Új privát üzeneted érkezett!

Szilvi78!
Gondolom a doki azért javasolja, hogy a mensid rendszeres legyen, hogy a zöld napokat ki lehessen számolni, mert ugyebár, ha egybeesnek a piros és zöld napok, akkor nem garantált a nem. Mi is kislányt szeretnénk másodiknak, és mi úgy próbálkoztunk, hogy minden lányos napon (amikor a hold belépett a lányos övbe), figyelembe véve, hogy a spermák 48 óráig termékenyítőképesek, és a hold is általában 48 órát van egy övben. Aztán, hogy bejött e vagy sem, majd kiderül. Viszont sokaknak úgy lett a 2 vagy 3. gyerekük kislány, hogy Lh teszttel figyelték a peteérést, és így peteréés előtt 2-3 nappal próbálkoztak, így peteérésre már csak az x-ek maradtak.

Pindurandusz!
Köszi, elvagyok. Enyhültek, majd újra erősödtek a rosszullétek, ma talán kicsit jobb :) UH-ra legközelebb május 10-én megyek. Illetve majd 12 hetesen szeretnánk menni 4D-re is :) Mindenképpen írok, ha vannak új hírek :)

Marica!

Remélem, jó hírekkel jösz majd nemsokára! A rizikófaktor csak arra a napra vonatkozik, amikor írja, tehát ha aznap volt a fogamzás. Nem egész hónapra! Én csak szúrkálást éreztem, nem hiszem, hogy baj lenne Nálad, lehet, ezek már előjelek :) Csak Jónás napon próbálkoztatok?

Tünci!

A Warning részben azt írja, hogy nem szabad megfeledkezni a rizikó faktorról, mert vannak, akik a Jónás módszer által írt időpontban estek teherbe, viszont akkor, amikor magas volt az RF. És bár szültek gyereket, és a megadott nemű gyereket, viszont különböző mentális és fizikai problámával. Alatta viszont azt írja a rizikó faktornál, hogy sokan viszont egészséges gyereknek adtak életet, pedig a rizikó faktor ponmtosan 5 volt, és vannak olyan esetek is, amikor 3 és 4-es Rf nél született beteg gyermek. Azt is írja, hogy az lenne az ésszerű, ha minél alacsonyabb RF-nél próbálkoznának a párok, és a magas RF-nél védekeznének.

Henus!
Mi újság felétek?

Pocócska!

Te jól vagy?
Vendég
 


Szia fix.b! :lol:
Először is nagyon köszönöm,hogy írtál!
Volt olyan barátnőm akinek mondtam ezt a peteéréses dolgot és bejött a lány,de nekik is rendszeres vérzésük volt.Ha vennék ilyen
Lh-tesztet tudnám így ís használni szerinted?Hol lehet ilyet kapni?Én nagyon szeretnék mindent megtenni(ésszerű határok között),hogy
legyen egy kicsi lányunk is!Nektek nagyon drukkolunk!Már kismama vagy? Ha igen és megtudod majd a baba nemét mindenképpen írj!!!Szia!

szilvi78
szilvi06
 
 


Szilvi78!
Az Lh tesztet lehet kapni pl. DM-ben (Corax), 2ezer valahányszáz Ft, 5db van benne (de egy másik topikban írta valaki, hogy ebből az 5db-ból lehet 10-et is csinálni :)). Úgy kell használni, hogy kb. peteérés előtt pár nappal délutáni vizeletből megcsinálod, ha még halvány a második csík, akkor 2 nap múlva újra megcsinálod, és így tovább, amikor mindkét csík egyforma erős (vagy a teszt csík erősebb), akkor jelez pozitívat, és onnantól 24-36 óra múlva lehetséges a peteérés. Tehát kb. addig érdemes próbálkozni, vagy már aznap sem, amikor teljesen pozitív a teszt. De az útmutató le van írva a dobozba, én nem használtam ilyet, csak sokan írták már, hogy nekik elsőre bejött.
Amint látod a vonalzómon, 8 hetes 4 napos kismama vagyok :) A nemét nem szeretnénk tudni, legyen meglepetés (vagy legalábbis ha én megtudom, a rokonoknak nem fogom elárulni). Ennek oka van, férjem egyik "kedves" rokonának köszönhetően. Bár 12 hetesen megyünk 4D-s UH-ra, és laikusként is meg lehet állapítani (a kisfiamnál is rögtön láttam, hogy fiúcska), így esetleg majd priviben megírom :)
Vendég
 

 
 

