosan született..nincs egyensúlyérzéke, túlmozgásos..magyarul 8 évesen tök önnállótlan..
Elkezdtem parázni hogy ugye mi van ha...
Tudom hogy állati nagy hülyeség ilyenen filozofálni...de annyira lökött vagyok..úgy bele tudom lovallni magam ezekbe a dolgokba..

Az hogy valaki nehezen-hosszú ideig születik meg...az nem jelenti azt feltétlenül hogy oxigénhiányos, ugye?????
(bár megmondom hogy Léna könnyű szülése után ilyenre számitok másodszorra is :oops: :oops: :oops: pedig tudom hogy ez egyáltalán nem törvényszerű :oops: :oops: )

Benianyu!

Hát bevallom őszintén hogy én matt ideg lennék ha 2 gyerekkel mennék vásárolni...
Lénával képtelen vagyok,....még úgy is ha ketten vagyunk Lénára...
Én megfogadtam már hogy komoly bevásárlásra csakis Léna nélkül vagyok hajlandó menni...mert az első fél órában sikitófrász tör rám.. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Nem is értem, ti hogy boldogultok??? :shock: :shock: :shock:

Mi:
Ma megyünk 2 hónapos babácskát meglátogatni :P :P :P :P
Kiváncsi vagyok, Léna mit fog szólni hozzá.... :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok Lányok!

Totka!! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Bakker!!!! Komolyan, erre már nem tudok mit mondani!!! Sajnálom, és remélem, hogy legalább az iratokat megtaláljátok!!!
Meg sem kérdezem, amit már a lányok megkérdeztek, nem akarlak hergelni...

Nagyjából tudtam csak visszaolvasgatni, a képeket megnézeteggem!

Megann!

Léna valami eszméletlenül gyönyörű!!!!! És ahogy elnézem, Lénának is hiányzik a szemfoga!! Képzeld, Gergőnek is, mind a négy helyen! Marha jól néz ki így... :lol: :lol: :lol: :lol:

Mi hétvégén anyuéknál voltunk szokás szerint.
Jövő hétfőn megyünk nyaralni, ezen a héten már nem megyünk ki hozzájuk.
Volt egy kis riadalom, infarktus veszély, és egyéb hasonlóságok.
Anyuval, Gergővel ugyanis elmentünk a Corába vásárolni.
Mindig a bevásárlókocsira ültetjük Gergőt, de tegnap megcsípte valami, és az istennek sem akart benne maradni. Na, kivettük belőle, gondoltuk, majd jön mellettünk. Persze, elértünk a játékosztályra, ahol rögtön rápattant egy mini kis motorra, tudjátok, ez a pedál nélküli, lábbal teperős. Na, akkor minden nyűgje megszűnt, és nagyon boldog volt. Gondoltuk anyuval, hát miért is ne teperhetne mellettünk ,legalább nyugton van.
JÖtt is szépen mellettünk, míg be nem értünk a pelenkák sorába. Ott talán fél percig keresgéltem a pelenkák között, majd azt látom, hogy a sor végén fiam BALRA teper, és már el is tűnt.
Persze pelenka ledob, rohantam utána, és legnagyobb megdöbbenésemre sehol sem találtam. Anyum is, én is minden sorba benéztünk, sehol semmi.
Nem sokáig, kb. 4-5 percig keresgéltük, de az nekem egy örökkévalóságnak tűnt.
Aztán, képzeljétek, a kiinduló, pelenkás sorhoz képest, kb. 5 sorral feljebb, méghozzá JOBBRA TALÁLTAUK MEG!!!
Gőzöm sincs, hogy hogy került oda, és miért nem láttuk, mikor utána rohantunk. Pedig tuti, hogy balra indul, még láttam is egy házaspárt, akik előtt tepert ki balra. Aztán mikor utánaszaladtam, a házaspárral találkoztam, Gergővel nem. Igaz, hogy a kis motorral sokkal nyorsabb, mint gyalog, de még ma is rejtély, hogy került tőlünk jobbra.
De nagyon megijedtünk!!!!!!!
Már mindenféle rossz lepergett a szemem előtt. Azon imádkoztam, hogy ne menjen ki a pénztárak között, mert akkor talán meg sem találtuk volna.
Arról nem is beszélve, hogy kb. 1 éve keringtek mindenféle hírek (vagy rémhírek, nem tudom), hogy az egyik nagy áruházban (talán pont az egyik korában) elraboltak egy kisgyereket, aki szintén elkódorolt a szüleitől...
GOndolhatjátok, mi minden járt az agyamban...

Végül meglett Gergő, mondom, a mélyhűtő pultok közül került elő a kis motorjával együtt. Hát olyan ideges voltam, persze ezek után sikerült egy egész nagy csomagnyi, rossz méretű pelenkát vennem. És naná, hogy már csak itthon vettem észre, mikor kibontottam a csomagot. Két mérettel kisebb, mint ami kellett volna.
Fasza, kib@sztam több, mint 4.000 Ft-ot az ablakon :twisted: :twisted: :twisted:
De legalább Gergő megvan...

Ne tudjátok meg, mikor megbabusgattam (még a könnyem is kicsordult), meg megnyugodtam, fogtam azt a rohadt motort, és úgy bevágtam a babakocsik közé mérgemben, hogy csak nyekkent...
Meg persze Gergőt is vissza a bevásárlókocsiba....


Hát ennyi, úgyhogy nálunk is megvolt a riadalom hétvégén...

Csajok, nem tudom még mikor jövök legközelebb, mert elég sűrű lesz a hetünk.
El kéne mennünk nagybevásárolni, meg a nyaraláshoz is egy csomó mindent.
Az én jogsim persze lejárt, azt is meg kéne csináltatnom.
Meg vennem kéne egy-két nyári nadrágot magamnak.

