Új privát üzeneted érkezett!

Wish! Én a pelenkázóra is törölközőt teszek, szép színeseket örökölt Bálint Ádám garnitúrájából. Na azok is kopnak rendesen, most épp kakis lett. A mai mosás eddig: 1 törölköző, 3 garnitúra ruha (1 pisis, 1 kakis, 1 bufis) + 3 textilpelus. Ezért kell a sok ruha, vettem is ma 3 rövid és 3 hosszú ujjú kombidresszt + 2 rugdalózót (lábfejjel, pamutot). Megyek mosni. :lol:

dkata
 
 


Kata, Wish: Jó benneteket hallani. Örülök, hogy a babák ilyen szépen gyarapodnak.

Nálunk minden rendben. :lol:
A Bpd: 86 mm
Súlya: 2001 g
A méhszáj rendben. Beszélgettünk a szülésről és épp mint Orsinál, az én dokim is azt mondta, hogy mehetek szülni nyugodtan. :wink: Tehát "minden maradt a régiben", legalábbis nálunk. :roll:

KépKép
PéZsé
pézsé
 
 


Kata :)
Nálunk ugyenez volt ma, csak az összebukott rugit már nem vettem le róla, mert jött a fürdés amúgy is. Textilpelus nekünk is 3-4 darab elfogy egy nap. Abból már vettem jó sokat, úgyhogy azt hetente egyszer mosok, ruhákat meg 2-3 naponta.

Orsi :)
Lehet, hogy méretekben átlagon aluliak, na de minden másban átlagon felüliek, nem? :D

wish
 
 

 
 

Wish :D
még szép :lol: :lol:

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!
Nagyon ügyesen növekszik a picurkád!
Kata!
74-es méret :shock: :D Emese 1 éves kora után nőtt bele a 80-asba, pedig 54 centi és 3800 gr volt!
Különben nén is ugy csináltam, az eggyel nagyobb méret még türhetően nézett ki rajta, ha minden kötél szakadt. De nálunk ez olyan hamar elmult, vagyis persze, csak a szopis időszakra volt jellemző a sürü ruhacsere.
Wish!
Szerintem összehasonlitani sokkoló hatásu is lehet, pláne mindenféle netes táblázathoz! Mi hiába voltunk akkorák, a fogyás után nagyon nehezen indult meg a sulynövekedésm épp 1 hónapos volt Pöri, mire elérte a születési sulyát! Szóval ezt előre nem lehet tudni.
Zsuska!
Ha csak 1 hónap lesz a nyárból, szerintem az 56-os vagy 62-esből kell nyári ruha.
Kismokus!
Te itt csöndben nemsokára készülhetsz a finisre! :D Sürübben is irhatnál!
Pompika!
Mi a helyzet :?: :roll:
Napszemcsinek üdv és kitartás ezuton is, aki hallja adja át! :D
Pézsé!
Nagyon örülök, hogy széepn növekedtek, és igen, készülj csak szépen a hüvelyi szülésre! Az a rendje-módja :) Ne félj, ki fog jönni!
Zsuzsi!
Mostmreá azért megvehetitek a babakocsit!

