Új privát üzeneted érkezett!

Üdv Klarka! Tündér a srác. 10 hósan guggolásból felállni-szuper!!! Na hari, hogy azonnal a közepébe vágok, de végre látok fütyit. Úgy látom a fotón neki sincs lent a 2 golyszija. Fiús anyák, a tiéteknek lent van? Azért vetem fel a témát, mert a miénk többször van fent mint lent és a kora utógondozáson azt mondta a főnéni, hogy strigulázzam a pelenkázásoknál és ha sokkal többször van fent akkor a biztonság kedvéért elvarrják a felfelé vezető utat neki, persze csak miután lehozták, mert nem jó ha sokat van fenn. Ezt 1 és 2 éves kor között csinálják. Ha lehet szeretném megúszni a műtétet, ezért fütyi-golyszi ügyben ezúton gyűjtenék be tanácsokat. Köszi

Hát Gabella, anyud tényleg bevonzotta. Én is sokat gondolkodom azon bevonzottam az uramat valamiért, ez az én nagy életfeladatom. Végül is könnyebb feladni és elszaladni(hosszú távon 2 gyerekkel szerintem is szivás), és nehezebb dolgozni az ügyön..
Meghát úgy itélem meg a mi kapcsolatunk ezerszer jobb még így évi 2-3 orditozós balhéval mint a nagy átlag. Leültem és leirtam egy papirra mi jó és mit nem szeretek és hááát,sokkal több a pozitivum, be kell látni. Az h mos, főz, takarit, vasal, éjszakázik a gyerekkel, dolgozik, tanul, de még beszélgetni, ágyba bújni is vele a legjobb, ugyanazon elveket vallunk a gyereknevelés terén, stb.
Pedig én aztán jól kiéltem magam előtte. Egyébként mi is leginkább a pénz miatt balhézunk, ez a nagypapi pia dolog régi téma, nem értem miért most bukott ki nála, miért most vágta ki a biztositékot, de úgy gondolom megbocsáthatatlan, hogy az önző indulaai miatt tönkrevágta a lánya ballagó buliját. Az indulatainkon való uralkodás különböztet meg bennünket az állatoktól. Vagy mi.

Gab, ez a Meske szenzációs, az a mérges kis grimasz oltári, beküldhetnéd valami fotópályázatra, olyan jó. Bevált a fisheres csiga? Én is ezt néztem ki Beninek 1 éves szülinapra.

Prenata! Bárányhimlő!!!! :oops: Rhus toxidendron C9 -napi 4X a pöttyök megjelenésétől hólyagosodásig. Sötét pörkök megjelenésekor Antimoninum tartaricum C9 napi 2X. Ezek olyan homeopathiás szerek, amiktől egyáltalán
nem maradt heg Blankán, egy sem!!!!!Nekünk bevált és nem mindegy hogy egy kislányon marad-e heg. De egy fiúnál sem.
Ja,nem akarlak biztatni, de mi az a kis tapétacsik! Majd ha teleművészkedi a falat zsirkrétával, amit még egy réteg festék sem fed majd el!!!A barátnőmék nagy iv papirokat ragasztottak a falra, de a gyerek addig keresett míg fedetlen falrészt nem talált. Nem úszták meg a festést.

Meteor kérlek ne haragudj, de hasizomlázam lett úgy röhögtem a dupla eséses sztorin. Pedig nem is láttam csak elképzeltem. Azért belegondolva szerencse, hogy mindketten megúsztátok. Hát ezt még gyakorolnunk kell, én már mindig Benivel a kezemben nyitok ajtót, biztos ami biztos.
Játékokat tettem a könyvespolcra a könyvek elé, és a papirtároló dobozokra, melykben újságok vannak, de már egy fél Nők Lapját szedtem ki a szájából, nem is beszélve a viráglevekről. :P

Most én is egy bödön vizet forralok, igy egyszerű újratölteni a csőröst.

Reggeli: mivel én natur bio csaj vagyok, cici után 2-3 almát reszelek, vagy banánt török össze és teszek hozzá a bioboltban vett(240 ft) rizs, búza, vagy kukoricapelyhet. Ez olcsóbb mint a milupa, vagy hipp tejpép, és nincs benne semmi mesterséges anyag. Várom már a barackot is, de van hogy sütőtöklevet vagy répalevet öntök a pelyhre.
Én reggelire műzli párti vagyok, ezért szoktatom már most a pelyhekre, jót tesz a székletnek, védi a beleket, egészséges, ovisan is egyszerű lesz majd leönteni egy kis tejjel. Francnak lesz ideje kifli vajazgatni, elég lesz majd uzsira a suliba Blaninak kenegetni.

Kimike, nálam minden nap 2 mosás megy, van egy két nap szünet ha esik, akkor 3 is mosódik. A Beni leevett rucijait ariellel és senzitiv öblitővel mosom, a mieinknek mindig veszek valami legolcsóbbat. Vasalni utálok, keddenként a kórházsorozatok alatt szoktam. Most is már 3 adagot bevasaltam, most irok, de ma kevesebb lesz csak hárnunké, mert azuramét nem vasalom ki. Pukkadjon meg.
:roll: :roll: :roll: Úgy tesz mintha mi sem történt volna, sőt még ő van megsértődve. Ha felemelem a hangom egy kicsit is, rám szól? „Most meg mit kiabálsz.” Hát ezt én is kértem tőled sirva sőt a szüleid és anyu is sirva, mégis tönkretetted a lányod ballagó buliját. Semmi reakció. Úgyhogy vasaljon.
Oriandy, édesek az alvós képek. Ez valami energiaköves lánc a fiatalúr nyakában?
Itt akkora zuhi volt du, pont mikor mentünk Blaniért az oviba, hárman mint egy rendes család. Blani érez valamit, mert azt kérte apával és tesóval együtt menjünk érte. Muris volt.
Szóval zuhi: az erdei táborban már tök vizes lett a cipője, úgy is mosásra itélve szabad volt a pálya. A legnagyobb vizbe is belarobbanhatott. Lányok, hogy hogy élvezte!!!! Az emberek csak néztek az utcán, hogy hülye ez a nő ,megngedi a lányának, hogy csupa víz legyen? Az én kis őzgidám meg csak úgy rohant egyik vizből a másikba, ugrott, fröcskölt, visongott, én meg biztattam, ott is van még egy meghóditatlan pocsolya, egyet se hagyj ki, gyerünk az tök nagy. Olyan jó szórakozás volt. Hát mikor ugráljon, ha nem a meleg nyári zápor után? Tök nagy volt, olyan örömmel töltött el. (Az uram közben elment pelenkáért(( 50 db-os, márka nélküli csomagot veszek 1500-ért, nekünk bevált.))-így kimaradt az élményből.
Szóval ma is volt valami jó.

Ja, 9 hónaposan normális, hogy hangosan kiabál, örömködik a baba, szóval nem gügyög, nem mond szótagokat,csak ejhej, héj, aj-kiabálgat. Blankának örülve a lépcsőházban kergetőzve is sikitgat és kiáltozik, de hiányolom a szótagokat. Nem emlékeztek mi volt 9 hósan?