Szia fix.b!
Annyira kellene vasalnom,de semmi kedvem ráadásul mindjárt mehetek a fiúkért az oviba,A képen a kisfiad van?Nagyon szép!!!!!
Majd rakok fel én is,de még annyira új vagyok,hogy azt is meg kell néznem hogyan kell
Láttam nagyon sok embernek megcsináltad a naptárját ha szépen megkérlek és persze ha nem gond megcsinálnád nekem is?!
Ha megyek a fiúkért bemegyek a Dm-be megnézem a tesztet is,tiszta zizi vagyok úgy izgulok ezen a babán mintha az első lenne,de valamilyen szinten az is!

szilvi78
szilvi06
 
 


Szilvi!
Persze, hogy megcsinálom. Írd meg a születési idődet, óra, perc, hely, és már csinálom is :lol:
Vendég
 


Szilvi!
Igen, ő a kisfiunk. De itt jobban látni:

1 évesen.....................................1,5 évesen..................................2 évesen


Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Betsy :D
Örülök, hogy már jobban vagy egy kicsit!
Mindig megcsodálom a kisfiadat! Már most igazi hódító! Gondolom szeretik is a kislányok! :D

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Ha mentek uh-ra, kérünk szépen képeket!
A 4 d-s uh biztos nagyon izgi lehet. :D

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Dera!
Köszi :) A 4D tényleg nagyon megható, legalábbis amikor az elsőn voltunk Petivel.. Legutóbb sajna sima Uh-n nem kaptam képet, de remélem, most ad a doki. :lol:
Vendég
 


Szia fix.b!
Gratulálok a kisfiadhoz!
Megpróbálok én is küldeni a skacokról,bár lehet,hogy nem sikerül!
Az adatok amiket kértél 1978.06.11.Paks 00. óra 30.perc,bár erre anya azt mondta ez nem percre pontos.
Az igazság az,hogy megcsináltam én is,de kíváncsi lennék,hogy jól-e.ezért kértelek meg téged
előre is KÖSZÖNÖM :roll: [/img]

szilvi78
szilvi06
 
 


Szilvi!

Ha megnézed, a napok ugyanazok. Az első táblázat az utolsó napot jelzi óra perccel, a másiknál meg az előtte való 3 nap is fel van tüntetve. Viszont az első két hónapban nem egyezik a nem, az elsőnél kérdőjellel írja. Szerintem azért, mert május 21-én 09:57-kor van a váltás a nemben (addig lány, onnan fiú), június 20-án pedig 02:46-kor van a váltás (addig fiú, onnan lány).


Kép
Kép

Vendég
 


Sziasztok!


kissé el voltam veszve, bocsi, nem volt sok időm idejönni, most is csak bekuksiztam.

Betsy, hogy vagy? Rosszulléteid? Nálam képzeld, a 8. hétig semmi nem volt, aztán pár napig volt, majd javult a helyzet, de egy hete naponta van hányingerem...... Most kedden: megfőztem, semmi bajom nem volt. Aztán, megfőlés után 1 órával apunak csomagolni akartam egy kis marhapörit (szereti nagyon), és akkor kapott el a hányinger...... Zavart a pörkölt illata.... Addig semmi bajom nem volt, kóstolgattam is a kajcsit....... Új dolog úgy egy-két hete, hogy reggelente fogmosás után kidobom a taccsot. (Bocsi....) Eddig csak akkor volt, ha nem reggeliztem előtte, most már tök mindegy.

Mi holnap megyünk a 12 hetes uh-ra, várjuk már nagyon a férjemmel nagyon!!!!!!! Kérünk fotót és ismét videóra vetetjük a kis drágánkat. :-) Majd mi is szeretnénk 4D-re menni, de nem tudjuk még mikor. Majd megkérdezzük holnap a doktornőt, úgyis most nyílt a közelben egy 4d-s uh rendelő és ő is dolgozik ott.

Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!!!!!!!!!
Pusssz
pocócska
 
 


Sziasztok! Jó reggelt!!

Betsy! Tényleg nagyon szép a fiacskád! Az én kislányom 2,5 éves, gondolom jól megértenék egymást. :)
Egyébként nem csak Jónás napon próbálkozunk(tunk)!! Nem fontos, hogy fiú vagy lány, igaz már lányból van kettő, de a férjem szerint: Mindegy mi lesz, csak lány legyen. :D De biztosan örülne fiúnak is. Igazából nekem is mindegy. Csak egészséges legyen. Tudom ez elcsépelt, de ez az igazság.

Pocócska! Bár csak már én is a hányingernél tartanék!! Látod, most milyen sokan irigyelhetik tőled ezt! :) Nekem még attól sem kellene félnem, hogy ledobok 1-2 kilót. :D Van miből...

