Új privát üzeneted érkezett!

Móni!

Próbáltál már cuclit nyomni a szájába, amikor sétáltok?
Nekem amikor Flóra sírt betettem a kocsiba és adtam neki teát, megnyugodott és toltam ezerrel!
Nekünk bevált! :wink:

Ma mi is csak másfél órát sétáltunk, mert őrülten fújt a szél.
Ráadásul, olyan voltam, mint egy sztriptízelő, hol levettem a poncsómat, hol meg fel! :oops:

Mi érdre járunk babamasszázsra. Ezt a barátnőm szervezte a saját házába. Összesen négyen vagyunk és aki tartja diósdon asszisztens egy gyerekdoki mellett, de okleveles babamasszőr.

Babaúszásra szeretnék a camponához járni, mert ott ismerek egy pár oktatót (mivel az ovisainkat is oda vittük), de nemtudom, hogy bírjuk.
Ugyanis megetetni, neki, magamnak vinni mindenféle göncöt, időben elindulni, hogy pontra a medencénél legyünk mind a ketten kattra átöltözve...
A többiről nem is beszélve. Bár lehet, hogy addigra jó idő lesz és nem kell annyit vetkőzni-öltözni... Szóval nemtom!

Beadtam a jelentkezésemet a fősulira, remélem addigra Flóra ellesz mással is!

Puszi

Kép
gabriel79
 
 


Szió Gabó!

Már a kórházban volt cumink, azóta van már egy másik is. Játszós meg alvós. Felváltva szoktam adogatni a szájába de hamar rájön hogy az átverés mert nem folyik belőle tejcsi hiába szívja és utána még ingerültebb. Most az nyugtatja meg leginkább ha az öklét rághatja. Viszont inni sosem kínáltam meg mert szopi után indultunk. Kipróbálom majd holnap, ill. holnap után mert holnap megyünk apával csavarogni. Autókázást nagyon élvezi a Ricsi, végig nevet és nézelődik kifelé. Na ja az átlagos baba a kocsiban elalszik de a miénk?????? :)

Képzeld el olyan kívánós vagyok!!!!!! Nem tudom mi van velem de össze-vissza zabálok mindent :)

Ide-oda rohangálok a gép és a kiságy között, a zenélő forgóját húzogatom fel a Ricsinek hogy húzzam az időt a vacsiig mert ma délután állandóan cicizni akart így most nincs vacsira való :( Gyűjtögetek :)

Elképzeltelek ahogy mentek a babaúszásra és hát elég mókás :) Mennyi mindent kéne vinned :) Ha mi is megyünk valakihez látogatóba a manóval én is elcsomagolom a fél házat, mi lenne ha plusz még az úszásra is kéne cuccot vinni :shock:

Egy kicsit aggódom hogy túletetem a Ricsit. Szerintem egy kicsit sok az a 6 kiló két hónaposan nem ?! De nem dagi meg 63 cm. Szép formás, meg egy kicsit hurkás :) Elkezdtem számolgatni hogyha ilyen ütemben nő akkor 4 hósan majd 12 kiló lesz ????????????????????????????????????

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Móni!

Ne aggódj a súlya miatt, mert először is anyatejes, másodszorra le fog lassulni ez a gyarapodás és különben is a hosszához teljesen jó!
Én is paráztam, hogy Flóra 4hósan 7kg lett, hiszen az oltáson egy 8hónapos kislány volt annyi, de már nem aggódom.
Van erről egy jó cikk a babamagazinban!

Kívánós!!!!!!!!!!! Csak nem?????????????

Bár az utóbbi időben én is zabálnék, de a fogyim tiltja, ami most sajna lelassult! :cry:

Ilyen rohangálást már én is csináltam, csak hogy keössem manót, mondtam is apának: "olyan kellene, amit távirányítóval lehet zenéltetni"!
Mire ő: "persze feleségül ne vegyelek?"
Mire én:DE!!!!!!!!!!!

Tegnap voltunk gyűrűt nézni és ki is választottuk, de apának olyan bika ujja van, hogy rendelésre csinálnak neki! :oops: :lol:

Na most megyek vasalni, mert manó alszik!

Kép
gabriel79
 
 

 
 

Gabó!

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Kiváncsi lennék arra az ujjra :lol: :lol:
Nekünk is van, mi a Camponában vettük és ott voltak nagyok, ugyanis nekünk is van ám ujjunk :(

Nem hiszem hogy jönne a tesó, elkezdtem gyógyszert szedni, de azzal is tele van a hócipőm. Beszedtem 3 db-ot mire elkezdett görcsölni a hasam meg vérezgettem is. Pont mint mikor megjön. De ugye sszedem a bogyót így nem lehet hogy megjöjjön, ráadásul a doki azt mondta hogy szünet nélkül kell szedni mert szopi alatt nem igen van elvileg menstruáció. Hát nekem azóta is fáj a hasam meg vérezgetek míg be nem szedem a napi adagot. Nem tudom hogy mi van de mindegy is. Majd májusba megyek a dokihoz rákszűrésre és akkor kiderül.

A zenélőre én azt találtam ki hogy felveszem a zenét amit játszik, felteszem a gépre és onnan játszom le ismétléssel. De ugye már nem olyan kicsi a Ricsi hogy csak a zene érdekelje, kell annak forognia is. :twisted:

Szeritem ne keseregj a fogyid miatt, ugy tudom hogy ez természetes hogy néha lelassul vagy le is áll egy időre, majd utána szépen megindul.

Megyek aluszkázni mert mindjárt jön haza apa, akkor kelek fejni utána meg 2-kor kel a Ricsi.

Szép álmokat!

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!
Olyan szép idő van, hogy manóka amint felkelt megebédeltetem és estig haza sem jövünk! :oops:

Képzeljétek lassan 3 órája alszik, pedig ilyet soha nem csinált és az éccakát is végig aludta!!!

Úgy látszik a szép idő! :lol:

Móni!!!
Lehet Ricsike a gyógyszered miatt nyűgi ám!!!

Hát a gyűrűből 70-es volt a legnagyobb és páromnak 74-es kell! :oops: :oops:

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok lányok!

Bocsi az eltűnésért, de kicsit rosszak mostanában a napjaim! Az elmúlt hétben 4 -szer lázasodtam be, de csak 1/2 napig tartott. Most járok orvosról orvosra. Tegnap előtt voltan dr. Horváth-nál, tegnap a kartonomért Ercsiben, hogy ne kelljen mindig 600 Ft-ot fizetnem, ma meg Uh-n! Teljesen padlóra küldött a vizsgálat, hisz életemben először voltam UH vizsgálaton, és hiába néztem a monitort nem láttam semmit! ... pedig örültem volna, ha esetleg valami "babóca-kezdemény" felfedezhető lett volna! :( Alapjában véve egy nagyon türelmes és kitartó nőszemély vagyok, de a babatéma mindig kiakaszt, annyira szeretném!!! :cry: :cry:
Vajon mi van a többiekkel? Babáznak már?
rnecsi
 
 


Sziasztok!

