Új privát üzeneted érkezett!

Meteor: A helyedben bezárnám a lakásajtót, és egész nyáron haza se jönnék a Balcsiról. Jó is egy nyaraló. Én nem tudom mások hogy tudnak egész nap kint lenni a gyerekkel, nekünk nem megy. Most is alszik, aztán ebédkészítés, aztán megint alvás, és szinte csak utána tudunk lemenni. Azért aki családi házban lakik, vagy kertkapcsolatos társasházban, annak mennyivel könnyebb! A fűre kiengedném a gyereket, de pl. a játszó sem való annyira neki, mert gyakorlatilag csak a hinta érdekes. A homokozóba nem szívesen engedem, mert megeszi a homokot, kavicsot, a többi játék pedig nagyobbaknak való. Szóval ilyenkor utálom a panelt. Na most jól kibosszankodtam magam. :twisted:

Colett: a siesta nem egy új márka, régen is volt. A koncert bizti tök jó lesz, jó szórakozást! :)
Vendég
 


Meteor, privi ment!
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a köszöntéseket!!!
Kaposváron ünnepeltünk, elég jól sikerült, viszont szokás szerint K.O. voltam szellemileg és nem fényképeztünk :oops:
Gondolom, a héten megkapjuk apósoméktól és sógoroméktól a képeket, amiket ők készítettek.
Makinak túrótortát sütöttem, a dédije tortáját meg cukiból vittük, az persze gyönyörű volt, de a túrótorta kimondottan ízlett az ünnepeltnek, úgyhogy az is jó volt, ha nem is olyan szép :lol:
Nem akarom elkiabálni, de mintha egyre jobban aludna Misi! Most már négy éjszakán csak egy cumivisszaadás volt, vagy egy sem!!! És ami még nagyon jó, hogy nem forgolódik olyan veszettül. Mert ez előtt 2-3 héttel sem ébredt fel egynél többször, csak én ugráltam fel, mert folyton nyögött, szörcsögött, kirúgta az ágy oldalát, stb. Úgyhogy most már többször is 5-6 órákat aludtam egyben!!!!!!!!!! Éljen!!!

Most csak a babaülésre reagálnék még, mert nagyon sokat kell dolgoznom, és ki tudja, meddig tud aludni a manó...
Eredetileg nem akartam sokat költeni rá, de aztán ahogy nézegettem a teszteket, meg a kapcsolódó híreket, cikkeket, belegondoltam, hogy pl. 20 ezer forintból lehet venni mondjuk kb. 10-15 ruhát. Ha azt nem veszünk neki, de veszünk egy jobb, de ennyivel drágább ülést, akkor lehet hogy az élete múlik rajta. Különösen, hogy a férjem nagyon-nagyon tud vezetni, de sajnos ezt ki is használja, gyakran megy "veszettül". Én meg még csak tanulok vezetni, akárhogy nézem is, nincs még elég gyakorlatom... Ezért aztán a Römer-féléket nézegettem, és végül egy BeSafe nevű ülésnél kötöttünk ki, ezt most kezdték bevezetni a piacra, és a gyártója készítit a biztonsági öveket, meg hasonló termékeket a skandináv autók nagy részébe. A töréstesztjei kb. mint a Römereké, annyi különbséggel, hogy nagyobb sebességgel csinálták a teszteket. Mivel még nem ismerik a vásárlók, meg tesztelik is ezt a piacot, 45 ezerért meg tudtuk venni. Hát nem esett jól a pénztárcámnak, de végül anyám jelezte, hogy ő szeretné a felét állni, húsvéti ajándékként Makinak, mert neki is nagyon fontos Misi biztonsága (főleg hogy szegény anyám biztos néha fél az autónkban...), és így már nem volt annyira drága.

Na, munkára fel!
Puszi,
Kata

Kép
wkata
 
 

 
 

Meteor: Kitti üzeni, hogy írd üzenetet az iwiwre, légyszi nézd meg!
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap óta van kocsink, így nálunk is aktuális lesz a gyerekülés-vásárlás, viszont csak a jövő hónapban... Addig a hordozóban fog utazni, míg lemegyünk anyuékhoz, ott majd kicseréljük a mamáék ülésére. Szerencsére elég nagy hordozónk van, még mindig belefér. Otthonra anyukám egy no name használt ülést vett 5000,- Ft-ért, arra teljesen megfelel, míg 5 km-t utazik benne a telekig. Mi sem fogunk újat venni horror áron, sajnos most nem engedhetjük meg magunknak, majd nézek valami jó minőségű használtat a vaterán vagy a teszveszen.

Tegnap délután átjött az egyik barátnőm, már régen volt nálunk, és azt hiszem egy ideig nem is forszírozom, hogy újra jöjjön. Először is hozott Julcsinak egy tábla tejcsokit (még jó, hogy laktózérzékeny...), azt sem tudtam hová dugjam előle, a másik meg, hogy 11 órakor ment el, alig tudtam Julcsit elaltatni, meg mi is már tök fáradtak voltunk, már kezdett rámtörni a para, hogy nálunk fog éjszakázni... Úgy fel tudom magam azon húzni, hogy akinek nincs gyereke, az mennyire nem tudja magát beleélni a családosok helyzetébe, hogy vasárnap este nem igazán illik este 11-ig ott dekkolni. :roll:

Mi is Asso szandit vettünk Julcsinak, az eladó azt mondta, ugyanolyan jó minőségű, mint a Siesta, egy kicsit olcsóbb is, kb. 1000,- Ft-tal. A Siesta nálunk alapból kiesett, mert az szűkebb fazon, és Julcsi pufi lábára nem jó, az Assoból is 21-est kellett vennünk. Szerintem is fontos a jó minőségű cipő a gyerekeknek, nem rég beszélt egy ortopédus muksi a tv-ben, ő azt mondta, elrontani nem tudja a gyerek lábát a rossz cipő sem, viszont a jól kialakított cipő segíti a láb fejlődését, megerősödését, a normális lábtartást.