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!
Ma megint nem igen volt időm a gép elött ülni, Danival szinte egész nap menni kell. Megkaptam a szülinapomra a biciklit gyereküléssel, így most nincs elöttünk akadály. Igaz ma kétszer is elkapott bennünkket egy kis zuhé, de eseménydús napunk volt. A bizonyíték:

Kép

Kép

Ákosbenianya!
Ez a nyaklánc borostyánkő, és állítólag jótékony hatása van fogzáskoz, meg amúgy is nyugtat. Véleményt ne kérj, mert olyan vad változást Dani viselkedésében nem vettem észre! :lol: :wink:
Amúgy sajna ez már nem az eredeti állapota, mert elszakított a drága fiatalúr. De még jó, hogy anyuci ért az ilyesmihez is és megcsináltam!! :D

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Na végre láthattam Peti szülinapi képeit, kb. egy hét, és ti is láthatjátok, addigra kifizetem a fotóst, és ez előtt nem szeretném jogtalanul birtokolni a képeket, pedig nagyon jók, némelyiken Peti olyan, mint egy gyerekmodell. :)

Hát nem tudom, mi van a fiammal, de belázasodott, délelőtt 38,2 volt a hője, akkor is kapott kúpot, de estére is kellett, mert addigra felment 39,6-ra. De nem köhög, nem szörcsög, talán a foga lehet a ludas.

Klarka, jó, hogy visszatértél te is közénk, nagyon édes a szöszi fiad.
Szandiügyben itt eléggé megoszlanak a vélemények, ha van rá pénzetek, akkor Siesta vagy Asso, ha kicsit szűkösebb az eklézsia, akkor nézd meg a linket, amit Gabella tett fel. De mindenféleképp vidd el Andrist, add rá a lábbelit, és állítsd rá a lábára, hogy lásd, meddig ér a szandiban.

Kimike, Milán egész későn kezdte az ágyról való leesést, Peti eddig 3X-4X pottyant már le...
Én épp ma este mostam, általában két-háromnaponta mosok átlagban, de ebben benne van, hogy néha napi két adag is akad. Én vasalni semmit se vasalok, kivéve a feje alá való anyagot, meg a textilpelusait, de ezekből kb. havonta jön össze annyi, hogy felállítsam a vasalóállványt.
A cipő ügyében ne szomorodj el, Szegedre is csak nagykert ír, és egy másik helyen mégis megkaptuk a hőn állított szandit.

Gabella, na Petinek is ilyen márkájú a szandija, de a mi színvariációnk olyan érdekesen jön le a katalógus képéről. :) Édes Mesi a képeken, nekem a szoknyás tetszik, azon olyan cserfesen vagány.
Ha esetleg jöttök Szegedre, szólj, talán össze tudunk futni, hacsak Peti le nem betegedik ténylegesen.
Tojást Mesi "teljeset" kap?

Wawel, Kornélnak boldog hófordulót! Peti is veri a fejét a falba, pontosabban mindenbe. :o
Névnapi ajándék. :D Utólag Isten éltessen téged is.
Az időjárás itt elég kiszámíthatatlan...ma délelőtt rossz volt az idő, napközbenre javult, de délutánra megint elromlott, most meg esik (már megint).

Reni, remélem, hogy mégse himlő az a pötty az ismerős babán, vagy ha igen, akkor Peti ne kapja el. Sok baba van, aki alapból "himlő-rezisztens".
Hm, Peti kis szobafestő-mázoló-tapétázó, vagyis inkább ezek ellendrukkere. :D
A kullancs elleni oltás tényleg 3 részből áll, az első után általában 1 hónappal kell beadni a másodikat, de meleg időben ez lehet két hét is. De akkor is lemegy már a kullancsszezon, mire megszerzi a védettséget. (A 3. oltást a második után egy évvel kell beadni, az, hogy fájdalmas, szerintem nem igaz, semmivel se rosszabb, mint bármi más.) Nekem úgy nem ajánlotta a doki, hogy Peti május végén lett egyéves! Mondjuk mi anno júniusban kaptuk, szóval, ha erősködtem volna, felírta volna, de így megkapja jövő év elején. Addig meg veszek valami kullancsriasztó szert.

Meteor, nekünk anno Norbi bébivizünk volt...nem tudom, a Humana milyen lehet, de egyelőre nem szorulunk rá, külföldre meg végképp nem megyünk.
A Nestlés tejpépen én azt olvastam, hogy napi kétszer lehet, de szerintem többszöritől sem lenne baja Pancsinak. Peti reggel tápizik, és most, hogy lázas volt, estére is azt kapott csak.
Én csak legelső alkalommal mostam Peti ruháit külön, azóta a miénkkel együtt megy a gépbe, ugyanolyan mosóporral, öblítővel. Szerintem lassan Te is kipróbálhatnád, mert ha Pancsi beindul, kevés lesz a heti egy adag, és egy idő után gazdaságtalanná is válik...

Oriandy, édes!!! Nálunk már rég volt ilyen, hogy fürcsi nélkül aludt volna el a fiatal úr, de ha így alakulna, én sem kelteném fel!
Csak nem lovagolt Dani? Mondjuk nagyon ijedt arcot vág...
Én itt Szegeden nem vinném bicajjal Petit, mikor szingliben tekertem, akkor is összefutottam pár balfékkel az utakon, na a gyerekem életét meg nem teszem kockára...

Juca, nekem semmi bajom az arab dokikkal, habár a kórházban épp egy arab doki nehezedett a sebemre, akit akkor és ott szívesen elküldtem volna melegebb éghajlatra.
Hát azért szívesen csinálnék egy statisztikát, hogy akiből kullancsot szednek ki, azok közül hánynál kezdenek antibiotikum kúrát, főleg, ha ez hétvégén történik, és ügyeletre viszik a gyereket, vagy oda megy a felnőtt.

Wkata, a mi blökink is Zeusz. :) (Vagyis anyósom ebét hívják így.)
Jó ez a sztori apósodról!

Bénianyu, hát nálunk inkább csak fürcsi után van az, hogy fent van, de mondjuk, ha a bébi fázik, szerintem teljesen természetes még náluk, hogy felszállnak a golyók. Nekem a doki a múltkor semmit se mondott, szerintem, ha fürdéskor lecsekkolod, és lent vannak, akkor semmi gáz.
Ezekről a felindulásokról még annyit, hogy nálunk a tatám vágta tökre Peti keresztelős ebédjét. Talán a férjednél azért most bukott elő ez a téma, mert számára is fontos lett volna, hogy minden klappoljon, de a nagypapi beleköpött ebbe a levesbe, ami számára igencsak rosszul esett, és elborította a fejét a lila köd, és sajna elfelejtette a lényeget.
Nekünk van FP-s csigánk, Peti egyelőre nem élvezi, viszont imádja a karikás játékát...
Na ezeket a szereket felírom valami tuti helyre.
Mi most épp Bonuxot és Coccolinot használunk, de a Bonux áztatásra nem jó, esküszöm az olcsó Bip sokkal jobban kihozta a foltokat. Coccolinoból most várom, hogy elfogyjon, ami van Sensitiv, mert szerintem nagyon rossz az illata, ugyanez érvényes a Lenorra is...
Jó ár 30 Ft/db a pelusért, nálunk maxi állítólag 29 Ft/db az egyik helyen, de most van kb. 1,5 havi adag itthon, ennyi el is fér a kiságy alatt. :D
Ja, Peti is ritkán "beszél", viszont sikongatni ő is imád, bárhol, bármikor, tegnap a MÁK-nál a nőci azt mondta rá, hogy sír, pedig csak sikítozott. :o

Na léptem, van még egy fél a Grace Klinikából, aztán én is alukálok.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

 
 

Sziasztok!
Szép jó reggelt mindenkinek!


Ex!
Nem lovagolt Dani, csak feltettük rá. Az ijedt arcot pedig jól látod! Nagyon ari volt. Az elején símogatta a lovakat, meg örült nekik, aztán az egyik hirtelen fordult oda hozzá, és vége mindennek....Nem bántotta csak hirtelen volt a mozdulata a pacinak. De majd ha nagyobb lesz, mindenképpen fog lovagolni (persze ha akkor sem fog tetszeni neki, akkor nem eröltetem). A képen látható leányzó a barátunk lánya és ő lovagol (versenyez) és oktat is, így azt hiszem könnyű dolgunk lesz.
A bicaj? Hát, (lekopogom) itt Sárváron nagyon figyelmesek a biciklisekkel az emberek. Itt rengetegen járnak bringával, egyedül és gyerekkel is. Szerintem az itt lakó autósok 90%-a a bicósok táborában is benne van! Ráadásul teljesen sík az egész város, így ez sem lehet akadály. Én is féltem hogy te úr isten, mégiscsak ott a gyerek mögöttem, de nekem ez olyan volt, mint a drog (amit persze nem próbáltam ki :lol: ) nem lehet abbahagyni!!!! Olyan jó, hogy végre mindenhová eljutok és elég gyorsan.


