Új privát üzeneted érkezett!

hát=ház :oops: :oops: :oops:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith:persze, nehéz lesz (vagyis nekem az volt, depivel súlyosbítva :oops: )a két manóval, de meglátod, hogy egyszercsak majd rájössz, hogy nem is olyan nagy ördöngősség!!!Ha a kicsi is már nagyobb lesz nem is kell 1 év, eltudnak együtt játszani, meg mikor már nem a kaja mindenáron-azonnal lesz a cél ,na akkor már nagyon jó lesz!!!!
Én mindíg is azt mondtam, hogy nagyon jó volt hármasban, de most hogy négyen vagyunk ez sokkal de sokkal jobb, übereli a dolgot!!!!Mert persze több időt, energiát kell beléjük fektetni, de sokkal többet is kapunk vissza, és amúgy is így kerekebb a világ!!!! :lol: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Bocsi,hogy eltüntem,de ebben a gyönyörű időben alig vagyunk a lakásban,amikor meg itt vagyok akkor próbálok egy kicsit főzni,egy kicsit ezt-azt csinálni.Most is megreggelizünk azt húzunk ki a piacra.
Reagálni most nem akarok,mert az túl hosszúra sikeredne és tuti valakit kifelejtenék.
Csak dicsekednék egyet :oops: :oops: :oops: :Gergővel tegnap gyalog mentünk a boltba.Igaz toltam a babakocsit,de vele több bajom volt mint a gyerekkel.Megnéztünk minden autót és fűszálat ami az utunkba esett. :lol: :lol: :lol: :lol:

pusssz mindenkinek,alvásidőben megpróbálok jönni
bibolya
 
 

 
 

Teszek én is képeket, amúltkor nem sikerült:


nővérjéje pelusozza a tökmagot:
Kép

ez az első pizza amit a Szoni gyúrt nekem:
Kép

Szoni mesél:
Kép


almát majszoló szépségünk:
Kép

joghurtos vigyori:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Rengeteg olyan kifejezés van a magyarban, ami valamilyen módon a kajával kapcsolatos.

Például, amikor perecelsz egyet. Vagy elmész csak úgy céltalanul
kolbászolni a városba. Vagy rizsázol valakinek, például abból a célból,
hogy később megrépázd, de az is lehet, hogy ő meg utána megmogyoróz.
Ilyenkor nem kell sokat tökölni, ha egyszer már lekenyerezted. Veled ne
kukoricázzon.
Persze ha hivatásos, akkor tejelned kell, mert kisajtolja belőled, ezt
általában előre le is vajazzátok, amikor még úgy be vagy sózva, hogy
borsózik a hátad, és nem gondolsz arra, hogy utána annyira fel leszel
paprikázva, hogy majd' becsokizol. Kábé. Most persze lehet azt mondani,
hogy ez elég gyengus volt. De én erre elhárítólag közlöm, hogy nem ér a
nevem, káposzta a fejem.

És ha erre nem tudsz mit mondani, akkor mákom van.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Márti!
Nagyon jók a képek, de ügyes Szoni, ahogy pelusoz! Így aztán jó kis tapasztalatokat szerez már most! :wink:
Az olvasós-ivós páros is tuti!
Na meg a pizza... :)

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziasztok!

Márti,
Szoni is indulhatna egy szépségversenyen,olyan gyönyörű!Azok a szemek...Apukája vigyázhat rá,ha nagyobb lesz! :wink:

Ma teljesen ki vagyok lelkileg!Nem mondott a doki érdemben semmit!
Kaptunk egy másik AB-ot.Most mindennap(az ünnepek alatt is)be kell járnom,hogy leszívják a trutyit a füléből a drágámnak.Teljesen legyengültem.Annyira sajnálom szegényt,ahogy lefogjuk,ő med üvölt.Olyan rossz.Már bőgtem is.Sőt apát is eligazítottam bőgve a telefonban.
timiban
 
 


(bocs,de ma már kikapcsolt ez a vacak)

Még kedden megkértem hívja már fel a dokit,úgyis jóban voltak/vannak.Meg talán neki többet mond,mint nekem.Ma megint kértem,hogy hívja fel,mert már nem bírom,hogy szenved a drága.(még jó,hogy napközben nincsenek nagy fájdalmai,Cataflamot adok neki)Azt mondja,hogy ő most mit csináljon,bízik a dokiban,és tudja,hogy nem akar rosszat a gyereknek.Hát ezt én is tudom,de nem ő látja,hogy ilyenkor mennyire sír!
timiban
 
 


Tudom,hogy mi választottuk ezt a helyzetet senki sem kényszerített bele,hogy most külön vagyunk,de akkor is nagyon rossz nekem,hogy nincs itt mellettem.És a telefonban is ilyen!Biztos neki se könnyű,de legalább értsen meg!Anyámat se hívhatom fel,mert tudom hogyan reagálna.Ő sem jönne ide,hogy egy kicsit itt legyen velem valaki.Most is itt pityergek.
timiban
 
 


Timi!
Elhiszem, hogy nagyon rossz látni a kislányodat ennyit szenvedni. Igazából nem is tudok mást írni, mint hogy tarts ki, talán hamarosan vége lesz, és nem is fog emlékezni erre a sok megpróbáltatásra a kis drága.
Nem merült még fel, hogy elviszitek máshová, másvalakinek megmutatni? Hátha működne a több szem többet lát dolog, és esetleg lenne egyéb javaslat, ami beválna. Már olyan régóta nem bír kilábalni szegény Hanna ebből a fülfájásból.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Már holnap elmennék innen,hogy ne legyek egyedül!
Találtam albérletet Budakeszin,de az egy havi lakbér mellé még le kell tennem 170 ezret kaukciónak.Na ezt nem tudom honnan teremtem elő,pedig bármikor mehetnénk.
Vevőm még nincs a házra,de lenne egy család akik legalább egy évre kivennék.Ez is jó hír!De ők csak júni közepétől,de én addig nem bírom ki,hogy nincs mellettem a párom.Főleg most amikor a gyerekekkel is gond van.
timiban
 