Mi ma Pörivel meglátogattuk a Brendon áruházat, mert csak ott lehet kapni a mi pelenkázónkra passzoló méretü feltétet. Segitett a választásban, vizilovak és egyéb állatok vannak rajta :D Ki is akarta próbálni, de mondtam Neki, hogy ezt akkor fogjuk feltenni, ha megjön a kistesó. A sajátját teljesen leamortizálta ugyanis ( a hegesztés mentén végigszakadt, ugy mégse fogadhatjuk az uj babát). A vásárlás fénypontja a játszórész volt, 4 db csuszdával, de én még életemben ilyen drága és ilyen balesetveszélyes csuzsdákat nem láttam :evil: Még véletlenül sem lehet leengedni rajtuk a gyereket anélkül, hogy a végén le ne csapja a hátát vagy a fejét a földre, fogni kell. És méregdrága eszköz mind :evil: Majd ha csuszdát vesztek (ami hamar itt lesz), figyelni kell a kicsuszó részére, hogy hosszu legyen, még ha a földön van is a vége.
Na mindegy, megusztuk baleset nélkül, igazán remek kis csuszdázás volt, és ez a feladat is kipipálva. Még el kell mennem a dm-be Pöri pelenka- és tápszerkészletét felhalmozni kb 2 hónapra (ki tudja mikor jutok el majd a szülés után), pont most jött meg a 21%-os kedvezményem :D . Van még egy nagyobb husvásárlási szándékom ac mélyhütőbe, nehogy má éhen haljunk, aztán befejeztem. A kiságyam, ha minden igaz, hétfőn érkezik, akkor mennek ahhoz a gyártóhoz, aki azt csinálja. Matracunk van bőven, más pedig már nem kell. Még kimosom a babakocsi huzatát, aztán jöhet a baba. Ja meg össze kell pakoljam a holmimat. Szóval minden héter jut még 1-1 feladat.
Orsi, Te hogy állasz a készülődéssel? Mintha a kistesó érkezése készülődés szempontjából már nem lenne akkora attrakció, Te nem igy vagy ezzel? Mindig ugy elrohan a nap a gyerekekkel, és már megint elmaradt ez-az.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Melcsi :D
még sehogy :oops: azóta sem írtam meg a listát, hogy mi van és mi kell.
25én jövünk haza egy kis pihiből, utána gondoltam, hogy nekiállok... de szeritnem 1-2 nap alatt mindent készre lehet összerakni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!
Ezt a hidegvért :lol:

Én ma elmentem a dm-be, be is vásároltam rendesen. Pöri lelkendezett :D
Lassan összerakom a saját cuccomat is. Holnaphoz 1 hónap :shock: Kezdek beijedni. Megint a kés alá fekszem :shock: :shock:

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Ez a babanet megbolondult teljesen? a dátum rossz!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Jé már jó!

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Melcsi :D
azért nekem még nem 1 hónapom van hátra, hanem 1.5 :) szóval a 36. hét környékére azért itt is minden készen lesz már.
csak már tényleg nem akkora a babavárás mámora :wink:

viszont a jövő héten az anyagokat meg akarom venni, ami még hiányzik Lili fejvédőjéhez és ágyneműjéhez, hogy az már itthon várjon, ha hazajövünk.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Hú Melcsi, te már nagyon készülődsz! :D Végülis tényleg milyen közel vagy már!

Én tegnap voltam orvosnál, Olivér kb. 3600 gramm, a kis buksija már nem kimozdítható, vagyis rögzült a szülőcsatornába. :D A méhnyakam megrövidült, a lepény eléggé meszes már. Az unokatesóm tegnapelőtt megszült a 35. hétre, azóta még jobban várom, hogy én is láthassam Olivért. Úgy tűnik, nincs már sok hátra! :D

Lányok, én azt hittem tök sok ruhát vettem, de ahogy most írtok a szennyesről, kezdek elbizonytalanodni, hogy kevés lesz! :? :roll:
20140901102739
 
 


Hajni :D
majd bedobod a gyereket a hordozóba és elmentek ruhát venni :)
ez egy gyerekkel simán működőképes verzió, akár 1 hetesen is.
szóval ezen igazán ne aggódj :)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Na sziasztok, végre megint itt lehetek (van már netünk itthon)! :D

Tegnap este 9-kor takarodtak el a munkások, de már tűkön ültünk. Most kezdünk még kidobozolni a gyerekszobából, meg összeállítani a bútorokat. Néhány dolog még hiányzik (babaszekrény, egy kiságy...), de azért már szorgosan mostam-vasaltam a gyerekholmikat.

hajni,
hát te aztán már a célegyenesben vagy! :P

melcsi,
ha mi tartjuk magunkat a kiírt időponthoz (júni 16.), még be is előznél minket!

Amúgy mi jól, de a lábam az horror, már nem megy le a vizesedés, sőt, estére felér már a combomig - hát elég undi, sőt már járni se nagyon tudok. Vennem kellett egy 41-es klumpát, abba még bele tudom magam préselni. De mondjuk a csoszogáson kívül abban sem tudok már sokat produkálni.
Szerdán megyek dokihoz, UH, CTG, vérkép, cukor - minden lesz.

