Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Örülök, hogy mindenkinek ilyen jól teltek az ünnepek!

Ayse, melyik hotelben voltatok?Ilyen laza recepcióssal ritkán találkozni!

Réka, jók a képek, milyen klassz, hogy Ágostonnak ilyen sok unokatesója van!

Bendegúznak igazi játszóparadicsoma lett a nagyiknál!

Mi szombaton ugye sütöttünk-főztünk, festettem tojást, tiszta zöld lett a kezem, most kezd lekopni a festék.
Ugyanakkor persze olyan ócska színű festékek ezek, hogy pl a zöld be se fogta a tojásokat, úgyhogy csak kékek és pirosak készültek.
Fanninak még nem mertem megmutatni a műveletet, mert abból semmi jó nem származott volna.
Az üvegmatricák közül is tönkretette az egyiket.
Tőlünk egyébként gyurmát kapott.

Vasárnap anyósoméknál volt tojáskeresgélés a kertben.
Csütörtökön vett a sógornőm egy kis fekete nyuszit, akinek szürke tappancsai voltak.Aznap ki is mentünk megnézni, de fannit a ketrec jobban érdekelte, nyitogatta.A nyuszika is tetszett azért, rohangált utána.
A hétfői sütögetés is jól sikerült, utána lementünk a Pataki cukiba,(Érden voltunk) jól befagyiztunk, szóval hoztuk a szokásos kajálós formánkat az ünnepek alatt (is).


Holnap kap csúszdát F is anyósomékhoz a kertbe, állítólag a dunakeszi Auchanban lesz akcióban.De a barátnőm veszi, mert itt a soroksáriban nincsen, csak bogár alakú homokozó.Most voltunk kint délután szétnézni, olyan jó volt, h nem volt tömegnyomor.Bár Fannival nem egyszerű elmenni vásárolni, úgyhogy csak a legfontosabbakat dobáltam a kosárba és már jöttünk is.
Fincs annyira nem csípi a homokozást, idegesíti, hogy piszkos a keze, úgyhogy lehet, hogy csak egy lavórt fogunk megtölteni homokkal.

Jaj és elkezdett iszonyatosan halandzsázni, egész nap mondja össze-vissza a magáét, nagyon jól mulatunk rajta.
Esténként nem akar elaludni délután pedig 1 órával kevesebbet alszik már lassan 1 hete.


Én nem tudom, Ti hogy voltatok, de a két nap alatt úgy kifáradtunk, mintha bányában dolgoztunk volna.Mondjuk egész nap a levegőn voltunk, de ilyet máskor is csinálok a gyerekkel ha jó idő van.

Végezetül pár kép:
Kép

Kép


Kép

Kép


Kép

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Hű micsoda hamik! Nekem Fanni etetőszékére tálalt salátahalom is nagyon bejön :).
Az ülős képen Fincs már olyan nagylányos, csak a körömreszelő hiányzik! :D

A Hotel Lővérben voltunk (négy csillagos).

Apa megszervezte nekem, hogy holnap 4 helyen kell lennem egyszerre. :evil:
Ő kora reggel jobbra el dolgozóba.

Nekem jönnek a kőműves fiúk, őket kell várnom, eligazítanom.
Jönnek az építőanyaggal, őket is eligazítani, hova mit öntsenek, elszámolás, stb.
A vastelep már nem volt nyitva, mivel a drágám még gyorsan bevállalt egy helyettesítő órát is. Úgyhogy vashálóért is le kell mennem. Remélem ki is hozzák holnap, mert ez már a munkálatok elején fog kelleni.
Lilit oviba kell vinnem.

A papnak volt egy újabb érdekes megmozdulása az emlékezetes Mikulás vs. Télapó ütközet után.

Azt kérdezgeti a gyerekektől, hogy kit szeretnek jobban, Jézust, vagy az anyjukat? :shock: :shock:

Ha meglesz a keresztelő, nem engedem Lilit hittanra.

ayse
 
 


Ayse, igen, a Lővér elég jó kis hely! :lol:

A nők képesek egyedül egyszerre ennyi mindent elintézni, úgyhogy simán meg fogod oldani!

Pap: :shock: :shock: :shock:
Mégis milyen válszt várt?!


Kaja: elég egészséges volt a zsírszegény grillezett csirkemell és a szintén grillezett krumplika salival, úgyhogy nem is éreztem úgy hogy kidurranok.
:lol:

KépKép
tibicsoki75
 
 

 
 

Timi!
Gondolom Jézus a válasz....

ayse
 
 


Hú lányok elhoztuk most este a csúszdát....................alig bírtuk ágyba parancsolni, de szerencsére volt eszem, délelött két órát a Városligetben fárasztottam, délután másfél órát a játszón, úgyhogy azért hamar elaludt, csak mire odáig jutottunk.
Már látom, hogy ide-oda fogjuk cipelni, amíg meg nem unja, vagy ki nem növi.