 


Timi drágám!!!Elhiszem, hogy kivagy!!!!Tegnap én is rosszul viseltem, hogy nincs itthon apa, mikor épp kiborultam...aztán beszéltem a Julcsival meg msn-eztem a Barbival és kicsit jobb lett a lelkem!!!!De te meg egész héten egyedül vagy és szegény Hanna baba meg beteg!!!!Nagyon együtt érzek veled!!!!! :(

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Timikém, annyira sajnállak! Nem lehet könnyű, az biztos. És olyan rossz, hogy még nem is vagytok közel, hogy legalább megölelgethessünk.
Borzasztó lehet, hogy sír az a kicsi lány, és te nem tudsz segíteni, hiszen ezt muszáj megcsinálni.
Tényleg, amit az Andi mondott, ha másnak is megmutatnád? Esetleg a Telkiben, ahol a párod dolgozik? Ott nincs valami csoda gégész-fülész?

Márti, szuperek a képek, a gyerekek még mindig gyönyörűek. Az a legjobb, amikor a Szonó mesét olvas a Zsombinak. Szerintem.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Köszönöm,hogy itt vagytok velem.
A párom azt mondja,ha gondolom vigyem Győrbe vagy Fehérvárra!Döntsem el mit akarok!Ilyenkor olyan rossz,hogy ő másképp gondolkodik.

De azt sem tudom,hogy egyáltalán elköltözzek e addig amíg zajlik ez az egész!Teljesen tanácstalan vagyok.Anyámékkal beszélhetek,de szerintem nem fognak adni 170 ezret!

Most kelt fel a drága.Szerencsére jó kedve van.Olyan aranyos!
Lassan megetetem.Kelkáposzta főzit kap.Remélem megeszi.1x már kapott és akkor megette.
timiban
 
 


Szoni elég nagy dumás, a szomszédokat is állandóan faggatja ki mit csinál, hova megy , mikor jön....stb.
Ma is beszélget a szomszédasszonyunkkal megkérdezi mit csinál, válasz megyek zuhanyozni(épp virágot ültetett, gondolom maszatos volt ) erre a kiscsaj :EZ JÓL HANGZIK!!!!! :shock: :lol:
Édespofa csak néha olyan ciki, ahogy faggatózik node gyerekbül van!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Elkezdtem visszaolvasni a 3 napi termést,de lehet hogy ma nem is végzek vele annyit irtatok. :lol: :lol: :lol: De ez jó,mert én imádok olvasni,csak már lehet hogy reagálni nem lesz időm mig a Geri alszik.Mostanában már csak 1x alszik ebéd után 2-2 1/2 órát,azt ahogy ébred már rohanunk is az Encsiért a suliba.Még nem nagyon ált rá a szervezete,mert este már olyan 7 körül tiszta zizi,de előbb-utóbb belerázódik ebbe is.

Márti-ugy látom anyuka témában is hasonlóak vagyunk-az én anyám is csak akkor jön segíteni amikor megkérem,magától még az unokáját sem viszi el soha sehová.Komolyan mondom a 2 kezemen meg tudnám számolni,hogy az elmúlt majd 9 év alatt hányszor vitte el az Encsit,vagy hogy hányszor jött magától valamit segíteni.Mostanában,mióta újra férjhez ment és jönnek ki a mamáék házához valamiért ,volt olyan hogy be sem jöttek hozzánk.Pedig ők is itt laktak Vecsésen :roll: :oops: .
Ugye azt mondják,"hogy halottakról jót vagy semmit" én azt szoktam mondani,hogy anyámról jót vagy semmit,ezért inkább hallgatok. :oops: :cry:
Márti,nagy nagy gratula a 6 kg fogyáshoz!!!!

Barbi-nagyon jó,hogy van a papádéknak ez a nyaraló,legalább sűrűn le tudtok menni kikapcsolódni.Mi is imádjuk-ha sikerül időben elkészülnünk inkább lekocsikázunk a balcsira,mint egy pesti zsúfolt strandon aszaljuk magunkat és hallgassam a mellettem fél méterre lévők beszélgetését .Nagy vágyam ,hogy vegyünk ott egy falatnyi telket és akkor az egész nyarat ott tölthetnénk.Szivem szerint le is költöznék a balcsira,csak hát a munkalehetőség???!!!

Timi-sajnálom,hogy Hanna füle nem gyógyul.Elhiszem,hogy szegény már akkor ordít,mikor be kell menni a vizsgálóba.Nem lehet ,hogy az orrmandulája okozza a folyamatos fülproblémát?

Zsuzsi-türelem,ne add fel a fogyókúrát,majd csak elindulnak a kilók lefelé/ irom mindezt én,aki még csak elkezdeni sem tudja,mert legkésöbb este feladom a diétámat mindig/.Az sem mindegy,hogy ki hány kiló mikor elkezdi pl.160 cm magas és 90 kg,vagy csak 70kg.A nagyobb súlyból sokkal "könnyebb" fogyni.

Andi-megoldódott a kocsi biztosítás?

na,az irásom elején elkiabáltam a 2 óra alvást-felkelt a fiam másfél óra után :twisted: és huzigálja a kiságyba akasztott zenélő napocskáját. :lol: Valamelyik nap csak hallgatom,hogy honnét jön a zene,majd már mikor vagy 3x lejátszotta ugyanazt a dallamot,akkor jöttem rá,hogy ez tőlünk ,a kiságyból jön :oops: :oops:
mennem kell-eldurvult a helyzet-már kiabálásokat is hallok. :evil:
bibolya
 
 


ANDI, MÁRTI! Jó a pizzás kép és a kajás vicces izé is. De ma gyüminapom van és most már éhen is akarok halni. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Ettől függetlenül jó volt a vicces kajás izé és valóban igaz is. Joghurtos Zsombi nagyon jó. Na és almaevős Szoni is. ÉS nem a kaják miatt hanem a gyerekek miatt.