Ja, és képzeljétek, tegnap vettem egy fürdőrucit magamnak, az Ázsiában, tök jó áron: 5.900 Ft volt. Úgy megörültem neki, mert szombaton a budakalászi korában az egyik fehérnemű boltban kinéztem két fürdőrucit is, az egyik 21.000 !!!!, a másik 39.000!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ft-ba került.
Rá is kérdzetem, hogy jól látok -e, vagy csak a szemem káprázik. Mondták, hogy nem, jól látok...

Kép
kuha
 
 


hihihhihhihihihih

Léna az imént közölte az etetőszékben ülve...hogy MÓZSA=morzsa...és bőszen mutogatta a morzsát a tálcáján... :P :P :P

Besz...rás.. :shock: :shock: pedig most egy szóval sem emlitettem neki.....hogy honnan jutott eszébe ez a szó??????

Komolyan ez olyan édes kor hogy jó lenne ha mindig ekkora maradna Léna :oops: :oops: :oops: :oops:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Angi
Köszi a kérdést, teljesen jól van Fanni, már nem lázasodik be 2 napja.

Hajni
:evil: :evil: :evil:
drukkolok az iratokért...

Megann
Léna nagyon cuki!!! és a Morzsázás is!!! :D

Kuha
Izgis lehetett a corázás... jó, hogy előkerült Gergő...

Fanni is mondott két szót, anyuéknál voltunk, kérdeztem tőle, hogy hol a papa? mutatott apukámra, és közölte, hogy Papa, majd ugyanezt Mamával... :lol:
nagyon fura érzés volt, ledöbbentem, majd megzabáltam!!! :lol: :lol:
Nagyszülők is büszkék voltak az első szavakra... 8) 8) 8)

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Kezdem elveszíteni a humorérzékemet...

Leterített a betegség, kaptam antibioszt, de csak délutánra lesz a patikában, én meg ülni is alig tudok.

HEEEEEEEEEEELLLLLLLLPPPPPPPPPPP!!!!!!!!!!!!!!!!

Andrisba kullancs ment, de olyan kicsi, hogy nem is volt egyértelmű, hogy az. Olyan fél milliméter körüli. Megfogtam egy csipesszel annyira lennt, amennyire csak bírtam, és kihúztam. Ez alapján azt gondolom, hogy kullancs lehetett (pont olyan érzés volt húzni). Nem volt véres. Akkor ugye még nem fertőzhette meg???????????
A helyén mintha maradt volna valami, én látom a férjem nem. Most mi a csodát csináljak???????? Ki dobja majd a szervezete, vagy vigyem orvoshoz??????? Azt se szeretném, ha a kis dologból az orvonál valami nagy kerekedne, sztem ezt ott sse fogják tudni kiszedni csipesszel....

ayse
 
 


Sziasztok,

megvan az AFP-m. 0,75 lett. Nálunk ez jó, legalább is dokim ezt mondta.

Meg a zsömle + tej cukorvizsgálatom az meg 7,2 lett. Az szar. Mehetek jövő héten terheléses cukor vizsgálatra. Ez már a második terhelésem lesz. ááááááááááá. Szóval tuti cukros lettem megint. Pedig nem eszek sokat. Semmit nem híztam még. Na de a statisztika szerint minden 3ból 2nek újra kialakul ha már volt.
Jó a rosszban, hogy nem fogok megint semmit hízni terhesség alatt. Bár most hogy van Roli nem tudom hogy fogom kivitelezni a napi 5*i étkezést és az állandó mérlegelést...


Ayse, én azért elvinném Andrist dokihoz, jobb a biztonság és annyira sok a fertőzött kullancs.

pusz : Kriszti

KépKép
Kép
csikken
 
 


Éljen a jó eredmény!!!
Most már nyugodtabbvagy?
Ezt találtam:

Akkor megnyugodjak?

A legkönnyebben egy minden háztartásban található finom csipesszel szabadulhatunk meg tőle. Fogjuk meg a potrohát - minél közelebb a bőrhöz - és finoman, egyenletesen húzzuk. Ha a feje beszakad a bőrbe, ne ijedjünk meg. A bennmaradt fej egy-két hét alatt idegen testként kilökődik. Ne próbálkozzunk a fejrészek kiszedegetésével, mert ennek általában gennyes felülfertőződés a következménye.

ayse
 
 


Mármint az afp...

a cukrot nagyon sajnálom!!! Nekem ez volt a félelmem (az 500 közül).

ayse
 
 


Csak Nektek, dára anyuka társaim!!! :D

Ugye milyen igaz?
Miért imádom az Anyákat..

