Új privát üzeneted érkezett!

Sziastok!

Már két napja nem tudtam belépni a fórumra! :twisted:
Én is telefonáltam a Főigazgató Asszonynak, és azt ígérte a titkárnője, hogy visszahív! Azóta várom a telefont, de hiába! Nem tudom mi legyen! Holnap megint telefonálok, ha sikerült intézni valamit jelentkezem!
Az ötlet szeintem jó, ha nem jön össze most, a gyermeknapra még megszervezhetjük! :roll:
Detti
kau. detti
 
 


Bocsi Sziasztok!
kau. detti
 
 


Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem jött egyelőre össze a demonstráció.
Ma voltam ultrahangon és több, mint 2.5 órát várakoztam, holott megadott időpontra mentem. DE nem én voltam az egyedüli. Iszonyú lassúsággal ment a dolog. Mikor sorra kerültem, a szonográfus hölgy elnézést kért, hogy ilyenek a körülmények, de 4 szonográfus helyett csak 2 dolgozik, vagy 1 személynek kell kezelnie a gépet, majd a vizsgálat után megirni a leletetet. Azt mondja, hogy az osztályon a régi 100 ember helyett most dolgoznak 8-an!!!!!!

Elbeszélgettünk a többi kismamával is, akik elmondták, hogy a terhesgondozóban még sokkal nagyobb a káosz, mert a 3 gondozó helyett már csak 1 (!) dolgozik. El tudjátok képzelni, hogy mi lehet ott?????

Rákérdeztem arra az 5 ágyra, amit én is hallottam a rádióban, de azt mondák, hogy ők erről semmit sem tudnak és hogy náluk nincs egyetlen darab ágy sem. Semmi sem hivatalos.

Szóval, ha mentek terhesgondozásra, akkor vigyetek kaját meg innivalót és minimum egy kötetet a Háború és Békéből.

Üdv,
pre

Kép

Kép
precious
Budapest
 
 

 
 

Sziasztok!

Láttátok a mai hiradót?

http://www.rtlklub.hu/hirek/hazank/?id=0705272986

A miniszter asszony szerint a magyarországi szülészetek nem európai színvonalúak! Ez elég nevetséges annak tekintetében, hogy bezárják a modernnek mondható Margitot, és megtartják a függönyös Jánost. Ráadásul állítólag az otthon szülésért kampányol. Na persze, valamivel magyarázni kell, hogy ennyivel csökkentették az ágyak számát. Mindenesetre én kiakadtam ezen megnyilvánulásán - IS.

Andi

amandi
 
 


Sziasztok!

Most olvastam a neten,hogy próbaképpen 5 szülészetiágyat visszaadtak a Margitnak.Ez igaz???
daroki
 
 


Öt ágyat kapott a Margit

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes is úgy nyilatkozott a FigyelőNetnek, szeptember elején kell megvizsgálni, van-e még gond a szülészeti ellátásban. Az Egészségügyi Minisztérium mellett egyébként a főváros is megkezdi a Molnár-féle reformok csiszolását.

A Fővárosi Önkormányzat ugyanis arra készül, hogy összevonják a Kútvölgyit, a Margit Kórházat, a Budai Gyerekkórházat és a János Kórházat, az így kapott ágyakat pedig újra elosztanák az intézmények között. Próbaképpen öt szülészeti ágyat visszaadtak a Margit Kórháznak – ezt a lépést nevezte egyébként nevetségesnek a szülészeti kollégium elnöke. Öt kórházi ágyhoz ugyanis három orvost és legalább ugyanennyi nővért kell alkalmazni, az OEP-finanszírozásból pedig nem biztos, hogy fedezni tudják a költségeket. „Ez nem gazdasági, hanem szakmai döntés. Meg kell vizsgálni, mennyire működőképes így az intézmény, és hány ágyat lehet még átcsoportosítani a János kórházból” – közölte Horváth Csaba.