Timi, nagyon sajnálom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Annyira borzalmas lehet neked. Persze Hannának is, de talán ő még abban a korban van, hogy ha ma meggyógyulna a füle egy hónap múlva nem emlékezne a rosszra. Csak gyógyulna már meg!
Annyira szeretnék neked segíteni, de gőzöm sincs mivel. Ha lenne 200 000 Ft-om megoldódna a gondod. Akkor máris költözhetnél. És ha nyerünk a lottón akkor is el vagytok rendezve! Figyelj, sajnos ha mással nem is, de öleléssel, kézfogással és meghallgatással tudunk segíteni. Gyere amikor tudsz, az se baj ha 50 pár soros hsz-ed van, csak gyere és írd ki magadból!!!

Andi, GATULA FLÓRÁNAK!!! Most jön a jó életed! Ketten 3 felé... :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Jajj Timi, könnybe lábadt a szemem. Tudom, milyen egyedül, nálunk is Apa olasz honba jár minden 2. héten. A legnehezebb a felelősség egyedül viselése. Minden a Te válladon, mindenkinek Te kéznél vagy, de a Te lelked ki ápolja. Ilyenkor elég egy rossz időpontban időzített telefon, amikor a párod egyáltalán nincs rá hangolódva a problémára és félvállról veszi a dolgot. Na ilyenkor szoktam sírvafakadni és letenni a telefont.

Az én lelkem is igen labilis ma. Barnus kb. 1 hónapja panaszkodik, hogy fáj és viszket a szeme. Elvittem szemészhez, teljesen jól lát, ezt egy alapos kivizsgálás után állapították meg. Viszont az utóbbi időben sokat rekedt is. A torka tiszta. Ezek után megállapította a főorvos gyerekorvos, hogy szerinte 90 % biztos, hogy légúti allergiája van. Május 7-én allergia vizsgálat lesz. De ételallergiát is csinálni kell, mert a könyöke és térde rendszeresen ekcémás. Szóval eléggé padlón vagyok, a barátnőm kisfiának ugyanígy kezdődött, most meg sokat fullad és állandó taknyosságban él. Vádolom magam a sikertelen szoptatással. A hozzátáplálás Nála is nagyon óvatos volt, ott nem hiszem, hogy gond lett volna. ÁHHHHH, már bőgök is. Most megyek szemcseppért, ami csökkentené a vizsketést. Reggel sírva azt mondta a drágám, hogy soha nem fog megjavulni a szeme. Ne haragudjatok az off-ért, később jövök reagálni az előző két nap hozzászólásaihoz.


Virág jól van, azóta sem volt hőemelkedése, a torka rendben. (De meddig???)

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit, nem szabad vádolnod magad a sikertelen szoptatás miatt!!!! Az egyik ismerősöm nagyon szoptatáspárti. De annyira, hogy a 1,5 éves gyermekeit is szoptatta, teje is volt. Mindkét gyerek allergiás, asztmás és az egyik többször befulladt krupp miatt. Látod, ott sem a szoptatás a felelős. És itt vagyok én a tesómmal. Anyukám sem őt sem engem nem tudott szoptatni. Szimplán nem volt teje. Én allergiás vagyok dolgokra, a tesóm meg semmire. Én úgy tudom az allergia öröklődik. És a helyes kajabevezetéssel jól ki lehet tolni az allergia kialakulását. De szerintem akinél a génekben ott a hajlam... Ha vádolni akarsz "valakit" akkor már inkább a társadalmat. Hiszen az ember juttat a levegőbe, földbe, vízbe rengeteg szennyet. Ezzel nem kapsz 100% megnyugvást, de inkább hibáztass AKÁRKIT de ne magadat. És tök gáz dolog allergiásan élni, de hidd le kezelhető, kibírható. Sőt most jutott eszembe, hogy egy állatszőrre NAGYON allergiás ismerősömnek az akupunktúra annyira segített, hogy azóta 3 macskájuk van. Pedig előtte akkor is "megérezte" az állatszőrt ha a közelében lévő ember érintkezett állattal. Oké, ehhez még kicsi Barni, de szeretném ha nem magadat hibáztatnád.

KépKép
kgiulia
 
 


Sziasztok!

Hú mennyit írtatok, most olvastam vissza, de már a felére nem emlékszem.

Márti: én tényleg nem tudom elképzelni, milyen is lehet, ha valaki nincs jóba az anyukájával. De te is tudod erről nem te tehetsz. Gondolom, már megpróbáltál mindent, hogy rendeződjön a kapcsolat. Anno anyukám az apukájával volt így. Évekig nem beszéltek, de mielőtt meghalt a nagypapám még megkereste anyut és volt pár csodálatos hónapuk. Kár, hogy ilyen későn jött rá, hogy van egy lánya.
Nagyon jók a képek, mindkét manó gyönyörű még mindig.

Timi: nagyon sajnállak és szegény Hannát is. Nagy ügyes vagy, csak tarts ki, ennél többet most úgy sem tehetsz. Küldök egy nagy ölelést!

Barbi: nagyon jól esett, hogy azt írtad a Szandi is indulhatott volna, mert van olyan szép. Köszönöm. Mostanában mindenki csak a Ninit dicséri, és ez egy kicsit sz@rul esik.
Régen láttunk képet Ádámról, ha vannak tegyél fel. :wink:

Amúgy a versenyen a mamikat is pontozták, így esélyem se lett volna.

Edit: hidd el nem a nem szoptatás miatt betegednek meg a gyerekek. Ezerszer meséltem már, hogy a Nini ugyan szopizott nagyon sokáig, mégis állandóan beteg legalábbis sokkal többet volt beteg az első évben mint a Szandi. Neked is küldök egy nagy ölelést.