Anya és Apa Tv-t néznek mikor Anyu mondja : későre jár fáradt vagyok megyek, lefekszem.
Bement a konyhába megcsinálta a szendvicseket másnapra, elöblítette a pop cornos tálat, húst vett ki a fagyasztóból a másnapi ebédhez, leellenőrizte a müzlis dobozokat, feltöltötte a cukortartót, tényért, kanalat tett az asztalra, bekészítette a kávéskannát másnap reggelre.
Néhány nedves ruhát betett a szárítóba egy adag ruhát tett a mosógépbe, kivasalt egy polót. Felvarrta a lelogó gombot. Felvett néhány ottfelejtett játékdarabot az asztalról, visszatette a telefont a töltőre, a telefonkönyvet pedig a fiókba. Megöntözte a növényeket, kiürítette a szemetest és felakasztotta a törülközőt száradni. Ásítózva és nyújtózva egyenesen bement a hálóba. Megállt az asztalnál írt néhány sort a tanárnak, kiszámolt egy kis pénzt a túrára előhúzta a
Szék alá rejtett munkafüzetet.. Aláírta, megcímezte és felbélyegezte barátainak a születésnapi képeslapot és írt egy rövid listát a fűszeresnek. Mindkettőt a táskája mellé tette. Aztán Anyu megmosta az arcát 3:1 lemosóval majd éjszakai krémet tett rá, megmosta a fogát, lereszelte a körmeit. Apa kikiált: Azt hittem, hogy lefekszel! Már megyek- feleli. Vizet öntött a kutya táljába kiengedte a macskát, majd meggyőzödött róla hogy az ajtók zárva vannak és az udvari lámpa ég.
Mindegyik gyerekénél lekapcsolta az ágy melletti éjjeli lámpát és a Tv-t , felakasztott egy inget, bedobott néhány koszos zoknit a szennyestartóba majd volt egy rövid beszélgetése a még fönnt lévővel, aki még mindig a háziját csinálta. A szobájában beállította az ébresztőt, kitette a másnapi ruháit, sámfát tett a cipőjébe. Még 3 dolgot adott a 6 legfontosabb megteendő dolog listájához.
Elmondta az imáját és elképzelte a befejezését a jövőbéli terveinek. Ezalatt az idő alatt Apa lekapcsolta a Tv-t kihírdette hogy nincs semmi különös tennivaló. Megyek aludni. És ment.. minden egyéb gondolat nélkül. Van itt bármi különleges? Tudod már a nők miért élnek tovább...?
MERT MI HOSSZABB HASZNÁLATRA LETTÜNK CSINÁLVA..... és az egyetlen ok, amiért nem halunk meg hamarabb az az, hogy túl sok tennivalónk van!!!


Küld el ezt 5 fenomenális nőnek, imádni fogja!
Aztán.... “ IRÁNY ALUDNI!!!”

Mea
mea
 
 


Mea!

:lol: :lol: :lol: :lol: Képzeld, én pont ma kaptam egy ismerősömtöl ezt meg e-mail-ben!!
Nekem nagyon tetszik, és valahogy pont passzol az elmúlt napok témáihoz is!!!

Mizu holnap? Jöttök?

Kép
kuha
 
 


Ayse!

Amilyen paramama vagyok, én biztos megmutatnám orvosnak is..


:shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
lányok, ezt nem hiszem el.......
Léna mögöttem ül 2 méterrel az etetőszékében és messziről szónokol hogy tattó tattó tattó :shock: :!: :shock: :shock: :shock: és mutogat a monitorra :shock: :shock: :shock:
nézem nézem aztán mondom neki hogy ne beszéljen már butaságot..de ő csak szajkózza.....

Hát most látom hogy KUHA GERGŐJÉNK A MÉRCÉJÉN TRAKTOR VAN :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :roll: :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: EZ HIHETETLEN :D :D :D :D :D :D

Komolyan még én is alig veszem ki közvetlen közelről, ő meg tök messziről kiszúrta ezt a miniatűr traktort :shock: :shock: :shock:

Kész vagyok....

Csikken!

Örülök az AFP.-dnek :D :D a cukrodnak már nem :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megann!

:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kép
kuha
 
 


Kezdek megőrülni: Karcsi két napja megjött, de annyi dolog van az autóval meg a hazahozott bútorokkal, hogy azóta sem volt egy gyerekmentes percem. Pedig már úgy vártam, belőttem a vasárnapot, hogy addig birom. (kábé húsz napig voltam egyedül, közben három napot volt itthon) Hamarosan hisztizni fogok :evil: :evil: :evil:

Megann, tényleg nagyon élvezetes innentől minden új szó, mondatfoszlány, mondat. Én mindennap jókat derülök Julcsin.

Mai termések:
Látunk egy tyúkot, a gaz mögött valahol. Mondom: Julcsi, ott a tyúk, látszik a farka! Erre Julcsi: Cicának van, nem tyúknak, fajka!

Döglött bogár a járdán: Julcsi: bogáj, bogáj. Én: Göglött bogár. Ő: Bajsza van máj.

Egy ház előtt, ahol két kutya van. Az egyik, Jimmy odajön. Julcsi: Jimmy, bobó hová lett?

Ayse: én nem vinném el. Ha maga a kullancs megvan, abból tudják megállapitani, hogy fertőzött volt-e vagy sem.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Ayse,

En is elvinnem vagy legalabb felhivnek egy dokit, hogy mit szol hozza. Bar azt hiszem, ha ki tudtad venni, akkor nagy baj nem lehet.
Szegeny Lili, remelem mar tultette magat rajta, marmint ezen a tancos dolgon!

Kuha
Huuuuuuuuuuu, ez valoban idegborzolo!! Nem is gondolok bele, mer velem is elofordult mar meg Mat idejebol, azota Balazsra ketszer ugy orkodok!

Ferjtema
:oops: :oops: Bele sem kezdek, mert akkor meg este is itt ulhetnek :oops: :lol:

Mea,
Ne keseredj el, fel a fejjel, valoban kicsit sok lehetett nektek most ez a koltozes, nehany baleset + mutet ferjnek + munka + helyvaltoztatas stb. Ha feszultek vagytok, akkor termeszetes velejaroja a dolgoknak a vita! Lehet, hogy kicsit ki kellenne szabadulnotok kettesben valahova???

Egyebkent szerintem is megvaltoztatja a kapcsolatot a gyerek. Ugye mi elsosorban anyak leszunk, ami nem minden ferfinak van az inyere---- sajnos-----. Neha szerintem a mi hibank is, hogy a ferfiak el vannak kenyeztetve. Konnyu ugye, szerelmesek vagyunk, csak o van nekunk stb, utan ameg hirtelen jon egy kis csopet, aki elveszi a helyet a szivunkben. Nalunk igy volt Mattal, valahogy akkor valoban egy nagy valsagon esett at a kapcsolatunk, talan ezert is vartam ilyen sokat a masodikkal! Ezert is vagyok most ovatosabb es odafigyelobb a ferjre. Szoval a segitesen vagy nem segitesen kivul nekunk ugye meg ilyen dolgokra is figyelnunk kell :oops:

Mea,
Jo ez az anyas dolog, tisztan takarja noi mivoltunkat! Azert en ha faradt vagyok, akkor megyek alukalni :lol: :lol:

Folyt kov.

