Új privát üzeneted érkezett!

Szia!

Én is békáson lakom és én is a középsõ lakásban lakom és én is majd meg sülök nyáron. De komolyan most, hogy szóba hoztad, nyárra tényleg kell vennünk egy légkondit mert ezt tényleg nem lehet elviselni. Amikor a nap süti a betont és este csak úgy fût a fal, elviselhetetlen. Anyósoméknál jobb egy kicsit a helyzet mert a két kicsi szoba hátra néz és ott nincs annyira meleg. De nálunk, a gyerekek sem tudnak aludni, mindig tiszta víz a hajuk. Ezért veszünk nyárra egy légkondit és két szivacsot aludni, mert akkor az egész család itt alszik a nagyszobába, egykupacba, olyanok leszünk mint egy menedékház.
Csak már jönne a meleg bár a héten ne mert hétvégén megyek sielni, kipróbáljuk a magyar viszonyokat, Bánkútra megyünk és nem lesznek velem a gyerekek, mióta megvannak ez az elsõ kiruccanásom.

Mivel nagyon örülök neki dicsekszem egy kicsit nektek, mert 27-én lesz a lányom farsangja és varrtam neki jelmezt, én varrtam egyedül, pedig nem tudok varrni. Tavaly apukámnál voltam és le volt értékelve a varrógép és vettem egyett, de fogalmam sem volt minek. De azért persze nem bántam meg, mert ki szoktam járni budakalászra a függöny turkálósba és mindig veszek új függönyt nagyon olcsók. A lényeg hogy örülök nagyon a lányomnak is annyira tetszett látni kellett volna az arcát.

Anett
Anett
 


Sziasztok!

Anett!

Szinte látom mennyire boldog voltál meg a kislányod is! A gyerekek úgy tudnak örülni dolgoknak, hogy teljesen elérzékenyülök. Kép

Húúúú! Mi szerencsére szélsõ lakásba lakunk. Most már télen is jó, hogy giga radiátorokat rakattunk fel, és nyáron sincs panaszom. A hálószobánkaba délelõtt épphogy besüt a nap az a pont kellemes állapot. Délután meg a nagyszobába süt be, de az is nagyon jó mert ha kereszthuzatot csinálok kellemes lesz. Jó azért a kánikulába itt sem jó, de van, hogy szívesebben maradok itthon akkor is mert jobb idõ van mint lent. Akkor csak a strand a megoldás. De jó lenne már!
Kezdem szerencsésnek érezni magamat, mert mi a Szindbád utcából költözünk ide kb 2 1/2 éve, mert az csak egyszobás volt és két gyerekkel nem lett volna túl kényelmes. Beadtam az önkó ingatlanirodájába és jelentkezett egy nõ rá aki itt lakott, csak volt egy rahedli tartozása és muszáj volt mennie ha nem akarta megvárni, hogy kitanácsolják. Szóval ha akkor valaki más jelentkezik egy középsõ lakással valószínûleg én is szitkozódnék rendesen, vagy a komplatt nyarat a balcsin töltenénk.
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Mi most egy hosszú hétvégét töltöttünk Szegeden a másik nagyiéknál, de látom Ti sem unatkoztatok.

Hédi,
õszinte részvétem a csõtörés miatt. Ramélem, ha ezúttal valóban elköltöztök, akkor is hallunk majd felõletek. Kép

Anett, Niki,
Mi szélsõ lakásban lakunk, egy kétszobásban, ami keleti fekvésû. Ráadásul amikor lakást kerestünk, ragaszkodtam az erkélyhez (talpalatnyi zöld), amit rendbehozattunk, és nyáron telepakolom illatozó, virágzó petúniával. Úgyhogy a mi nyaraink azért annyira nem veszélyesek. És nagyon kellemes esténként gyertyafényben vacsorázni az erkélyen!

Tényleg van köztetek virágrajongó? Milyen fajták maradnak meg a lakásotokban? Nálunk két páfrány is nevelkedik, ami elvileg nem bírja a száraz levegõt (büszke is vagyok rá), de a fokföldi ibolyákkal rendre csõdöt mondok.
Ti hogy álltok a virágokkal? Már alig várom a májust, hogy ültethessek új petúniákat! Ilyenkor és júniusban a legszebbek! Kép

Bodorka
bodorka
 
 

 
 

Bodorka!

Jó neked, hogy így értesz a virágokhoz! Nálunk minden kinyiffan. Van két fikuszom azok bírják a napos nagyszobába, de a hálókban a dracéna és a yucca-n kívül semmi nem maradt meg, pedíg annyira szépeket szoktam kapni a páromtól. A sötét étkezõbe meg aztán kifejezetten nem él meg semmi. A hálóba egyszer kaptam egy tök aranyos kis fenyõt. Egy hidegebb este nyitva hagytuk az ablakot és reggelre odalett. Nagyon sajnáltam. Kép

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok,

Mi is szélsõben lakunk,nekem az elrendezése tetszett jobban mint a középsõknek.
Nyáron mi annyira nem szenvedtünk,bár sok idõt töltöttünk a csillaghegyi strandon illetve a telken is.
Virág..Mi minden virágot megölünk,csak az egyszerû futó marad meg nálunk,minden szobában az van.
Viki!Balcsin van nyaralotok?Nagyon irigyelek Titeket!

Ha költözünk is,az nem most lesz,még el kell adni,másikat kell keresni - bár tippünk már van -,bölcsit kell váltanunk.

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok lányok!

Én nagy virág õrült vagyok, a nagyszoba régebben úgy nézett ki mint egy pálmaház, de azért mostanság már nem sok maradt meg mert nem volt idõm foglalkozni velük, azt meg nem szeretik és kidöglöttek. De így is van egy fikusz benjamimom ami felér a plafonig, egy hibiszkuszom amit át kell ültetni mert nem virágzott idén, egy kaktuszom ami állítólag nem kaktusz csak úgy néz ki ami már majdnem felért a plafonig de én lenyírtam és melléültettem ami kinött így egy köteg kaktuszom van és egy nyaralási emlékem, apukámmal voltam svájc olasz részén és ott nõtt egy csomó pálmafa vadon, hát mi bementünk az erdõbe és egy csomót kiszedtünk egy nagyot is aminek levágtuk az összes levelét mert különben nem fért volna be a kocsiba, de szerencsére rendbe jött és most már akkora leveleket növesztett hogy csak na. és a konyhába a szekrény teteje is tele meg az ablak elött és még egy pár futó.
Nyáron én is teleültetem az erkély de mivel déli nem nagyon bírják fõleg hogy én nyáron a gyerekekkel lelépek három hétre amit nem bírnak mivel a férjem nem nagy viráglocsoló. De azért minden évben ültetek.
Annyira beszéltek a tavaszról, nyárról, hogy be vagyok zsongva teljesen de még egy nagy munka hátra van, gondolom nektek is a NAGYTAKARÍTÁS. Hogy õszinte legyek alig várom mert már minden tiszta kosz mivel megfogadtam, hogy nem csinálok semmit, mert régebben mindig kipakoltam egy szekrényt kipucoltam, levettem egy függönyt kimostam ablakot pucoltam, kitakarítottam egy kisszobát stb. szóval non-stop takarítottam és megfogadtam a múltkor hogy semmit, mármint az alapot megcsinálom portörlés wc,- fürdõ takarítás konyhába tisztaság legyen de nem mostam függönyt semmit. A lényeg hogy már alig várom hogy nekiálhassak, ilyenkor elhasználok 3 üveg domestost.
Megyek mert úszik a fürdõszobnánk
Anett
Anett
 


Sziasztok!