Az ikres barátnőmék már holnap jöhetnek haza. :lol: Most azt mondták nekik, hogy valószínűleg a felső légúti vírusok miatt alakul ki ez a fulladás.

Ma nagyon büszke vagyok magamra. Akkorát sétáltam a Szandival, hogy komolyan elfáradtam. Amikor ideértünk a házhoz találkoztam egy lánnyal pár hetes a babája és tök jó feje. Már meg is beszéltük, hogy együtt fogunk sétálni. :lol: Meg, hogy majd lejönnek hozzánk, és még az is szupi, hogy nekik is van cicájuk így nem gáz a macskaszőr. :lol: :lol:

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


ZSuzsi,
hol tudom megnézni Niniről a képeket?És ermészetesen a te Szandi babád is nagyon szép gyerek.
Már írtam,hogy ebben a topikban minden gyermek gyönyörű!

Edit,
köszönöm a soraid.Hát most neked sem könnyű.Én már szembe nézetem az allergiával,úgy hogy tudom miről van szó.A Rebinek is szokott viszketni a szeme,nagyon szenved ilyenkor,mert állandóan vakarja,azzal meg el is fertőzi.Szerencsére Rebi nem fullad,csak a szeme,meg folyik az orra és prüszköl.Nálam is az van,mondjuk én már fulladtam is.
Sajnos ezzel együtt kell élni.Az ekcémásoknál kialakulhat az allergia.Gyerekként csak ekcémám volt,most már allergiám isvan.Rebinek mindkettő,Ákinak csak ekcéma.A többieknél egyenlőre semmi.(asszem erről már írtam Barbi kapcsán)

Ibolya,
neked is köszi a bátorítást!Hannának már nincs orrmandulája.Jan.17-én vették ki.Azóta állandó vendégek vagyunk a fülészeten.Mondjuk előtte is azok voltunk.Szeptember óta kinlódunk az állandó középfül gyulladással.Azt mondta a doki,amióta ismeri a Hannát,egészségesnek még nem látta a jobb fülét.

Julcsi,
köszi rendi vagy!Most félre ne értsetek,hogy leírtam mennyi mani kéne az albérlethez.Csak annyira el vagyok kenődve,hogy még ez se jön össze.Lottót én is vettem.Reménykedem,hogy nyerjek.Igérem nem leszek irigy!
:wink:

Puszi

Timi
timiban
 
 


itt van egy érdekes cikk arról, hogy milyen tényezők miatt alakul ki az allergia:
http://www.hazipatika.com/articles/Az_a ... 0616140232

Edit:szerintem sem kéne vádolnod önmagad, hisz te megtettél mindent!!!!Persze most nehéz és keresed az okokat, de ne magadat hibáztasd!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Egy fél napomba telt mire visszaolvastam :)

Bocsi az újabb eltünésért, de ebben a szép időben nemigen ülünk bent, +vendégünk volt +állást keresek, szóval zajlik az élet ezerrel :)

Itt volt 3 napot Kinga, a gyerekek keresztanyukája, mert szerelmi bánata volt, és feljött Szegedről egy kicsit vígasztalódni :) Szerencsére már nagyon jókedvűen ment el :)

És jóformán egész nap a szomszédasszonnyal dumálunk, ő is kivan teljesen, mert nem elég hogy el akarja hagyni a párja, de még ki is akarja forgatni mindenből szegényeket. Én nem tudom, de az ilyen férfinak nincs becsülete, és igaszságérzete? Szegény Zitababa is két éves lesz a nyáron, és ez az egész nagyon megviseli őt. Csilla jövő héten megy a bíróságra, utánakérdezni, hogy 7 év élettársi viszony után mi jár neki.

Mi jól vagyunk, még mindannyian taknyosan (elfelejtettem zsepit venni,basszus) de már sokkal jobban :)

Timi, Hannának jobbulást kívánok. Én szerintem megnézetném mással is.... Tudom, hogy nektek messze van, de ha mégis, én nagyon jó szívvel ajánlom dr. Róvó Lászlót, a szegedi Fül-Orr-Gége klinika ambulanciájának vezetőjét. Nekünk a Bencét is ő műtötte.

Pusszantalak benneteket, mennem kell a háziorvoshoz... és csak 200 Ft-om van itthon :(

Nekünk is 4000 Ft-unk van jövő hét csütörtökig :( Na ezért keresek munkát :(

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsu,
hát én is ezért szerettem volna vmi fekete melót a gyed alatt,hogy kicsit jobb legyen.De most nem keresgetek,majd hamár fent leszünk.Mondjuk januártól már dolgozhatok hivatalosan is a gyes mellett.De akkor már én is a Telkiben szeretnék lenni.
Hát mi sem állunk rózsásabban,de erről már nem is merek írni! :cry:
Tényleg jól jönne a lottónyeremény! :roll:

Hanna egész jól van.Jó a kedve,nem nyügös.Étvágya az nincs,pár falatot eszik félóránként.A tápit megeszi,ezért most visszatértünk a csecsemő korba.Na ezt az új AB-ot alíg tudom megetetni vele.Állandóan visszaköpi.

Pusz
timiban
 
 


Sziasztok!

Tényleg jó sok hsz született az elmúlt napokban - esélytelen egyelőre a visszaolvasásuk, csak átfutottam az előző 2-3 oldalt... meg tegnap írtam egy hosszabb hsz-t, és nem küldte el a babanet :evil:

Timi, elhiszem, hogy borzasztóaan érzed magadat. Nagyon nehéz lehet egyedül megbirkózni a mindennapokkal, pláne hogy Hanna még mindig szenved a füle miatt...
A párod hol lakik hétközben?

Edit, jaj, ne okold magad Barnus esetleges allergiája miatt. A vizsgálat után meg már sokkal okosabbak lesztek, hiszen kiderül, mit kell kerülni, és hogyan lehet kezelni. Én is allergiás vagyok macskaszőrre, poratkára, de tök jól kézben tartható ez a lüke betegség. Szerencsére.