Totka,
Most olvastam
Jajj te szegeny, remelem legalabb a papirokat megtalalod majd

Megann
Copfos Lena istenien szep kislany es micsoda szemek!!!!!!!!!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Köszi a hsz-eket!

Annyira elmúlt a kullancscsípés helye, hogy konktétan nem látom, hogy hol volt, így egyelőre orvoshoz vinni nincs értelme.

Én meg dögrováson, mindenem fáj...de legalább a gyerekeim rendesek velm, 4 !!!!! órát szép csöndben elvoltak az ágyikújukban!!!!!!!!!!

Ez a Julcsi lány! :):):)

Gratula Lénának is a beszédhez! A szaéagon futó traktor nálunk is megvolt/van, Andris szókészletében így: tattoj!

Egyes szám első személyben már ragoz.
Tegnap azt kiáltotta: TÖJJÖM, majd beszaladt a kis játékházikójába, amiben azt a rongyot tartjuk, amivel a csúszdát törölgetjük. Majd letörölte aföldet, ami a cipőjéről eset a csúszdára :shock: :shock: :shock: :shock:

ayse
 
 


tudok ám helyesen írni, csak a billentyűzet vacak, erőszakosabban kellene verni...meg a betűket se ártana eltalálni :oops: :oops: :oops:
(azért a sas módszerhez képest - "kőröz, kőröz, lecsap" - már javultam egy kicsit.)

ayse
 
 


Képzeljétek, a tanítványomnak sikerült a szakmai felsőfokú írásbeli!
Most elkezdünk készülni a szóbelire!

ayse
 
 


Jó estét! :) :)

Kuha,
Ez a Cora-s kaland szörnyű lehetett. :( Ahogy olvastam, kivert a víz. :( De nagy szerencse, hogy nem lett nagyobb baj!! Gergő egyébként nem ijedt meg? Ő nem keresett titeket?

Ayse,
A hátadnak jobbulást! Remélem, a kullancsügynek ennyivel vége is van! A tanítvány sikeréhez gratula neked, meg neki is! :)
4 órát aludtak a gyerekek? Az szép teljesítmény? Lili is? Jobban van? Ilyenkor mikor tudod őket letenni este?

Megann,
Léna dumálása :) :) Dani is nagyon nyomja! :) Tattoj van nálunk is, meg tunátutó (utánfutó).
Én is ki tudok bukni a vásárlástól négyesben, nem egyszerű, az biztos! :?

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Kidobott az ágy, a lázam nem megy le, a fejem meg baromira fáj.

Benianyu!
Rendes időben, 8- fél kilenckor. Mondjuk apukájuk rendesen lefárasztotta őket előtte :).

ayse
 
 


életjel: megvagyunk. :)

ma voltam dolgozóba, vérvételt elintéztük az egyidős terhes kolleganőmmel. a legközelebbi vérvételt inkább nem itt fogjuk... de mindegy, már megszoktam, hogy fekete bárány vagyok.
aztán voltunk négyesben (2 anyuka+2 kicsi) kajálni a mom teraszán. na az nagyon jó volt. és arról ábrándoztunk, hogy jövőra hogy fogjuk ezt megejteni +1-1 gyerkőccel...

uh-on is voltunk családilag, és nagyon jó volt, láttuk Bencét :D , ahogy mzgolódik. apa szerint tuti kisfiú, mert mindkét kezé felemelte, hogy góóóól, meg mutogatta az izmait :lol: :lol:
furcsa volt, hogy nem tudtam magam teljesen átengedni az élménynek, mert ott volt Eszti is (nem csak fizikálisan, hanem a fejemben is), nagyon jó volt látni, de már akkor is ketten vannak :)

gyerek+párkapcsolat:
én azt érzem, hogy az eleje nagyon nehéz volt, és most már annyira jó. ember szerelmes a lányába, komolyan, könnyezik a szeme, nem tud vele betelni. szombaton meglepett minket az álomhomokozóval, amit én kinéztem, de mondtam, hogy ennyit azért mégse adjunk érte, erre szól, hogy jöjjek ki a terszra, az Eszti akar valamit mutatni. hát én is megkönnyeztem :) és előóadta, hogy ez milyen jó, az Esztinek, mert :) olyan aranyos. pláne, hogy terhes vagyok, tényleg i9gyekszik. én meg igyekszem elnéző lenni. ha egy pár napig nem teszi bele a mosatlant a mosogatógépbe (mert megbeszéltük, hogy ha nem akarja, hogy odahányjak, akkor megcsinálja), szóval akkor szólok, és másnapra minden ok.
viszont eddig kértem, tegnap kijelentettem, hogy jövő hétvégén az anyuéknál alszik az Eszti. pont. duál hétvége lesz :)
és ő nem is mondott semmit, csak azt, hogy akkor elmehetnénk kirándulni. pedig eddig mindig morgott, hogy ne aludjon ott az Eszti.
szóval nem panaszkodom.

sztem a munka nagyon-nagyon befolyásolja a dolgot. mióta otthagyta a munkahelyét ősszel, azóta látványosan jobb a helyzet. az asok feszültség, idegeskedés mindenkire kihatott. ezen nem tudom, hogy hogyan lehet változtatni.
mindenesetre néha le kell ülni, és elkell mondani, hogy figyi, nekem ez így nem jó, valamit próbáljunk másképp csinálni, ha lehet. csak nagyon nehéz megállni, hogy ne az legyen, hogy egymást dobáljuk, hogy ki miről tehet.

a gyerekvállalás meg ebből adódik, ha lényegében kiegyensúlyozott a kapcsolat, tök mindegy mikor jön a baba.

jajj, de okos vagyok :oops: okoskodás nagyon megy..