Holnap kimegyek vele délután a Könyvfesztiválra, nem tudom mennyire fog tetszeni neki.


Ayse, nincs valaki más pap a környéken?

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Lefotózod a csúzdát?

Sajnos nincs más lehetőség :?

ayse
 
 


Csajok, én csak jóéjszakát kívánni jöttem.

Ma letepert megint a brutál migrén, szegény Bendegúz délután nem is bírtam elmenni vele itthonról, csak estefele. Addigra kijött aminek ki kellett jönnie.. :evil: :roll: :oops:

Most megyek beváltom az első masszázsjegyemet. :lol:

Ayse!
Gratula a mai szervezésedhez!
Hétvégén lesznek nyuszis képek!
A Te képeid az ősziben nagyon szépek! Kérünk méég! :)
Ez a pap nem semmi, nem mondja meg neki valamelyik szülő, hogy az ilyen kérdéseket lehet hanyagolni? :roll:
Amúgy tök meglepődtem az ősziben, hogy írtad, hogy nem vagy vallásos, én meg voltam róla győződve, hogy igen. Ne kérdezd miért, nem tudom, de valahogy az volt az érzésem.

Timi!
Klassz lehet a csúszda, én is megnézném fényképen.
Fanni tényleg nagyon kis nőcis azon a képen, ahogy "manikűröz". :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Kicsit off:

Nincs vkinek olyan ismerőse, akit érdekelne egy kisnyuszi?
Húsvét elötti csütörtökön vásárolták állatkereskedésben, törpenyuszi, fekete, szürke tappancsokkal,nagyon cukika, 2 hónapos.
Nagy ketreccel, itatóval, szénatartóval együtt eladó, 6000.- Ft-ért.

Sajnos ahol eddig volt, ott nem tudják megtartani.

Telefonszám, ahol lehet érdeklődni: 06-20-533-2291(pesti)


Csúszdáról este rakok fel képet!

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!
Migrén kiheverve, lakás kitakarítva, ebéd megfőzve. Bendegúz alusz, addig gyorsan jövök.

Ayse!
Képek továbbra is gyönyörűek! Én is ilyen nagy konyhaablakot szeretnék majd!! És ilyen szép kertet is köré! :lol:
Lili annyira bájos a képeken! Nagyon szép kislány!
Andris meg hihetetlenül ügyes, ahogy villázik. Látom ő is ballal nyomul. Bendegúz mostanában azért mintha egyre többet használná a jobbat is. De evésre ő is a balt, bár ő még ettől a mákostésztaevéstől azért messze van. :roll:
Jól látom, hogy Andris nagyon hasonlít a férjedre?
Hogy áll a kocsibeállóépítés?

Timi!
Nekem sajnos nincsen ilyen ismerősöm. Anyuék Keszthelyen úgymond "lízingelték" a nyuszikat, aztán visszavitték kedden. :)

Manka!
Visszajöttetek már Pestre? Várjuk a képeket!

Réka!
Egy kíváncsiskodó kérdés. A mostani terhessédeg körülbelül ugyanakkor kezdett látszani, vagy hamarabb kicsit? Már ha egyáltalán látszik már a pocid, mert Te olyan vékony vagy.
És Ágoston érti hogy kisbaba készülődik odabent?

Bendegúz beszédfejlődése mostanában hihetetlen tempóban alakul. Tegnapi szavai:
bugyi, cipő, Karcsi (a játszótéren), csoda (Vizipókban hallotta), puúcsi (pulcsi), inni kéjet (inni kérek). Ez utóbbira tanítottam, mert állandóan azt kiabálja csak hogy enne-enne vagy inni-inni jobb esetben, és a nagyik piszkáltak, hogy miért nem tanítom meg neki, hogy kérek. Hát mindig azért nem mondja még, de már hajlik rá.
És hatig elszámol, de persze nem tudja, hogy ez mit jelent. Viszont irtó büszke rá. :lol:

Na, elkezdek zajongani, lassan ébredhetne már.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Szegény fejed!!! :(Én még jól vagyok.

Én sajnállom a legjobban, hogy nem vagyok vallásos, sokminden sokkal egyszerűbb lenne így. Gondoltam, majd a gyerekek :roll:

A másikba feltettem megint egy-két képet, és mikor idemásoltam volna, betojt a babanet :evil:

ayse
 
 


Na ezt még akkor írtam, mikor nem olvastam, hogy a fejecske okés! :D

Most kész a tükörbeton, 3-4 napig szárad és aztán rakják ki viakolorral. A kibányászott sziklás földet Imi meg egész nyáron talicskázhatja! :twisted: :twisted:

Nálunk nem jön szóba a nyuszi, mert nem szeretnék megismerkedni a Nagykovácsi Vukkal :wink:

ayse
 
 


És a két emberünk feleannyi idő alatt dupla annyit haladt, mint a szembeszomszédéknál 5! :D

ayse
 
 


Nem hiszem el :evil: :evil: :evil: :evil: , most írtam egy litániát, erre Jack elnyomkodta :evil: :evil: :evil: , hiába léptem vissza, sehol semmi :cry: . Megérdemlem, el kellett volna mentenem.