Meteor!
Korábban mi is Norbis bébivizet vettünk Daninak, mert hasfájós volt és mivel mi állandóan utaztunk anyuékhoz, ill. anyósékhoz a más minőségű vízre fogtuk. Hogy aztán valóban mi volt az oka, nem tudjuk, de egy darabig Norbi vizet kapott emiatt. A Humana-ról azt hallottam, hogy magában kicsit kesernyés íze van. Azt mi se próbáltuk ki, csak a barátnőm vett egyszer a fiának.
A ruhamosásról nekem is az a véleményem, mint Ex-nek. Én is csak egy darabig mostam külön, sőt vettem speckó öblítőt az ő ruháinak, de már együtt mosom őket és még csak nem is Sensitiv-vel öblítek. Semmi baja a bőrének. A védőnőnk mondta, hogy próbáljam ki egy mosással és ha nem lesz tőle pöttyös, mehet továbbra is!

Reni!
Ma vitte el a férjem fénymásolni a mintákat (mert a hétvégén elfelejtette elhozni anyósékhoz), és amint postára jutok, adom is fel!

Juca!
Mizujs veled? Lapajka? Mikor lesz köv. UH? Hogy viseled a várandóságot?

Marcy!
Hogy állsz a vizsgákkal? Bírod még?
Nagy drukk neked!

Kimi!
Nálam is majdnem minden nap megy a mosógép! A konyharuhák és textilpelusok főzőmosással, de azt csak akkor indítom el, ha összejön egy egész adagra való ruha!
Annyiból jó nekünk, hogy ha jó idő van, leviszem száradni az udvarra és egy nap olyankor akár 3-4 adag is mehet!!

Gabella!
Dani jövendőbelije imádnivaló!!!
:D Még több képet kérünk róla!!!! :wink:

Kép
oriandy
 
 


Jó reggelit Mindenkinek! :)

Benianya: és az Urad kivasalja a cuccait? Az enyém inkább menne gyűrött ruhába dolgozni. Tény, hogy 10 év alatt még nem láttam vasalni. :shock: :roll:
Tök szuper, hogy ilyen jófej anya vagy! :) Szinte látom magam előtt Blanka boldog pofiját, ahogy ugrál a tócsákban. :lol:
Persze, hogy normális, ha 9 hónaposan kiabál Beni, abszolút. :wink:

Én sajnos nem vagyok bioanya. Bár néha rám jön, de elég ritka. De ez most hétvégén ki is merült annyiban, hogy biotojást vettem, jó drágán, mert lecsót csináltam. Nekem ez a bio annyira nem meggyőző, hogy azon éljünk. A müzlivel jóllaktok? Én nem szoktam. Bár most nagy elhatározás előtt állok, mert tényleg le kellene dobni 5 kilót, de iziben.
Milán most kapott először direktben tojást, nem lett baja tőle. Reggel tápszert kap, aztán kicsit később kiflit sajttal, joghurttal, esetleg benyom egy túrórudit csoki nélkül. Felvágottat, virslit én nem szoktam adni. Az olyan szavaktól, mint bőrke kiráz a hideg. :twisted:
Én első perctől kezdve együtt mosom Milán ruháit a miénkkel, Ariel+lenor. Mondjuk eszembe se jutott, hogy nem kellene. :shock:

El sem tudom képzelni, hogy ne vasaljak. Van egy extra sz.r mosógépünk, ami úgy összegyűri a ruhákat, hogy muszáj vasalni. Akármennyire is próbálok szépen teregetni, akármennyire is alacsony hőfokon mosok, akkor is. És a szárítókötél csíkja se mutat jól a ruhákon. :roll:

Andy, tök jó lehetett ez a lovaglás! :)
Vendég
 


Kimike, engem az ilyen apróságok, hogy csipesz minta a ruha alján nem nagyon zavarnak... :o Lehet, hogy igénytelen vagyok...de engem marhára kiakaszt, hogy egyszer kivasalok, beteszem a szekrénybe, és fél nap múlva már semmi sem emlékeztet, hogy egy órán keresztül az állvány fölött görnyedtem...

Oriandy, hát Szegeden az autósok nagy része inkább CSAK autós. A férjem is pl. ilyen. Én járok gyalog, néha kocsival, régen sokat bicajoztam. Igaz, azóta elég sok kerékpárutat alakítottak ki, de igencsak hülye helyeken, a járda meg nem mindig sík, tehát egyelőre nem kerózok a gyerekkel.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ex!

Sajna a statisztika rossz lenne. Hatvanban van egy-két háziorvos, aki vadászik, és az egyik megjárta, ott így egy kicsit hamarabb lépnek. A gyerekdokiknál nem tudom mi a helyzet. A dokinőnkből ki sem nézném, hogy nagyon jó orvos, halad a korral, tehát belőle kinézem, hogy lazán felírná az antibiotikumot, holott nem adja azonnal.
Arról tud valaki statisztikát, hogy a fertőzött kullancsból milyen arányban van Lyme kórt okozó?

Andy!

Köszi megvagyok. Mikor Kinga alszik én is elborítok, és reggelente nagyon gondolkodom, amíg eszem, van, mikor a vége előtt egy kicsit a tolatetten folytatom a meditálást. Más nincs.
Holnap kora este megyünk dokihoz. Remélem minden rendben, de a zabszem ott van.

Kimike! Meteor!

Hol találkozzunk? az étterem sarkánál a játszóban?

tjuca
 
 


Juca, ott jó.
Vendég
 


Juca!

Azt az arányt nem tudom a Lyme kórt terjesztő kullancsokról. Ennyi infóm van viszont:
Hazánkban (1986-1991) között mintegy 3000 eset volt. Különösen fertőzött kullancsokkal a budai hegyvidék, a Balaton környéke, a Dunántúli és az Északi középhegység. A fertőzések többsége a nyár-őszi hónapokra esik.

Andy

Kép
oriandy
 
 


Csajok, a játszóterek világa elképesztő! Tegnap hintáztunk, a padon ül egy nagymam korú hölgyike és azt ecseteli elmélyülten egy anyukának, hogy Ő gondozónő, de nem szeret minden gyereket. Aki visszahúzódó, azzal nem tud mit kezdeni, de az eleven, agresszív gyerekekkel se. Az anyuka pedig helyeselt, hogy hát nem is lehet minden gyereket szeretni. :shock: Kinyílt a bicska a zsebemben! Alig tudtam magam tűrtőztetni, hogy ne szóljak be neki. De ugye nem tehetem, mert amilyen peches vagyok, még hozzá kerül a gyerekem. :roll:

Aztán, egy nagypapa földimogyoróval etette az unokáját. A kislány persze fulldoklott. Ja, és hintázás közben etette. :shock:

Na még van jó néhány sztorim, de most mennem kell. Aki tud hasonlót, írja le légyszi, ne gondoljam, hogy csak nálunk történnek furcsaságok.

Még valami, aki tudja írja meg, mikortól lehet diót adni a gyereknek? Sütibe akarom tenni. Mehet vagy várjak még vele?