Márti, olyan szépen írtál a Bendegúzzal való kapcsolatodról!! sugárzik a harmónia :)
hogyan becézitek Bendegúzt? nekem nagyon tetszik ez a név, persze ember kihúzta még a múltkori listámról is :)

Hajni, bocs, mindig rosszkor hívlak, majd holnap újra próbálkozom! pénztárca :evil: :evil: most már nézzetek körül, hogy mit csináltok rosszul, valami itt nem stimmel, hogy mindig veletek történik valami nagyon rossz, vagy valami éppen elviselhető :(
és a rachitis miatt is tök lelkiismeretfurdalásom van, de ezt majd telcsin..

Hari!
Lili nagyon szép! tisztára felnőtt nő már!

pöttyös-copfos Léna elragadó, mint mindig :)

nagyfiú Marci szemei igézőek :) pici Ábris :) én meg csak ábrándozok :) :) :)

Ayse, jó, hogy túl vagytok rajta, én is tök para vagyok, biztos minimum felhívtam volna őket. de jó, hogy mindod, kéne szerezni olyan spéci csipeszt. is. meg ragtapaszt, stb. le vagyunk amortizálva gyógyszeres szekrényügyileg.
jobbulást neked is, és Lilinek is! sajnálom, hogy lemaradt a táncról. képzeld, egyszer én is voltam pünkösdi királylány, vagy mi, néptáncoltam, de muszáj volt hazajönni az előadás előtt pár perccel, mert elkezdtem hányni, magas lázam lett. sebfertőzést kaptam, és addig bírtam, pedig anyuék is elvittek annak ellenére, hogy nem voltam jól. és ez azóta bennem van, hogy akkor én nem táncolhattam el. aztán sulit váltottam (ez 3-dikban volt), ezzel a néptánc is elúszott. szóval átérzem szegény bánatát :(

Megann,k most már aztán semmi duma, meg nyavalygás, te csak hőmérőzzél lelkesen, gyúrjatok szépen a kistesóra, mi meg drukkolunk kitartóan!! :)

Bodza!!
köszi a tippet biztonsági öv ügyben, kipróbáltam, és működik, kényelmes is, úgyhogy holnap már így megyek szegedre, és spóroltam jó sokat :)

megyek is eldőlni..

KépKép
KépKép
and
 
 


még annyit akartam, hogy
Csikken! de jó, hogy már az afp-n is túl vagy!! a cukrot meg már egyszer elviselted, most már rutinos leszel. valahogy úgy emlékeztem, hogy a cukorterhelés valahol a huszon heteknél van, na mindegy.

Évi!
hát ez nekem az egyik rémálmom, hogy keresem, nem érem utol. valamelyik este 2x egymás után azt álmodtam, hogy kiszaladt az eszti az andrássy út közepére, és akármilyen gyorsan akartam utána menni, nem bírtam, ólomlábaim voltak, és már ott is volt a felezővonalnál.
olyan gyorsak tudnak lenni.

ti emlékeztek olyanra, hzogy elvesztetek? én emlékszem, hogy 1-2x a közértben elvesztem anyu mellől, nem volt jó érzés.

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok!

And!
De jó, hogy ilyen jó élmény volt ez az utolsó UH Nektek is! Drukkolok hogy tényleg Bence legyen.
Amúgy Bendegúzt Bendegúznak hívjuk, nem becézzük, de persze Manózzuk, Nyulizzuk, Kisnyulam, Pucok is van, szóval azért becézgetjük mi is. :D De a Bendegúz nekem nem tetszik becézve.

Hajni!
Én is sajnálom, ez nagyon bosszantó, és tényleg háton szőrfelállító érzés, hogy így besurrant valaki Hozzátok. :(

Csikken!
Sajnálom a cukrot, de hurrá AFP!

Kuha!
Én is frászt kaptam volna, ezért nem veszem én ki a kocsiból Bendegúzt ilyen helyzetekben. De jó, hogy Gergő nem ijedt meg!

Megann!
Léna nagyon cuki a kis copfjaival! Hajrá kistesó! :)
Én is nagyon élvezem, ahogy Bendegúz tanulja az új szavakat, ő is mindig meglep valamivel. Sztem mostantól Lénánál is beindul a mandula, és nem győzöd majd követni, miket tud már.

Én most két hétig nem leszek, megyünk Keszthelyre Bendegúzzal, boldogítjuk kicsit a nagyikat! :D
Addig is mindenkinek minden jót!

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Kuha!

Fúúú d erossz lehetett a Cora élmény :(
Megyünk ma, már lassan indulunk is!
Várjuk már a talit!

And!

De aranyos a férjed, hát én férjem en m viszi túlzásba a meglepiket....na mindegy.
Nem ér rá soha smemire, mindig mindent én nekem kell intéznem, ez van nálunk :wink:
De örülök, hogy vannak tuti boldog párok is!!!!

Mea
mea
 
 


:D :D :D életjel :D :D :D


sziasztok csak gyorsan irok egy kicsitmert l kell dőlnöm mig marci alszik,mert ma pokolian fáj a fejem..... :cry: :cry: :cry:

a gépemet agyonvágta a vihar kb. egy hete,minden ami elromolhat egy számitógépben az el is romlott.... :( :( :( ....DE öröm az ürömben,hogy KAPTAM A FÉRJEMTŐL EGY VADI ÚJ LAPTOPOT!!!!! :P :P :lol: :lol: 8) 8) 8)

úgyhogy most erről irok nektek először !!! 8) :lol: 8) :lol:

egyébként nagyon jól vagyunk,minden ok,hét végén megkezdődik a szép lassú visszacucolásunk haza Bp-re!

este dobok képet marciról,tegnap du.fotóztam..........most megyek mert a hányinger kerülget,annyira fáj a fejem.... :cry: :cry: :cry: :evil: :evil:


majd este olvasok vissza is............

puszkák :P :D
annamami
 
 


Annamami!