Szilvi: Két fiad van?? Akkor ezért szeretnék kislányt. Látod, nekem meg két lányom van. De megértelek, úgy gondolom, hogy egy nőhöz mindig közelebb áll egy lánygyermek. De azért titokban én meg kisfiút szeretnék. Majd meglátjuk, igazából nekünk a neme nem fontos.

Marica

Ja, ha sikerül,akkor feltöltök egy képet a kiscsajomról: Íme Maja: Kép
marica69
 
 


Pocócska!
Sajnálom a rosszulléteket és a hányingert. Tudom, milyen rossz lehet, én Petivel a 8.héttől a 6.hónapig hánytam, még kórházban is voltam 3 napos infuzión, mert a folyadék is kijött. Remélem, Nálad gyorsan el fog múlni. Én is úgy voltam, hogy hol jobb, hol rosszabb. Tegnap úgy éreztem jobb, erre este nagyon rosszul lettem, és sajna picit hánytam is (most először a 8 hét alatt). Remélem, ez nem lesz gyakori, mert szeretném megúszni hányás nélkül. Kíváncsian várom a mai UH-ról a beszámolót!

Marica!
Nagyon tündéri a kislányod!!! :lol: :lol: :lol: Mikor derül ki, hogy sikeres volt e ez a hónapotok? Drukkolok nagyon!
Vendég
 


Betsy!
Köszi a táblázatot,de sana megint elakadttam.A rizikó faktor minnél kissebb annál nagyobb az esély a megadott nemhez vagy ez valami tök mást jelent,és az idő: akkor kell megtörténjen a dolog ugye?Tudom tök értettlen vagyok,de sajnos nem ez az én fő területem.
Remélem jól vagy és már nem fog, csak jót hozzni a többi hónap!

Pocócska!
Neked is mielőbbi jobbulást kívánok,ha lesz képed a piciről küld el!


Marica!
Köszi,hogy írtál.Amikor megláttuk a férjemmel a kislányodat teljessen oda voltunk!
Mi is szoktuk mondogatni:és mi van ha nem lány lesz semmi legfeljebb 3 fiúnk.Mert hát nincs is annal szebb amikor a két kis hercegem szerelmet vall anyának és annyira bújnak ha apa éjszakás és velem aludhatnak,hogy én majd leesek az ágyról,de én attol is szeretnék elolvadi,hogy pörgős szoknya,hajcsatok stb.
Most befejezem mert megyek anyáknapi"SÍRÓ VERSENYRE"

SZIASZTOK

Szilvi

szilvi78
szilvi06
 
 


Betsy!
Majd jövő hét elején lesz az igazság órája! :) Kb. szerdán. Aznapra van időpontom az ortopédiára is (nyomoronc anyuka :x ), így már csak azért is jó lenne, ha nem jönne meg... Mondjuk még vagy (minimum)9 hónapig! :)

Szilvi! Ha tetszett a lánykám, akkor tessék jól megnézni, és gyorsan "megmintázni" :) ! De akkor is nagyon szép lesz biztosan, ha nem mintázzátok sehonnan, hanem saját erőből alkottok! :)


Jó hétvégét és Babásodást Mindenkinek!!

Marica
marica69
 
 


Marica!
Majd próbálok képet rakni fel a fiúkról,csak most még minnden fotó nagyobb mint amit a topic enged!

Amit a "mintázásról" irtál hát nem sírnék ha olyan lányom lenne mint a tiéd,nálunk mind a két fiú szőke mint az apjuk én fekete vagyok jól mutatnna két szöszi után egy kis fekete


Kellemes hétvégét és minden anyukának:BOLDOG ANYÁKNAPJÁT KÍVÁNOK!!!!

szilvi78
szilvi06
 
 


Sziasztok!

Kellemes napot Mindenkinek!

Betsy :D
Hogy vagy? Kísérget még rókakoma? Vagy elküldted szabadságra?
Remélem már jobban vagy!

Lehetne egy technikai kérdésem?
Neked volt bármilyen előjele a babócának, a beágyazódásnak még teszt előtt?

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Szilvi78!
A rizikófaktor nem azt mutatja meg, hogy mekkora esély van teherbe esni, hanem azt, hogy mekkora az esély, hogy esetleg ne legyen egészséges a gyerkőc, mert vannak, akik a Jónás módszer által írt időpontban estek teherbe, viszont akkor, amikor magas volt az RF. És bár szültek gyereket, és a megadott nemű gyereket, viszont különböző mentális és fizikai problámával. Sokan viszont egészséges gyereknek adtak életet, pedig a rizikó faktor pontosan 5 volt, és vannak olyan esetek is, amikor 3 és 4-es Rf nél született beteg gyermek. Az lenne az ésszerű, ha minél alacsonyabb RF-nél próbálkoznának a párok, és a magas RF-nél védekeznének. A megadott időpontig kell odaérni a spermiumoknak, tehát előtte, de még 24 órán belül akciózzatok! Tehát 2007.07.18-án este lesz a következő megfelelő időpont a Jónás módszer szerint, ha kislányt szeretnétek, és nem esnek egybe a piros és zöld napok:)

Dera!