Most egyeztettünk anyával Julcsi tortája ügyében, nagyon tetszik a Gabella-féle torta díszítése, én is valami színes drazséval, vagy cukorral fogom kirakni a feliratot.
Én nem vagyok valami nagy cukrász, főzni bármit megfőzök, de a sütikkel már hadilábon állok. Szombaton csináltam először kókuszgolyót, az tök egyszerű süti, nagy sikere volt, apa tolta be szinte az összes golycsit. :)

Itt a 9. emeleten már gatyarohasztó meleg van, alig várom a hétvégét, hogy a telken legyünk.

Szép napot Mindenkinek!
Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!

Oriandy!
Az Asso cipőről én is jókat hallotam, csak fogalmam sincs, hogy a környékünkön hol lehet venni!

Kimike!
Ti is Hőtávos lakásban laktok? Mennyibe kerül nálatok 1m3 melegvíz? adatokat gyűjtök az ország különböző részéről, hogy itt felléphessünk a 2400 Ft-os melegvízár ellen!

Ex!
köszi, hogy megírtad!

Meteor!
Irigy vagyok a Balaton miatt! Innen rohadt messze van!!!!

Kimike!
Mi is panellakók vagyunk, de szerencsére a nagyi és dédike is kertesben lakik, így minden nap náluk köttünk ki!

Reni
Kép
prenata
 
 


Két kép a mi szandinkról:
(kicsit koszosak, mert az udvar most elég "muris")

Kép Az első: 18-as Asso szandi

Kép A mostani: 20-as Asso szandi

Az első 6800 Ft volt a második csak 4800 Ft, mert kaptunk 20% kedvezményt rá!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Andy, jót nevettem, hogy Dani szandijai szerinted koszosak, mert Julcsi két hetes topánjaihoz képest patyolat tiszták. :lol:
A kisasszony ugyanis egy ideig kézen fogva sétálgat a játszón, de aztán rátör az önállósodási vágy, és vált a mászásra, aminek felettébb örülök, ugyanis a játszókon lévő fekete gumiszőnyeg frankón befogja a szandiját, amit még kitakarítani sem lehet...
Megnéztem a blokkot, mi 5490,-ért vettük.
Kép

Reni, én is panel-lady vagyok, majd megnézem, mennyibe kerül a melegvíz nálunk.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok! Csak bekukkantottam, látom megint cipőkről van szó. Mi Siestát vettünk és az eladó és a védőnő, dokinő is mondta, hogy ebben járjon egész nyáron, NE vegyek szandit, az nem tart. Ugye most kezd járni és elvileg ez nagyon fontos. Viszont nem fog besülni a lába nyáron? De látom ti szandikat vesztek.

Mi használtan vettünk. Römer-t. 15-ért.

Én nem tudok 5 perc alatt felmosni, porszívózni, nekem ahoz több idő kell, amit Verncel nem hagy, így én csak tisztaságmániás voltam! :( Nagyon frusztrál az, hogy már nincs olyan nagy rend és tisztaság, pont most, de hát ez van. Mennem kell!

Milánnak boldog 1 éves szülinapot! Ez olyan nagy dolog! :) Gratulálunk!

Mári

Kép
mári
 
 


Méz! A homeós bogyókon van tejféleség? Mintha Te írtad volna egyszer...

Mári

Kép
mári
 
 


Nekünk van egy kicsit zártabb cipellőnk is:
(szintén Asso)

Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


És ha már egyszer a cipőknél, szandiknál tartunk...
Ezt most kapta Dani az egyik ismerősünktől:

Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Andy, ez a zárt cipő nagyon tetszik. Szerintem mi ezzel az 1 szandival ki fogjuk húzni a nyarat, tekintettel Milán "villámgyors" mozgásfejlődésére. :wink: Jó, ha szeptemberre megtanul járni. :)

Mári: szerintem ez nem így van, a szandi is tart, magasított, nekem stabilnak tűnik, ahogy rááll a gyerek, bár még nem jár önállóan, tehát ilyen szempontból még nincs kipróbálva. Ezt inább a menő manók anyukái tudnák véleményezni, pl. Oriandy.
Vendég
 


Móni!

Írtam választ a blogomban! (az udvarrendezéshez)

Andy

Kép
oriandy
 
 


Na, én is lefotóztam a szandinkat. Cipőt, majd őszre veszünk.

Kép

Siesta, 6000 volt leértékelve. Viszont, ha az Asso szélesebb fazon, akkor legközelebb azt veszünk, mert Petinek is dücsi a lába.

Reni
Kép
prenata
 
 


Mári!
Úgy van, ahogy Móni is írta! A szandi is szuper! Magas szárú és olyan szorosra állítod, amilyenre kell! Így stabilan áll benne Dani! Neki kezdetektől van szandija és már nyargal benne mint a nyuszi!!
Tehát, ha valaki akkor valóban én meg tudom mondani, hogy tévhit, hogy a szandál nem tartja a lábát!
Mondjuk Peti baba szandijánál a mienknek talán magasabb szára van! De a Siestáról nem nyilatkozok, mert nekünk az még nem volt!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Bár, ahogy most nézegetem, nem tudom eldönteni, magasabb-e a szára a mi szandinknak! A képek nem adják így vissza a valós magasságot! :roll:
Andy

Kép
oriandy
 
 


Mári, én az eladót, a védőnőt, meg a dokit járatnám egész nyáron zárt cipőben... :twisted: Ezek a szandik teljesen jól tartják a gyerek lábát, van kérgük, 3 csat, betétesek, és szellőzik benne a lábuk. Szerintem melegben ez a legideálisabb, én biztos nem hagynám, hogy főjön a lába... Julcsinak már tökre izzadt a zárt cipőjében, pedig kívül-belül bőr.
Nem értek a homeós bogyókhoz, az oscilococcinum (nem tom jól írtam-e) tartalmaz laktózt, azt tudom. De nem tudom, hogy Vencelnek fehérje, vagy laktóz érzékenysége van, mert ha csak fehérje, akkor ezt is eheti. Kérdezd meg a patikában, mikor veszed, mert szerintem gyakoribb, hogy laktózt tesznek bele, mint fehérjét.