A kis káddal kapcs.ban szerettem volna kérdezni, milyet célszerű venni? Jók azok a formázottak, amibe már bele van építve a csúszásgátló vagy mi? Vagy jobban hozzáférek, ha üreset veszek és majd én úgy rakom magunkat, ahogy nekünk jó?

KépKép
pompomlány
 
 


Orsi,
az lesz! :D De mikor vihetem először nagyobb (1-2 órás ) útra? Meg mi a belváros közepén lakunk!

Pompi,
de jó, hogy írtál! :D A tesómék vettek olyan formázott kádat, de olyan hamar kinőtte, meg olyan idiótán lehetett benne fürdetni a gyereket, hogy inkább vettek egy átlagos kiskádat. Azt tök sokáig használta. Örülök, hogy végeztetek a felújítással. Te is várod már a szülést?
20140901102739
 
 


Pompi :D
de jó, hogy megint itt vagy.

kiskád: nekünk a tök hagyományos vált be, kaptunk egy belevaló ergonómikus tartót, én egyszer használtam, utána sosem.
de vannak akik dicsérik.

Hajni :D
szerintem, ha jó az idő, simán ki lehet vinni 1 hetesen már levegőzni, és 2 hetesen meg akárhova. Én nem vagyok igazán ezen görcsölős alkat.
Nekem Lilit valószínűleg 1 hetesen már vinnem kell, mert a fiúkat el kell vinni a bölcsibe ill. értük kell menni.

amúgy alapvetően a szélre kell figyelni, legalábbis nekem több helyen is ezt mondták. A hűvösebb idő egyáltalán nem gond, csak szél ne legyen.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi,
nem tudom majd merem-e vinni. Meg mi lesz, ha majd bénázok (mert én mindig :oops: )! Jó neked, hogy elbírsz 3 gyerekkel is! De az azért jól hangzik, hogy nem kell 6 hétig a szobában kuksolni! :D
20140901102739
 
 


Sziasztok :D :D :D :D :D

egyben vagyunk, :) csak hát a felújítás nem úgy megy ahogyan én azt elképzeltem :? :? :? :?
Minden félkészen :? :? :? :? :shock: :shock: :shock:
Ne haragudjatok,hogy nem olvasok vissza,és pontosan nem tudom,hogy kivel mi van! :oops: :oops: :oops:

Mostmár hetente kell dokihoz mennem,a méhszáj zárt,de a csatorna már nincsen,ezért sokat kell feküdni.
Kedden lesz súlymérés,és hosszmérés a babákn
ál+ CTG.
Tudok,akkor jövök!
Puszi mindenkinek 8) 8) 8) 8)

KépKép
napszemcsi
 
 


Pompi, Napszemcsi! de jó, hogy megvagytok!!! És egyben, a felújítás közepén, dícséretes! Nagyon vigyázzatok magatokra és a babákra!
Pompi! Nekem is sima kádam van. Megjegyzem, kinőttük, végigéri, mikor rugózik, játszik benne, nagyon kell figyelnem, mert beveri a fejét. És ez a legnagyobb kád. Nekem Ádámnál volt annak idején olyan cuki piskóta alakú kád, hát 2 hónap után vettem egy rendes kádat, mert kinőtte. Most csak az oldja meg a problémát majd, ha Bálint tud önállóan ülni, akkor még jó lesz, most elég gáz így.
Hajni! Te már tényleg mehetsz szülni! Hogy fogunk tudni rólad? Ki fogja megírni nekünk a híreket?! Szerintem is viheted a gyerkőcöt, én már 10 naposan vihettem, 3 hetesen pedig már a tgys-t intéztük, meg a Brendonban voltunk. És Bálint februárban született. Én úgy tudom, hogy -5 fok alatt nem viszünk ki újszülöttet, meg nyáron 11 és 3 között. Ez szerintem a nagyobb babákra is érvényes. És nem leszel béna, mindenre rá fogsz érezni!

dkata
 
 


Kata :D
a nem megyünk a napra 11-3 között mindenkire érvényesnek kellene, hogy legyen :wink:

Hajni :D
ezen azért nincs mit bénázni, menni fog.
6 hétig bent??? ugyan minek?
még téli babánál is a 4 hetet szokták mondani, bár én értelmét annak sem látom.
Most nyáron, amikor meg 15 fok felett lesz mindig, szerintem aznap már levegőre lehet vinni, hogy hazajöttetek. (legalábbis Lili valószínűleg menni fog a friss levegőre)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Kata, Orsi,
köszi a jó híreket! :D Kata, szerintem majd a hugom megírja. :D

Nézitek a híradót? Már tegnap is ezt a hülye otthonszülést magyarázták, hogy milyen jó lenne, ha több lenne! :?: :shock: :!: Úgy föl tudnak ezzel idegesíteni! :twisted: Inkább a bababarát elveket szorgalmaznák, hogy pl. ne csak 2x félórára láthassa egy nap az unokatesóm a 35. hétre született 2700 grammos babáját, meghogy biztosítsák inkább az igény szerinti szoptatást! (Merthogy a születéséhez képest is csak 4-5 nap múlva próbálkozhatnak a szopival, persze szigorúan háromóránként! :twisted: :twisted: :twisted: ) És ez itt van Pesten, nem vmi isten háta mögötti faluban! Inkább ezzel foglalkoznának! Otthonszülés, persze! A szülésznő barátnőm mondta, hogy az a Geréb Ágnes nevezetű bába (vagy nemtom minek hívják ) sorra elb*ssza a dolgokat, aztán könyörögnek a kórházaknak meg a mentősöknek - mikor már nagy a gáz -, hogy lássák el az anyukát meg a gyerekét is! :twisted: :twisted: :twisted:

Bocs a kifakadásért, meg akit untattam!
20140901102739
 
 


Hajni :D
az otthonszülés témakör ennyire azért nem egyszerű... de ez messze vinne.
(Geréb Ágnes egyébként végzett szülés-nőgyógyász)

Az unakatesódnak meg üzenem - és tényleg vegye szó szerint - anyatigrisnek kell lenni a PICen. Nonszensz, hogy egy ekkora baba nem szophat - ha minden paramétere rendben, értem ezealatt, hogy nem kell neki légzéstámogatás ill. a vére rendben.
Az én fiaim 35. hétre születtek, és Levi 5 naposan már szophatott, Máté a fertőzése miatt csak 1 hetesen.
Beszéljen a dokival, járjon a nyakukra stb... csak így megy nagyon sok dolog.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


jah, még annyit.
az én fiaim ugye csak 2300 grammal születtek.

viszont az minden korababára igaz, hogy fontosabb az, hogy a napi folyadék meglegyen, mint az, hogy azt milyen forrásból kapja. Tehát egy korababával nem lehet játszani, hogy a 30 helyett most csak 20at szopott az akkor már jó... ez nem megy, az első időszakban a folyadékegyensúly kritikus pont.
ugyanezért van a 3 óránkénti etetés is.

szóval azért az ő helyzetében vannak dolgok, amiknek oka van.

melyik PICen vannak?

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi,
Szabolcs utca, és mindene ok. Azzal magyarázzák, hogy nem szophat, hogy lehet, hogy félrenyelne, és a fejletlen (nem lélegeztetik ) tüdejébe ha belefolyna a tej, nem tenne jót neki! :shock:
G. Á. meg tőlem lehet akármilyen nagyon jó nőgyógyász vagy szülész, de nem egy lakásban, ahol aztán semmiféle életmentő eszköz nincs! :twisted:
20140901102739
 
 


Hajni :)
Én is két hetesen már kivittem Balázst. A védőnő mondta, hogy elöbb nyitott ablak, aztán erkély egy hétig, aztán mehetünk sétálni.
A nyitott ablak a szelőztetés volt, az erkély két napig ment, aztán én kivittem. Kinn ugyanolyan meleg van, mint a lakásban, vagy még melegebb, mihez szoktatgasam annyit. Úgyogy mentünk sétálni, abban viszont fokozatosan, negyed-fél,egyórát, aztán a második héten már nagyokat sétáltunk.
Amikor négyhetes volt Balázs, jött a védőnő és mondta, hogy ha már megszokta az erkélyt, akkor már lassan kivihetem, mondtam, hogy jó majd lassan kiviszem ;) Nem mondtam neki, hogy már két órákat sétálunk.