A főpolgármester-helyettes egyébként akkor sem lesz borúlátó, ha az egészségügyi tárca három hónap múlva úgy dönt, maradnak az ágyszámok. Mint mondta, léteznek olyan osztályok, ahol kapacitásfelesleg van, a kórházaknak pedig lehetőségük van arra, hogy az ágyak tíz százalékát átcsoportosítsák.
rifu
 
 


Ezt az 5 ágyat hogy kell érteni??? Az 5. szülőnőnél kiírják nagybetűkkel a szülőszobára, hogy megtelt, és ha valaki 6.-nak érne be szülni, az pech, lehet menni máshova helyet keresni???

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Sziasztok!
Én is azon gondolkoztam, mi alapján lehet az ember benne az 5-be? Ha a dokim szülést vezet, az ötödiket, és én hatodiknak érkezem akkor mi van!? A doki osztódik két kórház között!
A sürgős -életveszélyes eset a hatodik, akkor mi van? Mehet az ügyeletes kórházba!
Ki találta ki ezt az egészet!? Mi ez a fejetlenség már megint!?
Az 5 ágyra mennyi személyzet kell?? Legalább 6 fő! Ezek tiszta hülyék? :twisted:
De ez is több mint a semmi!Enne is örülünk! Szeretnék bekerülni az 5- be!!!!(majd)
Remélem olyan nagy lesz az igény, hogy visszaállítják a 40 ágyas szülészetet! Detti :roll:
kau. detti
 
 


De mi ez a "próbaképpen visszaállították"? Szétzavarták az orvosokat és a szülésznőket, most meg visszavesznek néhányat, arányosan erre az 5 ágyra. Szerencsétlen emberek egy része már talált ilyen-olyan állást vagy nyúgdíjba ment és akkor majd eljönnek "próbaképpen". Ha meg nem sikerül a nemtudommilyen próba, akkor másodszor is kirúgják őket? Hogy van ez?
rifu
 
 


Sajnos ez az 5 ágy nőgyógyászati lesz, nem szülészeti. :?
myra
 
 


Csak az a baj, hogy a sajtóban mindenhol szülészeti ágyként írnak róla! :evil: Jó kis csúsztatás?!
cas
 
 


Én is mindenhol szülészeti ágyról olvastam ... Vajon ez most véletlen elírás, vagy direkt félrevezetés???

Ezt egyébként most találtam:

"Vizsgálat a Margit Kórházban
Népszabadság ? D. A. N. ? 2007. május 18.
A Népszabadság cikke nyomán átfogó vizsgálatra kérte az ÁNTSZ regionális szervezetét, valamint igazoló jelentést kért a fővárosi Szent Margit Kórház főigazgatójától Szolnoki Andrea, a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke.

Lapunk tegnapi számában "Nincs válasz - és a férjem se hív többé" - címmel egy férfi kórházi haláláról számoltunk be. Felesége úgy véli: a férje azért halt meg, mert a sebészet - hivatalos megszüntetése után - szabálytalanul továbbra is végzett műtéteket, de már rengeteg hibával. Az egyre több operált beteg ápolására viszont nem volt elég az intenzíves ellátóhely, illetve a sebészeti kapacitás. Szolnoki Andrea lapunknak azt mondta: a főigazgatótól azt kérte, tisztázza egyértelműen a történteket, valamint a jelentés részeként számoljon be arról, hogy a sebészeti és a szülészeti tevékenység megszüntetése után hány műtét történt, az érintett betegek milyen osztályon feküdtek, illetve hány szülést, szülészeti beavatkozást végeztek az orvosok."