Gép :( fejfájás :( de az összes többi :P :P :P :P :P :P :P :P :P

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinek jó hétvégéje volt!


Majola:

Én is sokat gondolok rátok... mikor kint vagy Julcsival a kertben, Annát mindig viszed magaddal? Vagy bent mered hagyni a házban ha mondjuk alszik? Magyarul mennyire mered "magára" hagyni egyik gyereket míg a másikkal vagy?


Ayse:

David általában nem ér túl későn haza, vacsorára/fürdetésre itthon szokott lenni. Ez azt jelenti, általában 6 órára már itthon van, gyakran korábban. Elmenni se szokott korán általában, ma is 9-kor indult be a munkahelyére, ezáltal én gyorsan el tudtam menni a Tescóba reggel úgy, hogy csak Zsuzsát kellett magammal vinnem. Tegnap meg itthon volt már du 3-kor,igaz, azért (is) mert én délután orvoshoz mentem, és akkor ő vigyázott mindkét lányra.

Viszont mikor itthon van sincs igazán itt, mert dolgozik, ráadásul még mindig nem nagyon lehet lekülöníteni azt a részt ahol az ő computere van, így akkor még a két lány tetejébe ott van az apuka aki egyrészt feszélyez (pl Vivit nem szabad sírni hagyni egy pillanatra sem, mert akkor már rohan és felkapja, pedig egy pár perc nyöszörgés után már elaludt volna) vagy ideges mert zavarják a gyerekek, és akkor én se csinálhatom a dolgom, mert arra kell helyette figyelnem hogy Zsuzsa nehogy az apja közelébe menjen. :evil:

Azt már én is kitűztem mint nemes célt, hogy egy hétre előre eltervezem, mi lesz a kaja és úgy fogok bevásárolni, de egyelőre csak 2-3 napra előre sikerült ezt így kivitelezni...

Az egyedül vásárlás velük még OK, ha hipermarketbe megyünk... leginkább a hátam bánja, amúgy elég jól el szoktak lenni hálistennek. A piac az necces kettővel.


Mea:

Szerintem nagyon is tiszteletreméltó, hogy te felmérted hogy mire van kapacitásod, és ahhoz tartod magad. Néha mikor nagyon rossz passzban vagyok, én úgy gondolom, nagyon elszúrtam mert nem mértem fel reálisan az erőmet és most mindannyian emiatt szívunk.


Gyerek és a kapcsolat:

Ebben az egyben szerintem kivételek vagyunk, szerintem David hangulathullámzásait nagyon is lerögzítette a család, szerintem biztos hátteret jelentünk neki, emiatt ő is stabil. Az más kérdés, hogy még stabilan is egy hangulatember, és a legrosszabb hogy én is az lettem. :( Vagy a hormonok, vagy az együttélés hatása, de én egy higgadt, sőt még talán kicsit érzelemmentes ember is voltam azelőtt, most meg... kész csőd. Ezzel együtt szerintem elég jól funkcionál maga a kapcsolat, persze lehet azért mert szinte alig van időnk ezzel foglalkozni, mert általában leköt minket a gyerekek körüli tűzoltás.


Megann:

Jól fogalmaztál... én is mindig rácsodálkozom, mikor David szemszögéből hallok vissza eseményeket. Pl az hogy játszótérre viszem Zsuzsát az egy szívesség (!!!!) merthogy nem azért panaszkodtam, hogy nem tudok elég időt tölteni vele külön, akkor most lám tessék David feláldozza magát és itthon marad Vivivel. Az persze egyszer nem jutna eszébe hogy Ő vigye el Zsuzsát a játszótérre, és én itthon maradnék Vivivel. Az meg szerintem külön idegsokkot okozna, ha azt merném felvetni, hogy egyszer vigye el MINDKETTŐT és én itthonmaradnék egyszál magamban...

És David a belevaló apuka kategória, egy csomót foglalkozik a lányokkal... pl megkértem egyik nap, mikor Zsuzsa anyuval volt, hogy aludjon ő Vivivel, én meg ZSuzsa szobájában szeretnék egy átaludt éjszakát. Megtette (és nem először van hogy ő kel Vivihez etetni és lefejt tejet ad neki), de egész délután hallgattam hogy micsoda dolog hogy az a FÉRFIEMBER nem alhat a NŐJE mellett. (Illetve hogy a NAGY MAJOM a párja mellett...) Tehát megtesz nekem dolgokat, de az az igazság, kétszer is meggondolom, kérek-e valamit, mert vagy felháborodik rajta, vagy "humor" címszó alatt hallgathatom napokig hogy milyen vagyok én...


Majola!

Babysitteretek Újpestre nem jönne ilyen áron? :)


Juci!

Nagyon aranyos vagy! Hátam fáj :( De tegnap voltam magánrendelésen egy ortopéd orvosnál akit itt Újpesten sokan ajánlottak nekem, és most van feladat. Tornázni kell (gerinctorna vagy Pilates), krémmel kenegetni, övet viselni, és 6 hét múlva visszamenni... most akarok elmenni a gyógyszertárba mindezt beszerezni...

De ez szerintem jó hír, mert legalább nem valami hiperdrága kezelésre kell járni hetente háromszor. Attól féltem.

Wow. Nem tudtam, hogy ti Árpival csak másfél hónapig voltatok együtt! Most jön a hülye kérdés... ezek szerint Marci nem volt tervezett? Vagy mégis? Mi Daviddel kb másfél évig voltunk együtt mielőtt Zsuzsa fogant, de ennek nagy részét külön töltöttük - ő Amerikában csinálta a másoddiplomáját, én Magyarországon. És végül szeptemberben költöztünk össze, és december elején fogant Zsuzsa.