Hédi!
Amikor kicsik voltunk akkor kezdték építeni a szüleim és nyáron szinte minden hétvégét ott kellett tölteni. Bevalom akkor nagyon utáltam lemenni. Itthon volt minden barátom és a tetejében még augusztusban mingíg 3 hét kötelezõ. Egy idõ után már ki tudtuk harcolni, hogy az egyik barátnõnket is levigyük magunkal.
Most már én is élvezem hogy van és a fiúk is nagyon szertnek ott lenni. Csak hát ha mi lemegyünk huzamosabb idõre nem biztos, hogy ott tud maradni a párom, úgy meg elég macerás. Vagy anyuékkal megyünk le, de akkor is rossz lehet a fiúknak meg (nekem is), hogy nem látják az apjukat.

Most totál el vagyok kámpicsorodva, mert úgy néz ki, hogy nagy baja van a kocsinak. Kép A párom is teljesen le van törve. Próbáltam megvígasztalni, hogy adjuk el a motormat és a kettõ árából vegyünk egy olyat amilyet szeretne, de látszik rajta, hogy nem nagyon szertne belemenni, mert tudja mennyit számítnekem a motorom. El is megyek aludni.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics,

Kérdi a férjem, aki itt áll most a hátam megett, hogy mi az a nagy baj a kocsitoknál. Át tudja érezni... Mi is bukdácsolunk néha a mi kocsikánkkal...

Egyébként meg küldök neked egy nagy Kép -t, hátha az segít.

Bodorka

U.i. Azt tudtátok, hogy nyáron már kinyit a pünkösdfürdõi strand is?
bodorka
 
 


SZiasztok!!

A virágokat én is nagyon szeretem sok volt nagyon nekem is, de mióta a kislányom megvan nem volt idõm annyit törõdni szegénykékkel.
Az erkélyt nyáron mindíg teleültetem futó muskátlival és petuniával. Ezek bírják a legjobban a napfényt.

Bodorka: És mit tudsz a pünkösdfürdõi strandról?? Régen nagyon le volt amortizálódva. Szõrnyû volt nem is sokat járunk oda. De tök jó lenne ha szépen megcsinálnák, és lenne valami igényes strand is itt a környéken!!!!
lani
 
 


Sziasztok

Igényes strand és az egész lakótelep ott lenne, az a sok nagygyerek rohangálna a kicsi medencében, én ezt nem szeretem. Ezért jó a csillaghegyi mert ott jó hideg a víz, igaz ott meg a gyereket mindig féltem hogy megfázik.
Amúgy én is hallottam hogy felújítják idén de hogy mikor fjezik be azt nem tudom, ha jól emlékszem akkor már júni, júli környékén. Szerintem én olvastam errõl és erre emlékszem.

Vikics látom neked is mindig telkezned kellett, hát nekem is nem volt rossz hely lent van a dunánál, de utáltam lemenni, most meg mit nem adnék ha nekem is lenne egy kis földdarabom.
Anett
Anett
 


Sziasztok!
Azt hiszem a végén tényleg bezsong mindenki a nyárvárástól, de legalább süt már a nap!
Én is úgy voltam a nyaralóval, mint Vikics, akkor néha utáltam lemenni a szüleimmel, de most alig várom. Manó már 15 hónapos lesz, úgyhogy lehet hagyni õrültködni a kertben. Csak ne lenne ez a dolog a szabadsággal, mert azért macerás a gyerekkel elmenni bárhova is, így nem mehetünk sokszor, de akkor meg nem látjuk egymást a párommal, aki így is este ér haza! Na mindegy, majd szalmaözvegy lesz, elmehet sörözni a haverokkal!
Anett, nem tudod mit lehet csinálni a vásárolt virágokkal ? Amiket veszünk boltban, azok mindig tönkremennek, néhány kivétellel. Azok bírják, amelyiket mi ültettünk, magot vagy hajtást. Így van magról 3 narancsunk, és egy 1,5 m-es datolyapálmánk, meg amiket Korfuról hoztunk a bõröndben, azok mindent túléltek, amit pl. a Bricoban veszünk, az egy hónap alatt kipusztul. Nem értem.
Bildiy
bildiy
 
 


Sziasztok!

Nem tudjátok hogy kell írni helyesen az, hogy dixlexia, gondolom tudjátok arra a betegségre gondolok amikor a gyerekek fordítva olvasnak nem ismernek fel dolgokat, utána szeretnék nézni de ha nem tudom a szót helyesen akkor nem találok semmit. Köszi
Bildiy azok a virágok amiket ott veszel melegházi növények és nem biztos hogy szeretik ha kiviszik a trópusi körülményekbõl, nekem is elpusztúl egy csomó, de van ami megmarad.

Anett
Anett
 


Sziasztok!

Bodorka!
Köszi! Nagyon kedves vagy. A kocsink
úgy tünk hengerfejes. Kép Elég ritka darab, úgyhogy használtat még nem igazán találtunk az új meg 360e ft. Kép Kép
És ha megrendeljük németországba ki tudja mikor ér ide??!!

Én tudtam, hogy idén nyit a pünkösdfürdõi strand. Már tavaly lefigyeltem a kiírást. Kép
Anett!

Hát igen! Akkor kezdi el átértékelni az ember a dolgokat amikor már nincs! Vagy csak ritkán. Kép

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Vikics,
a férjem rácuppant erre az autó témára (mármint a tiétekre) Nagy autómániás a szentem. Kép Úgy tûnik nagyon szeretne segíteni Kép Azt kérdi, milyen típusú autótok van, hogy ennyibe kerül a hengerfej javítás. Lehet, hogy írtad fentebb, de így elsõ rákeresésre nem találtam meg.

Anett,
dislexia

Ami a strandot illeti, ha jól emléxem az Óbuda újság valamelyik számában volt benne, hogy felújítják, meg az is, hogy augusztus elsején nyit. Mi itt lakunk mellette, hát tényleg úgy tûnik, hogy elkezdtek valamit. Kép

Bodorka
bodorka
 
 


Sziasztok!

Köszi a dislexia szót, a barátnõm gyereke gyanús egy kicsit és szeretnék az interneten keresni valami olyat, hogy lehet észrevenni meg ilyesmiket. Bár úgyis elviszi valahova de több szem többet lát.

Ma lesz a farsang a lányomnak, megyek is mert még egy csomó dolgom van.

Mégegyszer köszi
sziasztok
anett

Szabóné Ábrahám Anett
anett
Fajsz
 
 


Sziasztok!

