Kössz Szilbee!
Lehet olvasni és lefáradni....
Az én történetem
Május 23-án voltam nst-n, és a szülésznő már akkor mondta, hogy csütörtökön, vagy pénteken gyerek lesz belőle. Fel is hívta Zoboki doki, aki éppen szabin volt, hogy ő úgy látja, nemsokára jön a bébi. Zoboki doki azt mondta, éjjel nappal elérhető, így bármikor értesítsük, ha beindul a szülés. Én már nagyon izgatott voltam, hiszen Imike érkezését is pontosan megmondta Kati az nst-ből. Csütörtökön még semmi jelét nem adta Petike, hogy útban lenne.
Pénteken, a szokásos menetrend szerint zajlott minden, anyukám kijött hozzánk, reggeliztünk, mostam, egyebek, amikor, hívott Kati, hogy ő bizony nagyon kíváncsi lenne még egy nst-re. És meg kellene nézni a méhszájat is. Megszerveztem a bejutásomat a kórházba, apukám vitt be. Elbúcsúztam a gyermekeimtől, már Ancsika is otthon volt. Hát nem bírtam ki, hogy ne pityeregjem el magam, amikor látták, hogy, megyek. Valahogyan éreztem, hogy már aznap nem alszom otthon. Imike meg is kérdezte, hogy anya te sírsz, én erre azt válaszoltam, hogy csak azért, mert nagyon szeretem, és megölelgettem őket. Olyan volt, mintha utoljára találkoznék velük, mert nagyon féltem a szüléstől. Talán azért, vagyis biztosan, azért mert Imikével nagyon kiszenvedtem, pedig összesen négy óra alatt meglett. Olyan fájdalmaim voltak, hogy már azon gondolkozott Kati, hogy fájdalomcsillapítót ad, de én nem egyeztem bele, mert az gyengíti a fájásokat, és késlelteti a szülést.
Megérkeztem a kórházba, kicsit várnom kellett, de már nagyon ideges voltam. Megcsinálta Kati az nst-t, közben hallottam, ahogyan vajúdnak az asszonyok a szülőszobán. Elég hátborzongató volt, hiszen tudtam, hogy nemsokára én is ott leszek. Már ránézésre én is tudtam, hogy elég szép értékeket mutat az nst. Kati, amikor meglátta, azt mondta, hogy ő bizony már nem enged haza, felvesz az osztályra. Rögtön hívta Zoboki dokit, és mondta neki, hogy már nagyon a szülés kapujában állok. Én nem tudom, hogy bent volt-e a kórházba a doki, vagy annyira sietett, de mire felvette Kati az adataimat, már ott is volt. Megvizsgált, és ő is mondta, hogy akkor szülünk. Kati kérdezte, hogy érzek e fájásokat, de én semmit nem érezem, csak azt hogy rendszeresen keményedik a hasam.
Nem tudom az agy milyen műszer, de amikor tudatosult bennem, az a tény, hogy most már itt az idő, hirtelen pánikroham jött rám. Én szülni fogok? Á dehogy, én nem is vagyok terhes!
Felhívtam Apukámat, aki várt rám, és mondtam neki, hogy menjen el a férjemért. Aztán hívtam Imit is, aki először értetlenkedett, mire őbenne is tudatosult, hogy szülni fogunk. Hamar megérkezett, még lementünk Kati kocsijához, hogy kivegyük a cuccaimat. Amikor felértünk a szülészetre, és már az ajtó előtt álltam, mondtam a férjemnek, hogy tudom, hogy hülyeség, de hallgasson meg mert nagyon fontos. Szóval azt mondtam neki, ha velem bármi történne a szülőszobán, akkor ne engedje, hogy a gyerekeket szétválasszák, vagyis Ancsikát elvegyék tőle, mert a gyerekeknek együtt kell maradniuk. / hú most is bőgök /. Azt mondta, nyugodjak meg, nem lehet semmi bajom. De még a szülés előtt el kellett mondanom ezt neki.
Beléptem a szülőszoba ajtaján, ahonnan már nem volt visszaút. Megkaptam a beöntést, egyéb cicomázást, és magamra maradtam. A fürdőszobát szépen felújították. A vajúdóban egy kismama volt, akivel beszédbe elegyedtünk, amíg én a wc és a vajúdó között szaladgáltam. Nagyon aranyos volt, később is beszélgettünk, amikor már a gyerekágyon voltunk.