Én mostanában egyre kevesebbet tudok jönni, jó sok munkám van (amit egyébként élvezek) és mindinkább úgy érzem, hogy nehezen tudok ide bekapcsolódni. Igazából olvasni sem nagyon van időm...
No, megyek, kezdődik az esti szertartás.
Szép estét mindenkinek!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Timikém (vagy aki tudja), mi a különbség a Calcium és a Calcium Sandoz között?
Köszi

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Tudom, hogy én vagyok az ügyeletes barom, de itt van még egy link, nekem nagyon tetszett, gondoltam megosztom veletek is. Ígérem, ez az utolsó! :oops:

15 perc alatt kell elvileg megoldani

Andi
Kép
zsandi
 
 


Barbi, nem akarok hülyeséget írni, de anno nekem azt mondta a doktornő, hogy a Sandoz cég gyártja, és így különbözteti meg magát a többitől. Szóval, ha ő hülyeséget mondott, akkor én is.De megpróbálok utánanézni, ha ez a vacak net engedi, mert tegnap délutántól hol megy, hol nem. :evil: :evil: :evil:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


legújabb képekből egy kis ízelítő:
ez érdekes(apa kosarazik)
Kép

segítség a mamának:
:lol: Kép


tündérkéink alszanak:
Kép

Zsombi kábítja apát :wink: :
Kép

apa 1 kis nehezítéssel hasizmozik:
Kép

most 2 nehezítéssel hasazik :lol: :lol:
Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Látom ma reggel elég nagy a pangás itt.Én is csak beugrottam egy kicsit pihizni,mert most randizom a porszívóval :lol: .
A csajért meg megyek ebéd után ugyhogy bele kell húznom egy kicsit.

Julcsi,most olvasom,hogy már te is 5 kg -t fogytál.Neked is további ugyanilyen sikeres folytatást!!!!!!Csajok vetköznek még?Lehet ,hogy a strandra gyakorolnak már? :lol:

Timi,remélem ma már szebb egy kicsit a napod.Péntek van,gyönyörű az idő,és gondolom a párod is "nemsokára" jön haza.Neki is hosszú hétvége lesz?

Edit-ne hibáztasd magad!!!!! Ugy ahogy a Julcsi irta az allergia örökletes,tehát megakadályozni nem tudod,max.késöbb jelentkezik.Én is ,és a férjem is szénanáthásak vagyunk,a gyerekek mégsem betegek még.Tudom,hogy elöbb-utóbb ugyis ki fog jönni rajtuk és ez ellen semmit sem tehetünk.Igen tudom,azt mondják hogy a szoptatás!!!!!De a barátnőm gyerekei számomra az élő példa:a 8 éves nagylányt szoptatta a legkevesebb ideig /talán 8 hónap/ 4 hós kora körül már gyümiztek,ő a legegészségesebb mindhármójuk között.Nagyon ritkán beteg évi szinten tán 2x-3x.A középső 5 éves ő kb 15 hós koráig szopott,sokkal késöbb kezdték a hozzátáplálást mégis 2 éven keresztűl ősztől-tavaszig folyamatos középfül.gyuszija volt,nem tudom hány fülszúrással tarkítva/10 biztos volt/.Mióta kivették az orrmanduláját azóta semmi baja eltekintve az évi 4-5 náthától ami egy ovisnál teljesen normális.A legkisebb most 3 éves,ő kb 20 hós koráig szopizott,mégis egyik fülszórásból a másikba esett.A középső gyerek folyamatosan fertőzte.De csak őt ,a nagyot nem.Szóval ezt csak azért irtam le neked ennyire részletesen,hogy megértsd ,hogy nem szabad mindent a nem szoptatásra fogni.Szerintem most nálunk Mo.-on nagyon túl reagálják a szoptatást,és bűntudatot idéznek azokban az anyákban akik ezt nem tudják,vagy uram bocsá nem akarják.
Ne vedd dicsekvésnek ,de a Gergő 14 hós kora ellenére még csak 1x volt beteg és csak 2 hós koráig kapott anyatejet,a lányom kb 1 hós koráig volt anyatejes de ő is évi szinten kb 2-3x beteg csak születése óta.

Évi-az jó hogy van sok munkád,az kevésbé ,hogy ezért nem tudsz jönni és irni.Szavaidból ugy érzem,hogy búcsúzni szeretnél,kérlek ne tedd , ez még nem ok arra,hogy ne irj pár sort magatokról..Most ,hogy jó idő van én is elég ritkán teszem tiszteletem az oldalon.Nem hiszem,hogy ezt bárki zokon venné bárkitől.Hisz előbb-utóbb mindenki elkezd dolgozni,és természetes ,hogy akkor már sokkal kevesebb ideje marad az embernek a topicon keresztül is "ápolni a baráti kapcsolatokat".

na most megyek,mert már nagyon vár a porszívom :lol: :lol:
bibolya
 
 


Csajok, nagyon köszönöm mindenkinek a megnyugtató sorokat. A szeme a szemcsepp hatására úgy látom javult. A semhéját pedig Aloe activátoros gézlappal kenegetem, mert vörösre dörzsölte.

Barbi! Te miben fürdeted Ádámot az ekcéma miatt? Ma kapok Aloe-s foly. szappant, állítólag használ, kíváncsi leszek. Egyébként a tejre érzékeny gyerekeknek a HA-s tápi sem jó, vagy tejfehérje mentes vagy tejcukor mentes kell, attól függően, melyikre érzékeny.