Kata :)
Pont pénteken konstatáltam, hogy ezentúl legkésöbb kilenckor el kell meni sétálni, mert mikor dél körül jöttünk haza, már nagyon tűzött a nap. Mondjuk nekem érzékeny a bőrőm, és én már most is úgy megyek ki, hogy bekenem az arcom és a kezem naptejjel.

wish
 
 


Hajni :D
ez elég faramuci magyarázat :? nálunk tényleg volt oka, ugyanis a szopiban annyira elfáradtak, hogy utána üvegből sem ettek, így nehezebben jöttek le az infúzióról.
szóval szerintem nyúzza az orvosokat.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Wish :D
én is hasonlóan gondolom, ha kint van 24-25 fok, akkor mihez szoktatni a gyereket? simán ki lehet vinni.
de szerintem ez már 10 fok felett akármikor igaz.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Wish,
neked is köszi a tanácsot! :)

Orsi,
:)

Napszemcsi,
el is felejtettelek üdvözölni! :) Jó, hogy jelentkeztél végre! :)
20140901102739
 
 


hajni, icsilya, dkata,
köszi, hogy örültök nekem! :D

napszemcsi,
jó, hogy te is megvagy! (Én nem olvasgatok semmi más topicot itt, csak ezt.) Kitartás a felújítással - bár t'om, nagyon nehéz - én is már az őrület határán voltam 2 nappal ezelőttig. Most már szépen halad a kipakolás. Sajna a gyerekszoba az, ami még sehogy nem áll: csak egy kiságy van meg - az is még dobozban, lapra szerelve. Jó lenne már megvenni a többit is hozzá.

hajni,
bevallom, még nem várom a szülést, kellene még egy kis idő a gyerekszobára. A babaholmik is még egy sporttáskában figyelnek... jó lenne már szekrényben látni őket, mert így nem is látom át, mi mindenünk van már. Engem is kicsit felpiszkáltak a "tapasztaltak" rugi-fogyasztási beszámolói... vajon elég lesz, amit vettünk? :?
Meg aztán kezd egyre biztosabb lenni nálam a császár - mindketten csücsülnek - és még emésztem, hogy az a műtét után hogy fog menni, hogy fáj + szoptatni.
De azért feldob, hogy te már készen vagy rá! :) Tényleg, honnan fogunk rólatok tudni???

KépKép
pompomlány
 
 


Pompi :D
mire eljutsz a szopiig - 2-3-4 nap azért kell, hogy beinduljon a tej - addigra a császár seb már teljesen kezelhető.
Az első nap a totál kritkus, és a 3.tól szerintem már nagyon-nagyon nem zavar.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Napszemcsi :lol:

Pompi: :lol: Micsoda hidegvér! :D

KépKép
PéZsé
pézsé
 
 


Pompi,
akkor drukkolok, hogy a gyerekek még adjanak neked pár hetet! :) (A húgom majd megírja, ha történik vmi. :) )
20140901102739
 
 


Pompika!
Bocs, olyan szita az agyam (nagyon terhes a fiam szerint), hogy elfelejtettem a lakásfelujitást!
Annyira dagadsz? Látta ezt valaki?
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem pl. még most a melegben sincs ilyen problémám. Vagy ikreseknél még ez is rátesz?
Nekünk van ergonómiai kádunk :evil: Kb 3 hétig tudtuk hasznákni, és hasraforditani egyáltalán nem lehet benne a gyereket. Vettünk is gyorsan 1 hagyományosat.
Remélem a szüléssel vársz még mire lesz még 1 kiságyatok :wink:
Hajni!
A bébivel is el tudsz majd menni, ha minden kötél szakad, vagy a párodra hagyod 2 órát (én azt csináltam, mikor kevés lett a ruha).
Nyáron azért könnyebb elkezdeni a levegőzést, bár szerintem a fokozatosságot célszerü betartani. Nem feltétlenül a hőmérséklet, inkább a levegőben levő bacik,pollenek, ilyenek miatt, ami a kis ujszülöttnek még megterhelő lehet. Én télen kivártam a 4 hetet, most ugy érzem, 2-3 hétig mindenképp várni fogok. Addigra a mama is megerősödik, és könnyebben mozog. Ha császár, ha hüvelyi a szülés, azért kell egy kis idő a regenerálódásra.
Napszemcsi!
De jó hogy megvagy! Pihenj csak,ne jöjjenek még azok a babák!