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Vanilka,

Csak a teljesség miatt itt olvasható az általad becopyzott cikk előzménye:

http://nol.hu/cikk/446776/

A vizsgálat a cikk szerint folyik, csak annyi kiegészítésként, hogy a gégészeten nem feküdhetett a beteg, mert ilyen osztály nincs és a kórházi reform előtt sem volt a közelmúltban a Margitban.
kika
 
 


2007. május 15. XIII. Évfolyam 10. szám Óbuda újság (3. old):
"Tíz sebészeti, öt szülészeti ágy a Margit kórházban
Hírösszefoglaló: Ideiglenesen tizenöt kórházi ágyon május közepétől újra kezdődhet a gyógyító munka a Szent Margit Kórházban (Margit gyógyintézet).
A fővárosnál május végén döntenek az észak-budai kórházak összevonásáról és őszig tekintik át, hogy a megadott ágyszám mellett melyik intézményben milyen szolgáltatást nyújtsanak. Horváth Csaba egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes kezdeményezésére május második felétől tíz aktív sebészeti és öt szülészeti ágyon ideiglenesen ismét fogadhat betegeket a Margit kórház.
A döntés úgymond megelőlegezi az integrációt, tehát nem bővítik a kapacitásokat, hanem az egészségügyi miniszteri rendeletnek megfelelően átcsoportosítják az aktív ágyakat. A Szent János Kórházból telepítenek át sebészeti, illetve szülészeti-nógyógyászati ágyakat, aktívvá téve az ellátást.
-Így a Margit kórházban meglevő kiváló műtéti blokk és a szülészeti-nőgyógyászati osztály ismét ki lesz használva - hangsúlyozta a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában a főpolgármester-helyettes."
nikcsi
 
 


Sajnos az újságok össze-vissza írnak mindent. Én a legilletékesebb forrásból tudom, hogy jelenleg ez az 5 ágy nőgyógyászati-onkológiai ágy. Ráadásul komoly nagy műtéteket fognak csinálni. És valójában a Jánosé mind az 5, csak ide van kihelyezve.
myra
 
 


Pedig már kezdtem reménykedni, hogy esetleg augusztus közepén már itt szülhetek. De akkor ez a reményem is szerte foszlott.
juditdora
 
 


Kedves anyukák és csemeték!
Fiatal iparművészként gyerekszobák meseszép kifestését vállalom!
Ha bizalmat kapok, kedves figuráimmal megtöltve, meséssé varázsolom gyermeke szobáját, segítek megvalósítani álmait elképzeléseit.
Kifejezetten egyedi elképzelések megvalósítását tervezem, saját figuráimmal karaktereimmel dolgozom, Walt Disney-t ha lehet szeretném elkerülni...


A szoba adottságait az ön elképzeléseit, álmait figyelembe véve arra törekszem, gyermeke a legnagyobb örömét lelhesse leendő szobájában.



Rólam és a munkáimról itt lehet egy kicsit többet megtudni:


http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=199434
Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok Lányok!

Tudja esetleg valaki közületek, hogy dr Ruzsvánszky István főorvosnak van-e már új munkahelye, kötött-e szerződést valamelyik kórházzal? Nála szültem tavaly, és mindenképp nála szeretném szülni a kistesó(ka)t is... Én 1.5 hónapja kérdeztem meg tőle, akkor eléggé morcosan rámförmedt, hogy: "nincs még munkahelyem".
Hátha, Ti tudtok valamit??
Nagyon köszönöm előre is, ha válaszoltok!
Évi
simeva
 
 


Szia Évi,

én csak a napokban mertem telefonálni neki, a SOTE II-re ment át. Sajnos nem tudok a kórházról semmit.
Mikorra szeretnétek a kistesót? Mi is tervezzük(tavaly szültem én is), remélem addigra kialakul már valami...

Joha
joha
 
 


Jaj, nagyon köszi az infót Joha!!! Titokban reméltem, h odamegy, mert a felesége a Ruzsynak az ottani sebészeten főnővér, szóval reméltem, h tud neki helyet csinálni :)
Én tavaly június 22-én szültem és jövő május/júniusban szeretnék szülni (nekem nagyon bejött a nyár eleji időszak) vagyis most aug/szept.-ben kell akcióba lépni :D Te mikor szültél? ezek szerint Ti is tervezitek a kistesót?
Nagyon köszi mégegyszer az infót, ezek szerint mégsem a híd alatt fogok/fogunk szülni ;o)
Évi
simeva
 
 


Sziasztok!