Timi! Milyen antibiot.-ot kap Hanna? És legfőképpen hogy van a drága? A képek nagyon jók, nekem Zsoltika jobban tetszik kis kopaszon. Így érvényesül a szép arca. Az állatkertbe mi is megyünk jövő héten, összekapcsoljuk Alsópáhokkal. Meg is mutattam a képeket Barnusnak, már nagyon rá izgult.
Csak még követelte többi állatot is. :lol:

Márti! Már annyiszor akartam kérdezni, hogy az Ildikó a Zarándi Ildikó? Ha látom Tv-ben vagy újságban, mindig eszembe jutsz róla. A képek tutik, nekem az együtt alvós tetszik a legjobban. Gratulálok a fogyókúrához.

Andi! Már annyira várom, hogy találkozzunk. Nektek jó lenne, ha délutáni alvás után mennénk? Kb. 162 5 felé. Akkor alszanak még a manók? Ja és viszem az aloe fújót!

Zsuzsi! A múltkor nem mertem írni, hogy igencsak néznem kellett, melyik a Szandi és melyik Nini a közös képen. Szóval mindketten nagyon szépek! Tesód hogy van? Kész vége a házasságnak végérvényesen?

Tegnap olvastam vissza teljesen, most meg nem emlékszem másra. Visszanézek, ha van még valami, jövök.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Ibolya!

Most olvastam az előző hozzászólásodat. Nagyon szépen köszi soraidat. Én tényleg ezekből merítek erőt. A családban senki nem allergiás, nagyszülőknél és nálunk sem egyik oldalon sem. Szóval fogalmam sincs, honnan a hajlam.

Írtad a betegségeket. Örülök, hogy Nálatok nincs jelen, hidd el, nincs bennem semmi irigység. Elfogadtam, hogy Virág ilyen, Barnus is 1-2 éves táján sokszor feladta a leckét betegségek során. Szóval ennyi, az enyémek ilyenek.

Írni akartam még, hogy gratulálok Gergőnek a járáshoz, Virág is már csak néha mutatja meg, hogy mászni még tud.

Puszi!

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit!
Naná, hogy jó, mivel nálunk nincs is délutáni alvás. Flóra nagyon ritkán beájul délután, de Marcira már nem is emlékszem, hogy mikor aludt 2x egy nap. Szóval, mi átlag fél 11-11 körül elkezdünk aludni (ha minden jól megy), és nagyon maximum 2-kor már tuti ébren vannak. Abban meg csak reménykedni tudok, hogy aznap, amikor jöttök, akkor délelőtt sikerül jó nagyot aludniuk, mert különben estefelé kezdenek kibírhatatlanok lenni. :roll:

Na, majd jövök részletesebben is, de most épp karácsonyfadísz rámolást tartanak a drágáim :shock: , így mennem kell megmenekíteni a díszeket.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Edit:nem , nem úgy hívják.Miskolci a vezeték neve.
Örülök, hogy hat a szemcsepp, ne keseredj el az eleje mindíg olyan nehéz. A keresztfiamnak vesegondjai vannak , egy csecsemőkori betegségből adódóan és fehérje diétát kell csinálnia , először a nővérem is nagyon kétségbe volt esve, de most már profin csinálják, tudja kb. miben mennyi van, naponta max. 40 gr fehérjét ehet, no most ez egy 16 éves kamasznál...nem egyszerű!!!!

Ibolya:jó porszívózást, aztán meg jó levegőzést!!!!
Nekem manók, mióta ilyen jó idő van délután sokkal hamarabb alszanak el, ami eddig nem volt jellemző , de én örülök neki!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Gyors leszek, mert a drágám nem alszik és mindig valami tiltott dolgot pakol. Már a hajam égnek áll. De sebaj, erre vártam sok-sok hónapon át, hogy végre másszon, úgyhogy ha pakol, hát pakol. Majd ha alszik visszarámolok. Lesz mit!

Edit, én is használom az Aloe fürdetőt. Az anyutól kapta a drágám. Hát, én nem vettem észre, hogy jó lenne az ekcémájára, de azért azzal fürdetem. Ártani nem árt.

Évi, én is búcsú szándékot véltem felfedezni az írásodban. Eszedbe se jusson. Jössz amikor tudsz, mi várunk!

Edith, köszi.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Márti, az az eggyüttalvós kép... Az valami csodálatos. Persze a többi is, de nekem az a favorit.

Évi, valóban búcsú szaga volt a hsz-nek. Ebből ne csinálj problémát, majd ha tudsz jönni akkor írsz. Ha meg lesz időd visszaolvasni akkor hozzászólsz a témához. Csak ne búcsúzkodj, megértjük mi ha kevés időd van.

Andi, mi a megfejtés? :oops: :oops: :oops:

KépKép
kgiulia
 
 


Sziasztok!!!


Csak nagyon gyorsan jovok,mert ma rengeteget kell gyakorolnom.

Eloszor is mindenkinek aki ebben a topicban van a!!!!! :wink:
Felejtsetek el vegervenyesen barmilyen lelkiismeretfurdalast!!!!!Nekem van egy ismerosom aki angol de svajcban el.Mar 50 egynehany eves.5 gyereket szult es mivel elegge szabadfelfogasu,,,kiserletezett''szoptatas ugyben.Nehogy eliteljetek ezert,abban az idoben amikor O kismama volt arrafele ez bevett dolog volt.Szoval volt amelyik gyereket sokaig szoptatta es volt amelyiket mar tapszerezte szoptatas nelkul.Az eredmeny tokeletes.Ma mar 30 koruliek a gyerekei es MAKK EGESZSEGES mindegyik,fuggetlenul attol ki szopizott ki tapszerezett!!!!!!Boldog anyukak es apukak.Szoval szerintem semmi koze az egesznek holmi allergiakhoz!!!!!Nezzetek meg manapsag hany ember allergias!!!!Szerintem minden harmadik es erdemes lenne megnezni hanyan voltak taposok kozuluk.Szoval oruljetek a baboknak es erositsetek az immunrendszeruket vitaminokkal meg sok-sok jokedvvel!!!!!!

Ja es meg valami!!!!
Marti !!!! :D Reszkess,mert meg van a fenykepezonk!!!!!!Ma este hozom haza!!!!!!