Én soha, semmilyen körülmények között nem szülnék otthon! Nem ezt kéne mutogatni, inkább a szülészeteket nem kéne bezárni egy olyan országban, ahol az ujszülöttkori sérülések, a koraszülések meg az egyéb szülés körüli problémák ennyire gyakoriak! :evil:

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Melcsi :D
igen, a vizesedés ikreknél szinte 80-90%ban előfordul. A vége felé már annyira megnő a szervezet terhelése a 2 gyerek miatt, hogy egyszerűen nem tudja ellátni a feladatát.
POnt ezért a toxémia is sokkal-sokkal gyakoribb.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Napszemcsi, Pompi :D
De jó látni, hogy mindjárt a 9. hónapban vagytok! ikrekkel ez nagyon szép teljesítmény! Várjuk a híreket, mekkorák a babáitok!

Kád: köszi a tanácsokat. Olyan kis formásak vannak, engem csábítottak, de akkor maradok a hagyományosnál

Hétvége nagyon jó volt. Zalánt még elvittem egy szórakozóhelyre (talán utoljára) szombat este :)
Aztán vasárnap jöttek hozzánk ikres barátaink, akik elláttak megint nagy adag ruhával. Szóval megoldódott a kérdés, hogy 56-os méretet venni vagy nem venni, sőt még 50eset is adtak, de szerintem szinte semmi esély, hogy kisfiúnk belefér abba (ha időre jön).
2 szépséghiba van: tegnap este férjem észrevette, hogy mindkét oldalon kirepedtem :? teljesen az oldalam a derékrészen 2x2 lila csík :evil: Na, azt gondoltam, ez majd csak 1 hónap múlva jön... És az aranyerem is kellemetlenkedik.
Na mindegy, ezek legyenek a legnagyobb bajaim, lényeg, hogy babánk tök virgonc :D

Kép
Kép
emma1976
 
 


Emma!
Pompiék nemcsak mindjárt, hanem már a 9. hónapban vannak! :D
Neked viszont van még időd, hogy mulatni vidd Zalánt. Mi szombat este Kormorán koncerten voltunk, olyat táncoltam, hogy még!.
Látom, a kisfiad készül örök nyomokat hagyni Rajtad :)

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Emma :D
a lila csík nem feltétlenül repedés, az még simán el is tűnhet.
Az én repedéseim (amiket a fiúkkal szereztem), teljesen bőrszínűek, csak kicsit világosabbak és fényesebbek, mint körülötte a bőr... és gyerek nélkül nem húzódik össze, hanem ráncos.
Ruhára akkor tényleg nem lesz gondod :)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Melcsi :D
Ez jól hangzik :) Én is táncolni akartam, de nem sokat sikerült

Orsi
Miért? Melyik a repedés, ha nem ez a lila?

Kép
Kép
emma1976
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem volt netem... most csinálták meg.
Örülök,hogy mindenkivel minden rendben! Illetve Kiscsillag :cry: :cry: :cry:

Ti mikor éreztétek először a pici mozgását?Mikor már tutira tudtátok,hogy az ő? Sajnos én még nem igazán érzem és már nagyon várom pedig!

Kép
andrea23
 
 


Andrea

én 17 hetesen éreztem először, akkor még csak nyagyon enyhe, vibrálásszerű mozgást.
A könyvek szerint a 20 hét körül kellene először érezni.