Olyan szomi vagyok: ez ma már a második napja hogy hőemelkedése van a Ricsinek :( Nem tudom mi lehet de fura: egyszerre nyűgös lesz és akkor megmérem a lázát=> 37,1 aztán kb. negyed óra mulva már csak 36,5 és semmi baja. És ez játszódik le egymás után többször egész nap. Megkérdeztem egy pár anyukát és szerintük akár lehet az oltás utóhatása is de ha hétfőig nem múlik el akkor doki. :(

Gabó!

74-es :shock: uh az tényleg uh :lol:
Kislánykád is szép méretekkel büszkélkedhet :) Bár inkább legyen egy baba husisabb mint hogy éhezzen szegénykém.
Gondolod hogy a gyógyszer hat a Ricsire??? Tényleg, ti hogy védekeztek? Ha nem akarsz ne válaszolj :)

Szia CSilla!

Végul is kiderült hogy mi a bajod? Nyugi, fogsz te még Uh-ra járni éppen eleget :)

Amúgy a lányok tényleg nagyon hallgatnak! Mi lehet velük? Nikinek már alig van hátra pár nap :)

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Móni!
A párom ujjmérete a 74-es Flóra 68-as rugikat hord!
Bár igen a lányom husis, de megmértük és 7480gramm , tehát kezd lelassulni ez a gyors hízás,gyarapodás!
Mi a megszakításos módszerrel védekezünk, mert én utálom a gyógyszert!
Lehetséges, mert szopizik és a gyógyi pedig hormont tartalmaz, ami a nyugalmát megzavarhatja!
Ja és a hőemelkedés lehet szorulástól, bár az nem hőemelkedés amit írtál.
37,8-tól már hőemelkedés38,2 pedig láz, mert nekik még magasabb a testhőmérsékletük és ha digitálissal mérted, akkor meg pláne!

Kép
gabriel79
 
 


Szia Gabó!

De szép "kerek" napotok van ma :) sok boldogságot e szép napocskás vasárnaphoz!

37,8 a hőemelkedés :shock: nekünk azt mondta a doki hogy az alap a 36,5 és után ugyan ugy van mint nálunk a hőmérséklet. Azért az jobban hangzik amit te írtál mert akkor csak nyomi volt a Ricsi egykicsit :) Szorulásunk nincs csak úgy robbangat :)

Párom is úgy akart védekezni, de én szerettem volna tutira menni hogy nehogy idő előtt összejöjjön megint a babó, mert félek hogy még a méhem nem gyógyult tökéletesen és nehogy korház legyen a vége.

Mi is 68-as hordunk :)

megyek teregetni majd ha a Ricsi engedi mégjövök!
Puszi

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Szia sztok!

Hááát a dokira nem mondanék semmit! :oops:

Van még egy nagyon jó védekezési mód és az a vény nélkül kapható pharmatex!
Az egy olyan kúp amit szeretkezés előtt kell 5 perccel felhelyezni és megöli a spermákat!(hormonmentes)

Képzeld apa kivette a mérlegből az elemet, mert minden nap ráálltam!Ma pedig szeretnék méretkezni! :cry:

Flórababa csak ülve hajlandó fürödni. No de magától még nem ül ezért cirkuszi mutatvány mire megfürösztöm!

Tegnap hazautaztunk és egésznap a kertben voltunk.Sikeresen leégtem! :lol:

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok!

Momi!
Sajnos semmi konkrét nem derült ki az orvosnál, mert semmilyen szervi bajom nincs! Azt mondta a belgyógyász doki, hogy valószínűleg lelki dolog van a háttérben és az jön elő amikor belázasodok! Ez lehet valami régebben ért "sérelem", ami jó mélyen el van ásva és azokon a napokon mikor belázasodok előhozza valami, vagy valamilyen elfolytott vágy is! Muszáj lesz magamba szállni és elgondolkodni, hogy van-e kiváltó ok a múltból vagy a jelenleg egyenlőre csak álom másállapot váltja ki nálam a tüneteket!
rnecsi
 
 


Sziasztok!

Ne hari de most nagyon gyors leszek!

A helyzeta következő: szopisztrájk! ezerrel!

Szóval keresem a megoldást, és most inkább erre használom a kis időmet ha nem haragszotok.

Pusz mindenkinek

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Hogy viselitek azt a pocsék időt? Mindekivel minden ok? Úgy el van mindenki tűnve :(

Képzeljétek, iszonyat ami ma volt. Ennyit kínlódni még sosem kínlódtam. Remélem nektek sosem fog sztrájkolni a manótok. Nem tudom mi van vele de teljesen ki van akadva a cicimre. Ráadásul kihatott megint a tej mennyiségre az idegeskedésem, 200 ml-ről leesett 60 ra a mennyiség cicinként!!! Katasztrófa :cry: Ráadásul a tápszert meg sugárban hányta ki szegény Ricsi. Nagy szerencsénk van hogy nem fordult a hátára mert ha a hátán van szerintem már megfulladt volna, ugyanis nem vette észre éjjel hogy hányt, úgy aluszkázott. Sajnos nem bukott hanem tényleg kihányta mert utána láttam a kövi produkciót. Kell iratnunk másik fajtát mert ettől kivan szegény.

Képzeljétek el voltunk sétálni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tegnap bébihordozóba be a gyerek és a hordozót bele a kocsiba és irány. Nyüszögött de tűrt békésen csak miattam kellett hazajönni mert hívott a természet :oops:
Ma viszont kaptunk apától kengurut és nagyon élvezi benne a sétát csak sajna a hátomon a hájamba már egy nagy X van a pántoktól. :cry: Ugyanis akkora církuszt rendezett délután hogy már kínomba megfogtam, felöltöztettem és kimentem vele hátha lehüti a hideg szél. Na ez annyira jól sikerült hogy totál bealudt 5 perc séta alatt!!! :lol: ugyhogy holnap is próbálkozom a sétával csak félek ha kisüt a nap, nehogy megégjen a kis keze meg a pofija mert így semmi sem takarja. Lehet veszek baba napolajat. Meg vennem kel vékony sapit is mert amink van az vastag, a vékonyaknak meg nincs fülvédője.

Csilla!

Nem bántásból mondom de nem akarsz dili-dokihoz menni. Nagyon sok ismerősöm van akiket egy-két beszélgetés szakemberrel helyre rántott. Tényleg nem bántásból mondom remélem nem haragszol meg rám ezért. Nagyimnak, barinőmnek, az ő húgának is volt rá szüksége mert nem tudtak megbírkózni bizonyos dolgokkal amin te vagy akár én is átléptem volna de ők nem és pik-pakk helyre jöttek :) Amúgy meg nekem tök természetes hogy hozzá forduljak ha majd olyan lelki problémám lesz ami elhatalmasodik rajtam mert anyám skizofrén és mivel örökölhető, figyelnem kell magamra!!! Sajna rajta nem segített a doki, de az anyám hibajá miatt. Megtagta a kezelést. De ez más sztori.