Beszéd:

Érdekes, Zsuzsa nem csap le azonnal a csúnya szavakra... semmiféle érzelemszót nem mond. A kedvenc "beszélős" tevékenysége a dolgok megnevezése. Úgy kezdi, ahogy kipattannak a szemei, hogy mutatja a szobájában a bagolyképet és mondja hogy owl picture, vagy a virágokat a függönyön (flowers curtain), vagy hogy hozzak neki tejet (mama, milk please) vagy hogy vegyem ki (mama, come out please). De olyan hogy szeretem vagy tetszik vagy szép vagy akármi, ilyet egyáltalán nem mond.


Totka!

:( Nagyon sajnálom. Gondolom nem is a pénz hanem a papírok után való mászkálás a legbosszantóbb... Én se szoktam bezárni a bejárati ajtót, lásd a szomszéd néni esetét aki egyszerűen besétált... még jó hogy ő és nem más, ezek szerint...


Ayse:

Nagyon-nagyon szájbarágósan leírnád hogy csinálod a görög salátádat? :) Meg hogy hol lehet azt a másik fajta oreganót venni? Azóta nézem a közértekben, de csak egyfajtát látok (egyszerű oregano felirattal).

Visszatérve Bodza gondolatára, amire kommentáltál, nekem is megakadt rajta a szemem. Szerintem a dolog kulcsa egy olyan partner aki ezzel nem él vissza, akarva/akaratlanul. Mert ha Őrs mindennap 9-10-ig elmenne squasholni otthagyva Andit a két gyerekkel, lehet belőle is áradna némi kényszer. :D Ha kölcsönösen működik a dolog, akkor nagyon szép. Ha csak az egyik oldalról, akkor jön a lábtörlő című történet...

Egyébként én is szoktam bátorítani Davidet, hogy menjen el haverokkal. Lehet nem olyan nemes indíttatásból mint Bodza, de látom rajta, hogy fáradt, feszült, túl sokat dolgozik, és az ő élete is csak a munka meg a család körül forog. Sajna David ebben is rapszodikus, csinál egy programot majd az utolsó pillanatban lemondja, vagy ha nincs jókedve, akkor csak magában punnyadva ül a vendégségben...

Cserébe persze David is kapható arra, hogy én elmenjek valahova, és ő vigyáz a gyerekekre. Nálunk inkább az időzítéssel van a baj, én úgy látom, mindketten igyekszünk a másik kedvét keresni, de valahogy sokszor rossz időben, nem akkor amikor a másik azt értékelné...

Egyébként már én is eljutottam a "kész, ez a feladat, ezt kell szeretni" gondolatig, de érzelmileg úgy látszik még lázadok ellene. :evil: A dolog iróniája az, hogy David úgy gondolja, akkor lenne boldogabb ha többet lehetne itthon a gyerekekkel, én meg úgy gondolom, akkor lennék boldogabb ha többet mehetnék el, mondjuk dolgozni. Tehát rohadt egyszerű lenne a megoldás: én megyek dolgozni, ő marad itthon. Ez is volt a terv elejétől kezdve, de arra már nem számítottunk (két naiv szülő) hogy a szoptatás mennyire nem teszi ezt lehetővé. De most is úgy tervezem, hogy szeptembertől, mikor Zsuzsa bölcsibe megy, Szilvit leadom vagy anyunak vagy babysitternek, és én is megyek valami munkát vállalni. Lehet hogy eleinte az összes keresetem elmegy a bölcsi meg a babysitter árára, de szerintem megéri!!!

Aaaaah, most olvasom, nálatok is megint összejöttek a dolgok!!! Gyógyulást neked, te is elkaptad Lilitől??? Végül mit csináltatok Andris kullancs csipésével? Mentetek orvoshoz?


Csikken:

NEkem is rosszak lettek az értékeim mindkét terhességgel, és a másodikkal rosszabbak mint az elsővel, pedig kevesebbet híztam... De majd elmúlik a diéta pedig nem vészes, sőt kifejezetten egészséges.


Megann:

Zsuzsa is kiszúrja a vonalzókon a legkisebb szösszenetet is... valakién tehén van, és itt mutogatott rá, én meg nem értettem hol lát tehenet a babaneten :D


Majola:

Jaj, azt én is nehezen bírom mikor már rákészülök egy kis könnyebbségre, aztán valami oknál fogva kimarad!

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Róki!

Gyorsan végigfutottam amit irtál....csak egy gyors reakció...

Férj tegnap a babanézés közben megbeszélte a pasikkal, hogy augusztusban 3 napra lemennek robogózni a Balatonra :shock: :shock: :shock: :shock: és ezt ukmukkfukk bejelentette este ..én meg csak néztem hogy mégis meg sem kérdez....és egyáltalán én mikor mehetek akár csak egy napra el...

Erre ő: Szóljak mikor és mehetek, majd ő MEGOLDJA!!!!(= anyós beköltözök hozzánk azokra a napokra, vagy Léna költözik anyósomékhoz :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: )

Hát a nagy fa...t :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: (bocsi,bocsi,bocsi, pardonn pardonn......

Ennyit a férfiak felelősségérzetéről, áldozathozataláról, felvállalásáról és stb..... :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

De aztán nagy cirkuszt nem csináltam, mert nem hinném hogy férjem hajde rá fog érni augusztusban, miután majdnem egész júliusban utazni fogunk.....
Majd sárkánykodom ha tényleg mennek......

M.

Kép

Kép
megann
 
 


ja és az kicseszett nagy önzésükről....

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Hú de érdekes témák vannak most! :P

Ayse
Kullancsfronton mi a helyzet?