Imi is beöltözött, nagyon jól állt neki a kék zsilipruha! Bementünk a papás szülőagyhoz és kényelmesen elhelyezkedtünk. Halkan szólt a zene, közben Kati felrakta az nst. Jött Zoboki doki is, és váltottunk néhány szót. A beöntés után, már kétperces fájások jelentkeztek, de ezek még nem voltak olyan borzasztóak. Ráültem a labdára, ami már Imikével is nagyon jó volt, és kezdődtek a keményebb fájások. Kb. fél órája labdáztam, amikor jött Zoboki doki és azt mondta, szeretne megvizsgálni, én „felpattantam” a szülőagyra / aki már szült, tudja, hogy ez lehetetlen, hiszen emelővel kell feltenni a kismamikat az ágyra /. Még egy kicsit nyösztethettem magam a labdán, de a doki mondta, hogy fél óra múlva jön és megrepeszti a magzatburkot. És olyan gyorsan eltelt az a fél óra. Közben mondtam Katinak, hogy szeretnék gázt kérni, de sajna az egyik kismami kiszuttyogta a palackból az összeset, így hozatni kellett másikat. Zoboki doki, mondta, hogy mire hatna már régen meg lesz a baba, és nem is javasolja, mert a babát is elkábítja. Én azért kipróbálnám, mert még a szülés előtt mondtam Katinak, hogy végig akarom „röhögni” az egészet! Hát nem lett belőle semmi, mert nem tudták összerakni, hiába mondtam nekik, hogy nem is kell, kiharapom én az alumínium palack oldalát. A végén már biztosan ki is tudtam volna harapni!
Fél óra eltelt, jött a doki, és megrepesztette a magzatburkot. Olyan meleg volt, mint a termálvíz a strandon. Folyt szanaszét és ezzel az érzéssel párhuzamosan erősödtek a fájások is. Háromnegyed háromkor volt a repesztés, utána még lementem labdázni. Jöttek a fájások, én meg kapaszkodtam az ágy szélében a vasrúdban, ami szinte megolvadt a kezeim között. Néha a férjem odalépett hozzám, hogy egy kicsit a derekamat masszírozza. A doki folyamatosan félóránként rámnézett, váltottunk pár szót és mindig megmondta, mikor fog visszajönni.
Nekem még az elején arra is volt energiám, hogy a labdán bohóckodjak, aminek a férjem nagyon örült, mert Imike születésénél én nagyon feszült voltam.
Eltel megint az a bizonyos fél óra és jött a doki, hogy most már be kell kötni az infúziót, nehogy Petike nagyon elfáradjon. Kaptam antibiotikumot is, mert nem lett levéve a szteptoB, vagy micsoda, de mindenkinek elővigyázatosságból be szokta adni. Ahogy haladt az idő, úgy alkonyodott be, félhomályban vártuk a kisfiunk megszületését. Olyan családias volt az egész.
Alighogy elkezdett csöpögni az oxitocin, jöttek is a tolófájások.
Mindent úgy csináltam, ahogy a doki és a szülésznő diktálta. Sokkal lassabban zajlott a kitolási szak, mint a másik két szülésemnél, mert az utolsó pillanatig megpróbálták a gátmetszést elkerülni. Sajnos nem lehetett, egy nagyon picit vágni kellett, de csak kb. 1 cm-t. A férjem végig ott volt mellettem, a kitolásnál, és végignézte a premiert. A nagy erőlködés közepette a csuklómból kijött a tű, hiába volt leragtapaszozva. Amikor már kipottyan Petike és fellélegeztem, megkérdeztem vigyorogva a dokit, hogy ennek így kell lenni és mutattam, ahogy spriccel az oxitocin ki a tűből. Ő erre azt mondta, hogy leizzadtam a ragtapaszt, és azonnal le is vette rólam.
És 17 óra 35 perckor megszületett erre a világra az én kicsi drága kisfiam Péter Bálint, nagy ordítás közepette. A csecsemős nővér odahozta hozzám, hogy megpusziljam, aztán elvitték fürdetni. Imi is ment vele, amíg engem a doki foltozott. Kedélyesen elbeszélgettünk közben a lovakról. Ami nekem nagyon furcsa volt, hogy egyáltalán nem remegtem, pedig Ancsikával és Imikével úgy fáztam, mint a kivert kutya. Kész volt a stoppolás, aztán hozták is Petikét, aki rögtön kereste a cicit, és nagyokat nyelt. A doki még odajött hozzánk, és gratulált nekünk. Én megköszöntem neki, amiért ilyen szép szülésem volt és adtam neki két nagy puszit. Szerintem sokban befolyásolja a szülés élményét az, hogy mennyire figyel oda a doki a szülő nőre. Hát az én dokim maximálisan odafigyelt rám.
Utána magunkra hagytak minket hármasban, és csak csodáltuk a kicsi embert.