A Lyme kórhoz nem tudok hozzászólni, nem ismerem a statisztikát.
Vendég
 


Kimi!
Ezt találtam:

Egy-másfél éves korig ne adjunk tejet, mézet, tojásfehérjét, mákot, diót, mogyorót, mandulát, olajos magvakat, epret, kivit, ribiszkét, málnát.
A kivi főleg azoknál a gyerekeknél vált ki allergiás reakciókat, akik másra is allergiásak. A kivi-allergia jellegzetes tünetei a szájüregben jelentkező gyulladások, az ajkak, a nyelv és az arc megduzzadása, a hányás. A bármire allergiás kisgyermekek közel háromnegyede a kivire is allergiás tünetekkel reagál.
A méz a benne található különböző pollenek miatt válthat ki allergiás reakciót. A mézallergiát vagy maga a méz (a benne levő pollenek), vagy a méhméreganyag összetevőinek keresztreakciója okozza.


Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Köszi az oltásos infókat!
Ismerős baba himlős lett. Így most mi is figyelhetünk.

Megyek, mert reggelizés folyik!

Reni
Kép
prenata
 
 


Hellóka!

Megvagyunk, már édes hármasban telnek a napok. Bár, ma átment a Máté Anyuhoz, de d.u. megyünk mi is Noival, elmegyünk szem-és füldokihoz. ja, Mátét nézik. Szemorvos az már esedékes a szemcsije miatt, fülorvos meg azért, mert azt vettük észre valami baj van néha a hallásával. Meg ő is mondja, hogy néha ki-meg bedugul a füle. Remélem nem komoly. Noira is rákérdezek a szemdokitól, hogy nincs e könnycsatorna elzáródása, mert majdnem mindig váladékos a szeme.

Kullancs: Máté most kapta meg az utolsó szurit, egy mukkja nem volt, mert végig dumált hozzá a doki, és helyettesítő pasi volt, ez volt nála a nyerő. :D . Ja!!!!!! Hétfőn a Noi füléből vettem ki a kullancsot!!!!! Az volt a szerencse, hogy kb. 4 óra telhetett el, és szemöldökcsipesszel kijött! Fejjel! Még nem találhatta meg a helyét, biztos. Szopi közben csináltam, nem is sírt, csak Mátét kellett elhesegetni, mert már hozta a doko táskáját, és nyúlkált, hogy majd ő! Szóval, én tuti Noit is beoltatom.

Móni: Na, én tudok mesélni! Pl. engem tök zavar, hogy az Anyukák 80 %-a tök rondán beszél a gyerek előtt. Jó, tuti, hogy én is elfelejtkeztem már magamról, de kötőszavakat nem használok mindig. meg, olyat is láttam, aki ordibált a gyerkeével azért, mert az elvette más lapátját. :shock: . Hát, könyörgöm, mindig a másé érdekes! Aztán a másik kedvenc, az ő gyerke tökéletes című... Az ő gyerke 2 hetes korától átaludta az éjszakát, 1 évesen már kezdett beszélni, járni, most is tökéletes minden mozdulata. Aztán pont ez a gyerek olyan hisztiket tud lecsapni.. Ja, sok sikert a fogyáshoz! Én már nem merek, mert a mellem már elfogy. majd gyüjtök szilikonra, azt jöhet a fogyás! :D

Ex: Na, a vasalást én is hírből ismerem. A Máté ovis ágyneműjét vasaltam, nehogy megszólják...Úgyhogy van ídőd, neked is még :D . Várjuk a képeket!

Juca: Kár, hogy én nem tók menni az Ikeába, mennék én is, de a Máté miatt, nem lenne nyugtom, meg a Noi 2 körül szunnyant.

Más nem jut eszembe :(

KépKép
KépKép
colett77
 
 


Kimi!

Itt én még nem találkoztam borzalommal. Mondjuk a múltkor az egyik nő a kis sárga lapátot kereste, és képes volt azon majrézni, hogy nincs meg. Mondjuk nem merte kipakoltatni a csomitartókat. Nem mindegy? Legyen meg a készlet- vödör, gereblye, lapát, szita, labda- oszt szasz, úgyis mindig mindent behajigálunk a közösbe.
A másik kedvencem, hogy mindig Kinga a legmocskosabb, de ismeritek, temperamentumos, és mivel mászik ezért jó, hogy mocskos a lába, meg a keze. Na az kicsit bántó, amikor egy nagyobb gyerek menne vele játszani, és látható, hogy nem lesz testkontaktus, akkor az anyja elhúzza. A múltkor az egyik nagymama közölte, hogy a koszos kislánnyal ne barátkozzál. :roll:
Pont emiatt minden este áztatjuk, körmöt sikálunk... na mindegy.
Más eddig nem volt. A traccsba nem folyok bele, mert állandóan a lányom sarkában kell loholnom. Van egy csaj, az nagyon aranyos, a kisfia egy nappal fiatalabb, mint Kinga, velük szoktunk leginkább bandázni, mert a Levinek nem baj, ha a Kinga ránéz, esetleg meg is fogja és viszont. :wink:
A másik játszón jobb fejek az anyukák, csak nincs elkerítve, és nincsenek fák.
Ja és mivel nem folyok bele a beszélgetésbe, így nem hallom a pikáns részleteket. Az viszont elszomorító, hogy a legtöbb anyuka csak a padról dirigál, ha a kölök meg eszi a hernyót csak toporzékol, hogy mit csinál a gyereke. De hát legalább napi szórakoztató program.

Colett!

Ide isis gyerkőcök is jönnek, hát úgy beszélnek, hogy belepirulok. Gondolhatod, hogy kitől tanulták! Csak az a baj, hogy a kicsikre is ragad. Amúgy meg kölykök, aranyosak, a múltkor az egyik gyerek félszaltózott, csak bámultam, meg jópofákat játszanak, csak a szájukból ne ömlene a mocsok. Most én fegyelmezzem őket? Az már régen rossz. :cry:

tjuca
 
 


"Koszos kislánnyal ne barátkozzál" Na ez kritikán aluli. Pfúúú Bár tegnap hasonlo szitu történt. Kigyúrt macsó apuka, agyonszolizott, tetkós testtel feszít a játszótéren. Kislánya meglátja a babakocsiban Milánt. "Apa, nézd milyen pici baba, de szép, én is ilyen voltam" Erre Apuka" dehogy kislányok, te ettől sokkal szebb voltál". :shock: ÁÁÁÁÁÁ, ennek a faszinak szerintem nem volt gyerekszobája. Kicsit meglepődtem. :shock:

Csajok, nem gondoltam, hogy harci szellemmel felturbózva kell a játszóra mennünk. Azt hittem, az egy békés hely. De amúgy nem a gyerekkel van a gond. A másik kedvencem a sznob anyuka. Jó vicc, egy lakótelepen.
:roll:
Vendég
 


Lányok!!!

Tudjátok mit! Gyertek el hozzánk a játszótérre! :wink:
A kisebbiken vagy mi vagyunk egyedül, vagy rendes egyénekkel osztozunk a játékszereken, a nagyobbikon szintén normális szülők ill. gyerekek vannak!

A mogyorós sztorihoz annyit, hogy seggbe rúgnám, aki ilyet ad egy kisgyereknek!
Én már rengetegszer voltam bent a műtőben, amikor is kicsi gyerekek légcsövéből bányászták ki az apróbbnál apróbb kajákat!!!
Nem a legszebb élményeim közé tartoznak!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Jó reggelt, (izé delet mindenkinek)

Juca, Kimike,
étterem sarka nekem is jó!

Örülök, hogy a dupla esős sztorival sikerült szebbé tennem a napotokat :) Azért ha nem gond próbálok nem pródukálni gyakran ilyet.