Lányok, menjünk játszóterezniiiiii! Akár a szigetre, akár máshová, ahol Nektek jó! Ha minden igaz, hétfőn Jack megkapja a 18 hós oltást, utána viszont egész héten jó nekünk.

Ezt most gyorsan elküldöm, aztán még megpróbálok, írni, bár nem nagyon hagynak :) .

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


A keresztelő nagyon jól sikerült, összesen 16-an voltunk, Jack mintagyerekként viselkedett, csak a "hajmosás :D " résznél máltatlankodott.
Anyósék szörnyen idegesítőek voltak, magasról sz@rtak Jack fejére, itt voltak egy hétig, délig aludtak, aztán elmentek ebédelni, sétálni, majd 4-5 körül felhívtak, hogy feljönnének, persze mi olyankor kint voltunk a játszón, erre azt mondták, hogy a játszóra nem jönnek ki, mert már nagyon fáradtak :shock: :evil: :shock: :evil: . Amíg itt voltak annyit voltak Jackkel, amíg az utolsó nap levitték a játszótérre, de akkor is egy órán belül hazahozták. Még a John apukája okés, de anyós.... én még ilyen lusta nőszemélyt nem is láttam, azt meg fel sem bírom fogni, hogy ennyire nem érdekli a saját unokája :( :( . A keresztelő utáni kerti partin is, mindenki más játszott Jackkel, a 80 éves nagyim beült a homokozóba mellé, anyós meg csak ült a napozószékben, meg üzent a húgommal, hogy csináljak neki egy kávét, de ne olyat mint reggel, mert az nem volt elég forró :shock: :shock: :evil: :evil: .

Nna szép vagyok, nem jövök több mint egy hétig, amikor végre itt vagyok akkor meg nyafogok meg panaszkodom :oops: .

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Ennek ellenére a keresztelő tényleg jól sikerült, a templomi képek nem lettek valami fényesek, de majd rakok fel kertészkedős képeket.

Ayse, a papon én is kiakadtam, már akkor is amikor írtad a Mikulásos sztorit. Nem értem miért kell így megzavarni a gyerekeket, az egyháznak NEM ez a feladata.
A "mi" papunk (római katolikus) nagyon rendes volt, annak ellenére, hogy nem házasodtunk össze Johnnal, megkeresztelte Jacket, sőt az ellen sem volt kifogása, hogy a keresztanya református, a keresztapa pedig muzulmán :D .
Örülök, hogy Ti jobban haladtok a betonozással, mint a szomszéd, általában fordítva szokott lenni, mármint a mondás szerint "a szomszéd fűje..." :lol: .

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Bocs, hogy így darabokban írok, de félek, hogy a kis ügyes kezecske egy kattintással újra elrendezi az üzenetet :) .

Márti, szörnyű lehet ez a migrén :( . Mióta van ez Neked? Amikor terhes voltál akkor is ilyen rossz volt?
Emmegmi nagyon jóóó :lol: , remélem hamarosan élőben is meghallgathatom Bendegúzt. A csoda nagyon szép szó, főleg egy másfél évestő hallva.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Panna, láttam az ősziben a képeket, még mindig idegesítően :lol: csini vagy, biztos a tengeri levegő :lol: .
Örülök, hogy tetszik a Johnék zenéje, van pár saját számuk is, de mostanában nem azokra koncentrálnak, most lett egy új dobosuk, és őt kell először képbe hozni, ami azért nehéz, mert nagyon kevés idejük van próbálni.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


nagyon tetszehhnzehkh jjhjjrf fgrregFre Fanni cxo mennem kell :lol: d, este folytatomhcijipgh-.d

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka!
Andris is tud ilyeneket varázsolni :twisted: . A kedvence a főkikapcsológomb :twisted: :twisted: :twisted:

Úgy látszik az anyósok szerte a világon hasonlóak (legalább is, hogy nem jönnek kia menyükkel, vagy fordítva, vagy hogy is van). Pedig az írekről azt gondolná az ember, hogy családcentrikusak.

Fényképek készültek a keresztelőről?

Ja, és lehet, hogy kölcsönkérjük a papotokat - egy keresztelő erejéig!

ayse
 
 


Sziasztok!

Manka!
De jó, hogy jól sikerült a keresztelő. Anyós. :evil: :twisted: :roll:
Tegnap voltunk Bendegúzzal a Károlyi kertben játszóterezni, figyeltelek is Benneteket, de Ti az őszibe feltett képek szerint pont máshol voltatok.
Rengeteg gyerek volt, ehhez képest a mi kis játszóterünk egy falusi idill itt Zuglóban, mondjuk sokkal kisebb is. Bendegúz élvezte, volt pár játék is, ami újdonság volt. De ő egyenlőre azért a legjobban a kavicsban kotorászást, meg a hintát élvezi. :lol:

Mi délelőtt meglátogattuk a mamát meg a dédit, most Bendegúz még húzza a lóbőrt, délután megyünk játszóterezni. Laci tejfölöscsirkét főz, az előbb kóstoltam, isteni, és mindjárt kész. :D

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Húúú, de jól elfáradtunk ma is :D .