Olvassátok el...

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=156949

Nem szeretek kórházban lenni, de ez azért durva. Sztem 2-3 nap indokolt lenne.

Üdv!

Őzi
ozike
 
 


Évi, én szeptemberben szültem és továbbra is az őszre esküszöm, már kétszer bejött, így nekünk van még néhány hónapunk.
Nagyon furcsa lesz egy másik kórházban, másik szülésznővel:(
(majd kiváncsi leszek a tapasztalataidra:))
Joha
joha
 
 


Sziasztok:-)
Friss hírek a Margitból: Nagyon bizakodnak, hogy a szeptemberi alkudozások, összevonások, tili-tolizások után legalább 20 ággyal újra indulhat a szülészet, bár már annyi mindent ígértek nekik, hogy hiszik ha látják.
suncsiga
 
 


Sokan "harcoltak" azért, hogy vezessék be az ambuláns szülést. Hát most megkapták. :evil:
parapet
 
 


Kedves Mamák,

Bocsánat, hogy ismeretlenül zavarlak titeket, de mivel régi „topicoló „ vagyok, kislányommal való terhességem óta, ezért merem veletek bátran és örömmel megosztani, hogy megnyitottuk a www.biofalva.hu webáruházunkat. Csupa csupa egészséges étel, naturkozmetikum, babaápolás, kényeztetés a babának és mamának. Kislányunk inspirált az egész létrehozásához, mivel neki nagyon nehezen vadásztam le ezeket az egészséges dolgokat.
Ha van kedvetek nézzetek be hozzánk. További szép napot kívánok mindenkinek.
Johanna
johanna1975
 
 


Sziasztok!

Ambuláns szülés: ezek nem normálisak. Pénteken éppen a háziorvosomnál voltam (1. orvos), akinek a lánya (szintén orvos) szerdán szült és pénteken engedik haza, feltéve, ha a gyerekorvos pénteken otthon átveszi a gyereket (apuka is orvos). Újdonsült nagymami (háziorvos, ugye) az idegességtől sápadtan, a saját rendelési idejében sűrű bocsánatkérések között telefonálgatott, hogy szerezzen a lányának aznapra egy gyerekorvost, aki ki is megy lakásra. Mert ugye pl. a saját gyerekorvosuk mit sem sejtve elutazott Pünkösdre...

Szóval ez valahogy így fog kinézni, valamit megszüntetünk, de a másik oldalon nincsen szolgáltatás, csak pl. teljesen leterhelt, egyébként nem neonatológus szakirányú gyerekorvosok.

Margit 20 ággyal: jól hangzik, de hol lesznek már az orvosaink és a szülésznők szeptemberben?

És ez a hír, hogy nőgyógyászati műtéteket halasztanak? Egy ismerősömnek miómája van, nem kifejezetten fiatal, amíg nem műtik nem esik teherbe, vagy elvetél, nincs hol és ki műtse. Ide jutottunk.

Andrea
Andrea
v_andi
 
 


Sziasztok,
jól eltűntem. Költözés, no net, visszamentem dolgozni.

Azért jövök, mert tegnap érdekes infóhoz jutottam.
Szóval ismerős gyerekorvos szerződéssel vállal ügyeletet a MÁV kórház szülészetén. kb. 2 hónapja mondták nekik, nem hosszabbítanak szerződést, mert a Margitból jönnek át a gyerek dokik.
Tegnap mondta, hogy na most akkor mi van, mert most szóltak szerződéseket hosszabbítanak velük, mert úgy néz ki mégsem jönnek a MArgitos orvosok.:):):)

A másik, Anyu ifjúsági védőnő, és összeveszett a csecsemős kolléganőivel, mert szerinte felelőtlenség átvenni a kórháztól ilyen pici babákat, meg ennyire frissen szült kismamikat. Ő azt mondta nekem, hogy tessék megint jön majd a gyermekágyi láz korszaka...