Olvastam egy másik chat-en hogy pár babát akaró párnak beválta kövi: napi 2*400 mg e vitamin mindkét félnek egy évig. ha egy év alatt nem jött nekik össze akkor mentek kivizsgálásokra. De volt akinek összejött. Aztán az e vitamintól vagy sem, azt nem tudom de egy próbát megér sztem. Ja, én mielőtt összejött a babó, elkezdtem figyelni hogy mikor lehet a peteérésem és akkor szexeltünk ezerrel. Itt az eredmény a kiságyban :)

Jaj, már megint olyan sokat írtam :oops:

Ha még benéz ma valaki akkor annak jó éjszakát kívánok! Amúgy pusz mindenkinek!

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Rakok fel képet hogy szépítsek ezen a rossz időn

Kép Kép

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Szia Gabó!

Neked is írok, még van 10 percem a fejésig, manó meg horpaszt ezerrel :)

Jól hangzik az a kúp, de azon filóztam hogy az nem folyik ki onnan? Meg hát honnan tudjam hogy mikor van öt percel előbb ? Egy kicsit idegenkedek tőle, meg hát a gyógyi egyszerűbb. Mondjuk az előző amit szedtem a Ricsi előtt annak a mellékhatását még most is érzem, piszkosul kicsinálta a petefészkeimet, nagyon tudnak fájni peteéréskor. Mondjuk most még nincs de már előre félek tőle, fáj ha megvan, fáj félidőben. De állítólag ez amit most adtak az alig tartalmaz hormont, meg a Csilla, védőnő is mondta hogy ha nincs napi öt szopi akkor vigyázni kell máshogy is.

Amúgy mizujs veletek? Flórát kikészítette ez az idő? Azóta is átaludjátok az éjszakákat? Szereztél új elemet vagy kibírtad?

Remélem a holnap már szebb lesz és madárcsicsergésre ébredünk nem a szél süvítésére.

Pusz

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok csajok!!!

tegnap este egy egész regényt írtam és elveszett! :twisted:
A sírógörcs kerülgetett!!!

Akkor kezdem újra.

Csilla!
Így jártam én is amikor megkönnyebülten megtaláltam a páromat.
Ugyanis évekig szingli voltam és amikor párhónapja jártunk apával minden betegség kijött rajtam és folyamatosan belázasodtam!
Flóra előtt elvetéltem és amikor manóval terhes lettem annyira izgultam, hogy nehogy baja legyen, hogy komoly testi tüneteket produkáltam.
Lehet, hogy te is kezded kiadni a gőzt, hogy anyóséktól elköltöztetek! Pár hónap múlva rendbe jössz, de a tested jelzése a lelkednek.

Móni!
Ricsike rengeteget változott, igazi nagyfiú lett! :wink:

Az szupi lenne, ha kenguruban el lenne, mert már jó lenne talizni és együtt sétálni! :lol:
A kúp nem folyik ki, mert sűrű az állaga.
Igen Flórát is kikészítette az idő, főleg, hogy elmentünk dédihez és még sétálni sem tudtunk!
Olyan nyűgi volt alig tudtam elaltatni!
Ráadásul nem hogy átalussza az éjszakát, hanem 4x-5x felébred. Persze gyorsan visszaalszik, de hullafáradt vagyok, napközben semmihez sincs kedvem!
Azt mondják jön a foga. Hááát az tuti, hogy nyálzik ezerrel és mindent megrág, mint egy kisegér, de már kinőhetne! :roll:

Az elemet megtaláltam, de most erőteljesen fogyok!
Ugyanis kaptam apától hypoxi bérletet ami május közepéig tart és szupi!!!
Na megyek, mert manó felébredt és etetem, majd megyünk sétálni, vásárolni!

Kép
gabriel79
 
 


Szia Gabó!

Voltunk felétek :) de elfelejtettem hogy melyik utcában is laktok csak arra emlékeztem hogy ti is valami madarasba. Hát arrafelé csak madarak voltak de a Sas nem? Ott köröztem hasamra kötve a Ricsivel. Sajna csak 1 órát tudtunk sétálni mert nem hajlandó enni, ill. szopni csak nagyon nehezen. De már azért alakulunk megint :) A hátam meg kész van, azért a 6 kiló csak 6 kiló. Akkora X van a hátamon a kengurutól, mert sajna azokra a jobbik fajtájuakra most nem tellett, ennek meg elég keskeny a pántja. De a célnak megfelel. Talizni, igen :lol: :lol: :lol: :lol: Dög uncsi egyedűl sétálni, mondjuk most lestem mint Rozi a moziban hogy micsoda vityillók vannak arrafelé meg hátha kukucskálsz valamelyik ablakon kifelé :) Meg adom este a számom, mert én nem tudom a sajátom és elkérem a páromtól. :oops: És ha sétálni indultok esetleg csörizhetnél, de persze én is csörizek a gondolod csak nem tudom a számod. Jajj, már nagyon várom. Olyan izgi.

Sajnálom az éjszakáidat :( De túl lesztek ezen is!!!! :lol:
Az a bérlet nagyon jó lehet, állítólag nagyon hat :) Bombanő leszel nyárra :)

Boldog 5 hós szülinapot lánykádnak!!!!! Most vettem észre hogy már milyen nagy lány is ő :)

Remélem nektek is nyugodalmat hoz ez a szép idő, mert a Ricsit mintha kicserélték volna a tegnaphoz képest :lol:

Köszönjük szépen a bókot!!! Mindig mondják hogy az arcformája az tiszta én,de én sosem láttam rajta hogy így lenne. Aztán tegnap ahogy feltettem és néztem a képeket, hát megláttam hogy milyen szép kerek feje is van, mint nekem :lol:

Közbe eszembe jutott a telóm doboza, azon rajta vana számom: 0630/380-7632
Remélem holnap összejön a randink :) Apa délig itthon van, ekkor szoktunk ebédelni és utána szerintem indulunk megint. Megpróbálom jól megetetni hogy sokáig kibírja, remélem sikerül :)

Na nem irogatok tovább, mert már megint nagyon hosszú lett :oops:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


A gyerekvállalás örömei
Az első 3 hónap

- az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.
- van idegesítőbb hang, a táblán végighúzott körmöknél.
- a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
- ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.
- egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
- a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
- elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
- ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezentúl befogod.
- kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt.
- minden babazokninak szűk a szára és bevág.
- a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi.
- aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.
- az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass. Szülés után a 2 irgalmatlan méretű csöcsöd miatt továbbra is csak ábránd marad...
- szörnyű dagadtnak lenni.
- nézed a vékony, feszesbőrű nőket.
- már nem szereted a vendégeket.
- sírsz, ha a tv-ben popsikenőcs reklám megy.
- sírsz, ha az alvó gyereked nézed.
- sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled.
- sárkány leszel, mindenért baszogatod a férjed.
- egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre.
- ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed.
- a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.
- akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család.
- a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.
- kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben.
- kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
- anyósod még annyit sem.
- fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
- a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
- amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
- a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.
- van 70 dekás teli pelenka!!
- a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos.
- a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.
- egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy.