Andy, tök jó ez a kicsit zártabb cipő, hasonlót szeretnék én is Julcsinak a kicsit hűvösebb időkre.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Gabella! Irj priviben unokatesó neveket, tuti ismerik egymást. Hát mi sem ingyen kaptuk a nyaralást, de nagyon olcsón mehetünk a katonai üdülőbe Hajdúszoboszlóra teljes ellátással, fürdőszobás faházakba. 2000 ft naponta /fő reggeli,ebéd vacsorával.

Balatonra akartunk, de azt biztos elcsaklizták a fejesek. Így is ciki, mert azuram főnöke nem kapta meg, azuram meg igen, talán a 2 gyerek miatt, mert ő egyedül ment volna a fiával.
A miki csomag lehet hogy munkaközösségi szervezés, mint ahogy Beni születésére is kaptunk a századtól pénzet. Akkor ez nem állami, hanem emberi kezdeményezés volt?

Mi volt Gyulán? Javul, mikorra múlik el?

Exdeus, legalább apának is jutott valami. Nálunk a pisivel volt így az elején, még a dokit is lepisilt, de laza volt: na megvolt a fehér köpeny teszt is, mondta a dokibácsi. Mi az a Sever? Itt csak Siesta van, 8 ezerért, érdekelne az olcsóbb változat. Mi Blaninak 3 évig csak Siestát adtunk a lábára, ma már, hogy kifejlődött a lába, ráadom a kinait is, de pl. az oviba, ahol 8 órát a lábán van a szandál, még midig megvesszük a Siestát.
Ha van még tejed, cseppentsd bele a kajájába, így is bejut az immunanyag. Nem vész kárba.
Komoly arc mormogás tényleg jellemző errefelé is, de szerintem ez az egész nemzetre igaz,olyan sirva vigadunk, tele vagyunk problémákkal fajta vagyunk, aztán ezt generáljuk tovább, nem terjedt még el nagyon az egyre jobban vagyok attitűd. Sajna.

Prenata, állati ez a csók a tükörrel, olyan édes, hogy várom már én is az állást. És az a mosoly, annyira jó fejek.

:lol: Csajok, használjatok ki minden másodpercet, mert úgy elrepül ez az édes kis nyunyuzgatós korszak, nemsokára már ciki lesz ha fogod a kezét, úgy eltelik, éljetek meg minden pillanatot ezer százalékkal. Olyan kis puhák, husisak, csókolgatnivalók, dögönyözhetők, illatosak, vállba illők, bújósak, imádom ezt a kort. :lol:

Meteor!De szuper a Balcsi, maradj is ott amíg csak tudsz ,nincs is annál jobb, van ott nyaralótok? én is veszek majd ott, ha alkalmam nyilik rá, pici koromtól szerelmes vagyok a magyar tengerbe, tegyél fel képeket kérlek,
Aha, most olvasom az ajánlatod, engem érdekelne, egy hosszú hétvége július végén. Hányan férnek el benne, 1-2-3 család? Ágyneműt kell csak vinni, evőeszközök vannak? Hány ágy van?

Colett irigyellek a GM koncertért, kérek beszámolót, imádom!!!!
Annnnyyirraaaaaa jóóóóóóóóóóóó a pasi, beállitódástól függetlenül.

De jó, hogy ti már a szandiknál tartotok!!!!Mi még az ágyat sem engedtük le, újszülött magasságban van, Nekünk olyan bőrmokaszinunk van, olyan mint a zokni, csak az alja bőr, így nagyinál a kertben kavarhat majd benne.

Full meleg van és a nagylányon megint jönnek ki a pöttyök, basszus 1 hetet járt oviba és megint skarlátos lett!!!Jön a ballagás meg a balettvizsga, olyan dühös vagyok.
ÁÁÁÁ,fffffúúúúú, bakker!!!!!!!! :twisted: :twisted: :twisted:

Nincs már időm végigolvasni még egyszer, valaki írta, hogy a sógornője szolnoki, elfelejtettem hogy ki,bocsánat, ird meg priviben a nevét, lehet hogy isemerem.

benianya
ákosbenianya
 
 


Nagyon pang ma a topik! Vagy én érek rá enyire?
Dani elég sokat aludt (2 órát) délelött és most megint szunya van.... :roll:
Akkor dobok egy képet: a tegnapi vacsi...
tányér a földön, szalámi, kenyér, sajt meg szanaszét a tálcán! :twisted:

Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Bencének nagyon boldog hófordulót kívánok!

Kép

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok!

Nekünk is szandálunk van, és nagyon klasszul tartja Maki lábát.
A legutóbb, mikor voltunk a dokinőnél, nagyon megdicsérték a szandált, mert a csatokkal pont a lábára illeszthető (magas a rüsztje, mint nekem), gyönyörűen fogja a bokáját, szépen hajlik a talpa és nem nehéz :lol: én meg csak ámuldozva hallottam, milyen klafa szandált vettünk neki :-) egyébként noname, anyám találta a Flórián mellett egy cipőüzletben és 4200 pénz volt.

Rita!
Megyünk mi is majd Balcsira, Zamárdihoz közel, Széplak-felsőn laknak férjem szülei, az időpont viszont még tök bizonytalan az építkezés miatt. Majd még egyeztetünk, és lehet akkor víz mellett bandázni :-)

Benianya!
Blankának jobbulást!

Kata

Kép
wkata
 
 


Ja, még a koncerthez akartam:

Colett!
Nagyon jó bulizást!!!

