Új privát üzeneted érkezett!

Ind: Igen most Gyöngyösön maradunk egyenlőre, ha minden jól 2-3 év múlva fogunk építkezni mert ha jön a kistesó a két szobás lakásunk kicsi lesz. Én azt szeretném, hogy mire Bálint iskolába megy addigra meg legyen a ház vagy egy nagyobb lakás, mert a gyereket nem akarom több iskolába járatni.

De jó mentek Rodoszra oda én is el szeretnék, menni de ha minden igaz akkor idén mi Horvátországba megyünk, de az sem biztos. Szurkolok, hogy minden rendben legyen az UH.

Pandácska: nagyon örülök a pozitív teszthez és halk gratula a babá(k)hoz. Én is nagyon drukkoltam. Amúgy én is azt mondom hogy ne tesztelgess mert lehet, hogy nem lesz a teszt erősebb, és akkor csak ideges leszel az UH-ig. Szerintem minden a legnagyobb rendben van.

Ildikó: az én hőm nem akar leesni, de mondjuk tesztet sem csináltam még nem tudom mi legyen de jövő héten kedden rendel a nőgyógyász ha addig sem mutat változást elmegyek hozzá és megbeszélem vele hogy akkor most mi legyen, de előtte megcsinálom azt a tesztet. Amúgy a múlt hónapban is kb a hetedik napon esett le a hőm, most meg nem akar.
Őrülök neki hogy neked ez a gondod megoldodott, most már jöhet a babó.

Éva remélem a closty meghozza végre az eredményét nagyon megérdemelnéd már. Nagyon szorítok, hogy a hónap sikerüljön, és bebabásodj.

Krissz összefut a nyál a számban a sütieid láttán, pedig nem vagyok édesszájú. Remélem júliusban csak azért mész orvoshoz, mert pozitív lett a teszted. Én nagyon drukkolok.

Megjött csak nagyon kevés volt legalább is a megszokothoz képest, de szerintem csak a szervezetem hülyült meg.
Amúgy Csépány Adriennhez járok nagyon rendes,egy fiatal dokinő úgy 35 lehet, és a szomszédom a lépcsőházunkban van a magánrendelése is.

MO: azt nem tudom mi a csuda van most velem, sajnos a szép görbéik sem garanciák semmire, lehet, hogy akkor jön majd a babó amikor a görbém pocsék lesz. Én nem bánom csak legyen.

Eszter én is nagyon sajnálom ami veled történt, remélem most már csak jó dolgok jönnek ennyi megpróbáltatás után.

Zora nagyon jó lehet ez a tréning ha itt fogadhatnék dúlát akkor csak neked szólnék, de még szülésznőt sem lehet Gyöngyösön választani, habár itt nagyon jó szülésznők vannak. Meg azért nem hiszem, hogy vállalnád hogy leutazzál ide. Nagyon örülök, hogy közelebb kerültél az álmaid megvalósításához.
Remélem a babó is gyorsan összejön, de szerintem is a bokororszex lehet erre a hóra a megoldás, vidd magaddal a párodat is, kell a kikapcsolódás.

Sheila remélem minden rendben van veletek.

Ágival és Mollyval vajon mi lehet? Ha tudtok gyertek és irjatok egy keveset.

A párom a héten éjszakás sajnos de ha lesz is PÉ-m az a jövő hétre várom akkor aztán mindent bele.

Andi

Kép

Kép
h.andrea79
 
 


Andi, szerintem kellene tesztelj egyet, mert ha + a teszt, akkor baba van a dologban....

KépKépKép
ildiko74
 
 


Most aztán tényleg nem értem mi van voltam a váladékom úgy nyúlik mint amikor tojásfehérjés de tejfehér szine van, tegnap is volt egy kicsi, de nem tulajdonítottam neki semmit, most megint van. Megyek veszek egy LH tesztet és meglátom most mi van, ha mást nem összehozok apával egy délutuáni hancurt amíg macikám alszik.

Andi

Kép

Kép
h.andrea79
 
 

 
 

Andi, na most akkor tényleg passz, hogy mi van nálad :? - mondjuk, nálam is megjelent a váladék, de a hőm is leesett..... habár a számitásaim szerint, nekem is jövő héten kellene legyen a pé...
Érdekes dolgok történnek velünk - kiváncsi vagyok a teszt eredményeire!

KépKépKép
ildiko74
 
 


Csináltam LH tesztet teljesen negatív úgyhogy nem tudom most mi van

Andi

Kép

Kép
h.andrea79
 
 


Holnap reggel csinálok egy terhességi tesztet, majd meglátjuk mi van

Andi

Kép

Kép
h.andrea79
 
 


Lányok mindenkit puszilok, nem volt net otthon, este mindenkinek írok! nagyon hiányoztok! Andi, még ma tesztelj, nem kell reggeli már nálad, baba lesz biztosan!