3-9 hónap

- úgy tűnik az egész nap egy végtelen szoptatás.
- bármit próbálsz hozzátáplálás címszóval, az öklendezve jön ki belőle.
- éhen fog veszni. . . nem eszik semmit ez a gyerek.
- a főzelék SEMMIVEL nem jön ki a ruhából és textilpelenkából.
- 3 kanál lenyelt kaja után képes fél üvegnyit visszahányni, és még 3x lebukni magát napközben.
- napi 4x átöltöztetni nem is sok.
- az egész szobát betakaró játszószőnyeg is kicsi.
- a hányás mindig a kimenőbe felöltöztetés és az autós hordozóba betevés UTÁN következik!
- 1 óra cipelés után egy 5 kilós baba is 20 kilósnak tűnik.
- zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd.
- a legjobb játék az, ami földhöz csapkodva elég zajos.
- a legjobb játék a pillepalack, a kád dugó lánca és a távirányító. Minden más pénzkidobás.
- az is befér egy baba szájába, amiről azt hiszed egy reklámszatyorba sem férne be.
- a kutyát megtaníthatod, hogy ne nyúljon a gyerek játékaihoz, de a gyerek a kutya jutalomfalatját fogja a legjobb ízűen rágcsálni.
- mindenen bevarró címke a legérdekesebb.
- minden fájdalom és baj emelés hatására múlik.
- ha eddig nem volt kutyád, most van. 2 méternél nem távolodik el jobban és még a wc-re is követ négykézláb.
- eddig nem hitted volna, hogy egyszer valaki a szemedbe nézve fog, tág orrcimpákkal, nagyokat nyögve szarni, fátyolos tekintettel. Mindezt szégyenérzet nélkül!
- valakinek te vagy az ISTEN!
- az idő múlásával egyre nagyobbak a lakásban a káresemények.
- mindenhonnan csak le, és kipakolni izgalmas.
- térd magasságig minden kéznyomatos és nyálas a lakásban.
- 1 fog arra elég, hogy piercinget lukasszon a csöcsbimbódba, és átharapja a nyaki ütőered.
- ha valamit 1 órán át pepecselsz, főzöl, minden edény koszos, turmixgép úszik, na akkor nem fogja megenni.
- egy baba nem nyeli le a szájában lévő falatot, mielőtt veled szemben ülve eltüsszenti magát!!!!!!!
- egy baba nem ismeri a türelem szót! (sem)
- egy baba leszarja, hogy hétvége van, akkor sem alszik tovább.
- amikor leülsz mellé a földre, ő ügyesen feláll beléd kapaszkodva, de tuti a mellbimbód a fogódzó.
- a körömvágást altatásban kéne végezni!! Olyan mint futó vadra lőni. . . .
- a tépőzáras cipő 3 mp-ig van a lábon
- a homokozó lapáttal igenis ki lehet ütni egy ember szemét.
- a hullapelyhes szép dal, de 200-adik alkalommal már a mikulás k. . anyját. Még jó, hogy kivehető az elem a játékból. . .
- miközben eteted, mindenki rajtad röhög aki lát, mert te is nyitod és csukod a szádat, néha le is nyalod körbe a nem létező maszatot.

" Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda mellé a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.
Ők ma gyerekek. Nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.
Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán már a meghitt beszélgetéseket sem fogják igényelni.
Ha most nem sétálsz velük kézenfogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.
A gyermekkor napjai, hetei, hónapjai visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény !!"

[/url]

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Szia!

ok!
Holnap hívlak amikor elindulunk, de azért megadoma az enyémet is:30/299-2914
Pedig ma mi is sétáltunk, de felmentünk a rossmannba meg a zöldségeshez, így teljesen elkerültük egymást!
egyébként a tesz-vesz-en van fennt olcsón szupi új kengurú!!!
Licitálj rá! Segítsek?

megyek is mert jó dolgok vannak fenn olcsón!
Jöttök május 20.-án a bababörzére? Vagy Ricsibaba nem engedi?

Kép
gabriel79
 
 


Szióka!

már én is nézegettem a tesz-veszt de nem mertem még licitálni. Amúgy te már vásároltál onnan? Félek hogy valami gatyit sikerül beszereznem és akkor mit csinálok ?

Börze: ha engedi a Ricsi ha nem én akarok menni de nem rajtunk múlik. Páromnak még nincs meg a beosztása arra a napra így ő dönti majd el. Remélem igen, de akkor nagy pénzköltés lesz :) Imádok neki vásárolni :)

Na elnézek én is a tesz-veszre kenguru ügyben

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Meg is néztem a kengurukat, de nem találtam olyan fajtát aminek az a része is szivacsos ami az én hátamon feszül plusz mindkét irányos. Szinte csak olyan volt mint amilyen nekünk van, úgy látszik akkor ez egy átlagos kenguru. Láttam már valamelyik újságban olyan tuti szivacsost de az piszok drága. :(

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok lányok!
Ma nagyon megkönnyebbültem, mert beszéltem a főnökömmel és kiderült, hogy valakinek mennie kell a melóhelyről átmenetileg, és én vagyok az egyetlen gyermekre váró munkaerő, ezért ő támogat benne, hogy babázzak végre, sőt mivel lejár a szerződésem a nyár végén meg is hosszabítja a szülés időpontjáig, hogy megkapjak minden állami segítséget! Tök happy lettem tőle! Attól persze kevésbé, hogy ezért cserébe valamilyen úton módon táppénzre kell rakatnom magamat szeptember 1-től! Nem tudom hogyan fogom megoldani, de remélem a nőgyógyásszal lehet beszélni, hogy írason ki táppénzre! Egyébként hétfőn megyek Érdre nőgyógyászhoz. Elmondom neki, hogy szeretnék minél hamarabb terhes lenni, talán tud ajánlani valami készítményt, amivel meg tudom magam tuningolni már a terhesség előtt is, és persze a párommal is teljes erőbedobással fog menni a babaprogram! :D
Kicsit hosszú lettem ma, de valakinek a páromon kívül is osztozni akartam az örömben! :)
rnecsi
 
 


Sziasztok!
Ma reggel nézelődtem a neten, és akkor találtam meg ezt az oldalt. Nem tudom nektek milyen hordozótok van, de ezek szerintem (tapasztalat nélkül) jónak látszanak! :)
http://www.babaholmiolcson.hu/index.php
Nézzétek meg, talán találtok az oldalon valami használhatót! :D
rnecsi
 
 


Sziasztok!

Csilla!

Ez tényleg szupi!!!
Naggyon rendi főnököd van, mert az enyém inkább gyorsan lerövidítette a szerződésemet, így munkanélkülire mentem és elég kacifántos volt mindent így intézni!

Jobban vagy?
Szerintem tuti sikerülni fog a baba és hamarabb, mint gondolnád!
Szurkolok neked ezerrel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Köszi a tippet tényleg jó dolgok vannak ezen az oldalon!

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok!!!

hol vagytok?

Niki!
Egyben vagy még?

Anikó!
Ugye nem a sok munka miatt nem jössz?

Móni!
Minden rendben veletek?
Szopi sztrájk?Ricsike alszik?

Csilla!
Remélem te is jól vagy!

Gyertek!

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok!

Szia Gabó!