Márti, tegnap vaciláltunk, hogy a Károlyi kertbe menjünk-e vagy a Király utcába játszótérre, de ha tudtam volna, hogy Ti az előbbiben lesztek Bendegúzzal, akkor oda mentünk volna. Legközelebb szóljatok :wink: .

Most néztem meg az ősziben az Ayse képeit, végre egy kép a tündérszép Lili királykisasszonyról is, már hiányoltam :D .

Timi, Te most biztos korcsolyát nézel, én is fél szemmel bele-bele nézek.
Thomast én is szeretem, van egy Thomasos puzzle-ünk, szerintem már legalább 100szor kiraktam, Jack nagyon szereti, tudom is a mozdonyok nevét :D .
Copfos Fanni nagyon vagány, engedi a fésülgetést?

Réka, a nagyobb kisfiú a képeken ugyanaz akiről már egyszer raktál fel képet, Ágostonnal az ölében, amint hintáztatja? Emlékszem volt egy ilyen kép nagyon tetszett, szemben ült rajta egymással a két fiú.
Ágoston tényleg sokat változott, még mindig olyan kis békés nyugodt kisgyerek?

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Képek Kaylee kutyáról és a kis kertészről a vendégsereggel a háttérben :D :
Kép KépKép
Kép

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka!
De helyes Jack a képeken, és nagyon szuper a szerkója is! :) Ez a házatok otthon? Nagyon klasszul néz ki, és szuper hangulatos a terasz, meg a kert is.

A tegnapi Károlyi kertezést nem terveztük előre, csak bementünk Bendegúzzal a nővéremhez, aki az Astoriánál dolgozik, ettünk egy fagyit, és esetleges volt, hogy ha lesz időnk kimegyünk oda játszóterezni. De ha legközelebb megyünk, mindenképpen szólok majd! :)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti, igen ez a szüleim háza, elég lerobbant állapotban volt amikor megvették jópár éve, tavaly augusztusban lettek készen a felújítással, és tényleg csodaszép.

Örülök, hogy tetszik a Jack szerkója :D , szombaton este (másnap volt a keresztelő) 11-kor elrobogtam a mátészalkai Tescoba, és 3000Ft-ért vettem ezt a nadrág-kising-mellény garnitúrát :P .

Gyertek gyakrabban a nővéredhez :wink: !

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka!
Jack nagyon csinos, így képzelem egy elit angol iskola növendékét :)
A locsolás nálunk is nagyon megy.
A házat én is kiszúrtam, csodaszép.

ayse
 
 


Manka :)

Jack tenyleg nagyon urifiu :D a vendegekkel mit sem torodve apolja a birtok novenyeit :D :D aztan johet egy kis golf.. Tenyleg gyonyoru a haz!

Koszi a dicseretet a mi kepeinkre, mi pont azt allapitottuk meg, hogy milyen leharcoltan nezunk ki harom ev Algir utan, igazabol mar szamoljuk a napokat.. foleg most hogy meg robbantgatnak is.
:x

Timi a Ti kepeitek is nagyon edesek :) Olyan nagylanyos rajta Fanni.. bar a multkor is megallapitottam, hogy a kozeli kepek olyan nagyfiut / lanyt csinalnak a gyerekekekbol de azert az eletben kis torpek meg - szerencsere :D
Milyen jo lehet hogy hazhoz jott a jatszoter!

Ayse :)
Lili tenyleg nagyon szep kislany en is lattam a kepet!
Aza az igazsag, hogy amit a hittanrol irtal, az tokeletesen illeszkedik a papokrol alkotott lesujto kepembe.. Kar hoyg nem tudtok mashoz menni, latod vannak olyanok is, mint Mankaek "papja" :D

Reka, Agoston nagyon helyes, milyen jo, hogy vannak a csaladban hasonlo koru gyerekek..

Marti!
multkor el is felejtettem irni, de persze en is megneztem Emmegmit :D nagyon edes Bendeguz! es latom ti is a kengurubol oltoztok :)
ugyesn beszel Bendeguz, egyebketn hihetetlen mennyit tanulnak akar egy nap allatt is!