Bodorka!
Audi 100 Avant 87-es 2000ccm Turbodiesel. És az a hengerfejes akinél most van azt mondta, hogy nem lehet megjavítani, mire a párom keresett egy másikat és megkérdezte azt is. Az azt mondta, hogy veszíteni nem tudunk vele vigyük el hozzá. Mire a párom felhívta a szerelõt és mondta, hogy mi van. Erre a szerelõ visszaszólt egyí óra múlva, hogy talált a hengerfejes egy használtat amit meg lehet csinálni. Milyen érdekes nem?? Szerintem Palira akarják venni! Pedíg hosszú s. barna haja van, szakálla, bajsza. Igazi motoros forma. Az ilyeneket nem igazán kísérlik meg átverni és mégis! Milyen bátor emberek vannak! Bár nem biztos, hogy így van csak nagyon úgy tûnik. Szerinted nem??
Csak augusztusra lesz srtand?? Jó, hogy nem szeptemberre!

Szerintetek kb hány hét kell, hogy kapisgálják a fiúk a nyáron, hogy a wc-re kéne menniük?

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Már én is örülnék neki ha nem kéne pelenkát vennem mindig, gondolom Vikics te duplán vásárolsz nekik. Mostanában szokott szólni ha pisil, ma voltunk egy kis boltba és voltak bent hárman mire a fiam megszólalt, hogy anya pukiztam. Szegény olyan aranyosan mondta, persze mindenki mosolygot rajta. De már várom, hogy szobatiszta legyen de ezzel tavaszig mi is várunk, ha már jó idõ lesz mehet pucéron vagy bugyiba és akkor csak észreveszi ha bepisil és akkor csak rájön, hogy a WC-re kéne menni. Igaz szeptemberig van ideje rá, de szeptemberbe megy bölcsibe és akkor már szeretném ha szobatiszta lenne, mert addig nem akarom hogy menjen amíg nem szobatiszta.

Anett
Anett
 


Anett!

Szerencsére a párom intézi a pelus vásárlást, úgyhogy én abból kimaradok. Annak ellenére nem lenne hátrány ha szobatiszák lennének végre, mert pelenkázást is unom már.
De én is szeptemberig húztam meg a határt. Addígra szobatisztáknak kell lenniük nincs mese. Bár én ha lehet csak januárba adnám be õket oviba. De ezt még meglátjuk...
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics!

Már írtam, hogy öt és fél éve vagyok itthon velük és én azért szeretném beadni már szeptemberben, mert szeretnék valami más csinálni már. Attól hogy beadom hazahozhatom délben vagy nem megy csak heti háromszor de nekem muszály, hogy legyen egy kis idõm másra is. A másik dolog amiért szeptemberbe adom be, mert így biztos hogy lesz helye, hiszen a mi oldalunkon csak egy bölcsi van. Oviba mehetne jövõ februártól de oda nem szeretném mert nagyon sokan lesznek és mivel vegyes csoport van õ csak 3 éves de lesz aki már 6 éves és szerintem ez nagy különbség, inkább játszon a saját kortársaival.
Ma volt a farsang az oviba amúgy szörnyen jól sikerült, az ovónõk olyan magánszámot adtak elõ a gyerekeknek hogy mehetnének a fõv. nagycirkuszba is, de ezzel csak azt akartam mondani, hogy sok anyuka és sok kisgyerek volt és a kicsi gyerekek egy csapatba vergõdtek és úgy játszottak egymással, nézték a másik mit pakol stb. szóval én úgy láttam, hogy egymás társaságában jobban elvoltak, édesek voltak.
Anett
Anett
 


Sziasztok Lányok!
Én még új vagyok itt, de mindig olvaslak benneteket, mivel én is régi békásinak számítok (89-ben költöztünk oda), igaz, hogy per pillanat kicsit messzire szakadtam, Veronába, de hát a nosztalgia ugye...
Meg szerencsére elég sûrûn hazalátogatunk a nagyihoz, így ezért is örülök ennek a fórumnak, mert így legalább egy kicsit naprakészebb vagyok, mikor otthon vagyunk.
Azért is írok most mert meg szeretném kérdezni tõletek, hogy nem tudjátok-e véletlenül, mikor lesz a legközelebbi bababörze a közösségi házban. Már megnéztem a Hol-mi rovatot, de ott csak februári dátumokat találtam. A májusi Kismama börzét is kinéztem, de az még olyan távolinak tûnik, én meg már nem férek a szekrényekbe a sok kinõtt ruhától, és gondoltam kipróbálom a bababörzét, ha legközelebb jövök.
Szóval, ha tudtok valamit megírjátok?
Köszi,
Hétpettyes
hétpettyes
 
 


Szia Hétpettyes, jó a neved.

Hogy kerülsz Vernába, a férjem is szokott oda járni mert kindertojás figurákat gyûjt és ott van börze. Jó hely én is lehet hogy egyszer elkisérem egy kinderbörzére csak azt nem tudom, hogy amíg õ nézegeti a figuráit addig én mit csináljak. Bár mesélte milyen jó üzletek vannak ott, legalább te tudsz segíteni hová menjek, biztos ott is vannak olyan helyek ahol nem kerül csillagászati összegbe egy ruha.
A börzét én nem tudom mikor lesz de holnap valószínû hogy bemegyek a közházba mert lesz az aprók tánca vagy szerintem ma volt és tuti lemaradtunk róla, de ha bemegyek már ott lesz a márciusi program és megnézem.

Anett
Anett
 


Szia Anett!
Szupergyors voltálKép!
Itt élek Veronában, ide jöttem férjhez, meg idõközben született két lányunk is.
Ha jön a férjed, jöhet hozzánk is, mert az én férjem meg attól kap gutaütést, hogy tele a lakás kinderfigurákkal, szerintem örökké hálás lenne annak, aki megszabadítaná. Ugyanis a nagyobbik lányom Kinder mániás. Épp most próbáljuk meg leszoktatni.
Mindenesetre van látnivaló is meg vásárolnivaló is bõven a környéken, és tényleg nem minden üzlet nagyon drága. Sokszor olcsóbban kapsz meg itt valamit, mint Mo-on.
Most elköszönök, mert nálunk vacsoraidõ van és a gyerekek nem kegyelmeznek.
Ha megtudsz valamit a dátumokról, akkor írj már légyszi, helló,
Hétpettyes
hétpettyes
 
 


Szia Hétpettyes

Hány évesek a lányaid? Nekem is két gyerekem van a lányom 5 a fiam 2 éves.
Ez jó ha tényleg kijutok Veronába akkor tényleg kérek majd egy címlistát hová érdemes menni vásárolni.
Amúgy nem gond ha a lányod gyûjti a kindert mert késöbb sokat ér majd, igaz az olasz tojásokba lévõ játékok nem igazán jók de a kézzelfestett figurák és a papirok jók. Amúgy úgy dobáljátok ki a kindereket hogy van néhány régi sorozat ami egy vagyonba kerül fõleg a papírjuk.

Lányok nem tudjátok mikor lesz az aprók tánca a közösségi házban mert szerintem ma volt, arra gondoltam le jöhetnétek persze csak ha holnap (péntek) lesz, igaz régen voltam lent mert a lányom sosem akart bemenni mindig elkezdett sírni hogy õ nem akar táncolni én meg tök pipa lettem rá mert csak azért vittem le hogy neki jó legyen és erre meg ott bömbõl, de szerencsére már ebbõl kinõttünk és most már (remélem) táncolni fog.