Játszótér téma:
hát én elég ritkán járok, mert a mi környékünkön van pár bekerített, meg egy olyan ami nincs kerítve a park szélén és csak két hinta van, de mivel én kutyával-gyerekkel sétálok, ezért inkább oda szoktam menni. Ott viszont szerencsére szinte alig akad valaki. Vagyis a közeli iskolából szokták kihozni a gyerekeket néha, azok legalább jól lefárasztják Ropit, meg nagy ritkán egy-két másik kismama is kijön.
A múlt héten viszont valahogy kétszer is bekeveredtem az egyik játszóra. Hát azóta is az ott látott nevelési elveken töröm a fejem. Az első alkalommal két nagyjából hasonló korú kisfiú volt ott, az egyik Markó állandóan elszedte volna a másik labdáját, de úgy hogy ütött volna rá. Anyuka, Markó nagytestvér és anyuka tesója állandóan rászólt, meg ha nagynéha a másik gyerek direkt odaadta neki a labdát akkor kiszedték a kezéből, hogy nem a tied.
Mindezt tök erőszakosan, szinte kitépve a játékot a gyerek kezéből. Azon gondolkoztam, hogy inkább el kellene magyarázni neki, hogy mennyivel érdekesebb együtt játszani stb.
Asszem érthető hogy agresszív volt a kicsi. Valszeg otthon is ezt látja.

A következő alkalommal mi bébihintáztunk, volt két rendes hinta is, foglalt mindkettő és egy nagyobbacska kislány várt a sorára. Anyukája a kistesót hintáztatta a mellettünk levő bébihintán.b A kiscsajok szülei akik hintáztak távolabb a padon ültek. Egy idő után a nagyobb kiscsaj kérte a kicsit, hogy engedje őt is hintázni. A válasz : "Nem, ez az én hintám. És ha leszállok akkor se neked adom, hanem a barátnőmnek."
Na én hosszan gondolkoztam, hogy anyuka helyében mit mondanék. Ja mert ő kérdezte a kislányt, hogy had hintázzon az ő gyereke is, de aztán a választ már nem is figyelte. Tökre sajnáltam a másik gyereket, mert látszott rajta, hogy annyira hintázna.
Ti hogyan reagálnátok ilyen helyzetben?

Ja és Juca, a "koszos kislányos" nagymamát elküldtem volna a fenébe! Vagy mondtam volna neki, hogy tudja kedves az én nagyapám úgy tartotta, hogy amelyik gyerek nem koszolja be magát játék közben az nem is boldog gyerek.
Hülye nyanya! Pedig szerintem Kinga szuperédes lehet, ahogy kismaszatosan játszik!

Benianya,
köszi a tippek, ezeken a müzlipépeken már én is gondolkoztam.

Wkata,
a joghurtos tippet is köszi. Tegnap ki próbálta, merthogy én azt ettem és nézte ki a számból, így kapott egy kicsit.

Kullancs téma,
tesóm egyszer volt már Lyme kóros: két héten át napi egy doboz Maripen volt az adagja.
Viszont az nem biztos, hogy jó ha minden kullancs után elkezd valaki antibiotikumot szedni, hiszen ha jól tudom nem igazán tesz jót a gyomornak a cucc.
Másrészt emlékszem én olyan nyárra, amikor nap, mint nap szedtük ki magunkból a kullancsokat. A rekordom egy osztálykirándulás után 22 darab volt.
Ja és Monspart Sarolta a tájfutó nőci neve.

Most ismét vár egy adag vasalás: tegnap nagyon nyügi volt a Kisasszony és alig aludt, így nem tudtam befejezni.
Este meg Guszti meg is jegyzete, hogy milyen rumli van itthon (rumli értsd: a gyerek játszószönyege kint volt és egy csomó játék) hát azt hittem tartkón vágom. Mondtam neki, hogyha gondolja szívesen cserélek vele egy napra: maradjon itthon a gyerekkel, csinálja meg a porszívózást, egy program mosást, a vasalástól eltekintek, de legalább olyan fini vacsival várjon, mint én őt tegnap.
Na erre elhallgatott. Most azt sem tudja mondani, hogy én nem bírnám emgcsinálni az ő melóját, mert múltkor fáradt volt és megcsináltam helyette az Írországi útjáról egy power point prezit. De inkább ne tettem volna, mert annyira tetszett a vezetőségnek, hogy ennek örömére kiküldik Bordeaux-ba 4 napra.
Hát kellett ez nekem?
Ráadásul pont hétvégére esik, szóval nem örülök. Mondtam is neki, hogy sok csokiba és Calvadosba fog ez neki kerülni :)

meteor
 
 


Sziasztok!

Játszóteres sztorim nekem még nincs. Mi ritkán megyünk, ill. inkább a mamához megyünk, mert ott van bébihintánk, ill. lesz homokozó és csúszda is Peti szülinapjára.
Persze azért betévedünk a játszóra is, ahogy ma délelőtt is tettük. Két bébihinta van, az egyik le volt fagyizva, a másikba bele volt hamuzva!!!! ( Azt is gondolom, hogy ki volt, mert csak egy láncdohányos anyuka jár oda!) A homokozóba bele nem engedném a gyereket. Itt a játszóterek nincsenek elkerítve és a kutyások simán a játszón sétáltatják (szaratják) a kutyájukat. Én ha egyet is meglátok majd, tuti, hogy leugatom fejét!
Délelőtt nagyon idesüt a nap, délután pedig tele van nagyobb gyerekekkel, akik előszeretettel fociznak úgy , hogy a bébihinta fakeretét használják kapunak és nem zavarja őket, hogy a hintában babák ülnek, pedig egy háztömbbel odébb van elkerített focipálya!
Persze, mehetnék másik játszóra, de ez közel van és ez a legszuperebb!

Rita!
Az én férjem egyszer merne szólni a játékok miatt, azt hiszem két lábbal rúgnám seggbe. Bár, nálunk pont ő az, aki ha játszik a gyerekekkel szanaszét hagy mindent.
Szereted a Calvadost? Jó erős pia!

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok! :-)

Ha van kedvetek, látogassatok el honlapomra, ahol jelenleg kb. 500db baba és gyerekruha közül válogathattok 56-tól 116-os méretig. Hetente megújuló árukészlet! Személyes vásárlásra is van lehetőség a IV. kerületben, de előreutalással szívesen postázok is.

http://www.gportal.hu/portal/mindruha/

Jó válogatást! :-)

Mazsola / Bea
picibogyo@gmail.com
mazsolaruha1
 
 


Milánnak boldog hófordulót!

Reni
Kép
prenata
 
 


Nagyon szépen köszönjük! :-)

SOS!!! Nem tudja valaki, hol lehet venni olyan úszógumit, amibe bele lehet ültetni a gyereket és van benne két kis lyuk, amelyen keresztül bele lógathatja a lábát a vízbe? A Corába néztem, ott nincs. Jövő hétvégén megyünk Horvátországba, addigra jó lenne beszerezni. :roll:
Vendég
 


Móni!

Strandon kellene megnézni, ott mindig van úszógumiárus!

Reni
Kép
prenata
 
 


Húúú, tényleg

BOLDOG HÓFORDULÓT MILÁNNAK!

meteor
 
 


Sziasztok!

Nem tudtam jönni pár napig, mindig közbejött valami, mire írtam volna...
Olvasással azért próbálkoztam. :)

Szombaton voltunk babatalálkozón, a régi topiklakókkal taliztunk Herceghalmon, nagyon jó volt, a lurkók élvezték a társaságot. :)
Vasárnap meg apjuk dolgozott egész nap a gépen, így a közelébe sem tudtam jönni.
Julcsi múlt hét csütörtökön tette meg első önálló 3 lépését, azóta is mindig próbálkozik, ma már utánam jött a konyhába, 15 lépést tett meg. :) Nagyon édes, ahogy koncentrál meg egyensúlyozik. :)

Nekem eddig csak jó játszótéri tapasztalataim vannak, itt a környékünkön sok játszó van, kettő kedvencünk van. Mind szépen kialakított, bekerített. Az anyukák is aranyosak, a gyerekek meg bárki játékával játszhatnak, a homozós játékokra ráírjuk a nevüket, így az összepakolásnál nem gond megtalálni a sajátot. Julcsi imád játszózni, ha jó az idő, mindig lent lógunk.