David mostmar mond par rovidebb mondatot: "Makkmarcika nincs itt" es "kutya! mit csinalsz?" de ez nagyon vicces, mert megy a teraszra, es mergesen mondja, lehet hogy tolem hallotta egyszer.. :D
meg mondja hogy zebra, zsiraf, vizilo, oroszlan (hiaba, ez Afrika)
es a versikekenek az elejet: "Hoc, hoc katona", "boci boci tarka" (mostanaban "maci maci tarka", ha a macit keri, es "cumi cumi tarka" ha az esti tejet) :D
a kedvencem pedi a macskafogobol a Cicadal-
David prezentalasaban: "Miu miujszag,
cicuszkad, nem nem olszom" :D :D

Kép

Kép
ppanna
 
 


De jópofa Dávid ezzel a mondókázással! :lol:

Egy Lili-mondás:
Mi az, hogy tejbepapíR?????

ayse
 
 


Uszi:
az ovónő szerint ha nem mennék kísérni Lilit, akkor nem sírna, ez nekem szól. (Csak a hátúszásnál pityeregte el magát, állítólag azt a bébik sem értékelik, mert kiszolgáltatottnak érzik magukat).
Érdekes én éppen fordítva látom, lehet hogy nem sírna, de még jobban rettegne. Szerintem nem az a lényeg, hogy sír-e, hanem az, hogy mit érez. Így meg meri engedni magának azt a luxust, hogy kimutassa az érzéseit, hiszen várhat rá reakciót - míg a közös kolhozban ugye nem. Az kétségtelen, hogy a nem síró gyerek kisebb probléma a felnőttek számára.
(ha nem mennék, Lili nem lenne hajlandó úszni menni).

Hallottátok mit kiabáltak a nyulak az autópályán? SZABADSÁG!!!!!
Felborult egy kamion :(, a rakománya, az élő nyulak garmadája szerteszét futott. Lapzártánkkor többüket elfogták, de jónéhányan még szökésben vannak. Hajrá Nyulak!!!! :D

ayse
 
 


Manka, Jack nagyon helyes a konzervatív úrifiú öltözékében.
Hogy kiszőkült..............legalábbis a képeken ez látszik.
Amit anyósodról írtál egyáltalán nem meglepő, mintha a tesómat hallanám.Nem mindenki olyan mint a magyar anyukák, nagymamák.
Mikor náluk vannak anyósáék, állandóan tévéznek, interneteznek, szanaszét hagyják a kólás dobozokat.Achillessel csak minimálisan foglalkoznak, pl nem tették tisztába, amíg a tesómék elmentek ebédelni meg ilyenek.
Anyósa beszól a tesómnak, hogy ott van az asztalon 3 túlérett banán, abból a Dóri csinálhatna egy kis banánkenyeret.(Amíg ő pihen)

Mikor tavaly itt voltak, ők is aludtak napközben.Az én anyósom meghívta velük együtt az egész családot egy kis kerti sütögetésre, és azért nem jöttek ki(kocsival kivittük volna őket), mert apósnak fájt a lába............A kertben is üldögélhetett volna, vagy a hintában ejtőzhetett volna, de mindegy.
A budai várat csak a pesti oldalról nézték meg, túl fárasztó lett volna felmenni.
És az a bosszantó, hogy tök kedvesek, jó fejek, közvetlenek, szóval még utálni sem lehet őket.

Panna, Dávid miket tud már.............
A férjem is hasonló véleménnyel van a papokról mint ahogy írod.
Le se merem írni miket mond.Ettől függetlenül meg van keresztelve(csak úgy mellékesen egy tortába került a keresztelőjük a sógornőmmel) és Fanni is meg lesz.

Egyébként Fanninak csak úgy simán fésű nélkül készítünk coffikát, közben izeg-mozog és általában ki is szedi a gumit a hajából.


Szombaton nem néztem korcsolyát, Siófokon voltunk hétvégén, az egyik barátunk házában, sütögettünk, koktéloztunk, napoztunk, sétáltunk, nagyoooooooon jó volt.
Bár Fanni nem sokat aludt szombatról vasárnapra, mert benáthásodott és én figyelmetlen anyuka nem vittem orrszívót, úgyhogy vasárnap reggel a tescoban indítottuk a napot.
Délelött 11kor el is aludt, délután kettőig, úgyhogy addig a sógornőmmel napoztunk meg iszogattuk a koktélt.A mixer közölte, hogy jól fogjuk magunkat érezni, mert tett bele rendesen anyagot.Hááááááááát, igazából semmit nem éreztünk, pedig én mostanában elég ritkán iszom.
Miután felébredt a gyerek, kisétáltunk a kikötőbe, hajókat nézegetett, kacsákat, kishalakat, hattyút etettünk, teljesen le volt nyűgözve.
Úgy elfáradt, hogy tegnap este 1/2 8kor már aludt és ma 9:30kor le kellett tennem aludni. Nemrég kelt, úgyhogy megyünk lassan sétálni.

KépKép
tibicsoki75
 
 


Manka, mi is tudjuk a vonatok nevét. Anyukám is.......F csak próbálja az első betűkkel mondani.
Bár pár napja nem érdekli annyira őt a mese.

Új szavai: epe(eper) és bo (bogár-bodobács).

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!

Timi!
Ez jó kis hétvége lehetett! Elszürcsölnék most én is egy jó kis koktélt..mitagadás. Nap is van mellé a teraszunkon. :lol:

Ayse!
Tejbepapír :lol: :lol: . Nehezen emészthető pempő lehet. :lol:
Sztem ne foglalkozz az óvónénivel, a lényeg, hogy Lilinek jó ha mész vele usziba.