Lányok,
És azért még valami, hogy a dolgok lassan érlelődnek. Az 5 nőgyógyászati ágy már a helyén van, mégsem üzemel még:(:(:(

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Szia Zseppy!

Már nagyon hiányoztál! Olyan volt ez a fórum nélküled, mint egy fogatlan oroszlán! :lol:
Én úgy hallottam, hogy hétfőtől üzemel az 5 nőgyógyászati ágy, és szeptembertől a 20 szülészeti ágy! A barátnőm decemberre van kiírva, és a dokija azt mondta addigra visszaáll a régi rend a margitban! Remélem így lesz! Nagy a fejetlenség és a káosz! Senki sem érti miért kellett ezt csinálni! Mennyi pénz és energia, és idegeskedés az embereknek (pocakos nőknek,nőknek, orvosoknak, nővéreknek,.....)!Én megint reménykedem! :lol: Minden jót!Ha valaki tud infót ÍRJON! Detti
kau. detti
 
 


Sziasztok!

Új vagyok ebben a topicban. Januárra várom a babát, és csupa bizonytalanság vesz körül: az első babámat a Schöpfiben szültem, ami most fizetős lett, így talán nem ott szeretném szülni a következőt. A Margitról sok jót hallottam, ráadásul 5 percre lakom tőle, de most ez a bezárás, újraindítás mizéria kicsit kiakaszt. Tanácstalan vagyok: járjak az eddigi dokimhoz terhesgondozásra és ha mégis kap ágyat a Margit félidőben jöjjek át? Van valami olyan rendelet is, hogy ha az első három hónapban kéne kórházat választani. De akkor erről lecsúszok? Vagy keressek Margitos dokit? De ki tudja ki fog visszamenni oda?
Csupa fül vagyok, reménykedek és várom az infokat.
Szilvi
bblne
 
 


Szia Szilvi!

Én a te helyedben, a margitot választanám! A Lévárdi főorvos úr (én nála szültem) ott maradt ,a magánrendelőjében van a terhesgondozás, a margitban a vérvétel egy része, cukor terhelés, ultrahang....!Én azt hallottam , hogy szeptembertől újra lesz szülészet a margitban, tehát szülhetsz nála! Én nagyon meg voltam elégedve vele!
Én azt gondolom, hogy aki a margitban dolgozott nőgyógyászként, nem nagyon tudott elhelyezkedni fő állásban, ezért ha beindul a szülészet visszajön ide!
Remélem segítettem! Detti
kau. detti
 
 


Szilvi, nagyon jó kérdések, és jogosak is teljesen. Esetleg a terhesgondozóban próbáld meg feltenni őket, bár lehet, hogy ott sem tudják, mi lesz végül is.
De ez valami hihetetlen, amit a Margittal művelnek. :evil: Szét...izélik, a személyzetet elbocsátják, a műszereket elhurcolják, aztán vissza az egészet??? Itt már mindent szabad?
Egyébként a Budai Gyerekkórházzal mi van? Ott sem ártana tiltakozni, mert ha tényleg krónikus osztályokat csináltak belőle, akkor igazán nem tudom, hova menjünk baj esetén.
Aki a Margitban szül, az előbb-utóbb szinte biztosan érdekelt lesz gyerekkórház ügyben is (már csak a szűrővizsgálatok miatt is), és a János ebből a szemponból rosszabb hírű, mint a szülészetben.
klara
 
 


kika
 
 


Szia Szilvi!