Zora
Kép
zora7
 
 


Mennyi olvasnivaló!!!!!

Sziasztok Lányok!

Andi!
De jó, hogy megint van kiért izgulni! Lányok még 1-2 hónap és azon vesszük észre magunkat, hogy mindannyian babát várunk!
Komolyan voltak pillanatok, amikor azt hittem, hogy átok ül a topikunkon, vagy esetleg én vagyok fertőző!


Ind!
Nehogy elkezdd magad idegesíteni a vizsgákon! Most nem az a legfontosabb!
Rajtad biztosan nagyon hamar fog látszani a baba, mert nagyon vékony vagy! Annyira irigyellek a nyaralásért! A tengerben még fürödhetsz is. Mégsem egy piszkos bányató, vagy úszómedence.

Csuda jó kedvem lett ma! Gyorsan befejezem az ebédet és jövök vissza!!!

Éva

Kép
balimama
 
 


Éva! De jó! Végre olyan vidám vagy!!! Ezt már szeretem!

Andi! Nagyon kivi vagyok rád! Mi a csuda is van most!? :roll: Jaj nagyon remélem, hogy baba!!!

Zora! VÁrunk ám este!

Pusszantás, megyek palacsintát sütni!
Vendég
 


Sziasztok Csajszikák!

Két napig nem volt netünk :twisted:
nálunk csak műholdas van, és v.miért nem fogott jelet a router :twisted:
elvonási tüneteim voltak :)

Pandácska! :) :)

Nagyon halkan, de tiszta szívemből gratulálok!! :) :) :)
a halványka teszt miatt ne aggódj, az enyémek sem volt túl erősek most, és három után eldöntöttem, hogy nem veszek többet. :roll:

Andi!

Szerintem is tesztelj egyet, nem lepődnék meg én sem ha...
feltétlenül jelentkezz!!

Ildi!

Remélem sikerült helyrehozni, amit elrontottál :?:
Pé-hez drukkolok, az elkövetkezendő akciók miatt irigy-irigy :oops:
én már lassan azt sem tudom, mi az :roll:


Mo!

Postáztam Neked a barnamacikat, jól fenekeld el őket a nevemben!!! :evil: ronda népség :)
várom az év végét, hogy végre eljuss kivizsgálásra...

Éva!

Remélem, a Closty beváltja a hozzáfűzött reményeket, nagyon megérdemelnéd!!!!

Ind!

én is nagyon fáradt vagyok, főleg, ha nem tudok lepihenni kora délután...akkor alig bírom ki estig...de Neked sokkal nehezebb lehet a kis Beni és a tanulás mellett...minden tiszteletem a Tiéd. :)
Hányingerem is van, naponta többször, kis hullámokban, elviselhető, sőt nagyon örülök neki, mert ez talán jelzés, hogy minden rendben zajlik odabent.
hasam nekem is látszik már ( főleg este ), én sem tudom már behúzni :)
azért a nagyközönség előtt még leplezni tudom,. de szerintem már nem sokáig :roll: pedig pár hétig még jó lenne...

Eszterem!

Én is küldök Neked egy nagy ölelést, és sok pozitív gondolatot minden nap, hogy minél előbb jóra forduljanak a dolgok, nagyon megérdemled már...azért örülök, hogy nem lett méhen kívüli, nagyon aggódtam :(

Krisz!

Nincs már abból a finom tortából??
nemsokára itt a PÉ-time, remélem a napsütés kellőképpen beindítja a hormonokat :)

Zora!

Azért írjál még, nagyon hiányzol :)

Rólam: tegnap átestem a holnapra tervezett UH-on, mert a dokihoz csak tegnapra, ill. péntek du. lett volna időpont, az nekünk nem lett volna jó...
szóval: láttuk a dobogó szívecskét és az 1cm-es óriást :) :) :)
két hét múlva kell újra menni éhgyomorral, akkor már a laborokat is megcsinálják :) :) :)

barnázás időnként (halványan ) még van, de úgy vagyok vele, hogy amíg ilyen intenzitással produkálom a terhességi tüneteket, nem idegesítem magam miatta, betudom az Utro-nak...