Manka!
Kérdezted a migrént, képzeld amikor terhes voltam az elején volt egyszer, és aztán 9 hónapig elkerült. Hihetetlen jó állapot volt! :D Gondolom terhesség alatt minden simaizom, így az erek fala is lazább, és talán egyszerűen ez volt a dolog kulcsa. De jó volt. Aztán szopi alatt visszatért. :(
Jó, majd megyünk még a Károlyi kertbe.

A mi játszóterünk jelenleg siralmasan néz ki, tele van ezzel a pihével amit a nyárfák hullatnak, eszméletlen mennyiségű kering körbe körbe, hétvégén olyan volt, mintha havazna. Engem iszonyúan idegesít, a gyerekek persze le se tojják. Bendegúz egyszer megkérdezte hogy "emmegmi", mondtam neki: pihe, és ő is mondta pie. Aztóta nem foglakozik vele. :lol:

Mi vasárnap felmentünk a Gyermekvasúttal a Normafához, gyönyörű volt az erdő, bár a kisvonatot én jobban élveztem mint Bendegúz. Ő leginkább szaladgált fel-alá, egyensúlyozási versenyt rendezett, ki esik el előbb, ő vagy én üldözés közben. De azért sztem tetszett neki is. :D
Meg játszótereztünk nagyokat, most végre hármasban apával együtt, ami nekünk ritkán adatik meg, leginkább csak hétvégén.

Bendegúz folyamatosan mondja az új szavakat, mindennap ragad rá jópár, amit aztán használ is rendesen, olyan kis okos, imádom. :)

Ha még alszik egy kicsit, válogatok képeket.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Márti!
Jajj, de kedves vagy! Hogy én vékony? Mostanában teljesen el vagyok keseredve, hogy hogy nézek ki. És bánom, hogy nem kezdtem el fogyózni a szoptatás befejezése után, a baba előtt. És igen, már eléggé megnőtt a pocakom. Ágostonnal, ha jól rémlik ilyenkor még nem látszott. Most kb. akkora, hogy aki nem tud róla az nem tudja eldönteni, hogy csak meghíztam, vagy pedig baba van odabennt.
Ágostonnak mondogatom néha, hogy van egy picibaba a pocakomban, persze nem érti. Amikor Ágoston pár hónapos volt egy baráti párnál voltunk, ahol a nagyobbik gyerek 2 éves múlt, a picit meg várta anyukája, jó nagy hassal. Anyuka megfogta egy kicsit Ágostont, a kisfiú pedig hatalmas szemekkel kérdezte, hogy előbújt?
Nyuszis képek hol vannak?
Bendegúz beszédfejlődése pedig továbbrais bámulatba ejtő!

Manka!
De csinos Jack!
Jól emlékszel arra a képre! Vele volt akkor is Ágoston. De rég volt! Most meg is kerestem. Tavaly májusban.
És igen, természetre azt hiszem nem sokat változott. Még mindig olyan nyugodt, szemlélődő gyerek, mint volt. Vagyis abból a szempontból nyugodt csak, hogy nagyon jól le tudja kötni magát valamivel, ami érdekli. Amúgy nagyon izgága tud lenni.
De fura tényleg anyósod. Ráadásul nem is láthatja minden nap az unokáját. Johnt nem zavarta, hogy ennyire nem érdekli anyukáját Jack?

Timi!
Annyira jó az a kép, ahol Fanni a fotelban ül. Tényleg csak a körömreszelő hiányzik a kezéből!

Ayse!
Megnéztem a képeket és olyan szép Lili! Konyhából a kilátás pedig szuper!
Itt is virágzik minden fa. Annyira élvezem, olyan gyönyörűek! És az orgona illata!
Tejbepapír :lol:

Panna!
Hogy miket mond már Dávid is! Nem semmi! ( Még nem késő elkezdeni összegyűjteni.)

Hétvégén voltunk barátainknál Csömörön. Van egy cicájuk, ami még nekem is tetszett (simogatni azért nem simogattam). Annyira kedves cica volt, hogy ilyet még nem is láttam. Ágoston persze teljesen el volt ájulva tőle. Mindig ment utána, simogatta, játszott vele. De ha nem foglalkozott vele, akkor a cica feküdt oda Ágoton lábaihoz, hogy simogassa.
Ágostonnak egy perc nyugta nem volt. Jött- ment, pakolgatta a köveket (ez itthon is a legjobb szórakozása a kertben :evil: ), és azon kívül, hogy odafelé aludt az autóban 20 percet, nem aludt semmit. annál nagyobbat aludt éjszaka, reggel 8 óráig!