Én is Lévárdi főorvos úrnál szültem az első babámat. A másodikat is nála szeretném szülni, de "Ő" még csak tervben van, de mindenképp csakis Lévárdi dr-t választom majd. Csak jókat tudok mondani róla, nem bánod meg, ha őt és a Margit kórházat választod!! :-)
Üdv!
Őzi
ozike
 
 


Off..:
Klára, a Budaiban április végén jártunk a legnagyobbik fiammal, asztma-kontrollon. A szakrendelések működnek, abban az épületben még volt élet. A kórházi részen minden kihalt, egy csomó kamasz gyerek tengett-lengett (gondolom ők voltak a krónikus betegek, cukorsak pl.), és épp akkor volt ott egy magas lázas, hányós, kiszáradt kisfiú, akit el kellett küldeniük, mert nem vehetik fel. Adtak neki gyógyszert, de azt mondták, h infúziót már nem köthetnek be :shock: ... Egy ott dolgozóval beszélgettem, szte ez a haldoklása a kh-nak. :? :( :( Én nagyon szorítok a Budainak is.
Szóval, ha baj van, kh-i bentfekvésre nem tudnak senkit fogadni. (akut problémával) Botrány. :evil:
A jó hírén kívül nem elhanyagolandó az sem, hogy kissé "európaibb" körülmények között voltunk a gyerekeinkkel, ha vmi okból be kellett feküdni. Legyen az akár egy mandula műtét..
Voltak tiltakozások, de nincs befogadó fül.. :? A www.budaigyk. hu oldalon Te is figyelemmel kísérheted a kh sorsát.
Verus

ON

Kép
verus
 
 


Szia Szilvi!
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Lévárdi főorvos tuti marad. Nála szültem két hónapja. Én voltam az utolsó császárosa, de remélem nem sokáig fogom viselni ezt a titulust :)
suncsiga
 
 


Sziasztok!
Köszi a válaszokat. Orvosokat még nem nagyon ismerek, ahogy olvasom Lévárdi jó. Hallottam még Pálffyról és Magenheimről is.
A Lévárdi magánrendelésen végzi a terhesgondozást ? Mennyibe kerül? Sokat kell várni? Van UH-ja? Milyen korú? Egyéb info?
Szilvi
bblne
 
 


Szilvi
A margitos szülészorvosok nagy része elszerződött más kórházakhoz, tehát a műtéteit, szüléseit ott vezeti le, cserébe pl. ügyel nekik, vagy hasonló.
Aki külsős volt (tehát a Margittal is csak szerződött, nem volt alkalmazott) az nemtom vissza jöhet-e majd arra a 20 szülészeti ágyra, ha egyáltalán megkapja majd a kórház (mert erre még nem szabad mérget venni!).
Aki alkalmazott volt, még jó eséllyel felmondási idejét tölti, tehát van rá esély szerintem, hogy ha ősztől mégis lesz megint szülészet, akkor ők "visszajöjjenek" (legalábbis nagyon remélem, mert az én dokim is ez a kategória).
Magenheim Rita csak magánban végez már terhesgondozást, és tudtommal a Szt. Imrébe szerződött.
Pálffyról nincs pontos infóm.
Lévárdiról mesélnek majd a csajok. :)
Ma voltam amúgy UH-on, és megkönnyeztem majdnem, hogy üresen konganak szinte a folyosók, és ahol valaha kis "bevásárlókocsiban" tologattuk a babákat, most ott vannak az UH-ok pl, és egyéb vizsgálók.
A szülőszoba felé meg nézni sem mertem! Ahonnan újszülöttek semmi máshoz nem hasonlítható első felsírása-gágogása szűrődött ki, most néma csend... :cry:
Szóval gondolkodj el, hogy nem keresel-e inkább egy stabilabb kórházat, mert itt még semmi sem biztos sajnos. Én is csak remélek, mert decemberre vagyok kiírva, hátha... Mondjuk engem köt ide a dokim, akivel már szültünk együtt, és nem akarok váltani.
Egyébként merre felé laktok? Mert nekem is nagyon közel van a kórház... :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas,
Ti Nekem drukkoltatok végig, emlékszel???
Most akkor már azért lehet gratulálni ugye:):):):):)

Jaj,
Én is szeretnék pocaklakót!!!!!!!!!