Anett
Anett
 


Most jut eszembe, tud valaki hímezni, mert most vettem egy újságot ami most jelent meg elõszõr és azt írták rá hogy lépésrõl lépésre. Na én lépésrõl lépésre nem értek semmit, pedig annyira tetszenek a goblenek, hogy én is szeretnék ilyet csinálni.
Anett
Anett
 


Sziasztok!

Anett!
Itt írtad asszem Te, hogy 28.-án lesz az aprók tánca. Még gondolgodtam is a múlt hétn, hogy de jó, mert akkor elmegyünk aztán szomorúan konstatáltam, hogy csak 21.-e volt. Hány órától lesz? Arra már nem emlékszem? Mert lehet, hogy lenézünk. Bár elég nagy bevállalás a két rosszcsontal. Három lehetõség van. Vagy fékezhetetlenek lesznek, vagy megilletõdöttek vagy elöször megilletõdöttek aztán fékezhetetlenek. És meddíg van ha holnap lesz?

Hétpettyes!

Üdv a topicon! Tegyél fel képet a profilodba a lurkókról! Azért bátor vagy, hogy vagy, hogy ilyen messze telepadtél le. Vagy elõtte jártál ki sokat?

Vikics

Az ovival kapcsolatban igazad van. Én sem adnám õket a hat évesek közé. Itt a duna felõli oldalon annyi ovi van ameddíg a szem ellát vagy én látom rosszul? Nálatok csak egy van? Hát jól elosztották õket! De amúgy csodállak, hogy ennyi ideig bírtad otthon! Én már el isterveztem, hogy a védõnéninket interjuholom meg melyik ovi a legjobb nekünk. Õ biztosan járatos ebben a kérdésben és annyira kedves.

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Ma lesz az aprók táncháza a közösségi házban 17 órától.
Lehet hogy rosszul gépeltem, de csak egy bölcsi van itt ovóda van nálunk is sok. Én bölcsibe adom egy évre mert azt hallottam, hogy nagyon jó és van egy nevem is aki ott gondozó aki állítólag nagyon szereti a gyerekeket, sokan dicsérik. Ha elmegyek és ha lehet akkor hozzá kérem a fiamat, így egy évig jár bölcsibe és utána megy majd oviba.

Anett
Anett
 


Sziasztok!

Asszem a 17h almás, mert most van annyi és a Nándus még alszik. A Levi is csak úgy csinál az ölembe mintha nem. Kép Kár, hogy nem írtad meddíg, de gondolom 18h-ig.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok,

Jövõ hét szombaton lesz a börze Békáson.
Én pár évvel ezelõtt voltam Veronába,A Garda tónál nyaraltunk,és onnan kirándultunk át.Nagyon szép város,és emlékszem nagyon jó rucikat vettem kint.Fillérekért Benetton cuccokat stb.
Hétpettyes!Kint létezik bababörze?Vagy esetleg használt gyerekruha üzlet?

Szobatisztaságról..Én is nagyon várom már,a bölcsi miatt nekünk szerintem könnyebb lesz - gyorsan lekopogom -,Lili naponta min.egyszer ráül a bilire vagy a wc-re és pisil egy nagyot!Olyan aranyos ilyenkor,lehajol,megfogja a bokáját és felkér,hogy töröljem ki a popsiját.A bölcsibe így szokás Anyuci!!

Hédi
hedvig
 
 


Hédi!

Nálunk a fiúk egyszer sem mondják, hogy valami dolguk lenne a bilivel! Irigyellek! Ha azt mondom, hogy hozom a bilit és kakiljunk bele, egybõl kérik a nagy álatos könyvet, hogy közbe nézegessük és fél óra múlva is tök üres a bili. Õk jól elvannak a könyvnézegetéssel és eszülk ágában sincs csinálni semmit. Na majd nyáron! Kicsapom õket a kertbe aztán rájönnek, hogy nem túl jó érzés ha csurog a lábukon. Kép Szerintetek 2 hét elég egy kezdetleges szint eléréséhez vagy több kell egy átlag gyereknek?

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Szerintem ez minden gyereknél más, nem lehet behatárolni, hogy 2 hét. Én úgy gondolom, hogy van olyan gyerek aki már 1,5 évesen megérti hogy mit szeretnél tõle de van olyan aki még 2 évesen sem érti hogy miért kéne elmenni a wc-re. Na ebbe a csoportba tartozik az én fiam. Imád a wc-n ülni mert oda tilos a bemenet csak akkor lehet ha pisilni megy vagy legalábbis próbálkozni. Ami szerintem a lényeg hogy meg kell várni amíg a gyerek alkalmas rá hogy szobatiszta legyen, Vikics neked két iker fiad van de lehet hogy az egyiknek elég egy hét a másiknak meg kell egy hónap is.
A lányom már 2 éves korban értette mi van és ilyenkor már ment wc-re igaz hogy kb. 3 éves koráig csak pelenkába kakilt, a mai napig nem tudom miért csinálta, hiába nem adtam rá akkor inkább 2-3 napig nem ment, gondoltam mi van akkor ha abba kakil ki látja senki, aztán egyik napról a másikra azt monda neki nem kell a pelenka és utána már a wc-be kakilt.
Azért esténként fürdés elött elöbb le szoktam róla venni a pelenkát hátha érez valami késztetést a dologra vagy ráültetem a wc-re és mondom neki hogy pisiljen de eddig nincs siker, de szegénykém egyik nap szólt nekem. mondta hogy kakilni kell, én meg mondtam neki, hogy jól van máté majd máskor, ezt azért mondtam neki mert elötte jött ki a wc-rõl és mindig csak a wc kefe vagy a felmosóvödõr miatt menne be és pont nem értem rá valamit csináltam, és szegény gyerek elkezdett pisilni. Annyira sajnáltam mert szegénykém végre szólt én meg elhajtottam, de ez is egy tanulság volt számomra.

Anett
Anett
 


Vikics,

még a kocsitémához: na látod, hogy megy ez! A férjem szerint (aki egyébként szintén szakállas és bajszos) ha csak a hengerfej tömítés részénél van szétmenve a kocsi és nincsen egyéb baja, akkor biztosan javítható, nem kell másik motor. A mi Citroenünknek is ez volt a baja tavaly tavasszal. Csak sok helyrõl kell ajánlatot kérni, biztos lesz, aki megcsinálja. Azért csinálhatják ezt Veletek, mert Auditok van, ergo sok pénzt el lehet kérni a javításáért, és van is, aki próbálkozik. Kép
Na, ha ezek után akar valami az én drága férjem, komolyan mondom, ideültetem, és õ leírja amit akar. Kép

Szia Hétpettyes!

Üdv a fedélzeten! Milyen idõ van most Veronában?

A szobatisztasághoz mi még nem tudunk hozzászólni, mivel a Bimbulkám csak most áprilisban lesz egy éves.