Nekem voltak előjelei a teszt előtt a babócának, fura is volt, mert Petinél nem volt semmi. A "klasszikus" jelek voltak: mellfeszülés (már kb. a beágyazódástól), szúrkálás, álmosság, és az 5.betöltött héttől hányinger. Miért kérdezed? Vannak valamilyen tüneteid? :wink:


MINDENKINEK BOLDOG ANYÁKNAPJÁT!!!
Vendég
 


Betsy :D

Privi ment! :D

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Sziasztok Lányok!


Bocsi, hogy csak most jöttem, de a péntekem és a szombatom húzós volt, ma meg egész nap pihentem, egy "kisebb" migrén elkapott tegnap reggel óta..... Ma már reggel bevettem egy panadolt, (ezt mondta a doki, hogy ha nagyon muszáj ezt vehetek be) aludtam utána, de nem az igazi a fejem........

Marica69!

Nekem is lenne miből leadni 1-2 kilót, de azért annyira nem vagyok rosszul, hogy fogyjak is.......... :wink:
Drukkolok, hogy összejöjjön a babuci!!!!! Nekünk akkor fogant a mi babánk, amikor se peteérés, se jónás nap nem volt a közelben....... (vagyis papír szerint nem volt peteérés, de valami csak lehetett, ha itt mocorog ez a kis légtornász) :D
Maja egy tünemény!!!!!!!!!


Betsy!

Jajjj, a 8. héttől a 6. hónapig rókáztál!!!!! Húha! Nagyon rossz lehetett. Én remélem nem fogok eddig rosszul lenni, mert azért a kaja + itóka benn marad, csak kis mennyiség vált retúrjegyet.

Szilvi06!

Én pl. úgy tudok fotóméretet csökkenteni, hogy a digit. fényképezőhöz vannak szoftverek, amivel lehet mahinálni. Egyikkel lehet a méretét állítani. Próbáld meg ezzel.
Jó soká lesz lányos napotok.......

Dera!

Nálam pár nappal (kb. 1 héttel a fogamzás után) mellfeszülésem volt, ami azóta is tart. (11 hete) Bár, én azt hittem, hogy azért feszül a cici, mert meg fog jönni. Merthogy a fogamzás a menzesz előtt 9-10 nappal volt a 33 napos ciklust tekintve. A beágyazódást éreztem, nem szurkálás volt, hanem éreztem, hogy a méhem mozog. Ez hasonló érzés, mint amikor a belekben vannak a gázok, és érzed, hogy mozognak. De mégis másabb volt, s tudtam, hogy most ágyazódik be. Utánanéztem, és a fogamzástól számolva tényleg azok a napok a beágyazódás napjai voltak. Nekem ennyi tünetem volt, majd a 8. héttől néha rókázás + hányinger.


UH beszámoló:

nagyon röviden: OK minden!
Nagyon mocorgott, képzeljétek, jobb kezével úgy kalimpált, mintha integetett volna! (A férjem egy hete mindig mondja neki, hogy majd ha nézzük uh-n, integessen.......) Bokszolt is, meg rugodosott is a kis virgácsaival. Nagyon édes!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ja, 5 centis a kis drága!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Képünk:

Kép



Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!!!!!!!!!

Pussz
Pocócska
pocócska
 
 


Szia fix.b!

Most írok először ide, de már sokszor olvastam itt leveleket. Van egy majdnem 3 éves lányom és szeretnénk egy kisfiút. Már évekkel ezelőtt megvettem a Jónás-módszerről szóló könyvet és el is olvastam. Eldöntöttem, hogy a második gyerekem fiú lesz. Egy régebbi levelezésben olvastam, hogy a módszert jelenleg kizárólagosan használó orvos nem ad túl sok felvilágosítást és nem nagyon érdemes hozzá elmenni, mert a netről is le lehet tölteni egy hasonló táblázatot. Nekem már nem sikerült, mert ugye fizetős lett a letöltés az astro.com oldalon. Gondolom nagy volt az érdeklődés. Szeretném megkérdezni, hogyan tudod te mégis megszerezni. Nem akarlak terhelni az elkészítésével, biztos én is meg tudnám csinálni. Vagy esetleg te máshonnan szerezted meg?
Segítségedet köszönöm

Andrea
rapala
 
 


Pocócska!

