Sziasztok!
Zsizsik!
Július 1 vasárnap. Tehát az kilőve. Mert felemás a hétvége (június is, július is!
)
Nekem elvileg és előreláthatólag a 14-15 nem jó. De az első hétvége nagyon jó lenne.
7-8 (7 szombat).
Szisza!
Nem is tudom mit mondjak.
Nagyon szomorú amit írsz.
Én nem akarok egyetlen betegséget sem összehasonlítani egymással, mert nem helyes.
Viszont úgy gondolom teljesen más helyzetben van az a pár (nő), aki valamilyen nőgyógyászati, vagy andrológiai probléma miatt nem esik teherbe és rendszeresen orvoshoz kell járjon. Mint az az idős beteg, aki havi egyszer felkeresi a háziorvosát a vérnyomás és egyéb gyógyszerei felírása végett, vagy más krónikus beteg: cukorbetegség, izületi problémák, stb., sorolhatnám. Ott a beteg kap egy időpontot, elintézi a vizsgálatokat, szedi a gyógyszert és eli a kevésbé aktiv, ill. nyugdíjas életét.
De a fiatal pároknál más a helyzet.
Eleve a laborértékek havonta más értéket mutatnak, egy UH utánkövetéses ciklusban (függetlenül attól, hogy spontán ciklus, vagy gyógyszeresen PÉ indukált), többször el kell menni orvoshoz. Ha államiba mész. Kiállod a sorodat, egyáltalán nem biztos, hogy rendesek veled, ha magánba mész fizetsz mind a katonatiszt (és a tapasztalataim azt mutatják, hogy a magán nőgyógyászati rendelésen is jelentős csúszások szoktak kialakulni).
Eleve az egész társadalom kismama, kisbaba ellenes, a főnökök, kollegák csak a gondolatától is fújtatnak, hogy esetleg az igahúzó barom kolleganő elmegy szűlni.
És a rengeteg vizsgálat miatt kénytelen vagy kérezkedni, különböző meséket kitalálni. (Presze mindenhol vannak kivételek és tisztelet nekik.)
De nagyon nehéz....
Én már rég feladtam, hogy helybe nőgyógyászhoz járjak. Csak a Kaáli. Bár az utóbbi időben itt is egyre többen vannak. És egyáltalán nem olcsó... Most nem magyarázom meg, hogy miért kell nekem inkább a Kaáli, de higyétek el, nemcsak szakmai meggondolásból.... sok komponensű...
Én nem értem a mai társadalmat.... egyre több a gyermeket akaró pár, akiknek nem jön össze????
Nem tudom, hogy tudjátok e, hogy a magyar társadalomban több kisfiú születik egy évben, mint kislány, mégis a nemek társadalmi megoszlása mindig a nők felé dől (a férfiak átlagéletkorának alacsonyabb volta miatt). De van egy új felmérés, miszerint egyre több lány gyerek születik. És akkor születik sok leány egy társadalomban, ha rohamosan csökken a népesség száma. Én nem olvastam ezt a felmérést, hanem egy kollegám mesélte, aki olvasta és felkeltette a figyelmét.
Én el sem tudom képzelni, hogy milyen az, hogy kitalálom, hogy gyerek kell és lőn.
Nem véletlen a "gyermekáldás" elnevezés....
Én türelemre senkit sem tudok inteni. (Mert nem prédikálok vizet, ha bort iszom) Csak azt tudom mondani, hogy küzdeni kell. A végsőkig. Minden eszközzel, a babáért.
Mert senki sem teszi meg érted. Sem orvos, sem nővér, se főnök, se szülő, se kollega. Senki!
Csak te magad!
Ha megtalálod a megfelelő orvost-nővért, akkor megvan a szakmai segítség, hogy haladj az általad választott küzdelmes úton. Az ember maga mellé állít néhány sorstársat, akik támaszt tudnak (talán) nyújtani a lelki válságok idején.
És ott a férj, akivel együtt végigcsinálod!
De senki nem tud küzdeni a célodért, csak te magad!
Persze létezik az a mondás, hogy hagyd hogy a dolgok, csak úgy megtörténjenek.....
Ez bizonyos esetekben segít csak... Ilyen pillanatok (időszakok) minden küzdelmes időszakban vannak, mert az ember időnként elfárad és rövid időre "feladja". De aztán újból kezdődik a mese....
És mit értek küzdelmen? Ezt az egész tortúrát, amin mindenki végigmegy.
Orvos keresés, laborok intézése, inzulin, gyógyszerfelíratás, UH utánkövetés, inszemek, lombik, stb.... Ez jelen pillanatban ebben az egészségügyben egy nagy küzdelem...
Éshogy egy picit hazabeszéljek, bár amint látjátok nem szokásom sem támadni sem védeni az egészségügyet, túlságosan látom mindkét oldalról, ahhoz hogy elfogult, vagy elfogulatlan véleményt mondjak...
A kórházaknak és rendelőknek szigorúan meghatározták a pénzügyi kereteiket. Ha az elfogy nincs tovább. a SOTE van az egyik legrosszabb helyzetben. És senki se higgye azt, hogy az igazgatók, vagy az orvosok találják, hogy a dolgok hogyan müködjenek. Egy kényszer helyzet elé vannak állítva és meg kell oldani.
Az eredménye ideges orvosok, nővérek (ez már rég nem a fizetésről szól). Elégedetlen betegek (bár állítólag a betegeknek sokkal jobb ez az új rendszer-legalább is a minisztérium folyamatosan ezzel védekezik minden egyes lépésnél).
És ami a legrosszabb az egészben, hogy orvos-beteg, nővér-beteg szinten csapódik le a feszültség.
Azt hiszem túl sokat gondokodtam gépelés formájában. Még ki tudnám egészíteni néhány gondolattal, de mostmár abbahagyom.
A legjobb lenne az egészet el sem küldeni...