Apósról továbbra sincs hír, így nem tudom, hogy költözünk-e... :(
Annyit tudunk, hogy akik eddig laktak nála, már elmentek.

A mogyoró-dió félékről én is úgy tudom, hogy 3 éves korig nem ajánlott, viszont tesóm azt mondta, hogy epret már lehet adni egy éves kor után. Fokozatosan kell, először csak egy-két szemet, várni egy napot, ha allergiás rá, akkor már másnap jönnek a pöttyök, ha nincs gond, akkor fokozatosan lehet emelni az adagot. Én már adtam Julcsinak, nem volt semmi gond, és imádta. :) Az eper nagyon egészséges gyümi, és most van az idénye, nálunk a telken rengeteg terem, tuti bio, így nyugodtan adom Julcsinak.

A Kismamában most azt olvastam, hogy egy éves korig forraljuk a vizet, viszont ahol jó minőségű a víz, ott nem muszáj a kisebbeknek sem forralni. Én szoktam, szerintem itt nincs túl jó víz, de pl. Félegyházán már adtam neki forralás nélkül.
Egyébként én úgy hallottam, hogy általában Mo-n jó minőségűek a csapvizek, ez azon ritka dolgok egyike, amiben jók vagyunk. :) Pl. ezért is kap sokszor hasmenést külföldön a magyar ember, mert a hazai jót szokta meg. (Ez alól persze kivétel pl. Tunézia, mert ott minden európainak hasmarsa lenne a helyi víztől, ott csak ásványvizet szabad inni, még fogmosáskor is csak az ajánlott.)

Bocsi, hogy most nem reagálok mindenre, de ha jól hallom felébredt a kisasszony.

Dobok fel még két mai képet, néha sikerül elcsípni járás közben, mert általában kisétál a képből. :lol:
Kép
hozom a könyvet, anya! :lol:



Kép
itt már majdnem kigyalogolt a képből :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok Csajok,

nem tudom hogy alakul a jövő, de mostanában nincs időm jönni. Gyorsan kalapálok, kihasználom, hogy Isti itthon van :lol: !

Víz: újszülött korában babavizet adtam Marcinak, azóta Szentkirályit és soha nem forraltam :roll: . Olyan egészséges mint a makk :D :D :D !

Vasalás: csatlakozom Kimihez, én sem bírnám ki, ha vasalatlan ruha lenne rajtunk, vagy Marcin. Én mindig reggel vasalom az aktuális ruhákat soha nem előre. Annak én sem látom értelmét, ráadásul otthon sem azt a példát láttam, mint sokaknál, hogy a vasárnap délután a vasalásról szól. Mi mindig akkor és azt vasaltuk, amit felvettünk :) .

Mosás: én is néha panaszkodom Istinek, hogy most mostam egy csomót és már megint itt egy rakás. Nálunk is folyamatosan megy a mosógép.... ez van :? .

Játszótér: amikor én voltam Marcival játszóterezni nem igazán történt semmi különös, bár hozzá kell tennem, hogy mi a homokozóig még nem jutottuk el :) . Hintázás, lovacskázás, vonat mellett ácsorgás már nagyon megy, na és persze a füvön mászás, kavicsozás, de homozás még nem volt. Talán majd 2-3 hét múlva :D !

Kullancs: ahogy Rita is írta, amikor gyerekek voltunk sokszor volt több kullancs a testünkben. Amikor táboroztunk fürdés után este kötelező program volt, hogy át kellett nézni egymást, hogy nincs-e kullancs. Ha igen, akkor is magunk vettük ki. Mondjuk manapság már semmi sem a régi :( .

Juca: ez a koszos kislány sztori azért furcsa nekem is, mert ha rád néznek is látniuk kellene, hogy normális, értelmes felnőtt a gyermek anyja, szóóóóval ha másból nem is, de ebből már gondolhatnák, hogy nem fertőző a gyereked és inkább keresni kellene az ilyen életrevaló gyerekek társaságát, mint tiltani :evil: .
De ugye nem vagyunk egyformák, mindenkinek más az értékrendje.

Oriandy: ha meglesz az utolsó vizsgám 12-én boldog leszek, már nagyon várom.

Néhány szó rólunk: szinte semmi időm nincs, mert Marci olyan, mint akit felhúztak. Tegnap amikor hazajött Isti 2 óra alatt lefárasztott bennünket, este már beletettük egy kicsit a kiságyába még fürdés elött, hogy ott fárassza le egy kicsit magát, mert nem bírunk vele.
Eleven, erős, jókedvű, huncut, ha valamit nagyon szeretne akaratos kis baba :lol: !
Már most látom, hogy mint első unoka a családban el lett rontva, na meg persze mi is agyon babusgatjuk, na de olyan gyorsan elszállnak ezek az évek, amikor még lehet, úgyhogy semmit sem bánok :) !
Ma voltunk baba-mama klubban: Marci jön-megy, barátkozik, játszik úgyhogy nagyon jót tesz neki a hozzá hasonló korú gyerekek társasága.

Jut eszembe rend a lakásban: nálunk is Marci játékai terítik be a nappalit és estefelé már én is felhúzom magam, hogy milyen rendetlenség van, de hát mit lehet tenni??? Ma mondjuk redukáltam a játékmennyiséget és csak azokat hagytam elöl, amikkel tényleg játszik, mert már be sem fért a járókájába.

FP csiga: korábban volt róla szó itt a topicban, akartam is írni, de nem volt időm, na de most. Marci nagyon szereti, húsvétra kapta. Először csak a kis formákat rakosgatta ide-oda, de aztán elkezdtünk vele foglalkozni, megmutattuk, hogy melyiket melyik formába lehet beledugni és utána már ő is próbálkozott. Kb. 3 nap alatt jutottunk el oda, hogy úgy fogja meg a figurákat, hogy bele tudja illeszteni a formába, ha megmutatjuk neki, hogy melyikbe való (magától még nem mindig tudja, esetleg véletlenül ráhibáz). Nagyon szereti, sokáig eljátszik vele. Szerintem érdemes megvenni.

Na most megyek, bocsi, ha mindenre nem tudtam reagálni.

Puszi

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Milán!
Nagyon boldog hófordulót kívánunk!

Méz!
Jók a képek!!! Gratula az elinduláshoz!


Lányok!
Van egy gondom, nem tudom, ti találkoztatok-e már hasonlóval:
Maki forgalmi dugóban hány! :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Most már megtörtént néhány alkalommal, így lassan látok valami törvényszerűséget.
Ha kb. 20 percnél többet megyünk, csak akkor történik, és az kell a jelenséghez, hogy a normál 55-70 km/h sebességből lelassítsunk 10-20-ra, vagyis klasszikus dugóban araszolásnál jön ki. Teljesen sík terepen is, mindenféle szintváltozás és kanyargás nélkül.
Mindegy, hogy mennyi idővel evett előtte.
Ha nincs dugó, bármennyi ideig hajlandó utazni, Kaposvárra menet még sosem volt gond.

Nagyon kellemetlen, bár úgy tűnik, őt egy cseppet sem viseli meg, én minden alkalommal megijedek, és ilyenkor még olyan parám is van, hogy mi van ha félrenyeli a hányadékot, miközben a hátsó ülésen van bekötve a gyerekülésbe...