A kepek zabalnivaloan tunderiek,de valaki meg mindig(am nemsokaig) hianyzik roluk!!!! :wink: :wink:

Puszi mindenkinek,es napsugaras szep napot!!!Iza :D
rillisz
 
 


Na Iza tőled most tényleg megijedtem!!!!! :shock: :shock: :shock: Makd keresek valami terepszínű ruhát, hogy ne vegyél észre :lol: :lol: :lol: vagy talpig feketében megyek!!!! :wink: De nem lehetne május 23 uátn" fotózkodni", akkor megyek ugyanis fodrászhoz 8) , most csak úg ylóg szanaszét, vagy összefogom, de semmi extra!!!!Könyörülj rajtam!!!

Julcsi:anyám mennyir írtál, nem semmi!!!!!! :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Ibolya:köszi a dícséretet, igyekszem!!!! :wink:

Évi:tényleg nem kell elköszönnöd, majd ha ráérsz jössz, ha nem akkor raksz fel képeket!!!!! :wink:
Az jó ha van meló és élvezed is!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Én már tiszta ideg voltam, mert tegnap du-tól nem igazán ment a net. a reggeli 2 sort is legalább 15-ször küldtem el, amíg egyszer elment.

Barbi, végülis úgy van, a Sandoz laboratóriumok gyártják, de azért nem egy egyszerű kálcim, hanem egy komplexebb készítmény. Túl sokat nem találtam róla (engem is érdekel) de azt írja, hoyg kétféle kálciumot, kalcium-laktát-glükonátot és kalcium-karbonátot tartalmaz.

Márti, ismét gyönyörűek a képek, d epersze, a gyönyörű manók nélkül nem sikerülhetnének, ilyen jókra! :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Edit, örülök, hoyg megnyugodtál kicsit, már készültem eldádálni a fenekedet :P :wink: , hogy megint magadat okolod a betegségek miatt. Az allergiákhoz sajnos (szerencsére) nem tudok hozzászólni, de a lányok írtak jó sok biztatót, úgyhogy valóban tessék abból meríteni és feltöltődni! :)

Évi, itt ne hagyj minket! Akkor jössz, amikor tudsz, de gyere! :) Szerintem mindenkinek nehéz visszakapcsolódni néhány nap kimaradás után, de nem törvény, hogy mindenre kell reagálni, tehát ha nincs kedved akkor nem is muszáj. De magatokról mindenképpen írj!!!!!! :) :) :)

NA, Kriszta úgy döntött, hogy nem lesz közreműködő a napi egyszeri alvásra való átszokásban, mert másfél óra után megébredt. :roll: :roll: :roll:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Evi!!!!

Tenyleg nehogy eltunj,junius elejeig en is valami iszonyatos hajtasban vagyok,megis csak,, piheneskent'' is jovok ide feltoltodni,ki sem birnam nelkuluk :D
Na es ha hozzavesszuk az en abszolut kakukktojas voltomat,megsem dobnak ki a feszekbol(legalabbis eddig) :roll:
Ugyhogy gyere es irj csak magatokrol,kuldj kepeket,ugy tunik mindannyian nagyon-nagyon kivancsiak vagyunk hogyan zajlik az elet Nalatok :D
Puszi:Iza
rillisz
 
 


Iza:NEM VAGY KAKUKKTOJÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Edith:elvonási tüneteid voltak????? :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Na, úgy néz ki, mégsem érek ma ide írni, Flóra fél órát aludt, aztán Marcit is felébresztette. :twisted: De legalább apa már úton van hazafelé, hogy valami jó is történjen.

Csak annyi gyorsan, hogy ne jusson eszetekbe magatokat hibáztatni bármiért is, és lelépni sem, mert nagyon jó kis társaság ez így EGYÜTT!!!!

Képek szuperek, nekem is az együtt alvós tetszik a legjobban, hasizomgyakorlat nehezítésekkel meg ismerős! :wink:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Apááááááááááááááám jó lett az óra a babaneten....csak több mint 1 hónapot kellett várni!!!!!
Bár már lassan megtanultam utána számolni!!!! :wink:
Zsandi:és azért sikerült a másnapi szülinapi torta beszerzése????
Nem is mesélted!!!! :roll: :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Basszus most megint 1 órával kevesebbet ír :( , kellett nekem megemlítenem!!!! :evil:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Hahó

itt vagyok ám,csak kicsit házi tündérkedtem.

Hanna sajnos változatlan.A doki szerint kevesebb a váladék,szerintem nem.Annyit mondott,hogy 50% a jövő heti műtét. :cry: De továbbra is vinnem kell naponta.

Edit,
eddig Augmentint kapott,a tenyésztés alapján.Én mondtam,hogy úgysem lesz jó,mert régebben sem reagált rá,hiába a tenyésztés alapján érzékenynek kéne lennie.Most Sumetrolimot kap.Ez az utolsó ami rajt van a listán és még nem kapott.De ezt alíg tudom beadni neki,mert mindig visszaköpi.Szóval még mindig nem tudom mi lesz!
Ma megette az ebédjét is,tegnap mégse jött be a kelkáposzta.

Márti,
olyan jó pofa képeket teszel fel mindig! :lol: Nekem is az együtt alvós tetszik a legjobban.Nálam ilyen sosincs,soha nem alszanak egy időben(csak éjjel) és főleg nem egymás mellet

Évi,
el ne menj már!!!!Dolgozgass,de azért ugorj be hozzánk és mesélj magatokról!

Puszi

Timi
timiban
 
 


Márti, kellett neked elkiabálnod. Amúgy van egy jó ötletem, hogy hogyan ne zavarjon az óra. Egyszerűen ne nézd. Én sose nézem meg, hogy hány órakor írtam. Ezért nem is zavar a csúszás. :lol: :lol: :lol:
Amúgy meg ma van az első víznapom. Küzdök az éhenhalás ellen. A legnehezebb benne, hogy úgyanúgy főzök a csajoknak és etetem őket. Szóval a kísértés... De csakazértis végigcsinálom.