Már a múltkor írtad, hogy mész, ezen felbuzdulva megnéztem, hogy véletlenül az a néhány együttes, akinek feltétlenül kirohannék a koncertjére, jön-e Magyarországra, de sajnos nem :-(

Kata

Kép
wkata
 
 


Sziasztok!

Marcy, a Römer gyerekülés tényleg jó, csak jó drága is. Nekünk Cosconk van, a célnak megfelel.

Reni, a tükrös kép nagyon jó. Nálunk már nem puszilgatja Peti a tükröt, most az a sláger, hogy nézi magát. Anyósnál erre tökéletes a tükrös ruhásszekrény teljes terjedelme. :D

Amandi, Márknak mielőbbi javulást!

Kimike, azért írtam, hogy ortopédes doki is azt mondta rá, hogy jó. Egyébként ami nekünk van, arra meg a házidokink mondta, hogy megfelelő. Az egyetlen és nagyon fontos dolog a harántemelés és az, hogy tartsa a bokáját (tehát kemény legyen a hátulja). Egyébként én is vennék Siestát, ha lenne kéthavonta 6-8 ezrem cipőre, de nincs. :( Na meg én falra tudok mászni a márkanevektől, mint tudjuk ezt fizettetik meg a kedves vevővel…de nem ezen fogunk összeveszni.
Játszón nálunk is a hinta a favorit, de én a múltkor beletettem a kavicságyba is. Inkább csak fogdosta a kavicsokat… A csúszda egyelőre nem szimpatikus neki…

Oriandy, fej előreesés nálunk is van, de akkor én egy kicsit lejjebb húzom. Én nem tudom, hogy csinálja, hogy nem gémberedik el a nyaka… :o
Ilyen zártabb szandit Petinek nem tudunk venni. :( Annyira széles a lábfeje és magas a lábboltozata, hogy nem lehet beletenni a tappancsát…

Colett, jó, hogy meggyógyult Máté! Az, meg hogy sírni hagyod, nem feltétlen alakítja ki az „anya tojik rám” érzést. Mi most három ébredéssel aludtunk nyolcig, Peti négytől volt köztünk. De már ez is nagy előrelépés…
Én lúdtalpas vagyok, de szerintem a régi cipőknek ehhez az égegyadta világon nincs semmi közük. Akkor is betétes cipőket adtak ránk, ez 100%, a lúdtalp inkább a későbbiekben fajul el, amikor pl. hirtelen súlynövekedés van, vagy pl. iskolás lesz vki, és cipelnie kell azt a bazi nehéz táskát. Na meg alapból a mostani „egészségtelen” életmód alakítja ezt ki: mindig cipő, vagy tök alacsony vagy tök magas, semmi mezítlábazás (max. strandon, vagy még ott se), így nem kell ezen csodálkozni.

Wkata, „főleg hogy szegény anyám biztos néha fél az autónkban...”-- > ezen jót mosolyogtam. :)

Gombi, a Vaterán egész jó gyerekülések vannak fent, van Römer is. De gondolom, már ti is inkább 36 kg-ig használható ülést szeretnétek, nem?
Na majd du. lefotózom a használatban levő szandinkat, igaz, szűk két hónapja nyűvi a gyerek…

Mári, szerintem baromság, hogy a szandi nem tart! Amiket feltettek a többiek képet, azokon is látszik, hogy fogja a lábát a gyerkőcnek, de tényleg fontos, hogy a hátulja zárt legyen.

Bénianya, bocsika, ha nem voltam érthető: a Sever az egy üzlet…itt vettünk Petinek lábbelit. :) Én ebből a pár csepp tejcsiből már biztosan nem adok a gyereknek, védelemből…ebbe már csak cián nincs ugyanis.
Tükörpuszihoz nem kell feltétlenül állni, Peti az első öncsókját ülve vitte véghez. :D
A lányodnak javulást! A fiadnak pedig boldog hófordulót!

Ha tudok, este még jövök.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 



Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Ma 2 hét táppénz után halálra dolgoztam magam, zsong a fejem de azért jó volt. Jót tesz nekem az agyi munka.

Kitti!
Jöhetnek a kérdések a fejesek rábólintottak, természetesen csak akkor mehet a dolog ha a yard kimarad belőle illetve csak utalni fogsz rá.
Számold bele, hogy én csak este jutok géphez.

szandi: mi még nem vettük meg PAnna első szandiját.Szeretném ha 3 csattos lenne és egy kis talpmagasító is lenne benne, természetesen legyen bőr és rózsaszín. nekem ennyi a kívánságom, ja és ne legyen túl drága mondjuk olyan 5-6.000.-Ft-ot szánok rá.

koncert: Mi szerda este megyünk Petivel republic koncertre, anyukám itt alszik Ő vigyáz a lányokra.Csak az a kár, hogy másnap reggel dolgozni kell menni.

Kép

Kép
katus73
 
 


Sziasztok!

Elnezest kerek, hogy csak így ismeretlenül írok.
Sokszor olvasgatom a fórumot, es látom, hogy a cipő került terítekre. Ajánlani szeretnem figyelmetekbe a SALUS cipőcskeket. Nekünk gyógytornász (Devenyes) ajánlotta, nem túl drága es sztem nagyon jó es mutatós is.
Azt hiszem Katus minden kívánsága teljesülne, ha ilyet venne.

Meg egyszer ne haragudjatok, csak egy ötletet szerettem volna adni, mert ez szeritem is fontos kerdes.

Szep napot Mindenkinek!

Ági

Kép
agnesm
 
 


Sziasztok!!!

Rita, még nem válaszoltálaz iwiwes üzenetemre a balatoni nyaralóval kapcsolatban, légyszi jelezz mertmár tűkön ülünk családilag!!!:-)

Móni, hú nektek meg kezdődik a visszaszámlálás és irány Dublin.A blogon majd feltétlenül számolj be mindenről. Tegnap mikor ebszéltünk telefonon, éreztem a hangodon, hogy nagyon tépelődsz az út miatt. Próbáld meg jól érezni magad, végülis 4 nap nem a világ és Milánt addig agyon kényezteti majd a nagymama! Ő is jó kezekben lesz!