Bodorka
bodorka
 
 


Sziasztok!
Anett,
köszi a jótanácsot a kinderjátékokkal kapcsolatban, fontolóra veszem a tartogatást. Ha tényleg erre jársz egyszer szívesen mondok címeket, ahol érdemes vásárolni.
Vannak nagy bevásárlóközpontok, de fõleg leárazáskor érdemes vásárolni, mert olyankor tényleg szuper árakon lehet beszerezni ruhát-cipõt. Ez itt július-aug.-ban meg jan-febr.-ban van.
Ezt Hédinek is írom. Bababörze egyáltalán nem létezik, használtruhaboltot meg én nem ismerek, legalábbis kifejezetten gyerekruhásat, mivel ahogy én it tapasztaltam, kifejezetten ciki a használt. Fogalmam sincs hova teszik a ruhákat, lehet, hogy a Caritasnak adják. Én igaz kaptam néhány ruhát ismerõsöktõl, d emég õk szabadkoztak fél órát, hogy ugye nem sértõdöm meg, hogy használt ruhát adnak. Itt ugyanis a gyerek csak a legfrissebb divat szerint öltözhet és lehetõleg valami márkás cuccba, eléggé nagy ügyet csinálnak a dologból.
Az én lányaim 3,5 (Sofia) és 1,5 ( Chiara)évesek, mindkettõ augusztusi.Sajnos fotót én nem tudok felrakni róluk, mert nincs hozzá felszereltségem, de még régebben feltett a Szofiról egyet az egyik barátnõm, aki szintén nagy babanetes volt anno. Az Ismerjük meg rovatban van LCsilla + Sophie képeinél. Az én lányom a rózsaszín fürdõruhás (bár azóta már rengeteget nõtt!), én meg ott terjengek mögötte fekete fürdõruhában, de szerencsére csak a nagy pocakom látszik, mivel akkor már éppen az utolsókat rúgtam a Chiaraval.Szóval jobb is, hogy nem látszom Kép Kép.
Szobatisztaságról csak annyit, hogy a Szofi már 2 évesen leszokott a bepisilésrõl, majd megszületett a Chiara és szépen õ is visszaszokott a pelenkába pisilésre. Érdekes, hogy a bekakilást viszont nagyon korán elhagyta, pedig azt olvastam, hogy ez szokott nehezebben menni. A kicsit meg ha kérdezem, hogy van-e kaki, mindig élbõl letagadja, pedig ált. teli van a pelus. Mindenesetre tanácsolni tudom, hogy jó idõben próbálkozzatok, vagy olyankor, ha pl. elmentek valahová otthonról. Nálunk is ez jött be a naggyal, hogy hazautaztunk a nagyihoz és azt mondtuk neki, hogy most itt az van, hogy nem pisilünk pelusba.És le is szokott szépen.
Na, illõ lenne eldugulnom, sziasztok
Hétpettyes
hétpettyes
 
 


Sziasztok!

Most jöttünk haza, elmentünk hétvégére a férjemmel gyerekek nélkül Bánkútra sielni. A hely és a pálya elég gáz de azért jól éreztük magunkat. A sípálya mellett van egy menedékház ott laktunk, hát nem volt egy luxus lakosztály sõt szörnyû volt. Elsõnek egy olyan szobát kaptunk ahol 2 fõre egy emeleteságyat raktak be de a szoba kisebb mint a mi (és a ti) kisszobátok. Ezzel még nem is lett volna baj, végülis sielsz egész nak tök fáradtan mindegy hogy hol vekszel le, de lent egy csomó kicsi gyerek volt kb. öten és két kb. 2 hónapos csecsemõ. Mivel a szobák nagyon kicsik voltak mindenki lent volt ott volt három nagy asztal és ott ettek a gyerekek meg ott rohangáltak kiabáltak, a mi szobánk meg egybõl egy fa lépcsõnél volt tehát mindent hallottam. Elég mérges lettem és lementem a háziúrhoz és kértem hogy adjon másik szobát, elég ciki volt mert mondtam neki hogy én nem utálom a gyerekeket de nem szeretném este a hangjukat hallani végre egy szabad hétvége és akkor meg más gyereke miatt nem alszom. De végül belement adott egy másik szobát az egy kicsit nagyobb volt és a barátaink (akikkel mentünk)mellett volt. De nagyon jól éreztem magam végre szabadon este duma, kártya, napközben sielés, séta, rohangálás nélkül. De többet nem megyünk mert azért nem olcsó, igaz hogy a síbérlet 600 ft 6 menet de a pálya olyan kicsi hogy én 2-3 perc alatt leértem így napi 4000-5000 ft a síbérlet ennyiért szoktunk osztrákoknál sielni ami ugye ég és föld, de ott is voltunk.

Hétpettyes
A férjem májusba megy Veronába de úgy hogy május 11-én hajnali 2 körül ér haza, de május 11-én lesz a nagy bababörze amire a jegyet is megrendeltem ezért én nem megyek vele, de egyszer tuti kimegy vele.
Imádom a leértékeléseket, nekem apukám kint lakik svájcba és ott is mindig van leértékelés július és januárban én mindig akkor megyek ki hozzá és jól bevásárolok, itt magyarországon nem tudom miért nem csinálnak ilyeneket, bár lehet hogy vannak csak én nem tudok róluk, igaz honnan tudnék mivel a gyerekekkel nem megyek soha a városba.

Anett
Anett
 


Sziasztok!

Mi is most értünk haza, de hulla fáradt vagyok. Azt hinné az ember, ha hazamegy a szülõkhöz, akkor minden jó lesz, vigyáznak a gyerkõcre, te meg pihizhetsz. No igen ez így is van, de mivel szinte minden szeretett rokonunk egy városban él, ezért az egész hétvége merõ rohanás. Ráadásul a Manó is kiakad, ha naponta öt idegen helyre cipeljük el. De azért jó volt persze.
Azért irigyelem az olaszokat, akarnék én vadi új, márkás cuccokat venni a gyereknek, minden pénzünket erre költhetnénk. Azt hiszem, itt sokan elégedettek a börzés cuccokkal, fõleg amíg kicsi a lurkó, és havonta növi ki a ruháit.

Bildiy
bildiy
 
 


Szisztok!

Bodorka!
A Párom autószerelõ volt és elég sokáig dolgozott is a szkmában csak az már rég volt. Meg semmi kedve sincs a kocsi alatt-felett dekkolni és ideje sem. Ha ezt a típust nem is ismeri az utolsó csavarig azért átverni nem igen fogják szerencsére. De sajna nem a tömítés égett el hanem a komplett hengerfej kuka. És azért rohadt drága, mert ebbõl a típusból kevés van az országba, mégkevesebb aminak valami baja van és eladó és ennél is kevesebb a bontóban. BX meg rengeteg sok van és nyílván ezért alkatrész is könnyebb találni hozzá, csak ahogy én hallottam azt meg szerelni nehéz, mivel a nyakatekert franciák mûve. Kép
De most az újabb feljemény, hogy valamelyik VW-nek dettó ugyanilyen a hengerfeje néhány apró változtatással kompatibilis a miénkre. Olcsóbb is jóval, új is úgyhogy szerintem az lesz a megoldás. Már a párom is jobb kedvû mióta ezt tudja. Kép

Anett!