Képzeld a hétvége maga volt a tökéletesség :) Itthon volt apa meg a Ricsi is tündérbogár volt. De ma egy kisördög. Még hogy kicsi :? Éjjel három óránként kelt, 5-től meg tépi az idegeimet. Nem hajlandó cicizni csak rágja a bimbóimat meg kiköpködi a tejet a szájából ha éppen hajlandó beleszívni. A táp is ugyanígy végzi, folyik a szájából kifelé és vágja a pofákat. Persze félóránként balhézik hogy éhes és kezdődik minden előről. Ma még alig evett ténylegesen. Ráadásul szerdától ugy néz ki hogy mindennapra bejelentkezett valaki így még takarítanom is kéne. Most mosok ezerrel hogy legalább a fürdőben ne álljon a szennyeshalom. Ja, és pénteken jön öreganyám aki meg pont olyan hogy sunyin ezerrel figyeli hogy milyen nálunk minden és utána meg hónapokig erről pletykál az összes ismerősével. Már most idegbajt kapok. Plusz örömként kikészített anyóspajtás is a szövegével. Reggelinél jópofán közölte hogy majd megtanítja nemsokára piritóst enni a Ricsit, csak egy kicsit ad majd neki először. :evil: :evil: :evil:

Ricsit bedugtam a kiságyba és az összes zörgő játékát beszortam és felhúztam a forgót, most ugy néz ki hogy elvan pár percig. Bár már elég idegesen visitozik :lol:

Nem is panaszkodom tovább :oops:

Remélem nálatok minden OK!

Szia Csilla!

Ez nagyon jó hír :) Legalább már emiatt nem aggódsz! :)
Jó az az oldal, találtam pár dolgot is rajta amiért szerintem el fogunk menni.

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!
Tegnap voltam az orvosnál, és semmi jóval nem bíztatott! :cry: :cry: :cry:
Valószínüleg az eddig szedett gyógyszer legyengítette a hormonháztartásomat, így nem érik meg kellőképpen a pete, és esély sincs a teherbeesésre! :(
Kaptam gyógyszert (Bromocriptin-Richter 2x1/2; Clostilbegyt 5 napon keresztül 2x1), remélem ez kicsit megerősíti a szervezetemet, és fogok tudni "értelmes" petesejteket produkálni! Isten bizony ez volt az a helyzet, ami a legszörnyűbb rémálmaimban jött elő!!!! :?
Nagyon stresszes vagyok- bár tudom nem lenne szabad-, hisz ezt a diagnózist hallottam + a munkahelyemen naponta piszkálnak, hogy terhes vagyok e már! Lehet, hogy keresnem kellene valami itthoni nyugalmas munkát, hogy ne stresszeljen mégjobban magamat!
Remélem ti jól vagytok, élvezitek a napfényt és a levegőt! :wink:
rnecsi
 
 


Szia Csilla!

Hogy hogy valószínűleg? Egyáltalán honnan veszi ezt a doki? Hogy vizsgált meg?
Szerintem nem lehet azért nagy baj, nyugi. Mi is két évig próbálkoztunk és már én is kezdtem feladni. Nekem azt mondta a doki hogy természetes hogy fog.gátló szedése után akár két évet is kell várni a babóra. Mióta próbálkoztok?
Mikre valók ezek a gyógyik? Segítik a peteérést? Az jó!!!!!Nagyon jó!!!!
Titkon megsúgom hogy én már a második év sikertelen próbálkozás után feszegettem a témát hogy akár örökbe is fogadhatunk majd. És mivel párom jól állt ehhez a témához kicsit megnyugodtam. Próbálj meg megnyugodni. Tudom könnyű mondani.
Munkahely: na én direkt nem mondtam el senkinek csak már mikor muszály volt közölnöm hogy tp-re vonulok 9 hónapra :lol:

Szurkolok nagyon!!!!!!!

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Mindenki hogy el van tűnve :cry: Ugye mindenkivel minden ok?

Teszek fel képet ha nem bánjátok.

Kép

Bódi Gusztira tánciztunk :lol:
Most vettem észre hogy a hátam meg tele van bukva :oops:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok lányok! :D

Még egyben vagyunk. :lol:
A héten már tényleg mindennel kész leszünk. :) Mostam, vasaltam, már mindent megvettünk ami nekem meg a babának is kell!
Múlthét hétfőn voltunk megint 4 d-s ultrahangon, hát nagyon édes volt a drága, megmutatta a pofiját nekünk, sőt még a kukiját is :lol: !
Akkor volt 2254 grammos.
Ja és a doki bácsim azt mondta hogy szerinte kb. 2 hét múlva szülünk, mert nagyon lennt van a pocim, és megrövidült a méhszájam is, ja és azt mondta, hogyha így haladunk könnyű szülésem lesz. Hát kíváncsi leszek, de nekem még nincsennek se jóslófájásaim, se semmilyen. Sőt mostanában sokkal jobban alszom, mint eddig!!!!! :roll:

Móni!
Hihetetlenül gyorsan nő Ricsike!!!!!!! És, hogy gömbölyödik! :lol: Nagyon édes!

Gabó!
Te is tegyél fel Flóra babáról képet, mostanában nem raktál fel.
Ja és légyszi, ha vannak 33-34 hetes uh-s adataid, akkor rakd fel légyszi!

Csilla!
Én csak annyit tudok mondani, hogy attól hogy szedsz gyógyszert nem biztos hogy segít. Én is voltam régen dokinál, bár mi akkor még nem próbálkoztunk babával, de nekem azt mondta, hogy mivel rendszertelen a menstruációm így nem biztos hogy van peteérésem, és hogy előbb be kell állítani a menszeszemet. Nekem ált. (1,5 -2 hetet késett), de mindig megjött. És felírt két gyógyszert is, persze én egyiket sem váltottam ki.
Aztán elkezdtünk próbálkozni, eleinte bennem is az volt, hogy hú csak jöjjön össze, utána elmentünk nyaralni, és abszolút nem koncentráltunk a babára és összejött. Nekünk 3 hónap próbálkozás után sikerült. :lol:
De minnél jobban stresszeled magad ezen, annál jobban nem fog összejönni!

Anikó!
Merre vagy??????
Nem ám itt beelőzöl engem szülésileg? :lol:

Kép
niki+baba
 
 


Ja még valami!
Csilla!
Hogy vannak e érett petesejtjeid, azt a menstruáció 3. napján vérvételből , és menstruáció 20. napján ultrahangból meg tudják mondani. Neked nézett valamit a doki?

Kép
niki+baba
 
 


Sziasztok!
A kapott gyógyszerek a peteérés serkentésére valók a fogamzásgátló hosszan tartó szedése után, illetve a ciklus helyreállítására, hogy tudjak valamennyire számolni a peteéréssel!
A doki ultrahanggal vizsgált meg, és akkor állapította meg, hogy ebben a hónapban biztos nem száll felénk a gólya, mivel nagyon vékony és nem tudna benne megtapadni a sejt. A peteérést serkentő gyógyszert a ciklus 5-9 napig kell szednem, majd a 20-22. napon laborvizsgálat következik.
... én még hiszek a csodákban és reménykedem, hogy ezek a szerek kicsit helyrebillentenek! :)
rnecsi
 
 


Sziasztok!

Szia Niki!