Tegnap pedig elmentünk a virágkiállításra. Vettem pár palántát. Délután azt ültetgettem a teraszra. Elfelejtettem bekenni magam naptejjel, és tiszta kiütés lett a kezem. Olyan bosszantó. Régen semmi bajom nem volt a naptól, pár éve viszont, ha megkap egy picit a nap, egyből kiütéses lesz a bőröm, és nagyon viszket. Ittam rá gyorsan Kalcium tablettát.

Annyira szeretem ezt a szép időt. Ágostonnal kb. egy hete kinnt szoktunk reggelizni a teraszon. Amikor felkelünk csak iszunk egy kakaót és egy kávét, reggelizni pedig csak 1/2 10 körül szoktunk a madárcsicsergésben.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Ayse!
Jól írta Márti, ne foglalkozz az óvónénivel!

Teszek fel Ágostonról és a cicáról képeket. És ha nem bánjátok felteszem ismét (bár lehet, hogy nem pont ez a kép volt, mert több is készült) azt, amit Manka megemlített, mert olyan jó nézegetni :oops: .

Kép
Kép

Kép

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Na, a képek:

Vizipók kiváltotta érzelmek Bendegúz arcán:

Kép Kép
Kép Kép

Találkozás a nyuszikkal..megfoglak..akkor majd téged, na most hol van, megvan, de hol a másik.. :lol:
Kép Kép Kép
Kép Kép

Ezek is húsvétiak, talicskázós és vizipókozós:

Kép Kép

Kettő nyuszim van :lol:

Kép


Bocsánat a tetemes mennyiségért, de Bendegúz most ébredt csak, így volt időm válogatni. :lol:

Réka!
De helyesek a cicás képek! :)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Hát Bendegúz sajnos tegnap délutánra beteg lett. Szegénykém mire hazaértünk a játszóról, meg a boltból 39.4 volt a láza, és hányt egy jókorát. Aztán este még 4x. :( És olyan kis elesett volt, gyakorlatilag mire beadtam neki a kúpot szinte nem volt magánál, csak nyüszögött, félig csukott szemmel, és rázta a hideg. Annyira sajnáltam szegényt.
Volt a dokinéni még este, persze addigra kicsit jobban nézett már ki a gyerkőc, és azt mondta, piros a torka. Én meg voltam róla győződve, hogy valami hányós vírus. Mindegy írt fel antibigyót, ma egy adagot nagy nehezen beletuszkoltam Bendegúzba, de attól tartok ettől majd megint hányni fog.
Az éjszakánk ennek megfelelően telt, de azért hajnali 4től fél9ig aludt egy jót, és egész jókedvűen ébredt.
Ma még benne maradt az a kevés amit evett szerecsére. Viszont ivott rendesen.

Ayse!
Köszi az infót, és bocs, hogy ilyen hülye időpontban ezzel zavartalak.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Szegény Bendegúz! Jobbulást kívánok neki! És sok gyógypuszit küldök.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Márti!
Nagyon jók a képek, imádom, amikor nevet Bendegúz, és megint csak igen csinos, a mellényke különösen jól áll.
Jobbulást kívánok Bendegúznak!!!
Örülök, ha segíthettem! :wink: Haszna volt?


Fényképes tudósításunk következik egy nagykovácsi napsütötte délelőttről. :)

Annyira érdekes az építkezés!

Kép

Ha elfáradunk, a lépcsőről nézzük tovább, mintha csak egy amfiteátrumban ülnénk :)

Kép

A bicigli is jó móka (Andris szótárában bici :) )

Kép

Hogy hozzam a formám :wink: , mi jut eszedbe erről?

Kép

És két kép a falusi idillből

Kép

Kép


Ma reggel pedig ezt találtam az asztalon. könnyekig meghatódtam :P :P :P

Kép

Kép

A kilenclábú ló. Ő a Télapó lova, Nagykovácsiban ugyanis lovon jár, nem szarvasszánon. :wink: Valószínúleg nem a Hortobágyi Kilenclyukú híd volt a minta, hanem az alkotás lendülete az ok :lol:

Kép

És még egy Lili-rajz a családunkról idealista megközelítésben. AZért nem vagyunk ám angyalok :wink:

Kép


Bocsánat, ritkán, de akkor sok :oops: :oops: :oops:

ayse
 
 


Réka!
Köszi! :)

Ayse!
Neked is, és segítettél tegnap. :)

Amúgy, már biztos nem emlékszel, ez volt az a kismellény, amit otthagytunk anno Nálatok, és kiugrottunk érte, mondván alapdarab, és azóta is, olyannyira hogy Bendegúz még akkor is felveszi ha indulunk a játszóra, ha dögmeleg van kint, úgy kell levadásznom róla, annyira imádja. :)

Most aluszkál, remélem egy jó nagyot.

Nagykovácsi képek ismét szuperek, Anris nagyon aranyosan felügyeli az építkezést. Virágok gyönyörűek, tényleg idill.
Lili irománya annyira aranyos. :D Meg a soklábú ló se kutya. Ráadásul rózsaszín :lol:

Húúuuu-húúúuu, de huuncutok ezek a nagykovácsi faágak.. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Köszi! :)

Ugye jól értelmezem, hogy a gyed után nem jár adójóváírás?

ayse
 
 


Ayse!
Nem tom, hogy van, én még nem álltam neki megcsinálni a bevallást. Mi a határideje azt sem tudom.