A szobatisztasággal kapcsolatban kb ilyen válaszra számítottam. Kép Azért bízok benne, hogy 1x2hét és 1x1 hét elég lesz, mert ha nem itt békáson is pelus nélkül fognak járni! Kép De ciki lenne, ha pl. pont a bolt közepére pisilne valamelyik. Kép

Hétpettyes!
Rettenetes milyen sznobok lehetnek ott az emberek ebbõl a szempontból, de hát ha megtehetik...
Mondjuk mivel nekem ikreim vannak nem is igazán tudok használtat venni, mert tutira nem találok két hasonló anyagú cuccot az évszaknak megfelelõen amit még a leendõ ruháikhoz párosítani tudnék. Én is imádom szépen járatni a fiúkat, divatos ruhákat venni nekik, de leginkább az említett akciós hónapokban feléért. Mert hát így is minden x2. De ha valaki adna nekem szép ruhákat amiket kinõtt a gyereke akárcsak kölcsön is biztosan nagyon örülnék. De nálunk ez a kölcsönadásos dolog teljesen normális. Amíg kicsik voltak a srácok mi is sok ruhát kaptunk kölcsön, és most hogy nagyok én is azon segítek akin tudok. Állandóan forognak a gyerekruháink. Kép Most is szinte csak az van itthon ami jó rájuk, a nyáriak és az egész kicsik a többi kölcsönadva. Azt hiszem ha az összes meglévõ ruháinkkal kimennék a bõrzére céges árusnak néznének. Kép

Én is voltam a hétvégén méghozzá bulizni!! Letáncoltam a lábamat annyira jó volt! Kép

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Tényleg milyen volt az aprók tánca?

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Az aprók tánca nagyon jó volt, igaz a kicsi nem táncolt inkább lépcsõzött és rohangált, de a nagylányomnak nagyon tetszett.
A ruhákról csak annyit hogy nem kell drágán új ruhákat venni, vannak helyek ahol olcsón kapsz új ruhákat külföldit, márkásakat (prenetal, hennes, stb.) Pl. a múltkor vettem a kicsinek egy vastag kabátot aminek kiveheted a belsejét amit külön is lehet hordani tehát három az egyben 2700 ft-ért és prenetal. Vagy van egy gyerekruha nagyker akik a börzére is mennek náluk is szinte csak külföldi ruhákat lehet venni és pl. a pamut felsõk 1200,- ft, pulcsik 1800,- ft nadrágok 1500-1800,- ft és mind nagyon jók. Igaz nem tudom honnan van nekik mert ezek elég drágák szoktak lenni ha üzletbe veszed. Én amúgy nem azért írom oda hogy külföldi mert én sznob lennék, hogy csak külföldibe járatom a gyerekeimet, de a magyar se olcsóbb és sokkal rosszabb minõségû, a külföldit meg elhordja és szinte nem is látszik rajta.
Pl. Auchan-ban is nagyon szép ruhák vannak és szerintem ott sem drága. Amúgy nem is érdemes drágát venni mert úgysem tudod eladni õket használtan sokért. Nekem van egy sógornõm aki nagyon jól keres és neki nincs gyereke (nem is akar szerencsére) õ szokott drága dolgokat venni a gyerekeknek pl. egy kis papucscipõt 17.000,- forintért meg szövetkabátot angliába 100 dollárért, de én ezt nem tartom jónek mert inkább adja oda az árát és én azért az egy cipõ áráért veszek egy csomó mindent, én biztos nem venném meg ennyi pénzért de õt nem érdekli, igaz nekem így jó nem én adok ki érte ennyi pénzt. (néha amúgy nemkomlett)
A lényeg nem kell egy vagyont kiadni hogy szépen járjanak a gyerekek csak tudni kell hová menj vásárolni.

Anett
Anett
 


Sziasztok!

Régen nem jártam erre, kidõlt, beteg az egész banda, nem nagyon jut idõm a Babanetezésre. Viszont meg kell követnem Nagy doktornõt, kígyót békát kiabáltam rá, és már váltani akartam, csak nem tudtam, hogy kire. Pedig nem is találkoztunk még, csak a tanácsadóban. Most, amikor a beteg gyerekemet vittem hozzá, mintha nem is ugyanaz a nõ lett volna. Kép Úgy tûnik, beteg gyereket kell a kezei közé kapnia ahhoz, hogy formában legyen. Kép
Most a változatosság kedvéért a Profi melletti gyógyszertárra fújok, teljesen kiborítottak szombaton. Pénteken felírt a doktornõ 3 üveg Hipp gyógyitalt Lacikának a hasmenésére. Az elsõ gyógyszertárban (ott a rendelõ mellett) azt mondták, nincs csak egy, és nem tudnak semmi biztosat ígérni. Mentem tovább. A másodikban kapásból elvették a receptemet, leblokkolták a 3 üveg italt, és adtak kettõt. Már a pénzt is elvették, mire kiderült a számomra, hogy nincs csak 2 üvegük. Azt mondta a nõ, hogy TUTI, hogy szombat reggelre lesz, 13 óráig nyitva vannak, menjek vissza, és megkapom a +1 üveget. Elhúztam szegény beteg gyerekemet 11 óra körül, mert az Apja persze megint dolgozott a hétvégén is. Erre kiderült, hogy nincs, nem jött még, de a 3 szállítóból még csak 2 érkezett meg, hívjam fel õket 12 óra körül, és akkor majd megmondják, hogy kaptak-e.
Hazasántikáltam a beteg gyerekkel, félig megõrültem az idegességtõl, mire kiderült, hogy a 3. szállító hozott, és visszasántikálhattam érte. Ja, mert el van törve a kislábujjam. Ez csak a hab a tortán. Érdekes helyzet lett volna, ha itt állok térdig a hétvégéban, se recept (elvették), se gyógyszer, se rendelés, hogy másikat írassak. Na mind1, szerencsére viszonylag jó vége lett, de azt hittem, megõrülök az idegtõl.

Anett! Elárulod, hol lehet jó minõségû babaruhákat venni elfogadható áron? Lassan be kellene szereznem a 86-os kollekciót. Azzal nem értek egyet, hogy így lehetne kategorizálni a gyerekruhákat, hogy külföldi = jó, hazai = vacak. Nekem a Kenguru Goldos cuccok nagyon bejöttek, nem nyúltak el és nem fakultak ki, kellemes az anyaguk, ráadásul szépek, csinosak, vidámak, és nem utolsó sorban jó a méretezésük. Azután van egy-két BRB logós cuccunk, vagányak a fazonok, és meg se látszik rajtuk a sok mosás és használat. Sajnos Budapesten nem tudok olyan üzletet, ahol kaphatóak, különban sokkal több lenne belõlük Lacikának. De pl. a CORA-ban vettem olyan pocsék minõségû, külföldi gyártmányú cuccokat, hogy egy felvétel után kivágtam, soha többet nem adom rá Lacikára, olyan sz.r. Persze, biztosan vannak jó minõségû külföldi cuccok, amit a CORA-ban árulnak az nem egy neves márka, de én azt gondolom, hogy ha egy magyar cég termékét veszem meg, akkor azzal magyar emberek kapnak munkálehetõséget, magyar cég jut jövedelemhez, a magyar állam jut adóbevételhez, és a magyar gazdaság lendül általa egy ici-picit. Szóval én elvbõl veszem meg sziveseben a hazait, ha jó minõségû. Márpedig szvsz lehet találni olyat is. Ettõl függetlenül (elvek ide vagy oda Kép) nagyon is érdekel, hogy hol lehet kedvezõ áron kapni jó minõségû cuccokat, még akkor is, ha külföldiek. Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