Nagyon tündéri ez a kép!!!!! Gratulálok!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Szia Andrea!

Az astro .com-on le tudod tölteni, mert nem fizetős. A free horoszkop-ra kell a lap tetején rámenni.
aztán a Extended Chart Selection, majd Special charts, aztán a görgetősáv legalsó eleme lunar....., ja az adataid begépeled és kész.
mina29
 
 


Szia Betsy!
Köszönöm,hogy mindíg segítesz nekem.Miután elküldtem a múltkori üzim rájöttem,hogy már Marica is kérdezett a RF-ról így gyorssan vissza olvastam.
Ha a 07.18-at "bepróbáljuk"mint lányos napot elvileg jó mert nincs zöld nap,vagy igen? Én nem látok zöldet,de mint ahogy írtam is én nagyon nem vagyok otthon ebben a témában!HA ÚGY GONDOLOD EZ MÁR TÚL SOK TŐLEM írd meg és esküszöm NEM ZAVARLAK TÖBBÉ!!!!!

Más:Te jól vagy? Remélem ,igen mert nagyon nehéz úgy ellátni a másik picit,hogy közben az ember vacakul érzi magát,ez saját tapasztalat.Bár személyessen nem ismerlek úgy gondolom igazán belevaló csajszi vagy és megoldod a problémákat,hiszen itt is te segítessz szinte mindenkinek!!
Szia!



Pocóska!
Gratulálok a babához!Jó olvassni,hogy ilyen boldog vagy ő az első baba?Bár szerintem az ember mindeggyik terhességénél tele van izgalommal-várakozással legalábbis én így voltam!
Nem baj a jul. dátum mert pont akkor tellik le a gyógyszer utánni szünetem

Puszi mindenkinek
Szilvi

szilvi78
szilvi06
 
 


Pocócska!
Nagyon édes a pici! És ahogy nézem, 5,28cm és kereken 12 hetes vagy. Peti egy hajszállal volt kisebb, 5,26cm volt pont a betöltött 12.héten 4D-s UH-on, ahol már megmondták, hogy kisfiú. Szerintem lassan nektek is kiderül, hogy ki lakik a pocakodban ;)

Andrea!
Nem fizetős az oldal, én is onnan töltöm le, illetve egy másik oldalról, ahol az óra percet is kiírja. Ha megadod az adataidat, szívesen megnézem a fiús napokat!

Szilvi78!
A zöld napokat Neked kell kiszámolnod, és megnézni, hogy egybeesnek e a piros napokkal. Zöld napok= mensi első napja+15 nap, és onnan + és - 6 nap, így kapsz összesen 13db zöld napot. Ha ezek egybeenek a piros napokkal, akkor nem garantált a nem. LH tesztet végül nem vettél? Megnéztelek Titeket az iwiw-en, nagyon aranyos Dávid és Gergő :) Én amúgy hol jobban vagyok hol nem, tegnap este hánytam is egy keveset (ez volt a 2.alkalom), de egyelőre még nem vészes.
Vendég
 


sziasztok!

mi kislanyt szeretnenk masodiknak, mert kisfiunk mar van :)

letoltottem en is a chartot, de nem minden tiszta..

Betsy, mindenki segitoje :)
nekem a rizikofaktor ebbol nem derul ki.. vagy azt mashogy szamitod?
1979.12.06 13 ora 15 perc a szuletesi datumom, esetleg megnezned Te is? ha van idod pocakkal es anyukakent..
Persze eloszor is gratulalok Petihez es a picurhoz :D

koszonom
Panna

Kép

Kép
ppanna
 
 


Sziasztok!

Pocócska :D
Köszi az infókat!
Nagyon tetszik a fotód, édes a kis csöpség!
Remélem már nem sokára nekem is lesz ilyen!

Betsy :D
Örülök, hogy javuló tendenciát mutatsz, még ha nem is tart sokáig.
Kitartás, már lassan a végére érsz ennek az időszaknak. :wink:

Marica :D
Veled mi újság? Tart még a "túlnyomás" a hasadban? Vagy már változtak a tüneteid? Gondolom már most izgulsz!
Mennek a drukkok ezerrel ++++++++++++++++++!!!! :D

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Szióka Betsy!
Nagyon jó,hogy ennyire érted ezt a témát kezd letisztulni a dolog már csak eggyetlen kérdés és a Jónás dologgal békén hagylak csak azt fogom kérdezni,hogy mizujs veletek!
Tehát az utolsó kérdés:Ha én számolom ki a zöld napokat azt mindíg az adott hó első mensi napjától tudom eggyeztetni,hogy nem-e esnek egybe a piros napokkal.Ha nem,akkor elvileg nyert ügyünk van?
Én még csak most hagytam abba a gyógyszert majd most jön az össze-vissza vérzés ideje sajna ez így van nekem 12 éves korom óta,csak gyógyszer mellett jó.
Attól félek így nem ér majd semmit a J.módszer! Olyan hihetetlen,hogy az egész országban csak Pánszky dr. foglalkozik vele(gondolom jó pénzért).Most azt vettem a fejembe, megkérem az én orvosom,hogy segítsen mert itt a meddő párokkal is ő foglalkozik.