Katus, Bania, Gabi! Sorry de most mégsem lesz interjú, mert rájöttünk a főnökömmel, hogy ebbe az anyagba nem személyes megszólalók kellenek, hanem összegyüjtjük azokat a lehetőségeket, amik a kispénzű embereknek is adottak a nyári gyermekelhelyezést illetően. De azért nagyon nagyon köszönöm Nektek és természetesen máskor számítok rátok, szólok ha van valami aktuális téma!

Nagyon aranyos kis szandikat vettetek, mi most ott tartunk hogy Ádám lábáról már leszakadt az első, úgyhogy én is szandilesre indulok. :roll:

Tegnap jó sokat írtatok.Nekem mostanában max naponta egyszer van időm jönni a sok munka miatt.Úgy szerdáig húzósak a napjaim minden héten, ez mostmár így beállt, úgy látszik.Ma is el kell indulnom kilenckor.

Ádám még mindig bölcsiimádó kissrác, az égnek hála, képzeljétek már ő is a kisasztalnál ülve eszik, mint a többiek, már nem kell ölbe fogni.nagyon sokat tanul a töbeiktől és a gondozónéni azt mondja, szinte sosem hisztizik, vagy sír. Erre a férjem azt mondta: "a közösségi Pucus egész konszolidált." Na bezzeg itthon, két perc alatt szétkapja a házat, hullik a férgese! Eddig a hidegpárásítót törte ripityára, aztán néhány tányért, poharat, szétszakított vagy 6 nyakláncom, folyton lebabrálja a helyéről az internetmodemet és kihúzgálja az összes vezetéket, valamint már az egér ellen is hadjáratot indított!
De nagyon szeretjük!!!

Az éjszakáink pedig lekopogom, most jobbak.

No mentem pííízt keresni.

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Sziasztok!

Torta ügyben köszi a dicseket, nagyon büszke vagyok magamra! :-)

Gyulán a dokinéni azt mondta, sokat javult Mesi, most írt egy kátrányos kenőcsöt a hegek eltüntetésére, a többit a puhító krémmel kell kenni, aztán még 7-én, mikor megyünk a kardiológiára ránéz a bőrgyógyász is. Remélem, nem lesz visszaesés! Mondjuk én is úgy látom, hogy sokat javult, és csak azért vakarózik néha, mert attól a bizonyos kezeléstől száraz a bőre, és az bizony viszket, ahogy nekem is.

Most, mint csóró csajszi fogok nyilatkozni két témáról is!

Gyerekülés. Valóban fontos a minőség, ha megengedhetném magamnak, én is megvenném a Römert, mert még szép is! De horror az ára. Viszont! Nekünk "csak" egy ladánk van, kb. annyit ér, mint két új menő gyerekülés! Viszont jó masszív autó! Ennyi előnye van. A másik előnyünk meg az, hogy nem közlekedünk Pesten meg autópályán is max. egy évben egyszer, felénk nincs olyan fejetlen közlekedés, szóval kevesebb a veszélyhelyzet is. És apánk is nagyon megfontolt és türelmes sofőr! Használt ülésünk van, tök névtelen, majd varrnom kell rá egy huzatot, mert már Lackó szétficánkolta, amúgy meg ő is használtan örökölte egy ismerőstől. Mesi még egyelőre a hordozóban feszít, jó nagy. Az se márkás, még Lackónak vettük anno a Praktikerben 13ezerért. Neki meg már egy sima kis 900 Ft-os ülésmagasítója van. Gondolkoztunk, hogy szétnézünk egy német használt cuccos bizományiban, de végül Lacka kapta a magasítót, így Mesinek jó lesz egy darabig a másik.

Szandi és cipő. Szintén egyetértek, hogy fontos a jó minőség, de a minőség nem feltétlenül egyenlő a Siesta márkanévvel. Egyébként tegnap láttam Szentesen Siesta szandikat, 7-8000 Ft-ok voltak. És kaptam egy DM bababónuszos kupont, amivel 15% kedvezménnyel lehet Siesta szandit venni, de valószínűleg nem fogok. Bent a lakásban nem adok rá cipőt, főleg, hogy még nem is jár, csak botorkál a bútorok mellett. Kintre meg egyelőre egy kis kocsicipő jellegű akármije van, kis gagyi, de arra az 5 méterre, amit kézen fogva járkál, megfelel, nem lesz koszos a zoknija. Mesi lusta csaj.
Kép
Természetesen fogok neki venni rendeset is, nagy valószínűséggel nem márkásat, de ránézésre a Siestára hasonlítót. Jól megnézem, hogy jó talpbélése legyen, hajlékony talpa, stabil kérge, magas boka része, és valószínű, hogy 3 csatos lesz. Viszont nem 7-8-10 ezerért, hanem 3-4-ért. Ez van, nem telik. Mi sem márkás cipőkben nőttünk fel. Én voltam lúdtalpas, és nem lúdtalpbetétet, hanem sok mezítláb rohangálást ajánlott a doki, és nem sok idő múlva meg is gyógyult a lábam. Meg fa talpú kis klumpám volt, az is emiatt. Ja! És még az is fontos szempont, hogy hogy passzol a cipő a gyerek lábára! Próba nélkül nem veszek nekik cipőt semmiképp!

Majd még jövök, de most Mese ásítozik, elmegyünk egy vásárlással egybekötött sétára. Talán még nincs olyan meleg.

Puszka!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


KINGA!!!
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!!!


Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Jó reggelit Mindenkinek! :-)

Hú, micsoda össznépi utálkozás siesta kontra nem siesta cipő, römer kontra egyéb gyermekülés. :lol:

Kitti, tök jó, hogy szereti Ádám a bölcsit! :-) Most már csak azt remélem, hogy nálunk is aranyosak lesznek a gondozónénik, és nem lesz probléma a beszoktatással!