BMárti. Oké hogy a magyar emberek dolgoznak és jutnak pénzhez ha a magyar terméket veszem, tudom, hogy most van egy ilyen mozgalmunk, de nekem még nem sikerült olyat vennem ami jó lett volna. A bodyk szétnyúlnak vagy összemennek, a harisnyák vagy tiszta neylon vagy a gumi megy tönkre vagy teljesen kibolyhozódik, vettem egy mackónadrágot hát nem mondom, hogy néz ki most tiszta bolyhos az egész nagyon csúnya lett. Szóval én azért nem próbálkozom a magyar termékekkel hogy de jó a magyar gazdaságnak, mert úgy az én gazdaságomnak nem lesz jó mert akkor vehetek helyette egy másikat. Persze vennék magyar ruhát de nem veszem meg 3000,- ft-ért a pamut felsõt ha kapok 1200-ért jobbat, szerintem ez logikus. Nekem meg nincs arra pénzem, hogy próbálkozzak hátha kapok egyszer jót is, inkább veszek külföldit amit több gyerek elhorhat anélkül hogy látszana rajta. Igazad van hogy a külföldikek közül is van ami nem olyan jó. Van olyan harisnyánk amit még a lányom nött ki és most a fiam hordja és csak most lukadt ki. A lányomnak meg vettem sima harisnyát a közházba (nem volt olcsó)de teljesen kibojhozódott, utána vettem egy másikat amiben egy használat után szétment a gumi. Hát kösz nem inkább megveszem a kintit és hordja egész télen át anélkül hogy kilyukadna. De mégegyszer mondom én nem szolóm le a magyar ruhákat vannak amik jók de nekem úgy látszik nem volt velük szerencsém, és szerintem a kinti olcsóbb is és ha használja még akkor is tovább tudod adni. Én a börzére mindig egy csomó ruhát viszek és szivesen megveszik õket mert jó állapotban vannak, aminek az árából veszek olyanokat a gyerekeknek amiket akkor használnak, így mondhatom hogy amiket kinöttek lecserélem olyanokra amiket hordanak.
Az üzletek ahová én járni szoktam a következõk.
Van egy a Margit híd pesti hídfõjénél ha leszállsz a villamosról és elidulsz a McDonald's mellet akkor egy utcát lemész onnan indul a troli, azzal az utcával szemben van egy mozi vagy szinház (ciki de nem tudom) és ha a mozival szemben állsz balra kell menni és egy-két boltal arréb van egy kicsi butik ahol játékok is vannak. Ez az egyik a másik az egy turkálós ami az Oktogonnál kell leszálni a villamosról és ott menned kel a burger king mellet ott átmész a másik oldalra ahol lesz balra egy park (a nevét nem tudom) ott a jobb oldalon kell menned ahol az elsõ utcán lekanyarodsz és ott van a bolt. Nagyon jó felnött ruhák is vannak. A másik nem tudom hol van csak azt tudom, hogy az öszi börzén vásároltam tõlük és akkor mondták, hogy minden hónap elsõ szombatján kint vannak a Marcibányi téri piacon náluk is nagyon szép ruhák voltak. A nagyker címét elvesztettem de az a nagykörösi út után volt valahol egy családi házba, de ha jössz a nagy börzére akkor ott kint lesznek.
Remélem jól írtam le õket mert én ilyenbe szörnyen rossz vagyok a kocsival is mindig eltévedek. Ha valami nem oké írj és leírom mégegyszer.

Anett
Anett
 


És még valami!

Ez a hobbi bolt nyitást nagyon szeretném és ha eladnám a vidéki telkemet talán meg is valósítanám, de a gondom amiben ha tudtok segítsetek már, nem tudom hol vannak a nagykerek ahonnan az árut hozzák és fogalmam sincs ki mondaná meg nekem. A hollós k. l. u.-i hobbiboltoshoz nem mehetek úgy oda hogy te nyitnék egy boltot mond már meg honnan hozod az árudat, mert szerintem nem mondaná meg. Arra gondoltam, hogy fizetnék neki érte mert ez így szokás, de az is legalább 150.000,- ft-ba kerülne, ami ugye egy bolt feltöltése elött elég nagy kiadás amikor nem jutna rá ígyse sok pénz sajnos, mert még nem nyertem a lottón, de sok kicsi sokra megy.
Ha esetleg lenne valami öttletetek hogy találhatnám meg segítsetek nekem. Köszi
Anett
ui.: bocsi hogy mindig ennyit írok de egy kicsit sokat is beszélek.
Anett
 


Én is a Kenguru Goldos cuccokat szoktam megvenni, nekem eddig még bejöttek. Mondjuk nekünk szerencsénk van, mert a nõvéremnek három fia van 10, 7 és öt évesek (akár az orgonasípok! Kép) szóval tõlük kapunk egy csomó ruhát. Meg mivel férjeméknél a Bimbulka az elsõ unoka, hát ott is mindig kap valami szép rucit a kislány. Egyébként én is a Coraba, meg a Tescoba járok, szerintem ott is ki lehet fogni szép dolgokat, amiknek nem túl egetrengetõ az áruk.

Bodorka
bodorka
 
 


Szisztok!

Anett által leírtak alapján az elsõ mozi a Duna mozi (Hollán Ernõ utca) a második tér szerintem a Liszt Ferenc tér (Paulay Ede u.). Legalább is így azonosítottam.
Szerintem vegyél tõlük pár dolgot és keress rá a neten! Legalább is én tutira így csinálnám. Csak van olyan dolguk amit zacsiban adnak és van rajta valami infó. Ha meg nincs akkor úgy keress rá ami a neve. Estleg tudakozó vagy telefonkönyv. Egyéb ötlet nincs. Mit lehet kapni egy hobbiboltban egyáltalán?
Ruhák! Én általában nagy áruházakban veszem a srácok ruháit leárazások alkalmával akár jövõre is. Eddíg még szerencsére mérettel nem nagyon lõttem mellé. Tavaly megvettem az idei szandált idén megvettem jövõre a kabátot, õszre a cipõt occsón! Kép Tekintet nélkül a származási helyre. Megtapogatom az anyagát és ha bizalomgerjesztõ akkor jöhet. 1-2x vettem már én is sz@rt, de tanultam az esetbõl és azóta körültekintõbb vagyok. Ami meg gyanúsan ereszthetné a színét, még mosás elõtt letesztelem forró szappanos vízzel és ha valóban ereszti akkor belecsapom ecetes vízbe egy jó idõre és kész. Amúgy én néha kimegyek a Józsira is és vásárolok a ferdeszemûeknél is ha jó a cucc. Nagyrészt az összes mindenki onann szerzi be az árút vagy legalább is egy forrásból. Persze nem a márkás cuccokra gondolok. Bár nekem mondhatjátok, mert nem ismerem az efféle márkákat.