Volt valakinél hasonló? vagy hallottatok már ilyet? és hogy mit lehet vele kezdeni? félek, hogy semmit... legfeljebb ha nagyobb lesz, majd adhatok neki rágcsálni valót, vagy nézheti az utat, de hát ez még sok év :cry:

Pusza,
Kata

Kép
wkata
 
 


Móni!!!
Hervisben vettük mi a minap 1790 Ft-ért!
Íme:
Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Tjuca: nem egészen értem: mikor látod, hogy fenn vannak a golyszik és mikor, hogy lenn? Andrisnak alapjában véve lóg:) a zacsijában (de cuki téma...)...jó, ha fekszik, akkor felugranak :lol: :lol: , de egyébként nem!

Bocs, hogy ma nem jöttem, de vizsgáztam és eléggé lefárasztott!!

Sziasztok, jó éjt:

Klarka

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Sziasztok!

Nagyon szégyenlem magam, hogy nem tudok gyakrabban jönni, de semmi időm sincs. Noémi éjszaka hisztizik 1-2 órát, nappal meg max 1 órát ha alszik. Totál KO vagyok.
Próbálok folyamatosan visszaolvasni, remélem sikerül.

A képek nagyon édesek, Julcsa nagyon ügyin gyalogol:)))

Játszótér: Párszor próbálkoztam, de itt sajna 4-5 évesek vannak és Noi még nagyon kicsi hozzájuk. Ráadásul a hinta is nagyobb gyerekeknek való. A homokozóval meg az volt a baj, hogy találtam benne kutyagumit úgyhogy nem merem Noit beleengedni:((((

wkata: Nem lehet, hogy a meleg miatt nem bírja? mert ha lassan megy a kocsi akkor nincs levegő, olyankor nekem is hányingerem szokott lenni. csak tipp

marcy: Noi karácsonyra kapott anyutól ilyen csigát, a formákat ő is imádja rakosgatni, de a kedvenc szórakozása, hogy a csiga alján lévő gombot nyomogatja, hogy zenéljen. Már nagyon unom azt a zenét:)))))

klarka: sziamia ismét:)

Na megyek bedőlök az ágyba pussz mindenkinek

Kép
Kép
lreta
 
 


Sziasztok!

Visszaolvasni nincs erőm, talán a hétvégére kipihenem magam, és jövök.
Az az igazság, hogy Petinek torokgyuszija van, és jobban megviseli, mint a mandulagyulladás. Nyűgös, lázas, stb. Tegnap voltam vele dokinál... Este nagyon nyugtalanul alszik, ma hajnalban is negyed 4-negyed 5 között fent volt, majd negyed hétig aludt, azóta fent vagyunk, én meg kb. este tizenegykor hajtottam álomra a fejem...szóval én se mondhatom frissnek magam.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Klarka!

Ezt nem én írtam. Kingának nincsenek golyói, amivel meg van kapcsolatom, azok rendben vannak :wink: :twisted:

tjuca
 
 


Sziasztok Csajok,

látom nem mi vagyunk csak azok, akik ezerrel készülünk a nyárra :D !

Mi is beszereztünk egy olyan úszógumit, amibe Marci kényelmesen üldögélhet és egy kis gumicsónakot :lol: ! Mellékelem!

Kép a jobb oldali sárga a miénk :)

Kép bal oldali teknősös Marci úszógumija :)

Kimi: hova mentek Horvátországba??? Én is kedvet kaptam :D !

Wkata: én is csak vmi hasonlót tudok elképzelni, mint amit Lreta írt :( . Nagyon sajnálom Misikét, lehet, hogy egy időre hanyagolni kellene az autózást, ha megoldható.
Hogy van Misi arcocskája a harapás óta? Már semmi nem látszik?

Gombi: Julcsi tündér, mint mindig na és persze nagyon kis ügyi :) .
Apósoddal kapcsolatban lemaradtam valamiről?????????

Marci felébredt már a visszaalvásból is, úgyhogy most lépek :) !

Eni

Eni
marcy
 
 


Kép
Mindenkinek szép napot!

Eni!
Ezeket a fürdőzős cucikat hol vettétek? Mi is láttunk olyan csónakot a Hervisben és nem is volt nagyon drága! JÓ?? Felfújtátok már? Én is gondoltam rá, hogy veszek egyet Daninak.
A rendetlenségről csak annyit, hogy szerintem ahol gyerek van, ott normális, ha a játékok szanszét vannak, tehát van élet!
Egy ideig én is rendmániás voltam, és mindent pakoltam Dani után, de rájöttem, hogy azt élvezi, hogy én összerakom, ő szétdönti!
Így rendrakás csak akkor van, ha szunyál a gyermek, de rend csakis addig amíg bele nem merül a játékba!

Móni!
De jó nektek, hogy elmentek a tengerre! Én is úgy mennék, csak Dani nem igen csípi az utazást. vagyis a hosszú utazást, meg a párom azt mondta, hogy a tenger amúgy is hideg lenne a gyereknek. Hát, nem tom, de én szívesen elmennék!
Melyik részre mentek??

Méz!
Julcsika nagyon édes! Kis ügyi totyogó!!!

Ex!
Petikének jobbulást!!!

lreta!
Dani is igen lkeveset alszik nappal mostanában. Én nem tudom, mi lehet vele, de így semmire nincs időm!

Kata!
Dani eddig csak 1x hányt a kocsiban, de az id akkor fordult elő, amikor anyóséknál voltunk és közvetlen ebéd után indultunk útnak egy frankó szerpentines úton! Na, azóta sem történt vele ilyen, így sajna a ti esetetekhez hozzálövésem nem igen van!

Reni!
Tegnap lefénymásolta a férjem a mintákat, már el is borítékoltam és amikor megy a postára, adja is fel! A két kutyusos minta nem tudom, jó lesz-e, mert az eredeti színes, így fekete-fehérben nem annyira jól kivehetők a jelzések! Ha nagyon nem megy, akkor elküldöm a színeset és ha kivarrtad, visszaküldöd! Jó?

Andy

Kép
oriandy
 
 


Kimike, Juca,

akko 1-fél2 között tali az étterem sarkánál?

meteor
 
 


Andy: az úszógumit Bükfürdőn vettük, amikor megláttam beleszerettem és emlékeztem rá, hogy tavaly a barátnőm nem kapott sehol, úgyhogy lecsaptam rá :) !

A gumicsónakot hétvégén vettük Ausztriában azt hiszem 5 euroért :lol: !

Gyerekülés: sikerült eldönteni, hogy milyet vegyünk, csak éppen még sehol nem lehet kapni, mert hiánycikk. Állítólag most mindenki erre van beindulva, mert nagyon jó a töréstesztje (Kiddy infinity pro), ráadásul középárkategóriás (40.000 Ft) úgyhogy nagyon jó választás szerintünk. Szombathelyen megrendeltük, addig is elhozhattunk egy másikat az üzletből (Maxi cosi) úgyhogy most Marci abban feszít én pedig végre az anyósülésen utazhatok :lol: :lol: :lol: !

Eni

Eni
marcy
 
 


Juca, Meteor, az én kisfiam olyat csinált, mint még soha. 9-ig aludt!!! Most nem tudom mi lesz, remélem nem alszik be ebéd után, mert akkor nem tudom mikor tudok vele elindulni. :shock:
Vendég
 


Én most tudtam letenni Pancsit. Ha minden jól megy akkor alszik 1ig és akkor fél2kor meg tudunk a helyszínen jelenni.

Juca,
merre vagy?
Jössz, úgye? Mert ha nem és Kimike is kérdéses, akkor viszont nem biztos, hogy átküzdöm magam a városon!

Íííííííííííííííííííírj!

meteor
 
 


Mi megyünk, most költöm Kingát, aztán avesz! :-)
A telszámot is elmenettem, sőt még a telt is feltöltöttem. Most úgy érzem magam, mint egy hős! :twisted: :twisted: :twisted:

tjuca
 
 


Okka akkor ha Panni ébred mi is indulunk!

meteor
 
 


Sziasztok!