Most ébred Bendegúz.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

De nagy a nyüzsgés errefele.. :lol:

Szerencsére Bendegúz tegnap már nem volt lázas, meg sztem most sem az, de most meg sem mértem neki, mielőtt leeraktam aluszkálni, most jutott eszembe. :roll: De észrevettem volna, ha lázas. Azóta nem is hányt szerencsére, és most kakkantott egy helyes kis gombócot, úgyhogy remélem hasmenés az nem lesz, és ennyivel megúsztuk. Antibiotikumot adom neki azért, bár most van egy kicsit olyan érzésem, hogy fölöslegesen. De mivel a torkát én nem tudom megnézni neki, hagyatkozom a dokinénire, aki azt mondta, hogy piros volt.
Azért az éjszakánk nem volt túl pihentető, mert 4x kért inni Bendegúz, úgyhogy én reggel elég mosott kaka voltam, de már lelket vertem magamba, hiába elszoktam ettől.
Főztem délelőtt finom husilevest sok répuskával, remélem ha felébred eszik belőle rendesen.

Ayse!
Mi a neve ennek a helyes kis rózsaszineslila virágnak? Annyira tetszik, ha bírja a nagy napot beújítanék én is a teraszunkra egy ilyent.

Manka!
Hogy viselte Jack az oltást tegnap? Nem lett lázas?

Ppanna!
Tényleg nagyon jópofa ahogy mondja a mondókákat David, Bendegúz még nem tart itt, csak azt mondja hogy "Hiinta-paiinn".., meg hogy "Tetezsupp", a kenderzsupp helyett a libikókán. (a zsup egy p vagy kettő?? :?: :roll: :oops: )

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Hurrá, hogy Bendegúz jobban van!
A virágnevet majd megkérdezem, de azt hiszem, hogy szappan-virág.

A zsup sztem 1 p, a zsup-tetőre gondolok.

ayse
 
 


az meg hosszú ú? :lol:

ayse
 
 


A Te japánbirsed is csodaszép! :P

ayse
 
 


Sztem rövid. :)

A japánbirs fotó Keszthelyen készült, így sajnos csak hétvégeken láthatom. :lol:

Képzeljétek lesz gimis osztálytalálkozónk a jövő hétvégén, igaz nem kerek szám, hanem 17 éves, mert a 15 éves elmaradt. Kíváncsi vagyok a többiekre, hogy alakult az életük, alig találkoztam valakivel az elmúlt években. Van rá esélyem, hogy nekem lesz a legkisebb gyerkőcöm, sztem a többieknél már sulis-ovis korban vannak. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Az első :lol: = :(

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan jövök,mert Beni lázas,folyik az orra,köhög..........
Két hete volt kb 39 fokos láza,akkor nem volt más semmi baja.....

Márti!
Tőled szeretném megkérdezni,te ugye Oscillococcinumot adsz Bendegúznak,ha jól emlékszem?
Mennyit lehet adni belőle,és egy nap hányszor?
Bendegúz nagyon édes lehet,meg ügyes hogy már ennyi mindent mond.Beni mond mindent utánam,csak néha felcseréli a szótagokat(pl ici-pici=ipi-cipi)

Nah pusz,megyek gyógyszertárba.majd talán este jövök....

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Jól emlékszel, adtam már oscillobogyót Bendegúznak amikor beteg volt, vagy ha úgy éreztem esetleg beteg lesz. Egy olyan kapszulányi bogyó kb. felét feloldottam kis vízben, és azt osztottam el 3 adagra egész nap. Nem tudom amúgy mennyit lehet, ennyi sztem nem sok.

Tegnap este is megírtam ezt, aztán mire elküldtem volna, behalt ez a hülye babanet.

Itt ma is úgy fúj a szél, de ma már kiviszem Bendegúzt, tegnap nem mentünk olyan hülye idő volt.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Kész a térkövezés!!!! És szuper jó lett!!!
3 nap múlva már rá is lehet állni a kocsival (az út és a térkő között még szárad a beton).
Majd rakok fel képeket, de még holnap egyszer végig kell söpörnöm kétszerrostált sóderral (figelitek, miket tudok :lol: ).

ayse
 
 


Sziasztok!

Márti!
Köszi szépen!
A gyógyszertárban nem tudta pontosan megmondani az adagját a nő,ő 3x 20 bogyeszt mondott........nagyjából majdnem annyi mint a fiola fele.......
De holnap azért ránéz majd a dokibá Bencére,mert jön a hétvége,és én nyugodtabb vagyok úgy,ha megnézi.
Láza nem magas,38,4,de folyik az orra,és nagyon nyűgös..........
megyek is,mert anyázik........ :cry:

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?