Juj de jó, már csak két hét :lol: :lol: :lol: :lol: Veled izgulok!!!!
Mindig mikor írod hogy éppen hol tartotok a babavárásban, eszembejut hogy éppen én mit csináltam akkor. :lol:
Jóslófájásaim már a nyolcadik hónapban is voltak nekem, a védőnő félt is nehogy előbb legyen belőle baba. Teljesen olyan érzés mint mikor meg akar jönni és fáj egy kicsit a pocid. Aztán egyre sűrűbben fáj :lol: Legalábbis nálam így volt és mikor már erősen fájdogált akkor el is folyt a magzatvíz :lol:
Jársz már ctg-re? Én úgy utáltam, mindig idegesítettek vele hogy most ezért nem jó, aztán meg azért nem jó, baj lehet a babával és tessék nincs semmi.
Köszönjük szépen a dicséretet! Most méreckedtem a Ricsivel és ruhástúl 7,2 kiló :lol:

Szia Csilla!

Ne izgulj, csodák márpedig vannak. De neked nem csoda kell, megy ez majd magától is :lol: :lol: :lol: :lol:
Pihizzél sokat és élvezd a tavaszt/nyarat!! És ne idegeskedj!!!!

Szia Gabó!

Nagyon el vagy tűnve, ugye nem én rémisztettelek el? :cry:
Remélem minden ok! Képzeld alszik a Ricsi :lol:



Anikó!!!!! Merre vagy???????????

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok Lányok!

Képzeljétek el már kétszer én fürdettem a Ricsit. Meguntam hogy állandóan apára várjunk, mivel 3 műszakban dolizik így össze-vissza fürdött szegény Ricsi.
Hát elég mókásra sikerült a fürdetés, több mint fél órát készülődtem a max. 10 perces fürcsihez :oops: Ráadásul összevizeztük a kiságyat meg a nagy ágyat is, és állt a víz a padlószőnyegen is :oops: Ugyanis mi úgy csináljuk hogy a kiságyra tesszük fel keresztbe a kiskádat mert pont elfér rajta és így nem kell görnyedni meg ott van minden kéznél. Na ha elférésről van szó, hosszában kinőttük a kiskádat. Szerencsétlen Ricsi vagy behajlítja a lábát és úgy fürdik vagy a fejét nyomja a kád vége. Így most háromnegyedig töltöm a kádat vízzel és félig ülő pozícióban tartom, így legalább elfér de most meg annyira lubickol hogy fröcsög össze-vissza a víz.

Őnagysága elkezdett tévézni. Jó mi? Képes abbahagyni a szopit és odafordulni a tévéhez és nézi. Ha bevan kapcsolva akkor azért nézi ha meg ki van kapcsolva akkor kérdőn nézi a tévét meg engem. Van esze a gyereknek. A szopiról meg annyit hogy szó szerint szopi. Egyre inkább nem megy. Remélem még kihúzzuk egy hónapig és akkor 4 hósan elkezdek hozzátáplálni persze csak módjával.

Jajj és a nagy hír: pelenkázás közben markolássza a tökösét :oops: Ari mi? Én meg pánikolok negyon leszakítsa mert néha akkorát ránt rajta. Persze tudom hogy nem jön az csak úgy le de nagyon parás. :oops:

Hát ennyit magunkról. Nem untatlak titeket.
GYertek minnél előbb és meséljetek!!!!!!!!!!!!!!!!

Puszi mindenkinek.

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Megosztom veletek a nagy titkomat:

Elkezdtem titkon aggódni ugyanis felfedeztem bizonyos jeleket: kívánós vagyok de nem csak úgy hanem úgy ahogy a Ricsivel voltam: hal, csoki, saláta minden mennyiségben és ölni tudnék ha nincs. Ráadásul szédelgek meg egyáltalán nem bírom megint a szagokat és olyan de olyan fáradt vagyok, csak lustiznék egész nap. Tegnap már meg is jegyezték hogy mi van velem. Persze mindenki azt mondta hogy csak hisztis vagyok mert sosem alszom ki magam de azért megfordult a fejemben hogy mi van ha...?
Még nem mertem erről párommal beszélni meg aztán nem is biztos és tényleg lehet hogy csak a fáradság. Ki sem merem mondani hogy mire gondolok de azért értitek nem?! Aztán ott a probléma is hogy szedem a bogyókat és mivan ha mégis és akkor nem ártok vele? Na teljesen kész vagyok de nem merek erről itthon beszélni. Remélem semmilyen ismerős nemtéved erre és olvassa ezt de már le kellett írnom valakinek :oops: Májusban megyek a dokihoz rákszűrésre és majd ott kiderül addig meg csak veletek osztom meg gondolataimat erről ha nem bánjátok persze.

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így eltüntem, de megint elutaztunk anyáékhoz és ott nincs net!De... már vettek anyáék számítógépet csak itt leledzik nálunk és lesz netük is és akkor nem hanyagollak akkor sem titeket!

Mielőtt bárkit is megszólítok...

Képzeljétek olyan meleg volt tegnap előtt otthon, hogy egész nap kint voltunk.
Flórát mesztelenre csupaszítottuk és ebédkor sóskát adtunk neki (nagyon ízlett neki)... Szóval a szája csupa sóska (meg a füle, meg az orra, meg a cickója is), amikor nyög egy nagyot és bekakil hát úgy röhögtünk anyámmal, hogy aFlóra is elkezdett kacagni és sóskásan, kakisan pisilt egy nagyot! :lol:
Lefényképeztük, de őszintén nem merem ide feltenni, mert... :roll:

Móni!
Bocsi, de nem mentünk doki nénihez napvédő krémért, de jövőhétem megteszem!
Jujj, de izgi lenne, ha újra babás lennél! Vegyél egy tesztet!!!
Mert ha a teszt pozitív, akkor abbahagyod a gyógyi szedését.
Én is kaptam gyógyszert, de kicsit félek tőle, mert nem akarok hízni és olyan alacsony a hormontartalma, hogy be ikresedhetek! :oops: Hát szép lenne.

Ricsike már kukizik?Hát, hogyan engedjem így Flórát a közelébe? :lol:

Itt szeretném mindenkinek elmondani, hogy Ricsike tündéri, én láttam igaziból is és egyfolytába vigyorog, imádnivaló!

Csilla!
Szerintem minden rendbejönne gyógyszerek nélkül is, csak ez most felgyorsítja a folyamatot, hogy hamarabb terhes legyél!
Naggggyon szurkolok és gyere többet!
Ja csak nehogy ikreid legyenek ezektől a jópofa hormongyógyszerektől, vagyos de legyenek, ha sokat akarsz! :lol:
A párom is állandóan ikreket akart, de Flóra születése után 2héttel hálát adott az égnek, hogy egyenlőre csak egy van! :lol:

Niki!
Kicsit késve, de teszek fel adatokat!
Hoppá...
mondanék, de azokat le kellett szülés előtt adnpm a kórházban.
de találtam egy szülés előtt két nappal készültet!
BPD- 9,19
OFD-11.01
HC-31.86 (egyébként 33cm volt születésénél a fejkörfogata)
APD- 11.28
TAD- 11.82
MAD- 11.55
AC- 36.30
FL- 7.32

és 3581gramm- ra saccolta az UH és 3460-al született.

Csak ezeket a későiket tudom, de remélem ezzel is tudtam segíteni.

Anikó!
Te jól vagy?