A mai éjszakánk egész tűrhető volt, eltekintve attól, hogy Noi fél 12-kor aludt el és fél 8-kor már kukorékolt. Én ezt nem értem, hogyhogy elég ennyi alvás egy ilyen manónak irigylem ért:))))

Tegnap éjszaka itt nagyon nagy vihar volt és Noi félt a dörgéstől. Szegénykém egész végig cicin lógott és bújt. Olyan édes volt.

Ex: Gyógymanókat indítottam Petinek, remélem gyorsan meggyógyul.

Nyaralás: Sajna idén nem lesz tenger, de megyünk Balcsira máőr nagyon várom.
Sajna mennem kell, mert valaki nagyon éhes és követeli a spenótját:))))

Kép
Kép
lreta
 
 


Meteor, indulunk! Kb. 1 óra.
Vendég
 


Na szóval Noémi spenótot evett:

Kép

Kép
Kép
lreta
 
 


Sziasztok!

Oriandy!
ezer köszönet a mintákért!!!!

Kimike!
Megfigyúztam az oldalt, amit ajánlottak neked a tavaszi topic-ból és már össze is írtam a rendelésem. Nagy sárga úszógumi (amit Oriandyék is vettek) és egy bálnás cirkáló, na meg egy kis PVC ragasztó a biztonság kedvéért. Ez lesz a szülinapi ajándék Petinek, na meg vettünk neki egy készségfejlesztő játékot is a Tesco-ban ( korábban Gabella rakott fel képet róla v. legalábbis hasonlót). Ugyan rendeltünk Petinek egy homokozót és csúszdát, de anyukám kifizette és közölte, hogy akkor ezt most Peti tőlük kapja és mi válasszunk mást! Édes!

Ma voltunk a szokásos havi egyszeri bevásárlókörútunkon: Lidl, Rossmann, Tesco. ilyenkor elkérjük a kocsit. Most Petit is vittük és még a babakocsiját, hogy az apukája sétáltathassa, amig én bikini után kajtatok. Végül nem vettem bikinit, mert ami jó lett volna a mostani mellemre, annak elég húzós ára van. 8-11ezer között. Igaz, triumph. És ha jól belegondolok a budmil bikinim 10 éves és anno 4 ezer volt és semmi baja azon kívűl, hogy kinőttem mellben. Terhesen még abban jártam úszni. Nemsoká lesz a szülinapom, megmondom a családnak, hogy adakozzanak ( :lol: :lol: :lol: ) és akkor már nem is olyan drága az a Triumph bikini!
Csak attól félek, hogy ha nem lesz szopi akkor össze megy a cickó! Legfeljebb most olyat veszek, ami kicsit feszesebb (a fickók csak bámuljanak :oops: ) és később is jó lesz! Na ezt jól kitárgyaltam magammal! :lol:
Ja, és megvettem Peti tortájára a marcipánt és a gyertyát, igaz még egy hónap, de lehet, hogy nem megyünk már addig olyan helyre, ahol nagy ilyesmiből a választék! Elhatároztam, hogy elkezdek tortát sütögetni a héten, hogy valami finit találjak addig!

Réka!
Nagyon édes a spenótevős Noémi!
A mi éjjeleink változóak. Egyszer egyhuzamban alszik 8-9 órát, majd megszakiítja 1-2-szer, esetleg 3-4-szer. Vagy ébren marad 1-1,5 órát is! Én már a logikát nem is keresem!

Gombi!
aranyos a járkálós Julcsika! Olvastam Gergőcske blogjában, hogy milyen jól sikerült a tali! Csandyék jól vannak?

Wkata!
Én is a levegőtlenségre gondolok. Legalábbis, amióta én is hátul ülök Petivel, már nekem is sikerült 1-2-szer kidobnom a tacsot!

Gabella!
Voltál tornán? ( Vagy ma lesz?)

Reni
Kép
prenata
 
 


Egy kérdés: Hogy vegyem rá Petit, hogy több folyadékot igyon? Be van horpadva a kutacsa is a folyadék hiánytól. Este-reggel- hajnalban ugyan van szopi, de néha a reggeli már csak nyugi szopi és ezen kívűl 1,5-2 dl vizet iszik még ebben a melegben is. Végre találtam egy teát, ami izlik Petinek. ( Darabos vadmeggy tea) Tegnap megivott 2 dl-t pohárból (!), viszont így vizet nem ivott!
Nem tudom mitévő legyek!

Reni
Kép
prenata
 
 


Kitti!

Lécci, adjál életjelet magatokról!

Reni
Kép
prenata
 
 


Csatlakozom Renihez: Kitti: mi újság veled??? Élsz még???

Lehet, hogy már csak este jövök, mert Isti megy kosarazni és vele tartunk :) .

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Apukám jobban van, hétvégén megyünk haza, mert kiengedték a kórházból. ( Nekem még anyukáméknál vana a haza) Majd mesélek, meg még sok mindenről, de majd csak a távoli jövőben...

Tegnap voltunk a volt munkahelyemen, nagyon jól éreztük magunkat, tanárok diákok kényeztettek. A hazautat viszont végigordította.

Majd valamikor jövök, puszi a csemetéknek!

Mári

Kép
mári
 
 


Reni: Miből adsz inni Petinek? Mert amióta Noinak csőrös pohara van igazi kiskacsa. Mondjuk Noinak nem is volt cumisüvege:) Imádja állandóan azzal lófrál, nagyon élvezi, hogy Ő szabályozza mikor ihat. Én szinte csak vizet adok neki, nagyon ritkán kap hippes almateát. Így naponta megiszi 3-4 pohárral is.

Mári: Örülök, hogy apukád jobban van!

Kép
Kép
lreta
 
 


Tjuca: ó, tényleg, ákosbenianya írta...Tényleg elég fáradt voltam tegnap...

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Sziasztok! :-)

Bandáztunk ma az Ikeába Milán két barátnőjével, Pancsival és Kingával. :-) Eszméletlen milyen gyorsan nőnek ezek a gyerkőcök! Olyan nagylányok már, hogy csak na. :)
Bocs Lányok, ha nem voltam egy szószátyár. :lol: Ugyanis elment a hangom tegnap, ennek igazán csak a férjem örül. :lol: :shock:

Köszi Mindenkinek a tippet úszógumi ügyben. Holnap nyakunkba vesszük a várost és haza sem jövünk úszógumi nélkül. :wink:
Nem tudom pontosan a horvátországi hely nevét, ahová megyünk. Ugyanis Anyósom intézte, és nem jegyeztem meg, mikor mondta. Annyi maradt meg, hogy a határhoz elég közel van. De majd rákérdezek.

Reni, örülök, hogy megvan Petinek az ajándékötlet. :wink:
Folyadék ügyben nekem Ex adta az ötletet, hogy hígitsam vízzel az almalevet, mert Milán sem szeretett inni, illetve vizet nem akart. Fele almalé, fele víz, teljesen átverős és tuti tipp, mert mind megissza.

Eper: én már alig várom, hogy lemenjen az eperszezon. A férjem nagyon szereti, és mindíg ott kell állnom ugrásra készen, amikor eszi, nehogy megkóstoltassa Milánnal. Én semmiképpen nem akarok neki idén adni. Igaz, hogy egészséges, de van a piacon meggy, cseresznye, körte, barack, ami éppen olyan egészséges és tutira eheti. Benianyán felbuzdulva tegnap vettem bio nádcukrot, túrót és meggyet, jól összekevertem, isteni volt. Milán úgy nyelte, mint kacsa a nokedlit.

Meteor: privi ment. Jövő héten összehozhatunk egy következő csavargást. Mit szólsz? Juca?

Kitti, legalább füstjelet küldj!!!!!
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?