Hogy tudtál megnézni az iwiwen?Ha gondolod jelölj be és akkor küldök képet a srácokról persze ha érdekel mert azokon a képeken még kicsik Dávid most lesz öt Gergő ápr.múlt kettő.Ja a Gergő azt mondja a fiadra:Peti, barátom mindíg megnézi a képeket róla.
Na mára befejezem.
Jó éjt!
Szilvi

szilvi78
szilvi06
 
 


Panna!
Itt a táblicsek, bocsi, hogy csak most, de nem működött a babanet nálunk. A megadott időpont előtt, de még 24 órán belül akciózzatok. A rizikófaktorról feljebb írtam pár sort..


Kép


Szilvi78!

Igen, minden hónapban ki kell számolnod a zöld napokat és megnézni, hogy nem esnek egybe a piros napokkal. Hogy nyert ügyetek van vagy sem, az majd kiderül, mert nem mindenkinek jön össze elsőre, viszont sokaknak igen! LH tesztet végül nem vettél? Az iwiw-en mail cím alapján tudtalak megnézni, de közben már be is jelöltük egymást :)

Dera!
Remélem, a helyzet változatlan! ;) ;) ;)
Vendég
 


Sziasztok!

Betsy :D
Még reménykedő stádiumban vagyunk! :D

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Betsy :)
Nagyon szepen koszonom a gyors valaszt!

Kép

Kép
ppanna
 
 


Dera!
Az jó ;)


Panna!

Amint látod, legközelebb augusztus 1-re ír kislányt, így július 31-én este kell akcióba lendülnötök. Június 3-án magas a rizikófaktor, de Ti tudjátok, megpróbáljátok e. Ha nem akartok várni augusztusig, akkor vegyél LH tesztet, és próbljatok meg peteérés előtt 2 nappal akicózni :) Illetve még azt majd nézd meg, hogy a piros és zöld napok nem e esnek egybe, mert akkor nem garantált a megadott nem.

Henus!
Mi újság Veletek? Jól vagytok?
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Már én is hetek óta bekukkantok hozzátok,kedves ismerősöm Szilvi- szilvi06- ajánlotta figyelmembe az oldalt.Hasonló cipőben járunk,nekem is van egy kicsi és egy pici fiam.Dani decemberben volt 3-om,Barni egy hónapja volt másfél.
Mi is szeretnénk ősztől még egy babát,és ha lehet egy kicsi kislányt...
Mindenképp 3 manót szerettünk volna,vagyis nem azért szeretnénk hármat,mert a kettő fiú lett.
Szilvi nagyon kedves volt letöltötte és kinyomtatta a magyarnyelvű segítséget az oldalhoz,de azóta nem sikerült -nem engedett el a táblázatig,az oldal.

Az is érdekelne,hogy hogyan tudom visszanézni a fiúkat,
illetve,hogy a rizikófaktorba beletartozik-e az is,hogy mindkettő császáros lett,mert a köldökzsínór a nyakukra tekeredett?

Köszi előre is!

Sziasztok!
Bernus
bernus
 
 


Sziasztok!
Betssy!
Neked most privibe írtam,remélem nem baj!
Nálunk sem volt jó a babanet,pedig már írtam nektek ide is meg neked az iwiwre,de azt sem engedte,sőt még menteni sem lehetett az üziket így most írom újra :oops:

Bernus!
Tök jó,hogy fent vagy,remélem kapsz segítséget bár ahogy Betssy-t " ismerem" ez 100%-ék
Du.talizunk csöngess be ha 14h.előtt mész!

Szilvi

Marica!
Te,hogy vagy? :lol:

szilvi78
szilvi06
 
 


Sziasztok!
Betssy!
Neked priviben írtam remélem nem baj :roll:


Bernus!
Tök jó,hogy írtál ide és ahogy"ismerem"Betssy-t meg is lesz a segítségDu.talizunk ha 2 elött mész csengess be!