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok lányok!
Most éppen Borsod megyében ülök a gép előtt a szüleimnél egy tündéri kis falu közepén! Élvezem a szép időt, rengeteget beszélgetünk, teljesen kikapcsoltam a dolgos mindennapokat! Remélem jót fog tenni a lelkemnek a falusi hangulat, és kipihenve folytathatjuk a várakozás perceit! :D
Kedden utazunk haza, akkor ismét jelentkezek megigérem!!! :wink: :D
rnecsi
 
 


Sziasztok Lányok!

Szia Gabó!

De jó hogy itt vagy :lol: Már azt hittem hogy ennyire gáz vagyok hogy még innen is elüldöztelek :oops:
Jujj, azért én arra a képre kiváncsi vagyok :lol: Ha nem is teszed fel majd azért megmutatod ? Nagyon édi lehet :lol:
Mégis csak bogyó lesz a vége? Nekem a Cerazett-et (azt hiszem így kell írni) írták fel de az Anna azt mondta hogy hát elég gáz gyógyszer mert ha nem szoptatok napi ötször legalább, nem ér semmit szinte mert annyira kicsi a hormontartalma.

Remélem a kistesó még nem jön, elég durva lenne hogy van egy egy éves gyerekem meg egy egy napos. Összeroppannék a nagy babázásban. Egy kicsit később viszont jó lenne.

Flóra is egy tündérbogár!!!! Olyan kis huncut!!!! Itt van elöttem az arca mikor a szemére csúszik a kendője. Zabálni való!


Úgy utálom a rokonokat!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Még ma is jönnek :cry:
Ráadásul úgy lebetegedtem mára :cry: :cry: Alig látok ki a fejemből. Remélem a Ricsinek nem lesz semmi baja. Szegény mindig összerezzen mikor fújom az orrom. :oops:

Szia Csilla!

De jó neked! Imádom a kis romantikus falvacskákat az isten hátamögött :lol: Remélem nem hari hogy isten hátamögöttinek tituláltam azt a helyet ahol vagy, csak nekem már ami nem pest megyében van az már isten hátamögötti hely :oops: llyen Ercsi is :lol: Pihizz sokat és várunk vissza!!!

A fenébe! Ricsi unja a játékait. Mennem kell................

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Móni!
Ne legyen má' ilyen kicsi az önbizalmad vazze! :lol:
Egy szép arcú, kedves, barátságos nő vagy!!!

Hát én sem szeretnék még kistesót! :shock:

Olyan nehéz elaltatni a Flórát, amióta örökmozgó lett, hogy tegnap este is ledobtam a láncot.Egy órába telt mire elaludt! :?
Ráadásul már négykézlábra áll és ringatja a popóját.Valószínűleg rövid időn belül mászni kezdEl sem tudom képzelni, hogyan tud más rendet és tiszteságot tartani, mert nekem nehéz!
Megyek is, mert még hátra van a fürdőszoba és főznöm is kell, mert jön a keresztanya!

Szép napot mindenkinek!

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok!

Szegény Ricsi is lebetegedett. Egyenlőre még csak köhécsel meg náthás, remélem nem lesz komolyabb. Ezért meg az ügyeletet felhívni hülyességnek tartom. Remélem nem lesz nagyobb gáz és akkor majd csak szerdán mutatom meg a dokinak. Mert ugye mikor lesz beteg a gyerek? Vagy hétvégén vagy ünnepnapokon vagy éjjel. :evil:

Elkezdtem c vitamint enni, ami átmegy a tejjel és remélem őt is helyrebillenti, meg kiviszem a teraszra hátha a napocska helyre teszi, meg amúgy is a teraszon melegebb van mint az utcán így remélem nem fog jobban megfázni.

Gabó!
Nekünk ha minden igaz akkor ma jön a keresztanyu :)
Nagyon ügyes Flóra!!!!! Már várom hogy a Ricsi is itt tartson, bár akkor már nem lesz az hogy leteszem az ágyra és gyorsan elszaladok pisilni. Nem sokára már járni is próbálkozik majd a picilány :)

Na most megyek mert végre szuszókázik a Ricsi (az éjjel elég gáz volt) és még fürdenem is kéne meg pakolgatni......

Kellemes napot!!!

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Ma nagyon jó éjszakánk volt, csak egyszer kelt föl manó inni és este 8- reggel fél8-ig aludt! :lol:

Viszont én alig aludtam, mert este oltárian összevesztem az anyósommal! :twisted:
Ugyanis tegnap előtt este mikor már Flóra elaludt elkezdett hangosan veszekedni a garázsban a párommal és Flóra felkelt sírva, mert megijedt és kihányta az összes kaját, ráadásul 2órán keresztül szenvedett mire vissza tudott aludna!

Persze én nem hagytam szó nélkül és elmondtam az anyósomnak, hogy máskor ne kiabáljon ilyen későn!

Erre ő a páromnak azt mondta, hogy én letámadtam őt, hogy bántotta a Flórát! :twisted:

Párom elmesélte én meg fürdetés után lerohantam és nekiestem, mint egy duvad, hogy ezt mégis hogyan képzeli!
Végül üvöltöztünk már egymással!
Szóval elegem van és én belefáradtam abba, hogy mindíg én legyek a jófej és elnéző anyósommal, így a tegnapi utolsó csepp volt a pohárban és kifakadtam.
Olyannyira, hogy elakartam költözni manóval.
Neharagudjatok, hogy ennyit panaszkodtam, de anyunak nem akarom elmondani és ti pedig tuti meghallgattok!

Kép
gabriel79
 
 


Szia Gabó!

Kitartás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nyugogj meg nálunk is volt már hasonló szitu.
Csak én apóssal vesztem össze mondjuk mi nem üvöltöztunk egymással hanem beszoltam neki elég durván. Mi nem szoltunk egymáshoz majd két hétig. Ha én voltam a konyhába addig nem jött be amíg ott voltam és fordítva is ugyanez volt. :lol: Persze nekem kellett bocsánatot kérnem mert mint kiderült, párom nővérével, tehát a saját lányával is összeveszett egyszer és két évig nem szoltak egymáshoz. Tudod: okos enged szamár szenved.

Mondjuk már Ricsivel kapcsis dolgokban én sem vagyok elnéző. Nálunk is mennek emiatt a csatározások de én nem engedek a 21-ből. Nagyon is igazad volt. Én sem bírtam volna szó nélkül.

Amúgy meg nyugodtan írjad a problémáidat hisz mi is megosztjuk veled!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Engem speciel érdekel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Majd még folytatom a gondolataimat csak most fog huszonvalahánykor ideérni barinőmmel a busz és ki kell mennem elé.

Addig is nyugi és élvezd Flóra társaságát :lol:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!
Ismét itthon vagyok, és készülök az idegtépő munkába. :( Olyan jó volt vidéken, hogy szívem szerint vissza sem jöttem volna még egy darabig!

Gabi írta a múltkor, hogy nehogy ikreink legyenek majd egyszer a tablettáktól. Remélem, hogy nem lesznek, bár a tabletták szedése előtt is megvolt az esélye, mivel nagypapám ikergyerekként jött a világra, és tudtommal az unokáinál előjöhet ez a helyzet! :) Lassan ott tartok, hogy (bár 2 gyereket szeretnénk, de különböző időpontban) már azt sem bánnám, csak végre terhes lennék!