Puszi Mindenkinek!!!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


PALACSINTÁT AKAROOOK!!!!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sheila, én inkább szeretnék irigy lenni az akciók miatt, mint hogy babáért kűzdjek.... :(

AKKOR MEGINT NAGY GRATULA A BABÓHOZ!!!!! :D :D

Éva, beszámolót kérek rólad!!!!!!! - mi a helyzet???? - én is úgy érzem, hogy már nem állunk messze attól, hogy mindenki bebabásodjon....

Andi, várom a teszt-eredményt!!! +++++++++++

Szegény Mo..... :lol: -mindenki nagyon várja azt a pillanatot, amikor elmegy a dokihoz..... szerintem ünnepelni fogunk, ha megtörténik :D :D - főleg, ha már babás lesz, amikor eljut odáig :wink:
Krisz, addig nézd ki, milyen tortát fogsz sütni nekünk :wink:

KépKépKép
ildiko74
 
 


Sziasztok!

Ind
Ne haragudj, hogy nem válszoltam. Nálam semmi különös nem volt a szoptatással. Úgyanúgy volt minden mint azelőtt. Amikor a Petra akart szopizni akkor engedtem neki, ha naponta ötször kért akkor ötször kapott. Semmit nem éreztem tőle, nem fájt a hasam és nem is görcsölt. Az a baj, hogy nem tudom, hogy mi volt a kérdésed. Kérdezz nyugodtan. Nagyon örülök, hogy Te is átkerültél a babás táblába és lassan-lassan de egyre többen leszünk. Jól vagy? Nem vagy fáradt? Nincs hányingered? Nekem szerencsére már minden rossz elmúlt és végre kezdem élvezni.

Panda
Azért mert nem írtam, sokat gondoltam rád. Nagyon örülök, hogy elsőre sikerült. Mikor kell menned, hogy megnézzék, hogy mind a kettő megtapadt e?

Lányok
Bocs, hogy a többieknek nem írtam de vissza kellene olvasnom mert nem vagyok képben.

Ági

Kép
[/url]
ági2
 
 


Ágiiiiiii! Szia, de jó, hogy bekukkantottál! Te jó ég már a 15. héten tartunk, sőt a 16-on. Hogy rohan az idő!!! Már biztosan klassz pocakod van irigy-irigy :wink: :oops: !
Nagyon sietek ám utánad, most nagyon bizakodó vagyok, hogy megembereli magát a szervezetem és nem kellenek majd azok a kivizsgálások meg bogyók majd!

Pusszantás!
Vendég
 


Éva! Még mindig az ebédet főzöd! Azt mondta után jössz! Én meg csak várom meg várom!!!! :roll: :roll: :roll:
Vendég
 


Hát lányok, Ti aztán végre magatokra találtatok! Annyira örülök a sok jó hírnek, ránk fért már , azt hiszem! Ez a dobogó kis szívecske különösen felvidított, aztán Panda ikerbabái, aztán Ind kedves sorai, szóval nagyon örülök nektek! Holnap kezdem az újabb clostis hónapot és nagyon remélem, hogy most én is követlek titeket, de persze csak Éva, Krisz, Andi és Ildikó és Mo után.

Zora
Kép
zora7
 
 


Éva! Az a gond, hogy még mindig nem sikerült feliratnom a Bromot, esetleg nem tudnád levélben elküldeni nekem, már nagyon félek, hogy nem lesz időm szerezni a tábor előtt. sajnos csajok a tábor alatt nem tudok jönni, nem hiszem, hogy ott mucsaröcsögén lenne internet, de ezt a bokros dolgot még meggondolom. De inkább azért vártam a bíztatást, hogy úgysem repedek meg a 13. nap előtt.

Zora
Kép
zora7
 
 


Zora! Ha apa nem tud menni, akkor tuti tudni fogja a petécskéd, hogy nem kell megrepednie, csak ha hazaértél!!! :wink: :lol:
Vendég
 


Köszi Krisz, hát nem akarom a petéimet megsérteni, de eddig nem igazán tudták a dolgukat, valahogy elfeledkeztek róla 12 év alatt! :shock: :shock:

Zora
Kép
zora7
 
 


Hát a hőd, még mindeg változatlan?

Zora
Kép
zora7
 
 


Ja semmi extra még. Arra gondoltam szombaton elkezdek lh tesztelni, akkor a 17. napon leszek. Hátha addig TF is jön.
Vendég
 


Krisz
Drukkolok, hogy ebben a hónapban neked is sikerüljön és ne legyen szükség semmi gyógyszerre. Siessél én megvárlak, maximum nem 9 hónapot lesz a hasamba. Mikor kell vissza menned a dokihoz? Vagy egyáltalán vissza kell.
Hát igen telik az idő, persze így már ezerszer gyorsabban. Most kell mennem AFP-re és két hét múlva lesz a genetikai UH.