Zsuzsi

Kép
zsuzsi73
 
 


Andrea!
Első babát kb a 20. hét környékén, én legalábbi s Mátét csak akkoriban éreztem. Aztán mikor az ember már tudja hogy milyen, egyre hamarabb, most pl. már a 15. héten szabályos mozgást éreztem.
Emma!
Szerintem a lila az repedés, nekem is lett még Mátétól elég sok, Emesétől 1 sem, most meg ujabb 4 db. Ha nem vagy terhes,akkor egész gyöngyház szinü lesz és vékony, de el sose fog tünni. Örökre emlékeztet majd a gyönyörü terhességedre :D Én legalábbis igy fogom fel őket. Nekem a barna vonal is ugy tudott hiányozni Emese után ,de szerencsére visszakaptam! Ha elfogadod őket, akkor sosem fog lelki problémát okozni, legfeljebb nem hordasz bikinit, de már ugyse olyan divat :D

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Andrea, örülök, hogy itt vagy ismét! Én belülről már érzek furcsa dolgokat, ami gondolom, hogy a bébi mocorgása, de még nálam sem történt igazán látványos dolog.

Pénteken voltam a védőnőnél, hogy hallgassa meg a "műszerével" a pici szívhangját, mert aggasztott a múltkori a uh-s lassú szívműködés, de szerencsére minden rendben volt, rendesen kalapált a szívecskéje.

Hajni, Melcsi, én bizonyos szempontból nem ítélem el az otthon szülést, bár lehet, hogy itt egyedül vagyok a véleményemmel. Az is igaz, hogy a jelen és a múltbeli történéseim miatt semmiképpen nem vállalnám be. Számomra azonban a kórházi "szalagmunka" lelkileg nagyon visszataszító, még akkor is, ha sok kórházban figyelmesek. Számomra azt a művi környezetet nem lehet összehasonlítani egy otthoni légkörrel. Más kérdés persze a technikai háttér és biztonság. - Geréb Ági tevékenysége persze, hogy sokaknak nem érdeke. -
De ez csak az én véleményem, kövezzetek meg érte.

Jud

Kép
jud71
 
 


Melcsi :D
nekem sem a fiúkkal, sem Lilivel nincs barna volnalam :) ez is kimaradt.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


icsilya,
de jó neked, hogy már túl vagy egy csaszis "élményen", de ha jól ismertelek meg (már amennyire neten lehet), te amúgy is egy stramm csajszi vagy. Azért ijedtem be kicsit, mert mostanában csupa olyat hallottam, hogy valaki hetekig fel sem tudott egyenesedni, meg hogy 4-5 napig fájt rettentően... Hát, gondolom, ez is pont olyan változó, mint a szülések.

melcsi,
látta a doki a lábam, de nem nagyon ijedt be (pedig én úgy mentem oda, hogy "Te jó ég, ez csak rámnéz és most be fog fektetni a kórházba", csak megállapodtunk benne, hogy ez bizony jó randa! :cry:
Amin aggódok, hogy a sok fekvés után meg már zsibbad is, gondolom ez már a vérkeringésre nézve sem túl jó, de majd holnap úgyis megyek a kórházba mindenféle vizsgálatra...

emma,
köszi az érdeklődést, holnap lesznek méretek is! Szerintem kb. most 2,5-2,5 kilónál tarthatunk. Ha fordulok az ágyban, már úgy kell a hasamat is magam után fordítanom! Képzelheted!
Ha vásárolni megyünk, már nagyon megnéznek az emberek.

andrea,
nekem sokáig "gyanús" volt a hasamban zajló mocorgás, nem tudtam eldönteni, hogy az most a gyomrom vagy a babák. Aztán a védőnő lyól rámijesztett, hogy márpedig a 20. hétig meg KELL érezni (ez volt a 19. héten). Rá 2 napra már tényleg éreztem (úgy beijedtem)! 8)

zsuzsi,
kened magad valamivel?
Én a szoknyás, könnyű, nyári cipős, vékony lábú fiatalokra irigykedek most rettenetesen...

Tegnap összerakta a férjem az egyik kiságyat, a babaszoba első darabját. Ma megyünk a másikért a MiniManóba. Csak elkészül...