Mellesleg szombat óta megint hiába várakozok, semmi híre a "nehéz" napoknak! Most csak annyival rosszabb a helyzet, hogy a múlthéten hétfőn mikor orvosnál voltam azt mondta, hogy ebben a hónapban ne számítsak a csodára, mert nem lesz! Sajnos! :cry:

Most lépek készülni a melóba, vigyázzatok magatokra és a babákra, szurkolok nektek, hogy jóidő legyen és legalább ti lehessetek a napfényen! :D
rnecsi
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinek szépen sikerült ez a 4 nap!

Csilla!
Az orvosok is tévedhetnek!
Az egyik barátnőmnek azt mondta a dokija, hogy pár hónapig ne számítson arra, hogy teherbe esik (ugyanezeket kapta) és a következő hónapban már 4 hetes terhes volt!

Móni!

Ricsibaba jól van?
Hogy álltok a szopival?Alvással?

Nálunk Flóra olyan nehezen alszik el, hogy abba fáradok el napközben, hogy altatom! :shock:

Anikó, Niki!
Merre vagytok?

Kép
gabriel79
 
 


Sziasztok!

Szia Csilla!

Pont én is azt akartam írni hogy lehet hogy nektek is jön a gólya annak ellenére hogy a doki most nem biztatott, de a Gabó megelőzött. :lol:

Szia Gabó!

Ma megyünk délután a dokihoz, bár már kezd egy kicsit jobban lenni a Ricsi, azért én szeretném ha megnézni a doki is. Egyenlőre betegeskedünk mind a ketten. Ráadásul még apa sem gyógyult meg tökéletesen és anyóspajti is betegen ébredt ma. Szerintem nagy ívben kerüld el a páva utcát nehogy elkapjátok ti is. :lol:
Szopi: hát most nincs akkora étvágya és így már a fagyóba is tudtam rakni tejcsit ha majd később kelleni fog. :lol:
Alvás: szegénykém igazi kis beteg, egésznap szuszókázik, már amikor kap rendesen levegőt. De nagyon sokat alszik ahhoz képest amien szokott lenni. Csak az esték nehezek mert akkor mindig jobban folyik az orra, ő meg szeretne cicizni de nem kap levegőt. Ráadásul én meg még pluszban üldözöm a porszívóval. De nagyon okos kiskrapek, tűri az orszívást csak azzal van baja hogy lefogom.

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Voltunk a doktornéninél és sajnos már hivatalosan is beteg a Ricsi. :cry: Ráadásul a bal fülére már ráhúzódott a takony (bocsi a kifejezésért). Kaptunk orcseppet, kalcium ampullát meg csipkebogyó teát. Remélem most már csak jobb lesz.

GAbó!

Nektek van az elemes orrszívó nem? Ha igen, kipróbáltátok már élesben is? Mert ha tényleg ugyanolyan jól szív mint a porszívos akkor veszünk mi is mert ha megyünk valahova csak nem vihetem a hátamon a porszívót is :roll:

Képzeld el tagnap volt a Ricsinek egy adag barna kakija. És tök büdi volt, amolyan igazi sz@r szagú :oops: Apát csesztettem hogy betojt biztos. Csodálkoztam is hogy mi van mert már egy hete megint nem kap tápot meg egyáltalán hogy hogy barna mikor sárgának kellene lennie, de a doki azt mondta hogy ez normális nem kell parázni.

Megoldódott az anyóssal a helyzet vagy legalább normalizálódott?

Nem alszik el magától a Flóra? Amúgy hogy altatod? Még mindig ringatni kell? Én a ringatásra nemrég vezettem be hogy leülök és a combomon ringatom, nálunk bevált.

Úh sír a Ricsi, szegénykémet úgy sajnálom

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a bíztatást, remélem, hogy igazatok lesz! :D
Addig is, amíg várok a saját babára majd meglátogatom jó gyakran a barátnőmet, akinek tegnapelőtt született kisfia (ha jól emlékszem) 4060 gr, és 54 cm! Szép nagy babóca, fényképen tündéri!

Kitartás lányok ebben a tavaszinak nem nevezhető időben! Szerintem a gyerkőcök is érzik, hogy - bár ez az első tavaszuk- nincs valami rendben az időjárással!

Sajna most még mindig lépnem kell dolgozni, de a lelkem mélyén bízok benne, hogy már nem sokáig! :)
rnecsi
 
 


Sziasztok!

Nagyon úgy néz ki, hogy Flórának jön a foga, mert rengetegszer felsír éjszaka, hangosan szopizza az ujját, rágja a nyelvét és a takaróját!
Szegénynek teljesen be vannak dagadva a szemei és én is hullafáradt vagyok!
Engem teljesen lepadlóz az éjszakázás, pedig szinte azonnal visszaalszik, amint megnyugtattam.

Móni!
lehet, hogy a betegségtől változott meg Ricsi széklete és az teljesen normális!
Hogy állsz a kívánóssággal?
nekünk jól bevállt az elemes orrszívó és én nem is tudnám használni a porszívót!
Mostanában Flóra úgy alszik el ha puszilgatom a pofiját és simizem a tarkóját, mert már nem lehet ringatni, hisz a fáradtságtól megfeszíti megát!

Csilla!
Nem hőmérőzől?
Szerintem úgy izgisebb és a fertilytin még hőgörbét is tudsz gyártani!
Met a hőmérséklet megmutatja, mikor van peteérésed!

Képzeljétek nővérem (mostoha) jövőhéten kedden császározzák!
Kiváncsi vagyok már a kislány pofijára, mert már van egy közel két éves kisfia.

puszi nektek szerintem ma még jövök, mert elég szar idő van és nekiállok az anyáknapi ajándékoknak gyártani!

Kép
gabriel79
 
 


Szia Gabó!

Mérem én a reggeli hőmérsékletet, de sajnos mindig ugyanannyi! Beáll -re és onnan semmi nem mozdítja el, max +- 1 fokot! A doki szerint (múlt hét hétfőn mondta, és csak akkortól mérem) nincs is normális peteérésem, és ezért kell bogyókat szednem! Viszont a hasam az nincs teljesen rndben, egyfolytában szaladgálok azóta a WC-re! :(
Az általad említett oldalt sajnos nem találom, de elkezdtem táblázatkezelőbe írni és ábrázoltatni a görbémet!

Megkérdezhetem, hogy milyen ajándékot csinálsz? Flóra nevében fogjátok odaadni vagy a saját nevetekben? Biztos jó sok ötletet szereztél a munkahelyeden! Egyébként hol dolgoztál szülés előtt? Itt Battán valamelyik óvodában?
Nem faggatlak tovább, és ha nem akarsz, akkor nyugodtan zavarj el a hülye kérdéseimmel együtt! :D
rnecsi
 
 


... ja a számok lemaradtak! :?
Szóval 36,5-ön megáll mindig a higanyszál! ... lehet, hogy kellene egy normális digitális (nem normális már van, az csak sípol és közli, hogy 34,8)!
rnecsi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?