Megann, Rokica
Hát tervezett volt Marci csak azt hittük, hogy úgyis csak pár hónap múlva jön össze.Egyébként pedig már kb 6 éve ismertük egymást és párszor próbálkoztunk is, hogy egy pár legyünk. Csak mindig nagyon hamar vége lett :roll:

Én sem tudom sokszor hang nélkül hagyni, hogy mindent én csinálok. Azt meg egyáltalán nem, hogy ha Árpi nem vigyáz a tisztaságra és a rendre legalább nagyjából! Vasárnap jól ki is akadtam emiatt. :cry:

Megann
Azta féjed néha lazán adja elő magát :shock:
Mondjuk okosan teszed, hogy majd akkor éled bele magadat a dühödbe, ha aktuális lesz. (De azért maga az eljárás is nagyon kiakasztó).

Rokica
Remélem segít a hátadon a torna és a többi. Nekem sokat segített. Sőt a mai napig ha kimarad pár nap már érzem.

Csikken
Remélem sikerül majd tartanod a diétát. Azért jobb lett volna, ha nincsen rá szükség, de ez legyen a legnagyobb problémád a 9 hónap alatt!

Mennem kell, felébredt Morci.
És köszönöm a dícséreteket Ábris babóra és Morcikára! :P

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Én is életjel!!! :lol: :lol:

Olvaslak ám én titeket minden nap,de mire a végigérek vagy Meli felkel,vagy én ájulok be!!! :lol:

Velünk nagyjából minden oké!!!
Azért csak nagyjából mert Meli tegnap délutánra belázasodott,de valószinűleg hogy a foga miatt,mert sikerült benyúlnom hátra és bizony már lassan át is töri az inyt!!És állandóan a keze a szájában van,úgyhogy remélem csak ettől lázas.
Reggel már csak hőemelkedése volt...amúgy jó kedvű,eszik,iszik!! :D

Velem is minden rendben,ma voltam tanácsadáson.
És szombaton végre megyünk Pestre 4d uh-ra!!!!!! :D :D
Jujj,de várom!!!!

Párkapcsolat:
Nálunk is voltak nehéz pillanatok az elején,de aztán helyrerázkódtunk mindketten és próbáljuk úgy csinálni,hogy mindkettőnknek jó legyen!!! :) És azt hiszem sikerül is nagyjából!!!
Egy dolog van ami kitud akasztani,az pedig a motorozás!!(cross motorja van a drágámnak!!)
Nem is maga az hogy elmegy motorozni,mert tudom,hogy ennyi neki is jár,hanem hogy mindig az utolsó pillanatban jelenti be!!
Pl.ha tudom hogy szombaton nem dolgozik,én már előre örülök,hogy velünk lesz stb.,aztán szombat reggel bejelenti,hogy akkor ő csak elmegy egy kicsit mocizni!!Na ez a kicsi az egész nap!!! :evil: :evil: Szóval ha szólna időban akkor én is úgy szervezem,hogy ne kelljen itthon kuksizni,úgy mint nap mint nap...
Na de ez legyen a legnagyobb problémánk!!! :)
Amúgy Zoli mindenben segit,HA megkérem!!!
Magától elég ritkán veszi észre a dolgokat,de ha szólok,tényleg szó nélkül segit bármiben!!!!! :D
Egy szó mint száz,mi hálistennek jól vagyunk,szeretjük egymást...kell ennél több??? :D :D

ancsi26
 
 


Na ez igy akart lenni,hogy:mire a végére érek... :lol: :lol:

Egy friss pocifotó:
Kép

ancsi26
 
 


köszönöm az érdeklődést, jól agyunk.
Lili túl jól is, alig lehet rávenni, hogy ne ugrándozzon, pedig még csúnyán köhög.
Andris kullancscsípése tökéletesen elmúlt, nem is tudnám megmondani, hol volt pontosan. Most sasoljuk, hogy vannak-e olyan tünetek, amik a kullancs esetleges fertőzöttségére utalhatnak, de ezek nagyjából 2 hét múlva jönnének elő.
Olyan pech, mert csütörtökön kapták volna az oltást, csak a tüdőgyuszkó közbeszólt. És azért csak most, mert ugye benyaltuk a barihimlőt, meg utána a meggyengült immunrendszer miatt egy csomó minden mást és a kötelező oltások is tolódtak, 4 hete kapta a 18 hósat. :evil: :evil: :evil: :evil:

Annamami!
Szia!!!
Fú az én fejem is állatira fáááááááj :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Ancsi!
Szupercsini mami vagy!
A mocizáson én is kiakadnék, már csak azért is, mert veszélyes.

Rokica!
Éljen, hogy nincs komolyabb gond a derekaddal!

Görögsali:
Paradicsomot, lilahagymát felkarikázni, uborkát felkockázni, sózni, fél citrom levével, extra szűz olívaolajjal meglocsolni és fűszerezni friss bazsalikommal és oregánóval. A tetejére szórni az olajbogyót és a fetát. Nem szoktam összekeverni, nehogy a feta összetörjö és így szebb is.

Oregánó: amíg nincs a másikfajta, addig fűszerezd csak bazsalikommal, úgy is jó.
Itt NK-ban vettem a Latin Kert envű árudában, ami a főutcán van ha jössz befelé, bal kéz felől. Végül is Budaligettől nincs messze, de ha gondolod, szívesen veszek Neked és majd kitaláljuk, hogy hogyan jut el (van ötletem).

ayse
 
 


And!
Gratulálok Bencéhez! :D
Rólad mikor látunk pocakfotót?
Nahát, milyen hasonló történeteket tud produkálni az élet!
És a gyerekek mennyivel másképp viselik a betegségeket! Pont azt mondtam a férjemnek tegnap, hogy nem tudom, hogy Lili hogy a fenébe akart táncolni, amikor még ülni is alig bírok. De sztem egy kiadós hányás után is inkább ledőlnék...

Andris ütögette a papírt a zöld zsírkrétával, amitől apró kis vonalak keletkeztek rajta, aztán közölte, hogy ESŐ. :shock:

ayse
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?