Andi, de jó neked, hogy hazaúton a Zsolti. Árpi ma még fodrászhoz is elmegy, szóval nem tom mikor ér haza.

És Iza! NEM VAGY KAKUKKTOJÁS!

KépKép
kgiulia
 
 


Márti, valami olyasmi! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Az órát meg ne is említsd. Amikor nem vagyok bejelentkezve, hozzánk képest 3 órával mutat kevesebbet. Amúgy én meg BAku és Tbiliszi időzónájába kellett sorolnom magamat, hoyg bár akkor legyen jó, amikor beléptem! :evil: :evil: :evil:

Én ma szinte semmit sem csináltam. István kirándulni van a céggel. tegnap elküldték ismét egy kiszállásra, ma hajnali 4-kor indultak vissza, hoyg mehessenek a flekkenpartira. :O De cserébe, hoyg tegnap elment, megkapta szabadnak a hétfőt és a keddet, úgyhogy ha szép idő lesz, de különben is, valahová kiruccanunk egyet. legalábbis nagyon remélem, hoyg sikerül. Végre megértük azt is, hogy van annyi tekintélye a cégnél, hogy ő is szabhat feltételeket. Különben a közvetlen főnöke mindig is nagyon rendes volt. :)

Krisztával elhatároztam, hogy áttérünk a napi egy alvásra. Úgyisnagyon hercehurcás szokott lenni mostanában az elalvás. Így ma délelőtt is sétáltunk egyet, mert másképp nem bírtam ébren tartani, de nem aludt csak másfél órát. Kíváncsi vagyok, negyed 2-től hogy bírja majd a strapát estig. Én azt hittem, hogy 2-3 előtt nem fog felkelni. :roll: :roll: :roll:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Iza, úgy veszem észre, hogy a te fenekednek is elkél egy kis dádá! :P :P :P És az Éviének, és lassan mindenkit el-virtuális-fenekelek, aki butaságokat beszél. :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Julcsi, ha végképp nem bírod, és úgy érzed, feladod (amit úgysem fogsz természetesen, megtenni), akkor igyál egy kis paradicsomlevet esetleg. Vagy gyümilevet is ihatsz. De persze, nem elcsábítani akarlak, csak tudd, hoyg ezzel sem igazán vétkezel. Én a legelső víznapon ittam egy csésze üres levest is. :oops:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Timi:nálunk is ez csodaszámba megy, hogy együtt szunyáltak, mert a kiscsaj átsomfordált reggel, apa lelépett melózni, Zsombi ébredezett őt is odacsempésztem, megetettem és ezen a napon fél 8ig aludtunk!!!!!Gyorsan kiosontam lefotózni őket!!!! :lol:

Julcsi:most megint jó az óra, csak velem szórakozik!!!! :lol:

Zsombi is most 2 órát aludt, én is örülnék ha áttérne az 1 szunyára, no majd látjuk!!!!

Én ma minden mozdíthatót kimosok, kanapé párnák-huzatok, meg a pléd, a szönyegeket is szeretném...lassan a Somát is bedobom a gépbe!!!!! :lol: :wink:
Meg előhalásztam a naptejet...nagyon süt már, ja és Julcsi 30-as faktorú van a gyerekeknek!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Csajok, tökre meghatódtam, iszonyúan kedvesek vagytok a marasztalással. Pedig eszem ágámban sincs búcsúzkodni (vagy mi), egyszerűen most tényleg kevesebb időt tudok arra szánni, hogy aktívan jelen legyek itt, reagáljak mindenre, és egyszerűen ezt akartam csak jelezni :)

Most csináltam magamnak egy kis szusznyi időt. Tegnap hajnali 2-kor mentem aludni, és ma is egész délelőtt dolgoztam - ezennel visszaszívom, hogy élvezem a melót :) Persze a lakás romokban, nagyon ráférne egy alapos takarítás, de erre sem jut most időm. Ma délután ez lesz a prg.

Nagyon jók a képek, Mártigyerekek, Timigyerekek és Edithgyerek is gyönyörű. Tök jók a felrakott sorozatok!

Andi, engem sem vennének fel egy japán munkahelyre sem - bár én 2-3 perc után feladtam a tutajozást... Jókat derültem azokon, amiket küldtél, ha nem is mindent olvastam végig...

Samu is lassan csak 2 lábon hajlandó közlekedni (miként újabban Kriszta, Gergő és Virág). Nagyon ráharapott a dologra, és tegnap+ma már egyáltalán nem láttam mászni :shock:
Tök vicces dolgokat kezdett el mondogatni. Vaúvaú a kutya megy a macska, néha mond szia-t is, a tessék az a "te", ilyesmi. Nagy dumagép, mert ezek mellett folyamatosan handabandázik, magyaráz. És tök jól elvan a játékaival. Nálatok most mik a kedvenc játékok? Ma délelőtt alig láttam a gyerköcöt, jött-ment a lakásban, mindig előszedett valamit és azzal elbogarászott jó hosszan: kiolvasott 4-5 könyvet, előszedte a sqash és a tollasütőket, lepakolta a cipősszekrényt, majd hozta az egyik cipőmet, és próbálta ráadni a lábamra :)

Fogyi: csajok ügyik vagytok! Tegnapelőtt délután barátnőztem a legjobb barátnőmmel (aki most 22 hetes terhes, tök jó!) és megjegyezte, mennyit fogytam... No, ő volt eddig a tuti visszajelzés. Egyébként (de ezt már sokszor mondtam), a kilók számát tekintve nem sokat fogytam, de az jó helyről távozott (comb, fenék, poci)...

No, megyek, kicsit ledőlök én is, mert ezen a héten nem aludtam túl sokat. A takarítás meg megvár (basszus, örülnék, ha nem így lenne)...

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?