Hétpettyes!

Aztán eszembe jutott az is, hogy az olaszok nagyon szeretik a gyerekeket lásd: chicco. Nem úgy mint a németek, de azért nem kéne, hogy ciki legyen a használt ruha.
Fel kéne adnod egy hírdetést, hogy hátrányos helyzetû gyerekeknek gyûjtesz ruhákat magyarországon,ingyen vagy fillérekért. Biztos odadnák Neked ha ott ciki az ilyesmi Te meg kereshetnél egy kicsit rajta. Jó az ittenieknek, Neked meg az ottaniaknak is.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics !

Köszi megnézem a címeket hátha, vagy megpróbálom belõlük valahogy kiszedni, bár én nem szoktam sunyi lenni. A hobbi boltban szalvétákat, festékeket, üvegfestéket, meg minden félét árulnak. A férjemnek nem is ez lenne a lényeg hanem az, hogy a hobbi mellett kinderfigurákat is árulnánk, mármint a férjem nagy gyûjtõ és magyarországon nincs kinder figurákat áruló bolt, pedig nagy üzletág külföldön, de nem tudni hogy magyarországon bejönne-e a dolog ezért nem lehet csak kinderboltot nyitni mert az tuti nem érné meg, bár igaz ki tudja itt magyarországon is nagyon sokan gyûjtik a kinder figurákat. A boltba meg bemehetnének a gyerekek cserélni, lehetne kapni német tojásokat mert abban sokkal jobbak a játékot. Csak egy példa a németbe most volt a gyûrük ura sorozat ez kézzel festett figurák amit ha összegyûjtessz akkor kb. 5000-6000 ft-ot ér. Vagy a gyerekek biztos gyûjtik és akkor bejárhatnának cserélgetni, de a lényeg hogy akkor eltünnének innen a figurák mert a férjem levinné a boltba õket.

Anett
ui.: Vikics köszi az utcaneveket, mert én tájékozódásban egy nagy nulla vagyok
Anett
 


Ja és még valami! Ti cigiztek mert én sajnos igen sõt még asztmás is vagyok, és állítólag van egy hely ahol leszoktatnak a cigirõl, oda megyek március 11-én és azt mondják 75 %-os az eredményük egy kezelés 4000 ft-ba kerül és van olyan aki 40 évig cigizett és elment, de azóta nem gyújtott rá. Bár én nem nagyon hiszek az ilyen dolgokban de ha tényleg bejön akkor végre eldobhatom a cigit. Végül is 4000 ft-ot megér ha sikerül, próba szerencse. Gondolom ti sem nagyon hisztek ezekben a dolgokban.

Anett
Anett
 


Anett,

Nekem az apósom szokott le 40 év után tapasszal a cigirõl, semmi mással nem sikerült neki, pedig próbálkozott, elhiheted. Persze nem volt könnyû, rákapott az édességre, cukorkákra, és álcigit is szívott egy ideig, hogy leszoktassa magát a mozdulatról. Amikor már végképp nem bírta, rágyújtott egy igazira, de olyan rosszul lett a nikotinmérgezéstõl, hogy azt mondta, inkább mégse. Így sikerült neki 3-6 hónap alatt leszoknia öt éve, és azóta sem gyújtott rá. Kép
Más kérdés, hogy azóta meg a sógor szokott rá...Kép

Bodorka
bodorka
 
 


Sziasztok!

Bodorka! Mi is a Nõvérem 3 fia után örököljük a ruhákat, és még mázlim is van, mert az enyém is fiú. Kép

Anett! Szerintem nézd meg a [url=http://www.kreativhobby.hu/" TARGET="_top]http://www.kreativhobby.hu/[/url] oldalt, és érdeklõdj ott. Lehet, hogy valami alvállalkozói rendszerben üzemeltetik ezeket a boltokat, vagy adnak nagyker kedvezményt. Egy e-mailt megér megkérdezni tõlük!
Én is dohányoztam, 3 éve szoktam le tapasszal. Hát, nem volt könnyû. Nekem ott volt motivációnak, hogy akkor költöztem össze Életem Párjával, aki allergiás a dohányfüstre, és babát is terveztünk, ez tartotta bennem a lelket. Én is rengeteget nasiztam, jó sokat híztam is, mire stabilan leszoktam, de néha még most is elkap az érzés, hogy jaj, de rágyujtanék! Kép Arról a módszerrõl nem hallottam még, amirõl írtál, de a Nikotinell tapaszt merem ajánlani. De így is iszonyú nehéz, nagy akaraterõ, és motiváció kell hozzá. Nekem talán az a gondolat segített a legtöbbet, hogy tudtam, ha egy szálra rágyújtok, kész, visszaestem. Minden nappal több szenvedés állt mögöttem, amit értelmetlenné tett volna, ha nem sikerül a leszokás. Ez is adott egy kis plussz erõt.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Milyen bíztató amit írtatok, hogy leszoktatok vagy ismerõsötök szokott le a cigirõl, de nekem annyira nem megy nincs akaraterõm, pedig tudom, hogy milyen káros tudom ha leszokok mennyivel jobb lesz és egészségesebb leszek de nem megy, ha esetleg reggel nem veszek és estig kibírom akkor meg a férjem cigizik és úgy nehéz leszokni hogy valaki itt pöfékel melletted. De kipróbálom azt a helyet hátha én is beleférek a 75 %-ba.
Amúgy ti nem vagytok betegek, néztem a hiradót és itt békáson is hallottam amikor beszélik, hogy járvány van. Egy csomóan betegek influenza, hányással, hasmenéssel megspékelve. Remélem mi kimaradunk vagy legalább a gyerekek maradjanak ki belõle, bár a lányom az oviból mindent hazahoz.

Anett
Anett
 


Sziasztok,

A Kreativ Hobby nevû céggel lehet ilyen szerzõdést kötni,egyszer olvastam róla a HVG-ben.A csaj aki ezt a kreatív bolt hálózatot elindította - fillérekbõl - itt Magyarországon,mára többszörös milliomos.

Ruhákat én általában börzén vásárlok,ott nagyon jókat ki lehet fogni.Pl.tavaly 1000.-Ft-ért vettem lego kabátot a kislányomnak.

TEgnap teljesen kibuktam.Közölték a bölcsibe a nyári szünet idõpontját.07.14.-tõl 08.25.-ig 6 teljes hét.Normálisak?
Plusz közölte a gondozónõ,hogy Lilinek nem ajánlja az ügyeletes bölcsit.

Hédi
hedvig
 
 


Szia Hétpettyes,

Olvastam másik oldalon,hogy eladnál gyerekruhákat.Engem érdekelnének,fõleg kislány ruhák 92-es mérettõl.

Hédi
hedvig
 
 


Szia Anett!

Mi betegek vagyunk. Kép Családilag. Kép De ezt már írtam. A többeik is nagyon elcsendesedtek, lehet, hogy tényleg járvány van. Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?