Zora
Te most hányadik clostys hónapot kezded? Nem tudod megbeszélni a doktornőddel, hogy nézze a tüszőt és ha jó akkor kapsz egy szurit. Tudod nekem így csinálták a Bolgárkerék utcába (Optimális Családsegítő...)

Ági

Kép
[/url]
ági2
 
 


Drága Andi! Azonnal tesztelj! Nagyon izgatott lettem. Szerintem is baba lehet.
Ildikó! Hagyd a jövő heti pé-t a csudába!! Ha most van váladék, egy percet se hezitálj! Irány az ágy! :oops: Itt már csak az a biztos, ami tuti!! :D
Kedvesek vagytok a drukk miatt. Már csak kb. : 4 hét van a suliból. He-he. Aztán megyek a dokihoz. :oops: :oops:
Ági! Olyan jó, hogy jelentkeztél, és hogy minden oké. Boldog babavárást kívánok! Gyere gyakran közénk és mesélj! Úgy szeretnék képeket is látni!!!!
Vendég
 


Ind! A tornát szerintem nem jól csináltam idáig. :oops:
Nagyon elbénáztam. Néha sorba mentem a gyakorlatokon, néha nem. Volt olyan is, hogy többet csináltam valamiből. Ma is csinálom. Egy picit tudatosabban.......
Vendég
 


Ildikó! Készíts egy vonalzóóóóóóót!!!! Olyan jó lenne... naaaa, légysziiiiííííííííííííííí!
Vendég
 


Zora! A rendetlen petéket küldd csak hozzám! Nekem már egy rendetlen is jól jönne....... :mrgreen:
Vendég
 


Szia ági! Most segíthetnél. Ez a második clostis hónapom, a múltkor az 5. naptól szedtem napi 1-et, nagyon szép hőim lettek tőle, persze progit is szedtem. Most , mivel elutazom pont a rázós időszakban, a doktornő nem emelte az adagot, hogy biztos ne legyen gond, a tüszőim szépen megrepedtek a múltkor is maguktól és egyébként is úgy tűnik, nekem ez a mini adag is elég, sőt azt mondta, most már progi sem kell, mert már lesz elég a closti miatt. Nagyon izgulok, jó lenne, ha most sikerülne. Ja és Bromochriptint is szedek folyamatosan, mert kicsit magas volt a prolaktin és lehet, hogy ez volt eleve a gond.

Zora
Kép
zora7
 
 


Szia Mo! Hogy alakultak a dolgaid? Vérzés, hő? Még sosem vártam ennyire a tanév végét! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Zora
Kép
zora7
 
 


Sheila! Micsoda csodálatos érzés lehet látni a szivecskéjét a babádnak. Hmm... én csak itt ülök és álmodozom róla.
Tiszta szívből örülök a boldogságotoknak!!!!!!! :)
Éva! Annyira szorítok neked, hogy ebben a hónapban minden sikerüljön!!!!!!!++++++++++ :wink:
Vendég
 


Zora! Ha leírom, hogy mi van velem, akkor rohammentőt hívtok értem..... :lol: :lol: :lol: :lol: :oops:
Vendég
 


A hőm 36.4, 36.3 .... nagyon szépen tartja magát.
Viszont, naponta tornázok, és szedem a csodaszereimet ........ hol barnázok, hol vérzek. Néha annyira vérezgetek, mintha rendesen megjött volna. :oops: Talán a torna vagy a maca kavart be ennyire. Esetleg e kettő együtt. Ilyen 12 éves korom óta még sohasem volt velem. :oops: :oops:
Vendég
 


Hát elég aggasztó, Mo, csodálom a hidegvéredet!

Zora
Kép
zora7
 
 


Annyira bekavartam magamnak, hogy ezt csak a Sors tehette velem, hogy most aztán tutira orvoshoz rohanjak....
Szerinted mi lehet az oka? Tudom, hogy ha leállok a szerekkel elmúlik a barnaság, ........de nem akarom abbahagyni. Hülye vagyok?!
Vendég
 


Azért, ugye nem halok bele??? :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Zora!

Ez most tutira fog sikerülni mert a Petra nekem a 3. hónapban sikerült. Én csak a clostyt szedtem és mellette mást nem. Honnan veszed, hogy magas a prolakitinod, csináltak vizsgálatot? Egyébként mit szeretnél tudni? Miben segíthetek?

Andi
Most nézem, Te milyen tesztet csinálsz? Egyszer ilyet, egyszer olyat vagy neked már mindegy csak teszt legyen. Azért drukkolok nagyon a holnaphoz.