Reni, passzolom a kérdést, majd utánanézek. De az az összeg, amit írtál szerintem is elég sok.
Vendég
 


Boldog születésnapot Kinga!!!!!!!!!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Kimike! Én nem is útálkoztam! :oops:

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Jó reggelt mindenkinek,

tegnap hót rohangászós napom volt, nem is jutottam net-közelbe. Viszont a teszteltem a 8000 ft-os esernyő babakocsinkat a bkv-n és jelentem szuperül bevállt.
Így visszatekintve kicsit vicces, hogy vettünk dög drágáért többfunkciós hipiszuper babatocsit, aztán ha menni kell mindenfelé, akkor meg a kisvacakra vagyok utalva :)
Jó mondjuk ezt nem tudom teljesen ledönteni, szóval aludni nem tud benne: vagyis nem kényelmesen.

Benianyu, Juca,

Balatonról majd még akkor írok, csak most ismét el kell rohannunk valahova. De még jövök később!

Bocsi most csak ennyi!

meteor
 
 


Móni!
Én sem utálkoztam!! :oops: :(
Én csak azt írtam, hogy az Asso milyen jó, és a Siestáról nem nyilatkozok, mert nekünk soha sem volt olyan! :wink:

Andy

Kép
oriandy
 
 


Julcsinak nagyon boldog névnapot!


(Ha most ünnepel...)

Kitti! Semmi gond!
Colett! Milyen újsághoz vagytok elkötelezve? És mikor lesztek benne?

Megint megyek, mert Mesit nem sikerült elaltatni, még mindig hisztis...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Rita! Neked is nagyon boldog névnapot!

Mostmár tényleg futok, sziasztok!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Ja, bocsi, ma Júlia van, nem Julianna... Zizi vagyok!
gabella
 
 


Sziasztok!

Kinga, BOLDOG SZÜLINAPOT !!! :P :P :P

Meteor, boldog névnapot!!!

Cipő: nekünk van egy siesta szandink. Örököltük. Szerintem tök jó tartja a gyerek lábát, és oldalt szellőzik. Szuper. Egy probléma van vele: Kíra nem viseli el a lábán :evil: de még annyira nem foglalkozok vele, itthon úgyse adok rá cipőt, kinn meg nem közlekedik még a lábán, max. álldogál valamibe kapaszkodva a játszótéren, aztán ha menni akar, akkor irány négykézláb! Erre meg tökéletel a "puhatalpú" kocsicipő is :roll:

Balcsi: remélem, mi is sokat leszünk a Balcsin, de mi az északi oldalon. Balatonfüredhez közel. Arra felé jár majd valaki a nyáron????

Andy, jó ez a kép! Nálunk a kaja úgy néz ki, hogy odateszem sorba a kis katonákat, kenyérdarabkák a tetején vmi husival, aztán mikor fél perc múlva odanézek, az összes husi eltűnt és ott várakoznak az üres kenyerek :twisted: :twisted: húsevő gyerek :wink:

ma először adtam Kírának sajtot a katonákra :) majd figyelem, remélem, nem lesz tőle pöttyös.

Méz, bocs, de tényleg nem tiszta a barátnőd. Eleve nem jutna eszembe ajándékként egy tábla csokit vinni. Nálunk ha összegyűlűnk a "bandával", ők is itt szoktak maradni este későig, de ők nagyon rendesen mindig haza akartak menni időben, aztán rábeszéltük őket, hogy maradjanak, mert minket nem zavarnak, örülünk egy kicsit a változatosságnak. Együtt szoktuk ilyenkor Kírát levetkőztetni, megfürdetni, aztán én elvonulok vele szopizni, leteszem aludni, kérek ilyenkor 10 perc csendet tőlük, és ha elalszik, utána már nincs gond. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem bunkóság valakinél ott dekkolni, aki nem tart erőszakkal vissza attól, hogy hazamenj :)

Kimike, szerintem nem volt semmi utálkozás :) én is csak azért írtam a gyereküléses sztorinkat, mert szerintem nem sokan vettek 25 ezerből gyerekülést, főleg nem Römert. És Eninek közel a határ... :) Ti mikor kezditek a bölcsit? És most mentek Írországba???

tandika
 
 


Tandika!

Dani is húsevő! Az elején még pár katonát megeszik kenyérrel, aztán vagy lepiszkálja róla, vagy kiszedi a szájából! Volt hogy a májkrémet leszopogatta a kenyérről, azt meg szépen kiköpte!

Mit csináljak vele???? Már sem a tápszer, sem a tejci (kakaónak vagy kávénak) nem kell neki!!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Mesi végre alszik!

Húsevés tetszik! :-) Mesi a kenyeret is szereti, a sajtot is. Husit viszont csak a kajába mixelve kap, felvágottat, májast, virslit semmiképp! Túl mű, és nem tudjuk, mi van benne. Majd ha tök egészséges lesz, azt is kipróbáljuk persze, de amíg csak egy pöttye is van, maradunk bébikoszton.

Andy! Nem feltétlen kell egy gyereknek tejet inni! Én is teljesen el voltam kenődve annak idején Lackóval, mert mikor 16 hónaposan teljesen abbahagytuk a szopit, ő már nem fogadott el másmilyen tejet. Se kakaó, se semmi. Tápszert nem is próbáltam, már nagy volt hozzá, hogy azt bevezessem. Viszont nagyon szerette a sajtot, joghurtot, túrót. Nekem akkor azt mondták, ez nem baj. Azóta se volt egy nagy tejes, mióta ovis, ott viszont megiszik mindent, és azóta néha itthon is kér tejet vagy kakaót, de inkább tejbegrízt.