KépKép
pompomlány
 
 


Sziasztok!
ne haragjatok, hogy így betorpanok ide, de lenne egy kérdésem, remélem tudtok segíteni.
Tegnap voltam 12 hetes UH-on, mindent rendben találtak.ICSI-s babó(4.beülti), így a doki veszélyeztetettnek nyíilvánított.Itthon olvastam a papíron, hogy: a méhlepény a mellső falon tapad,fedi a méhszájat!
ez most rossz?tudom, hogy nem a legjobb....totál kétségbe vagyok esve....ez változhat még?
Előre is köszönöm!

Mindenkinek minden szépet és jót!:)
Vendég
 


Csak egy rögtönzött táblicsku:

1. hajni 38+3
2. pompi 35+3
3. napszemcsi 35
4. melcsi 34+5
5. icsilya 33+1
6. pézsé 32+5
7. kismókus 32+3
8. emma 28+5
9. bzsuzska 28+1
10. zsuzsi 26
11. jud 19+4
12. andrea 19+1
13. erika 14


Csak az utsó 6 oldalt írtam ki, reklamáljon lécci, akit kihagytam!

Meg hát elég rövid, nemtom hol vannak az újak, miért nem jelentkeznek? :roll:

KépKép
pompomlány
 
 


vikimi,
sajna én nem tudok ehhez hozzászólni, de szerintem nincs baj, ne aggódj. Majd jönnek a lányok, elmondják, hogy miért.

KépKép
pompomlány
 
 


[quote="pompomlány"]A írta:pompomlányzért ijedtem be kicsit, mert mostanában csupa olyat hallottam, hogy valaki hetekig fel sem tudott egyenesedni, meg hogy 4-5 napig fájt rettentően... Hát, gondolom, ez is pont olyan változó, mint a szülések.

ez riogatás :)
1. másnap fel kell kelned, mert mindenhol felállítanak a lábadra, addig nem kerülhetsz ki az őrzőből.
2. utána már ott lesz az a két kis maszat, aki hihetetlen erőt ad, hogy menni kell és tenni kell
3. tényleg a felkelés/lefekvés a kritikus, ha már állsz, akkor szeritnem köv. nap sem gáz.
4. persze arra azért rájössz, hogy nincs az amozdulat, amihet ne hasznlnád a hasizmod :)
5. az ilyen riogatásokat engedd el a füled mellett.

[quote="vikimi"] írta:vikimia méhlepény a mellső falon tapad,fedi a méhszájat!
ez most rossz?tudom, hogy nem a legjobb

azért kétségbe esni emiatt nem éri meg :)
tényleg nem a legjobb, de ez nagy valószínűséggel feljebb fog csúszni. Ha nem csúszna, akkor később okozhat gondot ill. kizárja a hüvelyi szülést, de ez sem tragédia - ill. nem szabad annak megélni -.
Ha a méhlepény végig fedi a méhszájat, akkor van, akit korábban befektetnek a vége felé, mert szülés megindulásakor is jobb, ha odafigyelnek az emberre.
DE!!!! ez még simán felhúzódhat, ahogy nő a méhed. És ha eddig nem okozott vérzést, akkor jó eséllyel a jövőben sem fog.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!:)
köszönöm,köszönöm...nem félek a császármetszéstől, attól sem ha feküdnöm kell végig, vagy ha hamarabb be kell mennem...csak babónak ne legyen baja...eddig nem volt vérzés(kopp-kopp-kopp) köszönöm mégegyszer!!! :D
Vendég
 


Viki :)
a babónak semmi baja nem lesz :)
az meg tényleg nagyon jó, ha eddig nem okozott vérzést, mert azt tud, és akkor jön az állandó fektetés.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Pompi :)
Csak megerősíteni tudom Orsit :)
Nekem az örzőben 4-4,5 óra után mondták, hogy kezdjek el forogni egyik oldalamról a másikra, aztán 6 óra után elkísértek lezuhanyozni. Fájdalams volt, de túl lehetett élni. (Kevésbé fájt, minta vajúdás közben a fájások :) )
Aztán másnap már jöttem-mentem egyedül. A felülés, felállás vacak volt kb 3-4 napig, de ha már ültem, vagy álltam, akkor nem fájt, és a járás közben is inkább kellemetlen volt, mint fájdalmas.
Szóval ne aggódj, teljesen jól túl lehet élni :)

wish
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?