MO
Miért várod meg a suli végét, miért nem mész már most az orvoshoz?

Ági

Kép
[/url]
ági2
 
 


Ági! Most nem tudok dokihoz menni. Ez a hét is tiszta zűr. Az életem is zagyva, és kusza. Ahogy lemegy a pörgés, rohanok a dokihoz. Ezt most kisdobos becsület szavamra mondom. NEM GYEREKJÁTÉK ÉS ÖNGYÓGYÍTÁS EZ A DOLOG..... ÚGY LÁTSZIK, NEM JÖTT BE.
Vendég
 


Mo
Én nem akarok kötekedni de mindenkinek arra van ideje ami neki a legfontosabb. Neked legyen igazad, hogy nincs semmi bajod de az idő csak telik és azt fogod észrevenni, hogy pikk-pakk elment 2-3 év és az iyen 4 hetekből tevődik össze. Szerintem szakíts rá egy kis időt és menjél el legalább tudni fogod, hogy hányadán állsz. Látod a gyógynövények nem nagyon váltak be most már ennél többre van szükséged.

Ági

Kép
[/url]
ági2
 
 


Mo! A gondod az, hogy a méhnyálkahártyád különböző részei nincsenek összhangban, a ciklus különböző szakaszában tartanak. Ezért a Maca is más-más irányban hat rájuk és ezzel elmélyíti a gondot. Szinte biztosra veszem, hogy egy egészségügyi küretet nem úszol meg ezzel a halogatással, mert valahogy le kell varázsolni az összevissza működő nyálkahártyádat a méhed faláról. Aztán jöhet a closti és a többi, amit meg akartál úszni. És az a baj, hogy ez a belső összevisszaság hónapról-hónapra súlyosbodik, hiszen az orvos hónapokkal ezelőtt is hormonprofilt akart! Már rég túllennél az egészen, ha nem csinálod ezt a butaságot!

Zora
Kép
zora7
 
 


Persze ennek ellenére vannak csodák és lehet hogy minden gond nélkül babás leszel és ki is hordod, de én úgy látom, hogy ez a mostani helyzet nem éppen ennek kedvez. Egyébként a Te személyiségednek egyértelműen a homeopátia való!

Zora
Kép
zora7
 
 


Sziaszutok! Itt vagytok még?

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Mo! szerintem nem kéne naponta tornáznod! A könyv is írja, hogy max minden másnap, akkor kell és annak minden nap, aki valószinűsíthetően terhes, de azt akarja, hogy megjöjjön neki. Lehet, hogy ez a baj. Szerintem most pihenj néhány napot. Hétfőtől kezd újra szigórúan minden másnap és csináld 14 napig, tehát összesen 7*, ha pedig már hamarabb észrevennéd, hogy van péd, akkor térj át a szinten tartó gyakorlatokra.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Szia Ind! Hogy vagytok?

Zora
Kép
zora7
 
 


Zora, teljesen természetes hogy nem fog megrepedni az atüsző hamarabb, de azért az nem árthat, ha jól feltankolod magad. :lol: :lol: 8) Különben hová mentek? És hányadikos osztállyal is?

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Elsősökkel Tápiószentmártonra. Anyám, mi lesz, sírás-rívás egész éjjel. Az ilyen piciknek még nem is való ez.

Zora
Kép
zora7
 
 


Jól. éppen majdnem elalszom, csak meg kellett keresnem, hogy mit nyomtassak ki a párommal a legközelebbi vizsgára. A mai írásbelin olyan jól puskáztam, hogy még az is elképzelhető, hogy sikerült. De a köv. sajnos szóbeli és elég nehéz, és szigorúak is. Nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Nem te találtad ki?

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Nem te találtad ki?

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Brrrrrr....nem semmi vagy! De az nagyon jó, hogy a babó növöget a hasadban, én is így fejeztem be a főiskolát, hatalmas pocival államvizsgáztam.

Zora
Kép
zora7
 
 


Az öcsémék is már elsőben is több naposon voltak és jól bírták. Most 2. os. Múlt héten voltak 5 napot vm parasztházban, pont első napjukon volt a nagy vihar, lecsapta a biztosítékot és csak a z 5. napon lett áram. Addig nem tudtak fürdeni se, nem volt melegvíz. Ennek persze ők még talán örültek is.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Az erdei iskola 1. osztályban, 4-5 napig tiszta baromság. Én élvezem, de a gyerkőcöknek szerintem kínlódás esténként az anyjuk nélkül Dehogy találtam ki, csak kísérem a kolléganőmet.

Zora
Kép
zora7
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?