Nem tudom, majd Mesivel hogy lesz. Most megyek, mert én ma még nem ettem!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Kicsit kivagyok, mert Julcsi sztrájkol, és nem akar aludni. Ilyenkor már rég durmolni szokott, most meg itt bohóckodik a járókában. Már tök álmos, kétszer betettem az ágyába aludni, énekeltem, simogattam, de állandóan felkell, és tojik fejemre... ÁÁÁ....
Csak az a rossz, ha nem alussza meg a napi szokásos adagját, akkor délután 5-től már nem bírok vele, tiszta hisztigép.
Tavaly nyáron is ugyanez volt, bejön a meleg, és itt fent a panelban elviselhetetlen, szerintem ezért nem tud aludni sem, pedig besötétítettem, ablak nyitva, egy szál bodyban van, és mégis csurog róla a víz.
Várom már, hogy a kertes házban legyünk, ott hűvös van, akár bent a szobában, akár kint az udvaron.

Gabella, igen, most Júlia van, Julcsi névnapja februárban van. Egyébként mikor megszületett állandóan Júliázták, mielőtt kibújt volna, a dokimmal is le kell tisztázni, hogy akkor pontosan mi is lesz a neve, mert én csak Julcsikának hívtam pocaklakó korában is. :)

Mi sem tudunk drága autósülést venni, és bevallom engem felháborít, hogy milyen összegeket képesek elkérni értük... Ráadásul ugyebár ez amellett, hogy szükséges a biztonságos utazáshoz, még kötelező is, tehát mindenki rákényszerül, hogy megvegye.
Az ülésmagasítóval kapcs. én úgy tudom, hogy április 1-tól szigorították a szabályozást, és már nem elég a magasító, minden gyereknek ülésben kell utazni. Csak azért írtam, nehogy megbüntessenek benneteket.
Örülök, hogy gyógyul Mesike!

Szerintem sem volt utálkozás a drága, márkás holmikkal kapcsolatban, egyszerűen csak arról van szó, hogy van aki meg tudja venni ezeket, és van aki nem, de attól még lehet megfelelő az is, amit olcsóbban meg lehet venni. Ezen nem lehet vitázni, mert mindenkinek megadatott egy bizonyos lehetőség, életszínvonal, amelynek kereteiben vásárol a gyermekének.
Mi sem vagyunk eleresztve, így használt ülést veszünk, meg valószínűleg egy szandija lesz Julcsinak a nyárra, a ruhái szinte mind örökölt rucik, vagy a keresztanyja turijából vannak. Mikor megszületett, akkor is a nővéremtől kaptunk minden babaholmit.
Szerintem ezek is teljesen megfelelőek neki, majd a kistesónál már lehet, hogy jobb anyagi helyzetben leszünk, és neki majd tudunk venni új dolgokat is.


Ritának én is boldog névnapot kívánok!


Kingát pedig Isten éltesse! Sok puszi a kis szülinaposnak!
Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Tandika, nálunk is így szokott lenni, hogy együtt fürdetünk, meg előtte együtt játszunk, eszünk, ha van itt valaki, majd elvonulok altatni. Viszont Julcsi nehezen aludt el, vagy háromszor mentem vissza hozzá, mert mindig felébredt. Azt gondoltam, ha látja a barátnőm, hogy a kicsivel bajlódok, és nem érek már rá vele foglalkozni, akkor elhúz, de ő kivárta, míg Julcsi elalszik, és maradt még két órát... Még ez sem lett volna annyira gond, ha nem vasárnap van, és a férjem másnap nem 5-kor kel, valamint délután 4-től már itt volt nálunk, közben hozták a kocsinkat, én még meg sem tudtam nézni, szóval nem úgy ütemeztem be, hogy az egész esténket vele töltjük. (Főleg nem a férjem, akinek nem igazán a szíve csücske ez a barátném. :) )

Julcsi is dettó így csinálja, ha nem figyelek, csak a husit eszi le a katonákról.
:lol:
Én szoktam neki sonkát vagy májast venni reggelire meg vacsira, megnézem az összetevőket, és olyat veszek meg, amiben nincsenek mű cuccok. Nehéz ilyet találni, és elég drágák, de neki még pár szeletet is elég venni. Múltkor az Intersparban volt akciós több féle májpástétom, ki volt írva az összetételük is, és nem volt benne se tartósító, se mesterséges anyag, egyedül étkezési zselatin volt benn, és csak 490,- Ft volt kilója. Csak egy gond volt vele, hogy Julcsinak a sonka jobban bejött, ha meglátta, akkor már nem tudtam több májas porcit beletukmálni. :)
A husin kívül még nagy kedvencek a paprika, meg az uborka. Ha adok neki, utána alig hajlandó mást enni, mint a kis hörcsög begyűjti a szájába, és szívja ki a levüket, cuppog rajta. Nem tudom, hogy ezeket lehet-e már adni, én úgy szoktam, hogy a paprikának levágom a haját, és az ubit is mag nélkül kapja. Eddig még nem vettem észre, hogy baja lenne tőlük. Ti mit tudtok ezekről a zöldségekről?

Nem rég elaludt, persze bújva, ringatva, énekelve, anyán elnyúlva hason, cumi szájból kiesve, kis szeme alatt a a pampuskán összegyűlve az izzadságcseppek... gyönyörű kis gombóc tud lenni, én meg olvadoztam, és rögtön elfelejtettem, hogy nem rég még mérges voltam, hogy nem tudom elaltatni. :)

Na, házimunkára fel! :lol:

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Még gyorsan mgnéztem a videókat.
Andy, haláli ez a hempergés! :lol: Akár Julcsi, csak ő még nem kel fel a végén, hogy odamenjen az ágyhoz... Max. odamászik.
Nagyon aranyos a kisfiad!

Most már elhúzok, mert velem lesz tele a babanet. :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Aki olvasta a mai blogbejegyzésemet, annak Dani üzeni:

MALACKA MEGKERÜLT! NEM TŰNT EL, CSAK ANYA KIMOSTA ÉS OTT LÓGOTT A RUHASZÁRÍTÓN A FÜLEINÉL FOGVA! DE MÁR CSAKIS AZ ENYÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉMMMMMMMMM!!!!!!