Marica!
Te hogy vagy?

szilvi78
szilvi06
 
 


Ez szupi az előbb nem vitte az üziket,most meg betette mind a kettőt
:oops: :!: :?: :roll:

szilvi78
szilvi06
 
 


Bernus!
Írd meg a szülétési idődet, óra, perc, hely, illetve a fiúk fogantatásának napját (ha tudod pontosan, csak akkor lehet visszanézni).
Vendég
 


Szia Betsy!

Nem vesztem el csak hamarosan költözünk jó sokat kell intézkedni meg takarítani.Ráadásul a Szabcsi is nemsokára ballag az oviba, be irattuk suliba a Bencust oviba nekem közbe le kellett számolnom a régi munkahelyemen mert megszűnt.Szoval zajlik az élet!!Gondolom nálatok, is a rosszullétek még tartanak,mikor mész orvoshoz?Mindig nagy izgalom és öröm babát várni úgyhogy azota is picit "irigykedek".
SOK-SOK PUSZI
Henus
henus
 
 


Szilvi!
Nem kaptam privit Tőled.. :(

Henus!

Hát tényleg jó sok dolog történt Nálatok! Nem unatkozol!!! ;) Én úgy volt, hogy ma megyek Uh-ra, de szombaton is ügyel a dokim, nekem akkor jobb, mert akkor apa tud vigyázni Petire, így szombat délután megyek. Hányinger sajna van továbbra is, már négyszer hánytam, a B6 nem nagyon használ, ha vasárnapig nem javul, akkor megpróbálok egy homeós bogyót, hátha.. Sok erőt a költözéshez, biztos nem lehet egyszerű, remélem, másik munkahelyet is találsz gyorsan, és a fiúknak is tetszeni fog a suli/ovi. Legyetek jók, vigyázzatok Magatokra!
Vendég
 


Sziasztok!!

Betsy! Szilvi!
Nem vesztem el, csak itt szédelgek (néha szó szerint). :) Tegnap én sem tudtam belépni ide.
Nálam még semmi, nem jött meg, :), de sajnos ez még nem ok az örömre, mert ahogy visszanéztem az ezévi dátumokat mindig 11-én jött meg (31, 28, 30 napra). Szóval még izgulhatok pár napig. :( Egyébként szinte mindig 28 napos volt a ciklusom, csak most van egy picit megkeveredve.
De sajnos most viaskodom egy "jó" kis gombával :evil: Ha a terhesség miatt (akkor nagyobb az esély rá, igaz?) van, akkor nem bánom, de nagyon nem örülök neki.

Pocócska! Nagyon fotogén :P a kis Pocó-Baba!! Kár hogy mozgókép nincs!

Dera! Reménykedjünk együtt! :) Én is szorítok Neked!!! Egyébként semmi, a "hasfájás" megszűnt, talán néha érzek egy pici szédülést, de az vérnyomásingadozástól lehet. Fogjuk rá a frontokra.

Ja, Lányok: pár napja rettenetes éhségrohamok jönnek rám. :roll: Ez jelent valamit, vagy csak azt hogy egy zabagép vagyok??? (Ami igaz is. :oops:

Marica
marica69
 
 


Betsy!

Mivel már írtam ezerszer és minden megszakadt ez a hely marad ahol elérlek.Köszi a zöld napokat már értek mindent.
Nálunk sajna nem lesz most baba.Nagyon sokat gondolkodtunk ,de 90%-ban az észérvek nyertek.A nyáron vettünk házat és rengeteg a "kötelező"munka rajta:tetőcsere,csatorna,szigetelés.Az erőmű sem biztos most és én is gyes mellett dolgozom 4 órában ha jönne a tesó ezt nem lehetne Úgy gondoljuk a férjemmel,hogy mivel most nem biztos,hogy a harmadik baba is megkaphatná mindazt amit a fiúk(és ezt nem szeretnénk) most nem vállaljuk,de nem mondunk le róla Főeg mert Dávid is nagyon várja az angyalt aki kiválaszt minket (és Dorkának hívják)
Azért nem akartam ezt így nyilvánossan megírni mert lehet van aki nem érti meg az indokainkat,de mi mégis úgy vagyunk olyan helyre jöjjön a baba ami nyugott kieggyensúlyozott és nem arról szól,hogy itt is furnak ott faragnak,rohanok,nincs időm a babát úgy várni ahogy ő megérdemelné!