Szilvi,
Én nagy Pálffy fan vagyok, csak jókat tudok Róla mondani. Viszont sajna most nem tudom Nála hogy menne a dolgok. Csak annyit, hogy jelenleg az ambulanciákon dolgozik a Margitban, nőgyógyászati műtéteket itt is végez, viszont szüléseket a Dél-Pesti kórházban végez.

Én még a Sárvári doktor urat is maximálisan ajánlani tudom:):)

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Zseppy
Köszi a gratulát! :)
Igen, emlékszem a drukkra, és mindig el is csodálkozom a vonalzódon, hogy már mekkora a csajszi! :)
Ezek szerint Pálffy is a Dél-Pestibe ment? Akkor továbbra is összetartanak Sárvárival... :) Ez megnyugtató! :)
Köv. pocaklakó: terveztek harmadikat?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Verus, köszi! Na erről van szó, igen. Ilyesmitől tartottam. De hátha észhez térnek még...

Lányok Sztanyik dokiról ki mit tud? A magánrendelője gondolom, megvan még Óbudán, de hol "szültet" és hol műt vajon?
klara
 
 


Sztanyik doktor úr mint tudjuk, egy angyal, barátnőm most szült nála és azt hiszem végig a Margitba járt terhesgondozásra hozzá. A SOTE II. lehet nála szülni.

A műtétre viszont nem vállalt egy ismerősömet, mert gondolom azt nincs hol, de azért mindenről érdemes őt megkérdezni.

Andrea
v_andi
 
 


Köszi Andi :)
klara
 
 


Szilvi!
Irtam Neked p.ü.-t Lévárdi ügyben.
suncsiga
 
 


Sztanyik doktorról infó: ahogyan Andi is írta a terhességemet nem tudja befejezni, mert erre nincs szerződése. :-( Szóval a második vetélést nem vele csinálom végig. Ennek ellenére a körzeti kórházban kezébe adott egy orvosnak, tehát nem szűnik meg távgondoskodni.
Arra, hogy mi lesz a jövőben nem tud válaszolni, mármint, hogy visszamegy-e a Margitba. Ez a szitu neki is nagyon kellemetlen lehet.

tjuca
 
 


Új hírek!!!
Nagyon úgy néz ki, hogy szept. 1-től tényleg lesz szülészet 20 ággyal. Ha mégsem, akkor JANUÁR 1-TŐL BIZTOSAN!!!
Éljen-éljen!
(Ez utóbbi nekem már késő, mert dec-re vagyok kiírva, de sebaj!)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Ezerrel szorítok neki!

Kép
Kép
Kép
parapet
 
 


Sziasztok!
Uj vagyok a társalgoba!
A segitségeteket szeretném kérni,pár hetes terhes vagyok és dokit keresek,olvastam Lévárdiról és érdekelne hogy hol végzi a terhesgondozást, magánrendelőében vagy a Margit korházba?
Menyibe kerül?
Czeiner doktorról tudtok valamit?
Ha tudtok segítsetek!
Vicus01

vicus01
vicus01
 
 


Cas: Ezek ám a jó hírek :D Juhéééééé :lol: :lol: :lol:
Nagyon drukkolok, hogy már szeptembertől beinduljon a nagyüzem, és megint a Margitban szülhess! :)

Vicus: Írd meg - akár pü-ben is - , hogy Czeinerrel kapcsolatban mire vagy kíváncsi, remélem tudok majd segíteni. Én már régóta hozzá járok, tavaly nála szültem a kislányom.

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Szia Vanillka!
Először is gratulálok a gyerekeidhez,nagyon aranyosak!
Nagyon jó lenne ha tudnál segíteni Czeinerrel kapcsolatosan!
Érdekelne hogy még a Margitdan vane,hol végzi a terhesgondozást,ha magánrendelőben menyiért és hol van a rendelöje.Egyszóval minden érdekelne amit róla tudsz!
Elöre is köszönöm a segítséget.

vicus01
vicus01
 
 


Vicus,

Privi ment az infókkal :wink:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?