Kép

Andy

Kép
oriandy
 
 


Na megjöttem!

Az uram elhúzott, viszont mi csak holnap megyünk Balcsira. Úgy volt, hogy anyu átjön segíteni, de az előbb hívott, hogy nincs jól (vérnyomásgondok :( ), így a ma estém kicsit kemény lesz kutyával + gyerekkel.
Szerencsére most Pancsi elaludt, elég nyűgös volt egész nap.

Cipő és autósüléstéma:

Cipő nekünk még nem aktuális. Van ugyan vagy 8 pár cipije Pancsinak, de ezek ált. kocsicipők: örökölte vagy ajiba kapta a lány. Ha majd rendes cipi kell, akkor majd jól főni fog a fejem.
Nem igazán hiszek csak a Siestában, szóval végig fogunk pár bótot járni és próbálunk. Bőr legyen és tartsa a lábát az a lényeg.

Autósülés,
na emiatt már fő a fejem és látogatom az üzleteket. Én eddig Chiccoban gondolkoztam, de aztán tegnap a babadiszkontban mondták, hogy most akciózzák a Maxi-Cosit, így árban nagyjából annyi, mint a Chicco (45 e körül) Na ebből lenne még 5% engedményem!
Elég húzós, de azt számolgattam, hogy ha veszünk egy 18 kg-ig jó ülést, akkor amikor Pancsinak már nagyobb kell akkor a Ketteske tudja majd használni, aztán majd reméljük Hármaska is és így effektíve annyira nem durva. (na jó, de és Méznek igaza van, kihasználják, hogy kötelező!)

Más:
múltkor szó volt body árakról. Nekem a hétvégén adott tök jó tippet egy barátném: a C&A-ban mindig vannak akciósan bodyk, érdemes megnézni.
Tegnap oda is belestem: és jippijé löttem is 4 ujjatlan bodyt Pancsi lánynak: 590Ft volt darabja, ami szerintem elég jó ár. Voltak rövid ujjúak is és összehasonlítva a babadiszkontban a Prince Oliver bodyk 900Ft körül voltak.
Egyébként ezen a babadiszkont kifejezésen mindig jókat vigyorizok: ez olyan diszkont, ahol babákat lehet óccsóért kapni?????

Juca, Benianyu és mindenki más akit érdekel még,
akkor most pár szó a Balcsiról. Szóval a ház Zamárdi-felső/Széplak-alsón van (igazából nem tudjuk pontosan melyik, valahol a határon). Még a nagypapám építette, nem is a mienk, hanem negyed részben nagyanyumé, a maradék meg fele-fele részben anyumé és a nagynénémé, de a családból az utóbbi években nagyjából csak én meg az öcsém járunk le.
Az alsó szint még valamikor a 60as évek elején épült, kellemesen retro hangulatu: kagylófotelek stb. Két nagy terasz tartozik hozzá. Reggeli kávézskor rettentő jó kiülni.
A felső szint a 80as években lett hozzáépítve, külön bejáratú, így szeparálható a két rész. Általában az alsót adjuk ki, de ha sokan jönnek és kérik akkor a felsőt is.
Alul 3 szoba van, kettő kétágyas + gyerekágy van benne. (nem rácsos, de az utazóágyunkat szívesen kölcsönadom), a harmadik egyágyas, de az inkább lomtár, bár ismét ha többen jönnek szívesen kitakarítjuk azt is.
A konyhában vannak edények, tányérok, evőeszköz, hütő, rezsó.
A felső szinten van mosógép is, meg persze ott is van minden ilyen felszerelés. Ott is három szoba van, ezek meg franciaágyasak. Ja mindkét szinten van egy nappali-étkező rész is.
Lent ez a kagylófoteles (egyébként halál kényelmesek).
A kert az közepes méretű, füves (már amikor a vakond ki nem túrja), vannak gyümölcsfák is.
Akarok ide venni gyerekmedencét és van kiskád is az esti fürdésekhez. Pancsi aki még csak kúszik pléden szokott tanyázni, de a barátaink kiskorúi vandálkodnak a kertben.
Szerintem igazi gyerekparadicsom, bár vannak lépcsők ahol oda kell figyelni, a mászógépekre :)
Van bográcsozóhely és van grillsütő is.
A Balcsi 100m-re van, a parton van kis füves rész, de bent a vízben van egy stégünk, amire ki lehet feküdni. Bár, hogy őszinte legyek én általában a kertben szoktam dögleni.
Kiépített strand köbö 10 perc sétára. Bolt 5 percre, kajálda van egy a strandon (hekk, hurka, palacsinka, fagyis stb), egy másik 5 percre, rendes étterem szerű (bár ott még sose voltam) szintén 5 percre a bolt mellett.

Hát most hirtelen ennyi jutott eszembe...és most nagyon remélem, hogy nem fog elszállni, amit írtam :)

meteor
 
 


Rita!

Továbbra is tarom, hogy megyünk, csak csütörtökig várj, mert akkor többet fogunk tudni, és egyeztetünk! Olyan 3-4 éjaszakára mennénk úgy beszéltük Kofával.

Mindenkinek köszi a köszöntéseket, átadtam a manónak, azt üzeni, hóóóó!

tjuca
 
 


Én is nagyon szépen köszönöm a návnapi köszöntéseket!

És persze

NAGYON BOLGOD SZÜLINAPOT KINGA KISASSZONYNAK!

meteor
 
 


Nagyon boldog szülinapot Kinga! Sok játékot, tortát, de legfőképp Kép egy kistesót kívánunk! :)
Vendég
 


Sziasztok!

Kinga, isten éltessen sokáig!!!!

Megint nem tudok sokat írni.:-(Ádám most aludt el, a lakás szalad és egy anyag még megírásra vár ma este úgyhogy taccson vagyok konkrétan, nincs kedvem az egészhez...
De valahogy erőt veszek magamon.

Jó éjszakát kívánok mindenkinek!!!


Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?