Hát ez van!Kicsit szomorú is vagyok! :cry:
Más:Betsy pont olyan vagy ahogyan képzeltem ez tök jó!Remélem már nem tart sokáig a rosszullévős időszakod és csak szép napok várnak rátok!Ha megtudod a nemét megírod akár priviben is bár én úgy gondolom neked mint"Jónás szakértő"tuti a lány!!! :lol:
Vigyázz magatokra!


feichttimi!
megkaptad az üzim?A fremail címedre ment(elvieg)

szilvi78
szilvi06
 
 


Marica!
Az nagyon jó hír, hogy nem jött még meg. A szédelgés, nagy étvágy is jó jel. Én reménykedem helyetted is ;)

Szilvi!
E-mail címre írhattál volna nyugodtan, a wiw-en megtalálod. Én teljesen megértelek. Majd ha túllesztek a felújításon, akkor jöhet a pici. :) Meddig leszel még GYES-en? Én úgy tudom, hogy ha GYED, GYES alatt esel teherbe, akkor el lehet menni táppénzre, az sokkal kedvezőbb, mint a GYES. Bár annak is van egy felső határa, de mindenképp több, mint a GYES összege.
Vendég
 


Marica :D
Szédelgés, farkasétvágy, háááááát.......
Ebből még jó is kisülhet! :wink:

Akkor, ha jól értem, holnap kellene nem megjönnie?
És mikor tesztelsz?

"az élet utat tör magának"
dera
 
 


Betsy!

Gondolom azért mehetek táppénzre mert dolgozom is. Onnan gondolom,mert a Dávid születése után két nappal felmondtak az akkori munkahelyemen és mikor jött a Gergő csak gyest kaptam,de egy gyerek után hiába járt volna még a Dávidra 4hónap.Még jövő év ápr. vagyok gyes-en.Mikor lejár remélem már jöhet a baba!


Marica!
Nagyon szurkolok,hogy NE jöjjön meg és,hogy minden úgy legyen ahogy ti szertnétek

szilvi78
szilvi06
 
 


Sziasztok!
Mina29 és fix.b

Köszönöm a válaszokat, megcsináltam.

Andrea
rapala
 
 


Hali Csajok!

Pörög ám a lap,alig találtam vissza az írásomat.

Betsy,előre is köszi a segítséget.
Dani 2003.dec .7. 22.40... .fogant 2003.márc. 11.
Barni 2005. szept.18. 14.15... fogant 2004.dec.24.
Bonyhádon születtek,császárral.
Kíváncsi vagyok,mert megnézték már valami kínai,vagy milyen naptárral,ami alapján két lányom van?????? "csak pöcse van a mennyassszonynak!??!!"

Pontosan tudom,mert én nagyon 28 napos vagyok.
Dani lánynak készült,a pete érésre alapoztunk....nem jött be,de egy pillanatig se bántuk.
Barni meg jött.

Én születtem 1975.11.18. reggel 6 Szekszárd

Előre is köszi Betsy!

Szép napot minden Kismamának,leendő Kismamának és Anyukának!

Bernus
bernus
 
 


Bernus!
A kínai szerintem hülyeség. Megnéztem, ha tényleg a megadott napokon fogantak a fiúk, akkor mindketten tényleg fiúknak kell lenniük. Ugyanis mindkettőnél fiús övben (ikrek) állt a hold, és érdekes, hogy Daninak még a születésekor is ikrekben állt a hold, Barninak meg kosban. Barni véletlenül nem mondjuk 5 nappal korábban született, mitn a kiírt időpont? Mondjuk ennek nincs jelentősége. Fiús övben fogantak, fiús övben is születtek (bár az utóbbi sem érdekes). Amúgy ezt Te is vissza tudod nézni a www.holdnaptar.hu -n.

Itt a Jónás naptárad. Legközelebb tutira szeptember 26-ra ír kislányt, de csak akkor, ha nem esnek egybe a zöld napokkal. Ha kérdésed van, nyugodtan írd meg!

Jónás naptár
Vendég
 


Bernus!
Azt is megnéztem, hogy Jónás napon fogantak e, és nem fogod elhinni, de Barni igen! 2004.december 22, 23, 24, 25 voltak a Jónás napok, fiút írt, az utolsó Jónás nap 2004.december 25-én 21:55-kor volt, és ugyebár Jónás szerint a legoptimálisabb előtte való nap, de még 24 órán belül akciózni. Te december 24-ét írtad, így minden stimmel. A rizikófaktor 1-es volt. Ezt is meg tudod itt nézni, ha nem hiszed el:

http://www.lunarium.co.uk/jonas.php
Vendég
 


Szia Betsy!

Nagyon köszönöm a segítséget,a holdnaptárban meg még elmélyedek,ha alszanak a törpék...
Szilvi már jobban elmélyült a dolgokban,így a sok kérdésemmel először őt "zaklatom",mert egyúton visszük a srácokat az oviba...,de ha valami nem tiszta,feltétlen írok!!!

Pihenj sokat,bár ha jól gondolom te sem az a láblógatós fajta vagy!!

Bernus
bernus
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?